A Végtelen sivatag

//Natsu//

Az emberek képesek rövid idő alatt megváltozni, ez tudományosan bizonyított tény, jó magad is átélted ezt az utóbbi nap alatt. Talán jelenlegi vezetőd is érezte, hogy hajlamos vagy a változásra, hiszen ha kis mértékben is, a hatalom mindenki fantáziáját megragadja.
A kikérdezés nem ment valami jól, láttad mestered arcán az indulat jeleit, még az sem könnyített a lelkén, hogy halott társa levágott ujját küldte el a nemesnek. Talán nem is olyan gonosz ő, mint amilyennek látszik?
- Rendben van Natsu, ne mond el, amit tudni akarok. - Mosolygott a férfi, majd beteges tekintettel fordult feléd.
- Adok egy küldetést neked, látom úgyis nagyon unatkozol. - mondta kis szünetet tartva, kezével megtámasztva orrnyergét, pontosan úgy, mint aki gondolkozik.
- Te fogsz elmenni a nemeshez és magad hozod el a pénzt. Ha sikerül, a lány szabadon távozik, ha holnap pirkadatra még nem vagy itt, vagy valami félnótás shinobi nem érkezik meg a pénzzel, megölöm a kislányt. Igen...ez így jó lesz. - bólogatott elégedetten, mintha csak saját magát szeretné megnyugtatni.
- Vigyél azt amit találsz a raktárból, elméletileg voltál benn a kúriában, tudod mit hol találsz. Ha visszatérsz a pénzzel, talán beszélhetünk tanulásról. - intett még feléd, majd ott hagyott gondolataiddal. Bár nem ártana sietned, ha valóban elakarod nyerni a tiszteletét, tanulni is akarsz tőle valamit és ha persze van szíved, a gyermek életét is becsben tartod.

//Tudom, hogy enyhe dolgokat beszéltünk meg...de ez így túl könnyű lenne. Dolgozz meg a tiszteletért.//

//Igen, de ahhoz, hogy enyhe valami legyen, el kell nyerned a banda bizalmát. //

A férfi elégedetten bólint, mikor nem a raktár felé veszed az irányt, hanem egyből a küldetést nevezed ki célpontnak.
Az utat ismered a kúriához és abban is biztos vagy, hogy már keresnek téged, tehát az óvatlanságot nem szabadna a sorsra bízni. Egy életet dobtál el azért, hogy újat kezdhess, a sors pedig nem ítélkezhet feledted innentől, hiszen ha tetszik, ha nem, innentől a gonoszok oldalát erősíted.
Az út eseménytelenül telik, szerencsére nem találkozol senkivel, de az is lehet, nem is próbálsz okosan haladni előre, csupán lábaid visznek, ahogy elmerengsz saját gondolataiddal.
Kezedben a banda tiszteletének elnyerésének joga, egy gyermek élete és a hatalom elérése. Mind karnyújtásnyira van, ehhez pedig csak annyit kell tenned, hogy kirabolod a kúriát, hova ezelőtt küldetésért mentél.

//A következő reag mehet a Határvidékre, odaérsz a házhoz. //

/Tsunade/

Homok, homok, es meg tobb homok. Homok ameddig az emberi szem csak el lat. Ez a hatalmas sivatag, amely beboritja a Szel orszaganak legnagyobb reszet. Ilyen embertelen korulmenyek kozott nem csoda, ha a Sunagakurei injak is elvetemult barbarok. Legalabbis Hiro igy tanulta Iwagakure ninja akademiajan. De hogy ebbol mennyi az igazsag azt meg nem tudja. Most jar eloszor ezen a kegyetlen foldon. Nappal majd felfor az agyvize, ejszaka viszont a fagyhalalal kell megkuzdenie. Nincs is jobb hely egy elveszet ninjanak a bujkalasra. Itt senki sem keresne. Legalabb is igy gondolta O. Del korul jarhatott, es a Nap nagyon egetett. Ugy gondolta hogy a meleg idot a homok alatt fogja atveszelni. Ezert kezzel el kezdet asni egy mely godrot. Ahogy haladt egyre lejebb, ugy lett huvosebb is.  Amikor mar kezfett lejebb menni a Nap, es az ido is elviselhetobb lett tovabb indult. Egy not keresett. Meg a fejvadasz irodaban kapott rola informaciokat, hogy valahol a Szel orszaganak sivatagos teruletein bujkalhat. De az a regio hatalmas, es nem lehet igy at kutatni. Semmi hasznalhato nem jut az eszebe, ezert egy kis chakrat vezet a foldbe, es megprobalja igy megtalalni a not. Igy kb egy 5 km-es teruletett tud atfesulni, ami meg mindig nem eleg, de a semminel tobb.
-Hmm... Meg mindig semmi. Es kezd fogyni a vizem es az idom is. Ha az Istenek most nem segitenek valamilyen modon, sosem hagyom ell ezt a videket. - mormogta maganak, es ugy dontott hogy inkabb valami oazis fele veszi az iranyt, hiszen ott van viz, valamint elkepzelheto hogy a no is annak a kozeleben van.

Hosszú út van már a hátunk mögött, de a neheze talán még csak most jön. A jelenlegi háborús helyzet miatt egy eléggé bizarr küldetésen kell részt vennem. A csapattal egy emlékműhöz kell mennünk, ahol néhány sírból kell előásni néhány maradványt. Sajnos eléggé csúnya háború dúl most a világban, még a halottak sincsenek biztonságban. Épp azért vagyunk úton, hogy megállítsuk a három elhunyt esetleges életre keltését.
Jelenleg egyszerű vörös pólót és rövid nadrágot viselek, a lábamon a sivatagi körülményeknek megfelelő lábbeli van. A felszerelésemet gondosan elrejtettem, a bábjaimat tartalmazó tekercsemet pedig egy hátra szerelhető kis tárolóba tettem. Hitogoroshi és Utena jelenleg nincs a kezeim között, mivel nem akarom, hogy tele menjenek homokkal. Csendben utazok a társaimmal, elvégre rangban alattuk állok. Néha azért a tekintetem elidőzik Natsuko-n, de nem túl sokáig, nehogy kellemetlen beszélgetés legyen belőle. Sajnos beesteledik, mire a Káoszdűnékhez érünk. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan folytatjuk tovább, mert először vagyok ezen a rettegett helyen és azt szeretném ha nem az utolsó alkalom lenne. Bár lehet az utolsó alkalom, de csak akkor ha élve kikecmergek innen és épségben haza érek.
- Hogyan tovább? - kérdezem. - Folytatjuk az utat, vagy lepihenünk?
Jól esne egy kis pihenés, de a helyzet miatt simán benne lennék az út folytatásában is. Még egy darabig bírom az iramot azt hiszem.

Meglehetősen hosszú út áll mögöttünk és a neheze még csak ezután jön. A csapat többi tagja hangosan megbeszéli hogyan folytassuk az utazást és úgy döntenek, hogy még menetelünk egy keveset. Én csak csendben hallgatom a többieket, nem érzem úgy hogy bármilyen szavazati jogom lenne, ezért elfogadom amit mondanak és követem őket. Szürkületre elérünk a kitűzött helyig és tábort verünk. Nincs nálunk sok cucc. A tábortűzhöz közel pakolom le a hálózsákomat és holmimat, elvégre a sivatagi éjszakák meglehetősen hűvösek, ráadásul a tűz elriasztja a skorpiókat és más hasonló veszélyes kártevőket.
A vacsora alatt nem igazán szólok a többiekhez, inkább csak figyelem őket, főleg Natsuko-t és bájos idomait. Miután befejezem az étkezést, előveszem a tekercseimet és megidézem belőlük a bábjaimat. Utena és Hitogoroshi azonnal megjelenik a földön fekve, még nem vettem őket használatba.
- Lefekvés előtt én még gyakorolnék, ha nem gond! - mondom, majd oda állok a "játékszereim" mögé és elkezdek próbálkozni.
A jobb kezemet Hitogoroshi felé nyújtom és az ujjaimból 1-1 chakrafonalat engedek szabadjára. Ezek a báb különböző pontjaira csatlakoznak rá. Ezt követően a balomat is kinyújtom, majd ugyanígy rácsatlakozok Utena-ra is. A neheze pedig még csak most jön: A fonalakon keresztül megpróbálok annyi chakrát áramoltatni a bábokba, hogy meg tudjam őket mozdítani. Az ujjaim és a kezeim folyamatosan mozgásban vannak és próbálom ugyanazokat a műveleteket végre hajtani, mint amikor egy bábbal harcoltam, csak most fele annyi chakra fonállal.

Vacsi után hozzá is látok a gyakorláshoz. A fonalakat megalkottam, a kapcsolat létrejött, azonban túl sokat nem tudtam kezdeni. Megemeltem Hitogoroshit egy picit, de talpra nem tudtam állítani, Utenának meg leginkább csak a végtagjait tudtam mozgásba lendíteni. Elsőre mondjuk már ez is valami. Ekkor pedig Katashi megjelenik a közelemben és egy kis cseverészésbe kezd.
- Nagyon szeretném egyszerre használni őket... így hogy csak egyikkel harcolhatok, eléggé védtelennek érzem magam. - mondom. - Nagyon örülnék egy kis segítségnek! - folytatom lelkesebben.
Ezt követően a férfi is előidézi a saját bábját, ami egy valóságos szörnyeteg. Eltátom a számat, amikor meglátom. Azonban nem undorral tekintek rá, sokkal inkább csodálattal. Mindig is nagyon érdekeltek a bábok, láttam már pár fajtát, de eddig még leginkább a sajátjaimat próbáltam, néhány másikat leszámítva. Annak idején Karasu-t nagyon jó volt irányítani, az a bábu valami hihetetlen volt. A kérdésre elkerekedő szemekkel nézek a Chuninra.
- Szabad? - szólalok meg hitetlenkedve.
Amint megerősíti az imént mondottakat, azonnal rácsatlakozok a bábra és próbálom irányításom alá vonni.

A fickó beleegyezik a dologba, így azonnal magam elé tartom a kezemet és létrehozom a chakrafonalaimat. Miután rácsatlakozok a bábra megérzem annak valódi súlyát. Ahogy mozgatni próbálom, rájövök hogy a jobb oldala nehezebb, mint a másik, éppen ezért kénytelen vagyok több chakrát áramoltatni oda. Viszont lassacskán ráérzek. Próbálom előre mozgatni, de valahogy mindig jobbra húz. Pár próbálkozást követően viszont ráérzek a dolgok ízére és egyre ügyesebben kezdek manőverezni.
- Ez nagyon baró! - mondom vidáman. 
Egész jól elszórakozok, amikor újra hozzám szól a shinobi. Kissé meglepetten nézek rá, nem értem miért kellene kapaszkodnom, de ekkor mindenre fény derül. Aktivált valamit, amitől a báb kettévált két bábra, amelyek egy lánccal vannak összekötve. Azonnal tátva marad a szám. Annyira elcsodálkozok, hogy majdnem a földre ejtem a bábokat, de szerencsére időben észhez kapok és megtartom őket valahogy.
- Sensei, esetleg segíthetne nekem és átvehetné a bábját. Nem szeretném a földre ejteni őket! - mondom, majd próbálom úgy mozgatni őket, hogy valamennyivel könnyebb legyen megtartani a súlyukat.

Erőlködök még egy picit, majd óvatosan a földre ejtem a bábokat. A Sensei megnyugtat, hogy ennyitől nem lesz semmi gond, de azért tudom én milyen az, ha a por bemegy az összeillesztésekhez... Nem lenne jó, ha pont miattam kerülnénk bajba a küldetés alatt. Majd a kis gyakorlás befejeződik. Vissza zárom a tekercsekbe a Utenát és Hitogoroshit, majd nyugovóra térek. Könnyen elalszok, azzal sohasem volt gondom, annak ellenére sem, hogy kint kell éjszakázni a szabadban.
Másnap reggelre homokba borult a táborunk és a szél is feltámadt. Az időjárás viszontagságai ellenére összepakolunk és folytatjuk az utunkat. A ruhámmal próbálom takarni az arcomat, hogy lehetőleg ne menjen tele a képem homokkal. Szerencsére a dűnék között már annyira nem ért minket a szél, de a forróság még így is kemény volt. Nem egy álomfeladat, de ennek ellenére is nagyon élvezem. Végre valami fontosat tehetek a faluért. Ráadásul akár még hírnevet is szerezhetek magamnak, vagy akár fentebb kerülhetek a ranglétrán. Hirtelen Natsuko felkiált, így nincs időm töprengeni. A csapat többi tagja azonnal társalogni kezd. Natusko látott valamit, ami hirtelen eltűnt előle, ami kissé paráztató tud lenni. Kenji szerint csak egy délibáb volt, de a lány továbbra is erősködik. Viszont így kerülnünk kellene egyet.
- Szerintem menjünk tovább. Nem hiszem, hogy onnan többet látnánk, elvégre a szél elvakítana minket. Nem igazán szeretnék homokot a szemembe... - jegyzem meg.
Azonban én csak egy kis senki vagyok lényegében, nem ér semmit sem a szavam. Így hát rájuk bízom a döntést, bár annak jobban örülnék, ha nem kerülnénk, hanem a küldetésünkre koncentrálnánk.

A kicsiny csapatunk gyorsan megbeszéli hogyan folytassa az utat. Natsuko ennek nagyon nem örült, mivel nem pont úgy haladunk tovább, ahogy ő szerette volna. A tőlünk telhető leggyorsabban próbálunk haladni, de sajnos az időnek köszönhetően többször is meg kell állnunk, hogy kiderítsünk merre is vagyunk, ráadásul hamar telement a ruhánk porral, így néha még attól is meg kell szabadulni. A táj hamarosan változni kezd, a megszokott homokot néhol vörös sziklák tarkítják. Egy teljes órát szenvedünk a viharban, majd meghúzódunk egy barlangban. Nem igazán örülök a dolognak, viszont sokkal jobb, mint oda kint lenni. Natsuko újra aggódni kezd, ezúttal a hideg éjszaka miatt. Nem igazán értem, hogy miért van itt, mivel eddig még nem igazán csinált mást, csak aggodalmaskodott. Kissé letörten bámészkodok kifelé és várom, hogy javuljon az idő.
- És a készleteinkkel mi lesz? Én azért jobban aggódnék, mint egy kis hideg miatt. Jó lenne találni egy oázist, ahol például vízhez juthatunk, de egy kis élelem sem lenne rossz dolog. - szólalok meg.

Úgy néz ki a feltevésem nem volt túl helytálló, ugyanis ők jobban ismerik a környéket, mint én. Azonnal kiderült, hogy vizet azt tudunk szerezni a közelből, élelmet viszont nem igazán. Legalábbis a szavaikból ez derült ki számomra. Majd a kis kupaktanácsot követően máris tovább indulunk. A vihar még mindig tombol, ezért nem a legjobb az utunk, de sajnos haladni kell tovább. Majd kissé tisztul a levegő, ami jelentősen megkönnyíti a dolgunkat.
Amikor megérkezünk a folyóhoz, azonnal a vízhez sietek és feltöltöm a kulacsomat. Amint tele van, elteszem és a kezemmel merek magamnak innivalót. Miután ittam csatlakozok a többiekhez és várom a további parancsokat. Így indulunk el a folyó mentén, tovább a célunk felé. Estig sétálunk, majd újra tábort verünk. A többiek egész hamar lepihennek, azonban Katashi és én még fent maradunk gyakorolni.
Ezúttal a saját bábommal kezdek edzeni. Megidézem Utenát és egyik kezemet kinyújtom felé: azonnal megjelennek a chakrafonalak, amelyek rácsatlakoznak a bábra. Ezt követően lassan talpra állítom, majd megpróbálok vele pár lépést is megtenni. Nagyon örülnék, ha sikerülne egy kézzel irányítani őt, mivel ő a nehezebb bábom. Ha őt irányításra tudnám bírni, akkor Hitogoroshival már nem lenne gond.

Egyre ügyesebben irányítom Utenát, ami egyre jobban feldobja a hangulatomat. Örülök, hogy végre fejlődhetek egy kicsit a bábozás terén. Azonban hirtelen rosszra fordulnak a dolgok. Először csak a távolból hallani vonyítást, később pedig megjelenik egy csapat hiéna. Nem támadnak azonnal, csak lassan közelítenek, egészen addig, amíg meg nem jelenik egy alak.
- Nagyon nem tetszik ez nekem... - dünnyögöm, majd a kardom markolatáért nyúlok.
A fegyvert előhúzom, majd feldobom a levegőbe, ahol Utena elkapja. A báb ekkor stabilan megáll a földön és tipikus harci állást vesz fel, akár a filmekben. Azonban most nem állok le ennyinél, most már nagyjából tudok két bábot is irányítani, ez pedig egy nagyon jó lehetőség arra, hogy gyakoroljak. Gyorsan benyúlok a másik tekercsemért a zsebembe, majd előveszem azt és előhozom Gyilkost is.
- Menjünk a táborhoz, együtt sokkal több esélyünk van! - mondom, majd elindulok a többiek felé.
A tervem az, hogy a két báb körülöttem járőrözik és ha egy bestia túl közel jönne, akkor vagy valamelyik lövőszerkezettel, vagy közelharcban végzek vele. Miközben a tábor felé tartok, kiabálok a többieknek hogy ébredjenek fel, mert támadás alatt vagyunk. Ha tényleg olyan sokat tapasztalt shinobikról van szó, akkor nem okoz majd nekik gondot a felkelés.

Miután előidézem a másik bábomat, azonnal próbálok meglódulni, de a tervem nem jön össze. Sajnos az még nem sikerül, hogy szaladjak is és egyszerre két bábot irányítsak. Így kénytelen vagyok megállni és úgy felvenni a védekezést. Azonban nem ér támadás, hanem helyette a dögök visszavonulót fújnak. Pár pillanat az egész és el is tűnnek, mire megkapom a parancsot, hogy menjek vissza a táborhoz. Gyilkost azonnal vissza zárom a helyére, Utenát pedig a hátamra veszem és úgy szaladok vissza a többiekhez.
- Ébredjetek! - kiáltom amikor már a közelükben vagyok. - Az előbb majdnem megtámadtak minket. Egy férfi és egy csapat bestia volt itt az előbb! - folytatom, de ha továbbra sem reagálnak, akkor alaposan felrázom őket. Ha sikerül felébreszteni őket, akkor azonnal előadom, hogy épp gyakoroltunk, amikor megjelent néhány hiéna, majd egy fickó is.
- Szerencsére nem támadtak meg minket, de van egy olyan érzésem, hogy ez egy figyelmeztetés volt. Valószínűleg nem tetszik nekik, hogy itt lófrálunk!
Kezdek igazán izgatott lenni. Nem igazán volt még részem rendes harcban, de ha szerencsém van, akkor majd most ki járhat nekem is a dologból. A vérem szinte már forr, annyira szeretnék már akcióba lépni!

A lehető leggyorsabban visszamegyek a táborba és felkeltem a többieket. Szerencsére azonnal reagálnak, így máris belekezdek, hogy mi a probléma. Különösebben nem foglalkozik senki sem a dologgal, de mivel a későbbiekben nem ér minket támad, nem is igazán fontos. Másnap folytatjuk az utunkat, főleg hogy már a vihar is tovább vonult. Így már csak a hőség marad, mint zavaró tényező, bár ehhez már hozzá szoktunk. Katashi szerint késő délutánra elérhetjük az emlékművet, ezért izgatottan haladok a célunk felé.
Út közben néha a szemem sarkából látom feltűnni a hiénákat, néha pedig előttünk egy dűne tetején. Nagyon érdekelne, hogy milyen megfontolásból tartanak minket szemmel, de ha szerencsém van, akkor ezt sose tudjuk meg és nem kerülünk össze velük még egyszer. A biztonság kedvéért a kezemet azért Utena tekercsén pihentetem. Majd már szinte a célunkhoz érünk, de ekkor újabb viharba keveredünk. A peremén megállunk, Natsuko és Katashi úgy dönt, hogy inkább a parton éjszakáznak, amibe én is belemegyek. Elvégre ha két tapasztaltabb shinobi inkább marad, akkor én, mint egy tapasztalatlan genin, miért vágjak bele egy ilyen veszélyes útba?
- Megpróbálok halat fogni... - szólalok meg, majd kiürítem a felsőm zsebeit és a tartalmat jól látható helyen hagyom a közelemben.
Ezután egyszerűen csak leveszem a felsőmet, a szandálomat, felhajtom a nadrágom szárát és belemasírozok a vízbe. A nagy meleg után ez a hirtelen lehűlés sem a legjobb, de valahogy kajához kell jutni. Ezt követően a pólómat halászhálóként a vízbe engedem és megpróbálok pár pillanatig nyugton várni. Később pedig megpróbálok a felsőmmel "kikanalazni" néhány halat. Ha sikerrel járok, akkor azonnal tovább adom őket a többieknek, hogy készítsenek ennivalót. Fél szemmel azért a felszerelésemet figyelem, nehogy valaki megpróbáljon meglógni vele. Nagyjából egy órát töltök a halászattal, ezután ha sikerrel jártam, ha nem, kimászok a vízből és próbálok megszárítkozni. A felsőmet a földbe szúrt kardom markolatára helyezem, hogy ne legyen vizes, míg én a part mentén toporogva próbálok megszáradni.
- Vállalom az első őrséget! - mondom lelkesen este.
Szeretnék én kezdeni, még most elég éber vagyok, így ha bármi történne, akkor azt könnyebben észlelném, mint amikor már aludtam és kótyagos fejjel kellene őrködnöm. Ha én kezdhetek, akkor mindkét bábomat előhívom, de most nem gyakorolok, csak a földön pihentetem őket. Ha esetleg támad érne minket, így azonnal használni tudom őket.