A Végtelen sivatag

Nagyon lelkesen kezdek hozzá, hogy majd halat fogok, de sajnos nem járok sikerrel. Ezután pedig besötétedik és jöhet a pihenés, illetve számomra az őrködés. Szerencsére estére mindig lehűl a levegő, ezért elég rendesen fázni kezdek, egészen addig míg meg nem gyullad a tábortűz. Bábjaim meredten pihennek mellettem, én pedig ülök a meleg mellett és a tájat fürkészem. Néha felállok és körbe nézek a táborunk körül, de szerencsére semmit sem látok, nem zavarják meg a nyugalmunkat. 
Nem tudom mennyi ideje alszanak már a többiek, amikor hirtelen meghallok valamit. A kezem azonnal Utena felé tartom és fonalakkal rácsatlakozok. Harcra készen lendíteném magamhoz a bábot, amikor meghallok egy ismerős hangot. Csak Kenji az, hogy átvegye tőlem az őrséget. Bólintok egyet, majd szorgalmasan össze pakolom a kis bábjaimat. Kérdésére vidáman nézek rá.
- Először vagyok kint! - adok választ. - Az apám felvilágosított a veszélyekre, na meg ugye folyamatosan kaptuk a leckéket, így kicsit magabiztos vagyok. A falun belül nincs alkalmunk megtapasztalni a viharokat, ezért ebben a témában tanácstalan vagyok. Azt viszont megígérem, hogy oda figyelek mindenre és nem leszek a csapat terhére!
Ezután ásítok egy hatalmasat, majd magamra veszem a felsőmet, ami nagyjából már megszáradt a tűz mellett és lepihenek. Szerencsére sikerül eleget aludnom, így reggel nyugodtan és pihenten kelek fel. Kissé kómásan, de azért lelkesen várom az út folytatását, miközben bízok benne, hogy nem lesz semmi gond.

//Elnézést, megfeledkeztem hogy írtál!//

Másnap, miután felkelünk, nem tétovázunk, hanem tovább indulunk. Kissé izgatott vagyok és csak bízni tudok benne, hogy hamarosan sikeresen teljesítjük a küldetést. Az utunk a dűnék között vezetett tovább, mint eddig is, de legalább délután elérjük a megfelelő helyet. Ekkor Natsumi egy kis történelem órát tart, bár az is lehet, hogy mesedélutánt. Szerencsére Katashi hamar közbe szól és felhívja a figyelmünket valamire. A hiénákra. Amint meghallom a nevem és a feladatom, bólintok egyet. Nagyon gyorsan előrántom Hitogoroshi tekercsét és előidézem. A nem is oly régen tanult technikát, most nem arra fordítom, hogy egyszerre két bábot irányítsak, inkább egyet próbálok meg, de azt sokkal komolyabban! Amint előtör a báb rácsatlakozok és feszülten várom, hogy mi fog történni. Néha lopva Kenjire pillantok, hogy pontosan mit is csinál, így látom, hogy örvénylik a homok a keze alatt. Amikor ismét hátra nézek, akkor már pár koporsó kint is van, majd dörren egyet az ég. Ez kicsit rosszat sejtet. Ha bármilyen támadás érne, megpróbálom Kenjit és a koporsókat védeni. Elvégre nélkülük nem térhetünk haza!

Feszülten várom a fejleményeket, közben figyelem a távolból "érkezőket". Annyira próbálom meglátni az ellenséget, hogy még a szemem is könnyezni kezd. Gyorsan megtörölöm a szemem, majd újra a távolba réved a tekintetem. Egyre több hiéna jelenik meg a környékünkön, ráadásul nemsokára még egy embert is kiszúrok magamnak, majd picit később egy újabbat.
- Nem tetszik ez nekem! - dörmögöm magam elé.
A helyzet kezd egyre rosszabbá válni, amikor Kenji közli, hogy talán már csak egy koporsó van hátra. Nagyot sóhajtok, mire egy hatalmasat villámlik, majd megindulnak a hiénák. A szívem most kezd csak igazán szaporán verni, de az izgalom ellenére nem blokkolok le. Három hiéna tart felém, akikkel végeznem kell: az ujjaim vadul kezdenek "zongorázni", mire Hitogoroshi meglódul, egyenesen a legközelebbi állat felé. Amint a közelében van, széttárom a karjait és megpörgetem. Ha a támadásom jól sül el, akkor a fogószélként tomboló báb alaposan szétmarcangolja az első dögöt. Ha ennek ellenére az még tovább támadna, akkor a báb folyamatosan csapkodná a pengéivel.
Amint végzek az elsővel, Gyilkost a második célpontom irányába fordítom. Ezúttal a báb nem lódul meg, helyette szétnyílik a szája és senbonok záporoznak elő belőle. A második állatot így próbálom leszedni, elvégre néhány senbon nem ártalmatlanítaná, de több tucat igazán kifoghat rajta. Majd hirtelen az utolsó hiéna felé lendítem Hitogoroshit, akit a nyakánál fogva megragad. Gonosz mosoly húzódik az arcomra, ugyanis hirtelen rántok egyet a bábon, amitől a bestiával együtt a magasba emelkedik. Ezt követően pedig szimplán az előző szörnyeteghez dobom. A bábom még időben elengedi, így ő nem fog becsapódni, csak a két állat fog "koccanni".
Bárhogy történjen is, próbálom villámgyorsan mozgatni a bábomat és nem közel engedni a hiénákat. Ha az első hárommal végeztem, akkor magamhoz húzom Gyilkost és keresem az újabb ellenfelet, aki túl közel jár hozzánk.

//Elnézést a késésért!//

//Hitogoroshi az gyilkost jelent, ezért a szóismétlés elkerülése érdekében gyakran nevezem a bábot "Gyilkosnak"  De akkor már ha így írtad, legyen kint mindkét bábom.//

Amint megkezdődik a harc, azonnal belevetem magam a sűrűjébe. Hitogoroshi meglódul és a manővernek köszönhetően szétmarcangol egy bestiát. Azonban a hiénák túl gyorsak, ezért kénytelen vagyok bevetni Utenát és a senbonvetőjét. Alaposan megsorozom a célpontomat, aki nyüszítve terül el a földön. Majd jön az utolsó állat, aki sajnos már túl közel van hozzám. Gyorsan félre ugrok előre, majd ujjaim rándításával magamhoz húzom a bábokat. Ezután pedig a jó öreg Gyilkos végez a bestiával.
Miután legyőzöm ellenfeleimet, gyorsan körbetekintek a harcmezőn. Sajnos a látási viszonyok nem túl jók, homokfelhő vesz minket körbe, amit valószínűleg az egyik társam okoz. Legalábbis remélem, hogy ő csinálja és nem valaki más. Kintről a hiénák morgását hallom, majd kicsit távolabbról észre veszem, hogy páran bejutottak hozzánk és ezzel veszélyeztetik a küldetést. Nincs sok időm mérlegelni, vagy a társaimon segítek, vagy távol tartom a kintieket.
- A fenébe! - mormogom, majd megindítom Hitogoroshit hogy segítsek a többieknek.
A báb szájából azonnal előtörnek a senbonok, így próbálom őket feltartani. Utena karja menet közben leválik, hogy szabad legyen egy újabb fegyvere. A kunaivetőből pár kunait kilövök egyenesen a hátam mögé. Ha onnan próbálnak támadni, akkor remélhetőleg megölöm azt. Ha Hitogoroshi elég közel ér a hiénákhoz, akkor abba hagyja a tüzelést és a pengéivel kezd mészárlásba.

//Nah és akkor jöjjön a rossz szokásom  Engedélyezem a kari halálát! Ha hibázok, vagy életveszélyes helyzetbe kerül, akkor benne vagyok hogy meghaljon Kaito, amennyiben úgy jön ki a lépés. Tehát, nem célom megöletni, de ha úgy alakul akkor nem baj ha meghal!//

//Semmi gond  //

Hevesen szórom a hiánékat a bábok fegyverzetével, de azok egy idő után rájönnek, hogy mi a trükköm. Sajnos hamarosan azon veszem észre magam, hogy alig találok el valamit, majd pedig újabb betolakodók érkeznek.
- Fenébe már! - mondom dühösen, majd leállok a tüzeléssel. Elvégre minek lőjek, ha alig találom el őket? Ekkor veszem észre hogy egy emberi alak jelenik meg közel hozzám. Szerencsére időben észhez kapok, így még időben térek ki a támadása elől. A wakizashijával majdnem nyakon szúrt... de szerencsére most megúsztam a támadást. Azonban ezt követően már el is tűnt, hogy más veszélynek adja át a helyét. Két hiéna is rám támad, ráadásul az egyik hatalmas. Az időm kevés, valamit cselekednem kell, de hirtelen azt sem tudom mit csinálhatnék. Ösztönösen is a bábokra koncentrálok és a kezem már mozgásba is lendül, hogy magamhoz húzzam őket. Azonban túl sokáig tart, hogy magamhoz húzzam őket, így hát amint elindulnak felém, azonnal megpróbálok oldalra ugrani előlük. Ha ezzel meg vagyok, akkor a bábjaimmal próbálom feltartani őket.

Amilyen gyorsan csak tudok, arrébb ugrok, miközben magamhoz rántom a bábjaimat. Eléggé megszorongatnak a bestiák, így kénytelen vagyok minden erőmet összeszedni, hogy ne hagyjam itt a fogam. Csak hogy ennyi ne legyen elég, egy hiéna veti rám magát. Ha nem tartom magam elé a karomat, akkor valószínűleg szétmarcangolja az arcomat, így "csak" annyit ér el, hogy Hitogoroshi a földre zuhan és már csak egy bábbal harcolok. Az ép kezem pedig azonnal zongorázásba kezd és máris a bestiára veti magát: az alkarjából előjönnek a rejtett pengék és azokkal ront az állatra. A tervem az, hogy így fejezem le a hiénát. Amint végzünk a szörnyeteggel, Utena az irányításommal a hátam mögé nyúl és előhúzza a kardomat. Ekkor kezdődik meg az igazi "tánc". Ezúttal már nem támadok, inkább saját magam védem és bízok benne, hogy a többiek nem kerülnek túl nagy bajba.
A bábom folyamatosan köröz körülöttem és ha valami túl közel jön hozzám, akkor azonnal lecsap a katanaval. Ha több oldalról jönnek, akkor a lőfegyvereit is bevetem és úgy terítem le azt, aki túl közel jön hozzám.

Ádáz küzdelmen vagyok túl, de végül győzök. Miután megfutamodnak a bestiák, elégedetlenül tapasztalom meg, hogy kifogytam a lőfegyverek jelentős részéből. Mivel a kezem eléggé rossz állapotban van, kénytelen vagyok egy bábbal folytatni. Mivel marad egy kis időm fellélegezni, alaposabban körbenézek. A sziklákon túl a társaimat két idegen támadta, de az egyik hamarosan felém veszi az irányt. Ennek egy picit örülök: így legalább ők is kicsit megkönnyebbülnek és nekem sem kell egyszerre több ellenfélre koncentrálnom.
Nem habozok sokáig, azonnal támadásba lendül a bábom a katanával a kezében. Most egy picit eltérek a megszokott támadásomtól: eddig ugye a távolból lőttem az ellenfeleimre és csak később rontottam rájuk. Ezúttal viszont minden más lesz! Amint már nem túl nagy a távolság közöttünk, kinyílik Utena szája és láthatóvá válik a senbon vető, ami kattan egyet ugyan, de nem lő ki semmit, ugyanis már kifogyott. Ez az első cselem. Ha szerencsém van, akkor tű záporra számít és próbál majd védekezni ellene, így a báb egy egyenes döfést vihet be. Ha hárítja, ha nem, akkor is a karddal próbálom elintézni. Gyors döféseket és széles vágásokat próbálok bevinni, utóbbiakat elsősorban vízszintesen, oldal irányból. Ha tudok, akkor beviszek neki pár találatot, de ha nem, akkor hagyom hogy egyre közelebb és közelebb kerüljön hozzám. Amikor már tökéletesen elaltattam a figyelmét, akkor hirtelen kilövöm rá a báb fején található tüskét. Közelről nincs túl sok esélye a hárításra, de ha mégis, akkor a kard máris felé száguld hogy megölhesse.
Ha megpróbálja semmibe venni Utenát, akkor hátba támadom vele a fickót és felhívom rá a figyelmet és mindent úgy teszek, mint alap esetben.

A cselem tökéletesen sikerül, így azonnal kihasználhatom az alkalmat, hogy végezzek ellenfelemmel. Azonban a fickó sokkal keményebb, mint számítottam rá és hárítja a szúrást. Ezután viszont kénytelen felvenni a harcot Utenával. Sajnos csak egy kézzel irányítom a bábot, így nem tudok már semmilyen komolyabb akcióba kezdeni. Azonban még így is sikerül legyőznöm az ellenfelemet és egy hirtelen mozdulatot követően szimplán csak kibelezem. Normális esetben biztos elöntött volna a bűntudat, de most annyira túl vagyok fűtve az adrenalintól, hogy fel sem veszem.
Megfáradtan, sajgó karral indulok el a többiek irányába. Utenát "húzom" magam után, miközben a sérült kezemet, az ujjaimat próbálom mozgatni. Sajnos nem a legjobb a helyzetem, de legalább még mindig tudok járni... Amint a csapat közelébe érek, Natsumi szalad hozzám. Nagyon olyan, mint aki be van pánikolva. A szavaira elmosolyodok, majd a többiekre nézek.
- Miattam ne aggódj, lásd el azokat, akik súlyosabban meg vannak sérülve! Én ezt majd megoldom.
Ha Natsumi átáll a többiekre, akkor Utenát a közeli rongyokhoz irányítom. Felvetetek vele egy nagyobb darabot a földről, majd egy laza mozdulattal magamhoz húzom. Most pedig jöjjön egy újabb gyakorlás, a finomabb mozdulatok. A chakrafonalaim egy részével most csak annyit próbálok meg, hogy állva tartom a bábot, a legtöbbet pedig a kezeire és a karjaira irányítom. Lényegében úgy próbálom irányítani Utenát, hogy bekösse a karomat. Ez természetesen nem lesz egy szakképzett kötözés, de legalább valamennyire el leszek most látva. Na igen... ha lenne medikus képzésem, akkor sokkal jobb lenne most a helyzetünk. A jelenlegi helyzet viszont egy picit el is gondolkoztat. Lehet hogy megpróbálok lebeszélni egy medikus képzést, amint lesz rá alkalmam. Van nálunk híres bábmester, aki medikus is egyben. Akár én is lehetnék az...
- Most mivel folytatjuk a küldetésünket? - kérdezem a társaimat. - Eléggé le lettünk rongyolva... nem lenne jó újabb összecsapásba keveredni. Viszont, amíg nem indulunk tovább, én addig össze szedném a bábjaim elszórt fegyvereit, már amennyit megtalálok. Ja és természetesen átkutatom a halott shinobikat.
Ezután, ha nincs kifogásuk ellene, megpróbálom a lehető leggyorsabban, fél kézzel, összeszedni a bábok felszereléseit, átkutatom a halottakat, majd Utena segítségével újra töltöm a kis fegyvereimet(Utenát és Gyilkost).

//Fuu//

Sivatag, ameddig a szem ellát... Sunagakure ostroma óta kénytelen vagyok a homoktengerben járni-kelni. Nemrég részt vettem egy támadáson, aminek az lett volna a lényege, hogy meglepünk egy iwagakurei különítményt, de nem jól sültek el a dolgok. Nem voltunk eléggé felkészülve, főleg az időjárásra nem. Egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően elszakadtam a társaimtól, azóta nem tudom mi lehet velük. Mivel egyedül veszélyes lett volna a hegyekben mászkálnom, inkább elindultam az ismerős terep felé. Szerencsére találtam egy régi kegyhelyet, ami egy homokdűnében van, így lényegében a szállásom már meg volt. Az étellel és az itallal viszont már rosszabbul álltam. Pár napja elejtettem egy óriás skorpiót, aminek a húsából viszonylag jól megvagyok, a vérét pedig folyadék utánpótlásnak használtam, de a víznek sokkal jobban örülnék.
Nem akarok sokáig itt időzni. Ha pár napon belül nem jár erre egy honfitársam sem, akkor megkeresem Konohát, ott majd el leszek ideiglenesen. Esetleg majd a segítségüket kérem, hátha fel tudnak szabadítani pár csapatot, akikkel visszafoglalhatjuk az otthonomat. Most viszont még várok és használom a túlélő képességeimet, elvégre nem hiába lettem chuunin!

Lassacskán csordogált az idő homokja, körülöttem pedig minden eseménytelenül zajlott. Nem tudom mennyi idő telt el, mire a távolban valamilyen mozgásra lettem figyelmes. Azonnal felkészültem egy esetleges támadásra, alaposan elbújtam, majd vártam, hogy az a valaki, vagy valami közeledjen. Amikor már elég közel ért, kivehettem, hogy egy lány az, aki útban felém szerencsétlenségemre össze is esik. Vártam pár pillanatot, majd előbújtam rejtekemből és megközelítettem az alakot. Könnyű volt megállapítani róla, hogy nincs magánál, így hát gyakorlásképen rácsatlakoztam chakra fonalakkal, majd a saját lábán vittem a barlangomba. Miután beértünk, lefektettem egy szabad helyre, majd megvártam míg magához tér. Amikor felriadt, fapofával néztem rá, szavaival mit sem törődtem.
- Nos, a Szél országának sivatagában vagy. A pontos helyet nem tudnám megmondani, de nagyjából a világ végéhez közel. - jegyzem meg, majd elmosolyodok. - Hova szeretnék annyira eljutni? Élelem és víz nélkül nem fogsz átjutni a sivatagon... még úgy sem ha egy tapasztalt shinobi vezet. Ha elárulod mi járatban vagy, akkor talán segítek neked!
Ezután várom, hogy mit válaszol. Nincs túl sok kedvem segíteni, de ha érdekes dologról van szó, akkor elkísérem.

Kissé meggyengülve és kiszáradva ébredek valahol a sivatagban. Nem igazán emlékszek, hogy mi történt velem. Egyik pillanatban még egy lányon akarok segíteni, majd képszakadás. Azonnal a kulacsomért nyúlok, hogy felfrissítsem magam. Ekkor érzem, hogy annak túlságosan könnyű a súlya. Végül az utolsó kortyot "lefetyelem" be, ami még maradt. Ezután felállok a földről és átnézem a felszerelésem. Egy fuvola, a Tenshi-t rejtő tekercs és három tű, ami a torkomban van elrejtve. Csodás...
Körülöttem nincs semmi, ami alapján tájékozódhatnék, viszont a távolban meghallok egy állatias hangot. Előveszem a tekercset, majd előidézem a bábomat és elindulok a hang irányába. Leginkább a túlélés vezérel. Ha valamilyen vaddal találkozok, akkor lesz élelmem és jobb híján folyadék is, amit ihatok. Nem rajongok a dologért, de ha nincs más választás, akkor kénytelen leszek állati vért inni. Ha erősödik az állat hangja, akkor egyre óvatosabb leszek, nehogy észre vegyen. Ha megpillantom a hang gazdáját, akkor előbb felmérem a terepet, nem támadok csak úgy.

Óvatosan közelítem meg az állatot, amikor már egész közel vagyok, végül egy dűne tetejéről észre veszem. Eléggé fura a helyzet, kikötötték szegény szerencsétlent a sivatag kellős közepén és csak néhány lábnyom jelzi, hogy nem is olyan rég még itt volt a gazdája. Majd az az érzésem támad, hogy figyelnek. A következő pillanatban valamilyen neszt hallok és reflexből oldalra ugrok. A bábomat azonnal védekezőileg magam elé tartom és próbálom megtudni hol a támadóm. Szerencsémre nem vesződik sokat, a nap felől észre is veszem. Nagyon reménykedek abban, hogy békésen lerendezhetjük a dolgot és nem kell harcolni, de ekkor rengeteg shurikent veszek észre, melyek felém szállnak. Azonnal beizzítom a propeller szárnyakat Tenshi hátán és felkészülök arra, hogy szétszórjam a felém szálló dobócsillagokat. Azonban hirtelen valami megcsillan a shurikenek tömegében.
- Drótok? - szólalok meg hitetlenkedve. - Hát jó...
Nagyon nem tetszik a dolog, éppen ezért taktikát váltok. Ellenfelem irányába rohamozok, miközben a báb hátán lévő pengék folyamatosan pörögnek. Egy pillanatra lefékezek, majd Tenshi-t előre küldöm. Amikor már nincsenek túl távol tőle a shurikenek, kinyújtom a jobb karját és kilövök a kézfejéből egy robbanó bombát. Amint a bomba eléri a fegyvereket, azonnal felrobbantja azokat, ráadásul az ereje a többi csillagot is szétveti, ha minden igaz. Ezután újra rohamozok, de úgy, hogy a bábom egyre jobban megközelíti az ellenfelemet. Ha már eléggé közel van, akkor nem habozok sokáig, Tenshi "eltátja" a száját, majd kibukkan a tűvető, amiből elkezdem megsorozni az ellenfelemet. A kilőtt tűket csak figyelemelterelésnek használom. Amíg a hárítással, vagy kikerüléssel foglalkozik, addig a bábom és én is egyre csak közeledünk. Ha már karnyújtásnyira van Tenshi, akkor egy manőverrel csavarok rajta egyet, úgy hogy a propellerek az ellenfelem lábát vegyék célba. Annyit szeretnék csak elérni, hogy megszabadítsam legalább az egyik végtagjától.
Ha a manőver nem sikerülne, akkor a báb csuklói alatt lévő tüskéket is előhúzom és megpróbálom azokkal ledöfni az ellenfelem.

Hőség - Doshiri Asuka kalandja


A támadásra szokatlan taktikával válaszolsz. Kopognak az első shurikenek a bábod testén, szinte minden becsapódás felvillan a napsugarakban, másokat a pörgő pengék térítenek el, s már megfelelő helyzetben is vagy az ellentámadáshoz, s a shurikenfelhő közepét a robbanással tünteted el, s vele a dróttömeg is szerteszét repül. Talán ezzel vége is a támadásának... 
A bábod eltátja a száját. Körülöttetek a szerteszét heverő shurienek megrezdülnek, majd a levegőbe emelkednek, jó másfél méternyire. Körbezárják a küzdőteret.
A tűid kirepülnek, s az ellenfeled köpenyét maga elé rántva hátrál, s a báboddal szép lassan emésztitek fel a köztetek lévő távolságot. A legtöbb tű elől ahogy számítottad, kitér, a maradékot felfogja a köpenye, mely furcsán keménynek tűnik.
-VÁRJ!- kiáltja hirtelen az ellenfeled, egy fiatal férfi hangján, de a támadást már elindítottad. Az eddig tétlenül álló shurikenek mozgásba lendülnek, hogy megkötözzék a bábodat, mielőtt befejezné a támadást.
-Sunagakure-i vagy?! - nem tudod hogy a reményt vagy a számonkérést hallod-e a hangjában, de értékes időt jelenthet neked, hogy beszélgetni próbál.
-Válaszolj!