A Végtelen sivatag

Az ellentámadásom egész jól sikerül. Az első shurikenek lepattannak Tenshiről, majd a robbantás szétveti a következő támadást, majd a bábom máris támadásba lendülhet. Azonnal tűz alá veszem az ellenfelemet, aki valószínűleg egy technikával a magasba emelte a korábban elhajított shurikeneket. Ez nem igazán tetszik nekem. A kirepülő senbonok jelentős része a földbe fúródik és csak néhány találja el az illető köpenyét, ami egy kissé gyanús. Elvégre egy közönséges köpenyben nem állhatnának így meg a tűk. Azonban ezzel most nem foglalkozhatok, folytatom a támadást. A bábom egyre közelebb kerül, majd egyszer csak elkiáltja magát a férfi. Viszont Tenshit már nem tudom visszafogni. Ekkor pedig meglódulnak a shurikenek és megállítják a kis fegyverem. Először nem akarok válaszolni a kérdésére, jobb szeretném ártalmatlanítani és csak utána faggatni, de miután követelőzni kezd, abban a reményben hogy honfitárs, válaszolok.
- De az vagyok - szólalok meg. - És te?
Nagyon remélem, hogy ő is. Elvégre a technika, amivel a shurikeneket a levegőbe emelte, leginkább a mi nemzetünkre jellemző. Az éberségem viszont továbbra sem lankad. Tenshi szája továbbra is nyitva van és készen áll arra, hogy újra lőni kezdjen. Óvatosan körbenézek, hátha valami új veszélyt vennék észre. Bármi történjen is, igyekszek a legkisebb fenyegetésre is támadással válaszolni.

Feszülten várom a fejleményeket. Figyelem ahogy megenyhül az arckifejezése, majd nem sokára megszólal. Szavai meglepnek, hiszen kirigakureit még nem láttam a sivatagban. Tudtommal a falunkat iwagakureiek foglalták el. Ezek szerint már mások is vannak itt. Ez nagyon nem jó jel! Amikor megkér, bizonyítsam be, hogy tényleg sunagakurei vagyok, nem is tudom mihez kezdjek.
- Mivel bizonyítsam? - kérdezem. - Itt a bábom, amit csak mi használunk harcban. Az övemen ott van Sunagakure jelképe, de ha kell, akkor az igazolványomat is megmutathatom.
A szép hölgy megszólítás nagyon nem tetszik, legszívesebben teletűzdelném a szerencsétlent, de mivel jelenleg ő a legközelebbi honfitársam, így nem teszem.
- A nevem Doshiri Asuka! - mutatkozok be. - Szóval már Kirigakure is küldött ide embereket? A falu elvesztése óta vagyok itt a sivatagban, azóta senkivel sem találkoztam. Majdnem részt vettem egy akcióban, amit Kankuro vezetett, de sajnos elszakadtam a többiektől, így a kóborlás maradt számomra.
Ekkor minden előzetes nélkül előveszem a tekercsemet, majd egy gyors mozdulattal belezárom Tenshit. Ha már úgyis honfitárs, nincs szükség ilyesmire. Majd elárulja, hogy többen is vannak a környéken. Azonnal felcsillan a szemem, még szép hogy nem akarok egyedül lenni.
- Naná hogy csatlakozok! - válaszolok. - Máris mehetünk! A készleteimet esetleg fel tudom majd tölteni valahol? Baromira szomjas vagyok...

Hőség - Doshiri Asuka kalandja


-Az igazolványod! Hah! Micsoda humor a sivatag közepén!- Talán hasonlóan érez, mint te, a közeli honfitárssal kapcsolatban, de egy jó nevetés után ismét a komoly témára tér.
-Nos, Doshiri Asuka, igazán örvendek, az én nevem Tarou Sachio.-majd a kérdésedre is felel.
-Úgy tűnik van egy kisebb csapat.. mesze van a létszámuk attól, hogy bekerüljön a nagy háborús hírekbe... Valamiféle útvonalat építhetnek ki az ellátmánynak.. vagy a saját szakállukra derítenek fel, hátha lecsíphetnek egy darabot a sivatagból maguknak, míg Iwa leköti magát a faluval, vagy elloptak valamit a földünkről... Még nem volt alkalmam megkérdezni egytől sem.- hátborzongató mosolyra húzódik a szája. 
-De a lényeg, hogy ellenségek.. és a falut visszafoglalni, nos ahhoz nincs elég erőnk. Szóval marad a vadászat a gyenge láncszemekre. Ha gondolod, csatlakozhatsz. Jobb mint ehhez hasonló rossz helyekre kóborolni. Persze nincs különösebb kötöttség. Amikor úgy érzed menned kell, mégy. Jelenleg nem vagyunk hivatalos osztag. Túl mélyen vagyunk a sivatagban hogy bárkinek is jelentsünk vagy bárki is parancsokat adhasson.-árnyalatnyi fásultság szól belőle. Az országotok jelenlegi helyzetét ismerve talán nem is annyira meglepő.
-Jó két napja elhaladt itt egy kisebb csapatnyi ellenség, akiket le kell vadásznunk. Kiszámíthatóan mozognak, nem túl gyorsak, van valamiféle járművük, amivel szenvednek a homok miatt. Úgy gondoltam, talán van egy utóvéd.. illetve láttam a nyomokból, hogy néhányan leszakadhattak.. Miattuk van ott az a teve. Hátha visszajönnek, és hibáznak. - egy pillanatra tekintete mégis gyanakvóvá válik. 
- De ezek szerint csak te voltál, aki.. leszakadt tőlük. - nem kérdezte meg, mit kerestél az ellenséges közegben, inkább elindult, hogy eloldozza az állatot.
-Ha már a víznél tartunk.. -tér vissza vele, s könnyed mozdulattal egy méretes kulacsot dob felé.
-Igyál amennyi jól esik. Kicsit erőltetett menet lesz, haladunk amennyit tudunk, de az éjszakát végig kell rohannunk, hogy odaérjünk a találkozási pontra, egy rejtett kúthoz. A nyomokat követjük. Nappal legalább egy-másfél napnyi vánszorgást kellene számolnunk, de így könnyebb lesz a dolog. A csapat többi tagjával ott találkozunk, aztán meglátjuk mit tudunk még adni.

Elindultok, és a hideg éjszakában szinte repültök. A táj egész más arcát mutatja ilyenkor... Aztán egyszercsak Sachio megállít. A teve is engedelmesen, hangok nélkül torpan meg. A férfi közelebb hajol.
-Hallod te is? - a rezzenetlen éjszakában a kövek pattognak, repedeznek, s homok surrog.. S ez a surrogás határozottan ritmikusnak hangzik, s ha nagyon fülelsz, csendes zihálás is vegyül bele.
-Előttünk van valaki... -a hangok alapján jól behatárolható, s ha közelebb óvakodtok, az alakot is látjátok, aki a nyomok mentén kissé nehézkesen halad. Hátán irdatlan kardot cipel, s valamit vonszol magával. Valamit, ami súlyos.. mintha köpenybe csomagolták volna, egy homokszínű, vörös csíkokkal szegett köpenybe.
-Azt a ruházatot ismerem.. Teiji..- talán egy árnyalattal hangosabban mondta ki döbbenetében, mint kívánta. Gyorsan elhallgat.. De az alak talán meghallotta. Megáll, s lassan hátranéz.. még nem vett észre titeket. 

Csendben hallgatom a shinobi mondandóját. Kissé meglepnek a fejlemények, nem gondoltam volna, hogy kirigakurei csapatok is kószálnak erre. Azt viszont még nem derítették ki, hogy mi járatban vannak itt. Ezek szerint előbb öl, aztán kérdez. Ez nem a legjobb dolog.
- Nos, én nem az ellenségtől szakadtam le... Kankuro vezetett egy támadást egy iwagakurei csapat ellen, de sajnos menet közben elszakadtam tőlük - mondom. - Végül visszatértem a sivatagba, hátha már ők is itt vannak. Azonban nem akadtam a nyomukra. Tegnap találtam egy lányt, aki szinte már a halálán volt. Segítettem rajta, reggelre pedig kirabolt. Jelenleg őt akarom megtalálni, elrabolta a felszerelésem jelentős részét. Viszont ez a kirigakurei csapat eléggé aggasztó hírnek tűnik számomra.
Amikor megkapom a kulacsot, azonnal mohón inni kezdek. Már régóta szomjazok, volt hogy skorpiók és más sivatagi állatok vérén éltem, hogy ne száradjak ki. Miután befejezem az ivást, máris útra kelünk. Így hogy ihattam, annyira nem is kemény a menetelés. Elvégre csak a sivatag gyermeke vagyok, nehogy már megártson a szülőhazám klímája!

Nappal sem volt kellemes az út, de az éjszakai hideg sem hozott enyhülést. Azonban nem panaszkodok, megyek amerre a társam vezet. Nem tudom mióta vagyunk már úton, amikor megállít. Kérdésére hallgatózni kezdek, de kezdetben nem észlelek semmit. Hirtelen azonban egy fura zajra leszek figyelmes. A társam szavaira bólintok egyet. Én is úgy hallom, valaki mozgásban van. Azonnal folytatjuk az utunkat, így hamarosan az ismeretlen közelébe lopózunk. Sachio ekkor a kelleténél sokkal hangosabban szólal meg. Azonnal lelapulok a földre. Az illető felénk fordul, de úgy néz ki, nem vett még észre bennünket. Kérdőn nézek a társamra, mit csináljunk? Ha azt mondja, hogy támadjunk, akkor létre hozok magamból hat másolatot a Köd Szolga technikámmal. Úgy alkotom meg őket, hogy a shinobi körül jöjjenek létre és a földből "törjenek" fel. Ez majd összezavarja, főleg hogy ha meg is semmisít egyet, akkor az újra összeáll. A klónok nem alkalmasak támadásra, viszont figyelemelterelésre tökéletesek. Ráadásul ha úgy alakul, akkor én is lemegyek közéjük, akkor pedig meg is sérülhet az ellenség!

Társam nem hagyja szó nélkül a gyilkosságot. Hamar támadásba lendülünk: én még csak a klónjaimat vetem be, míg Tarou senbonokkal támad. Csak egy pillanatra nézek oda a művére, de az is elég hogy lássam, egy ketrecet próbál összehozni. Ekkor előveszem Tenshi tekercsét és előidézem belőle a bábomat.
- Akkor hajrá!
A bábom azonnal felrepül a levegőbe, majd kinyitom a száját és beizzítom a tűvetőt. Tenshi szájából azonnal senbonok sokasága indul meg a porfelhőbe, hátha így vaktában sikerül eltalálni. Ezután kinyílik a propeller szárny, hogy az "Angyal" lesújtson a magasból. A fém pengék hamar pörgésbe kezdenek, majd zuhanórepülésben leküldöm a bábot a felhőbe. Nem időzik ott sokat, lecsap, majd kiemelkedik, hogy picit arrébb is lecsapjon. Ezután Tenshit beleirányítom a porfelhőbe és megpróbálom vele körbejárni. Ha az ellenfél ott van, akkor a pengék könnyen megsebezhetik. Ha bármilyen ellenállást, vagy ütközést érzek a bábomtól, akkor villámgyorsan a levegőbe emelem, majd újra lecsapok oda.

Hőség - Doshiri Asuka kalandja


A senbonjaid kilőnek, majd Tenshi beveti magát a porfelhőbe. A társad is megindul. Egy pillanatra megtorpan a porfelhő szélén, megrántja a drótjait, de azok túl lazák. Túl szabadon mozdulnak. 
-Fenébe!-ingerülten fut ki a száján, és minden józanságot mellőzve előhúz egy kunait, s azzal a szájában, beveti magát a porba. Tenshi kiemelkedik belőle. Nem ütközött odabenn ellenállásba.
-A FENÉBE!-hallod Tarou hangját, és egy pillanat múlva már látod is miért. A porfelhő megmozdul, mintha a közepe forgásba kezdene, és hirtelen eloszlik, benne ott áll a fiú egy igen furcsa, kezét magasba emelő, bizonyára valamiféle Taijutsu  pózba merevedve. Tekintetét rád emeli, majd a homokba fúrt lyukra mutat, melynek pereméről kisebb-nagyobb csíkokban "csorog" alá a sivatag arany homokja.
-Elmenekült az a mocsok! Nem hagyhatjuk meglépni!-Ezzel nem is várva rád, kiegyenesedik, majd a lyuk szájához lép és egész egyszerűen leveti magát a mélységbe. 
-Milyen szertelen és ostoba fiú...-hallasz egy mély, érzelemmentes hangot közvetlenül magad mögött, s füled már hallja is egy ütés sivító hangját. Aztán megérzed a válladban. Rossz helyen ért, a vállad nagyot reccsent, bizonyára csúnyán be fog dagadni, és már repülsz is a következő buckáig, ahol a puha homokba érkezel.
-Bocs kislány, de nincs szükségem patkányokra a nyomomban. - mondja, és miközben megbillenti a köpenyes csomagot a vállán, elővonja a karját.
-Igazán semmi személyes.- indul el feléd, nagyjából 20 m távolságból. Szándékai egyértelműek. 

// A jobb válladra kaptad az ütést, mely fájdalmak árán, de használható.//

Elszántan vetem a bábomat a homokfelhőbe, de sajnos nem sikerül eltalálnom az ellenfelemet. A társam éppen dühöng valami miatt, majd beleveti magát a felhőbe. Tenshit ekkor kiemelem onnan, de még mindig a terület fölött tartom, hátha szükség lesz rá. Tarou újra dühöng, majd eloszlik a porfelhő, így meglátom mi a baj. Azonban a társam elhamarkodottan dönt és beleveti magát a járatba. Kelletlenül megcsóválom a fejem, majd óvatosan elindulok abba az irányba. Ekkor hallok meg egy hangot a hátam mögül. A meglepetéstől teljesen ledermedek, de amikor meghallom az ütést, azonnal felé fordulok, hogy védhessem azt. Nincs szerencsém. A fickó eltalál, ráadásul olyan erős az ütése, hogy a következő buckáig repülök. Ekkor elvesztem az irányítást a bábom fölött és az a földre zuhan.
- A fene! - szólalok meg mérgesen.
Kezeim már újra a bábot irányítják, így Tenshi máris felrepül a levegőbe, majd magamhoz húzom. Az ellenfelem lassacskán elindul felém. 20m a táv közöttünk, ami nem túl nagy, de azért tervezgetni tökéletes. Hirtelen kinyújtom a báb jobb karját, mire előjön belőle a bombakilövő szerkezet. Még most csak megtévesztem az ellenfelemet, mert nem azzal lövök, hanem a balossal. Egy füstbomba "robban" szét előttem, majd pár pillanat alatt elrejt. Ekkor nagyon gyorsan megalkotok pár kézpecsétet és aktiválok egy technikát. Az Álcázó Rejtek Technikával azonnal láthatatlanná válok, majd így indulok meg hátrafelé, miközben a bábom marad a helyén. Ezt követően bepörgetem a hátán lévő "szárnyakat" és várom hogy meglássam az ellent. Amint látom, Tenshi meglódul és senbonok tucatjait lövi ki. Ez csak egy csel: megvárom míg az ellenfelem elmozdul, vagy valamit reagál, majd a senbonokat követően a robbanó bombát lövöm ki. A tervem, hogy minél közelebb juttassam a bábomat és felszabdaljam annak "szárnyaival". Ha minden igaz, akkor az Álcázó Rejtek miatt engem nem vehet észre.

Hőség - Doshiri Asuka kalandja

Angyalod híven követi az akaratod. Összeszokott párosotok számára már mindennapos ez a csel a cselben taktika, mely most sem hagy cserben. A füstbomba azonnal elrejt, s csak sejtheted ellenfeled agresszív sietségét, amivel megpróbál még az előbbi helyeden elérni. A technikád hatására könnyedén olvad alakod a környezetbe, csaknem tökéletesen rejtve el, angyalod pedig "felszáll", félelmetes pengetánccal várva a támadót.
A férfi nem késik. Kardja átvág a füstfelhőn, jelentősen megbolygatva azt, Tenshi pedig senbonokkal válaszol. Talán ha egy fél fordulatra van a fickónak ideje, s ennyit meg is tesz, így a fegyverek első sortüze a köpenybe csavart testbe csapódik, mely hang nélkül, némán tűri. Ésszerű feltételezés lehet hogy már halott, s az is, hogy egy élő információforrás helyett valami más célja van a testtel az ellenfelednek, aki az első támadás után hátra ugrik, egy kis távolságot csinálva maga és a füst maradékából gyilkos, megállíthatatlannak tűnő gépezetként kiemelkedő Tenshitől, aki máris a robbanó bombát lövi ki.
Ellenfeledet talán az előbbi hátraugrás mentette meg, mert bár szűkösen, de mégis nyer pár másodpercnyi időt a cselekvésre, miközben Tenshi a terveid szerint közelebb is jut hozzá. Te pedig rejtve vagy.
Rövid tánc veszi kezdetét az angyal és a férfi között, miközben ellenfeled igyekszik elkerülni a báb csapásait. A pengetánc nem csak a konkrét támadásban hatásos, de látványa már önmagában is rémisztő. Egy gép tökéletes, kíméletlen, brutális működése.
Persze az is lehet, hogy a fickó eközben téged, a  bábmestert próbál felfedezni...
Végül nem hagyhatja tovább figyelmen kívül a bábod támadásait, kénytelen válaszolni rájuk. Por száll körülöttük, és szikrák reppennek, és éles csengő zajok töltik meg a levegőt, ahogy a kardjával hárít. Egyszer felszisszen, talán sikerült eltalálni, de kardjával máris eltaszítja magától Tenshit. Majd az eddigiekkel ellentétben aktív támadást hajt végre. S ezzel kicsit közelebb is kerülnek hozzád. A férfi megpróbálja átvenni az irányítást az őrült táncban, s helyedről láthatod is a koncentrációt, s a változást, ami az arcán megjelent, mintha valami olyasmire jött volna rá, amitől azt reméli, hogy megfordíthatja a harcot. 
Nekiugrik Tenshinek, a pengéje szűken, kis vágásokkal tör előre, és hallod a fát hasadni, nem látod azonban, hogy mennyi kárt okozhatott. Aztán a  férfi átugrik a bábod felett, és a homokra érkezve tekintetét végigfuttatja a földön, a homokban kirajzolódó mélyedéseken, a lábnyomaidon. Hiába a technikád, a környezet mégis elárul téged.
Tenshi megfordul, hogy tovább támadja őt, a férfi viszont már szinte feletted áll. A kardja lecsap.
Aztán megáll a levegőben.
-Mocskos kirigakurei! -hallod a legmélyebb megvetést Tarou szájából.
-Engedd el az öcsémet!-a fényben megcsillannak a drótok, melyekkel megakasztotta  a levegőben a kardot, és körülfonta a fickó kardforgató kezét. És látod a fickó lábán az elnyírt nadrágot, s az alatta húzódó vágott sebet, melyből folyamatosan vér szivárog. Nem látszott az iramán, de Tenshi valóban betalált.
-Még hogy Kirigakure..Nincs annyi időm most, hogy megmutassam mennyire ostoba vagy.. -rázta meg a fejét, a félelem teljes látszata nélkül, s mielőtt Tenshi még neki eshetne, vagy Tarou megrántaná a drótjait, megelőzi a támadásokat, gyors ívet ír le a kardjával, ezzel maga felé rántva egyúttal meglazítva a drótokat, majd pár gyors lépéssel tudja le a távolságot maga és a fiú közt, és lecsap.
Tarou felüvölt és összeesik.
A fickó aztán elteszi a  kardot, s doton technikával újabb rövid életű járatot nyit magának, és a mélybe ugrik. Távolabbról zajokat hallasz, mintha Tarou nevét kiáltanák. Bizonyára a csatazaj miatt a csapata érkezőben van, de addig, míg megérkeznek, van még időd.

Teljesen belemerülök a bábom irányításába, így eléggé megszorongatom az ellenfelemet. Elég sokáig csak védekezik, utána viszont támadásba lendül és legyűri Tenshit. Sajnos ez az egész túl gyorsan történik és máris én vagyok az új célpont. Úgy néz ki, a homokban lévő nyomaim elárultak. Azonban szerencsém van, mert Tarou a drótjaival megállítja az ellenfél kardját, így nekem van esélyem hátra ugrani. Chakrát áramoltatok a lábamba, majd egy hatalmas szökkenéssel eltávolodok az ellenfél közeléből. Az álcámat azonnal "ledobom" magamról, hisz már nincs túl sok értelme.
- Most mit csináljak... - suttogom magam elé.
Egyszerűen nem ugrik be semmi, mivel próbálkozhatnék. Van néhány trükk a tarsolyomban, de a legtöbbel most nem megyek semmire. Elmélkedésemből Tarou üvöltése zökkent ki. Amikor oda nézek, látom, hogy a shinobi súlyos sérülést szerez. Az ellenfél viszont velem már nem foglalkozik: elteszi a fegyverét és egy újabb járatot hoz létre. Ekkor cselekszek újra. A környéken szétszóródott senbonokat chakra fonalakkal a magasba emelem, majd a járatba "lövöm" őket. Nem valószínű, hogy bármit is elérek vele, de ha szerencsém van, akkor még eltalálom az ellent. Ezután pedig a társamhoz rohanok.
- Meg ne halj itt nekem! - szólok rá keményen. Hallom hogy a társai közelednek, de jelenleg nem foglalkozok velük. Megpróbálom megvizsgálni a testét és ha tudok, akkor segítek neki. Megpróbálom elállítani a vérzést, vagy bármit, amivel esetleg segíthetek.

Hőség - Doshiri Asuka kalandja

Még egy utolsó gyors támadással próbálkozol az ellenség ellen, s mintha még valahonnan méllyel egy kongó, halk nyögést hallanál. De hogy eltaláltad-e, nem láthatod, ahhoz le kell ereszkedned a sötétségbe.
Helyette azonban első mozdulatoddal a társad felé veszed az irányt, aki letaglózva fekszik a forró homokban. Homlokán veríték gyöngyözik, tekintete lázasan ragyog, s téged néz, mintha semmi más állandó pont nem lenne a világában, csak te.
-Vissza kell őt hoznod.. -próbálja görcsösen megragadni a kezed, miközben megpróbálod felmérni a sebeit.
-A testvérem.. vissza kell őt hoznod.. - csúnya a vágás, mely testét végigszántotta, s vörös vére buzgón bugyog, amit az éhes föld oly mohón nyel el, hogy a leérkező nedvességnek már nyomát is alig-alig látod. A sivatag elfogadja a nem neki szánt áldozatot. Megpróbálod leszorítani, mégis érzed az ujjaid közt elszökni az életet, mégis segít valamennyit, az emberi test, ez a nagyon furcsa szerkezet még ha halványan is, reagál rá. 
-Ha.. ha már nem.. ha már nem él.. -a fiú hangjában is hallod a fájdalmat, s a fegyver okzta traumát felbugyogni. Szakadozott, s furcsán veszi a levegőt.
-ha nem él.. a testét akkor is.. vissza kell hozni. Nem... használhatják.. szentségtelen célokra. Ígérd meg!- kissé felemelkedik, hogy nagyobb súlyt adhasson szavainak. Ez fontos neki, és nem is számít más.
-Kérlek.. ígérd... - mintha kifutna az erőből, visszazuhan. S nem is szól többet, tekintete kiüresedik. Megadóan tűri, hogy megpróbálj valami rögtönzött elsősegéllyel segíteni rajta, s hamarosan a társai is megérkeznek, hárman. Ketten közülük szinte azonnal a földre vetik magukat mellette, egyikük szinte még gyerek, nagyon fiatal lány, mégis gyakorlott mozdulattal veszi le a hátizsákját és kotor bele kötszerért és egyéb dolgokért. A másik idősebb, szintén nő, Tarou arcához hajol közel, hogy lássa, eszméleténél van-e, a harmadik azonban, egy hozzád hasonló korú fiú, nem húzódik túl közel, benne felfedezed a katonai taníttatást, mely miatt szinte azonnal a környéket veszi szemügyre. AHogyan a lányok, úgy ű is homokszínű köpenyt visel, s fejét kendővel tekerte körül, hogy óvja a naptól. Országod jelét láthatóan viselik. 
A fiatal lány próbálja elállítani a vérzést, az idősebb pedig biccent egyet, majd felkel, s közben rád tekint. Egy pillanatig gondolkozik, mit is mondhatna.
-Te vagy az új lány.. Köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.. Aimi megteszi a többit-utal a  fiatal lányra. 
-Az én nevem Maemi, az a mufurc alak ott hátul Manzo. - tekintete a földbe nyitott üregre fut, ahol a homok szép lassan pereg lefelé.
-Ott menekült el az ellenség? Ne hagyjuk kihűlni a nyomot. - ugrik az üreghez. A fejkendő alól egy tincsnyi égővörös haj szabadul ki. Leguggol, s közben egy tanto-t vesz elő. Zöld szeme már a mélységet fürkészi, s fülel, de nem hall semmit.
-Egyedül volt, ugye? Csak egy karddal? -néz rád. Van ebben a lányban, s a türkiz szemében valami vad. Valami nyers. Mintha sosem élt volna a falu védelmében, s a sivatag cserzette volna ragadozóvá.
-Csatlakozol a vadászathoz?

Miután a fickó eltűnik a gödörbe, még egy utolsó támadással megpróbálkozok. Nem látom, hogy mit csinálok, egyszerűen csak belövök néhány fegyvert a lyukba. Egy kongó hang és egy nyögés jelzi, hogy valamilyen szinten sikert arattam, a kérdés csak az, hogy mennyire. Ezután pedig a társamhoz sietek.
A srác nem néz ki túl jól, egyértelmű hogy az utolsókat rúgja. Nem foglalkozok a megmentésével, elvégre már úgyis mindegy. Ha medikus lennék, akkor még csak csak, de így... Kissé szomorúan nézek Tarou-ra. Sajnálom hogy így végződött a kalandunk, reméltem hogy nem maradok egyedül a sivatagban. Még mielőtt kilehelné a lelkét, bólintok egyet, majd megszólalok:
- Megígérem! Bosszút fogok állni és visszaszerzem a testét! - mondom.
Alig hal meg a társam, megérkezik a csapat, amiről beszélt. Azonnal elhúzódok a testtől és hagyom hogy a dolgukat végezzék. A vezetőjük ekkor hozzám lép és beszélgetésbe kezdünk:
- Sajnos már nem tudtam mit tenni... - mondom. - Igen, arre ment. Csak egy kard volt nála, illetve Tarou testvére...
Ekkor magamhoz húzom Tenshit és megvizsgálom. Ha nincs komolyabb baja és harcra képes, akkor a vállamra kapom. Viszont ha már nem tudok vele harcolni, akkor bezárom a tekercsébe és úgy csatlakozok a csapathoz.
-Még szép, hogy csatlakozok - bólintok. - Megígértem, hogy visszaszerzem a testvérét és ez így is lesz!

Hőség - Doshiri Asuka kalandja


Tenshi használható. Bár jól látható a sérülése, nem érintett kulcsfontosságú részt a mozgó szerkezeteiben, így funkcióját még képes betölteni. Mégsem ámíthatod magad azzal, hogy minden rendben van, hiszen szakértő szemeid jól látják, hogy a báb meggyengült. Amint vége a kalandnak, szükséged lesz néhány drága alapanyagra és igencsak sok munkára, hogy rendbe hozd.
Maemi a peremnél csak biccent. Ajkán különös mosoly játszik, majd leugrik a feketeségbe. Aztán te következel, majd mögötted, hallod hogy a hallgatag Manzo is földet ér. A fény mögületek csak kevéssé világítja meg az utat. A peremről homok csorog alá, mégis egészen stabilnak tűnik az alagút. De a végén nem csillan fény. Bizonyára messzire ér.
Szinte azonnal megérzed a friss vér illatát, s néhány vaktában kilőtt fegyvered is megtalálod. Valóban eltaláltál valamit odalenn. 
-Sebesült.- sötét elégedettséggel állapítja meg Maemi, lehajolva, s nem félve sem fertőzéstől, sem mástól, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, belenyúl a vérnyomba, s ujjai közt elmorzsol egy keveset.
-Meleg és friss. Gyerünk!- nem is törődik többet vele, elindul. Ahogy haladtok előre a vér illata erősödik, a fény pedig csökken. Nyomon vagytok, valami mégis zavar téged, aztán rádöbbensz: a lépteid ragacsosak. A vér amin átgázolsz, szinte a bokádig ér. Túl sok. Ez egyszerűen túl sok. A falakból is hő árad, s mintha tompán lüktetne.
Maemi megáll. szinte szoborszerű merevséggel. A lábad körül a vér fodrozódni kezd.
Maemi rád néz. Tekintetét még a gyenge fényben is szinte ragyogni látod. De arra már nincs idő, hogy szóljon. A vér hirtelen feltör és felcsapó hullámával elborítja, s mire a hullám visszazuhan, a lánynak hűlt helye. 
-Mae! -hallod mögötted a hallgatag fickót kiáltani.
A vértömeg ismét megmozdul, megemelkedik, feléd indul.

Miután magamhoz veszem Angyalt, egy gyors áttekintést követően megállapítom, hogy még harcra kész. Elég rendesen megsérült, de még használható. Így hát a találkozás nem zárult még itt le. Azonnal követem az újdonsült társaimat és lemegyek velük a mélybe. Kevés fény szűrődik be ide, így a látási viszonyok nem túl jók. Ami leginkább aggaszt, az ellenfél tudása... Ha már képes volt egy ilyen járatot összehozni, bármikor ránk is zárhatja az egészet. Biztos nem kerülne nagy erőfeszítésébe.
Ahogy egyre beljebb nyomulunk, vérszagra leszek figyelmes, majd nemsokára a szétszóródott fegyvereket is megtaláljuk. Maemi elégedetten állapítja meg, hogy az ellenfél megsebesült, majd kisebb vizsgálódásba kezd. Én azonban még mindig kényelmetlenül érzem magam, éppen ezért Angyalt védekezőleg tartom magam elé. Mivel eléggé képzett vagyok már a bábozásban, csak az egyik kezemet használom az irányításra, a többivel a szétszóródott fegyvereket gyűjtöm össze és helyezem el őket a társaság körül. Így ha támadás érne minket, hamar be tudom vetni őket. Nem tudom mennyit haladunk, amikor a vérszag megerősödik, ráadásul már bokáig gázolunk a vérben, ami természetellenes. Már éppen megjegyezném ezt Maeminek, amikor a vér fodrozódni kezd, egy hullám felcsap és elragadja a shinobit. A mögöttem lévő társam azonnal felkiált.
- Francba! - mordulok fel.
A vértömeg ekkor újra megmozdul, megemelkedik és felém indul. A bekészített fegyvereket azonnal kilövöm az irányába, majd hátrálni kezdek. Tenshit védekezőleg magam elé tartom, fegyverzetét pedig aktiválom, ha esetleg harcolni kellene.
- Fényre van szükségünk, hogy normálisan lássuk az ellent! - szólalok meg. - Valami van erre az esetre a tarsolyodban? - kérdezem. - A járatra viszont figyelnünk kell, nehogy ránk omoljon az egész!
A szívem őrült módjára zakatol az izgalomtól. Eléggé nyugtalan vagyok, mivel nem igazán ismerek olyan technikát, amivel ki tudnánk innen szabadulni, ha ez az egész a fejünkre omlik. Ráadásul az sem túl megnyugtató, hogy már láttam az ellenfelem képességeit.

Hőség - Doshiri Asuka kalandja


A vérhullám elkerüli a fegyvereidet. Rossz hír. Ezek szerint képes reagálni rátok. Ezen felül gyors is. Tenshi jelenléte ment meg, mivel ő áll közelebb hozzá, rá veti magát. Ösztönösen arrébb rántod a bábot, hogy legyen elég helye a támadó manőverre, s a vérhullám utána kap. Majd célt téveszt, és a barlang falának csapódik. Visszahull a bokátoknál fodrozódó matériába. Majd elcsendesül.
-Ha fény kell, akkor fény lesz. - a fickó, és az övtáskája felé nyúl. Gyors mozdulattal ránt elő három vékony pálcát és vágja a barlang falába, majd egy kézjelet formál, s némi chakra hatásra felgyulladnak a fénypálcák, de abban a pillanatban talán épp azt kívánod, bárcsak sötétben maradtatok volna. 
A fal mozog, remeg. Hússzínű, nedvedző massza, amit erek szőnek át. A vér, amit eddig inkább éreztél, mint láttál, most mélyvörös, és enyhén hullámzik, ahogyan a barlang fala remeg. S a járaton túlról tompa zajok szűrődnek be: morajlás, roppanás, súrlódás. Olyan érzésed van, mintha valamerre haladnátok.
- Hogy a homokvihar cakkozná ki azt aki ezt kitalálta! - jön a teljesen természetes homoki káromkodás társad szájából, ahogy tekintete felméri a járatot. Ez volt egyúttal a leghosszabb mondat is, amit tőle hallottál. De ez a beszédesség még nem ért véget.
-Van ötleted hogy hozzuk vissza Maemit? -habár iszonyatot  a barlang miatt nem láttál rajta, hangjában hajszálnyi aggodalom mutatta, mégis képes érezni. Persze talán jobb lett volna, ha magáért aggódik. A háta mögött a vér fodrozódni kezdett, és a kis hullám ismét kiemelkedett, hogy célba vegyen titeket. 

Teljesen tehetetlen vagyok. Szerencsére a társam fényt "csihol", de azzal sem járok túl jól. Eddig ugyanis abban a hitben voltam, hogy még a barlangban vagyunk. Most viszont látom, hogy sokkal rémesebb a helyzet, mint eddig reméltük. Kezdek bepánikolni, ráadásul már gondolkodni is alig tudok...
- Fogalmam sincs! - válaszolok. - Viszont kezdem azt hinni, hogy nem is igazán van rá esélyünk. Talán a saját bőrünket kellene menteni... de azért az ötletért, hogy csak így lemondjak egy társról, nem igazán díjazok. Nem szokásom csak úgy cserben hagyni egy honfitársamat.
Ekkor a bábom hátán lévő propellereket beindítom és a húsos falnak irányítom. Kíváncsi vagyok mit reagál ez az izé, ha támadás éri. Viszont ekkor már meglátom az újabb veszedelmet. Azonnal felsikítok és szólok a társamnak, hogy vigyázzon.
- Mögötted! Vigyázz!
Majd hirtelen megtámadom a falat. Ha szerencsénk van, akkor a propellerek kárt okoznak a húsban és ezzel sikerül megállítani azt a vér valamit. Ha nem járok sikerrel, akkor menekülőre fogom, hiszen itt már nem tudok mit tenni. Ha mélyebbre hatolok, akkor biztos a vég, de ha maradok, akkor is. Most már tényleg nincs más hátra, csak a menekülés... A fal reakciójára viszont kíváncsi vagyok!

Hőség - Doshiri Asuka kalandja

- Igazad van. Ez itt... nem természetes. - a fickó a környezetet szemléli. Arcán ott a rosszallás, és talán egy kevés iszony. A tér, mely titeket körül vesz, egyre rémálomszerűbbnek hat, amit még a fény sem képes elűzni. A srác a figyelmeztetésedre eszmél. Meglepő gyorsasággal mozdul, s csak egy pillanat, hogy elkerüli a várhullámból előbukkanó kistestű szörnyeteget. A fényben van egy röpke másodperced, hogy szemügyre vedd, de már el is tűnik, mire az elméd igazán összerakja mi is lehetett. Vékony fekete test villant, melynek hasa a vérnél jóval élénkebb színben ragyogott. Négy láb, egy hosszú farok, s egy gyíkszerű, de sűrű fogakkal ellátott, furcsa nyúlványokkal ékes fej vicsorgott. Legalább már láttad a szörnyeteg arcát... De ismét eltűnt a vérben.
A fal pedig reagált a támadásodra. Megremegett. Mintha fájt volna neki, a szövetek összehúzódtak, s a barlang egész hosszán végigfutott a remegés. Volt lehetőséged talpon maradni. Az okozott sebből valami nyálkaféle csorgott alá. Az első támadás tehát igazolta a teóriád, s azt is, hogy ennél talán súlyosabb sebet is ejthetsz. Élő szövet alkotja, nem szikla, de hogy valóban fájdalmi reakció, vagy az izmok sérülés miatti természetes összerándulása volt-e amit láttál, az nem derül ki ennyiből. 
Ahogy a remegések elülnek,a  sebek is mintha beforrni látszanának. Van bizonyos fokú regenerációja ezek szerint. Társad is figyelemmel követte az eredményeket, s már néhány robbanócetli van a  kezében. 
-Meg kell próbálnunk kitörni, mielőtt az a valami újabb támadást indít. - ha te is így gondolod, megpróbálja a bábod támadásával együtt végigvinni a robbantásokat, de ha más terved van, követi a parancsaidat. 
A kis szörnyeteg, mely a vérhullámban rejtőzik, ismét feltűnik, a célpontja te vagy. És eközben a közvetlen közeledben is emelkedni kezd a vér szintje, valami nagy, körülbelül a te nagyságoddal megegyező próbál kiemelkedni belőle.

Kezdek egyre jobban kétségbe esni. Kilátástalan a helyzetünk, de legalább a társam is felfogja, hogy nagy gáz van. Egy pillanatra látom azt az izét, ami a vérben megbújva támad, majd lecsapok a bábommal. A fal reagál! Megremeg körülöttünk a mindenség, de szerencsémre sikerül talpon maradnom. A falból valamilyen nyálkás izé csordogál le, viszont amint abbamarad a remegés, mintha begyógyulna. A társam ekkor közli, hogy meg kell próbálnunk kitörni innen.
- Benne vagyok! - kiáltom a semmi. - Nyomás!
Ekkor a szörnyeteg újra feltűnik, ráadásul egy másik alak is kezd kibontakozni a vérből. A bábom, Tenshi összes fegyverét aktiválom. A propeller szárnyak halálos pörgésbe kezdenek, a karjaiba rejtett pengék is előtörnek, majd a bombakilövő szerkezetek is aktivizálódnak egy pillanat alatt. A következő pillanatban chakrát áramoltatok a lábamba és egy hatalmas ugrásra rugaszkodok el. A cél a kijárat! Miközben én hátrafelé "száguldok", az Angyal támadásba lendül: két karjából füst és rendes robbanó bombák törnek elő. Egy utolsó pusztításra szánom el magam ezzel, ráadásul ha szerencsém van, a robbanás ereje is kifelé dob majd. A bábbal viszont megszűnik menet közben a kapcsolatom...
- Gyerünk! - üvöltöm, miközben a kijárat felé lódulok.

Mindent csak szépen sorjában. Tenshit vetem be először, aki elég nagy pusztítást visz végbe. A húsfal azonnal reagál a támadásra, remegni kezd, illetve többször is összehúzódik, mintha üvöltene az a valami, amiben vagyunk. Azonban ez nem az az idő, amikor elmélkedni kell. Amilyen gyorsan csak tudok, haladok a kijárat felé és már nem is kell sok, amikor a mögöttem lévő srác megtorpan. A társam összecsap a szörnyeteggel, ami lesből támadt ránk, de a gyors döntésemnek hála, hatalmas pusztítást viszek végbe, így kisegítem a shinobit a szorult helyzetből.
A következő pillanatban már újra a barlangban vagyunk, ráadásul még fény is szüremlik be, így a látási viszonyok sem olyan rosszak. Amikor a társam megállít, nem igazán válaszolok a kérdésére. Még én magam sem tudom, hogy mit csináljunk. Ha a hulla odabent volt, akkor annak is vége. Hirtelen a maradványokból előbukik a bábom feje és a lábamnál állapodik meg. Szomorúan nézek le rá, majd azonnal a kunai tartómhoz nyúlok, amikor egy hang szólal meg. Szerencsére csak Maemi az, nem vagyunk veszélyben.
- Mi a következő lépésünk? - kérdezem, miközben felveszem a földről Tenshi fejét. - A bábom nélkül nem leszek annyira hatékony... de igyekszek majd segíteni, ha még harcolni akartok.
A szavaimat követően csalódottan dobom el a fejet. Legyen ez a sírhelye életem első bábjának. Azt még nem tudom honnan szerzek majd pénzt új báb készítéséhez, de valamit kénytelen leszek kitalálni. Ha Maemi úgy dönt, hogy tovább üldözik a fickót, akkor velük tartok, elvégre úgy sincs jobb dolgom.

A kérdésemre azonnal megkapom a választ: követik a shinobit. Úgy tűnik nagyon bíznak a képességeikben és abban, hogy a férfi már nem képes komolyabb támadást véghez vinni. Kissé kételkedek a dologban, de azért a párossal tartok. Meglehetősen gyorsan haladunk a járatban. Szerencsére itt nincs olyan meleg, mint odafent így sokkal könnyebb futni. Nem tudom mennyi ideig tart, de egyszer csak kijutunk a felszínre, ahol meglátjuk az újabb nyomokat. A nap már lenyugvóban van, így sietnünk kell, ha időben meg akarjuk találni az elrabolt testet.
Végül egy oázishoz jutunk. Maemi elmegy körbenézni, mi pedig oda lopakodunk, hogy felmérjük a terepet. Óvatosan, a lehető leghalkabban indulok el, mögöttem pedig a társam. Úgy néz ki, én vagyok a második a rangban. Miután egyre beljebb furakodunk, valaki vagy valakik tüzet gyújtanak. Azonnal a fény irányába veszem az utat, majd amikor hallótávolsában vagyunk, megállok. Nem tetszik a beszélgetés, amit éppen kihallgatunk. Úgy néz ki, valamit akarnak a hullával. Mivel nincs sok időnk, azonnal cselekednünk kell. Gyorsan megalkotok néhány kézpecsétet, majd a talajra teszem a kezeimet.
- Jibaku Fuuda no Jutsu! - aktiválom halkan a technikát.
A következő pillanatban pedig 20 robbanócetli indul el a homok alatt a tábor irányába. Ezzel csak egy jó csapdát akarok állítani, nem akarom azonnal felrobbantani őket. A cetlik jelenleg az új célpont mögött vannak 3-4 lépésnyire.
- Támadd meg őket és próbáld az új figurát arra szorítani! - mutatok az elrejtett cetlik irányába. - Ha ott van a fickó, felrobbantom. Közben adok nekik egy kis figyelemelterelést is!
Ezután megvárom, hogy a társam támadásba lendüljön. Amint belekezd, újabb kézjeleket alkotok meg és a Ködszolga technikával 8 másolatot létrehozok magamból. Ezek közül kettő támad a fura fickóra, a többi pedig a Dotonosra. Ha szerencsénk van, akkor alaposan meg tudom őket zavarni. Ha az új ellenség a robbanócetlik közelébe ér, akkor azonnal felrobbantom azokat!

Szeretném minél hamarabb letudni ezt a küldetést és pénzt szerezni. Szükségem van egy új bábra... vagy egy saját osztagra. Lassan felkészül a társam az összecsapásra. Kérdésére bólintok egyet, majd a srác megindul, ekkor hozom létre a hamis klónokat. Azonban a föld használó egy technikával oszlopokat emel ki a talajból. A társam szerencsére kikerüli azt, de egy klónom "megsemmisül". Szerencsére a következő pillanatban újra össze áll. Az események csak úgy követik egymást: a másik shinobi menekülni próbál, a társam üvöltözni kezd, egy föld fal tör elő, majd az egyik pillanatban a célpontom beleesik a csapdámba.
- Kai! - suttogok, majd hirtelen BUMM.
Ezt követően nem látok túl sokat, mert a lökéshullám sok mindent felkap és arrébb dob. Pár pillanat múlva észre veszem, hogy a társam még mindig harcol, de az ellenfele hirtelen beleolvad a talajba. A társam elég nagy bajban van, mert valamilyen drót jelenik meg a terepen. Nagyon nem tetszik a dolog, ráadásul kicsit távolabb még az ellenség is megjelenik. Valahogy segítenem kell a honfitársamon... de hogyan? Ekkor két dolog is az eszembe jut: egy bénító zenével megállíthatom az ellent, vagy pedig mozgatni kezdem a halottat és lelépünk.
Végül úgy döntök, előveszem a hangszeremet. A számhoz emelem a fuvolámat, majd elkezdek játszani egy szomorú dalt. A következő pillanatban illúzió láncok indulnak el az ellenfél irányába és tekerednek a végtagjaira. Amikor már több is közre fogja, hirtelen változtatok a dallamon és egy disszonáns hangot hozok létre. Ennek hatására a láncok hirtelen megpróbálják szétfeszíteni az áldozatomat. Ha a dal beválik, akkor a dotonos komoly kínokat fog átélni a következő pillanatokban.

//A használt genjutsu:
Démonikus Fuvola: Álomhang Lánc // Mugen'onsa

Hatás: tapintás, hallás, látás
Leírás: Az illúziót a használónak közvetlen hatásként kell felépítenie, hogy úgy hathasson az érzőidegekre, hogy ne törje meg a genjutsut, ezért a hatás fenntartásához szükség van egy olyan hangszerre, amivel folyamatos hangzást lehet fenntartani. Az illúzió célja az áldozat megbénítása és fájdalom okozása, ezért a chakrával átitatott hanghullámokkal létrehozott illúzió kötődik a dallamokhoz: a hangok változásával az illúzió történései is változnak, hogy az áldozat már az első hangskála végigjátszása után tudatában legyen a bekövetkező változásoknak, így ne is legyen lehetősége kitörni a genjutsuból.
Példa: Egy fuvoladallam: mély szólamok ismétlésekor láncok kúszódnak végig az áldozaton, míg a magas szólamok során ugyanezen láncok végigtépik a bőr felszínét.
Chakraszint: 500
Besorolás: B  //