PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

2 posters

Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Naito Kenji Hétf. Ápr. 08 2019, 11:10



Helyszín: Konohagakure – fagyizó, a falu utcáit és terei, később kiképzőterepek

A Sensei kérése szent, így esett meg az is, hogy szereznem kellett fagyit neki… Ki gondolta volna, hogy első kérése tőlem ilyen dolog lesz? Mert én nem, az egyszer biztos, de hát nincs mit tenni. Jobb a békesség és a nyugalom a csapat keretein belül, mert a végén még kiszab valami olyan büntetést, amit életem végéig csinálhatok, akkor sem fog megfelelni neki. Belül viszont jó érzéssel töltött el, ugyanis ez számomra azt jelentette, hogy bízott bennem… vagy csak én voltam az, aki rosszkor volt rossz helyen? Senshi-kun nem volt a közelben, Mitsu-chan meg… tudjuk, hogy rá ilyen nemes feladatot nem lehetett bízni. Hamarabb ette volna meg, minthogy eljutassa a célhoz.
Zsebre dugott kezekkel sétáltam a falu utcáin. Nem siettem, tudtam nagyon jól, hogy még bőven odaérek zárás előtt. Még pár holmit is ki tudtam magamnak nézni, amit hazafele menet fogok majd megvenni. Kellett pár új kunai meg shuriken, és az orvosi cuccaim is kifogyóban voltak. Az pedig egy medikus számára hatalmas érvágás, ha nem tudja ellátni a társai sérüléseit. Ezen gondolatok közepette léptem be a fagyizóba és álltam be a sor végére. Szerencsére nem voltak sokan előttem, így mire én következtem, már csak egy pohárkával volt. Mázlim volt, hiszen ha üres kézzel mentem volna vissza, Zauki-sensei… inkább nem gondoltam bele. Ám ekkor nyílt a fagyizó ajtaja… és belépett rajta Mitsu-chan, aki pont láthatta azt, hogy boldog mosollyal az arcomon kaparintottam meg az utolsó adag fagyit…

Naito Kenji
Naito Kenji
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 721
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 500 (A)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 521 (A)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)

Tartózkodási hely : Konohagakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 686

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Aikaho Mitsuko Hétf. Ápr. 08 2019, 16:15

Konoha utcáin a nap fénye csillog, rég nem esett az eső, a levegő száraz, és meleg, nagyon meleg. A mai nap nem volt különösebb dolgom, a sensei sem bízott meg  semmilyen feladattal, így kicsit edzettem. Úgy döntöttem, hogy a kemény munka jutalmazást érdemel...nem vacilláltam sokáig, fagyit akartam enni, jó, mondjuk mikor nem akarok azt fogyasztani? A felszerelésemet nem volt időm lerakni, hisz a fagyizó hamarosan bezár, és nem biztos, hogy lett volna időm megfordulni...meg amúgy is kérdéses, hogy maradt e még az édességből, hisz ilyen kánikulában mindenkinek jól esik egy kis hűsítő. Futottam a fagyizóig, hajtott a cél, hogy végre ehetek. Kicsit lihegve léptem be az ajtaján, ahol láttam, hogy nincs több fagyi. Szerencsémre pont Kenji- kun is ott volt...egy adag hideg, finom fagyival a kezében...most még boldog mosoly volt az arcán, de tudtam, hogy ez meg fog változni. A fagyi az enyém, érzem, hogy ide akarja nekem adni, még ha nem is mutatja.
- Kenji- kun, nem akarsz adni egy falatot belőle... tényleg csak kicsit, csak úgy, mert, mert- mondom neki bánatos kiskutya szemekkel. Igazából költői kérdés volt, éreztem, hogy nem akar majd adni belőle, hisz ki adna a kajájából? Ha magamból indulok ki, az a fagyi már nem is létezik. De azt is tudtam, hogy a szíve mélyén sejtette, hogy a fagyi az enyém lesz, bármi áron...mert ennyire ismer azért. Szerintem most neki nincs kedve itt futkorászni, de nekem megéri, veszteni valóm most nincs...csak nyerhetek egy fagyit... szóval megéri, mondjuk ő meg veszthet vele...mert nem lesz fagyija, talán neki így nagyobb a motivációja, de kit érdekel? A fagyi iránt érzett szeretetem határtalan, és ezt most meg is fogom neki mutatni. Lábaimat futó helyzetbe helyeztem, ezzel jelezve, hogy képes vagyok érte rá támadni, remélem veszi majd a jelzést, és komolyan fog venni, ha nem, ő bánja meg. Szúrósan kezdtem el ránézni, ezzel még jobban nyomatékosítva szándékomat, hogy még véletlen se legyen itt semmi félreértés...hogy hagyom majd annyiba az egészet...mert nem...mindent meg fogok érte tenni...
Aikaho Mitsuko
Aikaho Mitsuko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 359
Elosztható Taijutsu Pontok : 230

Állóképesség : 189 (C)
Erő : 170 (C)
Gyorsaság : 170 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 170 (C)

Tartózkodási hely : Két világ határán


Adatlap
Szint: A
Rang: gyászChuunin
Chakraszint: 565

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Naito Kenji Kedd Ápr. 09 2019, 15:30



Annyira hiányzott nekem ez a szituáció, mint púp a hátam közepére. Miért nem tudott egy kicsit később belépni azon az ajtón? Mintha csak igy akarta volna elrendezni Zauki-sensei a dolgokat. Már az sem lepett volna meg, ha így történt volna. Viszont pechje volt a csapattársnak, mert az volt az utolsó adag fagyi az üzletben, és biztosan nem adtam a kezei közé. Volt is egy olyan sejtésem, hogy ezt akarta, s a kérdése meg is alapozta bennem a gyanumat.
– Szívesen adnék, de Zauki-sensei megöl, ha nem viszem el neki –magyaráztam el neki a dolgokat, de lábai állásából és szemei csillogásából az jött le, hogy ennyivel nem fogom megúszni a dolgot. Látszott rajta, hogy edzésből érkezett és az édességgel akarta volna megjutalmazni magát. Döntenem kellett, hogy melyik rosszabbat válasszam, de Zauki-sensei haragjától jobban féltem. Na mindegy, valahogy csak kimagyarázom, hogy elfogyott. Így esett a döntésem arra, hogy átnyújtsam a csapattársamnak a fagyit, de amint átvette tőlem, elvigyorodtam. Az övtáskámból előkaptam egy tekercset, s a Tobidogu no Jutsu-t bevetve, a tekercsbe zártam a fagyit, még mielőtt Mitsu-chan beleevett volna.
– Te sem gondolhattad, hogy ilyen könnyedén megkapod. Kapj el, ha tuuuuuudsz –öltöttem ki rá a nyelvemet, majd kirohantam az ajtón. Hogy ne tudjon olyan könnyen követni, egy füstbombát is bevetettem az üzleten kívül, plusz egy-egy kunaihoz erősített dróthuzalt is a bejárat elé hajítottam úgy, hogyha Mitsu-chan nem figyel, akkor könnyedén áteshetett rajta. Ha bevált a tervem, s nem ütköztem ellenállásba, akkor a házak tetején igyekeztem eliszkolni a haragjától.


Chakra állapot: ~98%
Fizikai állapot: 100%

Felszerelés:
– Kunai: 8/10
– Shuriken: 10/10
– Senbon: 5/5
– Dróthuzal: 8m/10m
– Füstbomba: 1/2
– Tekercs: 1 db, amiben a fagyi van
Naito Kenji
Naito Kenji
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 721
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 500 (A)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 521 (A)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)

Tartózkodási hely : Konohagakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 686

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Aikaho Mitsuko Vas. Ápr. 14 2019, 17:17

Mmhhmm, szóval Zaunak vinné, ebben az esetben a sensei így járt, mert nekem jobban kell az a fagyi, ebben biztos vagyok. De mi van, ha Kenji elmondja neki, hogy miattam fuccsolt be a küldetés, és én fogok kapni valami büntetést? Ez mindegy is, majd megért Zau, vagy Kenji kimagyarázza magát. De ha neki lesz belőle baj, hogy én akadályoztam a küldetést? Akkor én vállalom majd a következményeit, ismer ennyire a sensei...ezért is nem nekem adta ezt a küldetést gondolom. Most komoly odaadja a fagyit, nem lesz valami...az a vigyor. Összezavarodtam egy kicsit, nem figyeltem arra, hogy mit csinál, nem volt időm beleenni máris elzárta egy tekercsbe...elbambultam basszus, lesokkolt, hogy odaadta egyáltalán...meglepett.
- Oh, te kis...most komoly ehhez van kedved? Oké, te döntöttél így…- kiabálom utána. A küzdelem elkezdődött, hirtelen pörögtem fel, még nem szedtem össze gondolataimat, nem nyugodtam le...így figyelmetlenné váltam. Alapból akár képes vagyok elesni a saját lábamban..nemhogy egy ilyen egyszerű csapdában. Már amúgy is hiányzott a por íze, csak megkóstoltam, direkt természetesen. Hamar felpattantam, tudtam hogy hamar utol kell érnem, de ha közvetlen a nyomába eredek nincs túl sok esélyem...előnyt szerzett, kell valami terv, de nagyon gyorsan. Az utcák között kevés hely, valahogy olyan területre kell terelnem, ahol van esélyem ténylegesen elkapnom….hmm, mondjuk ahol edzettem ma, az nincs messze, igen, az jó lesz. A következő pillanatban létrehoztam egy sima klónt, hogy eredjen Kenji nyomába a házak tetején. Valószínűleg ő azt fogja hinni, hogy én követem...pedig a klónom, és én addig az utcák között próbálhatok meg elé kerülni. A lehető leggyorsabban futok az utcán abban a reményben, hogy ő majd nem vesz észre, és nem jön rá erre az apró csapdára. Lényegtelen, hogy észrevette e, hogy nem a valós én követi, mert ha másra nem, arra jó volt, hogy előnyét sikeresen behozzam. Amint ez sikerült egy hirtelen ugrással karöltve egy robbanó jegyzettel ellátott kunait dobok elé abban a reményben, hogy a támadás hirtelensége majd meglepi őt, ezzel az akció sikeres lesz, tehát megtorpan, vagy lelassul. Ha tervem sikerrel járt a ház tetején veszi igazi kezdetét harcunk.


Chakra állapot: ~90% (mivel edzésről érkezett + klón)
Fizikai állapot: ~ 90% (mivel edzésről érkezett + elesett Kenji csapdájába)


Felszerelés:
4/5 kunai
5/5 shuriken
4/5 robbanó jegyzet
10/ 10m drót huzal
2/2 füstbomba
Aikaho Mitsuko
Aikaho Mitsuko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 359
Elosztható Taijutsu Pontok : 230

Állóképesség : 189 (C)
Erő : 170 (C)
Gyorsaság : 170 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 170 (C)

Tartózkodási hely : Két világ határán


Adatlap
Szint: A
Rang: gyászChuunin
Chakraszint: 565

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Naito Kenji Hétf. Ápr. 22 2019, 21:15



Minden pénzt megért Mitsu-chan arcát látni, amikor lepecsételtem a fagyit előle. Ismertük már egymás szokásait és viszonyulását a másikhoz, ezért sem értettem, hogy miért nem gyanakodott, mikor átadtam neki a finomságot. De hát ez van, nem volt mit tenni. A lépés megtörtént, és még a csapdámban is orra bukott, amit csak szemem sarkából láttam, mikor visszafordultam. Jó, azért a füstben ezt észrevenni kicsit nehezebb lehetett, de mindegy is. Boldogan szeltem át a tetőket, miután övtáskámba rejtettem a tekercset. Tudtam, hogy ezekkel a lépéssekkel kihoztam a sodrából és nem fogja szó nélkül hagyni a trükkömet.
Egyik háztetőről a másikra ugrálva haladtam a célom felé. Figyeltem, nehogy belefussak Mitsu-chanba, vagy váratlanul meglepjen valamivel. Lopva néztem magam mögé, és láttam is, hogy közeledik felém. Hmm, minden bizonnyal rákapcsolt, hogy beérjen. Igaz, nem ugrándoztam olyan gyorsan, de szépen lefaragta a hátrányát. Több se kellett, máris kézpecséteket kezdtem…
~ Mi a…? ~Még időben fel tudtam ugrani a magasba, nehogy a robbanás martalékává váljak. Ökölbe szorult kezekkel landoltam a két Mitsu-chan között. ~ Szóval klónt használt, hogy elém kerüljön. Mikor lett ő ilyen gyors? ~Legközelebb egy cseppet sem fogok lassítani. Itt kell véget vetnem a követésének, de először is ki kellett derítenem, hogy melyik a klón úgy, hogy ne sérüljön meg nagyon. Még nem tudnám ellátni a sérüléseit, így aztán jah. Nem kéne, hogy elpatkoljon. Egy-egy senbon-t kaptam elő, és mind a kettőjük felé elhajítottam egyet, egyenesen a sípcsontjukat célozva. A klónon valószínűleg át fog menni és az eltűnik egy pukkanással, az igazi Mitsu-chan pedig kénytelen lesz kivédeni, ezzel felfedve magát. Ha bevállalja a sérülést, akkor is tudni fogom, hogy melyik az igazi. Bárhogy is döntött, megindultam felé és ugyanúgy a lábait céloztam meg. Csupán kigáncsolni akartam, nagyobb kárt nem szerettem volna tenni benne, de egyelőre arra összpontosítottam, hogy a gáncsolásom betaláljon.

Chakra állapot: ~98%
Fizikai állapot: 100%

Felszerelés:
– Kunai: 8/10
– Shuriken: 10/10
– Senbon: 3/5
– Dróthuzal: 8m/10m
– Füstbomba: 1/2
– Tekercs: 1 db, amiben a fagyi van

Naito Kenji
Naito Kenji
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 721
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 500 (A)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 521 (A)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)

Tartózkodási hely : Konohagakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 686

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Aikaho Mitsuko Szer. Május 01 2019, 22:53

A klón megfelelő elterelésnek bizonyult, hisz azt figyelte, hogy vele tartsa a távolságot, nem velem. Az események kezdtek felgyorsulni, már nem lesz időm sokat hezitálnom, hogy mit csináljak. A robbanás füstje amint elszállt Kenji-kun akcióba lendült, még láttam, ahogy eldobja a senbonokat, de azt már nem, hogy hova céloz...az a fránya nap pont most volt rossz helyen, nem nekem kedvezett, egyszerűen alig láttam tőle, nem csoda, hogy találata célt ért ilyen körülmények között. A helyzettől fölmehetett bennem az adrenalin, mert nem nagyon éreztem meg, de ha fájt volna is...nem lett volna időm ezzel foglalkozni. Ahogy eldobta elkezdtem felé futni, és egy füstbombát dobtam  elé, úgy időzítve, hogy akkora terjedjen jobban szét, mikor én már majdnem ott vagyok előtte. Ahogy odaértem ellöktem, volt egy tervem, amihez szükséges volt, hogy legyen olyan helyzet, amire azt hiheti, hogy elvettem akkor tőle a tekercset, pedig ennyi idő alatt esélytelen...de itt, amíg az utcák között vagyunk, nincs elég terem, időm hozzá. Amennyiben sikerült ellöknöm ( ha nem is, mindenképp megpróbáltam, és így hiheti azt, ami most fog következni) a tetőn arra kezdtem el futni néhány lépés erejéig, amerről jöttünk, hisz a kiképző terephez tudtom szerint így fogunk a leggyorsabban eljutni. Amíg háttal voltam neki,és a füst takar elővettem egy kunaimat és alkalmaztam rajta a kawarimi no jutsut. A fegyverre úgy terjesztettem ki a chakrámat, mintha a tekercs lett volna a kezemben, súlya és mérete amúgy is kb. megegyezett  a valódi példánnyal, mely Kenjinél volt.
- Mi van Kenji, fordult a kocka? Most nálam a tekercs…- mondtam felé. Reménykedtem, hogy nem vette észre, amikor átalakítottam, meg amúgy is a füst is itt volt...csak nem, viszont volt más,amitől jobban tartottam. Féltem, hogy lecsekkolja, hogy nála van e a tekercs...csakhogy igen, nála...de mindegy, ennyi kockázatot megér...ezért is álltam meg, hogy ha megszólal, hogy hát de nála van...akkor én tudjak utána futni, ne a világ végén járjak már. Ha egyből elkezd utánam futni, én is így teszek, és megpróbálom a kiképző terepig csalogatni. Mondjuk nappal szembe futkorászni vicces lesz, de ez mellékes...a fagyiért bármit.


Chakra állapot: ~85% (kawarimi)

Fizikai állapot: ~ 87% (eltalálta a senbon)

Felszerelés:
3/5 kunai (+1 ami a tekercs)
5/5 shuriken
4/5 robbanó jegyzet
10/ 10m drót huzal
1/2 füstbomba
Aikaho Mitsuko
Aikaho Mitsuko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 359
Elosztható Taijutsu Pontok : 230

Állóképesség : 189 (C)
Erő : 170 (C)
Gyorsaság : 170 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 170 (C)

Tartózkodási hely : Két világ határán


Adatlap
Szint: A
Rang: gyászChuunin
Chakraszint: 565

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Naito Kenji Hétf. Jún. 03 2019, 20:49



A senbon trükköm bevált, bár azon alaposan meglepődtem, hogy bevállalta a sérülést. Ezért is céloztam inkább a lábára, hogy komolyabb bajt mégse okozzak neki, ha ezt a drasztikus lépést választja. No meg azért is, mert akkor legalább a mozgása lassul kicsit. Már éppen fordultam volna sarkon és rohantam volna a kerülő út irányába, mikor egy füstbombát hajított felém. Későn reagáltam rá, hiszen már nem abba az irányba voltam fordulva. Mire védekezhettem volna, a füst ellepett és egy lökést éreztem. Kibillentem az egyensúlyomból és a földre estem, de azonnal pattantam is fel. Okos húzás, habár nem tudom, hogy…
Szavai élesen hasítottak a füleimbe. Szóval erre ment ki ez a kis elterelés. Nyúltam is az övtáskámba, hogy lecsekkoljam az állítását, és meg is lepődtem, mikor nem találtam meg a tekercset. Fordult a kocka, és az üldözöttből üldöző vált. – Élvezd ki, hogy nálad van. Úgy sem lesz sokáig –vetettem oda neki a szavakat és, hogy ezt alá is támasszam, meg is indultam felé. Egyelőre nem létem semmit sem, csupán be akartam érni és úgy állni útját. Az üldözés közben igyekeztem felmérni a terepet is, és ha úgy láttam, akkor a számomra megfelelő hely felé terelni őt.

Chakra állapot: ~98%
Fizikai állapot: ~97% (esés, fáradtság)

Felszerelés:
– Kunai: 8/10
– Shuriken: 10/10
– Senbon: 3/5
– Dróthuzal: 8m/10m
– Füstbomba: 1/2
– Tekercs: 1 db, amiben a fagyi van

Naito Kenji
Naito Kenji
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 721
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 500 (A)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 521 (A)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)

Tartózkodási hely : Konohagakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 686

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Aikaho Mitsuko Hétf. Jún. 17 2019, 15:10

A mozgásom lassabbá vált, hiába próbáltam úgy tenni, mintha a lábamban lévő tűk semmilyen hatással nem lennének rám...a testem ezt másképp gondolta. Elsőre hiába nem éreztem semmit, ha a fájdalom kicsi is idővel érezhetővé válik, mely egyre jobban hátráltathat. Valahol engem is meglepett, hogy tervem bejött...elkezdett utánam futni. Gyorsabb volt, mint én, egyetlen módom, hogy megtartsam a távolságot a hirtelen irány váltás volt, bár még így is volt néha lehetősége utamat állni. A terepet, az utcákat ismertem, tudtam, hogy hogy jutok el a kiképző terepre...de ő is sejthette, hogy hová megyek...akkor miért követ ide? Hisz az úti cél sokat elárulhat abból, ami a valós tény. Gondolkozz az ellenfél fejével. Ha egyenes odafutok. .. egyértelmű, hogy még harcot tervezek kezdeményezni. Az üldöző, aki abban a tudatban van, hogy nálam van a tekercs meg a számára megfelelő helyre akar vezetni, terelni..ami esetében egy nyílt tér...a közelben csak a kiképző terepről tudok, ami ennek a célnak megfelel. Ergo...ha azt tettetem, hogy engedem, hogy ő irányítson...a kiképző terepre jutunk szintén. Az apróbb mozgásokat, gesztusokat úgy irányítottam, mint akit bosszant, hogy nem a saját terve jön be, hanem arra megy, amerre őt irányítják... még ha ez lehet nem is mindig volt így...mert az ő útvonala nem biztos, hogy megegyezik azzal, ami az én fejemben van. A hirtelen irányváltások miatt remélem ezt majd betudja annak, hogy ő nem volt elég ügyes akkor...meg az én útvonalamat tudom úgy alakítani, hogy nem arra megyek, amerre ő utamat állja... hisz egy irányt tud lefogni, lezárni előlem. Rövidesen megérkeztem a terepre...ott álltunk egymással szemben. Megálltam egy kicsit... mintha elfáradtam volna, de valójában esélyt adtam neki a támadásra.


Chakra állapot: ~85% (kawarimi)
Fizikai állapot: ~ 86(a senbon tovább gyengíti )
Felszerelés:
3/5 kunai (+1 ami a tekercs)
5/5 shuriken
4/5 robbanó jegyzet
10/ 10m drót huzal
1/2 füstbomba
Aikaho Mitsuko
Aikaho Mitsuko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 359
Elosztható Taijutsu Pontok : 230

Állóképesség : 189 (C)
Erő : 170 (C)
Gyorsaság : 170 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 170 (C)

Tartózkodási hely : Két világ határán


Adatlap
Szint: A
Rang: gyászChuunin
Chakraszint: 565

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Naito Kenji Vas. Júl. 07 2019, 22:27



Kezdett nagyon elegem lenni ebből a macska-egér játékból. Már akkor is bosszantó volt, mikor engem kergetett, de most még inkább az. Szükségem volt arra a tekercsre, mert a küldetésem sikerességét rejtő finomság lapult lepecsételve benne, és egyáltalán nem Mitsu-chan volt a tulajdonosa. Zauki-sensei félelmetesebb volt, mint egy fagyit imádó lány. Így aztán a lehető leggyorsabban próbáltam meg utolérni, de ezt már csak a kiképző terepen sikerült kiviteleznem. Szemben álltam vele, szinte farkas szemet nézve, és csak bosszankodni tudtam. Patt helyzet, mert nem akartam bántani a csapattársamat, de ha vissza akartam szerezni a tekercset, akkor muszáj lesz még inkább megsebeznem… ajj, minek kell neki tolvajkodni… rossz Mitsu-chan!
– Add szépen vissza azt a tekercset Mitsu-chan és talán holnap veszek neked fagyit. Különben is ki kellene venned azt a senbon-t, nehogy nagyobb bajod legyen a végén… egy lábbal már nem lehetsz igazi kunoichi. –Egy kis ráijesztés soha nem árt senkinek sem, de nem állt szándékomban ilyet tenni… na jó… egy kicsit… talán… nagyon picit. Viszont reméltem, hogy észhez tér és visszaadja a tekercset, s hogy egy kicsit bátorítsam is, egy shurikent hajítottam el felé, természetesen a lábát célozva. Azért mégse vagyok szívtelen…

Chakra állapot: ~98%
Fizikai állapot: ~97% (esés, fáradtság)

Felszerelés:
– Kunai: 8/10
– Shuriken: 9/10
– Senbon: 3/5
– Dróthuzal: 8m/10m
– Füstbomba: 1/2
– Tekercs: 1 db, amiben a fagyi van

Naito Kenji
Naito Kenji
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 721
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 500 (A)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 521 (A)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)

Tartózkodási hely : Konohagakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 686

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Aikaho Mitsuko Hétf. Júl. 29 2019, 14:26

~Hogy mi? Adjam vissza a tekercset? De ha nincs is nálam? Most mégis mit mondjak neki? ~ A következő pillanatban már egy shuriken tartott felém, de a köztünk lévő távolságnak köszönhetően könnyen kitérhettem előle.
- Majd visszaadom, ha akarom...viszont most az utamban állsz. - mondtam neki, majd elkezdtem felé futni. ~Szavaimból következtethet arra, hogy a tekercs valóban nem nálam van, hisz ha annyira rossz helyen állna tehetnék egy kerülőt, és tovább futhatnék. Azért remélem, hogy előbb veszem el tőle, mintsem elkezd futni.~ Lépteimmel mintha a szél is erősödött volna, pedig ez nyilvánvalóan nem így volt. A szél most támadt fel, de vajon kis összetűzésünk is most fog kiteljesedni? Vagy a természettel ellentétben ez elcsendesül.  ~Egy lapra teszek fel mindent, vagy most sikerül...vagy fagyi nélkül maradok.~ Mind az öt shurikenemet a kezembe vettem, majd elhajítottam felé, persze a lábát céloztam: Tervem szerint ez elől biztosan ki kell térnie. Mindegyik shurikenen alkalmaztam a fegyver klón technikát, mivel reméltem, hogy ez majd még nagyobb megdöbbenést fog neki okozni. A shurikenek úgy szelték a levegőt akár a szúnyogok, kik szintén célpontjuk felé haladnak. Amint Kenji elugrott a dobófegyverek elől a fürge test technikával mellette teremtem, majd egy lökéssel próbáltam a földre lökni.  Amennyiben tervem eddig sikerrel járt, és Kenji így földön hevert, még mielőtt észbe kaphatott volna belenyúltam az övtáskájába, ahol legnagyobb meglepettségemre nem találtam a tekercset. Gyorsan kellett cselekednem, nem volt időm hezitálni most mit tegyek. ~ Lehet rosszul emlékszem hová tette?~ Ugrok egyből hátrébb, és várom a reakcióját a történtekre.


Chakra állapot: ~80% (fegyver klón+ fürge test)
Fizikai állapot: ~ 85
Felszerelés:
3/5 kunai (+1 ami a tekercs)
0/5 shuriken
4/5 robbanó jegyzet
10/ 10m drót huzal
1/2 füstbomba
Aikaho Mitsuko
Aikaho Mitsuko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 359
Elosztható Taijutsu Pontok : 230

Állóképesség : 189 (C)
Erő : 170 (C)
Gyorsaság : 170 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 170 (C)

Tartózkodási hely : Két világ határán


Adatlap
Szint: A
Rang: gyászChuunin
Chakraszint: 565

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Naito Kenji Vas. Aug. 11 2019, 22:38


 
Miért is gondoltam azt, hogy vissza fogja adni a tekercset? Ismerhettem volna már, de hogy az útjában állok? Minek jött erre, ha most meg vissza akart menni? Ezt az észjárást…
Shurikenek, kézjelek. Támadást indított, de ismeretlen volt a technika számomra. A fegyverek irányából arra következtettem, hogy csak le akar majd lassítani az esetleges sérülésekkel, de nem eszik olyan forrón a kását. Elővettem ugyanannyi shurikent, mint amennyit Mitsu elhajított, és… – Mi a…? –Most vagy káprázik a szemem, vagy tényleg több fegyver lett, mint amennyit elhajított. Na mindegy, valamennyit csak ki tudok védeni. Reflexből hajítottam is a sajátjaimat Mitsu shurikenjei felé, majd igyekeztem minél magasabbra ugrani a többi elől. Hallottam, ahogyan a fémek egymásnak feszültek, de pár tartott tovább felém. Kezeimet magam elé emeltem, hogy legalább testemet és arcomat védjem a sérülésektől. Amint leérkeztem a levegőből, nem volt időm a három shurikent kiszedni a lábamból, és a jobb karomból azt az egyet, mert Mitsu rögtön ellökött. Szép terv volt, azt meg kell hagyni. A por megízlelése nem tartott tovább fél percnél, de azt éreztem, hogy az övtáskámban turkált. Feltápászkodtam a földről, és a shurikenek kiszedése után, lecsekkoltam a felszerelésemet is. Mindenem megvolt, de akkor mit keresett?
– Hmm… valami nem stimmel. Nincs nálam a tekercs, de nálad sincs, mert kerested az övtáskámban… Na jó, nekem erre nincs időm. Sikerült átvágnod, de egyikünk sem birtokolja a fagyit… kicsit vicces, de Zau-Sensei ki fog nyírni, ha nem találom meg… A shurikenekért még kapsz, de most léptem. Szervusz. –Meg kell hagyni jó kis macska-egér harc volt, de tényleg nincs időm ilyesmire… Csak tudnám, hogy hol hagytam el a tekercset… Az elköszönés után, a Shunshin no Jutsu segítségével tűntem el a szeme elől és igyekeztem vissza azon az útvonalon, amin jöttünk… valahol meg kell legyen, vagy végem...
 
Chakra állapot: ~90% (ugrás + Shunshin)
Fizikai állapot: ~75% (esés, shurikenek okozta sérülés)
 
Felszerelés:
– Kunai: 8/10
– Shuriken: 4/10
– Senbon: 3/5
– Dróthuzal: 8m/10m
– Füstbomba: 1/2
– Tekercs: 1 db, amiben a fagyi van
 
Naito Kenji
Naito Kenji
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 721
Elosztható Taijutsu Pontok : 15

Állóképesség : 500 (A)
Erő : 250 (C)
Gyorsaság : 521 (A)
Ügyesség/Reflex : 450 (B)
Pusztakezes Harc : 250 (C)

Tartózkodási hely : Konohagakure no Sato


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 686

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Aikaho Mitsuko Hétf. Aug. 12 2019, 10:02

-Szia.- mondom ki, de már el is tűnt.
Az események csak történtek, benne voltam, de mégse. Emlék lesz belőle, de szereplői között mégsem voltam ott. Nem, ez nem én voltam….vagy mégis? És pont, hogy eddig benne voltam a cselekményben, csak most kilépve látom máshogy az egészet? Talán mindegy is, ha nem is lelkem cselekedett most, ha nem is én...mindenki hozzám köti. Az én testem cselekedte, melyet valójában nem is én irányítottam...hanem egy érzés, hogy nekem KELL a fagyi. Talán lényegtelen, ember vagyok, hibázhatok, nem? Hogy lelkem nem érvényesülhetett, hogy talán magam nyomtam el, és nem azt tettem, ami szerintem helyes….befolyásolt valami, aminek nem szabadott volna, mert egy jelentéktelen fagyi. Egy barátságot tettem volna vele kockára? Hogy ily önző voltam...remélem megbocsájt. Idióta kergetőzés volt, mégis mekkora jelentőséggel tud bírni, egy tükröt mutat. Nem szabadott volna megtagadnom magamat,  mégis megtettem...de ha ez történt, lehet mégis ez volnék én? Bárki is vagyok most, fejlődhetek, és ez is fog történni...lelkem szabadnak hagyom. Nem lesz egy rab, nem nyomom el, nem hagyom hogy olyan érzések befolyásoljanak, amik társaim ellen vezérelnek, mert ez nem én vagyok. Mély lélegzet...a madár is tovább száll, én is túllépek egy hibámon, önző voltam...de változtatni nem tudok rajta, csak tanulni belőle. Itt az ideje tehát tovább haladni azon a poros úton, és hazatérni, visszatérni...önmagamhoz is.

Chakra állapot: ~80% (fegyver klón+ fürge test)
Fizikai állapot: ~ 85
Felszerelés:
3/5 kunai (+1 ami a tekercs)
0/5 shuriken
4/5 robbanó jegyzet
10/ 10m drót huzal
1/2 füstbomba
Aikaho Mitsuko
Aikaho Mitsuko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 359
Elosztható Taijutsu Pontok : 230

Állóképesség : 189 (C)
Erő : 170 (C)
Gyorsaság : 170 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 170 (C)

Tartózkodási hely : Két világ határán


Adatlap
Szint: A
Rang: gyászChuunin
Chakraszint: 565

Vissza az elejére Go down

PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun Empty Re: PvP verseny: Mitsu-chan vs Kenji-kun

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.