Momo vs. Ago

// Yo! Na szóval, már kicsit berozsdáltam szóval elnézést érte de megpróbálok mindent megtenni, hogy élvezhető legyen. 
Szeretném felhívni a figyelmedet a következőre: Ago minden olyan megtestesítője ami az emberi gonoszság, romlottság, vagy bármi olyan ami morálisan megkérdőjelezhető. Emiatt itt a dolgok könnyedén belefuthatnak és fognak is a 18+ os kategóriába. Ha ez nem jó, annak érdekében, hogy ne menjen el a kedved a játétól, szólj, és  abbahagyjuk  A lényeg hogy élvezzük mind a ketten ^^ //

Helyszín: Amegakure egy félreeső erdősége, ahol éppen szakad az eső. A látási viszonyok a felére csökkentek, és az eső hangja sok minden neszt elnyom.


Ago felnézett az égre, és hagyta hogy az esőcseppek egy pillanatig az arcán kopogjanak. A gyolcs amit a szája elé kötött, vegyesen volt nedves az esőtől és a nyálától. Kellemetlen minden bizonnyal, és bár azt mondaná azz ember, hogyha régóta él ezzel valaki akkor megszokhatta már, de ez nem igaz. Ago utálta, hogy ilyen, utálta, hogy azz alsó álkapcsa hiányzik, hogy nem tud beszélni, hogy úgy csorog a szájának maradékából a nyál, mint egy retardáltnak... és hogy nem tud semmi szilárdat enni... És ago utálta a levest.
Egy pár pillanat után visszafordította a tekintetét azz előtte elterülő tájra. Vagyis arra a göcsörtös fára ami vele szemben helyezkedett el. Régi, vaskos, és már évek óta kidőlt. Talán egy villám robbanthatta szét, talán a vihar, vagy valami más, de igazából ez nem foglalkoztatta Agot, mert ennél sokkal nagyobb dolog nyomasztotta gondolatait... Meg a végbelét. Ugyanis gyilkosunk a kidőlt, göcsörtös fával szemközti, maga által kapart gödör felett gubbasztott, és várta, hogy bélsár távozzék belőle. Miközben kőszoborként pózolt, valami éles csikaró érzés futott át az alsó felén, ahogyan valami kicsit kemény és éles csúszott ki rajta.
~ Miért kellett megenni a fejét? Nem lett volna elég a többi része? Amúgy is faszért eszünk Patkányokat...
Ago válaszra sem várva, egy néma nyögés kíséretében kitolta az említett részt. Bár kitől is várt volna választ? A Bestia mélyen szunnyadt valahol a tudata bugyraiban, és csak sötét árnyékszerű farkát lengette meg Ago felé, mintegy figyelemre sem méltatva "hősünket."
~ Ez is feltépte a bőrt... Ehhh még mindig jobb mint a bagolycsont...  
Egy pillanatra megremegett ültében, és attól félve, hogy a sárban beleesik a saját ürülékébe, a legközelebbi facsemetébe kapaszkodott, amiről egy kisebb liternyi viz zúdult a nyakába. Egy pillanatig ,mintha az idő megfagyot volna, Ago tágra nyitotta szemét, és hitetlenkedéssel vegyes dühvel meredt az említett cserjére. Az mintha csak gúnyolta volna őt, a szél fúvására táncolt, hajlongott, éppen mint aki a hasát fogja nevetés közben.
Ago felpattant és nem törődve a nadrágjával, két kezével megragadta a fát, és egy határozott mozdulattal gyökerestül kirántotta azt, majd egy gyomorból jövő hörgés kiséretében elhajította olyan messzire amig csak bírta erővel. A csemete hangosan recsegve tört utat magának a fák között és hangos puffanással landolt valahol a távolban. Ago duzzogva rántotta magára vissza a szövetet nem törődve azzal, hogy rendbe is tegye előtte magát.
Akárhová is landolt az a fácska, Ago úgy döntött, hogy a benne felgyülemlett feszültséget levezesse, ismét eldobja... vagy széttöri, vagy azzal tör szét valamit, vagy a levelét fogja toalettpapirnak használni... a lehetőségek végtelenek. És talán emiatt a harag miatt tompultak el az érzékei, annyira, hogy nem vette észre a tőle nem messze lévő zajookat, és azzok forrását...


// Elsőre ennyi  Sry, hogy ilyen rövid de nem írtam kb 2 éve :/ Plusz a klaviatúrám sem szeret ma engem, igy kétszer olyan nehéz bármit is leirni ^^ //

Momo minden erejét összegyűjtötte, hogy elsimítsa a homlokán kidomborodó ráncot, melyet a heves utálat táplált. Az eső  tett róla, hogy ne legyen egy perc nyugta sem. Miért nem áll már el, harsogta magában dühtől tajtékozva. Tönkre fog menni a haja, át fog fázni, tiszta sár lesz. Mennyivel jobb volna most a tiszta, jól csatornázot faluban szolgálatot teljesíteni, de nem! Pont őt szemelték ki őrjáratra az erdőben. És ami a legrosszabb, az esernyőjét sem engedték magával hozni. Hogy az nem fegyver, hogy az csak egy piperekellék. Momo ekkor határozta el, be fog szerezni egy harcászati esernyőt. Azt már viheti magával a pokolba is, nem fogják tudni elcibálni tőle!
Ekkor verte szét az eső zaját a hangos reccserés, melyet az erdőn keresztülhasító facsemete követett. Momonak a lélegzete is elállt, ahogy díszpáholyból nézte végig, hogy landol a fa miután végigszántotta a lombokat. Innen messziről, a fák közül még csak azt sem tudta megmondani, tényleg egy fa volt-e. Lehetett akár egy állat, vagy ember, nem csoda hát, hogy elindult a lezuhant csemete irányába, megnézni, mi történt vele. Veszélyt szimatolt. Ami ekkora pusztítást végez, az nem egy vegán gasztro-ninja. Így aztán egy kunai-t előhúzva, lassú, óvatos léptekkel indult meg, hogy a facsemetét és környékét szemügyre vegye...

A fa ott hevert a földön. Momo lélegzete is elállt, amikor meglátta az alakot mellé nyargalni. A idegen szenvedett, vonaglott, mintha valami miatt dühöngött volna. Aztán négy lábra ereszkedett és eltűnt a bokrok közt.
Nem a jó fajta vándorba sikerült botlania. És nem telt bele egy pillanat szem elől tévesztette. Momo nem tudott semmit róla. azaz mégsem. Egy dolog biztos. Az idegen agresszív volt, nem kicist.
Kérdés, hogy csak pusztán dühöngött, vagy támadna is, ha szemtől szembe találkoznának. Ezt ki kell derítenie. A kunait megszorítva kézjeleket kezdett formálni. Klónok jelentek meg mellette, egyszerű klónok, melyeknek egyszerű utasítást adott: szaladjanak szét a szélrózsa minden irányába. Még ha dühöng is az idegen, ha azt nem akarja egy emberen levezetni, nincs más dolga, mint csendben kereket oldani. Közben pedig csendben maga elé emelte kését. Ha arra kerül a sor, és ráharap a csalira a bestia-ember, nem habozik majd eldobni...

A monstrum lecsapott a klónra. A klón szertefoszlott. Momo már emelte volna a kunai-t, hogy nekidobja, ám ekkor az alak egyenesen felé pillantott. A tekitetük, még így is, hogy képtelenség volt a lányt észrevenni, találkozott. Az alak felé fordult, s észveszejtő sebességgel megindult felé.
Gyors ugrással menekült előle, mert Momonak teret kellett nyernie, hogy ismét célba vehesse. A négy lábán volt vágtatott, a fejét előre szegezve. Az ember így nem lát maga fölé, gondolta. A lábába chakrát vezetett, majd elrugaszkodott, halk suhanással szökkent az égbe, hogy elkerülje a találkozást a bestiaember karmaival. Jobb kezével a shurikentartójához nyúlt, onnan két csillagot húzott elő, majd egy karlendítéssel az alá érkező támadó csombjának hajította.
Momo taktikája egyszerű volt. Nem kellett neki győznie. Csak lelassítania az ellenfelét annyira, hogy kereket oldhasson. Ehhez pedig a lábakra kellett lőnie. Bele fog telni némi időbe, míg a bestiaember rájön, hogy felfelé menekült, addig van ideje felkészülni a következő csapára. Ezt gondolta, ahogy az elrugaszkodás ereje még magasabbra repítette őt, fel a fák lombjai közé.

//Használt teknika: Shunshin no Justu, azzal ugrik fel, mielőtt félúton dobálni kezdene//