Jorogu Momo

Momo minden erejét lantba vetve vágta hozzá az esernyőt a tömör beton oszlopnak. Az eladó pedig tövid rágva körmeit könyörgött neki.
- Kérem, finoman bánjon vele…
- Miért, nem harci ernyő ez? – nézett rá pökhendien.
- Igen, de az értékéből veszít, ha már nem néz ki újnak…
Momo morgott magában egyet, aztán visszavette az ernyőt. Már egy ideje tervezte, hogy beszerez magának egy darabot. Véd az eső ellen, fogja a napot és még divatos is. Imádta a több, apró motívummal díszített, részletgazdag hímzéseket. De persze az esernyő nem fegyver…vagy legalábbis azt hitte. De pár nappal ezelőtt tudta meg, hogy léteznek harci esernyők is.
A harci esernyő, amit éppen kiszemelt magának nemcsak szép volt, de sokoldalú is. Könnyű volt egy mozdulattal ki és be csukni, kicsit sem volt súlyos, és ellenálló volt a szövete neki. Valószínűleg a legjobb dolog, amit egy ninja pajzsnak nevezhet az eszköztárában. Momonak kiváltképp tetszett, hogy a nyelébe tettek egy apró rejtett hüvelyt is, melybe könnyedén belekért akár egy katana is, hasonló, mint amit sétapálcák mélyére szoktak süllyeszteni.
- Ezt be se csomagolják, kérem! – tette hozzá, ahogy kipillantott az ablakon. Máris nekilátott esni.
Az új esernyő tökéletesen illett a ruhájához. Kicsit utánakérdezett, és állítólag később még több mindent lehet bele szerelni, nem csak egy kardot. Egy rakás Senbont, puskacsövet a hegyére, vagy akár hozzászíjazni egy másik jegyvert a nyeléhez. A lehetőségek határtalanok voltak. Momo pedig kifejezetten élvezte elképzelni, ahogy ezel viaskodik. Meglegyinti az ellenfél orra előtt, kinyitja, hogy takarja magát, hogy az ellenség ne lássa mivel ügyködik, majd gyorsan leereszti, ésbumm! Három senbon azonnal repül bele az ostobája arcába. Azt sem fogja tudni, mi döfte át.
Ahogy önelégült vigyorral fantáziálgatott, észre sem vette, ki szúrta ki őt. Egy másik nő volt az, vele egykorú, aki egy kis, három fős kísérettel járta az utcát. elegáns megjelenésű úrihölgy volt, akárcsak Momo. És ismerték is egymást... a lány pedig nem habozott lecsapni rá.
- Momo! Mit keresle itt egyedül a piac közepén?!
Momo sarkon fordult. Úgy megijedt a hangtól, hogy majdnem elszaladt. De nem tehette, már felismerték. Tudta ki ez a lány. Egy levelezőtársa, akivel verseket váltottak. A neve Ako volt. És nagyon nem akart most vele találkozni. Amióta ninjának állt, ezt használta kifogásnak, hogy minden levelezőtársát elhanyagolja.
- Erre van időd, itt nézelődni oktalanul, miközben már egy hónapja rád várok?! Tudod mi követ meg kellett mozgatnom, hogy kiengedjenek a házból! Halálra untam magam, miért nem írtál.
- Nos, Ako… ninja… kötelesség… ?
- Még hogy ninja kötelesség? Ismerlek már, mint a rossz pénzt, tudom, hogy nem küldetésből vagy itt.
- Nem, de ez fontos ninja kötelesség! Felszerelést pótoltam! – azzal előrenyújtotta az ernyőt.
Ako egy szóra sem firtatva söpörte félre.
- Nem érdekel milyen játékot nevezel éppen „ninja fegyver” –nek.
- Ez egy ninja fegyver!
- Persze, a múltkor meg azt írtad a bábok ninja fegyverek.
- Esküszöm azok!
- Nem érdekel! Most szépen velem jössz. Úgyis rég volt már, hogy kettesben tudtunk eltölteni némi időt.
- Ako, kérlek, nem ér rá jövő héten.
- Nem nyitok vitát! Itt és most móresre tanítalak.
Momo pedig gyorsan magába fojtot egy gúnyos kacajt.
- Te akarsz engem móresre tanítani? Tudod te egyáltalán, micsoda különbség van egy ninja és egy civil közt.
- Hát. – mosolyodott el – Hivatalosan én. Gyerünk uraim, kapjátok el!
És a három testőr megindult Momo felé. Momo ijedten ugrott hátra, intett a kezével és azonnal köddé vált. Nem várt egy percet sem.
- Ako, miért kell neked mindig ilyen agresszívnek lenni. – morfondírozott egy ház tetején. A fürge test teknika nagyon hasznos volt, ha menekülni kellett.
Nem elég hasznos a három testőr ellen, akik egyike játszi könnyedséggel követte Momo-t.
- Jorogu kisasszony. – köszönt udvariasan.
- Ó, szervusz Ren. – Momo ismerte őt, váltottak már pár szót, valahányszor Ako-t látogatta – Nem jött be a határszolgálat.
- Hát jártam három őrségen… kirúgtak három őrségtől… elég gyorsan mozogtam… túl gyorsan, azt mondták. – azza Momo felé nyúlt hogy megragadja.
Hangos puffanás fedte föl, hogy a Momo, akivel beszélt csak egy darab kő volt. Az igazi Momo ekkor cserélt helyet a kővel, az újonnan szerzett esernyőjét egyenesen a férfi hátának nyomva.
- Hát, egyszer minden kis szokás böjtje eljön.
Ren elmosolyodott.
- Rosszfele nézel.
Momo ekkor vette észre a drótot, amit felé hajítottak. A huzal rátekeredett a lábára, megrántotta azt, és Momo már zuhant is le, egyenesen az utcára Ako lába elé.
- Hé, lehet hogy én is ninja vagyok. Csak mert ez nagyon könnyen ment. – húzta Ako az idegeit.
Momo pedig felállt, és vereséget elismerve sóhajtott… sok választása nem volt, futott volna ő újra, de a drót a lábán ott tartotta.
- Nagyon vicces…
- De nem hazudott. – próbálta menteni a menthetőt Ren – Civil ember nem ugrál így a házak közt. Csak még túl hamarian ugrik.
- Ren, ki fogom tekerni a nyakad.
- Ha elég szorgalmas vagy, egy nap biztos.
- Ren, óvatosan feküdjél ma le az ágyba.
Ako arcára mosoly fakadt.
- Áh, végre! Ezt a hangulatot hiányoltam.
Momo később óvatosan bocsánatot is kért. Ako lakosztályán már nem járt lassan két hónapja, és kénytelen volt beismerni, hogy nagyon élvezetes ott töltenie az idejét. És ekkor először fordult meg a fejében, hogy talán nem kéne elhanyagolnia a levelezőtársait.
- Elnézést még egyszer. Annyi levelet kell minden hónapban írnom…
- Igen, ezért szorgalmaztam, hogy látogassuk meg egymást. – okította tovább Ako.
- Bevallom őszintén, a te leveleid elveszetek a többi között. Az emberek nagy részét nem is ismertem annyira, és még csak nem is kedveltem őket…azt hiszem egy kalap alá vettelek téged is velük.
- Igen, tudom mire gondolsz. Nekem is sok olyan levelezőtársam volt, akikkel semmi kedvem nem volt érintkezni.
- Igen?! És mit csináltál velük.
- Én megmondtam nekik, hogy semmi kedvem nekik írni.
Momo hatalmasat nyelt.
- Igen, és hogy fogadták.
- Többnyire vérig sértve… - nevetett egy óvatosat.
A két lány aztán eldöntötte, hogy elég a levelekből. Ako gyorsan rájött, hogy Momo a ninja minkára hivatkozva már egyedül is elhagyhatja a lakást. Gyorsan javasolta is, hogy látogassa meg ahelyett, hogy folyton levelet írna. Momonak semmi sem esett jobban, mint erőteljesen helyeselni. Bár remek írása volt, mindig is utálta a kaligráfiát. Minek olyan sok időt pazarolni arra, hogy leírd azt, amit fél perc alatt papírra tudnál vetni?
S ahogy hazaért, első dolga volt áttúrni a régi holmijait. Megkeresni a régi leveleket, amiket Ako-tól kapott. Elfelejtette ugyais, miről beszélgettek korábban. Bár csak kifogásnak indult, de a ninja munka tényleg annyira lefoglalta, hogy megfeledkezett róla, mit csinált még előtte. Örömmel nyugtázta, hogy nem maradt el semmi ígérettel.
Így aznap este Momo elégeetten dőlt ágyba. Új esernyőjét maga mellé támasztotta…rögtön miután magához húzta, mert kitalálta, hogy vele fog aludni. Nem kell ezt a szerszámot féltenie, nem fog eltörni, ha ráfekszik, akkor sem…noha Momo ekkor gondolt bele, mi van, ha álmában kioldja és megvágja magát a benne elrejtett pengével. Fél óra szorongást és aludni nem akarást kjövetően vissza is állította az ernyőt a helyére.

//Ez a kis kaland egyben pedig az a játéktéri esemény, ahol megvásárolok egy Esernyőt 5000 ryoért//