Jorogu Momo

Esőrejtekben a felhőkkel viaskodnak a tornyok. A pompa és gazdagság torz szimbólumai, miként csak a legtehetősebb családok építhették lakosztályaikat az egekbe. Úgy tartotta a hagyomány, hogy minél magasabban lakott valaki a faluban, annál rangosabb volt a családja. Momo nem panaszkodhatott etére: ő kiskorától fogva képes volt az erkélyről ellátni a falu szélére.
A magas tornyok alatt terültek el a függesztett utcák, magasba emelt hidak. Alattuk a föld, s az egyszerű utak, ahol szilárd talaj állt az ember lába alatt. És a föld alatt az alagutak, árkok és csatornák végtelen labirintusa. A hely, melyet minden esőrejteki ninjának ismernie kell. Ez nem volt kérdés. Ismeri saját otthonod, a hazai terepet, amikor az olyan, mint egy labirintus, létfontosságú!
- Érted, Jorogu. Létfontosságú.
- Igen uram. – morgott Momo – Értem.
Momo tiltakozni szeretett volna, mert nem volt kedve a város csatornáiban megbizatást teljesíteni, de nem tudott semmi jó érvet felhozni.
- Tudom, hogy egész életedben a magasabb szinteken éltél, így ez most nagyon kellemetlen és újszerű lesz.
~ Ha tudnád, hogy mennyire. – sóhajtott magában.
- Uram, engedelmével, már rágóta számítottam egy hasonló megbizatásra. Minden ninjának genin korában kell a város csatornarendszerét megismernie!
- Ez a beszéd.
A chunnin megnyugodott, ahogy levette szemüvegét, majd megtörölte. Ködös nap volt ma, nem kellett neki két perc sem, és újra bepárásodott.
- A feladatod maga könnyű lesz. A cél csak az, hogy jobban megismerd a falut. Ennyi az egész.
Momo tudta, hogy a fiatalabbakat meg szokták a falu alatt lapuló végtelenül izgalmas kalandok ígéretével vezetni. Kifejezetten tetszett neki, hogy nála nem találnak ki semmi kerítőtörténetet, csak kerek perec kimondják, miért kapta ezt a feladatot.
- Csak annyi a dolgod, hogy térképezd fel a környéket. Esik a nyomás a körzeti csővezetékből, valahol eltörött egy nyomócső. Megtalálod, aztán bejelölöd ezen a térképen és már jöhetsz is vissza.
Azzal átnyújtotta a térképet Momonak.
- „Csak annyi a dolgot, hogy térképezd fel a könyéket”. – ismételte magának gúnyosan.
A csatornákban egy szép dolog volt: nem esett odalent. Hogy is esne, ha folyton tető van a fejed felett. És Momo tényleg nem panaszkodhatott. A feladat egyszerű volt. Nem volt más dolga, csak követni a csövet, amelyben esett a nyomás, amíg el nem jut arra a pontra, ahol megsérült. Azt levési, majd visszatér és ujelent. Fél nap sem fog kelleni, hogy lemasírozzon egy szakasznyi mechanikus, és kijavítsák a hibát.
~ Röhej.
Egyre csak egy dolgon járt az esze.
~ Micsoda röhej, hogy a csatornában lehet egyedül  kimonót hordani…
Momo ott sétált,  a csövek mellett, a tiszta szervízalagútban. Száraz volt, még ha kicsit párás is, és teljesen esőmentes. Az egyetlen hely, ahol nem volt egy hosszú ruha halálra ítélve.
~ Így jobban belegondolva, több ilyen munkát kéne vállalnom. Itt úgysem kell csatára kiöltöznöm, vehetek amit csak akarok. És még eső sincs…
A sok hümmögés közepette észre sem vette, hogy megérkezett. Hal vízcsobogás figyelmeztette, s mire kettőt fordult, már ott is volt. Vastag csövek a fal mellett párhuzamosan vezetve, melyek egyikéből halt csermelykéne csordogált a víz. A víz lefelé folyt, el a várostól. Amegakuréban az összes csatorna lejtett, hogy csőtörés és túlfolyás esetén a felesleg kifollyon a faluból, és nem okozzon problémákat a pangásával.
Hatalmas iksz a térképre, és Momo már indulhatott is vissza. Persze lehetséges volt, hogy nem egy ponton sérült meg a csőrendszer, de ez már annak a baja, akit azután küldenek le ide, miután a hibát kijavították, de mégsem javult meg a víznyomás.
- Három lépés balra, és már kint is vagyok. Ennél egyszerűbb feladatot!
Aztán megtorpant.
~ Szép volt Momo, egy órája se vagy lent, és máris magadhoz kezdtél el beszélni.
Nagyot nyögött. Erre nem kéne rászoknia.
~ Feljegyzés magamnak: gondoljam  végig, milyen hatással lehet egy ninja küldetés  a mentális egészégemre. – majd fordult egyet, s kint volt a napfényes utcán…
Azaz kint lett volna. De az út egy újabb csatornába vezetett. Momo rossz irányba ment.
~ Ajjaj…
Visszarohant három folyosónyit, majd újra a térképre pillantott. Biztos rossz irány, ismételgette magában. Elindult másmerre, fordult kettőt, bekanyarodott balra, és…ismét egy újabb csatorna. Ekkor már nem volt kérdés: Momo eltévedt.
~ Mély levegő…
És Momo akkorát káromkodott, hogy beleviszhangzot a falu. Még szerencse, hogy ezt senki nem hallotta.
~ Oké, ez jól esett.
És most ki kellett találnia, hogy jusson ki. Nem kellett a központban landolnia. Csak ki, el innen a földalatti járatokból. Keresnie kell egy aknát, szervízalagutat, vagy bármit, amin emberek normális esetben ki-be szoktak járni. Nem volt annyira mélyen, hogy ez nem legyne probléma…vagyis azt hitte.
Kiderült, mélyebbre ment, mint gondolta. Erről a szintről egy alagút sem vezetett közvetlenül a felszínre. Talált ugyan egy lépcsőt, de az csak egy másik csatornába nyílt bele. Hamar rájött, hogy minél vadabbul próbál valami újat keresni, annál jobban és jobban tévedt el. A hely nem engedte neki, hogy pár részletnél több dolgot tartson egyszerre fejben. És minden, minden egyes kanyar ugyanúgy nézett ki. A nyamvadt falakon se volt semmi írás, vagy útirányjelzés.
Momo hirtelen ötletből vezérelve kurjantott egyet, hátha más is akadt, aki eltévedt lent a fémes rengetegben. Semmi válasz. Hát őpersze, hogy semmi választ, miért is lenne pont ilyenkor itt valaki. Egyszer, amikor tömegre vágyik nincs egy árva lélek sem.
Más ötlet kellett, hogyan találjon vissza. Elindult visszafelé, mert arra lejtett az út. Észben tartotta, minden lejtő a falu széle felé vezet. Nincsa más dolga tehát, mint követni a lejtőken, és előbb utóbb kiköt Esőrejtek határán.
De nem volt ez olyan könnyű, mint gondolta. Az út alig lejtett, éppen csap minimálisan, így képtelenség volt megmondani egy-egy kereszteződésnél, merre is van lefelé és merre feléfelé. Momo két kanyar után ismét tanácstalanul állt a fal mellett. Aztán eszébe jutott. Előrántotta a kulacsát, és kiöntötte belőle. A víz óvatosan megindult lefelé, jelezve a helyes irányt.
Egy darabig tudott ezzel a módszerrel haladni, de még úgy is, hogy visszakanalazta kezével a víz egy részét, a kulacs pár kanyar után kiürült. Nem volt nála több víz. Momo gargarizálni kezdett, hogy a nyálával rajzoltassa ki az utat…aztán abbahagyta.
~ Elég! Találj ki valami értelmeset.
Leült a fal tövébe, hogy fújjon egyet. Észre sem vette, hogy kimelegedett a féktelen rohangászásban és keresgélésben. Kifejezetten kellemes volt most a hűvös, vízzel hidegen tartott csővezetén, aminek neki tudott dőlni.
- Víz, víz…hogy pont víz szűkében legyek…
Ekkor Momo ravasz pillantással maga mellé nézett. Mégmindig csövek futottak a fal mindkét oldalán, bennük vízzel. A fejéhez kapott és akkorát sóhajtott, hogy az viszahngot keltett. Hogy pont erre nem gondolt egész végig! Előbb akarta a maga köpetét a padlón csorgatni. Nosza hát, kunai-t rántott és hamar megszúrta az egyik csövet. A belőle bugyogó víz hosszú csermelyként vezette őt, el nem apadt, egészen addig, míg bele nem torkollott a falu végi mesterséges patakba.
Momo büszke mosollyal nyújtotta át a térképet, rajta a megjelölt ponttal felettesének. Visszatért, méghozzá időben, és ráadásul bármi probléma vagy fennakadás nélkül. És még csak össze sem koszolta magát, amire külön büszke volt. Még egy munka, amit szép ruhákban is merhet végezni.
- Látom élvezetes volt.
- Pontosan. – bár Momo inkább amiattvolt büszke magár,a hogy ilyen eszes megoldással jutott ki – Egy órába se telt és meglett lyuk.
- Értem. Van ötleted róla, mi okozta?
Momo elhallgatott. Egy pillanatra mintha a víz verte volna ki. Lassan teleszívta a tüdejét. Akkor jött rá, mi okozta az az apró lyukat, melyet neki kellett megkeresni.
- Nem uram. Ötletem sincs.
Azzal felmarkolta a jussát, és öles léptekkel távozott.