[ADAT TITKOSÍTVA]

**Gamabunta** Vas. Ápr. 21 2024, 13:20

Résztvevők:
- Hattori Arata
- Hyuuga Emiko
- Yagami
- Takeyanagi Tomoko

Talán mindannyian hallottatok már a Démonok Országáról. Talán egyikőtök se. De az biztos, hogy ilyen okok miatt sajnos kénytelenek voltatok idelátogatni. Az ország területén furcsa események láttak napvilágot, mióta az ország területén található főpapnő örökös nélkül elhunyt. A helyiek úgy kezelték a helyzetet, mintha eljött volna a világvége és több ninja falu felé is segélykéréseket küldtek, azt állítva, hogy közel a pecsét megtörésének ideje.
Természetesen a nagy falvak kivétel nélkül megtagadták a segítséget, hisz kisebb nagyobb dolguk is volt annál, hogy ilyen jelentéktelen babonának kedvezzenek. Azonban a falvaitok, vagy megbízóitok meglátták a lehetőséget. Egy kósza szövetség, egy tartozás a falvatok felé, vagy egyszerűen a puszta kíváncsiság ígérete volt az, ami végül ide utasított titeket, magatok, vagy egy vezetőtök által.
A legtöbbötök hatalmas erő birtokában volt és mindegyikőtök nem kis múlttal rendelkezik, így talán eleinte teljes önbizalommal indultatok útnak, hogy ez csupán csak egy újabb kis névleges küldetés lesz. Kis infó szerzés, néhány pecsét megbirizgálása talán, és minden jobb lesz. Viszont… sajnos nem csak ennyi volt.
Eleinte az ország területére belépve, egyikőtöknek se volt semmilyen gyanús, vagy rossz előérzete. Eleinte nem is igazán volt semmi jele, hogy baj van. Ahogy viszont kezdtetek közeledni Onigakure no Sato felé, kezdett egyre erősödni egyfajta belső kényszer, hogy forduljatok vissza. Eleinte talán, aki kevésbé figyelte a környezetét eddig észre se vette, de ahogy közeledtek a falu látókörzetének közelségébe, már nagy eséllyel mindannyiótoknak feltűnik majd… nincsenek emberek. Senkivel nem találkoztatok, mióta beléptetek az ország területére és még ha ez egy apró nemzet is, szokatlan, hogy ennyire nincs semmi a várostól pár kilóméterre.
Végül, ahogy kiléptem az erdős tájról, szemetek elé kerül a szörnyű látvány. Még azok is rájönnek, hogy mit látnak, akik talán sose jártak Onigakure no Satoba. A település… szőrén szálán eltűnt. Mindössze egy mély kráter maradt és egy furcsa, fehér betonépület sor, mely szerkezetileg leginkább egy földalatti laborra emlékeztethetett benneteket, csak éppen a földet szedték le róla. Az épületen azonban látszólag semmi nyoma nem volt külső kárnak, vagy egyéb sérülésnek.
Mindannyiótok nagyjából ekörül ér a kráter széléhez és meg is pillanthatjátok egymást a nyomvonal különböző pontjain. Azonban mielőtt bármelyikőtök is cselekedhetett volna, mindannyiótok felfigyel arra a dologra, aki a bejárat mellett mozdult meg. Talán először fel se tűnt nektek, egyszerű fémhulladéknak nézve az összegörnyedt félmeztelen alakot, kinek karjai, lábai, gerince és válla is fémből készült, ahogy azonban látszólagos imájával végezve, végül fel egyenesedve körbenézett a tájon. Végül mindannyiótok megérzitek magatokon a férfi tekintetét, kik a kráter széléhez merészkedtek, ahogy körbe tekint rajtatok. A férfi közvetlen homlokába vésett ismeretlen jelet, még innen is sikerül felfedeznetek, de egyik falu jeléhez sem volt hasonlatos. Vajon honnan jöhetett és mit akar. Viszont, ha mindeközben egyikőtök se tesz semmit, végül a férfi szólal fel erőteljes hangjával elérve titeket.
- Békés szándékaim vannak és nincs nálam fegyver. – mondja nyugodtan, feltéve robotikus kezeit – Szeretném, ha meghallgatnátok… sajnos… úgy vélem nincs túl sok időnk!

// Üdvözöllek titeket a bemelegítő körben. A mostani kaland, mint mondtam teljesen alter játék, de kérlek tartsátok magatokat a karakteretekhez magatokat a jelenlegi jellemét és adatlapját használva. Fontos itt megjegyeznem, hogy az SCP világa a mi világépítésünkre van ki”rajzolva”, így ha tehetitek, kérlek kerüljétek el a metajátékot a világ ismerete felé irányuló tartalmakkal, értsd a karaktereitek nem ismerhetik az SCP Univerzum Wiki tartalmait, még hallásból sem, annak világidegen illeszkedése miatt. Fontos megjegyezni, hogy ezen Univerzumban a legkisebb dolgok is képesek nagyon hamar végezni egy emberrel vagy akár teljes városokkal is. Ehhez mérten vegyétek számba a dolgokat, hogy hogyan próbáltok megközelíteni egy-egy szituációt. Ha bármi kérdésetek van nyugodtan keressetek fel privátba vagy discordon. Jó játékot és kellemes borzongást mindegyikőtöknek.//

Határidő: 2024.05.05.

**Yagami** Hétf. Ápr. 29 2024, 21:10

A célom és a küldetésem is elég homályos volt. Csak mentem amerre az utasítások vittek. Mostanában nagyon zavaros furcsa dolgok történek mindenfelé, így egy ilyen homályba rejtőző megbízás nem sejtet túl sok jót. Mikor reggel elindultam társak hiányában csak környezet hangjait hallgattam és néhány madárnak füttyögtem vissza. Zavaros, de legalább békés kezdés. Mélyen legbelül nem is bántam, hogy nem kaptam magam mellé senkit, hiszen a legutóbbi küldetésem sem hozott túl sok jót, bár mind a ketten életben maradtunk, de éppen hogy, szóval úgy éreztem jobb nekem egyedül. Az idő telt, a célomig tartó út pedig egyre jobban fogyott és a táj egyre jobban kezdett megváltozni. Mivel egyedül utaztam így minden apró neszre tudtam figyelni, és néha együtt daloláztam a madarakkal ám egy ideje a természet elcsendesült, és már a madarak énekét sem lehetett hallani. Valami kellemetlen, gyanús érzés fogott el. ~ Nem kéne most itt lennem.~ gondoltam, de a pénz, az elismerés, és a kaland komolyabb pro érvek, mintsem kontrában a félelem. Egyszer csak egy nagyon furcsa szürreális látvány tárult elém ahogy kiléptem az erődből. Egy hatalmas kráter fogadott ott, ahol egy falunak kellett volna lennie. A kellemetlen furcsa érzésem sak erősödött, de szerencsére nem láttam vérnyomokat és holttesteket. Bár jobban belegondolva az lehet, hogy megnyugtatóbb lett volna, mert így egy a semmibe vesző falu után kell nyomozni és szinte semmi nyom nélkül. Ekkor megütötte a szemem egy fehér épület sor, ami mintha a kráter, robbanás, eltűnés epicentrumában állna. ~ Gyanús… felettébb gyanús...~ tettem magamban a megjegyzéseket, mikor egy férfit pillantottam meg. A kinézete merőben másabb volt, mint amihez hozzászoktam, de ha azt feltételezzük, hogy az a fehér épület komplexum egy titkos labor lehetett akkor szerencsétlen még olcsón megúszta. Mikor megszólalt akkor vettem észre, hogy a kráter körül másik is állnak. Nem láttam őket jól, így nem tudhattam, hogy milyen szándékaik vannak a férfival kapcsolatban. Én egy dologban voltam biztos. Kell a keze! - Figyelj nekem sem áll szándékomban ártani neked, valószínűleg azért küldtek, hogy segítsek, de van egy feltételem. Ha itt végeztünk nekem adod a jobb karodat és cserébe megkapod az enyémet. - mondtam, majd lenyitottam a jobb kezemen a kisujjam első ujjpercét. - Biztonságos oda lent? Mert ha igen akkor mindjárt lemegyek, hogy ne kelljen itt kiabálnunk! - mondtam, majd amennyiben azt a választ kapom tőle, hogy biztonságos, úgy azonnal odasietek hozzá. - Nem tudom mire kevés az időnk, de mondj el mindent.

**Hyuuga Emiko** Vas. Május 05 2024, 21:38

Újból sötétség fogadta Emikót, amint lehunyta a szemét. Ám ezúttal valami megváltozott, ahelyett, hogy a távolban a szokásos vékony fénysugarat látta volna, apró, sárga pontok jelentek meg a távolban. Egyre csak közeledtek, míg végül sárga, hasított pupillájú szemekké változtak. A Hyuuga mozdulni sem bírt, szinte lebénította a félelem, vagy valami más is. Hirtelen erős szorítást érzett a mellkasán, majd az egész testén. A szemek megálltak, és utána láthatóvá vált a két óriáskígyó, amik egész testére rátekeredtek. Próbált lélegezni, ám egyre kevésbé sikerült.
- Sikíts nekem! - mintha a fejében hallotta volna a nyájas, de ugyanakkor velejéig gonosz hangot. A szorítás enyhült, aztán újra erősödött. Újra és újra.
*Azért sem fogok sikítani, nem érdemli meg!* Hiába határozta el magát, akaratereje kezdte elhagyni. Égető érzés kúszott végig a nyakán, tarkóján és jobb vállán. Amint egy kis lélegzethez jutott, kinyitotta a száját.
- Elég! - az üvöltés és a sikítás határán mozgott az a szó, amit végül kiejtett.
Zihálva ébredt fel az ágyban, rögtön nem is tudta, hol van. Aztán szép lassan, a ringatózó mozgás eszébe juttatott mindent.

Maga sem tudta miért, napokkal ezelőtt hajóra szállt a Füst országának kikötőjében. Új álcája még annál is jobban működött, mint ahogy azt elképzelte. Seszínű szeme helyén zöld lélektükör nézett a világra. Barna hajkoronáját szőkére cserélte, teljesen megváltoztatva korábbi kinézetét. Már a taijutsu képzésen se volt belőle problémája, hogy szökött ninjaként járja a világot. Juugo és Suigetsu más utat választott, pedig lehet őket is érdekelte volna a szóbeszéd. Átokpecsétje továbbra is átvette néha az irányítást felette, azonban valamennyire megtanult harcolni ellene. Cserébe egyre rosszabb rémálmok gyötörték. Mintha ezt az árat kellett volna fizetnie a harcért. Némi munka reményében próbált minél több információt szerezni a világról, és az új berendezkedéséről. A falvak shinobijai kezét megkötötték, bár egyelőre csak az 5 nagy nemzet szenvedett ettől. Na, nem mintha a kunoichi ezt annyira bánta volna! Több shinobi faluba is érkezett megkeresés a Démonok országából. Emiko ismerte már az útvonalakat, ahol a futárok közlekedtek, ezért viszonylag könnyen eljutottak a fülébe a hírek. A nyakán éktelenkedő billog hosszú idő után megint fájni kezdett, amit egy jelnek vett. Mivel a Démonok országa egy teljesen másik kontinensen fekszik, úgy döntött, megpróbál a szárazföldön közelebb jutni. Ezért jutott el végül a Füst országába. A Koszorú szigetek és a Nyak országának érintésével szelte át a tengert a hajó. Utóbbinál jelentősen feltankoltak mindenből, hiszen utána a nyílt vízen hajóztak elég sokáig. Szerencsére az út nyugodtan telt, még vihart sem kaptak ki, ami a kapitány szerint igencsak furcsa volt, hiszen az év ezen szakában gyakori volt az ilyesmi. Cserébe kicsit lassabban haladtak, mert a szél sem segített annyira, inkább a gépek erejére támaszkodtak.
Végül 12 napba telt, mire elérték a Méz országának délebbre eső kikötőjét. A kapitány óvatosabb volt, ezért még az út felénél elmondta, a Démonok országában uralkodó helyzet miatt átgondolta az útirányt, és mivel a lehető legközelebb akart kikötni, a Méz országára esett a választása. Mivel senki sem ellenkezett, a Hyuugára még várt némi séta, vagy futás. Kíváncsisága hajtotta előre, mégis, a gerincén néha végigfutó hideg óvatosságra intette.
Ahogy átlépte a Démonok országának határát, még kellemetlenebb érzés lett úrrá rajta. A ninja tempóból kicsit visszavett, így akart hosszabbítani az utazási időn. Csakhogy egyre jobban közeledett a cél felé.
*Nem tetszik ez nekem.* Futott át az agyán. Figyelte az erdőt, a neszeket, az esetleges mozgásokat, ám minden túlságosan kihaltnak tűnt.
Az erdőt hirtelen váltotta fel a pusztaság, mintha elemi erők pusztítottak volna. Az elbeszélések alapján, valami hasonló történhetett Konohában, amikor megtámadták.
*Mégis mi történt itt?* Kérdezte magától a kunoichi.
Onigakure no Sato helyén csupán egy kráter tátongott. Tovább tetézve a furcsaságot, fehér épületsorra lett figyelmes. A levegő szinte megfagyott, madarak, vagy egyéb állatok hangját se hallotta. Emlékek rohanták meg, a fehér épületek egy föld alatt laborra emlékeztettek, ahol ő is járt és elvesztette egyik szemét, valamint megkapta az Átokpecsétet.
*Na jó, nekem itt semmi keresnivalóm nincs!* Jelentette ki magának.
Már fordult volna vissza, hogy itt hagyja az egész helyet, amikor észrevett a kráter alján egy furcsa alakot. Először azt hitte, egy bábhasználó, ők cserélték ki néha a végtagjaikat, hogy eredményesebben tudjanak harcolni. Jobban szemügyre vette, és mintha fémből lettek volna a karjai. A kráter szélén többen gyülekeztek, egyelőre nehezen tudta kivenni, melyik faluból érkeztek a többiek. Byakuganját pedig adddig akarta titokban tartani, ameddig csak lehetett. A férfi megszólalt, és békés szándékairól próbálta meggyőzni a jelenlévőket.
*Persze, a helyében én is ezt mondanám!* Belső hangja szarkasztikusan csengett.
Egyikük azonnal visszajelzett, hogy lemenne, amennyiben biztonságos. A jounin egyelőre kivárt, hiszen még bármi történhetett. Az évek alatt gyanakvóvá vált, de akit a saját klánja és az Eső országa is üldöz, már csak ilyen. Lassan tett néhány lépést a kráter széle felé.
Egyelőre várakozó állásban marad, ám ha tényleg semmi jele veszélynek, lassan és körültekintően elindul a kráter alja felé. A távolságot azért igyekszik mindenkitől megtartani.

Ajánlott tartalom

[ADAT TITKOSÍTVA]

[ADAT TITKOSÍTVA]

Re: [ADAT TITKOSÍTVA]

Re: [ADAT TITKOSÍTVA]

Re: [ADAT TITKOSÍTVA]