Huramino Saito

**Huramino Saito** Szomb. Május 01 2010, 22:00

Áprilisi (bővítmény)

"Ismét eltelt egy hónap és ideje, hogy összesítsem mi történt velem ebben az időben. Ebben az egy hónapban rengeteg minden történt velem és még annál is több dolog van kialakulóban. A küldetés, melyen jelenleg is részt veszek, régóta tart, de veszem a bátorságot és elmesélem, hogyan kezdődött az egész. Ez az elmondásos leírás merőben más mint mások naplózásos módszere, kitudja lehet, hogy erről leszek egyszer híres, még az is lehet, hogy egyszer kiadják egy könyvbe azt amit én most leírok ide."

Első fejezet: A kard választja magának tárást

Szép reggelre virradt aznap. Boldogan keltem fel reggel az ágyamból és sétáltam szüleimhez, ugyanis ez volt Az a nap, a nap amikor megünnepelhetem születésem napjának örömteli pillanatát. Igen ekkor váltam 14 évessé ami a családban már fiatal felnőttet jelent. Igaz a családban senki sem volt shinobi, de állítólag az üknagyapámnak ninja képességei voltak, de ez nem volt igaz az utána következő generációkra. Egyedül nekem sikerült örökölni annyi gént az üknagyapámból, hogy azzá válhassak ami. Azonban a szüleim nem voltak sehol sem, első utam a konyhába vezetett. De ez most nem érdekes. A konyhába rohantam, hogy felkeressem szüleimet és legalább ünnepeltessem magam egy kicsit, ha már ez az én napom. A konyha üres volt ami igen furcsa jelenség volt, édesanyám és édesapám is állandóan a konyhában töltik az idejüket, anyám süt,főz apám pedig ételek után kutat amit később el is fogyaszt. Ez az egész napos programjuk, de most nem voltak ott. Felettébb furcsa jelenség. Következő utam kifelé vezetett a kis családi kertbe ahol édesanyám gondosan termeszti a zöldségeket amire szükségünk van és ezúttal sikerrel jártam és anyámat megtaláltam amint éppen a kertet gondozza fáradtságos munkával. Egy kis saját zöld terület Sunagakure területén, nem mindenki mondhatja el magáról, hogy van egy ilyenjük otthon. Igaz cseppet sem volt akkora mint a falu üvegháza, de pont alkalmas volt arra, hogy ellássa a család szükségleteit.
Édesanyám mellé settenkedtem, majd rákérdeztem merre van jó apám, akit még nem láttam azóta mióta felkeltem. Anyám arcán egy kis mosoly jelent meg, majd közölte velem, hogy nem tudja. Furcsa volt az egész nap, arra vártam, hogy felköszöntsön valaki, de eddig senkin sem látszott, hogy meg akarná ünnepelni, vagy esetleg egy jó szót szólni e nap alkalmából. Komoran felálltam, majd egy szerszámot megfogva segítettem anyámnak a földet művelni. Ez a kis móka, majdhogynem délig tartott el amikor is készen lettünk a kertel és elindulhattunk ebédelni. Erre vártam, amikor a földet kezdtem el megmunkálni. Remek alkalom, hogy felköszöntsenek és a mai napon még nem látott édesapám sosem hagyja ki az ebédet. Tökéletes alkalom. Boldogan sétáltam be a konyhába és ültem le az ebédlőasztalhoz, és vártam, hogy mindenki megérkezzen. Azonban ismét csalódnom kellett, mert ezúttal anyámmal kettesben fogyasztottuk el az ebédet, majd miután befejeztük anyám elment lefeküdni aludni, ahogy szokta. Semmi felköszöntés, semmi jókívánság. Egy kicsit kétségbe estem és azt hittem, hogy megfeledkeztek a születésem napjáról ezért megfogtam az én drága Hanámat és elindultam edzeni a kiképzőterepre. Mint mindég amikor kiértem, egyből pár bemelegítő kardlendítéssel indítottam, majd a shurikenekkel kezdtem el dobálózni, ami aznap kimondottan jól ment. Amint rágondoltam arra, hogy egy keveset a kunaiokkal is edzeni kellene, kirázott a hideg és Undertaker jutott az eszembe és az amikor meg akart tanítani használni azt a datolyaszüret közben. Bár fölöslegesen jutott az eszembe, sohasem tudtam azokkal bánni és nem is fogom megtanulni használni. Ez volt az elhatározásom, ezért újra a kezem ügyébe vettem nagy és nehéz kardomat, Hana-t és ezúttal egy hosszabb és intenzívebb edzésbe kezdtem ami estig tartott. Legalább ebben örömömet leltem, már ha az otthoniak felköszöntésére nem számíthatok.
Amint besötétedett, elindultam hazafelé a hideg éjszakában, búsan, szomorkodva, hogy még a szüleim sem emlékeztek erre a napra. Amikor hazaértem édesapám látványa fogadott, aki széles mosollyal fogadott engem és köszöntött fel születésnapom alkalmából. Azonnal a nyakába ugrottam, és közben anyám is odalépett mellém majd felköszöntött. Később kiderült, hogy apám elutazott a dédnagyapám sírjához, hogy megszerezzen egy különleges tekercset. Ezt a tekercset szánták nekem születésnapi ajándékként. Másnap reggel amikor felkeltem, azon nyomban az ajándékér szaladtam. Kibontottam a dobozt ami a tekercset tartalmazta, de még mielőtt elolvashattam volna a tartalmát apám elmagyarázott nekem valamit.
A tekercs amit a kezedben fogsz, a dédnagyapád tulajdona volt. Ő maga írta és nem másról szól mint a kardod használatáról. Ezekkel a szavakkal rám bízta a családi ereklyét, majd magamra hagyott, hogy tanulmányozhassam. Amikor kinyitottam a tekercset, azt tapasztaltam, hogy ez nem egy megszokott, papír tekercs, hanem fából készült és az írás, bele lett vésve. Szemeimmel azon nyomban neki is kezdtem az olvasásnak.
"Kedves utódom. Ezt a tekercset azért írtam, hogy megtanulhasd használni az én legféltettebb és egyben legerősebb fegyveremet A Kardot. Ez a kard mint rájöhettél már, nem egyszerű fegyver ami már a méretéből és a súlyából is észrevehető. A kard több lapból áll ami kinyitható akárcsak egy hatalmas legyező és a lapok élei acél keménységűek, valamint borotvaélesek. Tehát kérlek vigyázz vele a használatakor mert komoly sérüléseket okozhat. A kard alkalmas szél elemű jutsuk létrehozásához, valamint kinyitott állapotban hasznos védelemmel is szolgálhat. //Szél jutsukat, amihez szél legyező kell, pl.:Temari legyezője// Azonban a kard kinyitása nem könnyű, különleges módja van amit meg kell tanulni. Először is kevés chakrát kell vezetni a markolatba, majd egy egykezes tigrispecsét használata után a Kai (oldás) szóval kinyílik magától.
Utóirat kérlek vigyázz rá."
Ez állt a leírásban. Miután végigolvastam a tekercset lelkesen megmarkoltam az én drága Hanámat, majd kifutottam a kiképzőterepre, ahol azon nyomban neki láttam a gyakorlásnak. Először elismételtem magamban mindazt ami a tekercs leírt a kinyitásáról, majd neki is vágtam a gyakorlásnak. A kard hegyét a földbe szúrtam, majd koncentrálni kezdtem a chakrámat, a markolatba. Amint belevezettem egy keveset, jobb kezemmel felmutattam az egykezes tigris pecsétet, majd jó hangosan felkiáltottam "Kai!" Azonban nem történt semmi. Értetlenül álltam a dolog előtt, de nem adtam fel és tovább próbálkoztam a kinyitásával. Egész nap a kiképzőterepen voltam és gyakoroltam, de nem sikerült kinyitnom. Már kezdett beesteledni, amikor az utolsó próbálkozásba beleadtam mindenemet. Szemeimet becsuktam, majd koncentrálni kezdtem a chakrámat, koncentráltam és ezúttal úgy gondoltam a kardra mint Hana lelkére amit el kell érnem a chakrámmal. Sokáig koncentráltam, és egy bizsergető érzés után tudtam, hogy sikerült megérintenem. Szemeimet kinyitottam, a kardot kirántottam a földből, majd a levegőben lendítve rajta egyet, az egyik kezemmel elengedtem amíg felmutattak a tigris pecsétet, majd felkiáltottam. "Kai!" Amint elkiáltottam magam, a kard megnyílt előttem és feltárta hatalmas, tekintélyt parancsoló alakját, ami úgy nézett ki mint egy legyező. A kardot a földre fektettem, majd alaposan tanulmányoztam a pirkadati vörös fényben. És a pengék kinyitása után, egy szöveg, egy név volt olvasható rajta, Hana. Ekkor már teljesen biztos voltam abban, hogy a szerelmem lelke beleköltözött és így kísér el engem az életben.

Második fejezet: Oknyomozás, a három genin és Undertaker

A nagy gyakorlatot követő napon új küldetést kaptam. Undertaker közölte velem, hogy a Kezekage irodája elő találkoznunk kell egy újabb küldetés miatt. Lelkesen pakoltam össze felszereléseimet és kaptam fel a vállamra az én Hanámat, majd útnak indultam. Mint mindég most is késésben voltam, túl rövid volt a reggel mondhatni. A házak tetején ugráltam végig és a szemem előtt a Kazekage hatalmas gömb alakú épülete állt. Amikor megérkeztem már két genin ott állt az ajtóba, az egyiket felismertem, hisz nem más volt mint Yasukazu az eddigi csapattársam, de Naitot nem láttam sehol, pedig aki utolsónak szokott érkezni az én vagyok. A másik genint Naokinak hívták, és ezt az információt Yasuval közösen csikartuk ki belőle egy egyszerű kérdéssel. Én csendben maradtam miután megkaptam a szükséges információmat, de Yasu nem hagyta és tovább bombázta kérdésekkel és ennek köszönhetően egy kis konfliktus alakult ki kettőjük között. Még mielőtt egymásnak estek volna, egy gyors mozdulattal közéjük léptem és hideg tekintettel néztem mindkettőjükre, közben a kardom markolatát szorítottam. Emlékeztettem Yasut arra, hogy a senseiünk milyen fortélyos tud lenni, és hogy mennyire szereti a kínzásokat és a halálnemeket. Épp hogy ezt kimondtam, Undertaker a tőle megszokott perverz vigyorral az arcán lép ki a Kazekage irodájából, és csak helyeselni tudja a szavaimat és egy újabb képtelen halálnemmel állt elő. "Én a legszívesebben jól megforgatnám mézben és pácolt húslében, majd egy csatornába akasztanám ki a patkányok közé..." Eme kellemesen kellemetlen szavakkal üdvözölt minket a mesterünk. Utána elindult ki az épülettel, majd intett, hogy kövessük beleértve Naokit is. Az utunk egyenesen a falu kórháza felé vettük az irányt és amikor elértük azt, Undertaker vázolta a dolgokat. Naoki ezen a küldetésen a csapattársunk lesz és a Kórházba azért megyünk mert egy Sunagakure shinobit gyilkoltak meg akit éppen most is boncolnak. Amint beléptünk a boncterembe, leesett az állunk, legalábbis nekem biztos amikor megláttam a hullát. Furán nézett ki, az egész teste össze volt aszódva a hasa tájéka fel volt puffadva mint egy méretes lufi. Undertaker már alig bírt magával és neki is látott a boncolásnak, azonban olyan gusztustalan módon, hogy az nem emberi. Csak hogy egy ilyen momentumot kiemeljek: Undertaker a szikével épp a hasa tájékát szemelte ki, és egy percíz mozdulattal felvágta azt. Abból egy véres, verejtékes, gennyes folyadék ömlött ki a boncasztalra. A sensei a mutatóujjával belenyúlt eme testnedvbe, megforgatta benne ujját, majd orrához emelte, alaposan megszagolta és végül nyelve segítségével megízlelte azt. Ha valaki nem tudta volna még azt Undertakerről, hogy milyen, most aztán rájöhetett. A boncolás eredményes volt és sok információval szolgált a számunkra. Kiderült, hogy a férfi szíve és gyomra hiányzik, a talpában pedig egy ritka növény tüskéje volt. Később kiderült, hogy ennek a növénynek egy különleges mérge van amitől az ember elveszti az irányítást a teste fölött. Igen intenzív méreg és erről a halott barátunk is tanúskodhatna ha élne, ugyanis a talpába találtuk meg a növény tüskéjét. A nyomozást az üvegházban folytattuk, ahol az egyik alkalmazottnál érdeklődtünk arról, hogy nem e látta véletlenül a halottunkat az elmúlt időbe és a kutatás eredményes volt ismét. Kiderült, hogy a hullánk minden nap egy bizonyos időben az üvegház sarkában szokott állni pár percet. Azon az oldalon szokott megállni ahonnan le lehet látni a falut védő falakra. A következőkben két csoportra oszlottunk, Yasu és Naoki együtt mentek el a védőfalra, hogy ott érdeklődjenek az őrségváltás iránt, Undertaker és én, a az ötletem alapján felkutattuk az áldozat lakását és átkutattuk azt alaposan. Első pillantásra nem találtunk semmit sőt még másodikra sem, de Undertaker nem adta fel. Sorba kezdte el kiráncigálni a fiókokat a szekrényekből és végül rálelt egy levélre, nem is akármilyenre, egy szerelmes levélre. Amint mindketten átolvastuk azt, azonnal a többiek után indultunk és végül egy ramenezőben gyűlt össze a csapat. Ott összesítettük a megszerzett információkat és végre kezdett mindenre fény derülni. Kiderült, hogy az áldozatunk egy Chuunin és egy Jounin rangú nő után leskelődött minden nap az üvegházon keresztül. Valamiféle szerelmi háromszög volt közöttük amibe belehalt a férfi. De ez még nem magyarázza azt a dolgot meg, hogy miért volt szerencsétlenünk egy sziklára kikötözve. Ezzel a kérdéssel a fejünkben indultunk el a két hölgyemény őrkuckójához. Amint megérkeztünk a helyszínre, Yasu vállalta, hogy elsőként lép be az ajtón ezzel sokat kockáztatva. Azonban szerencséjére nem volt senki sem az épületben, ezért Undertaker előrefurakodott és belépett, hogy körbekémlelje a helyiséget. Nem kellett sokat várnunk a két hölgyre és már meg is érkeztek a helyszínre és látszólag idegesek voltak amikor megtaláltuk az épületben a ritka mérgű növényt. A fiatalabb chuunin leányzó előkapott egy szép hajlított ikerpengés fegyvert és azzal készült fel a támadásra a másik meg valószínűleg, legalábbis Undertaker szerint genjutsuval próbálkozik. Én személy szerint a fiatalabb ikerpengés leányzóval küzdtem volna meg és ezért provokálni is kezdtem pár mondattal. A harc valószínűleg már elkerülhetetlen.
Huramino Saito 804259-dk2h_05_super

"Mint minden jó történetben, itt is elérkezik a történet vége, és pont a legizgalmasabb pillanatban. Hát igen, ez betudható írói fogásnak, hogy az emberek még kíváncsibbak legyenek a történet folytatására. Remélem itt is ez történt. Folytatás egy hónap múlva fogja meglátni a napvilágot."

Küldetés helyszíne: Üvegház
Küldetés alatt kapott jutalmak: -
Jelenlegi chakraszint: 130
Jelenlegi pontok: 25

Shikaku Szomb. Május 01 2010, 22:13

+20 chakra (kárpótlással együtt)

Össz: 150 chakraszint

**Huramino Saito** Vas. Május 30 2010, 14:23

"Ahogyan megígértem ennek a hónapnak a végén kijött, shinobi életem és pályafutásom regényszerű leírása. Az első két fejezet vegyes érzelmekkel voltak telítva, azonban ez most megváltozik. A harmadik fejezet ugyanis a harcról az edzésről és a tapasztalásról szól. Jó szórakozást!"

Harmadik fejezet: Undertaker a szemfényvesztő

Immáron lezárult a nyomozás és megvannak a tettesek. A hullát amit még nem is olyan régen a sivatagban találtak, két nőszemély aggatta ki egy kisebb sziklára. Mindezt pusztán féltékenységből, szerelemből árulásból, azt egyenlőre még nem tudtuk, de biztosak voltunk benne, hogy ők voltak a tettesek. Az őrkuckóban állva megtaláltuk a bizonyítékot ellenük, azaz azt a különleges növényt, melynek mérge bódító/kábító hatású és aminek a tüskéje az áldozat lábában volt. Az épületben nem volt senki amikor beléptünk ezért körülnéztünk, azonban nem tudtuk sokáig kutakodni mert megérkezett a két tettes és igenis mérgesek voltak ránk. Mérgesek voltak mert rájöttünk arra, hogy mit is követtek el. Valamint egyfajta jelzést is leadtak felénk, egy falba állított kunai képében, hogy nem szándékoznak önként megadni magukat. Tehát a harc elkerülhetetlen volt, sarokba voltunk szorítva mint valami áldozati patkányok és ha még ez nem lett volna elég, Undertaker beköpte, hogy ő nem kívánja a kisujját sem megmozdítani a harc során. Rendes sensei az ilyen... magára hagyja három genin tanítványát egy chuunin és egy jounin szintű shinobi ellen. A chuunin lány egy genjutsu használó, a Jounin pedig kardforgató akárcsak én, ezt kell tudni róluk és mi is megtudtuk ezeket a dolgokat rögtön akkor amikor az első közös támadásukat végrehajtották. A Jounin előkapott egy hozzú, ikerpengés fegyvert, a társa pedig kézjeleket mutogatott el, azonban nem történt semmi. Onnan tudtuk meg, hogy genjutsuról van szó, hogy a sensei nagy semmittevésében ezt az egy dolgot elárulta nekünk.Még mielőtt támadásba lenülhettek volna én már kiszemeltem magamnak a Jounint, hogy majd én fogok ellene harcolni, mert hát kardforgatónak a kardforgató ellen jobbak az esélyei mintha nem lenne fegyvere. Hogy biztosra menjek abban, hogy a jounin rám támadjon ezért megpróbáltam felidegesíteni a saját módomon. Azonban még mielőtt elkezdtem volna eme hadműveletet, szememmel gyorsan végigpásztáztam a testén, és hát meg kell hagyni elég csinos volt a néni, még az orrom vére is kifutott amikor a dekoltázsával szemeztem. Megindult az első támadás, a jounin a számításaimnak megfelelően rám támadt és én egyből védekező állásba helyezkedtem, hogy az ikerpengéket ki tudjam védeni a kardommal. Egy szúrással indított, és én a kardommal hárítottam azonban a nő ügyesebb volt, a két pengélye köz szorította a drágalátos Hanámat (kardomat), majd megfeszítette és egy ügyes mozdulattal már ki is rántotta a kezemből. Hát ennyit arról a bizonyos előnyről amivel az előbb nyugtatgattam magam, most már a kardom sem volt nálam és már jött is a következő támadás, ami felülről érkezett és lefelé tartott függőlegesen. Könnyűszerrel kivédhető támadás pusztán csak odébb kell szökkenni és én így is tettem. A penge elhaladt mellettem és a földbe csapódott, de a bőröm nem erről tanúskodott. Az arcomon két hajszálvékony vágás jelent meg amiből a vér kifelé fodrozódott. Itt tapasztalhattam meg először a chuunin lány genjutsuját. A lány a genjutsuja segítségével szabadon tudta formálni és alakítani a teret és ez nagyon jól jött a pengésnek. Mondhatni ők ketten a tökéletes páros, szinte lehetetlenség egy ilyen támadás elől kitérni. Muszály volt valamit tennem, mert Hana nélkül semmi esélyem sincs egy harc során, ezért gyorsan körbetekintettem egy tárgyat keresve amivel helyet tudok cserélni és meg is találtam. A forgolódásom közben láttam, hogy a csapattársaimnak sincs jobb dolgok, sőt még rosszabb helyzetben voltak mint én. A chuunin néhány kunai és a genjutsuja segítségével Yasukazu-t a falhoz szögezte és ezzel mozgásképtelen állapotba téve őt. Befejezésképp egy kunait dobott a chuunin egyenesen a falhoz szögezett fiú felé, hogy ezzel kivégezze őt, azonban a fegyver valamin, valami keményen megpattant, majd irányt változtatott és a fiú mellett a falba csapódott. Ezt látván azonnal Undertakerre néztem, de ő még mindég ugyan azon a helyen állt ahol eddig és ugyan abban a beállásban. Szavához hűen a kisujját sem emelte meg. Szóval biztos nem ő védte meg Yasut, de akkor ki? Erre a kérdésre nincs válasz.
Mindeközben látszott, hogy Naoki nagyon készül valamire, mert a fegyvertartójában motoszkált a kezével, azonban én nem vártam meg a végeredményt mert az én fejemből is kipattant egy ötlet. Elvégeztem a Kawarimi no jutsu kézjeleit de még a jutsut nem aktiváltam. Futni kezdtem az ikerpengés jounin felé és futás közben egy füstbombát robbantottam fel az épület közepén, majd aktiváltam a Kawarimit és helyet cseréltem egy fotellel ami közel volt a kardomhoz.még mielőtt a füst teljesen ellepte volna az épületet, egy gyors pillantást vetettem a genjutsus chuunin hollétére, majd amint a füst teljesen belepte a helyiséget, felkaptam Hanát, majd elrugaszkodtam egyenesen a lány felé akit kiszemeltem a füstbomba robbanása előtt. A füst tökéletes fedezéket nyújt a számomra és nem tudhatja, hogy kit és milyen módon támadok meg. Ha a genjutsus elesik akkor sokkal könnyebb a helyzetünk, de persze semmi sem úgy történt mint ahogyan én azt elterveltem. A füst mely a tervem szerves része volt, abnormális módon, valószínűleg a genjutsu hatására összeszűkült majd eltűnt. Ha ez nem lett volna még elég, a füst eltűnése után azt láttam, hogy egyenesen Naoki felé repülök kard rántva. Azonban sikerült elkerülnöm a frontális ütközést. Még a levegőben suhintottam egyet a kardommal és a pengéjét a földbe vágtam, hogy ezzel lassítsam magam. Így megúsztam az ütközést, de még így is hajszál híján. Mindez az egész a genjutsu miatt volt és ekkor éreztem legelőször, hogy bárcsak megtanultam volna a Genjutsu Kai ninjutsut.
Naokihoz túl közel voltam, ezért odébb pattantam, hogy nehogy útba legyek vagy fordítva, valamint nehogy letudjanak minket egy támadással, és a harc még mindég folytatódott. Naoki végre elkészült a tervével és abban a kevés időben amikor még volt füst, elrejtett néhány robbanócetlit az épületben. Még most sem értem pontosan, hogy mi volt a szándéka, az öngyilkosság, vagy esetleg a figyelemfelkeltés más sinobik számára, hogy mi épp harcolunk az ellenséggel. Azonban az biztos, ha felrobbantak volna a cetlik mind ott halunk meg. Naoki kézpecsétet formázott, de még mielőtt aktiválhatta volna a jutsu Undertaker megmozdult, ingen a Sensei még mindég velünk volt és ezúttal megmozdította magát végre valahára. Lefogta Naoki kezét, majd egy jó fejmosást adott szerencsétlen fiúnak. Ha ez nem lett volna elég a megpróbáltatásokból, a Jounin egy Óriási tűzgolyót hozott létre és eresztett rám egyenesen, valamint a chuunin villámgömböket hozott létre amit Naoki felé dobált. A villámgömböket könyűszerrel ki lehetett volna védeni, azonban a genjutunak hála, cikk-cakkban repülnek a gömbök. De nem volt időm arra, hogy az ő harcukat nézzem, felém is tartott egy hatalmas tűzgolyó. Azt már tudtam, hogy menekülni nem tudok előle, mert akkor a genjutsu miatt megint bajban lennék ezért szembe néztem a tűzzel. Meglegyintettem Hanát, közben chakrát irányítottam belé, majd a "Kai" felkiáltása után hatalmas fémlegyezővé nyitottam szét és a mögé bújtam. A tűzgolyó egyenesen felém tartott, a kard a kezem alatt, szétnyílt mint egy legyező azzal tökéletes fedezéket biztosítva a számomra. Igaz inkább óvatosabb voltam mint vakmerőbb ezért a biztonság kedvéért még a Kawarimi kézjeleit is elmutogattam, de a használatára nem került sor, a legyező is elégnek bizonyult. Míg a technika ostromolta a legyezőt elgondolkoztam mindazon ami eddig történt. Undertaker végig magabiztosan vezette a nyomozást, mindég tudta hová kell menni, a harc alatt nem mozdult, mi pedig nem szereztünk komolyabb sérüléseket. Ezen járt a fejem és amit a Tűz alább hagyott, feláltam, majd kérdőre vontam a senseit, közben közöltem vele, a gondolataimat: "Sensei. Ha ez egy ostoba próba akkor fejezzük be, mert én feladom!" Kiáltottam rá ezekkel a szavakkal és ekkor a két nő megállt és összeesett mint valami bábok. Amikor oldalra tekintettem, Undertaker már mellettem állt és egy hatalmas kokival "dicsért" meg engem. Igazam volt és ez egy újabb idióta próba amit azért talált ki a sensei, hogy szívasson minket.
Így ért véget ez a kaland is.

"Ezzel befejeződött, történetem Első része. Első része mely három izgalommal, kutatással és bolondozással volt megtelítve. Remélem a további részeknél is velem tartotok."

Helyszín: Üvegház
Küldetés alatt kapott jutalmak: 10 chakra
Jelenlegi chakraszint: 150 + 10 a jelenlegi küldetés miatt

//Egy olyan kéréssel szeretnék fordulni az ellenőrző mesélő felé, hogy Szintet is osszon ki nekem. Igaz már jelentőséggel nem bír, de én szeretném tovább jegyezni a szintemet, amit az aláírásban fel fogok tüntetni. Köszönöm ^^//

Shikaku Vas. Május 30 2010, 14:50

Nem szeretnék szintet adni valamire, ami már megtörtént, és előadod valahogy, illetve a rendszer úgy van már megírva, hogy szükség sincs rá, de ha ebben leled örömöd, akkor +2...

+18 chakraszint

Összesen: 178 chakraszint

**Huramino Saito** Szer. Jún. 30 2010, 19:05

Második rész: Tanulni akarok!

"Éltem első szakasza lezárult azzal a küldetéssel amit Undertaker talált ki. Igazából ez nem is volt küldetés, pusztán egy próba, hogy hogyan állnánk meg a helyünket bizonyos helyzetekben és hát igen, a szereplésünk mondhatni siralmas volt. Leszerepeltünk mint díszes tanítványok, bár megnéztem volna magamnak azt a három genint akik le tudnak győzni egy Chuunint és egy Jounint. Eme rész már az életem második állomását mutatja be."

Első fejezet: Viharok úrnője, a szeles kunoichi!

Rá kellett döbbennem, hogy nem voltam valami túl nagy segítség a csapatom számára, igaz olyan nagy volt az erőkülönbség, hogy még magunkon sem tudtunk segíteni. Akkor határoztam el, hogy erősebbé akarok válni bármi áron. Undertaker közölte, hogy hosszabb időre elutazik egy küldetés miatt ezért nem számíthattam rá mint tanítóra ezúttal, bár még most sem tudom, hogy lett e volna merszem felkérni, hogy tanítson engem, ha nem utazott volna el. Nem volt mit tennem, miután alaposan kipihentem magam, nyakamba vettem a lábam és elindultam a falu akadémiája felé. Hogy miért pont oda? Az akadémia nem más mint a tanulás szentélye, ahol a diákok magukba szívhatják az örök bölcsességeket, de én nem ezért jöttem, hanem azért, hogy megkeressem valamelyik egykori tanítómat, hogy megkérjem tanítson engem. Az élet természeténél fogva nem ilyen egyszerű. Amikor megérkeztem az akadémiára, az tátongott az ürességtől, és már csak a lépteimnek is vízhangot adott. Nem értettem pontosan mi történt, hogy miért nincsenek diákok, de csakhamar rájöttem az igazságra ami kicsit lehangoló volt a számomra és csak egy szó az egész. Hétvége. Az iskola hétvégén teljesen üres, nem hogy diákok nincsenek, de még tanárok sem járnak be akkor, így nem volt kit megkérnem arra, hogy eddzen engem. Nem volt más hátra mint előre, keserűségemben kisétáltam az akadémia edzőterepére, hogy néhány önfejlesztő gyakorlatot elvégezzek, hogy ne legyen hiábavaló az, hogy kijöttem. Egy gyors pihenéssel melegítettem be a közeli padon. Igaz ez nem testi edzés volt hanem sokkal inkább mentális. Szokták mondani, hogy nem csak az erő számít hanem az, hogy van e valakinek sütnivalója. Hát én tipikusan az voltam akinek ebből nem sok adatott meg és éppen ezért ezzel a gyakorlattal melegítettem be. Azonban még az erős koncentráció ellenére is elkóboroltak a gondolataim és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit is rontottam el az előző küldetésen, illetve, hogyan tudtam volna elősegíteni a megmenekülésünket. Nem jutottam valami sokra, mert tényleg kilátástalan volt a helyzetünk, talán egy nagy kiterjedésű területi jutsu segített volna, talán...
Kis elmegyakorlatomat, egy egy árnyék zavarta meg amihez egy női hang is párosult. A szemeim csukva voltak ezért nem tudtam, hogy ki áll előttem, de csak ki kellett nyitnom azokat és meg is láttam. Női alak rajzolódott ki az árnyékból, tekintetem lent volt és lassan felfelé kúszott, ahogyan teljesen végigmértem a nőt a mellkasánál egy kicsit megállva. Amikor a fejéhez értem, nagyon meglepődtem, kicsit megijedtem és talán még el is szégyelltem magam, hogy a falu első számú shinobijának nővérét alaposan megnéztem.

Igen, Temariról van szó és bár még én sem értettem, hogy mit keres itt ezen a helyen, mégis ott volt körülöttem és egyenesen hozzám szólt, igaz mindezt a saját stílusának keretein belül. Megkérdezte tőlem, hogy mit keresek az akadémia kiképzőterepén a hétvégén. Persze a válaszom nem lehetett az, hogy eljöttem az akadémiára tanítót keresni, mert akkor egyből idiótaként tűnnék fel a kunoichi szemében, ezért azt feleltem neki, hogy pusztán edzési szándékkal érkeztem. A nő felráncolt szemöldökkel nézett rám, majd egy kisebb párbeszéd alakult ki köztünk az egyik kérdésem hatására. Pontosabban az érdekelt engem, hogy milyen az élete, ha egyszer maga a Kazekage a testvére. A válasz természetesen nem maradt el és meglepő dolgokat is hallottam, de ezt nem lehet leírni, mert másképp hangozna mint az ő szájából. Amint elmondta a kérdésemre a választ, hátat is fordított nekem, majd lassan elindult a saját dolgára. Gyorsan megfordult valami a fejemben és csak úgy utána kiáltottam. Meghajolva arra kértem fel a nőt, hogy legyen a senseiem és tanítson engem. A nő megfordult, majd egy kisebb beszélgetés után Temari elvállalta a tanításomat aminek nagyon örültem, hiszen egy nagy hírű, köztiszteletnek örvendő egyén fog tanítani engem. Nem is kellett sokáig várnom és már be is mutatta nekem az egyik technikáját amit meg akar tanítani nekem. A hátáról levette a legyezőjét, majd szétnyitotta az és egy hatalmasat csapott vele aminek hatására egy kisebb forgószél jött létre, ami a közeli kukát egy szempillantás alatt apró darabokra tépett szét. Tágra nyílt szemekkel néztem a technikát, majd nagy lelkesedéssel előkaptam a kardomat, majd szétnyitottam ami megtette óriáslegyezőnek, azonban rá kellett jönnöm, hogy még nagyon nincs szükségem rá. A kunoichi rákérdezett arra, hogy mit is tudok pontosan az elemi chakráról és én persze elkezdtem sorolni mindazt amit az akadémián megtanultam. A nő nagyot sóhajtott, majd elővett egy papírt, amit a homlokomra nyomott és utasított, hogy irányítsam belé a chakrámat és természetesen követtem az utasításait. A papír csakhamar két darabban szállingózott alá a fejemről és a Kunoichi csak elmosolyodott, ami egyet jelentett azzal, hogy igenis jó úton haladok. Ezután a kezembe kaptam egy sima papírt, majd egy parancsot is kaptam hozzá ami úgy szólt, hogy a chakrám segítségével vágjam ketté. Neki is láttam, persze ismét előjött a jól megszokott piszkos fantáziám és arról ábrándoztam, hogy az elitek közé tartozom, elsőre sikerül a feladat és Temari ezért a nyakamba veti magát. Persze ez cseppet sem így történt, sőt olyannyira nem, hogy több órába tellett mire megtanultam irányítani a Fuuton chakrámat és ketté tudtam vágni a papírt. Ezt követően a nő egy újabb kihívás elé állított engem. Egy újabb papírt nyomott a kezembe aminek nagy a chakraelnyelő képessége így még nehezebb azt kettéhasítani. Azonnal neki is álltam, bevetettem az eddig tapasztalt dolgokat és a chakrám egészét és ennek köszönhetően sikerült átszelnem a lapot így teljesítve az utolsó próbát. Igaz már a lábamon alig tudtam állni a fáradtságtól és a chakrahiánytól, de én folytatni akartam a tanulást. Temari erre közölte velem, hogy másnap folytatjuk az edzést és eltűnt. Csak ekkor vettem észre, hogy már a nap igencsak alábukóban van és már a horizontot súrolta. Kicsit felkacagtam, amilyen halk stílusban, majd hazatántorogtam.

"Enyi fért az első fejezetbe, de garantálom, hogy nemsokára ki jön a következő fejezet, ami még több izgalommal és még több szenvedéssel lesz teli."

Helyszín: Akadémiai kiképzőterep
Chakrám: 178
Jutalmak: nincs

//ismét kérném az ellenőrző staffot, hogy szintezze a bővítményemet ^^ pusztán jól esik vezetni, még ha nem is szolgál semilyen célt Razz

//

Karin Szomb. Júl. 03 2010, 19:14

Rendben, most csak ennyit kapsz... de igérem, hogya következő körben ha jól teljesítesz, a játék közben is kapsz ch szintet ajándékba!

+12 ch színt

Összesen: 190 chakraszint

**Huramino Saito** Vas. Aug. 01 2010, 14:55

Második rész: Tanulni akarok!

"A tanulás kezdetét vette, Sunagakure legjobb shinobijainak egyike lett ideiglenesen a mesterem és belekezdett a tréningembe. Kiderült, hogy nekem is a szélre fogékony a chakrám, így már bele is vágtunk a nagy dolgokba. Ez alkalommal is rengeteg új dolgot tanultam és még annál is többet izzadtam. A tanulásom következő fázisa most kerül papírra, jó szórakozást az olvasásához!"

Második fejezet: Kamaitachi no Jutsu!

Megvoltak a kezdetleges sikerek, mint minden rendes tanulónál, amikor egy jutsut tanul meg vagy fejleszt ki azonban nálam ez jóval jelentősebb volt. Úgy éreztem bármire képes vagyok azok után, hogy a két lapot sikeresen átszakítottam.Igaz a második papírdarab nehezebb volt, de így is sikerült. Rengeteg chakrát vesztegettem el a két papír miatt ezért aznapra abbahagytuk a tanulást. Tamari-sensenpai is fáradt lehetett, na meg nem áldozhatja rám minden egyes másodpercét az életéből. Elköszönt tőlem majd egyszerűen eltűnt. Későre járt ezért nekem is haza kellett volna mennem, azonban ehelyett inkább maradtam a kiképzőterepen. Az a pad amire legelőször leültem, nagyon szimpatikus volt ezért odamentem, majd lefeküdtem rá. A Kardomat az ölembe vettem, mezemmel átkaroltam mintha Hana lett volna ott lecsuktam a szemem. Amikor újra kinyitottam pár akadémiai tanuló piszkálgatott engem messziről egy vékony ággal. Azt nézegették, hogy vajon életben vagyok e még és amikor meglátták, hogy felébredek, nagy sikoltozás közepette elrohantak. Amikor a szememből kidörzsöltem a csipát, Tamarira lettem figyelmes akinek a keze már a derekán volt és szigorú tekintettel pásztázott engem. Azonnal felkeltem és neki is láttuk a következő tréningnek. A következő szint a szél létrehozása a chakrám segítségével. Ez a gyakorlat nagyon nehéz, mert itt tényleg csak magamra hagyatkozhatom és az érzékeimre. Ezzel az edzéssel kell kitapasztalnom azt, hogy hogyan is tudnám irányítani a Fuuton chakrámat. Az előző két papíros csak arra volt jó, hogy elő tudjam hívni, de ez most nem volt elég. Azonnal neki is álltam a gyakorlásnak, és mint várható volt, legelső alakalommal nem történt semmi, pusztán órák múlva értem el valamicske csekély eredményt. A szél hirtelen meglendült amikor a chakrámat irányítottam a tenyerembe, onnan pedig a külvilágba, és tudtam, hogy ez nem egy szimpla szél, hanem a chakrámmal telített fuvallat.
Boldog voltam, azonban ez az eredmény még koránt sem volt elég, tovább kellett gyakorolnom, hogy tökéletesen tudjam irányítanu a szelet. A nap vége felé történt egy váratlan esemény. Már nagyon belelendültem a szél irányításába, olyannyira, hogy már tudtam a szél mozgását gyorsítani. Persze ennek is megvan a maga veszélye és ezt a saját bőrömön is éreztem, ugyanis a szél elszabadult és a kezeimen néhány vágás jelent meg. Azonnal elmentünk, hogy ellássuk a sebemet. Temari pehely könnyedséggel kezelte a ködszert és tekerte be a sebesült karomat, ami nagyon meglepett. Nem hittem volna, hogy neki van egy kedves oldala is amit a kötözés közben mutatott meg először. Mind idáig a szigorú, rabszolgahajcsár énjét mutatta meg nekem, de ezúttal rá kellett jönnöm, kedves is tud lenni.
Miután a kezeim be lettek kötve, azonnal visszatértünk a terepre és már neki is láttunk a tanulásnak azonban mostmár egy új szinten. Temari adott nekem egy kisméretű legyezőt, majd kiosztotta a feladatot. Most a legyezővel kellett létrehoznom a Kamaitachi no jutsu kis változatát, pontosabban egy kis méretű forgószelet. A feladatnak neki is látta, de rájöttam a tizedik legyintés után, hogy ez jóval nehezebb mint ahogyan én ezt gondoltam. Bár mi mást vártam egy C szintű jutsutól?
Egy jó hetembe tellett mire rendesen létre tudtam hozni a mini forgószelet. Temari ekkor nem volt mellettem, mert dolga volt. Azt mondta, hogy miután végeztem ezzel a fázissal, keressem meg őt, de én nem így cselekedtem.
A sikerélménytől felindulva előkaptam a kardomat, kinyitotta, majd azzal egy hatalmasat csapva létrehoztam a Kamaitachi no jutsut. Azonban erre még nem voltam elléggé felkészülve. Hiába volt nagy a legyezőm, nem tudtam irányítani a forgószelet, ami így el is talált egy házat és le is szakította a felét. Nagyon rosszul éreztem e miatt magam, és a büntetés sem maradt el. Temari jelent meg, megfogta a vállamat és a szemem előtt minden elsötétedett. Amikor újra tisztán láttam, már a sivatag kellős közepén voltam és kézbe kaptam az újabb feladatomat. Gyakorolnom kellett a Kamaitachi no jutsu irányítását. Kiderült, az is, hogy miért nem tudtam irányítani a kiképzőterepen a jutsut. Azért nem mert nem adtam belé elég chakrát, ugyanis minél több chakrát használ valaki a jutsunál annál irányíthatóbbá válik és annál mozgékonyabb lesz. A terepen én pedig kevés chakrát használtam, mondván így majd meg tudom állítani a jutsut.
Ennek a dolognak a tudatában már nem tellett egy napba sem, hogy teljesen irányításom alá tudtam vonni a tornádót. Amikor a technikát sikeresen létrehoztam, Temari gratulált nekem és elmondta, hogy azt hitte, nem fogom tudni megtanulni és hogy kellemesen csalódott bennem.
Azonban rossz híre is volt. A chuunin vizsgára tekintettel el kellett utaznia a faluból ezért nem tud engem tovább tanítani. Elköszönt tőlem, majd egy szép pukkanással együtt eltűnt mellőlem. Ott hagyott egyedül a sivatag kellős közepén nem messze a falutól. Fáradt voltam, azonban volt bennem annyi erő, hogy haza tudjak vánszorogni és le tudjak pihenni.

"Nos ezúttal ennyi volt ez a rész, tudom nem ez a legjobb munkám amit kiadtam a kezeim közül, de ígérem legközelebb és hatalmas durranással várlak titeket vissza.
Üdvözlettel: Huramino Saito"

Chakrám: 190
Jutalmak: Nincs
Kamaitachi no jutsu: megtanulva.

//Az ellenőrző mesélőtől ismét azt kérném, hogy szintet is adjon a bővítményre ^^ Tudom már nem jelent semmit, de meg van az okom rá ^^ köszönöm//

Sai Pént. Aug. 06 2010, 22:55

Nyahm...lássuk csak:
- postok emnnyisége a hónapban: közepes
- postok minősége és hossza: kifejezetten tetszetős
- bővítmény: összefoglalja a lényeget, de én finnyás vagyok, nekem rövidke (mondtam, hoyg nem lesz köszönet xD)
Szóval új rendszer szerint én 15 chakrapontot állapítok meg a fiatalúrnak Smile

(Régi rendszerben +1 szint lett volna ^^)

Tehát az új chakra összesen: 205 chakrapont, ha tudok még összeadni XD

**Huramino Saito** Kedd Szept. 28 2010, 18:10

Második rész: Tanulni akarok!

"Ismét eljött az a nap amikor is meg kell örökítenem mindazt ami eddig történt velem. Rosszul fejeztem ki magam, semmit sem kell, nem kényszerítenek rá, de én reménykedve írok, hogy majd egyszer történetem eljut más emberekhez is. Legutóbbi rövid ki kalandom után most egy elég szaftos kis történettel tértem vissza ígéretemhez hűen, tehát válasszatok magatoknak egy kényelmes ülést, némi kis pudingot, majd tátott szájjal csodálkozzatok."

Harmadik fejezet: Repülj szemetes repülj!

Legutóbbi sikerem, mely a Kamaitachi no jutsu megtanulása volt, úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok ha használom az eszem és a technikáimat, illetve az én drága Hanámat. Kis csiszolással ez a hármas páros elsöprő kombinációkra lesz képes a közeljövőben és ezért is léptem arra az útra amin jelenleg is járok, hogy "csiszolódjam". Miután Temari elhagyta a falut a küldetése miatt, másnap visszamentem az akadémiára, hogy felkérjek valakit arra, hogy segítsen folytatni a tanulásomat. Nem volt nehéz kihívás ez, pusztán fárasztó. Amikor elértem az akadémiát, leültem ugyanarra a padra amelyen egykor Hanával ültünk és nevettünk, amelyen ülve megismertem Temarit és amelyen most is ülve, rátaláltam arra a személyre aki felügyelni fogja az edzésemet. Alig fél napon keresztül ültem a padon átadva magam az édes semmittevésnek amikor is a kis növendékek távozásakor egy árnyék vetült rám, majd vállaimat megfogva rám mosolygott. Az illető nem más volt mint Miamoto-sensei, aki még az akadémián volt a kisegítő tanárom.

Ez a férfi volt Hana és az én tanítóm is az akadémián és az ő keze, illetve tanításai alatt nőttünk fel mind a ketten, már amennyire fel tudtunk nőni. Azóta, hogy kikerültem az akadémiáról, már nem igazán láttam a férfit igy most nagyon meglepett a találkozásunk. Kisebb beszélgetés bontakozott ki köztünk, ami abba torkolt, hogy megmutattam neki azt a technikát amit tanultam, vagyis a Kamaitachi no jutsut. Miamoto nagyon meglepődött a látott eredményen, majd pedig vakargatni kezdte az állát. Ő maga is tudtam, hogy Temari egy fontos küldetés miatt van távolt ezért úgy döntött, hogy abban a kis időben megtanít nekem, egy igen hasznos technikát ami a Fuuton: Suiran Reppu//Zöldellő Hegyek Heves Szele elnevezésre hallgatott. Nagyon egyszerűnek tűnt a technika, végül is abból állt, hogy tárgyakat lebegtettünk a szél elemmel. Miamoto egy faágat szemelt ki magának, majd a technika segítségével felemelte azt, majd egy könnyed mozdulattal odébb lerakta azt. Hirtelen a kombinációk végtelen kálváriája tárult elém ezzel a technikával és rengeteg lehetőséget találtam benne, így kapva kaptam az alkalmon és el is kezdődött a tanulás.
A férfi először is elméletben elmondta nekem, hogy miből is áll a technika maga, így egy kicsivel közelebb kerültem a technika sikeres végrehajtásához. Megtudtam, hogy vákuumokat kell létrehoznom a szél elemmel és ezek segítségével tudom felemelni, majd mozgatni a levegőben. A kézjelek alapos tanulmányozása, majd elmutogatása után létrehoztam a kívánt vákuumot a közeli szemetesen, majd megpróbáltam felemelni, azonban semmi sem történik úgy mint a mesékben és én sem tudtam hipp-hopp megtanulni a technikát. A szemetes nemes egyszerűséggel fogta magát és több helyen horpadozni kezdett. Nem értettem mi történt, de a sensei csakhamar elmagyarázta nekem, hogy mit is vétettem el. Kiderült, hogy túl erősen és csak egy pontba irányítottam a chakrám, így a vákuum túl erős lett és csak egy helyen hatott aminek hatására horpadások sora jelent meg. Az ezt követő napokban minden erőmmel arra összpontosítottam, hogy megtanuljam finoman irányítani a chakrámat, illetve több pontban létrehozni a kis vákuumot. Amikor elmondhattam, hogy ez sikerült nekiálltam a dolgoknak és megpróbáltam ismét a magasba emelni a szemetest, de még előtte egy kósza gondolatnak köszönhet egy lépéssel közelebb kerültem a sikerhez, hogy mi volt ez a gondolat?
Gyors léptekkel odasiettem a szemeteshez, majd felkaptam a földről és fejjel lefelé állítottam fel. Így a tárgy viszonylag legerősebb pontja az ég felé nézett. Pár lépést hátráltam, majd pedig chakra koncentrálással egy vákuumot hoztam létre a kiszemelt "legerősebb" ponton, majd annak segítségével sikerült felemelnem azt. Nagyon jó érzés volt tudni, hogy haladok a technikával, azonban még mielőtt elbízhattam volna magam, a szemetes egyre gyorsabban kezdett el forogni a levegőben a kis tengelye körül, majd horpadozni kezdett. Szerencsére még időben kapcsoltam és leállítottam a technikát. A kis próbálkozásomnak köszönhetően rengeteg lényeges információra tettem szert, többek között arra is, hogy körülbelül mennyi chakrára van szükség a szemetes felemeléséhez. A következő próbálkozásom immár sokkal sikeresebb volt. Több pontban hoztam létre vákuumot a szemetes körül, illetve még alulról is rásegítettem arra, hogy repüljön és így immár sikeresen, horpadás nélkül tudtam tetszés szerint lebegtetni a levegőben. Most már csak el kellett érnem azt a gyorsaságot amit Miamoto-sensei is mutatott nekem azzal a bizonyos ággal, ám ez már azon a napon nem ment. A Sensei is hazament pihenni, mondván holnap tanítania kell a diákokat és már jócskán csak sötétedőre járt ezért én is hazakullogtam és jól kipihentem magam.
Másnap siettem vissza a kiképzőterepre, ahol már várt rám Miamoto, azonban közölte velem, hogy innentől egyedül kell befejeznem a tanulást, többet nem tud már segíteni nekem. Nem volt kellemes az érzés, hogy egyedül kell tovább tanulnom, de meg kellett tennem. Egy három napos kis rendszert alkottam meg magamban ami a következőkből állt: első nap - szemetes minden irányba való mozgatása, második nap - forgatási gyakorlatok, harmadik nap - sebesség megnövelése. Ezt a három napos kis edzéstervet találtam ki magamnak, de már akkor látszott, hogy nem fogom tudni betartani a tervet amikor a harmadik nap még a mozgatás, vagyis az "első nap" fázisban voltam. Közel egy hét kellett ahhoz, hogy tökéletesre fejlesszem a technikát és amikor ez megtörtént öröm mosollyal az arcomon dűltem hátra és terültem el a homok melengető ölelésében. Hirtelen örömfelkiáltásokat hallottam a távolban, azonban nem volt erőm ahhoz, hogy utána nézzek, mit óbégatnak az akadémián, de hamarosan ki derült, hogy mi volt az oka a dolognak.
- Látom sikerült! Állt fölém egy ismerős arc amire, hirtelen visszaköltözözz belém minden életerő, de még nem keltem fel a földről. - Igen! Válaszoltam mosolyogva Temarinak aki immáron visszatért a küldetéséből és egyenesen hozzám jött. Hallottam, hogy hogyan tanulgatsz! Az akadémián csak arról beszélnek a tanárok, hogy te még engemet is túlfogsz szárnyalni! Mondta a kunoichi, amire félrefordítottam a fejem, ahogyan láttam, hogy a tanárok és a diákok is mind csodálkozva nézték az ablakból mindazt amit végrehajtottam. Talán nem is ez volt a legnagyobb meglepetés ami ért engem, hanem a nő következő tette, illetve mondata. - Bár ez csak akkor fog sikerülni, ha én tanítalak! - kinyújtotta felém a kezét- Nos mit szólsz? Akarod, hogy a mestered legyek?
A mondat hallatára, legszívesebben eldűltem volna, de nem tehettem meg hisz már így is a földön feküdtem, pusztán egy dolgot tehettem, kinyújtottam a karom és a nő szemébe néztem, jelezve, hogy mindennél jobban akarom ezt a dolgot és megértette. Felsegített engem, majd rövid beszélgetés után búcsút vettünk egymástól, de nem olyan sokáig mint azt gondolnátok.

Negyedik fejezet: Szelek csatája, legyezők kopogása!

Másnap, újult erővel indultam el a kiképzőterepre, ahova meg volt beszélve a találkozó, de nem csak a találkozó volt megbeszélve, hanem az aznapi program is, ami nem más volt, mint egy végletekig kimenő csata köztem és Temari között. Ezzel a tudattal és minden fegyveremmel együtt haladtam előre a terep felé. Út közben elgondolkoztam azon, hogy gyorsan be kellene szereznem pár fegyvert, de amikor újra átszámoltam shurikenjeim számát, rájöttem, hogy erre nincs szükség. Kunai egyetlen egy darab volt nálam ami nem is volt baj, hiszen a kunai használatában teljesen béna voltam, ez az egy darab is azért volt nálam, mert Undertaker nekem adta, még amikor a datolyákat szedtük a folyó mellett.
Amikor megérkeztem a terepre, nem volt senki sem jelen, ezért elkiáltottam magam lelkesen, hogy készen állok, azonban szavaim nem találtak fülre amelyek meghallgatták volna. Temari még nem volt a terepen, ami annak volt köszönhető, hogy hamar érkeztem, túlságosan is hamar. Túl izgatott voltam és eme tény miatt hamarabb elindultam otthonról. Nagyon izgatott voltam a csata miatt, de ki nem lett volna az a helyemben? De a válaszra már nem volt időm megtalálni a megfejtést, hisz a Kunoichi megérkezett. Rövid kis szóbeszéd után, melynek folytán letisztáztuk a játékszabályokat, már neki is láttunk a harcnak. Szabály nem sok volt, de közéjük tartozott az is, hogy egyik sem kímélheti a másikat.
A kunoichi megállt egy helyben, majd átadta nekem az első támadás jogát, ami nagyszerű volt és már ki is terveltem a legelső támadásom kombinációját. Megfogtam, két darab shurikent, majd azokat egymás után eldobtam, egyenesen a nő felé. Nem volt ebben semmi rejtett hátsó szándék, még nem. Kiszámíthatóan a nő könnyedén kitért a dobócsillagok elől, de itt jött a trükk. A kézpecsétek már megszülettek és a két shurikenből egy megállt a levegőben, majd pedig sebesen hátulról a nőre rontott. Révén, hogy Temari velejéig ismeri a Fuuton elemet, felismerte az általam alkotott kézpecséteket és így a legyezőjével, könnyedén hárította a némán gyilkoló fegyvert. A legyezője kinyílt, majd egy nagy lila hold volt látható rajta aminek meg is volt a maga jelentősége. Temari közölte velem, hogy még két lehetőségem van a támadásra, aztán már ő is belelendül. Musály volt alkotnom, ezért megragadtam a drága Hanám markolatát, majd gyors mozdulatok sorával egyre közelebb és közelebb kerültem mesteremhez, ahogyan erőteljes csapásokkal sújtottam le rá, azonban ő egytől egyig, kecses mozdulatokkal kitért a támadásaim sora elől, de még nem volt vége, nem hagytam menekülni. Folyamatosan bombáztam a támadásaimmal és a sok támadás között lehetőségem is nyílt egy sikeres támadásra. A hátam mögé lendítettem a kardomat, ahogyan egy fél mozdulattal és karom minden erejével, egy hatalmas oldal irányú vágással támadtam a nőre, aki ezt a legyezőjével tudta csak blokkolni, kitérni nem tudott volna előle. Ezt követően, egy nagyobb széllökés ért ami messzire repített engem. Amikor felálltam megláttam a második holdat. Egyetlen egy támadásom marad és már a fejemben ki is forrt egy kolosszális terv, ami több lépcsőből állt. Először is a földhöz vágtam egy füstbombát, hogy eltakarjam a szándékaimat, majd gyorsan a füst leple alatt a homok alá rejtettem két darab robbanó jegyzetet. Egy erőteljes szökkenéssel hátrébb ugrottam és még a füstbomba takarása alatt létrehoztam két darab Bunshint elterelésnek, amelyek más-más irányba kezdtek el futni. Szerencsétlenségemre, könnyen ki lehetett szúrni, hogy pusztán illúziók, mivel a földön futva nem hagytak maguk alatt nyomot, azonban ez még nem változtatott a tervemen. Szétnyitottam a kardomat, majd az így létrejött legyezővel létrehoztam egy vízszintesen áramló Kamaitachit, ami egyenesen Temari felé tartott. A szélroham, szétszaggatta a füstfelhőt és a nő felé haladt, amit ő könnyedén hárítani is tudott volna, ha nem lett volna ott a két darab robbanó jegyzetem, ami berobbant és az így keletkezett tűz szél kombináció, egy általam még soha nem látott, pusztító erőt hozott létre ami a mester felé haladt. Látszólag elkapta őt, azonban a látszat csalt. Temari, egy még ennél is hatalmasabb, már már tornádót hozott létre, ami elfújta az én kis "lángocskámat". Hiába védte ki a támadást a Kunoichi még maga is meglepődött a sikeres kombinációmon aminek maga is hangot adott. De volt egy rossz hír is, immáron mind a három lila hold látszott és közeledett felém.

"Hát sajnos egyenlőre ennyi, de majd a következő részből megtudhatjátok, hogy mi is történt ezután. Annyit elárulhatok, hogy még akadt pár jó húzásom, de ezt majd csak a következő hónapban olvashatjátok el. Addig is, örömmel várom a pozitív, illetve a negatív kritikákat."

Chakra: 205
Jutalmak: -
Fuuton: Suiran Reppu//Zöldellő Hegyek Heves Szele: Megtanulva.

//És természetesen ismét kérnék egy ódivatúnak számító szintezést is Razz

Ja és aki elolvassa a bővítményeim, töménytelen hülyeségét, minden elismerésem és köszönetem ^^//

Karin Csüt. Szept. 30 2010, 10:09

Én mesélten neked, tudom mit csináltál és a bővítményben is szépen összefoglaltad! Szóval nincs akadálya, hogy:

+20 ch szinttel legyél gazdagabb!

(És a kedvedért, ez régen, +3 szintet, vagy +2 színt- 10 ch szintet ért volna! )

Összesen: 225 ch szint!

**Huramino Saito** Szer. Nov. 03 2010, 21:36

Második rész: Tanulni akarok!

"Húú... Na hol is hagytam abba jelentéktelen történetem papírra vetését? Úgy emlékszem, hogy éppen Temarival való harcom közepén hagytam abba az írást. Tudom nem volt szép dolog, de ez egyfajta megszokás, sajnálom '^^. Nos tehát akkor következzék a folytatása a nagyszerű harcunknak."

Utolsó fejezet: Szelek csatája, legyezők kopogása!

A taktikám nem vállt be és nem tudtam még csak megkarcolni sem az ellenfelemet, aki egyben a mesterem is volt. Gyorsan ki kellett találnom valamit, mert felvillant a harmadik lila hold is ami azt jelentette, hogy immáron Temari támad, persze ha én hagyok neki erre lehetőséget. Azonnal gondolkozni kezdtem és máris kiötlöttem egy gyors, de hatásos taktikát ami talán a legcélravezetőbb. A földbe szúrtam a fegyveremet, majd annak takarásában egy közepes méretű kőre robbanócetlit csavartam. Ezt követően két shurikent vettem elő, majd eldobtam mind a kettőt az ellenfelem felé. Persze ő ezt könnyen kikerülte, azonban innen indult be a tervem első része. A fegyver takarásában már el is mutogattam pár kézjelet és a két shuriken visszakanyarodott és hátulról közelítette meg a nőt. Mindeközben a kődarab amire a robbanócetli volt feltűzve, megemelkedett és a levegőbe repült észrevétlenül. Tamarit tökéletesen lekötötte a két shuriken, azonban hamar megelégelte őket és egy kisebb szélviharral végleg megszabadult tőlük. Mindeközben a kő már felette lebegett észrevétlenül, ugyanis pont a nap takarásában volt és közeledett felé. Egészen közel sikerült vinnem hozzá a követé és felrobbantanom azt, de sajnos ez a támadás is eredménytelen volt. A füstfelhőből egy árny suhant ki, ahogyan átszállt felettem és mögöttem állt meg. Ő volt az és elismerő szavakkal biztatott engem, azonban még nem mondta, hogy vége van a harcnak ezért folytattam a támadást. Kirántottam a kardot a földből, majd egy erős oldalirányú vágással sújtottam le. Egy kicsit féltem a végkimeneteltől, ezért fordítottam egy kicsit a fegyveren, hogy ne a penge találja el a nőt ha eltalálja, hanem a lapja. Temari ezt a támadást az összezárt legyezőjével hárította. Ha a fegyver élével támadtam volna, akkor a legyező biztosan darabokra törik, de mivel csak lapjával csaptam le, így egy kicsit én jártam meg, hisz a kardom erőteljesen rezegni kezdett amit a kezem is átvett és nagyobb fájdalomba ment át.
Temari kinyitotta a legyezőjét, majd lecsapott vele, pontosabban egy légörvénnyel, azonban a szélroham elsuhant mellettem és én nem sebesültem meg. Kérdően is néztem a nőre amire a következő választ kaptam: "Ha te visszatudod magad fogni a harcban, akkor én is, nemde?" Mondta nekem mosollyal az arcán ahogyan ezzel be is fejeztük a harcunkat. Egyértelműen én vesztettem, de ez nem is volt kérdés, hisz Temari szinte már legenda.

Harmadik rész: A menyétek birodalmában

Nyitófejezet: A Saitok támadása, Hana búcsúja

Amit vége lett a csatánknak, látható volt a Senseien, hogy ő már bizony kigondolt valamit. Persze ez a harc nem az erők fitogtatása miatt volt, hanem, hogy Temari felmérhesse a képességeimet és olyan technikát taníthasson ami megfelel a szintemnek és jó hasznát is vehetem. Hamar oda is adott nekem egy pirulát mondván, vegyek be belőle és visszanyerem a chakrám egy kis részét. Nem haboztam azonnal be is kaptam, mert éreztem minden erőmre szükségem lesz és így is volt. Tamari ráharapott az ujjára, majd kézjelekbe fogott, majd pedig megidézett valamit. Ez a valami egészen pontosan egy menyét volt, akiről kiderült, hogy Hiyayakának hívják. Ám a nevének a kiderítése nem ment olyan könnyen mint azt bárki hinné. Egy kasaz volt a kezében és miután meg lett időzve, szó szerint ki akart herélni mert azt hitte, hogy az ellensége vagyok. Meglóbálta még párszor a kaszáját, majd pedig egy kicsit tovább haladtunk az eseményekben. Megtudtam, hogy amit meg fogok tanulni az nem más lesz mint az Idéző technika amivel segítő társakat hívhatok a csatamezőre ha bajban lennék. De még mielőtt nekiláthattam volna a tanulásnak egy fontos tényező hátra maradt, mégpedig a szerződés kötése. Ennek érdekében Temari megidézte Hiyayaka édesapját akiről kiderült, hogy nem más az mint a híres Kamatari. Ezt követően egy rövidke beszélgetés alakult ki amiből kiderült, hogy nemcsak a fiatal Hiyayaka agyalágyult, hanem a faterja is. A beszélgetés után már a tettek mezejére léptünk és utazásba fogtunk, mégpedig a menyétnemzettség falujába. Az út nem volt hosszú és sokáig sem tartott, mondhatni egy pillanat alatt ott voltunk hála a tér-idő technikának. Megérkezésünk után egy furcsa menyét fogadott minket, pontosabban Kamatari felesége és egyben Hiyayaka édesanyja, aki szintén nem volt komplett, de valahogy érdekesnek találtam őket. Őket követően egy furcsa, ember méretű menyét bukkant elő akinek a hátán egy hatalmas Zambato volt és még rengeteg más fegyverrel is rendelkezett. Közölte velem, hogy követnem kell őt, mert a vén bölcs, aki a helyet irányítja, látni szeretne engem, így hát nem haboztam azonnal követtem a nagydarabot. Lassan haladtunk, de hamar megérkeztünk arra a helyre ahol éppen a bölcset találhattuk. Az épület nagyon érdekes volt, de ami annál is érdekesebb volt, az a párnán ülő, apró kis menyétke volt. Az elmondások szerint ő maga a vén bölcs, aki alig lehetett idősebb mint Hiyayaka. Kisebb beszélgetés alakult ki köztünk amiben elhangzott, hogy találnom kell magamnak valakit a menyétek között aki a mentorom lesz és tanítani fog. Erre a valakire nekem kell rátalálni, hogy hogyan azt nem tudtam és rá is kérdeztem. A bölcs erre azzal válaszolt, hogy majd saját magamtól rájövök. Abban a pillanatban a földre zuhantam és minden elsötétült előttem. Amikor ismét kinyitottam a szemem egy virággal teli réten voltam ahová a nap erőteljesen sütött. Olyan szép hely volt és olyan melegség ért ott, hogy nem akartam felállni onnan, azonban muszáj volt mert egy ismerősen csengő hang szólt hozzám. Amikor felemelkedtem a földről, saját magamat láttam és éppen felettem állt és a hátán volt az én Hanám. Azonnal körülnéztem és megtaláltam magam mellett a fűben az igazit, az enyémet. Beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy ő maga nem más mint az én saját vágyaim megtestesülése ebben a világban amit a vén bölcs menyét hozott létre. Azonban valami baj volt a vágyaimmal, mert teljesen mások voltak mint én magam. A vágyaim megtestesülése, Saito2, ki akart szabadulni ebből a világból, mert ő már belefáradt abba, hogy nem tudja/tudjuk elér a célunkat. Ki akart szabadulni ebből a látszólag szép világból, mert egy izgalmasabb életet szeretett volna. Persze én mindezt nem néztem jó szemmel és nem hittem neki, mert én nem akartam ezt, nem vágytam ez után... legalábbis nem vallottam be magamnak. Azonnal rátámadtam és egy kisebb harc bontakozott ki köztünk amiből végül a vágyaim került ki győztesen és elárulta nekem, hogy én mire is vágyok valójában. Elmondta, hogy én valójában sosem akartam viszont látni Hanat mert félek attól, hogy megváltozott és elutasít és ezt még magamnak sem mertem bevallani. A szavai hallatán szemeimből pár könnycsepp is kicsordult, mert tudtam, hogy igazat beszél. Ekkor Saito2 felemelte a kardot, majd közölte, hogy ő képes elengedni Hanat. Ebben a pillanatban a kard több apró virággá változott amit a szél tova repített. A következő pillanatban már álltam és elfogadtam azt ami vagyok, azonban ekkor a vágyaim ismét megszólalt. "De úgy látszik eddig voltam képes élni! De nem sajnálom, mert egy pillanatra láthattam őt... mázlisták vagyunk, ezt ne feled el! Hana mindig is velünk lesz és hadd mondjam el, biztos nem változott meg!"
Ekkor ő eltűnt és forogni kezdtek körülöttem a virágok. A következő pillanatban egy alak rajzolódott ki a virágokból és az az alak nem más volt mint Hana. El sem tudtam hinni, hogy az a személy akiért éltem, aki után kutattam, most megleltem és újra beszélgethettem vele. Sokáig beszélgettünk és sok mindenre kaptam választ azonban mint minden jónak, ennek is vége szakadt. Felállt mellőlem és közölte, hogy lejárt az ideje. Ekkor én gyorsan a keze után kaptam, majd pedig megcsókoltam, pont úgy mint régen. Miután eltűnt a szemeim elől, még utána kiáltottam, pontosabban ígéretet tettem. Megfogadtam, hogy megtalálom a módját, hogy örökre együtt lehessünk.

"Nos ennyi lenne erre a hónapra, fantasztikus dolgok történtek velem, mintha csak valaki odafentről irányítaná a dolgokat és azt akarná, hogy nekem jó legyen. Bárki is legyen ez a valaki aki egyengeti az utaimat, köszönöm neki!"

Mesélő: Karin
Chakra: 225
Helyszínek: Sunagakure-> kiképzőterep, Fák országa-> Fumiyuubo erdőség

//Ennyi lenne. Ismét kérném, hogy a régi rend szerint is közöljétek velem a szintezést Razz

Köszönöm ^^//

Shikaku Pént. Nov. 05 2010, 23:04

A haladás nagy felelősséggel jár, használd, de ne mint eszközt.

+18 chakraszint

Összesen 243 chakraszint
(legyen 2 szint)

**Huramino Saito** Kedd Nov. 30 2010, 20:21

Harmadik rész: A menyétek birodalmában

Második fejezet: A kard útja

"Ismét eltelt egy hónap és ismét arra kötelez a kezem, hogy megírjam ezt a történetet nektek. Pontosabban annak a történetnek a folytatását amit utólag abbahagytam. Biztosíthatlak titeket, hogy a harc ezúttal sem marad el, ugyanis mindég találok ellenséget, vagy éppen tanítót."

Hana eltűnt a szemem elől és kétfajta érzés kavargott bennem ekkor. Az érzés elégedettséggel töltött el miközben a szívem ketté szakadt mert ismét elvesztettem őt. Azonban olyan dolgokat tudtam meg, melyek újra erőt adtak nekem ahhoz, hogy tovább járjam azt az utat amiről lassacskán kezdtem letérni. A hitem, hogy Hana velem él, kezdett halványodni azonban ő felnyitotta a szemem mielőtt végleg elfelejthettem volna őt. Hana lassan eltűnt a szélben, sziromaira bomlott, majd a játékos szél forogni kezdett körülöttem és tova szállt. A következő pillanatban arra eszméltem hogy Hiyayaka liheg a képembe és várja, hogy felébredjek. Gyorsan felültem és éreztem, hogy a szemeim könnyekben úsztak amit az aprócska teremtés meg is szólt, de ezt szinte meg sem hallottam. Gyorsan kitöröltem a könnyeket a szememből, majd magabiztosan álltam fel és néztem a vén bölcs szemébe aki közölte velem, hogy sikerrel vettem azt az akadályt amit Temarinak nem sikerült teljesen. A bölcs végezetül rákérdezett arra, hogy kit válaszok magamnak mentoromként a menyétek fajából. Egyetlen személy jöhetett csak szóba és nem, nem Hiyayaka volt az hanem az a személy aki felébredésemkor visszaadta nekem a kardomat, pontosabban Kenyuurei. Úgy éreztem, hogy ez nem csak az én döntésem ezért megkérdeztem őt, hogy ő maga mit szól ehhez és beleegyezett. A vén bölcs elküldött minket, mert pihenésre volt szüksége de még mielőtt elhagyhattam volna a szentélyt, kiszabott rám egy feladatot ami így szólt: "Meny és ismerd meg fajunkat, barátkozz meg velük" Hangzott el a feladat és engedélyt adott a távozásra.
Nem kellett olyan sokáig rónom a menyétek faluját hamar ráakadtam egy menyétkére, pontosabban ő akadt én rám. A neve Ayami és azzal mutatkozott be, hogy egy csókot adott az arcomra a következő szavakkal: "Szeretlek cuki fiú!" Értetlenül álltam a dolgok előtt, hisz el nem tudtam képzelni, hogy mire tudott utalni a nőstény menyét, de végül rájöttem, majd közöltem vele, hogy már egy lány megbéklyózta a szívemet. Kárpótlásul felajánlottam neki Hiyayakát, azonban a menyétke fintorogva fordította el a fejét és elmondta nekem, hogy szegény teremtés, mármint Hiyayaka már régóta bele van esve Ayamiba, azonban ő nem viszonozza ezt mert a fent említett menyét túlságosan is komolytalan. Hát igen... már-már kezdtem egy szappanoperában érezni magamat ahol mindenki szeret mindenkit és senki sem szeret senkit sem. A beszélgetést egy kisebb földrengés szakította félbe, pontosabban két menyét, egy hatalmas aki a remegést idézte elő és egy kisebb, velem egy méretű aki a vállán utazott. A két furcsa menyétről később kiderült, hogy testvérek, bár a méretbeli különbségek nem ezt mutatják. A két menyét neve Gemba és Gembo volt, hogy melyik melyik, még most sem tudom és gyanús hogy később se fogom tudni megjegyezni, azonban ők ketten már beleestek az úgynevezett "tűréshatárba", hisz az eddig látott menyéteknek mindnek volt egy kis beütésük.
A kis párbeszédünk közben megjelent a semmiből Kenyuurei aki kiragadott engem a tömegből és magával vitt, hogy folytassuk azt a szertartást amiért alapvetően ide jöttem, vagyok a szerződéskötést. Sokáig követtem a menyétet aki kivitt a faluból és egyenesen egy menyét szentélyhez vezetett engem amiben egy tekercs volt. Elővette a tekercset, majd kitekerte előttem és elmondta mit kell tennem. A vérem segítségével készítenem kell egy ujjlenyomatot, majd fel kell írnom a nevem. A tekercsben több név is szerepelt, köztük Temarié is ott volt, így nekem is csatlakoznom kellett hozzájuk. Kicsit vacilláltam ennél a véres ujjlenyomatos résznél, de végül megtettem és a nevemet is beleírtam. Amikor elkészültem Kenyuueri összehajtotta a tekercset, majd visszatette az őt megillető helyre. Mindketten meghajoltunk még a szentély előtt, majd visszaindultunk a faluba. Mint ahogyan eddig is, út közben nem beszélgettünk valami sokat, azonban hirtelen a kísérőmnek megeredt a nyelve és rákérdezett arra, hogy én a Kard útját követem-e vagy a démon útját. Nem igazán tudtam, hogy ez mit akar jelenteni, de válaszoltam neki ami azt sugallta, hogy biztos nem járom a démonok útját. Kenyuurei ekkor kardot rántott, majd felszólított, hogy én is tegyek így. Elővettem Hanát a helyéről, majd pedig elkezdődött a "vizsga" a vizsga, hogy alkalmas vagyok-e a kard útjára.

"Ezúttal ennyi volt, de legközelebb már egy sokkal izgalmasabb történettel állok elő, ezt garantálhatom. Még többet megtudhattok majd a menyétek fajáról, illetve azoknak kultúrájáról. Ne hagyjátok ki What a Face

"

Mesélő: Karin
Helyszín: Fák országa-> Fumiyuubo erdőség
Jelenlegi chakraszint: 243
Jutalmak: -

Karin Pént. Dec. 03 2010, 13:21

Nos ebben a hónapban nem ment annyira előre a történet, de azért megilletted a + 12 ch szintet!

Vagyis a jelenlegi 255!

//A régi oldalon egy +2 szint lett volna! //

**Huramino Saito** Szomb. Feb. 05 2011, 11:23

Harmadik rész: A menyétek birodalmában

Második fejezet: A kard útja

"Eme résznek a kiadása pár nappal elhúzódott, így a rajongóimat (már ha vannak '^^) egy kicsit megvárattam amiért elnézést is kérek tőlük. Na de ebben a fejezetben aztán tényleg minden történik aminek történnie lehet. Íme ismét betekintést nyertek Saito fejlődésének történetébe."

Ott álltam Kenyuureivel szemben akinek a kardja már a kezében volt és a feladatom nem más volt mint, hogy meggyőzzem arról, én nem a démonok útját járom. Hátamon már szorosan fogtam Hana markolatát, majd a kellő időben elő is rántottam azt. A menyét nem habozott rám kiáltani és felszólított, hogy támadjak. Nem is tétlenkedtem tovább, bal kezemmel végigsimítottam gyengéden Hana pengéjét, majd utána mindkét kezemmel megmarkoltam és megindultam. Hatalmas rohamba kezdtem, mely tele volt erővel, és lendülettel, melyekből jó támadásokat lehet kicsikarni. Amint a kellő távolságba értem, a lendületemet tovább adva a kardomnak, egy fentről indított átlós támadással kezdtem, mely nem a várakozásaimnak megfelelően sikerült. Kenyuurei nemes egyszerűséggel ellépett a kardom elől, így az nem találta el őt, azonban én itt még nem fejeztem be a támadást. A lendületet újra kihasználva forogni kezdtem akárcsak egy körhinta és így a kardom pedig oldalirányúan forgott. Ezzel a támadással akartam meglepni ellenfelem, de ez sem jött össze. A menyt egy kisebb szökkenéssel hátrébb ugrott és így kikerült a támadásom "hatósugarából". Ekkor egy picit leálltam, hogy megpihenjek, a kard hegyét a földbe szúrtam, majd vettem két mélyebb levegőt és újra nekiindultam. Ezúttal egy meglepetésszerű támadással próbálkoztam. Amint a közelébe értem Kenyuureinek, a testem takarásából indítottam el a kardot, mégpedig alulról mely a lendület miatt nagy gyorsasága és meglepetése miatt szinte háríthatatlan támadás volt, azonban erre a menyét rácáfolt egy jó nagyot. Ismét kilépett a kardom elől és immáron ő is támadott. A lendület miatt a kard a levegőbe lendült és nem tudtam azt megállítani, így az egész testem egy pillanatra védtelen maradt és ezzel esélyt adtam ellenfelemnek a támadásra amit ő ki is használt, kardját elővéve egy hatalmas csapást mért a hasamra, igaz a pengéje tompa részével, de az érzés még így is elsöprő volt, olyan volt mintha kettévágott volna. Egy pillanatra még a levegő is megszorult bennem és a földre kerültem. Tétlenül hevertem a földön, ahogyan lassacskán összekapartam magam. Nehézkesen felálltam a földről és folytatni akartam mire Kenyyurei megszólalt.

Lény mindig nyugodt, ne legyen félelem vagy düh a szívedben!
Koncentrálj az ellenfeledre, annak kardjára, annak testére, ne veszítsd szem elől sohase,
Tartsd távolságot, hat penge legyen a távolság köztetek, ne több és ne kevesebb,
Elemzed ki az ellenfeled, mindenkinek van gyengéje, ha erre rájössz készülj fel és használd ki!
Csapj le az ellenfeledre, kíméletlenül, ne sajnáld, ne kíméld őt, öld meg egy csapással,
De mindvégig készülj fel, hogy te is meghalhatsz!

Közölte velem és ezt fel lehetett fogni mint első tanítása. - Végy erőt és akaratot a kardodból, emeld fel a fejed és néz szembe velem. Agy bele mindent, ne hátrálj meg, légy bátor, légy elszánt és támadj... Hangzott el a mondat amire egy egy jó válasz volt.
Hiszek a kardomban, hiszek a kettőnk közötti kapcsolatban ami az ő tanításainak alapja. Immáron két lábon álltam és kezdtem megérteni mit is jelent a démon útja.
- Én nem vagyok olyan. Jelentettem ki halkan, de még hallhatóan, mellyel arra utaltam, hogy én nem a démon útját járom. - Én nem azért harcolok mert élvezem vagy dühből, hanem azért, hogy megvédjem a számomra fontos személyeket, azokat akik igazán számítanak rám, azokért harcolok akik számítottak rám, de cserben hagytam őket. Én mindent meg fogok tenni, hogy én legyek a legjobb kardforgató! Jelentettem ki magabiztosan és elég hangosan, hogy még jobban feltüzeljem magamat, majd megindultam. A kard a magasba lendül és a két fegyver összeakadt. A kard méretét illetően én voltam hatalmas előnyben ebben a helyzetben, azonban Kenyuurei mintha meg sem érezte volna ezt az "előnyt", úgy tartotta magát. Nem tudtam mit tenni, hátrálnom kellett, így elvettem a kardomat, majd hátrébb ugrottam.
- Kérlek enged meg, hogy bemutassam azt a köteléket ami köztem és a kardom Hana között van. Mondtam ki emelkedett hangnemben, majd újra megszólaltam. - Készülj fel Kenyuurei! Kiáltottam rá ahogyan egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra lehunytam a szemem. *Megvan a hat pengényi távolság, testem teljesen nyugodt, ellenfelem mozgékony, könnyen kitér a támadások elől, de termete miatt könnyen eltalálható. Hana segíts most nekem ebben a harcban!* Szólítottam fel a társamat, nem jobban mondva azt a lányt akit szeretek. Ekkor kinyitottam a szemem, majd gyors pillantást vetettem ellenfelemre, annak állására és kardjára, majd megindultam. A távolság nem probléma, gyorsan leküzdhető, amikor közel kerülök hozzá egy felülről indított átlós támadással sújtok le, azonban felkészültem arra is, hogy ellenfelem kitér és az erőteljes támadás miatt megint védtelen leszek. Azonban ez nem következett be. A két penge összecsapott és váratlan fordulat következett. Immár nem az volta a helyzet mint amikor először akadt össze a kardunk. Egyre erősebben és erősebben nyomtam, míg végül az egyik kard darabokra nem tört. Nem az én kardom volt, hanem a menyété, mely darabokban hullott a földre és a kardom vészesen közeledett felé. Azonban nem kellett félteni Kenyuureit, felemelte kezét és olyan erőket mozgatott meg benne, mellyel meg tudta állítani a kardomat. Néma csönd következett, hisz a menyét elvesztette egyik kardját. A csendet ő törte meg, méghozzá úgy, hogy gratulált nekem.
- Ez nevezem! -mosolyodott el- A kardom darabokban van. Legyőztél és bizonyítottad, hogy hol a helyed. Tanítani foglak Huramino Saito! Immáron ő is elfogadott engem, mint ahogyan a többi faluban élő menyét is.
- Menj haza! Pihend ki magad! Tanítani foglak ha eljött az ideje! Közölte velem, ahogyan hátat fordított és szépen lassan eltűnt a szemem elől.
Ezzel párhuzamosan füst és por lepett el engem, ahogyan a következő pillanatban egy szobában találtam magam és erőteljesen köhécseltem. Egy jól ismert alak hajolt felém, aki megkérdezte mi történt velem a menyétek falujában. Még nem mondtam semmit Temarinak, pusztán egy mosollyal jeleztem, hogy minden rendben ment. Egy rövidke kis beszélgetésben, elmondtam neki, hogy hogyan találkoztam a falu tagjaival, hogy összecsaptam Kenyuureivel. Temari végig mosolygott a történeten, majd hirtelen kitessékelt a házából., mondván dolga van. Így a nap hátralévő részét lazítással tölthettem le. Azonnal el is indultam haza, hogy találkozzak a rég nem látott szüleimmel valamint, hogy lefeküdhessek aludni. A szüleimmel jó alaposan átbeszéltük a történteket, akik büszkék voltak rám mindazokért a dolgokért amit tettem. Miután vége lett a kihallgatásomnak elindultam, hogy végre pihenhessek egy jó nagyot. Minden feltétel adott volt hozzá, nyugodt körülmény, puha ágy és a túlzottan nagy fáradtság is. Nem is tellett bele sok időbe míg elaludtam, azonban ez az állapot nem tartott sokági. Az éjszaka kellős közepén egy férfi jelent meg a házunk előtt. Sunagakurei ninja fejpántot viselt és hozzám jött. Az anyám nyitott neki ajtót és neki elmondta, hogy mi történt. Természetesen az érkezésére én is felébredtem és hallottam miről is beszélgetnek. Egy mondat megakadt bennem. "Temari rejtélyes körülmények között eltűnt. Lakása fel van forgatva és menyétszőrt találtunk ott." Ez a mondat volt az ami megragadt bennem és abból is a mondat első része. A férfi hamar belépett az én szobámba is és kihallgatott. Közölte velem, hogy én ebben az ügyben gyanúsított vagyok és ezért el kísért engem, hogy kihallgathassanak rendes körülmények között is.
Rövid ideg róttuk Sunagakure utcáit mire elértünk egy eldugott helyre, ahol a férfi személyisége hirtelen megváltozott. A durva, Anbu jellegű viselkedés helyett hinni kezdett bennem és arra buzdított, hogy megidézzek egy menyétet aki elmondhatja, hogy mi történt. Igaz én még nem tanultam meg az idéző technikát, azonban már minden feltétel adott volt ahhoz, hogy idézhessek. A szerződés létrejött, megismertem a falut, így az idézés kivitelezése maradt már csak hátra. Nem tétlenkedtem sokat, gyorsan átgondoltam, hogy Temari hogyan idézte meg menyéteket, és miután mindent átgondoltam és is készen álltam az idézésre. Ráharaptam az ujjamra, elmutogattam a kézjeleket, majd földhöz csaptam a kezemet. A pecsét azonnal megjelent és a személy akit meg akartam idézni megjelent. Hiyayaka bukkant el, aki már az arcomon lógott szokásához híven, úgy, hogy a körmeivel kapaszkodott. Elmondta, hogy az apját, Kamatarit és Temarit megtámadták és Temarit úgy rabolta el egy férfi. A következő pillanatban egy Kard találta el Hiyayakát aki lerepült rólam és súlyos sebeket szerzett. Innentől már nem volt kérdés, hogy ki is volt valójában a támadó.

"Mára egyenlőre ennyi elég lesz, majd a következő hónapban lesz folytatása a történetemnek. Mint minden munkám végén, itt is adok egy kis előzetest a következő részből. Megsúghatom, hogy harcban biztos nem fogok szűkölködni és még Hanával is találkozni fogok. Megéri velem tartani legközelebb is."

Chakra: 255
Mesélő: Karin
Jutalmak: -
Helyszín: Fák országa, Huramino családi ház

//Imét kérném a régi rendszer szerinti szint megállapítását ^^ //

Sai Kedd Feb. 15 2011, 19:03

Kegyetlen Főnök megérkezett Very Happy

ha ki mersz kapni, kitagadlak x'D
*khmm, khmm*
Komolyra fordítva a szót: + 15 chakra (jelentem, ez már nálam sok xD)

Új összchakraszint: 270 chakra

//Régi: jutalmad +1 szint valamennyi chakra vagy valami mókás ajándék lett volna Very Happy

//

**Huramino Saito** Kedd Márc. 01 2011, 13:54

//Sai: Ugyan kinek nézel? én kikapni? Ui.: Köszönöm a jutalmat ^^ //

Harmadik rész: A menyétek birodalmában

Második fejezet: A kard útja

"Elég hamar el jött ez a kiadási határidő nem gondoljátok? Igaz nemrég fejeztem be előző művemet, de még így is akad mit leírni a kiéhezett kalandmániás őrülteknek, vagy éppen a fanatikusoknak. Eme részben betekintést kaphattok a menyétek falujába és a történet tovább bonyolódik."

Hiyayaka elmondta nekem, hogy mi is történt valójában Temarival és az édesapjával. Egy ismeretlen férfi támadta meg őket és győzte le. Erős ellenfél az biztos, ha Temarit is le tudta győzni... ha szembe kellene szállnom ellene biztos vereséget szenvednék. Talán a segítséghívás lett volna a legcélravezetőbb abban a helyzetben ami kialakult, azonban nem volt sok időm gondolkozni, hisz egy kunai magával ragadta a vállamon lévő ijedt menyétet. Én azonnal hátranéztem, hogy megtudjam ki tette ezt és azt kellett látnom, illetve hallanom, hogy a férfi aki elkísért engem ide, az támadta meg az aprócska barátomat illetve Temarit is. Mérges lettem rá, de a legdühösebb akkor lettem amikor közölte velem, hogy mi is a valódi célja. A célja pedig nem más mint megszerezni a Vén Bölcs erejét és ezzel Sunagakure legerősebb sinobiává válni. Legszívesebben azonnal nekiestem volna, azonban a Hana nem volt nálam, otthon volt az ágyam mellett. A nagy sietségbe nem volt időm arra, hogy magammal hozzam a felszereléseim. Nem tudtam mit tenni, csak álltam fegyvertelenül a férfi előtt, aki igencsak lenézett engem, bár volt is oka miért. Abban a helyzetben teljesen kiszolgáltatott voltam neki, de hirtelen eszembe jutott valami. "Ha egyszer sikerült az idézés, akkor miért ne sikerülne még egyszer?" Gondoltam magamban, ahogyan rögtön a chakrámhoz nyúltam és irányítani kezdtem azt. Összegyűjtöttem annyi chakrát amennyit csak tudtam, amennyi csak benne volt, majd a tenyeremet a földhöz csaptam. Hatalmas füstfelhő keletkezett, majd abból egy hatalmas kar nyúlt ki megragadva engem. Nem értettem mi történt, mert én Kenyuureit akartam megidézni, azonban helyette mások jöttek. Még a menyétfaluban ismerkedtem meg Gemboval és Gembaval, a furcsa testvérpárral és most ők jelentek meg "hívásomra". Az óriás menyét és testvére azonnal számon kért engem, hogy miért lettek megidézve és én gyorsan fel is világosítottam őket, mind arról, hogy ki a támadó, mind arról hogy Hiyayaka sérülten fekszik a földön. Gemba, a velem egymagas menyét, bólintott nekem egyet, majd elugrott testvére hátáról, a mélybe vetette magát, hogy megkeresse sebesült társát. Mindeközben Gembo harcba kezdett a férfi ellen. Én nem igazán tudtam innentől kezdve sok mindent csinálni, mert az összes chakrámat beleadtam ebbe az idézésbe és az is csoda, hogy eszméletemnél maradtam. Nem voltam innentől saját magam ura, kifáradtan feküdtem Gembo hátán, míg ő harcolt. Próbáltam pihenni egy kicsit és erőt gyűjteni, hogy én is harcolhassak, azonban nem sokáig tartott ez a pihenés. A férfi felugrott Gembo orrára, majd valamit eldörmögött az orra alatt és én ezután azon kaptam maga, hogy zuhanok a feneketlennek tűnő mélységbe. Gembo mellettem volt, ahogyan meglepetten érte őt is az, hogy a menyétek falujában van és hozzám hasonlóan ő is zuhant, jobban mondva dőlt. Révén, hogy ő nagyobb darab mint én, sokkal nagyobb darab, hamarabb is érte el a talajt és a földet érése hatalmas recsegéssel ropogással volt megfűszerezve. A méretes állat megannyi fát tört ki a testével, mintha csak fogpiszkálók lettek volna azok a hatalmas fák.

De innentől többre már nem emlékezhettem, ugyanis minden elsötétült előttem. Pusztán én voltam és a nagy sötét semmi ami teljesen körbeövezett engem és már szinte fojtogatott. Reménytelenül elmélkedtem azon, hogy most mi lesz, hisz Gembot és Gembat is legyőzte az a shinobi és most akadálytalanul törhet előre a vén bölcs felé. - Megbuktam mint Sunagakure shinobi és megbuktam mint a menyétek védelmezője. Ezek mellett még Temarit sem tudtam megmenteni. Jelentettem ki ahogyan a teljes kétségbeesés övezett körül és már a testem sem akart hallgatni a parancsaimba, bár mér hallgatott volna pont rám aki megbukott. Azonban minden sötétben, minden rosszban van egy kis fény, egy kis jó. Hirtelen megjelent távol tőlem egy virág mely elvesztette szárát és akadálytalanul repülhetett felém lassan. Feküdtem a sötét semmibe és csak a fejemet fordítottam oldalra, hogy megcsodálhassam eme jelenséget. Kezemet nehézkesen a magasba emeltem, hogyha ideér hozzám akkor elkaphassam azt, azonban a virág amikor odaért hozzám, megállt és a földre szállt. A következő pillanatban minden körülöttem virágba borult és megint azon a bizonyos mezőn találtam magam és a sötétség lassan apránként kezdett kiszorulni. A mellém leszálló virágból hirtelen egy ismerős nő alakja rajzolódott ki, rózsaszín hajjal és selymes bőrrel. - Megvagy kölyök! Mondta miközben kedvesen mosolygott rám.
- Hányszor fogsz még megmenteni engem, vagy ez talán már az utam vége? Kérdeztem tőle, hisz talán ez a legjobb ami történhetett velem. - Nem! Még közel sem ért véget az utad, addig nem amíg be nem tartod az ígéreted. Ekkor mindketten elmosolyodtunk, majd én lassacskán a fekvő helyzetből felültem, hisz mégsem társaloghattam Hanával fekve.
- Szóval mégis sikerült idejutnia, hiába volt Temari-san és Katamari próbálkozása! Sőt Gemba és Gembo is...
- Igen... Szembe szálltam vele de én is elbuktam. Sikerült megidéznem a két testvért, de a férfinak pont ez kellett. A én hibámból jutott be a menyétek falujába. Hana ekkor egy pillanatra felsóhajtott, majd kezét a mellkasomra tette. Ekkor a testembe szépen lassan visszavánszorgott az erő és nem csak az, a chakrám is egyre több és több volt míg végül teljesen meg nem teltem vele. Értetlenül néztem a lányra aki csak elmosolyodott. - Neked van csak esélyed ellene Saito-kun! Mondta nekem és egy lépésnyit hátra lépett. - De nem tudom, hogy képes vagyok-e legyőzni őt. Hisz te is tudod milyen erő... A mondatomat nem tudtam teljesen befejezni, mert Hana az ujját a számra tette, hogy ne folytassam tovább. - Együtt képesek leszünk! Suttogta, ahogyan felálltam és magabiztosan bólintottam egyet. Ekkor a sötétség ami körül övezte azt a helyet ahol én voltam immáron teljesen megszűnt és felváltotta azt az erősen tűző nap fénye. -Ideje menned! Jelentette ki és ekkor ő eltűnt a szemem elől.

Az álmodból egy ismerős hang próbált meg rántott vissza a valóságba nem túl sok sikerrel, ahogyan a már ismert és általam nem túl jó benyomást keltő női menyét, Katamariné térdelt a mellkasomon, ahogyan apró kis izzadságcseppek zuhantak az arcomra.
- Megvagy kölyök! -nézett rám, ahogyan leült a mellkasomra- Szóval mégis sikerült idejutnia, hiába volt Temari-san és Katamari próbálkozása! Sőt Gemba és Gembo is...- nézett oldalra, ahogyan a hatalmas állat még mindig eszméletlen volt.- Alig maradtunk, akik szembeszállhatnak vele! -sóhajtott fel, ahogyan éreztem, hogy az erőm teljesen visszatér, sőt semmi bajom sem volt, ami furcsa módon hatott rád- Odaadtam neked a chakrámat! -közölte velem- Neked van csak esélyed ellene Saito-kun! -közölte velem- Elhoztam valamit, amire szükséged lehet, de kár, hogy későn érkeztem! -nézett oldalra, ahogyan követve a tekintetét, a földön heverő Hana-t pillantottam meg és értettem, hogy mi is történt. Hiyayaka azt mondta, hogy az anyja eltűnt, de valójába ő tudta, hogy Temari-san nélkül, csak velem próbálkozhat majd, ezért elment értesíteni engem, de későn ért oda.
Kamatariné sikeresen visszalehelte belém az életet és újra feleszméltem. Semmim sem fájt, nem voltam fáradt sőt még a chakra is majd szétvetett engem, nem úgy mint az aprócska menyétet aki fáradozásainak köszönhetően újra harcra képes vagyok.
Nem tétlenkedtem sokáig, tudtam, hogy mi a dolgom. Immáron nálam volt Hana és vele együtt az esély is, hogy legyőzhessem ellenfelem. A férfi már minden bizonnyal a Vén Bölcs felé halad, azért felálltam, majd megköszöntem Kamatarinénak mindazt amit értem tett, majd pedig elindultam. Az erdőben gyorsan haladtam a fáknak köszönhetően, de még így is sokáig tartott az út a bölcs otthonáig. Néha néha egy kósza pillantást vetettem oldalra, a földön fekvő hatalmas menyétre, és sajnálkozva néztem.
- Nem tudtam segíteni neked a harcban, de innentől most már kezembe veszem a dolgok alakulását. Vettem egy kis erőt szavaimból, majd rákapcsoltam a haladási tempóra, amikor egy újabb menyét ugrott a válamra és ez a lény egyben egy hatalmas puszit is adott az arcomra. Egyből tudtam, hogy Ayami az, majd megkérdeztem mi járatban. Ő azonnal informált engem a dolgok alakulásáról, elmondta, hogy a támadó elérte a bölcs házát, azonban Kenyuureivel találta szemben magát és most ketten harcolnak. Miután mindezt elmondta nekem, nagyon megnyugodtam, hisz ha Kenyuureiről van szó, akkor mostanra már biztos, hogy vége az egész támadósdinak és ez a rossz álom már véget ért. Hamar csalódnom kellett, hisz amikor megérkeztem a bölcs épületéhez, a táj hirtelen kopárrá, kiégetté voltozott, ahogyan a szóban forgó menyét legyőzve térdelt nagy sebekkel a földön. Azonnal a segítségére siettem, majd értetlenül rákérdeztem mindarra, ami itt történt. A menyét felelt is kérdésemre és elmondta miért veszített.
- Sajnálom kölyök! Itt nem lehettem képest legyőzni őt.-nézett hátra arra a díszes épületre, ahol az öreg bölcs lakott- Minél közelebb vagyunk a nagyihoz, annál erőtlenebbek vagyunk és annál jobban előtörnek belőlünk a belső félelmek...- mosolyod el kissé- Örülök, hogy itt vagy!- nézett vissza rám- Csak te lehetsz képes legyőzni őt! Te, aki már legyőzte a kétségeket a szívében! Csak te harcolhatsz teljes erővel ellene! Közölte velem, ahogyan én Ayamira néztem, majd utasítottam őt, hogy segítsen, mint kiderült, az apján. Mindeközben én beléptem az épületbe, majd akadálytalanul haladtam előre, mígnem megérkeztem abba a szobába ahol legelőször találkoztam a nagyival. Ő most is a székében ült, ahogyan a támadó mélyen a szemeibe nézett és mind a ketten mozdulatlanok voltak. Én azonnal előrántottam a kardomat, de ők nem reagáltak erre, sőt a megérkezésemre, mintha nem is látnának vagy hallanának engem. Értetlenül álltam a dolog előtt, ahogyan Kenyuurei utánam jött, majd elmagyarázta, hogy mi történik. A férfi éppen ebben a pillanatokban kezdett el harcolni a saját félelmeivel, kétségeivel. A nagyi elzárta abba a világba ahol nemrégen én is voltam és önmagam ellen harcoltam. Ez a tény talán pont kapóra jött nekem és kardommal a férfi felé mentem, hogy befejezzem a dolgot, de a sérült menyét mögöttem, megálljt parancsolt és azt is elmondta, hogy miért. Ha most megölném a férfit akkor a nagyi is meghalna vele együtt a technika miatt. Ez egy rossz hír volt, de mint minden rosszban, itt is volt egy kis jó. Amikor én voltam legutóbb abba a világba, három nap és három éjszakán keresztül harcoltam saját magam ellen, az időt nem érzékelve. Kenyuurei elmondta, hogy van van körülbelül egy hetem mire a támadó kiszabadul a fogságból ezért fel kell használnunk azt az időt ami van. A menyét nem vacillált sokáig, azonnal magával vitt, hogy kitanítsa nekem a Kenjutsu művészetét, hogy ezáltal legyőzhessem ezt a félelmetes támadót.

"Ugye várjátok már a befejezést? Igen, már én is x) Nagyon sok minden történt és sokat tanultam, de a következő rész még több izgalommal kecsegtet. Egy egész héten keresztül harcolni fogok Kenyuureival, hogy megerősödjek a végső harcra, mely már nincs is olyan távol."

Mesélő: Karin
Helyszín: Fák országa
Jutalmak:+2000 Ryou
Chakra: 270

Sai Szer. Márc. 02 2011, 23:36

Kifektettek? Na de...! AHh, felkelt, ez az , gyerünk, verd be a képét! *észreveszi magát*
khmmm....
Szóval:

jaj, nem akarlak elkényeztetni a sok chakrával xD de.. de... nyuuu -.-
Szóval: +15 chakra (sajnos nálam ez marad a max. xD)

Valamint egy hasznotalan ajándék, mert miért ne Razz

: egy harcot nem akadályozó termokesztyű, amely látszólag kétujjas, de lehajtható a nagyobbik "ujj", és akkor lelepleződik titkos képessége, hogy ötujjas. Havas tájakon járva hasznos lehet xD (Jaj, valamit muszáj volt, de nem vagyok kreativitásom csúcsán, gomenne -.-)

Összchakrád: 285

//Régi: + 2 szint, de ez most erősen, szebb adag chakrával megspékelve//

**Huramino Saito** Pént. Ápr. 01 2011, 19:26

//Köszönöm az ellenőrzést Sai, na meg a furcsa termokesztyűt Razz

//

Harmadik rész: A menyétek birodalmában

Harmadik fejezet: Fakardok vízhangja

"Ismét egy izgalmas hónap elébe nézünk. Az új megjelenő rész nem csak plusz izgalmakat hoz most Saito illetve az olvasók részére, hanem minden bizonnyal új szintre emelkedik a történet maga is, hogy mivel miként és a miértekre majd választ fogtok kapni. Bevallom ennek a fejezetnek a kiadását vártam a legjobban, leglelkesebben a többivel ellentétben, így kívánok nektek jó olvasgatást és szórakozást."

Megérkeztünk szépen lassacskán abba a körbe, az elé a házikó elé ahol legelőször harcoltam mostani mesteremmel aki ezúttal elhatározta magát, hogy bevezet engem a kenjutsu rejtelmeiben, hogy legyen esélyem legyőzni a behatolót akit még a nagyszerű menyéttestvérpáros sem tudott legyőzni. Én személy szerint lelkes voltam, hisz ki ne lenne lelkes egy új jutsu tanulásakor, ez olyan mint amikor egy ínyencségekre kiéhezett ember kipróbálhat egy általa még nem ismert új finomságot. A szívem hevesen vert és belevágtunk a tanulásba. Maga a tanulás menete sokkal inkább gyakorlati volt mint elméleti, hisz elméletben nem lehet megtanulni kardal vívni nem igaz? Kenyuurei odasétált az oltárhoz, mely a kis köröcskétől nem volt olyan messze, majd egy fa kardot dobott a kezembe, majd ő magának egy közeli fáról letört magának egy botot.
- Ezek a mi fegyvereink. Lehet akármilyen fegyvered, ha az akivel harcolsz erősebb nálad, akkor neki elég akár egy kis kavics is, ahhoz, hogy légyözön! Ennek az edzésednek nincs határideje. Addig támadj, míg rá nem kényszerítesz, hogy nekem is fakardot keljen hogy használjak! Jelentette ki ahogyan én nem haboztam és támadásba is lendültem. Mindent gyorsan végigismételtem amit tanított nekem a hat pengényi távolságról és a többiről. Gondolatomban Kenyuurei szavai cikáztak és mindegyik "pontot" betartottam. Erősen megmarkoltam a kardot, majd megindultam a menyét felé. Könyörtelenül támadtam rá, célom az volt, hogy meg üssem őt, vagy lefegyverezzem. Eleinte, még a támadás előtt féltem ettől a feladattól, hisz súlyos sérüléseket is szenvedett, azonban nem tenné mindezt ha nem lenne képes harcolni. Ezért félelem nélkül támadtam és koncentráltam rá valamint fegyverére. Amint leküzdöttem azt a csekélyke távolságot mely kettőnk között volt, a fakardomat a magasba emeltem, majd onnan sújottam le rá egy függőleges csapással, hogy a kezében lévő ágacskát eltörjem és ő magát megsebezzem. Természetesen ez a támadás nem jött be, túl heves voltam és ész nélkül támadtam. Kenyuurei az utolsó pillanatig kivárt, majd a kritikus pillanatban egy egyszerű mozdulattal kitért a csapásom elől, majd egy kecses mozdulattal a kis játékszerével a csuklómra csapott. Ez a kontra támadás cseppet sem volt fájdalmas, nem is ez volt a célja, hanem sokkal inkább tanító jellegű volt, bár ennek ellenére a kis ág igencsak tudott csípni.
- A fej felül indítót támadások, erőteljes de kis sugarú közben fejtik ki a hatásukat. Könnyű kitérni előlük, és mind a támadás ellőt, mind után teljesen védtelen vagy egy pillanatra. Kitűnő befejezésként vagy a védelem áttörésére lassú ellenfél ellen, de sohase ezzel kezd! Osztotta meg velem, majd folytatta a beszédet, melyben megemlítette a kenjutsu hat alap mozdulatát. Erről persze én semmit sem tudta, de olyan alapok voltak, hogy amikor meghallottam őket, kicsit el is szégyelltem magam, hogy én ilyeneket nem tudok. - Van néhány alapmozdulat melyet nem árt ha birtokodban van! A sima katana kirántásakor a penge nem hiába van felül. A kirántás során egyből támadni, ezt jelenti a kard útja! Az ilyenkor alkalmazott egyenes oldalirányú csapácsok könnyen védhetőek és elkerülhetőek a gyenge erejük miatt, de szemtől szembeni harc a legkiválóbb támadási formula! Elég erős ahhoz, hogy megöld az ellenfeledet, hogy megsebesítsd és hogy távol tartsd magadtól egyidejűleg! -állt meg, ahogyan szembefordult velem- És végül az oldalirányú csapások az ellenfél lelkének a megtörése. A legerősebb és a legjobb támadási forma. Erős, gyors és nem nyújt hátrányt a használójának. - mozgatta meg a botot a kezében, mintha az az oldalán lógna. - Sorjában így állnak. Előrántás és egyben oldalirányú vágás! Ezt követi az oldalirányú erőteljes csapás felülről, majd az egyenes szúrás után a végső csapás fülről! Ez a kard azon útja, melyet minden kardforgató megismer. Ha ezt tudod alkalmazni, akkor már méltó vagy arra, hogy azt a kardot forgasd, melyet a kezedben tartasz! Mondta nekem, ahogyan az agyam egyből forogni kezdett. Az információk nagyon is jók voltak melyeket kaptam és láthatóan szükségem is volt rájuk. Leginkább a kezdő támadás tetszett nekem, amikor is a kardot a tokjából kirántva egyből egy oldal irányú csapással kezdünk. A kellemest össze lehet kötni a hasznossal és én egyből dolgozni is kezdtem ezen. Hanat elővettem az őt megillető helyéről, majd a földbe szúrtam, majd a hátamon lévő tartóba belecsúsztattam a fakardot, hogy gyakorolhassam az előrántást. Gyors tesztelgetések és markolászások sora következett, majd miután megtaláltam a legjobb beállást. Kenyuureinek gyorsan megköszöntem a tanácsokat, majd ismét amint lehetőségem adódott rá, támadtam ám ezúttal a kapott tanácsok segítségével együtt. A távolságot villámgyorsan küzdöttem le ahogyan elé érve, egy kicsit behajolva előttem, a hátamról előrántottam a fakardot és egyúttal így egy fentről indítottam egy átlós támadást, ami nem minősült elégnek, mert a menyét hátra szökkent a támadás elől, de én nem adtam fel és folytattam ahogyan azt a fejemben elterveztem már a próbálgatásokkor. Miután ő hátraugrott gyorsan megmarkoltam a fakardot, majd egy egyenes és kivehető szúrással folytattam a sorozatot aminek köszönhetően a menyét meglepődött és lelassult, majd végül a magasba emeltem a kardot és nagy erőket mozgósítva suhintottam le rá ami elől már nem tudott kitérni az előző támadásaim miatt. A kard egyenesen Kenyuurei felé tartott, majd egy hatalmas csattanás közepette megállt, viszont nem találtam el a menyétet. A kis bot, melyet a kezében tartott, egy ilyen támadástól már ketté tört volna, viszont nem is azzal állította meg, hanem a puszta tenyerével. Mindezek után rám mosolygott és megdicsért. - Az utolsó csapás elől nem tudtam volna kitérni, de van néhány dolog, melyet még nem mondtam el.- engedte el a kardot- Az imént hat alapmozdulatról beszéltem, de te csak négyet hallottál tőlem nem igaz? -kérdezte gúnyos mosollyal- Az imént már megismert négy mozdulaton kívül, van még kettő, mely azonban túlságosan veszélyes és bonyolult ahhoz, hogy nem megfelelő személy alkalmazni tudja. - a kezében megfeszült a kis bot- Az egyik a lentről indítót kétkezes csapás! -rántotta fel egy kézzel a botot hirtelen, mely telibe találta az államat, olyan fájdalmas érzést keltette bennem, mintha valaki ököllel csapott volna állon. Így osztotta meg velem az ötödik támadási módszert, azonban azt is elmondta, hogy ezt a támadást nem lehet mindég alkalmazni, csakis kizárólag speciális esetekben, tökéletes időzítéssel és hatalmas erőkifejtéssel. Mindennek együtt kell létrejönnie a másodperc tört része alatt, hogy sikeres legyen ez a mozdulat, viszont ha elvétem, hatalmas előnyt adok ellenfelemnek.
Osztotta meg ismét velem tudását eme kifinomult mozdulattal kapcsolatban, majd pedig újfent figyelmeztetett, hogy már nem csak védekezni fog, hanem ezúttal támadni is ugyan úgy fog mondta én az ellenfele lennék. Ezek után ismét összeszedtem minden erőm és tudásom és támadásba lendültem és kezdeményeztem mielőtt ő léphetett volna. Egy egyenes vonalú vízszintes csapással kezdtem ezúttal, hisz most a kard a kezemben volt, nem pedig a hátamon lévő fegyvertartóban. Kenyuurei ezelől a támadás elől könnyedén kitáncolt, ahogyan megvárta, hogy a kard lendülete kizökkentsen engem a ritmusomból és támadhasson amit meg is tett. Sajnálatos módon, legalábbis számára, ellestem tőle, hogy hogyan is tér ki az egyes támadások elől és így én is sikeresen kitértem az övé elől ami meglepte őt és az előny így hozzám került. A súlypontomat a legalacsonyabbra vittem, ahogyan az ő botja a fejem fölött szántott el nemsokkal a hajam fölött. Azt a különleges pozíciót azonnal kihasználtam és a kardomat a kezemben gyorsan megfordítottam majd alkalmaztam az a bizonyos ötödik mozdulatot. A kard meglendült és alulról felfelé egyenesen a menyét feje felé tartott aki csak az utolsó pillanatban vette észre a támadást ezért nem tudott teljesen kitérni előle. A fakard vége eltalálta a menyét állát, ahogyan az egy pillanatra megtántorodott és lépett párat hátra, hogy el ne essen és megőrizze méltóságát. Nem hittem volna, hogy már az első nap ilyen jól fogok alakítani, de nincs mit tenni, Kenyuurei maga mondta, hogy egy nagy tehetség vagyok. Az arcára ismét mosoly ült ki amiből látni lehetett, hogy nagyon büszke arra, ahogyan fejlődök és ennek hangot is adott.
- Ez igen, nem láttam ilyen tehetséget ő óta...- nézett rám, ahogyan egyszerűen eldobta a kis ágat. - Sikerült elérned, ami azt jelenti, hogy értelmetlen újra próbálkoznod, mert újra sikerülne. - Sétált újra a szentélyhez, de ezúttal már ő is egy fakardot vett onnan elő. - Most már én beleadok mindent, egyenlő félként küzdünk meg, ahogyan ha sikerül még egyszer elérned, akkor válsz igazán tapasztalttá- lépett közelebb – Hogy értsd, ez a harc most már más lesz! Ha belelátsz a kardod lelkébe, akkor nem kell már gondolkoznod, ő mozog helyedet, szóval ha eléred azt az állapodott, akkor méltó vagy arra, amit elvártam tőled. Mondta ahogyan immáron ő is egy rendes fakardot szorította kezében és egy villámgyors támadást intézett ellenem. A kardja nem talált el engem, mert kitudtam hátrálni előle, azonban miután a szúró támadás elől elhajoltam, az anélkül, hogy eltalált volna engem a pólóból egy nagyobb darabot leszakított és hatalmas fájdalmat éreztem a mellkasomon, pontosan olyan magasságban ahol a kard is el talált volna ha nem térek ki. Amikor felemeltem a pólómat, egy piros foltot láttam a fájdalom helyénél és nagyon meglepődtem, el sem talált, viszont mégis megsebesített. Nemértettem a dolgot, viszont nagyon nem is érdekelt, tudtam, hogy nem lesz egy egyszerű menet eljutni arra a szintre ahol ő tartott, de ezek után re kellett jönnöm, hogy még nehezebb lesz. Mindezek után mosolygott még egyet, majd kiadta az utasítást a támadásra. Kezeim ráfonódtak kardom markolatára és felkészültem a harcra, mellyel bebizonyíthatom, sokkal többre vagyok képes. Nekiiramodtam ellenfelemnek, a kevéske távolságot pillanatok alatt leküzdve teremtem előtte, majd indítottam egy egy átlós fentről indított támadást, ami elől könnyen kilépett majd ő a botjával egy egyenes és nyílt szúrással viszonozta az én lendületemet. Ez elől a támadása elől kitudtam térni egy gyors oldalazással, majd én is egy szúrással próbálkoztam de később kiderült, hogy ez hiba volt. Ugyanolyan technikával mint ahogyan én, ő is odébb szökkent a szúrás elől, majd a következő támadása egy szúrás volt melyet én már nem tudtam kikerülni. A fakard egyenesen felém tartott ahogyan az utolsó pillanatban megállt előttem, de a ruhám elől és hátul ugyan abban a pontban leszakadt.
- Újra! Szólított fel engem, ahogyan egy cseppet sem pihenve folytattam a harcot. Nekilendültem, majd ismét jöttek az egymást követő támadások és védekezések. A második körben sem volt több szerencsém mint az az előzőben, most is ő talált fogást rajtam, bár már felső ruharész nemigen volt amit leszaggathatott volna rólam, szinte már félmeztelenül harcoltam, de mentségemre szóljon, hogy ezúttal valamivel tovább bírtam a harcot mint ez előbbinél. - Újra! Jött a hang és ismét felálltam a földről és tovább harcoltam. Ez a folyamat egész álló nap eltartott és a végkimerülésig harcoltam, de az eredmény látszott kibontakozni. Estére sikerült elérnem azt, hogy a kardommal megérintsem ellenfelemet, valamint sokkal tovább helyt tudtam állni mint az elején. A tapasztalat melyet a harc során szereztem általa nagyon hasznosak voltak, de még mindég nem elegendőek. Kardommal épphogy csak megérinteni tudtam a menyétet, erősebb ütést bevinni még nem voltam képes. Beesteledett és én is ki voltam merülve, nem beszélve a menyétről aki a sebei miatt még nehezebb helyzetben volt mint én, ezért éjszakára lepihentünk, hogy másnap teljes erővel tudjuk folytatni az edzést.
Természetesen ez így is lett, amint hajnalodott Kenyuurei már a fejem felett állt a fakardjával a kezében és az éjszakai nyugalom véget ért. Felkeltem a földről, majd a fakardomért nyúlva, megújult erővel kezdtem el harcolni a menyét ellen. A célom az volt, hogy el tudjam találni őt egy erősebb ütéssel amit a tegnapi napon nem tudtam megcsinálni. - Kezdjük! Adta ki a parancsszót és én már neki is lendültem, hogy továbbfejlesszem képességeimet. Az első menet hosszúra nyúlt el és látszólag egyenlő félként harcoltam a menyét ellen, azonban éreztem, hogy ő nem adja bele minden erejét és tudását a támadásaiba, ami egy kicsit bosszantott, hisz még így sem voltam képes megütni. A fakardot kiütötte a kezemből a hosszúra nyúló harc után ami ismét az én vereségemet jelentette, viszont ez volt az ami arra sarkalt engem, hogy tovább küzdjek. Kora délutánig harcolhattunk egymással amikor nem tudom hanyadik menet után végre sikerült eltalálnom őt, méghozzá egy szúrással sikerült őt hason találnom, amire ő csak elmosolyodott.
- Úgy tűnik ezúttal én nyertem! Mondtam ki mosolyogva, ahogyan ő egy egy gyors mozdulattal kicsapta a kezemből a fakardot és visszamosolygott rám. - Viszont még koránt sem harcolsz egyenlő félként ellenem, még van mit tanulnod. Mondta nekem amire én csak bólintottam egyet, majd folytattuk a harcot, azonban Kenyuurei innentől kezdve érezhetően erősebb volt. Már mindent beleadott, el akart találni engem a kardjával és nem az utolsó pillanatban megállítani azt. Tudván, hogy közeledek a célom felé egyre magabiztosabb és egyre céltudatosabb lettem. Végül a harmadik napon sikerült elérni azt, hogy egyenlő félként harcoljak a menyét ellen. Egy hosszabb kardvívás közben az egyik kitérésem után Kenyuurei láthatóan kizökkent egyensúlyából amit én azonnal észrevettem. A fakardomat a fejem mellé emeltem, majd hezitálás nélkül lecsaptam.
- Leszálló fecskeroham! Kiáltotta fel, ahogyan a fejem mellől indítottam egy lefelé haladó átlós vágást, majd rögtön a másik irányból is indítottam egy lefelé haladó átlós vágást, melyeknek ha az útvonalát megnézzük egy tökéletes X-et írnak le, maja a kardomat a magasba lendítettem és villámgyorsan lesújtottam. Kenyuurei az X csapást sikerült kivédenie, azonban a harmadik, villámgyors befejező támadás elől nem tudott kitérni így az egyenesen eltalálta a vállát. Ekkor a nagydarab menyét jobb lába berogyott és azzal a lábával térdre esett. - Megvagy, ezúttal tényleg megvagy! Jelentettem ki, azonban most nem volt mosoly az arcomon, nem akartam azzal is a büszkeségébe tiporni, inkább kezemet nyújtottam fel, hogy felsegítsem a földről. *Leszálló fecskeroham mi? Végül is semmi jelentősége nem volt ennek a kijelentésnek, akár "Leszálló fehérneműrohamot" is mondhattam volna... Ez egy egyszeri alkalom volt és ez jutott az eszembe.* Eme kósza gondolat suhant akkor végig az agyamon, ahogyan egy pillanatra elvörösödött az arcom, de hisz volt is oka rá, már egy jó ideje nem tudtam lányok közelében lenni és semmi általuk "perverznek" hívott dolgot csinálni.
Tovább nem is törődtem a lányokkal, ennyi bőven elég is volt belőlük, de azért vártam azt a pillanatot amikor újra megpillanthatom az első szoknyás lánykát, csak hát éppen nagyon messze voltam az emberi civilizációtól, valahol az isten háta mögött tartózkodok most, a menyétek falujában. A kardot, mely még a kezemben maradt az utolsó támadásom után, visszahelyezem az öt megillető helyre, a szentélyben, majd odasétálok Hanahoz, majd őt felkapva, az őt méltó helyére csúsztattam.

"Erre a hónapra szerintem ennyi izgalom bőven elég is, igaz még tartogatok dolgokat, amiket szívesen leírtam volna, de azt megtartom egy másik résznek, hisz a kardok vízhangja így is egy egész jó fejezet lett, legalábbis szerintem. Hogy ti mit gondoltok, az csak rajtatok múlik. Aztán kapjam a sok rajongói levelet Wink

"

Következő fejezet: Hana és Saito elhatározása

Mesélő: Karin
Helyszín: Fák országa
Jutalom: -
Jelenlegi chakraszint: 285

//A szokásos kérésemet most is fenntartom, mindemellett ha összegyűlik a 300 Chakra, akkor szeretném kérvényezni, hogy Rangom ezúttal Tokubetsu Jounin-ra nőjön a Geninről. Minden szükséges feltétel meg van hozzá és Shikakuval is beszéltem ez ügyben aki nem talált kifogást ellene ^^ //

Shikaku Csüt. Ápr. 07 2011, 22:19

Megkapod azt a +15 chakraszintet, és mellé még a szinted is emelkedik.
Várom hogy jelezz amint szabad vagy kalandra. Smile

**Huramino Saito** Pént. Aug. 31 2012, 11:08

Harmadik rész: A menyétek birodalmában

Negyedik fejezet: Hana és Saito elhatározása, Sunagakure hőse már útban van!

"Üdv üdv Üdv Kedves olvasók! A művészúr, vagyis szerény személyem visszatért az önfejű szünetéből és úgy döntött, hogy továbbfolytatja Saito életének papírra vésését. Igaz kihagytam pár hónapot, sőt egy egész évet, de kárpótlásul, na meg hogy visszacsábítgassam régi ám de nagy tiszteletben álló olvasóimat, papírra vésem a megígért fejezetet, méghozzá Hana és Saito elhatározását. Fogjatok pattogatott kukoricát, nyúljatok el fotelotokba vagy éppen az ágyatokon és vessétek bele magatokat a történetembe."

Hosszú és fárasztó edzés volt mögöttem, megannyi izzadságcsepp, mely a földet áztatta, kisebb horzsolások, fájdalmak, de nem volt itt az idő a pihenésnek. A kezemet a fakard már hólyagossá tette, ahogyan egyszerűen képtelenség volt, ilyen fájdalom mellett megfogni a kardot, persze a lehetetlen nem mindig igaz. Én megtettem, sőt le is győztem egyszer a menyétnagymestert, ami a váratlan fordulatok egyike volt. Ahogyan a kérdésem is, - Ki az az Ő? - hiszen a menyét komor arcot vágva nézett rám, szinte már el is felejtette, hogy akkor ezt mondta.
- Az előző tanítványom...- nézett rám, ahogyan felsegítettem őt a földről. Elég jól felépült a sérüléseiből, szóval nem kelet megerőltetnem magad- … ő volt a legerősebb a legtehetségesebb shinobi akit valaha láttam. Egy pillanat alatt szárnyalt túl engemet, pedig fiatalabb volt Temari-nál is. Lenyűgöző tehetség volt a maga nevében, olyan, aki egy évtizedben csak egyszer születik, de amilyen képességekkel született, olyan tetteket vitt véghez. Ő nem a kard útját választotta, hanem a démonét. Elragadta a sötétség és mára nem az, aki gyerekként volt. - nézett rám- De minden tévedés feletet az, ha megtaláljuk azt, aki túlszárnyalhatja az előző hibáinkat...- mosolyodott el, ahogyan a bokrok megrezegtek és ezúttal egy ismerős, na jó, három ismerős jelent meg.
Kis mankóval, ballagott felénk Hiyayaka és Gembo is, mindketten mint a múmiák, úgy bekötözve, de azt látva, hogy élnek, megnyugtatással tölthetett el. Az edzés miatt, szinte el is felejtettem, hogy mi történt alig pár napja.

o~o~o~o

Éppen odahaza voltam a szüleimmel, segítettem nekik a mindennapos otthoni munkálatokban, mint például a takarítás, vagy a kis üvegházunkban lévő növények locsolgatása, amikor a semmiből egy férfi kopogtatott be a házunk ajtaján. Szüleim ki is nyitották az ajtót és a férfit, valamint annak Sunagakurei fejpántját látva azonnal beengedték a házba. Pontosan emlékszem, hogy akkortájt pont a kis növénykertünkben voltam és édesanyám kiáltott ki, hogy egy Jounin keres engem. Nem nagyon értettem a dolgot, hisz pont egy nappal korábban tértem vissza egy küldetésről, így szinte biztos, hogy nem egy újabb miatt keresett fel, de hát nem volt mit tenni, ha egy Jounin keres, akkor biztos fontos lehet. A házba belépve egy teljesen ismeretlen férfi állt előttem aki azonnal megragadta az alkalmat és elvitt magával a házból. Út közben világméretű problémákról beszélt nekem és arról, hogy ez mind a menyéteknek köszönhető. Magyaránt a Jounin a menyéteket vádolta azzal, hogy a következő nagy Shinobi világháborút ők fogják kirobbantani és a minden képzeleten túlszárnyaló erejüket arra fogják használni, hogy ők uralják a világot. Ez az információ sokként ért engem, de természetesen én tudtam, hogy kik is valójában a menyétek és azt is, hogy náluk békésebb teremtmények nincsenek. Ezt a férfival is közöltem aki arra utasított engem, hogy idézzek meg neki egy menyétet, hogy azt ki tudja hallgattatni. A válaszom az volt erre, hogy a kérése túlnyúl a képességeimen, hisz már összebarátkoztam a menyétekkel így nem adnám ki őket ha rosszat terveznek ha nem, valamint magát az Idéző jutsut sem ismertem, pusztán az elméleti részét. Ekkor a Jounin belökött engem egy eldugott sikátorba és eszeveszett tombolásba kezdett, melynek én voltam a célpontja. Hatalmas fegyverével sorra sújtott le rám ami elől csak menekülni tudtam, hisz a fegyvereimet jóhiszeműen otthon hagytam, mondván "nem lesz rájuk most szükség". Hát Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna akkor. A férfi sorra sújtott le rám, mígnem sikerült valahogyan elmenekülnöm előle, de ez volt talán a legrosszabb döntésem amit hoztam. Tiszta erőből futottam ahogyan csak tudtam, minél messzebb akartam kerülni a férfitól, ám ő, hogy megtaláljon engem, egy soha nem látott jutsuval romba döntötte fél Sunagakuret. A rombolást és pusztítást látva kérdőre vontam saját magam, harcolni kezdett bennem a gyávaság és a vakmerőség eszményképe és heves harcot vívtak, míg én mozdulatlanul álltam és romba dőlt falut néztem. Tudtam, hogy a Sunagakurei anbu osztag hamarosan megérkezik és kezelésbe veszik a fickót, ám az a tény nem hagyott nyugodni, hogy egyetlen jutsuval romba tudja dönteni a falu még épen maradt részét is. Testem menekült volna foggal körömmel, de a szívem és lelkem visszahúzott, így hát sarkon fordultam és az ismeretlen férfi felé haladtam. Amint megláttam őt a romok közepén az indulatoktól vezérelve odakiáltottam neki.
- Ha menyéteket akarsz, akkor megkaphatod! Szavaim magabiztosak voltak, holott még azelőtt egyetlen idézésem sem volt sikeres, de akkor tudtam, éreztem hogy sikerülnie kell, mert sok ember számít rám. Ennek fényében ráharaptam az ujjamra, majd a kézpecsétek sorát követően, a tenyeremet a földre csaptam az idéző jutsu nevét kiáltva. A technikába az összes létező chakrámat beleöltem, így biztosra vettem, ha elbukom akkor végem, ám ami az idézés után történt az egyszerűen hihetetlen volt. A megjelenő jeleket követően egy hatalmas, egészen az égig érő füstoszlop jelent meg, melyből egyből két menyét lépett ki egy óriás aki soha nem látott magassággal rendelkezett és egy másik aki a vállán "lovagolt".
A továbbiakra már nem emlékeztem, mert az A szintet is meghaladó idézésem minden apró chakrafiszlányt kiölt a testemből és elvesztettem az eszméletemet. Amikor felébredtem a menyétek falujában voltam, ahol Kamatari felesége ápolt engem és tőle tudtam meg, hogy mi is történt pontosan. Az idézésemet és az eszméletem elvesztését követően a férfi megkapta azt amire vágyott, egy megidézett menyétet, melyen egy fordított idézést használva bejuthat a Fumiyuubo erdőségbe. Magyaránt jómagam és a menyétek expresz vonatjegyek voltunk. A további beszélgetésekből az is kiderült, hogy a férfi akivel "harcoltam" már a menyét Vén bölcs szentélyében van azzal a céllal, hogy elvegye annak spirituális erejét. Pontosan ez annak az oka, hogy Kenyuurei éppen edz engem és felkészít az ütközetre a férfival. Igaz ő már a bölcs szentélyében jár, de több mint kilenc napra van szüksége ahhoz, bejusson a spirituális világba és magáévá tegye az öreg erejét.

o~o~o~o

Az idő egyre fogytában volt. Három nap már letellett, volt még egy hét, de vajon képes leszek arra, amit a mesterem mondott, egyé válni a kardommal és legyőzni azt a férfit? Bár biztató volt, hogy nem egyedül kell szembeszállnom vele.
A semmiből Kamatari szólalt meg- A bölcset nem könnyű legyőzni vagy megszerezni az erejét. Az a kis lény ott a szentélyben, már tudod, hogy nem ő! Ahhoz, hogy megszerezhesse az erejét, mélyebbre kell mennie, olyan mélyre, mely túltesz csak azon, hogy megismerje a belső vágyait. -közölte velem a menyét.
Megfordultam, ahogyan a mögöttem álló menyétre néztem és jeleztem, hogy itt az ideje, az utolsó leckének, hogy megtanuljam azt, amire annyira vártam. Azonban nem mosollyal tette azt Kenyuurei, amit tett. Egyszerűen eldobta a fakardot, ahogyan az oldalán lógó nagyszerűen megmunkált katana-t vette elő. Lassan, egy kézzel, ahogyan lágyan megfordítva a penge végét a földhöz érintette, de csak épphogy.
- Rendben! - közölte komolyan
- Kenyuurei-san ne tett, ezt a technikát nem taníthatod meg neki... megfogod ölni őt!- kiáltott fel Katamari, ahogyan Gembo hirtelen megfordulva felkapta az összes kis menyétet és futásnak eredt.
- Az életemre és a kardomra fogadom, hogy sohasem térek le harcos útjáról és eltörlöm mindazokat, akikek szembekerülök a harcban, legyen a barát vagy ellenség! - hangja komor volt, ahogyan az utolsó szavai olyan ridegek voltak, hogy egy pillanatra megfagyott bennem a vér is. De történt más is. A kard hirtelen mintha fényesebbé vált volna, élesebbé, sőt olyan volt, mintha maga kard is reagált volna arra amit a forgatója mondott és felkészült volna.
Nem szólalt meg újra, hanem hirtelen ellőttem termet, ahogyan egy oldalirányú csapással egyszerűen kettétörte a fakardomat a kezedben, de én, hála az edzésnek, eltudtam kerülni a csapást, a kard nem ért el, de éreztem, ha nem cselekszem meghalhattam volna. Arrébb szökkentem, ahogyan a menyét nem támadott újra, nem volt a kezemben kard, ezért várt. De az értetlen arcomból látta, hogy nem értem a dolgot.
- A harmadik próba az lesz, hogy életre halálra megküzdesz velem! Nem fogom vissza magam, megöllek ha alkalmatlan vagy arra, hogy megértsd és segítségül hívd a kardodat! Gyerünk! Használd Hana-t! Fogad meg az életedre és az övére, hogy arról az útról nem térsz le, melyet választottál. Add neki az erőd és kért cserébe az övét! Csak ez az út van ahhoz, hogy túléld ezt a mai napot! - közölte velem, ahogyan kisebb fájdalom kerített a hatalmába. Lenézve a mellkasomra, egy hosszú kis csík jelent meg, pont ott, ahol a kard majdnem elért, de én elkerültem.
- Még mindég tudsz meglepetéseket okozni! Próbáltam még viccelődni egyet, mielőtt én is komolyra fordítottam volna a szót. - De nehogy azt hidd, hogy kímélni foglak, csak mert sérült vagy! Jelentettem ki immáron magabiztosan és harcra készen, ahogyan Hanához sétáltam, majd megfogtam a markolatát. Pont úgy cselekedtem ahogyan azt Kenyuurei is tette, a kard hegyét nem túl mélyen a földbe szúrtam, majd lehunytam szemeim és mindkét kezemmel erősen megmarkoltam Hanat.
- Az életemre és a kardomra esküszöm, hogy sosem lépek a démonok útjára. Esküszöm, hogy nem fogok fölöslegesen vért ontani, csak akkor ha azt a kard útja megköveteli, de akkor kímélet nélkül lesújtok! Tettem meg a fogadalmat, ahogyan azt a velem szemben álló menyét is tette, csak én egy kicsit másként, majd visszagondoltam mindarra amin idáig keresztül mentem és a kardba irányítottam minden erőmet. *Megfogadtam, hogy nem ontok fölöslegesen vért és ezt be is tartom... Tudom, hogy te sem tennél ilyet és ezért vagy te nekem a tökéletes! Kérlek add nekem erődet, hogy túlélhessem ezt a próbát és megvédhessek mindenki!* Fohászkodtam még egy utolsót Hanához, majd kinyitottam a szememet, vettem egy mély levegőt.
Ugyanúgy cselekedtem, mind ahogyan a mesterem tette, de hiába szúrtam a kardot a földbe, hiába mondtam el azt, ami nagyban hasonlított arra, amit a menyét mondott, nem éreztem semmi különöset, ám a magamba tett fogalmam után minden megváltozott. Hana mintha magába szívta volna a chakrámat, ahogyan a kard megremegett egy pillanatra.
- Tudom, de a te életed fontosabb nekem mindennél!- hallottam a fejedben egy női, ismerős hangot, ahogyan felemelve a kardomat, az sokkal könnyebbé is vált. Furcsa aura lengte körül, ahogyan Kenyuurei keze is megfeszült a kardján. - Gyerünk! Készen állok! -halottam újra a női hangot, ahogyan megindultál és egy gyors lépéssel teremtem a menyét ellőt, aki nem tudott időben reagálni.
A kard alulról, félátlósan lendült meg, ahogyan középen találkozott a menyét vékonyabb katanájával és egyszerűen félresodorta azt. Kenyuurei a levegőbe emelkedett, amitől még én is meglepődtem. A kard olyan erővel bírt, hogy a mesteremet, messze a legközelebbi fa törzséhez dobta, jó tízenöt méterre, ahogyan a harc még nem ért végett. A menyét még a levegőben megfordult, ahogyan lábbal ért a fához, és azonnal visszatámadt. Felülről a levegőben, pontosan egy felülről indított támadással, mely most éppen olyan gyors volt, hogy nem tudtam kitérni előle. A kardomat a fejem fölé kapva próbáltam felfogni a támadását, ahogyan a föld megroppant a lábam alatt.
- Nem érzem a kardodban a gyilkos szándékot! Erős és határozott a végsőkig, de nem kara megölni! - mondta Kenyuurei – Ha harcolsz, nincs kegyelem, egy kard a gyilkolás szándéka nélkül, csupán életlen fadarab!
- Igaza van! -hallottam meg újra Hana-t- Érzem, hogy szinte kettétörök, attól a vágytól, hogy megöljön téged! Kérlek Saito! Határozd el magad végre! - kért Hana, ahogyan a kard éléből egy kisebb szilánk repült ki, mely megvágta az arcomat egy kis csíkban! -SAITO! -hallottam a kiáltást a szívem legmélyén is.
*Hogyan járhatna át engem a gyilkolási szándék? Hisz te is tudod én nem vagyok olyan! Én gyűlölöm a felesleges vérontást, gyűlölöm azokat akik élvezetből gyilkolnak. Én nem leszek ilyen... Sajnálom!* Közöltem Hanaval, ahogyan kezdtem beletörődni abba, hogy ez a szint az amit én már nem tudok teljesíteni, azonban a váratlan dolog megváltoztatott. A kardomból, Hana "testéből" az apró szilánk ami kirepült és felsértette az arcomat egy komolyabb elhatározásra sarkallt. Ebben a pillanatban egy hatalmasat dobbant a szívem és a szemeim nagyra nyíltak, majd elöltötte a testemet valami, valami amit még nem ismertem. Nem a gyilkolási szándék volt az és nem is félelem... valami más volt, majd hirtelen megértettem. A szeretet, a törődés, melyet a kardom iránt, Hana iránt tápláltam, reagálni kezdett. Ez az érzés közel állt a gyilkolási szándéktól, mégis teljesen más volt. Mindenképpen meg akartam védeni a kardot, ezért hatalmas erőt vettem magamon, hogy ellökjem magamtól a menyétet.
- Én más vagyok! Nem fogok gyilkos szándékkal rád tekinteni csak azért, hogy erősebb legyen. Inkább a magam módján teszem erősebbé magam! Kiáltottam rá a menyétre és a gondolataimban a kard és a démon útja kavargott. Gondolkoztam, hogy mit jellemzi az egyiket és mi a másikat és valamiért a gyilkolási szándékot a démonok útjához soroltam. Az eredmény meglepő volt. Szinte, egyszerűen ellöktem a menyétet magamtól, ahogyan az csúszott néhány métert még a földön, majd maga elé tartva a kezét, értetlenül nézet rám. Azonban a szavaim, az amit mondtam, apró kis mosolyt csalt az arcára, ahogyan ezúttal, annak ellenére, hogy harcoltunk, nem vonta le a védelmét.
- Hogy más utat választasz? - kérdezte vissza- Ezt már halottam egyszer. - nézett téged már komor arccal- És el kell hogy keserítselek, de nincs más út! A harcban nincs semmi élvezet, nem cél az, ha örömet találsz benne, ha keresed. De valamiért harcolni a legnemesebb cselekedett. Ne feled el, ha harcolsz valamiért, arra csak tiszta és eltökélt szívvel leszel képes, csak akkor győzhetsz ha nem tétovázol, csak akkor nyerhetsz ha életben maradsz. - feszítette meg az izmait- Csakis akkor lehetsz erős, ha ölni vagy képes azért az igazságért amiben hiszel. -jelent meg ellőttem néhány gyors lépéssel, ahogyan a csapása elől kitértem, nem kockáztatva azt, hogy újra védenem keljen azt- Csakis akkor leszel képes legyőzni, ha te és a kardod ugyanazt akarjátok. - a következő csapása elől csak elhajolni tudtam, ahogyan a kardjának éle a szemem ellőtt suhant el- Néz a kardomra! -fordult meg egy villámgyors mozdulattal, ahogyan egy alulról indított csapással a levegőbe sodorta a kezeimmel együtt a kardomat is- Ő arra született, hogy öljön! Megakar ölni téged minden porcikájával, én pedig megöllek ha esélyt adsz rá, mert csakis így léphetsz rá a helyes útra!- A kard a feje felett volt, tudtam mit jelent ez, egy végső mindent elsöprő mozdulattal akarja befejezni a harcot.
- Saito! Emlékszel mit tanultál amikor legutóbb láttál? -kérdezte tőlem Hana- Én most tudom mit kell tennem, ha kell megölök akárkit azért, hogy te élhes, hogy veled lehessek minél tovább. Te vagy a legfontosabb számomra...- hallottam tisztán a határozott szavait- Kérlek! Te sem akarsz elveszíteni engem igaz?! - a kép amit láttam, lassított volt, tudhattam, ha most eltalál az a kard, meghalok.
~Sigh - Rendben! De nem akarom, hogy gyilkológéppé válj! Adtam meg neki a választ melyből tudhatta, igen én sem akarom őt elveszíteni és ezért akár készen voltam gyilkolni is. A gyilkos szándék ezúttal felébredt bennem, és most már eldöntöttem, hogy nem kímélem tovább mesterem, akármilyen sérülései is van. Hanaban is megvolt ugyan ez az érzés és így eggyé tudtunk válni, legalábbis én ezt éreztem abban a pillanatban. Vettem egy mély levegőt, majd a kardot magam fölé tartottam. Bal kezemmel erősen szorítottam markolatát, míg jobb kezemmel pengéjének lapját alulról támasztottam meg, hogy kibírjuk mind a ketten, kik egy célért harcolnak és egyesültek, a ránk mért támadást. Hárítottam a támadást, sőt mi több, a fegyverének már nem volt akkora súlya mint azelőtt.
- Nem fogok. Nekem csak te vagy fontos, ahogyan te nem érsz nélkülem semmit, úgy én sem nélküled! - nyomtam el a menyét kardját, szinte egy kézzel, ahogyan olyan érzés volt, mint amikor a belső énem forgatta Hana-t, talán akkor azért volt annyira erős, mert a belső félelmem jobban megértette őt, mind én és most, igen, mostanára fordult a kocka.
A menyét meglepődve ugrott hátra, ahogyan én a pehelykönnyű kardot a kezemben tartva, gyilkos szándékkal vegyítve álltam vele szemben. Keze megfeszült a kardján, ahogyan nem szólalt meg, tudta, hogy most már csak rajtam áll, hogy mennyit hozok ki abból, amire rátaláltam. És én azonnal támadtál, ahogyan egyre hátrébb szorítottam a mesteremet, miközben a női szó a lelkem legmélyéről újra megszólalt.
- Saito, használd a szél élemedett! -közölte velem határozottan- Kenyuurei-san csak a kardjára és a vele való közös kontrasztra támaszkodik, de nekünk van valamink, ami ennél még erősebb. A lelkünk összekapcsolódott, ugyanazt érezzük és ugyanazt tudjuk, ugyanarra vágyunk, egymásnak adtunk az erőnket, azt az erőt, melyet egymás iránt érzünk. -éreztem, ahogyan a kezemben forgatott kard, szinte magától mozgott, ugyan nem ez történt, de valóban, csak akkor vetem észre, hogy reflexből harcolok. Erről beszélt volna a menyét mester, hogy a tapasztalat nélkül, nem érek semmit. - De te több erőt is adhatsz. Add nekem a szél elemű chakrádat, emlékez mit mondott Temari-san, ez az erő a legjobb támadási forma, használjuk ki!
*Rendben! Készülj fel, alkalmazni fogjuk a szél stílust.* Mondtam Hananak, ahogyan megmozgattam a vállamat két kardcsapás között, majd felkészültem. Egy kisebb távolság kellett ahhoz, hogy létrehozzam a technikát, amit eddig nem használtam Kenyuurei ellen, hisz eddig a kardunkkal edzettünk. A tanult szél technikákat nem használtam szívesen, mert féltem, hogy az nem tartozik hozzá a kard útjához, de most hogy Hana ezt javasolta, teljesen biztos voltam a dolgomban.
Kenyuurei épp egy oldalirányú vágással próbálkozott, amit én nem kerültem ki, hanem Hanaval hárítottam, majd egy nagyobb erőfröccsel, odébb löktem a menyétet és én is hátrébb ugrottam.
- Kamaitachi no Jutsu//Metsző Tornádó Jutsu! Kiáltottam fel, ahogyan legyezővé tártam szét Hana-t majd egy csapással létrehoztam a forgó tornádót, melyet a menyét felé irányítottam. Kenyuurei azonnal megvetette a lábát, amint meglátta, hogy a kardom legyező formába nyílik szét és kardját maga előtt a magasba emelte. A tornádó, mely a chakrámból és elszántságomból született, minden elképzelésemet meghaladta, olyan méreteket öltött, mely akár még engem is el tudna sodorni. A széllökés hatalmas port kavart körülöttem, azonban hunyorítva figyeltem, hogy mi is történik mesteremmel. A menyét egyszerűen lesújtott a szélrohamra ami hirtelen ketté vált. Egyszerűen kettévágta a technikát, ahogyan a széllökés megmaradt két része enyhén megrongálta a mögötte lévő fákat.
- Végeztünk! -közölte a menyét, ahogyan a kardját a földbe szúrva azon támaszkodott meg, nehogy elessen. - Abban a pillanatban eggyé váltál a kardoddal, hogy hallgattál rá. - nézett rám a mesterem, fáradt arccal. - A kard nemcsak egy eszköz, hanem a tested és a lelked része. Annyira éles és erős, mind te magad, a lelked, az elhatározásod...- húzta ki a kardot, a talajból, ahogyan felém sétált- … abban a pillanatban, hogy nem csak te hoztál döntést, hanem ő is, abban a pillanatban hogy hallgattál rá, tudtam, hogy végeztünk. - ért elém- A kard útját járod! Nem vagy fennkölt és eggyé tudsz válni a kardal, melyet forgatsz, hallgatsz rá, nem nézed le és nem érvényesül csakis a te akaratod. Ez jelenti a helyes utat az életedben. -rakta a kezét a vállamra. - Most már méltó tanítványom vagy. - ült le melém a földre, ahogyan elhagyta minden ereje – Pihend ki magad, még van vissza négy napunk. Használd ki, hogy jobban megértsd a kardodat! Csakis ezzel a képességgel tudod legyőzni azt a férfit!

"Ezzel született meg Saito és Hana közös elhatározása, miszerint bárki is legyen az ellenfelük, ha valamelyikük biztonságát veszélyeztetik, közösen megosztott erővel néznek szembe vele. Errea hónapra ezzel a kis történettel kedveskedem az olvasóimnak, de ne felejtsétek el, következő hónapban is számíthattok rám és Saitora is egyaránt."

Mesélő: Karin
Helyszín: Fák országa / Fumiyuubo erdőség
Jutalom: -
Jelenlegi chakraszint: 398

Akasuna no Sasori Vas. Szept. 09 2012, 19:46

Üdvözletem!

Nem vagyok túl járatos az ilyesmiben, ezért nem fogok mellé beszélni. Szépen megírt bővítmény! A jutalmad érte 12 chakra!

Csak így tovább Smile

**Huramino Saito** Vas. Szept. 30 2012, 10:47

Harmadik rész: A menyétek birodalmában

Ötödik fejezet: A túlvilág kapuja, egy határozott lépés mely életeket változtat meg!

"Ígéretemhez hűen ismét egy újabb kiadással örvendeztetem meg olvasóimat. A mostani fejezetben elkalauzolok mindenkit az ismeretlenbe, hol még ember nem járt, abból a célból, hogy felülkerekedjek saját sorsomon és eleget tegyek a vállamra rakott terheknek. Düljetek hátra, helyezzétek magatokat kényelembe, na meg persze az övet ne felejtsétek el becsatolni mert rázós menet lesz! Kezdődjék hát a következő fejezet!"

Hana kinyílt és egy legyező formáját vette fel, majd elhangzott a technika neve. A forgószél azonnal elindult, de meglepetésemre nagyobb volt, mint amilyeneket létre szoktam hozni. Egy pillanatra el is csodálkoztam, hogy ez az egész a mostani edzés miatt lehet, majd megrázva fejemet Kenyuurei felé irányítottam. A menyét nem adta egykönnyen a bőrét, és kardjával egy kecses mozdulattal ketté hasította a felé közeledő szélrohamot, mely a mögötte lévő fákban tett így kárt és nem benne. Midezek után kiegyenesedett és közölte velem, hogy befejeztük a tréninget. Miután végighallgattam mindazt amit mondott egy kicsit meglepődtem. *Nem gondoltam volna, hogy erre fog kimenni a játék, azt hittem, hogy ténylegesen meg kellesz sebeznem, hogy vége legyen a harcnak.* Gondolkoztam el magamban, majd pedig felszólaltam.
- Végeztünk? Ezzel az erővel képes leszek legyőzni őt vagy a további négy napot is tanulással töltjük? Érdeklődtem, hisz nagyon is izgatott a dolog és az álláspontom is kétes volt. Egyrészt tanulni akarok még többet, hogy biztosan nyerhessek, másrészt már szeretnék túl lenni a megpróbáltatásokon és megmenteni Temarit. Igen, jelen helyzetben Temari megmentése volt a számomra a legfontosabb, hisz ő elfogadott mint tanítványa és sokat gyakorolt velem. Megismertette velem a szél elem rejtelmeit és mélységét. Másrészt viszont a menyétek faluját is meg akarom menteni, biztonságban akarom tudni azokat akik engem mint kívülállót befogadtak és bíznak bennem. *Neked mi a véleményed Hana? Készen állsz megküzdeni vele? Igaz még nem találkoztál vele, de láthattad te is milyen erős...* Kérdeztem ki a kardomat is, ám válasz nem érkezett.
Pár perc elteltével Hanát a földre szúrom pont úgy ahogyan Kenyuurei is tette azt a saját kardjával, majd a földre ültem mellé. - De jó is lenne újra otthon lenni és egész nap semmit sem csinálni, csak szórakozni és... hagytam abba a mondatomat és kaptam fel a fejem mert valamiről megfeledkeztem, valami nagyon fontosról. - Anyám azt se tudja, hogy mi van velem... Hirtelen elvitt egy idegen férfi akit ő nem ismer és egy nagy robaj közepette eltűntem. Biztos nagyon hiányzom neki és kerestet engem. Még azt is kinézem belőle, hogy magát a Kazekagét is felkeresi miattam. Mondtam ezt ki mind miközben az égre bámultam üres tekintettel. Kérdésem után szinte azonnal másfelé kezdtem el kalandozni és a szüleimre gondoltam, akiket magam mögött hagytam, hogy itt lehessek, hogy olyan dolgot tegyek, melynek fontos következményei vannak. De valljuk be, hogy ez nem olyan hogy lett vagy nem lett volna kedvem, olyan dolog volt ez, mely már a kezdetekor túlmutatott rajtam és most már az életemet kell kockáztatnom, s ilyen fiatalon olyan sulyok nyomják a vállamat, melyeket a hátam közepére sem kívántam.
- Hát az élet ilyen szeszélyes. Amit eltervezz, sohasem úgy alakul, amire várunk, amire számítunk, néha nem teljesen váltja be a hozzá fűződő reményeket. - nézett a mesterem velem ellentétesen a földre. - Téged a szüleid érdekelnek és az felelősség, melyet akaratod ellenére a válladra raktunk. - hunyta le a szemeit. - Talán ez volt az oka annak is, hogy ő más utat választott. Annyira boldog voltam, hogy ő lehet a tanítványom, annyira aranyos és okos kislány volt, akit még sohasem láttam azelőtt. Nem akarta megváltani a világot, nem érdekelte semmi sem, csak tanulni akart, örült annak, hogy én taníthatom, hogy az apjának nevezhet engem, hogy valaki végre törődik vele. Most, hogy belegondolok, amikor ráleltem az erdőben, csak egy koszos kis gyerek volt, célok és álmok nélkül. Mindent megadtam neki, de valószínűleg csak az egyre nagyobb súlyokat érezte a vállán, ezért is hagyott itt és lépett a démon útjára. -mondta nyugodt hangal de mégis szomorúan, ahogyan felnézett rám. - Nem akarom, hogy te is összeroppanj a felelősség súlya alatt. Nem egyedül fogsz kiállni ellene, segítünk mi is, ahogyan csak arra készítettelek fel, hogy túléld a vele való harcot. Hogy egyenlőként mellettünk küzdhess. -állt fel lassan.
*Szóval egy lány volt? Egy lány akire ő talált rá az erdőben, befogadta, felnevelte majd tanította és ennek ellenére elárulta mesterét? Milyen ember lehet ő? Az elmondottak alapján olyan mint én. Nekem sincs célom, se álmom, nem nem fűz érdek ahhoz amihez másokat igen, hogy kage legyek. Pusztán Hanaval akarok maradni és hasznos akarok lenni mindenki számára.*
- Viszont én nem vagyok ő! Gondolataim immáron átmentek hangos beszédbe melyet a mellettem lévő Kennyureinek intéztem, majd hüvelykujjamat magam felé irányítottam. - Mégis mi a fenét gondolsz ki vagyok én? ... Akaratom ellenére a válamra raktatok? Na ne nevettess már. Elvégre én írtam alá ezt a szerződést, én vállaltam mindennek a súlyát és még közel sem értem el azt a pontot amikor fel kell adjam e miatt. Én megteszek minden tőlem telhetőt és megőrzöm tanításaidat! Jelentettem ki magabiztosan, hogy ezzel jobb kedvre derítsem mesteremet, hisz nagyon lehangolt állapotban volt. Kenyuurei ezen mondatomon elmosolyodott, majd végigmért engem, s az edzés alatt szerzett sérüléseimet.
- Nem tanítalak már többet. Nincs rá elég időnk, ennyi idő alatt csak azt a tudást csiszolhatod, amit eddig tanultál.- A semmiből hirtelen zörrent meg a bokor, ahogyan Katamari jelent meg váratlanul.
- Ez nem igaz! -nézett a menyéttársára- Van még valami, ami felett elsiklottunk öreg barátom. -sétált bicegve közelebb, ahogyan mellettem megállt. -Te is tudod, van még egy dolog, ezen a terven kívül, melyet tehetünk, de …
- Azt felejtsd el. Ő az én tanítványom, nem engedem, hogy ilyen örültségre vedd rá. Az az út csakis egy olyan ember előtt áll nyitva aki életben tud maradni a másik világban. -a kardforgató mestered arca mérges volt, ahogyan Katamari-ra nézett.
- És ő pont ilyen. De... Temari-chan már elindult oda. -nézett rám a menyét- Igen, ő vállalta azt az úttat, pedig tudja, hogy bele is halhat. A kérdés már csak az, hogy te mind a tanítványa vállalkozol-e arra, hogy kövesd őt. - Szóval akkor Temari nem esett fogságba? Lelkesedtem fel egy pillanatra, azonban csakhamar megtört lelkesedésem, mert jelen pillanatban is olyan veszélyeknek van kitéve mintha fogságba esett volna. - Mi egészen pontosan ez az út és mit kell tennem, hogy megmenthessem Temarit? Kérdeztem, jelezve hogy vállalom a kihívást melyet elém állítottak.
- De igen!- nézett le rám- Fogságba esett, de a saját hibájából. Arra az útra lépett, melyre csak egy néhányan merészkedtek az idők folyamán és eddig senki sem tért vissza onnan. -nézett bele egyenesen az arcomba.
- Mikor rájött, hogy mi készül, megküzdött azzal a férfival, de elbukott. Nem halt meg, de elmenekült, ide, hogy sikeresnek megakadályozza, azt amire készül az a szörnyeteg. Ugyanis, van más módja, hogy valaki megszerezze a vén bölcs erejét. Az egyik a teáltalad már ismert mód, hogy a legyengült öreg teljes erejét az életével együtt elvegyék, míg a másik ennél kockázatosabb. Alászállni a tudatába és megszerezni az erejét, úgy, hogy ő maga csak nyugalomra tér.
- Vagyis lényegében, úgy szerzed meg az erejét, hogy nem ölöd meg. Minden tudása és ereje a tiéd lesz, de a halálod után a szelleme, mely a testedbe kerül kiszabadul és visszatér ide. Az öreg bölcs, nem egyszerűen csak egy menyét, sokkal inkább begy spirituális lény, aki évezredek óta élhet már ezen a világon. Olyan lény, aki inkább egy isten, mind halandó lény lett, vagy talán éppen fordítva, halandó lényből vált istenné. Akárhogyan is, ez a mód, csak azoknak elérhető, akik szembenéztek saját magukkal, vállalják a felelősséget, hogy úgy szerezzék meg az erejét, hogy nemcsak az öreg saját dimenziójában küzd meg vele, de képes elnyelni a teljes erejét, sőt a teste képes azt befogadni is. Mivel egy élő lélek, lehet, hogy választás elé állítja majd a lelket és az is megeshet, hogy te magad meghalsz. - tudtad meg a valóságot, mely egy pillanatra ledöbbentett. Soha életemben nem gondoltam volna arról a picinyke kis menyétről, mely naphosszat ül a kis "trónján", hogy nem egyszerűen egy menyét, sokkal több annál, egy spirituális lélek, egy isten.
- Temari-nak már vissza kellett volna jönnie, vagyis elbukott és örökbe bezáratott oda. Miután minden információval el voltam látva, egy pillanatra Hanat a földbe szúrtam majd egy nagyobb levegővétel után lassan elindultam az egyik közeli fa felé, majd felmászva rá csak a legtetején álltam meg.
- Tudom mit kell tennem ez nem is kérdés, viszont még mielőtt elindulnék valamit el kell, hogy intézzek. Gondolataimat alig hallható szavakba öntöttem, majd egy üres tekercset kaptam elő és azt kitekerve írni kezdtem abba. Bő tíz perc múlva jöttem csak le a fáról a tekercsel a kezemben, majd a földet érésemkor felkiáltottam.
- Hiyayaka! kiáltottam el magam és vártam, hogy a megnevezett menyét előjöjjön. Tudtam, hogy valahol itt kell lennie a közelben, hisz az előbb még biztatott engem a harcra, és ő nem az a típus aki csak úgy minden szó nélkül odébbállna. Amint elém bicegett én lassan leguggoltam hozzá, majd a tekercset, melyet még a fán írtam lassan átnyújtottam neki, majd halkan a fülébe suttogtam. - Kapsz tőlem egy küldetést. Ha nem sikerülne visszatérnem Temarival együtt, akkor kérlek juttasd el ezt a tekercset szüleimnek. Mindazt amit mondtam alig hallható volt, csakis az aprócska menyét hallhatta meg és ez így is volt rendjén. Amint átadtam neki a tekercset, felálltam, majd a két tapasztaltabb menyét elé járultam.
- Én már szembenéztem önmagammal és le is győztem azt. Egyedül nekem sikerülhet visszahoznom Temarit abból a másik világból. Viszont lenne egy kérdésem. Csak úgy szabadulhatunk ki a világból ha megszerezzük az öreg erejét, vagy elég megtalálnom Temarit és van kivezető út? Kérdeztem rá a lényegre, de legbelül tudtam mi a helyes válasz.
- Nem tudjuk! Mi fiatalok vagyunk ahhoz, hogy ezt tudjuk! - mondta Kenyuurei – Az elmúlt kétszáz évben bizonyos, hogy nem volt olyan ember, se menyét, akinek sikerült volna eljutnia oda és vissza is tért. Fogalmunk sincs, mit rejtőzik odabent, mi vár rád. Amennyit tudunk, azt is csak azért van, mert egyedül egy ember volt, aki sikeres visszatért onnan. Régen, nagyon régen, egy férfi, aki Rikudou sennin unokájának vallotta magát és a teste olyan erő birtokában volt, mellyel képes volt elnyernie azt az erőt!- intett, hogy kövessem, ahogyan kisebb séta után, újfent azon a helyen voltunk, ahol minden elkezdődött a barlang előtt, ahogyan nem is váratva beléptünk, de sokkal mélyebbre hatoltunk, mind korábban. Fáradhatatlanul haladtunk előre, ahogyan elhaladtunk az álomba borult bölcs mellett valamint a vele szemben szintén álomba zuhant őrül férfi mellett, aki miatt az egészen keresztül kellett mennünk. Legszívesebben helyben végeztem volna vele, de nem lehetett hisz épp a bölcs tudatalattijában volt, így ha ő meghal, a bölcs is. Pár perc alatt elhagytuk azon helységet és továbbmentünk a tekergőző alagutakon, ahogyan egy lezárt ajtó előtt álltunk meg, rajta megannyi jelell és pecsétel. - Itt is volnánk! - nézett le rám egyedül Kenyuurei, hiszen Katamari nem jött velünk- Ha kinyitom neked azt az ajtót, nem lesz visszaút! Biztosan ezt akarod?! - tette fel a kérdést, bár maga is ismerte már azt a válasz amit adni fogok. - Ez csak természetes! Meg kell mentenem valakit aki számít rám és meg is fogom tenni és visszatérünk együtt, hogy folytathassuk az edzést. Az edzést mellyel eltörölheted régi tanítványodnál elkövetett hibáidat.
- Rendben! -érintette meg az ajtót, ahogyan lassan kinyílt, elégve a rajta lévő pecsétek, elszakadva a rajta lévő láncok, ahogyan a sötétség mely onnan bentről áradt, egy pillanatra ledermesztett!
Lassan léptem csak be, ahogyan az ajtó bezáródott hatalmas erővel mögöttem, ahogyan a folyosón, hirtelen apró kis lángok gyúltak, egyenesen haladva előre, ahogyan egy kicsit lejtett a talaj. Egyre mélyebb és mélyebbre, ahogyan úgy fél óra séta után, egy hatalmas barlangba érkeztél, melynek a végét ugyancsak sötétség takarta el.
- Hát eljöttél! - hallottad Hana hangját semmiből- Már vártalak, alig vártam, hogy újra együtt légy velem! - sétált ki a sötétből, ahogyan barátságosan elmosolyodott- Olyan régóta vártam rád! Annyi év telt már el, mióta beléptél ide, és most újra látlak! - hallottam a hangját.
- Nem örülsz? -vágott csalódott arcot- Itt benn máshogy telik idő, annyi éve sétáltál a lépcsőkön és ez az erő, mely ezekből a falakból árad, újra testet adtak nekem. Valóban lenyűgöző a vén bölcs ereje... - Egy éve? Hát akkor lesz mit bepótolnunk! Mondtam, ahogyan egyre közelebb és közelebb mentem hozzá, azonban egy kicsit tartottam is a lánytól. Ezúttal nem éreztem kettőnk között azt a bizonyos köteléket melyet azon a virágos mezőn éreztem amikor megjelent előttem. Nem voltam biztos benne, hogy ez nem valami csapda, ezért csak óvatosan haladtam előre és próbáltam minden egyes részletre odafigyelni.

Óvatosan közeledtem a nőhöz, aki teljesen úgy nézett ki mind Hana, de semmit sem éreztem, nem éreztem azt a köteléket, amit annak idején, mikor együtt voltam vele. Azt mondta, hogy évek óta itt vagyok, mégsem öregedtem egy csöppet sem, sőt ő sem, és az amit mondott, az sem volt teljesen tiszta. Éreztem az átverés és a csapda szagát és valóban, ahogyan egyre közeledtem felé, ő valahogy mindig ugyanolyan távol maradt tőlem. Nem mozdult meg, egyszerűen akárhogyan akartam a közelébe kerülni, sohasem értem el.
- Miért nem jössz ide?! Annyira vágyok arra, hogy megérints újra! - nyújtotta felém a kezét, de én mégsem tudtam elérni őt, még mindig nem, ahogyan a mögöttem lévő ajtó, a lépcsőkkel lassan teljesen eltűnt a sötétségben. - Kérlek, gyere ide, hiszen azt mondtad, hogy szeretsz! Csak azért vagyok még mindig itt, mert rád vártam, hát csak ennyit jelentettek neked az érzéseid, melyet irántam éreztél? -kiabálta kétségbeesve, ahogyan könnyek szöktek a szemébe, ám én erre megálltam, lassan körbenéztem. Alig láttam el öt méterre, mögöttem csak a sötétség és ahogyan visszanéztem már az ajtót sem láttam, egyszerűen olyan érzés volt, mintha elvesznék a nagy sötétségben. - Mi a baj? - kérdezte tőlem ismét Hana értetlenül!

"Ne hallgass rá! Kérlek... nem hallod amit mondok? Saito-kun?!" hallottam egy apró hangot a semmiből, halkan és alig érthetően.

- Ááá ... már értem! Amíg vártam rád, körbenéztem itt! Azok a lépcsők, valójában egy csapdát rejtenek és téridő torzulást okoz. Az idő odabent máshogy folyik, ott, itt és odakint is! Magam sem értem, hogy ez hogyan lehet, de annyi biztos, hogy jelenleg már ötven év telt el azóta, hogy beléptél az ajtón. Minden amiért küzdöttél, már mind lényegtelen! -
Érkezett felém a lány hangja, s mondandója, melyre már homlokomat ráncoltam és féloldalasan a lányra néztem. - Fogd már be végre! Kezdesz nagyon idegesíteni! Hana sosem kételkedne az érzéseimben, ahogyan én sem kételkedem az öveiben, úgyhogy ideje lenne végre felszívódnod! Mondtam neki mindazok után, hogy megemlítette ezt a téridő torzításos dolgot. Remélhetőleg ezek után csendbe marad, vagy ami a legjobb eltűnik előlem. *Tehát ezért nem tért vissza innen még senki az elmúlt évtizedekben. Egy árny, vagy akármi is az az izé ami megjelent előlem, elcsalt a visszafelé vezető utat biztosító ajtótól. Most már csak egy irány maradt hátra, homlokegyenest előre.* A lány semmit sem reagált arra, amit mondtam neki, csak némán állt ott, meglepett arccal, ahogyan egyre mérgesebbé vált a tekintette és fenyegetőbe. Mit sem foglalkoztam ezzel a ténnyel, hisz fontosabb volt számomra, hogy rájöjjek, hol is vagyok, hol a kiút és a legfontosabb, hogy megtalálom Temari-sensenpait. Pusztán csak egy pillanatra voltam figyelmetlen, egy pillantást vetettem csak a hátadon lévő Hana-ra, ahogyan éles és fájdalmas szorítást éreztem a kezemen és ahogyan visszakaptad a tekintetted, Hana eltorzult arcát láttam, ahogyan közel hajolt hozzám.
A megérzésed helyes volt. Ahogyan ilyen közel álltam hozzá, az arca sokkal nagyobb volt, mind kellett volna, a termete is, a kezei szinte a fél felsőtestemet átérték, ahogyan a szorítása egyre erősebbé vált. Arca lassan de biztosan változott, a szerelmes és aggódó arca helyett, egy groteszk és gyilkos szándékot sugárzó arc vette át, ahogyan lassan közelebb hajolt hozzám. Nem tudtam mozdulni, nem engedett és hiába igyekeztem, most ő volt előnyben.
- Ostoba ember!- mondta haraggal torz hangon. - Én megadtam volna neked azt amire vágysz, még ha alig is éreztem benned a legnagyobb félelmedet...- akkor jöttem rá, hogy ez a hely hasonló ahhoz, mind amikor a saját belső énemmel harcoltam, de ez valaki más elméje lehet, talán a bölcsé... Jutott eszembe egy pillanatig- Nem te vagy az első aki idejön, nem is az utolsó! De a saját ostobaságodnak és a arroganciádnak köszönhetően, ez a hely lesz a sírod!- az arc lassan szétesett, már egyáltalán nem hasonlított Hana-ra. Inkább egy élőhalott volt, mind ember, vagyis inkább menyét. Ahogyan az álca lehullt, a testalkat és a kinézett inkább hasonlított egy több száz éves menyétére, mind egy emberére. Alig volt már rajta szőr, csupa csont és bőr és s szürke szemek, melyek a sötétség miatt voltak valószínűleg - Felfallak és végre elnyerem az ő erejét is... - a száját lassan kitátotta, ahogyan a nyál az arcomra folyt, láttam a fogakat és a tekintetét, tudtam elsőre, hogy egyben képes lesz lenyelni, ám nem tudtam mozogni, szinte összeroppantottak a kezei.

„Ne add föl Saito!” Hallatszott ismét a hangot, Hana hangja „Nem halhatsz itt meg! Nem engedem!”

A kardom egy pillanatra felragyogott és a szorítás egy pillanat alatt tűnt el, ahogyan valami meleg érzés kerített hatalmába. Az állat száját egy éles sikoly hagyta el, ahogyan megtántorgott. A keze eltávolodott tőlem és tisztán láttam, hogy az ujjai hiányoznak. Kezem azonnal a kardért nyúlt, de nem éreztem semmit a hátamon. Egy légnyomás, minden megváltoztatott. Az állat feje szinte elvált egy pillanat alatt a testétől, ahogyan a „démon” lassan oldalra dőlt és a sötétséggel együtt mely körülvett, szétrobbant és egy nagyon is világos teremben találtad magad.
- Egyben tényleg igaza volt! -hallottam Hana hangját- Az öreg bölcs ereje, képes arra amit állított. - sétált ki az állat mögül a valódi Hana, ahogyan a jobb keze helyén a kard pengéjét láttam egy pillanatig, ahogyan lassan visszaolvadt a testébe és az az alka, melyet oly régen láttam és a célom, hogy újra láthassam, megvalósult. - Valóban képes testbe önteni engem. -mosolygott rám, miközben ugyanaz az érzés fogott el mind régen.

"Egy nemvárt eseménynek köszönhetően újra találkozhattam azzal a lánnyal akinek életének, s létezésének bizonyítékát hajkurásztam azóta a nap óta, mikor végleg elváltunk egymástól. Ahogyan az előző rémképnél is tudta hősünk, hogy nem valódi, úgy dobbant meg szíve abban a pillanatban amikor újra láthatta Hanát. Ezzel a sorokkal búcsúzom egyenlőre, de ne feledjétek, következő hónapban is számíthattok rám és Saitora is egyaránt. Kalandunk tovább folytatódik, ahogyan immáron a Bölcs elmélyében utazva rátalálunk arra a férfira aki miatt a jelenlegi helyzet kialakult és a dolgok csak még bonyolultabbá vállnak. Következő fejezet címe: Kenyuurei bukott tanítványának, Akumának követője!

Mesélő: Karin
Helyszín: Fák országa / Fumiyuubo erdőség
Jutalom: -
Jelenlegi chakraszint: 410

Akasuna no Sasori Csüt. Okt. 04 2012, 12:25

Üdvözletem!

Mint megígértem, még a mai napon meglesem ezt a bővítményt. Azt hiszem legközelebb, először meglesem mennyit írtál és utána döntök, hogy vállalom-e xD (Lustaság Powa!).
Na szóval, elolvastam és találtam néhány helyesírási hibát, de mivel elég sokat írtál, ebbe most nem kötök be, hisz úgyis nehéz lenne kiszűrni minden hibát. Tehát a jutalmad:
+20 chakra

**Huramino Saito** Csüt. Okt. 04 2012, 19:40

Nem szeretem az 5 soros bővítményeket, sosem írtam olyanokat és nem is fogok Wink

Igazándiból még ezt a mostanit is kevésnek véltem, de muszáj volt ott befejezni ahol, mert ha tovább írtam volna akkor már belecsúszok a következő részletbe Smile

Köszönöm még1x az ellenőrzést Smile

Ajánlott tartalom

Huramino Saito

Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito

Re: Huramino Saito