Takumi no Sato

Yun meggyógyította Kensei-t, nem annyira, hogy harcolhasson, de annyira igen, hogy életben maradjon. A vérzés elállt, ahogyan Kensei is érezte, hogy bizony a levegőt is könnyebben képes venni, nem akadozik már, mind korábban, de cserében minden mozdulat hatalmas fájdalommal járt! A két tigris halhatóan harcolt a lánnyal, ahogyan a melletek lévő ház néhány részén hatalmas tűzoszlop csapott ki néha, vagy éppen hatalmas csattanásokkal és a ledőlő falak hirdették azt, hogy a harc nem állt le.
Gouken engedelmeskedett Yun parancsának és odarohanva hozzá, együtt akartak elmenekülni, mikor valami hatalmas becsapódott melléjük. Összetörve a tető csempéit, de a kezdeti meglepődés után, mindenkin enyhe öröm és megnyugvás vett erőt. Csak az egyik tigris tért vissza, ahogyan a fején egy hatalmas és mély vágás éktelenkedett, melyből szinte összeomlott a vér, de nem lihegett, egészen addig, míg a szája ki nem nyílt és egy női kéz pottyant ki belőle, melyet eddig szorongatott.
- Sajnálom Yun, ennél többre nem voltam képes...- rogyott meg a lába, ahogyan elterült a földön- … az a lány nem ember, hanem egy démon! Az első támadással letéptem a kezét, de még így is csak arra tudtam rákényszeríteni, hogy elmeneküljön. - lihegte, ahogyan elmosolyodott- Minimum megmentelek titeket! -tűnt el kisebb pukkanás közepette, ahogyan ahogyan lehet, eltüntetek a közeli erődben.

//Írj még egy postott, hogyan válsz el tőlük Kensei! Ha visszatérnek az inaktivitásból, majd erre reagálnak! Amúgy pedig a többit Pm-ben megbeszéljük! //

A küldetés véget ért!
- Yun +25 ch szinttel lett gazdagabb!
- Goukan szintén +25 ch szinttel!
- Kensei pedig +15-el!

A férfi most már újra kap levegőt, habár még nem kéne túlságosan erőltetni. A vágások még mindig fájtak, így a mozdulás is iszonyú fájdalommal járt. Ez neki semmi, hisz már volt egyszer ilyen helyzetben, de igaz annak legalább örül, hogy a tüdeje nagyjából rendbejött, az elég kínos dolog volt. Nagy a fájdalom, de megpróbál feltápászkodni, és sikerül is... Mostmár biztos lehet benne, hogy rendbe fog jönni. A kardját, amit eddig a kezében szorított, most a hátán lévő tokba csúsztatja. A harc azonban még nem ért véget, tűzoszlopok csaptak fel, döltek a falak...
~ A rohadt életbe milyen szívós ez a r***nc... ~ gondolta, habár nem tudta mozgósítani minden erejét. Azt viszont leveheti ebből, hogy ebben a nőben még csak egy szemernyi becsület sincs. Alamuszi taktika hátbaszúrni egy ellenfelet... Kensei mindig is azt az elvet támogatta, hogy szemtől-szemben zúzza le az ellenségeit, hisz úgy még a győzelem is sokkal édesebb. Úgy legalább az ellenfél is már a gatyájába vizel, látva hogy nincs semmi esélye, na de így. Már indulna Yun, és Goukan felé, amikor egy nagy “valami” csapódik be. Egy pillanatra megtórpan, és nyúlna újra kardjáért, de fölösleges, amint kirajzololódik, hogy kiaz/miaz rögtön leengedi karját. A tigris szájában a nő karja volt...
~ Nos legalább valamit elértünk ezzel... Habár nem hiszem, hogy ilyes valakit, mint ez az őrült csaj meg lehet állítani. ~ csak arra tudott még gondolni, hogy így már képtelen lesz legalább a kézjelek használatára. Viszont amilyen démoni volt ez a nő, képes magának egy új kart felvarrni, vagy éppenséggel új testet találni. Már közelebb megy a többiekhez, illetve Yun-hoz, ahogyan átöleli, és a nyakába csókol.
- Bocsáss meg nekem szerelmem, hogy ebbe kevertelek... - suttogja a nő fülébe. - Ez csakis miattam van, miattam kerültél erre az ösvényre, és tudom, hogy szörnyű dolgot fogok tenni most ismét, de muszály tovább állnom. Meg kell találnom Sei-t és tisztázni a dolgokat. - lehelt még egy utolsó csókot a nyakára búcsuzóul. Most jó sokáig furdalni fogja a lelkiismeret, hiszen főleg ez után Yun szinte összetört. Eltávolodik szerelmétől, majd Goukan-ra mutat. - Vigyázz rá, mert ha nem, megtalállak, és szerintem tudod, hogy mi lesz a vége kölyök. - nézett komolyan a fiúra. Tett hátra pár lépést, és aztán megfordult... Ideje elhagyni ezt a helyet és újra találkozni régi haverjával...

Az út nem volt eseménydús. Majdnem meg haltam az unalomtól. Javarészt egyedül utaztam. nem akartam, hogy társaságom legyen. Jobbnak láttam ha a lehető legkevesebb emberel találkozom utam során. Mikor kénytelen voltam emberek közé menni akkor is csak meg fáradt utazó látszatát igyekeztem keltani azzal, hogy fegyvereimet kicsit távolabb hagytam amíg információt és szállást kerestem. Így remélhetőleg kevésbé fognak rám emlékezni. Hisz ki jegyezne meg egy poros koszos lányt, hogy itt járt. De ha fegyverekkel vonulnák be elméjükbe égnék.
Mi után meg pihentem egy kicsit. Hasam meg töltöttem és meg kaptam azt ami kelet tovább álltam. persze kitérővel, hogy a rejtek helyen hagyót fegyvereket magamhoz vegyem. Végig inkább a vadállatok által taposót ösvényeket jártam. Vagy még azt is hanyagoltam néha ha túl közel vitt az úthoz. Inkább haladok lassan és teszek meg kis távokat de feltűnéstől mentesen mint, hogy az úton menjek.
Lassan és nehezen de elértem a néhai falu közelébe. Úgy talán egy órányira a falutól ismét elrejtettem a legtöbb holmim. Alaposan elrejtettem mindent. Kivéve a fegyvereket és néhány szem energia tablettát magamhoz vettem. Négy darabot, hogy ha pontos akarok lenni.
Ezek közül egyet most be is vettem. Gyorsan át öltöztem és fel vettem a maszkot. Szerencsém volt avval, hogy találtam egy sűrű bozótost. Így ha a közelben lett volna egy ember. Nem láthatta volna, hogy mit művelek. De mivel egy lelket sem láttam nem is lett volna szükség, hogy ennyire elrejtőzzek. Fel vettem a maszkot és a ruhát amit még korában vásároltam.

Ruha és a maszk

Majd a két ninjatot a hátamra rögzítettem úgy, hogy egymást keresztezték. A kunaokat és shurikeneket tartalmazó kis táskát pedig az oldalamra. Az oldalamon logó táskába dobtam a három darab energia tablettát és elindultam a szelem falu felé.
Pont ahogyan számoltam nagyjából egy óra kellett, hogy gyalog oda érjek.
A látvány ami fogadót régebben teljesen ledöbbentett volna. Mindenhol csak üszkös romok. A néhai faluból nem maradt semmi. Itt-ott még állt egy fal. Vagy egy ház de csak félig. Mindenhol csak a megszenesedett maradványok amit nem kímélt az idő vas foga. Nagyot sóhajtok látva a pusztulást. Nincs más lehetőségem kutatnom kel hátha találok valami használható nyomot. Vagy valamit ami arra utal, hogy merre kel tovább indulnom. Végig sétálok az egyik utcán de nem találok semmit csak a harc nyomait amint eddig. Legalább egy papír egy tekercs vagy bármi más. De a legjobb ha hirtelen előttem teremne, hogy meg könnyítse a munkám.

Fene vinné el. Káromkodtam magamban hisz semmit nem találtam egy nyom egy apró bolhányi akármi. Még annyit sem. De nem adtam fel ha már belefogtam. Tovább kutattam a romok közt. A figyelmem egyre jobban fel keltette az a pár romos épület. Az egyik környékén mintha valaki egy kicsit eltakarította volna a törmeléket. Valamint felhalmozta őket kupacokban. Nem igazán érdekeltek. Lehet csak mentés közben ahogy rakodtak pakoltak keletkezet az egész. Tovább kutattam és végre fel csillant a fény. De el is halt egyből. Egy kunai tört találtam elégé elhasználódva. Csak egy jel, egy hasztalan emlék. Ami magában hordozza az enyészetet ami ezt a falut sújtotta.
Újra csak káromkodni támadna kedvem amikor valami zajra leszek figyelmes. nem nagy szinte jelentéktelen. Átlag ember biztos nem is figyelne rá. De egy ilyen környezetben teljesen felpörget. Adrenalin ami szét árat testemben kicsit fel fokozta érzékeim. Mind az izgalom és a zaj hatása. Közelebb sétáltam a forráshoz ami az egyik romos épületből jött. Pár gyermek volt az akik a zajt csapták. Koszos maszatos arcok. Félelemtől reszkető arcocskák.
Mi ért pont gyerekek? Kérdezem ön magamtól.
Fél térdre ereszkedtem a földön és meg vizsgáltam valamit. Közben agyam hevesen zakatolt. Hát több mint a semmi. Talán legalább tudnak mutatni valamit. Egy irányt egy falu nevét vagy egy táj egység. Igen bármilyen információ jól jönne. Felállok és néhány arc eltűnik. De egyet még látok. Fel fegyverezve kardokkal nincs esélyem, hogy közelükbe kerüljek. De még csak ha ez lenne a baj. mert a külsőm se túl bizalom gerjesztő jelenleg. Nincs más választásom vissza indulok ahol minden más holmimat hagytam. Nem több mint másfél két óra alatt meg is tettem az oda vissza utat. Persze lehetett volna gyorsabb. Sokkal rövidebb az út és az idő tartam. De chakrát nem használhattam. Mert ha a célpontom a közelben van minden csepp erőmre szükségem lesz. Fogom magam és egyik ruhámra ki pakolom az ételem egy részét. meg persze még 1-2 meleg ruhát. persze csak annyit nekem maradjon valami minimális. Majd hátrébb húzódok pár métert és le ülök a földre. Valamint a kardokat a földre fektettem magam mellé. Majd meg szólalok. De törekszek arra, hogy hangom kicsit se hasonlítson eredetire.
- Nem akarok rosszat nektek. Az ételem és ruhám egy részét nektek adom. Bizonyíték, hogy nincs gonosz szándékom. Én csak kérdezni szeretnék.
Gondolkodtam lehet ennél több fog kelleni. Volt is egy megoldás. De viszont azzal minden maradék pénzem elveszteném. A helyzetem nem a pénz vesztését nem engedi meg. Ha nem egyszerűen az idő ami ezt megakadályozza. Ha túl sók időt hagyok neki talán soha nem bukkanok rá.
- Ha kell addig ülök itt akármeddig kell. De az étel és a ruha a tiétek.
Remélem, hogy megragadják az ingyen étel és a ruha lehetőséget. Potya meleg ruha és nem valami romlót, vagy nyers étel. Rendes ízletes falatok. Fel néztem az égre kezdet az ég beborulni. Amiből lehet, hogy eső lesz. Nem tudom ezen a tájon soha nem jártam még. Így nem tudom meg jósolni, hogy elfogok ázni vagy a gyerekek józan ésszel élve rá jönnek tényleg nincs rossz szándékom.

Ah nincs mit tenni. Elázni nem akarok teljesen a végén még meg fázok.
- Csak pár kérdést akarok feltenni. Segíteni nektek mert részben ezért vagyok itt. Ha csak a válasz kellene és rosszat akarnák nektek simán elvehetném erőszakkal is. De nem teszem és tiszteletben tartom, hogy féltek és nem akartok látni. Ezért vállalom a megfázást a betegséget azzal, hogy itt maradok kint a hidegben és esőben.
Felállok és minden holmim fogva egy félig szét dőlt ház felé vonulok. A meg maradt tető ami csodásnak mondható módon nem omlót össze.
A két fal pedig a tetőt tartotta talán nyújt egy kis védelmet. Találtam kevés száraz fát és a tűz gyújt szerszámok még nem áztak el. Így kicsi tűzet tudtam gyújtani. Fényt adott és egy kevéske meleget is. Lábaim magam alá húzva ültem. Tudtam csak várnom kell. Ha reggelig se történik semmi. vagy holnap delelőt miközben más nyomok után kutatok. Akkor nem sok esélyem van itt bármire is lelni. Lassan meditációba merültem, hogy energiát gyűjtsek. Majdnem elaludtam, de figyeltem rá, hogy ne mélyen. ha valaki közeledne felébredjek. Meg ha kell védekezni tudjak.

Egy hideg fal darabon ültem. Ami a fejem főlőt volt ugyan védet az esőtől de ha feltámadt a szél néhány csepp oldalt bevert a hajlékom alá.
Hideg volt és fáztam. De nem volt más hely ahova mehettem volna. Lassan félálomba fél meditációba merültem. Egy halk nesz volt mi felébresztett. Tekintettem egyenesen a felém közeledő kislányra emeltem. Szemem végigmérte. Furcsa volt és gyanakvásra adót okot.
Tull tiszta volt a ruhája és a külsője. Sok lehetőség és gondolat elárasztott.
Vajon valaki látogatja őket? Vagy talán csak próbálnak tisztálkodni nem elhagyni magukat és a mulatságosukat? Talán túl összetartóak és ennyire vigyáznak egymásra. De akkor mért alszanak éjjel egyedül. Együtt biztonságosabb lenne. Lehet az egész csak egy csapda?
Teljesen mindegy úgy sincs most más választásom. Kénytelen leszek követni. Nem szóltam semmit a felszólításra. Csak követtem ha már meghívőt saját hajlékába.
Holmimat magammal vittem és meg vártam amíg leül. Majd elhelyezkedtem én is. Táskám és felszerelésem lepakoltam ahol nem lesz a kislánynak útban. Majd leültem a hálózsákomra amit kiterítettem.
- Meg értem, hogy félnek egy idegentől aki így néz ki.
A lányra néztem és a maszkalat mosolyogtam.
- Nagyon bátor lány vagy. Biztosan nagyon ügyes és okos is. A ruhák nem mossák ki magukat. Tudod nekem sincs semmim. Régen sokan voltunk. Egy kis falu jelentéktelen volt. De rossz helyen helyezkedett el és a falunkat lerombolták. De ez már nagyon-nagyon régen volt.
Nagyot sóhajtok majd felállok és pár falatot veszek elő a táskámból. Majd a hálózsákon hagyom és elsétálok onnan, hogy a lány bátran elvehesse.
- Biztos éhes lehetsz még. Az a takaró pedig nem túl vastag. Jobb ha az enyémet használod alvásra. Melegebb, tisztább és jobb benne aludni.
Miközben beszéltem körbe jártam a házat és megnéztem pár dolgot. Vagy is azt, hogy biztonságos és az éjszaka nem szakad a fejünkre.
De minden rendben volt a körülményekhez képest.
- Ohh ugyan semmi baj nem voltál tiszteletlen. Hm szép nevetek van. Talán akkor nekem is be kellene mutatkoznom.
Nem vettem le a maszkom csak le ülök a lánnyal szemben.
- Shiroi no Akuma vagyok. De hívhatsz máshogy is ahogyan a kedved tartja.

- Rendben hiszek neked.
Vissza ülök a hálózsákra és táska tetejére teszem a kevés ételt.
- De az ételt elfogadhatod nyugodtan. Ponta-chan nagyon okos és bölcs. Nyugodj meg nem akarlak bántani csak mutatok valamit.
Elővettem az egyik ninjatom és kicsit kijjebb húztam a hüvelyéből. Majd át nyújtottam a lánynak markolattal. Így ez a mozdulat nem bántani akarom, hisz a fegyver markolata az ö kezében lehet. Majd a földre tettem és elengedtem.
- Ha egy picit még kijjebb húzod a kardot láthatsz a fémen egy feliratot. "A Gyávák minden nap meghalnak, de a bátrak csak egyszer."
- Ti is nagyon bátrak vagytok. Tudod én szeretem ha valaki bátor és kitart az mellett amit szeret vagy amit akar.
Becsuktam szemeim és a hátam egy faldarabnak támasztottam. Fejem a tető felé fordítva hallgattam a lány légzését. Az eső egyre haragosabb és gyorsabb kopogását. Nem szeretem ha esik. Sok mindent elmos és tönkretesz. De ugyanakkor az eső táplálja a növényeket. E mait az állatokat és az embereket is.
- Keresek valakit a három emberközül az egyiket aki ezt művelte a falutokkal.
A lányra nézek egyenesen kinyitom a szemeim.
- Azért keresem, hogy megbüntessem. Azért amit itt műveltek veletek és a faluval. Mert nem jó ez így, hogy bűnt követettel és nem kapja meg a kiérdemelt büntetést.
Nagy levegőt vettem és folytattam.
- Katsutomo Goukan a neve azt hiszem egy fiatal fiú. Információ kellene, hogy merre indult el a falutokból. Vagy bármilyen más dolog nagyon jó és hasznos lenne.

Elmosolyodtam a lányon és nagyot sóhajtottam.
- Tudod nem ugyan azt jelenti. Rosszul értelmezted. Tudod mikor valami nehéz dologgal kerülsz szembe. Mondjuk egy döntés vagy feladat.
Tudod azt, hogy a siker nem biztos de ennek ellenére felemelt fővel büszkén és bátran belevágsz. Akár sikerül akár nem jó érzésed lesz büszke leszel mert volt bátorságod belevágni és végre hajtani. Tudod ilyen döntésekkel tele van az élet. Minden napra jut egy adag. De ha nincs a szívedben bátorság. Nem mersz döntéseket hozni. Elkerülöd azokat a döntéseket feladatokat amik, hogy is mondjam nehezek. Akkor minden nap meg halsz lélekben egy kicsit. Mert tudod, hogy ha belevágsz az életed sokkal jobb is lehetne ha lenne merszed.
Felemelem a kezem és mutató ujjam és hüvelyk ujjamat jól látható kicsi rés marat közte.
- Néha elég ennyi bátorság, vagy gyávaság, hogy mindent meg változtasson. Tudod lehet amit csinálsz az apró döntés apró cselekedet. De a világ apró döntésekből és dolgokból áll. Ezek a dolgok alkotnak egy hatalmas nagyot vagy is a világunkat amit mi formálunk a döntéseinkkel.
Meg fogom a kardot vissza csúsztatom a hüvelyébe és magam mellé teszem ahol a másik is pihen. Majd meg mozgatom vállaim és újaim kicsit. Picit elgémberedtek mert hűvös volt és a csapadék ezen még többet rontott. Szerencsére mikor előbb körbenéztem találtam pár fadarabot ami elég száraz volt. Biztos nem használták semmire. Mert egy nagyobb deszka töredezett darabkái voltak. Felálltam és a föld egy száraz pontján pár pillanat alatt vidám pattogó tűzet gyújtottam. Igaz nem valami nagy de legalább egy pici meleget ad.
- Bennem sincs bosszú vágy. De tudod vannak olyan dolgok amiket ha elkövetnek az emberek azért büntetést érdemelnek. Tudod minden cselekedetnek tettnek és dolognak van ellentettje.
A tűzre mutatok jobb kezem mutató ujjával.
- Látod a tűzet fény és a sötétség. Ha nem létezne a sötétség akkor nem lenne annak sem értelme, hogy fény.
Kicsit meglepődtem amikor ennyire meg nyílt a lány, hogy átadja nekem a plüssét. Éreztem ezzel meg tettem egy lépést a lány kezd bízni bennem. A fényképet is kezembe vettem.
- Ponta chan akit én keresek fiatal férfi nemű ember. A képen aki van nagyon hasonlitrá.

Az egész horrorba illet. Fura hang a semmiből. Ponta-chan nem lehetett, egy plüss ilyet nem tud csinálni. Aztán ahogy Yuzu elterült a földön én ösztönösen melé léptem egy pillantás alatt és az ölembe vettem.
- Hallod ne csináld ezt. Ne rémissz ilyen dolgokkal.
Felnézek a belépdelő alakra. Nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Fogalmam sincs, hogyan kerülhetett ide. De az biztos, hogy ő művelte ezt a lánnyal. Legalább is volt benne része.
- Dicsőség, hírnév és a pénz csak üres szavak. Minden elmúlik egyszer ahogyan ezek is. Ahogyan az életünk lángja is kialszik egyszer.
Yuzu fejét simogattam, hátha közben magához tér. De, hogy ne fázzon egy cipzáros felsőt rá terítettem.
- Először csak szimpla igazság, a tudat, hogy akik ilyet művelnek elkel, hogy nyerjék a méltó büntetésük. De amikor találkoztam Yuzuval itt bent már más is volt a szívemben. A gondolat nem hagy nyugodni, hogy itt van olyan helyen amit nem érdemel. Otthon nélkül és olyan személy nélkül aki gondoskodik róla.
Nagyot sóhajtok majd folytatom.
- Egy kicsit emlékeztet magamra. Meg a klánomra ez az egész helyzet ezért az egyik feltett szándékom lett, hogy segítsek Yuzunak.

-Oss.
Fogom a lányt és miközben az öreg beszél a háló zsákomra fektettem és betakarom. Ponta-chant is mellé teszem, hogy az álma nyugodt legyen. Talán majd ez az öreg tud némi információt adni. Már a lány is sokat segített a fényképpel, de ő még többet tud talán.
- Nagy és jó szíved van öreg. Azok ellenére amiken te is keresztül mentél még is itt maradtál, ezért tisztelek.
Szóval még beszélt is vele. Érdekes nagyon érdekes, talán csak az egész egy álca volt, hogy elfedje igazi célját. Bármi előfordulhat még az is, hogy ő állt az egész támadás mögött. Habár lehet ő volt a leggyengébb.
- Értem köszönöm, a segítséget.
Felállok, majd össze pakolom a holmimat. Kardokat, táskát mindent a helyére, kivéve a hálózsákom és tiszta ruhát amit Yuzunak adtam.
- Amint eláll az eső és pirkad elindulok, hogy a többi gyerek ne találjon itt. Nem akarom őket megrémíteni.
Végig simítok Yuzu buksiján majd az öreg felé fordulok és megállok előtte.
- Segítségért cserébe elmesélek egy régi történetet.
Nagyon régen volt még a harmadik ninja háború idején. A fő események akkor zajlottak le. Egy klán a hó országában teljesen elpusztult állítólag még írmagjuk sem maradt. Úgy tisztelték és félték őket, mint a túlvilág szellemei. Olyanok voltak nevük ellenére mint az egykor itt élők. Békések és barátságosak, ha egy rászoruló tévedt közelükbe segítetek rajta fenntartás nélkül. Ez lett a vesztük szépen lassan ki tudódót milyen tudás birtokában vannak. Háború idején pedig a tudás hatalom. Hatalom minél nagyobb annál biztosabb a győzelem. Szépen meg haltak azért mert hűek voltak az elveikhez.
Nagyot sóhajtok.
- De ez már nagyon régen történt. Viszont ígérem, hogy Yuzu ért vissza jövök, De ha nem tudok akkor is egy barátomat elküldöm.

- Hm igen igaz lehet. Ki tudja, hogy mire lehetek képesek?
Felnézek és igen tényleg szomorúan veszem tudomásul, hogy indulni kellene. Az öreg segít fogja a holmim és nekem nyújtja.
- Köszönöm. Jobb lesz így, ha nem látnak így is elégé felzaklattam őket. Rendben és köszönök mindent amit csinált.
Táskát a hátamra veszem és alá a kardokat természetesen. Megigazítom a fel szerelésem és elindulok, hogy felkutassam a kiszemelt célpontom. Már majd nem kiléptem a romos ház ajtaján mikor egy bizonyos hangot halottam. Semmi máshoz nem lehetett hasonlítani ezt a surrogást. Csak szemem sarkából láttam a két shurikent mikor kissé hátra fordítódtam fejem. Tudtam nincs esélyem, hogy elkerüljem. Ezért abban bíztam, hogy majd a hátizsák és a sok beletömött holmi majd felfogja. Nem tévedtem sikerült úgy mozdulnom, hogy felfogja ölet, de nagyban múlt szerencsén is. Egyből tudtam, hogy nem kel tovább keresnem.
- Pedig ha nem feded fel magad soha nem jöttem volna rá, hogy kivagy.
Meg fordulok az öreggel szembe legyek, hátamról pedig ledobom a táskát.
- Felesleges tovább álcáznod magad, de mielőtt még egymásnak esnénk menyünk ki a házból. Nos?
Vetem fel a dolgot, mert ha a lány nem közömbös neki és van benne valami jóság akkor nem itt a lány mellet fog velem harcolni. Hátra nyúlok és kivonom hüvelyéből a két ninjatot.

~Csak az nem fog olyan könnyen menni kis csillag.~
Fogadtam a támadást és sikeresen védtem is, de nem akárhogyan. Megpróbáltam úgy, hogy ellenfelemnek úgy tűnjön pár dologban jóval fölöttem áll. Ezért a védekezés kicsit esetlen lett. Mintha egy kezdő geninecske állna most előtte aki frissen került ki az akadémiáról. Egy erőt len támadással próbálkoztam mai egy egyszerű szúrás képében nyilvánult meg. Persze úgy hajtottam végre, hogy ha védekeznem kell akkor meg tudjam magam védeni. Azért amit művelt itt le akartam győzni. Érezni a diadal izét és részben az is közre játszót, amit a falu lerombolása után csinált. Szegény Yuzut itt tartotta ezen a helyen mikor sokkal jobbat érdemelne. nem csak ő de a többi gyerek is.
Ha esetleg valami fortéllyal még is meg tévesztet volna és kunaokal közelembe kerülne, hogy meg sebezzen Kekeigenkaj képességem azonnal aktiválom. Persze ha nem muszáj akkor nem használom eme rejtet tehetséget.
Vérvörös íriszekben meg jelenek azonnal az ezüst karikák. Kezeimen pedig meg jelenek a jellegzetes tetoválás szerű minták. Mintha a kezemben levő erek mutatkoznának meg bőröm felszínén csak sokkal sűrűbb mintázatot adva.
Majd két tőrrel védekezek vagy azzal is támadok, de ha a helyzet olyan és meg tudom sebezni akkor karjánál vagy lábaknál meg ragadom. Valamilyen módon hátráltatva lehető legnagyobb sebet próbálom ejteni rajta. Természetesen nem akarom megölni csak harc képtelené tenni.

Azért Nem voltam buta és szerencsém volt, hogy utána néztem pár dolognak mielőtt neki vágtam a nagy kalandnak. Tudtam, hogy ő is Villámok országából származik ahogyan én is. Szemöldököm felvontam amikor meg láttam, hogy mit művel, de nem estem kétségbe.
A technika habár ismerős volt nem tudtam mi a neve. Csak hasonlított valamire amit már régebben mikor még nem voltam vándor láttam és tapasztaltam. A homályos felületes emlék nélkül is tudtam mert a vak is látja nagyon nehéz lesz előle kitérnem. Jobban meg vizsgálja az ember az a technika energiából állt vagy valami hasonlóból. Régen egy jounint látott, hogy védet ki egy villám elemű technikát. Egyszerűen leföldelte. Így hát nem tértem a technika elöl ki. Gyorsan három robbanó cédulás kunait dobtam a fiú irányába. Így ha a tervem félre is sikerülne, vagy erősebb lenne a hatás mint amire számítok lesz talán pár másodpercem. Az egyik cédula már ég így eldobás után előttem és a fiú közt felrobban. Ha szerencsém van talán még kap is az áldásból. Eközben két ninjato közül egyiket a földbe szúrom a két kard markolatának végét össze érintem ahol nem fedi egyiket sem semmi. Fém a fémmel érintkezik így ha ér is a technika hatása az számításaim szerint nem lesz olyan súlyos mint ha egyenesen telibe találna. Még az előbbi mozdulatom előtt vagy után ha a másik két eldobott tör közelébe kerülne miközben kitér a robbanás elöl a robbanó cetlit aktiválom. Értelem szerűen azt amelyikhez lehető legközelebb tartózkodik.
Ha valami baki lenne és még is a közelembe kerülne én felkészülve várom. A két ninjatoval de ha nincs időm már kardokért nyúlni akkor kunai törökkel védekezek. Természetesen az esetlen tapasztalatlan kunoichi látszatát tettetve, mint ahogyan eddig is tettem.