Re: Nagare falu

**Kurita Takashi** Csüt. Márc. 15 2018, 12:50

// Pedig itt most sarokreszelés lett volna a feladatod. Neutral

Mivel te nem választottál épületet, hogy hová kopogsz be, így én fogok helyetted. //

Ryusuke belátta, hogy az eső elől így vagy úgy, de menedéket kell találnia, elvégre az eső nagy úr! Ismerős lehet számára a bölcs mondás: lassú víz partot mos. Az eső pedig ütemesen kezdte verni a tamtamot, amelyből világosan következett, hogy hamarost egy béka is belefulladhat, annyi víz fog leesni. A szél egyre hangosabban fütyült és bele-bele kapott Ryusuke ruhájába. Az ítéletidő, végül nem sok gondolkodásra, inkább cselekvésre ösztökélte. A közelebbi bedeszkázott ablakú épülethez ment, és bekopogott. Elsőre nem is kapott választ, csak valami csörömpölésféle hallatszott, aztán az ajtó fölött egy kis retesz kinyílt.
- Ki vagy oszt mi kőne? - jött a kérdés a nyílás felől, majd szurtyogás után egy köpés is hallatszott. Úgy tűnik, hogy nem egy luxus fogadóba kopogtatott be, ahol a vendégek kívánságát leső boyok hemzsegnek. Ez itt keményen paraszt falva és véletlenül sem ismerik az udvariasságot. Vajon mi változtathatja meg az emberek viselkedését ennyire szélsőségesre? Ezt Ryusuke nem tudhatta, hiszen ahol eddig élt, ott szertartásos viselkedés volt előírva, betartván a szigorú hierarchiát. Viszont, ha már itt van és elkezdte a szálláskeresést, hát nem lenne ostobaság befejezni és végre száraz, meleg helyen pihenni egy kicsit.

/ Célod és feladatod, hogy bebocsátást nyerj. Ehhez meggyőzőnek kell lenned. Követkehező posztodban tehát add elő jöveteled okát és kérj szállást. Persze meg is gondolhatod magadat, hiszen van egy másik épület is. /

**Djuka Ryusuke** Kedd Aug. 07 2018, 10:07

Kinyitották végül az ajtót, s bár csak egy kis résnyire, de legalább szóba álltak velem. A megszólítás és az azt kíséri tevékenység nem volt épp a legudvariasabb, de mivel arra tanítottak minket, hogy szilárd és erkölcsileg stabilak legyünk, így nem remegtem meg semmitől. Nyugodt hangon szólaltam meg, miután meghajlást imitáltam az ajtó felé, hátha lát engem.
- Engedelmével… Djuka Ryusuke vagyok, jó uram. Ohanamochi urunk híve, a Kő Templomának szerzetese volnék, ki a Megvilágosodást keresve megkezdte vándorlását. Azonban az idő nem kedvez nekem, és arra kellett vetemednem, hogy az Ön nyugalmát megzavarva szállás reményében bekopogjak Önhöz. Anyagi javakkal nem tudok szolgálatára lenni uram, de szívesen felajánlom segítségemet a ház körül, ha hajlandó lenne elszállásolni egy éjszakára engem, vagy amíg az eső el nem áll. A jóindulatában bízom Uram. – döntöm meg kicsit a fejemet az ajtó felé.
Türelmesen vártam a férfi válaszát, nem siettettem, hagytam, hogy megfontolja, ha 5-10 percig tart ez neki, akkor is és próbáltam kizárni tudatomból a szakadó esőt.

**Senju Tobirama** Szomb. Aug. 18 2018, 16:34

/Ryusuke/

//Ahogy azt megbeszéltük, innentől átveszem a kalandodat. //

A keresgélés célba ért, s egy férfi legalább már hozzád szólt. A jó modor cseppjét sem mutatva kérdezett szándékodról, melyre magad módján feleltél is. Ekkor egy pillanatig csönd lett úrrá a férfin, s gondolkodni kezdett.
-Higgyed el, jobb lesz, ha...- Kezdett volna mondandójába, mikor azonban lovak csörtetése törte meg szavát, melyre felkapta fejét.
-Fenébe.. itt vannak!- Kiáltott hátra, s nyitotta ki az ajtót fürgén, megragadva karod, így beráncigálva oda.
-És most csöndbe legyé te is..- Oltotta ki az egy szem gyertyát mely világított.
A lovak hangja egyre közelebb és közelebb ért. Hallani lehetett, ahogy a felázott, saras talajba enyhén besüllyedő paták megállnak az ajtó előtt.
-Gyerünk, gyertek elő.. hát így kell fogadni a vendégeket?! Ki a szajréval és be a zsákba.. vagy netán elfeledtétek a megállapodást?- Hangzott el egy ismeretlen férfi szájából, majd egy hangos kacaj követte.
Rövidesen ajtót nyitott az egyik ház, s valami zörej hallatszott. Feltehetőleg valami szemes terményt pakoltak át egy zsákba.
S itt voltál te, fültanúja egy fosztogatók által elkövetett bűntettnek, mely nem csak a törvény szemében, de a becsület szemében is véteknek számított. Vajon te, mint a Föld Templomának gyermeke, mit fogsz tenni?

**Djuka Ryusuke** Szomb. Aug. 18 2018, 20:04

Türelmesen vártam az Úr válaszát, hisz látszott rajta, hogy fontolóra veszi az ügyet. Nem siettettem, hisz nem volt nekem sietnivalóm, ha visszautasítja kérésemet, amúgy is az esőn kell töltenem az éjszakát. Viszont azonban szerencsére megkegyelmezett nekem... de legalábbis válaszolt. Azonban hamar elveszettem a mondanivalójának értelmét és teljesen összekuszálódtak fejemben a dolgok, mire befejezte. Főleg azért, mert tompa zajokra már kapta föl is a fejét és ráncigált be az ajtóba. Nem vagyok egy kis termet, így nem ment túlzottan könynen neki, de mivel hagytam magam, így hamarosan száraz területen voltam. Bár továbbra is értetlenül. Kioltotta az utolsó fényeket és várt és én kénytelen voltam szintén várakozni, hisz megkért, hogy csöndesedjek el. Hamarosan zajokra és hangos parancsszóra leszek figyelmes, melynek tartalma nem nyerte el éppenséggel el a kegyelmemet... legalábbis a tetszésemet. Megrándult az ujjam, ahogy visszatért bennem a lélek és szinte ösztönszerűen nyúlok a zár felé és ha a férfi meg is próbál állítani... úgy érzem akkor is kötelességem megtudni mi is folyik itt, így minél előbb próbálok kilépni újra az esőre, hogy aztán az idegenek felé közeledjek, majd tisztes távolságban köszöntem őket.
- Az Öt Isten kísérje figyelemmel Önöket. Djuka Ryusuke volnék, szolgálatukra. Jó uram, ha nem sértem meg Önöket, miért zajonganak ilyen kései órán egy ilyen békés faluban? - kérdezem nyugodtan és bár nem tettem semmilyen támadó mozdulatot kész voltam saját vagy a falusiak védelmére sietni, ha esetleg balul sülne ki a köszöntésem.... vsizont elnézést kell majd kérnem az úrtól, hogy a kérését figyelmen kívül hagyva kijöttem... Valahogy majd kárpótolnom kell.

**Senju Tobirama** Kedd Aug. 28 2018, 15:29

/Ryusuke/

Ahogy az ajtóhoz léptél a férfi csak egy halk suttogást volt képes intézni.
-Nee!- Mely nem tartott vissza, lenyomtad a kilincset, kiléptél az ajtón.
Az eső még mindig hevesen vert, ahogy pár perccel azelőtt, s ugyanaz a szürkeség lepte el az utcákat. Néma volt minden, az emberek nem nyitottak ajtót, sőt még egy-egy ház, melynek ablakaira erősített deszkák mögül mozgolódást figyelhettél meg, síri csöndet sugárzott. Mintha senki se lakott volna a településen. Mégse olyan volt az érzete, mint ahol senki sem lakik. Sokkal inkább olyan, mint ahol mindenki retteg a terrortól, az elnyomástól. Mostanra biztos lehettél benne, egy rendszeres fosztogatási láncolat újabb eseményének lehettél tanúja, mely a falusiak kizsákmányolására hivatott. Jó kérdés, hogy hol maradnak ilyenkor a katonák, az Ország vezetősége által kirendelt őrök, kik ilyen helyzetben védhetnék a települést, vagy épp shinobik, akiket felkérnek a munkára. Ilyen profi banda lenne? Ennyire hatásosan elvágták a kifelé menő kommunikációt? Akkor hogy-hogy ilyen könnyen idekeveredtél? Az idegeneket nem tartanák annyira szemmel? Akárhogy is, ott álltál egyedül, s három lovas fogadott téged, az esőre már jól felkészült ruházatban. Bemutatkozásod némán, ravasz, baljós vigyorral fogadták arcukon.
-Újnak tűnsz itt fiú... Az én nevem A Nagyságos Rajin-sama, értetted? Ha most térdre borulsz és esedezel a bocsánatomért, mivel oly csúnyán, helyedet nem tudva köszöntöttél, talán nem végezlek ki itt helyben...- Nyitotta feléd tenyerét, mintha várna tőled valamit, hogy átadj.
Emberei már ekkor fegyvert rántottak, s leszálltak lovaikról, vészjóslóan közelítve hozzád. Tudtad jól, hogy vagy így, vagy úgy, de nem lesz szép vége a mai napnak.

Amennyiben fejet hajtasz, s a békés megoldást választod, úgy a látszólagos vezér is lelép lováról, s közelebb ballag. Az emberei megrugdosnak, s addig ütlegelnek, míg a földre nem esel, ezzel próbálva minél nagyobbra fokozni a megaláztatást.
-Úgy... és legközelebb ha találkozunk.. nem leszek ilyen elnéző!- Szólalna fel, s ballagna lassan az ajtóhoz, mely mögül kijöttél, lassan nyúlva kardjáért.

Azonban ha úgy döntesz, ellenük szegülsz, s beleavatkozol a falusiak dolgába, emberei szabályosan futni kezdenek feléd, kivont kardjaikkal.
-Vagy úgy... Jól figyeljetek Parasztok! Ez történik az Igazság Bajnokaival!- Várná izgatottan kimenetelét a csatának, melyben a résztvevő felek egyike te magad vagy, a másik pedig az ő két embere.

**Djuka Ryusuke** Kedd Aug. 28 2018, 19:08

Megpróbáltak megállítani…. megpróbáltak megvédeni, vagy épp magukat védeni. Viszont szívemben éreztem a húzóerőt. Ki kellett mennem… meg kell tudnom mi folyik itt. Ha emiatt megjárom, hát akkor isteneim ezt az utat szánták nekem. Bár nem szívesen halnék meg egy ilyen helyen. Végül kimentem a térre és köszöntöttem a vezetőnek tűnő illetőt. Fájt ránézni a falura, de most nem oda kellett figyelnem, hanem látszólag tisztelettel köszönteni a férfit. Ő úgy tűnt nincs hozzászokva a szép szavakhoz, mert hamar magas lóról kezdett el beszélni és úgy utasítgatni, mint egy igazi bandita. Azonban csöndben tűrtem szavait és szó nélkül letérdeltem kezeimet a földre rakva, homlokomat a földnek érintve.
- Kérem bocsásson e szemtelen bolondnak, Nagyságos Rajin-sama, hogy ilyen balga ember volnék. Kegyelmére bízom magam és a falu embereit.
Éreztem, ahogy a vigyorognak. De meghagytam nekik az örömöt, hisz míg ennyivel kiélhetik a perverz vágyaikat, hát legyen… amíg nem szándékuk kárt okozni másokban, addig elviselem a megalázást. Legalábbis eddig elviseltem… azonban túlságosan túllőttek a célon. Az egyikük mellém lépett és belém rúgott és valamit magyarázott, amit nem értettem, majd emelte a lábát, hogy a fejemre lépjen. Gondolkodás nélkül felegyenesedtem és lábát alkarommal védtem ki. A fickó meglepődött és elhátrált, ám arca ingerült grimaszba torzult és rám förmedt.
- Ki engedte, hogy felkelj hitvány pap?
- Az Istenek szeretik a jámbor beszédet, barátom. Hajlandó vagyok elviselni a megalázást, mit nekem szántok… de azt már nem, ha ártani akartok nekem, vagy a falusiaknak. Kérem fontolják át a dolgot, hátha képesek vagyunk békés úton megoldani…
- Megdöglesz, kutya!
Mondta, majd kirántva a kardjukat felém indultak. Szomorú tekintettel sóhajtottam, majd széles mozdulattal felvettem a harci állásom. Türelmesen vártam a rohamukat, majd a rugalmasságomat és a testi erőmet kihasználva próbálok kitérni a kardjaik elől, hogy aztán erőm 100%-ával a tenyerem lapjával célozzam meg a kardlapot, megpróbálva szétzúzni a fegyvereiket, melyhez a Vasököl stílust is merészeltem használni. Próbáltam kitérni és szétzúzni az „akaratukat”, melyet a fegyverbe fókuszálnak. Fegyver nélkül a legtöbb ember gyengének érzi magát… gyengének és esetlennek… így talán elállnak a harc elől, ha látják, hogy védtelenek. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki ilyen egyszerű. Ez esetben a botommal próbálom elgáncsolni, a vállukat erőből megtaszítva fellökni őket, vagy judo dobásokkal a földre vinni őket… le akartam őket fárasztani… közepes erőhasználat és minimális károkozással akartam befejezni a harcot… hisz… nem vagyok én gyilkos… nem akarom a halálukat.
- Kérem Önöket gondolják át ezt még egyszer… nem akarok ártani Önöknek. A Kő Templomának hívei nevében kérem Önöket… hagyjanak fel ezzel a badarsággal…

**Senju Tobirama** Kedd Aug. 28 2018, 21:48

/Ryusuke/

// A játékos játéktéren kívül kért engedélyt az NJK-k minimális mozgatására, melyet megadtam. Továbbá Ryusuke... A Naruto világában önmagában a taijutsu mint olyan, lefed minden létező küzdőstílust, ez egy másik világ, függetlenül a mi valós világunktól. Itt nincs Judo, vagy Karate, van Gouken, Juken és az előbbiből kinemesített részstílusok maximum. Legközelebb kérlek a "judo dobásokkal" helyett írj inkább gáncsot, vagy egyszerű dobást inkább. Érteni fogjuk mit szeretnél. //

Igazságérzeted erős, jól neveltek s érezted, hogy ami sok, az már sok. Megpróbáltad kerülni a bajt, mindaddig míg az lehetségesnek bizonyult, ám ahogy tisztává vált szándékuk, miszerint kárt tennének benned, s a falusiakban, egyből cselekedni kezdtél. Kardjukat ha eltörni nem is tudtad, kiütötted kezükből, s lórúgásnyi hátrataszajtásod földbe döngölte őket. Ugyan eszméletüket nem vesztették, nehézkesen keltek fel, térdükre támaszkodva.
-Ezt még megkeserülöd... Hallod?! Porig fogjuk égetni ezt az egész helyet... Majd ha a főnök meghallja... majd ő kezelésbe vesz, neked.... nem.. NEKTEK annyi, végetek...- Lökte maga elé társait, ezzel elkeseredetten gátolni téged, míg felmászott lovára, s elvágtázott.
Amennyiben nem avatkoztál közbe, a másik kettő is így tett, majd nem sokkal később emberek kezdtek szállingózni az utcára, vegyesen fogadva tetteid.
-Most mindnyájuknak vége.!-
-Dehogy, harcoljunk, ez egy isteni jel!-
-Vissza fognak jönni, még többen!-
-A sarkunkra kell állnunk!- Hangzottak el a tőmondatok.
Akárhogy is... Megmentetted őket a kizsákmányolástól, ám kétségtelen, hogy még vissza fognak térni. Akár nagyobb számban is... Neked pedig ismét cselekedned kell. Meghúzod magad éjszakára, s megvéded a rászorulókat? Esetleg tovább indulsz, ahogy a reggel ér, hisz nem a te dolgod? Akármit is teszel, az éjszakára mindenképp megvendégelnek, s nyugodtságban telik. Hamar el is jön a reggel...

**Djuka Ryusuke** Vas. Szept. 09 2018, 14:23

Könnyed kitértem a kardok vágása elől és erős csapásaimmal hamar visszaszorítottam őket. Bár túl erejük volt, látszólag nem rendelkeztek komolyabb shinobi képzettséggel, így nem volt komolyabb nehézségem abban, hogy harcképtelenné tegyem őket. Bár vezetőjük társait próbálta húsfalként használni, amennyiben társa nem támadt rám, nem szándékoztam több kárt okozni bennük, mint ami szükséges. Hamar eliszkoltak, de nem volt kétség, hogy hamarosan többen fognak visszatérni. Hogy szimpla civilek, vagy szökött shinobik? Nem tudhatom, de nem számít. Kötelességem védelmezni a gyengéket, így nincs mit megbánnom. Miután az utolsó porfelhő is eltűnt az emberek elkezdtek kiözönleni a főtérre. Ki sopánkodva, ki lelkesen, ki pesszimistán, ki határozottan. Meg tudtam érteni mindkét oldalt, de jelenleg nem volt itt ennek a helye.
- Megértem azokat, akik nem akarnak harcolni. – szólalok fel végül – Nem mindenkinek van lehetősége rá, hogy szembeszálljon az erősebbel. És senkit nem is kértem rá. Ezt az utat jelölte ki nekem az Uraink… a tanok utasítanak, hogy védelmezzem a gyengébbeket. Ha valaki harcolni kíván, nem áll módomban meggátolni, de egy valamit tudniuk kell. Én okoztam a galibát… így kötelességemnek érzem utolsó csepp véremmel is segíteni Önöket.
Bár nem ragaszkodtam hozzá, végül elszállásoltak éjszakára. Aludnom kellett volna, de most nincs ennek a helye. Meg kellett gyónnom a bűneimet. Az eddigieket… és a holnap rám várókat is. Holnap gyilkolnom kell. Vért kell ontanom, hisz ha fél erőből harcolok, nagy eséllyel ártatlanok halnak majd meg. Ezt nem hagyhatom. Így hát egész estét átmeditáltam, az isteneinkkel társalogva. Nem merültem ki, sőt kipihentem magam, hisz már tapasztalt vagyok a meditációban, révén amolyan fél-álom transzról van szó. Így pirkadatra tiszta fejjel és frissen léptem ki a vendéglátóm ajtaján, majd a falu legszélesebb útjára állva vártam a csőcseléket. Nyilvánvaló, hogy nem lesből támadnak. Példát akarnak statuálni, hogy mi lesz azokkal, akik ellenállnak nekik. Az ilyenek pedig szeretik megrémiszteni a gyengébbeket. De jöjjön bármilyen nagy horda… az én szívemet nem gyengítheti el, hisz hitem az Istenek által megszilárdulván minden élet fájdalmát elviseli.

**Senju Tobirama** Csüt. Szept. 13 2018, 11:13

/Ryusuke/

Nemes jellemre vall gondolkodásmódod, s talán erő kell ahhoz, hogy szembe szállj másokkal, még több, hogy ne akarj uralkodni felettük. Elengedted hát a fosztogatókat, mind a hármat. Talán okos döntés lett volna egyiküket megfogni, hátha szolgálhat valamiféle információval, ez viszont lehetséges, hogy nem egy szerzetes módszerei közé tartozott volna. Akárhogy is, eljött a másnap.

A nap felkelt a maga sárgás-vöröses színeiben, felbukott a horizonton, s bevilágította a főutat. Ekkor már kint álltál, várva az elkövetkező csapást, a rohamot, mely eldöntheti az egész falu sorsát, mely több száz életet vagy épp több ezret meghatározhat, beleértve a jelenlegi lakókat, s a jövő nemzedékeit. Fel-fel támadt a szél, végig süvítve az utcákon, ezzel megadva az amúgy is feszült hangulat csúcspontját. Az ablakokból tengernyi szempár szegült rád, majd az út elejére, majd ismét rád. Egy órán keresztül mehetett ez, mikor eljött a valaki által várt, valaki által pedig rettegett pillanat. Lovak dübörgése törte meg a csendet, közeledtek és közeledtek, míg nem fel nem tűntek előtted. Első ránézésre húszan, talán harmincan is lehettek, az első sorban középen felsorakozva pedig már ránézésre is látszott, a vezérükről van szó. Díszesebb, mégis letisztultabb öltözékben jelent meg, s arcán teljes nyugodtsággal szállt le lováról, s lépett előre.
-Üdvözlégy! A nevem Houka Tsadaime. Hallottam a tegnapi kis... összetűzésről. Szeretném megadni neked a jogot, hogy ettől függetlenül kimaradj belőle. Nemes léleknek bizonyultál, s ezt tisztelem. Akiket pedig tisztelek, mindig kapnak egy második esélyt tőlem. Így kérlek ne nehezítsd se a saját dolgod, se a miénket. A szavamat adom, hogy senkinek sem fog bántódása esni. Csak elvisszük, amiért jöttünk, ennyi.- Intett hátra embereinek, kik az előző napi három férfi holttestét dobták le a porba. -Mint azt láthatod, nem tűröm a gyengébbek bántalmazását magam sem... Vedd ezt biztosítéknak, hogy többé nem fordul elő. Most pedig, kérlek válassz utat magadnak... Elmehetsz, a szívedben megőrzött békével...- Váltott kedvesnek látszani akaró arca fenyegetőre. -Vagy meghalhatsz itt és most, jelöletlen sírban elfektetve, az isteneid vigyázó szeme elől eltüntetve...-
Amennyiben nem fogadtad el az ajánlatot, csupán hümmögött egyet, s hátralépett, mire emberei lovastul indultak meg feléd kardokkal, lándzsákkal felszerelve, vérre menő küzdelmet kezdeményezve.
Amennyiben viszont elfogadtad, úgy szabadon elengedtek, ahogy ígérték, s senki nem ment utánad, sértetlenül távozhattál.

**Djuka Ryusuke** Csüt. Jan. 03 2019, 18:36

Megérkezett a sereg, kik a vesztemet akarják. Megérkeztek és felgyülekeztek, ám nem rohantak le egyből. Vártak. Vártak a vezérük parancsára. A férfi, ki nyugodtan lovagolt a hátasán végül leszállva megszólított engem. Naiv vagyok, de tudom milyen nyájas tud lenni egy aljasabb ember, ha az akadályok eltaszításáról van szó. Arcomról nem lehetett leolvasni a gondolataimat, de látszott szememben a fájdalom, amikor elém fektették a három holtestet. Elmormogtam egy imát, majd felemeltem a fejem, mikor választ vártak tőlem.
- Nem tehetem, amit kér jó uram. A lelkiismeretem nem engedi ezt számomra. Még ha a falu lakosai próbáltak is lebeszélni róla, én köteles vagyok kiállni az elnyomottak ellen. – mondom ki végül.
A vezér hümmögött egyet, majd kiadta végül az utasítást. A lovasok megindultak és kétségtelen, hogy sok vér fog folyni ez idő alatt. De muszáj lesz harcolnom. Leveszem hátamról a nagy tekercset és gyors mozdulattal a levegőbe dobom, miközben a végét fogva kigöngyölödik a tekercs. Egy nagy pukkanás és egy apró folt elsötétül a lovasok felett. Talán azok, akik elől haladnak észre se veszik, ahogy az árnyék gazdája egyre közeledik. Mindenesetre a nagy szobor hatalmas erővel csapódik a földbe, ha nem kerülik ki agyon nyomva egy, vagy két embert és lovat. Nagy tömege ellenére biztos vagyok benne, hogy nem fog egykönnyen széttörni a szobor, hisz a templomunk leghűségesebb szerzetesei alkották őket, mely nyomán rendkívül strapabíróak. Mindenesetre az így keletkezett káoszt megpróbálom felhasználni arra, hogy az egyik lándzsás felé szökkenve megpróbáljam teljes erőből mellkason rúgni, miközben botommal félre próbálom ütni a lándzsáját. Ezután a ló hátáról elrugaszkodva szökkenek tovább a következő közelebbi lovas felé, addig ismételgetve ezt a procedúrát, míg csak tudom. Szívem nehéz attól, hogy nagy eséllyel nem kevés életet fogok elvenni, hisz támadásaim könnyen csontot törnek, pláne egy harcképzetlen, hétköznapi bandita ellen. De nincs mit tennem. Próbálok mozgásban maradni és bár ez nagyban elüt a megszokott stílusomtól, kénytelen vagyok improvizálni, hisz bajban leszek, ha ennyi lándzsás körbe áll.

**Senju Tobirama** Kedd Május 28 2019, 16:53

Hiába próbál az ember jó lenni, ha a világ nem az.... Segítséget szerettél volna nyújtani csupán, s ennek eredménye végül az lett, hogy harcolnod kell. Különös az élet...a szabadság, a béke, a függetlenség, a tisztelet, de még a tapasztalat is, mindben van egy közös vonás: Csak harc árán szerezheted meg. Persze a harc kimerülhet annyiban, hogy önmagával, vagy a követelményekkel száll harcba az illető, mégis a legtöbb ilyen eset világunkban inkább a hagyományos értelemben vett harccal kerül megoldásra. Emberi életek vesznek oda minden nap csupán nézeteltérések miatt. ez egy súlyosabb eset, melybe belecsöppentél, de nem különb. Ők azt akarják, hogy fosztogathassanak, te nem akarod hogy ők fosztogassanak. Egyszerű minden, csak megfelelőő lencsén át kell nézni. De ezt egy szerzetes pontosan jól tudja, nem igaz? Az élet bölcsességei, az apró igazságok a tarsolyában vannak egy ilyen egyénnek.
A halottakat megtisztelted egy végső imával, s talán még a vétkezők lelkének való kegyelmet is belefoglaltad, de mire végeztél, addigra a veled szemben álló is. Nemleges választ adtál, s szemedből sugárzott a rendƗthetetlenség. Nem is próbálkozott tovább, megadta a parancsot. Megindultak feléd a lovasok, ám egy gyors, tudatos mozdulattal reagáltál. Nem sejtették mi is közelít feléjük, míg oda nem ért. Hatalmas meglepetésként hatott a nagy méretű szobor, ahogy rácsapódott az élen lovaglókra. Hatalmasaaaaat dübörgött a föld, szabályosan rengett a kő alatt. A lovak fájdalmas fölnyerƗtése, a lovasok utolsó kiáltásai kíséretében hangzott fel, miközben a mögöttük közeledő többiek kényszeresen is kétcsoportra vátak, ahogy meg kellett kerülniük szobrod. Mondhatni többszörösen is előnyös volt számodra, hisz így könnyebben kezdhetted meg terved megmaradt részét. A bal lovasokkal kezdted, majd ahogy közeledtek az eredetileg jobbról érkező embereket is kikaptad. Ha nem lett volna minimális páncélzatuk, végük is lehetett volna, így ha ugyan nem is sértetlenül, de megúszták. Harcképtelenek, kiütötted őket, de élni fognak. Ugyan a szobros fickók nem mondhatják ezt el magukról, s a lovaik sem. Valamint akad majd némi tisztogatni való a szobron, ha ennek vége. Tsadaime, a főnök elképedten, lassú léptekkel jött eléd, majd tapsolni kezdett.
-Ezaz! Ez kell nekünk. Ez a nyers erő, ez a pusztítás... Tudod mit? Dolgozz nekem! Hagyjuk a falvakat, veled nagyobb dolgokra leszünk képesek. Én gazdaggá teszlek, te meg engem még gazdagabbá!- Nyújtotta feléd kezét gyerekes izgalommal szemeiben.
Szinte ugrált örömében, hogy rád lelt, s nem igazán leplezte ezt. Talán kevésbé örült volna, ha tudja, mi is a válaszod? Miért? Mi a válaszod? Vagy netán megpróbálod átterelni a helyes útra? Bántani nem bánthatod, hisz saját kezét nem emelte rád, sőt, feléd nyújtotta. Vagy megtörnéd jámborságod, s az igazság nevében lecsapnál rá?

**Djuka Ryusuke** Kedd Május 28 2019, 18:39

A szobor által keletkezett káosz elég volt hozzá, hogy megtörjem a rendjüket. Bár szörnyű volt hallgatni a lovak fájdalmas nyihogásait, jelenleg nem volt időm gyors halált kiosztani számukra, hogy békében nyugodhassanak. Lovasaik bár szerencsésebbek voltak, sajnos nem igazán nyugtatott meg az a tudat, hogy ettől függetlenül halállal sújtottam valakit. Viszont nem veszhettem el gondolataimban, hisz rengeteg élet van a kezemben, ha nem vigyázok megannyi ártatlan lélek fog itt most kárba veszni. A banditáknak bűnhődniük kell, s mint az isteneik tanításait követve, most az a feladatom, hogy megtisztítsam a bűnös, fekete lelkeket. Masszív termetem és a váratlan súly nem pár lovat megrémített, mikor rájuk szökkentem, ahogy a lovasuk is hasonlóan meglepett volt, azonban nem sokáig bámulhattak, hisz támadásaim nyomán pár pillanat alatt kiiktattam hasonló technikával néhány banditát. Bár éreztem, hogy csapásaim kegyetlenül fájhattak, szerencsére egyikük állapota sem volt olyan súlyos, mint az első pár áldozatomnak, mely kissé megcsillapította felkavarodott érzelmeimet. Azonban megnyugvásom rövid idejű volt, ahogy a vezér megközelített és szavaiból olyan mértékű sötét, hatalomvágy sugárzott, melytől ökölbe szorult kezem. Számára ez a falu és annak lakói nem többiek holmi háziállatoknál, mely pénzt hozhat a házához. A nők, a férfiak, a gyermek és az idősek nem mások, csak egy levágnivaló állat, ahogy a társai is csupán kellékek számára. Épp az imént tettem harcképtelenné több emberét és ketten már nem térhetnek vissza hazájukba… ő mégis… csak a haszont látja és próbál, még ebben a helyzetben is egy szerzetest arra kérni, hogy segítsen szörnyűségeiben… Tisztán érződött, hogy nem volt jó ötlet felvetnie a dolgot. Mikor megszólaltam hangom kemény volt és erőteljes, mely
- Gazdaggá teszel? Azt hiszed a földi vagyon boldoggá tesz? Hogy az emberek boldogságánál többet jelent számomra az arany? Társaid és a falusiak életével mit sem törődve számodra csak a vagyon számít! – a férfira nézek villogó tekintettel – Bűnös vagy, kit az Alvilág nemzett és vérébe kátrány kevert! Átkos, kinek még Ohanamochi se biztosíthat békét, hol halálod után eltemetnek, a föld szentsége megtörik! Így hát hald szavam átkos démon! Mire a nap eléri nyugtát, még ha életem szikrája ki is hunyjék miatta, de megtisztítom gyarló testedet Yamabushi tisztító lángjaival. Nem hagyom, hogy az átkos vér még több embert beszennyezzen és még több életet elvegyen!
A botom végét kemény a földhöz csattintom, melybe talán túl sok erőt is vittem, mi nagy eséllyel a fa széttörését is okozhatja. Bár szavaim mást mutatnak egyelőre nem támadok az illetőre. Megesküdtem, hogy megtisztítom, viszont a norma megkívánja, hogy az ajánlata által mutatott „tiszteletet” visszaadjam, így míg ismét harchoz nem készülődik, addig még megadom neki a tárgyaló fél jogait.
- A hegyek ormai kísérjenek utatokon és a puha agyag adjon otthont megnyugvásotokkor! – mondom el templomunk búcsúsztatóját, továbbra is komor arccal a jelenlévőknek.
Nem kegyelmezhetek… nem kegyelmezhetek az átkos vér követőinek… ha nem cselekszek gyorsan… a szenny végérvényesen megrontja őket! Így hát felveszem a harci állásom és várom a bűnösöket. Nem akartam gyilkolni… de ha nem teszem meg, annak beláthatatlan következményei lesznek!

**Senju Tobirama** Kedd Május 28 2019, 21:25

Mindenki türelmének van vége, eljött a tiédnek is hát. Botod szinte szilánkokra, szálkákra tört, a férfi pedig hátrált pár lépést.
-Hát jó, legyen ahogy akarod... elbántál nyolc emberrel, de húsz ellen még te is tehetetlen leszel.-Hátrált meg saját lábában botladozva.
Rémisztő látvány lehet, mikor látsz valakit, ki egymaga nyolc embered kiiktatja, mindezt jámbor arccal, majd megpillantod a dühös arckifejezését, nem beszélve a botos mutatványról. S mégse léptél tovább, megálltál, ugyan felvéve harci állásod, de nem támadtál. Ellenfeleid azonban nem voltak közel sem hasonló mentalitással megáldva. Kiadták a parancsot, ők pedig megindultak. Körözni kedtek a lovasok körülötted, ahogy az várható is tőlük. Ebben a formációban bárhonnan támadhatnak véletlenszerűen, s tökéletesen elzárták az összes menekülő utat. Húsz lovassal álltál szemben egyedül. Mik lehetnek az esélyek?

**Djuka Ryusuke** Csüt. Aug. 08 2019, 19:16

Arcomról lerí, hogy nem vagyok a legjobb hangulatomban. Tisztán látszik mély elhatározásom és megfogadott célom iránti eltökéltség. Bár szívem mélyén gyász keserű hangja pendül, hogy öklömet szándékos gyilkosságra emelem, de így kell lennie. Ahogy azonban felveszem az alapállásom, a szilárd védelemre fókuszáló harcstílusom egyszer smint lenyugtat és megkönnyíti tudatom. Bár szemem nyitva és a köröző ellenfelet fürkészi, mélyen belül olyan, mintha testem magától mozogna. Érzem, ahogy a lábaimon keresztül a földbe távozik a feszültségem. Az idő mintha lelassult volt. Mintha diavetítéssel haladna a kép.
Csiga lassúsággal hunyom le a szemem a pislogáshoz, hosszú sötétségbe burkolva elmémet. Éreztem a belső lényemre nehezedő haragot, mi szépen lassan eltávozik a testemből, melyet magába szívott a föld. Csend volt. És béke. Röpke tizedmásodpercek csupán, mégis nyugvást hozott lelkemnek.
Végül a szemem előtt újra felfénylik a zajos világ képe. Lelassult tudattal, továbbra is önkívületben lévő tettekkel feszül meg a combon, majd tör ki minden a Fürge Test technikával. Az elmosódó táj egy pillanat alatt színes kavalkáddá és amorf formákká torzította a világot, melyet ismerek és szeretek. Minden bizonnyal a körülöttem forgó embertömeg ebből mit sem vesz észre, hogy én egyetlen elnyújtott szökkenéssel megpróbálok átbújni a lovak között elkerülve gyilkos rohamukat, mivel a vesztemet akarják, majdan megállok a vezérük lova mellett és lendületet tovább víve öklömmel a vezér mellkasát célba véve minden erőmet mozgósítom. Egy csapás… majd még egy… és még egy… Csapások követik egymást, ahogy a Sorozással egybeláncolt Gouken gyilkos cséphadarásba kezd. Tudatom Mindebből szinte fel sem fogott semmit. Nem vagyok tisztában azzal, hogy eltaláltam-e vagy sem.
Végül a szétporladó utókép hangja löki újra ismét normál sebességűvé a világot, ahogy a Fürge Test nyomán hátrahagyott dotonból felépült „klónom” szétesik. Kissé zavart voltam a hirtelen változás miatt és meglepett, hogy testem szinte magától mozgott, mintha isteni sugallat vezérelte volna. Akárhogy is. Miután képes voltam rendezni a gondolataimat végig nézek rohamom eredményén, bár azért éber maradok a környezetemre is, hisz óvatosnak kell lennem, lévén nem vagyok egyedül.

**Senju Tobirama** Szomb. Aug. 10 2019, 18:24

/Ryu/

Érezted a keserűséget, érezted ahogy szíved majd megszakad, ám pontosan tudtad, hogy szükséges. Tenned kellett valamit, nem csak magadért, de az emberekért is... Sokan álltak volna le harcolni a lovasokkal, ám nem terveztél felesleges áldozatokat hozni, vagy túlerőbe keverni magad. Akárhogy is, a főnökükre vetetted pillantásod... Alaposan rákészültél technikádra, fejben eltervezett, jól begyakorolt mutatványok sora volt ez, de mit is várnának egy szerzetestől?
Shunshin no Jutsud kellő sebességgel vértezett fel ahhoz, hogy ha nem is észrevétlenül, de elég gyorsan áttörj a lovasokon anélkül, hogy bármit tehettek volna. Ritka látvány egy ily nagydarab embert efféle gyorsasággal látni. Lefékezve lendületed egyből egy ütésbe alakítod, kegyelmet nem ismerve, erőből ütöd le lováról a beképzelt férfit. Az első leszedi a lóról a többi pedig esés közben éri már. Utolsó ütésedtől két-három métert hátrarepül. Az emberek ostoba tekintettel néznek rád, még csak fel se dolgozták a történteket.
Tsadaime kitágult, kétségbe esett szemekkel próbálta felkaparni magát, miközben levegőért küszködött két adag vér felköhögése közben. Nem tellett sokba, hogy végleg abbahagyja.
A lovasok egy ideig csak néztek rád, közben össze-össze ért tekintetük, azonban fokozatosan egyesével elindultak, otthagyva egykori főnökük testét. Persze megállíthattad őket, ha akartad.
Amennyiben nem állt szándékodban ilyesmi, egy jó 10 perc múlva teljesen eltűntek. Logikus... a főnök halott, a munka ugrott. A falusiak félve jöttek elő, s talán kellett egy kis idő, hogy rájöjj, de tőled tartottak ezúttal. Hiába védted meg őket, az emberek mindig félni fogják az ismeretlent, ki erősebb náluk. Ennek ellenére próbáltak kedvesek maradni, habár érződött rajtuk, hogy kissé erőltetetten teszik. Amennyiben maradtál volna még egy napot, úgy megengedték természetesen, ám másnap megkértek a távozásra.

Ha eleget teszel kérésüknek, hálájuk jeléül egy kis csomagot kapsz, melyben némi útra való élelem és víz van. A kérdés viszont, hogy hogyan is menne tovább?

// A kalandot itt részben lezárom, szép játék volt, néhol rövidke posztokkal, ám ott nem is lehetett volna sokkal többet írni rizsázás nélkül. A karakter jellemét a legutolsó harccal bezárólag nagyon szépen hoztad, így csak gratulálni tudok. A jutalmad +30 chakra és + 15TJP //

**Djuka Ryusuke** Csüt. Aug. 22 2019, 17:08

Nem éreztem a csontok törését, a tüdő szétrepedését, de biztos voltam benne, hogy mindkettő elég komoly károkat szenvedett el. Ütéseim elég erősek, hogy szétzúzzák a keményebb köveket is, így szinte biztosra veszem, hogyha mellkasára mért pár ütés nem is végzett vele azonnal, de rövidesen szétzúzott testéből elmúlik az élet.
Tágra nyílt szemei nyomán össze facsarodott a szívem, s még ha a fertő visszafordíthatatlanul megfertőzte lelkét, a gyilkolás akkor is szörnyű teherként nehezedett vállamra. Végül a földre esett szerencsétlenje és rövidesen abbamaradtak végleg fájdalmai. Bár gyászoltam szívemben, újból felvettem alapállásom és a többiek felé fordulva várom az esetleges támadásokat. Azonban elmaradtak.
A lovasok egymásra néztek és végül szépen lassan egyesével elszállingóztak. Végül ottmaradtam az elesett banditákkal és vezérükkel és szépen lassan elérkezett az idő, hogy a falusiak is szépen lassan előmerészkedtek. Nem kellett nagy tudás, hogy tudjam… tartanak tőlem. És megértem őket, bár kissé különös volt az egész. Olyan… furcsának tűnt ez az egész hely, mintha a környék nem lenne hozzászokva a shinobi világ felépítéséhez, létezéséhez. Viszont nem kérdeztem rá mi miatt van ez, hogy mi történt itt.
Éreztem viszolygásukat és félelmüket felém. Így amint mindent ismét összecsomagoltam és miután eltemettem frissen hantolt sírokba az elesetteket, úgy útnak is indultam. Szó nélkül meneteltem lehajtott fejjel és csak azután álltam meg, miután az éj leszállni látszott. Végül az éjszaka első felét átmeditálva imát mormogtam az elesettekért, de éjfél tájékán végül kénytelen voltam lepihenni az éjszaka további részére, hisz a harc előtt se voltak képes még aludni.
Álom nélküli éjszakaként múlt el az éj, így végül miután a kemény földről fölkelve ismét hátamra veszem tekercsem, elindulok ismét, hogy folytassam az utam a Szél Temploma felé. Ez volt az utam, mint járni akartam a harc előtt és ez után is folytatni akarom tovább.

**Senju Tobirama** Pént. Aug. 30 2019, 13:56

/Ryusuke/

// Nem sok kapaszkodnivalót hagytál a posztban, de sebaj. Bár a hosszért elnézést kérek, elég rövidre sikerült. //

Akárhogy is gondolkodunk róla, életet oltottál ki, s habár romlott volt ez az élet, mégis érthető volt, ha bárminemű bűntudatot éreztél a történtek miatt. Főként szerzetesi mivoltodból fakadóan, hisz a te fajtád csupán a békét keresi, mind magában mind a világban... A falusiak azonban megrettentek. Láttak egy erőt mely még annál is hatalmasabbnak bizonyult, mi fosztogatta őket, s jót ők még nem tapasztaltak erős személyektől. Érthető volt hát reakciójuk, s nem is erősködtél, vagy próbáltál változtatni az egész helyzeten. Megadtad a végtisztességet a tisztességteleneknek, s eltemetésük után útnak is indultál.. kimertő nap volt a túrával együtt, s csak ekkor eszméltél arra, hogy bizony már jó ideje volt, hogy le tudtál dőlni. A pihenés nélkül pedig a legedzettebbek is vesztenek tempójukból, s hatékonyságukból. Más szavakkal, néha hamarabb érsz célt, ha megállsz, vusszanyered erőd, s aztán folytatod azt, mintha végkimerültségig hajszolnád magad, folyamatosan lassulva. De ezt pontosan tudtad, s türelmetlen sem voltál, így hát pihenésre hajtottad fejed. Az éjszaka békés volt, s csendes -már amennyire a természet engedte, hogy az legyen. Kellően kipihented magad, s folytattad utadat a szél temploma felé, mely ugyan nem aznap, s nem is másnap ért célt. Hamar azonban -viszonylag- elértél a Szél Országában élő szerzetesek központjához. Egy számodra kissé szokatlan szerzetesi ruhát öltött öreg fogadott téged a lépcsők tetején.
-Ryusuke, ugye? Már vártuk az érkezésed. Kerülj beljebb, s érezd magad otthon testvérem. A nevem Mikaze, rólad pedig sok jót hallottam- Nevetett fel öreges hangján. -Remélem fel is érsz a dícsérő szavakhoz, melyeket a Kő mesterei szóltak. Akárhogy is, míg úgy döntesz, hogy itt választod meg utad közbeni szállásod, tudd, szívesen fogadunk, ám akkor ki kell venned a részed a templom körüli munkákban is.- Fordult meg, s vezetett be templomába.
Fél szemmel rád sandított, mintha azt kérdezte volna szótlanul: Kérdésed esetleg?

**Djuka Ryusuke** Hétf. Szept. 30 2019, 11:52

Az álmok hivatlanul és kíméletlenül törnek az emberre, mikor leszáll az éj. Sohasem tudhatja az ember, hogy épp csendes, vagy épp rémségekkel teli álom várja majd az éjjel. Van, hogy a jövő látszatát álmodjuk, mely utat mutat nekünk és segít újra talpra állni a nehéz időkben. De van, hogy a múlt kísérteties árnyai mélyesztik belénk sötét, rideg karmait.
Azt mondják nehéz túl lépni a múlt átkain főleg, ha azok olyan frissek, mint az én bűneim. Sokan azt mondanák, hogy helyesen cselekedtem, hogy az én bűnöm nem más, mint egyszerű önostorozás, semmi több. De ezek a személyek nem tudják, vagy nem akarják megtudni milyen bűn is az, ha megfosztasz egy lényt az életétől. Hogy bánom, amit tettem? Nem. Hiszem, hogy az Öt Isten is ezt az utat várta el tőlem. De attól még, hogy az út helyesnek vélt, a bűn, az bűn marad. De így vagy ez rendjén. Ha érzelem nélkül, fájó szívünket hátrahagyva gyilkolnánk, elvesztenénk azt, ami a legfontosabb számunkra: az emberségünket. Így hát, lehet, hogy álmaimban szüntelen kísérteni fog az elhunytak szellemei visszatérő álomrémként, de tudom, hogy a Föld megbocsájt és a Tűz nem emészti el lelkem majd halálom után. Vagy legalábbis mélyen hiszem, hogy így fog majd történni.
Az utam során próbáltam keveset aludni, volt, hogy egészen teljes sötétségig gyalogoltam, néha, ha a hold fénye eléggé bevilágította a tájat, még az éjszaka csendjében is folytattam utam. Jól estek ezek a késő estei séták. Ilyenkor mindig ki tudtam szellőztetni a fejem és sikerült még ha csak egy pillanatra is, de megszabadulni a világ gondjaitól és csak élveztem a hűs szellő és az éjszaka neszezéseinek lágy összhangját. Bár az álmok nem kíméltek éjszakánként az elhunytak szellemei lassacskán megpihenni tértek, és mikorra már elértem a Szél Országának homokos dűnéit, már egészen lenyugodtak.
Nem sok emberrel találkoztam, de ezek kevesek is hatalmas szívvel rendelkeztek, hisz útbaigazítást adtak egy magamfajta vándornak. Mindig is repesett a szívem, ha ilyen kedves emberekkel futottam össze. Néhányuk még az ételét, vagy italát se féltette tőlem és megosztotta velem csekély vacsorájának, vagy reggelijének töredékét. Az Ötök áldásával köszöntem a jámbor emberek kedvességét és mélyen reméltem, hogy mindannyiuknak békés útjuk lesz majd életük során.
A sivatag meleg volt és kemény. Lábam alatt izzott a homok és bár edzéseim nyomán lábam elég kérges volt, hogy ne legyen komolyabb baj belőle, de minden bizonnyal hosszú lesz így az út. A tanok nem tiltják a lábbeli használatát, de csak kevés elhivalkodott Föld templomának szerzetese volt hajlandó fedett lábbal haladni a kijelölt úton. Ez már csak egy ilyen szokás volt, mi megerősítette az ember akaratát és hitét. És nem fogom megszegni az önön elhatározottságom némi kis nehézség miatt.
Hosszú és kíméletlen volt az út, mikorra már megpillanthattam a Szél Templomának könnyed formáit, tudtam, hogy közel a cél. Az út fáradalmait magam mögött hagyva újult erővel indultam útnak, majd a kapuba elérve, a lépcsőket megmászva egy szerzetes társam fogadott. Köszöntésére öklömet tenyeremnek nyomva meghajolok az idős férfi felé.
- Az Ötök áldása kísérje útján, Atyám. Megtisztel, hogy fogadásomra tért és hálával adózom kedves szavaiért. – mondom miközben felegyenesedek – Alázattal elfogadom a Templom menedékét Atyám, karom és lábam pedig a Szél szolgálatába ajánlom.
Talán túlságosan is formálisan viselkedtem, de így érzem helyén valónak. Amennyiben az idős úr nem szándékozott több kérdést feltenni egy hálás imát mormoltam el Fujin felé, majd betértem a templomba, mi nagy valószínűséggel otthonom lesz egy darabig. Tanulni jöttem el ideáig és kész voltam elfogadni a Szél tudását, mely közelebb hozhat a megvilágosodáshoz.

**Senju Tobirama** Szer. Nov. 13 2019, 12:24

/Ryu/

A mester személyesen köszöntött, s ez nagy megtiszteltetésnek hathatott, ám ennek már jó pár napja. Azóta rengeteget hallottál a szélről, a filozófiáról, a vallás ezen részéről, melyet itt ebben a kolostorban gyakorolnak. Érdekesnek hathatott, hisz miként szép lassan rádöbbentél, milyen kisebb-nagyobb lényeges különbségek vannak a kettő közt, egyre jobban bele is merültél a témába. Egy nap kivittek a templom kertjébe, hova két növendék kísért el. Feladatotok egyszerű volt, félresöpörni a leveleket, melyek letakarták a járdát. A két ifjonc egyből sarokba vágta seprűjét, majd tenyerük összecsapták, s kezük kecses, határozott, lassabb mozgásával zárva a produkciót mintha magát a szelet gerjesztették volna. A levelek kezük mozgásának irányában letisztultak az útról szép, lassú tempóban, mintha egy erősebb fuvallat sodorta volna őket. Ehhez képest ott álltál cirokseprűddel pergetve magad előtt a nem kívánatos zöld hulladékot.
-Gyerünk fiam, próbáld csak meg.- Szólalt fel az öreg mester hátad mögül, megszokott, kedélyes hangján. -Sokat tanultál már tőlünk, ideje hogy elsajátítsd ezt is.- Lépett közelebb, s vette el a seprűt.
-Hunyd le szemed, s gondolj a körforgásra, az elemek útjára, a békére és a harcra. A szél a jelképe mindennek, ami mozog. A változás szele... szokták is mondani. Ruházd fel magad ezen erővel, ébreszd fel magadban a szunnyadó hevességet, de ne a temperamentumot... Érezd ahogy tested átjárja a sebesség, a légies erő, a szabadság érzete. Hagyd, hogy elméd eddig elfedő fátylad kettévágja a szél pengéje, s próbálj összpontosítani. Éleszd fel az agresszivitást, mely ugyanakkor békét áraszt magából. Az erőt, mely fákat csavarhat ki, de ugyanakkor lenge szellő is lehet belőle. Öleld magadhoz a pozitív és az ártó tulajdonságokat, s kontrolláld őket, hogy harmóniában lehessenek. Nem létezne lágy szellő orkán nélkül, s nem lenne orkán, ha nincs a lágy szellő, mely megindítja.- Intett a fiatalabbaknak, kik távoztak a helyszínről ennek hatására.
-Gyakorolj, s ha elméd s tested készen áll rá, sikerülni fog.- Szólalt fel utoljára távolodó hangon.
Magadra hagyott, hogy elmélkedhess, hogy gyakorolhass. De vajon menni fog?

// A feloldás 2 napot fog igénybe venni. A karakter már középerős, tény, de a szerzetesi módszer eltér a shinobikétól, körülményesebb, máshogy magyarázzák. Több spiritualitást visznek bele, s kevesebbet hagyatkoznak a "tényekre", ezáltal viszont tovább tarthat a tanulási folyamat. Természetesen végeredményben azonban nem fog elmaradni bárki másétól. A lényeg, hogy ez olyan, mintha egy vödör vizet megtöltenél a csap alatt, vagy kimennél a kertbe esővizet gyűjteni. Mindenképp tele lesz és locsolhatsz vele, de az egyik gyorsabb. //

Ajánlott tartalom