Határszigetek

-Mocskos egy perverz ember vagy te mit ne mondjak.- Mondta kacagva megkötözve. A kötözés közben nem is tiltakozott, csupáncsak tűrte. -Megkötözöl ilyen vágós dróttal... jaj milyen kiszolgáltatott helyzetben vagyok.- Lovagolt tovább a témán. Ám, hogy az idő ne vészen kárba erőt vett magán és megkomolyodott. ~Hogy a csudába tudnék innen kiszabadulni anélkül, hogy megvágnám a szép kezemet illetve a bokámat. Rendesen megkötött kicsúszni nem tudok. Ha értenék is a chakra irányításához akkor se segítene az, hogy megerősítem a karjaimat mivel csak szétvágnám magam.~ Túl sokra nem jutott egy ideig még csöndben agyalt majd új tervel állt elő, csakhogy ez a terv igen instabil lábakon állt. Az se biztos, hogy egyáltalán lehetséges e kivitelezni, de ad neki egy esélyt. Szemét lehunyta ismét majd megpróbált összpontosítani. Igyekezet megérezni saját chakrájának áramlását. Majd mikor nagyjából sikerült ez, megpróbálta a chakrát a drótba vezetni, illetve áramoltatni, hogy meglássa velük, mi a gyenge pontja, hol lehet elszakítani vagy a legkönnyebben kicsomózni, akár egy mozdulattal. Ha próbálkozását kudarc koronázza csak ennyit kérdez.
-Nem kaphatnék egy icipici segítséget?-

~Ennyit a sikerélményről. Kivételesen megtudtam fejteni egy technika titkát, erre jöhet egy nehezebb fokozat.~ Természetesen, nem volt igazából csalódott mert örült a sikernek és annak , hogy tudását tovább fejlesztheti de egy kis nő morcogás sosem árt.
-Hát legyen.- Mondja majd ismét megpróbálkozik, habár most sokkal több chakrát emészt fel. Ismét a drótba igyekszik bevezetni, majd azt kibogozni és így megszabadulni a béklyóitól. Ám eszébe ötlik, hogy a lovagja, most chakrával szorította jobban rá ezért úgy gondolja, hogy ez most részben a két chakra harca lesz. Hisz az övének felül kell kerekednie az ellenfelén, ahhoz hogy ismét szabad lehessen. Ezért még több chakrát összpontosít, hogy a többség győzelmet arasson. Ha sikerül ha nem , egész biztos ki lesz fáradva ezért egy öt perc pihenőt rendel el és amennyiben nem sikerült újra próbálja.

Jiraiya írta: A kérdésekre és a kijelentésekre a Sensei felelt.
- A testvérem egy különc figura. Nem sokan szeretik, de nagyon tehetséges az egyszer biztos. Talán még nálam is ügyesebb. De most, más csapatok indultak erre a feladatra. A Yoko csapat, Kirigakure egyik legjobb csapata. A 8-as csapat akik leginkább közelharcokra specializálódtak, és a 10-es csapat vagy is Mi. Ezen a néven, vagy is számon regisztráltam a csapatot. Ami pedig az összeütközéseket illeti. Ha shinobikkal van dolgunk, akkor meg kell tudni, hogy honnan jöttek és, hogy mennyien vannak. Ha ellenséges nemzetekből valók, akkor visszavonulunk. Ha pedig nem, akkor nincs mitől tartanunk. De reménykedjünk benne, hogy csak egyszerű kalózbandáról lesz szó.
Megválaszolva a kérdéseket, nekiindultatok az útnak. Néhány óra alatt meg is érkeztetek a Kikötőbe. Pontosan ugyanazon az úton jöttetek mint két nappal ezelőtt. A felhők még mindig baljóslatúak voltak, és így sietnetek kellett, nehogy akkor csapjon le rátok a vihar, amikor éppen készültök hajóra szállni. Így már indultatok is. Délkörül lehetett, amikor elindultatok. Az út, hajóval három óra, így van időtök beszélgetni.

// Határszigetekhez kérem a postot. Még nem érkeztek meg, csupán félúton vagytok, de a szigetet már látni. //

- Egyszerűbb volna rá bízni....
Bár a gondolatol, hogy a gonosz én intézze a dolgokat még hideg is kirázott. Valami miatt féltem, hogy újra elő bújón Satsu. Valami különös dolgot éreztem legutóbb is. Valami idegen de még is ismerős fájón ismerős érzés. Valami ősi gonosz valami..... ahogy bele gondoltam újra csak megborzongtam. A hajon állva újra érezve a hánykolódást az érzés csak elhatalmasodik rajtam ideg tépő érzés, hogy nem tudom mit is érzek és mi is ez. Ösztönösen is de mester megnyugtató közelségét próbáltam keresni, de magányosan kellett eltöltenem az időt amíg meg nem pillantottam a sziget körvonalait.
~Öld meg....ÖLD MEG..... ÖLD MEG MIND ISTEN MAJD VÁLOGAT!~
Hatol egy idegen gondolat az elmémbe, körbe is nézek, hogy ki sugallta ezt nekem. Olyan volt mintha a fülembe suttogták volna. Egyedül a fedélköz egy félre eső sötét sarkában ezt elég nehéz lenne kivitelezni.

Végig hallgatom a Sensei-t, majd amint lehet, elindulok. A megszokott úton megyünk a célunkhoz. Nagyon sietünk, bár ennek az okát nem tudom. Mondjuk, minél hamarabb lezúzzuk az ellenséget, annál jobb. Legalább hamarabb leszek én Kiri hőse. Olyan dél körül érünk el a kikötőbe, majd azonnal felszállunk a hajóra és indulunk is tovább. Mivel Kitane nem kereste eddig a társaságomat, én sem zavarom őt meg. Inkább foglalkozok a felszerelésemmel. Alaposan megnézem mindent elhoztam-e. Mivel minden rendben, nem tudom mit csináljak, így csak fészkelődök, nem bírok megülni a hátsómon. Kár hogy a Sensei most nem taníttat velünk semmit. Akkor legalább nem unatkoznék.
~ Ajh, ha már nincs mit csinálni, edzek egy kicsit.
A hajó egy szabad részére sétálok, ahol nem zavarok senkit, majd kézen állok. Ezután mintha fekvő támaszokat csinálnék, hozzákezdek az edzésemhez.

A sátor állítás után valahogy kissé meg nyugodtam, de még mindig valami különös sötét érzés hatalma alatt voltam. Mondhatni ez nem is érzés volt, hanem valami aura ami körbe ölelt. Csak a vihar felhőket figyeltem arcom sötét volt és komor mintha most nem önmagam lennék mintha a vihar és hajon érzett dolgok hatása alatt lenék még mindig.
Tekintetem zavaros mintha kínzó érzelmek és emlékek kavarognának bennem olyan emlékek amik talán nem is az enyémek.
~Halál a nevem, pusztulj világ.~
Szívem hirtelen olyan ritmusra vált, hogy szinte kiszakad mellkasomból a rémületöl. Még mindig egy helyben üllők és a vihart figyelem, de tekintetem most már tiszta csak szimplán rémült vagyok. Kettesben vagyok Shinel, de a jelenléte most nem nyugtat meg úgy mint régebben. Talán ha a közelemben tudnám és meg is paskolom magam mellett a földet, de még mindig nem szolok egy szót sem.

**Ha mellém ülne Shin:**

Hozzá bújok egészen közel mint a szerelmesek vagy mint aki ara vágyik, hogy kiszemelt hős megvédje. Hosszan és szorosan ölelem és keresem ölelését. Ami talán számára meglepő lehet, hogy nyakláncom nincs teljesen a helyén. Mikor már megnyugszom kissé és nem szorítom tovább a félelemtől űzve megszólalok de nem nézek a szemébe.
- Satsu valamitől fél és ez engem nagyon meg rémít. Nagyon régen még mielőtt a faluba kerültem már egyszer éreztük ezt és azóta sem emlékszem arra ami az érzés után történt. Most ez valahogy más, nem teljesen ugyanaz valahogy megváltozott.
Nagyot nyelek majd még jobban bújni kezdek.
- Tudod én messziről érkeztem egy másik ninja faluból de a múltam egy részére nem emlékszem. Mintha valaki eltörölte volna az addigi életem. Egy kereskedő család talált meg az erdőben bolyongtam a ruhám az egész testemet vér borította. Ez az első amire emlékszem az előttről semmire sem.

Keményen edzek az úton, egészen addig, amíg a Sensei fel nem hívja magára a figyelmet. Mint kiderült, eléggé elszaladt az idő és már mindjárt kikötünk. Éppen ezért összecsomagoltam és alaposan elraktam a felszerelésem. Majd amint kikötünk, megkezdem a partra szállást. Az erdő szélénél döntött úgy a kunoichi, hogy letáborozunk. Ott kellett felállítanunk a sátrat, amit magával hozott. Kissé nehéz volt összerakni, de azért nagy nehezen elbírtunk vele.
Elég nagy a sátor, kényelmesen elférünk majd benne. Bár nem biztos, hogy a lányok beengednek majd maguk mellé. Elvégre csak pasi vagyok. Mondjuk, ha jobban belegondolok, egy ilyen nagyszerű sráccal nem mindig van dolguk. Miután elkészülünk, a Sensei lelép én pedig kettesben vagyok Kitane-vel. Hamar felfigyelek arra, hogy helyet kínál nekem, így elfogadom azt és leülök mellé. Kissé meglep, hogy hozzám bújik, de nem jövök túlzottan zavarba és átölelem. Nagyon kellemes vele lenni, legalább most nyugodt minden. Csendben hallgatom, amit magáról mesél, közben elmosolyodok. Úgy néz ki, végre megnyílt előttem, ami azt jelenti, hogy bízik bennem.
- Bármi legyen is az... - szólalok meg. - majd én megvédelek. Vigyázok rád, amennyire az erőmből telik és amikor csak tudok, melletted leszek! - mondom a lánynak. - Ha bármiben segítség kell, akkor csak szólj és minden tőlem telhetőt megteszek! Érted bármit!

- Kö Köszönöm. Attól tartok, hogy még az is kevés lesz.
Nem túl őszinte mosoly jelenik meg ajkaimon. inkább csak hálás és illedelmes akarok lenni. Tisztán látszik, hogy valami nincs körülöttem rendben. Vannak még titkaim bőven és csak a jó ég tudja, hogy menyire sötétek és veszedelmesek ezek a titkok.
- Azért jól esik, hogy ha úgy hozza a pillanat hozzád bújhatok. Ezzel kivételesen jelen pillanatban mind ketten egyet értünk.
Közlöm halkan továbbra is csendesen félős remegő hanggal.
- Viszont nem akarom, hogy miattam bajba sodord magad. Nem vagyok én szent és van egy olyan érzésem, hogy én ezt nem érdemlem meg amit tőled kapok. Mintha te sokkal tisztább volnál nálam mint lelkileg mint szellemileg.
Nem szóltam többet csak bújtam és meg próbáltam a természet a sziget zenéjét meghallani.

Amikor megköszöni a kedvességemet, legyintek egyet.
- Ugyan, semmiség az egész! - válaszolom vidáman. - Miattam ne aggódj, amúgy is állandóan bajba sodrom saját magam. Legalább a te esetben jó ügyért teszem! Ugyan miért ne érdemelnél meg egy kis törődést? Ne foglalkozz azzal ami a múltban történt és azzal sem, ami még csak ezután történhet meg. A jelenben élj, ne a múltban. Most hogy társak lettünk, én megpróbálok mindent megtenni, hogy jobb legyen neked. Éppen ezért sem zargatlak, amikor látom, hogy inkább egyedül szeretnél lenni. Satsu miatt pedig ne aggódj, majd egyszer megnyerem a barátságát!

Ahogy egyre közeledtek egymáshoz, kint úgy lesz egyre sötétebb. A szél egyre csak erősödik. De nem kell félnetek, a sátort kellő képen rögzítettétek, így még a szél sem fúj be. Persze, a sátor oldalait félelmetesen mozgatja, de nincs mitől tartanotok. Halljátok összebújva az eső kopogását is. Hogy lesz így tűz? Hirtelen léptek zajaira lesztek figyelmesek kintről, majd a sensei belép a sátorba teljesen vizesen. Ugyan úgy kilátszik majdnem mindene ahogy szokott és ezt tetézi a fehér, átáztatott ruha. Egy csuromvíz ágat tart a kezében, amit elkezd dörzsölni a kezével fel és le. A sötétben alig látni egymást, hiszen nincs semmi fényforrás. Lassan a szájához emelte a botot, majd rálehelt. Lassan és érzékien. Az ajkai majdhogynem érintették az ágat ami pillanatok alatt megszáradt. Ti is érzitek a meleget amit árad a nőből. Még élvezitek is, ugyanis eléggé lehűlt a levegő, amikor is a bot lángra lobbant. Most már világosság lepte el a sátrat és minden jól látható volt. A sensei beleszúrta a talajba az égő botot, majd leült a homokba.
- Kint nem láttam semmit. Az eső megnehezíti a dolgunkat. Éjszaka kimegyünk és körbenézünk. Ha nem esne az eső könnyebb dolgunk lenne, ugyanis valószínűleg ha tartózkodik valaki a szigeten rajtunk kívül akkor tüzet is gyújt. De így csak be kell érnünk ennyivel.
Mondta, majd kezeit melegíteni kezdte meleget adó láng felett.

- Nem éppen mester mert az eső az előnyünk is lehet. Nem hallanak minket ha közelítünk. Ők pedig nem számítanak miránk így nem is figyelnek annyira. Ezért lehet közelükbe tudnák férkőzni.
Mondom halkan de még mindig Shint szorongatva miközben tekintetem mestere emelem. Szemeimben még mindig ott a félsz valamitől.
- Akkor pedig pihenjünk le, hogy bármi is legyen, történjen de ne fáradtan keljen hozzá kezdeni majd.
nem is szolok többet csak félre vonulok a sátor egyik távolabbi felébe. Már amennyire ez lehetséges és teljesen betakarom magam még fejemet is. Nem alszok csak annak látszatát keltem az agyam folyamatosan jár minden félle dolgon. Van valami ami nem hagy nyugodni egy érzés ami kígyóként ölel körbe és fojtogat.

Igazán jól érzem magam Kitane társaságában, kíváncsian várom a reagálását a szavaimra, de sajnos a Sensei már megint rosszkor ér vissza. A helyzet jelentésén elgondolkozok egy kicsit, közben a társam már elő is adja az ő ötletét. Elismerően bólogatni kezdek erre, ugyanis egyetértek vele.
- Én is osztom Kitane véleményét! - szólalok meg. - Ráadásul az esőben Kitane használhatja a klón technikáját. Így könnyen előnyre tehetünk szert. Viszont nem én vezetem a csapatot, így ha akkor indulunk, amikor eláll az eső, nekem úgy is jó. Nekem mindegy mikor rúgom szét az ellenfél valagát! - mondom.
Ezután Kitane lefekszik pihenni. Megvárom mit válaszol a Sensei, majd a társam mellé heveredek. Óvatosan nyomok egy puszit az arcára, majd befekszek mellé. Természetesen nem túl szorosan, hagyok neki bőven helyet. Majd kezemet a derekára csúsztatom és simogatni kezdem. Míg el nem alszok, simogatom a lányt.

- Az biztos.... egy csapat vagyunk és leszünk.
Még érzem, hogy Sihn hozzám ér ami engem váratlanul ér. Kicsit meg remegek mint egy riadt kismadár, de aztán meg nyugszom. hagyom tegye amit akar egy bizonyos határig. Nem lép át sőt meg sem közelíti azt a határt. Én pedig elmerülök a feneketlen mélységben. Körbe ölel az állom sötétje. Tudom már alszom, vagy talán mégsem? mintha egy másik állapotban lennék. A nyomasztó érzés egyre jobban eluralkodott rajtam. Fel akartam ébredni de nem tudtam.
- Végre újra láthatlak........ régen volt már mikor is nem emlékszem.......
Majd egy gonosz kacajt halok mire a vér megfagy bennem.
- Hát nem emlékszel rám aki meg mentet a kíntól cserébe inci-finci lelkedért?! Majd fel frissítem én az elméd, de jobb ha az lején kezdünk mindent.
Hirtelen egy őrülettől elborított gonosz szempárt láttok meg a sötétségben

Vissza emlékezés a múltba döbbenek rá azonnal. Egy nőt láttok aki egy ágyon fekve sír hatalmas pocakját fogva. Majd az elöbbi jelenés hangját halom. Alkut kötnek és meg születik a nő lánya éppen egészségesen. A nő viszont meghal nem sokall a szülés után, hogy karjaiba veszi a lányát. Majd apám képe villan be és ekkor döbbenek rá, hogy anyámat láttam kit soha nem ismerhettem hisz még világra jöttömkor meghalt. Én vettem el az életét azzal, hogy meg születtem. Majd apám véres tépet tetemét látom magam előtt.

Mindeközben zajlanak az események a külvilágban. Pillanatra feleszmélek mikor testem ki hemperedik a sátorból egyenesen a sárba. Éreztem arcom ég és kipirul ahogy testemen még néhány pont. Szemeim remegnek ahogy az égő sátorra pillantok majd kezeim fejemre szorítom ahogy az emlék képek újra fájdalmasan elmémbe nyilallnak. Térdre esem a sárban pedig futnom kellene. érzem ha akarnám se tudnám mozdítani még a kisujjam sem. Eközben lassan az őrület hullámai szét áradnak bennem ezzel együtt valami iszonyatos érzés lesz úrrá lelkemben. Furcsa mód valahogy Satsu habár fél, de még is örül a jelenlétnek ennek az idegen szelemnek vagy is hangnak a fejünkben.
Ezek a hullámok már oly erősen tomboltak lelkemben, hogy külvilág is megérezhette. Én nem tudom mi ez de talán más egy nyers és gonosz chakrának kipárolgásának is hiheti.

Egy genin képe villan fel akin látszik nem hiszi el azt ki végzett vele. Majd egy családé egy apa és egy gyermek képe aki könyörög az életé ért. Majd mindegyikek valami iszonyatos le írhatatlan dolog történik. Majd egy nő alakja jelenik meg előttem egy kard is van nála.

Még mindig a földön térdelek de már elengedtem a fejem. Testem lassan mozdul, már nem is fáj az égési sérülés. Halványan látom mestert miközben minket kar védelmezni. Látom Shint miközben agaodva pillant rám. Látom készen áll arra, hogy ha kell el ráncigáljon egy biztonságos helyre. Bár ne lenék ennyire fáradt...... ha csak egy kicsit pihenhetnék........
Testem magától mozdul nem is érzem, hogy újaim katanámra fonódnak. Tekintetem réveteg és ködös szemem szinte folyamatosan remeg gödrében.
- Annyira fáradt vagyok csak egy kicsit pihenhetnék.......
Lehunyom a szemem és testem teljesen elernyed. Egy helyben állok de fejem hátra bicsaklik kezeim úgy lógnak mintha eltörtek volna. Újaim még mindig szorosan markolják a fegyvert.

Hirtelen meg mozdulok váratlanul fejem az eső kör vonalai felé fordulnak a láthatatlan ellenfél felé. Szemeim hirtelen fel pattannak és kezdetét veszi az Őrület! Nem Kitane az aki kardal kezében áll, hanem valami más valami nem e világi lény. Szinte nagy vonalakban még külseje is más.
Ahogy szemeim fel nyitom a világ is láthatja azt a gonosz szempárt mit álmomban pillantottam meg. láthat egy hihetetlen gonosz mosolyt. Halhat egy démoni hangot.


- VÉGRE SZABAD VAGYOK! HALÁL A NEVEM PUSZTULJ VILÁG!

Meghallgatom a Sensei-t, majd oda bújok Kitanéhoz. Kissé kényelmetlenül érzem magam. Mintha valami rossz készülődne, vagy mintha lenne valami a levegőben, ami rosszat sejtet. Ennek ellenére nem foglalkozok túlzottan környezetemmel, ha bármi baj következik az úgy is utolér. Pár pillanatig simogatom a társam, majd elalszok...
Nem igazán álmodtam semmit, ráadásul hirtelen valami megzavart és felébredtem. Ekkor érzem, hogy mennyire rossz itt lenni. Majd a következő pillanatban valami elkapja a sátrunkat. Pár pillanatra elsötétül előttem minden, amit égető fájdalom követ. Rövid ideig nem lehettem magamnál, ugyanis hirtelen azt veszem észre, hogy már kint vagyok a zuhogó esőben, ráadásul pont ez nyújt enyhet a fájdalmaimra. Végül magamhoz térek és a fejem is lassan kitisztul. Van valaki a közelünkben. Ahogy körbenézek, látom hogy a Sensei komolyabban megsérült. Ráadásul a kunoichi ránk parancsol, hogy fussunk el. Azonnal Kitanére nézek, aki éppen áll. A lány most sokkal másabb, mint szokott lenni. Nem olyan, mint amikor Satsu van jelen, ez teljesen más. Azonban megígértem, hogy megvédem őt!
Minden bátorságomat összeszedem és én is talpra állok. Nem foglalkozok semmivel, egyszerűen csak megragadom a társam, majd az ölembe veszem és ha nem történik semmi, akkor elszáguldok vele. Egyenesen a fák közé. Az a célom, hogy találjak egy helyet, ahol el rejthetem Kitanét, utána pedig vissza megyek a táborunkhoz, hogy segítsem a Senseit.

A lány teljesen megváltozott, mire a sensei eltaszította magától az ellenséget, aki egy katanával támadt rá. Mindketten láttátok az ellenfelet. Minden bizonnyal érdekese ember lehet, ugyanis körülötte a víz folyamatosan párolog, így valami miatt láthatóvá téve az egész férfit. Körülbelül annyi idős lehet mint a sensei. Rövid, szőke haja van és egész testet fedő kabátja. Egy katanát szorongat a kezében, pont úgy ahogy a sensei is. Amint Shinko fel akarja kapni Kitanét, a sensei ellöki mind a két genint. Kettőjük között húzott el, megragadva mindkettejük karját. Körülbelül három métert sikerül vonszolnia őket, amikor Kitane keze kicsúszott a sensei szorításából. Erre Ő megfordult. Látta, hogy a lány nem úgy néz ki ahogy szokott. Sőt, teljesen más lett. Megragadta Shinko karját és maga mellé húzta a fiút.
- Most ne menj a közelébe.
Súgta oda neki Kidoru-sensei, majd Shinko kezébe nyomta a kardját és mélyen a szemébe nézett. Mint mindig, most is ugyan olyan forró volt a bőre, mint lenni szokott. Az eső elpárolgott körülötte, így felszárítva a talajt.
- Fogd! Véd meg magad minden áron! Menekülj! Kitanét pedig hagyd rám!
Hangzott az utasítás, amikor is, nagy világosságra lettetek figyelmesek. Egy hatalmas tűzgolyó száguld felétek. Látjátok a kavargó lángokat és a párát ami marad a hatalmas és pusztító erő után. Még ehhez hasonlót sem láttatok. A sensei, a másodpert tört része alatt formálta meg a kézpecséteket, majd arra lettetek figyelmesek, hogy a földről az összes víz elétek folyik. Kitane a sensei jobb, Shinko pedig a bal oldalán volt. Éreztétek az áramló vizet, ami egy hatalmas fal alakját veszi fel. Az átlátszó vízfal mögül is tökéletesen lehetett látni az égő förgeteget! A vízfal felállítása után, a sensei megfordult, majd fújt egyet rátok, mire mind a ketten hátrarepültetek. Mivel a koncentráció alábbhagyott, a fal már esett volna össze, mire a sensei újra megformálta a pecséteket és így még több víz állta el az utat. Mindez körülbelül három másodpercig tartott. Megfordult, majd mosolygott rátok. Olyan volt az a pillantás, mint egy haldokló utolsó pillantása. A szemei ugyan olyan szürkék és élettelenek voltak mint mindig...
A tűzgolyó pedig ebben a pillanatban becsapódott. Úgy párologtatta el a vízfalat, mint ha ott sem lenne... Ha ott állt volna a két genin, akkor bizony Ők is megégtek volna. Igen... A senseit elérték a hatalmas lángok, viszont nem égett el. A karjai szénfeketék voltak és az arcáról a bőr teljesen lefolyt. De lángokat nem láttok a testén. Csak az a hihetetlenül undorító szag árulja el, hogy itt bizony valaki megégett. A kezei is mind ijesztőek voltak. Félelmetes volt látni, hogy a szeretett sensei így végezte. Egy utolsó rángás és egy sóhajtás, majd a lélek örökre kiszállt a fiatal nő testéből... Nem volt fájdalommentes halála, de legalább méltóságos és gyors...

A testem..... nem mozdul..... a bőröm már nem ég... nincs fájdalom..... talán ez csak egy álom? Nem szolok egyetlen szót sem csak megyek amerre ráncigál Shin. Mind végig az az iszonyatos érzés mint akkor azon a napon. A földre zuhanok, már azt se tudom, hogy kitől vagy mitől. A testem minden izma folyamatosan remeg... izmok és idegek pattanásig feszülve. Nem engedem, hogy újra meg történjen.... nem akarom átélni újra EZ A TEST AZ ENYÉM! Üvöltöm hangosan de rájövök hangom csak az elmémben ver vízhangot. Látom, hogy meg fogja a kezem ő aki elfogadott olyannak amilyen vagyok... soha nem mondta ki, de tudta kicsoda is vagyok vagy mi vagyok.
Emlék képek öntöttek el és vele együtt kellemes meleg érzés. Tartoztam valakihez... éreztem a mester szeretett és elfogadott minden sötétséggel együtt ami lelkemben lakozott. Egy könny csepp ami most végig gördült az arcomon úgy perzselt, mintha forró láva lenne. Érzem ahogy szét vállunk és késve de repülök hátra a sárba. Csak egy pillanat az egész de elég volt, hogy elveszítsem életem egyik meghatározó pontját. Felálltam újra még épp időben, hogy lássam a szeretett jounint megégni és meg halni..........

Szívem ebben a pillanatban hatalmasat dobbant mintha egy pillanatra megállt volna. Szemem fehérje látszót az őrület a fájdalom teljesen eluralkodott rajtam. Nyakláncom a sárban hevert mire most tiportam rá az imént.

Mély nem e világi mosoly áradt szét az arcomon és egy túlvilági szellem démonian gonosz kuncogása.....

- Ostobák TUDATLAN FAJANKÓK!

Testem meg rázkódott attól amin most át ment. Vállamon nyakamon tetoválások jelentek meg mik leginkább egy sárkány egy-egy testrészét ábrázolták. Minta valahol ruhám alatt lehetett. Volt itt még más is zárt ajtók kinyíltak és kiengedték lelkem legmélyén élő sötétséget. Ezzel egy időben valami iszonyatos chakra tört a felszínre. Természete nagyon vissza taszító és gonosz volt mintha csak a pokol egyik bugyrából származna.


Majd egy pillanatra tudatom még uralta ajkaim.....

- Shin.... menekülj.........

A jelenlét újra eluralkodott rajtam és eszelős vad tombolásba kezdett. Köd ként fonta testem körbe chakrája mint ezernyi démon kit nem láit meg semmilyen akadály rontott az ismeretlen ellenségre ki mesterem halálát okozta.

Már éppen magamhoz ölelném Kitanét, amikor a Sensei közénk robog. Megfogja a kezem és magával ráncigál. Természetesen Kitane is velünk jön egy ideig, viszont valami történik és lemarad. Ekkor a Sensei a kezembe nyomja a kardját és megkér, hogy ne menjek a társam közelébe. A kezembe nyomja a kardját, majd kiadja parancsba, hogy védjem meg magam. Nem tudom mit tegyek. Legszívesebben Kitane mellett maradnék, mivel megígértek hogy megvédem.
Sajnos nincs időm sokáig gondolkodni, ugyanis egy hatalmas lángoló golyó repül felénk. Azonban a Sensei egy technikával megállítja azt. Kissé eltátom a számat, meglep ahogy kiemelte a vizet a helyéről. Ezután egy újabb technikát használ és arrébb fúj minket. Nagyon gyorsan talpra állok és nézem mi történik. És sajnos végig kell néznem, ahogy a Sensei meghal. Egy tűzgolyó találja el, ami nagyon hamar végez vele. A szemeim azonnal elkerekednek. Ez volt az első alkalom, hogy valakinek a halálát látom. A legrosszabb viszont az, hogy ezt a személyt ismerem és nagyon jó volt hozzám.
Kezdeti meglepettségemet hamarosan a düh váltja fel. A földbe szúrom a kardot, amit korábban kaptam, majd megalkotok néhány kézpecsétet. Ezután előveszem a saját kardomat, majd a Sensei-ét kihúzom a földből. A következő pillanatban az ellenfél felé rohanok, majd aktiválom a korábban megkezdett technikát.
- Bunshin no Jutsu! - szólalok meg halkan.
A következő pillanatban 4 egyszerű klónom jelenik meg mellettem. Mindegyik különböző irányból ront rá az ellenfélre, míg én megpróbálok az oldalába kerülni. Ha bármilyen támadást használna ellenem, akkor próbálnék félre ugrani előle. Ha pedig közelharcba próbálna bocsátkozni velem, vagy sikeresen a közelébe érek, dühödten vagdalkozni kezdek. A lehető leggyorsabban pörgetem magam körül a kardokat, semmilyen rendszert nem használok, nehogy rá jöjjön honnan fogja érni a következő támadás.

Még nem... Még mindig nem tört elő teljesen.... A chakra csak úgy hullámzott körülöttem. Egészen minimálisra csökkenve néha felerősödve.
Nem... nem NEEEEM! Még ennyit sem hagyott meg PUSZTULJ! Tétován lassan mozdul a testem. Mintha köd fátylon keresztül szemlélném a világot. Érzem a mérhetetlen pusztítási vágyat a vágyakozást egy erős ellenfél után, kinek vérében fürödhetek.
Az utolsó csepp volt, hogy figyelmen kívül hagytak.... az utolsó csepp, hogy az egyetlen embert megölték még testét is elrabolták aki sejtette mi vagyok és honnan jöttem. Még is szeretettel szemeiben tekintett rám.
Hangom halk volt és reszketett. Félelemtől biztosan nem. Sokkal inkább a gyász és a gyűlölet fűtötte. Nem tudtam mi ez a sötét jelenlét de érzem erős. immár nem harcolok ellene egyenlőre.
- Kérlek... kérlek tépd szét mind.....
Az utolsó bástya is le omlott és a chakra újult erővel tombolt körülöttem. Majd a jelenlét át vette felettem az uralmat Shinkot figyelmen kívül hagyta. Éreztem jelenleg nagyobb vadra fáj a foga. Teljes sebeségel ami csak ki sajtolható volt testemből jelenlegi helyzetben a támadónk felé vagy is annak menekülési irányába eredtem.

A Sensei halála azonnal lesújt, azonban hirtelen üt e la düh, így meggondolatlanul támadásba lendülök. A tervem a klónokkal nem jön össze, ráadásul az ellenség is lecsap rám. Azonban az ötletem második része jól sül el és sikeresen levágom valamelyik részét a shinobinak. Viszont ezután valamilyen módon áttöri a védelmemet és egy rúgással kiterít.
Amint földet érek, hemperedek egyet és négykézlábra állok. Alig kapok levegőt, ráadásul a rúgás helye is kellemetlen. Majd a férfi elmenekül. Köhintek egyet, ezáltal kissé jobban leszek, főleg hogy kezdek levegőt kapni. Ezután körbe nézek és feltűnik, hogy a Sensei teste is eltűnik. Ez akár azt is jelentheti, hogy az csak egy igazán látványos technika volt, valamilyen klón. Tehát a Sensei akár még élhet is! Majd tekintetem Kitanére szegeződik. A lány teljesen nincs magánál. Ráadásul valami furcsa dolog is körül lengi. Olyan, mintha chakra lenne, bár ezt nem tudom megállapítani. Lassan talpra állok, de még mindig összegörnyedek. A rúgás nagyon erős volt. Majd a társam elillan. Utána szólnék, ha lenne annyi erőm, hogy megszólaljak. Ráadásul már ő is eltűnik, csak a ragyogást látom, ami körül veszi őt. Így túl könnyű célpont!
A tőlem telhető leggyorsabban a kardokért cammogok, majd újra kézbe veszem azokat. Nem szórakozok túl sokat, most nincs időm ilyesmire. Kihúzom magam és tele szívom a tüdőmet levegővel. Pár pillanatig bent tartom, majd kifújom azt. Valamennyivel jobb most már. Míg látom a fényt, én is elindulok. Kitanét követem, pontosabban a fény jelenséget, amit áraszt magából. Ha ez lesz az utolsó küldetésem, akkor is megvédem a lányt. Nem érdekel, hogy ez akár az életembe is kerülhet!
Chakrát koncentrálok a talpamba, majd felugrok egy fa ágára. Ágról ágra ugrálva haladok előre. A chakrámnak köszönhetően nem csúszok meg egyszer sem. Így sokkal gyorsabban utolérhetem a társam, mintha szaladnék. Azt még nem tudom, mit fogok csinálni, ha utolérem, mint ahogy azt sem, mit fogok csinálni, ha a támadónkat beérjük. Ha a férfit meglátom, akkor mindenképpen próbálok elrejtőzni, de csak annyi időre, míg kitalálok valamit. Sok esélyem nincs ellene, de azt sem hagyom, hogy a társamban kárt okozzon!

Utam nem jelezte semmi különösebb dolog. Talán csak annyi, hogy néha nem kerülgetem a fákat, vagy bokrokat. Azokat a testemet körbe vevő energiákkal egyszerűen semlegesítettem. Kidőltek vagy fel darabolódtak. mind végig kacarászva élveztem a pusztítás édes örömét, hogy végre újra a való világban járhatok. Anyagi síkon is létezhetem végre. nem kell börtönben élnem egy lány testében. Akár ki is kerüljön velem szembe vagy kikerülöm és eltűnök iszonyatos sebességet diktálva, amit csak ki lehet facsarni ebből testből jelenleg. Vagy ha ez sem segít egyszerűen valami morbid kegyetlen módon el veszem az életét. Lényegtelen, hogy nő vagy férfi legyen az meg teszem amit tennem kell, amit vágyaim diktálnak. Így hát haladok tovább és ha kell a fél szigetet le tarolom csak meg találjam a kiszemelt célpontom.