Határszigetek

Sokkal könnyebb követni a társam nyomait, mint vártam. Nem csak a fénylő aura van, amit követhetek, hanem a pusztítást nyomai is segítik az utamat, amit a lány maga után hagy. Majd kacarászni kezd, így már tényleg nagyon könnyű a dolgom.
Csendben követem Kitane nyomait, közben a lehető legjobban próbálok odafigyelni a környezetemre. Ha bármi baj történne, akkor próbálok a lehető leggyorsabban reagálni és elugrani a veszély irányából.

Hajthatatlanul követem a társam. Az eső folyamatosan esik, ráadásul egyre hevesebben, de ez nem tántorít el a célomtól. Majd megérkezünk a túloldalra. Egy fáról tekintek körbe, a szám valósággal tátva marad. Egész komoly csapattal állunk szemben. Majd meglátom, hogy páran a Sensei testét viszi az egyik hajóra. Azonnal eldöntöm mit kell tennem. Nem hagyhatom hogy a halottat elvigyék! Villám gyorsan elrakom a fegyvereimet, majd megalkotok néhány kézpecsétet.
- Kirigakure no Jutsu! - ejtem ki a technika nevét suttogva.
Igazán sűrű köddel borítom be a partot. A méretét próbálom úgy behatárolni, hogy nagyjából a partig elég legyen. Ezután teljesen némán indulok el a hajó irányába, ahova a Sensei-t vitték. Kirigakure egyik speciális technikájának köszönhetően esélyük sincs, hogy meghalljanak engem, így könnyedén tudok elsurranni közöttük. Közben ha egy magányos emberrel találkozok, teljesen hangtalanul levágom a fejét. Próbálok minél gyorsabban eljutni a víz közelébe, onnan pedig a víz felszínén szaladva közelítem meg a hajót, természetesen Shunshin-nal felturbózva. Amint a bárka közelébe érek, egy robbanó cetlit tapasztok a "falára", majd felugrok rá. Még a levegőben feloldom a cetlit, így a robbanása kárt okoz benne. Amit fent vagyok hatalmas pusztításba kezdek. Első körben, akit csak tudok, megpróbálok leseperni a Mizurappával. Minél kevesebb ellenfelem van, annál jobb. Ezután pedig a kardjaimmal próbálok szétcsapni közöttük.
Ha esetleg a ködömet eloszlatná valami, akkor Shunshin segítségével átszaladok a parton lévő emberek között, közben egy két vágást ejtek rajtuk, de próbálok minél gyorsabban feljutni a hajóra, hogy kimenekítsem a Sensei holttestét.

Testem magától mozdul még mindig nem értem igazán, hogy mi is történik. Egy nagy fehér szobában vagyok. Ködös fátylon keresztül érzékelem az eseményeket. Hihetetten vérszomj árad szét bennem érzem minden sejtemben. Érzem ahogy mozdulnak a lábaim és a felém igyekvők felé fordulok. Fejem hátra vetem hajaim a víztől és kosztol loknikba tapad, mintha raszta lenne. Hangos és éles üvöltés hagyja el torkom. Tele vér fagyasztó kegyetlen vér vággyal. Arcomon pedig hihetetlen kéjes öröm árad szét. Meg nyalom perverzül ajkaim és kardom hegyét előre mutatva támadásba lendülök. Testemben és akörül örülten tombol a chakra. Ez a gyilkos anyag kardomra is kihatásalt van. Mintha tűzbe mártottam volna hirtelen és meg gyulladt volna hullámzik körülötte a benső erőm. Elég nyilván való szándékkal kapcsolok a maximális sebességre. Egyenesen a felém tartok közé vetem magam folyamatos véget nem érő gonosz kacajok közepette. Rögtön hozzám legközelebbi emberbe csapódok, minden bizonnyal azt alaposan felnyársalva. Ha sikerül nem kések semmit kardom meg fordítom a sebben ezzel okozva még nagyobb fájdalmat és sérülést. Ahogy kirántom nem simán csak ki húzom. A kard egy része még testben van de már lendítem is a következő támadó felé. Szó szerint lemészárolva elözö ellenfelem kegyetlen módon. Kardom amint eléri következő ellenfelem gyors cikcakkban fordul fel tárva eme embernek a belsejét a világ számára. Mozdulatom talán olyan gyors is megvan, hogy egy sima ember nem igen képes követni. Nem időzők holmi selejt ellenfelek bíbelődve én nagyobb vadra vadászom aki ott áll a hajon és figyel. Szó szoros értelmében aki utamban állt az az elözö kettőhöz szomorú és kegyetlen halált halt vagy halhatott.


Érzem, hogy valami nagyon meleg az arcomra fröccsen és le csorog. Oda nyúlok, hogy letöröljem de nincs ott semmi sem. Érzem, hogy kezeim mozdulnak és testem reagál, de nem értem én egy helyben állok és még is.
- Héé! Van itt valaki?
Jobb nem jutott eszembe mint kiabálni, hátha meghal valaki. Egyedül voltam bolyongtam nem láttam semmit és senkit a nagy fehérségen kívül.
- A fene vigye el vajon mi történhetett?
Az utolsó konkrét emlékem, hogy valahol az erdőben állok kardom a kezemben. Mester.....mester....meghal feláldozta magát.
Szívem sőt egész mellkasomban meg remegek keserű emlék óvatlan felidézése miatt.

Shinko:

Ez az ismeretlen erő elárasztja a tested. Egyre inkább úgy érzed, hogy bármire képes lehetsz. Úgy érzed, hogy egy hegyet is képes lennél felemelni. Nemes cél vezérel. A sensei megégett holtestének megmentése és épségben eljuttatása a faluba igencsak szokatlan, de nemes cselekedet lenne. Azonban a sensei utolsó szavaival ellenkezőt teszed. A Kirigakure no Jutsu sikeresen létrejött, majd egy nagy területre kiható, de nem annyira sűrű köd jött létre. Igaz, ez ugyan úgy elrejtett téged az ellenfelek elől. A fáról leugorva, hangtalanul suhantál el a tömeg mellett. Az emberek zavartak voltak és dühösek. Az a néhány "merész" és ostoba férfi aki kiugrott Satsukitane elé, már nem érezték úgy, hogy jó ötlet volt. A köd teljesen megzavarta őket, valamint az a félelmetes aura is irritáló volt. A plusz energia fokozta a gyorsaságod, így pillanatok alatt utolérted a hajót, ami igencsak nehézkesen mozgott. A férfi, aki meg lett sebezve, a hajó hátsó részén állt, majd mikor meglátta, hogy közeledsz, kézjeleket kezdett mutogatni. Elérted a hajó oldalát és már vetted elő a robbanócetlit, amikor körülötted a víz, elkezdett hevesen hullámozni. Egyre csak emelkedett és emelkedett. Már az egyensúlyodból akartak kidönteni a hullámok, amikor felugrottál a hajóra. A cetlit nem sikerült felragasztani, azonban a hajót elérted. A víz hullámzása abbamaradt, hiszen a férfi már nem foglalkozott vele. Az eső igencsak rákezdett. Most már egyre nagyobb cseppekben hullt alá. Ám a kard pengéje tiszta volt. Egy csepp víz sem volt rajta, valamint ez kiterjedt a fiú kezére is. Ott sem maradt meg a víz, hanem párologni kezdett. Nem volt sem égető érzés sem pedig fájdalom, csupán a kellemes meleg. De most nem ez a legfontosabb. A Mizurappa segítségével két ellenfelet sikerült lelökni a hajóról, azonban már jött is az ellentámadás. Egy nagydarab, szakállas férfi rontott rád egy hajlított kardal, amin látszott, hogy régi. Te csak a kardoddal hárítottad a támadást, mire az ellen fegyvere eltört. Ezt követően pedig a nyaka is vérezni kezdett, hiszen elvágtad a torkát. Jött a következő ellenfél is, akit egy hasba rúgást követően letaszítottál a mélybe. Valószínűleg ebben a viharban megfulladnak. A második támadást nem kísérte több, mivel nem támadott senki, hanem inkább érzékeltetve számbeli fölényüket, körbeálltak. A fehér kabátos férfi pedig még mindig a hajó hátsó részén állt, feléd fordulva.
- Nem győzhetsz... De nem ölhetünk meg...
Szavait az eső kopogása miatt, nem igazán hallottad, de igazság szerint nem is neked, hanem inkább magának beszélt. Vagy magában... A következő pillanatban, ott termett előtted. Megragadta a kezedet amiben a kard volt, majd semmit mondó arckifejezéssel elrántotta téged a karodnál fogva. A dobásnak hihetetlen ereje volt, de kardodat nem engedted el. A part közelében landoltál, a sekély vízben, így az érkezés nem volt olyannyira kellemes. Nem láthattad, de a férfi ismételten felállt a hajó végébe, majd kézjeleket mutogatott. A következő pillanatban pedig egy nagyobb hullám indult meg felétek, ami körülbelül akkora volt mint az a hajó.


Kitane:

A tested izzik. Ég, de nem veszel róla tudomást. A tekinteted démonian sugározza magából a halált. A hajad lassan, a hajgyökerektől kezdve elkezd színeződni. Kifakul, de csak alig pár millimétert. Ez már a radikális változások előjele. Rémisztő kacajod betölti az egész partot. Még az eső zaját és az emberek "megfélemlítő" kiáltásait is túlkiabálod. Az a rémisztő sötét aura ami körbevon, égeti azokat az ellenfeleidet akik közel kerültek hozzád. Egy pillanat alatt átszúród az az ocsmány férfit, akinek a sebei összeforrnak, sőt megégnek a kardodat átjáró szörnyű chakrától, azonban a pengéd újból felhasítja a sebeket, így egy igencsak nagy fájdalmat keltve az elszenvedőnek, aki elájult, így a halála pillanatát nem élhette át teljes egészében. Jön a következő ellenfél! A köd amit Shinko hozott létre a Te környezetedben eltűnik, így nem zavar. Töretlenül mészárolod az ellenfeleidet.

Kint a rémisztő sötétség és a rémtörténetekbe illő jelenetek, de bent csak a hófehér tisztaság. Érzed a tested mozgását, de nem látod. Az elmédben történik minden. Eleinte a reflexszerű mozgások még működnek nálad, így amikor a tested felé egy kard közeledik, az agyad reagál és a kezed reflex szerűen felemelkedik ebben a szobában is. De ahogy telik az idő, úgy szokod meg ezt az állapotot. Már tíz perce itt időzöl ami a való életben csak tíz másodperc. Sétálsz a fehér semmiben, majd hirtelen egy démoni kacagás hallasz magad mögül. Megfordulsz, de nem látsz senkit és semmit, csak a nagy fehérséget. A kacagás újból hallatszik, de most már vízhang is párosul hozzá. A hang egy vizuális teret ad ennek a nagy fehérségnek, így nagyjából be tudod határolni a semmit. A következő pillanatban egy sárgán világító valamit veszel észre. Arra koncentrálsz erősen. Szemek rajzolódnak ki, majd a fehér semmiből egy hófehér, pucér test. A test után pedig egy rémisztő arc, majd egy szőke haj és végül a korom fekete ruha. Egy emberszerű élőlény áll előtted, szadista mosolyt villogtatva.
- Egészen jó kis csemegét tettél elém!
Mondta, selymes, de ugyanakkor hideg hangon, majd felkacagott.


Kitane:
Chakra: 190%
Állapot: 95% - A tested lassan de biztosan kezd gyengülni, amiből csak az Exlaw forma után fogsz valamit érezni

Shinko:
Chakra: 90%
Állapot: 100% - Lehorzsoltad a könyököd és a térded az érkezéskor

Ahogy a kardot szorongatom, az erő teljesen átjárja a testem. Arra már rájöttem, hogy nem közönséges kard az enyém. Azonban most nem érek rá ilyesmivel foglalkozni. Sikeresen megalkotom a köd technikát, így könnyedén át tudok csusszanni az emberek között. Azonban az az álnok gazember észre vett és kézjeleket formált meg. Nem tudom, hogy mit csinált, kevés technikát ismerek még, de azt hiszem ő okozta a hullámok felkorbácsolását. Így kissé nehézkesen tudok csak feljutni a hajóra. Ráadásul robbanó cetlit nem is tudtam elhelyezni. Ez kissé feldühít, de legalább néhány fickót le tudok csapni a hajóról a technikám segítségével. Majd tovább folytatva az utam, néhány ember torkát is átvágom. A düh, amit a Sensei elrablása miatt érzek teljesen feledteti velem a tettemet, legalábbis még most.
Magabiztosan állok a hajó fedélzetén, készen arra, hogy vissza szerezzem a Sensei testét. Azonban körbevesznek, ráadásul az a veszélyes fickó is itt van. Valamit motyog... mintha azt mondaná hogy nem ölhetnek meg. Ez kissé megzavar, így hát az a galád megragad, majd egyetlen lendülettel elhajít. A parton érek "földet", párat gurulok, mire nagy nehezen elterülök. A víz kissé ellep, így nem tudok túl sokáig feküdni és pihenni. Nehézkesen kimászok a partra, hogy tényleg szárazföld legyen alattam. A szememmel gyorsan végig pásztázom a környéket, majd újra a hajó irányába nézek. Az a tervem, hogy újra megrohamozom azt, de minden reményt elvesztek, amikor meglátom a hatalmas hullámot. Semmivel sem törődve rohanni kezdek Kitane felé, közben kiabálok neki, hogy menjen el a partról, be a fák közé. Ha nem reagálna, akkor oda szaladnék hozzá, megfognám a kezét és mindenáron magammal próbálom ráncigálni. Ha ez sem segít, akkor magamhoz ölelem, hátha ettől jobban lesz és utána biztonságba tudom helyezni.

- VÉR!
Jön a melyről feltörő sötét hang mi úgy szakad ki torkomból, mintha azt kitépné valami. Kard gyors egymás után ban fordul perdül kezemben és az édes vér csak úgy fröccsen tépet és éget sebbekböl. Az eső ellenére környezetemben lassan levegöben mintha éget hús és belsőségek bűzét vélném felfedezni. Most az vagy így van vagy testem lovalja egyre jobban bele magát a pusztításba és káoszba. Vad fergeteg ként tomboltam mígnem elfogyott az utolsó szál ember is. Most tudtam újra az igazi a valodi prédám felé fordulni. Shinkot látom, hogy repül a partra a hajóról. Szemem eben a pillanatban villan hideg fénnyel s ha lehet még fokozni azt a szörnyűségeset ami körbe vesz és tombol körülöttem hát talán egy kicsit most újult lánggal kezd el izzani. Lángoló chakra egy része a kardba összpontosul szinte már az lángolni látszik.
Testem szemben áll az áradattal mi felé tart fenyegetően, hogy elsodorja akár csak az őszi szél falevelet. Csak egyetlen mozdulat egyetlen csapás. A szörnyű chakra mi tele van szín tiszta gonoszsággal előre tör. Abban pillanatban mikor kardom meg lendítem a kard méretre hirtelen többszörösére nő. Pontosabban csak látszatra hisz a fémet átható chakra ami meg nyúlik és olyan formát vesz fel egy pillanatra mintha az egy giga méretű kard lenne. Egy másod perc vagy még annyi sem mikor a jelenség létre jön és el is hal abban a pillanatban amikor a víztömeggel érintkezik. A hatás ha nyílik egy rés a vízen azon át törve rontok a legközelebbi hajó felé ahol az idegen van ki végzet azzal aki elfogadott engem annak ellenére tudta mi vagyok. Ha nem nyílik rés vagy nem szűnik meg a technika meglepetést kihasználva és sebességem vízen lépve ketöt rugaszkodok el és ugrom a hajóra. Még szinte földet sem érek de legközelebbi embert már landolásom pillanatában fel nyársaltam mint egy áldozati disznót. Ha van időm a kardal magam mellé csapok majd egyenesen arra az idegenre rontok üvöltve. Kardomat meg lendítem s ezzel nem titkolt szándékom, hogy aki az utamba kerül azt egyetlen csapással küldöm az öröklétbe.

- Ne már!
Fogom le a kezem, hisz itt semmi sincs. Még is mintha mozdulna mintha ki akarna védeni valamit ami nem is létezik talán. Már azt hiszem, hogy ez a belső világ ami létezik. Testem valahol a földön hevert talán megtépázva több seböl vérezve. Kacagás halok valami nem evilági hangot. Tarkomon minden szőrszál egyenesen az égnek mered hang hallatán. Majd a test a ruha és az arc is megjelenik.
Csemegét én, de hisz se csoki semmi. Egy árva sült kacsa annyi sincs nálam.
- Ki... ki vagy te? Ismernem kelene téged egyáltalán?
Teszem fel a nagy kérdést. Félelem ölel körbe hisz érzem valahonnan fájdalmasan de ismerős a hang és a jelenlét ennek a nőnek amit érzek.

A fájdalommal nem törődve rohanok a társam felé és ragadom meg a kezét. Ekkor forróság önti el a tenyeremet. Halkan felszisszenek, de nem engedem el a lányt. A hullámok egyre közelebb vannak és ez aggaszt a legjobban. Viszont Kitane ekkor csap egyet a kardjával, ami hihetetlen energiákat szabadít fel. Lényegében ez ment meg minket attól, hogy elmosson a víz. Majd a társam eltűnik. Nem tudom hol lehet, szinte már pánikolva nézek körbe, elsősorban a hajó irányába. Végül meglátom a lányt, régi alakjában. Lassan oda botorkálok hozzá, közben a távoli fényt figyelem. Csalódottan hajolok le a társamhoz és ölelem meg.
- Elmentek. - szólalok meg, hangomból érezheti a csalódottságomat. - Azt hiszem az lesz a legjobb, ha vissza térünk Kiribe és elmondjuk az itt történteket... - szavaim ekkor elcsuklanak.

Abban a pillanatban, hogy hozzám ér az idegem testem lefagy. Nem reagál egyetlen sejtem sem akaratomnak.
A tollak .....azok a pihék soha nem szerettem a rozsa színt és még is ezek a tollak hullanak most. Az égből nagy fehérségbe ide most kettőnk közé.
- Akkor majd legközelebb.
A fehér fény fel erősödik, egyre csak erősödik majd a való világban találom magamat. Kardom a kezemben testem egy helyben áll és nem mozdul. Hatalmas a csend mintha a világ halkult volna el. Rá kell jönnöm, hogy csak hallásom az ami megszűnt. A külvilág zaja semmi...teljesen süket vagyok először. Majd tennék egy lépést, de oldalra billentve fejem Shinkot látom. nem is éreztem, hogy ölel először nem is hallom, hogy beszél hozzám. A hangok és tapintás érzete lassan vissza tér ahogy ki tisztul az elmém teljesen.
- Igen legjobb.....
Abban a pillanatban ha nem ölelne a földre esnék. Még mindig kardom szorongatva ájultan terülnék el a földön. Az a különös forma nagyon kimerített. A harc vissza nyerjem tudatom ami aztán meg is történt végül sokkolta a testem.
Sötét feneketlen kábulat mélységébe zuhantam.

- Ibuka, nem az a cél, hogy kifáradj, hanem az erősödés - kiabálja a sensei két harapás között. Látta ugyanis, hogy nagyon nekifeszülsz a bábunak, pedig az nem ártott neked semmit, s ha így folytatod, hamar elhagy az erőd, s nem fogod tudni elsajátítani a technikát.
- Próbálj meg egyenletes erőt felhasználni minden ütésed alkalmával, most nem bosszút kell állni szerencsétlen bábun - könnyen beszél, gondolhatnád, de ha a sensei eljutott oda, ahol most van, idővel a diák is felülkerekedhet egyszer a mesterén. A pihenésre nem szólt, nyilván szükség van pár köztes percre, hogy visszanyerd a megsajtolt energiád, közben megérkezett Ao és Mai is.
- Áh, jó, hogy itt vagytok! Segítsetek Ibukának edzeni! - idejük sem volt arra, hogy megszólaljanak, hogy egyáltalán Ibuka mit csinál, vagy nekik mi a teendőjük, a sensei máris befogta őket a munkába.
- De mégis mi a feladat sensei? - teszi fel kérdését Mai.
- Ibuka meg fogja tanulni a vasököl stílust, a ti feladatok pedig, hogy ne hagyjátok magatokat elpáholni - Soro még akkor is nyugodtan eszi az almáját, amikor Ao már épp felháborodna, hogy mi az, hogy ő segítsen Ibukának.
- A szabályok, hogy csakis puszta kézzel harcolhattok, nincs csalás, és nem versenyeztek, hogy ki az erősebb. Ibuka, kezdj Mai-al - Mai előlép, és bólint egyet, mielőtt megindulna Ibuka felé. Ahogy a sensei azt már mondta, csakis a puszta kezükkel harcolhatnak.