Északi falvak

Az első szavak hallatán csak mosolygok. Kicsit meg nyugtat a tudat, hogy szóval sikerült kiengesztelnem. Nagyot sóhajtok és ki nyitom az ajtót. Végre egy kicsit meg nyílt... szembe fordulok vele és nem mosolygok. Arcom még szomorkás, komorság uralja. Némi változás azért van szemeim sarkában ott lappang a huncut fény.
- Idővel menni fog, ha nem menekülsz folyton. Előbb vagy utóbb túl kell lépned rajta, remélem ezt érted. Azt is ha már nem leszünk együtt, akkor is rám számíthatsz majd.
Az ajtó nyitva hát és újra az útra lépünk. El búcsúzom Ichitöl és ki lépünk a fogadó ajtaján. A nap már magasan jár a vihar fellegek már mesze járnak. Azért még hallatszik egy-egy távoli dörgés. Az utcát sár és eső víz borítja mint ahogy az lenni szokott egy kiadós esőzés után.
Végig mérem a tanítványom és meg kócolom a haját.
- Gyere indulás, még a végén el lustulsz nekem.

Új fent nem sétálgatunk hanem futunk. Sárban esőben pedig a futás kétszer olyan fárasztó. A sár szinte magába szippantja az ember lábát. Mintha a földhöz lenne ragasztva az ember lába.


( Következő post ide: Nyaarr. Két nap telt el a faluban történtek óta. Végig gyilkos tempót diktálva haladtunk. Két nap alatt összesen négy órát pihentünk. Ez alapján kérem a posztot, a két nap alatt mi történt azt rád bízom. Azt írsz bele amit akarsz csak annyit kell figyelembe venned mit fentebb írtam.)

/// Rikudou Sennin /// 

Mabui nem sok energiát fektetett abba, hogy bármi rossz szót is szóljon a fiúnak, mint ahogy a fiú se szentelt túl sok időt a kopogásra, már megszokhatta a fiú furcsaságait, így csak röviden üdvözölte.
Kira a mappát figyelte, amit a nő az asztalára tett és közben hallgatta a szavait, majd annak semmitmondó szemeibe nézett.
- Ennél világosabb már nem is lehetne. Már megint. - bal kezével elkapta a felé dobott tekercset, a másikkal szétnyitotta, egy térkép a terepről és egy megjelölt hely, ahova elkell jutnia. Most nem adott hangot a panaszának, hogy nem S szintű a feladat, amit annyira akar, most annak is örül hogy megmozgathatja magát a falun kívül, így ismét a nőre pillantott. 
- Majd jövök. Vagyis ...jövünk. - jelentette ki, eltette a tekercset nadrágzsebébe, miközben megindult az ajtó felé, kérdése nem volt, mindent elmondott Mabui amire szüksége volt és fontos, a többi az ügyfél mondókáján nyugszik. Bár sensei-e már rég lecsapta volna néhány hiba miatt, de mivel ő épp más küldetésen van, így nem is aggódott miatta. Elhagyta a Palotát, majd megindult a főúton.
- Murashi Gato. - ismételte meg ügyfele nevét, majd betért egy boltba vásárolni, nem árt az óvatosság és talán még csapdát is tud állítani, ha nagy fába vágná a fejszéjét, illetve most csak a kunait.  
5 kunai, 5 shuriken, 2 fuuma shuriken, dróthuzal 200 m , szerszámok 1 , füstbomba 5 , robbanójegyzet 5. Fizetett, elpakolta őket táskájába, majd elhagyta a helyet és a falut is. 
A terve piszok egyszerű volt, mivel semmit se szeret elkapkodni, de szereti ha minden elsőre sikerül a tervek szerint, így egy egyszerű dolgot agyalt ki.
- Estére talán oda érek, meglesem ezeket a fiatalkorú vakarcsokat akció közben, majd beszélek ezzel a Gato fickóval, hajnalban pedig elkapom őket. Egyszerű ez, mint az egyszer egy. - útközben elővette térképét és forgatni kezdte, a tájat bámulta, hegyek, dombok, utak, ösvények, aszerint haladt a kijelölt hely felé. 
- Már csak ezt a viskót kellene megtalálnom. Azokat a kölyköket jól megagyalom, aztán mehetnek isten hírével. Csak a gondom van velük. - számára ez egy pisis feladatnak tűnik, rosszcsont kölykök elfogása és leszállítása, lehet ninja kölykökkel van dolga, de lehet csak civil árva lurkókkal, kiknek csak feltűnési viszketegségük van.  Bár ha az a Gato nem tudta őket elfogni, akkor több is lehet a dologban, a háborún kívül. 



/// Ellenőrzésed után levonom a pénzt az adatlapon és felírom a felszerelést. 
- kunai 5  ( 150ryo/db )
- shuriken 5 ( 100ryo/db )
- fuuma shuriken 2 ( 300ryo/db )
- dróthuzal 200 m ( 10ryo/m )
- szerszám 1 ( 150ryo)
- füstbomba 5 ( 150ryo/db )
- robbanójegyzet 5 ( 100ryo/db ) 
     Összesen: 5100 ryo   ///

Ahogy a hegyi ösvényt járta, a terepet kémlelte támadás esetén, tetszett ez a nyugis terep neki, majd meglátta a falut, egy kis ideig figyelte azt, amolyan Kumogakure beütése volt ennek a pöttöm falunak, csak a szegényebb fajtából és kevesebb házzal. Az a viskó egy faházikó volt, amit keresett, a telek nagy volt, sok termény lapult meg a földben, bár ahol Kira állt onnan nem sok látszott abból. 
- Ez lesz az? Még ugyan dél sincs, de nem fogok itt ácsorogni. Hamarabb ideértem mint ahogy azt gondoltam. Dologra Kira, munka van! - majd a térképet figyelte a biztonság kedvéért hogy jó helyen jár e, majd eltette a tekercset és chakra segítségével leereszkedett a faluba a sziklákról. Ahogy leért, ott is körülnézett, majd megindult ügyfele házához, lusta volt kaput nyitni, így csak felugrott a kőkerítésre, majd egy laza mozdulattal a másik oldalára, végül az ajtóhoz indult, ahol egyből a kilincsért nyúlt, de hamar leállította magát és hangosan bekopogott. Nem kellett sokat várnia, az öregember ajtót nyitott. Egy mogorva vénség.
- Murashi Gato? A kölykök miatt ... - ekkor megcsapta a férfi alkohol szaga Kira orrát, így kissé elakadt a szava, majd mintha semmi se történt volna, folytatta, miközben besétált a házba. 
- ... jöttem. 
A férfi a szék felé mutatott, Kira körbenézett megrögzött szokásként, majd leült a székre és a férfit figyelte, miközben az az ágyon foglalt helyet.
- Öreg! Először is nem vagyok taknyos. Csak kis növésű. Másodszor a nevem Kira. - felelte sztoikus nyugalommal a törpe fiú, nem nagyon érdekelte, hogy le lett alacsonyítva egy taknyos jelzővel, hiszen már hozzászokott, hogy kinézete miatt 10 - 12 évesnek saccolják, miközben már 16. Ő pedig az öreg jelzőt mindenkire ráaggatja, aki nála idősebb, lehet akár 20 éves is az illető, akkor is öreg marad számára múltja miatt, mindaddig míg meg nem bizonyosodik afelől, hogy megbízhat benne.
- Hogy mit akarok tenni velük? Az igazság az, hogy elkel őket kapnom, majd leszállítani őket valami nevelőintézetbe. De előtte még... - leszedte magáról a táskát, majd kinyújtóztatta karjait, végül élesen Gato tekintetébe nézve folytatta.
- ...lenne néhány kérdésem. Első. Mennyi kölyökről van szó? Második. Ninják vagy csak szimpla civilek? Harmadik pedig, ugyanabban az időben jelennek meg minden éjszaka? - tette fel sorra a kérdéseket, ezek még számára is fontosak, pedig nem akart ennyi mindent feltenni egyszerre.

Kira kérdéseire a férfi értelmetlennek tűnő kérdésekkel válaszolt vissza, legalábbis Kira számára értelmetlen blablablá- nak hangzott, majd majdnem meg is fulladt, Kira azonban nem irányított túl nagy figyelmet erre a dologra,  na meg a további válaszokra se, amik segítségnek épp olyan silányok, mint az az ittas férfi, aki még egy normális érthető mondatot nem mondott neki a pia végett. Az üres flaska a földre került, a kölyök követte tekintetével a fazont, aki a mosogatóhoz sétált, aztán a fenti szekrényben kutakodott, a kérdés után a ninjára nézett, ezután  válaszolt. Aztán előkerült egy újabb üveg, majd újra meghúzta azt, aztán kérdezett, Kira kissé meglepődött a kérdésen, hiszen még fiatal és az öreg is tudhatná, hogy fiatalkorúak nem is ihatnának, de csak ők ketten vannak pillanatnyilag. 
- Elfogadnám, de ... valakinek józannak kell lennie a továbbiakban, mivel ahogy elnézem téged csak a pia érdekel. Itt vagyok a semmi közepén, a nyakamon egy kolonccal. Ennél szebb napot el sem tudnék magamnak képzelni. - tekintete követte a férfit, aki ismét az ágyra huppant le, lábait az ajtóra helyezte, majd a párna alól egy pohár szerűséget vett elő. Milyen érdekes kis rejtekhely, pia, üveg, mi minden elfér ott. Kira tekintete ismét a nyugalmat sugározta, hamar visszazökkent eredeti állapotába.
- Rendben van. - azzal vissza is fordult a termények felé, a nyitott ablakon bámult ki. Elgondolkodott az öreg mondandóján, hogy mért is kínozzák az emberek az állatokat dolgon. Ekkor munkához látott, illetve nem is csinált semmit csak várakozott az estére, a széknél lévő táskát magához vette és beült az ablakba, kényelembe helyezte magát, úgy hogy a férfit is lássa, na meg a "csapóajtót". 
Talán nem épp illő dolog más ablakába beülni, de a fiúnak az illem, olyan mint megfulladni, kerüli az ilyesmi dolgokat, ilyen helyen egy ilyesféle ittas nem törődöm ipsével, nem tetszett neki, de jobb mintha unatkozna a semmittevés végett. Sensei-e ha most itt lenne kiütné a divatból, mivel az illetlenséget utálja, bár amiről nem tud, az nem fáj neki. Meg Kirának se.
- Akkor gondolom azt se tudod, hogy melyik irányból szoktak érkezni? Jelen pillanatban nem tudok semmit sem tenni, meg kell várnunk, hogy beesteledjen és munkához lássanak a vakarcsok. Aztán akcióba lépek én. Aztán nyugodt lehetsz. - a szöszös poharat kezdte el figyelni, majd tekintete Gato  szemeibe vetült, majd újból kipillantott. 
A türelem rózsát terem, ha elkapkodna bármit is, akkor abból kellemetlenségek születnének. Így csak nyugodt volt, ügyelt mindenre, még Gató-ra is figyelt, aki már eléggé ittas állapotban volt. Egyáltalán minek iszik ilyenkor? Maradjon józan, hogy legalább gondolkodni tudjon.
- Mutasd meg a földed! Merről jönnek! Merre távoznak! Mutass meg mindent!
Ha Gato feláll, hogy bemutassa birtokát, Kira az ablakon távozva követi őt táskájával.

Ha nem hajlandó bemutatni a birtokot, akkor marad az ablakban és várja az estét a kölykökkel, felerősítve hallását és szaglását, a Shikyaku no jutsu segítségével, hogy hallja az érkezésüket. Vagy csendben, vagy a vén kecskének válaszolva, vagy kérdéseket feltéve.

// Az a szürke maszk is  benne van a táskájában. Engedelmeddel ^^ // 

Kira miután beült az ablakba, hogy mindent remekül lásson és érzékeljen, érezte Gato tekintetét, ami egyenesen rámeredt, így az öregre pillantott, aki lassan felkelt az ágyáról és elindult az edények felé. Furcsa mód, nekiállt mosogatni, de bezzeg az a mocskos pohár kimaradt. Nem a legszebb mosogatás, de egy férfitől mit lehet várni, egy részeg férfitől. Egész gyors mosogatást lerendezett, visszacsoszogott az ágyához és lecsüccsent. Kumo törpéje figyelte annak ivászatát, hallgatta a fuldoklását, ami átment köhögésbe, vagy éppen fordítva. Már szinte röhelyesen szánalmas volt.
Ám amikor  a mutassd be a földedhez ért Kira, a férfinek felcsillantak szemei, korához képest, na meg amit eddig mutatott magából, elég izgága, üde, friss lett. Mintha visszajött volna minden életkedve. Letette az üvegét, az ajtóhoz sétált, amin kibattyogott, majd Kira a ablakon távozott és az őt váró öreg mellé sétált, táskáját felakasztotta bal vállára. Követte a férfit a birtok további részére, így megnézhette mekkora helyről is van szó, milyen közel van az erdő, a szomszédok közelségét. Az erdő 2 pontjánál olyan sűrű volt, hogy semmit nem lehetett látni, csak a sötétséget. A kukoricás amolyan a kölyök magassága volt, vagy magasabb, elsétált köztük, tekintetét ide oda forgatta, elsétált a végéig, hogy lássa az ott elhelyezkedő dolgok helyzetét. Majd visszament Gatohoz, végig kémlelte a többi dolgok, de legjobban az erdő zavarta, vett még egy pillantást az erdő felé, majd felugrott a ház tetejére, szemügyre vette a szomszédokat, hány méterre helyezkednek el Gato birtokától, bár már látta azt érkezésekor. Végezetül visszasétáltak a házba, annyira nem érdekelte milyen dolgai vannak az öregnek, de mivel ninja és elvállalta a küldetést, így kénytelen alkalmazkodni. Egy bizonyos határig csak.
Kira visszaült az ablakba, táskáját az ölébe helyezte, majd az egyre sűrűbben iszogató Gatot figyelte, aki mormogni kezdett zagyvaságokat. Bár nem sok mindent értett meg belőle, a fele moslék volt, a másik fele meg már trágya. 
- Ennek van valami értelme? Na persze. Még hogy semmi fényt sem látsz. Ha leiszod magad a sárga földig, akkor persze hogy nem emlékszel. Ha megölnélek, arra sem emlékeznél, mi?
Elővett egy kunait a táskájából, amire egy robbanócetlit tekert, elhelyezte a másik zsebébe.
Az idő lassan telt, Kira hol a birtokot figyelte, hol Gatot. Unalmában előhúzott egy kunait zsebéből és ujjai közt forgatta, közben egy hangra lett figyelmes ami egyre csak sokkasodott. Gato horkolt és egyéb más hangokat is kiadott, Kira egy ívet írt le szemével, kénytelen ezt elviselni reggelig, míg el nem fogja a vakarékokat. Akár még a házat is ellophatná a feje fölül, észre sem venné. 
Aztán végre aktivizálta magát, eltette a kunait vissza a helyére és felerősítette szaglását, hallását, alkalmazta a Shikyaku no jutsu egyes képpeségeit. A teljes technikát utálta, de hálás Hikuronak azért, hogy megtanította neki, mivel így mindent könnyebben észrevesz. 
Bár most egy valami zavarta, legszívesebben megfojtaná az ürgét, a horkolása eszméletlen, főleg felerősített halás mellett, a szagokról meg ne is beszéljünk. Lassan besötétedett, tekintetét a tájra szegezte, élesen figyelte a homályt. 
- Miért nem könnyíti meg a dolgom? - nézett a horkoló fazonra a törpe, majd kissé gúnyosan elmosolyodott.
- Mi lenne akkor abban a móka? - alighogy visszanézett a tájra, zajt hallott, kissé ridegebben meredt maga elé, a forrást kereste, honnan jön. Kellett néhány másodperc mire visszapillantott a hortyogó csókára, de nem tőle jött, a hangja mellett merően más csörgő morajlás volt hallható. Kiszállt az ablakból, halkan odalépett a talajon heverő ajtóhoz, letérdelt és közelebb hajolt hozzá, jobban felerősítette hallását. 
- Elterelés? - gondolkodott el, majd felpattant és megrohamozta az ablakot, megragadta a táskáját és kiugrott az ablakon, felugrott a ház tetejére és onnan kémlelte a zajokat, szagokat. Technikáját még fent tartotta. 
- Elvileg onnan nem juthatnak a házba, de számos alagút rendszer lehet a föld alatt, amiről az öreg talán nem tud. Ez csak feltételezés, de mindenre felkell készülni. Nem igaz öreg?! 
Elővette a robbanócetlis kunait, várt. Amit nem igen szeretett, de kénytelen volt, mivel tervet nem szeret készíteni, feleslegesnek tartotta, mivel ha felsül, akkor B tervet kell készítenie. Az meg már macerás. Ezért marad a rögtönzésnél, az mindig beválik, kivár egy adott időt és pillanatot, ki merre hol mit csinál és aszerint cselekedik. Az összeset egybe akarja elkapni, nem hagyja elszökni őket.

Sötétség. A legnagyobb ellensége a Shinobinak, vagy épp a legjobb barátja. Ki hogy veszi. Ki hogy érzi. Nem igen volt mit látni az éj sötétjétől, amit meg látni lehetett, az egyenlő a semmivel. Bár jelenleg egyetlen egy segítsége van, a Hold. Elég fényt szolgáltat ahhoz, hogy látni lehessen a fontos helyszíneket.
Kumo törpéje az eget figyelte, de leginkább a Holdat skubizta, majd felfigyelt arra is, hogy árnyéka a tetőn kúszik végig, láthatóvá válhat a kölykök számár, így féltérdre ereszkedett, úgy helyezkedett el, hogy ne lepleződjön le senki számára.
Hamar maga elé vette táskáját és elővett 100 méter drótot, 8 kunait innen is onnan is és 7 shurikent. Amíg lát a Hold fényében és amíg nem jön senki, addig alkotási vágyát csitította. Széles övtáskájából elővett 8 robbanójegyzetet és egyesével rátekerte őket 1 - 1 kunaira. A robbanójegyzetes kunaiokat pedig felcsúsztatta a szétszedett drótra, majd óvatosan összetekerte azt és vállára helyezte.  Ismét táskájába nyúl és 4 füstbombát vett elő, azokat zsebeibe helyezte.
Hangok érkeztek a házból, erre még ő is felfigyelt, aztán hozzájött még Gato fuldoklásos köhögése, amire az ifjonc ridegen meredt maga elé, majd az öreg hallhatóan felkelt, majd hirtelen nem is szűrődött ki több fény a viskóból, valószínűleg leoltotta a lámpást. Az ágy nyikorgása fogcsikorgató érzést keltett a fiatal genintől. Libabőrös lett a háta, futkosott a hideg végig rajta, furcsa érzés ez számára.
- Nem emlékezne arra se valóban. Hogy lehet ennyire nem törődöm. Őt kellene visszavinnem valami elvonóba.  - motyogta halkan, majd a vállára pillantott, majd összeszedte egy kezébe az 7 shurikent, aztán várt, miközben a kukoricát pásztázta végig tekintetével, hátha lemaradt valamiről, majd az erdő felé figyelt.
- Lassan itt az idő. - pillantott fel még egyszer a Holdra, majd élesen figyelte az erdőt, ami kicsivel később ébredezni kezdett, nem az állatoktól, hanem idegenek zajaitól. Emberi hangok érkeztek felé, de ki vehetetlen volt, hiába erősítette fel csak hallását, még úgy sem hallotta tisztán. Most már biztos volt benne. Itt vannak. És itt az idő. 
Árnyak szaladtak a kukoricásba, 1- 2 - 3 - 4 - 5.
- Chh. Ennyi? Ezért van ez a felhajtás? Azt hittem többen vannak.  -  háborodott fel, de nyugodt maradt közben, ezután egy gúnyos mosolyt ejtett, hiszen amazok elkezdték a dolgukat, így neki is munkához kell látnia.  Leugrott a tetőről a ház másik oldalára, ahol az erdő egy része és a szomszédok vannak és az erdő külső szélén szaladt nesztelenül, chakrát szabadított talpaiba a gyorsabb haladás érdekében. 
A kukoricás körülötti helyeken az erdőbe állította fel csapdáját. A shurikenekkel helyezte fel a drótokat, 1 méteres magasságba eligazította a robbanócetlis kunaiokat, halkan és gyorsan csinálta, összesen 7 helyen állt meg, körbekerítette a birtokot, elhelyezte a robbanócetlis kunaiokat, míg amazok lopták a terményt. 
Összesen 4 - 5 perc telt el, visszatért a ház elejére a termények közelébe és megragadta a füstbombákat.
- Maradjatok ahol vagytok.  A helyetekben nem rohannák vissza az erdőbe, a  "barátaim"  abban a pillanatban el is kapnak benneteket. Adjátok fel, mind az öten. - halkan közeledik a kukoricás felé, de nem lassú tempóban. Ha hallja a rohanásukat, akkor a 4 füstbombával állítja meg őket, ha még az se állítja meg őket, akkor majd az akadály amit kiépített. De ha átjutnak rajta, akkor aktiválja azokat, a robbanás lökéshulláma majd biztosan lelassítja őket. Megölni nem akarja őket, bár a feladatban annyi állt, hogy vigye őket vissza, az nem, hogy élve. Ennyi talán nem elég ahhoz hogy meghaljanak, ám ha élni akarnak, biztosan kitalálnak valamit. Ha mégsem minden alakul a tervek szerint, akkor majd talán tervet sző.


                         



                                // Kölcsönvettem a térképedet XD Nem nagy terv Kirától, de talán hatásos. //

Kira válaszok nélkül maradt, a tolvajok abbahagytak mindent és rohanni kezdtek a helyszínről, a fiú igyekezett, de a csőcselék banda se volt piskóta, hamar eltűntek, így aktiválta a robbanójegyzeteket. Majd kicsit hátrébb ugrott, Nyugatról robbant fel először, aztán jött a következő robbanás Keletről. Néma csend. Felerősítette hallását ismételten.
 - Mi van?! - morgolódott, miközben az Északi pontot figyelte kissé mérgesen, így indulni készült oda, de megtoppant.
 - Akkor mégsem öt lenne az a bizonyos létszám?! Ha utánuk is mennék, már rég szétszéledtek. - lassan a robbanás okozta füstre pillantott, mindkét oldalra. Zavarta a dolog, hiszen nem gondolta, hogy belepiszkálnak a tervébe. Ugyan ezzel nem vált semmivé a felgyülemlett feszültsége, ami azóta lappang benne, hogy elindult erre a küldetésre, de ezt már megszokta.
 De egy valaminek őrült, amire még egy gúnyos mosolyt is kieresztett. Alkotási vágya elérte sikerét, fák dőltek ki, sötét füst gomolygott.
 - Rég éreztem magam ennyire kiszórakozva. Sőt! - mosolyodott el az orra alatt, mikor meghallotta a többi ember hangját is, kik ijedten kiabálni kezdtek a házuk előtt, hiszen néhány méterre a házuk mögött történt a robbanás. Ekkor a törpe olyat halott, amit eddig még nem. Lánccsörgést. Visszapillantott a ház felé, majd teljesen odafordult. A zaj onnan érkezett, legalábbis onnan halotta.

 - Nem láttam láncot a házban. Mégis...mi folyik itt öreg?!- Sietve visszatért a házhoz és beugrott az ablakon, némán érve földet. Azt figyelte, hol lóg az a bizonyos lánc. Szemet vetett a padlóra, az ajtóra, majd az öreg részeg Gatóra nézett.
 Ha valóban onnan jön a hang és az ágy a zavaró tényező rajta az öreggel, akkor megpróbálja elhúzni onnan azt az ágyat. Megnézi, hogy van e rajta lakat és megpróbálni kinyitni. De csak akkor, ha a zaj forrása onnan érkezett.

Kira kénytelen volt megnézni, a felállított csapda miért is nem működött. Ahogy odaért, a cetli a földön volt, nedvesen. Leguggolt elé, 2 ujja közzé fogta és felemelte.
- Mikre nem folyamodnak. Nem vagytok piskóták, annyi szent. - a cetlit elengedve ő felállt és visszalépett a birtokra, de nem sok ideje maradt a tette istenítésére, a házból zavaró hangok érkeztek. Így az ablakon ugrott be, Gatóra pillantott, de az öreg nem feküdt az ágyában és az ágyat is elmozdították, a csapóajtó pedig nyitva volt, alul pedig fény pislákolt erősen. Kissé mérgesen figyelte a fényt, de aztán közelebb lépett és leugrott.
- Ha használaton kívül van, nincs idelent semmi alkohol, akkor... - némán ért talajt, egy kissé összerezzent, mikor a szeme elé vetült a látvány. De legelőször a szagokat érezte meg. A vizelet a vér és még az egyéb dolgok keveredései. A technika nélkül is elég jól érezte, ennél gusztustalanabb helyre nem is kerülhetett volna. Kicsit körbe nézett, ketrecek, amikben emberek voltak. Nem. Jobban megnézve...csak gyerekek, akik inkább állatként voltak tartva, megkötve. Kezeit zsebébe helyezte, ahol rámarkolt egy kunaira. 
- Mégis mi ez a hely? - tekintete remegett, miközben a lurkókat figyelte, de nem a félelemtől, hanem a dühtől, ami most szabadult fel belőle. Ilyen látványban még nem volt része. Nem szereti az embereket, az öregeket tiszteli, mivel öregek nevelték és kapcsolata sem volt fiatalabbakkal vagy épp pár évvel idősebbel. De ezek után megkérdezhetné nyugodt szívvel, mégis ki a legnagyobb állat. Az akit megesznek, vagy az aki megeszi őket... 
Neszre figyelt fel, így megfordult, megtalálta Gatot, aki épp egy meztelen gyerekkel "játszadozott", szerencsétlen kölyök a visítás és az ájulás szélén volt már. De hamar elis ájult, mivel nem fészkalódott a továbbiakban.
- Öreg! - szólította meg, ezek után már nem volt hajlandó a nevén szólítani, bár eddig se azon szólította, így ez a része hamar letudódott.
- Mit a fenét művelsz ezekkel a kölykökkel?! - nagyjából tisztában volt a helyzettel, de még mindig nem volt teljes a kör, egy kis rész még mindig hiányzott. Akármennyire is kegyetlennek tűnik, neki is van egy érzékeny szíve, valahol legmélyen. Ahol mutat egy kis szánalmat, törődést, mások iránt, főképp kisgyerekek felé, mert ismer egy lányt, és ha őt küldték volna ki ide, ugyanígy végezte volna, mint ezek itt a ketrecben, így ez Kira idegeire ment, mégha nem is mutatta ki. Félre kell tennie a büszkeségét, de nem kimutatni az érzéseket. Azok csak bajt sodornak. És a szakadékba taszítják a ninját, de nem csak azokat, bárkit. Mindenkit.
- Miért kértél segítséget? Azok odakint csak a társaikért csinálják mindazt, amit tesznek... - felelte miközben élesen az öreg tekintetébe nézett, válaszokat várt, az igazságot, bár lényegtelen mit is mond neki az öreg, már csak egy dolog maradt hátra. Undorodott az öreg látványától és ez rátett még jobban arra az utálatra, amit eddig is érzett.

Az -az irdatlan bűz, azon a helyen elvíselhetettlen volt a látvánnyal együtt. Belemart a fiú tudatába, hogy más is így végezheti, mint ahogy ők. Ezt pedig megakadályozható, ha itt és most leszámol az Úrnak nem mondható vén kecskével. Akinek pillanatnyilag nem tetszik a fiú jelenléte, ennek hangot is adott elég förtelmes hangnemben.
- Idióta, ha a tervem sikerült volna oda kint, nem lennék most ide lent. Szerencsésnek mondhatják azok ott fenn magukat. - morogta Kira, már kicsit idegesen magában, de a felszínre törő megjegyzéseit nem engedte kicsúszanni, a végén még nagyobb kárt tenne mindenkiben. Az öreg nevetett, olyan hangokat adott ki, aminek még nevet sem lehet adni, nem lehet nevetésnek mondani, sőt a nevetés összes szinonimáját felsorolva se találná meg a helyes kifejezést erre az undorító cselekedetre.

- Ez már kicsit beteges. Az állapotát, a mozdulatait nézve, a hanghordozás, a beszéde, arról árulkodik, nem is ivott annyit, mint amennyit láthattam tőle. Akkor csak szimplán kettyós. És még finoman is fejeztem ki magam, azt hiszem. 
- Két pofon egyszerű választásod van öreg. Feladod magad, elismerve minden bűnödet, vagy szőnyeget csinálok belőled, itt helyben. - jelentette ki Kira, miközben az öreg megforgatta a kését a kezében és megindult felé, Kira zsebre vágott kézzel élesen figyelte annak minden rezdülését. 
- Nem akarod megkönnyíteni a helyzetet, ugye? Ha megtámadsz egy ninját, annak súlyos következményei lehetnek. De mit is jártatom én itt a számat, hiszen ez "részeg", logika vagy értelmes beszéd nem fog eljutni a tudatáig. - Szóval itt abba is hagyta a beszélgetést, kezeit előszedte, bal kezében már egy kunai volt, nem akarja használni támadásra, csak a kés eltávolítására akarja majd. Egyelőre. Amint a férfi "támadásba" lendül, Kira laza léptekkel kerüli ki azt, de nem bízik kellőképpen benne, hiszen ha a részegsége enyhe, pedig rengeteget vedelt, akkor lappanghat valami benne. Azon kívül, hogy betegesen undorító.
 Ezért minden mozdulatát figyelni fogja. Tetteit figyelembe véve fog rákérdezni néhány dologra. De lehet az első adandó alkalommal leüti egy, a tarkójára mért ütéssel, hiszen már felbôszítette eléggé ahhoz, hogy megtegye, amit már rég meg kellett volna. El kell döntenie, mit cselekszik helyesen, de itt már nem is lehet helyesen cselekedni

A férfi megindult Kira felé a lehető legundorítóbb módon, mint egy gyilkolni készülő, már a halálán járó vadállat. Egyik választás se nyerte el az öreg tetszését, inkább a törpét akarta elkapni bármi áron, majd talán megkínozni, mint ezeket az ártatlan vakarcsokat, ami persze meg a fiatal shinobinak nem tetszene. Hiszen őt csak ne fogdossa senki se és ne kísérletezgessenek rajta, senki se mocskolja be a nevét és testét alattomos módszerekkel. A férfi a fiatal fiú után nyúlt, illetve nyaka felé, amit ő egy apró laza mozdulattal hárított, oldalra és hátrébb lépett néhány lépést, nem akarta, hogy az a gusztustalan, és kitudja mióta nem mosott kéz, ujjak és tenyér hozzá érjen az ő tiszta bőréhez. Az iszákos Gato már nagyon ideges volt, az arckifejezésén, a tekintetén és a mozdulatai elárulták mindezt. Na meg a hanghordozás is, mely az emberi lét legmocskosabb formáját adagolta ki magából. Aztán a kés is megvillant kezében és azzal is lecsapott a fiú felé, de a kölyök ennyitől nem fog visszavonulót fújni, egy kis játékszer és annak idétlen gazdájától. Ide több kell ahhoz, hogy ő meghátráljon és tiplizzen a helyről. A férfi dühöngő őrültként viselkedett és ordítása a fiú felé hát… inkább kicsalt egy gúnyos mosolyt Kirából.  Ezt a férfit már szimplán nem nevezhetjük élőnek, a halál küszöbét tapicskolja és arra vár, hogy valaki átlökje őt, az öreg kaszás ölelő karjaiba, aki már, kitudja, mióta várhat rá. 
Újabb kérdések tömkelege támadt fel a fiúban, amire talán válaszokat sem fog kapni. Érdemes-e szót pazarolni egy ilyen valakire, akinek az élete jobban kisiklott, mint ahogyan annak szabadott volna? Érdemes-e egy ilyen korcs lelkű alakkal foglalkozni? 
A kés nekicsapódott az egyik ketrec rácsainak, csak a hangokat hallotta, hiszen ne érdekelte, hova dobta el a kést, csak az foglalkoztatta, hogy ez az őrült ismét megindult felé, de kikanyarodott és mellette sétált tovább. Kira kissé ridegen figyelte tekintetével, majd utána fordult és ez a szituáció most őt hergelte fel láthatatlanul, hiszen az ürge az előbb még a vérét kívánta, most meg csak úgy faképnél hagyja Őt.
- Még mindig semmi értelme annak, amit tesz. Az emberek képesek megváltozni. Vagy meghalnak, mielőtt megváltoznának. Csak az egyik út választható. Bár a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt szeretnénk.
A férfi megindult előre, Kirának hátat fordítva menetelt egy bizonyos irányba, Kira végigmérte tetőtől talpig a fickót.
- Eleget láttam. Nem akarok tovább egy levegőt szívni egy ilyen elmebeteg csőcselékkel.  Durva. Undorító bolond. Perverz állat. Az emberi lét legalacsonyabb formája az, amitől Én meg fogok szabadulni. - motyogta ridegen, majd egy gyorsabb, de mégis halkabb mozdulattal jelent meg mögötte. Ezek után leütné a tarkójánál egy erősebb mozdulattal, hogy a földet nyalja fel ha minden igaz,  az ürge. Bár ha ez a mozdulata nem sikerülne, akkor kigáncsolná, majd talán ez is elég ahhoz, hogy az- az öreg test a földön maradjon kis időre. Hiszen ennél fürgébb már nem lehet, amennyit az elmúlt pár percben mutatott magából.  Amint ez is meg történne és sikerülne kis időre kiiktatnia így Gatót, akkor a fiú átkutatná annak ruháját és zsebeit.  Ezután pedig a helyet tanulmányozza át. Nem akarja elengedni a gyerekeket, még nem, mivel szétszélednének, mint az ostoba birkák. Amilyen sokkos állapotban vannak, az se biztos hogy megmozdulni meg tudnának, de inkább maradjanak még ott egyelőre. Az orvosi műszerek felé vette az irányt, átnézni azokat, meg hátha talál valami hasznos dokumentumot is. Minden apróbb momentum fontos dolog lehet, amire válaszokat kaphat, bár ha ezekből nem is kap elegendő instrukciót, akkor talán az öreg megadja a bővebb információkat. Minden lehetséges válasz érdekli, még ha túlzottan nincs is oda a jelenlegi helyzetért, de a Senseie, Hikuro, bízik benne és neki ez már bőven elég ahhoz, hogy a tettek mezejére léphessen és Hősé tegye magát.

A látottak után a fiatal geninnek már undorítóvá vált ez az ember, Gato nevezetű iszákos, undorító perverz állat. Gyerekeket kínoz, iszik, nevetséges, fuldokló és haldokló, hangokat halat és ez már bőven elég ahhoz, hogy a törpe shinobi, itt és most végezzen vele. Csak egy öregemberről van szó, mi baj történhet, nem igaz? Ez idáig meg akarta ölni az ifjú ninját, mert hátráltatja a kísérletezésben, de mivel nem tudta elkapni, hagyta az egészet a francba és idegesen elment a kölyök mellett. Egy asztalig sétált el, majd elnyalt végül a földön, hogy miért? Kira bepörgött rá és leütötte. Legalább most már nem kell őt felügyelet alatt tartania, nyugodtan át elemezheti a helyet, hátha talál valami érdekeset. Letérdelt az öreg mellé és kotorászott zsebeiben. Közben az öreg arcát figyelte, a nyál és az ital keveréke folyt ki ocsmány szájából, majd előhúzott valami koszos ócska rongy darabot és 2 ujja közé fogva emelte maga elé. Majd mindezt letette a talajra, a férfi feje mellé és tovább kutakodott, talált egy sokkal érdekesebb dolgot, azt is ugyanúgy fogta meg, mint az előző szemét darabot, majd lassan felállt és széthajtotta, átnézte a gyerekek neveit és egyéb információkat róluk, megfordította, hátha talál több nevet is, de a helyett teljesen mást talált. Egy rövidke levelet, amit, az öregnek címeztek. Legalábbis neki szólt. A fiú kétszer is elolvasta, majd háromszor, hogy biztosan jól olvasta e el mindezt. Majd leeresztette a kezét, melyben a papír volt és összeszorította ökölbe kezét, a papír összegyűrődött.
- Mégis honnan tudták, hogy küldenek egy genint, ide? Kém lenne Kumogakurében? Vagy útközben követtek volna? Még egy lehetséges válasz. De ki lehet ez? És miért akarnak engem is megölni?! - aztán eszébe jutott az éjfél, most mégis mennyi idő lehet? A Hold néhány perccel ezelőtt eléggé fent járt, miközben várta a kölyköket, akkor olyan éjfél előtt járhat még az idő, 10 akár 20 perc lehet még éjfélig. Ha jól logikázik természetesen. Bár ha fel siet akkor talán talál valami óra félét, hogy pontos legyen a ki logikázása. Lassan megfordult és zsebre tette a papírt, majd lépett egyet, de mire a másik lábával is lépett volna, az nem mozdult, ezért egy pöppet meghökkent,a mi arcára is kiült, majd gyorsan lenézett bokájára. Gató fogta meg ott és erősen ragaszkodott hozzá, nem eresztette.
- Mi?! - Végig nézett az öregen, furcsa mozgást adott le, mintha nem is tudná irányítani magát, az üvöltéséből ítélve. Itt és most életbe lép egy új terv. A gond csak az, hogy nincs terv. A kölyök ridegen és kissé rémülten figyelte, de mindez csak tekintetéből látszódott. Még sose látott ilyet az előtt. Egyetlen egy embertől se halott, na meg nem is látott még effélét és ez kissé most kizökkentette őt a nyugalmi, rideg állapotából. De leginkább ez az ordítás, ami olyan fájdalomból szólt. Bár a látottak alapján, valóban fájdalmas lehetett. Szíve hevesen vert, tekintete még jegesebb lett, végezetül kinyögött pár szót. 
- Mégis mi folyik itt?! - válaszokat nem várva, rúgta le magáról az ember kezét, ami elszakadt a fiú lábától és elszakította egy helyen annak lábbelijét.
 Karmai lettek az öregnek, a kölyök hátrálni kezdett, pillanatnyi elfoglaltsága miatt elfelejtett fegyvert előkapni, csak figyelte az átalakulást. A férfi jelentős változásokon ment át. Vergődött, mint egy partra vetett hal. Nem! Ez annál rosszabb volt. Mintha valami belülről zabálná fel, vagy mint egy haldokló állat az utolsókat veri. Fogak, agyarak lógtak ki a pofájából, a nyál pedig vízként csorgott belőle, mintha teljesen megveszett volna. Karmai lettek, mellyel az előző pillanatban szakította fel egy kis részen a fiú lábbelijét. Kumogakure törpéje az egyik ketrecig hátrált, de az előtt, úgy 40 - 50 cm - rel állt meg. Majd az-  az undorító ordítás egy hihetetlen erősségű üvöltésbe ment át. Abból az öreg iszákos totyogó emberből egy még undorítóbb állat lett és az ellenfelét figyelte, a törpe shinobit.
- Mégis mi válthatta ezt ki belőle? Az ital? Amennyit ivott nem csodálkoznék rajta. Vagy valójában egy állat lenne, nappal ember, este pedig átváltozik? Mint abban a mesében, amit régen meséltek nekem rém történet címen? - megannyi kérdés merült fel a fiúban, de a válaszok nem jöttek ugyan ilyen gyorsan. Egyenlőre, nem mert támadni, hátha valami trükkel támadna ez az őrült akármicsoda. Nem figyelt a gyerekekre, pillanatnyilag nem érdekelte a sorsuk, kicsit el volt havazva. Bár az is eszébe jutott már, hogy kinyit egy ketrecet, elereszt egy gyereket és odaadja neki áldozatnak. Számára a saját élete sokkal többet ért, mint egy gyerek élete, simán feláldozná őket, csak hogy ő túl élje mindezt. Hiába nevezik ninjának, semmire nem tartja az embereket, felszínes, aljas és kegyetlen. Az elszánt reményeket nevetségesen széttapossa, mint egy bogarat. Hirtelen előrántotta a kunait zsebéből és védekezésbe állt, rideg lett újból. 
- Na gyere te nagyra nőt vadállat. - mosolyodott el démonin, majd átfuttatott egy rövidke tervet magának, vagy sikerül, vagy sem alapon. Ha az az izé megtámadja, kinyitja a ketrecet és félre lép, amaz pedig egyenesen beszáguld a gyerek mellé. Igen, ez csak egy terv, de talán megvalósítható, egy állat az csak állat marad, se több se kevesebb.
- Ez csak egy állat, ösztönökkel felfegyverezve, semmi más. Nem gondolkodhat. Teljesen becsapható.

Vészhelyzetben ismerszik meg az ember igazán. Akkor jön rá, milyen is valójában. Abban a pillanatban nem számít, minek hitte magát, minek akart látszani. Nem képes fenntartani a hazugságokat, az álcákat. S nem marad más, csak a meztelen valóság. Mások ugyanolyanok maradnak, mint előtte voltak. Nincs olyan lény a földön, akit ne vonzana az erő, a hatalom, és a tapasztalat. És minél többször kerül éles, szokatlan helyzetbe, annál könnyebben veszi az újabb akadályokat.
Az a bestia csak közeledett a fiú felé, akinek terve is volt, ami általában egy rögtönzött mozdulatban rejlik, így az nem is nevezgető valami hatalmas tervnek. Elhátrált az egyik ketrecig, szemmel tartva az ellenfelét, hallotta a gyerekek  mozgolódását, legalábbis amelyik ketrec előtt állt az abban lévő lurkó is felkészült a helyzetre, akár tudta, akár nem mi is lesz a következő fordulat. A fiú még mindig undorítónak találta Gatót, hogy tud egy ember ilyen szinten megváltozni. Mégis mi tehette ezt vele? Egyáltalán a levél tartalma valós? Csak az öreg tudja, ki is küldte valójában a levelet.  Kumogakure elárulta őt? Csak a vezetőség tudta, hova is készül a fiatal shinobi. Véletlenek pedig nincsenek, elküldték őt, az útjukban volt. Tehát sose ismerték őt el a falu shinobijaként az elmúlt hónapokban? 
Miközben ezen rágódott Gató gyorsított a tempóján, a fiú a trappolásra figyelt fel, hamar chakrát halmozott fel, egy bizonyos helyre koncentrált és a ketrec ajtaja felé nyúlt, a reakciója a fogak közt kiszűrődő chh volt, több ideje nem maradt… eltűnt. Távolabb érkezett meg attól a ketrectől, melybe az állat száguldott be, a terv egy része sikeres volt, de nem számított arra, hogy még így is telibe kapja. Nagy levegőt vett és figyelte a férfit, aki a ketrecben mocorgott.
Túlélte a veszélyeket, túllépte az élet csapdáit. Képes volt sikeresen venni az akadályokat, akkor is, ha azok újak, és szokatlanok voltak. 
- Az én életem nem könnyű, nem is kellemes, ezt elismerem, de nem is olyan vészes, mint az hihetik egyesek. Csak vigyázz, nehogy a bizalom legyen a veszted. – jutott eszébe Fumei főpap figyelmeztető szavai, amit ez idáig sikeresen elsiklatott füle mellett, és most mint kiderült, milyen igaza is volt annak az öregnek. Türelmetlensége villámként siklott át testén. Nem kellett sok, hogy döntésre jusson. Nem kellett sok, hogy megegyezzen magával, nem olyan lehetőség ez, mit hagyna csak úgy kicsusszanni ujjai közül. Az igazság nem az, ami a tündérmesék végén van. Az igazságos kéz nem csak tiszta és ragyogó. Olykor véres, máskor sebek borítják. Az igazsággal sérteni, ölni és lelkileg megtörni is lehet, nem csak vigasztalni, békéltetni és megmenteni...  Merengéséből Gató zökkentette ki, aki kikászálódott abból a ketrecből, egy pillanat alatt termett a törpe előtt, a hatalmas kéz pedig lecsapott, a fiú pedig még a levegőben előkapta hátáról a táskáját a kezeibe,  távolabb érkezett le a földre. Ott ahol a lány is feküdt az asztalon. Kira rápillantott a kislányra, ismét az a kislány jutott az eszébe a faluból, majd visszanézett jeges tekintettel ellenfelére.  Jó döntés? Helyes cselekedet? Nem léteznek ilyenek. Van egy mestere, de még ő is csak útmutatást adott. Egy ember elmondhatja szerinte mi a helyes. Egy csoport megmutathatja, hogy szerintük mi a helyes. Egy társadalom megmutathatja vagy rád erőltetheti azt, ami szerinte helyes. De ennél relatívabb fogalmat nem fog sehol találni. Igen, döntésre kell jutnia minél hamarabb. Az állatra pillantott, majd tekintete felvándorolt a csapóajtóra, végül vissza Gatóra.
- Ha ki is jutok, utánam jön. Az erdőben a gyorsaságát akadályoznák a fák. Ott könnyebb dolgom lenne, itt csak akadályozom magam. Bár ha ki jut, az se biztos, hogy engem vesz majd célba. Hanem az ittenieket…bár az már nem az én dolgom. Kölyköket jöttem elkapni, nem pedig holmi elfuserált tagot helyretenni.  Meg van az erőm hozzá. Az összes kint ebben a világban, az emberek gyengesége okozza, mint most ez ki is derült...Az cselekszik helyesen, aki nem fél megszegni a törvényt, hogy igazságot szolgáltasson. Ez a világ rohadt, és az út, amin halad a kárhozatba tart. Mocskos világ, hozzá méltó büntetést érdemel. Dac. Gyűlölet. És éjsötét ellenállás. Rákényszerít, hogy lássam, fogadjam el, fogadjam be. Hogy vegyem tudomásul. Épp ezért is! 
Átfuttatta fejében, milyen holmik is vannak a táskáiban. A kérdés az, hogy az átfejlődött ember bőre mennyire sebezhető. Egy Fuuma Shurikennek simán át kellene küldenie őt a túlvilágra. Élesen az átalakult Gatóra pillantott, mely egy furcsa kinézetben halad felé komótos kimért léptekkel. Tervek kellenek, de először fel méri, mennyi emberség maradt még az öregben. Bár ez teljesen felesleges, a találkozásuk pillanatában sem lehetett embernek mondani őt. 
- Igazán örülök, hogy feldobtad a napom. Kellemetlen lenne pont az unalomba belehalni.
Van egy vékony vonal ami nem mindig fair, nem mindig látszik helyesnek és a legnehezebb követni, mert olykor törvénybe ütközik. Ez az igazságosság. Amikor nem a léte hanem a tettei alapján ítélsz meg valakit, amikor nem vakul parancsot követsz, hanem előtte bírálod annak létjogosultságát. Ezt senki nem fogja neked megtanítani. Chakrát összpontosított talpába, ha menekülni kell a fickó elől idejében megtegye, figyelte annak minden rezdülését, nem maradt semmi figyelmen kívül. A nyála csúszós lehet, így arra is figyelnie kell, hogy kerülje az azzal való találkozást. Bár az már nem is lenne gond, ha a nyál gazdája tanyázna el az elhagyatott folyadékon, ezzel is nyerve egy kis időt.