Itanashi

Tanulandó neve: Yamiton: Kagaishaken // Sötét stílus: Támadó kard
Helyszín:  Hozukijo/Kutatólaboratórium
Időbeli elhelyezés: A sötét chakra feloldása után
 
Vihar volt este. A mezőkön keresztülhasító szél tucatjával tépte fel az apró piros virágokat, melyről a mellette lévő sötét, titokzatos létesítmény a nevét kapta, Hozuki Jo, a Démonlámpás kastély. A létesítmény egyfajta börtön volt, ahova a shinobi nemzetek zártatják be azon személyeket, kikben nem lehet megbízni. Azonban nem csupán ezt az egy célt szolgálja a létesítmény, sem a helyszín. A kihalt terület, melynek közepén a börtön áll, szinte tökéletes helyszínt ad, a föld alatt lévő hatalmas betontermekben történő eseményeknek.
 
- A jelentések, uram – kapkodta lábát Ishidoru, a görbe hátú kutató, a Kutatóközpont egyik vezetője, Itanashi hű segítője. A pap minden héten bekéri az elmúlt napok eseményeinek részletes beszámolói, a kutatások eredményei.  
- Meglepő haladás történt, uram – lihegte. Testtartásán látszott, félt a mellette haladó férfitól. Volt rá oka, bár, az igazat megvallva, neki még nem.
- A hatos terem alanyból meglepő reakciót váltott ki a Yl-013-as kísérlet. Azóta is orvosaink rajta vannak a tökéletesítésen.
A pap kezébe vette a dossziét, majd átlapozta, kikeresve a hatos számmal jelölt lapot. A dosszié tetejére helyezte, majd olvasni kezdte.
...Az alany képes volt a felszabadított chakraval fegyverszerű eszközt alkotni, ezzel próbált menekülni…
Állapot: Halott/likvidálva
 
- Ishidoru! – szólt a pap, miután visszaadta a dossziét, mely hamarosan az asztalán fog pihenni.
- Uram.
- Kérem az összes eddigi chakraművelethez kapcsolódó eredményt és részletét*. Azon kísérletek, melyekben az alanyok a sötét chakrát képesek voltak irányítani, formázni, azoknak a listája legyen az asztalomon.
- Igenis, uram – hajtotta meg fejét az így is görbe férfi, majd sietve elindult. A pap is elért a célállomásba, egy nagy üveg előtt állt, melynek a túloldalán egy férfi van lekötözve egy székbe. A férfi üvölt, nyakán kidagadtak az erek. Majd lassan a szíj elkezdett sisteregni, ekkor vált láthatóvá a férfi körüli sötétes aura. A férfi kiugrott a székből, majd a sarokban lévő kamerára figyelt. Megfeszítette izmait, habár a börtönlét alatt, nem beszélve a megannyi kísérlet és kutatásról, testén alig volt izom. Erei kidagadtak karján és nyakán, előjött belőle az, amiért hetek óta szenved. Egy fekete aura keletkezett körülötte, melyből egy csáp kezdett kígyózni. Felülete zavaros volt, látszódott, a férfi nem képes kontrollálni a kényszerített és megtört idegállapotból keletkezett sötét erőt.
A férfi a csápot arra használta, hogy leverje a kamerát. Sebesen indult neki.
- Uram? – kérdezte az ablak előtt álló orvos a papot.
- Eleget láttam. Az eredményeket majd Ishidaro átadja. Szép munka. – fordult meg, hogy visszatérjen az irodába. Ekkor az orvos egy gombot nyomott meg az ablak előtti kezelőpulton.
A terem talaja azonnal megtöltődött elektromos árammal, mely a rajta futó férfit azonnal elkapta és addig sokkolta, míg ki nem lehelte a lelkét. Füstölve hullt a földre a férfi, kinek a hátára a Yl-026 – os szám volt írva.
 
- Uram, itt vannak az eredmények. – kopogott be Ishidoru, letette a dossziét az asztalra, majd fejet hajtott, és becsukta maga mögött az ajtót. Itanashi átsétált az asztal másik végéhez, majd fellapozta.
- Hm, egész hasznosak ezek az orvosok, nagyban segíthetik terveimet. – mondta, miközben a chakrairányítás különböző fajtáinak adatait olvasgatta. Megtalálta a kutatást, melynek bemutatóját megszemlélte néhány órával ezelőtt. Olvasni kezdte, elemezni, és eggyé tenni a látottakkal.
- A sötét chakrat felszabadítva kell megalkotnunk a csápokat, melyek irányíthatóak és képesek vagyunk vele ártani. De mennyire? – hiába kereste, nem találta meg a technika erejének értékét, mégis megtetszett neki a képesség. Megfogva a dokumentumot indult vissza a kutatólaborba.
 
- Uram – hajtott fejet az orvos, aki az utolsó tesztalanyt is megsütötte.
- Tudni akarom, mennyire hatásosak a Yl-alanyok ereje.
- Sajnálatos módon az összes eddigi alanyt, akinek sikerült megalkotnia a csápot, azonnal likvidálva lett, nehogy az erejével kiszabadulhasson. Egy biztos, a Yl-024-es alanynak majdnem sikerült. Azzal a csáppal a hátán felsértette a kísérleti terem betonpadlózatát. Én mondom uram, ha sikerül tökéletesre fejleszteni ezt az erőt, akkor azzal igen erős fegyvert kreálhatunk.
- Ez minden, amit kiderítettek a kísérlet alatt?
- Igen, az alanyok a sötét chakraval képesek csápszerű formákat kreálni a testükön kívül, mellyel képesek offenzív mozdulatok kivitelezésére. A csápok úgy 4-5 méterre nyúlt ki, az eddigi leghosszabb az 5 méter és 2 centiméterre sikeredett. Így inkább közeli tárgyak és személyek ellen vethető be a tudás.
- Nyissa ki nekem a 9-es labort.
- Ahogy óhajtja. - Az orvos azonnal felpattant, majd sietve indult a kért terem elé. Kezét az ajtóra helyezte, ezzel feloldva a zár pecsétjét. A pap besétált a sötét terembe. Majd felkapcsolódtak a fények, s egyedül állt a hatalmas, üres betonteremben. Egyik oldalán volt csupán egy üveg, melynek másik oldaláról lehetett figyelni a benn zajló eseményeket, és kamerák a sarkokban.
A pap felszabadított némi chakrát teste körül, hamar megjelent a fekete aura. A gonoszság kézzel foghatóvá vált a teremben. A tudás, melyet a papok eredményei írnak, hasonlatos a pap által használt Yamiton: Akuma nevezetű technikához, azonban itt jóval kisebb formálás történik, kisebb távolságokon belül, így nem okozott számára gondot a chakra felszabadítása és annak formázása. Miután kellő sötét erő keveredett a levegővel, Itanashi folyamatosan keringetve chakraját állandó mozgásban is tartotta a testén belüli, illetve testén kívüli erőt, ezzel elérve, hogy tovább tudja formázni, ne vesszen el feleslegesen ereje és ideje.
Miután létrejött, jobb vállából kezdte lassú testmozgással követve, megalkotni az első csápot. Chakrája kígyózva kezdett kiválni testéből, ám ez igen vékonyra sikeredett. Miután megtalálta a szimpatikus méretét, továbbnövelhette annak hosszúságát. Lassan, de biztosan jött létre az első ostor, melynek vége hegyes volt. Ám ez még korántsem csillapította a pap éhségét, éhezett a tudásra, az erőre. Ez a két dolog mozgatja őt, mióta az eszét tudja. Az apja tanította rá.
Újabb csáp megalkotásába kezdett hát a fiú, következhetett a bal váll. A massza, habár az előzőnél gyorsabban, még most sem elfogadható időn belül nőtt ki. vastagságát, hála az előzőnek, képes volt meghatározni, csupán egy kicsit lett vékonyabb, melyet chakra hozzáadásával azonnal orvosolt.
A „négykarú” Itanashi felemelte lassan két kezét, tenyereit a plafon felé fordítva.
Gyomrából ekkor kezdett kiemelni újabb csápot, immáron kettőt egyszerre. Lassan nőttek ki belőle a hegyes végű nyúlványok. feloldotta a csápokat, visszavezetve minden chakrát a testébe, majd pihent egy keveset.
Egyszerre kezdte megalkotni a két vállából kinövő csápokat, melyek gyorsan emelkedtek ki és formázódtak a kieresztett chakratömegből.
Talán egy óra telhetett el, vagy kettő, mikor a pap újabb szünetet tartott. A terem közepére ült, meditált. Törökülésben ült, két tenyerét összetéve koncentrált.
- Hozzanak be három alanyt. – kérte az orvost. Az ajtó hamarosan nyílt, majd bevezettek egy megkötözött rabot. Voltak olyan rabok, kik a börtönben töltött idejük egész részét a labor területén töltik, ahol kísérleteknek vetik alá őket, majd vagy megsütik, vagy a pap használja fel őket gyakorlás céljából. A mostani rabnak a második lehetőség jutott, senkinek nem kívánhatnak rosszabb halált, mint a kísérletek és gyakorlások ideje alatt bekövetkezett „munkahelyi balesetek” halálesetek.
A férfi keze meg volt kötve, az orvosok egy kunai kést dobtak mellé, amivel a papra támadhat. A rab azonnal a késért nyúlt, hogy elvághassa köteleit, majd rárontva a papra kiontsa életét. Hisz ilyenkor mindenki megkapja az esélyt, hogy aki képes túlélni a pap személyes kutatásait, az szabadon távozhat a börtönből. Erre természetesen soha sem fog sor kerülni.
A férfi alig két méterre akadt meg a paptól. Vér csöppent a földre. A pap hátából egy sötét nyúlvány állt ki, mely egyenesen a férfi mellkasába fúródott. Itanashi mindeközben a földön ült, chakraját összpontosította, hogy a lehető leghalálosabb támadást vihesse be.
Újabb két személy került be a terembe idő közben. Látták a földön ülő Igazgatót, és a felnyársalt férfit, kinek lába nem érte el a talajt.
A két férfi szintén nekirontott a börtön igazgatójára, , kinek a hátából kinövő csáp elhajította az átszúrt férfi testét a terem sarkába, majd egy újabbal párosulva támadtak rá a férfiakra. Az elsőnek sikerült elhajolnia a csáp elől, azonban a másodikat telibe találta. Az elhajolt test azonban volt nem képes tovább haladni, egy újabb csáp tört elő, mely a vállába áll. A pap ekkor áll fel.
A vállon szúrt férfi elemelkedik a talajtól, ép kezével válla felé nyúl, üvölt a fájdalomtól.
Itanashi idő közben maga elé emeli jobb kezét, melyet hamar elfedett a kiáramló fekete közeg. Mintha a keze nyúlt volna meg, úgy alakította ki a pengeszerű nyúlványt a kezéből. Majd előre nyúlt, és átdöfte a férfi mellkasát. A férfi több sebből vérezve dőlt a földre.
A pap kisétált a teremből, köpenyét magára vette.

- Szedjék össze a testeket. – adta ki az utasítást, majd visszatért az irodájának termébe. Kitekintett az ablakon. A vihar még tartott, azonban a nap sugarai kezdtek átsütni a sötét felhők felett. A sugarak azt jelentették, reggel van. A pap egy egész délutánon és estén át gyakorolt, míg a mostani szintre fejlesztette. 

*Amennyiben az ellenőrző staff engedélyezi, az összegyűjtött adatok maga a sötét chakra technikalistája lenne, ahonnan a karakter tudná tanulni őket. Ezeket a technikákat a kutatások során "fedeznék fel", melyeket a pap elsajátíthat.

Tanulandó technika neve: Shirushujin: Hametsu Suijin // Sötét pecséttechnika: A Végzet Börtöne (saját technika, adatlapon)
Helyszín: Hozukijo
 
- Kifelé! – üvöltött a pap a benn lévőkre. A benn álló három férfi azonnal az ajtó felé fordult, majd sebesen indult kifelé.
- Ishidoru, maga maradjon! – teszi hozzá. A görbe hátú férfi azonnal megállt, majd fejet hajtva fordult a börtön igazgatója felé.
- Uram? – kérdezte.
- Valóban ez minden, amit sikerült kideríteniük? Nem lehet tudni semmit az őrök állapotáról?
- Csupán annyit, hogy az alany szökési kísérlete során sérültek meg. Az, hogy milyen sérülést szenvedtek, egyenlőre kérdéses, annyit biztosan tudunk, hogy a kutatóközpont rabja tette velük, így sötét chakrat használt a szökés során.
- A veszteségek?
- Két őr meghalt, másik kettő pedig súlyosan sérült, állapotuk ugyan javult, de így is sok idő, mire felépülnek. A rabot azóta elfogták, a 4-es számú laborban tartják őt fogva.
- Kivégezni őket. – A görbe hátú fejet hajtva lépett hátrafele, majd elhagyta a termet. Itanashi felkelt székéből, majd a nagy ablakhoz ment. A rabok épp kinn voltak az udvaron. Volt, aki edzéssel, volt aki sétával töltötte az időt, azonban akadtak, akik csak a napon ültek, és szívták magukba a friss levegőt.
- Még egy lázadást nem engedhetek meg. Nem engedhetem, hogy elszökjenek. AZ enyéim. Mind az enyém. Nem érdemlik meg a szabadságot. Nem érdemlik meg az életet. Én döntök felettük. Nem engedhetem, hogy még egyszer megtörténjen. Ha bármelyikük is talál csak egy apró rést, amely a kijutáshoz vezethet, akkor akkora lyukká tágíthatják, amelyen minden rab átférhet. Meg kell akadályoznom, hogy még egyszer valaki megszökhessen.
Itanashi fel s alá járkált a teremben, a hatalmas asztalt vagy egy tucatszor körbesétálta, mindeközben gondolkodott. Keresett valamit.
- Esetleg valamiféle technika itt tarthatja őket, ha netalán én nem lennék itt. Nem…ez nem elég…meg kell akadályozni, hogy erejüket felhasználhassák a szökésre. Csírájában kell elfojtani őket. De hogyan? Miként tudnám megakadályozni, hogy erőt fejthessenek ki?
 
Itanashi tovább sétált. Talán egy fél óra telhetett el. Ugyan ott volt a pap pecsétje, amellyel képes volt mások irányítására, azonban ez túl komplikáltnak tűnt ennyi embernél. Olyan eszközt keresett, amely passzívan lappang a személyben, és csak arra vár, hogy erőkifejtésre reagálva támadhassa azt.
- Megölöm, aki még egyszer lázad. – a pap nem tudott dűlőre jutni. Majd megismételte az utolsó gondolatmenetét.
- Egy technika, amely képes korlátozni valakit a chakra használatában…de mégis hogyan? Talán…egy pecséttechnika, amely bekerülve a szervezetbe ugyan nem sebzi azonnal az áldozatot, csak akkor, ha a pecsétnek szabott feltétel teljesül.
És mégis milyen feltételre gondolhatott a pap? A chakrahasználatra.
- Egy pecsét, amely képes blokkolni a kiáramló chakát. Egy pecsét, amely csak akkor lép működésbe, ha vegyül a másik chakrajával, mikor azt felszabadítják. Erre van szükségem.
Itanashi megkezdte hát a pecsét kifejlesztését.
- A pecsétnek az áldozatban kell passzívan lennie mindaddig, amíg valaki megpróbálja feltörni azt.
Itanashi értett a pecséttehnikákhoz, ismerte létrejöttjüket, és képességeiket, így nem volt kérdés, hogy magábana  pecséttechnikák között keresi a választ. Egy pecsét képes reagálni a szervezetre, ha úgy alkotják meg. Egy pecsét bármire képes…Legalábbis ebben a tudatban élt Itanashi. Lehet, volt benne igazság.
A pecsétbe Itanashi saját chakraját adta, a sötét chakra alkotta a pecsétet. Ezt kell az áldozat testébe juttatni, hogy az szétterülve a szervezetben lappangjon, s amikor eljön az idő, aktivizálódjon.
A rabokat visszaterelték a celláikba, a pap pedig elindult a kutatóközpont felé. Lesétált a lépcsőn, majd elérkezve a titkos ajtóhoz, feloldotta és átlépett azon. Hossz lépcső vezetett le, egyenesen az udvar alá.
- Uram. – hajtott ismét fejet a görnyedt hátú Ishidoru.
- Hol tartózkodnak jelenleg  a kísérletre szánt rabok? – kérdezte a pap. Ishidoru elvezette őt egy terembe, amelynek a padlója elektromosságra reagáló burokkal volt megalkotva, ami kisüti a benn lévőket, ha csak az egyikük is megpróbál kijutni.
- Hozzon ki négyet!
Ekkor a görbe hátú két férfi fele intett, akik kinyitották az ajtót, majd beléptek.
A rabokat láncba verve hozták ki. Lassan haladtak ki, látszott rajtuk, hogy sem a börtöni élet, sem pedig az orvosok nem kegyelmeztek rajtuk, és még csak fontolóra sem vették, hogy valamelyiküket életben hagyják, csak így lehet egy kísérlet eredményes, ha nem tartanak a rab elhalálozásától.
Egy hatalmas terembe vezették őket, ahol a pap megkezdte a pecsétjének megalkotását. elméletben összetette már a technikát, most azonban a gyakorlat következett, amely már nehezebb volt, mint csupán kigondolni.
- Maguk négyen lettek kiválasztva, hogy esélyt kapjanak a túlélésre. Amennyiben sikeresen véghez viszem azt, amit elterveztem, akkor ugyan a börtönben maradnak, de életben hagyják önöket. Higgyék el, a kísérletek sokkalta morbidabbak, mint egy életet leélni a rácsok mögött.
- Rohadj meg! – köp az egyik a pap elé. Itanashi lenézett a földre, majd a férfi szemébe.
- Rendben, akkor ön az első. - A pap chakrát koncentrált, majd tenyerét a férfi gyomrába nyomta. A férfi a lökéstől megrogyott, de nem esett el. A pap elvette kezét.
A férfi lába hirtelen megremegett, amjd a földre térdelt. Gyomrához kapott. Feltűrte ruháját, ekkor láttott egy különös jelet a hasfalán. Egy fordított Yhoz lehetett volna leginkább hasonlítani.
- Mmmit tett velem?
- Ez még nem elég. - Igaz, a pecsét és közte már létrejött a híd, amelyen keresztül képes volt chakrát koncentrálni a hason lévő pecsétben. Így is tett.
- Most pedig támadjon. Ha megöl, elmehet! – szólította fel a rabot a pap. A rab felkelt, majd megpróbált chakrát felszabadítani. Ugyan minden rab hallott történeteket az igazgatóról és annak képességeiről, ő most mégis rátámadott. Kézfejeit összetette, hogy felszabadíthassa chakraját, ekkor a jel ragogni kezdett a gyomrán. A férfi sziszegett, de fel tudta szabadítani chakraját. Itanashi érezte, ahogy a férfi körül keringő erő egyre növekszik, fejében egyre nagyobb hullámokkal tört elő.
- Ez nem elég. – még több chakrát vitt át a pecsétbe. A férfi ismét felszisszent. Gyengült, de nem eléggé. Drasztikusan kell növelni a chakrat.
A férfi hasfala kilyukadt, majd az élettelen test a földre esett.
- Ez túl sok – jegyezte meg a pap.
- Azt mondta, élhetünk tovább…
- Igen, amint ezzel készen vagyunk – vágott a pap a másik férfi szavába. A férfi fele intett, de ő nem akart előre lépni.
- Uraim, ne nehezítsük meg egymás dolgát! – a pap két földklónt hozott létre, melyek a férfi mögött törtek elő a földből, majd karon ragadva őt vitték a pap elé. Itanashi a férfi mellkasára helyezte a pecsétjét. Megpróbálta belőni a kellő chakramennyiséget.
Ám a rab képes volt chakrát felszabadítani.
- Ez is kevés! – szólt felé a pap, majd még több chakrát szabadított fel, hogy felhasználhassa a pecsétbe. A férfi felüvöltött fájdalmában. Kezei abbahagyták a koncentrációt, elernyedtek. Térdre rogyott.
- Megvan.
Ekkor Ishidoruhoz küldte egyik klónját.
A görbe hátú férfi sietve érkezett a terembe, kezében egy dobozzal.
- Ishidoru, adja be nekik a szert. – a görbe hátú egy orvositűt vett elő a dobozból, majd egy szérumba szúrta a tű végét. Itanashi már elhelyezte pecsétjét a két férfin.
Miután befecskendezték a rabokba a szert, érezhetően elkezdődött magától felszabadulni. Afféle harcipirula volt a szerben, mely felszabadította a rabok chakraját. Egyikük azonnal a földre esett a fájdalomtól, mikor a felszabaduló chakrara reagálni kezdett a pecsét. A jel felragyogott, majd szétoszlatta a sötét chakrát a szervezetben. A férfi karja sötétedni kezdett, mellkasa után.
A megmaradt egy két rab a földre esett, miután a szer felszabadította chakrajukat, a pecsét pedig elpusztította testüket.
- Azonnal meg kell pecsételni az összes rabot! – fejezte be Itanashi.


A Hozukijo sötét folyosóit fáklya fénye világította be. Léptek, szinte egy ütemű léptek törték meg a csendet. Csupán egynek a léptei voltak sietősek, zavarosak. Kulcs csörrent a kezében. A kulcsot a megfelelő zárba helyezte, majd egy cella ajtaja nyílt meg kissé hangosan. A férfi, aki az ajtót nyitotta, fejet hajtva húzódott a háttérbe. Itanashi állt ott az ajtó előtt, mögötte két hasonmása. A két hasonmás belépett a cellába.
- Mi történt? - kérdezte az egyik rab. - ám ekkor a két klón karon fogta a férfit, erősen szorították. A pap elé lépett, majd tenyerét a férfi mellkasára nyomta. A férfit mintha mellbe vágta volna egy nehéz doboz, úgy rezzent meg mellkasa, majd a földre esett. Társa is felkelt ekkor már, ki a cella másik oldalán feküdt ezidáig. A klónok őt sem kímélték, gyorsan lefogták, hogy a pap elvégezhesse a megpecsételést. A két férfi a földön feküdt, ekkor kilépett a két klón, majd elindultak a következő ajtóhoz. A kulccsal rendelkező férfi, aki a cellák részlegének volt a kijelölt vezetője gyorsan zárta be az ajtót, majd a következőhöz lépett. Ekkorra már várták őket a rabok.
- Mégis mi folyik itt? - tették fel sorban a kérdést, amely mindenkit foglalkoztatott. 
- Sajnálatos módon az elmúlt napok eseményei miatt a vezetőség egy újfajta eljárást indított, mellyel megakadályozhatunk mindenféle lázadást.
- Amiért ketten meg akartak szökni, most mindenkit megkínoznak? - kérdezte felháborodottan a rab.
- Ez nem kínzás, csupán egy elővigyázatosság. - válaszolta a cellaigazgató, azzal a két klón lefogta az újabb rabot, a pap pedig megpecsételte.
- Jól látja, ha még egyszer szökésen kapunk valakit, az egész fegyház bűnhődni fog. Ezt vegyék figyelembe - tette hozzá Itanashi. Határozott hangja volt, mint mindig, az előtte térdelő rab tudta pontosan, a bűnhődés alatt mit érthet az igazgató, nagy árat fizetnének. Talán ez segíthet, hogy egymást képesek legyenek lebeszélni, ahelyett, hogy támogatnák a másikat. A benn lévők mindegyike haláláig a börtön lakója, talán rájönnek, jobb, ha betartják a szabályokat, nem akarnak egész életükben kínzások és kegyetlenség között élni.
A pap és kis csapata gyorsan halat a cellák között, sok embert sikerült megjelölnie, és befolyásolnia őket, azonban pihennie kellett, a benn lévő közel 70 embert nem lehetett egyetlen éjszaka alatt megpecsételni. Miután végeztek a blokkban, ahol mindenki tudott a pecsétről, csak arról nem, valójában mire is való, a pap befejezte munkáját. Ereje fogyatkozott.
Másnap az udvaron tölthető szabadidő lejárta után a pap egy tucatnyi férfit tereltetett össze, akik még nem mehettek vissza cellájukba. Majd ismét kezdetét vette a jelölés. Az udvaron egyesével estek össze az emberek, volt, aki ellenkezni akart, és a pecsét hirtelen csapása sem tántorította el, kézpecséteket kezdett formálni. Azonban ahogy befejezte, és chakraját akarta felszabadítani, hirtelen mellkasához kapott, és a földre esett üvöltve. A többi rab ekkor megállt, mint akit megbabonáztak, úgy meredtek a földön fekvőre. 
- Új világ köszöntött be uraim, önök pedig elsőként tapasztalhatják meg az ízét.

Másnap szinte mindenki megkapta az Y szimbólumot a testére. Volt, akit alvás közben rángattak ki cellájából. Immáron a pap képes volt befolyásolni a rabok cselekedeteit, megakadályozni, hogy a börtön területén bárki is chakrat szabadíthasson fel. Ezzel egy új fejezetet nyithatott a Hozukijo történelmében, mostanra a Démonlámpás Kastély biztonságos volt, és teljességgel elhagyhatatlan. A börtön, ahonnan nem lehet megszökni. Ugyan voltak, akiknek nem tetszett a pecsét, ám hamar megtapasztalták, mi történik, ha a papra támadnak. Legtöbbjük ájultan esett a földre, mikor túl nagy mennyiségű chakrat akartak felszabadítani. A pap érezhetően szigorította és felújította a börtön védelmét, a szökési kísérleteket ezzel csírájában elfojtotta. 


//Nem lett sajnos hosszú, azonban az alapok megvannak Itanashiban, az ötlet maga, amit fel kellett fedeznie, valamint a mértékekkel való számolás okozhatta a nehézséget.//

 

Tanulandó technika:  Kamirou: Shontawai'shi


Kérném az ellenőrző staffot, hogy a karakterem infuuin szintjének emelkedését is vegye bele az elbírálásába. Köszönöm.

Gyors léptek szelték át a mezőket. A magas fűben egy árny suhant végig, ki igen csak gyors tempóban veselkedett neki az útnak. Egy szempillantás alatt taposott át több milliónyi fűszálon át és hagyott maga mögött nem száz métert. A suhanó árny nem állt meg, nem nézett hátra. Céltudatosan suhant az éjszakában.
Az őrök már felfigyeltek rá, a táborban lévő szenzor észlelte a nagy méretű chakrat. S érezte azt a pusztító erőt, amely gyorsan közeledett feléjük. Majd meglátták a Hold fényében suhanó árnyékot…
 
Egy héttel előtte
A pap az Eső határától néhány kilóméterre megállt. A térképet a kezébe vette, melyen be tudta azonosítani a helyzetét, s az Ishidoru által, vörös filccel jelzett, vonal azt jelentette, határőrtábor lelhető fel a közelben. Itanashi túl sokat kockáztatott volna, ha elfogják, márpedig napok óta úton van, s az Ishidoru testéből kitépett darabokon kívül nem igazán evett mást. Éhes volt újra. De még tartotta magát, nem tört meg. De a hasa kezdett kopogni már kopogni. Az eső alábbhagyott, csupán csepegett a határ mellett. Kezdett sötétedni, igaz, csak nehezen lehetett kivenni az amúgy is sötétszürke felhők mögé bújt nap fényéből. Dombság alkotta ezen területet, természetes határral választották el az ország erre eső felét. Itanashi a disznó jelét formázta meg, mely kiterjesztette föld elemének áramlását, s szétosztotta a talajban. Táplálék után kutatott. A közelben élőlényeknek kell lenniük, hacsak nem egy apró falura bukkant. Fejében a zúgó érzés, mely a chakrarudak hatásából erednek, szinte alig érezhető, mégis folyamatosan zúgott. A pap a föld alá süllyedt, eltűnve a talajban.
A közelben néhány szarvas legelt épp, fás terület mellett találtak vacsorára valót. A talaj megremegett, majd süllyedni kezdett. Csupán egy szarvasnak sikerült átugrania a süllyedő földrétegről a szilárd talajra, a többi csapdába esett. Miután néhány méternyire elhagyták a felszínt, a pap előbukkant a földből, majd kezébe koncentrálva a chakraját, levágta őket.
- Ennyi megteszi .- mondta elégedetten, majd az egyiket, miután darabjaira vágta, lepecsételte, majd a földet vízszintesen elmozdítva, elzárta magát a felszínről, s csupán lukakat hagyott, hogy kellő levegő jöhessen be a mesterségesen kialakított üregébe. Tüzet rakott, s megsütötte a szarvast. Rég nem evett, így most igen mohón tünteti el a nagyobbnál nagyobb darabokat. A szarvas szépen lassan kezd felismerhetetlen formát ölteni. Miután végzett a vacsorájával, cigarettára gyújtott, s a falnak döntve a hátát dőlt le.
Az éjszaka csendesen kezdődött. Itanashi a föld alatt pihent. nem aludt, csupán felfrissítette elméjét, meditált. Chakraja szabadon keringett, egyenletesen áramlott testében. Érzékei csendesek voltak, nem zavarták őt.
A pap jó ideje menekült már, s mégis, célja még messze volt. Azon tanakodott, mit tenne, ha egyszer elfognék. Elzárnák őt a Nagyúrtól. Az útjától. Kinyitotta szemeit. Elfogják és elzárják. nem…őt nem foghatják el. Az nem történhet meg. Ha őt el is fogják, nem maradhat el a bosszúja és a vérontás. S ha teste nem is tud mozdulni, akkor sem adhatja fel. Ha lefogják őt, akkor is harcolnia kell az istenéért, aki az erejét osztotta meg vele. Nem…ez lehetetlen. Ha a chakraját talán ki tudná terjeszteni talán elméjével képes lehet chakrajával harcolni, s megölni azokat, akik elfogták őt. Mert tudja, hogy az Ő akarata benne él, és így az ő akarata is rendíthetetlen és pusztító.
Ki kell szabadulnia. Ki kell törnie a fogsából.
A zavart elméjű pap régóta élt belső félelmeiben, s megvetésében az emberiség iránt, így nem egyszer akadt, hogy olyan ötletek jutottak eszébe, melyeknek kiindulópontja tévesen rögzült és teret nyerő félelmei adtak. Talán most is így volt ez.
A tűz fényében ülő pap ereje már nem volt oly higgadt és nyugodt, ahogy eddig, chakraja viharos áramlásba kezdett, s ahogy kilépett testéből, a falat kezdte pusztítani. Miközben a környezet lassan pusztulni kezdett, s a kő szempillantás alatt vált porrá, a pap mindvégig mozdulatlanul ült. Kezét maga elé emelte lassan, szemei az ujjai körül táncoló sötét chakrat figyelte. Mintha elbambult volna. Pedig nagyon is magánál volt, s tudta is, mit figyel ennyire. Mintha az ujja körül cikázó chakrafátyol a megszokott mozgás helyett másba kezdett volna.  Már nem az a természetes lebegést imitálja, hanem mintha akarata ellenére lenne irányítva. A sötét és pusztító chakra oly egyszerű formát kezdett magára ölteni, ami jobban hasonlított a letisztultság és a nyugalommal, mint a kárhozat és a rombolással, az irányíthatatlansággal. Az ujj végén lévő fátyol hamarosan egy körömnyi gömbbé alakult. Itanashi csak nézte, s próbálta megbabonázni a kis pöttytöt.
A gömb hamarosan dagadni kezdett, ahogy a kezéről láthatóan a keszekusza fátyolban ringatózó chakra céltudatosan sodródik az ujj felé. a gömb talán egy kisebb alma nagyságára puffadt. Ekkor a pap lehunyta két szemét, s teljesen átadta lelkét és testét a meditálásnak.
Álmodott.
Az álmában mintha apró porszem lenne egy ismeretlen, sötét világban. Valami mégis ad némi fényt. De honnan jöhet? Ekkor feltekint.
- Onnan jön a fény. Mintha apró lukak lenn…Be vagyok ide zárva? De hol vagyok?
Furcsamód nem látta kezeit, sem lábait, semmit sem látott abból, igazából azt sem tudta, mi történik, de mintha elhagyta volna a talajt, s felfelé haladna. lassú tempóban közelít a fény felé. Furcsamód nem érez semmit, mintha egyszerűen csak lebegne.
- Mi ez a gonoszság? – érzi meg az ismeretlen eredetű, mégis óriásit ható pusztulás érzet. Mintha belülről jönne. Belőlem!
Csak száll, fel, egészen a fényig. Valami zajt hall. Mintha lépne valaki. A fényben. Majd hirtelen eltűnik a fény, valami eltakarja. Talán egy másodperc telhetett el, vagy kettő, mégis, egy örökkévalóságnak tűnt a sötétség. Idő közben az ismeretlen eredetű gonoszság egyre csak gyülemlett. De mi lehet ez?
Miután a fény ismét visszatért, elérte a forrást, s lassan beleolvadt a fényba.
vakító világosság. majd zöldes, magas zöld foltok, s a távolban barna, újabb zöld foltok, s valami fényes. Mintha kék lenne körülötte.
Az ég.
Kiért a fénybe, a felszínre. Mit csinálhatott a föld alatt? Hogy került oda? Ki zárta őt oda? A harag csak gyülemlett benne, ahogy lassan átlebegett az apró kockán, mely a földbe volt ásva. Két, hatalmas élőlény állt előtte.
Három.
Ebből kettő hatalmas, óriási, szörnyeteg. Rothadó testük van és görnyedtek. Valamit fognak. Mintha fa lenne. A harmadik négykézláb áll. Egy kutya az. A két görnyedt szörnyeteg valamit ás.
Ők ástak el?!
Ekkor bukkant elő a felszínre, s lebegett a szörnyek fölé vagy egy méterrel. Lassan lebegett feléjük. némán, tele dühvel és ölés vággyal. Szinte felette volt annak, aki épp ásóját szúrta a földbe. A harag szinte tombolt benne. Szinte robbanásig feszült benne a mérhetetlen düh. Mégis ki az, aki elmerte őt ásni?
S ekkor felugatott a kutya.
A porszemnyi léte, mely az álmodó pap léte volt most villámsebességgel zúdult neki a szörnyeteg rothadó testének, áthatolt annak hátán, majd távozott a mellkasán, miután a benne lévő pusztító erő szétroncsolt szinte mindent, amivel érintkezett. A szörnyeteg nem vérzett. Az erő oly romboló volt, hogy elállította, megalvasztotta a vért, miután áthatolt a szervezetében. Miután kitört, a szörny felköhögött, majd összeesett. Csupán a köhögésre figyelt a másik, s még utolsó pillanatában láthatta, ahogy a sötétség a szemei között hatol a fejébe, s a koponyájának hátán kitörve távozik belőle, mielőtt holtan esne össze. Ekkor körbenéz, s nem lát mást, csak a kutyát, ami vadul ugat, ám mikor a lét is rátekint, a kutya abbahagyja, s nyüszítésbe kezd. A farokcsóválása abbamarad, s behúzódik, majd a kutya a félelemtől elfut. Senki sem volt már ott.
Mi van odalenn?
Ekkor a lét lassan elindul, hogy felkutassa a gödröt, amelyből jött. Miután felé emelkedik, részben eltakarja a napot, de a megmaradt fényben egy lábat lát halványan.
- Ki lehet ez?
Lassan ereszkedik vissza a sötétségbe, hogy megtudja, kit zárhattak mellé. A láb vízszintesen fekszik a porban, egy magas testtel folytatódva, mely a falnak támaszkodik. Sötét ruhája van, s álarca. Ered belőle a harag. Olyan, amilyet…
- Ami bennem van!
Lassan közelített a férfi felé, ki úgy látszott, nem reagál. Ugyan álarca eltakarja őt, s ha eddig nem halt meg, akkor sincs magánál. Meg kell tudni, ki ez. Lassan közelített felé, majd nekivetült az álarcnak.
Sebhelyes arc, vágás, savmarás, és két lehunyt szem.
Majd belemásztam az arcába.
Furcsamód nem hatoltam át, ahogy a két másikon, hanem megszűnt az eddigi testem. Ugyan nem tudom, pontosan milyen lehet, de éreztem, hirtelen körbevett valami megfoghatatlan, amely pont olyan volt, mint én. Eggyé váltam vele. Túlságosan is sok volt ahhoz, hogy szabadulni tudjak. De mégis, mintha visszatértem volna valahová.
 
Sötét volt. Itanashi szeme nehezen szokta meg a pislákoló fényt, mely vakítóan érte, miután vége lett a meditálásának. Hol lehet?
- Jashin-sama. – állt fel. – Az Eső határa. Mennyit lehettem odaát?
Miután érzékei nem bizseregtek, úgy döntött, azonnal továbbáll, teljesen feltöltődött szellemileg és fizikailag is. A szarvas húsának nagy részét megette, mely teljesen feltöltötte őt. Lassan a föld fele nyúlt, majd beleolvadt a talajba.
Mikor a felszínre ért, két fekvő testet látott. Egyiküknek szétloccsantották a fejét, míg a másiknak mintha átütöttek volna a mellkasán. A papnak ismerős emlékei támadtak. Nem tudta, hol látta már, de tudta, valahol egyszer látta már ezt a helyzetet. Majd ugatást hallott. S lépteket.
Teste egy pillanatra megremegett, ahogy érezte az idegen chakrat. Méghozzá három külön rezzenést. Nem volt nagy mennyiségű, talán ha hárman együtt az ő erejének felével felérnek. Biztos valami gennin vagy netalán chunnin osztag.  Volt azonban még egy ember, ki két másodperccel, de később lépett be a hatótávolságba. Közeledtek. Az új idegen magasabb hullámot hordozott magával, mint az előzőek. De mégsem oly nagyot.
Itanashi visszatért a föld alá.
Nem sokkal később megérkezett a kutya, s a három genin. A negyediket nem látta a pap, de érezte, a közelben van. talán a gyerekek az áldozatok. Ha pedig ez így van, a férfi vagy kegyetlen, vagy erős. Annak ellenére, hogy erejénél nagyobbakat is áldozott már fel a nagyúrnak. Nem is egyet. Mégis okozhat egyetlen ember is problémát a továbbjutással. Mikor a kutya odaért, a pap néhány méterrel odébb, egy bokorból jött elő, épp addig, hogy láthassa. Mikor meglátta a genineket a kutyával, azonnal felismerte a fehér szőrű kutyát. Visszatért a föld alá. A mesterüket még most sem látta, de közel volt.
- Akkor nem álom volt. A tudatommal irányítottam és öltem meg azokat a férgeket. Hm…
Ekkor a pap maga elé emelte kezeit, s a Kígyó jelét formázva összecsapja tenyereit, s lassan kezdi feloldani chakraját. Maga előtt újra megalkotja az apró gömböt, majd fokozatosan tölteni kezdi.  A gömb dagadni kezd, se telik a pusztító erejű chakraval. Miután talán elért egy ladba méretét, áttöri magát a földön, ahol a pap becsukott szemmel fekszik, mélyen. A keletkezett lyuk ad annyi teret, hogy a levegő bejuthasson. De ekkorra ő már újabb meditálásba esett, s immáron a gömbbel válik eggyé.
A kutya ismételten ugat, ő pedig sebesen indul a geninek felé. A gyerekek kunait ragadnak, ám ez nem édheti meg őket. De hol lehet a mester? Majd ekkor érzékei újabb, erős hullámot érzékelnek. Jobb oldal felől szúr a tudatába. A gömb felé egy nagyobb tűzgolyó érkezik, inkább lángszóróra hasonlít, mint golyóra. Erős sugárban érkezik felé. Épp, hogy feljebb tudott lebegni. Ekkor látja csak meg a férfit, hátán kardjával, ahogy lángszóróként választja el őt a tűzzel a gyerekektől.
Megvagy.
A gömb irányt változtat, s a feljebb lebegésből megkerüli a tűzfalat, majd ismét a gyerekeket veszi célba. Az egyik fiú a kezében lévő kunait egyenesen beledobja a gömbbe. A fegyver azonban roncsolódik, majd felismerhetetlen állapotban hagyja el a gömböt. Az pedig nem áll meg, töretlenül indul tovább. Ekkor a férfi elé ugrik, s kardját előhúzva, kék chakraval borítja be a pengéjét. A gömb felülete a chakrakardnak feszül, majd heves csatába kezd a fémmel. Megpróbálja átégetni, de a gömbben nincs annyi chakra, hogy egymagában átüthesse azt.
Nagy méretű harag tör elő a földből ismét. Egy hasonló méretű gömb töri fel a földet, majd a belsejében felgyülemlett harag és düh, mely sokkalta nagyobb volt a másiknál, most a kardos felé indul.
A pengének feszülő gömb elereszti a pengét, lendületet vesz, majd a másik oldaláról próbálja támadni. Ám a penge gyors volt és pontos, szinte tudta, hova fog érkezni. És megakasztotta. A gömb mikor lendületet akart ismét venni, látta, ahogy egy másik érkezik mellé, melyet a penge megakasztott, de nagyobb erővel feszült neki. A pnege nem tudta tartani sokáig a gömböt, majd megtörte a tövénél. A kis gömb ekkor érezte, hogy itt az ideje. teljes lendületéből feszült neki a pengének, s letörte a megrepedt pengét a markolatáról, szabad utat adva ezzel a másiknak, ami talán felér a kardossal. S az nem tétovázott. Kegyetlenül akart áthatolni a férfin. Ám az addigra újabb kardot húzott elő. Ekkor a két gömbben lévő düh elérte a maximumot, s lassan egymás felé kezdtek lebegni. Majd eggyé váltak.
Itanashi nem aludt. Látta a sötétségből azt, amit a tudata irányított. Tudta, hogy nem húzhatja tovább az időt. Meditálás közben volt a legéberebb. S ha néha álomnak is képzeli mindazt, amit lát, azok a legtöbbször nagyon is valósak. S az előtte álló ellenfél valódi fenyegetést jelenthet neki. Ahogyan az eggyé forrt gömb is. Itanashi pedig ismételten chakrat koncentrált az elméjével összekapcsolt gömbbe.
- Kasseiken! – mondta ki a technika nevét, mire a nagy gömböt egy erőteljes sugár hagyta el, ami elrepítette a férfit. Nem látta, hol ét földet, valahol az erdőben talán. A gömb csak úgy szikrázott a telhetetlen dühtől. Lassan lebegett a megbénult gyermekek előtt. Mind őt nézte. Mind a sötét gömböt figyelte, miközben az megbabonázta és megbénította őket. A gyerekek féltek, a gömb pedig lassan feléjük lebegett. Majd megállt.
A síró gyermekek előtt megállt a gömb, majd várt. Az, hogy mire, nem lehet tudni. Talán a föld alatt fekvő férfinak, megannyi év után, hogy utoljára megkegyelmezett volna valakinek, most talán eljött újra az ideje? Vagy netalán valami egészen más történt?
A gömb csak állt, ott lebegett a szemük előtt. Majd mintha a felszíne megmozdulna, s egy vékony, kígyózó, fekete csáp kezd belőle létrejönni. Miután az vagy 10-15 centire szépen lassan kikúszott, újabb követte, majd még kettő. A chakrakígyók lassan formálódtak meg a gömbből, mégis, ez a lassú mozgás vezethetett ahhoz, hogy a gyerekek nem is értve a helyzetet álljanak. A csápok lassan kezdték őket körülölelni.
Ekkor a pap szája szélén éles fintor gyűrte fel a bőrt, mintha fogait szorította volna össze. Szemei csukva voltak, kezei azonban egyre jobban egymásnak feszültek.
A gyerekek közül kettőt elkaptak a csápok, erősen a nyakuk köré fonódtak, majd a testüket is befogta, s égető érzéssel kezdte beleégetni magukat a húsukba. A gyerekek sikítottak, de nem tudtak mozdulni. A harmadik gyerek, miután társai füstölve a porba zuhantak, darabokban, próbált futni, ám mikor megfordult volna, s lépni akart, arcával egy magas, erős férfi gyomrába ütközött. hátralépett, s próbált feltekinteni az óriásra. A mosolygó álarc homlokán a Vér kanjija figyelte a rémült gyermeket. Majd a férfi keze megragadta a torkánál és felemelte őt. Könnyű volt, a papnak nem jelentett nehézséget, hogy elemelve a talpát a talajtól maga elé emelje. egy pillanatig nézte a gyereket, aki rettegett. Ekkor érte a papot ismét egy feltörő hullám érzete, ismételten a jobb oldaláról.
Úgy tűnt,a  férfit mégsem tépte szét a kasseiken. A két lábán állt, igaz, egy fának támasztotta magát, mégis felkelt, s Itanashi felé mutatott.
- Ne merd bántani a gyereket. Ő nem tehet semmiről. Itt vagyok én. – köhögött. – Gyere, vigyél engem.
Ekkor a pap álarca mögött elmosolyodott.
- Hm. Ha ezt akarod. – majd zöld szemei a fiú szemeibe néztek, miközben még mindig a levegőben tartotta. Ujját lassan megvágta a maszk szájának egy részén, ami a pecsételésekhez lett létrehozva. Miután a vér kibuggyant ujjából, a fiú vállára tette másik kezét, majd lassan leeresztette. Hátrébb állt, majd kezeit összetette, s hamar pecsételésekbe kezdett. A fiú eközben mestere felé futott vissza. A sensei leguggolt, s tárt karokkal várta a fiút. Ám ekkorra Itanashi elmutatta az utolsó jelet is s a fiú megtorpant alig egy méterre mesterétől.
- Gyere Zao. Nem kell félned. – hívta magához a férfi. A fiú, kit Zaonak hívtak ekkor előre lépett, ám a lehető leglassabban kimért lépéssel. A férfinak feltűnt szinte azonnal a különös mozgás.
- Zao? – hívta ismét a fiút, ám hangja mintha kétségbeesett lett volna. A fiú mesteréhez sétált, majd kivette a férfi övéről lógó kunait.
A férfi csak ekkor nézett a papra, aki egyenesen őt nézte, s jobb kezét hátra tartva állt. Majd előre döfött a levegőben. A férfi felköhögött, s csupán ekkor tekintett le, a szúró érzés forrására, mely nem más volt, mint Zao, ki a kikapott kunaial gyomron szúrta mesterét.
- Mit tettél vele? – kérdezte a férfi, miközben lassan a térdére rogyott.
- Életben hagytam, mert láttam az elszántság tüzét a szemében. S most, hogy képes volt megtenni az első próbát, Jashin-sama feltekinthet rá, s talán ő lehet a következő, aki segít előteremteni az Ő birodalmát. – mondta a pap majd kezével suhintott egyet a levegőben, mire a fiú átvágta a térdelő férfi torkát. Majd ő maga is összeesett, Itanashi feloldotta pecsétjét. A fiú szervezetét túlterhelhette a nagy mennyiségű pecsét, így nem csoda, hogy ki is dőlt. Ha felkel, talán nem is fog rá emlékezni. Semmire sem fog emlékezni. Itanashi továbbállt.
 
Valahol, a határvidék erdejében.
A fás területek mögül különleges zajt hallott a pap. Már egy ideje felfigyelt a járőrökre, akik talán a férfit és a csapatát keresik. Most azonban olyan dologra lett figyelmes, mely talán kockáztathatja a továbbhaladását. Így is elvesztegetett egy fél napot a tábor megkerülésével, nem látta még idejét, hogy a legbelsőbb figyelőtáborra támadjon, mert annak híre egészen a tengerekig juthat, méghozzá azelőtt, hogy ő megérkezne oda. A pap egy lombos fa ágán guggolt, szemei az ágak között a hat férfit figyelte, kik egyenruhában masírozott az erdei úton, mely egy kisebb faluhoz vezetett. A faluban ugyan van őrség, mégsem oly erős, hogy megállítsák őt. ám előtte még az úton állomásozó osztaggal kellett foglalkoznia. Kevesebb, mint egy óra alatt ez volt a harmadik csoport, akik átsétáltak mellette.
Másfél óra alatt összesen 4 külön, hatszemélyes, fegyveres osztagot számolt össze. A tempójukat tekintve nem lehet messze a falu, ahonnan visszafordulnak. A falu őrsége körülbelül húsz percenként találkozhat egy-egy osztaggal, így abban az időben kell rajtaütni.
Húsz perc, hogy rajtaüssek a falun, elég élelmet vegyek magamhoz és eltűnjek. Talán még sok is – mosolyodik el magában a pap. Azonban…
Van egy osztag, amely azonban nagyobb fenyegetést jelenthet, mint a többi. Egy jounin mellényes férfi vezeti az osztagot, arcán álarccal. Két másik jounin is van az osztagban, a többiek chunninok lehetnek. Itanashi nagy mennyiségű chakrat érzett, mikor a közelükbe ért. Úgy tűnik, nincs köztük szenzor, mert akkor már régen kiszúrták volna őt. Az osztaggal is végeznie kell, mielőtt hajtóvadászatot indítanának. Ha ők megvannak, a többire, a könnyebbre akár több ideje is maradhat, s talán újabb lelket is talál Jashin sama számára. Az ételért legalábbis méltó ajándékot kell adnia. Hiszen ide is Ő vezette. Az étek elé vitte őt, hogy aztán ehessen.
Itanashi eltervezte, a jounin osztaggal kell legelőször végeznie, ám a frontális támadás helyett csalétekkel és megtévesztéssel fog harcolni. Míg nem ismeri ellenfeleit, addig egy frontális támadás még neki is erős. Akkor kell lecsapni, mikor minden adott, hogy a gyengeségeiken keresztül emelkedjen feléjük.
 Sötét volt már, s a leveleken halkan, de hallani lehetett a folyamatos csepegés hangját, amint a lombkorona felfogja az esőt. Az őrök fáklyáin kívül nem volt szinte fény, a sötétség uralta az erdőt. Itt az idő, hogy a Lidérc előjöjjön a sötétségből és magával hozza a kárhozatot.
Itanashi órák óta a fán ül, s csak meditált, s közben számolta az időt, mikor jön el az övé. S most elérkezett. 
Napok teltek el, hogy utoljára a csapattal találkozott volna, s újabb fegyverét találta meg a túlélésnek. Jashin Nagyúr egy újabb ajándéka. S most itt az idő, hogy a Lidérc eljöjjön a sötétséggel, s méltó jutalmat adjon a Nagyúrnak ajándékáért.
A jounin előre mutatott fáklyájával. Az előttük álló férfi hátat fordított nekik a sötétben s futásnak eredt. Ők pedig utána. A három jouninból kettő elé ugrott, a menekülő nem volt elég gyors. Megállt.
Majd kezeinek összecsapásával megremegett a talaj, s gyorsan süllyedni kezdtek mind. Fejük fölött pedig hamar összezárult a verem teteje, s ezzel hamar elkapta őket. Ám ez még csak a kezdet volt. Most jön, hogy meg kell ölnie őket.
A csapdába esett csapat hamar formációt vett fel, a chunninok háta egymásnak nyomódott, s folyamatos fény alatt tartották a termet, melyben bezárták őket, míg a három jounin körbeállta a csapatot. A csapat fényereje nagy hatótávig eljutott, innen látták, hogy a verem igen csak nagy beltérrel bír. Valaki elkészítette ezt a vermet korábban, ők pedig beléptek rajta. S most mind egy irányba tekintenek. A verem másik oldaláról jön a hang. Léptek hangja. Egyenletes, határozott lépések váltogatják egymást.
- Ki van ott? – kérdezi a körépen álló chunnin. Ekkor formálódik meg a fáklya fényében a pap körvonala, s válik láthatóvá az álarca.
- Uram? Ő nem a… - teszi fel a kérdést az egyik jounin az álarcosnak.
- De. Ő az. A hátrahagyott nyomokból a számított irányvonalának egyik pontja az országunk ezen része volt. – súgja hátra, majd előre tekint.
- Itanashi. A jashinista sorozatgyilkos. A bingo könyv nemzetközi elfogólistás személye. Hát itt vagy? Igen nagy vérdíjat adnak azért a maszkért. Örülök, hogy nem kellett felkutatnunk, hanem te magad jöttél el. Most pedig. Dai formáció! – adta ki az utasítást, miközben a pap teljesen kivált a sötétből. Teste körül 4 gömb lebegett, léptei nem lassultak.
A jouninok egy oldalra terelődtek, háromszög alakban álltak fel, a fiatalok elé állva. Az egyik jounin két kardot emelt le, míg a másik hosszú láncot eresztett le a földre, a végén súlyos gömbbel. A chunninok hátrébb álltak, a jounin parancsára. Erősek voltak, s volt mitől félniük. S volt mit félteniük. Az életükért, s a fiatalok életéért küzdenek, bezárva a föld alá. Bátrak voltak, s nem kívánták a koporsót, ahova bezárták őket. De talán ez sem fogja megmenteni őket.
A pap megállt. A jounin osztag egészen a falig hátrált közben, hogy a fiatalokat a fal és maguk közé zárhassák. Ugyan tudták, hogy a pap erős földhazsnáló, mégis jobbnak tűnt ez a megoldás. Az álarcos ugyan eltakarta érzéseit, azonban a másik kettő szemmel láthatóan félt. Mindketten erősen szorították fegyvereiket, az egyik még a száját is harapta. Fogcsikorgató volt az utolsó lépés hangja.
A pap összetette kezeit, majd egyetlen pecsétet mutatva, koncentrálni kezdett. Végleg bezárta a csapdába őket, s most pedig itt az idő, hogy lecsaphasson a vadra.
Az gömb gyorsan haladt a csapat felé, ám leginkább csak lebegett körülöttük. A jouninok szorosan elzárták a csapatot, de mintha nem is ők lennének a célpontok. A jouninok csak figyelték a gömböt, mely csupán lebegett előttük. Várt. valamire várt.
A férfi, kinek lánc már egy ideje a csuklója körül pörgött, most tesz egy oldalas mozdulatot, majd gyorsan, sebesen repíti előre a vasgolyót. A gömb gyomrába. Ám az odébb lebeg, még mielőtt elérte volna. A lánc ekkor megfeszült, s hamar visszafele indult. A gömb ekkor kissé felfelé mozgott, s újból elkerülte a csapást. Ekkor érkezett a két penge, melyek keresztülszelték a fekete objektumot. Azonban a pengék egyszerűen csak áthaladtak rajta, s mikor a jounin maga elé emelte a kardot, miután oldalra ugorva visszahátrált a támadás után, látta, hogy pengéi, a nemes, s erős fémek károsodtak. Speciális fegyvere lehet, ha nem vált használhatatlanná. A férfi visszahelyezte kardjait, s két rövidebb kardot, talán ninjatot vett magához, miután egy szempillantás alatt nyitotta ki a hátán lévő tekercsek egyikét.
A két fegyver, mikor kezébe fogta őket, lángolni kezdtek, valódi, fényes, izzó chakraval lángoltak.
- A sötétség nem harcolhat a fény ellen. – mormolta a férfi térdelve, valamiféle ceremónia lehet talán, mely a fegyverforgatók körében vált híressé. A pap nem ismerte a fegyverforgatók világát, annak ellenére, hogy sok különleges eszközt viselővel találkozott már. Ám számára a fegyver mindig is csak eszköz maradt. A legnagyobb hatalom a hit és az abból származó erő. Az erő, mellyel most elsöpri ezeket a földbe zárt patkányokat. Egytől egyig.
A gömb a kardos felé indult, s nemes egyszerűséggel akart továbbjutni rajta, a testén keresztül. Ám a férfi már felkészült.
Az első penge, miután összecsapott a gömbbel, megakasztotta a halálos chakratömeget, megmentve ezzel saját életét. vagy, legalábbis halasztani azt, amit úgy sem kerülhet el. A gömb az ütközés után kissé hátrált, majd újra a mellkast vette célba. A férfi megakasztotta, s az ezt követő minden hasonló próbálkozást.
Ekkor indult a sötétségből a második gömb is. Gyorsan szelte át a két személy közötti távolságot, majd felületéből egy hosszú, kard formájú tömeg kezdett formálódni, s döfni készült. A férfi másik kardját használta a megakasztáshoz. Ekkor csatlakozott be a másik fegyveres is, kinek két shirasaya katana volt kezében. Felismerni a hosszú, íveltebb pengéről. Itanahsi is forgatta régen ezt a kardot. valamikor, egy elfeledett időben.
 A két kardos nagyharcokba kezdett, ekkorra már az első gömbből is kard formálódott, s nekifeszültek a harcosokkal. Gyors csapások és ellentámadások váltották egymást. Idő közben a maszkos jounin és a maszkos jashinista csak állt. Vártak. Tudták, hogy kettejük harca fogja eldönteni úgyis az egész kimenetelét. Ám a jounin is volt oly önző és naiv, hogy gyengékre hagy egy olyan feladatot, amire talán még ő maga sem képes.
A két harcos gyorsan forgatta a pengét a kezében, ahogy azt el is lehet várni két olyantól, kik valószínűleg ezekkel a fegyverekkel nőttek fel. Ám az ellenfelük olyan volt, amilyennel nem igazán találkozhattak azelőtt. Két, test nélküli ellenfél, kik előttük lebegnek. Ugyan mozgásuk nem a leggyorsabb, s a támadások is kiszámíthatóak egy képzett személynek, mégis, a harc leginkább a védekezésről szól.
- Őt kell megállítani, a gömbök csak feltartanak. – mondta az egyik, mire a másik kardossal összenéztek, s bólintott.
A hosszú kardos, mély levegőt szívott magába, majd keményet csapott a gömbre, mely előtte volt. Ugyan a sötét chakratömeg vesztett magasságából, nem semmisült meg, azonban kellő időt arra, hogy a férfi átugorva felette, a pap fele rontson. Kardját maga előtt tartva gyors sebességre kapcsolt. Egy szempillantás alatt érte el a papot, majd döfött, egyenesen át a pap hasát, majd nagy erővel kirántva vágta fel a testét. A chakrapenge hamar hatolt át rajta, s vágta ketté.
Ám a mosoly, mely a szája szélére nőtt, hamar lekonyult, mikor a vágásból sár kezdett el folyni, majd az előtte álló személy darabokban hullott a földre. A körülötte lévő két gömb magasabbra emelkedett. A férfi két oldalára terelődtek, mire az védekező állásba helyezkedett, felemelte kezeit, hogy kardjait a lehető legközelebb engedje magához.
Idő közben az egyedül maradt férfi felvette a harcot a két gömbbel, melyek felváltva támadták a férfit, megállíthatatlanul nyomták őt hátrébb és hátrébb. A gömbök túlságosan is erősen rohamozták ahhoz, hogy egymaga felvegye a harcot, mégis tartotta magát. Igazi hős. De hiába.
A gömbből újabb penge nőtt ki, méghozzá a hátuljából, s gyors pörgésbe kezdett. Körfűrészként tört a férfira, s hamar kirántotta kezéből a pengét, majd levágta a kezét. Ekkor következett a másik, mely hasonlóan az előzőhöz, újabb pengét növesztve, hihetetlen sebességgel kezdett pörögni. A megannyi vágás egyszerűen darabokra tépte az embert, megszámlálhatatlan égett húscafatot dobálva a teremben.
A rohamozónak sem szántak jobb sorsot az istenek, ugyan nem látta társát, csak hallotta, ahogy az első vágások után felüvölt, majd hallotta, ahogy a húsa a falnak csapódik. Szemei még nagyobb elszántságot tükröztek ekkor, s felkészült a gömbök támadására. Szemeit egy pillanatra lehunyta, s kezei eggyé váltak a markolattal, ezzel még jobban összekötve a fegyver és forgatójának szellemét. Tökéletes harcos.
A két gömb lassan lebegett válla magasságában, kimért mozdulataik támadásra akarták sarkallni a férfit, ám az várt. Türelmes volt, ahogy egy igazi harcostól elvárható. A férfi együtt mozgott a gömbökkel, nem vette le tekintetét, nem engedett pozíciójából. A két gömb azonban támadott.
Újabb ostrom vette kezdetét, ám a kardos könnyed mozdulatokkal tartotta távol magától a gyilkos gömböket. Összefeszült a chakrapenge és a chakragömb ismét, hogy eldöntsék, melyikük a nagyobb harcos. A férfi mozdulatai oly akrobatikusak és könnyedek voltak, melyekre a gömbök nem voltak képesek, mégis megnehezítették a dolgát. Majd amikor egymásnak feszültek, a felszínéből, akárcsak a kígyók, úgy tekeredtek végig az ujjnyi vastagságú chakrafonalak. Rákúsztak a férfi karjára, teljesen magukhoz szorították őt. Majd a két gömb távolodni kezdett egymástól. A leszorított kéz, mely így is égett a chakraval való érintkezéstől, akaratlanul is, de feszülni kezdtek. A férfi felső teste megemelkedett, ahogy a két gömb széthúzta őt. teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Ám a legrosszabb csak most következett. A körpengék, melyek végeztek társával, most visszavonulót fújtak a sötétség felé, út közben pedig keresztül vágták a két kifeszített kart. A férfi karok nélkül esett össze, miután a szorítás nem hatott rá tovább. Sebhelyéhez akart nyúlni, de csak két csonka végtag mozgott teste mellett. Teljesen összetört a férfi, a földre térdelt, és kiabált a fájdalomtól. A gömbök eltűntek a sötétségben.
Majd újra léptek hallatszódtak. A földön csúszó férfi abbahagyta a szenvedését, majd vérben úszó szemeivel feltekintett. Alig pár méterre lehetett az árnyék határától. Amely előtt most az a férfi áll, kinek a hasonmását semmisítette meg a férfi. Most ott áll, sértetlenül. teste körül pedig ott lebegnek azok a gyilkos gömbök, melyek most akár egy tenyérben is elférnének. Itanashi a férfi teste felé sétált. Jobb kezét lassan a férfi felé emelte, zöld szemei letekintettek a földön csúszóra.
- Kasseiken – hagyta el száját a hang, majd egy koncentráltabb hullám belenyomta a férfit a földbe.
- Most pedig fejezzük be – tekintett előre a maszkos felé. – Így is sok időt elvesztegettem már. Nem tartóztathat fel senki. Senki sem állhat az utamba! – mondta, majd összetette kezeit, mire a gömbök magukra találtak, s nőni kezdtek.
A jounin is felkészült, s gyors kézpecsétekbe kezdett. keze körül ekkor cikázni kezdett valami, majd mintha elektromos áram vette volna körül, egy pengét formálva. Mintha ezer madár kezdett volna csiripelésbe egyszerre…
Majd gyors futásba kezdett. Villódzó kezét hátul tartotta, mikor az első gömb elérte őt. Mély levegő után odébb fújta a göböt, valamiféle erősebb széltechnika lehetett. A gömb irányt változtatott, így nem érte el a férfit.  A következő felett ugrott át, mikor elérte őt. Döfni akart. Ám a gyomor helyett, ahova a szúrást indította, egy sötét, gyűlölettel teli gömbbe talált célt. A gömb a nagy erejű támadásnak köszönhetően megszűnt. A pap ekkorra már lehunyta szemeit, átadva az irányítást a gömböknek szinte. Miután a gömb megsemmisült, a férfi mély levegőt vett, majd a pap felé irányította. Akkora szelet támasztott, mely feltépte a követ is a talajból, s a papot a verem falának taszította. A pap azonnal beleolvadt a földbe, miután becsapódott, majd visszatért a férfi mögött.
- Úgy tűnik, nem olyan egyszerű téged megölni. De most megfizetsz mindazért, amit tettél. – kezd újabb kézpecsételésekbe a jounin, már nem csak keze, hanem mintha egész testét kisebb szikrák és villódzások járnák át. majd hirtele3n a pap mögé került, s leadott egy ütést a vállába. A pap teste előre billent. Majd egy gyors rúgástól újra repült. Rég volt, hogy bárki is megütötte volna őt, nem hogy kétszer a levegőbe küldje. Erős személlyel van dolga. Hihetetlenül is erőssel.
Mielőtt a pap becsapódott volna a falba, a férfi elé ugrott, s egy újabb ütéssel küldte a papot bele a talajba. Hatalmas csapódással ért földet Itanashi.
A férfi nem sokkal mellette ért földet, majd a földön fekvő fele tekintett.
- Azt hittem, többet tud a Lidérc, kit egy világ keres már. Elviszem a maszkod minden országba, hogy lássák az emberek, te sem vagy más, mint egy biti kis bandita.
Itanashi kezei először nem találták az egyensúlyt, nem tudta megtartani, s feltolni magát. Mégis….mintha halkan kacagott volna. majd hamar átváltott hangos nevetésbe. Lassan felkelt.
- Tényleg azt hitted, hogy megállíthatsz engem? Azt hitted, két ütéstől, ki falut pusztított, hadsereget ölt, s a saját kezével végzett ki magas rangú személyeket, feladja és eldől, akár egy zsák? Bátor vagy, s vakmerő. erős és gyors. De akkor is csak egy ember vagy. S egy ember sohasem érhet fel egy olyannal, kinek erejét a leghatalmasabb Isten, Jashin-sama adja. Ez az erő tőle van, s most első kézből tapasztalhatod meg az erőmet. A próféta hajnalának első fénysugarai most beragyogják az Ő földjét.- Ekkor a pap pecsétet formált, majd két korong jelent meg körülötte. Az egyik a pap mögött maradt, míg a másik gyorsan kezdett lebegni a férfi felé. A jounin gyors ugrásokkal hátrált, talán kifigyelte már a gömbök távolságát, s észrevehette, minél nagyobb a gömb, annál kisebb a távolság, melyet képes megtenni a használójától. A gömb kegyetlenül támadta a férfit, nem formált semmit, csak dühből támadta őt. A fickó, villódzó teste gyorsan tér ki előle, majd egy oldalra lépés utáni rákapcsolással ismét a pap előtt termett, majd ütni akart. A pap alatt megremegett a talaj, s vagy két méternyit emelt a magasságán a felemelkedő kőzettömb. Az utolsó pillanatban még, a férfi ütése az oszlopba talált, s ezzel a pap időt nyert. S most ő következett.
Az oszlop mögötti gömb csendesen kerülte meg a tömböt, s került a férfi közelébe. Itanashi ekkor a magasba ugrott, kezeivel ismételten a pecsétet formálták. A jouninnak kívánnia sem lehetett volna jobbat. Amint Itanashi elég magasra került, a villódzó testű utána ugrott, a papra figyelt, s arra, hogy egy tehetetlen testet akar épp megtámadni. Elbízta magát. A villámló csapás, melyet indított megakadt, méghozzá a fekete felületen, amely addigra visszatért a paphoz, vagy talán újabbat alkotott, ezt nem látta. S mikor az ütése megakadt, az egyensúlyát is elveszítette, s ő maga is tehetlen testté vált, mely elérve a maximumot, ismét a föld fele igyekezett. Látta, ahogy a kör közelít hozzá, miközben egyre jobban csökken a magassága, ám a másikat, mely eddig mögötte volt, már nem láthatta, csupán akkor érezte meg, mikor felületére esett.  A számítása, mely szerint leér, s azonnal továbbugrik, nem vált be, a számításai előtt ért szilárd felszínt, korábban következett be, valamint az érintkezés is égető hatással bírt. A hirtelen jött sokk miatt figyelme elterelődött a felülről érkező körről, mely ekkorra már felette volt, s a két kör lassan behálózta őt és egy burokba zárta a jounint, állandó fájdalmak alatt tartva őt. Amint a két lap összezárult, a pap egyenesen a tetejére érkezett. Őt nem bánthatta a chakra, elvégre az övé, a sajátja, ám némi chakrat így is vezetett talpába. lassan lelépett róla, majd a férfira nézett jobb kezét lassan maga elé emelve.
- Most pedig megtudod, milyen, mikor az Istenek mérgesek. S most megtudod, milyen hatalma is van a dühnek. A én dühöm nagyobb, mint bárkié. Mert az én dühöm az emberiség táplálja. Amíg egy is lélegzik, addig dühöm kielégíthetetlen. S amíg van kárhozott lélek a Földön, addig a Nagyúr itt tart engem, hogy adjam át a lelket. Én az ő papja vagyok, a Kiválasztottja. Az első számú harcosa. S most pedig, ember. Érezd a dühöm. – ekkor a széttárt ujjait összeszorította, az erek is kidagadtak kézfején, mikor összeszorította az öklét. Erre pedig a gömb is tenyérnyire csökkent, teljesen összezúzva és megsemmisítve azt, aki egy perce még lélegzett. A pap leeresztette kezét, erre a gömb lassan eltűnt, s egy falatnyi, szénné égett húsdarab, s némi vér, ami a földre hullt utána. Mindaz, ami megmaradt a jouninból.
Itanashi a három rémült chunnin felé fordult. Talán ők nem voltak olya tájékozottak, mint a jouninok, a nemzetközi bűnözők névsorát illetően, az imént látottak alapján leszűrhetik a következtetést, a három jounin után ők következnek, s ami a három férfiból maradt, aligha gyerek szemének való. A pap közeledett. A chunninok a fal felé terelődtek, s csak egy volt, aki nem a fal felé fordult, hanem a papot nézte. Egy magasabb fiú, szemüveggel az arcán. Kunaiát szorongatta maga előtt. Ugyan a gömbök eltűntek, a pap így is komoly fenyegetést jelentett.
- Nnnem fffélek tttőled! – mondta a fiú remegő hangján, miközben egyre inkább magához szorította a kunait. Kezei remegtek, s mintha sírt is volna. Szeme sarkában megcsillant egy könnycsepp, miközben fogait szorította egymásnak. A pap csak közeledett, már csak pát méternyire volt tőlük. Ekkor a két másik chunnin is megfordult, hátukat a falnak támasztva.  
- Most! – mondta az elől álló fiú, majd leguggolt, teret adva társainak.  Az egyik chunnin ekkor egy tekercset húzott elő, melyből kunaiok kezdtek el szállni. Itanashi összecsapta tenyereit, ezzel megformálva a disznó kézpecsétjét, mely a föld technikáinak nagy részét indítja el. A repülő kunaiok után láncok, vastag, nehéz láncok és robbanójegyzetes kunaiok érkeztek. A gyerekek a nagy fegyverzivatar után a robbanástól, s a feltörő portól ugyan nem láttak semmit, mégis biztosak voltak abban, hogy végzett vele. A szemüveges leeresztette fegyverét. A por lassan elszállt, s ott áll a férfi, kinek leszakadt jobb karjának helyére épp kődarabok gördülnek végig, mintha újraalkotná testét. A három gyerek riadva nézte, ahogy az előttük álló férfi karja lassan visszanyeri eredeti alakját.
- Még a robbanás sem ártott neki? – csodálkozik fel a szemüveges.
- Engem nem ölsz meg teeee! – ugrott előre a fegyveres, s egy újabb tekercsből hosszú, éles végű lándzsát idézett meg. A fegyver gyorsan kezdett el pörögni a lány kezében, hihetetlen gyors és ügyes fiatalra lelt, ahogy mestereikről is elmondhatta ezt. A chunnin lassabb, mért léptekkel kezdte leküzdeni a kettejük közti távolságot. Itanashi is így tett. A fegyver csak úgy pörgött, majd egy oldalas vágással próbálta levágni a pap fejét. Itanashi felemelte kezét, majd a fegyver lassan átcsúszott a karon, majd megakadt a csuklónál. A kéz eközben rámarkolt a beszorított lándzsára. Lendületet vett, majd a lándzsa segítségével hajította a falnak a forgatóját. A chunnin erősen csapódott a falba, majd lassan a földe csúszott.
Itanashi ekkor kihúzta karjából a lándzsát, majd válla felé emelte.
- Én magam is forgattam ilyet korábban – mosolyodott el, majd egyenesen a földön ülő chunnin mellkasába dobta, beleszögezve őt a falba. A pap visszafordult a többiekhez. Már a szemüveges sem volt oly elbizakodott, mint eddig. Mégis, most ő támadott. A kézpecsétek, melyeket mutatott, ismerősek voltak a számára. Karutól sokszor látta a tűz elemű pecséteket, így felismerte, ha ilyen távolságból egy nagyobb tűztechnika eltalálja őt, még okozhat meglepetéseket. Ugyan nem félt, hogy a védelmén két ártatlan kis chunnin kárt tehetne, mégsem akarta köpenye nélkül folytatni az utat.
A tűzgolyó, mely elhagyta a fiú száját gyorsan égette végig az utat, a pap egy egyszerű mozdulattal ugrott hátrébb, vagy tíz méteres távolságba. A fiú ekkor újabb pecsétet formált, úgy, ahogy mellette lévő társa is.
- Katon: Hibashiri – mondta a fiú, majd két lángcsóva futott végig a veremben, körbefogva a papot. Ekkor a lángok a magasba csaptak, felvillanyozva az egész termet.
- Fuuton: Kami Oroshi – mondta a mellette álló chunnin, majd nagy mennyiségű szelet fújt a tűzbe.
A fogó, heves szélvihar eljutott a tűzig, mely mindent felégető pusztítást végzett, nem hagyva más maga után, csak megfeketedett földet és port. Sok port. A két gyermek fújtak egyet. Egymásra néztek, majd elmosolyodtak.
- Megcsináltuk – lihegi a szemüveges. Majd erős szorítást éreznek a nyakukon. Mintha emelkednének. Az erős kéz nem engedi őket. Szinte abban a másodpercben érezték nyakukon az erős markolást, mikor megrepedt mögöttük a föld. S lábuk már el is hagyta a talajt.
- Ostoba kölykök. – dobja a szemüvegest a földre, s a szél eleműt maga felé fordítja.
- Fuuton: Kaze no Yaiba – üvölti a pap arcába, majd apró hullámokat kelt, melyek átvágják a férfi álarcát és a fejét, mialatt áthaladnak rajta. Ám a pap feje úgy tűnt, mintha ismét visszanőne a földből. A kövek gyorsan építik vissza a leszakított álarcot a fej köré.
- Futto… - köhög fel, mikor újabb támadást akart bevinni. A fejéből ekkorra egy hosszú, széles, sötét penge lógott ki. A fiú vért köhög, majd kifordulnak szemei, s eltávozik az élők sorából.
- Neee – kiáltja a szemüveges, sírva rohan a földre dobott társa felé. Elé térdel, s kezeiben tartja barátjának kihűlt testét.
- Ha kérdeznék, ki tette ezt, azt akarom, hogy örökre emlékezz a nevemre. – mondta a pap, majd megnyitotta némiképp a barlang tetejét, s eltűnt a földben. Magára hagyta a fiút a lemészároltak között, egyedül, a koporsójában. Ha szerencséje van, a következő csoport rátalál. S a fiú hamarosan hangokat hall, elhaló kiáltási próbálkozásokat, majd az apró fényforrást, mely a verem tetején tátongott, most elsötétül. Mintha valami esne le.
Egy Amegakurei jelzésű katona volt. Nem volt feje. hamarosan újabb, kar nélküli katona zuhan a verembe, majd őket követi a négy másik, mindegyiknek ugyanaz az égetett vágásnyom valamely testrészén. Épp, ahol eltalálták. S talán a sebekbe nem haltak volna bele, a zuhanás biztosan végzett mindegyikkel.
Néhány nappal később
A határtáborban egy férfi rohant ki a sátorból.
- Uram. Nagy chakramennyiségű személy közeledik az északi szektorban, igen csak nagy sebességgel.
- Mindenki készüljön fel.
Két teljes napja már, hogy a pap maga mögött hagyta a vermet, s benne az egyetlen túlélőt. Azóta eljutott a faluba, s a lehető legtöbb élelmet vette magához, s végzett azzal, akinek a lakásában járt. Aztán, a többi lakóval is. Szegény falu volt és kicsiny, alig egy tucat család élhetett ott. A legtöbb ház most is ugyanúgy áll, ahogy eddig, csupán a városka lett csendesebb. talán teljesen néma.
Gyors léptek szelték át a mezőket. A magas fűben egy árny suhant végig, ki igen csak gyors tempóban veselkedett neki az útnak. Egy szempillantás alatt taposott át több milliónyi fűszálon át és hagyott maga mögött nem száz métert. A suhanó árny nem állt meg, nem nézett hátra. Céltudatosan suhant az éjszakában.
Az őrök már felfigyeltek rá, a táborban lévő szenzor észlelte a nagy méretű chakrat. S érezte azt a pusztító erőt, amely gyorsan közeledett feléjük. Majd meglátták a Hold fényében suhanó árnyékot…
 A pap egy széles, fekete körlapon guggolt, kezeivel az elmúlt napokban rendkívül sokat használt kézpecsétet mutatva. A korong a talaj felett talán két és fél méterrel lebeghetett, s haladt előre. Sötét volt, csupán a felhők közt ragyogó Hold fényében láthatták őt azok, akik nem érezték.
Négy shinboi állt előre, a bejárat elé, s várták, hogy a pap megérkezzen. Néhány méter választhatta el a papot, s az őröket, mikor a lebegő körlap megállt. Itanashi lehunyta szemeit, ekkor négy lebegő gömb jelent meg, melyek szinte azonnal az őrségre rontottak. A gömbök kíméletlenül hatoltak át az őrökön, majd célba vették a bent tartózkodókat is. Chakrahullámokkal söpörték el az embereket és az épületeket, megtisztítva ezzel az utat Itanashi előtt. A gyilkos hullámokból csupán kevesen álltak fel, de mindegyikük égett, veszélyes sérülést szenvedett. Ekkor a lap úgy tűnt, veszítene magasságából. A talajra érve felmorzsolta a kinövő füvet és a földréteg egy kis részét, majd megszűnt.
 
- Most pedig itt az idő, hogy végleg elhagyjam ezt a Kárhozat földet. – lépett az utolsó, életben maradt katonák felé. Négyen, vagy öten lehettek, akik a poros földről próbáltak felkelni. Volt, aki egy letarolt sátor maradványaiból próbált kikecmeregni, ám a fák és a ponyva kellő ellenfele volt, nem beszélve a lábát és az arcát ért sérülésekről.
- Hamarosan visszatérek, de addig is…egy kis ajándék, hogy ne felejtsétek el nevem.
A pap ekkor a négy gömböt a földről feltápászkodók felé irányította, s azok körbevonták lábaikat, nem eresztve az égető érzetből, mely most nem volt oly erős, hogy leszakítsa a lábat, sokkal inkább fogva tartotta. Majd emelkedni kezdett. Ugyanez történt egy másik, még élővel is. Mindketten fejjel lefelé lógtak, az élet szinte teljesen elhagyta őket. Itanashi eléjük sétált.
- Kezdődjön hát a ceremónia. – két csuklójából egy-egy rövidebb tőrt idézett meg, majd a lógó ellenfelei mellkasába döfte, vér kezdett csöpögni belőlük. Az egyik gömb lassan kezdett el indulni, s egy nagy méretű kör rajzolt a férfiból kifolyó vérből. A másik vérével pedig egy háromszöget festetett a gömbbel. Miután a jel elkészült, a pap odalépett ismét a két testhez, majd némi chakrat koncentrálva kezeibe, átdöfte a mellkasuk bal oldalát és kitépte a szíveiket. Ekkor a gömbök elengetdék a megmaradt csonkot, miután nem tartotta immáron semmi, a földre hulltak a testek. A szíveket a pap a jelbe dobta.
Két őr köhögött már csupán a táborban, az ő lelküket is meg kell tisztítania, mielőtt elhagyná a kontinenst. Ám a két személy túlságosan is sérült volt ahhoz, hogy a hosszabb, kíméletlenebb ceremóniáját választhassa, így a lelkük megmarad a kárhozat földjén, az ő büntetésük, hogy látták társaikat elesni, s ők maguk nem szabadulhatnak innen többé.
A gömbök ekkorra már megszűntek, a pap saját kezével akarta elintézni utolsó feladatát ezen a földön. A kezében lévő, véres rudakat ledobta maga mellé, majd leguggolt a haldokló elé. Újra chakrat koncentrált kezébe a pap, s tudta, ha így távolítja el egy ember bármely szervét, a pusztító és égető chakra beforrasztja a sebhelyet, így nem vérzik el a földön fekvő…ha kivágja a nyelvét. S így is tett.  Miután végzett ezzel, a másikhoz közelített, majd levágta lábfejeit, hogy az ne tudjon elmenekülni innen. Az, aki képes beszélni. A tőröket kettejük között hagyta.

- Amennyiben nem jönne segítség, s az éhség elborítja elméteket, akkor az egyetlen módja a túlélésnek ti magatok lesztek. A lelkeitek akkor fog csupán megtisztulni, mikor képesek lesztek diadalmaskodni a gyengébb felett, s csak akkor kaphat Hozzá bebocsátást, ha képesek lesztek túlélni, s lemondani mindenről, amely e Földi élethez köt. Hamarosan kiderül, mennyit ér a barátság a szükség ellen, s emberi érzések a túlélés ellen. Lehettek bármilyen erősek, s hűségesek, a természet és az istenek erejével nem veheti fel a harcot egy ember sem, ki nem kötődik hozzájuk, s ők nem adják át erejüket. Most eldől, hogy mit érnek azok az ostoba, emberi tulajdonságok, mikor a természet alkotta szükségek előtörnek. – miután befejezte a pap mondandóját, eltűnt a földben, s senki többet nem látta őt egy jó ideig…talán csak egy valaki. De ez már egy másik történet. 

Lámpa fénye törte meg a sötétséget a kihalt folyosón. Elvégre késő volt, ilyenkor már minden szerzetes aludt. Csak egyikük nem. Itanashi szürke köpenyében, mezítláb sétált a folyosók végtelen labirintusában. Az ajtókon lévő feliratokat olvasta.
- Itt volt valahol – mormolta magában, miközben kereste a bizonyos feliratot. Majd megállt.
A könyvtárba tért be, ahol megannyi tudás gyülemlett fel az évszázadok alatt ebben a templomban. A világ minden titka itt van a pap előtt, papírra vetve. Újabb gyertyát gyújtott, melyet az asztalra helyezett. Majd megindult a megszámlálhatatlan sorok között. Tudta jól mit keres. A múltat. Manabu, a szerzetes segített neki már számtalanszor amióta a templomban él, s nem egyszer vezette őt végig a könyvtár érdekesebb sorai közt. Tudta jól, hogy a múltat hol találja.
Hatalmas, fekete kötésű könyvet húzott ki a többi közül, borítóján hatalmas, Jashinista jelkép díszelgett. Megragadta a poros könyvet, majd az asztalhoz sétált. Leült, majd maga elé emelve, fellapozta azt.
 
 
Itanashi becsukta a könyvet, majd feltekintett. A csend és a nyugalom, mégis a sejtelmes sötétség tárult elé. Még mindig a könyvtárban ült. Mintha elragadta volna magával a történet kissé. Még nem olvasott Jashin nagy harcosairól, csupán a hallottak alapján szűrte le, mit is jelent prófétának lenni. Hosszú az út még mindig előtte. De már eljutott idáig, nem állítja meg őt már semmi és senki.
A pap felkelt, elfújta az asztalon lévő gyertyát, majd kisétált a könyvtárból.
 
- Itanashi…Itanashi ébredj! – rázta meg Manabu a szentélyben ülő pap vállát. Itanashi kinyitotta szemeit. Nem aludt, ezt Manabu azonnal megállapította.
- Egész este fenn voltál? – kérdezte. A pap bólintással helyeselt.
- Mondd csak Manabu. Elgondolkodtál már azon, mióta van, hogy Jashin büszke híveinek a hegyekben kell élniük? Miért csupán a hegyekben élnek? Az egész föld…Őt illeti meg. Egyszer az övé volt…
- Itanashi…más idők járnak. Jashin hatalma még mindig dominál a földeken, csupán…a ninjutsuk széles ágazatai miatt háttérbe kerültek a vallási intézkedések, az emberek inkább hagyatkoznak az élet jutalmára, a chakrara, mint a hatalomra. Istennek képzelik magukat…egytől egyig…naponta alakulnak a különféle szekták. Egyszerűen túlságosan is szétszórttá vált, öncélú irányzatok, melyek sohasem az egészet, mindig csak az egyént képviselte. Önző emberek önző istenekké tették magukat, s hazug szavaikkal híveket toboroztak. Talán már sohasem lesz egyetértés a megannyi vallási közösségek közt.
- Majd én egyesítem ismét a földeket. Majd én leigázom azt, aki ellent mond, s szavaival becsmérli urunkat. Majd én elhozom az Ő birodalmát, Manabu. Nekem ez a sorsom.
- Úgy legyen, Itanashi, úgy legyen – majd a férfi megfordul, s a lépcsők felé veszi az irányt, majd mégis megfordul. – Ne feledd, a harcos akkor jó harcos, ha szellemileg és testileg is kipihent és nyugodt. A test és a lélek ugyan elválaszthatóak egymástól, mégis, a kettő együttese határozza meg a jó harcost. – majd manabu lesétált a lépcsőkön, nem zavarta tovább a papot. Ám Itanashi nem indult utána. Visszaült, majd ismét lehunyva szemeit, folytatta meditálását.
- Majd én megmutatom. Én leszek az, aki ismét egyesíteni fogja a nemzeteket, levadászok mindenkit, aki az utamba és Jashin útjába áll. Nem kegyelmezek. Az emberek pedig miután behódoltak, templomokat fognak építeni, melyek újabb ezer éven át megtarthatja az Ő hatalmát. – Itanashi a földön ült, kzeit egymásnak illesztve tartotta maga előtt. A Nap fényében apró, sötétlilás foszlányok jelentek meg. Először szinte teljesen átlátszóak voltak, majd egyre sötétedtek, mígnem egyfajta lilás és éjsötét fény keverékét nem érték el. Valamint a foszlányok nemcsak szaporodtak a férfi körül, hanem nőni is kezdtek. A pap lassú meditációs állapotában szinte tökéletesen keringeti a chakraját, mely egyenletesen enged ki az összes tenketsu pontján egyszerre. Ahogy a meditációban elmélyül, úgy nő a feltörekvő chakra ereje is.
- Én leszek az, aki elhozza a békét a földre. Én leszek, aki eltapossa a hamis istenségek minden hívét, s mikor megtisztult a föld, elhozom az Ő birodalmát. – a chakra egyre nagyobb erővel kezdett törni belőle. A földet alkotó kövek felszíne égni kezdett, s a peremén is sötét kormot hagyott maga után. A lilás sötétség lassan kezdte burokba zárni a még mindig földön meditáló papot. A gömb lassan teljesen elzárta tőle a fényt, mígnem végleg betakarózott a sötétségbe.
- Uram, segíts nekem, hogy erősebb lehessek mindenkinél. Adj nekem erőt. Adj nekem hatalmat. Az érdemtelenek felett csak a te erőddel vagyok képes diadalmaskodni. Adj erőt, s a segítségével hadd vezethessem én seregeidet az új jövőbe…
 
Manabu talán két órával később érkezett vissza a magas szentélybe. A lépcsősoron lassította tempóját, ekkorra több pap is a lépcsősorok aljában tornyosultak. Nem tudták, mi volt az az érzés, mely sokukat megérintett az elmúlt percekben. Hidegséget, erőt és fékezhetetlen dühöt hozott magával a szél. Manabu volt az, ki leghamarabb felért a lépcső tetejére, majd megállt.
A sötét gömb, mely a szentély közepén lebegett, oly erős és pusztító chakraaurával volt felvértezve, melyet nem láttak sokan közülük. A gömb teljesen megsemmisítette a szentély padlózatának közepét, s koromfeketére színezte a megmaradt kövezetet. A gömb lassan kezdett zsugorodni, majd először egy hosszan ívelt formát, végül egy emberszerű alakot öltött. A testből karszerű csápok lógtak, hátán sötét köpenyszerű forma lógott. Lassan állt össze a kép.
- Itanashi? – kérdezte Manabu, miközben néhányan már ott álltak mögötte, mégsem mozdult egyikük sem a pap vonalánál előrébb.
A chakraburok kezdett eltűnni. Ott állt előttük a derékig vetkőztetve, vagy a ruhája talán megsemmisült a chakrafelszabadítás közepette. A palást még mindig hátán lógott, s mintha teste körül is egyfajta szürkés burok keringne.
A fehér hajú pap haja folyamatos mozgásban volt az áramló chakratól. Nem tudni pontosan, mennyi chakraját is fektette bele, az erejét mindenki megérezte, aki a templomban van jelenleg. Itanashi lassan emelte maga elé jobb kezét. A szürkés anyagból mintha karmokat kezdett volna növeszteni. Szemei kifordultak, fehéres részét vörös erez hálózták be. Nem volt még mindig magánál, a meditációs létben volt még most is. Talán ilyenkor a legveszélyesebb. Mikor ösztönből cselekszik. Nem véletlenül meditált ennyit mostanság.  Kezeit lassan széttárja, majd elfordul a kontinens belső része felé. A völgyet figyeli.
- Eljövök értetek…és akkor nem ment meg semmi titeket. – fejét hátrahajtotta, majd mintha minden elmosódott volna, mígnem teljes sötétségbe borult.
Sötét teremben kelt fel a pap. Feje fájt, egész teste égett és bizsergett. Mintha egy égő házban aludt volna el. Testét mégsem tarkították a különböző égési sérülések nyomai, a meglévő ezernyi seben kívül nem talált semmi különöset.
- Túl gyorsan akarod. Túlságosan elhamarkodtad. Mégis lenyűgöző volt, amit láttunk. Egy átlag ember réges rég szénné égett volna, te pedig csupán két napig dőltél ki, miután felhasználtad szinte minden chakrad. Igaz, nem volt nehéz rád találni. Az egész tested körülre engedted a chakradat. Azt a pusztító tömeget. A papok megijedtek, hogy rájuk rontasz és ellenük használod. De te csupán meditáltál. Úgy tűnik, a gondolataid és az álmaid nem csak a chakradat alakították át, hanem a teljes lényed. Ösztönösen engedted ki erődet, ösztönből rémítetted halálra azt, aki körülötted állt. Egy démon állt előttünk aznap. Egy démon, sötét testtel, gyilkos nézéssel…és pusztító erővel.
- Mi történt? – tette fel az ifjú pap kérdését. Manabu ekkor az ágya elé sétált, majd kezét nyújtotta.
- Inkább megmutatom.
A két jashinista pap lassan kisétált a teremből, mely a templom nyugati szárnyán helyezkedett el. Manabu a szentélyhez vezette Itanashit, melynek lépcsőjét fekete korom borította, majd ahogy felértek az utolsó néhány fok közepe teljesen eltűnt. Csak fekete korom és hamu volt a helyén. A szentély fele szinte eltűnt, a sötét színezés pedig adott volt az előbb látottak után. Majd Manabu ekkor nyugat felé intett. Itanashi a völgy felé nézett. A hegy oldalán lévő erdő egy része teljesen le volt tarolva. Mintha bomba csapódott be.
- Ott találtunk rád, mikor túlságosan is önkívületi állapotba kerültél és elrohantál, oly sebesen, mint a szél, egészen az erdőig. Dühöngtél és pusztítottál. A falut kerested, ahol az Istenkáromlók vannak. Ha nem használtad volna fel minden készleted, talán el is jutottál volna odáig. Kormozott, fekete nyomok kísérték minden lépted. Az egész tested körbevetted a chakraddal. Bámulatos volt, ahogy a chakra felvette alakod, mégis…más volt. megmutatkozott a valódi éned. Az igazi démon előbújt. Hosszú karmaiddal szempillantás alatt átvágtad a fák vastag törzseit, s a sziklák sem állhattak utadba. Ha ezt az erőt képes leszel irányítani, páratlan képességre tehetsz szert. Olyat, mellyel senki sem fog megállítani. A pusztulást hoztad a völgye Itanashi. Ám ezt az erőt más célokra kell felhasználnod. Az ellenségeid elpusztítására. Ha képes leszel kordában tartani ezt, akkor legyőzhetetlen leszel. hatalmasabb mindannyiunk felett. Segítek neked ebben.
Itanashi egyszerre volt megijedve saját magától, és elégedett azzal, amit elért. Oly erők határait feszegette a pap, melyekre nem is gondolt. Ha valóban képes volt a puszta megjelenésével ekkora pusztításra, mi lesz, ha képes irányítani is ezt az erőt?
A fáslizott testű férfi köpenyébe burkolózva sétált vissza manabuval a kiképzőterep felé, ám egyelőre az idősebb pap nem harcoltatta őt.
- Regenerálódnod kell még, Itanashi. Készleteid ugyan feltöltődtek, tested nem biztos, hogy bírná még egyszer azt, amit akkor. Ha jól tudom, rendelkezel olyan technikával, vagy netalán többel is, amely az egész testedre kihat.
- Igen, mester. Van, mely csupán egyfajta védőburokként van rajtam, s van – ekkor bal keze körül némi chakraval egy éles pengét formáz, majd egyszerűen levágja a jobb karját. A kar kődarabok leszakadásával válnak el testétől, majd apró porszemek és kisebb kőtöremlékekből néhány másodperc alatt újjánöveszti a kart.
- Bámulatos. Azonban amit akkor láttam, sokkalta inkább hasonlított a másikhoz. El kell szakadnod Itanashi az elemtől, az alapnak azonban meg kell maradnia.
- A chakram minden ponton kell egyszerre kiengednem, és megtartanom…
- Pontosan…azonban…itt már nincs a testeddel összekapcsolva, így sokkalta nehezebb a megtartás. A meditálásod alatt a szervezeted úgy érezte, nem elég a chakra hozzá és az egész készletedet felhasználta. Meg kell tanulnod, hol van a határa. nem fektethetsz minden erődet a védelembe, mégis, fenn kell tartanod. Kezdjük részekben…
- Ahogy kívánja – ekkor Itanashi maga elé emelte jobb karját, előre nyújtva tartotta, majd a benne keringő chakrat lassan, fokozatosan kezdte kiengedni a karon lévő tenketsupontokon keresztül. Lassan körbevette a sötét fátyol, mely egyre csak sötétebb és sötétebbé vált, mígnem teljesen elrejtette a kart. A végén lévő csonkból lassan kiemelkedtek ujjai, körmei pedig hosszúak voltak és élesek. Lassan forgatta át karját, hogy megszemlélhesse munkáját. A fekete kar lenyűgözte őt. Manaburól nem is beszélve. Itanashi számos technikát ismert, így nem volt nehéz összerakni ilyen kis részletben. Ekkor Manabu néhány nagyobb törmelék felé mutatott. Itanashi közelebb lépett, majd egy erőteljest hasított meghosszabbított körmeivel a kőbe, mígnem teljesen kettévágta azt. A köröm meginogott ugyan, de a pap helyre tudta hozni az áramlást. Ez neki azonban nem volt elég. S ezt Manabu is tudta. csupán megadta a kezdő löketet, az első bárányt nyújtotta, az éhes farkasnak. Tudta jól, hogy Itanashi újabb tárgyat fog felkutatni, hogy még erősebbé tehesse körmeit. S így is lett. A pap a törmelékek közt járva vágott bele a vastagabbnál vastagabb szikladarabokba, melyek még a templom újjáépítéséből megmaradtak. Itanashi megragadat egy nagyobb követ, majd ujjaival törte és égette hamuvá azt. Élvezte. nagyon is. Ekkor másik keze körül is megkezdte a kiépítését. Azonban ezután Manabu nem engedte, hogy több követ összetörjön.
- Gyere velem. Azokat pedig tartsd meg, míg oda nem érünk. –
Az idősebb pap az erdő felé vezette őt, lefelé, a völgybe. Itanashi lassú tempót diktált a sajátjához képest, Manabu sohasem volt egy sietős személy. Majd elértek egy részének az erdőbe, ahol a fák agy része ki volt döntve, s fekete kormos nyom kísérte mindegyiket.
- Ezt a két kezeddel művelted. Vajon menne most is? Képes lennél most kettétörni egyetlen fát is? – ekkor ismételten útjára engedte őt.
Itanashi egy nagyobb, kidőlt fa törzse mellé sétált. A törzs majdhogynem oly vastag volt, hogy fekve egy magasságban volt a pappal. Itanashi a kezeire koncentrált. A két fekete kesztyű még mindig ott volt rajta, lángoltak, tépni akartak, darabolni és pusztítani. De még nagyobb erő kell nekik. Ekkor a pap újból chakrat kezdett el áramoltatni, melynek hatására körmei egyre hosszabbak lettek. Majd bal lábával hátrébb lépett, majd felemelte jobbját. Miután lábát ismét a talajra nyomta, majd ráhelyezte testsúlyát, hatalmasat csapott a fába.
Az ütés pillanatában felszakadt a fa, majd egy része eltűnt, ahol a tenyere haladt. Körmei vonalán pedig mély, mégsem teljes vágások és égésnyomok maradtak. De a törzset nem tudta ketté vágni.
A pap lehunyta szemeit. Az ég felé fordította fejét. Mély levegőt szívott. Gondolkodott közben. Eszébe jutott egy másik út is, mely talán sikerülhet is. Ismét a fára csapott. Mikor kinyitotta szemét, látta, hogy egy teljes vonalán vált ketté a vastag törzs. Ekkor ismét kezeit nézte. Majd látta, hogy ujjai éles pengékből állnak, mely nagyban hasonlít egy sötét technikára. Ha valódi körmöket nem is, éles pengéket formázhat, melyhez megvan benne minden, ami kell.
- Nagyszerű. Bámulatos. Most készen állsz arra, hogy kezedbe vedd a kontinens sorsát és magad változtass a világon. A kezedben van az erő.
- Ez nekem nem elég. El akarom érni azt ismét.
- De azt nem tudod még irányítani, Itanashi. Túl sok.
- Nekem semmi sem sok. Mert Ő mindig velem van.
- Ahogy érzed. De ne keverd magad bele a háborúba azonnal. A templomosok nem nézték jó szemmel a dühöngésed. Sokakat megzavart az erő, melyet mások is megérezhettek. S ha az ellenség megtudja, hogy ekkora erőket szabadít fel valaki, jobban készülni fognak.
- Készüljenek is. Mindannyian. – fejezte be a beszélgetést Itanashi. Manabu ezután nem szólt, csupán megfordult és lassú tempójával visszasétált a templomba. Itanashi azonban az erdőben maradt. Néhány méter széles kockát választott el a földtől,  majd taszította magával együtt a mélybe. vastag réteget húzott maga köré, s csupán néhány lyuk volt, ahonnan jött némi levegő. Ám épp elég, hogy könnyedén lehessen lélegezni a talaj alatt. Itanashi ekkor kezeire nézett, majd széttárta őket.
- Jashin, ki bennem élsz. Tudd, hogy téged szolgállak – kezdte el imáját, miközben folyamatosan chakrat kezdett el kiengedni. Érezte, ahogy a különleges, bizsergő érzés, mely eddig a karját körülfogta, most vándorolni kezd a vállai felé, majd egyesül a két fátyol a hátán.
- Elfogadtam az utat, amelyre tereltél. Végigjártam az ösvényt, amelyet mutattál. – A fátyol lassan kezdett el kúszni a gerincoszlopán, illetve a mellkasán. Körbeölelte derekán, majd ismét egyesültek.
- Mindig is bőkezű voltál az úton. Mindvégig ott voltál velem. Bennem. – a csípőjéről két lábára tekeredtek a fátylak, végül körbeölelték azt, s a talpa alatt összezárultak. A föld megégett alatta, s talpa közvetlen közelébe el is porladt.
- Kérlek uram. Vezess végig utamon. Add nekem az erődet. Adj nekem hatalmat az érdemtelenek felett. – ekkor a hátán lévő zárt tömegből újabb foszlányok indultak meg a hátán végigfutva. Körmei ekkorra visszább húzódtak, mégis élesek és halálosak maradtak. A háton futó fátyol lassan elérte a talajt, ahol tovább kúszott, felperzselve maga alatt a földet.
- S én elhozom számodra a földet. Visszaszerzem mindazt ami a tied. – Végül a vállon lévő chakrapalástból a nyak felé induló kígyószerű foszlányok kúsztak felfelé. Körbevették hófehér haját, s az egész nyakát, míg végül arcát is elfedve, teljesen körbezárta magát.
- Megbüntetem mindazt, aki ellopta jogos tulajdonos, visszaszerzem földedet. A neved fogják ünnepelni és félni az emberek. Majd mikor az egész föld a tied lesz, elhozom az új világot, a Te birodalmad. – hangja megváltozott, elmélyült a körbefogott rétegben. Ezt azonban talán észre sem vette. Mikor befejezte imáját, lassan visszaszívta magába mindazt a chakrat, amit képes volt megtartani és nem engedett végleg el. Majd leült a földre és újból meditálni kezdett.
 
Manabu és néhány szürke köpenyes pap indult, hogy felkutassák Itanashit az erdőben. Manabu bízott a fiúban, s remélte, hogy nem jár messze attól a helytől, ahol hagyta őt. S remélte, hogy nem indult meg egymaga a Fény papnőjéhez. Egy fa tövében bújtak el, mikor ismeretlen alakokat láttak meg a kidőlt fák között. Az országot vezető Papnő katonái voltak. A katonák a fákat vizsgálták. Ezek szerint a palotáig eljutott az völgyen történtek. Valószínűleg a rengeteg menekülő állat jelezhette rohamával, valami történt a Völgyben. A négy katona sorra járták körbe a fákat, vizsgálták, szemlélték, s a fejüket vakarták.
- Hé. Ti is éreztétek? – kérdezte az egyik, miközben oldalra fordult.
- Igen. De honnan jöhet? – szegezte maga mellé fegyverét. Mind egy irányba fordultak. Ahonnan az ismeretlen eredetű düh érkezett. Manabuék egyelőre biztonságos pozícióban volt, azonban őket is meglepte, amikor a katonák között kiemelkedett a talajból Itanashi. Az első katona, aki felé fordult, azonnal egy szúrással meghalt. A második katona már támadott, ám pengéje megakadt néhány centiméterre a pap lapockájától. A katona ekkor látta a fekete foltot a fegyver hegye körül. Ekkor érkezett a második dárda hegye, mely a szívét vette célba. Ám az a fegyver is megakadt egy hirtelen előkerülő fekete folton. A két katona nem tudta átszúrni. Ekkor érkezett két oldalról két katanaval történő vágás, ám a pap kezeit emelte a kardok felé, s akasztotta meg. A katonák ekkor láthatták meg a papot körülvevő szürkés burkot, mely elsötétedik, mikor bárminemű tárggyal érintkezik. A pap ösztönei sohasem csapták be, így elég volt az egyszerű katonáknál épp a támadás helyénél megerősítenie a védelmét. a kardok miután megakadtak, egyszerre vágtak bele a karokba, ám vér helyett csupán sötét füstszerű anyagot láthattak, ahogy felnyílik, majd újjáépül. A karok ekkor megragadták a kardforgatók nyakát és egyszerre emelték el lábaikat a talajtól. Ekkor a pap kezei körül lévő szürkés aura elsötétedett, s a két férfi szinte egyszerre ordított fel egy pillanatra, mígnem füstölgő, feltépett torokkal zuhantak a földre. A lándzsát forgatók újból támadtak, ám ismételten sikeretelen próbálkozásnak lehetett felfogni. Itanashi egyik  kezével megragadta az előtte lévő lándzsát, majd magához rántotta a férfit. Ereje jóval nagyobb volt, mint a testőröké, valamint nem is készült ilyen nagy rántásra. Az élrántás közben ütötte arcon, öklének helyén füstölni kezdett a férfi arca, mely majdnem hogy széttört az ütés pillanatában. Szempillantás alatt zuhant fejestül a földbe tőle, ha az ütés nem is a csattanás biztos, hogy szétrobbantotta a koponyáját. Mikor megfordult, láthatta ahogy az eddig hátát támadó férfi most egyenesen az arcába döfi fegyverét. A pap maszkjától néhány centiméterre akadt meg a hegye, ekkor a férfi szemei kitágultak, majd megremegett a keze, és leengedte fegyverét.
- Mégis…mi vagy te? – kérdezte, mikor meglátta az arcot, melyet talán legsötétebb rémálmaiban láthatott. melyből mindig is ki akart törni, ez azonban a valóság.
- A halál – mondta a pap eltorzult hangján, majd egyszerűen keresztüldöfte körmeit a férfi mellkasán, miután elé került, és kitépte szívét. A férfi sistergő mellkassal borult a földre. Itanashi miután nem érezte erős chakranak jelét, csupán a fa mögött guggolókat, leengedte védelmét.
- Két napja tűntél el. S máris képes voltál ilyen szinten kiépíteni? Bámulatos.
- Kapcsolatba kerültem valakivel. egy olyan személlyel, aki képes volt megmutatni a hiányzó részét. A Nagyúr szólt hozzám, s Ő segített, hogy olyan lehessek, mint Ő. Ez a védelem végre tökéletes. Yogensha palástja immáron körülvesz engem. Lassan készen állok, hogy véget vessek a vallásháborúnak.
- Valóban fiam, valóban. A név pedig...tökéltes választása annak, hogy megismerjék a félelmet…
A pap behajította a megmaradt testeket az üregbe, melyben néhány napja még ő volt, s mostanra legalább egy tucatnyi őr teste fekszik. Lezárta végleg a vermet, majd megindult a többi pappal visszafele. A templomba érve Itanashi magától indult előre, egyenesen a Vörösök elé, és bocsánatukért esedezett a tetteiért.

//Off: betettem a  végére egy képet, hogyan is nézne ki a "démonom", illetve a palást. Amennyiben elfogadásra kerül a technika, abban az esetben bekerülne a Kaishinton nevezetű saját stílus listájába is Kaishinton: Yogensha no Tamashi néven//

Szia ismet! Nagyon popec kis novella lett, meg az elozonel is jobban tetszett, azonban mielott zold utat adnek, szeretnelek megkerni hogy pontosits a technika leirasan. A leirasban fokepp a vedelmen van a hangsuly, mig az irasodban a pusztito erejerol. Ertem en hogy ez utobbi minoseg a sotet chakra termeszetebol fakad, de igy ebben a formaban felrevezeto lehet.

 
 
 
 
 
//A technika korántsem tökéletes, ennek fő oka az, hogy számomra ez egy olyan képesség, melyet nem lehet egyszer elsajátítani, hanem fokozatosan lehet felépíteni, így ha megfelel a leírás, szeretném belevenni egy-egy játéktéri/Bővítményben írt kalandba, s azzal gazdagítani a lehetőségeit. Illetve Itanasinál nem tudok seggelős, oldalas elméleteket gyártani, ő a gyakolratok embere. Az ellenőrzést előre is köszönöm (és...nem...de...csak ide írom  Az ellenőrző staffot kérem, hogy az Infuuin értékelést sem hagyja majd le, köszönöm ^^)

Kagerou // Tegzes

Ez a rendkívül magas szintű technika lehetővé teszi a ninja számára, hogy bárhol bármikor beleolvadjon a környezetébe, ezzel tökéletes védelmet élvezve a támadások elől. A technika a Fű Országából származik.
Chakraszint: 600
Besorolás: A
Megkötés: Csak kusagakurei származásúak tanulhatják.
 
Időbeli elhelyezés: A Hozukijoban töltött időkben
 
…
- Uram. Hamarosan megérkezik a küldöttség az újabb foglyokkal. – szólt remegő hangon a görnyedt hátú férfi, kit Ishidorunak hívtak. Nevét a görnyedt testalakjáról és szinte szolgának illő tisztelettudásából kapta a Hozukijo Igazgatójától.
Itanashi ekkor a nagy ablak előtt állt irodájában, s azon tűnődött, vajon hogyan lehetne megszűntetni az állandó lázongásokat, s felkeléseket. Az elmúlt időkben megint csak erőt vett magán az ellentmondás és az udvaron történő verekedés. Habár a kísérletekhez felhasznált emberek eltűnése óta javult a helyzet, mégis...sokak nem képesek elfogadni helyzetüket.
- Hányan érkeznek? – tette fel kérdését a pap.
- Összesen hat új rab érkezik. Négy férfi és két nő, kik tiltott technikákat akartak eljuttatni az  országon túlra. Talán Iwaga…
- Nem érdekel Iwagakure. Azonban tettükkel kiérdemelték a börtönt. Ha ideérnek szólj a kutatóközpontban, hogy készíthetik az asztalokat. Nem áll módomban még egy lázadást leverni. Inkább a legelején töröm meg őket. Az efféle megmozdulásokat csírájában kell elfojtani. Nem engedhetem, hogy a szabadulásvágy gyökereket eresztve terjeszkedjen, s vírusként fertőzzön meg mindenkit.
- Nem véletlenül lett Ön az Igazgató – mosolyodik el a tudós, majd fejet hajtva becsukja az ajtót.
 
A nagy kapuban elegáns öltözetében, nyakáig díszes garbó mögé rejtőzve várakozott a pap egy kisebb katonai kísérettel. A pecséten átsétáló delegáció fáradtnak tűnt, a katonák szedett-vedetten, rongyos ruhákban és kopott páncélzatban érkeztek. Csupán ketten voltak, akik Kusagakure jelképével ellátott vértezetben álltak.
 
- Üdvözlöm önöket Hozukijoban. Megígérhetem, hogy a falak mögött megtanulják majd értékelni az életüket, s ha netalán egyszer kiengedik önöket, új emberként kezdhetnek bele megmaradt életükbe. – kezdett bele a pap a nyíitóbeszédébe, majd mikor a kísérőcsapatok elhagyták a falat, s Itanashi saját emberei vették át a kíséretet, folytatta.
- Először is néhány óvintézkedésen túl kell esnünk, így erre kövessenek. – mutatta, majd a hatfős csapatot hosszas folyosókon és lépcsőkön át végül egy nagyobb terembe vezényelte. A foglyokat egyesével, asztalokhoz kötözték, ekkor megjelent Ishidoru is a pap mögött. Kezében táskát tartott, majd egy nagyobb asztalra helyezte, nem messze az ágyaktól. A táskában injekciós tűk hevertek valamint néhány fiola. A görnyedt hátú orvos feltöltötte egyesével a hat tűt a fiolákkal, majd beadta az első páciensnek. A férfi felordított, mikor a szer a testébe jutott.
- Ez most egy kicsit fájni fog. Ami utána jön…az már inkább. Nem áll szándékomban ismételni magam, a börtön szökésbiztos, s az első gondolatuknál, mikor a kijutáson gondolkodnának, én tudni fogok. – mondta a pap, miközben Ishidoru sorra adta be a szérumot. Az ágyhoz kötözötteken sorra jelentek meg a különféle pecsétek. Ishidoru képes volt elérni, hogy felhasználva Itanashi chakraját oly szérumot állítson elő, mely képes megkímélni a folyamatos chakrabefektetést a pecséteknél, s ezáltal sokkalta egyszerűbben kordában lehet tartani az összes rabot. A rabokon alkalmazott két pecséttechnika kevert állapotban jut a szervezetükbe, s ezután szétterjedve a chakrahálózatukba, képesek belülről megfertőzni a pap chakrajával az áldozatot, így sokkalta egyszerűbb alkalmazni és fenntartani.
Végül a hat testet ájult állapotukban dobták be egy-egy cellába a hármas blokkban. Ez a blokk vált a leghíresebbé a rabok eltűnését tekintve.
 
Itanashi csupán másnap látogatta meg a börtönblokkot, két kísérője felkapta a földön ülő férfit, ki a tegnap érkezettek között volt, majd elvitették. A férfi ismételten kikötözött állapotba került, ám egy másik teremben.
- Hol vagyok? – tette fel kérdését, mikor meglátta a sötétből kilépő férfit.
- Itt csupán én kérdezek. Most pedig szeretném hallani, miféle tekercseket tulajdonítottak el.
- Nem gondolja, hogy… - nevetett fel a férfi, ekkor hirtelen egy különleges érzés fogta el. Mintha égetni kezdené őt valami. A mellkasában. Forró érzés fogta el, meleg levegőt fújt ki magából, s egyre nehezebben vett újakat.
- Nem gondolom, hanem tudom, hogy most elmondja azoknak a tekercseknek a tartalmát.
- Khh…Mi…a…faszt…csinált? – köhögi, miközben mellkasa egyre inkább akarta őt tépni belülről.
- Még egyszer megkérdezem. Mi volt a tekercsben.
- Eh.Eh…Enraku fegyverraktárának a…a..titkosított technikák néhánya. Lekapcsoltak minket, s csupán páran tudtunk már csupán onnan is elszökni, s csak egy tekercset tudtunk elhozni. – a férfi folyamatosan feszíti fogsorait egymásnak, acsargó beszéde nehezen érthető. Itanashi mégis türelmesen hallgatja végig.
- Ki adta önöknek a parancsot.
- A…a…a nevét nem tudom, de feltételezem, iwagakureból jött. Rengeteg pénzt és védelmet ígért a tekercsekért cserében.
- Ön Kusagakure no Satoból érkezett?
- I…Igen. Enraku fegyverraktárának őrségébe tartoztam.
- Uram – hajolt oda az egyik őr, s halk suttogásba kezdett. – A szökevényektől elvettek mindent a határőrök.
- Mi volt a tekercs tartalma? – teszi fel elmosolyodva a kérdést Itanashi.
- Azt nem tudom. Csupán egyikünk olvasta el, de őt elfogták már a raktárban.
- Ezzel semmire sem megyünk – mondta egy másik őr, mire az igazgató bólintott, s egy kézpecsét után ismét a férfit erősen égető érzés fogta el.
- V…V…várjon. Nem tudom, mi van benne, de megmutathatom.
Itanashi ekkor feloldotta technikáját ismét, majd a férfi felé sétált.
- Ha most szórakozik velem, megígérhetem, hogy az elkövetkezendő száz élete is emlékezzen mindarra, ami itt vár magára.
- A…a…hátam. – dadogta a férfi, mire a pap kezével kiküldte a kis delegációt a teremből, s becsukva az ajtót, olyan terembe zárta a férfit az igazgatóval, ahonnan nem igazán törhet ki. Nem mintha az Igazgató nem rendelkezne megannyi különleges képességgel.
- Itanashi kioldozta kezeit, majd engedte, hogy a férfi felülhessen, s megforduljon. A pap türelmesen várt, míg a férfi felült, s lassan felhúzta a ruháját. Hátára néhány sornyi idézetszerű tetoválásszerű véset volt, melyet valószínűleg chakraval karcoltak a bőrre. A pap közelebb lépett, hogy elolvassa, mikor a férfi hirtelen egy nagy lendülettel, hátrafordult, s jobbjával megpróbálta a fejét megütni a papnak.
Ökle hatalmasat koppant, mikor elérte az Igazgató homlokát, s mintha törés hangja roppanása követte a koppanó hangot, végül a férfi üvöltése. Kezét maga elé emelte, görbe ujjaira tekintett, állkapcsa megfeszült a fájdalomtól. Ám az Igazgató nem várta, míg a szökevény megnyalogatja fájó végtagját. Kezével hamar és erőteljesen átkulcsolta a férfi ép karját, majd válla felé hátrafordította, s kifeszítette teljesen, egészen a kiakadásig. A férfi arccal hanyatlott a földre.
- Ez a rendkívül magas szintű technika lehetővé teszi a ninja számára, hogy bárhol bármikor beleolvadjon a környezetébe, ezzel tökéletes védelmet élvezve a támadások elől – mormolta halkan a szöveget, majd felállította a kezénél fogva a férfit, visszaroppantotta a kezét, s az ágynak lökte. Kisétált a teremből, majd az őrökre bízta a férfit.
- Ishidoru. Jöjjön velem! – utasította a delegációban lévő, görnyedt hátú orvost, majd elhagyta a vallatótermet.
- Sikerült megtudnia valamit?
Az igazgató gyors, határozott, katonás léptekkel haladt előre, az egyre sötétebb és mélyebb folyosókon át, egészen a laborig.
- Mondja csak, Ishidoru. Ha a chakra képes beleolvadni bármibe, akkor egy ember a chakra segítségével hogyan képes ugyanerre?
- A chakra a természetéből adódóan a világ legsokoldalúbb anyaga, mely képes azonosulni bármivel. Mivel mindenhol megtalálható. Nem csupán az emberek és a Ninjuukban. Ott van a földben, a levegőben, s a vizekben is. A Föld ugyanúgy rendelkezik egyfajta, chakrahálózattal. Így ha egy személy képes a chakraját egyesíteni, és keverni egy másik anyagban található részecskékkel, akkor képes beleolvadni az adott anyagba. Ugyanezen az elven működik az ön által használt, Földben mozgó technikák is. A különbség, hogy amíg ott a föld elem elősegíti az anyaggal való keveredést, ezt a színtiszta chakraból kell létrehozni, mivel a tiszta chakra nem rendelkezik elemi beállítottsággal, így nem oly kötött. Egy képzett személy képes bármilyen fizikális anyagba is beolvadni. Láttam már korábban, mikor Enraku-samat személyesen is megismertem.
- Szóval azt mondja, ezzel a képességgel nem csupán a földben tudnék szabadon mozogni, hanem akár egy faházon is átsétálhatnék?
- Még a börtön áttörhetetlen betonfalain is akár. – teszi hozzá Ishidoru. Itanashi elmosolyodik.
- Ez igen csak megkönnyítené a börtönben való mozgást, főleg, ilyen kitörésekkel telt időkben. Segítsen nekem.
- Előkészítem a labort.
 
- Számos anyagú eszköz található, melyek talán elegendőek lehetnek a kezdeti fázishoz. Azt javasolnám uram, hogy érintse meg most azt a falat, s chakrajat koncentrálja a falba. Ha sikerült, akkor javasolnám, hogy chakraját terjessze ki, egyenesen az anyagba, mintha egy burkot hozna létre. Ezen a burkon keresztül, képes lehet átjutni az anyagokon. A kiterjesztett chakra fog szolgálni a befogadó közegként, Mintha a falban egy hálózsákban helyezkedne el. Mivel a chakraja keveredett az anyag részecskéivel, a burokban képes lehet mozogni, anélkül, hogy felszakítana mindent.
Itanashi a fal mellé állt, mely egy kisebb irodát takart el. A pap az elmondottak alapján, ráemelte kezét a falra, majd lassan keringetve chakraját, fokozatosan adagolta a falba. A fal némiképp megfeketedett, kormos lett a belevezetett sötét chakratól, néhol meg is repedt. Ez a fal állt a legközelebb a földhöz anyagát tekintve, talán ezért is választotta a tudós ezt kezdésnek. Itanashi keze lassan kezdett eltűnni a vékony falba, szinte érezte, ahogy a kövek szétcsúsznak keze körül, s szabad utat enged át az alig tizenöt centiméter vastag falon. Ujjai val végül átjutott a falon, s lassan megmozgatta csuklóját.
- Erre eddig miért nem jöttem rá. Ám ez még kevés. – mondta elégedetten, s lassan a kormozott felület szétterjedt a falon, ahogy Itanashi testének egyre nagyobb részét vitte át. Egy felboruló asztal hangja jelezte, hogy sikeresen át tudott sétálni rajta.
- Majd összeszedem, uram – mondta Ishidoru, majd megnézte, nem sérült e meg. Habár a választ tudta, valóban hűen szolgálta a Hozukijo Igazgatóját. – Az első akadály sikeres volt. Azonban nem teljes egészében. A koromnyomok és a repedés még arra ad bizonyítékot, a falakon való átjárásra ráférhet még némi gyakorlás. – Ishidoru ekkor hátrébb lépett, s ismét helyet adva az igazgatónak, újrapróbálta. S újra és újra.
 
- Uram, pihennie kellene egy keveset. – intette óvatosságra az orvos az igazgatót, ki megannyi kormos nyomot és törést okozott az iroda falán, ám úgy tűnt, Itanashi végre, ráérzett, s képes volt nyom nélkül eltűnni és megjelenni a másik oldalon.
- Mutassa a következőt, Ishidoru. – parancsolta az igazgató, mire az orvos egy vastagabb falap felé mutatott, mely mobil öltözőként szolgált. Itanashi közelebb lépett, majd ráhelyezte tenyerét a falap felületére. Ujjainak némiképp különös volt, hogy nem a földet érintik, s még nem igazán bízott abban, hogy képes lehet akár egy fán is átjutni. A chakra koncentrálásával azonban egy az egyben megtörte a lemezt, mely két darabban hullott a földre.
- Hm…Nos, a fa jóval könnyebb anyag, s szerkezete is jóval lazább, mint a földdé, így nehezebb lesz. Javasolhatnám, hogy a további gyakorlásokat akár kinn, a Hozukijo melletti erdőkben folytassuk?
- Igen, talán jobb lesz ott – mondta a pap, miközben szemeivel a széttört, megégett falmezeket nézte.
 
A Démomlámpással tarkított mezők mellett elterülő erdőben hatalmas reccsenések hallatszódtak, mikor újabb fa dőlt ki. Itanashi legalább egy órája próbálkozik tökéletesen elvegyülni egy fában, ám mindezidáig csupán pusztította a fákat. Habár már sikerült elérnie, hogy beolvadjon az újabb anyagba, mégis, nem volt képes nyom és pusztítás nélkül eltűnni. Ugyan a kormozott nyom a legkevésbé sem foglalkoztatta őt, azonban a rombolásmentes átjutás most mindennél fontosabb volt. Az igazgató leült egy kőre, majd rágyújtott. Pihennie kellett. S tudta, nem pazarolhatja el minden chakraját, ha netalán távolléte alatt az egyik klón zendülést jelentene.
Itanashi újabb fa elé állt, majd ráhelyezte tenyerét. Szemeit lehunyta, s megpróbált visszakerülni abba a meditációs állapotába, melybe nem is olyan rég sikerült esnie. Lenyűgöző érzés volt oly mély transzban lenni, s érezni chakrajának minden egyes cseppjét.
Sötét volt. Bármerre nézett, nem látott semmit. Már ha egyáltalán nézett. Egy biztos. Sötét volt. Itanashi fizikális testén nem érezte, mintha lelke a semmiben lebegne. Hát sikerült ismét transzba esnie, s képes immáron minden erejével rákoncentrálni a feladatra. lebegő lelke előtt akadály bukkant fel. Hatalmas, végtelen fal, s ő csak közeledett. Mintha a fal saját gravitációval rendelkezne. hamarosan eléri. De mi lesz, ha a vonzás nem áll meg? Itanashi erősen koncentrált. Mindjárt eléri a falat, mozgásának pedig még mindig nem ő parancsol. Mit tegyen?
Mikor a pap elérte a falat, nemes egyszerűséggel áthaladt rajta. Újra sötét volt, ekkor különös érzés fogta el. Mintha bezárták volna. Lelke nyomó erőt érzett a sötétségből, ám mégis érezte, halad, méghozzá előre. A nyomó érzés egész testét átbizseregtette, s alaposan megszorongatta. Mintha egy ház lapította volna őt, mégsem érzett fájdalmat. Csak azt a nyomó érzetet.
Lassan az érzés alábbhagyott, s ismét átfutott rajta az a könnyed, lebegő érzés. Végül egy aprócska fény gyulladt fel a sötétben, mely egyre csak duzzadt, ragyogása pedig betöltött lassan mindent, elvakítva ezzel a papot.
Mikor kinyitotta szemét, látta, hogy keze még mindig maga előtt van, azonban a fa eltűnt. Mikor megfordult, vette észre, hogy a fa a háta mögött helyezkedett el, egy tenyérnyi, fekete koromnyom égett bele a törzsbe, felemelt kezének magasságában. S ugyan néhol megrepedezett a kéreg, ennyit a sötét chakra rovására írt fel.
- Szép unka, uram. Engedje meg, hogy előkészítessem az utolsó anyagot, mely igen csak nagy kihívást jelenthet még. Amennyiben ezen is túl vagyunk, már csupán egyetlen akadály állhat ön előtt.
Ishidoru és az igazgató visszatért a Hozukijoba, s ismét bevették az alagsori laborok egyikét. Azt, amelyben délelőtt a férfit vallatták az esetleges információkért.
- Amennyiben képes átjutni az üvegen anélkül, hogy ne törjön meg, abban az esetben megkezdhetjük a képesség végső fázisát.
Az elkövetkezendő néhány órában Itanashi az üvegfal elé állt, majd nekitámaszkodott tenyerével a falnak. Visszaesett abba az állapotban, melybe az erdőben is sikerült, s megpróbálta ismét teljesen átadni lelkét és szellemét a chakrajának. Nem volt elég érezni már csak az üveget, s szinte érezni a részecskéinek vibrálását, mikor a chakraja beleivódott. Eggyé kellett válnia az üveggel, hogy képes legyen áthaladni rajta. S mivel az üveg volt a legtörékenyebb anyag szinte, melyen a technikát az igazgató alkalmazhatná, sokkalta nagyobb lelki nyugalomra volt szüksége, mint idáig. Elég volt egy apró rezzenés, és máris széttörik az üveg.
A pap újból lebegett. Nem érezte testét, nem irányított, csupán…tudta, hogy ott van. A sötétségben újabb fal emelkedett a pap előtt, ám még csak meg sem próbált ellenkezni. A lehető legnyugodtabb állapotában sodródott a fal felé. A vártnál könnyebben jut át rajta, s fogja el a vártál azonban gyengébb, nyomó érzés. Hirtelen egy mindent elnyomó, erős töréshang zendül végig a semmiben, majd eltűnik minden.
Itanashi a földre esik, a megannyi üvegszilánkkal együtt, tenyerét és térdét több helyen felsértették.  Teste több sebből vérzett, mikor felállt, s szemügyre vette ruházatát.
- Uram, jól van?
- Folytassuk – mondta, miközben egyesével húzta ki az üvegdarabokat végtagjaiból, arcán erek dagadtak ki.
Miután kihúzta az utolsó üvegdarabot is a testéből, s felülkerekedett ismét a fájdalmon, a következő ablakhoz sétált és megismételte az előzőket. Érezte, hogy közel jár, nem engedheti meg magának, hogy kizökkentsék. Az üvegdarabok komoly fájdalommal jártak, még az igazgatónak is nehezére esett felülkerekedni rajtuk. Ám Itanashi olyan ember volt, aki a fájdalomból született, s ki képes volt felülkerekedni mindig is a fájdalmakon. Mély levegőt szívott, majd megtámasztotta lábait az újabb üvegablak előtt. Tenyerét könnyedén emelte a lapnak, majd visszakerült a transz állapotába.
 
Ishidoru a kinyíló ajtó felé lépett, majd visszacsukva, mielőtt még az őr beléphetett volna.
- Most nem zavarhatják őt. Várjon, míg be nem engedem! – utasította suttogva az apróra hagyott résen, majd nesztelenül becsukta az ajtót. Fejét gyorsan fordította vissza az igazgató felé, ki ott állt az üvegen túl, s úgy tűnt, jobb kezének ujjai lassan átnyúlnak az üvegen. Apró koromfolt alakult ki csuklója körül, míg végül az egész alkarja átnyúlt.
- Hihetetlen. – nyugtázta magának, majd elővéve a jegyzettömbjét, feljegyezte a látottakat. Itanashi eközben lassan előre lépett, majd egész testét az üvegnek nyomta.
Ishidoru ezalatt odébb rakta a széket, mely az üveg innenső részén állt. Itanashi oly szinten lépett át az üveglapon, mintha valami buborék lenne a helyén. Hatalmas teste oly könnyedséggel siklott át rajta, miközben Ishidoru izzadó jegyzetelésbe kezdett. Az igazgató megállt az orvos előtt, majd kinyitotta szemeit. A zöld szempár szinte azonnal a görnyedt hátú orvost vették célba.
- Gratulálok uram. Ön megcsinálta. – tapsolt halkan az orvos, majd befejezte a jegyzeteit. Ekkor az ajtón keresztül valaki erős kopogásba kezdett.
- Uram. Át kell adnom az üzenetet. Itanashi közelebb lépett, majd kinyitotta az ajtót. Egy őr állt ott, arca idegesnek tűnt, izzadság csurgott végig halántékán.
- Beszéljen.
- Uram, a kettes blokkban ismét lázadás tört ki. Az egyik rab rosszullétet szimulált, majd rajtaütöttek a besétáló őrökön.
- Azonnal oda kell mennünk. – mondta határozottan az igazgató, mire a katona ugyan félve, de félbeszíktja őt.
- A folyosót teljesen elbarikádozták, lehetetlenség áttörni. Túlságosan is kockázatos…
- Hát most kiderül Ishidoru, a számításai vajon helytállnak e.
Az igazgató az őrrel együtt sietett át a börtön melléképületébe, a lázadás a felső két szintet torlaszolta el. Egy maréknyi katona állomásozott az egyik folyosó sarkán lévő nagyobb teremben, ahol, ezt idáig képesek voltak tartani, ám egyikük sem vállalkozott a fegyverekkel felvértezett rabok elleni fellépésre. Az igazgató megjelenésére mindenki vigyázba vágva magát tisztelgett, majd az osztagvezető értesítette a helyzetről. összesen tizenkét rab szabadult ki, ebből nyolcan felfegyverezték magukat. A folyosó két kanyaron át került a kezükbe, illetve túlságosan is előre nyomultak, majdnem a felsőbb szintig vezető lépcső terméig. Azt a termet hat őr védelmezi, de tíz perce nem tudunk róluk semmit. Az is lehet, hogy a rabok áttörték a…
- Elég. – mondja Itanashi, miközben kilép a kanyarban s a folyosó közepéig sétál. – Befejeztük a lázadást. – mondta, majd aktiválva föld elemű védelmét, nekirontott a raboknak. Tudta, hogy az elkobzott fegyverek mit sem érnek a Kootetsu Karadaval szemben, chakrat pedig egyikőjük sem képes használni, így bátrabban vetette be magát, s törte el az első emberek karjait. A földre vágva legtöbbjüket, előre nyomult, a földön fekvőket pedig hamar megkötözték az igazgató mögött nyomuló őrség tagjai. Azonban a folyosó vége el lett barikádozva, valószínűleg a teljes őrséget felszámolták már. A terem után újabb folyosó nyílik az utolsó nagy teremig, melyről a lépcsőn fel lehet jutni a legfelső szintre. A leginkább problémás rabok ott ülnek.
Itanashi kezét a barikád melletti betonfalra emelte.
- Ha eddig sikerült, mennie kell. Sokkalta vastagabb és szilárdabb kötésű, szorosabb részecskékből álló felület, de sikerülnie kell. át kell jutnom a lehető leghamarabb – mondta magának, majd némiképp transzba esve, lassan kialakította a burkot, majd belemászott a betonfalba. testét több tonnás súlyok kezdték el nyomni, ahogy haladt lassan a betonfalban. Mégis haladt.
Négy rab állt az asztalokból felállított torlasz mögött, kezükben kardokkal. Majd hirtelen egyikőjük felfigyelt a falra, amint felületére szürkés korom kezdett el égni. Mire Itanashi kibújt a falból, mind a négy rab felé szegezte fegyverét.
Az igazgató előlépve a falból, kezét maga elé emelte, hárítva ezzel az első katanák támadását. Végül az utolsó pengéjét megragadta, s maga felé rántva az embert, egy határozott ütéssel, ájulástan reptette a földre. kezébe kard került, s a pap mindig is jól forgatta a fegyvereket. Ugyan rég volt a kezében katana, védelmének aktivitása alatt nem számított, ha elvéti. Az Acél bőr megvédte őt a megmaradt rabok csapásaitól, mígnem egyesével ki nem ütötte őket. Egyetlen férfi volt, kinek nyakát égetve kínozta meg, mielőtt elájult volna. A sötét chakra feltörése, s a nyak megsebzése a Hozukijoban egyfajta szimbólumként bírt, eltüntetetlen nyoma annak, hogy megpróbált szökni, de az igazgató elfogta őt. Egyaránt szolgált példastatuálás gyanánt, s jelzésként, kikkel kell vigyázni.
A megmaradt három rab hamar elesett, Itanashi pedig egy erőteljesebb ütéssel, szinte lyukat vágott az asztalokból kiépített torlasz közepébe, ezzel megnyitva az utat a katonáknak. Összesen nyolcan barikádozták el magukat a megmaradt folyosón, ám az őrség és maga az igazgató megjelenése, valamint a két oldalról való teljes bekerítés végül felmorzsolta a rabokat, s néhányan súlyos sérüléseket szerezve, végül egytől egyig láncban végezték. A katonák felállíttatták őket, az igazgató pedig végigmérte egyesével őket, lassú sétája alatt.
- Gondoskodjanak róla, egy életre megtudják, mivel jár a szökés a Hozukijoban.  – adta ki az utasítást, majd elhagyta a folyosót.
A rabokat egytől egyig elláttak egy másfajta jelzéssel, méghozzá egy hosszal, körülbelül húsz centiméter hosszú vonallal a hátukon. A másik jelzése annak, ha valaki megpróbált megszökni. Az elfogott kilenc rabból kettő testére a második vonal kerül, míg egyiküknek felkerült a harmadik jelölés. A férfit még az éjjel kirángatták az őrök, miután alaposan elverték, s azóta nem tért vissza többet. Vannak, akik azt mondják, meghalt, ám a többség tudja, a Hozukijoban megannyi olyan lehetőség van, mely rosszabb, a halálnál.


//Ugyan Itanashi évekkel ezelőtt elhagyta Kusagakuret, eredetileg ezen technikákért kezdett Kusagakureban, valamint a chakraszintje megvolt már ekkor is, csupán késett kissé a tanulás. Az ellenőrző Staffnak: Infuuin, Taijutsu pont (van benne verekedés) )

Doton Kaisei: Oka no Shibito
Egy rendkívül alattomos föld ninjutsu, a föld országának feltámasztó technikája, melynek segítségével akár egy egész sereg halott lelket is maguk mellé állíthatnak. Ezt a technikát gyakran használták a ninja háborúk idején. Lényegében a használó, használók által megölt ellenfeleket hozza vissza az "életbe" zombi formájában. A jutsu előfeltétele, hogy az áldozatokkal valamilyen föld technika segítségével végezzünk, és aztán a testek a föld alá is kerüljenek. A használó minél több holttestet, vagy még élő ninját taszít a föld alá, annál több lélektelen zombi katonája lesz a jutsu alkalmazásakor.
Magyar név: Föld Elem Feltámasztás: A Holtak Földje
Típus: Támadó, Kiegészítő
Besorolás: S rangú
Chakraszint: 800
Használója: Furido (Kazuma)
 
Ifjú papunk a Démonok országában középső területein csúcsosodó hegység egyik legmagasabb tagjának szirtjére épített Vértemplom archívumában ült. Kezében poros tekercset tartott, szemei gyorsan olvasták a lapra felvésett szöveget. A régi, dicső birodalom hódításainak egy újabb fejezetére bukkant a pap.
Yogensha idején a jashinista birodalom nem csupán bel-, hanem külügye is zavartalan volt. Miután a halál végigdúlta a kontinens nagy részét, rabigába és a halálba taszítva emberek ezreit, megkezdődött a jashinista diktatúra ideje. A terror birodalma. A tartományurak előszeretettel rendeztek nyilvános kivégzéseket és áldozásokat, melyhez a belső feszültségeket okozók soraiból szemezték ki általában a legnagyobb szájúakat. A nyilvános megszégyenítés és megcsonkítás, majd a brutális kivégzések megtették mindazt, amire ezen eszközöket megteremtették. Fenntartották a félelmet és a terrort, elnyomva ezzel minden próbálkozást. Azonban a kegyetlen és véreskezű tartományurak nem csupán saját birodalmukban tartották fenn a rendet. Mindegyik uralkodónak őriznie kellett saját, így a birodalom határvonalait is. Ugyan módszereikről és képességeikről és erejükről készült feljegyzések halmai várták a papot, mégis, a múlt korának szemszögéből sokszor megmagyarázhatatlan és Isteni beavatkozásnak vélt történetek is papírra kerültek.
Néhány feljegyzés megemlít egy igen csak rideg és hátborzongató módszert, mellyel a határokat birtokló és védelmező tartományurak, legyőzött ellenségeit használta fel saját birodalmának védelmére. Később, a belviszályok idején néhányuk ismételten bevetették a területfoglalás érdekében. Alattomos és igen csak különös módszer. Vannak, kik az elfogott katonák könyörtelen megkínzásának és teljes őrületbe kergetésével elért, agymosott katonákról beszélnek, míg mások feltámasztott, élőholt emberekről.
Az olvasása a halkan belépő Manabu jelenléte akasztotta meg egy pillanatra, de meg nem törte azt. Itanashi befejezte az utolsó sorokat, majd összegöngyölítette a tekercset. Zöld szemei csupán ekkor terelődtek a betoppanó férfira.
- Parancsoljon, Manabu-sama.
- Még mindig őt kutatod, fiam? – teszi fel kérdését. – Yogensha valóban nagy uralkodó volt, de…meg kell értened, hogy azóta több száz év telt el, s eddig nem sikerült senkinek sem a nyomára bukkannia. Sokan próbálkoztak, s ezek közül egytől egyig elbuktak. Yogensha nem halt meg. De hogy hol őrizhetik a lelkét, nos…ez talán örök rejtély marad.
- Meglátjuk, Manabu-sama, meglátjuk. Érzem, hogy Jashin, az utam alatt számos jelet küld, egy-egy darabot a hozzá vezető úthoz. Meg fogom találni Yogenshat és vissza fogom hozni Jashin birodalmának határait.
- Áruld el, mit keresel azokban a tekercsekben? Mire számítasz?
- Hogy felfedezek olyan jeleket, melyeket mások nem láthattak meg. Hiszem, hogy ha követem mindazt, amit végigvitt, talán meglelem az ő ösvényét.
- Talán így lesz, fiam, de ne fájjon, ha elbuksz. Sokuk törte meg, s vesztették hitüket egy életre.
- Nem fogok. – válaszolta határozottan Itanashi, majd kisétált, Manabuval az oldalán, a fáklyákkal világított folyosókon át a Vértemplom szentélyéig.
- Manabu, nézze meg. – mutat a pap a hegy tetejéről az alattuk lévő völgybe, melyet a lemenő nap sugarai még fényben áztatnak egy rövid ideig.
- Mióta itt van a templomban, nap, mint nap követem munkásságát és próbálom megfejteni önt Itanashi. Mondja el, ön mit lát olyankor, amikor a völgybe tekint?
- Ez az erdő valaha Jashin hegyéhez tartozott, ám a fák más népeknek is otthont adtak a próféta bukása után. Ezt még ön mondta.
- Így igaz. Shoun hívei azonban, hála az ön munkásságának és önzetlen hitének, megtanulták félni az erdőt.
- Nem eléggé. Minden egyes éjszaka, azon vagyok, hogy egyszer s mindenkorra kiűzzem Shoun kutyáit a fák közül, ám valahogy mindig visszatalálnak. Más módszerekhez kell folyamodnom, ha már megölni nem tudom mindet. Úgy tűnik, még mindig nem félik Jashin erejét. Mondja csak Manabu, mit tud az Éjjeli seregről? – teszi fel kérdését. Itanashi általában ezzel a kérdéssel szokta az idős férfi tudását kérni, ugyanis feltételezi, az öreg jashinista a tekercsek nagy részét ismeri, s tartalmuk jelentős részével tisztában van. Nem véletlenül tartja őt Itanashi a legbölcsebbnek, kihez bármikor is fordul, a maga kissé kacifántos módján, de mindig utat képes mutatni a fiatal jashinista számára. S ahogy mindig, a férfi, válaszol, s tudásának legjobbját adja bele a válaszhoz a pap számára.
- Voltak oly, talán félistennek nevezhető személyek ezeken a földökön, akik hódításaikkal igen csak nevezetessé váltak. Jashin hívein kívül számos más vallás és kultúra próbálta uralni a területeket. S ezen régi, sötét időkben gyakran használtak olyan technikát, mely képes volt nagy létszámú egységeket megzavarni, felbontani és feltartani. Sötét szövetségek, emberek és démonok közti kötelékekkel képesek voltak oly erőkre szert tenni, mellyel egész seregeket támaszthattak fel, s ezzel igázhattak le kisebb falvakat, vagy tarthattak fel egy egész sereget. A leghíresebb talán Mouryo sziklahadserege volt a leghíresebb, ám voltak, akik képesek voltak elesett civileket, shinobikat, nőket és akár gyermekeket is feltámasztani, s felhasználni egy-egy támadás során. Az éjjeli sereg egy efféle hadtestet képviselt. A külső gyűrűket őriztették Jashin birodalma idején, elvégre egy élőholt határőrség igen csak rémületet keltett, s igen csak nagy áldozatokat vontak maguk után.
- Ön ismeri a technikát, Manabu-sama?
- Nem, de meg tudom mutatni.
A két jashinista gyors léptekkel tértek vissza az archívumba, miközben Manabu egy általa ismert történetről beszélt, mely az egyik tartományúr háborújáról szólt. Az ő feljegyzései között megtalálhatják azt, amit Itanashi keres, s ezzel talán egy lépéssel ismét előrébb lehet Yogenshahoz és Jashinhoz.
- Valahol…Itt kell…lennie. – kutatta fel Manabu a poros tekercsek mélyéről azt, amit keresett. Majd egy igen nagyméretű egyént húzva ki leporolt, a majd átnyújtotta Itanashi számára.
A pap részletesen elolvasta, egymás után vagy háromszor, majd elemezni kezdte a történetben felhasznált technikai leírást.
- Valamilyen módon a földet használta fel ahhoz, hogy konzerválja a testeket. Mindenképp tökéletesen kell elzárni a testet ahhoz, hogy ne rohadjon el a talajban, s ne falják fel a különböző bogarak. A konzervált testeket pedig chakra segítségével, képesek lehetünk újjáindítani akár. Bár az agy szinte teljesen elhal, mégis, alapvető mozgási funkciókat betölthet, egy igen nagy létszámú seregben. Ha netalán Shoun kutyái őriznék az erdőnket, távol tartaná a megmaradtakat végleg, s ezzel megalapozhatnánk a Vértemplom alapjait. Visszaveszem az erdőt, és később az összes földet. Mindenkit meg fogok ölni, aki az utamat állja, és halott testükkel Jashin birodalmát fogják őrizni az idők végezetéig. Átkozott lesz ez a föld, Jashin, a Véristen átka fogja félelemben tartani a kontinenst. – a pap az idős jashinista segítségét kérte ismételten, aki készségesen válaszolt neki.
- Manabu, képes lehet valaki a földdel olyan szinten konzerválni egy testet, hogy az ne rohadjon szét?
- Egész seregeket támasztottak fel ezzel a technikával annak idején.
- Tehát a föld maga a szarkofág, melyekből a chakra segítségével ismételten visszatérhetnek az élők soraiba.
- Így van, azonban ezzel az eljárással igen csak lassan mozgó, tudattalan, úgymond élőhalottakat lehet visszahozni. Ezeknek a harci erejük szinte egyenlő a nullával, azonban nagy létszámokban alkalmazva, a maga idején igen csak nagy fejfájást okozott egy komolyabb elterelésben az Éjjeli sereg. Van egy másik megoldás…azonban, annak titkait mély homály fedi.
- Meséljen, Manabu.
- Élt annak idején, a templom falain belül egy fiatal kutató, aki Jashin útja mellett maga akarta felfedezni a halhatatlanság ösvényét. Tudta, ereje nem oly mértékű, hogy a Nagyúr megajándékozhassa őt, ám képességei és kutatásainak hosszú évekig tartó kitartásából, a legendák szerint egy napon visszahozta Yogensha két tartományurát is az életben, kik, a létezésük ideje alatt megismert képességek tudatában volt. A kutató ezt a két, szinte tökéletesen feltámasztott személyt akarta felhasználni, hogy hasson a Hetekre.
- Mi történt vele?
- A Hetek eretnekséggel vádolták, s Jashin útjának elhagyásával, így élve elégették őt.
A két jashinista elhagyta az archívumot és az udvar felé indultak.
- Ahhoz, hogy megfelelően alkalmazhassam a technikát, jó néhány élőlényt kell megölnöm, méghozzá Doton elemű technika segítségével.
- Miután a föld alá juttattad, chakraddal burkot kell a földben képezned ahhoz, hogy huzamosabb ideig konzerválhasd őket. Később a burok felszakad, s a beleölt chakra fogja azon funkcióit elindítani újra a holtakban, melyekkel képesek lehetnek egy lassabb mozgás kivitelezésére.
- Tartson velem, Manabu. – kérte a pap, majd a kapu felé vette az irányt, s kisétált a Vértemplomból.
 
Az erdő fasorai között hűvös éjjeli szél fújt át
A két jashinista éjjeli állatok után kutatott. Itanashi nyomokra bukkant, mely mindne bizonnyal vaddisznóra utaltak. A túrásban friss földet fedezett fel, így érezte, nem járhat messze áldozatától.
Egy vaddisznó túrt épp orrával a földet, kicsinyével az oldalán.
Gonosz aurájú férfi lépett elő a fák közül, majd kezeit összecsapta. A két emlős menekülni akart, ám a hirtelen megremegő föld, és a lesüllyedő talaj magával ragadta őket, és teljesen betemette a disznócsaládot. Itanashi elzárta a járat tetejét, majd az egész üreget összepréselte. Mindeközben föld elemű chakrajával megpróbálta körbeburkolni a testeket, hasonlatosan az általa igen csak nagy számban alkalmazott iwagakure no jutsuhoz hasonlóan, megpróbálva ezzel elzárni a testet a közvetlen érintkezéstől. Érezte, ahogy az egymásba olvadó föld nem semmisíti meg a burkot, hanem egyszerűen áthalad rajta. A disznókat sikeresen zárta el a föld alatt. Ez még gyerekjáték volt a számára. Azonban a burokból a chakrat a testbe vezetni, s visszaállítani a minimális keringetési rendszert már sokkalta nagyobb fejtörést okozott a számára.
A kisebb malac még a föld alatt megsemmisült, amikor chakraját megpróbálta a malac szervezetébe juttatni. Azonban az anyadisznó erős teste és fejlett szervezete képes volt befogadni a pap chakraját. Itanashi mély meditációban ült a fa tövében, miközben chakrajával próbálta behálózni, s elindítani a keringést az állatban. A chakramennyiség ugyan minimális, az alapvető mozgási funkciókhoz azonban talán elegendő.
A disznót lassan a felszínre emelte ismét, a teste még körülvevő burok segítségével, majd megállt az elsötétedett szemű vaddisznóval szemben. A malac nehezen állt négy lábán, majd teste megremegett, és amint felemelte mellső lábainak egyikét, összerogyott, s ismét meghalt.
A lidérc napkeltéig vadászott az erdőben. Összesen hat farkast és három vaddisznót terített le, s próbálta meg visszahozni testüket a túlvilágról.
- A technikával csupán a testet vagyunk képesek visszahozni, a lélek ezzel a módszerrel nem kerülhet vissza a testbe, így sohasem lehet a tökéletes feltámasztás technikája. Ám így is nagy előnyt jelenthet azok kezében, akik képesek kreatívan felhasználni a képességeiket. – Manabu jó tanácsi egész éjszaka segítséget nyújtottak a pap számára.
Az idős pap visszatért a magas hegyekbe, ám Itanashi még az erdőben maradt. Manabu tudásának minden cseppjét megosztotta a pappal, így már csupán tőle függ, sikerrel jár e.
…
A pap éppen ebédjét fogyasztotta egy fa ágán, miközben a megfelelő csalétekkel, mely a fák között húzódó ösvényre lett kiterítve, várta újabb áldozatát.
hangos mozgásra lett figyelmes a pap, érzékei már jelezték az élőlény érkezését. Hatalmas barnamedve sétált ki lassan a bokrok közül, orrával a levegőt szimatolva. Megközelítette a csalétket, majd belenyalt. Ekkor orra ismét a levegőbe szimatolt. Ekkor süllyedt el mancsai alatt a talaj, magával rántva a medvét. Itanashi közelebb lépett, hogy megvizsgálja még egyszer, utolsóként a medvét, mire az, valamilyen ösztönös módon kapaszkodott bele a gödör falába, s hatalmas mancsával a pap felé suhintott. Itanashi hátrahajolt, s ezzel megadta azt az időt a medvének, hogy az kiszabadulhasson. A hatalmas testű emlős morgó hangon indult a pap felé, majd lomha, mégis erőteljes vágtába kezdve, a papra rontott. Itanashi könnyedén hajolt el a mancsok súlyos csapásai elől, köszönhetően az Acél Védelem nevezetű taijutsu képességének. Eközben hideg és ürességet sugárzó szemei a mozgását figyelte, várva a megfelelő pillanatot. S mikor fakó zöld szemei erőtől duzzadóan ismét ragyogni kezdtek, s a határozottság kiült tekintetére, egyetlen erős csapással ütötte ki a medvét, s terítette a földre. A hatalmas test nagyot csapódott a talajnak, majd egyenesen a gödörbe csúszott. Az ájult emlős képtelen volt megkapaszkodni, s így lezuhant a csapda mélyére. Itanashi összezárta a talajt, s ezzel a földaura fogságába taszítva az élőlényt. Ismételten chakrat koncentrált, s az aurából, kiegészítve a földbe vezetett chakrajaával behatolt a medve szervezetébe, s lassú keringetést indított ismételten be. Majd várt. Várta, hogy a hatalmas testű medve, szürkés szemeivel, s vérző fejjel, előmásszon a földből, mancsának segítségével kitúrta magát, majd megállt a pappal szemben. Üres tekintete a papot figyelte, majd orrát és fülét használta felváltva. A szervezetébe jutott chakra mennyiségének köszönhetően az összes érzékére támaszkodott egyszerre, nem volt képes tudatosan alkalmazni a legszükségesebbet. Agya nem tudta megkülönböztetni a szükséges és szükségtelen neszek és szagokat, még ha talán jóval élesebb is volt jelen pillanatában, elvégre, más funkciókat nem igazán használt. A medve lassú morgással emelte meg jobb mellső mancsát, majd előre lépett. Ezzel szinte párhuzamosan emelte bal hátsóját is, s imitálta a mellső mozgását. Közeledett a pap felé, miközben orrát és fülét egyszerre mozgatta. Szemeivel a pap derekát figyelte.  A hatalmas termetű emlős mikor egy méteres távolságba került Itanashitól, megállt, majd megtámaszkodva hátsó lábain, két lábra egyenesedett, ezzel túlnőve a pap magasságán is. Mellső mancsaival kapálózott egyet maga előtt, majd felmordult, végül négykézlábra ereszkedett, s leült a földre. Itanashi elmosolyodott.
A pap némi kézjel segítségével előhívta azt a bizonyos földaurát, majd betemetve a medve testét, ismét a föld alá zárta őt.
…
 
A Démonok országának nyugati határánál csordogáló folyó mentén kialakított halászfalu kapuján csuklyás idegen lépett be. A faluban élő tizenegy dolgozó nagy munkában volt. Néhányuk hálókkal a hátukon sétáltak az egyetlen útján a falunak, míg mások ládákat pakolt vagy a víz mentén munkálkodott. Mindegyikük felfigyelt arra a különösen ijesztő, hideg és rémületet keltő érzésre, mely a vándorból áradt. Sokan félbeszakították munkájukat, s az idegen felé fordult. Néhányuk eszközeikkel a kezében, remegő lábakkal lépett előre. Féltek, ezt nem tudta egyikőjük sem eltakarni egy olyan elől, aki több száz ember szemébe nézett, mikor félelmeik eluralkodtak elméjükön a halál előtt. A tizenegy férfi körbeállt a papot, majd egyikőjük nagy nehezen beállt a moshing pitként kialakított területbe.
- Nem szívesen fogad a falu vendégeket. Sok munkánk van így kér… - mondatának félbeszakításáért valószínűleg a talpa alatt megremegő földrengés érzete okozhatta. Itanashi talpa alatti területet kivéve, kör formájában szakadt le szinte a talaj az emberek lábai alatt, eltemetve ezzel őket. A pap egy keskeny oszlopon állva, lép előre, mire talpa alá elér a vízszintesen becsúszatott földdarab, s létei alatt teljesen bezárul a föld. Elegendő chakrat koncentrált a földbe, a négyszeresét annak, amelyet eddig a három sikeresen elfogott Shouistáknnál alkalmazott. A földben lévő chakra burkot képzett mind a tizenegy test köré, végleg a semmiségbe zárva őket. Immáron másodjára tekinti meg a pap a napnyugtát a Vértemplom falain kívül, ezúttal a kihalt város egyetlen kikötőjéből. Szerette a természet szépségét, s némiképp magával ragadta. Ha eljön az Ő birodalma, minden egyes napnyugtát meg fog tekinteni, ahogy az beragyogja birodalmának határait. A faluban lévő élelem, folyadék és még a pihenésre is alkalmas ágyakat kihasználva, a pap pihenni tért. Érezte, jó úton halad, így nem kapkodhatja el, hanem újult erővel kell belevágnia a másnapba.
A hajnali nap sugarai beragyogták a folyó lassú sodrású vizének felszínét, mikor a pap árnyékot vetett rá. A vízben ment, hogy megmártózzon, s lemoshassa magáról a reggeli fáradalom nyomait, felfrissítve ezzel testét.
- Hamarosan itt az idő…
Miután elkészült, összepakolta felszerelését, majd elhagyta a kihalt halászfalut.
…
A határ menti völgyen elterülő falu adott otthont Shoun, Farkas klánnak nevezett törzsének.
A gyermekek a fából épült falak mögött játszottak, néhány asszony épségükre figyelt, míg mások férjeiknek segítettek a frissen fogott vadakat a falu közepén található, nagyobb tábortűz felé cipelni, s előkészíteni a sütést. Az Ősz első napján a Farkasok lakomát tartanak az Istenük Shoun számára, köszönetet mondva neki, s könyörögve fordultak kegyeiért a tél beállta előtti bőség érdekében. Az egész falu egybegyűlt, s nagy ünneplés vette kezdetét. Szaké- és boroshordók kerültek elő, hatalmas, bőséges hústálakkal teltek meg az asztalok. Néhány vadász szinte azonnal a nyár legizgalmasabb üldözéseiről kezdett mesélni. A több méteres lángok a magasba csaptak, fénye az egész falut bevilágította. Egyszerűbb, sárból és fából összeeszkábált házaik kiüresedtek, mindenki az ünnepségen vett részt. Egytől egyig állat, leginkább farkasok bőrébe bújtak, a gyerekek egy csoportja a hatalmas tüzet táncolta körbe.
Még a kapuban álló két őr is a bentiek felé irányították tekintetüket, ám érzékeikkel a falu bejáratának környezetét figyelték. Vidám aura övezte az ünneplő falut. Majd szinte érezhetővé vált a sötétség. Egyikük hirtelen fordította a sűrű erdő felé tekintetét.
A két őr azonnal eldőlt, ahogy a láthatatlanul érkező, fekete rudak lyukat ütöttek mellkasukba. Megszólalni sem volt idejük. Itanashi kisétált a fák rejtekéből, majd megállt a kapuban. Három hasonmása lépett ki mögüle, elrejtőzve mindezidáig a sötétségben.
- Kezdjünk bele. Most megmutatom Shounnak, milyen különbség van Isten és Isten akarata között. Remélem hallod szavaim. – mosolyodott el, majd miután a hasonmások eltűntek a földben, a valódi pap nemes egyszerűséggel sétált be a faluba, s haladt az ünneplő tömeg felé. Mire a tűz megvilágította sötét páncélzatát, s köpenyét, felfedve a vérmaszkot, már többen előre álltak, s a civileket hátrébb, az asztalok takarása felé terelték. Orruk és hallásuk valóban állati ösztönökkel ért felé, kiszagolták a papot, mielőtt még az támadhatott volna. Kezükben érezték az előnyt. Összesen hét, chakraval rendelkező állt fel a pappal szemben. Kiélesedett fogaik és körmeik a pap vérére éheztek.
- Hát itt vagy végre, te kegyetlen gyilkos. Most megbosszuljuk fivéreink és nővéreink halálát. Shoun! Ma, az Ősz első napján nem más, mint Jashin mészárosa lesz terítéken. Fogadd tőlünk ajándékunk, s szánj meg minket bőséggel a tél beállta előtt. kapjuk el – imádkoztak, majd szinte egyszerre rontottak a papra. Egytől egyig ugrottak előre, ám a pap két kezét előre tartva, hatalmas, pusztító löketet küldött feléjük a Kasseiken segítségével. Az elsőket teljesen szétégette, megcsonkult testüket pedig igen csak hátrasodorta, belezúzva a talajba. Kiket később ért el az örvény, ugyan túlélték, sérüléseik így is igen csak mélyek, s kellően kibírhatatlan. Csupán hárman tudták elkerülni a pusztító hullámot. Azok a lehető leggyorsabb, s legkiszámíthatatlanabb mozgással közelítették meg a papot, s éles körmeikkel, gyors támadásokat intéztek ellene. A pap nem volt képes hárítani az összes csapást, ám elfeketedett bőre óvta őt a karmok ellen. A shounisták hamar felfedezték támadásuk gyengeségét, így stratégiát váltva, hátraszökkentek, s oldalról, egyszerre indítva a pap által már látott Tsuugakat, megpróbálták pörgő mozgásukkal széttépni a papot. Sikeresen elkapták őt, s a hihetetlen forgást kihasználva, darabjaira tépték a papot. Miután kivégezték ellenfelük, félbehagyták a technikát, majd a megmaradt bakancspár felé sétáltak.
A bakancsból hirtelen kőtörmelékek kezdtek el felfelé gördülni, s igen gyors tempóban építették újra Itanashi testét.
- Hm. Azt hittem, többre lesztek képesek. Ám itt az idő – mutatja el az újabb kézpecséteket a teljes egészében újjáépült pap – hogy bűneitekért végleg Vezekeljetek. – mondta, mire a körülötte állók nyakán sötét gyűrűk formálódtak, s azonnal, sisteregve kezdték égetni a nyakat és a hozzájuk nyúló kezeket. Térdükre rogytak, s vagy a fuldoklásban, vagy pedig a sötét chakratól, de…nem maradt sok idejük hátra.
Ekkor a három klón előtört a földből, háromszögben felállva az asztalokkal körbevett civilek körül, majd egyszerre összecsapva kezeiket, a föld alá süllyesztették a megmaradt lakosságot.
A földön térdelők hirtelen, akaratuk ellenére emelkedtek fel, míg talpuk el nem hagyta a talajt, majd a gödör felé kezdtek el lebegni. Itanashi ott állt, s koncentrált, szemeivel végignézett a négy megmaradt halálraítélten. Miután sikeresen a gödörbe zárta a megmaradt négy shinobit, a gödör felé állt.
- Meg fogom védelmezni azt, ami az Övé. Vissza fogom szerezni azt, ami az Övé. Shoun kutyái. A mai napon végleg meghaltok. Amiért bemocskoltátok a Vértemplom erdejét, bűnhődnötök kell. S halott testetekkel az Ő seregét fogjátok erősíteni, hogy később kiirthassam a teljes vallásotokat. Farkasok. Nektek bealkonyodott – üvölti szinte a pap diadalittas beszédét, majd a klónjai segítségével, bezárja és összetömöríti a gödörben ragadt tizenkilenc személyt. Itanashi mindvégig chakrat koncentrál a talajba, hogy azzal körbefonhassa a halálra ítéltek testét, és szinte a talajba zárva testüket, gyarapíthassa kisebb seregét. A klónok eltűntek, a pap pedig egy tekercsből idézve számos vért, felvéste a Jelet a tábortűz köré. Ott, ahol a halottak nyugszanak.
- Meg fogod bánni. Ugyan a Farkasok eltűnnek, fivéreink a világ végéről is ki fogják szimatolni azt a mocskos szagod. Az összes klán rád fog vadászni, s nem fog nyugodni, míg véred nem fogja a talajt mosni. – szólalt meg egy hang a pap háta mögül. Az egyik földre terített volt az. Nagy nehézségek árán, de képes volt talpra állni. Itanashi elmosolyodott, majd szembe fordult a shounistával. Ezt a gyalázatot Isten nem fogja eltűrni. – ekkor hangja megakadt, hörgő hangon próbált köhögni, de a hirtelen érkező pap szorító keze erősen szorította, majd elemelte a földről.
- Azt akarom, hogy Shoun minden híve engem keressen. Megkönnyítik a feladatom. Egyesével fogom kiirtani az összes falkátok. Bújhattok bárhova, előlem nem fogtok elmenekülni. Túl régóta birtokoljátok azt, ami nem illeti meg a fajtátok. A nagyúr visszatért, s most az én kezembe adta hatalmát. Én pedig az utolsó fattyú korcsig ki fogom irtani a fajtádat. Te pedig…segíteni fogsz nekem.
- Előbb halok meg – köhögte, majd egy vérrel keveredett köpéssel, célba vettte és eltalálta a pap arcát. Ekkor Itanashi ujjai még szorosabban szorították a férfi nyakát.
- Ez pontosan így fog történni. Majd azután segíteni fogsz nekem. Az összes farkas az ő seregét fogja erősíteni. – mosolygott el, majd az Iwan Yomi nevezetű technika segítségével, feltépte a körülöttük lévő talajt, s apró kövekkel, teljesen beépítette a földre engedett férfit, majd az élve beburkolt shounistát eltemette a föld alá.
- Ezzel lesz tökéletes.  
…
Két hete már, hogy a pap elvált Manabutól, s megkezdte vadászatát, s gyakorolta képességét, míg végül le nem számolt az erdőbe telepedett népéséggel, Shoun híveinek egy törzsével. Ugyan számos csoport él még elszórtan az ország határain belül és kívül, mégis…egy végleg elpusztult. Hatalmas, vérrel felvésett Jashinista szimbólum maradt csupán a falu közepén, mutatva ezzel, hogy a Véristen birtokába vette a kihalt falut.
- Hát visszatértél fiam. – köszöntötte Manabu a kapuban a papot. – Már épp a keresésedre akartam indítványozni egy csapatot, örülök, hogy nem esett bajod. Mégis…hol voltál?
Itanashi mögött ekkor különös hangokat hallott az idős jashinista, majd Itanashi mellé sétálva, a kapu előtti szirtre tekintett.
Majdnem három tucatnyi személy állt a pap mögött. Fekete szemükben üresség tükröződött, bőrük fakó színűre volt festve, ruhájuk pedig igen csak megtépett volt. Testtartásuk semmiképp nem hasonlított egy egészséges emberéhez. Azok az érthetetlen hangok pedig…
- Ezek Shoun hívei. A bundájukból ítélve a Farkasklán?
- Az Ősz ünnepén haltak meg egytől egyig.
- Itanashi. Ezzel háborút szítottál egy Isten ellen. Ez még a te képességeidnek is sok. Igen csak meggondolatlan lépés volt, mely nem jellemző rád.
- Shoun indította a háborút azzal, hogy belépett az erdőbe. Itt az idő megtudnia, Jashin igenis visszatért. S visszaveszi azt, ami Őt és csakis Őt illeti.
- Ehhez még nem állsz készen. Túlságosan is nagy fába vágtad a fejszédet ezúttal. Hiszen egy év kellett, hogy felkutasd a Farkasok megmaradt táborát, mégis hogyan akarod őket felkutatni?
A föld ekkor megremegett, majd a pap mögött egy koporsó kezdett el kiemelkedni. Szürkés faburkolatáról lehullott a föld, ám fedele zárva maradt.
- Ez…meg…micsoda?
- A kulcs a sikerhez. Azt mondta, van egy másik út. Fejtsük meg. – mondta vészjósló hangján a pap.
 
 
//Újabb kalanddal összefüggő tanulás, mely inkább az idő végett válik használhatóvá, mintsem az azonnali megtanulással, elvégre, nem ehhez szoktattam a karakterrel alkotott művek olvasóit. Ugyan a történet maga nagyobb eseményt dolgoz fel, nem is oly nagy erődemonstrációval, inkább a környező világ bemutatásával és a technika megismertetéséről szóló történetek felvezetésével, mégis, másfél évnyi anyag befejezése lenne a fejezet egy nagyobb Bővítménysorozathoz, mely a Vallásháborúk címet viselő "Könyv" I. része. Mivel leginkább ez a törzs volt az, akik keresztezték Itanashi útját ez idő alatt, számos tagját elvesztette már, így egy efféle végső leszámolás erejére szerintem reális lett.
!!A végszóban létrejött technika nem a kitaláció műve, hanem a Wikian utána olvasva, és az animében is újranézve az ott szereplő lehetőséget vetettem fel. Mivel a leírásban nem szerepel ez a fajta létrehozási módja, így nem alkalmaztam, csupán előkészítettem arra az esetre, ha a staff elfogadja a technika, még nem frissített verzióját.
Amennyiben a tanulás elfogadásra kerül, a történetben leölt, és földdel elzárt személyek száma, melyet az adatlapon is vezetni szeretnék,
2+11+20+(1), egy medve=35. Ebből (egy), kit a tudatával együttesen hozna vissza a pap, miután megtalálta a megfelelő megoldását az elektromosság meglétéhez.