Ninja Akadémia

Ez a nap más volt számodra, mint a többi. Ugyanolyan hideg, zord idő köszöntött kinn a szabadban, ugyanakkora hó borította a monoton, mégis gyönyörű tájat, a szél a szokásos módon kavarta a havat, mégis jelen esetben számodra újdonsággal telve indul a reggel. Nem azért sietsz az akadémiára, hogy részt vegyél egy unalmas órán, nem, te már Genin vagy.
Shinobik új generációja, ki arra vár, hogy beosszák egy Yukigakurei csapatba, megkapja mesterét és másik két társát, kikkel majd vált vetve védhetik meg hazájuk becsületét.
Rajtad kívül mindenki idegesen feszengett a tanteremben, jöttek a felvetések, ki kivel kerül össze, de voltak akik azon imádkoztak, hogy imádott, elválaszthatatlan barátjával legyenek egy csapatban. Mást sem lehetett hallani, csak pisszegést, súgdolózást, a hátad mögött pedig fogadnak is arra, ki kivel kerül össze.
Te nem foglalkoztál senkivel, meglehet te voltál benn a legizgatottabb, vagy csak te voltál olyan fegyelmezetlen, hogy ezzel ne zavard a teremben helyet foglaló úriembert, aki éppen egy papírost tanulmányozott.
Végül elkezdődött...mindenki szép sorjában felkerült a listára és mindenki megtudta kivel lesz beosztva, hallod is a hátad mögül a csalódott sóhajt, ahogy szépen sorjában veszítik el a fogadást.
- Hoshizoku Kaito! - Szólított fel végül téged a szinte védősáncként felállított asztal mögül az idősebb, szakállas úr, kit a falu vezetőjének tanácsnokaként ismersz amellett, hogy oktató.
- Kishimura Korra, Kauro Bolin. - Hallod meg a neveket s miután bizonyosságot szereztél róla, hogy biztos nem tévesztették össze a társaidat másokkal, elkezdheted a róluk szerzett információk csokorba szedését



Korra virgonc és felelőtlen, ő az osztály legvagányabb leányzója, mindig a nagymenőkkel mászkál, hiszen magát is annak gondolja. Nem meglepő mondjuk, hogy ninjazseninek hívják a tanárok, csak a probléma vele, hogy lusta és készségeinek fejlesztése helyett több időt szentel a szórakozásra és a csínytevésekre. Hallottál pletykát róla, hogy már ismer egy két Hyouton elemet, de ebben nem lennél olyan biztos.
Bolin az ellenkezője, szorgos és mindenkinek próbál megfelelni, viszont ez sosem sikerül. Ügyetlen, kétbalkezes és nem igazán a jutsuk szakértője. Viszont érdekes kapocs, hogy teljes két napig Korra barátja volt, persze, mint ez utólag kiderült csak azért, hogy jól pofára ejtsék és kinevessék őt, így kettejük között a viszony nem épp felhőtlen. Látszik is kettejük viselkedésén, hogy nem tetszik nekik a párosítás, szinte nem is törődnek a csapat harmadik elemével, azaz veled, máris egymást méregetik nyelvüket öltve.
Na és a slusszpoén, hogy ezt a káoszt ki fogja rendben tartani?
- A Senseietek pedig...Nakatsura Fong. - Tette hozzá az úr, mire mindenki szinte szempillantások alatt némult el. Kellemetlen pillantásokat vetettek egymásra, érzed is ahogy valaki a hátadmögül együttérzően megütögeti a vállad.



Szigorú, kegyetlen és basáskodó. Állítólag őt még senki sem látta vigyorogni, sőt azokat sem, akik az ő szárnyai alatt fejlődtek. Viszont az mellette szól, hogy kezei alól nagy nevű Chuninok kerültek ki, akik már vitték valamire az életben, egyetlen mellékapása volt, pont az a személy, aki miatt az arcát sebhely dísziti.

//Reagáld le az eseményeket, mivel nem írtál kívánságokat a társak és a Sensei-t illetőleg, kicsit szociálkompatibilisre csináltam a felállást, ezzel a csapattal nem lesz monoton a játék. Természetesen, ha kifogásod van valami ellen, várom üzenetben.//

Nyugodtan ücsörgök a teremben, miközben a többiek izgatottan sutyorognak. Én teljes mértékben a falu gondjaira bízom magam, így kevésbé tükrözi arcom, mennyire izgulok. Természetesen én is kíváncsi vagyok kikkel hoz össze a sors, de ettől még nem fogok össze vissza csacsogni.
Majd megérkezik egy manus, aki rövid papírmunkát követően elkezdi sorolni a csapatok beosztását. Miután meghallom a nevem, ki is derül, hogy kiket kapok. Korra és Bolin. Örülök a választásnak, mivel így egy vagány lány társam van. Bolin meg... ő Bolin. Olyan, amilyen. Biztos azért rakták hozzánk, mert sokat tanulhat majd tőlünk. Majd próbálok segíteni rajta, de nem leszek apja, az apja helyett. A Sensei neve viszont nem mond semmit, még nem hallottam róla. Viszont úgy tűnik a többiek már igen, mivel nagyon elcsendesedett mindenki.
- Remélem nagyon jól fogjuk érezni magunkat! - szólalok meg. - A képességeimmel biztos vagyok benne, hogy hamar chunin leszek. Mikor kezdjük a világ megmentését? - fejezem be egy hatalmas vigyorral az arcomon.

//Nekem teljes mértékben megfelelnek a társak és a Sensei is Nem vagyok válogatós ilyen téren. //

Véget ért az amúgy sem sokáig tartó elosztás, mindenki csoportosulni kezd a teremben, keresik a melléjük kiosztott embereket. Valaki örül társaiknak, valaki többet között a te csapatodban is, duzzognak az eredményt illetőleg olyannyira, hogy...
- Jajj fogd már be... - Int le téged Korra, majd felemelt kézzel rohan a már menni készülődő úriember felé.
- Uram, itt valami gond lesz, mellém két bénát osztottak be! - Kiáltja már messziről, mikor fintorogva odahajol hozzád Bolin.
- Hagyd rá, mindig ilyen. Nekem tetszik az elhivatottságod, hiszem, hogy én is megváltom a világot. - Mosolygott, majd észre se vette, mennyire közel hajolt hozzád, elveszítette egyensúlyát és hatalmas puszit kapott az asztaltól, melyre rázuhant.
Mindenki hangos nevetésben tört ki, Korra pedig sértődötten mutatott irányotokba, ezzel próbálván bizonyítani igazát.
- Ugyan Korra, tévedsz. Kaito igaz, nem olyan kiemelkedő diák, mint te, de kiforratlan tudása bőven az általad közölt "béna" kifejezés felett jár. Bolin pedig...nos... - Akadt el a szava hirtelen, majd fejére kapta kalapját és az ajtó felé fordult.
- ...Sok sikert! - Köszönt el, majd ki is viharzott a teremből.

A megbeszélés véget ért, s az is el lett mondva, kinek hol lesz a következő immáron mesterükkel való tárgyalása. Nektek az akadémia udvarán lesz találkozótok Senseitekkel.

//Maradunk itt, csupán innentől az udvaron leszünk, mint pontos helyszín.//

Lassacskán halad a csapatosztás, viszont az egyik társam kissé meglep. Korra ugyanis panaszkodik, hogy két bénát kapott társnak. Kissé mérgesen tekintek rá ezért, de hamar elfelejtem a dolgot.
- Nyugi cica, hamarosan én leszek a falu vezetője. Bár lehet hogy olyan híres leszek, hogy az egész országot megkapom, vagy a világot... - mondom neki halálosan nyugodtan.
Bolin szavaira elvigyorodok. Nem hiszem hogy ő is olyan világmegmentő lenne, mint én, de ha ez a tervet, akkor hajrá. Végül is, egy társ jól jön.
Végül lezáródik a csapatelosztás, mindenki megy a maga dolgára. Mi az udvaron állapodunk meg, így hát azonnal a Sensei felé fordulok.
- Nos, mikor kezdjük a világ megmentését?

Továbbra is mosolygok, főleg amikor meghallom Bolin tervét. Most sem igazán mondok neki semmit, inkább csak megyek az udvarra, hogy találkozzunk a Sensei-jel. Kissé meglep a mogorva nőszemély, főleg amikor előadja a szabályait. Az arcomról "leolvad" a mosoly és a komorság veszi át a helyét.
~ Ez aztán a keserű nőszemély... ~
Kissé elkalandoznak a gondolataim, majd azonnal visszarázódok a való világba, amikor meglátom mit művel a kunoichi Bolinnal. Kérdésére hatalmas vigyor terül el az arcomon, majd boldogan válaszolok:
- Természetesen a segítségére sietek! - mondom.
Villámgyorsan a Sensei felé ugrok, majd megpróbálom kigáncsolni. A Dinamikus Akciónak köszönhetően valószínűleg észre sem fogja venni, hogy mit csinálok. Ehhez járul még az eddigi edzéseim során szerzett gyorsaságom. Esélye sincs ellenem! Teljesen biztos vagyok a dolgomban, esély sincs rá, hogy kitérjen a csapásom elől, kivéve ha felugrik a levegőbe. Akkor viszont Korra lendülhet támadásba!


//A karim jelleme miatt ennyire kamikaze. "Speciális" képességem, hogy gyorsabb vagyok az átlagnál, ez természetesen szerepel az előtörimen és adatlapomon is.//

Mint mindig, Saki most is a terem hátsó végében ült, várva a csapatbeosztást. Szép sorjában mondták be a neveket, és lassan a kunoichire is sor került. Két fiú mellé osztották be, akik lényegében ellensúlyozták a félénkségét, hiszen mindkettejüknek a nagyszerű shinobivá válás volt a legnagyobb álmuk. A kékes hajú lány nem szólt semmit, csupán bólintott, amikor megtörtént a sensei kinevezése is. Haladtak tovább a névsorban, de az egyik csapatnál koránt sem volt olyan nagy egyetértés. Saki névről ismerte őket, ám sosem elegyedett szóba velük, esetleg még az akadémiai évek eleje alatt beszélgethettek. Amikor kiderült, hogy ki lesz annak a csapatnak a mestere, a teremben megfagyott a levegő. A genin is hallotta már ezt a nevet, idősebb ninják folyton emlegették. Örült, hogy nem a legszigorúbb mestert fogta ki, mert így is félt az új kihívásoktól. Miután a tanulók szétszéledtek, mindegyik csapat ment a találkozó helyekre. Saki csapata az egyik szomszédos terembe ment át, ahol már várta őket új tanítójuk. A lány a fal mellé húzódott, nem akart nagyon szem előtt lenni és onnan figyelte a történéseket. Egyszer csak korábbi mentora toppant be és váltott néhány szót a senseiükkel. Szíve hevesebben kezdett verni, pupillái kitágultak és keze is önkéntelenül ökölbe szorult. Nem akart belegondolni a lehetőségekbe. Valami nagyon rossz dolog készült, érezte a bensőjében. Ekkor egy fiatal chuunin is feltűnt, majd szólt a lánynak, hogy kövesse őt az udvarra.
- Um... hai - motyogta maga elé a kunoichi. Ennél magabiztosabban sajnos nem tudta a futár tudtára adni, hogy megértette, csupán össze kell még szednie magát. Az ajtóban még megálltak egy kicsit, mert a lány régi mentora váltott pár szót a chuuninnal. Ugyan a beszélgetést halkan próbálták elintézni, ám így is sikerült a geninnek kihallgatnia őket. Ekkor jutott tudomására, hogy áthelyezik egy másik csapatba Nakatsura Fong kezei alá, hiszen neki van a legtöbb esélye igazi ninját nevelni belőle. Erre hirtelen összeszorult a gyomra, azt kívánta, bárcsak maradt volna még az Akadémián pár évet. A fiú hirtelen vágódott ki a teremből, majd gyors léptekkel indult el, Saki pedig követte, bár először nem nagyon akaródzott elindulni.
Amikor kiértek az udvarra, már javában tartott egy harc Fong-sensei és a három genin között. A chuunin magához hívatta a nőt, így a kunoichi szem elé került. Eddig igyekezett a fiatal shinobi mögött maradni, hátha elkerülheti a többiek tekintetét. Amikor azonban megszűnt ez a védelem, mintha megdermedt volna. A másik csapatba se lett volna könnyű beilleszkedni, de itt egyenesen kívülállónak érezte magát. Bolin helyére került, aki ennek nagyon örült és gyorsan el is ment az udvarról. A chuunin is eltűnt Saki szeme elől, tehát már nem volt visszaút. Korra megjegyzése miatt lehajtotta a fejét és próbált láthatatlanná válni, kevés sikerrel. A másik csapattársa egyelőre nem reagált a jelenlétére semmit, ám felé sem mutatott túl sok bizalmat.
*Valamit... mondanom kéne.* Ez gondolatban jó kiindulásnak tűnt, viszont Saki még mindig csak csöndben állt az udvaron és nem mert megszólalni. Jobb kezével átnyúlt maga előtt és megfogta a bal karját, mintha ettől remélt volna valami menedéket.
- Ko-konnichi wa... - próbált illedelmesen köszönni, de hangja elcsuklott a végén. A nevét már korábban elmondta a chuunin fiú, bár nem tudhatta, hogy figyelt-e mindenki. Az osztályból soha senki nem figyelt fel rá, tehát a másik két genintől sem várhatott túl sokat. Talán, ha elég ideig marad csöndben, akkor valaki más töri meg a csendet.

Sebesen száguldok a célpontom felé, majd sikerül elgáncsolnom. Tudtam én hogy kiváló shinobi vagyok! Azonban nincs időm túl sokáig örülni, ugyanis hamarosan egy farönk lesz a Sensei- ből. A cetli láttán feldühödök, azonnal próbálom megtalálni, merre lehet. A kunoichi épp Bolin hátsóján áll, készen arra, hogy újra támadjak. Már éppen el akarok indulni, amikor egy újabb shinobi jelenik meg, hírt hozott... Türelmesen, de harcra készen várom miről van szó. Így derül ki, hogy Bolin nem is ide tartozik.
- Szegény... - szólalok meg. - Te őrült, ha hamarabb jössz, akkor nem hagyják őt helyben! - ripakodok a futárra, majd felcsillan a szemem, ahogy meglátom a lányt.
Azonnal oda sietek az újdonsült társamhoz, megfogom a kezét és a mellkasom magasságáig emelem. Vidám mosoly terül az arcomra és válaszolok a köszönésére:
- Üdvözöllek Saki chan! - mondom. - Mi még nem igazán ismerjük egymást... a nevem a nagy és rettenthetetlen Hoshizoku Kaito! Remélem jól fogod érezni magad közöttünk!
Nem igazán ismerem a lányt, alig volt vele dolgom. Annyit tudok, hogy nagyon félénk és csak ritkán beszél. Ez jó dolog, mivel így lesz, aki meghallgasson engem!
- Viszont van még egy befejezetlen dolgom! - nézek szúrós szemmel a Sensei-re, majd újra támadásba lendülök. A terv ugyanaz, mint az előbb, viszont ezúttal tovább támadom, ha esetleg kitérne a támadásom elől!

A lány kicsit megrettent, amikor egyik csapattársa csak úgy előtte termett és megfogta a kezét. Még senki nem üdvözölte ilyen hozzáállással, tehát a szíve mélyén hálás volt, még ha nem is tudta kimutatni. Tekintete a földre szegeződött, majd megpróbálta viszonozni a köszöntést.
- A-arigatou... Kaito-san - motyogta Saki. A fiú hevesen és gyorsan reagált mindenre, szóval a geninnek nem volt túl sok ideje reagálni. Mire összeszedhette volna a bátorságát, Kaito nekirontott a sensei-nek. A kunoichi nem mozdult a helyéről, és csak annyit látott, hogy másik csapattársa elég felelőtlen módon dobott el néhány kunai-t a nő felé.
*Um... tennem kéne valamit.* Szorította ökölbe kezét a fiatal shinobi, ám ekkor érezte, hogy valaki megfogta a vállát. Csak egyetlen ember lehetett olyan gyors, mégpedig a mesterük. Saki homlokán verejtékcseppek gurultak le, habár az udvaron elég hideg idő volt. Tudta, most nagy bajba került és ez már az éles helyzet, nem pedig az ártalmatlan gyakorlás. Bízott benne, hogy a sensei szándékosan nem sebesítené meg, ám szükségük volt a tanulásra, ezt nagyon jól tudta. Amikor a kunai hideg pengéjét érezte a nyakán, már közel állt a síráshoz. Eszébe jutott a genin vizsga, ahol ellenfele nem kímélte volna meg az életét, ha éles küzdelemről lett volna szó.
*Korra-san... Kaito-san... kérlek!* Hangosan nem volt mersze kimondani a szavakat, így csak saját elméjében hangzottak el ezek. Remélte, két csapattársa már megszokta annyira, hogy segítsen neki. Bízni akart bennük, ám Korra előbbi cselekedete miatt ismét megrettent. Abban a pillanatban jött rá, hogy a genin élet nem könnyebbséget, hanem inkább újabb nehézségeket gördített elé. Tekintete kereste Kaito-t, akiben kicsit jobban bízott. Már csak a tőle érkezező fogadtatás miatt is szimpatikusabb volt neki a fiú. Sötétkék lélektükrei megállapodtak a másik ninján, azonban rögtön tovább is siklottak, amint észrevette, hogy valószínűleg rettegés áradhat belőlük.
*Talán én is... tehetnék valamit. De nem mozdulhatok. Közelharcban pedig... nagyon gyenge vagyok... semmi esélyem.* Gondolkodott el a kunoichi, hiszen ő maga is hasznos akart lenni, ám a lehetőségek igen korlátozottak voltak a számára. Távolabb nem tudott kerülni Feng-sensei-től, hiszen erősen szorította a vállát, ráadásul még a kunai is ott volt a nyakánál. Semmilyen taijutsu-t nem ismert, amivel akár csak egy hajszálnyi előnyt tudott volna kovácsolni magának. Persze fizikai ereje amúgy is jóval alulmúlja a mesterét, sőt nagy valószínűséggel másik két csapattársáét is. Sajnos arra még kevesebb lehetőséget látott, hogy valamilyen orvosi trükkel próbáljon meg kiszabadulni. Még nem ismeri olyan jól az emberi testet, hogy olyan pontra célozzon, ami hatásos. Vagyis, jelenleg a két másik geninre kellett számítania, mást nem nagyon tehetett. Már megszokta a tehetetlenséget, ám életében először nehezedett a vállára ennek következménye. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd hangtalanul tátogni kezdett: kérlek... segítsetek.

Azonnal támadásba lendülök és próbálom kiütni a Sensei-t, de ő még korábban kunaikat hajít felém. Ráadásul majdnem el is talál... Kissé megijedek, de nem esek pánikba. Viszont ezzel a mozdulattal elterelte a figyelmemet, most pedig eltűnt. Villámgyorsan tekintek körbe, így hamar észre veszem Saki chan mögött. Most viszont más a helyzet, mint eddig. Egy kunait szegez a lány torkának, szóval nem ugorhatok a Sensei-nek.
- Mit kér Saki chanért cserébe? - kérdezem, azt hiszem ez most a tárgyalás ideje.

//Kaito, a Kunaikat Korra dobta, nem a Sensei//

Saki teljesen leblokkol, ami várható volt, mármint a mester számított rá, lévén, a futár elmondta, hogy a lány miért is csatlakozott az általa irányított csapatba, de Kaito reakciójára a mester megrázta a fejét.
Ekkor újabb kunai szántja át a levegőt, mely a mesteretek és Saki irányába tart. Szerencsére nem találja el a megszeppent genint, a mester pedig könnyű szerrel elhajolt előle, ám mikor az elhaladt mellettük tágra nyíltak a szemei.
- Feküdj! - Kiáltott fel, majd Sakit szinte arrébb lökte, s Feng maga pedig egyenesen ráugrott. A pengén lévő robbanócetli szép nagyot szólt, szinte egy genin szintjéhez mérten ette meg mesteretek a trükköt, talán azért lehetséges ez, mert nem gondolta volna, hogy Korra ilyen megoldáshoz folyamodik.
- Embeeeeer...legalább próbálkozz kiszabadulni a szorításból, shinobi vagy, nem bajba esett gazdag csemete. - Korholta le a zseninek beállított lány újdonsült társát, Sakit, mire a mester nem, hogy éktelen haragra gerjedt volna, hanem elismerően bólintva segíti fel Sakit, kinek szerencsére semmi baja nem esett, már a Földre pottyanás fájdalmától eltekintve.
- Erről van szó. Kaito, éles helyzetben a társunk élete csak akkor megmenthető, ha az nem veszélyezteti a küldetést. Egyébként kolonc, ezt jegyezzétek meg. Ez egy Shinobi szabálya és Korra a legmegfelelőbb megoldást választotta, ráadásul pontosan is célzott. - mondta a sensei, majd az általa felsegített lányra nézett.
- Saki, a legrosszabb pillanatban sem szabad feladni a harcot, nem csak a saját életedért felelsz, hanem a társaidért is, nem beszélve a hazádról. A tehetetlenség nem ninja erény, de ezt majd megtanuljátok éles helyzetben. A próbának vége, megtudtam, amit akartam. Kövessetek, máris küldetést kaptunk. - mondta, majd intett felétek, hogy kövessétek.

Megadóan állok és várom, hogy mi fog következni. Erre néhány kunai repül Saki felé, amitől teljesen elsápadok. Az az idióta Korra támadásba lendült, miután én leálltam. Ráadásul még robbantott is... és még a Sensei is megdicséri. Azonnal elvörösödik a fejem a méregtől és szinte már robbanok.
- Chö, én meg tudom védeni a társaimat és még a küldetést is sikeresen teljesíteni tudom! - szólalok meg.
Összefonom karjaimat a mellkasom előtt és úgy követem a Sensei-t. Közben Saki-hoz közeledek és mellette próbálok haladni.
- Nem esett bajod? - kérdezem tőle. - Az az őrült majdnem sült húst csinált belőled... azt hiszi, hogy elveheti előlem a rivalda fényt. Hát majd én megmutatom neki!

A kunai, a zuhanás és a robbanás annyira sok volt egyszerre, hogy a genin kis híján elkezdett zokogni. Szerencsére nem történt semmi baj, azon kívül, hogy ismét bizonyítást nyert, mennyire gyenge valójában. Egyik kezével belemarkolt a kemény földbe, ami erősen állta a sarat vékony ujjai ellen. Hó nem volt ezen a területen, pedig jól esett volna neki egy kis hideg. Saki egészen addig maradt a földön, amíg a sensei fel nem segítette. Magától is talpra tudott volna állni, azért ennyire még ő is képes volt, viszont a tudat, hogy majdnem meghalt, félelemmel töltötte el. Az még rá is dobott egy lapáttal, hogy mindezt saját csapattársának köszönhette. Miután újra talpon volt, kicsit megigazgatta ruháit és teste minden porcikájával a mesterére figyelt. Korra szavai még mindig ott csengtek elméjében, ám jelen pillanatban sokkal fontosabb dolgokra kellett koncentráljon.
*Igaza van... meg se próbáltam kiszabadulni.* Újból elismételte a saját hibáját, mintha büntetni akarta volna magát. Sosem volt az a magabiztos személy, tehát nem esett nehezére még jobban elhitetni magával, hogy gyenge. Feng-sensei szintén helyeselt, láthatóan egyetértett a másik kunoichi-vel. Saki inkább csak hallgatott, meg se szólalt, nehogy valamit még jobban elrontson. Habár ez csak egy kis felmérés volt, ismételten megbukott, mint oly' sokszor fiatalabb korában. Pedig már kezdte azt hinni, hogy megváltoznak a dolgok, ám úgy tűnik, tévedett. Amikor Kaito mellé sétált és próbálta biztatni, csak egy szomorkás félmosolyt tudott válaszul felmutatni.
- Um... igen - azért megpróbált valami használhatóbb válasszal is szolgálni, nem csak a non-verbális jeleket használni. Úgy tűnt, hogy a csapat egyetlen férfi tagja igencsak heves természetű és nagyon vágyott a dicsőségre. A lány csöndben követte a sensei-t, és közben igyekezett hátul maradni, ahol nem volt szem előtt. A küldetés kicsit megrémisztette, de mélyen legbelül számított rá, hogy csak valami egyszerűbb feladatot kapnak. Azért a kezdő shinobikat csak nem dobják rögtön a mély vízbe.
*Ha tényleg... életben akarok maradni... fejlődnöm kell. Az orvosok... fontosak és nem halhatnak meg. Hiszen ők életet mentenek.* Ezekkel a gondolatokkal foglalatoskodott, amíg a csapat a következő feladat felé lépdelt.

A kis csapat elindult, ahogy a Sensei kérte, elől ő ballagott, mögötte Korra látszólag halálos nyugalommal és ti zártátok a sort. Úgy tűnik a zseninek kikiáltott leányzót meg sem viselték az imént történt cselekmények, inkább amiatt dühöngött még mindig, hogy a besorolást elnézhették.
Kaito válaszára a mester nem reagált, lehet csak idegből mondott sületlenségnek tartotta, vagy csak egyszerűen nem méltatta válaszra a dolgot. Viszont egy öt perces üdítő, kicsit nyugtató séta után megállt, szembefordult veletek, és magához ragadta a szót.
- Mint tudjátok, az országban zavargások dúlnak. Hatalmas mészárlásoknak voltak kitéve a város lakói, shinobiai de leginkább más Földek követei. Nem fogok hazudni, a küldetésetek C besorolású, ritkán volt erre példa, de most nincs más lehetőség, minden erőre szükség van, ami jelenleg elérhető a faluban. - Magyarázta közönnyel az arcán, mire Korra nagyot sóhajtott, bár ez a megkönnyebbülés jele volt, mint az eddig tapasztalt elégedetlenség.
- A Kikötőben zavargások törtek ki, sok ember kihasználja az országban zajló monarchikus helyzetet és azt, hogy nincs elég mozgósítható biztonsági szerv. Azt a parancsot kaptam, hogy amint a küldetés "B" besorolásúra változna, hagyjuk el a helyszínt. Ezt a parancsot én semmisnek tekintem, hiszen háború dúl, a gyengék pedig már az elején elhullanak. Ti mit gondoltok, hova tartoztok? - Kérdezte felhúzva szemöldökét, várva a választ, miszerint vele tartotok-e a kikötőbe, történjék bármi, vagy inkább ellentmondanátok mestereteknek.
- Végre! Valami érdekes is történik! Igen! Nem kell kutyákat hajkurászni vagy gazolni Mushu néni veteményesét!- Kiáltott fel Korra örömében, de nem sokáig ugrándozott, Feng-sama tekintete minden mosolyforrást a gyökerénél elfojt.

//Ha vállaljátok a feladatot, a következő reag mehet a kikötőbe, amennyiben nem, ide írjatok. Már az elején megnyugtatok mindenkit, karakterhalál csak a ti beleegyezésetekkel történhet, így ettől nem kell félni, ez még nem a valódi háború. Viszont tisztában lehettetek a Hó ország helyzetével, mikor ide készítettetek karaktereket, sajnos nem járkálhattok úgy, mintha minden rendben lenne.//

Saki apró, de gyors léptekkel tette meg az utat az Akadémiához. A hó nem zavarta, sőt inkább élvezte, hogy a fehérség körülveszi, mintha meg tudta volna óvni a külvilág minden bajától. Ezúttal a szokásos viselete mellé csak egy kabátot vett fel, shurikentartóit nem csatolta fel a lábára. Csizmája alatt ropogott a hó, valószínűleg este esett egy újabb adag, mert még nem taposták szét annyian. A kunoichi kissé ideges volt, hiszen most először készült igazi orvosi képzésre. Habár eddig is ismerte az alapokat, mégsem volt teljesen biztos magában, félt hogy ismét fel fog sülni. Ugyan a tárgyalások alatt többször is megdicsérték, mégis benne volt az ijedtség. Amikor a kapuhoz ért, óvatosan rátette a kezét a kilincsre és vett egy mély levegőt. Az udvaron senki nem volt, aminek nagyon örült a lány. Amilyen gyorsan csak tudott, odasietett a déli kapuhoz, ahol a jelenlegi kiképzője várta.
*Um... vajon milyen lesz a kiképzőm?* Töprengett magában a fiatal genin, majd a falhoz dőlve igyekezett menedéket találni, mert fogalma sem volt, hogy mire számíthat Kameyoval kapcsolatban. Keze egy kicsit remegett, ám közel sem volt annyira ideges, mint a csapat bemutatkozás esetén. 
*Ezt szeretném csinálni... mindig is orvos akartam lenni. De... most mégis... mintha valami visszatartana.* Bármennyire is próbálta félretenni félénk személyiségét és bizonytalanságát, sosem sikerült neki. Még az Akadémián is inkább kerülte a többieket, mert nem akart csalódni és újabb próbán megbukni. Azon gondolkodott, hogy inkább kér még egy kis haladékot, de azzal csak beismerte volna saját gyengeségét. Saki összekulcsolta ujjait és mindkét kezét maga elég emelte. Tekintete a földre szegeződött, olyan volt, mintha lyukat akart volna égetni a mindent beborító hóba. Szája vékony vonallá keskenyedett, és közben a szíve is egyre hevesebben izgult. Ott állt egymaga, a döntésének következményei pedig teherként nyomták a vállát. Ám mélyen legbelül, egy kicsi része várta, hogy elkezdődjön a kiképzés.

A mai nap sem indult nagyon másképp, mint ahogy azt az ifjú genin megszokta. Ám ezúttal üzenetet kapott, hogy sürgősen jelenjen meg a Ninja akadémián, ugyanis egy új sensei vár rá. Saki sietve öltözött fel, még a reggelit is sebtiben fogyasztotta el, amiért anyukájától kapott pár rosszalló pillantást. Öltözete most sem volt kihívó, csupán a szokásos meleg kabátot és csizmát vette magára. Amint kilépett az utcára, egyből feltűnt neki a szikrázó napsütés. Régen volt már ilyen idő Yukigakurében, éppen ezért jól eső melegség töltötte el a lány szívét. Azért a hó nem olvad el olyan gyorsan a melegebb időjárástól, úgyhogy lábnyomai szépen meglátszottak, amerre ment. Ahogy közeledett az akadémia épülete felé, kissé nyugtalankodni kezdett. Az orvosi képzése még mindig a kezdeti fázisban volt, de az üzenet szerint most valami másról volt szó. Még talán a Ninjutsuban mutatta a legtöbb tehetséget, azonban sosem szeretett gyakorlatban teljesíteni. Csakhogy most pont valami ilyesmi készülődött.
*Vajon mit fogok ezúttal tanulni?* Kérdezte magától a genin, viszont erre addig nem kaphatott választ, ameddig nem találkozott a senseiével. Már két mester alatt is megfordult, remélte valamelyik korábbi tanítója fog ismét átadni neki némi tudást. A csapattársait is régen látta, de úgy hallotta mindketten másfelé járnak, tehát egy ideig biztosan nem mennek együtt küldetésre.
*Félek... nem vagyok biztos benne, hogy menni fog.* Hiába bizonyította, hogy képes helyt állni, amikor kell, mégsem érzett még mindig elég bátorságot magában. Ha valami orvosi technikáról volt szó, azonnal hozzá tudott kezdeni, mással sajnos nem állt ilyen jól. Befordult az utolsó sarkon, ahonnan már látta az akadémia épületét. Hirtelen megtorpant és csak nézett a távolba, hátha felismer valakit ilyen távolságból. Sajnos senki ismerőst nem fedezett fel, csak néhányan lézengtek az udvaron. Azonnal feltűnt neki egy fehér hajú nő, aki az óráját nézegette. Saki egy kicsit késésben volt, emiatt még jobban elbizonytalanodott. Nem elég, hogy egy teljesen új emberrel kellett megismerkednie, láthatóan nem tette a legjobb benyomást ezzel. Bár nem igazán szeretett volna hamar odaérni, most mégis megszaporázta lépteit, miután újból megindult az épület felé. Csizmája alatt ropogott a hó, ami némileg megnyugtatta. Ahogy belépett az udvarra, egyből lelassított sétára. Közben hallotta, amint a kiképző valami miatt mérgelődik, talán pont miatta. Éppen ezért gyorsan megállt, aztán újból tett néhány lépést, ezzel közelebb kerülve a fehér hajú nőhöz.
- Um... elnézést - kezdte kissé halkan. - Nakahara Saki vagyok... az üzenet szerint ide kellett jönnöm.
Egyelőre többet nem mondott, inkább tekintetét igyekezte máshová fordítani.

[Hyuuga Aikan: Elemi minősítés - vagy bukta]

A lány kissé félénken nézett vissza az erőteljes hangú senseire, aki ráadásul nem tűnt túl barátságosnak. Pont olyan volt, mint a falu időjárása télen: zord és hűvös.
- Nakahara Saki! - próbálta ezúttal kissé hangosan, az ő szájából már kiabálásnak tűnő hangon megismételni a nevét.
*Meg kell mutatnom neki... nem csak fegyverhordozónak vagyok jó. Orvos szeretnék lenni, aki segít másokon és lehet rá számítani a harctéren. Talán nem vagyok erős és bátor... de attól még lehet esélyem átmenni ezen a teszten.* Mialatt ezen gondolkodott, próbálta összeszedni magát. Még csak egyszer volt éles helyzetben, amikor Yukigakure tárgyalásokat folytatott a többi országgal, viszont már akkor is bebizonyította, hogy képes hasznos dolgokat véghezvinni.
A kunoichi éles tekintete ugyan még mindig bizalmatlansággal töltötte el, csakhogy újfent sikerült némi elhatározást magába tömnie.
- Sensei... nem mondták meg pontosan, miért is kell idejönnöm. Um... mégis milyen tesztről van szó? Tudom, hogy nem vagyok a legjobb shinobi... de igyekszem minden megtenni - ez egészen sok mondat volt egyszerre, ritkán eredt meg így a nyelve. Persze másoknak ez semmi, neki viszont nagy dolognak számított. Talán az ösztönözte, hogy megfeleljen a mesternek, akire rábízták. Egy korábbi tanítója sem volt vele éppen kedves, ám pont emiatt tanult meg egy fontos leckét. Két kezét maga előtt összefogva állt a nő előtt, aki látszólag nem tartotta őt sokra.
*Bárcsak többet tudnék, akkor felkészülhettem volna!* Sóhajtani nem mert, pedig legszívesebben ezt tette volna, hogy kiengedje a felgyülemlett feszültséget belőle. Annyit azonban már leszűrt, hogy ezzel a sensei-jel a legapróbb bizonytalanság is komoly következményeket vonhat maga után.


//Yuppíííí, visszatértem! Gyakran továbbra sem leszek, de megpróbálok nem ~1 éves csúszást produkálni. ˇˇ Amúgy túl sok dolog tetszik ebben a karakterben, nem szeretném veszi hagyni.//

[Hyuuga Aikan: elemi minősítés - vagy bukta]


Saki csekély magabiztossága azonnal eltűnt, amint a nő elég hatásosan kezdte érzékeltetni, mégis mi fog vele történni, ha valami rosszul sülne el a tesz során. Torkában egy apró gombóc keletkezett, amit igyekezett a lehető leggyorsabban lenyelni, hátha segít rajta valamicskét. Az a vigyor és a természetellenes fogsor sem segített sokat a lánynak, aki majdnem remegő kézzel vette el a cetlit.
- Rendben, értem.
Az előkerülő magazinról elkapta a tekintetét, ám még így is belepirult a látványától. Pedig tényleg csak néhány másodpercig időzött rajta a tekintete. A cetlit viszont alaposan szemügyre vette, mert még sosem látott ilyet. Hallott már a chakraérzákeny papírról, amivel megállapítják a ninják elsődleges, majd később másodlagos elemi beállítottságát, ám most került először kapcsolatba ilyennel.
*Hm... vajon van valami trükkje, vagy csak egyszerűen kövessem a sensei tanácsát?* Nem sok jutsut ismert, szóval teljesen az alapoktól kellett indulnia. Azt sem akarta, hogy olyan csúnya véget érjen, bár már az is felötlött benne, hogy a kunoichi csak azért mondott ilyeneket, mert szerette ijesztgetni a tanítványait.
*Nos, akkor megpróbálom.* Csak gondolatban hangzott el ez a mondat, de sikerült némi erőt gyűjtenie ezáltal. Néha szüksége volt ilyen belső megerősítésekre önmagától, ilyenkor mindig azt érezte, nem az a tehetetlen kis genin, akit mindenki lát, amikor ránéznek. Hangosan persze nem mondta volna ki, mert félt a mestere újabb megjegyzésétől. A chakrairányítással nem volt soha különösebb gondja, az kisebb hibái mindig a bizonytalanságból eredtek. Itt viszont tényleg egyszerű feladatot kapott, talán még az zöld chakra előhívása is bonyolultabb volt ennél.
*Ha az orvosi alapok sikerültek... ennek is mennie kell.* Közben várakoztatni se szerette volna a nőt, ezért hozzálátott a feladathoz. A törtfehér cetli majdnem beleolvadt a kezébe, hiszen eléggé porcelánszínű bőrrel áldotta meg az élet. Előhívta a normál chakráját, amit akkor szokott, amikor valami alap technikát készül létrehozni. Ezúttal a külvilág vagy a saját teste helyett egy másik tárgyba koncentrálta azt. Az alapműveleteket már mind megtanulta az akadémián, itt csak alkalmazni kellett a körülményeknek megfelelően. Szemét is lehunyta a koncentrálás közben. Érezte, ahogy szép lassan átáramlik a papírba a chakrája. Remélte, hogy sikerült valamilyen eredményt felmutatni, de szemét továbbra is csukva tartotta, félt hogy valamit elrontott a művelet közben.