Partvidékek

+16
Hasegawa Zauki
Areno Shinichi
Kaibutsu Hiroto
Aziro
Setsu
Hyuuga Oyoki
Gonza Sasano
Nakajima Yori
Killer Bee
Obake Kaito
Sesshou Sarasho
Shiruba Tsuki
Jaiba Mineo
Akasuna no Sasori
Juurin Kensei
Kanmiru
20 posters

2 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Csüt. Márc. 14 2013, 04:43

Amikor beszélgetőpartnerem megemlítette, hogy akár egy festményen is lehetnék, eszembe jutott a kép, ami a szobámban lóg. Amikor készült, már tudtam, hogy én vagyok minden festő álma, de ebben ez újra megerősített. Na jó, nem egészen, de azért jól esett. Még ha nem is feltétlen nekem szólt a bók.
Amikor megfordult a lány, és bemutatkozott, még közelebb léptem hozzá, finoman megfogtam az állát, gyengéden megemeltem, és mélyen a szemébe néztem. Közben ismételten komolyabbra fogtam a szót. Nem tetszett, amit a lány a halálról mondott.

- Badarságokat beszélsz. Nem vonom kétségbe a harci tapasztalataidat, és tény, hogy a halál az élet velejárója, de azért ne dobd el az életed ilyen könnyen. Túlságosan különleges vagy ahhoz, hogy meghallj, az élet túl szép, és a világ szegényebb lenne nélküled. Vannak, akiknek feltűnne, ha nem lennél, és olyanok is vannak, akiknek nagyon hiányoznál. Még ha esetleg te nem is tudsz róla. Egyébként is, – mondtam most már egy kicsit kedvesebben és szelídebben – nekem is hiányoznál, szép Tsuki. Ezt jól jegyezd meg!
Mondandóm nyomatékosításaként még közelebb hajoltam hozzá, farkasszemet nézve vele. Majd egy kicsit hátrébb dőltem, eresztve a szorításon.
- Ugyan kérlek, miért zavarnálak meg az elmélkedésben? Nincs is annál rosszabb. Én legalább is nem szeretem. Nincs is jobb, mint felidézni egy szép emléket, merengni a múlton, vagy képzelődni a jövőn. Persze, nem túl gyakran, de néha jót tesz az ember lelkének.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Hétf. Márc. 18 2013, 19:16

- Ez igaz, néha jót tesz az embernek.... csak én nem túlzótan kedvelem őket....
Felkapom a fejem szemeim meg csillannak. Tényleg igaz mit mond vagy csak bolondját járatja velem? Másnak nem hiányoznék azt tudom nem igen kell egy ilyen mint én erre felé. A mesterem is eltűnt és nagyon régóta már színét sem láttam.
- De-...de még nem is ismersz és hiányoznék neked. Azt se tudod hogyan nézek ki és ezt mondod rólam?
Ez olyan dolog volt ami alaposan meglepet. Vagyis inkább csak nehezen tudom el hinni. Azt egy idegen egy him pont ilyeneket gondoljon. Mégis csak egy férfi ki meg bolondul egy nő társaságában. Felnézek a férfire jobb szemem kicsit hunyorít míg másik tágra nyílva figyeli.
- Ígérd meg, hogy amit látsz azt soha senkinek nem mondod el.
Majd ha az ígéret megtörtént meg fogom a fekete szövetet és le húzom. Arcom feltárul a világ előtt, amint kiderült nem lenne mit szégyenlem amit így takargatok. Talán ennek az egész rejtegetésnek lelki okai vannak. Arcom eddig rejtet része is hó fehér, ajkaim halvány pirosak. Az egész összkép mintha egy fehér márványból faragót lány arca lenne. Kinek szemei felemás színben pompáznak.
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Hétf. Márc. 18 2013, 20:56

Meglepett, hogy amikor Tsuki felnézett, a szeme mit sugárzott, és az is, amit mondott.
- Igen, ezt mondom. Bár tény, hogy még nem ismerlek igazán, de ez alatt a kis idő alatt is már a szívembe loptad magad. Nem tudom megmondani miért. Talán azért, mert egy kicsit hasonlítasz rám, vagy azért, mert átérzem a helyzeted. – mondtam neki kedvesen. Közben azon gondolkodtam, mivel is tudnám meglepni. Az elmélkedésemből a kérése zökkentett ki.
- Rendben, megígérem, titokban fogom tartani. – bólintottam, és vártam, hogy Tsuki mit mutat. Meglepetésemre lehúzta az arcát eltakaró fekete ruhadarabot. Amikor megláttam, önkéntelenül elmosolyodtam. Nem gúnyosan, sokkal inkább kedvesen.
- Nagyon szép arcod van, kár eltakarni. – mondtam, és egy lépéssel még közelebb léptem hozzá. Gyengéden átkaroltam, és megöleltem.
- Te egy nagyon különleges lány vagy, és arra kérlek, vigyázz magadra, és becsüld meg magad jobban. – mondtam, még mindig átölelve a lányt – Repültél már valaha? Mert ha van kedved, körbenézhetünk a környéken jó magasról.

Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Szer. Márc. 27 2013, 00:25

- Minek nézel te engem madárnak, vagy holmi kavicsnak mi?!
Förmedtem a férfira miközben az át ölelt. Nem mertem.. a kezeim nem mozdultak. Az ölelés vagy is a szociális dolgok ilyenje soha nem volt szokásom. Az érintés alatt meg remegtem, aki nem ismer azt hinné a harag a düh. Ami abból ered hogyan merészelt valaki engedély nélkül meg érinteni. Nos ez a dolog is a múltból fakad. Az kit bántottak nem csak lelkileg, de testileg is nehezen bízik meg másban. Talán ez az egyik ok amiért már volt aki megsérült mikor meg mert érinteni. Kezem felemeltem tétován, hogy öleljem. Talán egy pillanatig öleltem, de ki másztam az ölelésből.
- Ezt ...ezt ne csináld...
Nagyot sóhajtok és fákat figyelem.
- Még soha nem repültem. Jobban szeretem a zöld élettel teli dolgokat.
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Szer. Márc. 27 2013, 19:32

Tsuki kérésére egyet hátraléptem, és meghajoltam előtte.
- Elnézést kérek, nem akartalak zavarba hozni, vagy kellemetlenséget okozni. Csak tudatni akartam veled, hogy nekem tényleg fontos vagy. Nem tudom, mi történhetett veled, de én tudom, hogy te egy értékes ember vagy, azon kívül nekem nagyon szimpatikus is. Nem akartam rosszat. Bocsáss meg, kérlek! – mondtam bűnbánóan, lehajtott fejjel. Majd egy kis idő után újra felnéztem.
- Biztosan nem akarsz repülni? Kuchiyose no Jutsu! – mondtam, és szavaimat füstfelhő követte. Ekkor megjelent egy 4 méter magas, szürke, büszke kiállású madár, oldalán egy karddal.
- Szerbusz Szensi, szeretnék bemutatni valakit. Ő itt Shiruba Tsuki, egy új ismerősöm. Nagyon kedves lány, úgyhogy bánj vele jól! – mondtam neki.
- Neked mániád minden szép fiatal lányt összeszedni? – kérdezte gúnyosan.
- Ugyan Szensi, ő csak a barátom. – mondtam mosolyogva Tsuki felé fordulva, majd Szensi felé vettem az irányt, és gyilkos szemekkel néztem rá - Arra szeretnélek megkérni, hogy had repüljünk veled egy kicsit a környéken.
- Áh szóval be akarsz vágódni. Rendben, de ne csinálj belőle divatot. – mondta morcosan.
Újra Tsuki felé fordultam, és Szensi lábánál mosolyogva nyújtottam Tsuki felé a kezem.
- Biztos nincs kedved repülni? Jó lesz, közben esetleg elmesélhetnéd, hogy mi járatban vagy erre. Nem kell félni a magasságtól. – mondtam, hátha tudok hatni a lány önérzetére.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Csüt. Márc. 28 2013, 22:55

- Hoy hoy hoy ne túlozd el. Legközelebb, lehet nem leszek ilyen elnéző. Ki használod, hogy nem figyeltem és ölelgetsz.....
Kezeim ökölbe szorultak, de ez a színjáték csak a látszat volt. Palástoltam, hogy ez alábbi kis szociális esemény valójában jól esett.
- Jó fel fogtam, hogy nem akarsz rosszat!
Már azon voltam, hogy meg fordulok és meg is tettem tekintetem vádló volt s mondani akartam még valamit. Idézet, amit még soha nem láttam. Ami meg jelent az volt a meglepő és nem az idézés. Ez vagy ő meg mi a fene? Arcom látvány pillanatában még csupasz volt, de gyorsan el rejtettem ismét a világ elöl.
- Yo azt ez előbb elrontotta. Szerencsésnek érezheti magát, ha lenne nálam egy kunai már eunuch lenne azért mert hozzám ért.
Szavaim ahogy ki ejtettem hidegek voltak, valóban fenyegető. Ám a tekintetem teljeségel ellent mondott szavaimnak. Tekintetem boldog lány érzéseit sugározta. Talán már Neo rájött zord kegyetlenség kifelé. Belül valahol ott lapul a szeretet lángja. Meg vonom a válam és az új jövevényre nézek.
- Ha már ide hívtad és szívességet kérsz tőle én nem tiltakozom.
Szemeim elkerekedtek és mutató ujjammal mellkason bököm a férfit.
- Ezt most azonnal vond vissza, hogy félek a repüléstől! Az még nem csináltam ilyet nem azt jelenti, hogy félek is tőle!
Majd Szensi felé fordulok.
- Öhm akkor mit is kell tennem?
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Pént. Márc. 29 2013, 22:31

Kíváncsi voltam Tsuki reakciójára. Mind a bocsánatkérésre, mind arra, hogy félősnek neveztem. Nagyjából azt kaptam, amit elvártam. Amikor Tsuki megemlítette, hogy legyek hálás, amiért hagyja, hogy a jövőben még apuka lehessek, magamban nevettem, de még rezzenéstelen arcot vágtam. Láttam, hogy Szensi is szólni akart valamit, de tekintetemből leolvasta, hogy most jobb, ha csöndben marad. Viszont amikor megbökte a mellkasom Tsuki, elmosolyodtam. Pedig próbáltam ellene tenni.
- Természetesen visszaszívom. Nem gondoltam végig, amit mondtam, és hogy kivel állok szemben. Elnézést! – mondtam vigyorogva, picit szarkasztikusan, de nem bántóan. Éreztem, hogy egyre jobban megkedvelem ezt a lányt. De lehet Szensinek van igaza, a jó szívem visz majd a sírba. De nem baj, jól van ez így. Közben még mindig látványosan vigyorogtam. Tsuki kérdésére Szensit megelőzve válaszoltam.
- A legegyszerűbb, ha a lábadba chakrát vezetsz, és felfutsz rajta, mintha egy fára futnál fel. Ez később is hasznos, ha állva szeretnél utazni. Nekem az utazáshoz már nincs szükségem erre, már kitapasztaltam, hogy működnek a dolgok. De ez hosszú időbe telt.
- Van szám, tudok én is válaszolni – förmedt rám Szensi.
- Persze, de amilyen önérzetes vagy, biztos csak annyit mondtál volna, hogy ugorjunk fel rád. Tudom, hogy az fáj neked, Untensu mesélte még régebben.
Erre Szensi csak sértődötten fordította el a fejét.
- Na siessetek, nem érek rá egész nap. – zsörtölődött tovább.
- Gyere Tsuki! – mondtam a lánynak, és felmásztam Szensire, és megálltam a nyakánál – Már innen is egészen jó a kilátás.
Amint Tsuki is feljött, szóltam Szensinek, hogy indulhatunk, majd a Tsukihoz fordultam.
- Feküdj le, de legalább is térdelj le, mert a felszállás mindig eléggé rázós. – mondtam, majd abban a pillanatban megmozdultak Szensi szárnyai, és már meg is emelkedtünk.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Kedd Ápr. 02 2013, 21:30

- Na azért, te érdekedben....
Végig mérem a hatalmas és számomra furcsa lényt. Meg simítottam oldalát majd elkaptam kezem. milyen furcsa a tapintása. Még is olyan kellemes érzés.
- Igen de nem fára kell másznom. Egy érző lelégző élőlényre, lehet életünk része a gyilkolás. Ez nem jelenti azt valakit már ne is tiszteljek.
Ugrás kizárva.... mászást nem szívesen, de ha muszáj kénytelen leszek.
Felmászok hát ahogy azt tanácsolta a férfi és rögtön fél térdre ereszkedtem.
- Bocs Szensi, de máshogy nem megy.
Fél térden is maradok amíg fel nem emelkedtünk a talajról. Ez után lábaim magam alá húzva le ültem s figyeltem teljesen elbűvölve alattunk suhanó tájat. Az apró fák még kisebbek lettek sőt minden sokkal kisebb lett a magasból.
- Szensi....köszönöm....
Egy könny csepp mi most szemeimből kicsordult gyönyörűség láttán. Mineo meg fordulna azonnal rá kiáltok.
- Meg ne merj fordulni és kukolni!
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Csüt. Ápr. 04 2013, 23:51

Felszállás után egyből körbenéztem, ilyenkor muszáj, hisz egy négy méteres hatalmas madár eléggé feltűnő látvány. Elölről semmi furcsát nem láttam, épp fordultam volna hátra, amikor meghallottam Tsuki tiltó szavait. Egy kicsit fusztrált, hogy a mögöttünk lévő dolgokat nem nézhettem meg, de mivel egy erdő közepén vagyunk, a környéken nincs település, és kedveskedni akartam Tsukinak, ezért bambultam tovább előre, mint ha mi sem történt volna. Közben magasra emelkedtünk. Odamásztam Szensi füléhez, és hogy Tsuki ne hallja, odasúgtam neki:
- Szensi, amikor szólok, akkor lehetne, hogy…
- Lehetne. De ezért sokkal tartozol.
- Ugyan, ne morogj, tudom, hogy te is szereted.

A beszélgetés után visszaálltam a helyemre, vigyázva arra, hogy véletlenül se nézzek hátra. Amikor elértük a kellő magasságot, megszólaltam.
- Tsuki, szólj, ha megfordulhatok. – mondtam, majd amint a lány engedélyt ad, így is teszek.
Odamentem Tsukihoz, és leguggoltam elé.
- Bocsánat, de meg kell, hogy fogjalak, és neked is ajánlom, hogy kapaszkodj. – mondtam mosolyogva, majd egy hangosat kiáltottam – Most!
Erre Szensi zuhanórepülésbe fogott, ráadásul még pörgésbe is kezdett. Így mentünk egészen a fáktól pár méterig, majd Szensi újra elkezdett felfelé szállni. Ezalatt figyeltem Tsukira, hogy nehogy leessen, de azért próbáltam nem feltűnően tenni mindezt.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Csüt. Május 02 2013, 15:32

Meg fordultam, de Szensi hátán a nyomok még is ott voltak. Nedvesség áztatta ahova most egyenesen Neo térdelt. Könny cseppek a boldogság cseppjei. Most így magasban szárnyalva úgy éreztem végre, hogy lelkem teljesen szabad. Nem börtönöz be csont és a hús, a láncaim lehullnak végre.
- Fordulj meg, meg engedem.
Igen de akkor én már hátat fordítottam neki. Valahol szégyelltem, hogy ilyen semmiség miatt sirva fakadok. A vad rideg tekintet, mi minden emberi lényt lenézet most úgy tűnik megszűnik. Valami régen elfeledett dolog újra felszínre kerül a mélységből. Talán egy kicsit még boldog is vagyok. Neo magához szorít és utasít, hogy kapaszkodjak. Nem nem az volt miért is gondolom ezt. Kért meg kért, hogy kapaszkodjak. Ezzel ellentétben amikor zuhantunk és nem kapaszkodtam kezeimet magasba emeltem és élveztem a szelet. Olyan érzés volt mit örök életre megőrzök elmémben.
- Szensi..... kérhetek valamit tőled? Tudod régóta látni akarom újra. Elvinél a sivatagba, a falutól dél irányába ott lesz ahol minden elkezdődött.
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Vas. Május 05 2013, 01:08

A zuhanórepülés alatt Tsuki nem igazán kapaszkodott, úgyhogy erősen kellett fognom, nehogy lezuhanjon. Kezeit a magasba emelte, és teljesen ellazult. Remélem, később nem iszom meg a levét. Még is csak átölelem, még ha nem is azért, csak nem akarom, hogy baja legyen. De jó volt látni, hogy nagyon élvezi a repülést. Sajnálom, hogy nem láthattam az arcát, biztosan nagyon boldog volt, legalább is nekem annak tűnt.
Tsuki kérésére Szensi nem mondott semmit, csak sóhajtott egyet, és megváltoztatta a repülési irányt.
- Nézd el neki Tsuki, ha nem is mutatja, de belül ő is nagyon kedves. Csak próbálja ezt eltitkolni. De én már régóta ismerem, és tudom, milyen valójában. A mogorva külső érző szívet rejt. – mondtam mosolyogva, miközben elengedtem a lányt, és egy kicsit hátrébb húzódtam, az esetleges támadások elől menekülve. Pár perc múlva már a sivatagban is voltunk, és a kellő helyen leszálltunk, Tsuki útmutatása szerint.
- Köszönöm Szensi a segítséget. – mondtam neki, miközben leszálltunk róla. Szensi egy kicsit morcoskodott, majd füstfelhő társaságában eltűnt.
- Tsuki, megérkeztünk, ez az a hely, ahova jönni szerettél volna. – mondtam felé fordulva.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Vas. Május 05 2013, 01:35

- Köszönöm, hogy elhoztál ide ha újra találkozunk meg hálálom.
Az, hogy át ölelt és meg fogót, most ebben az esetben nem elleneztem. Tudtam miért teszi nem volt kifogásom elenne. Így csak meg érintettem Neo kezét.
- Köszönöm, hogy meg mutattad nekem. Tudod egy ideje már el akarok ide jönni. Békés hely, és védet nem sokan tudnak a létezéséről. Ami azt illeti összesen 4 ember. Csak velem együtt hárman ismerik a pontos helyét.
A maszkom, vagy is a szövet a szám előtt és csak szemeim virítanak. Majd elindulok egy meghatározott irányba. Az egyetlen pont ami ki emelkedik a tájból. Nagy szikla halmok, távolról csak sziklák. Közelebbről, ha valaki ott áll az egész már más. Furcsa csak most gondolok bele eddig egyetlen ember volt az akinek ennyire kitárulkoztam. Még is mi a fene történik velem, ez valami genjutsu? Nem nem az, ezt itt belül érzem. Meg állok és felnézek a férfira, még is mi van benne ami ezt hozza ki belőlem? Ösztönösen rá érez, hogy mit kel cselekednie ennyire tapasztalt lenne ezek szerint. Vagy csak jó ember ismerő simán? A hajam lágy szellő borzolja fel, s ebben van valami különös. Nem a haj borzolásban hanem a szélben. Le húzom a szövetett és ujjam meg nyálazva levegőbe emelem.
- Mineo jobb ha sietünk nem sokára ideér. Tudodd errefelé elégé szeszélyes az idő és néha kegyetlen.
Nem is magyarázkodtam sokáig csak elindultam a sziklák felé. Közelebb érve az egész csak egy nagy halomnak tűnt. Beléptem, az egyik szikla mögé ahonnan kinyúlva intetem a férfinak.
- Gyere siess, jobb ha nem maradsz odakint. A homok vihar nem játék, bárki meg fullad egy pillanat alatt.
A sziklák pedig egy barlang bejáratát takarták el. Enyhén lejtő sziklás talaj, tökéletes szél védet hely 4-5 ember számára. Egy helyen éget törmelék és egy törőt agyag edény. Majd kicsivel távolabb egy rozsdás kés mit vér folt petyezzet. Végig simítok a szikla falon arcomon nem sok érzelem látszik. Mit mutatok az a meg hatottság, és boldogság keveréke.
- Tudod itt kezdődőt el minden. Ebben a barlangban születtem egy tomboló homok vihar közepette.
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Vas. Május 05 2013, 02:27

Az, hogy Tsuki megérintette a kezem, nagyon meglepett. Viszont nagyon örültem neki. Az elmúlt pár órában megkedveltem a lányt. Nem tudom, igazából miért. Talán, mert hasonlít a fiatal kori énemre. Ő is egyedül van. Nincs, aki megértse.
A sivatagban, miután leszálltunk, Tsuki újra lehúzta a maszkját. Még ha csak egy pillanatra is húzta le, nem kért meg, hogy forduljak el, vagy hasonló, és ez jól esett. Emiatt azt éreztem, hogy közelebb kerültem hozzá. Még ha csak egy pillanatra is láttam az arcát, még mindig nagyon szép volt. Kár, hogy nem ismeri fel magában. De egy fiatal lány, nem lehet hibáztatni. Ráadásul, ahogy elmondta, nem voltak túl kedvesek vele az emberek. Csak mert nem olyan, mint ők. Nem a megszokott sötét bőrű, sötét hajú, mint az itteniek. Ez tipikus emberi butaság.
Most nem akartam sokkolni azzal, hogy elmondom, mennyire szép, így megtartottam magamnak a véleményem. Miközben így gondolkodtam, kicsit lemaradtam. Tsuki egy sziklahalomhoz ment, és intetett nekem, hogy én is menjek utána. A közelgő homokvihar elől ide menekültünk be. Nem volt túl nagy a hely, de mi kényelmesen elfértünk. Szétnézve láttam, hogy előttünk már mások is jártak itt. Ekkor mesélte el Tsuki, hogy itt született.
- Tsuki, – mondtam meghatottan – köszönöm, hogy elhoztál ide. Ez egy nagyon fontos hely lehet a számodra. Nagy megtiszteltetés a számomra hogy itt lehetek. Köszönöm, hogy azon kevés ember közé tartozhatok, akinek megmutattad ezt a helyet. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de köszönöm neked.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Vas. Május 05 2013, 20:31

- Egyszerű, nem úgy kezelsz mint egy selejtet, mint valami torz izét.
Férfi felé fordulok és leveszem a szövetett. Sőt lehúzom az államról le nyakamra, de nem hagyom abba a dolgokat. Egy sziklácskára gondosan össze hajtogatom fehér felsőmet. Így most már látszik az alakom fekete ruhában ami eddig rejtve volt. vékonynak, törékenynek tűnhetek. Még is a kisugárzásom ennek teljesen ellent mond.
- Egyszerűen ember számba veszel. Olyan dolgot osztasz meg velem mint az előbb, ezen kívül meg dicsértél. Ettől eltekintve bizonyos dolgok attól még tilosak. Csak az engedélyemmel érthető voltam?
Vonom kérdőre a férfit, de a maradék kis fát közben gyorsan a tűzrakóhoz pakolom. Nem túl sok, de a barlang legalább nemfog kihűlni éjszaka. Lehet nappal nagy a hőség az éjjelek hidegek. Majd egy tekercset veszek elő és kiterítve fel fedem a tartalmát. Víz és némi étel, meg egy takaró.
- Nem vagyok buta még ha fiatalságom miatt annak tartana valaki. Te nem a falumba tartozol, de engem nem izgat honnan jöttél lehetsz elveszett ninja is akár. Engem ez nem érdekel, ahogy téged sem gondolom az ahonnan én származok.
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Vas. Május 05 2013, 21:25

- Persze, hogy nem úgy nézek rád, mert nem vagy az. Kicsit különc vagy, az tény. De te egy csodálatos ember vagy. Majd biztosan eljön az idő, amikor találkozol valakivel, aki megért, és elfogad. Ő nagyon szerencsés ember lesz.
Mondandóm közben Tsuki újra lehúzta az arcáról a ruhadarabot, ami eltakarta az arcát. De most nem csak kis időre, hanem úgy is hagyta. Illetve a fehér felsőjétől is megszabadult.
- Természetesen, tiszteletben tartom a kéréseidet. Tudom, hol a határ, de ha véletlen átlépném, kérlek, szólj. – mondtam, miközben mosolyra kanyarodott a szám – Azt viszont meg kell, hogy állapítsam, hogy valaki nagyon-nagyon szerencsés lesz veled – fejeztem be a mondandóm egy kaján vigyorral, és még kacsintottam is egyet.
Mint ha mi sem történt volna, odamentem segíteni, meggyújtani a tüzet. Mondjuk tűz jutsuval nem volt nehéz.

- Én nem gondolnám, hogy buta lennél. Csak keresed azt a valakit, aki megért. Mindegy, hogy, honnan származik, vagy ki ő, csak ne olyan legyen, mint a többi ember, hanem hozzád hasonló. Én egy elveszett ninja vagyok, nem titkolom. Gyakran olyan helyeken találtam meg a boldogságot, ahol a legkevésbé sem gondoltam volna. Például egy barlangban, a homokvihar elől elbújva. – mondtam, és közben lekuporodtam a sziklafal tövébe. Most jutott csak az eszembe, hogy a mester vár, de majd később küldök hozzá egy hárpiát, amint jobb lesz kint az idő.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Vas. Május 05 2013, 23:10

Fél mosolyra húzódnak ajkaim, a tüzel játszik szó szerint és képletesen is. Fel sem méri a nő kit megbántasz türelmes, többnyire persze ha csak szükséges. Kivárja a megfelelő időt majd haragja minden csépjével lesújt. Persze sertésről itt most szó sem volt csak merészségről. A férfi talán nagy nő csábász lehet ilyen meg jegyzést megenged magának...bár tudnám mire is akar célozni pontosan.
- Öhm miért lenne szerencsés?
Engem nézet és kacsintott is meg az a vigyor az arcán. Ha nem lennék kicsit zavarban kezem ökölbe szorulna. Megjegyzés hallatán vizsgálgatni kezdtem magamat. Vajon mi lehet rajtam amit meg kell nézni, folt van a ruhámon? Elvan szakadva, vagy mi van már? Az egész kicsit furcsa jelenet lehetett.
- Merted volna gondolni, hogy az vagyok. Várjunk csak boldogság...... az a mosoly meg a tekintet FÚÚÚJ te perverz RÁM GERJEDTÉL?! Levágom az ékszered ha megpróbálod!
Majd elmosolyodtam ami szöges ellentétben volt elöbbi kijelentésemmel.
- Remélem tudod, hogy ezt komolyan gondolom. Meg teszem mindenféle gondolkodás nélkül.
Majd oldjam a feszültséget a férfi haját alaposan össze borzolom. Nem izgat szereti vagy sem itt most nincs tiltakozás.
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Hétf. Május 06 2013, 00:07

Kellett egy kis idő, amíg Tsuki megértette, mire gondolok. Hangosan felnevettem, amikor megemlítette, hogy perverz vagyok. Igazából hasonló reakciót vártam tőle.
- Ugyan kérlek, nekem feleségem van, és nem izgultam rád. Ráadásul jó pár évvel idősebb is vagyok nálad. De meg kell jegyezni, tényleg nagyon csinos vagy, és az arcod is nagyon szép. Meg mint mondtam, mint ember is értékes vagy, szóval, aki felismeri a benned rejlő értékeket, egy igazi mázlista lesz. – mondtam egy kicsit komolyabban. Mert tényleg így is gondoltam.
- Tisztába vagyok vele, hogy megteszed, és eszembe se jutna még hasonló sem. Tudom, hogy eltökélt vagy, nem kell bebizonyítani. – közben a kezemet az ékszereim elé tettem, és vigyorogtam.
Jó volt mosolyogni látni Tsukit. Remélem, hogy ez nem egy erőltetett mosoly volt. Bár abból kiindulva, hogy ez volt az első, reméltem, hogy szívből jött neki. Már nem mertem megemlíteni, hogy a mosolya is szép, és hogy jól áll neki, úgyhogy ezt inkább megtartottam magamnak.
A hajborzolást nem igazán szeretem, de most nem tiltakoztam. Helyette egy orvtámadást eszeltem ki. Megvártam, amíg Tsuki nem figyelt, és amikor elfordult, én is megkócoltam a haját, majd hátraugrottam, biztonságos távolságba egy ellencsapás elől. Majd amikor Tsuki rám néz, mosolygok egyet, és kinyújtom a nyelvemet. Reméltem, hogy ezzel nem lépem túl azt a bizonyos határt. De most olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki az idegennél próbálgatja, hogy meddig mehet el büntetlenül, és hol van az a pont, ami már nem megengedett. Másrészt meg miközben folyamatosan feszítem a húrt, jobban megismerem Tsukit. Mert amíg a komfortzónájából nem mozdítom ki, addig csak azt látom, amit mutatni akar. Viszont amikor mérges, vagy vidám, jobban megmutatja az igazi énjét.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Hétf. Május 06 2013, 22:50

- Szóval úgy gondolod, hogy ez vagy is az aki majd ..szóval érted szerencsés lesz?
Azt látom fél is, és takarja azt a félszeműt. Védje is mert ha felbosszant is illetlenkedik jön a mókusok törvénye. Vagyis pontosabban védd a makkot! Viszont az jól eset, hogy haját borzolhattam. Ehhh jól össze kócoltam a megjegyzéséért meg fuhh ahogy rám nézet. Még azt meri mondani nekem nőnél van, akkor mégis mi a fenét keres itt. Miért nincs ott ahol a nő? Vajon milyen lehet házasnak lenni, szerelemben össze kötni magunk a másikkal.
- Eeeeiiikkk!
Sikítok fel amint egy kéz ér a fejemhez és hajamat teljesen össze kócolja. ÁHHHHHHH kezeim lassan akadozva kócos hajam irányába mozdulnak. Kezemben tartva a fürtöket simogatom őket, babusgatom és próbálom ki bogozni. Aztán végül is minden megváltozik, meg fordulok és fel mutatom a legkócosabb fürtöket.
- Nézd meg mit csináltál!
El feledkezve magamról a férfira vetődök, s talán le is döntöm a lábáról a földre. Kunai nincs kezem ügyében tehát ez utal nincs kígyóvesztés.
- Neo.... lehet neki állni és ki fésülni!
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Hétf. Május 06 2013, 23:36

Nem igazán tudtam, mi fog történni. Gondoltam, hogy szó nélkül nem fogja hagyni. Amint realizálta, hogy mi történt vele, megigazgatta a haját, majd váratlanul felém ugrott, és ledöntött a lábamról. Próbáltam úgy esni, hogy ne üssem meg Tsukit, és hogy tompítsam az esésünket. Miután földet értünk, meghallgattam a lány mondandóját, majd visszatámadtam.
- Tsuki, ugye tudod, hogy most rajtam fekszel, és hogy végig hozzám érsz? Szerinted én vagyok a perverz. Akkor te? Elhozol egy barlangba, ahonnan nem tudunk kimenni, majd lesből rám támadsz, és ledöntesz a lábamról! – reakciójától függetlenül tovább folyatom – Amint beléptünk, el kezdtél vetkőzni. Gondolhattam volna, ez minek a jele. Na jó – mondókám közben újra megkócolom a haját – csak vicceltem. Természetesen helyrehozok mindenféle kárt, amit okoztam, kifésülöm a hajad. Amúgy Tsuki, még mindig rajtam fekszel.
Közben olyan fejet vágok, mintha szégyenlős lennék. Miután feltápászkodtunk, és elfoglaltam a helyem, megkaptam a fésűt. Kértem egy kis segítséget, hogy pontosan mire is való ez a dolog a kezemben, és hogy hogyan kell úgy csinálnom, hogy ne okozzak még nagyobb kavarodást Tsuki hajában. Soha nem gondoltam, hogy ilyesmire valaha rá tud venni egy lány. Bár sok minden nem úgy alakult az életemben, mint azt 6-7 évvel ezelőtt gondoltam volna, de igazából így sokkal jobb az életem.

- Tsuki, milyen gyakran szoktál ide jönni? Szólj ha valamit nem jól csinálok, nem vagyok túl gyakorlott.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Kedd Május 07 2013, 00:00

Öhmm szóval hát ez történt, ha lenne most egy tör a kezemben. Legszívesebben használnám is, valaki így merjen viselkedni ez több mint sok.
Ehm várjunk csak ez mi... mi ez az érzés. Lenézek a férfira és URAM ISTEN mit művelek én itt. Ha már ezt művelem lenne rá egy jó okom, de nincsen.
- Ez természetes mert fel löktelek és te magdara rántottál. Meg én perverz te voltál aki ... szóval..... csak meg akartam ezt mutatni. Talán... talán... mindegy nem fontos.
Arcom elpirul és fejem elfordítom ujjaim az egész karom meg remeg ahogy talajt markolom. Már amennyire lehetséges a köves sziklás talajon az ilyesmi.
- Szóval csak vicc volt az egész... értem...
Hangom hidegé vált nyoma sem volt a vidámságnak benne. pillanatra vissza tért a meg szokót burok.
Arcomon elindult a korábbi nedvesség, de még mielőtt le cseppenhetett volna felálltam és hátat fordítottam a férfinak. Rá sem néztem amikor a fésült oda dobtam neki. Csak le ültem a földre és hagytam tegye némán amit akar. Viccelni, játszani a másikkal még is mit kelene tennem most?
- Mit számít az ha nem jól csinálod...... az emberek ostobák és nem érdekli ökeket csak önnönmaguk. Saját pusztulásuk hírnökei, az idők kezdete óta. Mióta járok ide és milyen gyakran mit számít az más úgy sem érti az okát az egésznek.
Hangom továbbra is a hidegséget tükrözte. De szemeimből áradt a meleg folyadék, néha halkan szipogtam egy kicsit. Túl sok volt, talán ez a egész nekem. Ennyi különféle érzelem, a sok élmény ez az egész. Nem volt szavam rá amivel letudnám írni, még is az egész egyszerűen csak valami álomnak tűnik még most is.
- Mineo...... milyen a szerelem és az amikor melletted van tudod a házasság.
A kérdésem talán meglepő volt még magam számára is. Ez itt és most ki kívánkozott.
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Kedd Május 07 2013, 00:46

Éreztem, hogy túlléptem a határt, így inkább csak folytattam tovább a fésülést. Aztán kis idő múlva úgy éreztem, hogy nem tarthatom magamban tovább.
- Nekem igen is számít, hogy jól csinálom, vagy sem. Mert azt akarom, hogy neked jó legyen. A lehető legjobb. Az emberek többsége tényleg ilyen, amilyennek leírod őket. De nekem igen is fontos, hogy mindent megtegyek a szeretteimért, és ha tetszik, ha nem, most már te is közéjük tartozol. Szeretnék többet megtudni rólad. Én szeretnélek megérteni, meghallgatni, az örömeidet és a bánataidat is. Mert én ilyen vagyok. Akit szeretek, azért bármit megteszek.
Szavaim határozottak voltak, és nem tűrtek ellenvetést.
- Úgyhogy kérlek, nagyon kérlek, mond el, hogyan kell!
Ha bár Tsuki elfordult, éreztem és hallottam, hogy sír. Nem akartam, hogy ez legyen belőle.
- Bocsánatot kérek, nem akartalak megbántani.
Tovább nem folytattam, úgy gondoltam, most jobb, ha inkább csöndben maradok. Ez nem sokáig maradt így.
- Ahogy Minamo olyan szépen megfogalmazta, olyan, mintha két testben egy lélek lenne, annyira összekapcsolódtok. Ilyenkor ő a legfontosabb a számodra, még saját magadnál is előbbre való. Amikor a szemébe nézhetsz, akkor vagy a legboldogabb. Beleremegsz, amikor megfogod a kezét, mert nincs annál jobb érzés. – mormogtam zavarodottan, mert még nem kérdeztek hasonlót, és meglepett a kérdés. – Amikor lefekszel, és úgy érzed, hogy minden rosszra fordul, akkor eszedbe jut, hogy ott van neked ő, aki miatt érdemes felkelned. Megoszthatod vele az érzéseidet, és segítitek egymást. Ha szerelmes vagy, soha nem vagy egyedül, mert tudod, hogy mindig hazavár valaki. A szerelem az egyik legcsodálatosabb dolog, ami egy emberrel történhet.
Picit elérzékenyülve fejeztem be a végét, úgyhogy gyorsan gatyába ráztam magam. Tovább fésültem a haját, remélve, hogy ki tudom engesztelni valahogy Tsukit.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Kedd Május 07 2013, 15:37

Értem, szóval ilyen lenne a szerelem és az a szeretet dolog. Öleléssel, és azokkal a csöpögős dolgokkal teli. Milyen különös, hogy ez itt most össze szorul. Az egész, olyan furcsa itt a mese az érzelmekről. Másnak ez természetes, nekem aki lelkét acél kapuk mögé zárta az egész egy új dolog. Egy másik világ nyílt meg előttem, ismeretlen idegen dolgokkal teli hely. Talán ő talán.... és én mindig úgy viselkedtem vele. még is mit tehetem volna. Végig ott volt és húzót magával.
- Csak a végét és úgy egyre feljebb. Más különben csak nagyobb kárt csinálsz és a tincset mindig fogd meg a másik kezeddel. Így nem tudod húzni a lány haját akit fésülsz.
Halkan remegő hanggal szólaltam meg. Mint aki fél ki ejteni a szavakat. Minden egyes fésülésnél mély levegőt vettem s picit meg riadtam kezdetben. Talán hiba volt ezt kérnem, túlságosan ki szolgáltatottnak érzem magam. Most először az életben a burok fel repedt és teljesen lehullt. Az acél kapuk meg nyíltak, és beengedik a látogatót. Végül a kis össze rezzenések is megszűntek lassan megtanultam ellazulni. Vállaim elernyedtek, ahogy az izmaim is.
- Szerencsés az a lány, hogy mellette vagy. Talán egyszer, én is szerencsés leszek. Talán az emberek még sem olyan alávaló lények, ha ilyen csodában élnek.
Nem tudom talán szabad, meg nyílnom. Talán nem lesz baj ha mesélek én is az életemről. Épp ez a pillanat amikor meg tehetem, hiszen olyan békés most minden. Nyugodt és békés mint egy zöldellő kert tele növényekkel.
- Tudod egyszer meg szöktünk, majd elszakadtunk egymástól. Én direkt hagytam ott és indultam el a sivatagba, el akartam jönni ide. Majd egy olyan helyre ami szép és békés. Tudod ahol nem lógsz ki a sorból és nem számít ki vagy mi vagy. Majd nem meg találtam, a homokban fekve nem mesze innen. Csak egy anbu-t küldtek utánunk és vissza vittek engem is. Akkor gyűlöltem az egészet és azt kívántam bárcsak elkéset volna. Mert akkor végre vége lett volna az egésznek.
Nyugodt hangon meséltem a kis történetet. Mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Ki sétálni a sivatagba és ott meghalni. Menyivel egyszerűbb is lett volna, ha akkor vége lett volna az egésznek. Most akkor nem lehetnék itt és nem történt volna meg ez sem ami most.
- Köszönöm, hogy találkoztunk.......
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Kedd Május 07 2013, 23:35

Végighallgattam Tsukit, és megpróbáltam azt tenni, amit mond. Eleinte nehezen ment, gyakran megakadt a fésű. Próbáltam nem meghúzni a haját, de ez sajnos nem mindig sikerült. Aztán szép lassan egyre inkább belejöttem a dologba.
- Igen, úgy gondolom, hogy szerencsés. Csak véletlenül találkoztunk. A tengerparton futott nekem. Hercegnő volt, és a palota őrei elől menekült, mert apja nem engedte kijárni. Kérte, hogy segítsek neki, én pedig, nem tudom, hogy miért, de megtettem Pedig emiatt nagy bajba is kerülhettem volna. Azóta tudom, hogy ez volt életem legjobb döntése. Bejártuk a fél világot azóta. Voltunk Yukigakuréban, és tőle nem messze házasodtunk össze, egy kis szentélyben. Ott, ahol 3 évvel korábban örök barátságot fogadtunk. Aztán később több lett belőle, de ennél alkalmasabb helyet nem találhattunk volna. Biztosan te is meg fogod találni azt az embert, aki boldoggá fog tenni – tettem a vállára a kezem – mert egy nagyszerű ember vagy, és megérdemled, hogy sok öröm érjen az életben.
Közben tovább folytattam Tsuki fésülését, és hallgattam, mit mesél. Nagyon megörültem neki, hogy ezt a kis történetet megosztotta velem.
- Még jó, hogy megtaláltak. Most egy sokkal szegényebb ember lennék, ha nem ismertelek volna meg, és a világ is sokkal rosszabb hely lenne. Én akkor voltam a legközelebb a halálhoz, amikor még egy szervezethez tartoztam, amit Tahitogorosinak hívtak. Volt egy bázisunk, ahol egyszer ránk támadtak, és rám dőlt egy fal. Eszméletlen voltam egészen másnapig, és amikor felébredtem, már nem volt ott senki. Sem az ellenség, sem a csapattársaim. Azóta már tudom, hogy a többiek is jól vannak, pár emberrel találkoztam is közülük.
Mire végigmondtam, már egész gyorsan haladtam a tincsek megfogásával, a fésüléssel. Amekkora tehetségem van, igazi sztárfodrász lehetnék.
- Magadnak köszönd. Hisz te voltál, aki odajöttél hozzám, és te vagy az, akit ilyen hamar meg tudtam kedvelni.
Felálltam, és előrehajoltam Tsuki feje fölött, úgy, hogy bele tudjak nézni a szemébe.
- Én is köszönöm, hogy találkoztunk, és azt is, hogy elhoztál ide. Ez nagyon sokat jelent nekem.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Shiruba Tsuki Kedd Május 07 2013, 23:58

- Hát ha te mondod, hogy szegényebb akkor talán el hiszem.
Teljesen ellazultam és ezt még most sem értem igazán. Azt sem miért vagyok ilyen nyílt, de egyet tudok. Még pedig, hogy nagyon jó érzés. A hajamat eddig még senki sem fésülte. Igazából nem is emlékszem olyan embere akit ennyi ideig képes voltam elviselni. Nem a közelséget inkább azt, hogy hozzám ér. A hajam a testem....képtelen voltam idegenek érintését elviselni.
- Pedig nem műveltem olyasmit amiért kedvelned kelene. Talán én működök rosszul, igen biztosan így van. Tudod két okból nem mondtam el hogyan kel fésülni rendesen. Szeretem a fájdalmat, valahogy úgy feltud villanyozni. Egyszer egy jouninal kerültünk szembe. Meg persze a genjutsujának fogságába. Lehet nem látszik, és sok chakrám sincs ez nem azt jelenti nem lehetek ellenfél. Fel ismertem mivel állunk szemben ezért tudtam. Hiába nyársalt fel kunai törökkel az csak egy illúzió. Nem volt erőm, hogy chakrval törjem fel a genjutsut de volt eszem. hagytam, hogy leszúrjon. A fájdalom nagy volt és édes aztán elájultam, de megtörtem a jutsut.
Csak most villant be hirtelen az ok miért is vagyok ilyen. Az egész talán azért van amit eddig tapasztaltam. Csak fájdalmat kaptam és jó meleg érzéseket csak ritkán.
- Már látom, hogy nem csak a fájdalom útja létezik. Meg mutattad nekem, hogy van más is a világon.
Hirtelen egy szempár lebeg előttem. Felemás szemeim csak nagyra kerekedve pislognak.
- One chan zavarba hozol...........
Shiruba Tsuki
Shiruba Tsuki
Játékos


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 142

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Jaiba Mineo Szer. Május 08 2013, 01:13

- Bocsánat. – mondtam, majd kinyújtottam a kezem, és átugrottam Tsuki felett, úgy, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Majd kézenállásban érkezve leengedtem magam, és lekuporodtam elé, vele szemben a földre.
- Örülök, hogy megmutathattam. Hidd el nekem, ez sokkal jobb. Volt, hogy engem is csak a fájdalom vett körül. Én is különc vagyok, mint te. Pontosan tudom, hogy mit érezhetsz. Az emberek sajnos nem a legkedvesebbek. De szerencsére én már megtaláltam azt a pár embert, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Te is meg fogod őket találni. Lehet, hogy én vagyok az első ember. Hogy nem tettél semmi? Te magad vagy, akit kedvelni lehet. Sok mindenben hasonlítunk. Mármint régebbi énemre emlékeztetsz. Tudom, hogy te jó ember vagy, csak a legtöbben nem érdemlik meg a jóságodat.
Eszembe jutott, hogy most vajon mi történne, ha újra összekócolnám Tsuki haját, de nem akartam elrontani a pillanatot.
- Egyébként nem mondtam teljesen igazat. Mindenki Mineónak szólít. De igazából nem ez a nevem. Naro Mineiróként láttam meg a napvilágot. Csak később változtattam meg a nevem, a feleségemmel együtt. Mindkettőnket kerestek, és így egy kicsit kisebb az esély, hogy megtalálnak. De ez titok, úgyhogy senkinek ne mond el. – tettem a szám elé az ujjam.
Fölkeltem, raktam egy kis fát a tűzre, mert már kezdett kialudni. Közben kikukucskáltam. A homokvihar még mindig tombolt, és sötét volt odakint. Nem tudtam eldönteni, hogy este van, vagy csak a homok nem engedi át a napsugarakat. Majd visszamentem Tsukihoz.

- Tsuki, kérlek, fogadd el ezeket tőlem. Nem nagy dolgok – kotorásztam a ruhámban - de nekem fontosak. Ez egy kunai. Még Konohában kaptam a csapattársaimtól azelőtt, hogy eljöttem volna onnan. A markolatát ha itt megnyomod – magyaráztam – akkor kettényílik. Belül üreges. Ide bele van írva: Naro Mineiro. Adok hozzá még valamit. Ez egy kis kép rólam. Pont belefér. Ha későbbiekben egyedül érzed magad, gondolj arra, hogy ha távol is vagyok tőled, én szeretlek, és gondolok rád.
Jaiba Mineo
Jaiba Mineo
Játékos Mesélő

Elosztható Taijutsu Pontok : 70

Tartózkodási hely : Tea Országa


Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 2 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.