Partvidékek

+16
Hasegawa Zauki
Areno Shinichi
Kaibutsu Hiroto
Aziro
Setsu
Hyuuga Oyoki
Gonza Sasano
Nakajima Yori
Killer Bee
Obake Kaito
Sesshou Sarasho
Shiruba Tsuki
Jaiba Mineo
Akasuna no Sasori
Juurin Kensei
Kanmiru
20 posters

5 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Aokaze Atsushi Szomb. Júl. 30 2016, 15:17

// Hidan //
 
Amint megkaptam az engedélyt, az utazásra, be is szereztem még pár számomra szükségesnek vélt dolgot az expedícióra, majd másnap útnak is indultam a Szél Országába. A Folyó Országának határát csak az indulás másnapján tudtam átlépni. A nap hátralevő részében pedig a folyókkal szelt vidéken keltem át. És bár az ország semleges a háborúval kapcsolatban mégis két rejtett faluval is rendelkezik. Ami nem éppen nyugtatólag hatott rám az ottlétem alatt. A következő nap volt viszont a legveszélyesebb, amit már a Szél Országában töltöttem. Mivel az ország már részben ellenséges terület volt így itt volt a legnagyobb esély arra, ha ninjába, ninjákba botlok akkor azok ellenségként fognak kezelni. A háromnapi utazás egyik fő nehézsége nem az volt, hogy mindig résen kellett lennem nehogy ellenségbe botoljak. De ami végül a legnehezebb volt az a sivatag, és annak pusztító hősége. Minden csepp víz aranyat ért, így próbáltam beosztani, hogy mikor és mennyit ihatok, mert a készletem sajnos véges. Így amikor megpillantottam az ivóvízzel rendelkező várost a távolban nagy megkönnyebbüléssel hajtottam le, a kulacsomban maradt víz nagy részét. A maradékot pedig a városhatáron, hörpintettem fel. Ki gondolta volna, hogy az utolsó cseppek lesznek a leg ízletesebbek, bár rájátszott az is, hogy ezeket már a város épületeinek árnyékában hajtottam le. Amik valamennyire enyhítettek a hőségen.
Első dolgom, az volt, hogy keressek egy kutat, ahol vízkészletemet feltölthettem. Ez még könnyű volt mivel, a város külső kerületei, még könnyű volt közlekedni, a főutaknak köszönhetően. Viszont a város belseje már közel sem volt ilyen kedves az ide tévedőkkel. Egy kész útvesztő volt így oda inkább nem is mentem. S bár a város nem túl fényűző mind az építészetben, mind a fejlettségében mégis paradicsom a fáradt utazóknak így nekem is. Mivel városnézést nem terveztem így egyből Yokuchi no Gai kikötőjéhez legközelebbi piacára mentem, hogy ott gyűjtsek információt a kofáktól, arról kik szoktak naponta kihajózni. A piacról a kikötőbe mentem, ahol a halászokat faggattam a helyi vizekről.
Pl.: Melyek azok a szigetek ahol élnek emberek? Hol szoktak még esetleg más hajók partra szállni, gyógynövényekért vagy hasonlókért? Vannak-e olyan távolabbi szigetek, amik nincsenek rajta a térképemen. És, ha igen, akkor hol vannak. Illetve az összes közül melyek azok, ahol még nem jártak, mert nehezen megközelíthető vagy egyáltalán nem lehet a part közelébe jutni. Na és persze, hogy akadna-e valaki, aki elvisz ezekre a szigetekre, munkáért cserébe.
Ha a kikötőben nem akadna olyan, aki kivinne a nyílt vízre, akkor meglátogatok néhány kocsmát. Talán ott szerencsém lesz, ha más nem egy részeg matróz megszán.
Aokaze Atsushi
Aokaze Atsushi
Játékos Mesélő

Elosztott Taijutsu Pontok : 1441
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 650 (A)
Erő : 400 (C)
Gyorsaság : 691 (A)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 400 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 1160

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Hidan Kedd Aug. 16 2016, 05:36

Bár a piaci kofák távolról sem tengerjárók, egy valamit mindenképp a javukra lehet írni: a fülüket folyamatosan nyitva tartják, ha egy friss pletykáról vagy érdekes történetről van szó. Gyakorlatilag itt élik le egész életüket, ebben a halszagú zűrzavarban és kevés dolog kerüli el a figyelmüket. Az egyetlen lényegesebb probléma talán a fiú számára, hogy legtöbbjük a hitelesség kárára igyekszik cicomázni, érdekesebbé tenni saját történeteit, így az ifjú shinobinak számos egymásnak ellentmondó, illetve egymást részben átfedő történetekből kell kiraknia a töredékinformációk végeláthatatlan mozaikját. Csak a fontosabbakat számba véve, a számára lényegteleneket félretéve - mert pár óra kérdezősködés után már névről ismeri a városnegyed összes kóbor macskáját a halárus nénik jóvoltából - a következő kép áll össze előtte:
A Szél Országától délre elterülő tengeren nem található nagyobb sziget, legfeljebb kisebb-nagyobb zátonyok, melyek hol eltűnnek, hol előbukkannak a tenger habjaiból a környéken igen jellemző aktív vulkanikus jelenségeknek köszönhetően. Ezek az apró földterületek többsége ugyan van olyan régi, hogy élővilág alakulhatott ki rajta - legalább növényzet kialakult az erős északi szél szárnyán messze szállingózó magok nyomán - de legtöbbjük túl kicsiny volt ahhoz, hogy az emberi civilizáció megvethesse rajtuk a talpát. Az előbbi okokból kifolyólag az összes jelentősebb kereskedelmi útvonal elkerüli ezt a zónát, a legközelebbiek is messze keletre közelítik meg őket, ezek többsége a távoli Tenger Országába indul. A fiú térképén jelölt terület irányába legfeljebb halászhajók és csempészbriggek merészkednek, de ezek is ügyelnek arra, hogy minél közelebb maradjanak Kaze no Kuni partvonalához, mert a nyílt tengeren el vannak vágva mindenféle utánpótlástól, mert azon az elenyésző számú szigeten, ami arrafelé található, ritkaságszámba megy az iható víz és az élelem is. A babonás nyelvek szerint nagyjából hetven tengeri mérföldön túl terül el a titokzatos és sokak által csak féltve említett Déli Köd. Ezt a területet messze elkerüli minden épeszű hajós, mert a mendemondák szerint rossz szellemek kísértik a végeláthatatlan homályba tévedőket, hogy a régmúlt időkből visszamaradt hajótemetők maradványaihoz csalják őket, ahol aztán a sekély zátonyoktól és a roncsokból kiálló árbocoktól léket kapnak. A földhözragadtabb gondolkodásúak úgy gondolják, csak előnytelen földrajzi helyzete miatt veszélyes hely, holmi kísértetetekről pedig szó sincs. Sajnos senki nem ismer olyat, aki járt már volna arra, mert mindazokról aki elhajózott, hogy meghódítsa az ismeretlent, sosem hallottak többet. Egyedül egy féleszű vén matróz, Bolond Sen'in állítja, hogy megjárta a ködfüggönyön túli világot és számtalan csodának volt szemtanúja, de senki sem veszi túl komolyan, mert kóros hazudozó hírében áll, s történetei minden alkalommal másképp szólnak, akárhányszor csak ráakad egy olyan szerencsétlenre, akinek nincs szíve elhessegetni, mielőtt lerohanná az öreg valami habókos tündérmesével. Lévén, hogy senki sem hajózik arra fele, senkit nem tudnak javasolni Atsushinak, aki munkáért, pénzért, de még a Rikudou Sennin tökéért sem vinné el abba az irányba.
Minthogy már nem sok ember maradt, akit megkérdezhetne a kikötői vásárban, így a legtöbbek által javasolt fogadó, a Pajkos Hableány felé veszi az utat, hátha ott rámosolyog a szerencse. Az ivó egyszerű, kétszintes épület, az ódon téglákat enyvvel odaragasztott korallokkal és kagylókkal díszítették, így egészen természetes hatást kelt. A bejárat egy fa tolóajtó, amit egy rászögelt hajókormánykerék elforgatásával lehet kinyitni. A cégéren pirozspozsgás, a fogadó nevéhez híven alul öltözött, fából faragott sellő díszeleg. Úgy látszik az összes kagylót elhasználták a talapzat ékesítéséhez, mert a szirén kebleire már nem jutott két darab sem, fedetlen valójukban hívogatják azokat a megkeseredett, lerobbant tengerjárókat, akik ilyet már úgysem látnak igaziban, legfeljebb pénzért. A beltér még a nappali órákban is zeneszótól hangos, a levegőt halszagú ételek és híg sör nehéz szaga üli meg. A rekkenő hőség ellenére, vagy pont azért épp teltház van amikor a fiú megérkezik, így ha valahol találni fog olyat, aki segíteni fog rajta, akkor az egészen biztosan itt lesz.
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Aokaze Atsushi Szomb. Aug. 20 2016, 17:39

// Hidan //
 
Háromnapnyi utazás után végre elértem egy városhoz, a kietlen sivatagos Szél országának tengerpartjánál. A házfalak árnyéka és a lágy tengeri szellő végre elviselhetővé tette számomra az ott létet. Mert eddig a sivatagi klíma számomra nem volt kedvező. Ivóvíz készletem feltöltése után első dolgom, volt a kikötőhöz közeli piacon informálódni. Ott pedig kikhez másokhoz lehetne fordulni, mint az árus öregasszonyoktól, akik bár nagyot hallanak, de ha valami szaftos pletykáról van szó, azt már méterekről meghallják. És bár csak annyit akartam tőlük megtudni, kik azok akik rendszeresen járják a tengert, többet is kaptam. Kisebb leírást a közelben lévő szigetek és zátonyok kialakulásáról, és sajnos azt is, hogy mind lakatlan és nem sűrűn járják az emberek. Ez még sajnos nem volt elég, de tudósítottak egy feltérképezetlen részről is a tengeren, ahová nem szívesen mennek a tengerjárók iszákos matrózok sem. Ami már inkább érdekesebb a számomra. Nem is vártam, hogy a sült galamb a számba repül, de az biztos, hogy ezért a kis információért sokat dolgoztam. Mert a sok kofa, mind másképp mesélte a dolgokat itt-ott megkurtítva, a dolgot. És bár én nevekért mentem azt nem, kaptam, csak egy iszákos, hazudós vén kujonét. És legalább két tucat kóbor macskáét, akiket afféle kedvencként kezelnek az öreganyók.
* Ezt a ”Bolond” Sen’int talán hazudósnak írják le. De tényleg megjárhatta a köd belsejét. Elvégre nagyapámról sem feltételeztem volna, hogy szerződésben áll a sárkányokkal. Minden esetre, ha én is meghallgatom a történeteit, azzal nem veszítek sokat.
Mivel esélytelen volt, hogy a kikötőben ráakadjak egyetlen olyan hajósra is, aki hajlandó lenne a ködbe vinni, legalábbis a kofák szerint. Ezért inkább egy kocsmába megyek, azt remélve, hogy fellelem ezt a Bolond Sen’int, aki talán nem is olyan bolond. Vagy esetleg egy olyan matrózt találok, akit rátudok venni, hogy segítsen eljutni a sárkányok szigetére, amit mellesleg még most sem tudom, hogy hol is van. Néhány embert ismét megszólítok, hogy útbaigazítást kérjek a helyi ivókhoz. Szinte egyöntetűen a Pajkos Hableányt ajánlották, így azt választottam. A fogadó a helyi trendet követi legalábbis kívülről, bentre nincs viszonyítási alapom. A kétszintes épület, homokkőtéglák falait korallok és kagylók díszítik. A bejárati ajtót pedig egy kormánykerék, amin belépve egyből meglátható a tárgy, amiről a nevét kapta a hely. A fából kifaragott sellő, kebelét semmi sem takarta. Ami lehet, hogy egy üzleti fogás, hogy több férfit csábítsanak be. Bár engem ez nem igazán izgat. Egyenesen a pulthoz megyek, hogy információt szerezzek a csapostól. Elvégre itt ő a piaci kofa, aki mindent lát és hall.
- Jó napot! Egy pohár hideg sört kérek! – majd miközben a kiszolgálásommal foglalkozik, rátérek a lényegre - Mondja csak, lehet itt szobát bérelni? Lehet, hogy szükségem lesz rá. Illetve itt van egy bizonyos Bolond Sen’in, valamint esetleg egy kalandvágyó vagy éppen elég bolond matróz, aki esetleg hajlandó lenne veszélyesebb vizekre is evezni?
Az információ és a kiszolgálás megköszönése után, an és persze a számla kiegyenlítése után odamegyek Sen’inhez már, ha itt tartózkodik és a kocsmáros megosztotta velem a kilétét. Majd megkérem, hogy mesélje el nekem, a ködben látottakat. Ez után, pedig egy olyan matróz asztalához ülök át, aki esetleg hajlandó lenne a ködbe menni vagy legalább a közelébe vinni. Már ha ilyet is tud mondani a csapos.
Aokaze Atsushi
Aokaze Atsushi
Játékos Mesélő

Elosztott Taijutsu Pontok : 1441
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 650 (A)
Erő : 400 (C)
Gyorsaság : 691 (A)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 400 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 1160

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Hidan Szer. Aug. 31 2016, 06:41

- Ahoj!
Köszönti a fogadós - hosszú és szakállú férfi, a korát nehéz lenne megsaccolni sűrű arcszörzetétől - a pulthoz lépő Atsushit, majd gépies mozdulatokkal a mosogatóhoz sétál, hogy megtisztítson egy söröspoharat a fiú számára. Itt a határvidéken láthatóan nem nagyon foglalkoznak az alkoholfogyasztást korlátozó törvényekkel, mert noha az ifjú Aokaze már elérte a felnőttkort, mégis igen fiatalos arca van, különösen az ivó többi vendégéhez képest. Miután egy kenőkéssel lesöpörte a habot a pohár pereméről, átnyújtja azt a shinobinak és mély, reszelős hangján válaszol a nekiszegezett kérdésekre:
- Ami azt illeti akad pár szabad szobánk, háromszáz ryou egy éjszakára, a sör pedig egy tízes lesz, ha mást nem kérsz. Bolond Sen'int ott találod a sarokban, szinte minden nap itt rontja a levegőt, még saját asztala is van. Olyat pedig mindig találni, aki hajlandó egy kicsit... Rizikósabb vizekre evezni, ha meg tudod fizetni az árát és nem teszel fel nekik kérdéseket. Keresd Kaizokut vagy Gorotsukit, ha ők nem hajlandóak elvinni oda, ahova menni akarsz, akkor a maga Suijin, a vizek istene sem fog.


Bolond Sen'in asztalát asztalnak nevezni persze költői túlzás volt a csaplár részéről. Egy hordóra fektetett, szélesebb hajódeszka képezi a bútort, ahogy a helyiség összes többi standját is. A kicsi, kerek kabinablakok nem engednek be túl sok fényt, így sárgaréz csészealjakon elhelyezett faggyúmécsesek próbálják - nem sok sikerrel - eloszlatni a bent uralkodó félhomályt. Ahogy jobban szemügyre veszi Atsushi - kívülről nem nagyon látszott - az egész épületet egy partra vontatott karavella testéből alakították át kocsmává. Az öreg tengerjárót nehéz lenne eltéveszteni: piszkosszürke, gubancos szakáll és dús szemöldökök, eszelősen csillogó, folyton mozgó szemek és foghíjas száj. Talán nem elhanyagolható körülmény, hogy egyik lába tőből hiányzik. De ha mindez nem lenne elég, orrfacsaró bűze és harsány kiáltásai mindenképp kétségtelenné teszik, hogy ő az az ember, akit a genin keres.
- AKKORA SZÁJA VOLT A FENEVADNAK, HOGY EGY TENGERITEHENET IS LE TUDOTT VOLNA NYELNI KERESZTBEN, BECSÜLETSZAVAMRA MONDOM!
Kiáltja kétségbeesett, siránkozó hangon valami idegennek, aki megelégelte a tündérmeséit és újabb italért indult. Ahogy Atsushi elfoglalja a másik vendég helyét, a vénember először riadtan kapja felé a fejét, majd kikeredett szemmel rárivall:
- Na mi van, te is azért jöttél, hogy gúnyt űzz Bolond Sen'inből?! Mi? Hogy érdekel a történetem? Ülj le mellém fiú. Látom, te más vagy mint a többi. Számtalan csodának voltam tanúja, amikor a ködön túli világban jártam, de ezeknek a földhözragadt sügéreknek egy csepp érzéke sincs az igazság felismeréséhez... Jártam földeken, ahol az emberek fejjel lefelé jártak-keltek, s a Nap nyugaton kelt és keleten nyugodott. A férfiak szülték a gyermekeket, s az asszonyok voltak védelmezőik. Jártam a tengerfenék csodálatos buborékvárosaiban, ahol a sellők királysága virágzik már évezredek óta, s olyan földeken is, ahol akkora hüllők tanyáztak, amekkora ez a város! De... Ha addig ülnél itt, míg kiserken a szakállad sem tudnám az összes kalandomat megosztani veled. Mit szeretnél tudni fiú?
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Aokaze Atsushi Vas. Szept. 04 2016, 16:31

// Hidan //
 
A piaci kofák és, kikötői matrózoknak hála sikerült, némi információhoz jutnom. Persze ez még korántsem elég. Így elindultam felkeresni Bolond Sen’in-t, az egyik kocsmába.  Ami nem más, mint a Pajkos Hableány, ami egy partra kényszerülő, hajótestből lett kialakítva. Itt pedig ki mást lehetne kérdezni, mint a csapost újabb információkért. Hiszen neki muszáj hallgatni, ha a kuncsaft úgy kívánja és névről ismerni a gyakran visszajáró vendégeket. Kezdésként, egy korsó sört kértem, és a szobák áráról kérdeztem. Majd az emberről, aki miatt betértem a helyre. És ha már úgyis benne voltam, a vallatásban akkor, már a merészebb tengerészek neveit is megtudakoztam nála. Az információk után, benyúltam hátizsákom egyik zsebébe a tárcámért. Elővettem belőle 10 ryou-t, majd leraktam a kocsmapultra. Közben pedig odapillantottam a keresett férfi asztalához, hogy megnézzem milyen ember is ez a Sen’in. Külső látszatra, kalandokkal teli lehetett az élete. Vagy legalább ilyen benyomást kelt a hiányzó lába. Hosszú piszkos szakálla pedig jó sörhab fogónak. Na, ő biztos egy olyan ember, aki a saját szakállára iszik. Visszafordultam a csaposhoz majd, így szóltam:
– Köszönök mindent. Ha a városban töltöm az éjszakát, okvetlen visszatérek az egyik szobáért!
Ezt követően kezembe vettem a korsót és megindultam Sen’in asztalához. Pár lépés után, már biztos voltam benne, hogy ő az. Mivel egy a pult felé mellettem sietősen elhaladónak olyat kiált, amit még én is badarságnak gondoltam volna pár nappal ezelőtt.  Lassú lépteimmel végül, odaértem az asztalához. A férfi felnéz rám, majd idegesen rám kiált. De a hogy elmondom, neki miért is állok előtte egyből hellyel kínál maga mellett. Majd bele is kezd az elmesélhető történetek felsorolásába. Olyan cifra, címszavakat hallottam, hogy még jómagam is kételkedőbe kezdtem esni afelől, hogy nem csak kitalálta a sárkányokról szóló történeteit. De végül csak kinyögi azokat a szavakat is amelyeket én keresek. A válasszal nem is várok egy percet sem. Gyorsan és határozottan választok, elvégre végig tudtam melyik történetét akarom hallani. 
– Az óriáshüllőkről szólót szeretném, ha elmesélnéd! * De nagyon remélem, hogy az nem szimpla kitaláció lesz, mint az előzőleg felsoroltak!
Majd belekortyoltam a habos sörbe, hogy az is fogyjon egy kicsit.
 
// Bocsi, hogy ilyen későn írtam, de csak vasárnaponként van időm rá. Ez pár hét múlva változni fog. Illetve akkor a kalandokhoz betett élményemet megnézed? //
Aokaze Atsushi
Aokaze Atsushi
Játékos Mesélő

Elosztott Taijutsu Pontok : 1441
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 650 (A)
Erő : 400 (C)
Gyorsaság : 691 (A)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 400 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 1160

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Hidan Csüt. Szept. 29 2016, 22:37

Az öreg Sen'in gyanakvóan hunyorogva méregeti egy darabig Atsushit, mintha azt latolgatná-e, hogy érdemes-e a fiú tündérmesébe illő kalandjainak részleteire. Pár pillanat múlva azonban nagyzási hóbortja felülkerekedik bizalmatlanságán és komoly arccal magyarázva, kézzel-lábbal-falábbal hadonászva próbálja nyomatékosítani az elmondottakat.
- Azok a nagy gyíkok száz tengeri mérföldre vertek tanyát, a Nagy Ködön túl. Azért bújtak el ilyen nagyon a világ tekintete elől, mert ezek a pikkelyesek igen okos jószágok a maguk nemében és jól tudták: az ember legyen bármily apró és jelentéktelen hozzájuk képest, azt szapora természetével, az ismeretlentől való félelmével és kegyetlenségével igencsak ügyesen ellensúlyozza. Valaha, még a Shinobi Világ hajnala előtt ők uralták ezt a világot. A mi fajtánk akkoriban még csak ostoba makkevők gyülekezete volt, de ezek a behemótok megtanították a beszédet ezeknek a méltatlan fajankóknak és lehozták nekik a mennyekből a tüzet, ami azelőtt csak az ő kincsük volt. Mivel nagyon hosszú ideig élnek, lassabban is szaporodnak nálunk. A vemhesség akár évekig, évtizedekig is eltarthat, szemben velünk, akik hozzájuk képest úgy szaporodnak, mint hozzánk képest a patkányok. A veszélyes tudással és gyilkos eszközökkel felfegyverkezett emberiség félni kezdte őket, végzetük lehetéséges okát látták a szárnyas gyíkokban és az életükre törtek. Akkoriban még könnyedén eltiporhattak volna minket, de helyette a száműzetést és a remetelétet választották, mert hittek abban, hogy egyszer még szövetségre léphetnek a fajtánkkal. De ennek ellenére még mindig nagyon bizalmatlanok, nekem is lepörkölték a lábam, amikor a szigetükre tettem. Legtöbbjüknek hatalmas szárnya és farka van, de ahogy az embereknek is számtalan féle arca lehet, úgy is ők is a legkülönbözőbb alakokban fordulnak elő. Testüket kemény pikkely fedi és képesek a pokol kénköves tüzét kiokádni a torkukon. Szeretik a meleg helyeket, a találós kérdéseket és a rostonsültet. Bár meglenne a lehetőségük, hogy lakhelyet építsenek, a szigetük elég nagy hozzá mégsem teszik. Jobban szeretik a hévízes barlangok langyos ölelését, vagy az égbe nyúló fák alatt sütkérezni. A természetük igen heves, mint mondtam, nekem egy lábszár került a bemutatkozásom, a legénységem feléről nem is beszélve. A másik felét már elvitte a korallzátony, ami a szigetet védi, mire odaértünk. A gyíkok mentségire szóljon, az embereim kezdték dárdával dobálni őket. De amikor látták, hogy Sen'in nem akart az életükre törni, ellátták a sebesülésem és hagyták hogy velük éljek, amíg felgyógyulok. Negyven éve már, hogy megjártam azt az utat. Enélkül sosem sikerült volna.
Mondja kaján, foghíjas vigyorral az öreg, majd büszkélkedve elővesz egy tenyérnyi, csiszolt kristályt a mellényzsebéből.
- Enélkül nem lehet átkelni a Nagy Ködön, mert különben eltéveszted az irányt, ha nem látod a Napot és a csillagokat. Ez viszont...
Az egyik olajlámpás fényéhez tartja a csecsebecsét, mire az prizmaszerűen fókuszálva a fényt az asztalra.
- Akkor is begyűjti a Nap fényét, amikor az szégyenlősen magára húzza a ködtakaróját. Ha egy egyszerű, vödörbe rakott napórával használod, a legnagyobb homályban is meg tudod mondani, hogy tartod-e az eredeti irányt. Csuda dolog-e, mi?


//Bocsánat a késésért, 10 chakra a kompenzációd.//
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Aokaze Atsushi Vas. Okt. 02 2016, 19:32

// Hidan //
 
A Pajkos Hableány fogadóba érve egy kis kérdezősködésnek hála sikerült megtalálnom Bolond Sen’in-t. Bár talán kérdezősködés nélkül is rájöttem volna, hogy ki is ő. Legalábbis, ha vártam volna egy kicsit. Mert amint elfordultam a pulttól egy korsó sörrel a kezemben már sietve távozott is mellettem egy férfi. Aki után egy hangos kiáltás, megy végig az ivón. És persze ki kiáltott volna, ha nem az a férfi, akit most éppen keresek. Oda is sétálok az asztalához, ami az épületen belül mindössze néhány hordóra fektetett, öreg hajódeszkát jelent. Mikor már a férfi előtt állok, kérdőn hangosan rám rivall, majd egyből hellyel kínál maga mellett és sorolj az elmondható történeteket. Nem gondolkozok sokat azon melyiket is válasszam a felsoroltak közül. Habozás nélkül válaszolok neki és megkérem, hogy meséljen a sárkányokról. Az öreg sem várat a sokáig a történetével, amit próbál még érdekesebbé tenni azzal, hogy mutogat meglévő és pótolt végtagjaival. A történetet hallgatni néhol unalmas volt, mert hát pont nem a szaporodási idejük érdekel jelenleg. De nem siettetem, inkább végig hallgatom az unalmas részeket is. Elvégre én kértem, hogy meséljen. És így legalább van időm lassan iszogatni a sörömet is.
* Tehát ha nem ártó szándékkal érkezik hozzájuk az ember, akkor akár még be is engedik a szigetre. Ez esetemben jól hangzik, elvégre én amúgy is barátságot akarok velük kötni. Amit a hallottak alapján ők is szeretnének kialakítani velünk, emberekkel.
Sen’in a története végeztével pedig a ködről és az azon való átjutásról kezd el velem beszélni és az ő speciális eszközéről.
– Igen, elég praktikus, ha az ember a ködbe kívánkozik menni. Mondja csak, nem adná nekem kölcsön?  Én is a ködbe készülök menni. – majd közelebb hajolok hozzá és kicsit halkabban folytatom – Én is azokhoz a gyíkokhoz készülök menni, amikről az előbb mesélt.
Miután elmondtam kíváncsiságom célját az öregnek újra kiegyenesedek a széken, majd amíg a válaszra várok ismét beleiszok a sörömbe. És reménykedek abban, hogy nem kürtöli világgá a férfi utazásom célját. Mert akkor engem is bolondnak bélyegeznek, akkor pedig már nem valószínű, hogy bármelyik helyi hajó is felengedne a fedélzetére.
 
// Jó újra az oldalon látni Very Happy  Remélem most már, egy jó darabig nem hagysz itt minket és írásaiddal színezed az oldalt mind mesélő mind játékosként. //
Aokaze Atsushi
Aokaze Atsushi
Játékos Mesélő

Elosztott Taijutsu Pontok : 1441
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 650 (A)
Erő : 400 (C)
Gyorsaság : 691 (A)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 400 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 1160

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Hidan Hétf. Okt. 17 2016, 01:34

A vén tébolyult sértett horkantással válaszol a fiú felé intézett kérdésére.
- Kölcsönadni? Meg még mit nem! Épp csak megismertelek, s még ha meg is bíznék benned annyira, hogy ígéretekért cserébe odaadjam a legnagyobb kincsem, semmi biztosítékom sincs arra, hogy nem veszel az úton hullámsírba, magaddal hurcolva a Sellők Országába a kristályom. El sem tudod képzelni, mit ki nem álltam érte... Egyszer, amikor gaz martalócok foglyul ejtettek, napokig faggattak és kínoztak a titokért, hogy hova rejtettem! De még akkor sem mondtam el nekik, amikor a lábamat lefűrészelték. Bár... Kis híja volt, hogy úgy beszarjak a fájdalomtól, hogy a lenyelt ékkő is a gatyámban landoljon, azt meg kell hagyni. Ne nézz olyan sandán, azóta alaposan megmostam!
Hogy szavai igazát bizonyítsa, horgas orrával bőszen szimatolni kezdi a kristályt, jelezvén, hogy dicstelen múltja ellenére nincs semmiféle bukéja. Az önellentmondásos történet és a fura megnyilvánulás után visszasüllyeszti a követ a zsebébe, majd így szól:
- De kedvellek Fiú, van valami vakmerő tűz a szemedben, ami egy régi útitársamra emlékeztet, arra az egyre, aki túlélte azt az oda-, a visszautazást is a Gyíkok Földjére. Ezért segíteni fogok neked és elkísérlek a kalandodon! Szárazföldi tacskó vagy, úgysem lennél képes egyedül elnavigálni a tengeren nélkülem. Na mit szólsz? Az unokámnak van egy briggje, amiben szeszt szokott csempészni a partvidéki településekre. Ha fel tudsz neki ajánlani valamit, a kérésemre biztosan el tudna vinni a szigetre, hisz különb tengerjáró, mint én valaha is voltam. Az pedig nagy szó ám! 


//Bocs a rövid posztért, most csak ennyire tellett időm, de próbálom felpörgetni a dolgot Smile //
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Aokaze Atsushi Kedd Okt. 18 2016, 10:33

// Hidan //
 
Végre sikerült megtalálnom azt a személyt, aki állítólag megjárta már a tenger legveszélyesebb részét is. Legalább is saját állítása szerint. Végül „Bolond” Sen’in megosztja velem a sárkányok szigetére tett kirándulását, minden különösebb noszogatás nélkül. Történetében voltak cifraságok, amiket nehezemre esett volna elhinni így nem is tettem csak elengedtem őket a fülem mellett. Végül pedig megosztja velem annak is a titkát, hogyan vagyis minek a segítségével lehet átkelni a sűrű köd fedte tengeren. Mikor aztán próbáltam elkérni tőle ezt a bűvös kristályt, hirtelen rám förmedt. Ezt persze meg tudom érteni, hiszen mégiscsak a kincséről van szó. De mikor elkezdte mondani, hogy milyen kínzásoknak vetették alá őt. Az a kis bizalom is, amit eddig éreztem irányába kezd szertefoszlani. Mikor a lábának az elvesztésének egy másik történetét hallottam, úgy hogy az előzőt is csak pár perce mondta el. Közben a férfi csak szagolgatja, az ereklyéjét, hogy bizonygassa az elrejtés után, nem maradt lemoshatatlan nyom, mely megmutatná melyik nyíláson is távozott a rejtekhelyéről. Pár pillanat múlva pedig újra elkezdek bizalmat érezni szavahihetősége felé, amikor egy társáról tesz említést valamint azt, hogy ezért hajlandó segíteni. Bár csak annyit mondott a hasonlóság csak a szemünkben lévő tűzben van, de nekem máris van egy sejtésem kiről is lehet szó.
* Csak nem a nagyapámról van szó? Nevet nem mondott hozzá, így érdemes lenne felhoznom a dolgot.
A következő percben, már azt próbálom megtudni, ismerte-e a nagyapámat. De előtte még, elmondom, mit tudok felajánlani az utódjának a fuvarért:
- Az unokájának nem tudok semmi egyebet felajánlani, mint szolgálataimat. Ninja vagyok, így képes arra, hogy megvédjem a hajót, az embereket és a rakományt is, ha támadás éri azt. Mert gondolom egy szeszcsempésznek vannak ellenségei. Mindemellett még annyit szeretnék mondani, hogy szerintem ismerem azt a régi társát. Vagyis inkább ismertem, akihez hasonlított. Mondja a neve véletlenül nem Aokaze Daisuke?
Ekkor megállok egy pillanatra, hogy figyelemmel kísérjem a reakcióját.
Ha a visszajelzése nagyapám nevére pozitív, akkor folytatom:
- Én az ő unokája vagyok. Hátrahagyott nekem egy levelet, amiben a sárkányokról írt nekem. Sajnos önről nem beszélt, de ennek gondolom az-az oka, hogy azt akarta magamtól találjam meg őket. Bár az igaz, hogy az útra adott rejtett segítségeket is. De a lényeg re térve. Akkor áll az alku?
Ha pedig nagyapám neve közömbös neki, akkor csak annyit kérdezek, elfogadja-e az ajánlatomat. Vagyis inkább az unokája elfogadná-e.
– Mit gondol ez elegendő lenne-e az unokájának, a szállításomért?

// A terjedelem nem baj, amíg a lényeg benne van. Smile  Viszont lenne még egy kérésem. A kalandok közé betett élményemet leellenőriznéd, vagy kérjek meg valaki mást? //
Aokaze Atsushi
Aokaze Atsushi
Játékos Mesélő

Elosztott Taijutsu Pontok : 1441
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 650 (A)
Erő : 400 (C)
Gyorsaság : 691 (A)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 400 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 1160

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Hidan Csüt. Nov. 03 2016, 04:45

A vén tébolyult konokul rázza a fejét a fiú ajánlata hallatán, egyértelmûen állást foglalva amellett, hogy a védelembõl bizony nem lehet megélni, még ha néha el is kél az ilyesmi egy csempészhajón. Amikor azonban Atsushi a nagyapja nevét említi, az öreg Sen'in elõször kikerekedett szemmel keresi nagyjából mellmagasságig ejtett állát, majd gyermeteg lelkesedéssel hisztérikus kacajban tör ki.
- Hát miért nem ezzel kezdted, hogy a legendás Daisukénak az ivadéka vagy?
Az aggastyán esetlenül botladozva feláll, majd mûvégtagjával hangosan kopogva a parkettán megkerüli az asztalt, hogy hónaljszagú ölelésbe zárja az ifjú shinobit.
- Jó cimborák utódaitól azért mégse kérhet az ember sápot… Holnap kihajózunk! Olyan lesz, mint régen az öregeddel. Talán egy kicsivel kevesebb skorbuttal, meg kikötõi szoknyapecérkedéssel, de pont olyan lesz! Az fuvardíj miatt pedig egyet se fájjon a fejed fiam! Majd beszélek én az unokám makacs fejivel. Merne nemet mondani azok után, hogy a nagyapád történetei miatt lett maga is tengerjáró… Kapna a seggére a falábammal, de olyat, hogy egy hétig nem merne leülni. Találkozzunk hajnalhasadtakor a tizenkettes mólónál. Tárazz be elemózsiával rendesen, mert ha rossz szelünk lesz, akár hetekig is hánykolódhatunk a nyílt vizeken, és a szigeten épp sem egy életbiztosítás élelmet szerezni, rengeteg a mérgezõ gyümölcs és a vadállatok sem épp kezesbárányok arrafelé. Suijin áldjon, Fiam! Nekem mennem kell, hogy megszervezzem az elõkészületeket!
A féllábú félnótás egy hörpintésre kiissza italát, majd bicegve elindul, hogy tettekre váltsa ígéreteit.


//Ha azóta még nem ellenõrizte valamelyik Staff kolléga, akkor leghamarabb a hétvégén tudnám értékelni az Élményed, ha az megfelel.//
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Aokaze Atsushi Csüt. Nov. 03 2016, 21:47

// Hidan //
 
Alkudozásom már majdnem sikertelenül zárult az öregúrral, az ő csiszolt kristályáért. Végül aztán mégis kaptam egy mentőövet, sőt egy kész gumicsónakot. Bár az eladásra nem szánta rá a fejét az öreg. De az elkísérésemre hajlandó lenne, és még egy hajót is tud szervezni hozzá. Nulláról hirtelen minden meglett, ami a sárkányok szigetére utazásomhoz kellhet. Ez örömmel és megnyugvással töltött el. Amit még az is tetézett, hogy talán nagyapám egy régi barátjával találtam magam hirtelen szemben. Viszont ez a hirtelen jött öröm nem tartott tovább, mint egy perc. Gyorsan össze is törte az öreg Sen’in az ajánlatomat megtagadó fejcsóválással. Majd újra felcsillanhatott, szemem mikor mégis ráadja a fejét a dologra. Bár ezt újfent nagyapámnak köszönhetem, aki tényleg baráti kapcsolatban állt ezzel az egykori rumvedelő matrózzal. Bár talán a rumivással, még most sem hagyott fel. Helyéről nehezen feltápászkodva, mögém kerül és úgy ölel át. Neki ez biztos jól esik, mivelhogy nagyapámra emlékeztetem. De nekem már koránt sem. Sőt inkább még kellemetlen több okból is. Elvégre furcsa lehet a többi vendégnek az ivóban, ahogyan átölel. Talán még piszkos gondolatokat is ültet fejükbe. Valamint az öreg bukéja sem épp kellemes. És ezt pont én mondom, aki idáig három napon át izzadt a sivatagban. Az ölelés után próbálok észrevétlenül, nagyokat szippantani a kocsma viszonylag friss levegőjéből. Majd mielőtt még elment volna Sen’in elmondta, mik a teendőim indulás előtt. Illetve hol és mikor fogunk találkozni.
 
Miután a férfi elment leszervezni az utazást én is lehúztam egyben a korsóban található sör maradékát, majd a pulthoz sétáltam.
– Kocsmáros uram! Akkor a ma estére kivennék egy szobát. Most fizetek, mert holnap korán indulok.
A kulcs átadása után átadtam a szoba árát, vagyis a 300 ryot. Majd mielőtt kimentem volna a városba élelemért az útra felkerestem a szobámat, és letettem a hátizsákomat. Mivel még sok időm volt estig így nem volt nehéz átjárnom a kikötőt, hogy reggel tudjam hova is kell mennem. Illetve körbejártam még a piacon, a kofák standjait is. Majd amint megtaláltam a legjobb áron, a megfelelő minőségű gyümölcsöket vettem 10 kg almát és ugyan ennyi körtét.Többet nem igazán éri meg venni, elvégre mégsem vagyok egy átlag ember. Nekem valamivel könnyebben menne a vadászat is. A két kis zsákot pedig, betettem egy nagyba. Azzal tértem vissza a fogadóba.  Majd az alap élelmet kipótló rakományt, fölvittem a táskám mellé a szobámba. Majd vacsorázni mentem, egy tál rámen elfogyasztása után pedig aludni tértem. A fogadó kemény ágya, az elmúlt éjszakák földágyához képest igen kényelmesek. Főleg úgy, hogy tudom, ezek után sokáig ismét nem alhatok rendes ágyban.  
 
Korai lefekvésemnek hála, korán is keltem. A nap első sugaraival kivet magából az ágy. Táskámat hátamra kapom, a gyümölcsöket pedig kezembe. Majd mielőtt még a kikötőbe indulnék, leadom a kulcsot. Csak utána megyek találkozni Sen’innel és az unokájával.
 
// Nem ellenőrizték, de nem az ő hibájuk. A megbeszéltek miatt, feltüntettem az elejére, hogy tegyék félre neked. Very Happy A szoba árán kívül, mennyit ryot vonjak le? //
Aokaze Atsushi
Aokaze Atsushi
Játékos Mesélő

Elosztott Taijutsu Pontok : 1441
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 650 (A)
Erő : 400 (C)
Gyorsaság : 691 (A)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 400 (B)

Tartózkodási hely : Konoha


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 1160

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Sarutobi Asuma Hétf. Márc. 14 2022, 01:25

// Yamato - Küldetés a távolban//  
 
Sok mindent hittél volna reggel amikor felkeltél, sok mindent, csak azt nem, amit az élet eléd dobott. Biztosan nem gondoltad, hogy a reggeli rutinod után útnak indulsz, nyakadba veszed a lábad és a partvidékek egy élettől hemzsegő kikötő falujában találod magad. Hogyan kerültél is ide? Mi vezérelt, amikor elhagytad a falu kapuját, vajon a kíváncsiság hajtott, vagy csak a kalandot kerested? Kérdések kérdések után, amikre igazából csak te tudhatod a választ, hiszen semmilyen felsőbb hatalom nem munkálódik a háttérben, senki nem rángatott ki az ágyadból, hogy el gyere ebbe halászfaluba. De a lényegen semmi nem változat, itt vagy. Ahogy közeledtél a falu felé már messziről megcsapta az orrodat a sós levegő illata, a kikötőben lévő halárus standok „bűze”, valóban egy olyan helyre érkeztél, ahol az emberek élnek a régi szokásokkal, friss hal a tengerből, rögtön az asztalra. Egy ilyen idilli helyre biztos a kíváncsiság hozott, vagy talán a hasad, hiszen aki szereti a friss és tényleg friss tenger gyümölcseit annak egy álom ez a hely. Mit fogsz tenni ezen a helyen, talán eszel egy jót, vagy keresel valami kihívást magadnak. Ez a nap még hosszú, szóval rengeteg érdekes dolog kihozható még belőle, de minden csak hozzáállásodon múlik.
 
// Ez a bevezetése a kalandodnak, kérlek a posztodban részletezd nekem pontosan miért is indultál útnak és mit csinálsz a faluban, mit nézel meg, ha egyáltalán megnézel bármit is. //

_________________
Nikotinfüggők:
Nemzeti küldetés: Levél a távolba - Yamanaka Inako, Osumi Hiroto, Kaibutsu Hiroto, Aokaze Atsushi, Naito Kenji
Aktív: 
Akira - Egy mester útja...
Shirotayo Hisana - A cél!
Sarutobi Asuma
Sarutobi Asuma
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Apa
Chakraszint: Dohánybolt

https://topp-coaching.webnode.hu/

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Yamato Kedd Ápr. 19 2022, 17:29

//Genma//

Az utolsó küldetés éppen csak elkezdődött, amikor egy futár jelent meg, átadta mesterünknek a nekiszánt levelet, aki nyomban el is olvasta, majd közölte, hogy hazamegyünk, mert vissza lettünk hivva, mert egy másik csapat már a megoldáson dolgozik. Nem igazán értettem, hiszen nem volt még shinobi pályafutásom alatt, hogy Gaara visszahivott volna küldetésről, de ha ez a parancs, akkor ezt kell tenni. Haza felé nem mondott senki semmit, érezhető volt, hogy még a mesterünk is meglepődött a döntésen és senki nem tudott mit mondani, ami ezt áttörte volna. A faluba visszaérve a mesterünk még mondott pár bátoritó szót, bár érezhető volt, hogy az inkább magának szólt, mint nekünk, hiszen nem állandóra kiosztott vezetőnk, csak a küldetés idejére kaptuk meg. Eddig sosem volt állandó mesterem.
Hazaérve még beugrottam a nagypapámhoz, akivel váltottam néhány szót, majd elindultam haza, ahol már Ayane várt rám. Egy rövid üdvözlés után a konyhába tessékelt, leültetett az asztalhoz és egyből hozta a vacsorát, majd ő is leült és velem evett. A vacsora csendben telt, nem azért, mert nem akartunk beszélni, hanem csak mind a ketten fáradtak voltunk. Ayane ugyan nem volt a falu ninjája, bár értett egy- két technikához, inkább vállalta a ház körüli dolgokat. Napok óta dolgozott, ugyanis a hónapok alatt, amig távol voltam a falutól, igencsak elkoszosodott a lakás és az iwagakurei elfoglalás nyomai is látszódtak valamire. Bár újjáépiteni nem kellett, de azért a szemét, a romlott ételek és egyéb itt hagyott dolgok adtak feladatot. Vacsora után fürdés és szinte egyből ágy. Még egy kicsit ölelkezve beszélgettünk, majd elaludtunk.
Reggel én még aludtam, mikor hallom, hogy Ayane nagyban pakol és rendezkedik. Finom reggeli illata csapta meg az orrom és miután egy 5 perces kis rendezkedés után ki is indultam. Az illatánál már csak a látvány volt inycsiklandóbb. FInom reggeli után összeszedtem egy kevés cuccot, meg némi pénzt és útnak indultam. Én magam sem tudom hová, de úgy éreztem, hogy egy kis változásra van szükségem, igy a falu bejáratához mentem, ahol egy kilépő kérvény kitöltése  után el is indultam a fejem után. Nem tudom hova megyek, bár az országot nem akartam elhagyni, igy végül egy halászfaluba kötöttem ki. Egyelőre az éhség nem igazán fenyeget, bár azért láttam egy- két érdekes dolgot, reggeli után voltam. Bár kinéztem valamit Ayaénak ajándék gyanánt, de egyelőre még nem vettem meg, hiszen nem tervezek hazaérni. A hosszú hónapok után jó volt újra az országban lenni és egy kicsit pihenni. Az elmúlt hónapok futkosása a világban, hogy végre nem kell aggódnom Ayane éppségéért és hogy találkozunk újra. Egyelőre nincs tervem, hogy mit csináljak, igy csak elindulok az egyik irányba, hátha találok valami érdekeset.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Sarutobi Asuma Pént. Ápr. 22 2022, 22:09

// Yamato - Küldetés a távolban //


Utazásod a kis part menti halászfaluban nem indult izgalmasan. Lehet, hogy nem tartózkodsz itt elég régóta, vagy nem vagy kellőkép nyitott a hely adottságaira így nagyon sok lehetőséget nem látsz meg a helyben. Bizonytalanságot érzel. Folyamatosan megkérdőjelezed magad, hogy tényleg itt kell e most lenned, ahelyett, hogy otthon lennél a szeretteiddel? Erre a kérdésre helyes válasz nem igazán létezik, de ha lenne is rá, akkor azt csak az élet tudná megválaszolni neked, de azt tudjuk nagyon jól, hogy az élet hoz váratlan fordulatokat. Bizony, ilyen váratlan fordulat most rád is rád férne, hogy legyen a szemed előtt egy cél, és a megérdemelt pihenőnapod ne vesszen kárba. Ahogy végig nézel a kis falucska utcáin láthatod, hogy valami nincs rendben. Bánatos arckifejezésű embereket látsz az utcákon és kezded úgy érezni, hogy valami nagyon nincs rendben. Az ember egy hasonló falutól életet, pezsgést várna, frissebbnél frissebb árukat a piacokon és az árusok folyamatos hangzavarát. Ám tényleg nem az a kép fogadott, mint amit vártál. A standok szinte teljesen üresek voltak, ami pedig a kirakatban volt az mindennek nevezhető csak frissnek nem. Valami nagyon nincs itt rendben. Egy halászfalu halak nélkül? Kikövetkeztetted, hogy itt bizony a falu kikötőjébe kell menned, hogy pontosabb képet kapj az itt kialakult helyzetről. Igaz ez nem a te gondod, lényegében semmi közöd hozzá, de mégis, ha már itt vagy akkor jobb lenne a dolgok végére járni. Ha komolyan vesszük a dolgokat ez a kis falu akár potenciális élelem forrása lehet annak az országnak, ahol élsz, és a faludhoz hű shinobiként magadénak érzed az itteni helyzet felderítését.
Ahogy közeledsz a „kikötő” felé már hallod az ottani halászok hangját. – Már megint. A héten ez már a harmadik kihajózásom volt, ugyanazzal a végeredménnyel. Elegem van! Ebből a rendszerből is! Miért nem küldenek segítséget, amikor már régóta jeleztük, hogy baj van? – mondta az egyik vén tengeri róka a másiknak, aki csak morgott egyet a bajusza alatt. Valószínűleg ő is hasonlóan érezz, de a rengeteg vízen töltött idő megacélozta a lelkét, és nem önti ki a világra az érzéseit, csak csendben javítgatja tovább a kiszakadt hálóját. Mi történhetett itt? Vajon a hallottak alapján sikerül levonnod valami következtetést?
Ahogy közelebb érsz és megpillantanak az öregek azonnal kérdéseket bombáznak feléd! – Na végre! Téged küldtek segítségnek? Gondolom más nem ért rá… na mindegy, te is több vagy, mint a semmi. Látod ezt itt? – mutatja neked a kiszakadt hálót. – Ezért hívtunk ide.       
 
// A lehetőség adott. Elfogadod a „felkérést”, vagy közlöd a halászokkal, hogy nem te vagy az, akit vártak. Amennyiben nyitott vagy a segítségnyújtásra kíváncsi vagyok a gondolat menetedre, hogy vajon mi lehet ennek a hátterében mire utalnak a jelek. //

_________________
Nikotinfüggők:
Nemzeti küldetés: Levél a távolba - Yamanaka Inako, Osumi Hiroto, Kaibutsu Hiroto, Aokaze Atsushi, Naito Kenji
Aktív: 
Akira - Egy mester útja...
Shirotayo Hisana - A cél!
Sarutobi Asuma
Sarutobi Asuma
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Apa
Chakraszint: Dohánybolt

https://topp-coaching.webnode.hu/

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Yamato Szomb. Ápr. 30 2022, 11:37

//Genma- Küldetés a távolban//

Se igazán célom, se igazán okom, hogy itt legyek, nem gondolom, hogy valami felső erő vezetett volna ide, de az kérdésen felül áll, hogy itt vagyok. Egyelőre fogalmam sincs, hogy mit keresek itt és ha már eljöttem miért nem Ayanéval jöttem, hiszen neki még annyi engedélyre sincs szüksége, mint nekem. Mindegy is. A hely érdekes, de valahogy nem köt le, még mindig emészt a gondolat, hogy az előtt léptem le a városból, még ha nem is tudtam a közelgő vészről, hogy Iwa seregei elfoglalták a várost. Viszont élvezem, hogy nem kell újabb küldetést elvégezve csapatban dolgoznom vagy éppen aggódnom a hozzátartozók éppségéért. Szüleimről sosem tudtam, családom csak az öreg és Ayane. Másra nem is igazán van szükségem. Jelenleg a célom, hogy egy kicsit felszabaduljak az engem mardosó lelkiismeret furdalás alul, hogy legyen egy nap, amit nyugalomba eltölthetek. Az elmúlt időszakban túl sok országban, túl sok városban jártam az elmúlt időkben. De egyik sem volt a hazám, végre, hosszú idő után itthon vagyok. Végülis mégis csak jobb, hogy egyedül vagyok, igy talán lesz némi esélyem, hogy átgondoljam a közel és távoli múlt eseményeit. Azonban valami nem hagy nyugodni, még igy magamba fordulva is látom az emberek arcán a szomorúságot. Nem igazán tudom értelmezni, de talán még nem igazán fogták fel, hogy a fokságnak vége. Mégis, mintha más oka is lenne. A leglogikusabb, hogy kideritsem, miért is nincs hal a pultokon, az, ha eljutok a kikötőbe. Már messziről lehetett hallani, hogy egymás között morgolódnak a halászok. Nem értek a vizekhez, én magam is inkább föld és a homok gyermeke vagyok, egy ideje pedig felfedeztem, hogy a robbantáshoz is van némi affinitásom. Közelebb érve az öregek észrevéve engem, egyből felém jöttek és kérdésekkel bombáztak. Fogalmam sincs, hogy mi lehet, ami problémát okoz és nem is küldtek, amit szóvá teszek.
- Uraim.- Próbálom valamennyire távol tartani magamtól a tolakodó halászokat.- Először is árulják el, hogy mi a probléma. Nem engem küldtek, én véletlenül vagyok itt, de szivesen segitek, ha tudom, hogy miről is van szó és miben kellene a segitség.
Nem értek sem a hajózáshoz, sem a halászathoz. Régen a lopáshoz értettem, most inkább az életek elvételéhez és a faluba érkező küldetések elvégzéséhez. Ha tudom mi a feladat, akkor megpróbálok kitalálni valamit és a lehetőségeimhez mérten megoldani.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Sarutobi Asuma Kedd Május 31 2022, 01:09

// Yamato -  Küldetés a távolban  //


Váratlanul ért a halászok támadása. Zavarodat leplezted és a helyzethez mérten a lehető legdiplomatikusabb választ adtad a „kérdésekre”, amik inkább utasítások voltak. A halászok összenéztek, majd összesúgtak előtted, nem törődve azzal, hogy nagy valószínűséggel minden egyes szavukat hallani fogod. – Most tényleg egy ilyen városi ficsúr fog minket megmenteni? Ezt ki se merném engedni a tengerre! – mondta a beszédesebb erre a másik csak hümmögött a bajusza alatt. A csendesebb megmutatta neked a hálót, amivel halászni szoktak. Ha jól szemügyre veszed láthatod, hogy nem a sziklás, kagylós tengerfenék rongálta meg a hálót. A lyukat, amin keresztül a halak menekülhetnek emberi kéz ejtette. Ez állhat a faluban uralkodó általános rosszkedv és hangulat mögött. Valaki, vagy valakik szándékosan megrongálják a helyi halászok felszerelését ezzel ellehetetlenítve a sikeres fogásokat. Nem vagy jártas a halászatban, talán még a halat sem szereted, de te is pontosan látod, hogy ezeknek az embereknek a megélhetéséről van szó. Ha nem te, akkor vajon ki fog segíteni nekik? – Most akkor segítesz vagy nem? – kérdezte a beszédes halász. – Jó lenne végre teli rakománnyal visszatérni, mert ha ez így megy tovább a kis halászfalunknak befellegzett. – mondta, majd az eddig csendes magának való halász is közbe szólt. – Napok óta nem tudtunk semmit se fogni, pedig van hal. – rövid, de velős közbe szólás volt, amivel nyomatékosítani akarta benned a probléma nagyságát. A megrongált háló, az üres halárus standok a nyomasztó légkör az már biztos a probléma nagy és ha nem kerül hamar pont az ügy végére, még az is lehet, hogy az egész ország gazdaságában csorbát ejt, egy amúgy termelékeny kis halászfalu szabotálása.
A csendes halász feléd fordul. – Fiam! Kihajózunk. – közölte veled. Ahogy a messzi kékségre néztél láthattad, hogy a víz békésen hullámzik, a tenger nem háborog, szóval tökéletes időpont lesz ez most a kihajózáshoz. Abban az esetben, ha a halászokkal tartasz, ők megmutatják neked a felszerelésüket, amivel halászni szoktak. Ha jól szemügyre veszed őket láthatod, hogy mindegyiken vannak emberi beavatkozásra utaló jelek, hogy milyen következtetésekre jutsz ebből az csak és kizárólag a megfigyelő képességeden múlik. – A szokásos helyünk felé megyünk, hátha te látsz ott valami rendellenes dolgot. – mondta a bőbeszédű. Felmerülhet benned a kérdés, hogy a nyílt vízen milyen nyomot találhatsz.
    Egy-két órával később…
Egy gyönyörű szép sziget mellett haladtok el. – A sziget másik oldalán lévő öböl a célunk. – mondja az egyik halász. Szemügyre veszed a szigetet, hátha te meglátsz olyan dolgokat, amiket egy avatatlan halász nem vesz észre. Emberi kéz nyomait a parton, lábnyomokat, vagy bármi olyasmit, ami arra utalhat, hogy a sziget nem annyira lakatlan, mint amilyennek messziről tűnik.
 
Nem sokkal ezután megérkeztek az öbölbe és a hajót lehorgonyozzák. – Itt vagyunk! – a halászok végzik a rutin munkájukat, nem foglalkoznak veled, abban a reményben vetik ki hálójukat, hogy van velük egy ninja aki megoldja a falujukat sújtó problémát.
 
   // Segédlet: A szituáció adja magát, nyomokat kell keresned a szigeten és a sziget körüli sekélyebb vizekben. A következőben felsoroltak közül válassz egyet:

1.      lábnyomok.
2.      ember által ritkított növényzet
3.      egy kevésbe elrejtett csónak a parton
Minden esetben az észlelés után ki kell jutnod a partra, ezt megoldhatód vízen járással, vagy a halászok csónakjával.  Ha az 1. lehetőséget választod, vagyis veszed észre, akkor a posztod arról szóljon, hogy megvizsgálod a nyomokat, ám a homokos partot elhagyva a nyomok elvesznek és inkább a parton maradsz szemmel tartva a halászokat.
Ha a 2. lehetőséget választod a partra érésed után fogod észrevenni, hogy a kis dzsungel a szigeten ember által lett ritkítva, ebben az irányban indulsz el. Megvizsgálhatod, vagyis meg fogod vizsgálni az ágak levágott részét, hogy megtud, mennyire frissek a vágások, ám azt fogod tapasztalni, hogy a természet már megkezdte a regenerálódását, így nem mostanában történt. Ezután a parton követed szemmel a halászokat.
Ha az utolsó lehetőséget választod, már rögtön a csónak irányában érsz partot. Megvizsgálod a csónakot, de óvatosan, nehogy azért legyen felelőtlenül elrejtve, mert megpillantották a halászhajót és sietve dolgoztak. Persze ez nem így lesz, tehát csak az óvatosságot volt a helyzethez képest nagyobb. A csónak napok óta lehet szárazföldön, a tűző napsugarak már elkezdték ki tikkasztani a fát.
Dönthetsz úgy, hogy nem a kis szigeten figyeled meg a halászokat, hanem visszatérsz hozzájuk és elmondod mit tapasztaltál a szigeten. //   

_________________
Nikotinfüggők:
Nemzeti küldetés: Levél a távolba - Yamanaka Inako, Osumi Hiroto, Kaibutsu Hiroto, Aokaze Atsushi, Naito Kenji
Aktív: 
Akira - Egy mester útja...
Shirotayo Hisana - A cél!
Sarutobi Asuma
Sarutobi Asuma
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Apa
Chakraszint: Dohánybolt

https://topp-coaching.webnode.hu/

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Yamato Hétf. Okt. 31 2022, 19:51

//Genma- Küldetés a távolban...//

Halászok anélkül támadtak le, hogy esélyt adtak volna bármire. A mondataik után, amiket a beleegyezésem után mondtak, elgondolkodtatott, hogy tényleg segitsek-e nekik, de ha már belementem nem akartam visszalépni, bár szivem szerint megmutattam volna a tudásomat, nem érnek annyit, hogy erre pazaroljam a chakrámat. Nem mondok semmit a gúnyolódásaikra, de meg van a véleményem arról, hogy segitséget kérnek, majd lehurrogják azt, akit ők maguk kértek meg. Nehogy véletlenül egy kósza technika eltalálja valamelyiket. A hálót vizsgálva a vágások emberi kézre utalnak, bár az előbbi megnyilvánulásuk után kezdek egyetérteni azzal, aki ezt tette. ~Hálátlan banda.~
- Segitek, ha nem lesztek akkora taplók, hogy azt bántjátok, akitől a segitséget várjátok.
Nem vagyok gonosz, de azért a fapálcának is van vége. Azt nem teszem hozzá, hogy "ha igy álltok a segitséghez, akkor remélem is, hogy eltünik a föld szinéről". Tisztában vagyok vele, hogy kevés falu van, ami ellátja Sunagakurét és az egész Szél országát élelemmel, de ha ennyire "hálásak" a lakosai, hogy megvédjük a falujukat, akkor ezért a faluért talán nem kár. Innentől nem igazán érdekel, hogy mit magyaráznak, amig az egyik csendesebb halász megszólal és végre valami értelmeset is mond.
Mivel a partról nem tudom megoldani azt, amire kérnek, igy a hajózás mellett döntök. Bár nem igazán örülök, hogy vizen vagyok, hiszen én inkább a szárazföldön érzem jól magam, nem igazán utaztam még hajón, de szerencsére a tengeribetegség elkerült. Nem érdekelt, hogy hova megyünk, ha meg tudom oldani a problémát. Fizettséget úgysem igértek, igy nem kötelességem eltürni a mocskaikat, bár nem igazán tudom elhagyni a szigetet nélkülük. Mikor megérkezünk a helyszinre már a partot figyelem ,hogy vajon találok-e bármi nyomot. Végül egy csónakot veszek észre, amit mintha megpróbáltak volna elrejteni, leginkább kevesebb, mint több sikerrel. Már távolról figyelem, hogy vajon egy sebtében próbálkozás eredménye vagy már annyi ideje van ott, hogy a természet kikezdte a rejtekhelyet. Szerencsémre az utóbbiról volt szó. Amikor a halászok kivetik a hálójukat, én magam pedig a vizbe ugranék, már ha nem ninja lennék, de szerencsére az vagyok. A vizen futva a partra indulok, hogy jobban megvizsgáljam a hajót és környékét, hátha találok némi nyomot, hogy merre is mentek. Sajnos nyomot nem találok és a hajó is ránézésre több napja van itt, igy ahogy jöttem, visszamegyek a hajóra, miután összeszedtem néhány növényt, amit használhatok. Nem szólok a halászoknak, ha kérdezik, akkor elmondom, hogy mit találtam, de mivel ők sem foglalkoznak velem, nekem sem kötelességem, igy inkább a partot és a tengert figyelem, hogy észreveszek-e valamit vagy valakit.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Sarutobi Asuma Kedd Nov. 01 2022, 09:31

// Yamato – Küldetés a távolban //
 
A szigetet pásztázva a hajóról kiszúrtál egy csónakot, amit hanyagul próbáltak elrejteni. úgy döntöttél, hogy kimész a partra és utána jársz a dolgoknak. A csónak nem az elmúlt pár órában került ide. A deszkái már elkezdtek összemenni, ahogy a napsugaraknak köszönhetően a bennük lévő nedvesség elpárolog. Felületesen megvizsgáltad. Egy magadfajta ninja lehetne ennél alaposabb is, de te úgy állapítottad meg, hogy régóta itt áll ez a csónak, így fogtad magad is elindultál vissza a halászokhoz. Ahogy a hajóra léptél szinte észre sem vettek téged, hiszen mindenkinek dolga volt, mert míg te a szigeten voltál, ők kivetették hálójukat és mire visszaértél kezdték el behúzni. Eleinte csak átnéztek rajtad, majd mikor útba lettél rád is förmedtek. – Ha nem csinálsz semmit húzzál innen! – kiabált veled az egyik. Talán jobb belátásra térnének, ha elmondanád, hogy mit találtál a szigeten, de ehhez túlontúl makacsul viselkedtél, és nem jelentettél nekik azonnal.
  El kezdték felhúzni a hálót.
- Látjátok ezt? Végre fogunk valamit! – kiáltja egy boldog hang, miután megpillantjátok a vízfelszínt elhagyó halakkal teli hálót. Ez a boldogság sajnos tiszavirág életű volt. A feltételezhetően álónak több, mint a fele már kint volt a vízből, mikor a víz gyanúsan örvényleni kezdett a háló körül. A következő pillanatban egy vágás hangot lehetett hallani, majd a háló a magasba lőtt, mivel az összes hal kiszabadult belőle így hirtelen eltűnt a súly. Vajon emberi közben járás lehetett? Mit tudsz most tenni?
 
// Feltételezhetően megjelent az „ellenség”. Dönthetsz úgy, hogy a vízbe veted magad az ellen után, bár így előnyben lesz ellened, vagy a hajóról nézve elemzed a helyzeted, hogy megtaláld az a pillanatot, ahol több esélyed lesz egy jól irányzott támadásra. //

_________________
Nikotinfüggők:
Nemzeti küldetés: Levél a távolba - Yamanaka Inako, Osumi Hiroto, Kaibutsu Hiroto, Aokaze Atsushi, Naito Kenji
Aktív: 
Akira - Egy mester útja...
Shirotayo Hisana - A cél!
Sarutobi Asuma
Sarutobi Asuma
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Apa
Chakraszint: Dohánybolt

https://topp-coaching.webnode.hu/

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Yamato Kedd Nov. 01 2022, 17:32

//Genma- Küldetés a távolban//


Megvizsgálva a hajót valóban arra lehettem figyelmes, hogy napok óta van a parton. Valószinűleg jobban is átnézhettem volna a környéket és magát a hajót is, de nem igazán tudtam, hogy mit is kéne keresnem. Mármint tudnám, de mégsem érzem a motivációt, hogy több energiát forditsak ezen hálátlanok megsegitésére, még ha a falum egyik élelemforrása is múlik rajtuk. Visszamászva senki nem foglalkozik velem, ugyanis kidobták a hálókat, hátha sikerül halat fogni vagy előcsalogatni az esetleges rongálót. Ahogy figyelem a vizet, az egyik halász meg is lök, hogy ne legyek útban. Szólhatnék nekik, de senki nem kérdezte, hogy mit találtam. Közben a csapat elkezdi kihúzni a hálót, amiben egy nagy adag hal van és örülni is kezdenek, de körülbelül addig tart az örömük. A viz érdekesen kezd örvényleni és még az örvénylés alatt a Kuchiyose: kimi sutairu // Idézés: Herceg stilus technikával idézném meg a 2 buzogánynak használható gömb bábomat, amit aztán elkezdek feltölteni a robbanó chakrámmal és Bakuton: Kibaku Jirai // Robbantás elem: Időzitett bomba technikával felkészitem a robbantásra. A bábok irányitásához nincs szükségem chakrafonalakra, mert már korábban elláttam őket a Marionetto rimokon // Bábtávirányitó technikával láttam el. Felkészülve az ellenség megjelenésére egyből nekiküldeném a két bábot, hogy aztán abban a pillanatban felrobbantsam őket a technikám C1-es szintjével.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Sarutobi Asuma Kedd Nov. 01 2022, 23:56

// Yamato – Küldetés a távolban… //
 
Felkészültséged tükrözi a tapasztalatodat és a rutint, hogy nem először állsz hasonló helyzetben. A bábjaid szépen töltődtek a különleges robbanó chakrával. Közben a vizet pásztáztad, hátha látsz valamit amire rámozdulhatsz. Hosszú pillanatok telnek el. A víz még morajlik a halak kiszabadulása miatt és ha figyelsz megpillanthatsz egy nagyjából embernagyságú árnyat közel a víz felszínhez. Minden izmod megfeszül és abban a pillanatban az árny felé irányítod a bábjaidat, akik már feltöltődtek a robbanó chakráddal. Két közepes robbanást lehetett hallani minek utóhatására a bábjaid tönkre mentek az árny pedig eltűnt. Kezdtél megnyugodni, hogy ez egyszerűbb volt, mint hitted, ám ekkor morajlást hallasz a lábad alatt. A következő pillanatban már azt tapasztalod, hogy a hajó a lábad alatt elkezd ketté repedni és egy hatalmas sárkány fej jelenik meg ami vízből áll. Pillanatok alatt a hajó megsemmisül. Annyi lélekjelenléted még van, hogy chakrát irányíts a lábadba, bár a te szinteden ez már ösztönösen jött. Elöted állt a választás lehetősége. A matrózok mind a vízbe estek és látszólag nem voltak a helyzet magaslatán. Őket mented, vagy felkészülsz egy esetleges támadásra? Sok időd nincs gondolkodni, hirtelen a távolban egy alak tűnt fel elöted. Úgy tűnik az árny felfedte magát. Alig kivehető a kiléte, csak azt látod, hogy kézpecsétekbe kezd. A víz a lába alatt elkezd emelkedni és egy hatalmas hullám keletkezik a lába alatt. Képes vagy hárítani? Egyáltalán az lenne a legjobb megoldás? Ellen támadj? A civileket véd? Számtalan kérdés merül fel benned, de az idő ellened dolgozik. Ki lehet az agresszív idegen?  


Az ellenfeled használt technikája:

_________________
Nikotinfüggők:
Nemzeti küldetés: Levél a távolba - Yamanaka Inako, Osumi Hiroto, Kaibutsu Hiroto, Aokaze Atsushi, Naito Kenji
Aktív: 
Akira - Egy mester útja...
Shirotayo Hisana - A cél!
Sarutobi Asuma
Sarutobi Asuma
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Apa
Chakraszint: Dohánybolt

https://topp-coaching.webnode.hu/

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Yamato Szer. Nov. 02 2022, 16:40

//Genma- Küldetés a távolban...//


Kicsi a valószinűsége, hogy ha a támadó a viz alatt van, hogy a két gömbbel eltalálhatom, hiszen ha ilyen szintű technikákat dobál, akkor nem lehet kispályás és valószinűleg a vizben is jól mozog. Ahogy az elszabadult halak nyüzsgése kezd alábbhagyni, bár még igyis elég sok van a felszinen, amikor megpillantok egy ember alakúárnyat közel a levegőhöz. Bár nem lehetek tisztában, hogy tényleg ennyire közel van a vizfelszinnel, mert a viz fénytörése miatt akár át is verhet, de talán a robbanás elég ahoz, hogy meglepje a támadót. Elsőre talán úgy tünhet, hiszen az árny eltünt, de akkor érdekes morajlást érzek a lábam alatt és a hajó pillanatok alatt semmisült meg a talpam alatt. Chakrát vezetve a talpamba a robbanás után megmaradok a viz felszinen, viszont a halászok civilek, ők kevésbé jártak jól. Nem igazán volt esélyem, hogy sokat gondolkodjak, igy egyből akcióba is lendültem. Ugyan föld nem állt rendelkezésemre, chakrám még van, igy jiobb ötlet hijján felmérve a helyzetet, a chakrámból, gyakorlatilag magamból kiindulva hozom létre a Doton: Tsuchi bunshin no jutsu // Föld elem: Föld klón technikát, 2 halászonként 1 klónt. A klónok látszólag a testemből olvadnak ki. A klónoknak az a parancs, hogy fejenként két halászt kapjanak fel és vigyék minél messzebb  a csatatértől, leginkább a part felé. Közben pedig felkészülö egy esetleges támadásra és amint a klónok elkészültek, azonnal elkezdem gyűjteni a chakrát a testemben, hogy Bakuton: Jiraiken // Robbantás elem: Aknamező csapás technikával robbantsam fel a vizet.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Sarutobi Asuma Hétf. Nov. 07 2022, 10:41

// Yamato - Küldetés a távolban... //


A hajó elpusztítása és a kialakult helyzet annyira nem lepett meg, hiszen sokat láttál már ezelőtt. Tapasztalt ninjaként kezelted a dolgokat és elsődlegesen a civilek mentésével kezdtél foglalkozni. A tenger közepén voltál, mégis föld klónokat hoztál létre. Megterhelő feladat volt, hiszen a saját chakrádból kellett megalkotnod a klónokhoz szükséges földet, ami nagyon nem volt egyszerű, még egy magadfajta ninjának is megterhelő volt. Nem tétlenkedtél összesen öt darab klónt hoztál létre, akik azzal a feladattal jöttek létre, hogy fejenként két-két matrózt a távolabbi szigetre mentsenek. Eközben te egy robbantáshoz gyűjtöttél chakrát. A szökőár nagyságú hullám egyre csak közeledett. Figyelmedet a robbanó chakrát összegyűjtésére fókuszáltad, közben persze a matrózok állapota is érdekelt. Ahogy érzékelted, hogy tisztes távolságba kerültek tőled elindultál a hullám felé, hogy a robbantásoddal megszűntesd azt. Amit elég közel kerültél aktíváltad a technikádat és egy hatalmas robbanás után a hullám eltűnt, legalábbis azt hitted. A hatalmas vízmennyiség visszahullott a tengerbe és spontán hullámokat hoztak létre, amik vetekedtek az előző nagyságával, viszont most több egymást követő hullámról beszélhetünk, amik egymást erősítik. Nem volt időd ünnepelni magad, hogy megállítottad a támadást, hiszen a mostani hullám áradat, amit te idéztél elő a sziget felé tart, ahova a klónok is. A klónok már hatókörödön kívülre kerültek. Mikor tudatosult benned, hogy mekkora veszélybe sodortad a civileket egy gúnyos nevetésre lettél figyelmes. – Ide én nem is kellek. Elintézed te saját magad. – nevetett fel egy ismeretlen hang. Feltételezhetően ő állhat minden mögött. – A helyedben sietnék a szigetre, mert ezek a hullámok egymást erősítik a part felé. Tudod a cunamik is egy kis hullámmal kezdődnek aztán mekkora pusztítást tudnak okozni. De én már megyek is, mert itt már nincs több dolgom. – majd azzal a lendülettel eggyé vált a tengerrel. Meg kell fogadnod a tanácsát és gyorsan a civilek felé kell venned az irányt, hiszen a veszély minden egyes méterrel nagyobb lesz.  




Partvidékek - Page 5 D5vyxo10

_________________
Nikotinfüggők:
Nemzeti küldetés: Levél a távolba - Yamanaka Inako, Osumi Hiroto, Kaibutsu Hiroto, Aokaze Atsushi, Naito Kenji
Aktív: 
Akira - Egy mester útja...
Shirotayo Hisana - A cél!
Sarutobi Asuma
Sarutobi Asuma
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Apa
Chakraszint: Dohánybolt

https://topp-coaching.webnode.hu/

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Yamato Hétf. Jan. 23 2023, 09:38

//Genma- Küldetés a távolban//

A föld klónok sikeresen létrejöttek és már messze jártak a civilekkel, legalábbis annyira már igen, hogy ne tudjam módositani a parancsokat, majd meginditottam a robbanást. A tervem csak részben jó volt ötlet, mivel nem igazán ismerem a viztechnikákat és rá kellett jönnöm, hogy valószinűleg egy félkész technikát sikerült megszakitanom. Ugyan a hullámot megszakitottam, de a technika energiája újabb hullámokat keltet és azok a klónok felé indultak tovább. Ekkor egy ismeretlen hang szólal meg és gúnyos röhögés hallatszik.
- Miért teszed ezt? Mit ártottak neked ezek a halászok?
Kérdézem a nőt, majd amint válaszolt a shunsin no jutsuval megindulok a hullámok felé, ha kell többször is felgyorsitom magam, miközben próbálom kitalálni, hogy mit is kéne csinálni, mert nincs semmilyen technika a repertóáromban. Talán egy ötlet jutott eszembe, bár a technika nem erre szolgál, de talán sikerülhet, ha valamivel több chakrát ölök a technikába. Amikor a föld klónjaim újra a hatókörömbe kerültek, rájuk parancsolok, hogy ők is igyekezzenek jobban és ha minden igaz, akkor ők is megindulnak a shunsin no jutsuval a partra, én pedig orditok, hogy az utsusemi no jutsu // Hang- kivevitő technikával próbáljam megállitani a hullámokat.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Sarutobi Asuma Pént. Ápr. 28 2023, 00:05

Yamato - Küldetés a távolban

A klónjaid veled ellentétben elérték a biztonságosnak kevésbé nevezhető partot, majd utasításodnak megfelelően elindultak vissza hozzád, vagyis inkább utánad, hogy segítsenek neked. A civilek a partról nézték, ahogy a több kisebb hullám egy központi hatalmas szökőárban gyűlik össze. Mivel az egyetlen személy aki megvédhetné őket, legalábbis növelni tudná a túlélés esélyét, az, aki lényegében ez az egész helyzet kialakult. Ha a múltban más döntéseket hoztál volna vajon most is itt tartanál? Jelen helyzetedben ez egy olyan kérdés amit nem érdemes feltenni, hiszen nagy valószínűséggel most is egy ilyen utólag visszatekintve rossz döntés felé haladsz, ráadásul viszonylag gyorsan. A terved az, hogy nem közvetlenül a szigeten lévő halászokat mented, hanem magát a hullámot „semmisíted meg”. A lány aki nem olyan rég eggyé vállt a tengerrel, miután úgy érezte neki nincs már itt több dolga egy pillanatra újra felbukkant a távolból. - Azt kérded miért teszem ezt? Nem nyilvánvaló? A pénzért. - hallottad a hangját, ám ekkor még bele sem gondoltál, hogy hatalmas a távolság kettőtök között és ráadásul még egy hatalmas hullám is van köztetek, mégis olyan volt, mintha a lány bársonyos hangja közvetlenül a füledbe szólalna meg. - Az én dolgom csak annyi lett volna itt, hogy ezek a halászok ne foghassanak itt többé halat, bár ahogy elnézem te teszel arról, hogy itt senki ne maradjon életben. - hallod a hangját magad körül. - Ez az Utsusemi no jutsu egyetlen felhasználási módja, te szerencsétlenség… mi volt a terved? Rá szólsz a hullámra, hogy ’eriggyé innen, vagy mi? De lásd milyen kegyes vagyok. Segítek.

Abban az esetben ha elfogadod a segítséget::

Amennyiben elutasítod a lány segítség nyújtását::





// Köszönöm szépen a türelmedet, a végelszámolásnál figyelembe lesz véve.// 

_________________
Nikotinfüggők:
Nemzeti küldetés: Levél a távolba - Yamanaka Inako, Osumi Hiroto, Kaibutsu Hiroto, Aokaze Atsushi, Naito Kenji
Aktív: 
Akira - Egy mester útja...
Shirotayo Hisana - A cél!
Sarutobi Asuma
Sarutobi Asuma
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Apa
Chakraszint: Dohánybolt

https://topp-coaching.webnode.hu/

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Yamato Vas. Ápr. 30 2023, 21:30

//Genma- Küldetés a távolban//

Alapvetően hű vagyok Sunagakuréhez, de csak egy szabad napot akartam. Nem voltam felkészülve egy küldetésre, nem voltam felkészülve arra, hogy egyedül hajtsak végre egy küldetést. Mondhatnám, hogy elbuktam, mint Shinobi, de nem erre készültem és ahhoz, hogy ezt a küldetést elvállaljam először a falu és Gaara engedélyét kellett volna kérnem, valamint időt arra, hogy fegyvereimet magamhoz vegyem. Egyetlen gondolat suhant át a fejemen. Nem az én életemet sajnálom, hanem a hállátlan halászokét, akik nem csak iderángattak, de még piszkáltak is, mikor megkérdezték, hogy vajon engem küldött a falu. Talán nem az a kérdés, hogy megérdemlik-e a halált, hanem, hogy megérdemlik-e az életet. Nem ismerem a történetüket, nem ismerem az életüket és tényleg csak a családjukat akarják etetni azzal, hogy kijönnek halászni. Nem tudhatom, hogy mi van vele, de azt sem hagyhatom, hogy ez a szökött kiri lány beszólogasson.
- A tervem az volt, hogy a hanghullám talán lehet annyira erős, hogy gyengitse a hullámot.
A hullám már elkerülhetetlenül közeledett felém és a hajósok felé. A lány technikája után már nem igazán volt választásom.
- Lehet, hogy elbuktam, mint shinobi és itt halok meg, de inkább halok meg, mint hogy elfogadjam egy szökött kirigakurei segitségét.
Amennyiben még van esélyem, most már elég közel állok a parthoz, hogy ne a mélyből kelljen felrántanom a technikához szükséges földet. Kézpecsétekbe kezdek és ha még van egy utolsó dolog, amire a becsapódás elött esélyem van, az a Doton: Dosekiryü // Föld elem: Földsárkány, amivel az a célom, hogy megpróbáljam megállitani a hullámot, aminek a létrehozása semmilyen formában nem volt a terveim között.
Yamato
Yamato
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1046
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 666 (A)
Erő : 590 (A)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 690 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Még nem tudom


Adatlap
Szint: S
Rang: Chuunin / Bábhasználó
Chakraszint: 967

Vissza az elejére Go down

Partvidékek - Page 5 Empty Re: Partvidékek

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.