Partvidékek

- Tudod nekem te vagy az első. JAAAJJJ ne ne értsd félre... ohh egek nem kelet volna ezt mondanom. Nem így akartam mondani.
Arcom újra vörös és ez kétségbe ejtő. Állandóan elpirulok, és ostobaságokat beszélek. Minden félét össze hordok állandóan. Hangom kicsit remegett és félénk is volt. Ahhh most elrontottam ezt a remek pillanatot talán?
- Szóval tudod izéé..... MIÉRT NEHÉZ ENNYIRE?
Újra elhalkultam és még el is fordultam. Nem tudtam a férfi szemébe nézni most ebben a pillanatban. Egyáltalán ránézni sem tudtam.
- Eddig még senkinek nem nyíltam meg így.
Egy váratlan esemény, egy nem várt fejlemény egy ajándék... nekem, de miért én nem érdemlek meg ilyet. Ha tettem volna valamit, vagy adtam volna valamit. Egy tör egy kunai és milyen szép. Még lélegzetem is elált amikor megmutatta milyen különleges is a tör. Remegő kezekkel vettem el és kinyitva végig simítottam a véseten. Kicsi képet pont belefért a helyre majd becsuktam. A tört nem engedtem el, Mineo vagy is Mineiro nyakába ugrottam és arcom nyakba fúrtam.
- Köszönöm... még senki nem ajándékozott meg ilyen szép dologgal.
Sokáig voltam nyakon csüngő míg nem jutott eszembe talán kényelmetlen lehet a férfi számára a helyzet. Gyorsan elengedtem és kevéske holmimhoz rohantam.
- Tudom ez neked biztos sokat jelent. Szeretném viszonozni valamivel, de nekem nincs ilyen nagyszerű holmim.
Heves kotorászás és kapkodás következett. Mi több nemrég feloldott tekercs tartalmát is szét dobáltam nagy igyekezetben. pontosan mint egy nagyon izgatott lány. Ki keresi azt mit adni szeretne annak a személynek kit nagyon szeret. Aztán megtaláltam a törtöket, és habozás nélkül ruhám újából levágtam egy darabot. Vékony fekete szalaggá lett ruhám ujjának egy része. Nem is ez volt amit szeretem volna. A tört most magam ellen fordítottam és hajamból levágtam egy tincset. Nem volt több mint 20 cm a fehér hajtincs mit a kunaihoz kötöztem erősen a szalagocskával. Végén olyan volt mintha a kunaibol nőtt volna ki a fehér haj. Mind ezidáig ha neo a közelbe jött csak meg fordultam és csúnyán próbáltam rá nézni. Majd szélesen mosolyogva léptem elé és nyújtottam a kicsi tört és hajam egyesíttet verzióját.
- Legyen valamid tőlem is. Mikor kell valaki tudj rá emlékezni, már ha kell egy ilyen lány igaz barátsága Oni chan.
Talán ez nem is volt kérdés, sohasem eddig. Ha már most így szólítom, de mit csináljak ő meg ért. Meg tud vigasztalni és tudja mit kell mondani. Nem barát annál sokkal több.

Csak bólintok mosolyogva és én is álomra hajtom fejem.
- Álmodj tükör hold virággal.
Suttogom halkan és kapott ajándékot dédelgetve fekszem a földre. Teljesen össze gömbölyödök az igazak álmát álmodva. Hajam a földön, testem a földön. Ez mintha nem is zavarna, túlsók volt az esemény. Még kicsi vagyok, vagy is fiatal és ennyi mindent át élni egyetlen nap meg terhelő volt.
- Mineo..... Onii chan.....
Az álmom biztosan édes és kellemes. Kezemben még mindig a tört szorongatva a hátamra fekszem és elmosolyodom. Halkan nyöszörgök és arcom grimaszol.
~ Az álom: Az álmom tényleg édes és kellemes. Zöld színek, a szivárvány minden színe. Vagy is egy zöld mező és fák minden hol. Illatozó virágok, a fura legnagyobb boldogsággal arcomon szedegetem őket egy csokorba. Majd egy nagy lepedőn piknikező pároshoz futok. Az férfi arcát ismertem nagyon is jól. A nő viszont ismeretlen volt teljesen. Egész idő alatt egy kunai himbálózót nyakamba kötve.~
Szokásom volt, hogy kevés alvás is elég volt. Talán koffeinnel telepumpált agresszív fehér pocok lenék? Halk léptekkel settenkedtem, majd leguggoltam a férfi elé. Térdeimen pihenő kézimben vizes kulacs mivel csak a pillanatot várom. Hajam teljesen körbe ölel szinte a földet söpri csak szemeim villannak a fehér zuhatag ki.
Amint Neo felébred mosolyogva nyújtom vizet neki és üdvözlöm.
- Onii chan jó reggelt.

Örömmel látom azt, hogy elfogadta a vizet. Hátat fordítok neki és össze pakolom a holmim. Mikor az ajándék hoz ér kezem nem rakom a tekercsre. Magamnál fogom tartani mindig és mindenhol. Gyors mozdulatok és csak egy tekercs mi a helyre került ennyi marad a sok holmi után.
- Kell majd valami láncot szereznem.
Gondolkodtam hangosan miközben meg fordultam és Neo előtt álltam. Tehát eddig tartottak a boldog percek, végül is egyszer minden véget ér. Pedig olyan jó volt az elmúlt pár óra a férfival. Sok minden kiderült, és végre sikerült bíznom valakiben. De..de még is.. arcom teljesen elönti a pír.
- Hát... hát tudod én... én szóval.
Meg idézet egy újabb hárpiát aki a királyuk. Végig mérem az új személyt és Onii chant. Mosolyogva bólintok és ki nyújtom a kezem Neo felé.
- Én szeretnék. Nagyon szeretnék veled menni, de félek attól. Tudod félek hogy zavarni foglak abban amiért mész oda. Ha nem vagyok utban szeretnék menni Onii chan.

Még szerencse, hogy ruhám és maszkom is a helyére került. Nem tudom hova is megyünk pontosan, de bíztam Onii-chanban. Ismételten megtapasztaltam az érzést, azt milyen amikor a magasban vagy és repülsz. Még mindig ugyan úgy elvarázsolt mint tegnap. Elfog varázsolni a századik alkalommal is abban biztos vagyok. Hamar meg is érkeztünk, az út most sokkal rövidebb volt aminek nem örültem. Szorosan neo nyomát követve közeledtem a célhoz. Vagy is az öreghez aki Neo mestere és rögtön rá is kérdezett ki vagyok. Nem lepett meg végül is ez várható volt. Viszont én csak nézem felemás szemeimmel, ha kezét nyújtaná üdvözlésre azt nem fogadom el.
- Onii chan, ezért siettél annyira.
Az öregnek nem volt mit mondanom igazából csak egy ember semmi több. A be mutatás is megtörtént így nekem nem kelet szükségesnél többet beszélnem. Csak áltam és körbe néztem, fel térképeztem a helyszínt. Gondolataimba merülve észre sem vettem mi folyik a környezetemben. Volt olyan tárgy ami fel keltette érdeklődésem, hosszan figyeltem ki elemezve. Volt minek próbáltam megfejteni készitési modját. Csak mikor Neo szólított kaptam el fejem és figyeltem a férfit. Pontosan azzal a tekintettel ahogy egy kislány feltekint egy idős férfira, egy nagy testvére.
- Egyszer volt egy papír a kezemben. Meg fogtam és chakrám miatt apró darabokra tépődött. Nem tudom, hogy ez mit jelent ezért soha nem foglalkoztam vele.

- Érteee.....
Időm sem volt feleszmélni szemeim elkerekedve figyelték, hogy meg fogja a kezem. Még is miért ilyen most, ilyen izgatót komolyan mintha egy vödör kávét nyelt volna. Fogta a kezem és húzott maga után. A mesternek nevezet öreg is követett minket, hihetetlen hirtelen milyen népszerü lettem. Igazán, de komolyan boldog vagyok még ha nem is látszik. Követem volna, csak egy szavába került volna az egész. Ez így valahogy kéz a kézben olyan más. Tényleg olyan érzés mintha a bátyám lenne, aki vigyáz rám és szeret.
- OHHh annyira menő.
Mint egy fangirl ámuldoztam a tavacska partján. Már csak pom-pom és néhány transzparens hiányzót a kezemből. Mester akcióba lépet hála az égnek nem egy perverz akcióba. Bár akkor vénségére igen szép lányos hangot varázsoltam volna neki. Hát szóval akkor olyan mint az amikor fán kell járni. Csak itt a felület ugye a víz ami folyton változik és sokall nehezebb fent maradni ezért. Végül is az alapokat megkaptam ami rendben is volt. Mármint az elmélet, de a gyakorlat az már teljesen más. Felnézek és Mineo még mindig ott álldogál bent. Mosolygok bár ez nem látszik és előre lépek majd csobbanás és eltűnök a vízben.
- AHHhh fujj vizes lettem.
Kiugrók vízből mintha az tűz lenne és az egész mondatot lányhoz, egy hisztis lányhoz méltóan adom elő. Pontosan úgy amint aki nem szereti ha ruhái vizesek lesznek. Le is dobom magamról fehér ruhadarabot és újra megpróbálom, de ismét is csak csobbanok egy nagyot.

/Obake Kaito/

Hősünk szélsebesen tartott a partvidékek felé, ahova magán küldetéssel, illetve ifjú tanítvány felvétele miatt küldték ki. Bár 21 éves, éles látású, gyors észjárású, és igen megbízható, így nem csoda ha máris elvárják hogy felneveljen valakit. Bár közeleg a nagy shinobi vész, soha, illetve sose árt eléggé felkészültnek lenni, kikell játszani minden kártyát, ami a tarsolyunkba van.
~Lássuk csak mivan a tarsolyunkban. Nézzük, név, Obake Kaito, 16 éves életvidám bábhasználó.....micsoda bábhasználó?~
Sesshou hirtelen megállt, majd jobban szemügyre vette
~Kiküldtek egy bábhasználóhoz, miért nem az elit bábhasználóktól tanítja valaki, miért pont engem írtak ki hozzá, jézusom mifog ebből ki sülni, ráadásul elég idős, szóval vagy nehéz eset, vagy egyszerűen ragályosan dobálja a mestereket~
Elindult ismét útján, mikoris a kiadott, és kitűzött helyre megérkezett, ledobta tatyóját és körbe nézett. Elővett egy tekercset, és egy fának düllesztette, majd hosszú nyújtózkodások után, a terepet előkészítette.
- Kunai, shuriken, katana, füst-fény és hang bomba, rendben itt van minden...Már csak a kisfiút kell megvárnom.
Tette rá mondata végére a hangsúlyt, körül bellűl 15 méteres hangtávba, hátha valahol már itt rejtőzik, és kezdésnek felheccelheti. Nem csoda, Sess kiváncsi típus, és mielőtt elvállalná a kölyköt valószínűleg megnézi mit tud, hogy érdemes e vele foglalkozni.
~Yo'ssh, gyere csak. Vár téged nééhány barátom. Kezdésnek az a kő szikla megteszi.~
Oda sétált, létre hozott egy klónt, majd felvette a sziklát testhelyettesítő technika használatához. Az eredeti Sesshou így eltűnt, és egy klón várta tanítványát.

Egészen korán volt már amikor felkeltem, de valahogy nem tudtam már visszafeküdni, ezért kikeltem az ágyból és elővettem bábjaimat, hogy alaposan megtisztítsam őket. Most hogy már kivilágosodott, leteszem a "játékaimat" és gyorsan felöltözök. Ezt követően előkeresem a tekercseimet és elraktározom a bábjaimat. Teljes felszerelésben megyek el megreggelizni, majd máris indulok a Kazekage palotája felé. Kissé csalódnom kell, ugyanis nem Gaara igazít útba, hanem a helyettese. Valamiért a partvidéken kell találkoznom az új Sensei-jel, ami eléggé távol van innen. Azonban az én dolgom nem a kérdezősködés, hanem a parancs teljesítés, így hát máris elindulok.
Kisebb kitérőt teszek a falu kapujához menet, ugyanis magamhoz veszek egy kis élelmet, illetve hideg vizet. A sivatagban nem bírnám túl sokáig víz nélkül, hiába élek már itt olyan régóta. 

Végre valahára megérkezek a kitűzött helyre. Természetesen amikor már elég közel voltam, megidézem Hitogoroshi-t és a hátamra veszem. Ha esetleg nem úgy sülnének el a dolgaim, ahogy szeretném, akkor azonnal harcra készen álljak. A célhelyen egyetlen személy vár, egy nálam nem sokkal idősebb srác. Úgy néz ki, őt rendelték mellém.
- Halihó! - köszöntöm. - A nevem Obake Kaito és Sesshou Sarrasho-t vagy kit keresek. Bár az is lehet hogy Sar asho-t, nem tudom már... eléggé idétlen neve van. Téged rendeltek mellém? - kérdezem.

Újra és újra elmerültem a vízben, vagy nem tudtam koncentrálni. Mert valaki elvonta a figyelmem vagy egyszerűen túlságosan máshol járnak a gondolataim. Mondhatni nem voltam ön magam, vagy valójában most vagyok ön magam. Levetettem láncaim és felszabadultam. Hogy is volt abban a könyvben amit olvastam? Ha jól emlékszek valami hasonló volt a megfogalmazás. Levetem a burkot, elmém lelkem börtönző falak le omlanak. Láncok lehullnak s lényem végre szabad lehet. A vad kit falak, rácsok s láncok béklyóztak most szabad lehet. Kitöl féltek, akit meg vetettek és megaláztak. Kiderül nem egy vad kitöl félni kell, hanem valami más kit szeretni lehet. Ha valaki képes a falak mögé látni és megfosztani a lánctól a bebörtönzött lelket.
Most ennek így lehet nem túlsók értelme van. Más talán nem érti, de én még is nekem nagyon is sok értelme van.
- Semmi baj.
Felelem durcásan és még nyelvem is ki nyújtom. Persze direkt csinááááááá.
Először moccanni sem bírtam, aztán kezdeti lefagyás megoldódott. A pillanat vagy is a jelenet kivülálonak talán vicces lehetett. Egy derekánál elkapot lány akivel most egy férfi fut. A lány mint egy vad kóbor macska kézel lábal kapálódzik menden felé. Mind közben fojamatosan éles hangal síkit. Víz össze csapot fejem felett nagy levegőket vettem felszínen mikor felértem. Persze de egy adag víz mit rám fröcskölt számban kötött ki.
Mint egy vízköpős szökőkút arcom felfújva vékony sugárban jött a vizecske.
- Te te te én most.. Kapjalak a kezem közé!
Vadul fröcskölni kezdtem onii-chant. Ami a legmeglepőbb volt, az amit halottam és pillanatra meg is álltam a nagy fröcskölés közben.
Ez a hang ez nevetés... ez én vagyok a hangom...

Úgy tűnik megtaláltam az embert akit kerestem, mert a szavaimra azonnal hőbörögni kezd. Így első ránézésre nem tűnik nagy durranásnak a srác... Viszont eléggé feldühödik és azt várja, hogy támadjam meg.
- Hát jó... - szólalok meg, majd máris ugrok egy nagyot hátra.
Már az elrugaszkodáskor a kezemben volt Utena tekercse és a földet éréskor elő is idézem őt. Azonban még nem tudok két bábot egyszerre használni, ezért ő a földön marad. Ezt követően pedig a chakrafonalaim rátapadnak Hitogoroshira és támadásba lendülök. Hátamat egy sziklakiszögelésnek vetem, nehogy onnan érjen támadás. A bábu szájában azonnal villan a senbon vető, amiből néhány éles tű lövell ki a srác felé. Ezután pedig amilyen gyorsan csak tudom, próbálom a közelébe manőverezni "Gyilkost", hogy egy fejre mért rúgással leterítsem.
Ha esetleg eltűnne a szemem elől, azonnal megszakítanám a kapcsolatot Gyilkossal és Utenára csatlakoznék, majd próbálnék félre ugrani a támadás elől.

/Kaito - én és majd ha végeztünk, Tsuki csatlakozik ekkor a sorrend változik, Kaito- Tsuki-én /

Majdnem nagyon ügyes bábhasználó révén azonnal kaptál a harag szóra, és támadásba kezdtél figyelvén mivel Jounin az ellenfeled hátad is védted, és ügyes kombinációt ejtettél le, a Senbonok valamilyen szinten gyorsabban haladtak, és a kontra akció hátsó része picit lemaradva közelített, ellenfeled viszont a Senbonok kilövésekor éles hangjára figyelemmel lett, és már kézjelekbe kezdett, amit nem vehettél észre, hiszen lekötött hogy a terved második szakasza célba érjen. 
- Fuuton: Kirakira hara!
Szólt fel a fiatal Jounin, kinek mellkasából két sarló forma emelkedett ki, és láthatóan megformáltak egy pajzsot aminek a Senbonjaid nem vehették fel a harcot. Viszont hátra maradt az izgalom, mestered nem akarta tönkre tenni bábodat, ezért gyors reflexeire hagyatkozva megszüntetve a védelmét leguggolt, és azonnal rájött hogy 1 bábbal tudsz mégcsak harcolni. Mikor lehajolt vissza rántottad "gyilkost" és átkapcsoltál Utenára de mestered igen ügyes Taijutsu használó volt, és egy közismert technikát alkalmazott, abban a pillanatban mikor leguggolt árnyként eltűnt, és melletted teremt, a technika  Dokuzetsu Konbo // A Haragos Nyelv Kombinációja , azonnal kigáncsolt, amit már nem tudtál kikerülni, majd a levegőbe invitált egy erős rúgással, és oda fenn a tehetetlen tested előtt lebegett.
- Meg kell tanulnod két bábot irányítani.
Majd mikor már majdnem leütött hihetetlen erővel a földbe, csupán lágy rúgással küldött vissza oda, majd melléd érkezett a földre, és szaltóval hátrébb ugrott.
- Gyerünk mutass már valami trükköt!

Nem csalódok egy cseppet sem, amikor látom, hogy Hitogoroshi támadása célt téveszt. Azonban az már kicsit rosszul esik, hogy nincs időm átállni Utenára és védekezni. Magatehetetlenül emelkedek a magasba, miután felrúg, azonban a levegőben az újabb rúgását már kivédem. Földet érés után próbálok minél hamarabb talpra kecmeregni. A Sensei szavait követően kiköpök, majd megszólalok.
- Könnyű mondani... Mindenki elvárja a genintől hogy mutasson valamit, de senki sem tanít semmit, amit mutatni lehetne! A te idődben lehet hogy másképp mentek a dolgok, de én jelenleg csak annyit tudok mutatni, hogy mozgatom a bábomat és aktiválom annak mechanikáit. 
Ezután rákapcsolódok Utenára, majd vele lendülök támadásba. Ezúttal viszont én is közel merészkedek ellenfelemhez, hogy ha úgy adódna, a bábbal meg tudjam védeni magam. Egyetlen ujjrándítással leemelem Utena fejét, majd a vállam magasságába húzom. Ezt követően a báb támadásba lendül. Megpróbálom egy rúgással a magasba emelni, majd amikor a levegőben van egy ütéssel próbálom visszaküldeni a földre. Valahogy úgy, ahogy ő csinálta az előbb velem. Ha nem járok sikerrel és újra rám támad, akkor a fejtüskét lövöm ki rá, ami valószínűleg megállítja, vagy megszakítja a támadását.

**Off téma és bocs ide írom. Nem értem miért nekünk kell elmenni mikor sokkal előbb itt voltunk. Szépen lehet vissza olvasni annak aki nem hiszi el. Inkább másoknak kellett volna, de eleget teszek részemről a staff kérésének.**

/bocsánat Tsuki-niichan ^^"/


~Hát persze, soha nem vele volt a baj, csupán a mesterei nem voltak elég képzettek, hogy felneveljék, a szemetek....de úgy tűnik hogy a Taijutsut a bábbal is elsajátíthatja, most épp utánoz.~Gondolat menetét pont az zavarta meg, amit látott, hiszen a báb ott termet mellette, majd gáncsal felrúgta a levegőbe, ahol ismét a technika tökéletes mása mutatkozott meg, és oda fenn a földre küldte, becsapódott, viszont nem tört, senem zúzott porcikát, Föld elemű pajzsát folyamatosan használja, ez a sajátossága. A kotetsu karada technika, melyet évek óta használ, és kevesen törtek át. A földből kimászik, és elkezd tapsolni. Tapsa közben láthatóan arcáról leesik egy föld darabka.
- Obake. Úgy tűnik neked pont én kellek. Viszont küldetésre kell mennem. De nem hagylak magadra, az én tanítványom vagy, és én foglak felnevelni. Már előtted beterveztem egy báb mestert. Saját barátom. Remekül meglesztek, mire vissza érek a küldetésre, nem csak a mechanikákat fogod használni, hanem mind két bábod!
Ordít fel, mintha nem tudná közel áll hozzá Kaito, majd egy cetlire kezd el írni, és várja hogy Kaito beleegyezzen hogy átküldje egy báb mesterhez egy darabig.


/Mivel Sesshou drágámmal küldetésre megyek, így ha szeretnéd Beechannal lemesélem neked a két báb mozgatását, és egyéb technikák megtanulását, majd ha végeztünk újra kiállunk immáron neked is nagy ágyúsokkal. Benne vagy? ^^/

Úgy tűnik egész jól megy az utánzás. Utena felrúgja a srácot a levegőbe, majd vissza is üti a földre. Azonban semmilyen kárt nem sikerül okoznom benne. Olyan, mintha valami védené. És ez ki is derül, amikor látom, ahogy taps közben föld darabok esnek le az arcáról. Elképesztő dolog... de az annál inkább amit mond.
- He? - szólalok meg. - Ezért kellett idejönnöm, hogy átadj másnak? Küldhettél volna egy üzenetet, hogy ne gyere, küldök egy tanárt, aki edz majd egy picit, amíg te oda vagy. Én meg már azt hittem, hogy feladatunk is lesz... - kezdek el dohogni. - Viszont, ha már így alakult, akkor jöhet az a tanár. Szeretnék minél hamarabb tanulni!

//Hyuuga Oyoki//
 
Még a Tűz országában jártam, mikor kaptam ezt a fülest egy melóról, ami igencsak jónak ígérkezett. Először is, kissé kimozdulhatok a komfortzónámból, amit mostanság a Tűz országa jelentett, egyfajta főhadiszállásként funkcionált, másodszor pedig, talán új ihletet kapok az éppen befejezésre váró novelláimhoz. Már csak egy normális kiadót, vagy újságot kellene találnom nekik, de vissza a munkához. Ez a meló most szamuráj meló, minden más csak mellékes. Szóval, az egyik határ menti településen mászkáltam és rontottam a levegőt, mikor hallottam a munkáról. Valami kereskedő kísérgetős feladat volt, szóval nem egy nagy valami, legalábbis elsőre így gondoltam, viszont az, hogy egy munka fizet… nos… pénzéhes görény vagyok, tudom. Tehát, beálltam szépen a toborozandók sorába, hogy esetleg felvegyenek, hát nem mondom, volt ám csodálkozás.
- Elnézést, hölgyem, segíthetek? – a kereskedő, aki a segítőket válogatta, nagyon nem tudta, mit kezdjen velem, bár szerény véleményem szerint az ott gyülekező csűrhéből az alig 2 százaléknyi használható anyagba tartoztam. Nem is értem, egyesek mi a frászt képzelnek magukról, mire képesek.
- A kérdés inkább az, hogy maga mire kér segítséget. – válaszoltam, miközben arrébb toltam egy enyhén kapatosnak kinéző muksót, aki jóformán csak a lábtörlőt nem hányta még le nagy buzgalmában. Értsd, nem volt valami használható állapotban, de pont ott állt, ahová nekem mennem kellett volna. - Hallottam valami kísérgetős melóról és gondoltam utána járok a dolgoknak, hátha érdekes lesz.
- Maga ninja? – élénkült fel rögtön a melóadó, mire én csak megcsóváltam a fejemet. Hát hülye ez? Ninjának néz? Még csak az kellene, meg aztán, vaksi? Ott virít a hátamon a katanám, ami aztán végképp nem dísznek van.
- Nem, szamuráj vagyok. – válaszoltam egy kissé mérges sóhajtás kíséretében, aztán csak még mellékesen hozzátettem. - A Vas országából.
- Komolyan? – nem basszus, csak hülyéskedek, ez nem igaz.
- Igen. – megpróbáltam nyugodt hangot megütni, de azon már egy kissé régebben túl voltam, szóval csak amolyan „éppen készülök berobbanni” hangnemre sikerült. A semminél ez is jobb, viszont a csávó még mindig bizalmatlanul méregetett. Hát jó, akkor úgy látom bunyó lesz itt, szóval jobb kezemmel kissé kintebb húztam a katanát a tokjából és egy ördögi vigyor terült szét az arcomon. - Elhiszi, vagy tartsak egy kis bemutatót?
- Jól van fiúk, a toborzásnak vége! – éljen, elhitte. Vagy csak nem akarta, hogy kicakkozzam a füleit, mondjuk teljesen mindegy nekem. Visszacsúsztattam a kardomat a tokjába és miután a fazon intett, hogy kövessem, utána indultam. Nem mentünk messzire, csak egy kisebb szobába, ahol egy asztal állt és egy nagy halom térkép. Miután megálltam az asztal mellett, a fazon kiterített elém egy térképet, majd rámutatott egy pontra. – Itt fog találkozni a karavánnal. A feladat egy szállítmány kísérete a Szél országának partvidékéről. Járt már ott? – csak megcsóváltam a fejemet, mire a fazon folytatta. – Nem baj, úgy is jó. Szóval itt fog találkozni a megbízójával, akinek a neve Tomiko. Fel fogja ismerni, mert egy törpe nagy karavánnal. – nagyszerű, micsoda személyleírás. Komolyan mondom, ennél jobban ki sem fejthette volna, bravo, tapsot neki. – Ő majd minden mást elmagyaráz magának. Adok egy térképet, ahol meg van jelölve a találkozási pont. Sok szerencsét. – azzal jóformán kidobott a házból. Jól van, szeretem a konkrét dolgokat, főleg az olyanokat, ahol még azt sem tudom, mit szállítok, kinek és milyen kockázata van. Jó buli lesz, már ha odatalálok.

Másnap el is indultam, mert még így sem egy rövid útról volt szó, kivételesen a hagyományos szamuráj cumómban, mert a végén hülyének néznek. Mikor odaértem, nem volt senki ott, ezek szerint korán jöttem. Semmi gond, egy kis pontosság soha nem árt, legalább számba vehetem az információkat, amit erről a küldetésről tudok.

A ronin miután elmondta Tomikonak a hosszas monológját. Meghallgatta annak beszédét is. ~ Ez komolyan ennyit értett meg a mondanivalómból???? Ez bolond. Egy másik hajón harcolt, azt sem tudja, hogy mi történt itt, de okoskodik. Kicsit többet vártam volna tőle. Nem tudom, hogy hányszor biztosított ez a kis tökmag karavánok védelmét, de nem hiszem, hogy a munkáinak a nagy része sikeres volt. Ha tapasztalt lenne, akkor kiszúrta volna rég az árulót a csapatból. Egy zöldfülű parancsnok, akinek az eddigi munkáin mázlija volt. Erős és jól képzett harcos, de pocsék stratéga, rossz megfigyelő. Nem elég keményen és szigorúan parancsokat osztogatni, és nagyokat ütni, egy csapatvezetőnek ennél többet is kellene tudnia. Szervezés, taktika, kommunikáció, emberismeret, megfigyelés és még sorolhatnám. De jól van, had legyen abban a tudatban, hogy ő itt az ész. Sok karavánkísérő csapatban vettem már részt, eddig ez a legpocsékabb csapat. Egy áruló, aki ugyan már halott. Egy pöffeszkedő, ostoba kis zsebtigris, és a két testvére akik szó szerint szó nélkül követik ezt a marhát bárhová. ~ gondolta magában miközben Tomiko csendben mászkált fel és alá, aztán következett a leüvöltés. 
- Ha gyanús neked valaki azt nekem jelented és én döntök mert én vagyok a kicseszett feletessed világos?-
~ Üvöltsél csak kisegér. A kisebbségi komplexusodat, úgy is csak a nagy hangoddal tudod kompenzálni. Most azt képzeli, hogy két fejjel magasabb lett. ~ jegyezte meg magában. 
- Undorodok a gondolattól, is hogy egy ilyen ember fedezi a seggem mint te. - 
~ Pff...Te marha, kimondta, hogy fedezni fogom a valagadat?? Elsősorban a rakományra fogok vigyázni, másodsorban pedig magamra, harmadsorban pedig a kocsisokra és a rakodókra. De rád a legkevésbé sem. ~ folytatta tovább a gondolatmenetét, ahogyan ezzel párhuzamosan a törpe is a leszidást.
- Az-az egy rohadt szerencséd van, hogy kevesen vagyunk és tény, hogy ahogy te is mondtad, sajnos a mostani támadásból lehet következtetni újabb rajtaütésekben is. - 
~ Jéé... csak ennyit sikerült felfogni a mondanivalómból?? Chh... nevetséges. Kíváncsi vagyok mennyire vagy otthon, a sivatagi harcászatban. Ott alkoss Törpe Kapitány. Engemet nem győztél meg, mint karavánkísérő parancsnokot. ~ jegyezte meg újfent magában. 
- Ám még egy ilyen lépés, és nem hogy elküldelek, de magam intézlek el, remélem ez elég világos neked.-
~ Hogyne... persze elintézel. Kemény és erős harcos ez a Tomiko, de amilyen erős épp annyira buta is. Ostoba és figyelmetlen. Ez a marha még nem tudja, de Ko után ő lesz a következő, aki elpatkol. ~ töprengett el a gondolataiban. Mikor a törpe befejezte a mondanivalóját, a ronin alázatos arckifejezéssel, mélyen meghajolt és így szólt:
- Sajnálom, vétettem. Legközelebb körültekintőbben és figyelmesebben fogok eljárni. Több ehhez hasonló cselekedet nem fog előfordulni! - mondta határozott és megbánást tanúsító hangon. Mikor a hosszas lecseszés megtörtént, az utazás folytatódott tovább. A két napos hajóút nyugodtan telt. Mikor megérkeztek a kikötőbe, szamurájunk azt a parancsot kapta a törpétől, hogy míg a hajóról kipakolnak és a szekerekre felpakolnak, addig keressen meg egy szamurájlányt, aki csatlakozik az ő csapatához. Ezenkívül pedig ismertesse a lánnyal a feladatot. 
~ Heh? Egy ötödik tag, pedig most nyírta, ki egyet. A fenébe! Megint ötfelé fogunk osztozkodni a pénzen. Na mindegy, mivel az ötödik tag, egy szamuráj így azért, nem bánom. ~ jegyezte meg magában, majd el is indult megkeresni a szamurájnőt. A partvidéken hosszasan sétálva kereste a személyt, de nem találta. Egy jó 40 perc múlva meglátott egy érdekes alakot kicsit messzebb, úgy 20-30 méterre. Az ő irányába fordult, majd egyenesen felé ment. Ahogy közeledett a feltételezett személy felé, kezdett kirajzolódni az alak. Egy tradicionális szamuráj öltözetben lévő alacsony szőke hajú hölgyet pillantott meg. Mikor odaért hozzá, tőle úgy 1-1,5 méterre kicsit végig mérte, majd majd megszólalt:
- Üdvözletem, kisasszony! - mondta miközben illendően meghajolt - Ha jól gondolom, te lennél a kereskedelmi karavánhoz csatlakozó szamurájnő? - kérdezte tőle, majd várta a lány válaszát.

Ide fogok kötni, de komolyan. Nem elég, hogy meleg van, nem elég a homok (utálom a homokot, állandóan bemegy ebbe a rohadt zokniba) és ráadásul itt várok már annyi, hogy az már pofátlanság. Persze, kellett nekem ennyire korán kibútorozni ide, most viseljem a következményeket. Mondjuk ha mást nem is, azt tutira megbántam már egy párszor, hogy ezt a ruházatot választottam, a feketével ugyanis van egy olyan probléma, ami egy partvidéken, ahol süt a nap, nem túl szerencsés. Mégpedig az, hogy vonzza a meleget, méghozzá elég keményen. Nos, szaggal is lehet kábítani, szóval nem állok neki panaszkodni. Dehogynem! Összegezve, itt állok a tengerparton és hülyeségeken merengek, mert nincs jobb dolgom, ami nem a legszerencsésebb melókezdés. Legalább jöhetne valaki, aki felvilágosít a helyzetről, vagy akit seggbe rúghatok. Ez utóbbi mondjuk jelen pillanatban kevésbé fontos szempont, de a saját „türelmemet” ismerve ez elég hamar sürgőssé válhat.
~ Gondolj a pénzre Yori, gondolj a jutalomra. – szuggerálom magamnak és ekkor rájövök, mekkora pénzéhes görény vagyok. Igen, mondhatom azt is, hogy ez az egyetlen hátulütője (szinte) annak, hogy eljöttem a Vas országából. Igen, a nélkülözést, mint fogalmat, maximum lexikonban láttam, mondjuk most sem vagyok annyira szegény, csak jelentősen csökkent az életszínvonalam. Ez egy pettyet csúnyán hangzott, szóval helyesbítek. Saját keresetemből pont annyira jövök ki jól, hogy ne nézzenek csórinak és ennyi. ~ Remélem nem egy paraszt lesz a megbízóm… – lassan de biztosan előjönnek az aggályaim ezzel az egésszel kapcsolatban Nem feltétlen vagyok híve az ilyen „vakrandiknak”, szóval igen, vannak fenntartásaim. Már ott kezdődik a dolog, hogy a megbízó, ez a Tomo… nem várj csak… Tomi… Tomiko! Ilyen névvel mosópornak is el lehetne menni, teljesen nyugodtan. Komolyan, ráadásul valami olyat hallottam róla, hogy egy dugó. Azokkal csak az a gond, hogy önértékelési zavar is párosul mellé általában, vagy rohadt nagy ego. Egyik sem szerencsés.
Viszont a szerencse rám mosolyog, mikor meglátok valakit közeledni a parton, bár némileg keresztbe áll a gyomrom. Merthogy az illető szamuráj, méghozzá majdnem olyan ruhában van, mint amilyet én viselek most. Keresztbe teszem az összes ujjamat, csak ne ismerjen az illető. Mikor közelebb ér, egy apró sóhajt engedek meg magamnak. Nem szerettem volna valaki olyannal dolgozni, akihez volt már szerencsém otthon, ki tudja, mit hallott rólam.
– Igen, a nevem Nakajima Yori. – válaszolom és egyenlőre nem tervezek több kommentárt hozzáfűzni. Ennyiből még végülis semmit nem lehet megtudni senkiről, úgyhogy fapofát fel és semmi ökörség. - Gondolom te vagy akkor az egyik társam. Remélem tudsz valami információval szolgálni, mert nekem csak annyit mondtak, hogy egy Tomiko nevű kis fickót keressek nagy karavánnal.

Oké, ha ennél is merevebb lennék, simán elmehetnék villanyoszlopnak.

//Elnézést, nem szokásom ennyit késni.  //