Re: Kikötő

**Djuka Narahiko** Vas. Május 05 2013, 19:56

Amint mindenki megérkezett egy vidám, kedves leányzó fogadott minket. Elkísért minket a szállásunkra. Közben összetalálkoztam rokonaimmal is.
- Szia Ryuu. Rémlik, – mondom mosolyogva – a Djuka birtokon már találkoztunk régebben. Bár annyira még nem ismerkedtünk össze.
Az út további részét velük beszélgetve töltöttem.
Amikor megérkeztünk, a vezetőnk a szállást részletesen bemutatta, hogy mit hol találunk, egyesével megmutatta, hogy kinek hol van a szobája. Amint megmondta, melyik az enyém, gyorsan bementem. Lecuccoltam, majd ledőltem egy kicsit az ágyra a katanámmal a kezemben. Kicsit elmerengtem, nézve, vajon honnan származhat, majd a kinti hangok kizökkentettek, és eszembe juttatták, hogy miért is vagyok itt, illetve, hogy sietnem kellene. Még egy utolsó pillantást vetettem a képemre, amit kiraktam az asztalra, majd a többiekkel együtt kivonultam a partra. Amint kiértünk, az utasításnak megfelelően leültem, becsuktam a szemem, és belekezdtem a meditációba.
Örültem, hogy meditációval kezdtünk. Így egyelőre a belső békémre figyelhettem, legalább egy kis időre. Összeszedhettem magam, és felkészülhettem a képzésre. Meg arra, hogy a többiekkel együtt dolgozzak. Nem nagyon szeretem az embereket. Túlságosan másak, mint én. Más a világról alkotott képük, más a gondolkodásuk. Mármint jól megvagyok velük, el tudok beszélgetni az emberekkel, kellemesen eltölteni az időt, de ez nem mindig tesz boldoggá. Vagy legalább is hosszú távon nem. Sajnos még nem találtam meg azt az embert, aki hozzám illik. Így sokszor vagyok magányos. Szerencsére viszont most igen jó kedvem volt. Talán a kellemes idő miatt.
Az igazat megmondva nehezemre esett becsukni a szemem, mikor egy ilyen csinos lány áll előttem fürdőruhában, de hát ilyen az élet. Elmerengtem rajta, hogy mi lenne, hogy ha nem is a kiképzőnk lenne, csak egy turista, aki meg akar viccelni minket. Ezen magamban jót nevettem. Aztán próbáltam megnyugodni, még is csak egy edzésen vagyok, és meditálás a feladat. A lány kellemes hangja és a tenger morajlása hamar megnyugtatott, és így hamar sikerült ellazulnom. Az agyamban a semmi dobozába mentem bele, szinte teljesen kikapcsoltam. Arra gondoltam, hogy egy tengerparton pihen a jó időben. Mindig erre gondolok, amikor meditálok, mert ez mindig megnyugtat. Mondjuk most nem volt annyira nehéz elképzelni a helyzetet.
Egy kis idő elteltével egy taps zavarta meg a meditációnk, és jött, az instrukció, hogy egy sorban álljunk fel, a vízzel szemben. Így is tettünk. A parton állva először a többieket figyeltem egy kicsit. Láttam, hogy nem nagyon sikerült a többségnek elsőre. Sőt másodjára sem. Ekkor úgy döntöttem, megszabadulok a felesleges ruháktól, és csak a nadrágot hagytam magamon. Viszont volt, akinek elsőre is igen jól ment. Képességeimben bízva elkezdtem a lábamba koncentrálni a chakrámat, és nagy tempóval megindultam a víz felé. Amint a vízre értem, egyből megcsúsztam, és dobtam egy hátast. A fejemet jól be is vágtam, mert a sekély részre estem. Fújtam egyet, és felálltam. A fejem még sajgott, de mivel később kezdtem neki, így sietnem kellett. Másodjára újra elestem, de szerencsére erre már felkészültem, így nem lett belőle nagyobb baj. Harmadjára már jobban koncentráltam, és egy kicsivel több chakrát vezettem a lábamba, lépem egy párat, és elmerültem a vízben térdig. Biztató volt, mert nem estem el. Már ennek is örültem az előzőek után. Negyedik próbálkozásra már egészen jól sikerült, pár lépést meg tudtam tenni a víz tetején, csak utána csobbantam bele a vízbe. Pár próbálkozás után, amikor megtaláltam a kellő chakramennyiséget, sikerült huzamosabb ideig a víz felszínén maradnom, és járni rajta. Jeleztem, hogy kész is vagyok, majd leültem a partra. Odajött hozzám Ryuu, és arról beszélgettünk, hogy melyikünk esett nagyobbat.

**Satsukitane** Kedd Május 14 2013, 12:32

**Képzés**

- Talán jobb lett volna ha másként alakulnak a dolgok.
Felnézek s ekkor pillantom meg azt a furcsa nőt. Bikiniben riszálja magát, cseppet sem tart attól esetleges perverz hím szemek rá szegeződnek. Pedig hímek iszonyat perverzek tudnak lenni néha. Mocskos férfi gondolatok egy nő teste láttán undorító.
Vagy lehet csak én gondolom így, ami lehet igaz vagy is egyedül vagyok ezzel a szemlélettel. Be mutat egy gyakorlatot ami végül is egész egyszerű csak ülni és meditálni. Chakránkat koncentrálni, sűríteni egy bizonyos pontra. Majd a vízre sétálni ahogyan a lenge öltözetű ideiglenes mester teszi. Mester, mégis miért pont ő a mester, lehet van köztünk olyan aki sokkal erősebb és legyőzné könnyedén. A vízen séta, nagy vonalakban hasonlít a fához. Chakra koncentrálás, és megfelelő mennyiség valamint sűrűség szinten tartása.
Felállok és meg várom amíg mások meg próbálják végre hajtani a feladatot. Rendre mindenki a vízbe potyog első alkalommal, akkor ez a módszer már teljesen más színtelen van. Végül is ez nem egy szilárd felület, hullámzik és folyton változik. Tehát kell tapasztalatnak a fára mászás, ezen kívül tudni kell igazodni a hirtelen megváltozott körülményekhez. Követni a felület folytonos változását a meg felelő chakra menyiséget használva.
- Tehát a lényeg a váltakozó áramlás a sűrűség egyenlő állandóan. Legalább is többnyire az, csak a mennyiség változik folyamatosan.
Hangosan gondolkodva a vízre lépek lábam bokáig a vízbe merül lépek egyet és azonnal a vízbe merülök. Kapálódzva ki kecmergek a partra és lehámozom magamról a vizes köpenyt. Ruhám kialakulása mindent takar amit illik eltakarni kivéve a hát részt hagyja viszonylag szabadon. A víz előtt állva kezeimet össze érintve le hunyt szemekkel koncentrálok. Az elöbbi mennyiség valoszinüleg túl kevés volt tehát valamivel többet kell koncentrálnom a meg felel helyre és azt változtatni.
Mikor felkészültnek érzem magam a vízre lépek ismét de mikor másik lábam is érinti vizet újra kudarcba fullad az egész. A víz fröcskölve terül el minden felé lábam alól én pedig ismét elmerülök. Tehát most túl sok volt és túl nagy sűrűség. A kettő közti határ vonal kell, ha a két véglet megvan. Újra felidézem magamban az eseményeket a fára mászást amikor ugyan így próbáltam a helyes menyiséget megtalálni. A kapukon és sejtjeimen át áramló fizikai és szellemi erő helyes menyiségét felhasználni. Azt ami ott van testünk mindene gyes pontjában minden apró zugában elrejtve. Akkor is talán harmadik vagy negyedik alkalom volt a nyerő és sikerült elérni a célom. Talán most is a harmadik vagy negyedik alkalom lesz a nyerő. Kezeim össze teszem tigris jelét formálva és lehunyt szemekkel koncentrálok. Valahol legbelül mélyen egy hang szólal meg. Halk suttogás, sajnos nagyon is jól ismerem az eredetét jelenleg is attól tartok egy nap túl gyenge leszek és ő fölém kerekedik.
Egyik lábammal előre lépek majd a másikkal is. Óvatosan a víz felszínéhez érintem bal lábam majd felemelem. A mennyiség még mindig túl sok volt. éreztem ha vízre lépek vízbe merülök. Lábam újra a vízhez érintem és most ott is hagyom a menyiséget meg felelőnek érzem, lassan tétován felemelem a másikat is, de a chakra túl kevés. Igyekszem megtalálni az egyen súlyt majd mikor biztosan állok a lábamon előrébb lépek. Teszek néhány lépést a vízen végül ki sétálok a száraz földre.

Akasuna no Sasori Csüt. Május 16 2013, 17:27

A Sensei csendben nézi a próbálkozásokat, néha pedig besegít itt-ott, ahol kell. Nap végére viszont mindenki elsajátítja a technikát. Miután végeztek, elmentek vacsorázni, majd pár órát szabadon eltölthettek, mielőtt takarodót fújnának.
Másnap korán reggel ébresztenek benneteket, újra a korábbi névtelen Sensei vezényeli a tanulást. Ezúttal egy órán át meditáltok, majd újra felsorakoztok a part mellett.
- Tegnap már elsajátítottátok hogyan maradhattok fent a víz felszínén. Most el fogjátok sajátítani, hogyan tudtok síelni a vízen. Nagyon egyszerű a dolog, bár jó egyensúlyérzék kell hozzá. Biztos kacsáztatok már vízparton kővel. Ezen az elven fog működni az egész dolog. A partról futásnak eredtek a víz felé, majd chakrát vezettek a lábatokba és előre ugortok 10-20 métert. A levegőben létrehozzátok azt az erőteret a talpatok körül, amivel a víz felszínén maradtok. Amint vizet értek hagyjátok, hogy csússzatok egy kicsit tovább, majd kisebb szökkenéssel próbáljatok minél távolabb csúszni. Bemutatom az első lépést.- ekkor a nő futásnak ered és ugrik egyet, majd szinte kacsázik a víz felszínén.
- Ha legalább ötször sikerül így kacsáznotok, akkor jöhet a következő lépés. Újra megismételitek a dolgot, csak nem fogtok felugrani amikor a víz felszínén vagytok, hanem a lábatokkal lökitek magatokat előre!
Amint befejezi a mondandóját, felsétál a vízre, majd könnyedén előre löki magát és siklani kezd.
- Jó próbálkozást! - mondja a kunoichi, majd átadja nektek a terepet.

//Megjegyzések: Ismét 25 sort kérnék, ez a 25 sor viszont főleg arról szóljon, hogy a technikát próbáljátok elsajátítani. Aki magát a tanulást letudja 5 sorban, a többi pedig teljesen másról fog szólni, az a következő körben újra ezzel fog próbálkozni és kimarad a jutsu tanulásból. A kövi körben jutsu tanulás lesz, a technikát mindenki szabadon választhatja. A chakra követelményt nézzétek, a választott technikát pmben küldjétek el nekem! Az eddigiért mindenki kap +5 chakrát.//

**Suijin Benzaiten** Szer. Május 22 2013, 19:40

AZ éjszaka után, ami olyan hosszúnak tűnt, mintha majdnem egy hét telt volna el, reggel ismét tengerpartra megyünk. Mesterünk ismerteti velünka következő technikát amit tanulni fogunk. A vízenjárás 2.0, azaz a vizisí technikáról van szó. Pár mondatban elmondja mi is a lényeg, hogyan próbálkozzunk, és mit kell tennünk ha sikerrel akarunk járni.
Előrelátó voltam, és ma már csak egy nadrágban jöttem a tengerpartra. Mindig szerettem edzés eőtt meditálni, annak pedig sok formája van. Tehát tekintettel a napsütésre lefeküdtem a tengerpartra, kinyújtóztam, majd lehúnytam a szemem. Nincs is jobb, mint összekötni a kellemest a hasznossal. Ahogy fekszek, a feladatunkon gondolkodom, a kacsázó kőn, ahogy pattog a vízen. Lényegében csak egy lépés attól, ahogy a vízenjárást oldottam meg, csak egy kis lépés, ami eléggé nagy lépés lehet, úgy képzelem el, hogy a chakra áramoltatását, amit eddig fentről lefelé oldottam meg, muszáj lesz körkörös évre váltani, ahogy a kacsázó követ is muszáj pörgetni, hogy mindel stabilabb legyen, és minél nagyobb sebességgel haladjon előre. Ez a chakramozgás megoldja egyben a vízenjárás komplikát folyamatát is, ugyanis nem fog kelleni nagy fregvencián váltogatni a chakraáramlást a lábamban, hanem egyszerűen csak körkörös irányra váltom. Viszont ez nem vizisí, ez legjobb esetben is csak egy előrelépés a vízenjárás terén. Ahhpz, hogy mindebből előre haladó mozgás legyen, muszáj lesz kicsit megdönteni a lábam, és ismét chakrával ellökni magam, mintha korcsolyáznék. Nem értem miért mondta a mesterünk, hogy ugráljunk, talán másképpen alaktja a chakráját? Hisz az én megoldásom eléggé egyértelműnek tűnik, nem igényel sok erőfeszítést, ha a lábunkba vezetett chakra áramlási sebességét megnöveljük, csak fent kell tartani a gyors forgási sebességet, és ellensúlyozni kell az egylábon való álláskor, hogy ne kezdjünk el mi magunk is pörögni.
Ahogy befejezem a gondolkodást, épp ideje is megvátoztatni a testhelyzetem ugyanis kezdem érezni, hogy hasamon már kezd égni kicsit a bőr. Ideje nekiállni tesztelni az elméletet.
Körbenézek, ekkorra már a többiek is próbálkoznak valószínűleg, hisz nem pár pillanatig feküdtem a parton. Először megpróbálom a vízenállást az új módszerrel, először kicsit döcögősen megy, hisz megfelelő sebességre kell gyorsítani a korongot a lábam alatt, viszont amint eléri a kellő sebességet, az egész egy önfentartó folyamat lesz, és elég stabian sikerül állnom. Tehát a tegnapi gyakorlatot csak ma tudtam úgy elvégezni, hogy elégedett legyek magammal. A következő dolgom az lesz, hogy megróbálom a szökkenéses dolgot. Kisétálok a partra, koncentrálok, majd futok. Az első ugrást nagyobbra veszem, hogy minél több időt töltsek a levegőben, hogy a koron a lábam alatt a kellő sebességre gyorsuljon. Pozitívuma ennek a módszernek az, hogy mivel a korong párhuzamosan forog a vízfelszínhez képest, ezért nem probléma, ha túl gyors, az egyeten gond ha túl lassú. Ahogy vízre érkezem egyből kifordul a lábam, ez van, ha valaki nem számít arra milyen gyorsan is áramlik ki a chakra a lábából, elvesztem egyensúlyom, és a vízbe esek. Nem bánom, a hűsítő víz épp kapóra jön ebben a melegben, és nem is nagyon számítottam arra, hogy első nekifutásra sikerülni fog a technika. Másodszor és harmadszor már próbálom egy meghatározott sebességre gyorsítani a korongot, hogy képes legyek ellensúlyozni a sebességet, mikor a lábam eléri a vízfelszínt. Párszor megismétlem az ugrást mielőtt továbblépnék a következő onthoz, az igazi vizisíeléshez. Az egész folyamatot úgy képzelem el, hogy mikor leérkezek, az egyik lábammal megtartom magam, párhuzamosan a vízfelszínnel, a másikkal pedig egy chakralöketet adok, ami majd előrelök, az egész olyan lesz mintha csak korcsolyáznék.
Milyen szép dolog az elmélet, elméletben minden olyan egyszerűen működik, nem úgy mint a gyakorlat, óóó te gyakorlat, könyörtelenül vetsz minket a tenger fenekére és verjük be az arcunkat, mert nem vagyunk képekes mefelelő erővel ellökni magunkat, és egyenesen szaltót dobva próbálunk meg csúszni, ami valljuk be, nem a legoptimálisabb közlekedési módszer, bár kapóra jöhet harc közben, ha szeretnénk ellenfelünket megtéveszteni, vagy esetleg mosolyt csalni mesterünk, vagy a velünk együtt edző geninek, arcára. Kicsit problémás belőni a chakramennyiségemet edszésekkor, mindig túllövök a célon, pár próbálkozás után már sikerült csúsznom, igaz úgy, hogy egyik lábam folyton a vízen volt, és a másikkal löktem el magam. Beletelt kis időbe, míg rájöttem arra, hogy is tudom tempósan váltani jobb és bal lábam, a megoldás szintén egyszerű volt, az amit a mester mondott, ugrálni kell, a kis idő, amit a levegőben töltöttem, elegendő volt arra, hogy a tehetetlenségnél fogva egyenesen haladjak, és ezzel elegendő időt nyerjek a lábcserére. Nem nézett ki pont úgy a síelésem mint a mesteré, de apró ugrásokkal, esetlek a támaszkodó lábon való chakra elökésével összehasonlítható volt a két technika. Nem tudom, hogy a feladat a technika lemásolása volt e, esetleg csak az, hogy rájöjjünk egy módra a sok közül, de a módszer amit használtam, kis csiszolással, és gyakorlással megfelelőnek tűnt arra, hoyg viziselésként nevezzük. Mikor pár kört leírtam így a tengeren kisíeltem a patra, majd leültem a homokba, eléggé kimerírő ez az edzés, igaz sokáig is tartott, de ez csak egy további jele annak, hogy még sokat kell edzenem.

**Tairjuko Rikuno** Csüt. Május 23 2013, 15:31

A nap végére mindenki sikeresen elsajátította az jutsut. Mikor visszamentünk a szállásra, mindenki fáradtan tért nyugovóra. Igaz voltak páran, akik még este fennmaradtak egy kis ismerkedés szempontjából, de én nem tartoztam közéjük. Vacsora után egyből lefeküdtem.
Habár az ágy nem volt valami túl kényelmes a napi edzés eléggé kifárasztott így könnyedén elaludtam. Másnap a csapat korán kelt, persze valaki könnyedén ki tudott pattanni az ágyból, valakinek pedig egy kis segítség kellett. A reggeli után mindenki a parthoz ment, hogy folytassa a tanulást. A tanulás előtt még mindenki egy órán át meditált. Szerencsére a meditálásnak köszönhetően újult erővel álltam fel a parttal szemben. Az eltelt óra után izgatottan vártam, hogy mit is fogunk megtanulni. Miután minden genin felállt a partra mesterünk egy új technikát mutatott be, méghozzá a vízen siklást. Elsőnek, mint az előző technikánál is bemutatta a feladatott. Majd fogta magát és partról futásnak eredt, a levegőbe kb 10-20 méternyit elugrott, majd mikor a vízre ért csak úgy siklott, közben, mint egy lapos kő kacsázik a felszínen. Maga a jutsu nagyon tetszett, bár eleinte nem nagyon értettem, hogy hogyan is kéne ezt kivitelezni. Na de mindegy, próba szerencse gondoltam magamba, majd felálltam a parttól pár méternyire és egy igen erős lendülettel neki futottam a víz felé. Kb 5 méternyire a víztől felugrottam, majd ahogy a mester mondta egy bizonyos mennyiségű chakrát vezettem a lábamba, majd mikor megpróbáltam volna a vízen siklani, valahogy kirobbant alattam a talaj, és egy hatalmasat estem, egyenes a nádasba. Hogy mi volt a hibám?, az nem volt kérdés, túl sok chakrát vezettem a két végtagomba. Miután sikeresen kimásztam a nádasból újra nekiestem. Ismételten megpróbáltam az egészet előröl. Az elrugaszkodásnál figyeltem, hogy nem túl sokk és ne is túl kevés chakrát irányítsak a lábamba. Mikor úgy éreztem, hogy közepes az eloszlás, ráugrottam a víz felszínére és sikeresen elkezdem siklani.
Ez az! - kiáltottam fel hangosan, de mikor a kacsázást próbáltam volna egy- kettő pattogás után valahogy kiment az erő a lábamból, és egyszerűen elsüllyedtem. Sajnos ez így ment körülbelül négy körön át. Valahogy háromnál többet nem tudtam kacsázni a vízen.
A baj egyértelműen a chakrában és az egyensúlyban volt. De most mielőtt még egyszer nekiestem volna, átgondoltam mindent az elejétől. Most márt, megvan a hiba forrása, méghozzá az egyensúlyban. Így hát ismételten felálltam, elrugaszkodtam és nekifutottam a víznek. Az ugrást követően a megfelelő mennyiségű chakrát vezettem a lábamba és így sikeresen tovább tudtam siklani. Mikor a pattogás következett jobban odafigyeltem az egyensúlyra:1,2,3,4,5,6 ez az megvan. Most márt értem. Miután sikerült a feladat, kimentem a vízből és büszkén álltam a többi genin között, azzal a tudattal, hogy nekem márt sikerült.

//Tsuchi Bunshin-földklónt-szeretném akkor majd megtanulni. Very Happy

//

**Motoi Yazaki** Pént. Május 24 2013, 11:53

Az edzés végeztével visszamentünk a szállásra és megvacsoráztunk. Ugy éreztem ez a nap csúcspontja. A kiados vacsora után aludni mentem,mert megerőltető volt a délutáni meditállás.
Másnap reggel korai ébresztőt kaptunk. Utunk újra a tengerparthoz vezetett minkett, ahol folytattuk a tegnap abbahagyott edzést.
Ma szintén egy hosszás meditállásal kezdtünk, aminek én nagyon nem örültem, de hát nincs mit tenni ez az alap tanítási modszer az emberek nagy részének segit a meditálás és egy kis részének, mint például nekem is inkább árt. Egy órányi kemény küzdelem után kijelenthettem, hogy nagyon szoros csatában az ébrenlét legyőzte az alvást. Meditállás végeztével sensei bemutatta a mai tananyagot, ami nem más volt mint a vizisí. Még sosem láttam,vagy hallotam erről a vizen járrási módszerről, annak elennére, hogy magam is egy tó parti ninja faluban nevelkedtem. Biztosan nem volt közkedvelt a falusiak számára eme vizen járasi módszer. Az én érzéseim is hasonlóak voltak a vizisí iránt.
- Vizen siklás, minek ha már ugyis tudok vizen futni. - szólok oda Suinak, kissé meglepett hangon.
Miután sensei nagy vonalakban elmagyarázta a vizisí működését, bemutatta a gyakorlatban is. Egy nagyot ugrik a vízre, majd a lábaival felváltva kacsázik a vizen.
Ez a látvány kissé megváltoztatta a véleményem a vizisíről. Elég jól nézett ki a folyamat , kicsit hasonlított a korcsolyázásra, csak nem volt jég és korcsolya. Szegények sportja lehet ez a verzió. Pont nekem való.
A motivácí megvolt, meditálni már nem kellet. Minden összeált egy jó tanuláshoz.
Neki is láttám volna, ám ekkor bevillant , hogy ha nem szeretnék egy alapos fürdőt venni akkor jobb lenne elméletben először összegezni a dolgokat és csak utánan jöhetne a gyakorlat.
Akkor amit tudok : Nekifutással indulunk vagyis kell egy kis lendület , hogy az egész működjön. Ha a kacsázásból indulok ki ott az eldobott kő ugrál a víz felszínen , deha ráteszem akkor lemerül, vagyis valószinűleg kevesebb csakra kell hozzá, mint magához a vizen járáshoz. A sensei említette, hogy az egyensúly is fontos. Úgy vélem ez a 3 dolog amire figyelnem kell. Lehet, hogy a chakra menyiségét nem is kéne változtatnom, arra ráérek később ha már teljesen elsajátítottam a technikát, de az is lehetséges ,hogy ha nem változtatom meg, akkor nem fog működni az egész. Eljött az ideje a cselekvésnek. Az elméleti résszel már nem jutok előbre.
Odasétállok a partra . Koncentrállok felidézem a tegnapi vizen járást, chakrát a talpra, majd rálépek a vízre.
- Remek még nem felejtettem el! - kiáltok fel hangosan, majd kimegyek a vízből vissza a partra. Kicsit hátrébb húzodok, nagy lendület , nekifutás , majd elugrok néhány métert. A levegőben kis koncentrácíó mellett chakrát teszek a lábamra, kicsivel többet mint a vizen járás alatt. Egy 7 méternyi repülőút után sikerül megérkeznem a vízre. Nem sűlyedek el ,de a túlsok chakra miatt a lábamon, nem siklok .A lábam ott áll ahova megérkezett, én meg kezdek előre dőlni. Egyenlőre nincs kedvem az úszáshoz, igy chakrat koncentrállok a kezemre. Sikerült megtartanom magam a víz felszínén, de elég furcsán néztem ki. Pont ugy mint valami vizi pók. A második póbálkozásomnál már jóval lecsökentettem a csakramenyiséget, és ennek meg is volt az eredménye. Egy sikeres megérkezést, egy sikeres siklás követ majd egy sikeres hanyatt dőlés. - Na akkor most már az uszáson is túl vagyok ideje megcsinálni ezt a feladatott. - A harmadik próbálkozásomat már jóval több siker koronázta. Jó hosszasan nekifutok ,elugrok , majd a vízre érkezésemkor síklani kezdek. Egyensúlyom egyenlőre tökéletes. Nekilátok a kacsázásnak, első lépés , második, harmadik , negyedik és enyivolt. Elfogyott a lendület, de legalább már csak egy kicsi kellett volna. Nem volt mit tenni tovább kellett próbálkozni. Az ezt kovetkező 7 próbálkozásomnál valamiért 4-nél többet nem sikerült siklanom,de a 11. próbálkozásom siker koronázta . Meglett az 5. kacsázásom is. Itt az ideje abbahagyni. Nem jöttem rá , hogy mi volt a gond a technikámmal,de nem is érdekelt a feldatott végrehajtottam, remellém ez megfelel a senseinek is.

Akasuna no Sasori Szomb. Jún. 01 2013, 13:58

A Sensei csendben nézi a próbálkozásokat, majd miután mindannyian sikeresen teljesítitek a képzést, megtapsol benneteket. Ezt követően pedig szabad foglalkozás van a nap további részében. Másnap pedig több oktató is a szigetre érkezik, hogy egy-egy technikát tanuljatok. A teljes napotok rámegy a kiképzésre, így még egy éjszakát a szigeten kellett eltöltenetek. Majd másnap kora reggel egy hajó várt rátok a kikötőben. A hajóval vissza utaztatok Kirigakure-be, ahonnan pedig mindenki haza utazhatott a szülőföldjére.

//Mivel senki sem írt a hiányzásba, nem várok tovább. Ti hárman megkapjátok ajándéknak a megbeszélt technikákat: Djuka Rikuno - Tsuchi Bunshin; Motoi Yazaki - Genjutsu: Kai; Suijin Benzaiten - Suiton: Kaihoudan//

**Ago** Hétf. Aug. 24 2015, 17:39

//Hyuuga Oyoki//

Leszállt az éjszaka. Ago szerette a napnak ezt az időszakát. Ilyenkor mindenki feszülté, és fáradtá válik, a hangok veszítenek intenzitásukból, és mindenki retteg az árnyaktól. És Ago egy árny volt, aki arra várt, hogy az akinek nem elég erős az akarata vagy a szíve bekebelezze és vérével összekenje a világot.
De most feladat volt, és Ago nem hódolhatott szenvedélyének. Az évek tapasztalata megtanította, hogy minden küldetés előtt csitítsa el az érzéseit, és lassítsa le a szívverését. Nehéz feladat volt, elvégre az izgalom futótűzként söpört végig az orvgyilkoson, szinte remegésre késztetve a végtagjait. Ölni fog, és ez a tudat, olyan mennyiségű adrenalint szabadított fel a szervezetében, amitől a szíve eszeveszett ütemben kezdett verni, és ez olyan hangos volt, hogy Ago attól félt megsüketül. Persze ez csak Ago számára volt ilyen hangos, valójában egyáltalán nem lehetett hallani.
Kint a vízen egyetlen csónak ringatózott a víz felszínén, benne a balekkal, aki a feladatának megfelelően mély álomban várta a végzetét. A csapat beszállt a ladikba, Ago maradt utoljára. Kip szavaira nem reagált, de az, hogy hozza el a fejét a kalaposnak nem tetszett Agonak. Így nem tudja kitépni a nyelvét, és a fogait a szemgödrébe tenni, hogy aztán lenyelesse vele a saját orrát. Igen Ago szeretett művészkedni az áldozataival.
Lassan úszott a ladik a sziget irányába, egyetlen hangot csak az evezők keltettek, melyek halkan surrogtak a vízben. Mikor a sziget látótávolságba került lassan megálltak, és parancsra vártak a többiek. Ago nem tétovázott, és egy mozdulattal kiintett mindenkit a csónakból. A balekot a hátára vetette, elvégre, ha harcra kerülne a sor, neki az az ideális, ha nem látják őt. Ezután felöntötte a csónakot vízzel, majd a félig teli csónak aljára ütött egy lukat. Az lassan bugyogva elsüllyedt a víz fenekére, miközben a csapat megindult a szárazföld irányába. Ott Ago nekiállt keresni valamiféle rejtekhelyet, legyen az barlang, vagy egy nagyobb fa, esetleg romok, lényeg hogy takarja őket a kíváncsi szemek elől. És mostantól kezdve van két napjuk a támadásig. Ez idő alatt fel kell fedezni a szigetet, kívül belül. Ezt újdonsült technikájával ki is tudja vitelezni, elvégre ő a leghalkabb a csapatból. Ki kell találni, hogy hova kerülnek a csapdák, és utána kell járni miféle kíséret, érkezik a szigetre. Sok volt a feladat, és ha egyben hibáznak mindennek vége.

**Hyuuga Oyoki** Szer. Aug. 26 2015, 11:36

Hát végre elkezdődött. Lassan már két hét telt el azóta, hogy Ago megtudta, hogy revansot vehet egy régi ellenségen arról nem is beszélve, hogy még fizetnének is neki érte. Ám a munka neheze, még csak most fog jönni. Eddig Kip érdeme volt, hogy ez a csapat létre jöjjön és most a bérgyilkoson a sor, hogy megmutassa milyen fából is faragták. A csapat néma csendben jutott el a csónakkal a sziget közeléig. Majd mikor kiszálltak a járműből, gyorsan elsüllyesztette azt a csapat vezetője, hogy semmi se tudjon árulkodni róluk. A balek a háton aludta az igazak álmát, míg a csipet csapat lassan és óvatosan megközelítette a szigetet. Három fényforrást tudtak eddig kiszúrni a szigeten. A két szélső fény minden bizonnyal kikötő lehetett, míg a sziget közepén a magasban lévő fény valószínűleg a szentélyből jöhetett. Pár perc vízen futás után egy sziklás parkszakaszon át érkeztetek meg a szigetre. Bár a többség lába alatt a víz árulkodó hangokat adott ki mégis, egyelőre még senki nem figyelt fel rátok. Rövid keresés után a két kikötő közötti szakaszon egy kis barlangot találtatok. Az egész helység öt négyzetméter lehetett, és belül különböző csontok árulkodtak arról, hogy nem ti vagytok az első vendégei. Bár a csontok többsége állaté lehetett, egy-két darab gyanúsan emberire emlékeztethetett titeket. Amíg a barlangba beértettek a három fény forráson kívül kevés dolgot sikerül megfigyelnetek. Talán csak az volt a szembe tűnő, hogy a sziget ezen részét igen csak a növények uralják. Minden fele fák és olyan aljnövényzet ami arról árulkodott, hogy a kertész már elég rég szabadnapos.

**Ago** Hétf. Aug. 31 2015, 16:01

Egy barlang, melyet csontok uraltak nagy többségében nem igazán a legbiztonságosabb helyszín. Főleg mert Ago felfedezni vélt nem egy emberi csontot is. Viszont elképzelhető, hogy nem véletlenül ilyen a barlang. Lehetett egy állat menedéke, vagy egy hullaraktár, esetleg csak szimplán a szemetes Ettől eltekintve erre a két napra mindenképp megfelelőnek ígérkezett a helyszín. Mikor befutottak három fényforrás világított bele Ago szemébe, egy pillanatra elterelve a figyelmét. Ez mindenesetre jó jel volt számára, így nem kellett keresgélnie az éjszakában, azt kockáztatva, hogy véletlen belebotlik valakibe.
A balekot bevágta a barlang sarkába, és befele fordította, hogy még kevésbé legyen feltűnő. Szétnézett a csapaton, és fojtottan káromkodott. Vagyis próbált, de ezt csak gondolatban tudta megtenni, elvégre a már nem létező hangszálai, képtelenek voltak bármiféle hangot kiadni. Most hogy fogja megértetni magát a csapattal? Ez volt a nagy kérdés. El kell csesznie több órát, de fontos hogy néhány alapvető jelet megtanítson nekik. Nagyot sóhajtott, majd belekezdett az oktatásba.
Mindezt úgy tette, hogy egy csonttal a földbe karcolta a szót, és utána elmutatta a hozzá tartozó kézjelet. Türelmesnek kellett lennie, de erre képtelen volt, emiatt sajnos nem hagyott túl sok időt arra, hogy a csapat megjegyezhesse a szimbólumokat. Minden jelet háromszor mutatott el, majd áttért a következőre. Utálta ezt csinálni, és legszívesebben már rég kibelezte volna a tudatlan tuskókat. Miután az összes jelet leírta/elmutogatta, a szavakat a földön megpróbálta eltüntetni, és ismét csontokkal beborítani. (Táblázat (fontos, hogy azok melyek katonasághoz vannak kötve, pl: Shotgun, azok nem lettek megtanítva ^^))

Fontosabb kézjelek, amik a táblázatban nincsenek, vagy másképp vannak jelölve:
- Csapda: Feltartott tenyér, melyen az öt ujjat nyitogatja-csukogatja.
- Kunai: Pisztoly jelzés.
- Shuriken: Lőszer jelzés.
- Robbanó jegyzet: Mutatóujj feltartva, majd becsukva kétszer.
- Füstbomba: Ököllel kétszer megérinteni a combot.
- Drótkötél: Alkar a felkarhoz szorítva kisujj kinyújtva.
- Genjutsu: Tenyérrel megérinti a bal szemét.
- Ninjutsu: Fél tigris pecsét, kétszer megérintve az arcot.
- Taijutsu: Ökölbe szorított kéz, kétszer megütögetve a fejet.
- Ismeretlen támadó/támadási stílus: Tenyér a fej tetején

Ago nem várhatta el, hogy ezek a selejtek egy nap alatt megtanuljanak tökéletesen jelelni, de sajnos elengedetlen volt számukra, hogy valamennyit tudjanak. Amint ez megvolt, utasította a csapdakészítőt, hogy csináljon egy jelzőrendszert, a barlang elé, ami jelzi a bent tartózkodóknak, ha valaki közelít. A maradék kettőt elküldte, hogy fedezzék fel a barlang környékét ötven-száz méteres körzetben, és jelentsenek. Ő maga pedig az újonnan tanult technikáját bevetve szimatolni indult a kikötőbe, és a templomhoz. Kabája alján becsatolta a gombokat, hogy a létező legkisebb hangot hallassa, miközben oson. Információt akart szerezni, az érkező és távozó hajókról, a dokkmunkásokról, az ellátmányról, a vendégekről, az őrökről, még arról is, hogy hány kismacska van a szigeten. Minden információra szüksége volt. Be akart menni a szentélybe, hogy megnézhesse miféle hely az, körbe akarta járni, és elvinni a csapdászt is a főterembe, hogy ki tuja találni mit is fog lehelyezni oda. Nagyon sok dolga volt, és nem bízhatta ezeket a munkákat a többiekre. Körbe kellett járni a szigetet, hogy láthassa, merre lehet menekülni. Lelkiekben felkészült, hogy most napokig nem ölhet, nem kínozhat, és nem érezheti az emberek szenvedését. Igaz, hogy eddig se tette, de már oly közel volt a pillanat, hogy komoly erőfeszítést igényelt, hogy ne szúrja le egyik társát se.

// Elnézést az előző posztért, de 11 reag után írtam, azért lett ennyire gagyi Very Happy

//

Hidan Szer. Szept. 23 2015, 23:41

Miután a kis csapat berendezkedett a barlangba az éj leple alatt, Ago beavatja társait a jelnyelv alapjaiba. Cseppet sincs könnyű dolga, valószínűleg elnézőbb embereknek is próbára tenné a türelmét, ha a hallgatag orvgyilkos helyében találná magát. De mentségükre szóljon, lelkesen próbálkoznak, különösen az affektáló kis dög. Két idősebb társa azért próbálja kihozni magából a legtöbbet, mert harctéri tapasztalatukból kifolyólag pontosan tudják, mennyire esszenciális a partnerek közötti kommunikáció egy ilyesfajta beszivárgóküldetésen. Az sem utolsó szempont elmondásuk alapján, hogy így egymásnak is hangtalanul tudnak jeleket küldeni kritikus pillanatokban, amikor egy pisszenés is elég lehet a kudarchoz. Hijome számára azonban sokkal inkább játék az egész... Idegesítő kacagása - mert a "mutizás" olyan "muris" - valósággal citerázik a csapatvezető amúgy sem kötélvastag idegein. Olyan kis aranyos teremtés, hogy az ember legszívesebben kosarat fonna a beleiből, hogy legyen mibe tenni a "cukcsi pofikáját". Persze csak miután letépte a helyéről.
De a lassú víz partot mos. Pár örökkévalóságnak tetsző óra múltán minden jelenlévő ismeri többé-kevésbé a különböző kézmozdulatok jelentését. A bérgyilkos parancsára Hijome nekiáll egy egyszerűbb riasztórendszer felállításának, míg a szőke illuzionista és a stratéga útjukra indulnak, hogy őrszemként figyeljék a környező területet. A befáslizott arcú vezető sem tétlenkedik, a legközelebbi kikötő felé veszi az irányt, ami úgy jó tíz perc sétára lehet, gyorsan emelkedő talajon.
A harmattól gyöngyöző, derékig érő fűvel borított meredély egy természetes sziklaszirthez vezet, ami a finom homokkal borított partszakasz felett nyújtózkodik, vagy húsz méter magasan. Olyan hirtelen ér véget, mintha csak egy óriás vágta volna le a fennsík csücskét. Pár korhadt mólótól és régi barakktól eltekintve nem sok emberkéz emelte épületet látni a környéken. Nyüzsgést viszont annál inkább. A parttól pár kőhajításnyira két nagyobb brigg horgonyoz. Tökéletes csempész, illetve kalózhajók: elég kicsik, hogy ilyen mélyen behajózzanak az öbölbe és elég jól manőverezhetők, így kikerülhetik a Ködflotta környéken járőröző behemót fregattjait. Ugyanakkor árbocuk elég magas, hogy akkora vitorlát feszíthessenek rá, amivel jó szelet lehet fogni és a hajótest is elég nagy ahhoz, hogy kisebb kereskedőhajókat csáklyázzanak meg és lopják el a rakományukat. A holdfényben fürdő sekélyesben hosszú dereglyéken szállítják az ellátmányt, a rakodómunkásokat és az őket őrző fegyverforgatókat. Az alattuk rozsdaszíntől égkékig mindenféle színben pompázó korallzátony lehet az oka, hogy nem merészkedtek közelebb a nagyobb hajókkal. A karcsú tutajok ládákkal és emberekkel megrakodva hasítják az éjfekete habokat. A parton már javában dúlnak az előkészületek: egyszerű bérmunkások latrinát és védelmi árkokat ásnak, sátort állítanak és tábortüzet raknak, míg a zsoldosok és gégemetszők szedett-vetett csapata már a második hordót üti csapra. A halványan pislákoló csillagfénynél nehéz lenne megmondani a számukat ilyen távolságból, de a civilekkel együtt jócskán meglehetnek ötvenen is, de akár többen is. Az ellátmány jeltelen hordókban és ládákból sorakozik a parton. Valószínűleg sózott hering és szesz, ezek a legáltalánosabb készletek egy ilyen eldugott szigeten való kikötéskor. Előbbi könnyű beszerezhetősége és tartóssága, míg utóbbi a közmorál biztosítása végett. Arra, hogy valamelyik nagykutya a közelben lenne, még semmilyen jel nem utal.

**Ago** Vas. Nov. 01 2015, 22:31

// Madara; Oyoki; Hidan; Danzou Very Happy

vagytok egy páran Razz

//

Ago morgott magában, mert jobb dolgot nem tehetett. Persze az is fiktív, hogy kinek mi számít „jobb dolognak” Ago esetében ez valami olyasmit takart, miszerint nem tapadt elég vér a kezére már több mint egy hete. Ez körülbelül olyan fájdalmasan hatott a mentális nyugalmára (Miére? Van neki egyáltalán olyan pillanata, amikor nyugodt? Vagy mentálisan épp? ) mint amikor a drogos nem kapja meg idejében az anyagot, vagy mikor az őrülttől megtagadják, a szabadságát. Fájt neki zsigerein keresztül, egyszerűen már ösztön szintre menekült volna, hogy ismét öntudatos állapotba kerülhessen. Ő véres vadász, kinek szíve csak akkor csillapszik, ha vérszagot érezhet, beszívhatja a látványt, és megízlelheti a vasízű csemegét. Ha bőre érintkezhet a meleg folyadékkal mely az életerőt szolgáltatta minden lények, azt melynek látványa sokak gyomrát összerántja, mely Agonak olyan, mint az éltető levegő, mint a napfény s az étel a víz és a szerető érintése. Kellett neki. Vágyott rá. És csak egy karnyújtásnyira volt tőle egy alig tizenkét éves kislány képében, kit lehet igazán rosszul választott be a csapatába. Ritka idegesítő fruska meg kellett hagyni, de Agonak mégis szüksége volt rá, noha benne volt a pakliban, hogy a küldetés végeztével a kislány nem megy el a szigetről. Legalább is egy darabban… vagy még kettőben sem.
A hűvös esti levegő cirógatta Ago bőrét, aki mindezzel nem foglalkozva kaptatott fel a hegy tetejére. Ott hasra vágta magát, olyan halkan, hogy maga is csak azt hallotta, amikor a szél nyikorgatja a fűszálakat. Az utolsó pár lépést így tette meg a szikla pereméhez. Attól függetlenül, hogy sok esetben állati ösztönök vezetik a kezét, Ago képzett gyilkos volt, kinek megtanították, hogy mikor engedje szabadjára az ösztöneit, és mikor korlátolja őket annak reményében, hogy úgy ölhessen, hogy elkerülje a következményeket, és csak az élvezet maradjon.
A kikötőben két csempészhajót ringatott a víz, mely körül és előtt izgatott nyüzsgés zavarta Ago látóidegeit. A hajók pont arra voltak használatosak, amire kellettek. Gyors könnyű mozgásra, csempészésre, és ha kell menekülésre. Ezekkel a hajókkal olyan ügyesen és akár feltűnés nélkül fel lehet készíteni a szigetet a behatolók visszaverésére a szárazföldről, hogy kitűnik valóban jó döntés volt előbb idejönni. Persze nem biztos, hogy ezek a patkányok odalent tovább gondolják a dolgot a pénznél. Alábecsülni persze még őket is könnyelműség volna.
A hordókba étel, és alkohol italok lehettek, melyek a legénység számára nélkülözhetetlen nyersanyagok voltak. Mondani sem kell Ago ismét morogni kezdett elvégre rég nem érezte már szilárd étel ízét, és ez ismét ingerültté tette. Mielőtt az agya felrobbant volna, és esztelenül nekirontott volna a csótányoknak erőt vett magán és visszaindult a táborba. A csendes léptek miatt vélhetőleg nem hallhatták meg társai a közeledtét, de Ago szemében ekkor realizálódót, hogy nem beszélt meg semmit a talpnyalókkal, szóval lehet a saját csapdájába fog belesétálni. Gyorsan kellett gondolkoznia, mert ha tovább vár lehet, a saját társaival kell megküzdenie. Szóval létrehozott egy Bunshint és előre küldte, hogy figyelmeztesse a barmokat az érkezésére. Még ha ezek az analfabéták nem is értik majd mit mutogat a klón, remélhetőleg azt majo felfogják, hogy egy Kunai áll ki a mellükből, már ha nekitámadnak Ago-nak.
A táborban, persze ha nem kerül sor a támadásra, Ago beszámol a kikötőben látottakról a többieknek rajzokkal és kezdetleges mutogatásokkal, és kéri a stratégát, hogy erőltesse meg az agytekervényeit, hogy a lehető legjobb tervvel álljon elő, ami ahhoz kell, hogy a kalapos a saját vérében fürödhessen.

Hidan Csüt. Dec. 03 2015, 11:15

Ahogy harmatos fűben hasaló bérgyilkos végigpillant fedetlenül hagyott szemével az alant elterülő parti fövenyen, vegyes érzések lesznek úrrá rajta. A vérszomjas tettvágy birokra kel a rideg pragmatizmussal, de az évek során belevert vasfegyelem olyan természetes a fiú számára, mint amennyire levegőt venni az. Nem teheti kockára a küldetés sikerét, mi több, saját életét csak hogy esztelen öldökléssel elégítse ki a benne tátongó űrt. Így hát - nagyon is bölcsen - a visszavonulást választja.
Az ember sohasem lehet elég óvatos, különösen ebben a szakmában nem. Amikor már csak egy kőhajításnyira van a rejtekhelyül kijelölt barlangtól, egyszerű chakramásolatot készít magáról, hogy helyette az fusson bele az esetlegesen eldobott pengékbe és pofonokba, ha társai a sötétben nem ismernék fel. Alig telik el pár pillanat miután a bunshin eltűnt a bozótosban, egy túlontúl ismerős, vernyákoló hang jelzi, hogy a klón összefutott a taposnivalóan bájos Hijomével:
- Szervusz Madárijesztő-sama! Idesüss milyen szupi csapdácskákkal cifráztam ezt a tisztást! Hé, oda ne lépj!
Az agyfasz csupán gyáva eufemizmus arra, amit bármilyen jóérzésű egyén érezne ennek az eperpudingba mártott szivárványokat böfögő kis szarcsimbók hallatán. Ha van felsőbb hatalom ezen a világon, még ma este leveszi arccal az egyik medvecsapdát. Ha nincs, akkor jó eséllyel valamelyik csapattársa - feltehetően Ago - fogja belenyomni szőke kis üstökét az egyik ilyen alkalmatosságba. Ahogy a néma férfi is előbukkan a cserjésből, látja hogy a kislány furán mered a másolatára, aki egy avarral fedett gödörcsapda felett áll értetlenül, anélkül hogy belezuhanna a karókkal kirakott aljára. A gyermek összeráncolt szemöldökkel mered a visszatérő orvgyilkosra, majd kevésbé derűsen annyit vet oda foghegyről:
- Nem bízol bennünk mi..?

Bár még az alapvető jelnyelv használata is meglehetősen nyögvenyelősen megy az épp csak beletanuló csapattársaknak, kézzel-lábbal mutogatva valahogy mégiscsak sikerül elmagyarázni, mit is látott Ago a kikötőben. Kontruiko elszánt arccal bólint egyet, majd rövid gondolkozás után bele is kezd a mondókájába, azonban az első mondatot sem tudja végigmondani, amikor a tenyérbemászó kis mocsok megint rázendít sivalkodó hangján:
- A körülményeket és a lehetőségeket számba véve a lehető legjobb, ha...
- AGO! Hogy mutatod jelnyelven a csillámpónit?
A stratéga lehunyt szemekkel, mélyeket szívva a barlang áporodott levegőjéből próbál lenyugodni, de még így is ceruzavastagságú erek lüktetnek a halántékán. És valószínűleg nem azért, mert ő is a byakugan szerencsés birtokosa lenne. Egész testében remegve az idegtől nyúl zsebébe, hogy ökölbe szorítva rögtön aztán előkapja onnan, kitartott középső ujjával a kölyök arca előtt hadonászva.
- ÍGY! Csillámpóni, az eszem megáll...
Az angyalarcú átokverés fintorogva mered a majdnem az orrában turkáló ujjra, majd egy finom mozdulattal félretolja, hogy zavartalanul kezdhessen rá affektáló sirámaira:
- Megint csúnyát mondtál! Rakj tíz ryoucskát a káromkodás perselyecskébe!
- Ez képtelenség! Csak nem fogjuk hagyni, hogy egy taknyos kölyök dirigáljon nekünk?!
- Húsz ryoucska...
A fiú támogatásért könyörgő szemekkel pillant hol a katonásan merev Zoira, hol pedig egyetlen férfitársára. A hűvös hölgyemény nemtörődöm módon megvonja a vállát, s érzelemmentes hangon annyit mond:
- A szabály az szabály.
A stratéga könyörgő pillantásokat vet a hallgatag gégemetszőre, látván hogy semmi segítséget nem remélhet ettől a nőtől. De végül dühös sóhajtozással egy gyűrött bankjegyet halász ki a zsebéből, és a tűzhely mellé rakott malacperselybe gyömöszöli. A méltósága oda, de legalább zavartalanul folytathatja:
- Ha várunk napkeltéig, a felkelő nap fényénél sokkal több részletet láthatunk majd, persze ez azt is jelenti, hogy mi magunk könnyebben felfedezhetők leszünk. A legokosabb az lenne, ha elfognánk pár őrt és felvennénk a ruházatukat, esetleg Hengével az arcvonásaikat is. Ez azonban a ti esetetekben...
Mutat Agora és Hijomére.
- ... Nem biztos hogy a legjobb döntés. A kölyök túlságosan apró ahhoz, hogy bármelyik egyenruhába beleférjen, míg Ago még akkor is nagy kockázatot vállalna, ha ninjutsuval elrejtené azt a ritka dekoratív állkapcsát. Ha bárki megszólítja, lőttek az egész tervnek. Viszont ő a legjobb közülünk a lopakodás művészetében. Én és Zoi holnap pirkadatkor vonulunk ki, hogy az őrségváltáskor elkapjuk az új strázsákat. Hijome, valakinek őriznie kéne a rejtekhelyecskét, aki önkéntes alapon te leszel. Néma barátunk pedig... Maga döntse el, mikor akar akciózni. Nappal többet láthatsz, de ebben a fekete hacukában könnyen kiszúrhat még a legbandzsább őrszem is. Ha éjszaka mész könnyebben felfedeznek. Az egyetlen kérdés az marad, hogy ki hova megy hármunk közül információt gyűjteni, míg ez itt marad. A kikötő, a szentély, és a katonák szállásai mind kritikus pontok lehetnek, ha tökéletes tervet akarunk kovácsolni. Ti mit gondoltok?

**Ago** Vas. Dec. 27 2015, 18:14

Ago számításai beigazolódtak, de nem, úgy ahogy ő maga előre tervezte. Vagyis hosszabb utánagondolás után nem sok kivetni valót talált ebben a csapdának nevezett halálverem szerűségben. Gyorsan össze lehet tákolni, és hatásos is lehetne, ha lenne valaki annyira ostoba, hogy belelépjen egy ilyen nyilvánvaló csapdába. De talán az időhiány volt hatással arra a kis lényre – kit Ago legszívesebben kivéreztetve szemlélgetett volna egy falon – azért is csinálta ezt a valamit. Az viszont hogy ez a rikácsoló kis szeretnémhamegdöglenél gombóc, olyan stílusban képes megszólalni amit Ago egyenesen erotikusnak tart. Elvégre nem kicsit ****** a fülét a hangzavar, ami elhagyja a kislány vágnivaló torkocskáját.
A barlangban aztán jött az újabb hideglelés, idegrángás, és szemtikkelés Ago részéről, amikor az a valami olyat kérdezett, mit épeszű lény nem tenne meg, nemhogy Ago, de egyetlen normális ember közelében sem.
A kérdés először ledöbbentette Ago-t majd utána hirtelen lilába fordult az arcszíne, majd utána vörösbe, és egy eltéveszthetetlenül nagy ér kezdett vészesen dobogni a homlokán, szeme vérbefordult, és kidülledt, és már a keze is remegett. Ha a stratéga nem reagált volna gyorsan a megjegyzésre, akkor előfordulhatott volna, hogy Ago nagyon gyorsan felkoncolta volna azt a valamit. Először átdöfte volna a szemeit, de csak annyira, hogy azok kifolyjanak a helyükről, és megvakítsák a lányt, majd a nyelvét hosszá szögezte volna a földhöz, hogy beszélni se tudjon, később pedig a gerinccsigolyáit egyesével törte volna apró darabokra, hogy kiélvezhesse a lánykának a kínszenvedését a halálig.
De persze erre nem került sor, hiába nyáladzott már Ago eláztatva a szájaként szolgáló bábálkapcsot, ami így mint egy madáritató működött. Hátradöntötte a fejét, hogy a nyála lecsorogjon a torkán miközben harákoló hangok kíséretében próbálta leküzdeni az undort, amit a valami miatt és a saját biológiájának rendellenes használata okozott.
Bár sajnos az agyfasz nevű fogalom, újabb mértéket kezdett ölteni a bérgyilkos számára, elvégre az ördög maga olyan dolgot mondott hidegen ami még a legvastagabb idegrendszerű egyént is kikezdené.
~ Hogy… persely?~
Döbbenet öltött testet Agoban melyet már sajnos tettek követtek. Hiába tudja a kötelességét, vannak dolgok amiket már-már állati szinten űz. Az ösztönei elhatalmasodni látszottak, és mint a veszett kutya akit megharapott egy másik ugrott fel kapta bal kezébe a köcsögöt melybe a pénzt gyűjtötték, és a jobbjával megragadta a kicsaj nyakát és keményen nekivágta a barlang nem épp párnapuha falának. Ezután lendületesen szétcsapta az üveget a remélhetőleg fuldokló (későbbiekben tökéletes vörös festék alapanyag) lány feje mellett. Arca miliméterekre megközelíti az övét, és rekedtes hörgés kísretében lekeveri neki egy sallert.

Egy!

Mutatja fel az ujját Ago, ahogy a Murénában tanulta, tíz saller után viszlát kisujj. De itt nincs annyi esélye senkinek.

Még van két lehetőséged…

Ezzel leengedte a lányt a falról, és visszaült a helyére. Tombolás, félelem, fájdalom, kielégülés. rettegés, döbbenet, kérkedés. Ezen érzelmek tölthették meg a levegőt, és Ago remélte kivívta a többiek tiszteletét, és képessé válnak a továbbiakban komolyan gondolni a feladatot. Ha nem akkor is likvidálhatja még őket, és nem hinné, hogy lenne bármelyikük is olyan erős akár ő. Tekintete visszatért a hideg vadállatias, de komoly és fürkésző állapotba, ahogyan a stratégát nézte. A terv mely az incidens után a felszínre tört nem is volt butaság. Ha őrségváltáskor elkapnak néhány szerencsétlent, akkor akár még jó információkhoz is juthatnak. Így hát Ago a következőképp határozott:

Rendben. Zoival menjetek, kapcsoljatok le néhányat. Ez a rakás valami itt marad és őrködik, magam pedig először titeket fogak fedezni messziről. Ha megvannak, akkor körbeszimatolok a szentély körül. Enyém az első őrség.

Ezzel köpenyébe burkolózva kilépett a barlangból , és felkaptatott egy magas fára, ahonnan könnyedén beláthatta a környező területet. Ha bármi baj lenne még mindig ott a Sora no Ido, mellyel a esetleges bámészkodókat könnyedén el tudja intézni.

Hidan Szer. Jan. 06 2016, 02:51

Kontruiko és Zoi azok bűnbánó tekintetével fúrják pillantásukat a barlangban felgyülemlett porba, mint akik mélyen elítélnek valamit, ám hangjukat felemelni ellene már nincs meg a bátorságuk. A gyermekbőrbe bújt agyrém tompa nyekkenéssel csapódik az üreg kemény sziklafalának. Nagy szemeiben páni rettegés csillan a könnyfátyolon át. Még kiáltani sincs ideje, a saller máris lendül, Ago szigora rózsaszín, csípős szégyenbillogot hagy a kölyök sápatag arcán. Reszket, mint a nyárfalevél, szólni sincs ereje a sokktól. Ijedten szorosra zárja szemeit, amikor a persely veszett iramban az arca felé indul. Úgy látszik még naiv gyermeki elméje is egy pillanat alatt felfogta, hogy a halált kísértette. Amikor a néma árny elengedi erőtlen áldozatát, az ernyedt testtel hullik magatehetetlenül a sziget ragadozói által kupacba hordott állati maradványokba. A holtsápadt jelenés, mintha nem is egészen lenne tudatánál, átöleli térdeit, s mutatóujját szopogatva hintázó mozgásba kezd. Így is marad az éjszaka végeztéig, egy árva becéző förmedvény sem hagyja el színtelen ajkait.
Az incidenst követően kínos csend telepedik a három idősebb ninjára. Némi habozás után a stratéga - bár minden mozdulatából kisüt, hogy utálja és megveti magát érte - kissé oldalt dől, hogy kinyújtott jobbjával felmarkolja a földön szétszóródott pénzt, amit korábban a perselybe tett. Miután megbeszélték a tervet, a fiú ásítozva megdörzsöli a szemét és annyit mond:
- Akkor holnap hajnalhasadtával indulunk. Már nem sok időnk maradt, én azt hiszem hunyok egyet.
A hallgatag nő is egyetértően bólogat, majd követve társa példáját magára húzza a pokrócát, és megpróbál kényelmes pózba helyezkedni. Ami persze nem túl könnyű a hideg sziklákon, de a fáradtság nagy úr. Ago - miután vállalta az első őrséget - elhagyja a menedéket, hogy egy közeli fa ágai között rendezze be őrposztját.

Eseménytelen percek és órák végeláthatatlan sora vár az ifjú orvgyilkosra. Az éjjeli állatok neszezését és a tenger átható morajlását csak néha töri meg egy-egy borízű kurjantás a közeli kikötő felől. A Hold lassan vánszorgó, keskeny sarlója azért némi bizakodásra is okot ad a tétlenségre kárhoztatott pillanatokban: a szentélyben tartott gyűlés éjszakáján Újhold - a gégemetszők legjobb barátja - várható.
- A lelkiismeret hangját az éjszaka hallani a legjobban. Te hallod még Ago..?
A szavak az egyetlen olyan irányból érkeznek, ahova nem szokás figyelni amikor egy fán rejtőzik az ember: felülről. Ahogy a füstfalusi riadt ölniakarással megfordul, Zoit pillantja meg maga fölött. Gondosan vasalt, kékezüsttel szegett fehér tunikájával, hamuszürke hajával és keresztbe vetett lábaival egészen úgy fest, mint valami földöntúli, fakó lidérc. Azúr szemeiben jéghideg lobot vet a pislákoló csillagok fénye. Ha a bérgyilkos megpróbálná megtámadni, térdet ölelő csizmába bújtatott lábának egy egyszerű mozdulatával kirúgja a fegyvert az őrszem kezéből. Akárhogy is jutott fel, teljesen elkerülte Ago figyelmét.
- Nem tudtam aludni. Átveszem az őrséged. De mielőtt mész... Mondd meg nekem: miért osztozol ilyen kisstílű amatőrökkel a jutalmon, amikor a részüket el is oszthatnánk egymás között? Ez a sziget sok veszélyt rejt. De minél közelebb van az, annál kevésbé veszi észre az ember. De én nem vagyok sem vak, sem ostoba, mint az a kettő odalent. És könnyű préda sem, mielőtt kísértésbe esnél. Mit mondasz hát? Szabaduljunk meg tőlük?
Nem csak a lány hirtelen jött beszédessége furcsa - eddig talán együttvéve sem beszélt ennyit, mint ezúttal -, de az is kérdéses, hogy a néma mestergyilkos mennyire bízhat meg a titokzatos hajadonban. Fel kell tennie magának a kérdést, hogy akarja-e ezt a nőt szövetségesének? De ami még fontosabb... Ellenségnek akarja-e..?

**Ago** Pént. Jan. 22 2016, 01:27

Minden úgy alakult, ahogy Ago tervezte. Az agyrém gyermekbőrbe bújva ott kuporgott páni félelemmel a szemében, és sokkal az agyában, a legközelebbi sarokban. Ago megnyalta a felső ajkát, miközben a törpe szenvedését nézte perverz kielégültséggel. Miután kigyönyörködte magát benne, és meghallgatta, a tervet, ki is ment, hogy elfoglalja őrhelyét az előre kiszemelt fa ágai között. Innen tökéletes rálátás nyílt a barlangra, az emelkedőre, és a templom fényeire. Ago visszagondolt a korábban történtekre, újra és újra lejátszotta agyában a képsorokat, amik a rémség szenvedését, és riadalmát hivatottak megjeleníteni. Szájában ismét túlcsordult a nyál, így egy harákoló torokköszörüléssel lenyelte, majd szemét a tájnak szegezte, miközben agya egyre inkább vissza-vissza vándorolt a megrettent lányhoz. Ago nem volt minden esetben egy megfontolt ember. Sokkal inkább egy vadállathoz tudnám hasonlítani, akinek elszakadt a lánca. Így tehát nem meglepő, hogy az ösztönei nagyobb szerepet kaptak az életében. Miközben fantazmagóriákat szőtt, hirtelen más képek is beúsztak a képsorokba, véres holttestei a csapatának, kimetszett belek, és meztelen testek. Fejében a Stratéga beleiben ott guggol a törpeszar, miközben keze groteszk módon van kicsavarodva a háta mögé, mellyel éppen a Zoi nevű egyén végbelében matat, aki Kontroiko fejét eszi. Ezen képek, Agot feltüzelték, és ahogyan férfiaknál illik, ez a biológiájában is megnyilvánult. Ösztönösen cselekedett, és percekkel később eufórikus állapotban csatolta vissza az övét. Akárhogy is tetszik, Ago számára ez kevésnek hatott, de mégis az esze megmaradt része meggátolta abban, hogy az elképzelt alakzatot megépítse. Még nincs itt az ideje. Talán a feladat után.

Lassan vánszorogtak előre az órák, miközben Ago előre meredve tekingetett az erdő sötétjébe. Semmi mozgást nem vett észre, ami azt jelezné, hogy felfedezték őket. Ez jó jelnek számított. Már úgy volt vele, hogy átadja az őrséget valamelyik keresztrevalónak, amikor egy hang szólalt meg felette. Ez váratlanul érte Agot, aki nem kis megdöbbenéssel reagált a dolgokra. De egyből Kunai-t rántott, és abba az irányba támadott amerről a hangot hallotta. Sajnos a csapás nem ért célba hisz egy csizmába bújtatott láb új pályára térítette halálos kést, ami így pörögve eltűnt a sötétben. Ago vérbeforduló szemmel, és állati morgással tekintett maga felé, mint akit ismét leláncoltak, és képtelen elérni a célpontját, hogy szétmarcangolja. Legnagyobb megrökönyödésére, a Genjutsu specialista lány ült felette lábat lógatva, és filozofált valamiről ami Agot hidegen hagyott. Hátát ismét a fa törzsének nyomta, és úgy hallgatta, a csendes rém mondanivalóját.
~Hogy nem vagy könnyű préda? Hmmm… nem te inkább csemege vagy egy hosszú nap után.~
Gondolta Ago miközben újabb bizsergető gondolatok támadtak föl benne. De először mondott az nem nagyon nyugtatta meg a csapatvezetőt. Valóban maga is gondolt már arra, hogy egyesével megszabadul ezektől, de így minden esetben csökkentette volna a saját esélyeit a győzelemre. Így életben hagyta őket, de ez itt most azt gondolja, hogy ennyivel máris lekenyerezheti Ago-t és kapva fog kapni az ajánlaton. Nem a pénz miatt, szimplán csak a saját vágyai kielégítése végett ölné meg ezeket. Sokkal nagyobb élvezetet rejt, ha olyan valakit véreztetünk ki, akit ismerünk. Láthatjuk meghalni, és tudjuk mit veszített. A pénz relatív jelentőséggel bírt Ago számára. De az mozgatta előre a világot, így nem tehet ellene semmit, hogy ne legyen nála is egy kevés.
Feltekintett Zoi-ra és úgy mutogatta neki a következőket. Ha a lány nem látta jól vagy nem értette csak magára vethet, és lehet a végén még az életébe is fog kerülni a beszédképtelensége.

Miből gondolod, hogy jobb vagy náluk? És azt, hogy csak ketten végre tudnánk hajtani a feladatot? Én sem vagyok nagy híve annak, hogy ennyien vagytok körülöttem, de még nem haltatok meg ugye? Ha minden a terv szerint halad nem sokan jöttök el innen élve. A kérdés csak az, hogy melyiktek marad mellettem? És figyelj rám husi… ne hidd, hogy nem harapok. És azt se hogy nem te vagy az éjféli nasim. Azok reggelire tökéletesek, de te… téged élvezettel fallak fel, ha engedetlenkedsz. És hidd el Nem vagy olyan jó, mint gondolod.

Ago ismét nyáladzani kezdett, és már látta maga előtt a megerőszakolt megkínzott és kifeszített Zoi-t akit élvezettel fog felkoncolni, és élvezkedni rajta. Fájjon neki és az Agonak csak jó. És ami biztos, ha mos ez a lány ellene fordul, azonnal kiszúrja a szemeit. Bár ezt egy darabig el akarja kerülni.

// próbálom elvinni Agot az egyre inkább vadállat irányába, mint a lánc nélküli véreb, aki gondolkozik Very Happy

ösztönharcos //

Hidan Kedd Feb. 02 2016, 03:23

A hamuszőke kunoichi a megrökönyödésnek a legkisebb jelét sem mutatja a férfi bestiális válaszát figyelve. Vékony ajkai lesajnáló, undorodó fintorba szaladnak, ahogy tetőtől talpig végigméri az Ago névre hallgató emberbőrbe bújt fenevadat. Hogy az utolsó szóig is megértette az orvgyilkos mondandóját, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy tökéletes pontossággal válaszol rá, jelnyelven. Ráadásul egészen biztos, hogy olyan kifejezéseket és mozdulatokat is használ, amit a csapatvezetőnek még nem volt ideje megtanítani bűntársainak.

Érdemes lenne megfontolnod a saját tanácsod torzszülött. Ha a helyedben lennék, nem táplálnék ilyen hiú reményeket a képességeimet illetően... Az önhittséged még a végén a vesztedbe sodor. De most már legalább tisztán látok, mennyire számolhatunk veled. Megnyugtató a tudat, hogy nem akarsz az első adandó alkalommal elárulni minket... De ha a halálunkkal tervezel, jó ha tudod: ha vesznem kell, magammal rántalak, bármibe kerüljön is. Átvegyem az őrséged, vagy rárántasz még egyszer?

Kitartott mutatóujját először lekonyítja, aztán egy kimért mozdulattal kiegyenesíti, így adva nyáladzó társa tudtára, hogy még a bő köpenyen is keresztül látható a merevedése. Vajon mióta figyelhetett ez a nőstényördög..? Honnan ismeri a süketnémák nyelvét és ami még fontosabb, mi mindent rejteget még a tarsolyában? Egy dolog biztos: a lány veszélyes játékot űz, amikor egy Agohoz hasonló szörnyeteget sérteget és fenyeget. S mégis, bár a valószínűtlen magabiztosság akár blöff is lehet, de az is elképzelhető, hogy az illuzionista olyan személy, akit potenciális fenyegetésként kell a néma gyilkosnak elkönyvelnie a jövőben.

**Ago** Szer. Feb. 03 2016, 19:03

Ago nagyon is biztos volt a dolgában. Ebben a szedett-vedett bagázsban senki sem tűnt erősnek, vagy felkészültnek. Olyanok voltak, mint akiket a selejtek közül vetette volna elé. Először azt hitte a képek csak álcák, olyanok melyet mindenki magára vet, hogy eltakarja igazi kilétét. Akárcsak Ago esetében, egy ruha egy tartás egy testalkat. Egy kötés. Mind-mind csak a belső szörnyet takarta. Azt aki Ago valójában volt, és még a többiek csak a felszínt látták. A mellékhatásokat. Azon dolgokat, melyek jelezték, hogy a szörny soha sem alszik.
Visszatérve, Ago számára nem kis meglepetés volt, az, ahogyan a felette gubbasztó nőstény reagált. Akár csak a csipszar esetében, nagyon gyorsan kezdett a homlokán egy ér lüktetni, és hamarosan csak a saját szívének egyre gyorsuló ritmusát hallotta. Elhallgattak előtte valamit, és még meg is próbálták átverni. A bizonytalanság ólomsúllyal kezdte nyomni Ago vállát. Tudta jól, hogy ezek is öntörvényűek, és bizonytalanok. Érezte, hogy el fog jönni az ideje, amikor kimutatják a foguk fehérjét. De nem számított rá, hogy így. Ez megrémítette, de persze ennek jelét sem mutatta. Agya lázasan kattogni kezdett, újrajátszva az eddig történtek minden apró részletét. Látta maga előtt a szőkét, ahogyan professzionális jelekkel mutogat, akadás és botlás nélkül. Szóval régóta gyakorolja, és ezzel meg is mutatta Agonak, hogy bizony mindenkinek vannak még titkai. És nem csak ez zaklatta fel a gyilkost. Hanem a tudat, hogy ez a teremtmény képes volt úgy idelopódzni, hogy azt ő nem vette észre.
~ Ki vagy te?~
Kérdezte magában Ago, miközben tüzetesen átvizslatta fél szemével a nőt. Látta rajta az undort, amit iránta viseltetett, és a megvetést, a lesajnálást, és a gúnyt. Dolgok, melyeknek nem szabadna léteznie, és ilyen erősen sütnie Ago arcába. Olyan volt, mintha valaki játszana vele, mintha csak a arra várna, hogy hibázzon. Noha eddig sem volt biztonságban, most úgy érezte magát, mint a sarokba szorított vad.
Kitekerte a nyakát, görcsös pozícióba, szeme vészjóslóan csillogott a nőstény lény irányba. Ago ezzel is jelzett felé. A nonverbális kommunikáció egyik jele. Csak annyiit jelzett:
„Neked nincs három esélyed”
Ezek után lassan mutogatásba kezdett. Minden mozdulatnak súlyt próbált adni, mint mikor valaki, erősen fenyegetően megnyomja a mondanivalóját.
Vigyázz… Nem akarod látni azt, akit még ketrecben tartok. Lehet, hogy szövetkeztek ellenem… de ha egyszer elszabadul… Nem akarjátok látni. Ez volt az első és utolsó figyelmeztetésem. Ha ennek a munkának vége, nem látjuk egymást többé. Így vagy úgy.
A végére egy gunyoros köhögős, harákolós nevetést engedett meg, és egy utolsó kézjelsor után levetette magát a fáról.
Látni akarod ismét? Vagy beszállnál mellém?
Ezzel eltűnni látszott az erdő néma sötétjében. Óvatossága miatt a Kos kézjele után elnémította lépteit, és így olvadt bele az erdő sötétjébe. Nem a barlangba ment először. Hanem mellé, óvatosan lépdelve, majd egy tetszőleges bokornál megállt, és könnyített magán. Akár az állatoknál Ago számára is részben a terület megjelölését jelezte ez az apró biológiai folyamat. Miután végzett, belépett a barlang ásító száján, ahol homály uralkodott. Hallotta csapatának egyenletes légzését, bár ha jobban odafigyelt a kisrém felől reszelős szipogó szuszogást érzékelt füle. Ez valamelyest enyhített a zavarán, de nem teljesen. Még mindig feldúlt volt. Agya vissza-vissza tért az éppen őrködő Zoi-hoz, és ez nem hagyta nyugodni. Pontenciális veszélyforrássá lépett elő a lány Ago szemében. Mindenképp rajta kell tartania a szemét, mindegy mit is tesz, mit is lép, vagy mond, ő tudni akar róla. Túl sok a kérdés az irányába, és ha nem kap rá idejében választ kénytelen lesz megölni. Ha csöndben követte volna, és úgy cselekedett volna, mint eddig, akkor nem lett volna baj. Ha vége ennek el kell beszélgetnie Kipel. Hosszasan. És lehet véresen.
Belülre mászott, majd meggondolta magát, és inkább kisétált a barlangból, és felmászott a szájának tetejére. Innen több irányba lehet menekülni, ha netán a csapat túl gyorsan akarna, csökkeni egy fővel. És inkább alszik vadállatok közt, mint emberek környékén. Állat állatát nem árulja el legalább.

Hidan Kedd Feb. 09 2016, 05:26

//Szeretném bevezetni a meséléseimbe az opcionális kihívásokat, amik egy adott feladat lehető leghatékonyabb elvégzésének mérföldkövei lesznek. Mindegyik maradéktalanul elvégzett nehezítésért jutalomban részesülsz, legtöbbször chakrában, de lehet pénz vagy egyéb juttatás is, valamint némely esetben a kudarc negatívan befolyásolhatja az esélyeid a küldetés sikeres zárására.
1. Opcionális kihívás: derítsd ki Zoi titkát anélkül, hogy kárt tennél benne! Jutalom: 5 chakra
2. Opcionális kihívás: végezd el a küldetésed úgy, hogy mindegyik csapattársad életben marad! Jutalom: 15 chakra (viszont minden egyes meghalt csapattársaddal 5000 ryouval többet kapsz)//

Légy jó kutya és ne acsarogj, amikor őrködni próbálok.

Mutogatja a kunoichi válaszul a "keringőfelhívásra", de az orvgyilkos már valószínűleg nem látja az ismételt sértegetést, ahogy leugrik a fáról. Ago - miután könnyített magán, s egyúttal magáénak nyilvánította a környéket - visszatér az átmeneti menedékül szolgáló barlangba, de ott sem lel nyugalomra. Bár hosszú nap áll mögötte, képtelen álomra hajtani a fejét. A bizalmatlanság férge mohón falja fel biztonságérzetének utolsó morzsáit is. A sápadt Hold által vetett árnyékok, a hálózsákokban forgolódó "társak" neszezése... A néma férfi mindezekben csak újabb és újabb fenyegetések jeleit látja, így inkább a csillagpettyes éjszaka hűvös idilljét választja. Az aprócska tárna szájának kényelmetlen tetején elnyúlva remek kilátása nyílik az egész környékre. A bejárat előtti, csapdáktól hemzsegő tisztásra, a tengerhabok nyaldosta parti fövenyre és... Zoira.
A titokzatos illúziómester jobb térdét térdét átölelve, másik lábát pedig egykedvűen lógatva üldögél magaslati őrposztján. Talán csak nem hallotta a bérgyilkost a dombra mászni, vagy csak közönyösen színleli-e a tudatlanságot, nem tudni. Mindenesetre nem illeti a füstfalusit jéghideg, azúr pillantásával egy pillanat erejéig sem. A flegma picsa úgy tekinget szegényes trónjáról a sziget látképére, mintha mindez csak érte, az övé volna.
Bár a nőstény közelsége végtelenül zavaró volt, Ago szép lassan mégis a prédaállatok álomtalan, ugrásra kész álmába merül. Bár az éjszaka erdő szerenádja számtalanszor felkelti, a legnagyobb változás amit hajnalig lát az csupán az őrködést magára vállaló személy változásában merül ki. A hajnal első sugarai bágyadtan, sajgó derékkal és nyakcsigolyákkal érik a puritán sziklavánkoson elterült gégemetszőt. Az alatta ásítozó barlangból ruhasúrlódás, fegyvercsörgés és csizmás léptek zaja figyelmezteti őt arra, hogy társai már nagyban készülődnek a pirkadati őrségváltásra. Ha sikerül az éjszakai műszak után szolgálatba álló katonákat elkapni, legalább hat órájuk van, mielőtt bárki is felfedezné a hiányukat. Jó esetben. És persze még akkor sem lesz egyszerű kiszúrni két újoncot a több tucatnyi zsoldos közül.
A két idősebb ninja egyszerre lép ki az üregből, teljes felszerelésben. Kontruiko pirospozsgásan, energiától kicsattanó hangon rikkant fel Agonak:
- Jó reggelt Ago! Zoival két percen belül indulunk, remélem készen állsz te is!
- Halkabban te barom... A sziget másik felén is hallani téged!
Torkollja le dühösen sziszegve társát a kevésbé rózsás hangulatnak örvendő szőkeség.

**Ago** Csüt. Feb. 18 2016, 00:55

Az álom, mint valami prédaállat menekült Ago karmai elől. Hiába kergette, akár csak a gazella úgy szökkent ki minden mozdulat elől, a szép álmokkal teli világ. Ago átfordult a hideg köves földes talajon, és újra feje alá temette kezeit, de így sem sikerült a félelmei elől szabadulni, s míg őt üldözték a bizalmatlanság sólymai, ő kiéhezett hiénaként koslatott a prédája után.

Amikor sikerült végre rájönnie, hogy akárhogy is próbálkozik, agyának kattogása nem fogja egy darabig aludni hagyni, felült és elkezdett a porba ujjával jeleket karcolgatni miközben az éjszakát szemlélte. A fa tetején a lány gubbasztott. A hold világánál teljesen kirajzolódott hanyag alakja, miközben fél lábát lelógatva vizslatta a terepet. Ago csak nézte… Megigézte az elérhetetlennek tűnő magaslatokban ülő rejtélyes alak. Egy teremtés, aki különleges helyet foglalt el a gyilkos elméjében. Ott volt elöl, mint egy levakarhatatlan folt a tiszta üvegen. Egy lény, akinek a létezése több gondot okozhat, mint hasznot Ago számára. Ahogy nézte a lányt minden porcikája kívánni kezdte a vérét az életét, és a testét. Ago lassan feltérdelt, egyik kezével megtámasztva magát a hideg talajon, fejét a magasba emelte, és kiszabadította a kötés alól a száját. A báb állkapcsa derengett a félhomályos erdőben, mint egy horrorfilm gonoszának ijesztő maszkja. Csak itt ez a valóság, nem fikció, ahol, ha jó irányba futsz, talán elmenekülsz. Ez a teremtmény megöl, és felfal. És te vagy a célpontja. Ago fél kezével belenyúlt a nyáltól nedves és rothadó faszájba, és kinyitotta azt. Így torz mosolyra húzódott az arca, és egy rekedtes köhögős nevetést hallatott a holdfényben sütkérező Kunochi felé. Ahogy a farkas is az elérhetetlen és kifürkészhetetlen holdra így Ago is a nőstényre tekintett fel. De míg a farkas megváltást addig az ifjú vágyakat érzett. Vágyott arra, hogy ő legyen az, akinek az könyörögni fog, és vágyott rá hogy őrá tekintsen fel, és hogy ő lehessen a ragadozó. Ago beszívta a levegőt, és a hold felé vonyított. Hangszálai bár nem engedték át a hang legkisebb verzióját sem, a megtépázott, átvert, megkínzott, és magára hagyott vadász néma sikolya mégis megmozgathatta a közelben állók érzékeit. Egy hallhatatlan kiáltás a hold felé. Ez volt Ago imája.

A reggel hirtelen érkezett. Gyorsabban, mint Ago várta volna. Lent a csapata lassacskán összekészült, de persze a kislányt nem látta. Remélte, hogy éppen a beleit eszi. Arra jó csak. A szája még mindig fedetlenül tekintett a nagyvilágba, így gyorsan ismét visszatekerte rá a kötést, és így mászott alá a barlang tetejéről. Kontruiko mintha valamiféle játék lenne csak az élet, odarikkant Agonak, aki egy madár sebességével kapja oda a fejét a hangra.
Ennél készebb nem is lehetnék… - fejét akár csak a papagájok kitekeri, úgy tekint le a két emberre - Remélem jól aludtatok… Kár lenne, ha nem.
Reszelős köhögős nevetést hallat, majd belép a barlangba megszemlélni a helyzetet. Ha a csipszar még mindig odabenn gubbaszt, akkor kilép onnan, és odafordul a csapathoz.
Induljunk… Menjetek, előre követlek benneteket. De előre szólok… ügyesen.
Amint a többiek megindulnának, Ago is velük indul, majd félúton lemarad, és egy klónt küld utánuk. Csak hogy lekövethető legyen merre is mennek, meg persze nem kell annak a kettőnek tudnia arról, hogy Ago tesz egy kis kitérőt, vissza a barlangba. Ott megkeresi a kislányt… akire már hatott egy picit. De most is hatni kell rá nem is kicsit. Ago ismét letekeri a gyolcsait, fedetlenül hagyva az állkapcsát, és úgy áll a teremtés elé.
Dolgom van veled… kettő is... először is… a vendégünket el kéne látni… nem szeretnénk, ha idő előtt meghalna… a másik… és most figyelj minden jelemre – Itt közelebb kúszik a gyerekhez, elővigyázatosságból persze kartávon kívül maradván, mert ki tudja, hátha a gyerek is veszélyes lehet, nem lehet elővigyázatlan. – Beszélni fogsz… A nőről… elmondod, amit tudsz róla… vagy egyesével fogod felfalni a szemeid, a füleid, és a mellkezdeményeid. Utána jöhetnek a végtagok – Reszelősen nyálasan köhög egy sort – De ha beszélsz… akkor talán te leszel az, aki jutalomban részesül. Gondold át.
Ezzel lassan kisétál a barlangból vissza az erdőbe. Majd hirtelen visszafordul és belenéz mélyen a lányka szemeibe.
De ha nekik beszélni mersz… akkor… még nem ismered a fájdalmat ugye? Én vagyok a fájdalom… és nem szeretek várni...
Ezzel röhögve elhagyja a búvóhelyet, és ismét a többiek nyomába lép.

Hidan Kedd Feb. 23 2016, 07:18

Kontruiko értetlenül hunyorog Agora, aki olyan veszettül mutogat össze-vissza, mintha természetes lenne, hogy itt mindenki tökéletesen érti a jelnyelvet. Mindenesetre a fiúban van annyi illem, vagy épp közöny, hogy nem adta jelét visszatetszésnek, amikor megpillantotta azt a szikkadt, ocsmány húst, ami valaha a bérgyilkos szájpadlását képezte. Helyette szórakozottan a mellette ácsorgó kunoichire pillant és azt kérdezi:
- Most csapdát vagy shurikent mutatott?
A hamuszőke szépség flegmán megvonja vállait, majd dámásan feltartott orral sarkon fordul, hogy egy percet se vesztegessenek, elvégre kiadós séta vár rájuk, mielőtt elérnék az őrségváltás helyszínét.
- Zoi! Várj meg!
Rikkant a távozó nő után a stratéga, és pincsikutyákat megszégyenítő lelkesedéssel ered az illuzionista után. Biztos abban a naiv tévhitben él, hogy egy magafajta fajankó akár labdába is rúghat egy ilyen misszeskedő, öntelt fúriánál. Zoi a tegnapi randevú után sokkal inkább tűnik fekete özvegy típusnak, olyannak, aki csak azért feküdne össze bárkivel is, hogy aztán a koitusz közben egy váratlan pillanatban leharapja a szeretője fejét előételnek. Persze ez csak elnagyolt hasonlat, vajmi kevés az esélye, hogy ilyen ínyenc lenne a genjutsumester. Ha pedig mégis, legalább már lenne egy közös hobbijuk a bérgyilkossal...
A néma holdvonyító a nyomukba ered, de csupán azért hogy némi gyaloglás után, a megfelelő pillanatban egy klónra cserélje ki magát. A másik kettő úgy tűnik nem nagyon veszi tudomásul az őket árnyékként követő, feketébe öltözött rémséget. A shinobi túlságosan el van foglalva azzal, hogy csapja a szelet a misztikus nősténynek, míg utóbbi láthatóan el van merülve a saját gondolataiban. Mindenesetre amennyire csak tudnak, próbálnak úgy viselkedni, mintha Ago ott sem lenne, így az sem tűnik fel nekik láthatóan, mikor az igazi eltűnik, s csak a bunshinja marad utána.
A kannibál sietve visszatér a barlanghoz, hogy egy kicsit elcsevegjen Hijomével. Nagy igyekezetében épp csak az utolsó pillanatban veszi észre, ahogy az idegesítő kis dög kitartott tenyerének ujjait ki-be görbítgeti. Ahogy csizmás lábai elé pillant, hajszálvékony, szinte áttetsző acéldrótot lát a bejárat egész hosszában kifeszítve. A lány mutatóujjával a mennyezet felé bök, felhívva a figyelmet az aktiválószerkezethez acélhuzalokkal és csigákkal csatlakozó, jókora, kihegyezett fakaróra. Kisebb faltörő kos, ami azt illeti.
A csipszar azonban minden bizonnyal nagyon hamar megbánja tettét, mert köszönet helyett láthatóan egy újabb fenyítés lesz része. Könnyező szemekkel próbál hátraaraszolni a porban, s elcsukló hangon próbál a bestiában rekedt ember maradványaihoz szólni:
- Lécci ne!
Nyárfalevélként reszketve figyeli a bérgyilkos minden mozdulatát, de arcán nem csak pánik, hanem értetlenség is tükröződik. Mindenesetre az arcába meredő, köhögő-röhögő rémpofából és a vad, vehemens mozdulatokból hamar levonja a következtetést, hogy bármit is jelentenek ezek a jelek, semmi jót nem ígérnek rá nézve.
- Nem értem! Semmicskét se tudok! Nem akarok megint szadizást.. Haza akarok mencsizni az ágyikómba...
Mivel láthatóan tényleg egy szót sem ért az elmutogatottakból, az idő pedig szorít, így Ago most egyelőre annyiban hagyja a dolgot, hogy később facsarja ki a keresett válaszokat a hüppögve affektáló kis szarzsákból. A néma, s cseppet sem biztató ígéret után ismét kilép a napvilágra, hogy megpróbálja behozni a lemaradást. Egy darabig azon a vadcsapáson halad, ahol korábban is eljött a két másik ninjával, ezután pedig a nyomaikat próbálja követni, több-kevesebb sikerrel. Az esős szigeti klímától felázott talajon szerencsére mély nyomot hagytak a bűntársak lábbelijei, ez azonban később még a kárukra is válhat. Ami azt illeti legjobb lenne, ha ezeket a nyomokat is mielőbb eltüntetnék, mert ezek is egyenesen a menedékhelyhez vezetnek...
Mindenesetre az utolsó szakaszon, amikor a barakkok körül penészgombaként tenyésző sátorváros a láthatáron belül van, a korábban érkezett páros által hagyott jelek kezdenek kevésbé egyértelműbbé válni. Halványabbak, több az elágazás, a füves talajt pedig gyakran sziklás kiszögellések váltják fel. Azért mégiscsak vigyáztak valamennyire. Lehet hogy túlságosan is, mert az orvgyilkos nyomát sem látja a többieknek. Lehetséges, hogy máris elkapták volna az őröket és elvegyültek volna a zsoldosseregben?

//Ha a többiek keresésére indulsz, itt folytatjuk, ha inkább körülnéznél a Szentély környékén, akkor ott.//

**Ago** Csüt. Feb. 25 2016, 15:39

Reggel mikor mindenki felébred Ago teljesen megfeledkezett arról, hogy csak ketten beszélnek kitűnő jelnyelven. Biztos volt benne, hogy a nő minden mozdulatát kiválóan értette még ha nem is mutatta ennek jelét.
~ Szóval nem csak előttem titkolózol? Érdekes… ~
Gondolta magában Ago miközben a jelenést fürkészte. Mint egy perverz kukkoló aki a kislányok ablakánál álldogál, úgy tekintett a nőre, csakhogy számára mást jelentett mindez. A vadászat megkezdődött, és ezt mind a ketten érzik.
A stratéga egyre jobban idegesíti Ago-t. Eddig nem volt vele különösebb baja, hiszen parancsokat teljesített, és nem viselkedett furcsán. Akár csak a mohatengerbe veszett levelibéka úgy siklott el Ago figyelme Kountriko felett. De mostanában mintha erőre kapott volna, vagy csak nem érzi át a dolgok súlyát? Nem látja, hogy Ago mire képes, vagy csak nem érdekli? Érdemes lesz rá is odafigyelni, nehogy túl közel kerüljön a nőhöz. Az még akár balul is elsülhet az orgyilkos számára.

A csapat, lassan de komótosan megindult előre, és egy óvatlanabb pillanatukban Ago már le is cserélte magát önnön hasonmására. Amint tisztán látta, hogy nem bukott le, amilyen gyorsan csak lehet visszasietett a barlanghoz. A csipszar ott gubbasztott a bejáratnál és ügyködött valamin, de Ago szinte csak a célt látta maga előtt. Egészen addig, amíg az a valami fel nem hívta a figyelmét a kifeszített damil vastagságú huzalra. Ago megtorpant, és feltekintett ahol egy kihegyezett faltörő kos szemezett vele. A gyilkos megdöbbent. Le volt nyűgözve, már amennyire ez lehetséges, evégre egy ilyen kisméretű valami, hogy volt képes, percek leforgása alatt, egy ilyen csapdád összetákolni? Sőt megemelni, kihegyezni azt a husángot. Talán mégis jól döntött, hogy magával hozta? De persze ez a tervét nem befolyásolta. Amikor a rém rájött, hogy nem bocsánatot kérni jött ide Ago, egyből elkezdett menekülni, és remegni. Agonak ez tetszett. Nagyon tetszett. Gúnyos vigyorba húzta felső ajkát miközben lemutogatta a mondanivalóját. A islány könnyfátylas szemén át valami tükröződni látszott. Értetlenség, bizonytalanság, félelem. Ago ismerte ezeket az érzéseket, és jó barátságban állt velük. De csak később jutott el a tudatáig a felismerés. A gyerek nem beszéli a jelnyelvet.
Ago hirtelen ideges lett, homlokán kidagadtak az erek, és mély gyomorból jövő morgást hallatott, miközben keze ökölbe szorult. Meg akarta ütni ezt, hiszen hogy van az, hogy nem érti amit mond. Úgy tűnik az, hogy Zoi beszéli ezt a nyelvet rendhagyó eset. Mással kell próbálkozni, de kénytelen lesz kihúzni ebből a valamiből a választ. Ago beleöklözött a barlang falába, enyhén felsértve ezzel a kézfején a bőrt. Ezzel valamennyire képes volt levetni a feszültségét, de nem teljesen. Odafordult a lányhoz, és néhány nagyon egyszerű jelet mutat le. Két mell, amivel a nőre akar utalni. Szája előtt a kezével tátogást mímel, amivel a beszélést jelzi. Majd rámutat a lányra, hogy te! Ezután egyik ujjával a szája előtt a csöndet/ne beszélj jelzést adja le, arra utalván, hogy csak neki beszéljen másnak ne. És hogy egy picit drámaibb is legyen, kipattintja a csukójára erősített pengét, és elhúzza a kislány torka előtt.
~Ebből talán érteni fogsz~

Ezzel kilépett a barlangból, és egyből a többiek után eredt. A nyomok frissek és könnyen lekövethetőek voltak. Ami baj, de nem vesződhet Ago azzal, hogy eltünteti őket. Felugrott egy fa tetejére, és innen kezdett a csapásokat követvén, ugrálva haladni. Ha már van két embertől származó nyomhalmaz, nem kell tudniuk, hogy, vannak itt többen is. Az hogyha meg rájönnek és elkezdik visszakövetni maximum megölik a kislányt. Egy gonddal kevesebb lenne.
Ago hirtelen megtorpant. Nem, ha visszajutnak a lányhoz és megölik, akkor nem szedheti ki belőle amit a Nőstényről tud. Ago csikorgatni kezdte a fogait, már amennyire ez lehetséges. Hatalmas baklövés enne ezt hagyni, így leugrott a fáról, és lekapta kabátját magáról. Így állt egy szürke hosszú ujjú pólóban, és erős szövetű barna nadrágban. Nem éppen a legjobb párosítás de ez volt az egyetlen ruhája amit elhozott a Murénából. Kabátját ráfektette a nyomokra, és keresett néhány nehezebbb követ amiket rádobált a ruhára, majd a csuklyájánál kezdve húzni kezdve a földön megpróbálva eltüntetni minden nyomot. Ahogy így haladt lassan előhalászta a kabátja egyik zsebében rostokoló fegyverét, a karmokat. Legalábbis csak az egyik párt. Felcsatolta jobb kezére, hogy ha kell akkor kéznél legyen.
A nyomok egy idő után egyre kuszábbá kezdtek válni. Ahogy megpillantotta a sátortábor ragyás képét a tájon lelassított, és visszavette a kabátját. A nyomok itt teljes összevisszasággal mutattak egyik irányba se. Ago lemaradt, és elveszette a csapatot. De ami rosszabb a Bunshin sincs sehol vagyis feloldódott így le is bukhatott. Ago keze remegni kezdett, homlokán izzadságcseppek kezdtek gyülekezni. Ha most rajtakapják, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. Agya forogni kezdett, lázasan kutatott valmiféle megoldás után, hiszen a nyomok sehova sem mutattak. Ago idegei pengeélen táncoltak, miközben az orgyilkos azon gondolkozott mit is kéne tenni. Lassan egy érzés kezdett mozogni valahol az elméje mélyén.
~ Most ne! Takarodj!~
Üvöltötte kétségbeesetten az elméje mélyére Ago, de tudta, hogy már nincs kontrolja a lény felett. Az ösztönei lassan kúsztak előbbre, gondolatokkal, ötletekkel, érzésekkel bombázva a fiú amúgy sem épp eszét. Ago térdre rogyott és a fejét markolta miközben egyre jobban izzadt, és próbálta visszakényszeríteni az állatot a ketrecébe. De az minden gátat letörve mászott beljebb és beljebb.
~ Nem érek rá! Elbaszol mindent! Hagyj békén! ~
Kiáltotta elméjébe madj, felpattant és nekirohant egy fának vállal, hogy hátha a fájdalom kizökkenti. Egy pillanatra a lény megállt és érdeklődve figyelte, hogy miért is bántja magát Ago, de a révületből kilépett egy pillanat múlva és egyre jobban átvette a tudata felett a hatalmat. Ago tekintete kezdett homályossá válni. nem érezte a bal kezét, és a légzése is nehezebb lett. Megint nekivágódott a fának egyre kevesebb sikerrel. Végső elkeseredettségében jobb karját a magasba emelte és lecsapott vele a saját vállára. Felszisszent ahogy a karmok belemartak a húsába, de sikerrel járt. A vad visszavonult, de az a pici nyomás a fejében megmaradt, jelezvén, hogy a lény már csak az alkalomra vár.
Ago lihegett, mint a kivert kutya és folyt róla a víz. Ezzel túl sok időt pocsékolt el, de most itt az ideje a többiek keresésére indulni. Tudnia kell, hogy merre is lehetnek, hiszen nem látja őket és nem is hallja a hangjukat. Talán már sikerrel is jártak?
Újra átnézi a nyomok összevisszaságát, hátha rájön valamire, majd felugrik egy fára és a keresésükre indul. Az egyik magas fáról körbepillant, majd visszahúzódik. Légzése visszatért a normálishoz, és már az izzadsága is csak abból ered, hogy ugrál fáról-fára.
A kis nyomás nem szűnt még mindig meg, de figyel, és enyhe érzésekkel zaklatja Agot. Amelyikből az egyik szöget vert a fejébe. Baljával megérinti a befáslizott szemét.
~ Hátha… csak egy kicsit…~
Fohászkodik, majd óvatosan chakrát vezet a tejfehér byakuganba. Éles és szinte a semmiből érkező fájdalom hasít Ago szemébe, ami összegörnyedésre kényszeríti a gyilkost. Ha tudna most felüvöltött volna fájdalmában. Amint abbahagyja, a szem aktiválásának próbálkozásait a fájdalom egyből eltűnik. Mintha ott sem járt volna.

Hidan Pént. Márc. 04 2016, 07:36

Ago most - ahogy a józan ész pengeélén egyensúlyozik az ösztönszerűség feneketlen katlanja felett - érti csak meg igazán, milyen igaz is az ősi mondás:"Aki másokat legyőz az erős, de aki önmagán kerekedik felül... Az hatalmas." A valóság kontúrjai elmosódni látszanak, ahogy lényének sötét önvalója, a Fenevad karmos mancsai közé szorítja emberi tudatának legcsekélyebb maradékait is. Az ősi, elemi ösztön mohón kiált jussáért. Ételért. Baszásért. Vérontásért. Mindazokért a dolgokért, amikről az emberek többsége álszent prűdségében azt hazudja, hogy állati vágyak, nem pedig a létezés igazi, vérmocskos értelmei. A férfi próbál ellenállni a félelmeiből táplálkozó animalitásnak, de az ilyenkor a legerősebb... Amikor a lélek, amely otthon ad neki, egyedül érzi magát a veszély árnyékának hidegében.
Nem mintha az illusztris párosért aggódna az orvgyilkos. Dögöljenek meg ahol vannak. De legbelül érzi és tudja, hogy sorsukat jelenleg összeköti a szükség, és ha az a kettő elbukik, akkor valószínűleg ő is velük tart. A Bestia pedig erőt merít a kétely legapróbb foszlányából is. A füstfalusi végső elkeseredésében a fájdalomban próbál menedéket keresni saját árnyéka elől, de az egész olyannak hat, mintha legyezővel próbálna elfújni egy máglyát. A kín fuvallata csak táplálja a vadállati én dühének görögtüzét. Amikor meg is áll egy pillanatra, csak értetlen ámulatában teszi... S bár a szörny, aki Agoban fészkel talán még sosem tűnt hatalmasabbnak, végül visszaadja a gyeplőt a tiszta észnek. Nem menekül, visszavonul. Mintha a túlélési ösztön diktálná neki... Kinek kéne olyan odú, mely száz sebből vérzik..?
Még mindig a rohamtól kábán, és az égető kíntól csillagokat látva kapaszkodik fel a gégemetsző a legközelebbi fára, hogy a magaslati látási viszonyokat kihasználva segítsen rá esélyeire. Mivel nyomát sem látja sem a párosnak, sem pedig az eltűnt őrjáratnak, elkeseredettségében a lopott hatalommal próbálja bemérni a helyzetüket, amiért szúrós, szem- és migrénszerű fejfájás a jutalma. Mintha csak vésővel sújtanának le a szemöldökcsontra... Azonban a fájdalommal jött valami más is. Egy villanásszerű kép, olyan, amilyen foghatót még soha azelőtt nem látott. A környező területet egyfajta panorámaképnek látta egy pillanatra, s a színek mintha az eredetiek negatívjai lettek volna... Olyannyira más, oly részletgazdag és széles ez a látókör, hogy szinte képtelenség ép ésszel felfogni a normális látással született Ago számára, nem beszélve arról, hogy a tárgyak áttűntek egymáson és mégis jól kivehetők voltak térben. Ahogy a fiú a kínzó fájdalomtól elvonatkoztatva megpróbál visszaemlékezni a látottakra, rájön hogy nagyjából akkora távolságot ölelt fel ez a pillanatkép, mint normális látása, azzal a különbséggel, hogy olyan dolgokat is észrevett, amiket a Byakuganba vezetett chakra előtt nem. Észak-keletre, nagyjából száz méterre két egymásra borított, levetkőztetett férfitest volt egy ágakkal elfedett gödörben. A barakk és sátrak körül pedig nagyjából húsz ember szétszórtan, azonban ez az egy másodperc édeskevés volt ahhoz, hogy kiszúrja, Zoi vagy Kontruiko köztük van-e...

**Ago** Szomb. Márc. 12 2016, 22:36

Egy villanás, egy emlékkép egy vízió. Akár csak egy másik világ úgy tárult Ago elé valami látomásszerűség. Eltartott egy ideig, míg sikerült rájönnie, hogy ez a kép mi is lehetett. Túl sok dolgot látott egyszerre, minden mindenen áttűnt, mintha túl sok üvegen keresztül szemlélte volna a tejbe mártott világot. Az agya ezt a képet szinte képtelen volt feldolgozni, így nem is tűnik abszurdnak, hogy a fiatal gyilkos néhány pillanatra teljesen lefagyott, nem érzékelte a külvilágot, sőt saját magát sem. De ami talán a legérdekesebb a tompa nyomás a feje hátuljában, a fenevad maga, eltűnt. Talán a byakugan okozta kép teljesen képes volt visszalökni őt a hideg mélységbe, míg visszaadta Ago számára a teljes kontrolt. A látottak beleégették magukat Ago retinájába, de nem csak az előtte elterülő világ negatívja maradt meg, hanem azon területek is melyeket nem láthatott, csak akkor, ha elforgatta volna a fejét. Ugyanabban az időben egyszerre tekintett mindenhova. De látott dolgokat. Dolgokat, amik érdekesek voltak. Két ember feküdt a földön lecsupaszítva, kiütve. Vagyis a két selejt mégiscsak képes volt nélküle is elintézni a feladatot? Ez mindenképpen jól jött. Még ha le is bukott a terv legalább haladt tovább, úgy ahogy eltervezték.
Ago szívverése lassan visszaállt a normális állapotba, szemében céltudatosság kezdett tükröződni. Innentől kezdve a két társának egymagukban kell boldogulniuk. Ago egyből a szentély felé vette az irányt persze miután gondosan eltűntette a társai árulkodó nyomait.
Először a szentély környékét akarta feltérképezni azt, hogy hol is lehet észrevétlenül bejutni, vannak-e rések a falakon, vagy akár az őrségben. A legkisebb részletek is fontosak lehetnek a későbbiekben. Ezután a legbiztonságosabb úton, már ha van ilyen megpróbál beosonni, és ott is körbenézni. Megkeresni a helyet ahol a tárgyalás lesz, és kideríteni minden apró részletet arról, hogy mi is zajlik az épület falai között.

// Elnézést a hosszért, de valahogy most nem tudtam többet írni :/ //

Hidan Hétf. Nov. 14 2016, 03:25

Mihelyst megköttetett a paktum a fekete özvegy és az õt megidézõ bérgyilkos között, az aprócska Shamoria a csáprágói alatt morgolódva indul meg a liánokkal benõtt, õsi szentély irányába. A távolság miatt Agonak csupán foszlányokat sikerül elkapnia a pók pocskondiázásából, de egészen biztos abban, hogy az alig hallható duruzsolásban tisztán hallotta a "szarralbélelt", "hálónehezéknek sem érdemes" és "ivadéktáp" kifejezéseket.
Ahogy a néma rettenet a trópusi fák szinte áthatolhatatlan rengetegében gázol vissza a menedékhely irányába, a sûrû lombkoronaszinten át-átvillanó Hold állása emlékezteti a férfit: a ceremóniáig kevesebb, mint huszonnégy óra maradt. Kétségbeejtõen kevés idõ a feladat nagyságát figyelembe véve, amibe bele kell sûríteni a merényletet megelõzõ pihenést, a végleges terv megtárgyalását és azok elõkészületeit is. Persze ha a küldetés nem volna ilyen kockázatos, bármilyen útszéli gégemetszõ megtette volna. De a megbízóknak igazi profira volt szüksége, s a pénz nem jelentett akadályt számukra. A kérdés csak az, hogy Ago és társai fel tudnak-e nõni ily hatalmas megmérettetéshez...
Az orvgyilkos nagyon is bölcsen járt el, amikor egy korhadt fadarabot használva Testhelyettesítésként egy másolatot küldött maga elõtt a barlang elõtt elterülõ tisztásra: az értelemnek híját szenvedõ chakratömeg egyenesen belesétál egy rejtõzõtechnikával kamuflázsolt medvecsapdába. Ahogy a füstfalusi jobban szemügyre veszi az élettelen tuskóba vadászkopóként harapó mechanizmust, a csillagpettyes égbolt halvány derengésében olajos színû váladékot lát megcsillani a rozsdaette vasfogakon. Feltehetõen valamiféle gyorsan ható kontaktméreg, nem éppen olyasmi, amibe szívesen lépne az ember esti sétája során. A törpeszar ma is kitett magáért.
A bejáratot már éberebb figyelemmel közelíti meg, így nem okoz gondot a már jól ismert csapdákat, és az azokat kiegészítõ újabbakat kiszúrnia: egyszerûen átlép a sípcsont magasságában kifeszített, csengõben végzõdõ zsinórok felett. A mestergyilkosok legjobb barátja a csend, Ago pedig a tökély határait feszegetve csiszolgatta mesterségét hosszú évek óta. Nesztelen léptekkel halad végig a sötétségbe borult sziklaboltozatban, csizmájának halk surrogását elnyomja a társaknak csúfolt, pengeélrevaló szarháziak horkolásból komponált hangversenye. A gyermektestbe inkarnálódott agyfasz fájdalmas grimasszal csikorgatja tejfogait – óh, be szép lenne a tarkójába talpalni õket! -, lidércnyomásoktól gyötörve, s néha fel-fel sír:"haza akarok mencsizni!" A suttyófejû stratéga még alvás közben is olyan, mint egy makacs, basznivágyó pióca, amely az ember fogytán lévõ türelmébõl szívja magát dagadtra: kéjencen nyalogatva száját, dagadozó sliccel markolássza a kényelmetlenül fészkelõdõ hamuszõke szépség kebleit. Ha a lány ébren lenne, minden bizonnyal alapos vaszektómiában részesítené Kontriukot – a kellemetlenebb fajtából, amihez az ember saját kitépett kezeit használják fel. A shinobi legnagyobb szerencséjére a nõ nem éppen éber alvó, noha meg így is undor trónol, bágyadtan lebiggyedt, telt alsóajkain.
Illusztris társaság, az egyszer biztos. Nem épp az a segítség, amit az ember egy ilyen küldetéshez kívánna, de most már késõ volna átértékelni a szükségességüket... Vagy mégsem? Mindenesetre, noha eddig nem láthatta õket éles helyzetben cselekedni Ago, valamiképpen mindannyian tanúságot tettek már arról, hogy értik, amit csinálnak. Legalábbis a csapdaállító és a kunoichi biztos...
A reggeli felderítés sikerességérõl csupán annyi tanúskodik, hogy a páros épségben visszatért a barlangban, valamint két rend zsoldosruha takarosan összehajtva a fal mellé téve. Akárhogy is, legalább az álcázás kérdését megoldották, ha ilyen módon szeretnének bejutni a templomba.

//Örülök, hogy ismét én mesélhetek neked Smile

A késésért 10 chakrában részesülsz. Hajnalig azt csinálsz a karaktereddel, amit szeretnél. Amennyiben a következõ posztban megidézed Shamoriát, leírom majd, miket látott a kémkedés során.//

Ajánlott tartalom