Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

+8
Djuka Hiashi
Djuka Narahiko
Djuka Mikommi
Djuka Ryuu
Takeyanagi Tomoko
Tairjuko Rikuno
Djuka Kodomo
Jiraiya
12 posters

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Takeyanagi Tomoko Pént. Május 30 2014, 07:24

A korábbi cselekedetem a füsttel nem teljesen úgy ment, ahogy terveztem, hiszen a tintahal nem lélegezte be a füstöt, így csak a látását zavarta meg. Lassan rá kell jönnöm, hogy felelőtlen vagyok és nem minden esetben szégyen a futás, ha az ellenfél erősebb, márpedig most így van. Be ugrom az ellátmányunkat szállító hajóba és inkább a part felé veszem az irányt, amit Nara is segít, azzal, hogy elállja a szörny és a köztem lévő utat, így sikeresen kiérek a sekély részre, majd Narahiko is követ. Közben Ryuu egyre nagyobb bajba kerül, ugyanis az állatot már sikerült komolyan felbőszíteni és Ryuu sem használ komoly technikát, pedig két lehetősége van vagy megöli vagy valamilyen technikával megpróbálja megfutamítani. Amint mi biztonságban vagyunk Narához fordulok.
- Segíteni kéne neki! Érjünk ki a partra és találjunk ki valamit.
Mondom társamnak és erősen zakatol a fejem, hogy mit tudna tenni. Ekkor eszembe jut, hogy ha jól emlékszem talán ő is tűz elemű, de ha nem mondta, akkor is talán ismer legalább egy elemi technikát, így beleszólok a fülesembe.
- Ryuu mi kiértünk a partra, próbáld meg elijeszteni vagy találj ki valamit, mert inkább folytassuk a feladatot ehelyett a lábasfejű helyett.
Valóban jó lenne valamit cselekedni, mert fogy az időnk s Ryuu sem bírja sokáig, legjobb lenne elpusztítani az állatot, hiszen később visszatérhet, ha most el is menekül, de mégis csak egy tudatlan nyolckarú és mi tévedtünk a felségterületére. Amint kiérünk a partra a hajót valamivel kikötöm, már ha van mivel és mihez és követem Narahikt, hogy segítsek Ryuunak a nyolckarú ellen. Én csak Ryyunak adtam ötletet, bár valószínű, hogy erre magától is rájött, viszont Nara a fiú megmentését is kitervelte. Ahogy megkapom a terv rám eső részét fel is eszem a nekem szánt helyet. Van egy kis időm, hogy kitaláljam, hogy mivel is fogok támadni, hiszen először Nara akarja magára vonni a figyelmet és én csak azután jövök. Amikor végre Nara el tudta vonni a lábasfejű fókuszát magára, akkor kézpecsétekbe kezdek, ami az általam egyetlen ismert tűz technikához kellenek, mivel itt nem kell félnem, hogy úgy járok, mint tegnap a farkasokkal, hiszen nincs a közelben éghető anyag nincs, így amikor végzek nagy levegőt veszek és a mutogatásom hatására a gyomromban összegyűjtött tűz elemi chakrát kiköpöm így hozva létre a Katon: Housenka no jutsu // Tűz elem: halhatatlan főnix technikát, miközben Ryuu és Nara remélhetőleg kiér a partra, majd én is elindulok kifelé, amint kapom a fülesben a jelentést, hogy kiértek, vagy ha nem kapom, akkor a tűz technikám szünetében meg nézem, hogy még ott vannak-e köztem és tintás uraság között.
Takeyanagi Tomoko
Takeyanagi Tomoko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 855
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 600 (A)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 250 (C)
Ügyesség/Reflex : 605 (A)
Pusztakezes Harc : 250 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 785

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Jún. 02 2014, 15:24

Támogató és Segítő Osztag:
Amint a felszerelés kikerült a partra és végre minden holmi biztonságban volt, törődhettek egymás testi épségével is. Mindhárman igazi Ninjaként viselkedve a csapat érdekeit helyezték előtérbe és a felszerelést mentették, bár oly keveset ér ez mind, ha nem lesz csapat. Így tehát a "Küldetés Mindenekfelett" tanításnak eleget téve jó pontot kapnak, de a "Bajtárs a Legfontosabb" elvnél, leszerepeltek. Viszont a csapatösszhang teljesen a helyén volt, ugyanis mindhárman egyetértettek abban, hogy itt most a felszerelés a legfontosabb. A legönfeláldozóbb és egyben legvakmerőbb, ami talán ostobaság is, Ryuu volt, aki túl nagy falatot vállalt azzal, hogy magára vonja a Lény figyelmét. Eközben Narahiko és Tomoko biztonságba helyezték a holmikat és elkezdték kimenteni társukat. Ryuu egy kunait hajítva a lény szemébe, csúnya sérülést okozott neki. A Tintahal számára olyannyira apró volt a fegyver, hogy nem vette észre, csak akkor, amikor már a szemét robbantotta ki. Megvadulva csapdosott mindenfelé. Narahiko ekkor közel kerülve Ryuuhoz, a lábára erősítette a drótokat úgy, hogy azok ne akadályozzák a mozgásban, majd kifelé igyekezett. Tomoko pedig a Housenka no Jutsuval a lényt ostromolta. Ezzel azt érte el, hogy a támadás irányába próbált inkább csapdosni, így elkerülve a két Djukát. Ám a hullámok még mindig nagyon voltak, így egy óvatlan pillanatában elnyelték Ryuut. A drót megfeszült és Narahiko nem volt képes mozdulni. Teljes erejéből állva a vízen, tartotta társát, de nem tehetett semmit. A hullámok hatalmas erővel rángatták a víz alatt Ryuut, így magával rántva Narahikot is. Mindketten elmerültek az örvénylő víztömegben. Megőrizve a hidegvérüket, próbálták visszatartani levegőjüket addig, amíg lehetett, de nehéz volt, ugyanis a Tinta amit az Óriás pár perccel ezelőtt lövellt ki magából, a teljes vízfelületet beborította és így átláthatatlan és undorító ízű lett minden. Már majdnem kezdték feladni a küzdelmet, amikor a Tintahal Tomoko sorozatos Tűzgolyóinak és a kifolyt szemének hála elmerült, ismételten hatalmas buborékokat hagyva maga után, aminek a hullámai nagyobbak és egyenletesebbek voltak mint a karjai által keltett örvénylő víz, ezáltal Narahiko és Ryuu könnyedén kisodródott a partra. Amint felértek a vízfelszínre, mohón kapkodták a levegőt és öklendezték kifelé a benyelt vizet. Ekkorra már Tomoko is kiért a partra.

// Nem adtam semmilyen további instrukciót. Reagáljátok le a történteket. Lassan a kalandunk végéhez érünk  //


Diplomáciai és Támadó Osztag:  

Miután Mizuri és Munfurava fent ragadt, Konodmo és Hiashi a Három ájult és kába testvérük védelmébe szegődött, minden más lett. A levegőben terjengett a feszültség, ami mindenki lelkén megült. Jól látható volt, hogy Hiroku, Mikommi és Kazuma nem képes a harcra, de még csak az összefüggő beszédre sem. Mindhárman erősen megviseltek... Nem tudni, hogy mi történt velük, az viszont biztos, hogy nem szép és nem is hétköznapi dolgok. Kodomo beszéde süket fülekre talált. Senki nem reagált, csupán ismeretlen nyelven, egy kisebb mormolás hallatszott, ami pár pillanaton belül abba is maradt. Kodomo is tisztában volt vele, hogy ennyivel nem ér el semmit, így elkezdte felhalmozni a chakráját. Ekkor a vénasszony, alig láthatóan felhúzta szemöldökét, majd erősebben megszorította a botját. Maga a bot körülbelül akkora lehetett mint Ő maga. Olyan 160 cm. A vége, amely az Ég felé mutatott egy béka fejet formált, aminek a nyitott szájában egy zöld kő volt. Az a vége amely a Föld felé nézett, az pedig szerteágazó volt, akárcsak egy fa gyökerei. Tehát, amint Kodomo gyűjteni kezdte a chakrát, a vénasszony csak megmozdította a kezét, amire három jól megtermett férfi ugrott elő a tömegből, tíz méterre a csapattól. Ekkor Kodomo bevetette technikáját, amivel megbénította őket és a tömeg többi tagját is. Persze nem válogatott sem az asszonyok, sem pedig a gyerekek közül, mivel erre nem volt ideje. Többen beleléptek a trutymóba, még az Öregasszony is kapott volna, ha nem állt volna elé pajzsként az egyik férfi. Az idézés ekkor kezdetét vette. A szétáradó jelek hatására már meg is akadt a támadás, a füst és a hatalmas szárnyak pedig még nagyobb megdöbbenést okoztak. Ugyan a madár csak három főt bír el, Hiashi is a sérültekkel ment. Ennek a madárnak a hátán néhány perc alatt elérik a tábort, így nem lehet gond. Ahogy a Varjú felemelkedett, a tömeg lehajolva és csodálattal, valamint nem kevés félelemmel nézte végig a hatalmas madár távozását. Az idézés és a madár általi port kihasználva a csapat vezetője néhány jegyzetet rejtett a föld alá, amiket irányítva könnyedén felállított egy védelmet maga és a tömeg közé. Egészen idáig nem támadtak, ugyanis megtorpantak minden egyes különös dolog után, ám amint a madár elszállt, a vénasszony ordítva, szavakat nem használva meredt Kodomora, mire a tömeg nagy része megindult. Ekkor támadt a fiú a tüzes shurikenekkel, amik eltaláltak néhány nagydarab fickót, de nem állították meg. Nincs más lehetősége! Fel kellett robbantania a jegyzeteket. A robbanás közvetlen a megindult tömeg előtt következett be, így Kodomo akaratlanul is megsebesített néhány Bennszülöttet. Ekkor lépett akcióba Munfurava aki addigra már jóval a falu túlsó felén járt. Nem talált semmit, amit felhasználhatna. Egyforma Jurták és semmi más. Egy hátramaradt személy sincs. A gyerekek, asszonyok, férfiak mind ott álltak Kodomo körül. Felrobbantotta tehát a fal Északi részét, aminek hatására rengeteg víz zúdult befelé. Az addigi patak a kétszeresére duzzadt és így elsodort néhány Jurtát. A patakból pár percig folyó lett. Ezután a klónok és a Füstbombák is megjelentek, amik megragadták sok falulakó figyelmét, akik az Északi irányba rohantak a betolakodók ellen. A víz elérte a tömeget. Több embert is elsodort, ekkor pedig felismerve a védelem hátulütőjét az öreg nő beleszúrta botját a földbe, mire a fal leereszkedett és a víz szabadon távozott. Kodomo tapasztalt volt és erős, így könnyedén ellenállt a bezúduló, derékig érő víznek, amely pont az Ó vonalába összpontosította a legtöbb erőt. Mizuri így pár méterrel Kodomo mellé került, Munfurava pedig a falu másik felén ácsorgott a földön. A falu lakói ijedten néznek az idegenekre és az általuk, pár perc alatt okozott galibára. A Vénasszony végignézett a tömegen. Mindnyájan tanácstalanok voltak. Nem tudták, hogy mitévők legyenek és azt sem, hogy mi történt körülöttük. Nem értenek a betolakodók nyelvén... Mit fog most tenni a csapat?

// Rátok is vonatkozik, hogy lassan vége. Valószínűleg amint végeztek itt, egy időugrással leírom, hogy mik történtek és kiosztom a jutalmakat //    

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Takeyanagi Tomoko Szer. Jún. 04 2014, 23:01

Amint a felszerelés biztonságba került kész tervvel indultunk megmenteni a 3. társunkat, aki túl sokat vállalt, amikor az állat figyelmét akarta magára vonni, de talán még nincs késő. Amint beértünk neki is kezdtünk a terv végrehajtásához. Nara felkötötte a drótot Ryuu lábára, aki sikeresen felbőszítette az állatot, aki megvadulva csapkodott mindenfelé, szerencsére senkit el nem találva, bár a hullámok így is igen magasak voltak. A tűz technikám sikeresen elvontam a figyelmet a Djukákról, így az állat engem vett célba, de Ryuut így is elnyelte a hullám. Nara sokat nem tudott tenni, hiszen a víz nem fogta meg a talpát és végül őt is elnyelte a  víz. Remélem sikerül kikecmeregniük a vízből, de én nem tehettem semmit, inkább tovább lőttem a tűz nyilakkal az állatot. Végre a buta nyolckarú menekülésre fogta a dolgot, aminek egy buborék az eredménye, ami segítségével a két társam is partra vetődik. Társaim köhögtek, levegő után kapkodtak és a lenyelt víztől próbáltak  megszabadulni. Egyelőre itt ragadtunk, de legalább élelmünk van és még mindig a feladat az első. Ahogy összeszedték magukat a társaim már kész tervvel állok elő.
- Figyeljetek, két hajónk van, talán még az előnyünkre is válhat. Míg valaki a parton figyel, addig a másik kettő mélyebbre merészkedhet. Vagy lehet fordítva, hogy ketten vannak kijjebb és valaki egyedül megy be.
Nekem jobb ötletem nincs, de szerintem ez a legjobb.
- Megyek én elsőnek, ki lesz a társam?
Ajánlkozok fel, hogy a fuldokló társaim kipihenhessék magukat a veszélytelenebb partközelben. Ebben nem engedek, de ha valaki akar, akkor társulhat.
Takeyanagi Tomoko
Takeyanagi Tomoko
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 855
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 600 (A)
Erő : 400 (B)
Gyorsaság : 250 (C)
Ügyesség/Reflex : 605 (A)
Pusztakezes Harc : 250 (C)


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin
Chakraszint: 785

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Djuka Kodomo Szer. Jún. 04 2014, 23:30

A szőke shinobi egyedül maradt, szemben a falu lakosságával. Kodomo nehéz lépések előtt állt. A békét hirdető fiúnak támadóan kellett fellépni, hogy megóvhassa magát a vérére rontó tömeg elől. A tüzes shurikenek nem okoztak halálos csapást, azonban arra nem számított, hogy a tömeget le sem lassítja. Ekkor vetette be Kodomo az első számú védelmi vonalát. A talaj felporzott, földdarabok hulltak széjjel a levegőben. Mindent elárasztott a por. A fiú nem hitt a szemének, mikor a felröppenő darabokkal együtt az első sorban állók néhánya is a magasba szállt. A béke reménysugarai a szemei előtt kezdtek eltünedezni. A robbanásoknak vége lett, azonban csak ekkor követezett a pusztítás. Hirtelen a nagy falon is rés keletkezett, újabb robbanás rázta meg a falu lakóit, illetve Kodomo-t is, ez a robbanás nem az ő munkája. Ekkor látta meg a távolból Ame-t. A falon keletkezett lyuk kaput nyitott a felgyülemlett víznek, amely kérdés nélkül tört át, majd a habzó áradat betörve a faluba kezdett pusztítani. A jurták, amelyek otthonul szolgáltak, most mind szétszakadva mosódnak az árral együtt. A víz szétterült, az embereket ledöntötte lábukról. Kodomo is igen nehezen tudott megmaradni. Megtartotta magát, majd miután a víz sebessége csillapodni kezdett, körbetekintett.
- Mit tettünk? - kérdezte, választ nem várva, hisz nem volt kitől. Az idős nő ismét botját ütötte földnek, melytől a fal szétesett, kivezetve a vizet a faluból, már ami megmaradt belőle. Ekkor érkezett Mizuri Kodomo mellé, aki először csodálkozott társának megjelenésén, ám mielőtt bármit is tehetett volna, kezét Mizuri elé emelte, jelezvén, nem akar támadni. Kodomo elszörnyedt a látványon, az lepusztított falu, a rémült emberek, a félelem, a rettegés látványán. Kodomo befejezte a harcot. Így is elég nagy pusztítást okoztak, így előrébb lépett a rémült tömeg felé, majd kardját kezébe fogta. Megállt, majd a fegyvert a földre szúrta, jelezvén, a föld a Hold birtokában áll, majd kezét nyújtotta az öreg asszony felé, mondván, az együttműködését várja. Ha a nyelvüket nem is ismeri, a mozdulatokból rájöhet, mi is a fiú valódi célja. remélhetőleg a falu mostanra megrémült annyira az ismeretlenektől, hogy inkább együttműködnek, mintsem hagyják magukat felkoncolni a hadsereggel. Kodomo nem vesz részt mészárlásban. Őt nem ezért hívták ide. Amíg pedig csapatának élén áll, a békés tárgyalásokat választja a fegyveres összetűzések helyett. remélhetőleg a szigeten élők nagy része helyesen dönt.
Djuka Kodomo
Djuka Kodomo
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 80

Tartózkodási hely : Getsugakure no Sato


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1130

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Djuka Munfurawa Szer. Jún. 11 2014, 20:58

Még Ame is meglepődött azon, milyen hatásosnak bizonyultak tervei, főként mikor a víz elszabadult. Egy pillanatra megrettent, hogy talán nagyobb lesz a pusztítás, mint remélte, de végső soron nem esett komoly baja senkinek. Látott ugyan néhány sebesültet, de nem törődött velük. Sokkal inkább az öreg nőt figyelte.  Tudta hogy a megjelenése nagy zavart okozott, és ki akarta használni ezt a támadások közt beállt szünetet. Elmosolyodott, majd egy rövid fejhajtással jelezte tiszteletadását a másik felé. Kodomo úgyis tette, amit vezérként megfelelőnek tartott.
Az, hogy az öregasszony nem kezdet újabb támadásba, a kíváncsiságát, vagy erejének fogytát jelezte. Ez utóbbiban kételkedett a lány, hiszen ilyen falat emelni biztos nem kis teljesítmény, ahogyan az eltüntetése is úgy tűnt, gyerekjáték az öregasszonynak. Felmerült benne, hogy talán miközben ilyen veszedelmesen közel vannak ezekhez az emberekhez, valamit terveznek ellenük, így gyorsan végigfuttatta tekintetét a társaságon.
Ha ártani akarnak a Djukáknak, akkor csak úgy tudják megelőzni a bajt, ha fenntartják a kíváncsiságot, és az esetleg kialakult misztikus képet, ami övezi őket. Ame mosolygott, majd kinyújtotta  a karját arrafelé, ahonnan érkeztek.
-Yoru, gyere!- nyugodt hangon szólította a párducot, hogy csatlakozzon hozzá, nehogy megriassza az ittenieket, majd ha megérkezik, látványosan simítja végig a bundáját, hogy tudják, hozzá tartozik. Talán egy fenséges bestia megfelelő lesz további erődemonstrációnak, ha nem fogadják megfelelően Kodomo gesztusát. Habár nem felejtette el, mit műveltek ezek az emberek a testvéreivel, jobbnak látta mindaddig a megelőzés taktikáját alkalmazni, míg ide nem érnek a táborból a társak. Azt követően is bőven ráér megtudni mi történt, és ki a felelős testvérei állapotáért. Addig pedig úgy döntött, jobb lesz felkészülten várni, mi lesz a tárgyalások vége: arra koncentrál, ami a jelek szerint a vénasszony erejének lényegét hordozza, ha úgy alakulna, hogy támadás készül, kész rá, hogy Shusin no jutsut alkalmazva oda robogjon, és katanájával lesújtson a  botra, és ha esetleg úgy adódna, talán még egy ütés is belefér a vénasszonyra. Persze remélte, hogy erre nem kell, hogy sor kerüljön.
Djuka Munfurawa
Djuka Munfurawa
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 126

Tartózkodási hely : Getsugakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Chūnin
Chakraszint: 851

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Djuka Mizuri Csüt. Jún. 12 2014, 18:28

A terv sikeresnek bizonyult. Annak ellenére, hogy én csak fent álltam egy igen magas kőfalon, szinte mindent jól láttam. Kodomoval sikeresen kiszabadítottuk az elrabolt társainkat, akik szinte sokkos állapotban feküdtek, a vezetőnk lábánál. Egy gyors mozdulattal Kodomo egy madarat idézett elő, amivel sérült társainkat biztonságban, a bázisra tudták szállítani.
Majd megpróbáltak szót váltani egymással, de ez nem járt nagy sikerrel. Annak ellenére, hogy Kodom teljesen egyértelműen, nonverbális jelekkel közölte álláspontját, a bennszülöttek vezére, teljes mértékben tiltakozott, majd egy fura botot elővéve, irányította katonáit a társaim felé. 
A tábor nagyon elvolt maradva a civilizációtól. Nem csak fegyverekben voltunk sokkal fejlettebbek, hanem technikában, sőt még gondolkodásban is. Az bennszülöttek támadását ismételten könnyedén kitudtuk védeni. A táborban élő emberek, nagyon megvoltak lepődve, és szeppenve, minden egyes mozdulatunkra. Itt azonban nem volt vége. 
Munfurava, aki a legjobb időben törte át a gátat, így a tenger vize teljesen elpusztította a falut, a jurtáktól kezdve egészen a termőföldekig. Az az oszlop is ledőlt, amin eddig álltunk, így egy nagy ugrással Kodomo  mellett termettem. Kodomo a győzelem ellenére teljesen megvolt törve, hisz látta, hogy mekkora pusztulást, és mekkora kárt tettünk a faluban. 
Ennek következményében ledobta a fegyvert a földre, jelezte, hogy most már végleg véget akar vetni a háborúnak. 
Én is remélem, hogy ennek vége lesz most már valóban. Túl sok elpusztulás okoztunk és itt az idő békére.
Djuka Mizuri
Djuka Mizuri
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 205

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Djuka Narahiko Pént. Jún. 20 2014, 22:55

A támadásaink megzavarták ugyan a tintahalat, de ennek hatására elkezdett dühöngeni, aminek az lett a következménye, hogy hatalmas hullámokat generált, ami maga alá temette Ryuut. Próbáltam tartani magam a víz felszínén, de esélyem se volt. Még tudtam egy nagyobb levegőt venni, aztán követve Ryuut, én is alámerültem a mélybe. Jó ideig a víz alatt voltam. Nem tudom hogy, de a partra kerültünk. Szerencsénk volt, hogy mind megúsztuk, és hogy a víz kivitt minket a szárazföldre. Mire kifújtam magam, a tintahal már eltűnt. Tudom, hogy tovább kell mennünk, de azért nem szívesen találkoznék még egyszer vele. Közben Tomoko, aki megúszta szárazon az esetet, elmondta, szerinte mit is kellene tennünk. Mély levegőket véve hallgattam végig.
- Egyetértek. Ez a két hajós megoldás jónak tűnik. – mondtam még mindig egy kicsit zihálva - Úgy gondolom, a parthoz közelebbi hajóba rakjuk az ellátmányt. Így egyrészt könnyebb kimenteni, másrészt, ha a tintahal újra feltűnik, az nem akkora probléma, ha az üres hajóval történne valami. Illetve úgy gondolom, hogy a part felől kevesebb veszély les ránk. Kellene majd egy pontos leírást adnunk erről az állatról, ha visszaértünk a táborba, mert ha ez itt él a sziget körül, veszélyt jelenthet jövőben a hajózásra is. Mindenesetre, én a belső hajót választanám, és kérlek, tarts velem Ryuu, mert még is csak a part felőli lesz a nehezebb hajó. – fordultam Ryuuhoz.
Amint kifújtam magam, megnézte, hogy minden megvan-e, és hogy milyen állapotban vannak a csónakok. Szerencsére egy-két karcolást leszámítva nem lett nagy bajuk.

- Pihenjünk egy kicsit aztán induljunk, mert sok időt vesztegettünk el. A felszereléssel minden rendben, én kifújtam magam, úgyhogy a magam részéről indulhatunk.
Djuka Narahiko
Djuka Narahiko
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 40


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 302

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Djuka Ryuu Vas. Jún. 22 2014, 14:04

A kunaim célba talált minden további gond nélkül, és a robbanás is elérte a kívánt hatást... Bár a kiloccsanó szem látványa nem éppen túl étvágygerjesztő látvány,http://narutohun.niceboard.org/post?t=1977&mode=reply azt meg kell hagyni, mindenesetre látva, hogy mégse annyira sérthetetlen az ellenfelünk bizony jóval megröppent a morálom, és jóval magabiztosabban indultam neki a dolgoknak. Szinte alig-alig tűnt fel, mikor Narahiko a lábamra erősítette a drótot, de nagyon, de nagyon jól jött, ugyanis a drága tintahalunk a víz alá ragadott a hullámaival. Hogy mit ne mondjak nagy lélekjelenlét kellett nehogy levegőért kapkodjak. Elején még éreztem, hogy valami tart, így úgy gondoltam Narahiko a drót másik végén próbál fenntartani, ám a sodrástól vagy elszakadt a drót, vagy a fiút is lerántotta. Nem tudtam megállapítani, mert minden tiszta fekete lett a tintahal tintájától. Azonban fogalmam sincs hogyan, de mire feleszmélek a partra jutottam, és a többieket hallgatom. Én jelen pillanatban azzal voltam elfoglalva, hogy a megmaradt vizet kimarasztaljam a tüdőmből. A földön fekve felemelem mutatóujjamat, jelezve hogy minden oké mehetünk, majd beszállok Narahiko mellé, ha Tomokonak bármi beleszólása lenne dühös pillantást követve ránézek, és határozott hanggal mondom neki.
- Ha nem vetted volna észre az előbb kis híján megfulladtunk, és én is próbáltam minél jobba neltereln ia dög figyelmét, hogy ti biztonságosan kijussatok. Ha ezt nem is nézzük szerinted  mennyire van most kedvünk kutyagolni? Még mindig a számban érzem azt a nyamvadt tintának az ízét...
Djuka Ryuu
Djuka Ryuu
Halott Karakter

Elosztható Taijutsu Pontok : 23

Tartózkodási hely : Rejtett Hold


Adatlap
Szint: B
Rang: Genin
Chakraszint: 394

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Jiraiya Kedd Jún. 24 2014, 14:11

// Kérésre akkor a befejező részt felgyorsítottam! //


~ Küldetés után 2 Hónapos időugrás ~


Miután Kodomo és a csapata érzékeltette a Bennszülöttekkel, hogy jóval erősebbek és hatalmasabbak mint ők, mindenki jobbnak látta, hogy ha valóban a békés megoldás választják. Erősítés érkezett a faluhoz Gengetsu és néhány matróz kíséretében. Természetesen a Térképész is velük volt. Ezután értesítették a partot pásztázó csapatot a fejleményekről, miután Tomoko tinta technikája megérkezett. Ezután ők mind visszavonultak a táborba egy kisebb pihenő után. Nem volt annyira messze, így néhány óra alatt meg is érkeztek. Miután a táborba megérkezett az erősítés, a csapat többi tagja visszament a táborba, ahol az Orvosi Osztag átvizsgálta őket és meggyógyította a sebesült tagokat. Ezután Gengetsuék megállapodtak a Bennszülöttekkel egy Bizonyos Technika segítségével, hogy a Szigetükön építkezések fognak zajlani és cserébe élelemet és higiénikus körülményeket és növekedő életszínvonalat biztosítanak a Törzs számára. A Nazo sziget immáron a Hold Országához tartozik. A szigetet az eredeti tervek szerint alakítják ki és építik be. Az Ország Katonai Központját fogja jelenteni, hiszen a Hold Országának jelenlegi területén már nincs elég hely a terjeszkedéshez.


Jutalmazás:
Kodomo: +80 Ch és +10.000 ryo
Munfurawa: +80 Ch és +10.000 ryo
Tomoko: +80 Ch és +10.000 ryo
Ryuu: +80 Ch és + 10.000 ryo
Narahiko: +80 Ch és +10.000 ryo
Mizuri: + 20 Ch és +5000 ryo - Mivel később jöttél
Hiashi: + 50 Ch és +10.000 ryo - Nem írt az utóbbi pár körben


// Igazából még rengeteg lehetőség rejlett volna a kalandban, de sokan voltatok és lassan is haladtunk, így ennyivel zárnám le a dolgot. Szép játék volt, főleg azoktól akik mindvégig jelen voltak és nem hagytak ki köröket! A többiek is szépen játszottak, de vagy később jöttek, vagy leléptek... //

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland  - Page 5 Empty Re: Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.