Nazo Szigetének Megszerzése Fórumkaland

//Diplomáciai és támadó osztag//
A helyzet elég forró volt, hiszen majdnem megsütöttem magam, de tudtam, ha nem is segítenek valahogy kiszabadulok innen, de szerencsére  megérkezett a segítség így nem kellet tűzön járást játszanom, viszont megkaptam a társamtól a magamét a balhé miatt, ami kevésbé érdekelt, hiszen túléltem és ez volt a lényeg. Sikerült visszavinnünk a két halott farkast a táborba, ahol a vezetőnk megdicsért, de közölte hogy nincs szüksége rá, mert a hajó, ami az élelmet szállítja, sokkal előbb érkezett meg, mint vártuk, így van élelmünk. Gondoltam, hogy segítek, de mint kiderült már kipakoltak, így ezzel nem kell foglalkozni. Mivel fáradt voltam a pihenés lehetősége jól jött viszont nem akartam a sátorba menni, így kerestem egy tüzet, ahol viszonylag kevesebben vannak és egy nagyobb követ, majd a homokból és földből próbáltam reprodukálni a tüzet, amit korábban okoztam, de így nem volt olyan szép, mint akkor. Lehet, hogy éppen életveszélyben voltam, de a tűz ahol elvesz, ott ad is, hiszen az elpusztult életből gyorsan új keletkezik, de ezúttal örülök, hogy nem lettem valami új tápanyaga, mert szeretem az emberi életet és még nem tervezek más létformát választani a következő életemre. Sajnos már nem sokáig látok, így visszatérek a sátorba és választva egy alvóhelyet el is foglalom azt. Sokáig nézem a sátor tetéjét, ha bárki szól hozzám csak hümmögök, ugyanis a mai harcot elemzem, hogy mit kellett volna máshogy tennem, hogy ne kelljen tüzet gyújtanom, de nem igen volt jobb ötletem, így lassan álomba merültem, de az álmaimban is csak a harc egyes pillanatait láttam.

//Gokan Sakusou // Az Öt Érzék Zűrzavara//

- Rendben, akkor Ame.. remélem nem felejtem el... Amúgy ne félj, én nem haragszom. Én is vágytam rá, hogy kettejükkel lehessek. Hiashi a féltestvérem... állítólag anyai ágon, Kodomonak meg hálás vagyok, mert őneki köszönhetem, hogy most itt lehetek. - miután megsimogattam az állatot lefeküdtem egyik helyre, majd szóltam a többieknek - Ideje lesz pihenni, mert bajban leszünk, ha holnap nem kelünk fel időben.
Ezután jó éjszakát kívántam társaimnak, majd behunytam a szememet.


Másnap kialudva nyújtóztam egyet, és kicsit még feküdtem. Végül aztán nyújtózkodva felülök. Amera, és Narahikora nézek Feltornázom, majd egy kis váll lazító gyakorlatokkal bemelegítek, és kirázom a feszültséget karomból. Végül ha még aludna valamelyikük felébresztenem gyengéden.
- Ébredj. Mindjárt itt lesz a tájékoztatás. Hahóóó. Ég a sátor! - mondom megrázva őt, ha még mindig nem kel föl.
Végül felfegyverkezek, majd elindulok kifele.

//Katon: Ryuuka no Jutsu//

Még mielőtt elaludhattam volna, egy ninja lépett be a sátorba. Felültem, jelezve, hogy figyelek rá. Eligazítást tartott a holnapi nap teendőiről. Miután végigmondta, gyorsan távozott, én pedig lefeküdtem aludni, mert hosszú volt ez a mai nap.
Másnap későn ébredtem fel a többiekhez képest, Ryuu keltett föl.
- Köszönöm, most már fent vagyok. – mondtam még mindig fekve, a sátor felé fordulva. Vettem egy nagy levegőt, és elkezdtem készülődni. Mindig is utáltam a koránkelést, bár egy küldetésnél nincs kívánságműsor. Minél hamarabb végzünk, annál kisebb a kockázat, és utána mehetünk újabb küldetésre, segítve ezzel is az országot. Mire Gengetsu a sátrunkhoz ért, már mindannyian ébren voltunk és készülődtünk.
Pillanatok alatt elkészültem a felszerelkezéssel, mivel előző este mindent magam mellé készítettem. Miután végeztem, leültem, és megvártam, amíg a többiek is. Amikor ők is készen voltak, odamentem Améhoz.
- Elnézést, még nem mutatkoztam be, a nevem Djuka Narahiko. Gondolom, a családnevem nem lepett meg – mondtam mosolyogva, majd mielőtt válaszolt volna Ame, megfordultam, és kimentem a sátor elé, várva, hogy mi is fog tört

Választott jutsu: Shindan // Diagnózis

//Kuchiyose no jutsu//

A klónok sikeresen körbefogták a bennszülöt hőlgyeket. A parancs mikor megérkezett, a két társam is előjött a rejtekhelyről. A parancs visszont nem volt más mint, hogy vissza menjünk a rejtekhelyünkre, a bázisra. Így hát el is indultunk volna, ha a nők nem tettek volna furcsa mozdulatokat. Amikor is elvitték gyorsan a gyerekeiket kettő közölük hirtelen a két társam mögött termet és egy gyors mozdulattal lecsapta őket. Én megpróbáltam valamit tenni a jó ügy érdekébe, de sajnos én is bekaptam egy gyors támadást és onnantól képszakadás történt.
Másnap mikor felébrettem szédűltem és zúgott a fejem, orrom kissé vérzett. Legelsőnek is felálltam és megmosakodtam a patakban. Mivel társaim nem voltak körülöttem úgy véltem, hogy már rég vissza mentek, így én is a tábor felé vettem az irányt.
Kissé sántítva és nehézkesen indultam neki az útnak, de a nap melege valahogy elég energiát adott nekem, hogy vissza érjék, lehetőleg bíztonságba.
Bújkálva és óvatosan közlekezdtem, remélve hogy nem kapnak el. Mikor hazaérk társaimmal beszélni fogok mégis hogy gondolták, hogy csak úgy itthagynak.

Doton: Iwa no Yoroi-t szeretném megtanulni

A reggel békésen érkezett el, éjszaka jól aludtam, hiszen a tegnapi dolgok igen csak lefárasztottak és még az emlékek sem voltak képesek arra, hogy a fáradtságot, amit okoztak a dolgok, megzavarják. A tegnapi hosszú nap volt, egészen a megérkezéstől és a felderítésre induláson át a farkasokig végül vacsorával bezárólag igen sok minden történt és ez szerintem mostanában mindennapos lesz, hiszen ilyen egy shinobi élete, főleg akkor, ha hosszú küldetésre küldik. Ilyen lehet egy jounninnak, amikor A szintű küldetésen van. A reggeli csendjét csak a sátoron kívül süvítő szél törte meg. Kilépve a sátorból mindenki felállt és Gangetsu elmondta, hogy mi fog történni és a miértekre is választ kaptunk. Örültem, hogy nem vesztegetünk arra időt, hogy megkeressük a társainkat, tudnak magukra vigyázni, helyette fontosabb és hasznosabb dologra fordítjuk a várakozás idejét. Nem tudtam, hogy milyen technikát fogok elsajátítani, de remélhetőleg hamarosan kiderül és hasznos lesz a következőkben. Ekkor furcsa kézjelek hatására, amit a vezető mutatott, létrejött hét klón, de hamarosan kiderült, hogy hat elég lesz, mert valaki, nem csak a korábban említett tagokon kívül még hiányzott. Nem tudtam, hogy kit hiányolunk és ő hol van, így inkább követtem a klónt, hogy megtanítsa a technikát. Közben a felesleges klónt eltüntette, aminek a hatása egy pukkanás és némi füst volt. Végre elvonultunk jó egy kilométerrel arrább a tábortól, bár a távolságot nem nagyon mértem, a gyaloglás idejéből következtethettem rá. Megérkeztünk, hova azt ne kérdezzétek mert fogalmam se volt hol vagyunk, ed a klón biztos tudja, így nem is érdekelt és vártam, hogy mi az a technika, amit a számomra választottak. A klón egy zsákot vett elő, amiből kiöntött valamit, talán szárított növényeket, majd egy cetlit lengetett meg, amin egy fura pecsét volt, amit csak azért tudtam, hogy valószínűleg pecsét, mert a robbanó papíron lévőt már tanulmányoztam, bár mélyebb tudásom erről nem volt.  Végre megtudtam, hogy a Gokan Sakusou// Az öt érzék zűrzavara nevű jutsut fogom megtanulni, már ha sikerül. Elképzelésem nem volt róla, hogy mit kezdek a pecséttel és a növényekkel, de majd kiderül, ami másodperceken belül meg is történt. Szerencsére nem hangzott bonyolultnak és orvosi ismeret sem kell hozzá, bár még olyat nem igazán csináltam, hogy egy pecsétbe elzártam valamit, majd más formában vettem volna elő. Megtudtam, hogy a megfelelő növényeknek, tölgyfakéreg, nadragulya és a csalán, mindig jelen kell lennie, de melléjük lehet más mérgező növényeket használni, amiből akad szinte bárhol, hiszen a növények, ha nem tüskét növesztenek, akkor valami méreggel kell védekezniük a felfalás ellen. Ezután egy rövid történelmi áttekintést kaptam egy vándor ninjáról és a pecsét ismereteiről, ami annyira nem érdekelt, de a következő téma a pecsétek felhasználása annál inkább. Érdekes volt, hogy egy pecsét mennyi mindenre használható és ebből én kettőre fogom használni a mostanit, a tárolás még megy, hiszen van erre technikám az átalakítás lesz nehezebb.Meg volt a minta, amit követnem kell. Elvettem az első tekercset, majd rajzolni kezdtem, ami talán nem fog gondot okozni, hiszen a rajzolás egy kedvenc időtöltésem és elég jól is csinálom. Az első pecsét elvesztését pont ez a gondolat okozta, ugyanis megfigyeltem a rajzolását, majd fejből próbáltam rekonstruálni, ami hiba volt, mert elfelejtettem néhány vonalat, aminek nem szenteltem elég figyelmet, így a pecsét nem az lett, amit elvártak és így nem is működött, annyira nem, hogy a növényeket sem akarta magába fogadni. A következő esetében már jobban figyeltem a vonalvezetésre, viszont itt meg a vonal vastagsága lett kritikus, amiről tudjuk, hogy ha nem olyan, amilyennek lennie kell, akkor az írásban is mást jelenthet az adott jel. Végre a harmadik esetben sikerült a pecsét tökéletesen lemásolni, minden vonal olyan vastag és úgy állt, ahogy annak lennie kell, szerintem még a mester sem tudná megkülönböztetni, hogy melyiket rajzolta ő és melyik az általam készített. Erre a tapasztalatra építve gyorsan megrajzoltam a maradék 9 pecsétet is, most már hibátlanul, így rátérhettem a valódi részre a tárolásra és az átalakításra, ami talán a nehezebb rész lehetett, bár a rajzolással is elég idő ment el, hogy lassan elmenjen a kedvem a dologtól, de nem okozhatok csalódást a társaimnak és a mesternek sem, aki számít rá, hogy elsajátítom a technikát. Akkor most kezdjük végre a gyakorlati létrehozását. Fogtam a korábban említett három növényből vagy növényi részből egy kisebb adagot, majd a tenyerembe chakrát vezetve a növényeket átittam a chakrámmal pecsétet megérintettem és elraktam a növényeket, majd megpróbáltam a chakrám tovább formálva a pecsétben, majd megszüntettem és megpróbáltam kivenni remélhetőleg por alakban. A hatás nem teljesen az volt, amit vártam, mert ugyan egy része sikeresen átalakult porrá, de beszippantva nem igazán történt semmi, bár egy kicsit éreztem, hogy valami fura, de komolyabb hatása nem volt és félperc alatt meg is szűnt az érzés. Sajnos ez is tönkrement ahogy a következő 2 is és végre harmadjára sikerült a port létrehoznom és ahogy kicsapott a füst a tekercsből és meg is éreztem, amit kellett, vagyis az érzékszerveim megőrültek, az egyensúlyom nem igazán működött, a szemem előtt a kép mintha csak délibáb lenne a széle remegett, mint amikor a melegtől képzelődik az ember, a fülembe fura hangok jutottak el és a bőrömön hiába tudtam, hogy valaminek hidegnek vagy melegnek kéne lennie az érzete nem hazudtolta meg magát, mivel az érzet jóval kevésbé jutott el, mintha a bőr érzékelő receptorai sztrájkolnának. Fura érzés volt, de szerencsére gyorsan, körülbelül 5 perc alatt kiürült a szervezetemből és minden visszatért a rendes kerékvágásba. Egyenlőre az érzés túl sok volt nekem, így egy kis pihenőt iktattam be. Lefeküdtem a hideg talajra, ami most a legkevésbé érdekelt, hiszen így tudtam, hogy érzem, amit a por hatására nem. Ugyan a testem pihent a gondolataim azon járt hogyan lehet megoldani azt, hogy a por ne az én szervezetembe jusson, hanem az ellenfelem kapjon belőle és akkor olyat láttam, amit korábban nem. Mivel elég csöndbe voltam néhány majom futott el az ágakon, láthatólag veszekedtek, amikor az egyik felkapott egy ágat és megdobta a másikat majd eltűntek. ~Hát persze, ha eldobom és a megfelelő pillanatba engedem ki, akkor a megfelelő hatást érem el.~ A technika már meg volt, már csak a végrehajtás kellet. Elraktam egy újabb adagot a pecsétbe, majd úgy érezvén, hogy sikerült egy kunaira kötöttem és eldobva a robbanó cetli aktiválásához hasonlóan elkiáltottam magam "Kai", az érzés nem éppen a várt volt, mert a pecsétből ugyan előjött a por, de inkább, mint egy konfetti szóróból, nem robbanás formájában. A következő próbálkozásom már közelebb volt a várthoz, de még mindig nem az igazi, szépen növelve a mennyiséget a tizedik tekercsnél túl sok chakrát öltem bele, így a kezembe robbant fel, mint amikor a fára mászást tanulja az ember ott is el kell találni a megfelelő mennyiséget, mert kevés befektetés esetén leesünk és ha túl sok, akkor a kéreg sérül, esetembe a robbanás volt ez, és az eredmény ismét csak leesés. A tizenegyedik pecsétnél éreztem, hogy nem sokkal maradtam el a megfelelő mennyiségtől és a robbanás ugyan meg volt, de a füst nem ennek a hatására jött ki, hanem egy kicsit késve. Végre az utolsó pecsét esetében sikerült eltalálnom a megfelelő mennyiség, így a cetli pont úgy robbant ahogy kellett és a füst is ennek hatására jutott a levegőbe, így nagyobb területet lefedve. A technikát elsajátítottam, így visszatértem a táborba, ahogy Gangetsu kérte.

Miután elmondtam a Senseinek minden fontos információt és átadtam neki a cetlit, amin feljegyeztem az utat illetve más érdekfeszítő, vagy esetleg különös dolgot, átsétáltunk a gyakorló térre, ahol egy bizonyos Doton elemű technikát akart megtanítani.  
A technika az Iwa no Yoroi volt, minek lényege föld chakrával árasztja el a testet, ezáltal az kőkeménységűvé válik. A hatás csak akkor látható a testen, ha valaki megtámadja a shinobit. A különböző fegyverek nem képesek megsebezni a használót, ráadásul a shinobi könnyedén átüthet sziklafalakon is.  Csak akkor használható, ha föld van a közelben, tehát nyílt tengeren nem lehet létrehozni. Maga a technika nagyon tetszett így habozás nélkül hozzá is láttam, hogy minél hamarabb elsajátíthassam.
Felálltam a homokos- földes talaj közé majd erősen koncentrálni kezdtem a chakrámat, de ekkor egy nagyon érdekes dolog történt. Valahogy nem a földet manipuláltam a chakrám segítségével, hanem egészen apróbb kis dolgot, a homokos talajt. A homok szó szerint elkezdett mozogni. Nagyon furán éreztem magam, egyszerűen nem értettem, hogy mégis, hogyan lehetséges ez. A sensei azonnal leállított és egyből előttem termet.
Furán nézett és én is furán éreztem magam. Éreztem, hogy ez valami különleges és nem hétköznapi dolog.  Egyből leállította a technikatanulást és teljesen másfelé terelte a tanulást.
Kissé naiv voltam és elején azt hittem, hogy valami ostobaságot csinálok, de aztán kiderült, hogy ez elég egyedi dolog. Elmondta még, hogy ez a chakra kontrol nagyon ritka és összesen egyetlen emberrel tud, aki képes irányítani a homokot mesteri szinten, ő pedig nem volt más mint a mostani Kazegage. Ekkor teljesen ledöbbentem és végre felfogtam a helyzet súlyosságát, vagyis azt az erőt, amivel én rendelkezem.
Már az is hihetetlen számomra, hogy összesen egy ember van, aki mester szinten uralni tudja az elemet, és hogy én lehetek a második. Nyilván rengetek gyakorlás kell, hozzá, de rengetek, olyan ember van akik nagyon szeretné ismerni a homok elemet, de képtelen rá.
A sensei azt is elmondta még, hogy mindenkép doton beállítotságunak kell lennie az adott személynek, illetve jó chakrakonrolnak kell, hozzá lennie. Nagyon le voltam nyűgözve és büszke voltam magamra, hogy 17 évesen mi lehet majd belőlem. Ahogy említettem a technikatanulást teljesen más útra vezette a nem várt homokmanipulálás így egy teljesen más jutsut akart nekem megtanítani a mester. Sajnos ő nem tudja a homokirányítást így csak szóban tud majd segíteni nekem.
A technika neve Suna Gadiansu//Homokirányítás. Vagyis a homokot a kedved szint tudod irányítani és formázni a homokot. Ez mind alkalmas védekezésre és támadásra is egyaránt.
A technika lényege annyi, hogy kiterjeszted a chakrád egy bizonyos homokmennyiségre és azt megpróbálod mozgatni. Az, aki a homokot, irányítja, pusztán az akaratával képes a chakráját és így a homokot úgy irányítani, ahogy csak kívánja.
Na, akkor lássunk hozzá!- kiáltottam fel.
Igazából magam sem tudtam, hogy miként álljak hozzá, csak tettem, amit eddig. Ráléptem a homokos talajra és chakrám segítségével megpróbáltam irányítani azt. Pontosabban chakrát vezettem a homokos talajba és azon belül is a homokszemekre. Szerencsémre ugyan úgy sikerült mozgatni a homokszemeket, mint előzőleg, de még nagyon minimális adagban.
Eleinte kevesebb, mint egy maréknyi adagot sikerült megmozgatnom, de azt is nagyon lassan. Tehát elsőnek azt gyakoroltam folyamatosan, hogy minél több homokszemet sikerüljön megmozgatnom és minél gyorsabban. Persze ez is időbe telt.
Hogy minél többet tudjak megmozgatni és minél gyorsabban, akkor több chakrát kell, belevezetne a talajba, ezáltal több homokszem kerül az irányításom alá. Egy kis idő elteltével a homok apró szemei úgy mozogtak mintha valami szellő fújna végig a talajon, de nem fújt semmi, én irányítottam. Sok időt emésztett fel ez az egész művelet, de nem álltam meg.
Több chakra miatt a homok egyre nagyobb méretben mozgott a talajon és szép lassan azt is meg tanultam hogyan kell függőlegesen irányítani nem csak vízszintesen. Tehát egy nem kis idő elteltével rájöttem az irányítás titkára.
Megpróbáltam úgy használni mintha pajzs lenne, és az arcom elé irányítottam, illetve úgy mintha valami fegyver és egy fa törzsét sértettem meg vele. Nagyon élvezte. Rájöttem, hogy a homoknak mekkora ereje is lehet, ha azt az ember jól tudja használni. Egyre több chakrát áldoztam bele és egyre finomabban tudtam irányítani azt. Nem figyeltem semmi másra, nem érdekelt a körülöttem zajló események és csak a manipulálásra koncentráltam.
Ahogy telt-múlt az idő úgy tudtam egyre nagyobb darabokat mozgatni és kisebbeket formázni. Hihetetlen a homok képes olyan alakot felvenni, amire csak gondolok. Lehet háromszög vagy éppen gömb, hasáb vagy akár egy gúla. Talán a formázás a legjobb az egész tanulásba, de a legnehezebb is, ha egy kicsit nem figyel oda az illető pillanatok alatt szétesik az adott alakzat és kezdheti is újra. Lényeg a finomság és a jó chakra irányítás.
Persze ehhez a formázáshoz még több chakra szükséges és sokkal több idő a tökéletes elsajátításhoz, ezért én csak pár formát tudtam létrehozni, hisz a folyamatos chakra használat könnyen ki tudja meríteni az embert. Jól tudtam, hogy ez a jutsu alapozza meg a jövőmet, így nagyon komolyan vettem a tanulást. Habár ki voltam merülve, addig nem hagytam abba, míg azt nem éreztem volna, hogy elsajátítottam az alapokat.
Az idő múlásával elég jól megértettem a feladat, hisz ennél a jutsunál tényleg fejben dől el minden. Itt nem csak egyszerűen feláll az ember és akkor „dúr bele minden”, itt nagyon fontos a finomság és az érzékiség. A mester folyamatosan ott állt mellettem és bíztatott. Habár nem ismerte a technikát és sokkal nehezebb dolgom volt, mint a többieknek, nagyon sokat jelentett, hogy ő maga állt mellettem és nem csak egy klón.
Ezáltal éreztem a különbséget és a technika fontosságát.
A nap végére elfáradtam és kimerültem. Végül sikeresen tudtam irányítani a homokot egy labda űrtartalmú területen.  Nagyon élveztem és büszke voltam magamra, a nap végén így álltam a mesterrel szembe várva a további eligazítást.

Hát szó mi szó... nem hittem volna hogy ennyire fárasztó a jutsu. Jó az is való igaz, hogy nem nagyon használtam jutsukat. Az elvem miszerint egy kard jobb segítség lehet most kissé kezd megváltozni. Tetszett az új technikám. A tűz nyers ereje, mely úgy éget, hogy az már fáj... jó tudom nem voltam valami jó körülíró, de hát mégiscsak teljesen toppon most. A szám kissé zsibbadt, és lihegtem. Leültem a földre, de csak agy kicsit tudtam pihenni. Mikor meghallom Gengetsu hangját mögülem, kiáltok egyet meglepődöttségeben.. még szerencse, hogy nem voltam olyan hangos, mert akkor biztos az egész klán nevetett volna egy jót. No mindegy.. kutakodva keresem Gengetsut ám nem látom. Ahogy látom nem csak én hallottam. Lehet hogy ez az izé itt a fülembe szólalt meg? A Headset vagy mi. Hm... kitudja. Mindenesetre ahogy utasított elindultam a sátrak felé, de azért odaléptem Narahikohoz, ha látom.
- Na hogy sikerült? Tanultál valami jót? - kérdezem tőle mosolyogva, majd ha válaszol pozitívumot odanyújtom tenyeremet - Egy pacsit megérdemelsz.
Nevettem egy jót, ha adott egy pacsit, ha nem akkor megvontam a vállamat, és vállon veregettem. Boldog voltam, és semmi sem ronthatja el kedvemet. Mindaddig míg nem hallottam meg, hogy kazuma eltűnt. miután elküldtek minket egész végig ezen agyaltam, így nehezen aludtam el. másnap mikor felkeltem Gengetsu parancsára a többiekkel együtt kimentem és kissé szorongva figyeltem mit mond vezetőnk.

// Elnézést a hosszú inaktívságért!//

Miután a többiek szétszeleltek én ott maradtam Gengetsu klónjával. Azt hittem itt fogunk maradni a mezőn, de nem. Gengetsu, nagy meglepetésemre, bevezetett a sátrába, ami szinte üres volt csak alapvető dolgok voltak benne. Gondoltam, hogy Gengetsu nem egy olyan shinobi, aki nagyon sok élvezeti eszközt tart meg magának, de azért ez az üresség mégis meglepő volt. Nem sokat vártunk kézpecséteket formált és a tenyerét lecsapta az asztalra. Ezután egy kis szőrös lény jelent meg kaszával a kezében, melyet én menyétnek gondoltam bár nem voltam benne biztos. Volt nála egy hatalmas tekercs is. Egy rövid szóváltás, ahol a menyét szerintem elég erősen beszélt Gengetsuval, ahogy én soha nem mertem volna, eltűnt. Nagyjából tudtam mi történt itt, de nem tudtam mire a tekercs. Lehetséges Gengetsu ezt észrevette rajtam, mert azonnal elkezdett magyarázni. Először nem teljesen értettem a mondandóját, de ahogy telt az idő felfogtam nagyjából az egészet. A lényeg, hogyha a tekercsre rányomom a véremet, akkor egy szerződés alakul ki köztem és a menyétek között. De ez nem egy egyszerű szerződés volt, hanem egy vérszerződés. 
Ahogyan Gengetsu mondta elvettem tőle a kunait, megvágtam az öt ujjamat a jobb kezemen, megvártam még véres lesz az ujjbegyem és rányomtam a tekercsre, ahol miután elvettem a kezem, ott volt az öt pont. Gengetsu ezután elvette a tekercset és belekezdett abba a magyarázatba, hogy a jutsut hogy kell kiviteleznem. Miután elregélte és kiadta a parancsot, kiment a sátorból.
Tehetetlenül álltam ott pár percig. Még először fel kellett dolgoznom az anyagot melyet leadott. A lényeg, hogy a vérszerződés által képes vagyok kapcsolatot létesíteni a menyétekkel. Természetesen az okosabbik fajtával. És miután a kapcsolat megvan meg tudom idézni. Na most először a kapcsolatot akartam létesíteni természetesen de beugrott, hogy nem tudom a kézjeleket. Ez lett a legnagyobb probléma. Jó pár percet kellett gondolkodnom mire vissza tudtam emlékezni rájuk. Hogy el ne felejtsen az ujjammal a földbe beleírtam, hogy melyikek kellenek. Ezután leültem a földre, becsuktam a szemem és elkezdtem keresni a kapcsolatot. Nem tudtam mikor fogom megérezni, de biztos lesz valami jele szóval vártam. Vártam arra, hogy ez a jel előjöjjön, de semmi. Gondoltam ha elkezdem a technikát, majd akkor létesül egy kapcsolat. Ezért chakrát gyűjtöttem, kézpecséteket formáltam és lecsaptam a kezem a földre.
- Kuchiyose no jutsu! - 
Nem éreztem semmi pedig nagyon figyeltem és amikor ez megtörtént tudtam, hogy nem lesz semmi és nem is lett. Egy kis időre kétségbe estem, de rájöttem, hogy muszáj lesz továbbhaladnom. Nem tűrhetem el, hogy kudarcot valljak a testvéreim előtt. Még nem. Ilyen gondolatok után, összeszedtem magamat és újra keresni kezdtem a kapcsolatot. Most mélyebben, mint az előbb és jobban figyelve bármire. Kevés idő után sikerült felfedezni valamiféle új érzést. Mintha egy életet találtam volna. Nagyon megörültem neki, hogy végre találtam valamit. Nem vesztettem el az önuralmamat, a kapcsolat megmaradt. Újra megformáltam a kézpecséteket és lecsaptam a tenyerem a földre. Azt vártam, hogy megjelenik egy menyét, de ehelyett semmi nem jelent meg. Nem tudtam miért, de nem sikerült az idézés. Nem mondanám, hogy szomorú voltam inkább meglepődtem, pedig a kapcsolat megvolt. Újra átgondoltam, hogy mit csinálhattam rosszul, de nem jutottam semmire. Végül eszembe jutott amit Gengetsu mondott a Yin és Yang chakráról. Gondoltam megpróbálom még egyszer, de most jobban koncentrálom a chakrámat. Először elkezdtem a chakrámat koncentrálni. Miután összegyűlt elég chakra, legalábbis amit elégnek gondoltam, akkor megvizsgáltam, hogy él-e a kapcsolat, megformáltam a kézjeleket és lecsaptam a tenyerem.
- Kuchiyose no jutsu! -
Most éreztem, hogy sikerült. Még nem láttam, de éreztem, hogy sikerült. Miután elmúlt a füst megláttam, hogy tényleg sikerült. De ne higgyétek, hogy olyanra amilyenre számítanátok, hogy egy tízméteres, teljes páncélzatban levő menyétet, hanem egy kölyökmenyétet idéztem meg. De erre nem kudarcként tekintettem, sőt még büszke is voltam magamra, mivel legalább már egy ilyet sikerült megidézni. De valamiért nem voltam megelégedve. Nem ilyet kell megidéznem tudtam. Miközben ezen elmélkedtem eltűnt a kis menyét, amit nem is bántam mert nem tudtam volna mit kezdeni vele. Rájöttem, hogy az itt a hiba, hogy nem tudtam választani. Csak egy kapcsolat volt. De rengeteg menyétnek kéne lennie olyanoknak melyek ennél nagyobbak. Meg láttam azt is amit Gengetsu idézett és én is megidéztem volna szívesen bár nem volt valami megnyerő a stílusa. Mostmár megvolt a technika, a kézjelek, a chakra mennyiség még a menyét is, csak meg kellett volna találni, hogy melyik menyétet idézzem meg. Meg kell találnom a többi menyétet is a kapcsolatban. Gyűjtöttem egy kis chakrát, a következő idézéshez, de hirtelen elkezdtem émelyegni és összeestem. Rájöttem, hogy hihetetlen fáradt vagyok.
~ Folytatnom kell, nem adhatom fel! ~ gondoltam magamban.
Felálltam és újra kerestem a kapcsolatokat. Megint találtam egyet, de megint csak egyet. Tovább kerestem. Nem engedtem, hogy a fáradtság legyőzzön. Összeszedtem minden erőmet, hogy még jobban koncentrálhassak. Hirtelen, mint a csillagok az égen jelentek meg a jelek, a lehetséges kapcsolatok. Valamivel nem tudtam volna kapcsolatot létesíteni, viszont sok volt amivel igen. Nem tudtam mit tegyek, mert annyira örültem és izgatott voltam. Ez egyszerűen csodás volt. Tudtam kapcsolódni rengeteg élőlénnyel. Nem bírtam betelni vele egyszerűen. Körülbelül 20 percig álltam és figyeltem, de nekem csak pár másodpercnek tűnt. Ahogy visszatértem a valóéletbe, kinéztem egyet, mely valamiért különlegesen tetszett nekem. Nem tudom miért de tetszett. Ráálltam a kapcsolatra, chakrát gyűjtöttem, tudtam, hogy ez az utolsó esély, és lenyomtam a tenyerem.
- Kuchiyose no jutsu! -
Hirtelen megint feljött a füstfelhő. Miután eltűnt, szerintem én lettem a világ legboldogabb embere, mert ott volt egy kis fehért menyét a földön. Közelebb hajoltam és megkérdeztem, hogy hívnak? A menyét csak annyit felelt, hogy ő Yukino. 

//Kodo, mondta hogy egybe írhatom meg.//

Miután beszélgettem Yukinoval, legalább is megpróbáltam, éreztem, hogy ő lesz az én társam, legalább is reméltem. Még éppen ismerkedtünk, amikor Gengetsu szólt, hogy fel kell sorakoznunk sürgősen. Mondtam Yukinonak, hogy menjen majd ha kell hívom még. Amint elment én kifutottam Gengetsu alvóhelyéről és befutottam a saját sátramba. Elővettem a tekercseket és kipecsételtem minden fegyveremet. Elkezdtem őket elrendezni, ahogy már szoktam. A shurikentartókat a jobb combomra, a tantot a derekamra az övtáskámmal együtt és a katanát felraktam a hátamra. Utolsóként felraktam a nekem legtöbbet jelentő barna maszkot, amelyet minden klántag birtokol. Maradék cuccomat beleraktam a hátizsákba, amelyet feldobtam a hátamra és kifutottam. Felsorakoztam a társaim mellé és vártam a parancsot, hogy mi fog történni.
- Kodomo mi folyik itt, miért kellett ilyen hamar itt lennünk? - kérdeztem.

//A helyesírási hibáért és az esetleges rövidségért elnézést kérek.//

Néhány vissza nemtérő egyén kivételével a sátornál a csapatból mindenki ott volt a táborban, bár nem igazán érdekelt a Djuka csapat nagy része, azért Ame karcolás mentes visszatérése a tanulás után megnyugvással töltött el, bár a hívás, ha nem a fejünkbe vagy a fülesbe szólt, akkor nagy valószínűséggel talán a sziget barátságtalanabb tagjai, akár emberek is, meghallhatták, hiszen eléggé hangos volt. Felsorakoztunk és vártuk az ok kiderülését, hogy mért vagyunk itt, igaz nem igazán érdekelt, mégis mivel ez volt a parancs, így itt vagyok, még egy ásítás félét is elengedek, hogy kezd unalmassá válni, hogy eltűnnek és meglesznek emberek. ~ Minek aggódni miattuk, kiképzett shinobik, még ha csak genninek is.~ Nem igazán értettem, hogy tűnhet el valaki a tenger közepén ez egyszerűen lehetetlen, hacsak nem szívta fel egy fekete lyuk, ami ismét csak elképzelhetetlen, ami viszont felhívta a figyelmemet az a néhány bennszülött jelenléte volt és az, hogy nők és gyerekek elfogtak egy csapatot és csak egyikük menekült meg, ő pedig később a tanulása során sérül meg. Furcsa és érdekes a dolog, de aztán visszasüllyedek a korábbi érdektelenség állapotába. Pihenés jól hangzott, így miután végeztünk a beszéddel és elküldtek a környező erdőben megpróbálva visszaemlékezni a technikám összetevőire, tölgyfakéreg, nadragulya és csalán, majd amikor sikerült, találnom mindent, a nálam lévő chakra tekercsbe tároltam legalább 6 pecsétre valót, majd visszatérve a táborba Gangetsutól kérek papírt, amibe lepecsételhetem a hozzávalókat és ha megkaptam, akkor el is kezdem létrehozni őket a már megtanult pecsét technika segítségével. Ha kész vagyok, akkor lerajzolom a füzetembe a pecsétet, de egy kicsit módosítva és díszítve a magam szórakozására és ha ezt megunom még befejezem Améról készített skiccemet és ezután elvonulok a sátorba az sem érdekel, hogy Kodomo néhány társával Gangetsutól kér engedélyt, akkor amikor éppen térek vissza a sátram felé, így kihallgatom, hogy mit akarnak, majd le is lépek, mielőtt lebukok. Este még összepakolom és leltárt tartok a fegyvereimből, másnap keltenek, így álmosan, de készen az új csapatra, állok fel a sorba várva, hogy kik lesznek velem a megmaradottak közül.

Ame csak vigyorgott a párducra, ahogy fáradtan a földre omlott. A macska szemében a tűz ugyanúgy lobogott, ahogyan az övében, de úgy tűnt, ő is elfáradt. Ekkor a lány Gengetsu hangját hallotta, és felpattanva meglepetésében körbe fordult. Yoru is megmerevedett meghallva a hangot, szimatolva a férfi után. Munfu végül mosolyogva csóválta meg a fejét, és elindult vissza a táborba, az eligazításra. A tanulás okozta jókedv egy pillanat alatt eloszlott, ahogy Gengetsu a friss hírekről tájékoztatta a csapatot. Ame arcán aggodalom suhant át, kiváltképp a tengeren eltűnt Kazuma miatt. Valószínűleg a vitorlás korszakából örökölt beidegződése miatt, azonnal az ég felé fordította az arcát, és figyelte a tengeri szelet. Nem.. nem olyan volt az idő, ami indokolt volna egy ilyen eltűnést, nagyobb változást pedig iztosan észrevett volna az utóbbi időben. Ezért aztán teljesen egyetértett a tapasztalt Gengetsu véleményével. A bennszülöttekről szóló hír érdekesnek tűnt számára. Eddig nem is igen gondolt bele, hogy lakói lennének ennek a helynek, arra pedig végképp nem gondolt, hogy esetleg fel is lépnének ellenük. Végül Gengetsu elbocsátotta őket. Rettenetesen mozgalmas volt a nap, mind számára, mind a csapat számára, ezért Ame nem tiltakozott a pihenő ellen.. úgyis szeretett volna egy kis csendet, hogy végiggondolja az eseményeket. Mielőtt azonban elindulhatott volna, Kodomo bátyó előlépett, ő pedig mozdulatlanul maradt a helyén, csupán tekintete rezgett meghatottan és elragadtatottan, ahogy őt figyelte.
Testvére komoly szavaira Ame végül ünnepélyesen bólintott.
-Bátyám. Melletted állok. Most és örökké. A Djuka vér megvédi az övéit. -majd ő is Gengetsura függesztette szemeit, várva, hogy megkapják-e az engedélyt, vagy egy egészen más tervet kell majd követniük. Bízott Kodomoban. Már többször bizonyította, hogy képes irányítani a csapatot, épp ezért szerette volna ha engedélyt kapnak. Elméje kevésbé izgatott kis sarkában azonban ott dolgozott a hideg ninja szenvedély, mely csak a feladat előnyeit és hátrányait látta, s azt, hogy Gengetsu bizonyára már kiötlötte a megfelelő haditervet, melytől a testvérek épp most szeretnének eltérni.

Nehéz volt elaludni, noha Yoru egyenletes szuszogása otthonossá tette a sátor idegen légkörét. Sok gondolat kergette egymást a fejében. Menni akart, és maradni. Megfelelni a parancsnoknak, a vér hívásának. Tudta milyen egyedül lenni ott, ahol nincs egy szikrányi jóakarat, csak ellenség. Szinte fájt, annyira szerette volna biztonságban tudni az elveszetteket. Épp ezért próbált nyugalmat erőltetni a zsibongó gondolatok helyébe. Aludnia kellett, hogy másnap frissen, tettre készen ébredhessen. Először megpróbálta felidézni a tenger nyugodt hullámait. Ilyen közel a parthoz nem volt nehéz. Ez a kép... ez a csendes, finom zaj sokszor segítette már.. aztán a légzésére kezdett összpontosítani. Ahogyan azt egynémely jutsu esetében, most is jól használta. Néhány perc múlva már érezte ahogy gondolatai lassabbá válnak, s megnyugszanak. Majd észrevétlenül zuhant álomba.
Másnap akár Gengetsu, akár Kodomo keltette, az előző este ünnepélyessége villant elméjébe, s aszerint, precíz nyugalommal öltötte fel öltözékét, és felszerelését, majd símított végig a foltos bundán Yorut és ébresztve. Ahogy a macska felnézett rá, elszántságot láthatott a fiatal lány arcán, ki pár pillanattal később vele az oldalán kilépett a sátorból, Kodomot keresve tekintetével, s biccentve neki. Majd Gengetsut kereste tekintetével.
-Itt vagyok. Készen állok.

Amint befejeztem a tanulást, már fel is szálltam a hajóra ami végre elvitt a Nazo szigetre, ahol a többi Djuka társam harcol. Az út nem volt valami hosszú, de a tengeriszonyomon így sem könnyítette. A hosszú edzés miatt igen fáradt voltam, és az utazás nagy részét egy ágyban töltöttem, ahol pihentem, pontosabban aludtam. Habár a helységem nem volt valami komfortos és az erős szagok kissé irritálták a szaglószervemet, a szoba a célnak megfelelt. A hajó viszonylag nagy volt, mivel ez szállította az élelmet, illetve a felszerelést a harcoló Djukáknak. Nagy ládákba voltak elkülönítve az élelmiszer, illetve a ruházat.  Szerencsére az idő az pompás volt, így nem nagyon dülöngélt a hajó. Viszont nem sokáig élvezhettem az ágy melegét mivel pár óra elteltével megérkeztünk. Nagyon izgultam mivel már rég nem láttam a társaimat és maga a küldetés is elég nagy szinvonalú, a klánom jövője forog kockán. Amint lesétáltam a hajóról egy nagyot szippantottam a levegőbe, majd körbenéztem a szigeten, ahol egy komplett bázis volt kiépítve, ahol rengeteg társam csak úgy sürgött-forgott. Ezzel a lendülettel el is indultam feléjük, ahol kiszúrtam magamnak egy igen karakán felépítésű embert és tudtam, hogy ő lesz az emberem.
- Üdvüzletem! A nevem Djuka Mizuri és szolgálatra jelentkezem.
Ekkor láttam, hogy társaim éppen térnek vissza a bázisra és több embert is felismertem közülük. 
Mint ahogy, megtudtam a férfi, Gengetsu tájékoztatásából a szigeten történő hadi események jelenlegi álláspontját, valamit, hogy több társaim is fogságba esett. Ekkor Kodomo egy új csapat felállását javasolta, és az én nevem is elhangzott. 
Nagyon boldog voltam, és izgatottan várom a további eseményeket. Éjszaka nem igazán tudtam aludni, elvégre ez al eső háborús küldetésem. Megtisztelve érzem magam, hogy én is itt harcolhatok, mindent belefogok adni, hogy büszkék lehessenek rám a többiek.  


Reggel kicsit fáradtan keltem, hisz keveset aludtam, de az a tudat, hogy már én is itt lehetek, legyűrte a kómát és újult erővel várom Gengetsu utasításait.