Re: Nyolcas Kiképzőterep

**Akihiro Jaken** Szomb. Nov. 25 2017, 17:03

[Tobirama]

Az előző, rendkívül kimerítő edzéssel töltött nap végére már ahhoz sem volt erőm, hogy elvánszorogjak a legközelebbi padig, és ott hajtsam álomra a fejemet, így ezúttal a föld szolgált alvóhelyként nekem – igazából nem is először sikerült úgy kiütnöm magamat edzéssel, hogy ott végeztem.
Másnap reggel a hűvös időjárás ébresztett. Amikor felébredtem a Nap már az égen járt, így szemeimmel azonnal hunyorognom kellett, s kezemet is eléjük emeltem, hogy kicsit hozzászokhassak a fényviszonyokhoz.
Lassan felültem a földről, egy nagy ásítás kíséretében megvakartam az államat, végül feltápászkodtam és leporoltam magamat, a műveletsort pedig egy nyújtózkodással zártam. Derékra helyezett kezekkel néztem körbe a kiképzőtéren, majd egyszerre csak elsiklott valamin a tekintetem. Visszakaptam szemeimet oda, ahol a padon mintha ülni véltem volna valakit felfedezni, s Amikot láttam meg. Testem egésze megdermedt egy másodpercig. Hát igen, az előbb végignézte ezt az egészet, ahogy mint valami őslakó feltápászkodok, ásítgatok és nyújtózkodok össze-vissza. Kííínos… És vajon mennyit várhatott arra, hogy felébredjek? Meg... meg… hát nagyon remélem, hogy nem kezdtem horkolni.
Lányos zavaromban azt sem tudtam, hogy hogyan kéne megállnom előtte, vagy köszönnöm neki, így csak furcsábbnál furcsább mozdulatokat téve, tekintetemet pedig ide oda kapkodva álldogáltam. Szent ég… Ennyire képtelen lennék nem beégetni magamat a nők előtt?

Zavaromat végül Amiko törte meg, amikor odajött és köszönt nekem. Egy „Jó reggelt”-el viszonoztam én is a köszönést, majd megmutattam a jutsu megtanulásában elért eredményeimet, és egészen sikerült meglepnem ideiglenes mesteremet. Ismét dicsérő szavakkal illetett, én pedig megint csak belepirultam ezekbe, de nem volt időm túl sokáig büszkélkedni, ugyanis azonnal rátért egy új jutsura. Amikonak egy igen hirtelen tett mozdulattal sikerült meglepnie, amikor is egy kunai kést előrántott, s azt hihetetlen gyorsasággal a torkának nyomta. A penge megállt, majd pedig elkezdett megrepedezni a nyaka környékén lévő rész, s por hullott alá. Valamiféle észrevehetetlen föld burkot vont maga köré?
Mint kiderült, ez a technika már többször is megmentette az életét, életveszélyes helyzetekből pedig én sem szenvedtem hiányt – pláne most, hogy Chuunin lettem -, így egy ilyen technika teljes mértékben csak a hasznomra lehetett.
A földburkos kérdésemre azonnal meg is kaptam a választ, mesterem elmagyarázta a technika lényegét, nekem pedig azonnal felcsillant a szemem, és igen csak lelkessé váltam.

Nem is akartam teketóriázni, azonnal hozzáfogtam a munkához. A kézpecséteket, amiket Amiko mutatott jól megjegyeztem, majd neki is kezdtem a chakra koncentrációnak.
Lehunytam a szememet, majd egy perc múlva a kézjelek sorozatát létrehozva megpróbáltam Amiko utasításai alapján a lehető legtökéletesebben elvégezni az első próbálkozást. Szinte semmi eredménye sem volt a próbálkozásnak, legfeljebb némi port kavartam fel magam körül, így tehát úgy döntöttem, hogy lépésekre bontom a technikának a megtanulását.

Mindenek előtt, a chakraburok létrehozását akartam a lehető legjobban elsajátítani úgy, hogy minél jobban a bőröm felszínén legyen. Még nem állt olyan szinten a chakra kontrollom, hogy könnyedén elvégezhessem ezt a műveletet, így hosszú tanulási folyamatra kellett készülnöm. Napokkal számoltam, már csak ennél a résznél, de ez a gondolat egyáltalán nem szomorított el. Elvégre hogyan léphetnék egy magasabb szintre véres veríték nélkül?
Mint az korábban már kiderült számomra, a meditáció nagyon fontos szerephez jut az edzéseimben, hiszen annak a gyakorlásával sikerül minden egyes alkalommal feljebb tornásznom koncentrációs készségemet. A koncentráció pedig elengedhetetlen, pláne ha ilyen magas szintű technikát igyekszik elsajátítani az ember. Egy A szintű Doton technika már nem gyerekjáték, a Chogoremuval is rendesen meggyűlt a bajom, de csak sikerült átlendülnöm a nehézségeken.

Nagyjából egy órányi meditáció után nekiláttam a chakraburok létrehozásának a bőrömön. Testemben intenzíven keringetni kezdtem az energiákat, majd azt megpróbáltam kibocsátani és megtartani a testemhez legszorosabban fonódó mezőben. Az egyetlen, amit elértem, hogy felkavartam a port a lábaim körül. Ez azonban igazából csak segített, mert így pontosan tudtam, hogy magamhoz milyen közel tudtam létrehozni a burkot, ezáltal pedig jobban tudtam vizualizálni a chakrát magam körül.
A következő próbálkozások mind arra mentek rá, hogy ezt a távolságot szinte nullára csökkentsem. Ezzel el is pepecseltem egy jó három órát, de a végén már kifejezetten jól álltam. Eddig azonban csak egy burok volt körülöttem, azzal fel kellett vennem a testem alakját. Ami pedig igazán nehéznek bizonyult, az ez volt. Órákon keresztül igyekeztem létrehozni a megfelelő chakraburkot a kezem körül, teljesen rám is sötétedett, de semmire sem jutottam. Csaknem egy egész napot ezzel töltöttem el, de nem volt eredménye, nem tudtam a testemre igazítani.

Másnap reggel viszonylag későn érkeztem meg a Kiképzőtérre, mert egy igen kiadós alvással pihentem ki kényelmes ágyamban még a Fusha no Jutsu edzést. Mikor megérkeztem, arra az elhatározásra jutottam, hogy testrészenként kell begyakorolnom a technika ezen részét, hogy minden egyes pontra nagyobb koncentrációm juthasson, majd ha már külön-külön jól mennek, összeillesztem az egészet, mintha egy teljes páncélzatot vennék fel darabonként.
A már szinte rutinszerű meditáció után először a jobb kezemmel próbálkoztam. Magam elé emelt kezem tenyerét az arcom felé fordítottam, majd azt bámulva olyan heves koncentrációba kezdtem, hogy még a fejem is belevörösödött. Szinte láttam magam előtt, ahogy egy kékes aura körbeveszi és rásimul. Ezt követően lassan elkezdtem a chakrámat kiereszteni a testemből, és próbáltam vele bevonni a kezemet, mintha csak valami máz kerülne rá. Ezúttal a Doton chakrát is belekevertem a gyakorlásra, mert mivel most kisebb felületen próbáltam létrehozni a technikát gondoltam talán sikerül ezzel is, plusz így legalább láthattam, hogy pontosan hol sikerül létrehoznom a burkot.
Természetesen nem sikerült tökéletesre, de nem is nevezném csapni valónak. A kezemet egy porfelhő vette körbe, ami kicsivel a csuklóm alá ért, s ott keringett a levegőben. Néhol egy-egy szemcse elhagyta a felhőt, de a nagy részét sikerült egyben tartanom. Újabb próbálkozások hosszú sora következett, amikben sikerült egyre kisebb és kisebb felületre sűrítenem a porszemcséket. Több óra után már elértem azt, hogy az ujjaim közötti rés is jól láthatóvá vált.
Ekkor tartottam egy kisebb pihenőt, ettem egy keveset, majd tovább folytattam a gyakorlatot.
Ismét számtalan kimerítő próbálkozás után a nap végére elértem azt, hogy a föld tökéletesen rátapadt a kezemre, annak a formája is teljesen egészségesnek tűnő maradt – igazság szerint annyi volt a látszólagos különbség egy sima kéz, és az én jelenlegi kezem között, hogy ez sokkal barnább volt. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy olyannyira megkeményítettem ezt a kérget, hogy nem bírtam megmozdítani a kezem egyetlen porcikáját sem.
Ez volt tehát az, amiről Amiko beszélt. A mozdulataimmal együtt folyamatosan formálnom kell ezt a burkot, így tehát miután megtanultam a technikát, azután is rengeteget kell majd gyakorolnom, hogy bármikor rutinszerűen alkalmazhassam.
Még néhányszor létrehoztam ezt a kőkemény, szilárd burkot a kezem körül, hogy minél jobban begyakoroljam, és holnap ebből indulhassak majd ki, majd hazaindultam.

Másnap reggel, amikor visszaértem a Kiképzőtérre azonnal hozzá is láttam a gyakorláshoz. Jól bejáratott séma: meditáció, majd rengeteg próbálkozás. Lehet, hogy kellene valamilyen alternatívát találnom technika tanulásokra? Biztos van valamilyen hatásosabb módszer! Na mindegy, ez már jól bevált, egyelőre maradok ennél.
Órák hosszat foglalatoskodtam azzal, hogy tudjam mozgatni az ujjaimat, de még mindig túlságosan szilárd volt a burok. Lehet, hogy segítséget kellene kérnem Amikotól? Nem, nem… magamtól kell rájönnöm a technika nyitjára, vagy nem ért az egész semmit. És amúgy is instrukciókkal kezdte az egészet, ennél többre már nem kellene, hogy szükségem legyen. Gyerünk Jaken, csak idő kérdése, és menni fog!
Lehunytam a szememet, kizártam mindent az elmémből, s néhány percig nem gondoltam másra, kizárólag a kezemet körbevevő „palástra”. Vettem egy mély levegőt, egy-két másodpercig benntartottam, majd ahogy szépen lassan kieresztettem felnyitottam a szememet is. A korábbi frusztrációm a sikertelen próbálkozások miatt eltűnt, s teljes nyugodtsággal meredtem jobb kezemre. Ahogy chakrám keringetésének intenzitását megnöveltem, elfogott egy bizsergető érzés a jobb kezemnél. Tudtam, hogy eljött a pillanat. A kezem egyre jobban elbarnult, ahogy létrehoztam a páncélt. Igyekeztem ezúttal jóval lágyabban létrehozni, nem a keménységére, hanem a mobilitására összpontosítva úgy, hogy a burok kövesse ujjaim mozgását. És láss csodát, sikerült! Végre tettem egy nagyobb lépést a cél felé, ez pedig azonnal feldobta a hangulatomat. Jobb kezem sötétbarna színben pompázott, mozgékonysága pedig pontosan olyan volt eredetileg. De vajon mennyire sikerült megkeményíteni a burkot? Egy hirtelen ötlettől vezérelve bal kezemmel előhúztam egy kunait, majd megpróbáltam vele megvágni a tenyeremet, viszonylag erősen. És láss csodát, ez is sikerült! Mármint nem a védelemhez megfelelő keménység, hanem a kezem megvágása. Áucs! Viszont a vágás mélységéből ítélve viszonylagos védelmet már most is adott a páncél, mert anélkül ennél sokkal nagyobb vágás lenne most a tenyeremen. Folytattam volna a gyakorlást tovább, de elő kellett vennem egy kis kötszert, és ellátnom vele a sérülésemet. Vajon alapból is ilyen hülye vagyok, vagy csak akkor, ha egy nő nézi amit csinálok? Na mindegy.

Miután elláttam sérülésemet újból belekezdtem a technika kivitelezésébe. Valahogy össze kellett illesztenem a korábban elért keménységet, és a most elért mobilitást. És ezt mégis hogyan érhetném el…? Hát persze, hogy rengeteg próbálkozással! Nem is akartam tovább tökölni, minden energiámat belefektettem a gyakorlásba, a nap végére pedig sikerült is elérnem, hogy a kezem mozgását lekövető, igenis kemény burkot sikerült létrehoznom. Ezt már nem olyan drasztikus módszerekkel teszteltem, mint a legelső alkalommal, hanem egyszerűen próbáltam megszúrni a kunai hegyével az ujjamat. Nos igen, a nap folyamán ez is jelentősen csökkentette a testemben keringő vér mennyiségét, de végül csak sikerült immunissá válnom a saját hülyeségemre.
A jobb kezemmel tehát megvoltam. Az ujjaktól az alkar feléig. Ez vajon hány százaléka lehet a bőröm teljes felületének? Öt? Három nap alatt? Csodás, ha megtartom ezt a tempót, akkor még ebben az évben végezni fogok!

Nem akartam már tovább húzni az időt, így elhatároztam, hogy aznap éjszakázni fogok. Eddig kétszer is hazamentem aludni edzés közben, a végén még elkényelmesednék! A jobb kéz után a bal kézen létrehozni a technikát gyerekjáték volt. Körülbelül két óra alatt sikerült eljutnom oda, hogy mindkét kezemen egyszerre, az ujjaimtól a vállamig létre tudtam hozni a páncélt. A hold ekkor már magasan járt, az idő is átfordult hűvösbe, de még nem indultam haza. Még órákon keresztül tökéletesítgettem a kezeimen a jutsut, hogy a lehető legerősebb páncélt kapjam, ami hozzám simulva leköveti a mozgásomat, majd végül úgy éreztem, hogy elértem aznap éjjel a kitűzött célt. Hulla fáradtan fordultam hátra a mögöttem lévő kijárathoz, majd… Jesszus, az a Nap?! Igen, talán kicsit elragadtattam magamat.

Már inkább haza sem indultam, hanem olyan eszközhöz nyúltam, amelyhez sosem volt szokásom. Táskámból elővettem egy energiapirulát, azt bedobtam a számba, majd ráharaptam és lenyeltem. Igen hamar megéreztem a szer hatását, testemben szétáradt az energia, én pedig teljesen frissen próbálkozhattam tovább a technikával.
te szent ég, mennyire ki leszek ütve, ha elmúlik a szer hatása! De mindegy is, ez majd a jövőbeni Jaken dolga lesz.

Az elkövetkező három órát azzal töltöttem, hogy a két karomról továbbterjesszem a burkot egészen a mellkasomig, majd lefedjem vele a teljes felsőtestemet. A mellkasi résznél való első egynéhány próbálkozás nem volt túl kellemes, sajnos előfordult, hogy túl merevre alkottam a páncélt, így nem tudtam levegőt venni. Fuldokolni pedig egyáltalán nem jó dolog! Ilyenkor mindig egyből feloldottam a technikát, majd kissé számat húzva újból próbálkoztam.

A három óra végül ötté nőtte ki magát, amikorra is sikerült megfelelően megkreálnom a technikát az egész felsőtestemen. Pont mikorra kész lettem, teljesen el is múlt a pirula hatása, én pedig még valahogy eltámolyogtam a legközelebbi padig, amire felfeküdtem, majd aludtam egy jót.
Mikor onnan felkeltem a Nap magasan az égen járt, pedig azt vártam, hogy olyan sokat fogok aludni a kimerültségtől, hogy bőven az éjszakában ébredek. Vagy várjunk csak… lehet, hogy már másnap van?! Igen, határozottan. Amikor lefeküdtem, a Nap nyugathoz volt közelebb, most pedig keleten van.

Gyorsan felugrottam a padról, s azonnal hozzáfogtam a gyakorláshoz. Nagyon fel voltam frissülve, így teljes erőbedobással próbálkozhattam. Órák hosszat igyekeztem a lábaimon megfelelően létrehozni a páncélt. Igazándiból már egészen jól ment az egész. A szilárdságra, a nyomásra és a mozgékonyságra is már egészen ráéreztem, amikor a karjaimon és felsőtestemen próbálkoztam, most már csak a lábamhoz kellett igazítani a formát.

Fárasztó munkával végül sikerült ezt is elérnem. Feloldottam a technikát, majd még egyszer létre akartam hozni. Már rutinszerűen mutogattam el az egy életre az elmémbe égett kézjeleket, s a barna burok testemen végig kúszva épült szép lassan fel. Arcomon is felkúszott, s mire a nagyjából egy perces létrehozási idő véget ért, fejem búbjától a talpamig beborított a páncél. Megmozgattam kezeimet, s lábaimat, köröztem a nyakammal, nagy, mély levegőket vettem. Minden pontosan úgy történt, mintha a burok ott se lett volna. Széles mosolyra húztam a számat, s nyugtáztam magamban a sikert. Tudtam jól, hogy ezt a technikát mindig lesz hová fejlesztenem – leginkább a kivitelezés tempójában -, de jelen helyzetben annak kellett örülnöm, amit elértem.

Egy végső teszt azonban még hátra volt. Ezúttal jobb kezemmel rántottam ki a kunait a tartójából, s bal tenyerem volt a vágás célja. Összeszorított fogakkal vártam az esetleges fájdalmat, de semmi sem történt. Igen, valóban sikerült!

Még sötétedésig gyakoroltam a technikát, amíg volt hozzá energiám. Többször is feloldottam, és ismét létrehoztam – hol hosszabb, hol rövidebb ideig magamon hagyva - a páncélt, hogy a lehető legjobban menjen a jutsu, és felmérjem, hogy nagyjából mennyire gyorsan meríti ki a chakrakészletemet. Büszkén indultam haza, s vetettem be magamat az ágyba. Megint hihetetlenül kifáradtam, de másnap reggel korán keltem, hogy minél előbb a Kiképzőtérre érhessek, s még Amiko előtt ott legyek. Mielőtt megmutattam volna neki, hogy mire jutottam, a biztonság kedvéért még létrehoztam néhányszor a technikát, hogy a lehető legjobban menjen és berögzüljön az egész, majd pedig az egyik padra leülve vártam mesteremet hogy megtartsam a bemutatót. Remélem, hogy nekem nem szúr bele egy kunait a torkomba, abban azért nem vagyok teljesen biztos, hogy azt túlélném!

**Senju Tobirama** Szomb. Dec. 02 2017, 02:18

/Jaken/

Egész napos edzéseid kifizetődtek. Többnapos szenvedésed a technikával sikerre juttattak, sikerre, melyet a kitartásodnak köszönhettél, mely megmutatja, mennyire is érdemelted meg rangod. Egy chunninnak ugyanis fontos, hogy meglegyen a kitartása, a sikert hajhássza akár a saját élete árán is, a küldetést elvégezze, bármi áron. Ennek szellemében hajtottad végre edzésedet is, hisz nem álltál meg, csináltad éjjel, s nappal, látástól vakulásig. Még az általad ritkán fogyasztott táptablettákhoz is hozzányúltál, hogy képes legyél kitolni határaid. Dicséretes ez a hozzáállás, melyet ha a Hokage-sama látna, mindenképpen elégedett lenne. Fáradtságos, utolsó edzésed után pedig még arra is szakítottál erőt, hogy hamarabb felkelj, s megpróbálj tanítód elé vágni, mely sikerült is, így bemelegítésként egypárszor még el tudtad gyakorolni a technikád. Már épp indultál meg a kiszemelt pad felé, mikor a távolból megláttad közeledni a lányt. A még meglehetősen hűvös időben, egy műanyag pohárban meleg, gőzölgő teát szürcsölgetett, miközben feléd haladt. Megérkeztével természetesen neked is szögezte a kérdést.
-Jó reggelt! Nos? Mire jutottunk?- Várta bemutatód.
Mikor elvégezted a technikát, felhúztad magadra a földpáncélt, jól szemügyre vette, körbejárt, vizslatva tekintetével a jutsu minden pontját, miközben szürcsölgette italát. Majd kortyolt egy utolsót, s megeresztett kellemes, nagy sóhaja kíséretében lehelyezte azt poharastul, megszokott padjára. Keze eztán shurikentartójához közeledett, s három kunait húzott elő. Nem túl gyorsan, nem meglepni akart, ám nem is olyan lassan, hogy az már a rémisztgető, hatásvadász kategóriát súrolja. Egyszerűen és normál tempóval tette azt. Sejthetted, mi fog történni, ám az se gond, ha meglepett... feléd dobta a három kést. Laza, ám határozott mozdulattal, úgy ahogy azt kell. Egyenesen feléd száguldott hát mindhárom, s el is talált. Páncélod azonban nem lepattintotta magáról, hanem beleálltak. kettő mellkasra, egy homlokra talált be. A kunaiok kiestek az általuk ütött lyukból, s a lány prezentációjához hasonlóan, most is elkezdett peregni lefele belőlük a porszerű anyag. Ekkor viszont kissé talán elszállt a magabiztosságod, ugyanis szemeidre elkezdett folyni valami. Mint az hamar kiderült, a véred volt az. Nem nagy mértékben, csak épp hogy megeredt, s elkezdett folydogálni. Mikor ránéztél mellkasodra, láttad, hogy a kunai ahol leverte a páncélt, egy adott ponton be is talált. Nem túlzott mértékben, ám épp elég volt hogy a bőrt felsértse.
-Tökéletes! Úgy szuperál, ahogy kell neki. Persze fejleszthető gyakorlással, a határ szinte kitapinthatatlan, de ez is már bőven megvédte az életed. - Dícsérte meg technikád Amiko. -Ezzel viszont elérkeztünk utolsó jutsunkhoz. Úgy értesültem ismered a föld klón technikát, így ezzel sem lesz gond.- Lépett arrébb párat, s létrehozott egy földklónt.
A klón megtett jópár lépést tőletek. Úgy 20m távolságba ment el, mikor a lány egy kos kézjelet mutatott fel. Ennek hatása abban merült ki, hogy a klón, ott ahol van felrobbant. Egyszerűen szétvetette magát az anyag, melyből összeállt.
-A technika lényege...várjunk... tudod mit?- Zsebéből kihalászott egy lapot és tollat, majd miután leírta kívánt sorait, összehajtotta azt egy szoid vigyorral.. -Ebben lesz a technika magyarázata. Akkor nézed meg, amikor akarod. Azonban kíváncsi vagyok meddig jutsz ezúttal teljesen a magadra utalva. Nem lepődnék meg, ha mindössze látottak alapján utánam csinálnád egy kis próbálkozás után. Nem kell megijedni... nem túl bonyolult a technika.- Helyezte magát kényelembe a padon, arcán mosollyal.
Kezébe ismét visszatért teája, s hátradőlve figyelte a fejleményeket, miközben maga mellé lehelyezte azt a bizonyos lapot.

// Felírhatod magadnak a technikát, sikerült a tanulásod. Azonban itt az újabb. Amennyiben elakadnál a dolgokban, semmi gond. Ebben az esetben addig írd a posztod, míg rászánja magát a karakter, hogy használja a segédletet, s a következő posztban leírom, ami benne áll. Jó munkát! //

**Akihiro Jaken** Vas. Dec. 03 2017, 16:38

[Tobirama]

Reflexszerűen záródtak össze a szemeim még úgy is, hogy fel voltam készülve az életveszélyes tesztre. Légzésem kissé szaporább tempót vett fel, de rezzenéstelen testtel kiálltam a próbát. Mikor a fegyverek csörrenését hallottam a földön felnyitottam szemhéjamat, s ezzel egy időben éreztem, ahogy a vér lecsordogál a homlokomról, s a mellkasomon is seb nyílt. Lehetett volna jobb is a technika kivitelezése, de a fő hogy nem haltam meg, nem igaz? Mint azonban kiderült, bőven volt még fejleszteni valóm a technikán, ha erőteljesebb támadásokat is ki akarok állni vele.
Amiko nem húzta az időt, azonnal lépett is a következő technikára. A klónját odébb küldte, majd az egyszerűen felrobbant egy Kos kézpecsétet követően, a földet repeszként szétszórva.
Mesterem papírra vetette a technika magyarázatát, hogy ha kell segítség azt megnézhessem, de azt akarta, hogy ezúttal magam leljek rá a megoldás nyitjára. Kicsit eltöprengtem, s igyekeztem magamnak felvázolni az elvileg egészen könnyű technikát.
~ Amiko létrehozta a klónt, majd azt tetszés szerint fel tudta robbantani egy Kos kézjellel. A robbanócédulát is így lehet aktiválni, de azt ezúttal nem használt. A legvalószínűbbek azt tartom, hogy már magába a chakrába bele van kódolva ez a parancssor, amikor a klónt létrehozta. A klónt felépítő chakra a kézpecsét hatására aktivizálódik, egyfajta chakra magba sűrűsödik a klónon belül, majd amikor már elérte a megfelelő feszültséget, a mag szétpattan ezzel megsemmisítve a klónt is, előidézve a robbanást. A robbanócéduláknál is a pattanásig feszült chakra sűrűség a kulcs a pecsétben, amely már olyan instabil, hogy egy egyszerű Kos kézpecséttel aktiválni lehet. ~

Miután felvázoltam magamban a technika létrehozásának a menetét azonnal munkához is láttam. Mielőtt létrehoztam az első klónomat elkezdtem koncentrálni, vizualizálni magam előtt a létrehozni kívánt folyamatot. Elképzeltem magam előtt, ahogy a klónt felépítő chakra összesűrűsödik a testében, majd amikor aktiválom a technikát a folyamat lejátszódik, s én sikerrel jártam. Ezzel a vizualizációval igyekeztem beleprogramozni a chakrámba az elérni kívánt cselekvést. Több bonyolultabb technikánál is működött ez a módszer - elvégre így lehet a többszöri próbálkozáson keresztül úgymond „beidomítani” a chakrát, hogy azt tegye amit én akarok -, habár akkor mindig jó sokáig tartott a technikák elsajátítása. Reményeim szerint ez most nem így lesz.
Miután összeszedtem a gondolataimat elmutogattam a kézpecséteket és létrehoztam az első Iwa Bunshint. A klón odébbfutott, amikor pedig eléggé messzire ért megalkottam a Kos kézpecsétet. Az eredmény rosszabb volt, mint amit vártam elsőre, képmásom egyszerűen darabjaira hullott. Ennyivel azonban sosem lehetet eltántorítani a gyakorlástól, azonnal létrehoztam egy újabb klónt, és megismételtem a folyamatot. Az előző próbálkozásnál az összes chakrát elvettem a testtől, így azt már semmi sem tartotta össze, és még csak rendesen összesűríteni sem tudtam azt, így lett ez az eredmény. Most mindkét problémára több figyelmet fordítottam.
Ez már sokkal jobban ment, ugyanis a klón nem hullott szét magától – mondjuk robbanás sem volt, de na. Ebből tehát kiderült, hogy a chakrát még kisebb magba kell sűrítenem.
A harmadik próbálkozás előtt próbáltam még tisztábban elképzelni a szándékomat, s csak ezt követően csináltam meg a klónt. Képmásom lassú léptekkel sétált odébb, majd szembefordult velem. Én felemeltem kezeimet, s a klónommal folytatott farkasszem közben megalkottam a Kos kézpecsétet. Egy pillanattal később klónom darabjai szétrepültek egy nagyobb porfelhőt kavarva. A technika elviekben tehát megvolt, már csak a robbanás nagyságát kellett növelnem, mert ez az égvilágon senkit sem sebezett volna meg.
Kicsivel több chakra befektetéssel csináltam meg a következő klónt, hogy a robbanás is nagyobbat szólhasson, és így is lett. A repeszek repülési sebessége megnőtt, a durranás pedig egész hangos volt.
Ezt még három próbálkozás követte, amelyek sorra egyre nagyobbak és erőteljesebbek voltak. Az utolsó próbálkozásnál már éreztem a siker ízét, amikor a kézpecsétre hajlítottam ujjaimat. Számat egy félmosolyra húztam, majd megtörtént a robbanás, amibe még a föld is beleremegett. A lökéshullám belekapott fekete kabátomba, meglebegtette azt, majd a porfelhőből kirepült egy nagyobb kődarab, s az pontosan a lábaim előtt állt meg.
Elégedetten nyújtózkodtam egyet, majd Amikohoz fordultam: - Nos, ezzel is megvolnánk!

**Senju Tobirama** Hétf. Feb. 12 2018, 08:36

/Jaken/

-Hát.. hazudnék, ha azt mondanám kevesebbet vártam...- Állt fel, s sétált oda hozzád, kezében a papírral.
Megállva előtted széthajtogatta a lapot, hogy megmutassa mi is van benne, ám mikor az eléd tárult teljesen üres volt.
-Még szerencse, hogy nem voltál erre utalva, hm? Na jól van... akkor mára ennyi, aztán még úgyis találkozunk. Neked se árt egy pihenés azért. További szépeket!- Indult el azzal hazafelé a lány egy búcsúzóul hátrahagyott mosollyal arcán.
Intenzív képzésben volt részed, elég rövid idő alatt tanultál meg nem kevés technikát, nem kis igénybevétele volt ez chakrahálózatodnak, s senki se okolt volna akkor se, ha a következő egy-két napot teljes mértékben átalszod. Bár lehetséges, hogy az nem a te stílusod lenne, elvégre mindig van egy következő lépcsőfok, nem igaz? A shinobik világában nem sok esély van arra, hogy valaki csak úgy egy szünetet tudjon tartani, de legalábbis nem jár vele túlzottan jól. Akárhogy is, talán holnap már élesben is ki kell próbálnod újdonsült képességeid, vagy az is lehet, hogy csak hetek múlva.
Néhány napra rá, egy tájékoztató gyűlésen, melyet a chunninoknak és jouninoknak tartottak, hallottad, hogy a nemzetek a béke jeleként megrendezik a chunnin vizsgát, már elég régóta az első igazi, nemzetközi vizsgát. Talán ideje lenne a régi genintársakat, akadémiai osztálytársakat kicsit meglátogatni, felkészíteni, esetleg csak szerencsét kívánni nekik? Akárhogy is, Amikoval még többször volt esélyed összefutni, többek közt a gyűlésen is, ám küldetés nélkül töltött napjaid egyre szaporodtak... Igaz pénz miatt már nem kellett aggódnod, hisz mint chunnin havi fizetést is kapsz, azért egy kis akció sose árt, nem igaz?

// Szép tanulás sorozat volt, melyben intenzív tempója ellenére egy kis jellemjátékot is láthattunk, amely mindenképpen jó, s mint user is nagyon jól rájöttél a technikák lényegére, képes voltál megragadni a "magjuk" és megírni őket, jó példa erre az utolsó. Azonban a megbeszélt technikalistának itt most vége, ha gondolod írj egy zárót, bár nem kötelező. És akkor jutalmak...
-30 Chakra kalandra + 15 késésre, azaz 45 Chakra
-Amiko, mint NJK teljes körű irányítása, élményekben való felhasználása, későbbi játékokban való szerepeltetése. (Ott persze mesélői irányítással.)
-Valamint persze a technikát is felírhatod adatlapra, de még egy D szintű jutsut választhatsz a késésre és a szép munkára való tekintettel, amely nem haladhatja meg a 130Chakrát követelményben. //
További jó játékot és grat az S-hez! ^^

**Akihiro Jaken** Kedd Feb. 13 2018, 21:54

//Tobirama - Záró-kezdő poszt//

A technikát sikerrel elsajátítottam, s elégedetten fordultam Amikohoz. Ő hozzám lépett és megmutatta mi szerepelt a papíron… vagyis inkább, hogy mi nem. Igencsak megdöbbentett, de rendkívül büszkévé tett, hogy kinézte ezt belőlem. A lány elbúcsúzott tőlem, majd egy igéző mosollyal az arcán távozott.
Amikonak egyébként igaza volt. Rám fért a pihenés, nem is kicsit – most hogy végeztünk a technikákkal amikre meg kellett tanítania valahogy megcsapott a fáradtság, szinte már támolyogtam. Hazatérve azonnal bevetettem magamat az ágyamba, s ki se mozdultam onnan az elkövetkező tizenkét órában. Nos igen, kár volna tagadni, hogy az az egyik kedvenc helyem a földkerekségen. Ha onnan sikerül valahogy kikászálódnom – szerencsére itt van nekem Kenji, hogy ha kell akár ki is robbantson belőle – akkor nálam elkötelezettebb shinobit nehéz találni a Kiképzőtéren, de addig nem tudok másra gondolni, csak és kizárólag a szunyálásra. A második napot még csak-csak eltöltöttem otthon, de utána már nem tudtam mit kezdeni magammal – bármennyire is jól hangzik, csak az ágyban maradni nem lehet, még az olyan veterán alvóknak sem, mint én -, így azon gondolkodtam, hogy máris visszatérek az edzéshez.
Ami egy kis izgalmat csepegtetett az életembe, az az első hivatalos chuunin-jounin gyűlésem volt. A gyülekezőkor igyekeztem Amikohoz közelebb férkőzni, elvégre Hatake Kakashin kívül szinte ő volt az egyetlen személy akit ismertem ott. Több információt is megosztottak velünk a gyűlés alatt, a legfontosabb viszont a nemzetek által közösen rendezett chuunin vizsga volt. ~ Na, most akár ott is lehetnék, ha nem kapom meg a háborús eredményeimért a chuunin rangot. Biztosan izgalmas lenne! ~ gondoltam ~ Vajon ott van Hiroto, Erisa, Koizumo vagy akár Dansei is? Nem láttam őket amióta… Nos, Koi egyszerre csak eltűnt, Danseit más csapathoz rendelték a fronton, Hirototól Erisával együtt elváltunk amikor üldözőbe vettük a Bijuukat szállító Kirigakureieket. Erisát pedig akkor láttam utoljára, amikor megküzdöttünk Yamival, ő ugyanis nem jött tovább. Mi lehet most velük? Hát igen. A helyzet az, hogy nem tudom, hogy van-e kiért izgulnom a chuunin vizsgán. Alig egy maroknyi embert ismertem meg azalatt a három év alatt, amit Konohában töltöttem, és velük sem nagyon tartottam a kapcsolatot. Ennyire az edzésre koncentráltam volna, hogy minden emberi kapcsolatot elhanyagoltam? Nos, ennek úgy tűnik voltak előnyei és hátrányai is, elvégre olyan erős vagyok, mint még soha! ~

A gyűlésen kívül többször is összefutottam Amikoval, s igyekeztem szóba elegyedni vele. Elhatároztam, ha csak néhányat is, de szerzek barátokat. Elvégre mi értelme a nagy erőnek, ha nincs kit óvni vele? Jó, lehet jönni az egész falu a családom dologgal, és ez így is van… de azért mégsem ugyanaz.

Az idő csak telt tovább és tovább. Nem kaptam küldetést, úgy tűnt hogy a háború végeztével egészen nagy lett a nyugi. Minden nap lejártam a Kiképzőtérre, hogy gyakoroljam a meglévő technikáimat, s csiszoljam a tudásomat - elvégre az ismétlés a tudás atyja - minden lehetséges téren. De idővel ez is unalomba fulladt. Igényem volt egy kisebb változatosságra, így elkezdtem törni a fejemet. Végül arra jutottam, hogy megpróbálom növelni az Iwa Bunshinok számát, amit létre tudok hozni. Akár csak egyel is. Elkezdtem gyakorolni, és végül kialakult bennem egy gondolat. Mi lenne, ha annyi ilyen masszív sziklaklónt létre tudnék hozni, hogy akár egészen nagy alakulatokkal is felvehessem a küzdelmet egyedül? Na az elég király lenne!
Így tehát kitűztem magamnak a célt, s már csak ki kellett gyakorolnom az új technikámat: a Tajuu Iwa Bunshin no Jutsut!

**Senju Tobirama** Csüt. Márc. 29 2018, 02:52

Jaken

// Elnézést a nagy késésért, a kompenzáció mikéntjéről kérlek keress meg, megbeszéljük mit tudok adni a késésre. //

Sok víz folyt le azon a bizonyos folyón, tán észre se vetted, de a friss újoncból már-már elfogadott teljes jogú Chunninná váltál. Mégis... volt benned egyfajta ösztön, vagy hívjuk inkább szükségletnek. Egy szükséglet, mely arra sarkalt, folyamatosan fejlődj, folyamatosan tanulj valami újat, vagy ha nem is újat, a meglévőt csiszold még egy kicsit. Egy shinobiban pedig tán utóbbi a legértékesebb. A technikák halmaza nagy fegyver tud lenni, ám csak akkor, hogyha képesek vagyunk őket alkalmazni is, nem csak létrehozni. Te, mint veterán, pontosan tudtad ezt, pontosan átláttad, hogy nem az nyer mindig, akinek a legpöpecebb a jutsuja, hanem az, akinek a legjobb a taktikája... A kirigakureiek százakat öltek azzal, hogy az akadémián tanult jutsujukat gyakorolták, s még csak nem is módosították, egyszerűen a mestereivé váltak. Persze ennél te már előrébb jársz, a szinted megköveteli, hogy legyen valami a tarsolyodban az eszeden kívül, talán ezért is gondolkodtál a tömeges földklón építésen. Bár a végére szánt célod hajmeresztően merész volt, alakulatok elleni klónsereget létrehozni nem oly könnyű..., ám ha egy efféle álmodozás sikerrel járt, a csatatéren bevetve minden esetben győzelmet és hírnevet hozott feltalálójának. Tán már hozzá is kezdtél a tervezésnek, vagy a gyakorlatnak, s mikor ezt nem csak megtetted, de egy jó ideje próbáltad már létrehozni a további klónokat, a kiképzőterep kerítésein kívül egy idegen női hang szólt feléd.
-Bal**sz...- Amennyiben megfordultál, egy nálad ránézésre valamivel fiatalabb, barna, hosszú hajú Hyuuga lányt láttál. Fejpántját hiába kerested, sehol se találtad, csak egy kendő volt fejére kötve, szemeit pedig tán nem kell részletezni..., körülöttük az erek épp húzódtak vissza. Majd kecsesen átszökkenve a kerítést, enyhén kioktató hangnemben kezdett rá. -Egy föld klón.. micsoda egy föld klón? Egy halom föld amiben ott a chakrád.. nos akkor elég ha több felé koncentráljuk a chakránkat és többet adunk bele összességében.. Húh de jó ötlet....ha el akarod baszni! Te most nem tömeggyártással akarsz előállítani valamit ember... Azaz lehetséges így is, de miután közszemlére tetted a tudatlanságod, inkább vegyük az alap módszert, amivel egy ilyet kezdeni lehet. Mi egy klón, egy elemi klón erényei közül a legidevágóbb? Hagyjuk, félek, hogy ez se menne... Képes elemi technikákat alkalmazni. Magyarán, ha egy bunshinba beletöltesz két adag chakrát, akkor ha azt azzal a céllal alkotod meg, hogy csináljon egy másikat, lesz két olyan klónod, amely egésznek mondható. Ha ezt megcsinálod kettővel, van négy egész klónod, ami jobb esetben egyszer-kétszer még újra is építi magát. Tehát... mi a megoldás, hogyan kellene ezt az egészet elkészíteni? Mi lehet az ősi titok, melyet meg kellene fejtened? Elárulom: Duplázd meg a befektetett chakrát ÉS hagyd, hogy a többi elvégezze, mivel egymagad nem leszel képes valószínűleg a büdös életben sem húsz felé osztani a chakrád...., de elnézve lehetséges, hogy a tíz is sok lesz. Mit nézel? Gyerünk, csináljad!- Hadarta el, előzőnél jóval kevésbé barátságosnak ígérkező edzőpartnered, s egyszerűen elkezdte figyelni a fejleményeket. Bár kérdés, hogy te ezt miképpen reagáltad le magadban...

// A tömeges földklón a fentebb írt művelet alapján fog először sikerülni, később kigyakorolhatod opcionálisan, hogy egyből nagyobb sereget idéz a karakter, ám ez jóval megterhelőbb is lesz számára, mint az alap verzió, mivel több felé kell koncentrálnia a chakrát, ami már nagyobb kihívás, ha precízebb műveletek kell létrehozni. A megtanulás (utóbbi plusszal együtt) egy nap alatt megvan. //

**Akihiro Jaken** Szomb. Márc. 31 2018, 18:28

//Tobi//

Nagy gyakorlásom közepette egy női hang csilingelését hallottam magam mögül. Csak épp nem a legszebb szavakkal illetett.
- Talán valami gondod van? – fordultam felé félig felvont szemöldökkel, amikor is megláttam a Hyuuga lány mandulaszín szemeit. A híres szemet a kidagadó erek keretezték – tehát a szemtechnikájával elemezte a gyakorlásomat.
Nem éppen barátságos módon belefogott a mondandójába. A sértegetés az ment neki. De még mennyire! Viszont azt be kellett látnom, hogy nem mondott hülyeséget.
- Nos… Khmmm… Köszönöm… - fordultam el a magyarázata után, majd ismét koncentrációba kezdtem, megfogadva a kioktatását. Kétszerannyi chakra befektetéssel hoztam létre két darab klónt, mint eddig, s a kézjelek után megalkottam azokat, egyből parancsba adva, hogy a chakratartalékaik feléből ők is végezzék el a műveletet. S azok meg is csinálták, amit meg kellett nekik, így egyből négy klón fogott közre.
~ Okéééé, nem volt hülyeség, amit mondott a csaj. A kérdés az az, hogy meddig tudom ezt fokozni? ~ gondolkodtam el azonnal a dolgon.
Azonnal hozzáláttam a további gyakorláshoz, habár meg kell valljam, eléggé zavarba hozott a fürkésző szempár. Belát vele a ruhám alá?
Ezúttal három klónt hoztam létre az ahhoz megfelelő mennyiséggel, hogy még ők is tudjanak egy másodikat is csinálni. Ez még jól sikerült, könnyedén osztottam háromfelé a kiáramló chakrámat.
A következő lépésben a három klónt háromszoros mennyiséggel akartam megtölteni, hogy ők is még kettőt tudjanak csinálni, ezáltal pedig kilenc klón jöjjön létre. Ez sajnos elsőre nem sikerült, nem méricskéltem és irányítottam megfelelően a chakrámat, így újból kellett próbálkoznom. Vettem egy nagy levegőt, koncentráltam, majd a lábamon keresztül a földbe juttattam a nagy mennyiségű chakrát, s létrehoztam a három klónt. Azok miután a földből szépen felépültek, s felvették az alakomat elismételték a műveletet, így a folyamat végén kilenc sziklából álló másom vett körbe.
~ Ezzel megvolnánk! Na de hová lehetne még fokozni ezt? Vajon mik határaim? A Hyuuga lány azt mondta, hogy még tíz felé sem tudnám osztani és irányítani a chakrámat. Úgy hiszem illene rácáfolnom! Mindenek előtt azt akarom kideríteni, hogy mi az a maximális mennyiségű klón, amelynek a létrehozására még megfelelő figyelmet tudok fordítani a normális chakramennyiség mellett. Az utóbbi időkben sokat fejlődtem, így reményeim szerint elég chakrám lesz ahhoz, hogy utána a beléjük ölt chakramennyiséget is fokozni tudjam, így a kihívást a megosztott figyelem és koncentráció fogja jelenteni. Lássunk is hozzá! ~
Egy nagy szusszanást követően testem minden pontjában mozgósítani kezdtem a chakrámat. Céltudatosan néztem szembe az előttem álló kihívásokkal, de tudtam hogy elboldogulok velük. Elvégre Chuunin vagyok, vagy mi a fene! A kézjeleket követően lehunytam a szememet, s a talpamon keresztül ismét a földbe vezettem a chakrámat. Ezzel a módszerrel sokkal kevesebb energia befektetéssel voltam képes létrehozni a másaimat, mint amikor a saját chakrámból kellet a földet is létrehoznom, s azt még én is tudtam, hogy bármennyit fejlődtem az utóbbi időben, képtelen lennék a kitűzött célt teljesíteni ha még az anyagot is nekem kellene létrehoznom.
A chakra tehát kiáramlott a földbe, majd azt tovább irányítva igyekeztem szétválasztani a teljes mennyiséget magam körül, összesen tizenöt részre. Ha már lúd, legyen kövér! Legalábbis ezt akartam – az én ludam viszont ha rajtam múlik akkor éhen hal…
A tizenöt klónból összesen hét lett. Akár elégedett is lehettem volna, mert eddig összesen csak hat klónt tudtam létrehozni önerőből, a saját módszeremmel, így máris tettem egy lépést a cél felé, de mégis elégedetlen voltam… Meg már szinte hallottam a Hyuuga sértegetését a fülemben… ~ Vajon még mindig figyel? ~ sandítottam hátra a vállam fölött, hogy ezt leellenőrizzem.
- Az utóbbi időkben rengeteg megpróbáltatáson estem át, ezért nagyon fáradt vagyok… Ez lehet az oka az egésznek – tárom szét karjaimat, s vonom meg a vállamat mentegetőzve, ha megjegyzéseket tenne, majd visszafordulok és folytatom a próbálkozásokat – De ez nem jelenti azt, hogy feladnám!
A procedúra órákon át folytatódott. Töretlenül próbálkoztam tovább és tovább és tovább. Fáradt, kimerült voltam, de nem hagytam abba a gyakorlást. Ha van igazán jó tulajdonságom, akkor az mindig is a kitartás volt. Egy-két rövidebb pihenőt is beiktattam, elvégre én sem vagyok egy gép, de ezeket követően mindig felálltam, és nyüstöltem magamat tovább. Nem törődtem a fáradtsággal, az olykor felmerülő kétségeimmel, az idő rohamos múlásával és a Hyuuga csajjal sem. Csak én voltam és az edzés.
Az eltelt órák után már éreztem, hogy sokat fejlődött a módszerem, ahogy a chakrámat és a figyelmemet egyaránt több részre tudom osztani. Mikor végre számos kudarc után sikerült a normális chakramennyiséggel létrehoznom összesen tizenöt klónt, elégedetten huppantam a földre, majd dőltem hátra szétterülve a füvön – amiből már nem volt sok körülöttem, mivel mindenhonnan Iwa Bunshinokat hoztam létre -, s hagytam hogy a nap sugara melengesse kicsit az arcomat.
~ Na ez kőkemény volt ~ gondoltam ~ Úgy hiszem a nehezén ezzel már túl vagyok, de azért még nem végzetem… ~
Öt perc múlva felültem, de még bőven kellett pihennem, hogy ismét a maximummal tudjak belevágni az edzésbe és a legjobbat hozhassam ki magamból, így egy nagyon hatásos eszközhöz fordultam – a meditációhoz.
Nagyjából egy órán át próbáltam azzal eltölteni az időmet, hogy a legmélyebb nyugalomban visszanyerjem az energiámat, de a Hyuuga csaj – amennyiben még ott volt – jelenléte nem könnyítette meg a dolgomat, mert eléggé feszélyezett, hogy mindig figyel. Igazából belegondolva, azok a szemek nagyon parák!

A meditáció végeztével föltápászkodtam a földről, leporoltam fekete kabátomat, felhúztam annak az ujjait a könyökömig, majd ismét mozgósítani kezdtem a chakrámat. Eddig egyszeres chakramennyiséggel összesen tizenöt klónt tudtam létrehozni, háromszorossal pedig hármat. Tisztában voltam vele, hogy esélyem sincs ezt a két nagy számot összekombinálni. Valahol középen kellett megtalálnom az egyensúlyt. Először a nagyobb hangsúlyt az általam létrehozott klónok számára fordítottam, a mérlegen ez került túlsúlyba. Tíz darab kétszeres chakramennyiségű klónt terveztem létrehozni, ezáltal a végén húsz klónt vett volna körbe.
Az első próbálkozás nem sikerült, én mindössze csak hét klónt tudtam megalkotni, egy szétesett miközben épült fel, egy pedig el sem kezdett létrejönni. Az újabb próbálkozásnál már nyolc sikerült, két próbálkozással később pedig már kilenc. Egy újabb rövid pihenőt követően pedig már létre is jött a tíz klón, amelyek szintén létrehoztak egy Iwa Bunshint.
Úgy gondoltam, hogy ez már egy igen szép szám. Nem is akartam ennél többet, de ha később majd növelni akarom ezt a számot, akkor be kellett gyakorolnom az egészet úgy, hogy most a mérleg a másik oldalára billenjen.
A nap a végéhez ért, az ég már átfordult sötétbe – egy éjszakázás ennek érdekében belefér!
Ezúttal az egy klón létrehozásánál az ötszörös chakramennyiséget tűztem ki célul, így minden egyes klón még négy másikat hozott létre. Egy kis számolás után ki is jön, hogy az összesen húsz klón létrejöttéhez így nekem négy klónt kell létrehoznom.
Munkához is láttam, s annyi chakrát fektettem bele az egészbe, amennyit csak bírtam. Egész éjjel csak gyakoroltam és gyakoroltam. Kezdetben a nagyobb chakratömegek kezelése még nem ment olyan simán, de minden próbálkozással jobbá váltam, s viszonylag hamar ráéreztem a dologra. Jól gondoltam korábban, ez a része könnyebbnek bizonyult számomra, mint a több felé osztott figyelmem, de nem bántam hogy sikerült úgy is kiszenvednem végül a húsz klónt, mert ezáltal fejlődik az ember!
A sok-sok próbálkozással tehát lépcsőzetesen haladva sikerült most is elérnem a kitűzött célt, így másnap reggel egy elégedett - de kifejezetten fáradt - félmosollyal pillantottam fel a pirkadó égre.

**Senju Tobirama** Szomb. Május 12 2018, 12:59

Edzésed elhúzódott, egész éjszaka kitartott, ám a Hyuuga mellőled nem tágított, csak többnyire szótlanul kísérte végig a történéseket. Fokozatosan növelted a klónok számát, melyek aztán hasonlóképpen tettek. Így lényegében egy láncot alkottatok, melynek első szeme te magad voltál, míg az utolsó a klónod klónja. Azonban hamar észrevehetted, hogy a klónjaidból szó szerint előbújó másolatok, már nem ugyanolyanok. Magad sem tudtad megmondani, ám jól érezted, hogy valami nincs rendben. Tán pont ezt látta rajtad, talán csak ismét kedve támadt okítani, de a lány felkelt a földről, majd kicsit kinyújtóztatva lábait a sok ülés után, megindult egy másolatod felé.
-Szóval... leesett már, hogy mire megy ki az egész? Azok a klónok a klónjaid klónjai... megmutatom.- Ért oda, s vette célba az egyik első kézből létrehozottat.
Egy ütést indított meg, melynek chakráját szabad szemmel is látni lehetett, mikor betalált. Miután klónod mellkasán úgy nyúlt át, mint tű a selymen, klónod által létrehozott másolataid is szétestek.
-Egy klónnak chakra kell, hogy létrejöjjön, de ahhoz is, hogy tovább létezzen. Egyfajta fenntartási költség.. Ahogy egy TV se csak akkor fogyaszt áramot, mikor bekapcsolod. Ez az eltartó energiaforrás a klónod lett, amely létrehozta a saját klónját. Könnyebb út? Igen, de vannak kompromisszumok, amiket így meg kell kötni a siker érdekében.- Ballagott oda eléd, s ült le veled szemben. -Relatíve, egy chuuninhoz mérten sok chakrád van. Tán néhány jouninénál is több. Azonban nem tudod irányítani normálisan. Pocsékolsz egy nagy csomót, ezért nem vagy képes egyszerre megidézni ugyanennyi klónt, holott az sokkal kevésbé lenne körülményes. Mikor volt utoljára olyan, hogy napokig edzetted csak a chakrakontrollodat? Akadémiásan? Genin időszakod elején? A chakrarendszered beállt arra, hogy jól tud gazdálkodni azzal a chakrával. Mostanra viszont nagyot nőttek a képességeid, nem ugyanaz már, százalékos arányban viszont ugyanannyit emészt fel egy-egy technika. Viszont ki mondta, hogy nem sikerülhet attól? A chakrakontroll az egy készség. Bárki bármikor fejlesztheti. Csak azért, mert egy random valaki odajön és azt mondja, mondj le valamiről, te meg is teszed? Mostanra összesítve legalább egy ötven klónt létrehoztál, de valószínűleg többet is. Gyakoroltad a technikát és akarva akaratlanul finomítottad... kigyakorolhatnád normálisan is. -Azzal állt fel, tárta szét karjait, tenyereivel az égnek.-Amúgy meg... lettél volna ennyire elszánt, ha azt mondom, csak gyakorold és gyakorold ugyanazt? A magadfajta kőagyúak az ilyen feladatokból hamar kihullanak. Na léptem.- Vonta meg vállát, majd egyszerűen csak eltűnt.
Ahogy jött, olyan hirtelenséggel ment, de legalább tanácsokat, útmutatást adott arra, hogyan is tovább. Ha a modoráért nem is, ezért hálás lehettél neki. Akárhogy is, a döntés a tiéd, finomíthatod a technikát, s tovább fejlesztheted, vagy elnapolhatod, hogy majd máskor meglesz...

// Késésért felírom a 20 TJP-t, választhatsz egy maximum D szintű jutsut, illetve növelheted súlyaid tömegét. //

**Akihiro Jaken** Szomb. Május 12 2018, 22:51

~ Huhh… Sikerült amit akartam. Rendkívül kimerültem, de elértem a kitűzött célt! ~ veregettem meg képzeletben saját vállamat, amikor is a Hyuuga csaj, aki végig figyelte az edzésemet – egyáltalán nem fura – ismét megszólított, s közben az egyik klónom felé vette az irányt. Egy meglehehetősen menő mozdulattal lyukat ütött az egyik klónom mellkasába, erre szétesett a többi is, amiket az a klón hozott létre, majd egyszerűen leült elém és elkezdett kioktatni.
Bamba tekintettel kezdtem hallgatni a mondanóját, majd ahogy egyre csak mondta, elkezdett felmenni bennem a pumpa. Mire a végéhez ért, én éppen belekezdtem volna a magam mondandójába, de egyszerűen csak otthagyott, eltűnt.

- Igenis ennyire elszánt lettem volna, pontosan ezt tettem két évig! – kiáltottam a levegőbe annak reményében, hogy talán meghallja, majd folytattam a kommentálást leginkább magamnak az orrom alatt – Így fogadja meg az ember mások tanácsát… Hogy aztán leizéljék, hogy miért hallgatnak rá. Mit tud ez egyáltalán? Semmit. Nem is jártam Akadémiára! Háh! És mégis itt vagyok! És a chakrakontrollomat is igyekeztem mindig fejleszteni, ebbe is egy csomó időt öltem. Tény, hogy elhanyagoltam ezt azóta, hogy visszatértem a Villámok Országából, de ennek aztán igazán semmiségnek kellene lennie… Tudod mit? – erősödött ismét a hangom – Csak azért is megcsinálom! Mert mindig megcsinálom, legyen az bármilyen nehéz!
Ki voltam merülve teljesen, de egy újabb szikra ismét lángra lobbantotta eltökéltségemet, s ebből erőt merítve hajtottam magamat tovább. Egy egész napon keresztül kizárólag a már régről jól bevált chakra kontroll tréninges feladataimat alkalmaztam, számos mellett például amikor egy faág alján a chakrám segítségével fejjel lefelé állva különböző mintákat égetek Katon chakrám segítségével. A nap végére ismét úgy belerázódtam ebbe a feladatba, hogy már egy egészen menő, művészi érzékemet fémjelező sárkányt is bele tudtam égetni a levélbe így fejjel lefelé.
A következő nap már a Tajuu Iwa Bunshin tökéletesítésével telt. Ki kellett küszöbölnöm a technikának a gyengeségét, amelyet a Hyuugának köszönhettem – elvégre ha ő nincs sosem próbálkozok az ő módszerével - de legalább rendes volt annyira, hogy rá is világítson erre. Az egész nap fogcsikorgató erőlködéssel telt, minden csepp energiáját igénybevettem a testemnek, de sikerrel jártam… Sikerült… A lemenő nap sugarai alatt lihegve tekintettem körbe, s szemléltem büszkén a mostanra ötvenes méretűre duzzadt klón tömeget. Végre eljött az ideje annak, hogy nyugodtan, az edzés mulasztása miatti bűntudat hiányával lepihenhessek.
A következő pár napot szinte végig otthon töltöttem pihenéssel, alvással. Egyetlen egyszer mozdultam csak ki, amikor a Konohai Gyógyfürdőt látogattam meg. Így teltek hát a napok, azonban pihenésem hamar a végéhez ért. Egyik nap – amikorra szerencsére már teljesen regenerálódtam – üzenetet kaptam, hogy küldetés vár rám. Egyelőre nem tudtam meg sok részletet, csak azt hogy mikorra és hol legyek, valamint hogy lesz két társam is. Az egyik Amiko volt – amikor ezt megláttam egy pillanatra zavarba is jöttem -, a másik pedig egy Hyuuga lány, akinek még nem hallottam a nevét korábban, de szemeim összeszűkültek amikor megláttam. (Két lány? Jujjci Embarassed

) Erős volt a gyanúm, hogy már volt szerencsém hozzá… Véletlen lenne, hogy pont egy Hyuuga csaj zaklatott edzés közben?! Hát én nem hiszem!

Összepakoltam minden felszerelésemet, s Inazumát is a megélezése után a hátamon lévő tokba csúsztattam. Egyszerűbb lett volna összekészítenem a felszerelésemet, ha több részletet tudok a küldetésről, de egy Chuuninnak – simítottam meg a mellényt magamon, amit szeretett kabátomra húztam fel – minden szituációra fel kell lennie készülve, úgyhogy mindegy is.
Nem sokkal a megadott időpont előtt megérkeztem a kijelölt találkozási pontra, majd ott egy kényelmes helyet keresve nekidőltem valaminek, s vártam társaim érkeztét. Remélhetőleg ők bővebb információval tudnak szolgálni.

**Senju Tobirama** Hétf. Jún. 04 2018, 20:24

-Ah, a kőagyút kapjuk Itori helyére?-Sóhajtott egyet a Hyuuga, hasonlóan összeszűkült szemekkel.
-Kimiko, ne kezdd már megint, mindig ilyen vagy ha új emberrel dolgozunk...- Förmedt rá Amiko.
-Jólvan-jólvan..., de attól még igaz. Na mi a küldetés?-
-Igazándiból két nagyon egybevágó eset közti kapocs kinyomozásával lettünk megbízva. Az országhatárnál többen jelentettek dezertőr shinobikat, szökött ninjákat, akik elfogása ugyan nem a mi dolgunk lenne, viszont beszámoltak nem messze onnan több nyomtalanul eltűnt kereskedőről. A különös igazándiból az, hogy a szállított termékek nagyját megtalálták, maguk a kereskedők tűntek el. Elég nagy a gyanú, hogy váltságdíj miatt rabolták el őket, ám még sincs semmi hír róluk, pedig a legelső eset két hónapja történt. -
-A kereskedőt elvitték, de az értékeit meghagyták?-
-Aha... Tehát egy kissé szokatlan a helyzet. Mindenesetre körbe kell szaglásznunk ezen a területen, hátha találunk valamit. Indulhatunk?- Nézett rátok kérdően, s várta az esetleges további kérdéseket, vagy a visszajelzést.
Amennyiben rábólintottál, úgy megindultatok, s utatok zavartalanul folyt. A helyszín egy csendes, az erdőben kialakított út volt, nem messze egy kicsi falutól. Jobbra fák-bokrok, balra fák-bokrok határolták a földutat. Tipikusan az a hely volt, amely kellemes jelenség nappal, rémálmokat idéző viszont éjszaka. Szerencsére ekkor még csak délre járt. Egy szekér volt az úton, feltehetően a legutóbbi áldozattól származik, mely egy lóra volt kötve, s feltehetőleg nektek lett otthagyva, hátha szolgál valamiféle nyommal. Megérkezve a kérdéses területre, megkezdődött hát a vizsgálat.
-Akkor itt most nyomok keresése lenne az elsődleges fela...- Kezdett volna bele, mire a Hyuuga kieresedett szemmel vágott szavába.
-Szekérnyomok, amik csak félig vezetnek, a bokor mögött törött üvegek jobbra, kétszáz méterre az erdőben balra két nyúl. A szekérben minden sértetlennek látszik, kivéve egy dobozt ami... á, igen, gyógyszert tartalmaz, a 24üveges kiszerelésből 12 maradt meg. A többit vagy egészben vitték el vagy nem volt. Viszont a fél kilométeres területen állatokon kívül nincs semmi más élőlény. A szekérben van egy rejtektároló a hajtóülésnél, amibe valamiért nem látok bele rendesen, de mintha valami iratok lennének benne.- Húzódtak azzal vissza erei a lánynak.
-Kösz..-
-Többet tudok mondani, ha már tudjuk mit keresünk és arra fókuszálhatok, kellenek további támpontok. Illetve nem vagyok egy Hiashi-sama, tehát előfordulhat, hogy valamin átsiklott a szemem. Viszont nem kérdéses, hogy erőszakkal vitték el az emberünk.-
-Igen, azt én is látom.- Lépett ki oldalra a lány, s vette szemügyre a szekér jobb oldalát, melyet ha te is megtettél érdekes látvány fogadott.
A kerék mintha meg lett volna rágva, mintha egy termetes cápa mart volna ki belőle egy darabot, -darabot... majd a felét- s az oldalrész maga is, mintha egy fűrészes élű tárgyat vágtak volna bele. A ponyva szanaszét volt szaggatva. Eljött hát az idő, hogy kicsit az eszeteket használjátok, mi is lehet az, ami alapján elindulhattok, s melyik az a nyom, amelyre te magad is ráfogod vetni magad. Amennyiben kiválasztottad, megkezdtétek a darabok elemzését. Egyikőtök a rejtektárolót ellenőrizte le, másik a sérülést, a harmadik pedig a körülötte lévő esetleges további nyomokat próbálta felfedni.

// Következő posztodat már ide szeretném kérni, a határvidékekhez: https://narutohun.all-up.com/t22p550-hatarvidek#60391 //

**Kihara Nana** Pént. Márc. 06 2020, 09:33

Útvesztőben
Mesélő: Nohara Rin

Akatsuki(Nana)
Felszerelés: Egyszerű ruházat; övtáska(10 senbon, 5 kunai, 8 robbanójegyzet, dróthuzal, 5 füstbomba), 2db közepes méretű tekercs(15 kunai, 15 shurriken), 1db kisebb méretű tekercs(1db Ninjato), 1db íj, 20 nyíl( jelenleg kézben)

Dojio reakcióját nem volt nehéz megjósolni. A viselkedésében, az apró mozdulataiban, és a szavaiban ott rejlik az indítéka. Nem is érdekli őt se az evés, se az edzés, sőt talán egyik elfoglaltság se. A fiatalabb fiú nem akar mást, csak barátkozni, amivel mindössze csak egyetlen gond van.
Bár ne velem tenné.
- Talán jobb lenne, ha inkább a saját tempódban edzenél. Egyébként is, szeretnék egy kicsit egyedül lenni...ha nem gond. - a vége talán már bocsánatkérően hangzik, de csak azért, mert Dojio viselkedése eléggé meglepő. Sőt, a mentegetőzése kissé furán jön át, amivel hirtelen nem is tudok mit kezdeni.
A dolgot, még csírájában elfojtva gyorsan ott is hagyom őt, majd a szállásomnál tett gyors látogatás után a gyakorlótér felé veszem az irányt.

~ Jobb nem is lehetne. ~
A gyakorlótér üressége, az időjárás nyugalma, a kezemben tartott fegyver súlya, és az új kihívás izgalma azonnal eltörli az összes problémámat, akárcsak minden edzés. Se Dojio, se Bando, se a falu, se semmi nem számít ezen a helyen. Senki és semmi más nem létezik, csak én, az íjam, és a távolban felállított célpontok.
~ Nem is nagyon fáradnak a rejtőzködéssel. ~ a terep szélén ácsorgó shinobira csupán egy pillantást vetek, majd ő is érdektelenné válik a szememben. Nem marad más, csak az edzés.
Némi bemelegítés, és az íj kitapasztalása után elengedek pár nyilat a célpontok felé, amolyan próbaként. Ezek után felmérem magamban a távolságot, az íj húrát, a szükséges erőt, majd a következő nyilakat megpróbálom minél pontosabban célba juttatni.
Ez pedig, ha valami nem szól közbe, így fog menni talán órákig.

Az idő talán gyorsan, talán lassan telik, de viszonylag gyorsan kiszúrom azt a bizonyos személyt, aki egy fa mögül figyel. Valaki, aki nem az a shinobi, akit ezzel bíztak meg, és nem is az a személy, akivel talán beszélnem kellene valamikor.
A nyilakat összeszedve a fa mögött bújkáló Dojio-ra szegezem a tekintetemet, aki elő is jön, majd némi kínos csend után belekezd a meséjébe. Ami egy hazugság.
- Tudom, hogy követtél. - kezdek bele hideg, érzelemmentes hangon, nem túl barátságos tekintettel. Kissé meg is lep, hogy ilyen könnyedén jön az egész, sőt még kényelmesnek is mondható ez a stílus. - Ne. Hazudj. Nekem. - minden egyes szót lassan, érthetően, kissé fenyegetően mondok ki, aminek hatására Dojio végre kibök valami hihetőbbet.
- Ha ennyire erősödni akarsz, miért nem beszélsz Kimikoval? Tőle többet tanulhatsz. - közlöm az új mese hallatán, bár a saját hangnemem már nekem se tetszik annyira.
Elutasító és hideg, de szükségem van rá.
~ Ha valaki tanít neked valamit, ha segít megerősödni, azzal a személlyel akarva akaratlanul, de mélyebb kapcsolatot alakítasz ki. Ez pedig egyikünknek se lenne jó. ~ teszem hozzá gondolatban, míg a valóságban igyekszem tartani a kirekesztő, hideg magatartásomat. Ami igen könnyen megy, és kell is.
Az elutasítás után Dojio elmegy, én pedig vetek felé egy utolsó pillantást.
~ Sokkal könnyebb, ha utálsz. Úgy kevésbé fog fájni, ha egyszer elhagyom ezt a helyet. ~
Az utolsó gondolatommal lezárom a témát, és visszatérek az edzéshez.

////Adatlap:
https://narutohun.all-up.com/t3676-akatsuki

**Nohara Rin** Vas. Márc. 08 2020, 14:45

//Kihara Nana//

A fiú úgy reagált elutasításodra, mint aki nem számított arra, hogy valóban ez fog bekövetkezni, szavaid hatottak, s valószínűleg egy ideig csapattársad lelkesedése is alább fog hagyni emiatt. Beletörődött, hogy el kell most mennie, nem tehetett mást, még akkor sem, ha akart volna. Léptei lassúak voltak, de le kellett nyelnie ezt a keserű pirulát.

Pár perc telhetett el, még épp hogy csak újra visszarázódhattál a gyakorlásba, mely már nem volt ugyanolyan, mint előtte, mintha semmi sem illeszkedett volna már a világba, mintha minden elcsúszott volna. Könnyen figyelmes lehettél egy bizonyos személy lihegésére, feléd haladhatott, mert minden lélegzetvétele egyre tisztábban volt hallható. Dojio tekintetével találtad magad szembe, olyan volt, mint egy gyom, amit csak mindig letépnek, így vissza-vissza nő. Íriszei mást sugároztak, mint eddig, félelem, kétségbeesettség, így lehet legjobban leírni azt, amit rajta láttál.

- Valami van itt... én, én, láttam a vérnyomokat a földön, majd tőle nem messze egy kunai volt. - Remegett az egész gyerek, lesokkolódott, hiába shinobi, váratlanul érte a szituáció, és még nem tudta magát megemberelni, feltételezhető volt, hogy valami másnak is szemtanújává vált, de ezt már idő hiányában nem tudta megosztani veled.

Akaratod ellenére is odafordultál afelé, ami megjelent tőletek néhány méterre. Egy maszkot viselt az idegen, az álarcnak enyhén sárgás színe, és jellegzetes szarvai és fogai ismerősek lehettek neked. A melletted álló srác egyből hátralépett, és meg is botlott, nem esett nagyot, kezei a földön voltak, az egész helyzet mintha megrendezett lett volna csak, de ez a valóság volt.

- Egy démon, meg fogunk halni.- Ordította teli torokból, mint aki nem is realizálta, hogy csak egy jelmez, amit visel, vagy kiabálását más váltotta ki esetleg? Mi történhetett addig, amíg nem téged fárasztott?

- Nana, te nem félsz, ugye?- Hangszínéből ítélve egy középkorú férfi rejtőzhet az álca mögött, de ez is csak feltételezhető tényként állt rendelkezésedre. - El akarsz menni innen? Ebből a nyilvános börtönből? Én segíthetek neked, ha te is teszel érte.- Kelthet benned némi gyanút az alak valóságossága, lehet csak megfigyelőid tesztjének esel áldozatául, de lehet hogy ez egy abszolút szerencse, ami kivételesen téged ért.

- Nana biztos nem hagyna itt minket, és ez...ez a hely szabaddá tesz, ő nem tenne ilyet, nem ismeri őt.- Csapattársad bátorsága egyből visszatért, ahogy te kerültél a középpontba, nem akart elengedni, féltett, noha még épp hogy csak felállt két lábra.

- Öld meg őt, ha velem akarsz tartani, ő túl sokat látott, és hinnének neki attól tartok, és az meg neked lenne rossz...- Nem mondott el mindent, de most ennyivel kellett beérned, ez alapján kellett döntened, ugyanis megjelent a felügyelőd.

- Ki maga? Kérem távozzon, ne keltsen pánikot.- Hiába volt képzettebb ninja, mint te, a kötelező protokollt végig kellett járnia, még ha sejti is, hogy mi van. Látszólag nyugodt volt egyelőre, de nem tudhattad, hogy csak azért, mert megrendezett színjáték, vagy mert ennyire ismerős már az ilyen rajtaütésekben. A maszkos valószínűleg a te reakciódra várt, a felügyelő meg az övére, így te indíthattál el egy lavinát, vagy éppen tarthattad meg a békét.

Ajánlott tartalom