Re: Disutori no Sato

**Okisha Aiza** Szomb. Dec. 26 2015, 17:13

- Hm...Ki lehet ez? - teszi fel magában a kérdést az otogakurei. Mikor azonban benyit, nem lát mást, csupán senseiét. A férfinak hosszas taglalásban kezdi vázolni az eddig tapasztalásait és véleményét. Nem emel ki senkit sem a csapatból, még ha van is véleménye némelyikükről. Úgy érzi, az ő csapata túlságosan is gyenge ahhoz, hogy a valódi ellenség a csapat sorai között rejtőzhetett volna el. Ugyan vannak, kiket a kiképzés nem tört meg teljesen, egy shinobinak meg sem ártottak volna ezek a felmérések. Idő közben Aiza folyamatosan szemléli a szobát, s próbálja megjegyezni mindazt, amit benn lát. Valakinek kell még lennie itt. S az a valaki nem bízik meg benne és képességeiben. De ki lehet az, aki egy Okisha-t megkérdőjelez?
- Gyanúsítottam ugyan nincs uram, de ha az enyéim között bujkálnak, hamar kiderül, s akkor...leszámolhatunk az ellenségeinkkel. S ugyan nincs semmi nyom, amin elindulhatnánk, a csapatnak köszönhetően könnyedén megfigyelés alatt tarthatom a várost. Már amennyiben megbizonyosodtam hűségükről. Egy shinobi nem rejtőzhet sokat civilek között. Fontos lenne azonban megtudunk, hogy pontosan kik is tűntek el, személyük fontosságát, betöltött pozícióikat és az utolsó helyszínt, ahol állomásoztak. Nem hinném, hogy kezdőkkel lenne dolgunk, hiszen remekül elvegyültek a városi lakosságban, igen csak megnehezítették a dolgunkat. Ha találunk valamiféle összefüggést, talán könnyebb lenne elindulnunk. Meg kell tudnunk, kik azok, akik közé a legtöbben beférkőztek. Őrök, munkások, vagy a civil lakosság? Kik a célpontjuk? Talán ha erre választ tudunk adni, sok másra is fény derülhet. - fejezi be Aiza, majd még egyszer szemével körbetekint a szobában.
- Ha megbocsát uram, visszatérnék a csapathoz, hajnalban ugyanis kelniük kell, s ehhez elő kell készítenem mindent.

Amennyiben megkapja a távozásra az engedélyt, Aiza fejet hajt, majd lassan kisétál. Még marad néhány másodpercet az ajtó előtt, hiszen ki akarja deríteni, hogy kivel beszélgetett a senseie, ki lehet az, aki után gyanakodhatna? Majd ezután a chunnin a tőle megszokott sietős, de nem futótempóban, visszatér a "bázisra". Remélhetőleg mindenki alszik már, vagy legalábbis ágyban van, s nem kell senkit sem szél technikájával alvásra serkenteni. Ha mindent rendben talál, ő maga is félrevonul, csupán pár órára, hogy feltölthesse készleteit. Ha sikerül néhány órát aludnia, felkel, majd még a sötétség birodalmában, a nap fényei előtt, körbejárja a bázist. Fejében tervezi a napot, s az elkövetkező edzést. S csupán reménykedik, hogy nem fog kelleni ismét tudástárához nyúlnia a sorakozó alatt.

Hidan Csüt. Jan. 07 2016, 04:10

Hiába hallgatózik az ajtó előtt a jelentést követően az ifjú chunnin, a csapatvezető szobája síri csendbe burkolózik a továbbiakban. Talán csak az elmúlt napok fárasztó bosszúságai űztek volna csúfot a fiú elméjével, s azt egészet csak képzelte volna? Vagy valakire olyasvalakire terelődött volna az árulás gyanúja, akinek személyét jobb ha titokban tartják előtte? Mi van, ha pont ő az..? Egy dolog biztos csupán: további spionkodással itt többet már nem tudhat meg. A megfáradt Aiza ráérős tempóban veszi nyakába az éjszakát, hogy visszatérjen a felügyelete alá rendelt őrök barakkjához.
Bár a kaszárnya ajtaja fülsiketítően csikorog, a túlhajszolt katonák valószínűleg arra sem ébrednének fel, ha egy vulkán törne ki mellettük. Ez egyrészt érthető az edzésterv drasztikus változása végett, másrészt pedig súlyos gyengeség: a mélyen alvó harcos könnyen kiszolgáltatottá válhat a gégemetszők és bérgyilkosok pengéinek. A tíz kétemeletes ágyban tizenkilenc strázsa húzza a lóbőrt. Egy hiányzik. Koumanchiki - a makacs, vén öszvér - fekhelye üresen áll. Takarója a földre rúgva hever, a puha matrac pedig már teljesen elvesztette testének formáját, szóval valószínűleg már távol lehet egy ideje. Hacsak nem a világ legkonokabb rekedése gyötri, minden bizonnyal tilosban jár valahol, esetleg a szajhák zsebét tömi. Okisha megkeresi a neki kirendelt lakosztályt, ahol bár kényelmetlen, de takarosan megvetett vánkos várja. A kemény és egyenetlen fekvőalkalmatosság ellenére - valószínűleg a fizikai és szellemi megmérettetések eredményeképp... - olyan mélyen és jól alszik, mint hetek óta soha.
Aiza ébredés utáni őrjáratán sem akad a tékozló vénember nyomára, s az árnyékszékben felakasztott olajlámpa sem világít. Hacsak nem akarja tűvé tenni az egész falut egy elkóborolt városőr után, kénytelen lesz addig várni, amíg magától előkerül. A hiányzó ember esetét leszámítva semmi említésre méltóba nem botlik hajnali körútján, a település még annál is érdektelenebb látvány holdvilágnál, mint amilyen nappal szokott lenni. Csak hűvösen süvítő szél szárnyán repülő macskabagzáshang töri-töri meg időnként a földöntúli csendet. Mire minden alaposan megvizsgált, keleten már a láthatárra kapaszkodott a Nap. Lassan ideje megnézni, mennyit tanultak a tegnapi leckéből ezek a puhány senkiháziak...

**Okisha Aiza** Szer. Jan. 13 2016, 23:33

A chunnin ,ég egyszer körbetekint, visszafordulva az ajtóból. Szemei egy utolsó pillanatra, megjegyzik a szobában látottakat, s megpróbálják eltárolni. Az ország shinobija, valamint az egyik legnemesebb nevű család sarja. Talán...nem. Az lehetetlen. A sensei nem lehet áruló. De akkor mégis ki lehetett a másik?
Miután fejet hajtott a senseinek, becsukta maga mögött az ajtót, nem hallgatózott, hanem egyenesen a táborába indult.
- Mit titkolhat előlem a sensei? - teszi fel magának újra a kérdést. Aiza megrengett felettesének bizalmában. Ha nem tájékoztatják őt mindenről, akkor nem képes megfelelően elvégezni a munkát, időveszteség nélkül. Ki kell derítenie, kit rejtegethetett a szobájában.
Szemeivel minden egyes utcába betekint, melyen keresztülhalad, katonás járása dicsőséget sugároz a sötét éjszakában. Egyik kezét az övén lógó kardra helyezve, míg a másikat egyenesen lóbálja kihúzott teste mellett.
Megérkezve az épület elé, körbetekint, majd benyit a hangosan nyekergő ajtón. Betér a szobába, s végigles az ágyakon. Mindenki mélyen alszik. De...mégis mit keres az a takaró a földön?
- Melyik az? - kérdi a chunnin, majd csizmájának kopogó menetelésében végigméri a mély álmukat élők arcain.
- Most meg tudnám ölni őket egyesével. Ez így nem lesz jó. - értékeli a helyzetet közben. Ha egy katona ilyen mélyen képes aludni, fel sem riad, ha a várost megtámadja az ellenség.
- Az öreg róka. Ajánlom neki, hogy reggelre a sorakozóban álljon.

Aiza kisétál a szobából, majd megkeresi saját rezidenciáját, s annak ágyát. Páncélzatát, s minden fegyverét egymás mellé, szépen helyezi el, majd nyugovóra tér. Hosszú napja volt a chunnin számára, az első nap, számos új lehetőséggel, érdekességgel és kérdéssel fejeződött be, mely mindenképp tartalmas napnak tudható be. Mély álom nyomta el végül őt is.

Másnap, mikor a nap még nem törte meg az egységes sötétet, Aiza kinyitotta szemeit. Az ágy szélére ült. Megnyújtóztatta végtagjait, majd megropogtatta hátát. Felkelt, s elvégezte a reggeli teendőit. Talpig páncélzatban sétált be a lakónegyed szobájába, majd meglátta, hogy az ágy még mindig üres. S a tíz baka még most sem riad fel rá. Kérdésekkel a fejében hagyta el az épületet, majd megkezdte a reggeli szolgálatát. Pihent elmével, s kíváncsi figyelemmel nézte az ébredő várost. Bejárta a főbb utakat, keresvén a gyanús személyeket, és az eltűnt katonát. A reggeli szél felrázta a chunnin testét, s a korai testmozgásnak köszönhetően, frissen kezdődik a shinobi napja.
Visszatérve a szálláshelyre, az ajtóban megáll, hátha Rabada addigra megérkezik. Társával, vagy nélküle, a nap első sugarai előtt, az osztag hálójába sétál, majd lámpagyújtással, és egy igen hangos
- Ébresztő mindenkinek! 5 perc múlva sorakozó! -majd egy hangos ajtóbecsapás után elhagyja a termet, s a laktanya előtt várja, hogy a csapat kiérjen az udvarra. Ha az osztaga összeszedi magát, s mindenki megjelenik, akkor együtt élvezhetik a napsugarak első, meleg érzését, egy kiadós járőr keretein belül. Amennyiben nincs meg a teljes létszám, az egész csapatot kérdőre vonja. Egy csapatként szolgálnak, felelősséggel tartoznak a társaikért. Rabada kapja a feladatpt, hogy válasszon maga mellé valakit, s keressék meg az öreg rókát. a többiek pedig, hatos osztagokban, járják be a falut. egy óra múlva jelentést vár el a chunnin.

Hidan Csüt. Jan. 21 2016, 06:50

Aiza - legnagyobb meglepetésére - egészen elfogadható állapotban találja a csapatot, amikor visszatér. Persze az "elfogadható" kifejezés csak ő mércéjükkel állja meg a helyét. Az őrök nagy része már az ágya szélén ül, mögöttük hanyagul összehajtogatott ágynemű. Ásítozástól könnyes szemekkel, ólmos lassúsággal öltik magukra felszerelésüket. Némelyik szinte annyira nincs magánál, hogy a bakancsfűző végével sem képesek beletalálni az erre kirendelt kis lyukba. De készülődnek, ráadásul mindenféle ösztönzés nélkül, ami már önmagában több, mint amire számítani lehetne tőlük.
Az öt perc alatt, amíg a chunnin az embereire vár Rabada is felbukkan a maga ráérős tempójában. Melle előtt bonyolultan összefont, éjfekete lófarkai kifogástalan elegenciát sugároznak, valószínűleg már órák óta fent volt, ha ilyen hajkölteménnyel érkezett. Szinte biztos, hogy képes lett volna időben érkezni - ha akar. Lehet hogy a késés, a hanyagul zsebre vágott kezek és pengevékonyra összepréselt ajkak mind-mind egyfajta dacos tüntetés részei. Elvégre rangban egyenlő társával, mégis mindenki valamiféle asszisztensnek látja. De ha van is bármi kifogása a kialakult helyzettel szemben, szavát nem emeli fel ellene.
- Reggelt...
Suttogja rekedtes, kissé álmatag hangon, amikor felzárkózik Okisha mellé. Pár perc múlva már egy híján teljes a sorakozó, bár néhányuk még mindig azon szenved, hogy összehúzza övét annyira hordóhasán, hogy legalább a legtágabb fokhoz be lehessen pattintani. Azonban amikor Aiza megszólal - parancsoló hangja, akár az ostorcsapás - mindannyian sóbálvánnyá merevednek, kezüket szorosan a csípőjükhöz tartva. Van még hova fejlődniük, de a tegnapi naphoz képest már ez is felér egy kisebb csodával. De ez a fegyelem törékeny illúzió csupán... Amint számon kéri őket a fiú hiányzó csapattársuk okán, egy emberként kezdik jobbra-balra kapkodni a fejüket, idegesen mocorogni és persze kifogásokat gyártani. Úgy látszik a legtöbbjüknek csak most tűnik fel Koumachiki távolléte. Legalább hat katona mondja kétségbeesetten egymás szavába vágva, hogy a veterán még velük volt lámpaoltáskor. Három másik máris képtelenebbnél képtelenebb összeesküvés elméleteket kezd gyártani. Youhei kaján vigyorral az arcán keresi a parancsnok tekintetét, s szórakozottan széttárja karjait társaira pillantgatva, mintha némán azt mondaná felettesének:"hát bizony a szarba nem lehet szöget verni..." A kompánia egyetlen nőtagja enerváltan masszírozgatja orrnyergét és mélyeket sóhajtozik a hasznavehetetlen brigád láttán.
Egy csontos, beesett arcú férfi azonban kitartóan próbálja túlüvölteni társait karcos hangjával, miközben kezét a magasba lóbálja, sőt még ugrál is hozzá, hátha észreveszi őt a két ninja. Rabada mennydörgésszerű - a tegnapihoz képest tücsökzene, de még így is fülsiketítő... - hangja vet véget a zsivajgásnak:
- CSENDET! Hé te ott! Igen, a kopasz, borostás, bandzsa. Beszélj!
Mutat a lelkesen jelentkező bakára. Az vigyázzba vágja magát, s mereven tiszteleg. Csak cirka negyvenöt fokkal téveszti el, merre kéne néznie, de nehezen haragudhat rá érte az ember. Olyan kancsal, hogy ha sír, akkor minden bizonnyal a hátán folyik a könny. Szinte levegőt sem vesz, annyira hadarva kezd bele:
- Uram, igen, uram! Tisztelettel jelentem a Shinobi úrnak és Kisasszonynak, hogy az én vagyok Koumanchiki-dono ágyszomszédja. Jól ismerem a szokásait. Soha egy tapodtat sem tenne a kabalapipája és a medalion nélkül, amiben az unokája fényképét hordja. Ma reggel mindkettő ott hevert az éjjeliszekrényén. Ha dezertált vagy elment volna kurvázni, ezeket semmiképp sem felejtette volna itt. Talán bajban lehet.
Miután Aiza és a kunoichi tudomásul vette a hallottakat, nekiállnak kettes csapatokat alkotni. Rabada az imént felszólaló férfit választja maga mellé. Mielőtt nekikezdenének a járőrözésnek, a lány félrevonja a chunnint egy pillanatra, hogy átbeszéljék a dolgokat.
- Aggasztó hírek... Megpróbálom a lehető legtöbbet kiszedni belőle. Addig te mit fogsz csinálni..?
Kérdi az orra alatt mormogva, majd ha megkapta válaszát, sarkon fordul és eltűnik az alacsony házak labirintusában.

**Okisha Aiza** Pént. Jan. 22 2016, 14:09

A reggeli sorakozó képe kielégítette Aiza reményeit, a tegnapi nap munkájának eredményeit most tudta csak elfogadni. Mégsem volt tökéletes. Az öreg róka nem jelent meg a sorakozón, s úgy tűnt, az álomszuszék bandának fogalma sem volt társának eltűnéséről.
~Mindenképp orvosolni kell az éberségüket, a figyelmük koncentrációját...~ elemzi az elkövetkezendő idők feladatainak listáját bővíteni fejében, miközben fél füllel a katonái által hallott történetekre figyelt, szemeivel pedig próbálta az épp beszélőt figyelni, s annak mozdulatait, esetleg a mimikáját. Majd Rabada felszólításánál a sorból kilógó, bamba felé figyelt.
- Hm. Mi a neve katona? Jó megfigyelés, talán elindulhatunk a nyomon. Azonban ha a holnapi sorakozón egy szőrszál is lesz az arcán, megnézheti magát. - fejezi be a chunnin, majd egy éles - Vigyázz! - után lassú léptekkel , szemeit az emberein tartva, jobbra és balra kezd el sétálni.
Rabada, vigyél magaddal valakit, tudj meg mindent az eltűnt emberről, lehet, nem lehet tudni, valóban elrabolták, de akkor miért pont őt? - mondja igen halkan társának, majd a megáll, kezeit háta mögött tartva, összekulcsolva, szembefordul a csapattal, miután az eltűnt ágyszomszédját Rabada mellé szólítja.
- Négy kör, fegyverzettel. Legyenek éberek és figyelemmel kísérjék a várost. Az útvonalat ismerik. Maguk - mutat a legszélső hatos csapat felé - A város nyugati oldalán lévő főúton haladjanak tovább. - majd ujja tovább bök a hozzá legközelebb állók felé - A főbejárat felé induljanak, s tegyenek egy kört a központi részben, és végül - a szélső kompániára már csupán szemével bök - A keleti szárnyat kapják. A négy kör után járják be az adott szektort, egy óra múlva pedig jelentést várok. - adta ki a végső utasításokat, majd Rabada felé fordult.
- Körbenézek a lakónegyedükben, talán találok valamit. Rabada. Meg kell tudnunk, hogy szökevényről vagy áldozatról van szó. Ha visszatér a csapat, kivezénylem őket a falon túlra, felderítjük a környező erdőt. Tudnunk kell, milyen körülményekkel kell számolnunk egy esetleges külső támadás során. Ha találtatok valamit, a városon kívül találsz minket. Járj sikerrel. Otogakureért - csapja ökölbe szorított kezét szívéhez, majd fejet hajt.

Miután mindenki elindult, ő a katonák lakónegyedébe indult, s nyomokat keresett. Először is az emlegetett pipa után kutatott, majd megvizsgálta az ágyat, a földet, az ablakokat és ajtókat, van e bármi nyoma illetéktelen behatolás és esetleges dulakodásnak nyoma. Majd ha a házat átvizsgálta akkor az udvart is végigjárja, hátha talál e bármi olyat, ami továbbviheti az ügyet. Az ablakok előtti földet vizsgálja leginkább, ahol tudja, hogy a saját csapata nem járt.
Ha visszatér a csapata, s nyomok hiányába marad, akkor eleget tesz ígéretének, s a 18 katonát kivezényli a város elé. Hagy ugyan néhány perc pihenőt, amíg a bezsámolókat hallgatja, majd a tartalékok, víz és esetleges élelem utánpótlással együtt, menetben hagyják el a főutat egészen a kapuig. Ha a katonák nem tették meg eddig, a kapuőröknél rákérdez az eltűnt személyre, hátha láttak valami gyanúsat az éjjel, majd egy sorakozóval fejezi be a menetet a várostól úgy 100 méterre.

Hidan Szomb. Jan. 30 2016, 08:26

- Shashi, uram!
Szalutál a katona még mindig a rossz irányba.
- De a többiek csak Kaméleonnak hívnak, mióta egyszer úgy berú... Akarom mondani olyan jól álcáztam magam, hogy egy napig nem vettek észre disznószarban. És igenis! Uram.
Meg kell hagyni, egész találó becenév, ha az ember hozzáveszi az összképhez az egymástól függetlenül mozgó gülüszemeket. Az apró közjáték után Aiza mindenkinek kiosztja a feladatát, akik habozás nélkül felfejlődnek a megadott számú csapatokba, s ki-ki elindul a felügyelete alá rendelt városrész felderítésére. Rabada kendőzetlen undorral bámulja a málé vigyorral közeledő Kaméleont. Az orra alatt mormogva, annyira halkan, hogy csak társa hallhassa, ennyit mond a lány:
- Kiráz ettől a pasastól a hideg. Valahogy olyan érzésem van, hogy amikor szemben áll velem, akkor is a seggemet stíröli...
A felzárkózó Shashit egy szándékosan nyilvánvaló műmosollyal üdvözli, majd biccent a shinobinak és távozik. Most, hogy végre kiürült az udvar, a chunnin nekikezdhet a hátrahagyott nyomok elemzésének. A barakkba lépve meglepően nagy rend fogadja a hang ninját, persze még mindig távol áll attól, amit egy igazi katonától el lehetne várni. A gyűrött pokrócok és huzatok az ágyak végében csálén összehajtva. De legalább összehajtva. A kanszag még mindig elviselhetetlen, de hiú remény is lenne azt képzelni, hogy ezt orvosolni lehet egy olyan teremben, ahol húsz férfi alszik egy légtérben. Esetleg ha falak helyett csak pár oszlop tartaná a tetőt, az elég huzatot biztosítana, hogy legalább egy kicsit enyhítsen az oroszlánbarlangszerű bukén. Koumanchiki ágyát akkor is könnyű lenne kiszúrni, ha Aiza nem tudná pontosan hol keresse: az egyetlen olyan fekhely az, amit nem raktak rendbe a sorakozó előtt. Először az éjjeliszekrényen felejtett tajtékpipát veszi szemügyre, miután kivette az bőrtokjából:
Disutori no Sato - Page 2 570652242

Avatatlan szemnek is egyértelmű, hogy mestermunkáról van szó, bár a pontos értékét még megsaccolni sem tudná az effajta káros szenvedélyeket mellőző fiú. Első látásra semmi érdekes, közönséges kabala, csecsebecse. Az egyetlen említésre méltó szokatlanságot akkor veszi észre Okisha, amikor felnyitja kazánrészt elzáró apró fedelet. A csöppnyi katlan alján - tehát csak akkor látható, ha a dohány nagy része már elégett - szabad szemmel alig észrevehető faragás van, első ránézésre érhetetlen szimbólumokkal. Egy tükrözött, élére állított négyes, s vele szemben egy sima négyes, szintén az élére állítva. A két jel együtt úgy fest, mintha egy lefelé mutató nyílnak levágták volna a tetejét és az alját. A két piktogram alatt középen pedig egy fektetett nyolcas van.
A pipa mellett megtalálja az emlegetett ékszert is. Ez az utolsó szóig az, aminek leírták: kinyitható nyakék, benne pirospozsgás, angyalarcú gyermek fényképével. A fotó mellett van még benne egy körömnyi fiola is, valamilyen átlátszó folyadékkal benne.
Az ablakon nem látszik erőszakos behatolás nyoma, de cserébe vastagon áll rajta a por. Valamelyik faszhuszár nagyon viccesnek gondolhatta magát, amikor a következő üzenetet kanyarította az üveget borító koszba: "Shashi szereti a kumoi, barna brokit!" Hogy írástudatlanoknak és retardáltaknak is biztosan teljesen egyértelmű legyen az poén, a művész pálcikaemberekkel is illusztrálta hipotézisét. Az egyetlen ok, hogy a sértő feliratot még mindig nem törölte le Kaméleon, az valószínűleg az lehet, hogy ha saját ablakára néz, valószínűleg a szemközti falat látja szerencsétlen.
A legérdekesebb nyomokat azonban a padló vizsgálata szolgáltatja. Az ágy alatt is vastagon áll a por, de a fiú ez egyszer hálás lehet alárendeltjei trehányságáért. A fekhely alá benézve egy daliásabb termetű ember körvonalait fedezi fel a porban kirajzolódva. A legfurcsább az egészben az, hogy ha bárki bemászott volna oda, akkor annak nyomot kellett volna hagynia, amíg az ágy közepéig kúszik. De a por majdhogynem érintetetlen a sziluett körül. Az egyik oldalon viszont mintha vékonyabb lenne ez a réteg. Mintha valami gyorsan végigcsúszott volna rajta, szétkenve egy kissé és összelapítva a porréteget. További furcsaság, hogy az ágy alatt két-három furcsa kis kupac látható, nagyjából a párnák alatt található területen. Az otogakurei nem merne megesküdni rá... De ez megszólalásig hasonlít a bagolyköpetre. Apró, gyomorsavmarta csontok valamilyen fehéres, ragadós anyagtól gombócba állva. Márpedig a baglyok nem arról híresek, hogy versenyt horkoló városőrök hálókörletében raknak fészket...
Az udvar vizsgálata nem vezet sok eredményre. Az egyetlen említésre méltó jel egy pár shinobi szandál lenyomata, nem messze az összefirkált ablaktól. Sok ideje azonban nem marad vizsgálódni, mert egyszer csak feltűnik az egyik embere. Vézna siheder, a guta kerülgeti, úgy futott a páncéljában, hogy minél előbb elérje a parancsnokot. A sprint ellenére is betegzöld az arca az ilyenkor egészséges rózsás piros helyett. A sírás kerülgeti és erősen öklendezik.
- Ur... Uram...
Nem bírja tovább folytatni, mert szegényes reggelijének egészét Aiza lábai elé küldi, akinek épphogy csak van ideje hátralépni az okádék elől. A kamaszkölyök sípolva kapkod levegő után, megtörli a száját, s becsületére legyen szólva, összeszedi magát egy pillanat alatt:
- Uram, azonnal velem kell jönnie. Megtaláltuk Koumachikit.

**Okisha Aiza** Csüt. Feb. 04 2016, 13:38

~Hm. Találó név. A legjobb őrszem is lehetne belőle, ha kihasználhatná a majdnem 360-as látását. Be kell gyűjtenem az alkoholjukat a szállásukról. - mosolygott el magában a chunnin. Aiza végighallgatta a férfit, majd miután kiadta a parancsot, s kiüresedett az utolsó menetelésnek nem nevezhető mozgású is elhagyta a területet, Aiza bevette az őrszemek hálóját.
Belépve az épületbe megcsapta az a tömény kanszag, melyet a húsz eltunyult árasztott magából.
A chunnin lassan sétált végig a szobában, az ágyakat vizsgálva némi elégedettséget érzett, ezzel nyugtázva az úgymond időbeli megjelenést, s a rendben hagyott ágyakat. Egyetlen egy ágyon hevert csupán szanaszét a textil. Ahhoz az ágyhoz sétált, majd megvizsgálta azt.
Szemei először a pipát szúrták ki, melyet a kaméleon emlegetett.
- Gyönyörű darab. - Aizat mindig is lenyűgözték a mesterek kezei által készített eszközök, s ugyan nem dohányzott, a kéz által alkotott mesterművek, melyekbe a dohányt kellett tömni, elismerte és csodálta őket. Ez a művészet iránti tisztelete talán volt mesterének, hasonlatosan gyönyörű pipájára, melyet az edzések közben pöfékelt, némiképp saját művészetének, a kenjutsu művészetéből eredeztethető.
A chunnin, ezen csodálatát tükrözően, óvatosan emelte fel a fapipát, és szemlélte, ujjaival óvatos mozgatásával forgatta lassan. Majd szétszedte. A szerkezete igen egyszerű volt, mégis, egy különleges szimbólumra bukkant. Elsőre egy lefele mutató nyílnak valamint a végtelenségnek a jeleit vette ki, azonban nem igazán tudta hova tenni hirtelen a jelentőségét. A művész aláírása, vagy egy esetleges segélykérés, netalán egy ügynök titkos kódja. Bármi is legyen, ha az utolsó kettő, akkor előbb utóbb találkozni fog ismét a jellel. Majd a mellette heverő ékszer felé nyúlt, s felnyitotta azt. Egy kisgyermek képe tekintett a chunninra, ki elnézte a képen lévő személyt. Majd egy apró fiolát talált, melyben kevéske, átlátszó folyadék hullámzott, mikor a chunnin közelebb emelte. A fiolát eltette későbbi kivizsgálásra zsebének rejtekébe, egy kisebb zacskóba, a pipa és a nyakék mellé.
Aiza ezután az ablakhoz sétált.
- Gyerekes barmok - mosolygott el, látván a szörnyűre sikeredett, kisded viccre. Nem talált semmiféle nyomot, mely az ablakból való bejutásra adhatott volna nyomot. Való igaz, a chunnin is észrevétlenül sétált be a hálójukba, kétszer is. Ezen a pontok egyre radikálisabb eszközöket tervezett bevezetni. Aiza ekkor leguggolt, majd megvizsgálta az eltűnt rókának az ágyát.
- Hm. Meddig feküdhetett itt? Talán még akkor is itt volt, mikor először beléptem az éjjel. - Aiza ezután gyorsan körbetekint az ágyak alatt, majd visszatér Koumachiki ágyának vizsgálásra. Az ágy alatt rejtőző emberrabló nyoma megvan, azonban nem látott Aiza bekúszásnak nyomát. Egyszer csak megjelent az ágy alatt? Majd tekintete egy eddig ismeretlen, apró kupac felé irányult.
- Ez meg hogy kerülhet ide? - teszi fel kérdését, miután megvizsgálta az apró darabokból álló bagolyköpet szerű anyagot. - Talán ez már több segítség, és talán nem feltétlen egy személy, akit keresünk. - Természetesen Aiza nem úgy érti, hogy egy bagoly ette volna meg a férfit, csupán újabb képkocka került a helyére, az ellenség taktikájának és bejutásának lehetőségeinek összképén. Aiza az egyik kupacot óvatosan körbefogva egy másik zacskóval, ismét a zsebébe helyezte. Ha ez valóban az, ami, a benne lévő anyagok többet is elárulhatnak majd az eredeztethető helyét illetően. Ugyan nem ismeri a környékező erdőséget, nem is tervezte maga megvizsgálni a köpetet. Ott van rá tizenkilenc önkéntese.
A chunnin még egyszer körbetekintett a teremben, majd miután nem talált oly helyet, melyet átvizsgálhatna, a begyűjtött anyagokkal együttesen hagyta el a porban és kanszagban gazdag termet, majd kisétált. megkerülve az épületet szemlélte a földet és az ablakok külső peremét. Néhány lábnyom csupán, melyeknek iránya nem vezetett gyanús irányba. Azonban megjegyezte, honnan közeledtek az ablak felé. S hogy kinek az ablaka felé.
- Uram! - kiált rá valaki a háta mögül. A chunnin megfordulva, zöldes arcú beosztottját látja, ahogy szinte az életéért küzdve, fut parancsnoka felé. A férfi közelebb lépve dadogni kezd, majd egy jókora részét reggelijének, a chunnin makulátnak ruhája felé adagolja erőltetett hangon. Aiza hátrébb lép, elkerülve a hányást.
~Egy róka megvan, de hol van a másik...Ezt meg mi lelte?~
- Mi történt, katona? - kérdezi komorabb hangon az előtte hányót. - Beszéljen!
A férfi nagy nehezen kidadogta, miért is sietett annyira a chunninhoz.
- Életben van még? Most azonnal vigyen oda! - parancsolta Aiza, majd a férfi iránymutatásával igyekszik a helyszínre.Amennyiben a férfi feltartaná, megtudakolja a hollétét, majd egymaga, a tetőkön szökkenve indulna meg. A férfi rosszulléte elbizonytalanította a chunnint, félelmet kezdett érezni. Baj van, mégpedig nem is kicsi. Gyorsan kell elérnie a megtalált férfit.

Hidan Pént. Feb. 12 2016, 08:21

- Ha igen, akkor nagyon jól titkolja. Akarom mondani halott. Halottabb nem is lehetne. Uram.
Válaszolja elfúló hangon az ifjú baka a neki szegezett kérdésre. A verejtékező, nyurga fiú alig bírja tartani Aiza erőltetett menetét a kivert bőrvértben, amit visel, így épp hogy csak a sarkában liheg, sípolva kapkodva a levegőt.
- Youhei-samaval őrjáratoztunk az iparosnegyedben, amikor egy halálra vált mosónő rohant ki az egyik sikátorból. Soha nem láttam még ilyen kövér embert ilyen gyorsan kapkodni a lábát... De amikor bementünk az utca végén található udvarba, akkor megértettem miért volt olyan rémült a szegény asszony. Koumanchikinek kitépték a szívét. Nem túl szívderítő látvány, Taichou. Youhei ott maradt, hogy biztosítsa a környéket a kotnyeleskedőktől és a bizonyítékok érintetlenségét, amíg odaér. Már akkor feszült volt a helyzet, amikor eljöttem. A falusi csőcselék lázong, tettesért kiáltanak. Ha nem kapják meg hamarosan, akkor meglincselnek majd valaki mást, ahogy elnéztem. Azt mondják nem azért fizetnek adót és dolgoznak egész évben keményen, hogy rettegésben éljenek. Persze az elmúlt húsz évnyi békében is folyton panaszkodtak valamiért...
Az ifjonc egyre kevésbé győzi a shinobi által diktált tempót, így az hacsak nem akarja végkimerülésig hajszolni a kölyköt, vagy értékes időt veszíteni, kénytelen lesz maga mögött hagyni.
- Két saroknyira, a szatócs mellett Uram. Csak kövesse a rendbontás lármáját!

Amikor a hangfalusi megérkezik az említett területre, kénytelen beismerni, hogy a fiatal városőr egy cseppet sem túlzott a feltüzelt csoportosulással kapcsolatban, ami időközben valóságos tömeggé nőtte ki magát. Az ifjú Okisha céltudatosan vág át a forrongó emberáradaton, amit a kertbe vezető két utcácska bejáratánál két-két időközben odaért lándzsás városőr tart sakkban, és persze távol a bűntény helyszínétől. Gondterhelt arcuk egyszeriben felderül, amikor az arcok tengerében egy ismerőset látnak: a Parancsnokét. A plebs időközben szinte teljesen megfeledkezett ottlétének eredeti okáról, s kapva-kap az alkalmon, hogy minden sérelméért és vélt jogáért számon kérje a törvény jámbor őreit. Már nem csak tettesért kiáltanak, hanem közös teherviselést, sajtószabadságot és a censura eltörlését is követelik.
- ELVESZIK A MUNKÁT!
- AZTAT EL!
Harsannak a már-már szállóigévé váló sirámok a forrongó nép ajkain. Az éktelen lármán keresztül is eltéveszthetetlen hangot hall Aiza. A tetőcserepek csörgését. Ahogy felkapja pillantását a hang irányába, láthatja hogy Rabada is megérkezett. A lány egy könnyed ugrással veti le magát a szatócsbolt tetejéről az eleven borzalommá aljasult udvarra. A holttest mellett az őt felfedező délceg zsoldos térdel, úgy egy méterre, árgus tekintete láthatóan nyomok után keres. A chunninnak most már csak azt kell eldöntenie, hogy azonnal csatlakozik-e a helyszíneléshez, vagy előbb tömegoszlatásba kezd, hogy eltüntesse a zavaró körülményeket.

**Okisha Aiza** Pént. Feb. 19 2016, 15:33

A fuldokló ifjú szavai egyre nagyobb kételyt és félelmet szültek Aiza lelkében. S mikor a fiú a férfi állapotára tért, a chunnin közelebb lépett...lépett, rohant, majd megaragdta vállait. Ujjai erősen szorították a fiú vállát.
- Azonnal vigyél oda. - parancsolta Aiza. A fiú után iramodva azonban érezte, a helyzet nem tűr halasztást, s a fiú már így is fáradt volt. Aiza nem időzhetett ennyit, azonnal el kellett érnie a helyszínt.
- Hol találtak rá? - kérdezte Aiza, majd mikor a fiú beazonosította a tetthelyet, a chunnin felszökkent a legközelebbi ház tetejére, majd onnan támadta meg a helyszínt. Mikor az utolsó ház tetején állt, megértette, miről is bezsélt az ifjú. Hatalmas tömeggé duzzadt a tucatnyinak vélt tüntetők száma. Aiza a tömegbe ugrott, majd már nem szomjas rockereket is megszégyenítő, határozott lépésekkel, kezeivel folyamatosan taszítva el maga elől az embereket, haladt át az emberhordán. Végül meglátta a kétségbeesett, mégis bátran és határozottan ellenálló katonájának arcát. Látszólag megnyugtatta egy pillanatra a Chunnin megjelenése. Emlékeikben talán az első közös reggelük juthatott ezsükbe, melyet most a tömegnek is szívesen demonstráltathatnák. Aiza azonban gyorsan körbenézett, némi elégedettséggel az arcán, átsétált a sikátorba, ahol ott guggolt Youhei, mellette pedig a meggyalázott Koumachiki testét.
- Ön rendben van, katona? - kérdezi Aiza, miután végigmérte a véres testet még egyszer. Bármennyire is érzelemmentes az arca, mégis csak érezte, hogy egy olyan személyt vesztett el, aki az övéi közé tartozott. Aiza ezután felkel, majd a dühöngő tömeg felé tekint. Különös hangokat hall, majd szemeivel a házakat kezdi el vizsgálni. Rabada is megérkezett, ezt örömmel fogadja a chunnin. Mikor társa leugrik a földre, Aiza már kiért a sikátorból, s emberei felé veszi az utat.
- Rabada. Tudd meg, hogy hol ölték meg Koumachikit és merre menekülhetett a tettes. Jelentést várok, ha talált valami nyomot. Addig én...segítek az embereinknek feloszlatni ezt a tömeget és csatlakozom hozzátok. - azzal lépéseit meggyorsítva szökkent a fegyverekkel falat alkotó katonák közé.
- Menjenek hátrébb. Otogakure shinobiai vagyunk. Meg fogjuk találni a tettest. Menjenek hátrébb. - talán ezen mondataival próbálta nyugtatni a dühöngő tömeget, azonban tudta, hogy még saját emberei sem hallhatták azt, amit mond. Két kezével pecséteket kezdett el formázni, majd a legharagosabb tömeg felé fordult.
- Hátrébb fiúk - kiáltott saját katonái felé, majd egy kisebb széllöketet indított a talajon a Zöldellő hegyek heves szele nevezetű technika segítségével, mellyel nem is olyan rég húsz lusta és katonának nem való embert robbantott ki ágyából. A technika nem veszélyes ilyen kis mértékű chakraval, azonban tökéletes ahhoz, hogy megbomlassza a tömeget és kicsit hátráltassa őket. Ekkor Aiza ismét megpróbálja túlkiabálni a tömeget.
~Remélem Rabada hamar talál valamit. Nem akarom bántani az embereket, de ha elfajulnak a dolgok, nem lesz elég ledönteni őket a lábukról.~ Aiza ugyan megpróbálta uralni a helyzetet, azonban az egyre kétségbeejtőbb körülmények, egyik emberének elvesztése, s a különös látogató a senseinél, egyre több és több kérdést vetnek fel. Hamar vissza kell terelni az embereket a házukba és a munkába, ha valóban meg akarják oldani ezt az ügyet és sikeresen lezárni a küldetésüket.

Hidan Pént. Feb. 26 2016, 03:49

- Soha jobban Főnök.
Feleli fáradt hangon Youhei, de a folyton vidám arcán éktelenkedő szarkalábak az ellenkezőjéről árulkodnak. Eközben Rabada is felzárkózik a holttest mellett álló két férfihoz. Egyelőre még csak futtában veszi szemügyre a tetemet. Bármi is játszódik le most a lány fejében, annak csak egy halk, de annál gondterheltebb sóhajjal és vékony szemöldökeinek megvonásával ad jelet. Egykedvűen bólint a neki szegezett kérésre - parancsra? - de még csak oda sem fordítja a tekintetét. Mintha kezdene végtelenül elege lenni ebből az egész kálváriából, holott az még el sem kezdődött igazán...
Aiza egy másodpercet sem vesztegetve csatlakozik a tömeggel küszködő katonáihoz. Hiába próbál olyan hangosan szólni a tömeghez, amennyire csak tud, szavait elnyeli csőcselék által keltett hangzavar:
- Menjetek vissza, ahonnan jöttetek rohadékok!
- A mi kenyerünket eszitek, de cserébe csak basáskodtok!
- Úgy járkál itt az utcákon, mintha minden az övé lenne!
- Valaki megfogná a transzparensem, amíg dobok egy sárgát?
- Nézzétek a páncélját! Csak annak az árából egy egész család vígan élhetne egy egész évig!
- Csak a bajt hozzátok ránk!
- Azt a feketét a hulla mellett taknyosra szopatnám!
- Nincs szükségünk Otogakuréra!
Ilyen és ehhez hasonló mondatok tömkelege harsan fel egyszerre. A dühös nép egymás szavába vágva próbál válogatott sértéseket dobálni az őrök, s kiváltképp az élükön álló Aiza fejéhez. Mivel a szép szó úgy látszik itt kevés mint elefántnak a normál tampon, ezért az ifjú chunnin drasztikusabb eszközök bevetéséhez folyamodik. Egy erős szélhullám söpör végig a tüntetők csoportjának szinte egészén. A legnagyobb darabokat és a leghátrább lévőket kivéve szinte minden ember a fenekére, vagy a mögötte állóra esik. Komoly sérüléseket nem nagyon szenvedtek el, mégis fájdalmas és felháborodott kiáltások egész sora záporozik az elégedetlen nép ajkából:
- Aú a lábam!
- Szállj már le rólam bumburnyák!
- Ezért még megfizet az a külhoni fattyú!
- Asszem eltört a seggcsontom!
- Ne menj a közelébe, ez az alak veszélyes!
- Vigyázz hova lépsz, ott van a zsebórám a földön!
Bár a fuuton el nem riasztotta, de legalább kicsit hátráltatja a tömeget. Mindenesetre a sikátort őrző négy katonát fojtogató embergyűrű enyhén a szorításán, a polgárok láthatóan félnek közelebb menni Aizához pár méternél. S lehet hogy összezavarodtak, lehet hogy tartanak a shinobitól, lendületük megtört, s hangjuk elcsendesült kissé, de a szemükben parázsló indulat sokkal fenyegetőbb bármiféle ordítozásnál. Egyelőre senki sem indul újabb rohamra, sőt néhányan ki is válnak a tömegből félelmükben, de naiv lenne bárki is azt gondolni, hogy ezt a csendet nem fogja vihar követni... Egy valami biztos: Aiza és társai többé nem szívesen látott vendégek a faluban.

**Okisha Aiza** Vas. Feb. 28 2016, 22:55

A tömeg egyre nagyobb ellenállást fejtett ki, s megannyi sérelmüket vezették le a helyszínt védőkön, ostromolva soraikat, hogy miért? Igazából nem is tudja. Talán a testet akarják elvinni, talán az őröket megskalpolni, nem tudni, vagy hogy melyiket előbb. A tömegből egyre többen kezdték méregetni és kérdőre vonni a csapat és az ott tartózkodó shinobik fontosságát és munkájukat. Aiza szavai nem hatottak a tömegre, ugyanis nem is hallották. Azonban Aiza hallotta őket. Egyikük, ki Rabadara tett megjegyzést, egy apró, mégis figyelemfelketésre bőven elegendő szélsallert kapott egy koncentráltabb fuvallattal, s ha a férfi az érkező löket felé nézne, a chunnint látná, ahogy szigorúan tekint felé, ujját a száján lassan végighúzva, jelezve a Befetéma állapotot. Ám nem csak egy férfi demonstrált a téren, a dühöngő tömeg pedig...egyre nagyobb kételyeket támasztott a csapatban. A chunninnak lépnie kellett, mégpedig minél gyorsabban. S ő meg is tette a szükséges lépéseket.
A szél kisebb viharként csapott le a tömegre, s legtöbbjüket a földre kényszerítette. Ugyan Aiza nem akarta tömegoszlatásra használni technikáját, főleg nem saját népén, olykor a szükség azonban nagy úr, s nem válogat az eszközeiben. A chunninnak meg kellett találnia a gyilkost, s nem engedhette, hogy a dühöngő tömeg még több idejét vegye el a nyomozásnak. Úgy tűnt, az elsodró hullám után némelyekben még nagyobb harag támadt a chunnin iránt, azonban a tömeg egy nagyobb része hátrébb húzódott, s voltak, kik odébb is álltak.
- Tartsák a frontot, emberek. Megtaláljuk az elkövetőt, ebben biztosak lehetnek! - mondta komor, parancsoló hangján, majd ismét Rabada felé vette az irányt, s próbált megtudni még több információt. Amennyiben Rabada továbbállt a helyszínről, Aiza előbb az elhunyt és meggyalázott rókához megy, s ő maga is felkutatja a nyomokat, majd ha ha van olyan személy, ki épp nem az ostromolók ellen harcol, azonnali hatállyal a test elszállítását rendeli el. Koumachiki méltóképp lesz eltemetve. Aiza, bármennyire is volt közömbös a cspaattal, mégis a magáénak érezte, s megviselte saját társa és harcosának halála, egy otogakurei halála Otogakure vesztesége.
A nyomok felkutatása után Rabadahoz indul, majd együtt folytatják a lány által követett nyomokat. Mindeközben Aiza elemzi a helyzetet az eddig talált bizonyítékok, a helyszínen látottak és a lánytól megismert információkat, s tervet készít a lehetőségektől függően.
- Mindenképp jelenetnem kell a senpainak Koumachiki elvesztését. A helyzet kezd súlyosbodni. - mondja a chunnin, ha készen áll a tervezettel. A kérdés, hogy mit tudhatott meg eddig a lány és hogy miket talált maga a helyszínen.

Hidan Szer. Márc. 09 2016, 08:12

Miután sikerült elfojtani a tömeg lázongását, Aiza visszatér a bűntett színhelyéhez. Rabada és Youhei még mindig a földön guggolva kutatnak árulkodó nyomok után, miközben halkan susmorogva próbálják összegezni a látottakat. A chunnin érkezésére azonban mindketten abbahagyják a munkát és a fiú felé fordulnak. Bár valószínűleg nem idegen látvány számukra a halál, láthatóan egyikük sincsen túl jó bőrben. Nem igazán róható fel nekik, jobban elnézve a tetemet valóban nem éppen öröm a szemnek, ez a kettő meg már egy jó ideje vizsgálgatja. A lány fásult hangon próbálja meg összegezni azt a keveset, amit eddig megtudtak:
- A bal oldali bordák a hármastól a hatosig töröttek. A töréspontot megfigyelve látható, hogy valami, feltehetően egy kéz, vagy mancs nagy erővel benyomta őket, majd a szívet megmarkolva kihúzta azt. A holttest környékén van vér, de nem annyi, mint amennyit a roncsolás mértéke indokolna, feltehetően nem itt ölték meg. Egyéb külsérelmi nyom nem látható. A hullamerevség beállt, a test állapotából ítélve valamikor az éjszaka közepén halhatott meg, éjfél és négy között.
Youhei is hozzáfűzi a maga tapasztalatait:
- Nehéz lenne biztosra mondani, mert van pár halvány lábnyom, gondolom az itt lakóké az elmúlt pár napból, de egyik sem vezet Koumanchikihez. De helyette van más... Ha jobban megnézi, ott egy fél méternyire a testtől laposabb a fű. Azt a nyomot nem hagyhatta Koumanchiki. Ő olyan száznyolcvan centi magas, ez a sziluett pedig közel két méter. Olyan mintha... Egyszerűen csak kiemelkedett volna a földből. És persze van még ez...
A zsoldos lehajol, majd kesztyűs ujjai közé csippentve egy fehér, ragadós valamit tart Aiza elé.
- Bagolyköpet. Nem mintha nem élnének errefelé baglyok... De természetes közegben nincs akkora bagolyfajta, ami képes lenne ennyit enni. Legalább embernagyságú, ha nem nagyobb. Lehet ninjuu állat, vagy valami, aminek hasonló, apró állatokra épülő étrendje van.

A jelentések után a hangfalusi shinobi maga is szemügyre veszi a tetemet, de túl sok mindent már nem tud felfedezni, a kunoichi és a városőr alapos munkát végeztek. Az egyetlen dolog, ami nem került említésre, az a Koumachiki csuklójának belső felén található tetoválás. Ugyanaz a jelkép - lefelé mutató nyíl, levágott heggyel és egy fektetett nyolcas - amit korábban a pipában is látott. Vizsgálódásából Rabada hangja zökkenti ki:
- Akarod, hogy veled tartsak, vagy maradjak az őrökkel?

**Okisha Aiza** Pént. Márc. 18 2016, 22:41

A chunnin az első hullám után ismét embereire bízta a tömeget, míg ő maga megindult a sikátorba, hogy az ott lévők jelentéseit összeegyeztethesse az eddig talált nyomokkal.
- Brutális gyilkossal van dolgunk, aki fizikálisan igen csak masszív alkatú lehet. - kezdi elemezni hangosan a törött bordák és a kitépett szívről gyűjtött információkat. Majd szeme megakadt a talajon, mikor a földön lévő sziluett körvonalai kezdtek kirajzolódni előtte. Szinte megszólalásig hasonlított...
~Az ágy alatti nyomhoz~ Aiza szeme tágra nyílt. De hogy kerülhet ide a sziluettje ennek az ismeretlen óriásnak. Ugyan Aiza maga sem volt ugyan alacsony termetű személy, mégis, az előtte kialakult kép egyre inkább megbotránkoztatja. Az ügy egyre rejtélyesebb, valamint egyre veszélyesebbnek tűnik. S volt még valami.
- Bagolyköpet. A hálóteremben is találtam hasonló adagú állatmaradékot. - mondja a chunnin, majd kiegyenesedik. A halott férfihoz sétál, majd kezét az arcára helyezi, s lassan lehunyja szemeit ujjaival.
Visszatekint a sikátor végén lévő utcára, a még lázadni akaró tömeg felé, s fáradt embereire. Lassú léptekkel indul ki, miközben elemzi a helyzetet.
- Maradj velük. Este Koumanchiki testét méltóképp eltemethetik, azonban akadályozzátok meg, hogy lázadás robbanjon ki, így is eléggé vészterhes időket élünk. Tegyetek rendet. addig körülnézek a tetőkön. A csapatot vidd vissza a laktanyába... - ekkor a chunnin némiképp maga mellé hívta Rabadat, majd halkan hozzátette - És figyelj rájuk.
Aiza ezután egyenesen az épület falán felfutva, a tetőre igyekezett, újabb nyomok után kutatva.
~Ha valóban egy hatalmas bagoly az, amit keresek, akkor meg kell találnom a fészkét. S egy ekkora madár nem apró gallyakból rak fészket. Főleg, ha embert eszik. Talán a tetőkön hagyott valami nyomot a számomra. - Aiza megvizsgálja a közeli tetőket, majd azt a vonalat, ami a falu erdőre néző oldalának házait kezdi el kutatni.
Idő közben csak remélni tudja, hogy Rabada képes megfékezni a tömeget, ha azok ismét lázadást akarnak kitörni. Féltette embereit. Nem csupán a kövekkel dobálózóktól, s a lincselésektől, amennyiben eldurvulna a helyzet. Olyan ellenféllel van dolguk, akiről sokat nem tudnak ugyan, mégis, az eddigi információk szerint...igen csak veszélyes, eltávolítandó személlyel van dolguk. S Aizanak meg kell óvnia saját csapatát. nem engedheti, hogy napról napra fogyatkozzanak az emberei. Már támadt is néhány ötlete, melyet a kutatás után szinte azonnal gyakorlatba is fog helyezni. Elsőként a katonák éberségének edzését, valamint az őrségek kialakítását és a laktanya védelmének felállítását. Az ellenség nem bánik kesztyűs kézzel, Aizanak sem szabad hagynia, hogy alábecsülje a szabotőrt. Meg kell tennie mindent, hogy megóvhassa a falut és befejezhesse a küldetését. A dühöngő embercsoportok pedig...igen csak megnehezítik a dolgát, s még inkább elveszik azt a minimális időt is. A legfőbb cél most az, hogy a bagoly nyomára akadjon s rájöjjön, hogy kerülhetett a szobában látott sziluett a sikátor talajára.

Hidan Csüt. Márc. 31 2016, 14:44

//A késedelemért 5 chakra kárpótlásban részesülsz. Legközelebb próbálok majd hamarabb írni.//

Az ifjú chunnin Rabadára bízza a feszült helyzet kézben tartását, miután keserű szájízzel adta meg a végtisztességet a makrancos vénségnek. Youhei megállapításait és okfejtéseit követve következő útja egyenesen a kétszintes házsor tetejére vezet. Ahogy az emberi korlátokat meghazudtoló ugrás után óvatos mozdulattal az égetett cserépcsempéken landol, bosszúsan konstatálhatja, hogy a kötőanyag olyannyira meggyengült az évek folyamán, hogy örülhet ha nem csúszik ki minden második lemez csizmás talpa alól. Már az is csodaszámba megy, hogy a madárcsontú, vékony kunoichi alatt nem szakadt be a több helyen is bádoggal foltozott tetőzet, Aiza pedig közel kétszer akkora lehet súlyban, mint szebbik nemhez tartozó társa. Bár az épület "gerincén" egyensúlyozva, ahol a vezérgerenda futhat, egészen biztos léptekkel tud haladni.
Azonban ha még az ő súlya alatt is vészjóslón nyikorognak a jobb napokat is látott háztető, akkor vajmi kevés az esélye, a gyilkos - aki-ami a lenyomat alapján legalább egy mázsát nyomhat - itt rendezte volna be a menedékét. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg már a kéményseprők is egészen biztosan jelentést tettek volna a városőrségen, ha valami valószínűtlenül nagy fészket találnak, arról nem is beszélve, hogy egy ekkora madár még az éjszaka közepén is hatalmas feltűnést keltene. Bár az eshetőség egyelőre semmiképp sem zárható ki, egyre inkább úgy tűnik, hogy az egész bagoly-vonal egy mézesmadzag volt, amit egy álnok, láthatatlan mesélő húzott el az ifjú Okisha orra előtt, egyrészt, hogy összezavarja, másrészt hogy ezzel is kitolja egy kissé a kalandot...
A shinobi olybá tűnik, tartozott egy úttal az ördögnek. Nagyjából fél óra keresés után érik benne bizonyossággá a gyanú, hogy ha egy gigantikus szárnyassal is van dolga, az egészen biztosan nem itt rendezte be otthonát. Hacsak nem akarja folytatni a keresést, esetleg újraelemezni az eddig megismert tényeket, ideje lenne eldönteni, merre indul. Visszatér a Sensei irodájába vagy utánanéz, hogyan haladnak az előkészületek Koumachiki búcsúztató ceremóniájához..?

**Okisha Aiza** Pént. Ápr. 01 2016, 00:21

Az otogakurei chunnin sebes, mégis óvatos léptekkel ingázott a tetőkön, ügyelve a tetők szerkezetének állapotára, mindeközben szemeivel végigpásztázva mind az utcákon, és a várost körülölelő erdőség határmenti tagjain.
- Sok mindent kell megbeszélnem az emberekkel. Illetve a senseiel is. Az a jelkép... - töprengett el magában Aiza, miközben lassan körbejárta a falut, megfigyelve az utcákat és a környező fákat. Szemeivel semmit sem talált, ami utalhatna is a vélhető tettes lakhelyére, azonban a chunnin nem kutathatja fel az egész erdőt egy vélhetően két méteres bagoly nyomában...másról van itt szó. De egy biztos...a falu nincs biztonságban. Koumachiki bármennyire is lusta ember volt, a város testőrségének tagja volt. Bárki is lépte meg ezt, igen elszánt és határozott személy, aki képes megjelenni nyomok nélkül. Veszélyes alak, az biztos. Aizanak kétszer jobban kell figyelnie minden egyes emberre, akivel találkozik. És még több figyelmet kell szentelnie a csapatra. Bárki is játszadozik velük, ezúttal túlságosan is mellélőtt azzal, hogy az Okisha név viselőjének bátor chunninjával kezdett ki.
Aiza visszatért a tetőkön át a testőr tetemének helyszínére, felmérni a helyzetet. Ha Rabada rendbe rakott mindenkit, és feloszlatta a tüntető népet, akkor jelezve neki a sensei felé invitálja. Ebben az esetben a testőröket visszaparancsoltatja a barakkba, miután a következőket mondja,
- Egy jó katona mindig a parancsot teljesíti. Fájjon az bármennyire is, az élete árán is teljesíti. Azonban van, hogy a sors nem a megfelelő véget választja az embereknek. Egy jó katona mindig képes meghalnia a hazájáért, és hazájának nevében. A háború rengeteg áldozattal jár. De egy jó katona harcban esik el. Koumachiki remek katona volt. Hiszen az országát védte. Otogakure nevében halt meg. Hiszen egy jó, igaz katona...haláláig szolgál. Engedélyezem az időt a gyászolásnak, azonban két óra múlva menetfelszerelésben akarom látni a teljes brigádot. Otogakureért! Pihenj. - majd Rabadaval az oldalán elindul a senseihez. (Ezt teszi akkor is, ha még mindig akadnak olyanok, akiket ismételten egy fuuton technikával kell jobb belátásra bírni, csupán némi idővel később).
A sensei háza előtt megállva megigazítja ruházatát, majd bekopog. Ha mestere fogadja, beljebb lép, és részletes beszámolót tart, kezdve a testőr eltűnésével, a barakkban talált nyomok, és a bagolyköpetről, majd a meggyalázott Koumachiki testének helyzetéről és az ott talált nyomokról. A pipában és a férfi karján talált szimbólumról egyelőre nem tesz jelentést, amíg nem tudja pontosan, mit is jelent. Azonban van egy olyan sejtése, saját emberei többet fognak tudni erről.
Aiza megköszörüli torkát, majd beszámolóját a városban keltett kisebb zendülés és az egyre jobban érezhető félelem kezd úrrá lenni. Bármi is történt ebben a városban, egy biztos...az idő ellenük játszik...
- Végtelen idő?! - mondja ki hangosan gondolatmenetének végét. Aiza megrázza magát, majd miután befejezte a beszámolóját, várja, a további eligazításokat. Ígéretet tesz mesterének, hogy megregulázza kicsit az embereit, és bevezet néhány szükséges lépést, amivel redukálhatják egy újabb ember elvesztésének esélyét. Mindemellett Aiza támogatás és segítséghívását indítványozza mesterének, aki ha úgy látja a helyzetet, akár el is fogadja.
Miután elhagyták a sensei szállását, Aiza Rabadara néz.
- Ma este az embereim között fogok aludni. Addig ki kell még derítenem egy néhány dolgot. Légy körültekintő és óvatos. A város veszélyben van. Meg kell állítanunk, legyen szó bárkiről. Nem kockáztathatjuk, hogy a Hang egy ilyen fontos városát az ellenség megkaparinthassa.
Aiza lassú léptekkel sétál végig a városon, megvárva a gyászolásra engedélyezett időt, addig hálótermébe vonul és kidolgozza a barakk védelmét. Koumachiki nem véletlen célpintja volt a támadásnak. Észrevétlen, gyors, és nesztelen emberrablás és gyilkosság történt az éjjel, ami még egyszer, nem fordulhat elő. Aizanak magának kell gondoskodnia a beosztottjairól, elvégre felelősséggel tartozik feléjük. Még ha a fele meg sem érdemli, valahogy kezd hozzánőni az osztag. Lehet, hogy lusták, hanyagok, de az ő csapata. S meg fogják találni a gyilkost. Visszatérve a bázisra, központilag tesz fel a kérdést, miközben karjával a homokba egy homokóra szerű képet rajzol, bele pedig egy nyolcast.
- Aki a legtöbb információval rendelkezik erről a jelről, az ma dupla vacsorát kap.

Jiraiya Csüt. Ápr. 28 2016, 14:20

   Aiza nem csak remek Shinobi, de remek kiképző is. Persze mindent a maga módján csinál és bár Ő itt csak egy eszköz a csapatvezető kezében, mégis nagyon úgy tűnik, hogy sikerült felhívnia magára a lakosság figyelmét. Úgy jár-kel fel s alá a faluban, mintha Ő lenne a vezető. Nos, nagyon úgy is viselkedik, viszont ez nem feltétlenül baj. Sőt! Klánja nevéhez hű marad, feljebbvalóit tiszteli, de saját személyiségével és modorával nem tud szembe menni. A tökéletes vezető személyiségével van megáldva. Valószínűleg ezért is neki jutott az a szerep, hogy megregulázza a városi őröket, akik voltaképpen csak szedett-vedett porném, vajmi kevés harci tapasztalattal. Persze előfordul köztük is néhány olyan gyöngyszem, mint Koumachiki.
   Aiza tehát visszatért a tett, vagyis inkább a holttest lelőhelyének színhelyére. A tömegből már nem maradt semmi, távolról figyelt néhány bámészkodó, arcuk elé kendőt húzva, néha elfordulva, szúrós tekintettel meredve a társaságra és különösen Aizára. Valószínűleg ezen emberek nem éppen a kedvesebb fajtából valóak. Aiza bizdítására mindenki árgus szemekkel figyelt, majd együttesen, néhol elhaló hangon válaszoltak a Parancsnokuknak.
- Otogakuréért!
Ezek után pedig mentek a dolgukra. Látszott rajtuk a gyász hangulat, ez érződött is azon, hogy nem lobbant fel szívükben a harcvágy vagy éppen a hazaszeretet. Sokkal inkább a bánat és a nyomor ült meg rajtuk. Ám ettől még tudták, hogy mi a kötelességük, így visszatértek a barakkba. Eközben Aiza és a többiek is megindultak, úgy hagyva ott a sikátort, mintha mi sem történt volna. Fel lett takarítva minden, a kellő helyek meg lettek jelölve és most pedig újra járható területté vált.
   A vezető, Senmaru nem volt a neki kijelölt szobában amikor Aiza érkezett, így később kell megpróbálni beszélni vele a fiúnak. Ami pedig azt illeti, Seigi sincs sehol. Bár Őt talán már azóta nem látta a fiatal Chuunin, hogy ide megérkeztek ez pedig talán nem is baj a számára. Elvégre nem túl barátságos fickó és nem úgy tűnik, mint akivel lehet együtt dolgozni. Azonban a gondolatmenet érdekesre sikerült, Aiza kiadta az utasítást Rabadának.
- Értettem. Van valami, amit megtehetek? Jó lenne már felgöngyölíteni ezt az ügyet.
Mondta Rabada, majd miután Aiza válaszolt neki, ment a dolgára. Eközben az emberek teljes felszerelésben várták őt, ahogyan kérte tőlük, majd eltűnődtek a jelen. Buta tekintetük elárulta, hogy nem sokat értenek az ilyesmihez, ám voltak ott olyanok is, akik talán nem a legjobb katonák, de az eszük a helyén van. Egy szemüveges, nyurga, rövid hajú, talán kamaszkorban lévő fiú szólalt fel félve.
- Ta... Talán a közepén a nyolcas a végtelenséget szimbolizálja... De az is lehet, hogy egy szám. Ha fektetve nézzük, akkor az állandóságot, az örökkévalóságot is jelentheti. A Homokóra pedig az időt.
Fejezte be, a többiek pedig bólogattak, bár a felük azt sem értette, hogy miről van szó.

// Elnézést az elhúzódásért, kárpótlásul kapsz +5 ch-t. //

**Okisha Aiza** Vas. Május 01 2016, 01:51

Aiza elégedetten hallotta köszöntésének visszhangját emberei szájából. Egyfajta sikerélménynek titulálta az adott helyzetet, annak ellenére, hogy elveszítettek egy emberüket, mégis...a remény megvolt, hogy a csapatából végül megfelelő osztagot kovácsolhat. Azonban nem volt ideje az ünneplésre, a férfi halála és az egyre rejtélyesebb ügy kezdte aggasztani az ifjú otogakureit. Gyors léptekkel sietett mesterének szállásához, majd hangosan kopogtatott, egyenletes ütemre. Nem érkezett válasz. Megismételte a bejutni szándékozás jelét, azonban még mindig némaság köszöntött vissza. Benyitott. Sajnálattal látta, hogy a szállás üres, senseiének valószínűleg dolga akadt, talán már hallotta is a történteket.
- Keresd fel kérlek a mestert, és hívd a barakkba. Van némi beszámolóm. - mondta Aiza, miközben hátat fordított a lánynak, majd lassú léptekkel indult vissza, a város közepe felé. - Addig én...rendbe szedem őket.
Aiza lépteit gyorsan szedte, át a város utcáin, nem érezte túlságosan biztonságban magát most egyedül. A történtek okozói még mindig nem kerültek elő, s úgy tűnik, a nép a város őrzőit okolják, pontosabban a shinobikat mindenért. Jobbnak látta minél előbb visszatérni a laktanyához, így végül a tetőkön való közlekedést választotta, megfelelő útvonalnak. Lábai alatt a cserepek halkan rezzentek fel, ahogy átsuhant tetőről tetőre. Szemei az eget és az utakat felváltva kémlelték. Még mindig nem tudott dűlőre jutni a bagolytémán, ám gondolta, az éj leszálltáig talán biztonságban vannak.
~ Végtelen idő? Ennek semmi értelme... - mérgelődött magában, miközben a jelen is elgondolkodott. Mi köze van az időnek ehhez az egészhez? Egy biztos...Nekünk nincs sok időnk. - nyugtázta magában, majd elhagyva az utolsó házak tetején, egy elegáns ugrással érkezett meg a laktanya bejáratához. Az épület elé sétálva leporolta magát, majd egy erőteljes
- Viiiigyázz! - parancsszóra hívatta elő embereit. Azok, Aiza nagy meglepetésére, ha nem is azonnal, de az eddigiekhez képest hamar felsorakoztak, fegyverzetben, készen a bevetésre. Aiza elégedetten tekintett végig a még mindig gyászoló arcokon, minden egyes emberének szemébe nézve, miközben lassú léptekkel végigsétált előttük. Reményt próbált sugározni számukra, határozott tekintetével, azonban egyben tizenkilenc szempár közül kilóghat a sorból az, aki nem is gyászolja oly mértékben Koumachikit, mint a többi. Reméli csupán a chunnin, hogy nem a saját csapatában van a keresett tégla, s nem kell éjjel nappal halálra dolgoztatnia őket, hogy kiderüljön, ki az, aki egy esetleges beépített shinobi.
- Pihenj - mondta, miután visszasétált helyére, majd a földre karcolva a jelet, feltette kérdését.
Egy szemüveges egyén szólalt meg végül, ki elemzésében szinte megerősítette Aiza eddigi gondolatait a szimbólummal kapcsolatosan. Eltűnődött ismét, ám válaszokat még most sem talált.
- Mondja, mi köze lehetett a Végtelen Időnek Koumachikihez, katona? - teszi fel újabb kérdését. Mindeközben, így nagyobb vonalakban a szimbólum igen csak emlékeztette őt egy korábban látott jelre, mégpedig egy igen közeli országnak, Takigakure no Sato zászlajára. Ugyan Aiza nem tudta volna felsorolni az összes országot, az akadémián és az utána lévő időkben is fontos volt az oktatásukban a Nagy kontinens országainak átlagosabb ismerete. Ugyan a nyíl hasonlít, a fektetett nyolcas még mindig nem került a helyére. Talán a baka válaszából kiderülhet valami, Aiza jobbnak látta, ha a mesterével is beszél minél hamarabb a felvetendő kérdéstől, miszerint Takigakurenak köze lehet e a támadásokhoz. Ha a határőrök jelentettek egy esetleges áttörési próbát, akkor talán arról a mester tudhat. Most azonban tizenkilenc katonájára van bízva, kiket még mindig nem értesít a szobában talált nyomokról. Ez a néhány ember többet tudott a férfiról mint bárki más ebben a városban, ebben biztos volt. S nehéz bevallani, de most tőlük függ az ügy további kutatásának iránya.

/Köszönöm, a chakrat, megvárom, amíg a kis adatlapra is felkerül ^^/
/ Ohh Shit! Ez kimaradt. Felírva! Very Happy

~ Jiraiya /

**Kenshiro Yori** Csüt. Május 05 2016, 22:54

//Aiza//

Szeszélyes zápor mosta el az elmúlt napok porát és adta meg gyász jelképes hangulatát. Hajnaltájt a tenger felől gyűlt a felleg mely átsüvített a város felett, majd az országot körülvevő vonulatokon megperdülve visszacsúszott felétek, hogy végre kiadhassa terhét. Társatok elvesztése óta a gyanakvás férge rághatta lelkedet, kerested a megannyi megválaszolatlan kérdés között a megoldást és a reményt hogy nem közületek való, ki felelősségre vonható Koumachiki haláláért. Az embereid gyászoló tekintete és az állandó feszültség egy percre sem hagyott nyugovóra térni. Felszerelkezve kisétáltál majd összehívtad embereid. Jobbnak láttad, ha mindannyian valami hasznossal töltik el az időt, nem csak halott társukra gondolva várják a megváltást és a békét egy magasabb erőtől. Csoportokra osztottad fel őket majd a kiadott parancs – Sötétedés előttiig járják körbe a várost, gyűjtsenek nyomokat, feljegyzéseket, bármit ami Koumachiki gyilkosához vezethet. De ha ez túl bonyolult lenne, nekik csak járőri pozíciót töltsenek be. – szerint egyhangúan engedelmeskedve nekiindultak a kibővített járőri feladat teljesítéséhez. Ahogy az utolsó ember is elhagyta a laktanyát furcsa plattyogó hangra lettél figyelmes az egyik ház irányából. Egy jól megtermett varangyos béka cuppogott és kuruttyolt egy mély vízzel teli lábnyomban. Furdalt a furcsa kíváncsiság, mit is kereshet ott az a kétéltű, de ahogy közelítettél egy tekercset véltél felfedezni a hátára erősítve. Az állatot amennyire óvatosan csak tudtad kiemelted a sárból, a tekercset hátán tartó zsineget kioldottad majd eresz alá tértél, hogy elolvasd a levelet.

Aiza,

Való igaz, ilyen időkben gyanakvásra inthet az ilyen kezdetű papiros, de találkoznunk kell. A nevem nem fontos hisz úgysem vagyok, az a típusú ember ki beleütné jelenlegi ügyes, bajos dolgaidba az orrát. Ha kíváncsi vagy ennek a levél igaz céljára, jöjj el a városszéli kiképzőterepre, ott megtalálod levelemre a választ.

A tekercsen aláírást és bármi egyebet nem találtál. Felmerülhetett benned a gyanakvás, ki lehet a névtelen meghívód, de ez csak akkor derül ki ha meg is jelensz addig, míg embereid vissza nem érnek.

**Okisha Aiza** Csüt. Május 05 2016, 23:15

A chunnin végigmérve emberein láttam hogy nem igazán fog többet megtudni a jelről. Talán majd mestere...de hol lehet ő? Remélheti csupán, hogy Rabada megtalálja őt hamar, elfér a segítség a viharos időkben. S ahogy Aiza sorba állíttatta ismét embereit, leestek az első esőcseppek, mire a chunnin feltekintett. A sötét felhők ekkorra jórészt egybegyűltek, hogy masszív esőzéssel moshassák el a bűnöket a városból. Ugyan Aiza tudta, hogy emberie nem fognak repesni az örömtől, a megszokott csoportokat kissé megreformálva, négyszer négyes és egy hármas csapatra osztatta őket, hogy sötétedésig, azaz körülbelül három óra alatt járják körbe a várost. Talán az elmúlt nap eseményei feltüzelte őket is, s rájönnek, hogy a saját védelmük érdekében van szükség járőrségre ily istentelen időben is.
Miután az utolsó katonája is elhagyta a laktanyát, Aiza különös hangra lett figyelmes. Mintha béka kuruttyolna. Körbetekintett, majd a földet kezdte el vizsgálni. Az egyik lábnyomban kialakult tócsában meg is találta a hang forrását.
- Mit kereshet itt egy... - tette fel Aiza magának választ, majd megakadt. Koumachiki haláláért is egy feltehetőleg nijuu állatot keresett, s ez a béka biztos, hogy nem a laktanya területén él. Kardja felé nyúlt hirtelen, majd megállt, mikor észrevette az apró papírost a béka hátán. Óvatosan hajolt le érte, majd elvette a tekercset, kihajtogatta, miután fedezékbe menekült, és olvasni kezdte.
~Bárki is az, ismeri a jelenlegi helyzetet. Ki lehet ez?~ gondolkodott el mélyen a chunnin. S mivel a rejtély egyre összetettebbé vált, s annál veszélyesebbé, jobbnak látta, ha a lehető legtöbb oldalról vizsgálja át. Egy ismeretlen felhívás, mely könnyedén lehet csapda is, így óvatosan kell eljárnia.
Köpenyt ragadott, s jobb karjának ujjába kardjának pengéjét rejtette, kezével erősen tartva azt. Gyors léptekkel suhant át utcáról utcára, figyelve, hogy ne követhesse senki. Ha csapdába is sétál, előrébb kell lépnie a feladatában, túlságosan is sok a megválaszolatlan kérdés...s egyre csak gyarapodik. Talán az ismeretlen a segítségére is lehet.
A köpeny mögé rejtőzött chunnin a házak helyett, feltűnésmentesen, az eső elől menekülve haladt a városon, egyenesen a megbeszélt helyszín felé, s megpróbálta felderíteni azt, mielőtt még feltűnően várakozni kezdene. Kardját mindvégig erősen fogva, s kapva az első alkalmon, előrántva, gyorsan reagálhasson bárminemű ellenséges megmozdulásra.

//Köszönöm a gyors reagálásod és a postot//

**Kenshiro Yori** Pént. Május 06 2016, 11:31

//Aiza - Az eső történelme//

Izgatott iramban vágtál bele a rövidke utazásba a megbeszélt találka helyszínére. Az utcákra kihajló ereszek bőségesen ellátták a már szomjazó csatornák mindegyikét az aláhulló nedűvel. Amint megérkeztél az elázott gyakorlóterep nyílt pályája adta magáról a képet, akár egy szomorú, magányos festmény. Szemeid lehetséges fenyegetés után kutattak, bármi ami csapda lehetne, vagy tökéletes hely egy merényletre, de végül fellélegezhettél, semmi ilyesmit nem találtál.

- Már vártalak, Aiza. - Hangzott fel egy mély üdvözlet az előtted sorakozó gyakorlóbábuk közül. Az egyre sűrűbb cseppekben aláhulló égi áldás meg is nehezítette feladatod a személy beazonosításában. Fehér köpenye rejtekében elindult feléd majd széttárta karját. - Az eső. Tudod Okisha Aiza, egy ember legnagyobb erejű tulajdonsága a kedvesség. Olyan, mint a lágy eső, amely mindenhova elér anélkül, hogy egy helyet is kihagyna. Csak esik, megkülönböztetés nélkül. Nyomon követve munkásságod szimbolizálja ez az eső a te kedvességed melyet meg kell mutatnod ahhoz, hogy az embereid azokká az emberekké nőjék ki magukat akikké te valójában szeretnéd. Érjen el mindenkit, mint az ezekben a percekben aláhulló istenek könnyei. - Adott hangot gondolatainak a férfi, majd megállt tőled pár lépésnyire. Végigmérve a fehér alakot, fekete hajának tincseivel óvatosan játszott a vihar csalóka szele, oldalán kurtított pengéje szinte gőzölgött a ráhullóesőcseppekkel való találkozásakor. De sikerült észrevenned azt is, hogy hiába esik mintha dézsából öntenék, a férfi egy porcikája sem nedves.

- Látom, feltűnt a kis titkom, de kérdések nélkül nem fedem fel válaszaim, gyanítom te is így vagy ezzel Otogakure katonája. - Mosolyodott el a férfi, majd egy kósza villám fényében felcsillant a szemfedőjén ékeskedő áthúzott hangjegy. - Ezen a helyen nincs okod az aggodalomra, ártó szándékom magam mögött hagytam mélyen elásva a pokol annak megfelelő bugyrában. Ha meg még is társaságot kapnánk? Nos akkor az illetőnek egy rossz nap következik el az életében. - Nem nagyon találtad meg a lényeget ebben az igen furcsa találkozóban, de minden csak rajtad múlik. A férfi ránézésre valami olyan talányt rejteget magában melyre szinte már kívánod a megfejtést.

**Okisha Aiza** Szomb. Május 07 2016, 00:23

Esik. Halkan, szinte már észrevehetetlenül, oly csöndesen, mégis, ha az ember gondolatai nem épp egy közeli merényletről merengnek, nem lehet mást hallani, csak hogy esik. A chunnin páncélzatának koppanásaira lett figyelme, s mikor gondolatai alábbszálltak. Megérkezett a kiképzőterepre, s bár minden sarokból ellenséget várt, nem érkeztek. Nem volt más...csak ő és az eső. Végül egy eddig idegen hang szólította meg, méghozzá saját nevén. Egy nehezen kivehető, fehér köpenyes alak kezdett kirajzolódni az esőben elrejtőzve, aki egyre inkább közeledett.
A férfi szavai ugyan furcsamód hatott az ifjú chunninra, ám Aiza nem szakította félbe a férfi gondolatmenetét. Saját küldetéséről és az alá rendelt osztag egységének kérdését boncolgatta, pontosabban annak megoldását. Aiza mélyen eltöprengett a férfi szavain. Beszéde közben az otogakurei lassan végigmérte a férfit, felmérve ruházatát, eszköztárát, valamint testfelépítését, már amennyi látszódhat a ruha alól. Majd lassan feltűnt neki, hogy ruháján egy csepp víz sem hagyott nyomot. Mintha valami láthatatlan aura venné őt körbe.
Végül a férfi biztató és nyugattó szavaira a chunnin várt egy másodpercnyi hatásszünetet, végül...szinte dadogó hangon, kérdezősködni kezdett.
- Honnan tudja, a feladatköröm, a küldetésem? Mégis...mi ez az egész? Ki maga? - teszi fel kérdéseit a chunnin, s kissé félően, hátrébb lépett, s jobbjával az övén lógó kardra markolt. A férfi túlságosan is sokat tudott a jelenlegi helyzetről, mely ha ellenséges kezekbe jut, annak súlyos következményei is lehetnek. Elvégre nem volt nyílt titok a feladatuk.
keze a markolatra erősen rátapad, majd néhány centiméterre ki is húzza a tokjából az éles pengét.
- Halljam, ki maga? - teszi fel kérdését még egyszer, s talán utoljára. Túl sok minden történt ez alatt a két nap alatt, amit a városban töltött, s talán a chunninban oly érzetek támadhattak fel a férfi nyílt őszinteségétől, mely különös mód hathatott a jelenleg kissé zavart és fáradt chunnin számára. Azonban nem igazán volt az a töprengős fajta. Ha három indítékot is talált a helyzetre, akkor habozás nélkül cselekedett. Azonban a férfi szándékai valóban nem bizonyultak támadói jelleggel, sőt...egyáltalán nem mutatott ellenséges szándékot. Talán a chunnin is az információkat féltette a jelenleg közöttük élő ellenségektől. Ha kitudódna, mit is keres itt Aiza és a csapat, az nagyban befolyásolhatná küldetésüket. S már tudja is, mi lesz az első dolga, amint megtudakolja, hogy pontosan mit is akar tőle a férfi. Szándékkal hívta ide, ez biztos, s ismeri Aiza jelenlegi környezetét, annak fontosabb részleteit. Amennyiben kielégítő válaszokat kap, még egyszer végigméri a vízhatlan kabátjának száraz felületét, miközben fejében összeteszi a kapott válaszokat.
- Árulja el nekem, hogyan csinálja ezt? - teszi fel, immáron visszafogottabb, érdeklődő hangon a feltevését, szemeivel szúrósan a kabát felé bökve. Roppant mód felkeltette érdeklődését, bárki is legyen ez a férfi, egy biztos...Számos meglepetést fog még okozni az ifjú chunnin számára. S volt oka, hogy találkoztak ezen az esős délutánon.

**Kenshiro Yori** Hétf. Május 09 2016, 10:27

Ringlispílként száguldó gondolataid talán össze is zavartak a furcsa események közepette. Halmozódó kérdéseid és az egyre gyülemlő türelmetlenségedet végül sikerült kiadni magadból és másodjára már meg is érkezett a válasz.

- Feladatkor, küldetés? Mind irományok és felkérő szavak egy hatalmasabb erőtől, kik köteleznek arra, hogy cselekedj. Védd az országod akár egy jó házőrző, kit nem engednek messzebbre csak ameddig a kikötött lánca ér. Ne vedd szavaim támadásnak és nem is hited megrengetésére törekszem. - Kezdett bele ismét furcsa stílusú mondókájába a férfi, lábait egymás mellé rakta, kihúzta magát és ölébe kulcsolta karjait. Szinte pánikba esett cselekményeidre bizonytalan tekintettel válaszolt, szemét le sem vette a pengéd markolatán pihenő kezedről.

- Nem kell félned, sem társaid életét féltened, minden irányítás alatt van. Türelmetlen vagy, pedig nem ezt a magaviseletet, ezt a hirtelen indulatosságot érzem belőled. - Látszott a férfin a nyugodtság, el nem tudtad képzelni, mi is ez a légkör, ez a szokatlan nyugodt aura mely körül öleli az általában hevességet árasztó gyakorlópálya határait. Az érzés, hogy válaszai szinte a benned keletkezett kérdésekre kielégítő szavakat hagyják maguk után még jobban felkeltette az érdeklődésed.

- Az, hogy miként tudok cselekményeidről? Lehetnék akár egy kém, a suhanó árny soraitok között, de megnyugtatlak nem így van. Az eső, mely érkezésem óta ellát a válaszokkal. Átitatott mindent a víz testem mélyéről, mely látja a környezet múltába égett történelmet, rád és embereidre hullva pár emléket, melyek a sírig tartanak mindannyitokkal. - Nem kaptad meg utolsó kérdésedre a megfelelő választ, de úgy tűnt még koránt sincs vége ennek a találkozónak. A szemfedős férfi közelebb sétált majd közvetlen előtted állt meg, jobb karját kinyújtotta feléd s tenyerével a mellkasod irányába mutatott. A rád zúduló eső fura mód veszíteni kezdett hevességéből, addig míg csak pár óvatos csepp nem maradt kik kellemes muzsikájukat játszották páncélod felszínén. Ruháid gyors száradásnak indultak, majd a procedúra végén egy vállszélességnyi részen fel is száradt körülötted a pálya akkor még saras felszíne.

- Foglalj helyet Aiza, s vegye is kezdetét látogatásom célja. Egy benső erő felszínre csalogatása, mely eddigi képességeiddel karöltve léptet fel majd egy magasabb szintre.

**Okisha Aiza** Szer. Május 11 2016, 15:28

Aiza csak állt az esőben, s hallgatta a férfit. kezét erősen, mégis bizonytalanul tartotta markolatán, pengéjét néhány centivel kihúzva a díszes tokból. Nehezebben bízott meg most az idegenekben, mint bármikor máskor, s ez érthető is a jelenlegi helyzetét tekintve. Azonban a férfinak sikerült lecsillapítania az otogakurei chunnint, s elérni, hogy a chunnin kiegyenesedjen a kissé görnyedtebb, védekező felállásból. Aiza a férfira tekintett, mélyen a szemébe, s mikor megkapta a kölcsönös szemkontaktust, így szólt.
- Akkor megértheti, miért nem vagyok képes megbízni magában. - mondta, majd kardját visszacsúsztatta tokjába, s csupán pihentette rajta kezét. - Hosszú napom volt, s rengeteg dolgom akadt, így sajnálom, de nem igazán értek egyet az állításával, miszerint minden irányítás alatt van. - jelentette ki, s ezzel elismerte magának is, hogy hibázott, s ez egy embere életébe került. Van még hova fejlődnie, ha valóban vezetni akarja otogakure seregeit, s egyszer mindenki ismerje a nevét az országban. Nem a nemesi vér az, ami hajtja őt, elvégre sohasem volt nemesi vérből. A legfőbb vezető leütőképesebb hadseregét akarja vezetni, hogy minden ellenfele ismerje majd az Okisha nevet. Az Otokage elsődleges védelmezője.
Miközben gondolatain merengett, a férfi közelebb lépett, s kezét a fiú felé nyújtotta. Aiza megremegett, s keze ismét rámarkolt a kardra, másik kezét pedig mellkasa elé emelte, hogy kézpecsétet formálhasson vele. Ám a férfi ahelyett, hogy rátámadott volna a chunninra, csupán megérintette kabátját. Aiza szemei kitágultak a csodálkozástól.
A páncéllemezek közötti ruhaanyagról mintha felszívódna a nedvesség, s a folyamatos eső ellenére is úgy tűnt, mintha a víz áztatta ruha teljesen megszáradna. Majd hirtelen megszűnve az eddigi állandó kopogás, melyet az esőcseppek hada intézett lilás vértezetének felszínére, Aiza feltekintett. Furcsamód vette észre, hogy arcára egyetlen csepp sem érkezett, ahogyan testének egyetlen centijére sem. Talpa alatt a talaj felszáradt, a férfi pedig arra kérte, foglaljon helyet. Aiza körbetekintett, kezét kinyújtotta a víztől védett aurában, s igen különös érzet fogta el, mikor kezén érezte a zúduló esőt. Aiza letérdelt, s karját elővéve, rátámaszkodott.
Itt az idő, hogy Aiza újabb erővel vértezhesse fel magát, a férfi belépője pedig épp elegendő ahhoz, hogy alárendelve magát, még jobb kiképzést kaphasson egy olyan személytől, ki ily mód képes irányítani az időjárást is. Ez a férfi igen csak nagy előny lehetne küldetésében, s talán az ő támogatásával sikerülhet is elvégeznie azt.
- Tanítson engem. Kérem. - hajtotta le fejét a chunnin, megadva a tiszteletet és elfogadva mesterének az idegent.

**Kenshiro Yori** Pént. Május 20 2016, 20:52

// Aiza //

Az irányítás alatt álltságban kételkedtél, de szemeidnek hinni tudtál, ahogy eloszlott felőled az eső. Lehet nem gondoltad át eléggé a kijelentést egy olyan ember társaságában, aki látszólag az elemeket is irányítása alatt tartja. Az erő melyet úgy vágysz, benned rejlik sehol máshol, bár ha ezt hangoztatta volna bárki is elég sablonos egy dumának hangzott volna, na meg ezt mindenki tudja. A férfi ölbe tett kézzel kezdett körülötted járni, miközben kardodra támaszkodva kérted segítségét.
- Én tanítalak Aiza, de ehhez neked pedig tanulnod kell. Tudod ez az eső, ha nem lennél alkalmas tovább dalolna vértezeteden. De a belőled áradó erő, a szélvész és orkán heves kirohanásai elfedik ezt az erőt mellyel képes vagy erre. – Hihetetlennek tűnhetett, hogy mennyi mindent is tud a szemfedős férfi, de nem úgy látszott, mint aki mondandója végére ért.
- Emelkedj hát fel, nincs szükség a meghunyászkodásra nem egy olyan embernek képzelem magam, kinek kijár az efféle tisztelet. Csitítsd el a benned tomboló vihar szeleit és próbáld meg megtalálni az egyensúlyt. Simítsd el lelked a felszínét, melyet a közelmúltban bele dobott, rossz emlékek zavartak meg. – Kezével közben jobbra balra mutogat, de mindig összefonott állásba rakja össze kezeit mellkasán pihentetve mondandója végén.
- Ha sikerül elsimítani háborgó tengered, át térhetünk egy más módszerre, mely felébreszti a benned szunnyadó hatalmat, mely mindent elsodró hullámként söpörheti el ellenfeleid, felszínre mosva az igazság aranyát. – Tette mondata végén válladra tenyerét s mintha egy erős chakra löketet éreztél volna egyenesen a válladba mely szétoszlott a testedben.
– Talán így nehezebb lesz, de innentől te vívod a magaddal folytatott küzdelmet. Mindent bele, Aiza.

//Egy hosszabb postot szeretnék kérni, melyben megpróbálod előidézni a kért nyugalmat. Egy ideig fenn tudod tartani, majd hirtelen kizökkensz és újra próbálod. A következőkben a férfi beveti majd a második fázist, így ez elsőre nem fog sikerültni. //

**Okisha Aiza** Kedd Május 24 2016, 20:05

A férfinak igaza volt. A chunnin mélyen elgondolkodott. Túlságosan is sok minden van mögötte az elmúlt napok után, s bár nem mutatja ki, elfáradt és kétségbeesett. Ugyan Aiza mindig is a gyors meglépések embere volt, mégis…tudta jól, hogy ha kapkod, előbb utóbb hibázik. A katona halála igen csak elgondolkodtatta őt és megkérdőjelezte saját képességeit.
Most az otogakure chunnin tehetetlenül áll az esőben, annak ellenére, hogy páncélján felszáradt az utolsó csepp víz is. Még mindig mintha csak egy álomban lenne. Azonban bármennyire is ad igazat a férfinak, mégis érzi, hogy szíve és esze húzza őt, vissza a laktanyába, hogy folytathassa a kutatást. Nem érti, miért nem képes megmaradni egy helyben. Talán, mert mindig is az adrenalin, és a harcolási vágy éltette. Hogy sohasem akart elbukni, s most, hogy hibázott, még inkább türelmetlenné vált. Mégis, milyen erőről beszél ez a férfi? Aiza a földre ülve hallgatta végig a férfit, majd megpróbálta lenyugtatni teljes mértékben magát. Próbálta a rengeteg emlékkép eltűntetését, és elfeledését, a tökéletes meditáció állapotát elérni. Mély levegővételei közben megemelkedett mellkasa, ahogy szívta magába az eső illatát. Szerette ezt az illatot. A lassan csöpögő eső mindig is valahol mélyen, jó érzéssel töltötte el, bár okát nem tudja. Majd eszébe jutott csapata és feladata. fel akart először állni, és itt hagyni a férfit, ám végül erőt vett magán, és a földön maradt. Nem tudja még mindig ki ez az idegen, azonban egy biztos…segíteni jött, és a chunnin jobb, ha észben tartja minden egyes szavát.
A chunnin jobb szeme mellett a bőr megremegett, miközben ismételten előtörtek Koumachiki utolsó szavai. – „Nem hiszed, hogy valaha is szolgálni foglak”. Inkább szenvedett volna a parancsaim alatt, mintsem ily szörnyű véget érve haljon meg, egy sikátorban. Többet érdemelt, mint egyszerű katona. Ha sokkal nem is, ennél a halálnál mindenképp többet. Aiza próbálta újra nyugtatni magát, s a ritmustalan lélegzetét ismét szabályozni az előző, lassú ütemre hangolni ismételten. Szemeit és testét megeresztve végül, az esőben ülve, még mindig nem volt tökéletes az állapot.
Jobb keze lassan nyúlt a hátán lévő katana felé, majd kihúzta hüvelyéből, és maga elé emelve, a földbe szúrta, majd két kezével megtámaszkodva, fejét előre hajtotta. Ha emlékeivel nem is, fegyverével talán azonosulva, higgadt és nyugodalmassá válhat, akár a penge. A kard, mely mindig is vele volt, az, mely nem egyszer mentette már meg életét, s tartotta benne az erőt. mert a kard az, amellyel felesküdött a Fehér Kígyónak. Otogakure kardja.
- Vérem az országot védelmezi. Ezt jelenti az Okisha név. – mormolta halkan, majd teljesen elengedve magát, végre elérte az állapotot, mely szükséges a következő lépésekhez.
Lépéseket hallott, ahogy a férfi lassan közelített felé. Fél szemét kinyitva figyelte, ahogy az idegen egyre közelebb kerül, majd kezét a chunnin felé emeli. Egyetlen érintés volt csupán, s a nyomás pontjából hirtelen erős fájdalom kezdett gyökerezni, felhatolva egészen az agyáig. teste megremegett, hangosan sziszegve a fájdalomtól. Aiza összeszorított fogakkal, erősen a kard markolatát szorítva próbálta meg legyűrni fejben a fájdalmat, mely részben mestere is életének shinobi völgyén. Aiza nehezen tudja megfelelően koncentrálni chakrajat és türelmét a folyamatosan pulzáló érzés következtében. Végül fogainak teljes összeakasztásával leült a földre és elengedte magát. Elhelyezte fájó testét a lehető legnagyobb kényelembe, majd mikor kardjának amrkolatát megfelelően érezte ujjai szorítása között, a fájdalomtól összeszorult, s remegően megnyíló állkapcsával annyit ismételt. Teste egyre jobban remegett, miközben a következő mondatot ismételte.
- Vérem az országot védelmezi. Ezt jelenti az Okisha név. Vérem az országot védelmezi. Ezt jelenti az Okisha név. Vérem az országot védelmezi. Ezt jelenti az Okisha név…
A remegés egyre jobban csillapodott, míg végül a kard markolatának szorítása is teljesen elengedni látszott. Ráncai az arcán egyre inkább simultak ki, miközben folytatta a mondatot. Lélegzete néma volt, mellkasa is egyre csendesebben pulzált, s nyomta ki megfeszülésével a lila vértezetet.
- Vérem az országot védelmezi. Ezt jelenti az Okisha név. Vérem az országot védelmezi. Ezt jelenti az Okisha név. Vérem az országot védelmezi. Ezt jelenti az Okisha név…

Ajánlott tartalom