Lakások, Ninja szállások, Magánházak

Nem álmodtam semmit. Ez igazán nem volt meglepő, hiszen a hajtás, és az ismeretlen nagy horderejű technika tanulása kellemesen kikészítette a szervezetem, ami úgy adta tudtomra elég lesz, hogy gyorsan elaludtam, és nem is álmodtam semmit. Valamikor az éjszaka közepén tértem magamhoz. Ólomsúlyú volt minden végtagom, a kezeim kellemetlenül bizseregtek, és a lábaim sem akartak moccanni. Kinyitottam a szemem, és ekkor láttam meg, hogy sötét, van, illetve a bútorzatot is. Kellett egy leheletnyi idő, mire felfogtam, hogy nem a kiképzőtéren vagyok, hanem a saját lakásomba. Szóval valaki hazahozott, talán Kamisu. Abba igazán bele sem gondoltam, hogy mégis honnan tudja hol lakom, helyette az robbant be az elmémbe, egyből kizökkentve az alvás okozta izomgyengülésből, hogy mi lehet a Geninnel, akit gyógyítottam. Nem tudom, hogy sikerült a beavatkozás, de ha nagyon elrontottam valamit, akkor talán Kamisu megoldotta. Ezzel a gondolattal próbáltam nyugtatni magam, miközben átfordítottam a párnám a másik oldalára, hiszen ezt sikerült összenyálaznom.  Ekkor megreccsent az ablakom, amit egy gyenge összerezzenéssel reagáltam le, de az ismét lecsukódó szemhéjamnak megparancsoltam, hogy még várjon egy kicsit. Így láthattam, hogy nem csak koccant egy cserebogár az üveggel. Hanem egy nagyobb repedés keletkezett, ami igaz lehet egy bogár műve, de akkor körülbelül egy Kunai sebességével kellett, hogy repüljön. Most már nem is próbáltam visszaaludni, óvatosan a kezeimmel elkezdtem kutatni valamiféle fegyver után. Kezembe kaptam a késem, ami hófehéren fénylett a sötét szobában. Kihúztam a tokjából, és a pengét fedve az alkaromhoz szorítottam, majd kimásztam az ágyból, és odalapultam az ablak melletti falhoz, és úgy próbáltam meg kideríteni mi is okozhatta a repedést. Motoszkálás, és halk suttogás üti meg a fülem, de nem tudom kivenni mégis mit, mondhatnak. Okulva a korábbi esetből, megpróbálok minél óvatosabban hallgatózni, és figyelni. Attól függően honnan láthatom a hang forrását, megpróbálok ügyesen kilesni az üvegen. Ehhez a feladathoz érdemes a Kakuremino no Jutsut alkalmazni, így képessé válok közvetlen az ablak elé állni, hogy lássam mi is folyik odakint. Bár lehet, az egészet túlreagálom és csak néhány részeg tévelygett erre, és csak véletlen ütődött meg az ablak. De jobb félni, mint megijedni.

// Isha Dansei //

Konohagakure no Satou ifjú medikusa számára ez az éjszaka egyelőre megszakadt pihentetőnek lenni. Óvatosan lopódzik az ablak felé, miközben a Kakuremino no Jutsu segítségével éjszínűvé válzotzatja a ruháját. Osonás közben lágy szellőre, gyengébb fuvallatra figyel fel. És nemkülönben arra, hogy egy ügyes emberi kézpár éppen a törött ablaküveg egy darabkáját emeli ki, méghozzá hangtalanul. Kevés a fény, így homályosan látja a dolgokat medikusunk, azonban amit lát, az mindenképpen aggasztó. Betörés? Erőfitogtató részegek? Apokalipszis? Orvgyilkosság? Kamisu?
Ezek mind olyan tényezők, amelyek nyílván felmerülnek Dansei elméjében és ha tényleg, akkor joggal. De mint sok más esetben, úgy most is az a fő kérdés, hogy mit tesz Dansei, a medikus. Mert nem elhanyagolható dolog lenne kideríteni, hogy mi ez, de jelen esetben a tényleges cselekvés fontosabbnak tűnik. S hogy erről méginkább meggyőződjön az ifjú a falon egy ismeretlen kéz "szalad" át, amit azután egy test követ. Érdekes jelenség, talán már látott ilyet az ifjú, talán csak hallott róla, de az is lehet, hogy gőze sincs mi történhet.
Mindenesetre a helyzet kezd egyre inkább kellemetlenné válni. Az aggodalom minden okkal előtörhet ifjú shinobinkból. De a kérdések száma végett a válaszok úgy sem lesznek megfelelőenm kielégítőek. Ezért talán nem is érdemes sokat gondolkodni a dolgon.
Az ablak másik részét is hamarosan kiemeli az emberi kézpár. És már az is biztos, hogy az egyik fickó ninja, vagy pedig szellem. Esetleg isten? A másik kézügyessége pedig kitünő lehet.

A dolgok kezdtek egyre értelmetlenebbé válni számomra. Immáron világos volt, hogy nem egyszerű részegek randalíroznak az ablakom alatt, hanem olyanok, akik szánt szándékkal jöttek erre a helyre. A repedt üveget eltávolították hangtalanul. Ekkor kezdtem megrémülni, hiszen ez nem kicsit volt profi munka. És mégis, kinek áll szándékában hozzám betörni? Hiszen valljuk be az egyetlen mondhatni pótolhatatlan tárgyam a kezemben pihent. Ezen kívül semmim sincs. Maximum ingóságok, könyvek, és a táskámban lévő orvosi felszerelések. De ezek mindegyike pótolható, megvehető. Pénzem sincs annyi, hogy ezért valakinek megérje betörni hozzám. Lassan behátráltam a sarokba, és szoborrá merevedtem, miközben megpróbáltam a fedetlenül hagyott testrészeimet is bevonni a Kakuremino hatáskörébe. Valaki beugrott az ablakon. Ha volt is feltételezésem miszerint ez Kamisu egyik újabb leckéje gyorsan elillant. Igaz most, hogy belegondoltam bizonyára tudta, hogy hol lakom, de akkor miért nem csöngetett, vagy kopogott. Szóval a furasensei ötlet a kútban landolt.
Úgy voltam vele, megvárom, mit tesznek, és megpróbálok hangtalanul ott maradni ahol. Hátamat a fal hűvöse birizgálta, mellettem nem igazán voltak lényeges bútorok. Ha szerencsémre nem ezt a lakást keresték, akkor eltávoznak, és én majd jelentem amint tiszta a levegő az egyik éjszakai őrnek. Ha sajnos ide akartak jönni, akkor megvárom, mit tesznek. Ha lebukok, amire tapasztalataimból okulva van esély, akkor nem marad más hátra, mint a védekezés, vagy neadjisten a futás. De az is lehet, hogy nem lopni jöttek, hanem valami másmiatt, bár ezt is nehéz elképzelni, hisz ha engem keresnek, akkor elég lett volna fölébreszteni, egy jó hangos kopogással. Ha harcra kerül a sor meg kell próbálnom az ablak, vagy az ajtó felé menni, hogy legyen egérutam, ha ez nem válik be...hát legalább próbálkoztam.

Egyből leesett, hogy nem jóéjtpuszit jöttek adni. Amint az egyikőjük megszólalt, tudtam, hogy nem tévedésről van itt szó, tényleg engem keresnek. De minek? Egyáltalán nem vagyok valaki nagy ember, hogy két szakadárt rám küldjenek. Egyébként is mi a fenét tettem, hogy ezek ketten itt vannak? Vécézés után nem mostam kezet? Vagy ezek a genin rokonai? És jöttek elverni, mert lerohadt a lába szerencsétlennek?
Sajnos nem értem rá ezeken gondolkozni, mert láng csapott fel, és megvilágított engem, ezzel lebuktatva. Ez sajnos nagy problémát jelentett számomra, de valamiért nem voltam annyira berezelve, mint ez idáig. Egyfajta céltudatosság nyugtatta le a szervezetem. A szavaikra nem kezdtem el idegesen ficeregni, noha testem akarta, helyette felmértem a környezetet. A bunkósbottal felszerelt egyén, nagyot ü, de viszonylag lomhán, már ha jól gondolom. Ha ő eltalál, akkor vége a dalnak. A Bo-s csávó, mozgékonyabbnak ígérkezik társánál, noha a fegyver hátrány egy lakásban akárhonnan is nézzük. Szóval ő leginkább bökni tud, de nem lehet semmiben sem biztos. Amekkora szerencsém nekem van, biztosan gyorsan kiütnek, hogy utána, fene se tudja, mit műveljenek velem. De ez nem ok arra, hogy könnyen adjam magam. Az egyetlen épkézláb fegyverem a késem a kezemben, na meg az a néhány egyéb, ami a fegyverövemben pihent. Eddig nem nagyon tűntek fel, de úgy nézett ki, Kamisu nem távolította el a felszerelésem rólam, amikor idehozott. Legalább ez most jól jött.
Azok ketten megindultak felém, szóval gyorsan kellett cselekednem, de minden a helyzeten múlt. Shunshin no Jutsuval, megpróbálok a lehető legelőnyösebb pozícióba kerülni, ami az ablak, vagy a vélhetőleg nem bezárt ajtó. Innen már van egy egérutam mindenféleképp, szóval, ha valami balul ütne ki akkor is meg tudok lépni.
Ha jól sikerül az előbbi manőver, akkor legalább 3 vagy netán 4 lépés távolságra kerülök tőlük, ami elég idő egy-egy jól irányzott shurriken elhajítására. Próbálom a lábukat célozni, elvégre szándékaik nem teljesen tiszták számomra, noha eléggé egyértelmű célzással éltek az imént. Inkább átadnám őket valami Chuuninnak, hogy rendezze a dolgokat, mert nem állt szándékomban ismét tengelyt akasztani az ANBU-val. Bár ez nem biztos, hogy az ő hatáskörük, de jobb félni, mint megijedni.
Ha a Shunsin nem jön be, akkor egy bukfenccel megpróbálok a bunkós alatt vagy mellett átgördülni, közben a késsel megvágni a lábát lehetőleg jó mélyen. Ő a lassabb remélhetőleg, így nagyobb az esély, hogy sikerül a művelet, és utána be tudom vetni a Shunsint, és megléphetek, vagy elvégezhetem a lelassítási műveletet. Egyéb helyzetben, ha semmi sem válik, be még marad a lányos sikítás…de azt jobb lenne elkerülni.

A támadásom részlegesen, de sikerrel járt, a három shuriken és a Shunsin is betalált, bár igaz az előbbi csak a bunkósat lassította be. Hátamra az éjszakai szellő lehelt libabőrt, és ezzel meg voltam elégedve. Elvégre, ha menekülni kell, akkor a kitört ablak tökéletes egérút. Fellelkesültem, amikor hallottam a találta jelzést, de nem értem rá örülni, hiszen még mindig nagy bajban voltam. Az jelentette a legnagyobb problémát számomra, hogy nem volt semmim, amivel megvédhetném magam néhány fegyveren kívül, és az ellenfelem ellen ez nem sokat ért. Szükség lett volna valamiféle támadó Jutsura, de ezt eddig nem tanultam. Gyógyítani tudok már valamelyest, de ez ide pont annyira elég, mint disznóvágásra az egy pohár pálinka. Ha innen kikerülök élve minden végtagommal, akkor meg kell, hogy kérjem Kamisut tanítson néhány olyan technikát, amivel lesz valamennyi esélyem megvédeni ilyen helyzetben magam.
Két terv fogalmazódott meg bennem és ezeknek voltak kimenetelei:
Első, hogy kiállok ellene, és megpróbálom harcképtelenné tenni. Erre azért van esélyem, mert a Bo egy lakásban eléggé hátráltató tényező, míg az én késem, és méreteim pont ideálisak, ezen felül ismerem az ajtókat, és a lakás berendezését, vagyis enyém a hazai pálya előnye. Felhasználhatom a sérültet élő pajzsnak, hogy ő hárítsa az ütéseket, és a Jutsukat. Ha beválik, akkor kikérdezhetem őket, ha nem akkor nem tudom mi lesz.
Nos, emiatt is nem áll szándékomban ezt a vakmerő és idióta tervet bevetni. Sajnos sokszor a legjobb megoldás a futás, es ez most sincs másképp. Ki kell másznom az ablakon és elfutni. Ha nem elég nagy az ablakon a nyílás, akkor gyorsan betöröm, és az így keletkezett lyukon ismét a Shunsinnal kiugrom, és háztetőről háztetőre menekülvén próbálom meg lehagyni az üldözőt. Amint nem lát elrejtőzöm, és egy Bunshint hozok létre, hogy meneküljön tovább, amíg én megbújva ismét használom a Kakureminot. Nem éri meg többet csinálni, mert ha van esze a Shinobinak, akkor több klónnál rájönne a turpisságra. Így még talán van esélyem. Ha sikerül kicselezni, akkor visszatérek a lakásba, persze csak óvatosan, rejtőzködve, és megpróbálom visszaszerezni a cuccaim, vagy legalábbis biztonságba helyezni.
Ha nincs ott már egyik sem, akkor könnyű dolgom lesz. De ha ott van még a bunkós, akkor már annyira nem. Emiatt is kell egy picit vagy ráijesztenem, vagy kicseleznem. Ha ott van, akkor először megbizonyosodom róla, hogy nem látott meg, majd utána felveszem Kamisu alakját. Jelenleg ő jutott először az eszembe, és ő tudhatja hol lakom, szóval van rációja a döntésemnek, és ebben az alakban odarohanok az ablakhoz, és számon kérem a banditát a történtekről. Ha lebukok, hát akkor futok, vagy megint beleeresztek néhány shurikent. Csak hogy meg ne sántuljon.

// Isha Dansei / Erő-Ellenerő //

Konohagakure no Satou Geninje érzi a fenyegetés szintjét. Ennek ellenére azért eljátszik a gondolattal, hogy elpáholja a támadóit és kivallatja őket. De hamar ráébred, hogy ez talán nem a legtökéletesebb ötlet. Igaz, ha sikerül, annál nagyobb az öröm. 
Dansei a menekülés mellett dönt. Szégyen a futás, de stratégiailag indokolt lehet. És okos lépésnek tűnik, elvégre a támadók egyike két külöböző elemű Ninjutsu-t is használt, ami azt jelenti, hogy komoly erőt képviselhet, még ha Dansei ezt nem is vette észre. S mivel valószínűleg nem vette észre - hiszen ha észreveszi, akkor jobban aggódik miatta - ezért nem is kalkulált ezzel a terve elkészítésekor.
Mindenesetre a terv jónak tűnik. Ügyes és kecses ugrással eltűnni a szobából, majd a földről egy erőteljes és robosztusabb ugrással feljutni a közeli ház tetejére, ahonnan hasonló ugrásokkal tovább haladni. Ez így megy vagy hat-hét ugrás erejéig. Azután... Nos, igazán nem lehet hibáztatni a fiút. Sötét van és csoda, hogy nem zuhan le ugrálás közben a házak tetejéről. Igazán nem láthatta előre a sötétbe öltözött alakot. S amikor miatta megcsúszik, nem szándékosan, hanem ösztönösen kapaszkodik bele ebbe a fekete ruhás... alakba. Azonban bárhogy is, a Nők az ilyenre soha, semmilyen mentséget nem szoktak elfogadni. Mármint azok a nők, akik nem sorolhatók a könnyűvérű kategóriába... De Dansei talán az első pillanatokban az ellenségnek hiszi és kontrollálatlan reflexeit fel sem fogja, miközben csúszik ki lába alól a talaj. Talán akkor esik le neki az első dolog, amikor felcsendül egy fiatal, serdülőkorú lány hangja:
- Perverz! Edzés közben sem vagy képes...
Igen. A reflexeinek köszönhetően Dansei a lány melltartójába és az azt takaró felsőruházatba kapaszkodott. Igazán kellemetlen, de az méginkább, hogy így magára rántja a lányt, aki egyből elhallgat. Persze ez nem marad így sokáig. Az első pofon gyorsan érkezik, majd követi a második.
- Te... *csatt* perverz *csitt* disznó! Nem hiszem el, hogy *csatt* így kihasználod ezt az edzésformát *csatt-durr-csatt* is! Kuzomi Te szemét, perv...!
- Satsumi-chan! Ez most nem én voltam!
Dansei, jóformán kómásan még egy picit talán túl sokat fel sem fog a dologból. Mindenesetre a nőkkel egyelőre nincs szerencséje. Először megtapossák, majd női csapattársa eltűnik, most pedig... nos igen...
- Akkor egy ismeretlen perverz! - kiáltja a lány, de a térdét nem venné ki a fiú gyomrából. Viszont egyelőre nem záporoznak tovább a pofonok.
Ez a menekülési kisérlet... nem volt éppen sikeres....

// Gondoltam hatásos belépőt szeretnél  //

// Miért van az az érzésem, hogy Dansei-ből rövid időn belül a falu második legnagyobb perverze lesz?  //

A szerencse az én oldalamra állt, már ami a menekülést jelenti. Az ablakon keresztül a hideg esti levegőbe vetem magam, és egy erőteljes ugrással máris egy ház tetején termek. Némán hálát adok magamnak, hogy az akadémián nem csak a könyvekbe bújva láthattak, hanem azért néha az edzőterepeken is megfordultam, mert ha nem lenne semmi fizikumom, akkor vélhetőleg a falnak és nem a ház tetejének csapódom. Hátra sem tekintve vetem bele magam az éjszakába. Lábam alatt ropog a salak és néhány cserép, ahogyan egy jól időzített ugrással, egy másik tetőre lendítem át magam. Idegességem nem hagy nyugodni, de megálltam, hogy akár egy pillanatra is hátratekintsek üldözőim irányába.
Ahogyan haladok előre, dübörgő szívvel valami hirtelen az utamat álja. Király az ember már nem menekülhet nyugodtan? Sajnos azzal, hogy az ismeretlen eredetű szilárd tárgy úgy gondolta vicces lesz, ha falat játszik előttem, megszabadított az egyensúlyomtól, és mint jóhiszemű genin, egyből reflexszerűen cselekedtem, és megkapaszkodtam a tárgy melltartójában.
~ Heh…?~
Sajnos csak ennyire tudtam gondolni elvégre a falak: ad1 nem beszélnek ad2 nincs melltartójuk. És nekem elhihetitek, könnyedén felismerem a dús kebleket kiemelő ruhaneműt. Ezt részben akkor tanultam meg, amikor egy csapat nőnemű egyén átmasírozott rajtam nem kímélve semmimet. Részben pedig… na, mindegy.
Sajnos a hangok lassan jutnak el hozzám, de persze a szidalmazás második része fájdalmasan sértette a fülemet. Elvégre megspékelték nem egy, hanem majdnem egy tucat erőteljes női pofonnal, amit be kell, valljak nem élveztem. Szólni próbáltam, de a pofonáradat, akár a záporeső megállíthatatlanul verte a pofikámat. De azért sikerült felfognom azt, amit a fiatal falhölgy mondani próbált nekem két pofon közt. Ezek szerint azt hitten, hogy egy másik ügyeletes perverz vagyok.
~ Komolyan ebben a faluban mindenki perverznek hisz?! Bakker hány idióta szoknyapecér él itt, hogy ilyen sztereotípiát alakítottak ki rólunk? Most már vagy legyen alapja a feltételezéseiknek, és mutassa meg, mi van a szoknyája alatt, vagy szálljon le rólam!~
Furcsa pofozkodás közben mi minden nem jut az ember eszébe. De azért az illető, akivel vélhetőleg összekevertek a védelmemre kel, azzal az indokkal, hogy nem ő kutat éppen a hölgy dekoltázsában. Felemelő. Hirtelen egy bunkósbotszerű valami fúródik a hasamba kiszorítva minden levegőt a tüdőmből, és görnyedt testtartásra készteti a gerincem. És most biológia első osztály: Ha valaki kapaszkodik, a mellkasa előtt valamibe, és hirtelen begörbül, akkor a tárgy mondhatni szemmagasságba kerül az illetővel. Magyarra fordítva, még a sötétség ellenére is igazán jól ki tudtam venni a domborulatokat, melyek szemeim elé tárulkoztak. Persze ez is csak a másodperc tört részéig tartott, de ha akartam volna, akkor egy kicsi erőfeszítéssel, még akár a mennyországba is betehettem volna az arcom.
Hátrabicsaklott a fejem, és meglehetősen égett az arcom. Mind a pofonok, mind az előbb felsorolt események miatt. Próbáltam összekaparni magam, de ez csak annyira sikerült amennyire a szókincsem megmutatta.
- Bocs… akartam… betörtek… perverz…
A mondat igazából valahogy így akart hangzani, de senki nem róhatja fel nekem hibaként, hogy nem sikerült egyben kinyögnöm:
Bocsánat, nem akartam. Nemrég betörtek hozzám, én pedig véletlen elcsúsztam, és itt kapaszkodtam meg. Esküszöm nem vagyok semmiféle perverz, ez csak a véletlen műve.

// Dansei //

A Fiú helyzete újfent kellemetlen, ez nyílvánvalóan a sors fintora, semmi egyéb oka nem lehet. A lány nem akarja túlzottan kivenni a térdét Dansei gyomrából és ez sem érinti éppenséggel túl jól Geninünket. De van annyi lélekenergiája, hogy visszafogja a dőlésszöget és ne Ő maga küldje önnön valóját a halálba.
- Szállj le róla, Satsumi! Mondani akar valamit! - szól a fiú és közelebb lép egy kicsit, majd kezét nyújtja Danseinek.
Mindeközben a Satsuminak nevezett lány morcosan felpattan. Dansei szerencséje, hogy a sötétben nem látni a lány tekintetét. Ha Dansei elfogadja a fiú felé nyújtott kezét - már amennyiben egyáltalán észreveszi a fekete kesztyűbe és ruhába bújtatott végtagot - akkor könnyedén és segítséggel felpattanhat. Ha erre még nem érzi késznek magát, akkor a baráti jobb megértő válveregetéssé avanzsálódik. Konohagakure no Satou jele fémlapra vésve ott virít a kesztyűn, ha úgy csillan a (hold)fény, akkor észrevehető.
- Hallgatlak Genin!
Nem tudni, hogy miből állapította meg Dansei rangját, de még az is lehet, hogy csak tippelt. A fiú hangja barátságos, noha ennek ellenére fegyelmezett. Satsumi felől csak valami sustorgás hallatszik, amiben a "perverz" szó többször is felismerhető.
Ekkor újabb zajforrást lehet észlelni. Mintha valaki a tetőkön ugrálna... próbálja ugyan csökkenteni a zajt, de ebben a sötétben ez elég nehéz. És a zaj is egyre inkább felismerhető. Méghozzá azért, mert közeledik. Vagy talán csak Dansei képzeli? Jól látható, hogy a tető alatti részen valahol fény gyúlt. A fénypászmák átszivárognak az ablakon és megvilágítják a kis kertet és kerítést. Ebből könnyedén leszűrhető, hogy sikerült felébreszteni a lakókat. Bár az is igaz, hogy most ez Dansei legkisebb gondja...

Fáj a hasam az önérzetem az arcom, és miért? Erre nem mondhatom, hogy rosszkor voltam rossz helyen, elvégre nem én álltam a saját magam útjába. Ettől eltekintve… vagyis nem, ettől nem lehet eltekinteni. Lényeg a lényeg, a fiú aki az előbb megakadályozta a pofonáradatot, ismét megkérte a  Satsumi nevű hölgyet, hogy legyen szíves és takarítsa el a térdét a gyomromból, hogy kényelmesebben cseveghessünk a mai időjárásról. Amint ez megtörtént kellemesen puffantam a ház tetején, és próbáltam levegőhöz jutni, ami megsúgom nem ment egyszerűen. De persze gyors pihegés, majd utána szaggatott lihegés, végül hurutos légzés eredményeképp sikerült összekaparnom magam, és egy röpke sor köhögés után, melyet a hörgős-poros levegővétel eredményezett, sikerült ülő helyzetbe tornáznom magam, és körbepillantani a tetőn. Sötét volt persze elvégre valahol éjfél környékén járhattunk, ez nem volt meglepő. Körül, s körül alig-alig lehetett kiszúrni fénypászmákat, melyek az utcai megvilágítás eredményei, lakásokban nem is láttam égő villanyt. Valahol a környékemen Satsumi sétálgathatott, elvégre nem volt már bennem… ahamm ez furán hangzott. Lényegében a mélázásomból egy kéz zökkent ki, melyre először egy könnyed összerezzenéssel válaszolok, majd megragadom azt, hogy felsegítsen. A hold fénye rávillan a kézfejen található fémlapra, és noha csak egy pillanat erejéig, de ki tudtam venni rajta Konoha szimbólumát. Felszólított a beszédre, és őszintén fel sem tűnt, hogy legeninezett, de ez volt a legkisebb gondom. Halk motyogásra lettem figyelmes, és ezzel együtt a paranoiám is visszatért, miszerint még mindig a nyomomban járnak, de ahogy jobban megfigyeltem csak simán agyon lettem szidva, egy olyan mondat által ahol minden harmadik szó a Perverz volt. Ez egy kicsit bántó volt számomra, de ezzel nem értem rá foglalkozni. Ekkor egyre erősödő zajt kezdtem hallani, és biztos voltam benne, hogy nem csak én. Hátrafordultam a zaj irányába, és a késemet a kezembe kaptam lapját az alkaromnak nyomva.
- Betörtek hozzám nemrég, ketten. Az egyikük Ninja volt, a másikat nem tudom. És azt hiszem követnek. Később részletezem jobban, de ha ez a Shinobi akkor jobb, ha nem fecsegek sokáig.
Valóban szándékomban állt tisztázni, mi is történt, mert a lány megérdemli, meg én is megérdemlek minimum egy bocsánatkérést. De ha az illető aki közeledik felénk Kamisu lesz, esküszöm itt helyben kiherélem!

// Dansei //

A fiú, miután felsegítette Danseit, figyelmesen hallgat. Medikus-tanoncunk mondandója rövid, de igazán velős. Arra, hogy fegyvert ragad a Satsumi nevezetű lány és a társa is gyorsan reagál, mégha ebben a sötétben csak a mozdulat az, amit észre lehet venni. Talán ezt lehet ösztönnek nevezni. De történik ezután más is. A szomszéd ház tetejéről óriási tűzgolyó indul meg a hármas felé. Ez megvilágítja a jelenlévőket.
Satsumi feketés ruhát hord. Csinos lány. Szökésbarna haja a válla alá ér, idomai - mint azt már Dansei tapasztalhatta - hivogatóak, alakja inkább kecses. Kezében gyorsan megjelenik egy wakizashi, talán a hátára van erősítve a tokja. Dansei nem látta pontosan, hogy honnan húzta elő.
A fiú szintén fekete ruhát visel, azonban ez meglepően hasonlít az ANBU-k öltözékéhez. A maszkja is fekete, de az biztos, hogy nem ANBU felszerelés. Vagy csak nagyon egyedi. Mert az ANBU-k általában állatfejhez hasonlító maszkot viselnek, enne azonban nincs különleges formája, csak három-három vörös csík a szemeknél. Hátán Katanát visel, oldalán fegyveröv. Nagyon közelről jött a tűzgolyó. A fiú van legközelebb Danseihez. Belekapaszkodik a gyomrába és magával rántja. Bűrüket perzseli a forróság, de szerencséjükre nem égtek meg. A tűzgömb eltánik a távolban, de mintha felgyújtott volna valamit. Nem mintha ráérnének ezzel foglalkozni Konohagakure no Satou shinobijai. Hamarosan újabb tűzlabda jelenik meg, amely Dansei-t és a mellette álló srácot veszi célba. 
Hősünk látja, amint Satsumi egy ugrással megindul a másik tető felé, de ezzel sem ér rá foglalkozni. A hőség annál perzselőbb, minél közelebb van a tűzgömb.
- Ugorj! - kiáltja a srác, mielőtt követné a saját utasítását. Dansei nem látta pontosan, hogy merre ugrott.

// Neeeeeem nem késtem majdnem két hónapot  Ez csak puszta véletlen  //

Végre sikerült rendesen levegőhöz jutnom. Mármint azután, hogy egy újabb tűzlabda száguldott el mellettem, és ezt szerencsére a fal és a fura maszkos figura is észrevette. Remélem ez elég indok, ahhoz hogy a közeljövőben leszokjanak a hamis vádolásokról, miszerint egy perverz vagyok. Eszmefuttatás:
Ha én azért vagyok perverz, mert véletlen belekapaszkodtam egy hölgy melltartójába… jó hagyjuk ez így valóban perverzül hangzik.
A lényeg, hogy szeretném tisztára mosni a nevem… na jó komolyan… ez meg úgy hangzott mint minden ZS kategóriás film főszereplőjének a motivációja. Lehet az itt tartózkodásom Konoha falai közt egyre jobban kezd hasonlítani egy kliséfilmre. Mármint olyan értelemben, hogy:
A becsületem érdekében le kell mészárolnom mindenkit, hogy tisztára moshassam a nevem, és ezzel megmenthessem a világot a gonosztól és enyém lehessen a lány!
Na ja, igaz ami igaz, a történetben van némi kivetnivaló. Például, én nem mentem meg a világot, szimplán csak a csodálatos hátsómat attól, hogy tűzzel telepumpálják. Vagy még csak azt sem tudom, hogy az üldözőim gonoszak egyáltalán? Lehet csak Kamisu egyik újabb edzésterve, melynek lényege, hogy úgy összesza… Megijedjek, hogy a szemem is kiessen, mint a gyermekmesékben. Ja és a lényeg, nincs lány. Mert ami volt az úgy besokkolt, hogy azóta is kórházban van, a többinek meg mind valami idióta szoknyahuszárnak hisznek, akinek a legfőbb vágya, hogy a női bugyi belsejébe juthasson.
De térjünk is vissza oda, hogy…
-MIVAN?!
Ja. Ezt úgy kell elképzeli, mint amikor a tízévesnek azt mondják hogy számítsa ki a differenciálegyenlet X és Y tényezőjét bináris számrendszerben. Nos, valami ilyesmi hanghordozású ordítás hallatszódott tőlem, mely arra utalt, hogy mégis hova a retekbe kéne nekem ugranom? Mármint az világos, mint a vakablak hogy le a házról, de mégis merre? Elvégre választhatok végtelen lehetőség közül, tudván, hogy ha a ház egymagában áll, akkor van négy sarok négy széllel. De ha csatlakozva van valamihez, akkor…
~ Bakker tűzgolyó! ~
És már ugrottam is arra az irányba mely a legközelebbi „Le” irányt jelezte, azaz előrefele megpróbálva nem arcon csókolni a tűzgolyót. Földet érésem nem hiszem, hogy hősies lesz, de megpróbálok nem hasast nyomni a betonpadlónak, mert lehet akkor nem kelek fel többé. Persze reményeim szerint az előbbi páros nem lesz rest és felveszik a harcot ezzel a nyüzügével a túloldalon. Persze majd én is segítek nekik. Távolról. Halkan. Majd bíztatom őket.

// Isha Dansei //

Az ifjú konohai medikus hősiesnek legkevésbé sem mondható reakciói után a talaj fénysebességgel közeledni tűnik... Mert bizony az vitézséget nélkülöző ugrás nem kevés pánikelemet tartalmazott. Márpedig a pánik nem jó tanácsadó, vagy valami hasonló... Az ifjú szerencséje azonban, hogy ninjaösztönei beindultak és lába még időben érte az épület falát. Így egy könnyed mozdulattal sikeresen meglökte magát zuhanás közben, aminek következménye, hogy a fájdalmas "placcs" helyett egy sokkal kevésbé kemény földetérés következik. Bár Dansei válla nem magasztalja majd ezt a napot, de az élete megmaradt és ez eléggé fontos tényező. Természetesen, hogy semmi se legyen ilyen egyszerű, Dansei látószögében kardot szorongató rosszarcú fickó jelenik meg. Nagy az esélye, hogy ő lövöldözte a tűzgolyókat. A penge félelmetesen villan a hold fényében és jól láthatóan lesújtani készül.
Furcsa nap ez, méghozzá nem is kicsit. Az egyik pillanatban ádáz arcú ellensége kardjával néz farkasszemet, mindeközben a másik pillanatban már csak azt látja, amint ellenfele lábai hirtelen egyszintbe kerülnek a fickó fejével, majd a férfi fájdalmas kiáltással az épület falának csapódik. Hamarosan az is kiderül, hogy "miért". Az ANBU ruhás srác mozgása nehezen kivehető, hiszen sötét van. De a hangja felismerhető.
- Élsz még, Genin?
- Ne védd már ennyire, nem is Genin, hanem - a női hang elvékonyodik - PERVERZ!
Úgy tűnik, hogy a támadó egyelőre csak tápászkodik, fájdalmas lehetett a becsapódás. Különös helyzet ez.
- Ki ez a fickó és miért harcol ellened?

~ Zuhan, zuhan, zuhan, megérkezik, elkerüli, hogy placcs, de azért fáj a válla… Ügyes. ~
Ha jobban belegondolunk, ilyesmi simán eszembe juthat ahelyett, hogy:
~ Picsába, picsába, picsába! ~
És még jobban is hangzik. Eltekintve attól, hogy éppen az életem a tét, eléggé ügyesen helytálltam a… inkább fogalmazunk úgy, hogy eddig sikeresen kihúzattam a sejhajom néhány húzósabb szituációból. Kimenekültem a saját házamból, elfutottam vagy négy háztömböt, „belebotlottam” egy nőnemű falba, majdnem ki lett verve belőlem a lélek is, de szerencsére megmenekültem, és most a poros földön várom a végítéletet. Na jó annyira azért nem rossz a helyzet. Ki tudja talán még értékes segítség is lehetek ennek a két, nálam jóval képzettebb és mormon vallású csapatnak. Elképzelhető, hogy én leszek az aki megmenti őket, és akkor majd áhított szemekkel fog rám tekinteni a hölgy és majd ő maga fog tőlem mély meghajlások közepette elnézést kérni. Valóban… abba kéne hagynom az álmodozást olyan helyzetekben amikor valóban ki akarnak nyírni. És most nem azért mert egy atomperverz rám hárítja a felelősséget, nem azért mert egy hölgy kézmagasságba tette a dekoltázsát, a sötétben. Nem most valóban valaki meg akarja tekinteni, hogyan is festek mondjuk négy darabban a falu öt sarkában. Ugye hogy nem valami szívderítő gondolat. Ezért is miután sikerült stabilizálnom a helyzetem (értsd: Az első doboz mögé beiszkolni) máris a kezemben lévő késre kezdtem fókuszálni, hogy azt mégis melyik testrészébe fogom beleszúrni annak a nyomoréknak, aki az éjszaka közepén képes volt, és kopogás helyett formás kis rést vágott az ablakomra. Tudja egyáltalán, hogy mennyibe fog kerülni nekem megjavíttatni? Esküszöm az ő számlájára fogom íratni, vagy a beleivel javítom meg. Még nem döntöttem.
És igazán nem is volt sok időm rá, elvégre amint kipihegtem magam… höhö vettem egy kis levegőt, azonnal egy nem éppen hátvakarásra alkalmatos kard nézett pontosan a szemeim közé. Majd pislogtam és eltűnt. Na jó a tököm tele, hogy egy lélegzetvételnyi időt nem hagynak nekem, hogy úgy Istenigazán átgondoljam a szitut. Mindenféle hókuszpókusz betolakszik a látóterembe, nekem meg kisbabásan kéne teli pofával röhögnöm azon, hogy „Itt a kard, hol a kard?” De persze erre is gyorsan válaszol a környezetem, hiszen a korábbi „pofámleszakad” ninja (Mert miért visel maszkot? Elcseszték a plasztikát vagy mi?) ott állt előttem, ő előtte meg a kedves betörőm akinek  legszívesebben kipucolnám a végbelét egy kaktusszal.
Ezután persze egyből az egysorosok zsánere tárul elénk, amire annyi a reakcióm, hogy:
- Öööö….
Nos igen ennél azért valamivel epikusabb monológra számítottam magamtól, de valljuk be őszintén. Annyira gyorsan történt minden, hogy a félálomba lévő agyam még csak most fogja fel a dolgokat. Na jó nem, valójában teljesen ébren vagyok, de azért a szervezetem, nem éppen arról, híres (sőt senkié sem) hogy egy kimerítő beavatkozás után eltöltött minimum öt óra alvás hatására, máris kicsattanó egészségek örvend. Szóval vegyükk úgy, hogy a fél másodperces késé, a szám és az agyam közt, megérthető jelenség. Ezalatt meghallgathattam, a leghitelesebb jelzőt, mellyel ismét személyem illették. Perverz. Most akkor fejtsem ki ismét, hogy miért is nem vagyok az? Tudjátok mit. Hagyjuk, mert még a végén annyira túlkomplikálnám, hogy a konklúzió az lenne, hogy már én sem tudom.
Szóval vissza a helyszínre.
- Öhm… Igen élek, csak a vállam ütöttem meg. És hogy ki ez az ember. Nos erről halvány lila fingom sincs. Tegnap Kamisu-sensei kezei alatt tanultam újabb orvosi technikákat, de túlhajszoltam magam, és kiütődtem. Este arra keltem, hogy ketten ajtónak használták az ablakom. Az egyik ez a másik meg valami nem-ninja teremtmény. Ha jól tudom, akkor nem tévesztették el a házam, engem kerestek, de hogy miért na az egy valódi rejtély. Egyébként a nevem Isha Dansei, és köszönöm, hogy kihúztátok a hátsóm a szorult helyzetből. És csak a tisztázás végett, - fordultam a leányzó irányába – mélységesen elnézésed kérem a korábbi incidens miatt, menekülés közben nem láttalak, és sajnos kézmagasságban csak egyetlen kapaszkodót találtam. És kikérem magamnak a perverz jelzőt!
Hoppá! Mikor szaladt el így velem utoljára a ló? Talán az adrenalin teszi, meg az extázis, miszerint még minden porcikám magaménak tudhatom. Remélem sikerül tisztázni a dolgokat. Vagy nem. Még kisül. 

// Ez a reag hosszabb mint Dansei ET-je XD //

// Dansei - tőled is elnézést kérek, illetve kárpótlásként +10 ch-val jutalmazlak //

A srác a kezét nyújtja Dansei felé, miután az ifjú elmondta kissé sem összeszedett mondandóját. A maszk Dansei felé fordul, a szemek nem kivehetőek. A lány a fal tövében fetrengő alakhoz rohan, majd néhány reccsenés hallatszik.
- Nem hittem volna, hogy ellenséges szándékú ninja létezhet Konohagakure no Satou falai mögött! Bár az, hogy az ellenséges akarat néha itt is felbukkan... nos az nem újdonság. Remélem nem sérültél meg túlzottan, Dansei-san!
Ez már a második alkalom, hogy az ANBU-ruhás srácnak kell felsegítenie Danseit. A helyzet azonban jóformán változatlan. Kivéve, hogy a srác sokkal bőbeszédűbnek bizonyul, mint néhány perce.
- Most az lenne a hivatalos eljárás, hogy megvárjuk az illetékeseket, akik nyílván hamarosan meg is jellennek... Azonban Konoha shinobiaival nem lehet csak úgy packázni, nemdebár? A Hokage-sama nem mindig foglalkozik az ilyen egyszerű ügyekkel, ezért sajnos előfordul, hogy rátámadnak az emberre a saját otthonában. Kellemetlen ügy, azonfelül nehéz elviselni a tudatot, hogy ez lehetséges a levelek között...
A srác keze akár egy vasbilincs. Fél fejjel magasodik az amúgy sem alacsony Dansei fölé. Egy pillanat az egész, majd a pillanat elszáll és srác elengedi Dansei kezét, mintha csak véletlenül felejtette volna el... Most tenyerével felfelé jelzi, hogy a támadó ott van a fal mellett.
- Ártalmatlan, Satsumi-chan tett róla. Megvárhatod, amíg mások intézkednek helyetted, vagy pedig a kezedbe veheted az ügyet. Sok szerencsét, Isha Dansei!
A következő pillanatban, mint holmi elmosódott folt a tér szövetén, játszi könnyedséggel tűnik el a srác. Mire megfordul Dansei, a lány még a fal mellett áll, Őt nézi, majd egy furcsa félmosoly után Ő is elillan, mint a füst. A támadó félig eszméletlenül a falnak dőlve, fegyverei tőle távol. Kezei és lábai összekötözve. A hüvös szélben Dansei megremeg. Itt a lehetőség arra, hogy Dansei válaszoljon önmagának egy fel nem tett kérdésre. Milyen ember is Ő?

~ Nemááááár….nemáááár. ~
Az anyátok úristenét hát nektek is kéne egy sebes lobotómia rögvest. Miféle gondolat az, hogy itt hagytok egy megkötözött eszméletlen bűnözővel? Elment az a maradék eszetek is? Na jó, igaz hogy már jó ideje stresszhelyzetben vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy akkor itt az ideje rádobni még egy lapáttal. Mintha ezek ketten élveznék, hogy jobbnál jobb helyzetekbe hoznak. Na de hogy is állunk? Tehát ez a srác kinek arca ismeretlen, úgy gondolta, hogy rám hagyja a döntést szegény barátunk kapcsán. Igaz, hogy korábban kaktuszról meg végbélpucolásról volt szó, de hát, na… nem szó szerint! Amúgy sincs a közelben egy kaktusz se.
Na de vissza a jelenlegi helyzetünkbe. Most nem kevés lehetőség van az orrom előtt, de ezek meg csesznek segíteni. Amúgy meg… hova az aranyérbe tűntek? Jaj, ez is valami Ninjatrükk ugye? Amolyan húúúú itt se vagyok, de közben meg ott kukkolok a doboz mögött. Ha ez így van, akkor jobb, ha drámaian csinálom. Kihúztam magam államat felszegve és dörgő kacajt hallattam az alattam nem éppen mozgásképes illető irányába.
-HA-HA-HA! Látod kivel packáztál te takonypotyadék! Én és a félelmetes Szolgáim, Mr. Arc Nélküli fószer, és Mrs. Dekoltázs jó ellátták a bajod! Nekem még a kisujjamat se kellett megmozdítanom, hogy hű embereim egyből nyakadat szegjék! Te… te… ki a tököm is vagy?
Jah így nehéz jó előadást nyújtani, hogy fingja sincs az embernek arról, hogy kihez is beszél. Meg persze hazudni se tudok olyan jól mint gondoltam. Meg színészkedni se. Meg úgy amblokk nem vagyok valami mester a beszédben.
- Mindegy is! Most mondd el te körömszakadék, hogy miért zavartátok meg Isteni álmom?! Vagy esküszöm, visszahívom az egész csapatom, kik között nem egy, hanem tizenegy állig felfegyverzett Shinobi is várakozik. Jól gondold meg. De ha nem válaszolnál.
Itt leguggolok a másik füléhez. És halkan a fülébe sutyorgom:
- Akkor hozok egy kaktuszt, és megnézzük, hogy bírja az ánuszod. De hozhatok mogyorótörőt is. Tudod az kisebb, mint a diótörő, de jobban szorít.

Amúgy biztos vagyok benne, hogy azok ketten nincsenek messze, szóval csak hogy megkoronázzam a napjukat mondtam mindezt. Igaz hogy segítettek, de itt nem ezen van a hangsúly, hanem a hogyanon. És az nem volt éppen se hősies, se kedves, se úgy egyébiránt fájdalommentes.

// Dansei //

Az ifjú ninja vagánynak hitt mondókája után a megkötözött fickó azonfelül, hogy csúnán néz rá, úgy dönt, hogy arcon is köpi a közelhajoló Danseit. Noha az ifjú nyílvánvalóan nem ebben reménykedett, most egy véres köpet terpeszkedik el az arcán, mely szépen lassan elkezd lefelé folyni.
Válaszként talán nem éppen kielégítő, mindenestre alaposan kihangsúlyozza, hogy mi a véleménye a kötözött sonkának. Persze az sincs kizárva, hogy a fickó egyszerűen csak mazochista és azzal tölti az életét, hogy ninjákhoz tör be, feldühíti őket, megkötözteti magát, azután várja a bosszút. Mégha valószerűtlen is ez a verzió, egy ilyen Kamisuktól nyüzsgő világban kár lenne bármin is meglepődni.
Mivel jelen helyzetben Dansei az, aki nagyobbrészt cselekvőképes, ezért rajta áll, hogy miképpen viszo tovább az eseményeket. Fenyegető szavait kimondta, a választ tulajdonképpen megkapta, ezért nem nagyon van miért tovább szövegelni, kivéve ha az ifjú taktikát akar változtatni. Talán azt sem érdemes elfelejteni, hogy a rendfentartók nagy eséllyek közelednek és Danseinek már amúgy is priusza van Danzounál. Mi tehát a következő lépés? Dansei saját élete írányítójává válik, vagy ismét hagyja, hogy az események eltapossák?

// Na jó korábban eléggé keményen hátba rúgtam Dansei jellemét, úgyhogy most nyomnék egy éles kanyart vissza. Megpróbáltam kihozni belőle az állatot, ha már itt a remek alkalom, de valahogy még nem érzem késznek a jellemváltozásra (elvégre még csak most lett körvonalazva a jelleme szegényemnek XD) //
 

- Az istenit! Ember, miért? Áhh… Fújj…
Krákogtam miközben sebesen kaptam le magamról a méteres csulát, melyet kedves kötözött barátunk szánt szándékkal lendített arcom irányába, hogy az a becsapódáskor finoman placcsanva beterítse babaarcom. Persze ez eléggé érthető reakció volt, élvégre, amit tettem az nem volt éppen megfélemlítő inkább gyerekesen nevetséges. Mégis mit gondoltam? Hogy majd egy ilyen előadástól térdre esik előttem – amit már megtett, de ez lényegtelen – és hüppögve elmeséli élete regéjét. Ugyan Dansei szedd össze magad, ennyire te sem lehetsz topa. Persze nekem nem fog beszélni, ha csak nem állok neki, itt és most betartani az ígéretem, és finom kis idegzargatásokkal, birizgálni, amitől ő az agyában érzett elektromos impulzusok következtében, mérhetetlen mennyiségű szitokkal kezdene engem illetni. Vagyis lefordítva a dolgot összetöröm a mogyoróit, amitől ő üvöltve kezdene káromkodni. De ez sem megoldás, elvégre én nem kínmester, hanem orvos vagyok. Nekem az a dolgom, hogy gyógyítsak, nem az hogy betegséget okozzak.
Törökülésben elhelyezkedek az idegen előtt, miután persze letöröltem magamról a köpetet. Mélyet sóhajtok és halkan belekezdek a mondókámba:
- Áh, ez nem én vagyok. Olyan mintha valaki mást akarnék magam helyett itt tudni. Persze ez lehetetlen, és igaz, hogy eddig minden esetben csak másokra támaszkodva éltem az életem. Örülnék, ha a saját gondjaimat magam tudnám elintézni, de nem így. Orvos vagyok, és nem egy gyilkos. Bár téged szívesen látnálak a patológián. Még lehet virágot is vinnék. De ettől függetlenül nem szándékozom lealacsonyodni a te szintedre, ahol vérért cserébe pénzhez jutsz, hogy utána ki tudja, milyen drogokra költsd a nehezen összekapart lóvét. De ez a te dolgod, nem az enyém, így tehát akkor most van lehetőséged nekem mesélni arról, hogy ki is vagy, mit is keresek itt. Mert én, most nem bántalak. De azok, akik közelednek azok fognak. Plusz nekem van lehetőségem elengedni téged, ha netán kielégítő választ adnál. Ők meg nem hiszem, hogy lennének ilyen rendesek. Szóval mesélj, kérlek. Azt hiszem, mindkettőnknek előnyére válna.
Persze eszem ágában sincs elengedni ezt az elmeroggyantat. Ha beszél, ha nem átadom a megfelelő szerveknek, a megfelelő szerveket. Na, jó nem. Egyben kapják meg, és akármit is mondanak. Nekem lesz rá egy megfelelő válaszom.

// Misa //

A nap nem is kezdődhetett volna szebben. Hétágra sütött a nagy sárga égitest a fejetek felett, meleg volt amennyire a tavaszi időben ez szokás. A bácsikád utasításait követve össze is verbuválod a kisebb armadát, mellyel az ivó segítségére siettek. Persze azonban sok dolog van, amivel számolni kell. Hiába kedves kis hely az ivó, mégsem ereszették őket anyagilag bőlére. Így tehát a pénzügyeket a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani, és persze a munkások nagyja nem szokott csak úgy pusziért dolgozni. Persze van, aki beéri egy ebéddel, vagy egy vacsorával, de vannak, akik ezt valódi kézzelfogható pénzért csinálják. A szamurájok bár erősek és képzettek, nem a legjobb munkaerő egy helység újraépítésében/rendezésében, noha mégis ők a legolcsóbbak. Ha viszont hivatásos munkásokat fogadtok fel, akkor azok megkérik az árukat viszont annál szebben fog kinézni a hely. A barátnők persze nem kének semmit, de egy finom ebéd csak bejátszik nekik is. Túl sok a szám, és túl kevés a pénz. Az öreg kocsmáros minden reményét benned látja, így a anyagiakkal is most te rendelkezel, hiszen a naív de jóhiszemű ember teljesen belelkesedett a segítségeden. A kérdés csak az, hogyan is akarod kihozni a büdzséből a legjobbat? És persze arra is figyelni kell, hogy az ételek sem ingyen készülnek, és az alapanyagok sem a fán teremnek… mármint majdnem. A hús legalábbis biztos nem. Így tehát minden adott. Számológépet elő!

Kezdő pénzösszeg: 50.000 ryu

Szamuráj munkás: Képzetlen, de fizikailag ott van a szeren, így cipelésre és egyéb munkákra kiváló, noha nem lehet azt mondani, hogy nem szúr el semmit. 4000 ryu/ szamuráj

Építész: Professzionális munkás, a munkáiért megkéri az árát, de ügyesen és gyorsan dolgozik: 12.000/ munkás

Bútoros: Bármilyen bútort megcsinál pár nap alatt, és le is szállítja. A minőség garantált. 7000/munkás + 1500/bútordarab.

Festő: 6000/ munkás +1000/vödör festék

Ételfutár: 20.000 a beszállított étellel együtt (min 150 adag étel)


Egy felnőtt adag étel: 150ryu (leves + főétel v. főétel+desszert) 200ryu = 3 fogás

Hirdetés:

Újság: 5ryu/szó + 1500 / 100 lap

Szórólap: 1000/ 100 darab + lehetséges szemetelési bírság 

Utcatábla: 10.000 ryu/ 3db

// A feladat adott  És persze nem biztos, hogy egy munkástípusból egy is elég lesz, hogy szépen kipofozzátok a helyet //

// Isha "Ero" Dansei  //

Ha más nem is, az egyértelmű, hogy emberünk szellemileg valóban nincs a toppon. Az ellenben tényleg leesik neki, hogy olyanok közeledhetnek, akiktől nem egy tizenéves dühkitöréseit kapja, hanem például arcmasszázst egy húskloffolóval és ehhez hasonló élvezeteket. Bár félig össze van verve, az látszik rajta, hogy nagyon dolgoznak a kerekek odabent, noha az arckifejezése ettől nem lett értelmesebb. Bizonyosan remek focista lenne egy másik világban, pechjére ez máshogy alakult.
- Elengedsz? Tényleg elengedsz!? Mer' akkor elmondok mindent!
Kis szünet után, mialatt Dansei arcvonásait fürkészi, folytatja:
- Azt mondták, hgy fáradt leszel, egész nap edzettél. Az ilyen kis pöc... Genineket mindig érdemes kifosztani. Akad náluk pár ezer Ryo, fegyver és paráznak lejelenteni az esetet, mer' nektek konohaiaknak mindig is akkora volt az arcotok... szóval persze nem úgy értettem, hanem hogy a büszkeségetek nem engedi. Azután persze a következő látogatás után már a félelem miatt nem beszéltek. Néhány hónap alatt pedig megrekedtek a fejlődésben és perkáltok ezerrel! Haha, jó mi? Ha beszálsz, felezünk, na mit szólsz? Az neked harminc százalék minden "adózó" után! 
A tréfás, hogy ez a fickó tényleg reménykedve néz rád, mert azt hiszi, hogy meggyőző.

~ Tyű bakker! Ez nagyobb IQ huszár, mint gondoltam. Mi lenne szegénnyel egy matekversenyen? Tuti maga alá szarna… Nem is kell matekversenyre mennie. Lehet még a butasági segély kérvényezéséhez való papír kitöltésesnél is elvérezne… szegény. Kár hogy nem sajnálom.~
Gondoltam magamban, miközben a saját nyálától megfulladni készülő alak előtt gubbasztottam és hallgattam a rinyálását. Bár azért eléggé meglepő, hogy ennyivel sikerült kicsikarnom belőle a választ. De most komolyan? Egy ilyen piti kis retardált baromság miatt kellett nekem a tüdőmet kiköpve menekülnöm? Esküszöm ezért még revansot fogok venni ettől vagy ennek a társától vagy a főnökétől. Amikor egyszer végre rendesen kialudhatnám magam, ilyen aberrált barmok elől kell inkább menekülnöm. Nem tudom melyik az a hülye genin, aki ahelyett, hogy szól a senseiének, hogy figyi sensike… két meglehetősen marcona bácsi minden héten elveszi az uzsipénzem, inkább megpróbálja maga elintézni őket. Ekkora baromságot még soha sem hallottam. Értem én hogy becsület, meg álljunk a sarkunkra, de bakker. Nem fogok nagypöcsösködni akkor, amikor tudom, hogy annyit érek ellenük, mint láncra vert papagáj a zoofil ellen.  Szóval jah. Kiállok én ellenük nagyon szívesen…persze csak akkor, ha van aki fogja a hátam. Azért öngyilkos akciókban nem veszek részt. Mi értelme lenne? Hogy majd ha tizenötödszörre is a padlóra küldenek, majd méregethessem a kukimat, hogy igen én biza kiálltam ellenük.
Bahh… hülye… sztereotip… Konoha…
Miért pont ide kellett kilyukadnom? Komolyan itt mindenki azt hiszi az emberről, hogy perverz kisisten, aki a becsületéért él? Hát akkor el kell, hogy keserítsek mindenkit. Számomra nem a becsületem, hanem az életem a fontosabb… előbbit vissza lehet szerezni. Utóbbit nem. Szóval jah előbb hagyom, hogy kihúzzák a valagam a kutyaszorítóból, mintsem hogy a mellemre csapva kiálljak valami muszklimen ellen.
Lassan felemelem a fejemet, és belenézek azokba az „értelmes” szemekbe. Ejj bakker már attól érzem, hogy pusztulnak el az agysejtjeim, hogy csak nézem ezt a zsenit. Hát… ebből kinézem, hogy vesz egy dupla sajtburgert, hogy aztán kivegye belőle a húst. Na, mindegy…
- Hát… köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. De az istenit. Hány ilyen mazochista geninnel áldott meg benneteket a sors. Remélem sokkal. Ők azok, akik idő előtt elhaláloznak. Mekkora gyökérség már az, hogy majd én megmutatom mennyit is érek? Mutasd, de nem úgy hogy beledögölj… ejj elkalandoztam. Na de a lényeg – itt feltápászkodok, leporolom a gatyám, és kisétálok az utcára hátha látok ott őrszemet. – Itt az ideje, hogy hívjam a bébicsőszöket. Már nagyon szeretnének megbüfiztetni téged.