Re: Szabad Játék (7)

**Matsuhito Shinroku** Vas. Feb. 11 2018, 16:13

Virágzás a villám árnyékában

A lány szavaiból úgy vélem, elég erősen félreismert. Az alváson kívül, semmilyen közös elfoglaltságot nem állt szándékomban tervezni vagy művelni Aikawa-sannal. de meghagyom ebben az elképzelésében és egyáltalán nem látszik rajtam semmi, ami olyasmit tükrözne, hogy bánom a közös alcvás hiányát.
- Ahogy érzed, legyen tiéd az ágy.
Mire visszaérek a fürdőből már alszik, mint a bunda. Ilyenek ezek a Kusagakureiek? Puhák, mint a fű, amelyről falvuk a nevüket kapták? Ki tudja, egyszer majd kiderül, hogy milyenek is ezek a fűben rejtőző shinobik. De nem most. Tekintve, hogy végre fedél van a fejünk fölött és nincs hideg, köszönöm szépen nagyon jót alszom. A padlón is.

A hajóút számomra nyugodtan telik, Aikawa-san kissé rosszul viseli az első pár nap ringatózását. Szabadkozni is kezd, hogy nem akarta tökre tenni az utazásomat. Megráztam fejemet nemt intve, hogy egyáltalán nem zavarta meg az utazásomat, még jól is szórakoztam. természetesen nem a kunoichi kínjain.
- Ne szabadkozz! Nem tehetsz róla, hogy nem bírod a hajó utat. Idővel elmúlik, ahogyan hozzászoksz a hajó ringatásához.
Mondom és küldök felé egy barátságos kacsintást, majd a ködbeburkolózó, egyre közeledő Víz Országa felé tekintek.
- Végre itthon! Nincs is jobb érzés, mint hazatérni egy hosszú és kimerítő út után.

**Kurita Takashi** Csüt. Jún. 28 2018, 10:25

A Lélek Tavasza - Kurita Takashi & Hamada Fuyu

A küldetésem egyszerű volt, el kellett jutnom a Hó Országába és ott végrehajtani az utasításoknak megfelelő műveletet. Az országba való eljutás volt a nehezebb, a küldetés végrehajtása tulajdonképpen rutin munka volt. A Konohai chuunin jött, elvégezte a munkáját és távozott. Tekintve, hogy a Tűz Országa felé való közlekedési eszköz, mint amilyen a hajó, csak napokkal később indult, így vesztegelnem kellett egy rövid időre. Tekintve, hogy az egy helyben való ücsörgés nem volt a kenyerem és különben is egyáltalán nem rossz dolog megismerni egy másik országot, úgy döntöttem, hogy Yukigakurét elkerülve, a félreértések kiküszöbölés érdekében, de körülnézek az országban. Mondhatni túrázásra adtam a fejemet, ami ritka luxus egy chuuninak, akinek komoly teendői vannak. A Yukigakurei vezetés természetesen tudott az országban való jelenlétemről, hiszen hozzájuk kellett eljutnom. a levél tartalmáról nem tudok, elvégre nem nekem szólt. Vezetőink levelezése meg nem rám tartozik, így aztán a levél átadása után, aki jól végezte dolgát, elindultam a kikötő felé, hogy távozzam, de a hajó csak napokkal később indul. Mit lehet ilyenkor tenni? Kirándulunk.

Az ország shinobiait nem hiába készültem elkerülni, semmi kedvem konfliktusba keveredni bármelyikkel is. Nem ezért vagyok itt.
Kirándulásom célállomása, egy hegytetőn lévő fogadó elérése volt. Két okból: az egyik, mert erőpróbának és edzésnek is megteszi feljutni a hegy tetejére, másodjára mert szükségem van valamiféle szállásra. Elvégre a hajó nem fog as kedvemért előbb kifutni, nekem meg kell addig hol aludni. Miért nem egy kikötői szállásra mentem? A minőség és a hely nívója nem üti meg az általam támasztott követelményeket. Semmi kedvem részeg matrózokhoz, olcsó prostikhoz és ki tudja miféle zűrös alakokhoz.

Utam során nem egyszer találkoztam karavánokkal, amelyek ugyan csak a hegy tetejénél lévő fogadóhoz indultak. A velük való rövid beszélgetés, útbaigazítás adott támpontot, hogy jó irányba megyek és ha így folytatom, akkor megelőzve a karavánt előbb érek fel az épülethez, mint maga a karaván. Nem hiába, a shinobi kiképzés képes az emberi erőkifejtés megtöbbszörözésére. A kilátás egyre szebb és szebb lett, ahogyan egyre messzebbre és messzebbre lehetett ellátni a magasság adta előnyös pozícióból. A bárányként vonuló felhőcsordák, az alant elterülő fenyőerdők látványa megmelengette a szívemet. Elnyerte tetszésemet ez az ország. Teljesen más látványt és más élményeket nyújtott, mint a hazai erdősségek sokasága. Bár a Tűz országának szépsége sem hagy maga után kivetnivalót, a csupa hó és jég sem ronda. A karavánok által járt úton, végül eljutottam a fogadóhoz, amely megnyugvással töltött el, hogy lesz éjszakára szállásom. Rosszul alakulhatott volna a sorsom, ha éjszakára nem találok fedelet a fejem fölé. kellemetlen vég lett volna megfagyni a hegyi éjszakában, egy idegen országban, miközben annyi minden vár még rám az életben.

Amikor beléptem a fogadóba, megfigyelhették rajtam a fehér és vörös ruházatot, amely abból adódott, hogy követségben voltam, ez magyarázza a díszesebb öltözéket. Ami azonban megfoghatta a szemfülesebb szemlélődőket, az a derékövnek használt shinobi jelvény. Ráadásul a megszokottól eltérően, Konohagakure jelét viseltem övként. Volt egy két vendék, aki a jelvény láttán összesúgott asztaltársával, elvégre messzire verődtem otthonomtól. Olyanok is voltak, akik felálltak asztaluktól és távoztak egy a lépcső vezette emeletre. Különösebben nem viselt meg a dolog, elvégre szándékaim minden volt, csak ellenséges nem. A józanabbak, valószínűleg azonnal rájöhettek, hogy ha bajkeverő lennék, nem jutottam volna el idáig. Yukigakure gondoskodott volna arról, hogy ne okozzak galibát. Kivétel persze, ha titokban a tudtuk nélkül tartózkodnék az országban. Az értelmesebbek, azonban azonnal rájöhettek, hogy ebben az esetben nem viseltem volna jól láthatóan Konohagakure jelképét.

A pulthoz vagy recepcióhoz léptem és az éppen ott dolgozót barátságosan köszöntve a lényegre tértem.
- Jó napot. Szállást és valami meleg ételt és italt szeretnék.

**Hamada Fuyu** Csüt. Jún. 28 2018, 14:21

A lélek tavasza

Takashi & Fuyu

A mai nap is csendes volt. Vidám hangulattal telve, jóízű beszélgetésekkel fűszerezve. Így teltek itt a mindennapjaik a vendégeinknek, hisz számukra minden csak a lazításról szólt. A fogadóban nem voltak megkülönböztetések, vádló vagy egyéb megszólalások számunkra mindenki egyenlő volt és amíg fizettek szinte minden vágyuk teljesült, természetesen a normákhoz hűen. Mai is ugyanolyan nap volt, mint mindegyik másik. Emilia az egyik csinosabb (és okosabb) asszisztensem mindent kézben tartott, és ahogy mindig, most is a szabályok szerint járt el.

- Asszonyom. - nyitott be kopogás után - Vendégünk van.

- Köszönöm kedvesem, máris megyek.

Felmerülhet a kérdés, miért szóltak, mikor mindennaposak nálunk a vendégek. A válasz egyszerű. nem szokványos vendég van jelen. A fogadó szabályzata pedig kimondja, hogyha nem civil vendég jelentkezik be, a legmagasabb rangú munkatárs, vagy annak a helyettese köteles a vendéget fogadni. Így minden shinobit vagy politikai személyt a vezetősség efy tagjai üdvözöl. Ez amolyan etikai köszönet a kemény munkájukért, egy amolyan elismerés. Fehér és kék színekben pompázó kimonomat hordtam, mely kellemesen lenge volt, mely hagyott teret a képzelőerőnek, mégis etikailag korrekt volt. Megszokott csábos és lágy mosolyommal léptem ki a folyosóra, majd enyhe csípőringással mentem a pult felé. Már távolról megvizsgáltam a különös öltözetű férfit és hamar ki is szúrtam a fejpántját, mely Konohai mi voltját igazolta. Első ránézésre megállapítottam, hogy kisugárzása tapasztalt shinobit rejt, de mindez semmit nem számított.

- Üdvözöljük a Jégvirág Fogadóban, uram. - köszöntöm meghajlással - Hamada Fuyu, a fogadó igazgatónője vagyok, miben lehetünk szolgálatára.

Hangom végig csilingelt, csábos, mégis kimért mozdulatokkal mozogtam, ám valójában a másik fél nagy eséllyel tapasztalata révén érezhette, hogy mindezek megjátszott udvariasság. Képtelen voltam valós érzelmeket kimutatni, minden, amit mutatok csak általam megjátszott érzelmek csupán, hisz mélyen belül már rég elvesztettem a szívemet, vagy ha mást nem az érzelmeimet biztosan.

**Kurita Takashi** Csüt. Jún. 28 2018, 15:26

A lélek tavasza

Takashi & Fuyu

Idefele jövet azt mondták, hogy a fogadó teljes körű szolgáltatást nyújt, ha az embernek van pénze. Az egyik jak karaván hajtója, még sokatmondóan kacsintott is egyet. Amikor megpillantottam a fogadó alkalmazott hölgyét, akkor kezdtem érteni, hogy mire is gondoltak minden igényt és kielégítő teljes körű szolgáltatás alatt. Egy pillanatra mégis csalódnom kellett, hiszen miután közöltem, hogy milyen szándékkal érkeztem, a hölgy eltűnt. Hát ez szép. Éppen szerettem volna kifejteni elégedetlenségemet, hogy a vendéget faképnél hagyják, amikor egy másik, az előzőnél jóval szemrevalóbb és csinosabb nő sietett engem üdvözölni. Üsse kő és bánja kánya, az érkező nő kék és fehér színű öltözete, finom alakjának vonalai, felejtetik velem kezdődő felháborodásomat. Lám, csak az igazgatónőért spurizott el az előző.

Meghajlását, magam is meghajlással viszonozom, a jó modor és a nevelés megköveteli ezeket a formalitásokat. Ízléses, sokat sejtető ruhája és kellően szép tartalma felé is, csak annyi időre pillantok, amíg felmérem alakját. Ezek után, ugyanis inkább fegyelmezettségből, semmint prűdségből, tekintetemet az arcán tartottam. Bármennyire is érdekeltek volna testének titkai. Csalódni így sem volt okom, ajkának könnyed vonalai, értelemtől világló szemei, továbbra is szépségének hírnökei voltak.
- A nevem Kurita Takashi, örvendek a találkozásnak Hamada-san.
Viszonoztam köszönését és bemutatkozását. Tekintve, hogy éhes, valamint szomjas voltam és szerettem volna a szállás kérdését is sikeresen magam mögött tudni, hát a lényegre tértem.
- Komoly távolság leküzdése van a hátam mögött, így szeretnék szállást, ételt, valamint italt. Szállás tekintetében a legjobb szobájukat kérném.

Így elsőre kissé merev kezdés lehet, de nem azért jöttem, hogy a bájos igazgatónő, finoman előtérbe tartott szépségét csodáljam. Néhány napom van, a hajó indulásáig, szóval még valami szórakozást is kellene találnom magamnak. Elsőre amondó vagyok, hogy a fogadót használva főhadiszállásnak bejárom a környéket. A hely szépségeit megcsodálnám szívesen, hiszen ritkán jut el zavartalanul a shinobi más országokba. Ez pedig egy olyan lehetőség volt, megismerni a környéket, kirándulni és nyugodtan beszélgetni, ha akad rá partner, amelyet nem hagyhattam ki. Odahaza senki sem fog aggódni, tisztáéban vannak vele, hogy innen egyáltalán nem könnyű hazajutni és napokba, ha nem hetekbe telik, mire az ember megjárja ezt a nagy távolságot.

- Ismer esetleg, olyan helyeket a környéken, amit érdemes megnézni, még a sötétség beállta előtt?
Információt szerezni a legjobb egy fogadó igazgatónőjétől, elvégre valljuk be, ismernie kell a hely nevezetességeit és látványosságait. A fogadók különben is arról híresek, hogy telis-tele vannak érdekesebbnél érdekesebb emberekkel, akik bizony, időnként el-el szórnak információt. A felszedett információ tartalma, tulajdonképpen erősen lényegtelen.- nem kémkedni vagyok itt, hanem pihenni és szórakozni. Ugyanakkor szem előtt kell tartanom biztonságomat is, elvégre akadhatnak olyanok is a környéken, akik csak azért belém köthetnek, mert más nemzet shinobi falvának viselem a fejpántját.

**Hamada Fuyu** Csüt. Jún. 28 2018, 16:39

A lélek tavasza

Takashi & Fuyu

Ha annyi évig dolgozik valaki ilyen kaliberű fogadóban, mint ez, az rögtön felfedezheti a másik fél vonzalmát és kíváncsi tekintetét még a legapróbb pillantásokkal is. Így hát elmosolyodtam kissé jobban és egy fél lépéssel közelebb is léptem az úrhoz, miközben beszélt.
- Értem. Nos, ha bemutatja a papírjait, mely igazolja, hogy Konohagakurehoz tartozik… - biccentem az övpántja felé – … akkor rendelkezhet a vendégcsomagjaink egyikével. A Fogadónk támogatást kap Yukigakuretől és egyéb falvaktól, cserébe mi szállást és szórakozást biztosítunk a Shinobiaik részére. Ha elfogadja a csomagot háromnapi szállása és háromrendű étkezése biztosítva van, ezen felül minden olyan bónusz is jár, ami egy átlagos szobát fizető személynek jár. Egyszeri alkalomra ingyenes masszás lehetőség, mely újabb alkalomra sajnálatosan fizetős, de a masszás részleg melletti koedukált szauna és termálvíz részleget ingyenesen használja bárki.
Miközben mondom a pult mellé lépek és átveszem a kulcsot, melyet kolléganőm átnyújtott nekem. Rámosolyogtam és biccentettem, hogy megfelel a szobakulcs, amit adott. Ritkák nálunk a shinobi vendégek, hisz a háború eléggé megcsappantatta a turisztikai részleget, de fel voltunk készülve a fogadásukra is. Miután a kulcs biztonságosan elmerült kimonóm egyik belső zsebébe. A férfi mellé léptem, majd ha hagyja, belékarolok (karjait finoman kebleimnek nyomva) és félig vezetve, félig kísérve elindulok a jobb oldali lépcsők felé, mely az emeleti szállásokhoz vezet. A tizenhármas háló volt az úré, mely bár a legtávolabbi, mégis talán a legszebb helyen van elhelyezkedve. Minden reggel az ablakon kinézve láthatja, ahogy a nap végigkúszik a havas lejtőn. Igazából ez volt a kedvenc szobám, mely bár a tériszonyosoknak nagyon kedvezőtlen, viszont azoknak, akik szeretik a táj szépségét, egyszerűen fenomenális. A szoba belülről egy visszafogott, mégis szépen berendezett hely volt, ággyal, kanapéval, szekrénnyel és egy külön fürdőszobával. Nem volt túlságosan sok minden, de minden megvolt, ami kellett a pihenéshez.
- Az ágy fölött megtalálja, a fogadó alaprajzait név szerint kiírva mit merre talál. – mondom, miközben elengedem és a képhez lépek, hogy könnyebben mutassam neki a dolgokat – A látványkonyha teljesen nyílt és a nap 24 órájában bármit kérhet, ami szerepel az étlapunkon. A reggeli, az ebéd és a vacsora is szabadon választott, de a mennyiség és a választott étel személyre szabott. Ha éhes önköltségből bármikor rendelhet a helyszínen, vagy szobára a telefonon. – gyors megmutattam még merre találja a már említett dolgokat, majd szépen lassan elérkezett az idő a baloldali részlegekre is, sejtelmes mosollyal fojtva – Erre fele, mint gondolom a térképet tanulmányozva észrevette már a „luxus” részlegünk található. A lépcsőn lefáradva biliárd, póker és hasonló játéktermi szórakozásokra van lehetősége, míg az emeleten maradva a 18. életévüket betöltött személyek pihenhetnek és engedhetik el magukat a Vörös Lámpás részlegünkön, ahol minden este kolléganőink táncprodukcióit csodálhatják. Persze az Egzotikus Zóna látogatása napijegy által fizetett, de a vásárlást követően a teljes napját szabadon eltöltheti benn. – amennyiben látszik, hogy érdekelt a témában és nem zárkózik el az efféle szórakozástól, természetesen folytatom – Mint látja az Egzotikus Részlegen túl hat Örömszobát is felfedezhet, melynek árát persze tartalmazza a napijegy. Az ottani szórakozásra a fogadónk bármely… itt ki kell hangsúlyoznom, hogy BÁRMELY alkalmazottját kölcsönkérheti. Minden munkatársunk aláírta a szerződést, miszerint köteles kiszolgálni a vendégünk bármely kéréseit, értelmes kereteken belül. A lányaink és férfiaink árviszonyai a szerződésük miatt változó, de az ágya melletti kulcsos szekrénykében megtalálja a neveket és a hozzájuk tartozó képeket, illetve néhány vendégünk értékelését is, meg persze a szolgáltatás árát is órabérbe. Nos. Elvileg mindent elmondtam. Van esetleg valami kérése, kérdése az elhangzottak vagy egyebek miatt?

**Kurita Takashi** Szomb. Jún. 30 2018, 11:37

A lélek tavasza

Takashi & Fuyu

Hamada-san, hamar átveszi az irányítást, már, ami az elkalauzolásomat illeti. Rövid, mondhatni rekord időn belül szerzi meg a tökéletes kulcsot, amely feltételezésem szerint a szobámat nyitja. Kissé tán bizalmatlannak tűnik, amikor az igazoló okmányaim után érdeklődik. Mert ahogyan az kiderül, Yukigakure és egyéb falvak támogatják a fogadót, cserébe némi extra szolgáltatásért a shinobik számára. Micsoda pazar összefonódás. Apropó, összefonódás. Kellemes meglepetés, amikor az igazgatónő belém karol és idomait kedvesen a karomnak nyomja. Erre gondolhattak, amikor azt mondták, hogy teljes körű a kiszolgálás. Egy pillantással egybekötött mosollyal nyugtázom mozdulatát és jelzem, hogy nem fogok ez ellen tiltakozni. Hagyom magam vezetni a szobám felé, miközben egy-egy pillantással adom jelét annak, hogy követem a gondolatmentét. Pontosabban figyelek rá és arra, amit mond.
- Be kell vallanom, első benyomásra csodálatos. Teljes mértékben le vagyok nyűgözve, hogy ily figyelemre méltó ízelítőt adott a látványosságokból. - félreérthetetlen pillantással toldom meg szavaimat, miután az ismertető végére ért. - Igaz lenne a mondás, hogy mindenkinek meg van az ára? - mondom, majd Hamada-sanra tekintek kérdőn. Ha itt mindenki ennyire készséges, csak legyen kifizetve a számla, akkor ennek a helynek magának a mennyországnak kellene lennie. Ugyanakkor felvetődnek bizonyos kérdések. ha ezt a fogadót támogatja Yukigakure, az azt is jelenti, hogy információt gyűjtenek az itt megszállt shinobikról, amelyeket le is adnak a Falunak. A többiről nem is beszélve. Ez azonban, olyan lehetőséget jelenthet, amelyet nem lenne szabad kihagyni.

**Hamada Fuyu** Szomb. Jún. 30 2018, 17:31

Szenvtelen mosolyomat semmi nem tudta elvenni. Hozzászoktam az ilyen helyzetekhez és már rengeteg típusú vendéggel volt már dolgom. Rengeteg és megannyi különböző típusú ember és megannyi férfi és nő. Jól tudtam alkalmazkodni, így minden helyzetben tudtam hozni a szerephez illő viselkedést. Bár most nem nagyon kellett törnöm magam. Úgy tűnt a férfi a nyugodtabb fajta, ráadásul nem is palástolja, hogy mi nyeri el a tetszését és mi nem. Sokat sejtető pillantására csak szenvtelenül átkaroltam derekam és még kicsit meg is emeltem karommal figyelmének központjait. Sok cselédlányom és takarítóm szokta ugyanezt a technikát használni, mikor valamelyik vendégem ízléstelen, vagy célzó utalásokat tettek fiatal kolléganőimre. És be kell valljam, mindegyikük átlagon felüli keresettségnek örvendenek. Egek, egek. De hát ilyen az üzlet. A férfi szavaira csak jobban elmosolyodok persze.
- Örülök, hogy elnyerte a szállónk a tetszését. Lányaimmal azon vagyunk, hogy kielégítsük vendégeink bármely kívánságait és nyugodt, békés pihenést és ellazulást biztosítsunk Önöknek. – itt láthatta hogy hideg tekintetem szinte a lelkeibe bámul, és szinte kitépi a lelkéből a gondolatait és bár mosolyom továbbra is töretlen, talán kissé kirázhatja a hideg – Biztosítom uram, hogy a szállómban történt dolgok, minduntalan négy fal között maradnak. Mi megőrizzük vendégünk titkait, vágyait… ízléseit. – kuncogok itt fel ismét.
Annak ellenére, hogy érezhette, hogy sejtem hova irányult a kérdése, mindezek ellenére azt is észrevehette, hogy nem hazudtam. Mert nem is. Mindig is érzékeny voltam erre a témára és minden alkalmazottam lelkére kötöttem, hogy bármi, ami a szálló területén elhangzik, nem hagyhatja el a szállót. Yukigakure is megérti ezt és bár jogában lenne elutasítani ezt „kérésünk”, egyelőre tiszteletben tartotta ezt. Bár sokáig kellett az ügyintéző kedvében járnom, hogy végre mellénk álljon… nos mindegy.
- Esetleg van olyan szolgáltatás, ami kapcsán kérdése van, esetleg nem érthető? Ja igen, apropó. Jelenleg a szauna használata le van korlátozva. Egy vendégünk lefoglalta egy órácskára, így a többieknek sajnos várniuk kell, bár ha jól emlékszem 20 perc múlva lejár a foglalása.

**Kitsune Haruka** Kedd Jún. 11 2019, 18:25

/Aikaho Mitsuko - Váratlan találkozás /

Nap, nap után...Éjszakák...melyek egymás után sorakozva festik meg napjaim homályát. Bár nem túl rég, mégis, mintha mindig is itt lettem volna, mintha lelkem egy aprócska darabja mindig is itt maradt volna...Igen, ez Konoha. A szülőföldem, melynem homokjában, melynek napfényében gyermekkorom boldog perceit töltöttem, s melynek életem legrosszabb napját is köszönhettem. Mindig azt hittem, mikor végre visszatérek majd ide, inmáron újdonsült önmagam leszek. Egy olyan önmagam, ki beteljesítette bosszúját, s végre édes nyugalommal töltött...de ez mind inkább egy álom volt... a valóságban sosem képzeltem, hogy ismét itt leszek. Azt hittem sosem érinthetem többé ezt a talajt, most mégis...ismét itt vagyok, ismét " ide tartozom", de...tényleg így lenne?
Minden egyes nap, újra , s újra a helyemet keresem a faluban. Tudom a feladatom, s , hogy miért vagyok itt, mégis minden egyszerre ismerős, s idegen. Egy rég ismert hely, új köntösben, mely talán saját látásmódom is megváltoztathatja...
A mai egy újabb hitvány, napsütétes idő, régebben gyűlöltem ezt...most? Most inkább csak elviselem, már nem idegesít, vagy zavar...bár inkább csak egy bizonyos pontig. Az ég kéken világít, s a napot csupán az itt-ott röpködő bárányfelhők fedik el, melyek kellemes árnyékot nyújtanak egy-egy röpke percre.
~ Vennem kellene valami élelmet! ~ Járt a fejemben, miközben hasam kordult egyet. ~ Ma még nem reggeliztem. Haszontalan időtöltés lenne. ~ Pörögtek gondolataim, miközben lépteim bevezettek egy kisebb ramenezőbe. Pár szék, kicsiny pult, melyen itt-ott szétfröccsenve az előző vendégek maradéka. Majdnem tiszta volt, mármint...nem volt ott más, kivéve egy fiatal lányt tőlem nem messze, hiszen a hely nagyságát nézve, nem is lehetett túl messze... Helyet foglaltam, majd intettem. - Egy kisebb adag lesz, mindegy milyen, csak gyorsan. - Mondtam, törekedve a gyorsaságra. Nem szeretem fecsérelni az időm, ha nem kell, hiszen küldetésem, vagyis lenne, de semmi kedvem belekezdeni. Ritkán érzek így, mégis ma valahogy nincsen kedvem ilyesmihez. ~ Mi van veled Haruka? Ellustultál? ~ Kérdeztem magamban ironikusan, majd egy gőzölgő adag ramen került elém az asztalra, melynek illata, keveredve a nem túl messze ülő lány ramenével, egésszen belengte a kicsinyke bódét. Falatozni kezdtem, miközben tekintetem néha a fiatalabb leányzóra kúszott, majd vissza az ételemre. ~ Genin? Elég kicsinyke, biztosan itt nőt fel, anyuci és apuci piciny lányaként. Boldog gyermekkor, kellemes akadémiai évek, majd beosztották egy csapatba, melynek tagjai kedvesen befogadták. Egy átlagos gyermek felcseperedése. ~ Néztem rá néha, miközben ezek a gondolatok jutottak eszembe róla. ~ Az arca sima, s a ruhája is rendezett. Átlagos kölyök... ~ Könyveltem el, majd falni kezdtem az ételem, nem vetve több pillantást a leányzóra. hisz hozzá képest, én csak egy sötét, gonosz árny vagyok, ki visszatért egy helyre...mely egykoron otthonnak számított...

**Aikaho Mitsuko** Kedd Jún. 11 2019, 19:38

Csak feküdtem az ágyamon, nem volt semmi erőm kikelni, de a hasam parancsolt rám. Meleg volt..úgy őszintén arra sem volt erőm, hogy összeszedjem magam, és embernek nézzek ki, de muszáj volt. Mostanában olyan nyugalom volt körülöttem, semmi ami aggodalomra adhatott volna okot...napjaimban a legizgalmasabb dolog max egy rutin küldetés volt. Egyetlen gondolat volt, ami nem hagyott nyugodni...mely este, mikor egyedül voltam mászott elő, és tőle álom nem jött könnyen szememre. Minden éjszaka azzal nyugtattam magam, hogy biztos, hogy jól van, és meg fogom egyszer találni...de mindig ott volt a kétely is, hogy neki már vége. Ezeket le kellett nyelnem, mert csak a reményt vették volna el..az utolsó, amim maradt, azt meg nem adhatom.
Nem volt kedvem messzire menni, így a közeli ramenező mellett döntöttem. Szerettem ezt a kis helyet...ez is olyan nyugodt volt, nem volt benne semmi extra...csak a nyugalom. Ez az, ami a mai világban nagy kincs, mert mindenki csak rohan...itt meg mintha az ember meg tudna állni egy pillanatra. Beülve a kis kifőzdébe kikértem a szokásos ramenemet, majd magam elé bambulva néztem a gőzölgő levest. Kis idő elteltével belépett egy addig nem látott személy, egy idegen. Egy pillantás erejéig néztem fel rá, nem különösebben érdekelt ki ő eleinte, de egy idő után nem tudtam nem észrevenni, hogy újra és újra rám néz. Mindig kíváncsi voltam, mit gondolhatnak ilyenkor az emberek. Vajon szimplán csak egy egyszerű alakot látnak, csodás élettel? vagy egy komplex élettörténetet raknak mögéjük, melynek valószínűleg a nagy része nem is igaz. Miért nézett rám ilyen sokszor? Tudnom kéne, ki ő? Ő tudja én ki vagyok? Vagy próbálja kitalálni, hogy ki vagyok? Abból nem lehet baj, ha megszólítom, végül is legfeljebb kiépítek egy újabb kapcsolatot, ami számomra egy pozitívum...ha meg nem vagyunk egymásnak kölcsönösen szimpatikusak akkor csak egy vicces sztori lesz belőle, amit majd valahol, valamikor másnak mesélünk majd. Ő sem tűnik úgy, mint aki siet, én is ráérek, hát nincs mit vesztenem...nekem meg első benyomás alapján szimpatikus. Talán fura lehet, hogy így egy ismeretlennel kezdek el beszélgetni...de ha eddig néz, lehet hogy nem is ismeretlen?
- Szia! Bocsánat, hogy megkérdezem, de ismerlek valahonnan?- teszem fel neki egy mosoly társaságában a kérdést.

**Hamacho Yoshitaro** Szomb. Jan. 04 2020, 21:32

// Nara Akane - íf júr áp fór dő csélendzs //

.::Kezdetek::.

Millió kis apró fénypont díszítette a végtelen, fekete fátylat amit mi esti égboltnak nevezünk. Egy darab felhő sem volt az egén, de ennek ellenére sem lehetett jól megvizsgálni az eget, mivel a Levelek Közt Rejtőző Faluban mindenhol égtek a világítások: ablakokból, utcalámpákból, szórakozóhelyekről és éttermekből. Mindenhonnan különböző ingerek csapták meg az embert, ha valaki aznap az utcákat járta: a kellemesebbnél kellemesebb illatok, dübörgő zenék és hangos nevetések. A szórakozónegyed pedig ennek az ingerbombának a kétszerese volt, annyira ment ott a dáridom. Mintha mindenki elfelejtette volna, hogy nemrég támadták meg a Chuunin Vizsgát ismeretlen erők és pusztítottak még a határvidéken is. Érthető, hogy az emberek nagy részének a feledés a legegyszerűbb módja a gondok megszüntetésére, de ezek olyan problémák voltak, amiket nem lehet csak úgy kisöpörni a fejből. Mert benne ragadnak az elmédben, mint egy kullancs.

A zuhanyzó vize erősen csapódott a férfi bőrének, aki hangtalanul döntötte fejét a hideg csempefalra. Percekig így maradt, csak némán hallgatta ahogy a vízcseppek folyamatosan ostromolják kobakját.

~Indulnom kéne...~ ugrott fel egy gondolat, mire egy apró sóhajjal lekapcsolta a vizet.

Kimászott a fürdőből és körbetekintett a szobáján: egy egyszemélyes ágy a sarokba, mellette egy ablak, azzal szembe egy íróasztal és egy szekrény, tőle jobbra pedig a bejárati ajtó. Vele szembe lakott a két társa akik elkísérték őt a következő Hokage avatásra, mint kijelölt diplomata a Villámok Országa részéről. Szerencsére az ikerpár nem volt itthon, elhessegette őket, nem akarta hogy kérdésekkel bombázzák a mai estével kapcsolatban.

Narancssárga haját törölgetve elindult az ágya felé, majd komótosan átöltözött egy lenge ruházatba: fekete nadrág; hozzá illő fekete, zárt cipő; egy fekete, laza ing amit nem gombolt fel a nyakáig, klánjának medálja a nyakába és mindkét keze egy-egy fáslival volt betekerve. Világos hajára most nem érzett ingert, hogy rendbe szedje, hagyta hogy a tincsek az arcába hulljanak itt-ott miután hátrafésülte azt egy könnyed kézmozdulattal.

Shinobiként rossz szokássá vált, hogy nem az ajtón távozik, hanem kitépve az ablakot, rögtön kivetette magát az utcákra. Egy akrobatikus előre szaltóval már a szomszédos ház egyik erkélyén volt, ahol épp döbbenten nézték hősünket. Barátságosan intett, majd egy újabb ugrással a tetőn termett, ahonnan folytatta az útját célja felé.

A szellő lágyan cirógatta a férfi arcát, miközben háztetőről-háztetőre szökkent. A távolban jól kivehető volt a kivilágított Hokage-szírt, melyeken ott virított az összesnek az arca. Az új vezetőnek az arca még le volt takarva, valószínűleg még nagyban mennek a munkálatok és csak néhány nap múlva, az Avatáson fogják megmutatni a köznépnek.

Nem kellett sok és el is érte a főteret, ahol óriási embertömeg mozgolódott fel s alá. Az iktató iroda elé tervezte a találkozót: perrsze van ezer és egy jobb hely, ahol találkozni lehet másokkal, sajnos továbbra sem teljesen tanulta meg a környező épületeket - noha gyerek kora majdhogy nem felét itt töltötte. Kezét zsebre vágva várta partnerét: egy lányt, akinek olyan sötét haja van, mint amilyen sötét technikákat is használ.

Este 21.00-kor a főtéren, az iktató iroda mellett találkozzunk.

Y.

Ezt az üzenetet küldte el egy futárral még az érkezése napján, remélhetőleg meg is kapta és nem fog magából hülyét csinálni, hogy itt várna órák hosszát.

~Lehet bele kellett volna írnom a teljes nevem, nem? Hülyének fog nézni...~ gondolkozott magában. ~ Beleírhattam volna, hogy miért keresem. Így ez most akár úgy tűnhet, hogy...~ arcán egyre több vízcsepp jelent meg. ~ Hogy ... ~ s feje teljesen elvörösödött, amit egy heves fejrázással eltüntetett s megpróbálta idegességét leplezni.

**Jou Issei** Szer. Júl. 28 2021, 14:26

// Tensei Zento, Kamizuru Misaki és Jou Issei első találkozás//

Helyszín: Föld Temploma

A hármak elhívatása

Jou Issei, az ifjú gennin, Iwagakure leendő tartóoszlopa épp kedvenc időtöltését végezte, mikor egy halk kopogás visszarángatta a félálomból. Szemhéjjai csigalassúsággal araszoltak fel, hogy láttatni engedjék a fölötte elerülő barnásszürke plafont. Pár percig csak hallgatózott és azon gondolkodott hátha csak elméje űz vele csúnya tréfát.

Mivel nem jött újabb kopogás oldalára fordult és ismét lehunyta a szemét. Ekkora újra felcsendült. Nem zavartatta magát különösebben. Hagyta hogy fáradt agya kizárja a zavarótényezőt. A kopogás azonban immár dörömböléssé erősödve megismétlődött, s éreztetve, hogy az ajtó mögött álló illető kezdi elveszíteni a türelmét.

- Fiam nem érek itt rá reggelig! Találkozód van a leendő csapatoddal pontban kettőkor! Ha nem jelensz meg időben vissza vonjuk a gennin státuszodat!

Nem értette mire ez a nagy felhajtás. Mintha már beskatulyázták volna, hogy Ő az örök késő. Pedig az akadémián csak az iskolanapok felében késett... fél órát. Álltalában annál csak többet. De mindig volt valami jó indoka a késésre. Megtámadták, lekéste a szekeret, balesete volt... A nagymamáját pontosan negyedik alkalommal temették, mire az oktatók rájöttek, hogy soha nem is volt neki egy sem. Ahogy beteg kistestvére, haldokló kutyája, vagy az a bizonyos időnként visszatérő különös rángógörcsös vérhányása sem.

Kikászálódott hát az ágyból, gyorsan felhúzott valami ruhának látszó tárgyat takaratlan alfelére, s végre kinyitótta az ajtót.

Egy paradicsom vörös fejű, kopasz shinobi állt a küszöb túloldalán jól látható feltett szándékkal, hogy márpedig Ő most helyben megfolytja a fiút. Egy ideig csak némán bámultak egymásra, s Issei bamba ábrázata csak még jobban felpaprikázta a fickót.

- Azt mondták agyjam át ezt a levelet... - szólalt meg hosszú percek múlva a shinobi ekkor már valamelyest nyugodtabb hangulatban

- A szuper-köszi! - Majd a bozontos hajú srác kikapta a fickó kezéből a levelet és hangos dörrenés kíséretében rácsapta a fickóra az ajtót, mire a procedúra eredményeként egy hangos "sikítás" hallatszott a túloldalról. Issei ugyanis elfelejtette, hogy a fickó keze még belógott az ajtón és most valószínűleg az ösöreg erezetű faajtó és a mutatóujj találkozásának üdvrivalgását hallhatta.

Jou Issei

Ma délután halaszthatatlan találkozója van leendő csapatával pontban 14:00-kor a nagyudvarban, a szökőkút mellett. Amennyiben nem jelenik meg a találkozón, a korábbi mulasztások tükrében, gennin státuszát azonnali hatállyal megszüntetjük.

Üdvözlettel az ideiglenes tanács!

- Ennek aztán a fele sem tréfa! - Sóhajtott nagyot a fiú, miközben ezen sorokat maga elé hányta nem kevés szarkazmussal, majd összegyűrte a papírt és lusta mozdulattal a szemetesnek kijelölt ócska vödörbe dobta.

A többiekkel ellentétben viszonylag szerencsésnek mondhatta magát, hogy saját szobát kapott a templomban. Bár a szoba azért erős túlzás arra a kis lyukra amit kapott. Valószínűleg valamiféle takarítószertár lehetett előtte a méretéből ítélve. Ablaktalan falai barnászürke árnyalatban pompáztak, díszítés szándékának nyoma sem volt, csak egy árva fali gyergyatartó nyújtózkodott magányosan a szoba közepe felé. Bútorzatnak egy ütöttkopott ágyat és egy éjjeli szekrényt kapott. De még így is jobban járt, mind azok akik mondjuk öten kuporognak egy kisebb teremben a szomszédban. Talán csak apja hathatós közbenjárásának köszönheti ezt az egészet.

Az apja. Nos az öreg elég gyakran az agyára tud menni a hülyeségeivel. A pátoszos szavalásoktól Iwagakure nagyságáról néha a haját tépi,de most őszintén hiányzott neki. Azóta nem látta, hogy menekülni kényszerültek a faluból és apja hátramardt védeni a hátsó sorokat. Bár édesanyja szerint nincs miért aggódnia, hamarosan minden rendben lesz. Issei pedig nem aggódik, de azért nem ártana már valami apró információ morzsa, hogy lassan hazatérhetnek, a nagy kapkodásban ugyanis rengeteg holmija otthon maradt.

Hassal előre puha ágyikóba dölt.

~Még van fél órám, azt mehetek...

Folyosók kusza szövevényén verekedte át magát, mire végre megtalálta azt a bizonyos "belsőudvart" Az egész hely olyan volt, mint egy labirintus és a falakon itt-ott elszort fáklyák sem segítették jobban a tájékozódásban.

Az udvar megnevezés elég csalóka volt, mert nem konkrét udvarról volt szó, tekintve, hogy a Föld Temploma a föld alatt volt. Inkább tűnt egy magas boltozatú teremnek, aminek két oldalán oszlopok sorakoztak, melyekre fáklyákat szereltek, s a terem másik végében egy törökülésben lévő hatalmas Buddha szobor kapott helyet, körbevéve füstölőkkel.

A terem szó szerint kongott az ürességtől, ahogy lépte visszhangot verték a magas boltozaton, ahogy az ifjú az óriás Buddha elé járlut és felnézett annak hatalmas arcára. A tekintetéből határtalan bölcsesség és nyugalom sugárzott. Elsőre úgy tűnt, mintha a terem túlsó felébe nézne, de aki egy picit jobban megnézi, az láthatja, hogy bizony a végtelenségbe tekint. Túl mindenen, egy olyan világba, amit csak kevés ember képes ép ésszel felfogni. Ha csak nem késett annyit, hogy a többiek már haza mentek, akkor bizony Ő érkezett meg elsőnek. Lekuporodott hát a szobor lábai elé, s várta, hogy társai megérkezzenek.

**Tensei Zento** Szer. Júl. 28 2021, 19:05

// Tensei Zento, Kamizuru Misaki és Jou Issei első találkozás //

Helyszín: Föld Temploma

A Hármak Elhivatása

"Zento ébredj.." Szemeimet viszonylag korán nyitom ki, talán nyolc lehet esetleg tíz órára is járhat már az óra. A belső kellemes hang nem is belőlről, hanem inkább kívülről hangzott. Amai mellett ébredtem fel, aki a mellkasomon fekve próbált ébreszgetni.
- Jó reggelt. - Mondtam kedvesen, miközben ébredő szemeimből dörzsőlgettem a már rászáradt csipát, míg másik kezem meztelen hátán pihentettem.
- Remélem nem felejtetted el, hogy ma kettőkor találkád van. - A kedves, szerelmes emlékeztető mondatott egy kis csínytalan hangzás is megfűszerezi, ráadsúl Amai tekintetétől mégel is pirulok. Érződik benne, hogy tudja már megint elfelejtettem valamit.
- Jó jó! Nem felejtettem el. - Mondom mosollyal az arcomon, majd ezután egy gyors csókot követőek kimászom az ágyból.
- Szeretné, hogy elkísérjem Zentoo-sama. - Amai mint mindíg gyermekiesen viccelődik klán örökösi rangom, hisz igen sajnos a klánon belül a legtöbb mellékági családtag így szólít, habár a legtöbbjüktől megkérem, hogy mellőzzék.
- Neked mindig örülök Amai-chan. - A lány is felöltözik szokásos rövid, de még is takaró ninja felszerelésébe. Megnyugvást jelent, ha Amai mellettem van, hisz chunnin rangú kunoichiként ugyan olyan hűen szolgálta Iwagakurét, mint én. Emelett támogat is a célomban, hogy Tsuchikageként megbíznak majd a klánonban és a falu népe nem fog félni a Tenseiktől, akik a fény útját követve ugyan olyan hűen szolgálják Iwagakurét, mint ők.
Mivel még korán van és a délután kettő pedig még messze, így nem hagyhatom ki a geninek reggeli edzését. Klán vezető vagy sem, ezalól csak ritkán vannak kivételek. Megjegyzem az én eseteim sokszor ilyenek.

Az edzést követően Amai és én a szüleimnél ebédelünk. Az ebéd jó hangulatban telt, még így a föld templomának falai között is. A szüleim nagyon szeretik Amait, bár ez nem is csoda, hisz mellékág béli közeli rokonok. Hát igen...~"A vér nem vállik vízzé."~...klánunk szokása ez. A családon belüli házasság. Zento szerencsés, hogy ilyen gyorsan megtalálta szerelmét.
- Zento, szerintem ideje indulnunk. - Hangzik el Amaitól, és elköszönve szüleimtől, ketten kézenfogva megyünk végig a tensei klánnak szánt nagyobb főterem keresztül, ahol a kisebb szálásokat szolgálták ki, az innen leágazó helységekből. A belső udvar ahova tartottunk nem volt túl messze az ideiglenes szállásunktól, így Amainak nem kellett messzire elkísérnie. Az udvarhoz érve, viszonylag már a távolban megpillantom a budha szobrot és a lábánál kuksoló gyereket. Jelenlétem jöttét minek is titkolnám, hisz barátok közt vagyunk. ~Vékony, magas, barnahú, körübelül tízhárom-tizennégy éves lehet. Tehát fiatalabb nálam.~ Vonom le az első megállapításokat, miközben szemmel látható megfigyelésemből egy kézszorítással ragad ki.
- Eddig kísérlek. - Állítja meg a lány, amit már Issei is láthat a távolból, de a beszélgetést nem feltétlen hallhatja, ha csak apró morzsákat nem vél felfedezni, a suttogást visszhangzó teremből.
- Remélem jól kijösz majd a csapattársaiddal. Szeretlek Zento-kun. Este várlak. - Hangzik a búcsú, melnyek legszebb része a kacét "várlak" kifejezés.
Zento is elköszön és mosollyal az arcán gyorsabb léptekkel halad a budha szobor felé.
- Szervusz. - Köszönök határozottan. - Gondolom, ebben az időben csak egy célból lehetünk itt... - Térek rögtön a lényegre, egy enyhe sóhajjal, mely megelégedésem fejezi ki. - ... Hogy te és én vélhetően egy csapatban fogunk dolgozni.- Nyújtom az öklöm a gyerek felé.
- Tensei Zento vagyok. - Mutatkozom be és várom a reakciót.

**Kamizuru Misaki** Csüt. Júl. 29 2021, 13:50

A hármak elhivatása

Egész nap azzal foglalkozok, hogy az apától látottak alapján elkészítsem a nyalókákat. A Föld Temploma nem éppen a legalkalmasabb erre, ráadásul a méheimet sem éppen erre szoktam használni, de ez most kivételes alkalom. Eddig nagyjából tíz kaptárt hoztunk létre, ebből egyet szándékosan azért hogy legyen nyalókám, míg a többiből a kis harcosaimat neveltem ki. Na szóval... Fogok egy adag mézet és kiszedem egy tálkába. Ezután belerakom a szükséges összetevőket, majd alaposan összekavarom, végül megmártom benne a pálcikákat. Így inkább hasonlít jégkrémre, mint nyalókára, de az én tudásomhoz mérten ez is megteszi. Ezután berakom őket egy zárható edénybe, amit végül hideg víz alá rakok. Mivel itt nincs hűtő, kénytelen vagyok így rögtönözni. A nap további részében pedig a többi kaptárral foglalkozok.

Majd lassan közeleg a két óra. Kiveszem a nyalókákat az edényből, az egyiket a számba nyomom, a többit pedig becsomagolom. Kettőt külön csomagolok, azok mennek a zsebembe. Ezután elindulok a találkára.
Én vagyok az utolsó, a többiek már megérkeztek. Hatalmas mosollyal az arcomon intek nekik, majd a zsebembe nyúlok és előveszem a nyalókákat.
- Sziasztok! - köszöntöm őket. - Ezeket nektek hoztam. Saját készítmény, szóval lehet nem lesz a legjobb, de most csak erre futja, bocsi... Ja, a nevem Kamizuru Misaki!
Ezután megvárom míg ők is bemutatkoznak. Eléggé zavarban vagyok, így nem tudom mivel folytathatnám. Azt hiszem sodródok majd az árral.

**Jou Issei** Csüt. Júl. 29 2021, 16:27

A hármak elhívatása

A várakozás lassan kezdett túl hosszúra nyúlni, így ifjú hősünk törökülésben, akár csak a a mögötte lévő fickó, hátát a szobornak vetette, mire az álom lassan kezdte elnyomni.

Ilyen félkómás szundikálás közepette mindenféle hülyeségeket szokott álmodni. Először csak fénypászmák és színes fonalak különös tánca futott csukott szemhéjjai alatt, majd ezek a formák és színek elkezdtek összeállni mindenféle szürreális dologgá. Először egy fa tűnt fel lelki szemei előtt, ami elöbb sárgába, majd lilába váltott, hogy aztán az egész, mint valami jégkrém szétolvadjon sárgás lilás trutymóvá, hogy aztán abból egy egyszarvú macska másszon elő, aminek sárkány szárnyai vannak, miközben, mint konfetti, a végeláthatatlan sötétségből döglött halak százai kezdjenek el potyogni. Halak! Útálja a hal minden formáját, nem bírja az ízét és most a szagát egyenest az orrában érezte. Felfordult a gyomra, s ettől, mintha valaki nagy erővel visszarántotta volna a valóságba. Szemei hirtelen felpattantak, de agyának még eltartott egy ideig a látottak értelmezése.

A terem másik feléből egy fiú és egy lány közelített nyugodt tempóban. Ahogy picit közelebb érték Issei látta, hogy kézen fogva sétálnak.

Gyermeki elméjének furcsa volt belegondolni abba, hogy leendő társai már egymásra is találtak. Sőt mitöbb, ez az barátnősdi idegen volt számára. A lányok eddig csak egyetlen érzést tudták kiváltani belőle. Borzasztóan idegesítették a folyamatos csivitelésükkel. Persze azért annyira Ő sem volt már gyerek, hogy ne halott volna róla, hogy lehet bizonyos dolgokat csinálni velük. Anyukája egyszer azt mondta, hogy a fiúk és a lányok magot ültetnek és abból lesz a kisbaba. De hogy milyen mag az amiből nem gaz lesz hanem gyerek, az jó kérdés volt.

- Este várlak... - körülbelül ennyit sikerült elcsípnie a két fél beszélgetéséből, ahogy nagyjából hallótávolságon belül kerültek.

~ Lehet, hogy társasozni akarnak... Fejét értetlenül félre döntötte, szemei összeszűkültek, mint mindig amikor nem teljesen értett valamit.

A párocska elvált egymástól, a fiú megindult felé, míg a lány vissza indult.

Ahogy az ismeretlen jövevény közeledett, Issei egészen oldalra dőlve próbált egy utolsó pillantás vetni a távolodó lányra.

~ Ő akkor mégsem tart velünk? Akkor mi az istenért jött el idáig?

- Szervusz! - Köszönt rá a fiú, miközben Issei látóterébe lépve kitakarta a távolodó alakot. A fiú felnézett és egy nála láthatóan pár évvel idősebb, fekete hajú srác állt előtte, aki az öklét nyújtotta és bár mondott valamit, Issei, aki továbbra sem tudott szabadulni a gondolattól, mindjárt neki szegezte az első kérdést.

- Ő a barátnőd?

De választ egyenlőre nem kapott, mivel időközben egy harmadik illető is befutott, akit Issei már nagyjából ismert. Az a túlbuzgó srác a suliból, aki miatt rendszeresen halgathatta otthon, hogy Ő miért nem tud olyan lenni, mint az a pár diák aki kiválóan teljesít.

- Kamizuru Misaki! - Mutatkozott be Ő is Zento után, amit ugyan szintén halott, csak hirtelen túl sok volt az információ és agya egy pillanatra leblokkolt a túlterheléstől. Így szimplán csak megköszönte a nyalókát és várta, hogy társai hogyan tervezik folytatni.

**Tensei Zento** Kedd Aug. 03 2021, 10:40

A hármak elhivatása

A budha szoborhoz közelebb érve a félkómás srác jöttömre ébredezni látszott és észrevettem, hogy szemei nem is engem, hanem inkább Amait pásztázták. Egy pillanatra én is visszanéztem, ahogy egy pillanatra még elkaptam a távolodó lány alakját, aki szinte abban a pillanatban tűnt el. Elkapott a büszkeség, ahogyan Issei értetlenül nézett Amai után. Büszke voltam, hogy a párom ilyen csinos, hogy más is utána nézz.
Eközben úgy tűnik társaságunk harmadik tagja is megérkezett. Egykorú lehet a másik két srác és olybá tűnik ennek a díszes társaságnak egyetlen kirívója én leszek. Az ujdonsült érkező kedves gesztussal egy nyalókát is hozott.
~ Hát ez meg micsoda? ~ Jegyzem meg magamban, mikozben a csomagolásba ragadt mézes nyalókát nézem. Miközben bontogatom illendő lenne Issei kérdésére is válaszolni, amit talán Misaki is hallott.
- Igen. Hívhatom barátnőnek és unokatesómnak is. - Hallatszik talán az elsőre furcsa válasz, de ha a srácok figyeltek egy kicsit Iwagakuréről szólő történelem órákon, akkor már hallhattak Misaki klánja mellett a falu másik alapító klánjáról, a Tensei családról is.
- Szervusz Misaki. Én Tensei Zento vagyok. -
Mutakozom be neki is. Igazából már csak az első ~érkező nevét fedi homály, de reméljük hamarosan ez is kiderül.
Időközben a nyalóka csomagolásával is megbírkóztam, így én is megkostolom az elso Tsuchikage klánjának készítményét, már csak tiszteletből is.
- Nagyon finom. Eddig én még nem ettem ilyet. - Mondom a fiataloknak mosolyogva. Talán így, hogy mindenki itt van és a jövőben egy csapatot fognak alkotni, az ismerkedést is el lehetne kezdeni.
- Na srácok! - Szólitok fel mindenkit. - Úgy látom mesterünket kivéve mind összegyűltünk. - Szemeimmel végig futom a két fiút és rögtön a lényegre térek.
- Mellesleg hány évesek vagytok? Voltatok már küldetésen? - Teszem fel első kérdéseimet feléjük, melyek valószínűleg nem az utolsók.

**Kamizuru Misaki** Szer. Okt. 20 2021, 17:56

A hármak elhívatása

Az első benyomások alapján úgy tűnik, az egyik társam nem túl beszédes. Szerencsére Zento kezdeményezi a társalgást, így nem fogunk úgy állni itt, mint akik megnémultak.
- Nos, én 13 éves vagyok - válaszolom meg a kérdését. - Ha jól látom te pedig idősebb vagy nálunk.
Ezután megvárom, míg Issei és Zento is megválaszolja a kérdést. Utána, ha nem hoz fel senki sem témát, akkor én próbálkozok.
- Gondolom részt vettél már néhány küldetésben. Mesélnél róla, hogy milyen? Mi még most kezdjük majd ezt az életet...
Miközben hallgatom, szabadjára engedem a méheimet. Lényegében azt az utasítást adom nekik, hogy menjenek haza, a kaptárba. Ekkor lényegében a felsőm ujjából "buggyannak" elő, majd repülnek vissza a templom irányába.

**Jou Issei** Szer. Nov. 03 2021, 12:21

A hármak elhívatása

A hirtelen jött információ áradat egyszerre túl sok volt ifjú hősünk fáradt elméje számára, ezért kisziabadította lábait a törökülés béklyóiból, majd hátát a mögötte ülő szobor hideg kövének vetette és karjait a feje mögé kulcsolva elgondolkodott.

Kamizuru és Tensei. Apja sokat mesélt mindkét klánról. Hogy hogyan játszottak igen fontos szerepet a falu alapításában és a múltban történt eseményekben. Mindkét klán igen jelentős ősöket és komoly tetteket képes felmutatni, de ahogy apja mindig mondogatta, az Ő idejük már lejárt. Lehet hogy valaha nagyok voltak, de a régi fényüket már rég elvesztették és ideje, hogy mások vegyék át a helyüket Iwagakure sorsának alakításában. Olyanok akiknek még nem volt lehetőségük bizonyítani.

Maga Issei is hasonlóképp gondolkodott, bár nem teljesen a saját hibájából. Apja igen komoly erőfeszítéseket tett, hogy világnézetét beleverje fia fejébe és részben sikeres is volt... De csak részben.

Issei nem volt annyira ostoba, mint amilyennek a körülötte élők, kiváltképp a szülei, gondolták. Megvolt a magáhozvaló esze, hogy képes legyen eltekinteni az ilyen-olyan mendemondáktól és maga keresse meg a saját igazát a legendák ködös fátyla mögött.

Ezen gondolatait persze nem osztotta meg leendő társaival, egyszerűen csak elraktározta őket a fejében, hogy később majd egy lusta pillanatában felköhögje és újra megrágja azt, mint valami bölcsész tehén.

Zento nyilvánvalóan idősebb volt náluk, ezt nem volt nehéz kikövetkeztetni. Pár évvel korábban végezhetett a sulival mint Ők. A kérdés csupán az volt, hogy miért került most vissza mégis egy frissen végzett csapatba. Valami talán történhett az előző csapatával ami miatt vissza kényszerült ide az Ő szintjükre. Ez volt a két rossz közül a kisebbik. A másik lehetőség, hogy nem felelt meg az elvárásoknak. Mindkettő igen csak lehangoló feltételezés volt és Issei-nek eszében sem volt ezekkel kapcsolatos kérdéseket feltenni.

A másik srác Kamizuru Misaki. A szó minden értelmében bogaras. Túlbuzgó viselkedése és túlzott perfekcionizmusa miatt Isse-t folyamatosan csesztették a tanárai és a szülei, hogy miért nem tud legalább egy picit olyan lenni, mint Ő például. Mindez a fiút haraggal töltötte el, bár ez a harag inkább irányult az idősebb generáció neves tagjai iránt, mint sem Misaki felé. Tisztában volt vele, hogy a fiú viselkedése nem feltétlen rossz dolog, csak a véletlenek furcsa következménye, hogy Ő pont ott van negatív ellenpéldának.

Zento kijelentésére, miszerint a fentebb említett lány a barátnője és az unokatestvére, Isse arca az értetlenség és a meglepetség furcsa keverékévé torzult amit nem is nagyon próbált palástolni, de visszakérdezni már nem volt ideje, mert Misaki érkezése félbeszakította a kis társalágásukat.

A Kamizuru egy házilag barkácsolt nylókát nyújtott mindkettőjüknek, amit Issei örömmel fogadott, lévén, hogy bolondult az édésségért és a fóliát lehámozva azonnal a szájába is tömte a ragacsos édességet. Nem totojázott sokat, fogait a nyalóka szélére illesztette, arcizmai megfeszültek, majd nyakizmai hathatós segítségével lehúzta az ehető részt a pálcikáról.

Miközben Misaki szabadon engedte méheit, "tátott szájjal" bámult, bár az erős túlzás volt, hisz' fogsora teljesen összeragadt a mézes-ragacsos édességtől, így amíg a többiek folytatták beszélgetésüket addig Ő megpróbálta magát átrágni a hirtelen jött kellemetlen helyzeten.

Ajánlott tartalom