Tanzaku Gai

- Nem szeretem azokat akik csak inni és harcolni tudnak. Az élet nem ennyiből áll, ennél sokkal bonyolultabb.
Gonoszul elmosolyodom és mosolyomat szavakba is öntöm.
- Vagy azért nem akad nő aki kapható a dologra. Mert nem vagy elégé ügyes vadász, elejt egy nőt. Vagy esetleg az igényeid túl magasak nem gondolod?
Nyújtóztam egy nagyot, és folytattam.
- Tudod majd egyszer rá jössz a testi erő nem minden. Akár itt és most ezzel a kezemmel képes vagyok neked őrjítő fájdalmat okozni. Pedig én nem vagyok erős, csak egyetlen mozdulat. Tudod a tudás hatalom, még egy testileg gyenge ember is lehet erős.

Asamihoz közelebb húzódok egy kicsit. Yuusukéra pedig ki öltöm a nyelvem kacér módon.
- Nem lehetett akkor kőnyű életed eddig. A vándorlás, a betegség nagy teher lehet. Ha szeretnéd, vagy is gondolod csak szólj és segítek neked. Amiben tudok természetesen, és ha Konohában járnál gyere a kórházba és keresd Matsuko doktornőt.

-Ó.. erősebb. Persze. Elbírom a botot, ami képest megtartani a testem, és elég erős vagyok ahhoz, hogy lépten- nyomon azon aggódjon az útitársam, mikor esek össze.-ezt a mondást nem kedvelte, mióta hallotta, hiszen őt  a betegség nem tette erősebbé. Konokabbá talán, de erőssé.. Kazu még az ételt sem fogadta el tőle, és volt egy olyan gyanúja hogy azért, mert félt, ha neki nem jut, cipelheti a Gőzig.
-Nem akarok erősebb lenni másoknál. Békére vágyom. Mindenesetre örülök, hogy te erősebbé váltál azáltal hogy elkerülted a halált.. mégis számtalan dolog történhet az emberrel, ha nehézségeket él át. Sokan összeroppantak már, és csak kevesen vannak, akikben elég erő van, hogy még erősebbé váljanak. -dacosan kezdte a szavait, még megrendülten kissé az emlékezés kellemetlenségétől, de nem tudott nem mosolyogni a végére, hiszen ez a fiú nemcsak látható jóindulattal viseltetett iránta, de volt benne valami, ami miatt egyre határozottabban kedvelte.
-Nem hiszek neked. -ő tette fel a kérdést, és megelégedhetne a válasszal, de képtelen rá.
-Több vagy ezeknél a címkéknél, még ha így is jellemzed magad. Nem tudom ki vagy.. de határozottan érzem, hogy ezek felszínes kifogások csupán, hogy ne kelljen egy megszabott életben létezned. Hogy egy ígéret betartása miatt időlegesen, vagy az egész életedre szükséged van erre a szabadságra, nem tudom. Annyira még nem ismerlek.- s ezzel hagyta is a kettőt kokettálni egymással, bár élénk figyelemmel követte a dolgot. Magát is meglepte de nem akart lemaradni róla, noha tudta hogy ez messze van még attól, hogy szavaikat gyakorlattá formálják. 
-Nem volt könnyű, de ennyi megpróbáltatás semmi ahhoz az adóssághoz képest, amit felhalmoztam. A betegség vezeklés, a vándorlás törlesztés. Köszönöm a felajánlást, alkalomadtán talán eljutok oda is, ha a falu egy olyan névtelen gyógyítót is beenged, mint én.

-Sajnálom, hogy mindezt kimondattam veled. Nyilvánvalóan kellemetlenséget okozott számodra a túlzottan izgága nyelvem. Bocsáss meg érte.-  Mestere már régen kupán vágta volna ezért. Gyógyítóként éles szeműnek kellett lennie, hogy észrevegye, mikor lépi túl a határokat, és mi az ami már messze nem a diagnózis felvételének része. Rossz indítás lenne egy új betegnél máris az életében vájkálni. De volt valami más ok is, az emlékek fátyla mögött. Valaki, valamikor megtanította rá, milyen egy illedelmes lány. Finom fehér kezek, akár a pillangók szárnyai.. Amaya úgy érezte, ez a gondolat több, mint puszta véletlen, ám a  belőle áradó jókedvű béke ezúttal nem okozott sokszerű emlékezést. Jó érzés volt. Épp olyan jó, mint amilyen szomorú volt látni, hogy a fiú magába húzódott.
-Sokszor nincs is több idő a döntésekre. -szólt, miközben kényelmesen hátra dőlt. Nem siettette az emlékezést, mégis a fehér kezek képe jó érzést hagyott maga után, amiben jó volt elmerülni.
-Persze, előfordulhat hogy az ebereket illetően tévedek. De akkor csak magamat okolhatom, nem igaz? -a tekintete elé emelte a saját kezét. Elnyűtt volt, cseppet sem olyan tökéletes porcelánfehér, mint az emlékeiben élő nőé. Munka, és nehézségek nyomait látta ahogy összevont szemöldökkel méregette, majd visszaengedte a finom fürdővízbe. 
-Nem sietek a bajok elébe. De ennyi kockázatot, talán vállalhatok, főként ha ilyen kellemes beszélgetőtársra lelek. -egy mosoly. Csak a fiúnak. 
-Én úgy tapasztaltam, ez a fajta hatalom szívtelenné teszi az embereket. Miné erősebbé válnak.. minél különlegesebb dolgokra képesek, annál kevésbé figyelnek arra, hogy ártanak-e az egyszerű embereknek. Fékezhetetlenek, megállíthatatlanok, és tisztában vannak ezzel, ezért érdektelenek is... Kezükben a lehetőség, hogy jobbá tegyék a világot, mégis egyszerű kis játszmáikkal töltik az időt.-újfent elmélázott, s ezúttal azon, miért is nem kedveli a shinobikat, akikkel eddig összefutott. A lány tiszta tekintetét égül ismét a fiúra emelte.
-Valóban nem ismerlek, mégis kimondhatom, hogy te más vagy. Talán mert utaztál, talán mert olyan barátaid vagy családod van.. nem tudom miért. De szívből örülök, hogy úgy döntöttem, hoy ma ebben a fürdőben pihenek, s így találkozhattam veled.

Én kicsit távolabb ültem a tűztől, de így is érezem a melegét. Kellemes, ahogy hallgatom a tűz ropogását és a csillagokat nézhetem. Kellemes és megnyugtató. Attól függetlenül, hogy épp egy küldetésen vagyunk.
-De, igen. Új ez a helyzet. – mondom. Érzem bátyám feszültségét és kezdem azt érezni, hogy neki is kínos a szótlanság. -  Rossz, lehet, hogy alig lehettél otthon. Hisz két évig vagy küldetésen és alig hogy haza érsz, jöhetsz egy újabbra. – mondom halkan. Majd az idő előre halad tával alszom egy kicsit majd Harut váltva én ülök a tűz mellé, hogy őrködjek. Dobtam a tűzre néhány darab fát, hogy ne aludjon ki a tűz. […]
Miután a mester át vette az őrséget még adatott egy kis idő számomra, hogy aludjak egy keveset. Majd reggel tovább indulunk. Szép volt a környék, ahogy a harmatcseppeken megtört a felkelő nap fénye. Út közben kicsit elmélyedek a gondolataimba. B – szintű küldetés. De Haruval a közelébe sem érünk. Akkor miért minket küldtek? Hisz nem vagyunk olyan erősek, hogy felvegyük a harcot egy erősebb ellenféllel szemben. Remélem, a mester tudja, mit csinál vagy nyakig leszünk bajban. Ahogy gondolkodom, bátyám mellé sorolok és óvatosan megrántom a könyökénél a felsőjét. – Haru neked nem furcsa hogy ilyen magas szintű a küldetés? – kérdezem halkan tőle. Én kifejezetten aggódom a küldetés sikere miatt. Pláne mikor a mester megállásra int minket. A hideg kiráz a két felbukkanó alak miatt és reflexszerűen megfeszítem az izmaimat, hogy ugrásra kész legyek, ha bármi történne. Szuper. Még oda sem értünk és már is bajban vagyunk. Te jó ég. Remélem szerencsénk lesz. Nem szeretnék már is harcolni. Gondolkodom magamban és hol a mesterre hol bátyámra pillantok, hogy tudjam, mit tegyek.  

Nincs szerencsém, mert az egyik kunai pont felém repül, de én ledermedtem. Nem tudok megmozdulni csak kezeimet arcom elé, emelem, és várom a fájdalmat. De e helyett, azt éreztem, hogy valaki megragad, és arrébb ránt, mint egy rongybabát. Mikor kinyitom, a szemem rájövök, hogy Haru mentett meg.  Nagyon meglepődtem hisz nem számítottam erre. 
- De a mester… - néztem felé és láttam, hogy harcol. Nem tudom, mit tegyünk, de nem akarom otthagyni és gyáva módon elfutni, de ha ott maradunk csak hátráltatjuk. Majd végül Haru unszolására lassan észhez térek és elindulok vele. – I… igen, jól vagyok. – válaszolom, nehezen majd megtorpanok, mikor meghallom, mit mond. – Tessék? - kérdeztem halkan, mert nem tudom jól hallottam – e.  Haru? Ez mi volt? Gondolkodom, ahogy őt figyelem majd lehajtott fejjel utána megyek. Majd ha biztonságban leszünk, kérdezősködöm, de ahhoz az kell, hogy mindhárman életben maradjunk előtte. Nagyon rosszul esik, hogy nem tudunk segíteni a mesternek, de csak hátráltatjuk, ha ott maradunk. És akkor biztos, hogy megsérül.  Futás közben folyton az jár a fejemben, hogy vajon csak képzelődtem vagy tényleg azt mondta, amit hallottam. Mikor átérünk a kapun Tanzaku Gaiba megállok és visszafordulok, hogy lássam, mikor jön utánunk a mester.  – Te jól vagy? – kérdezem, ahogy bátyámra pillantok. – Köszönöm, hogy segítettél. – mondom, hálásan majd visszafordulok a kapu felé.

[Itachi, Haru]
Haru egy sikátorig rángat, ahol biztonságban elrejtőzhetünk. Nagyon ideges voltam, hisz a mestert magára hagytuk. Bátyámnak igaza van, mind két dologban. Ha ott maradunk, akkor csak ránk kellett volna figyelnie. A másik hogy még mindig nem vagyok elég jó. 
- Örülök, hogy jól vagy. - mondom halkan, de folyamatosan a kapu felé nézek, hogy lássam, mi történik. Sajnos kevés sikerrel. Nem igazán látni mi folyik ott, de a következő pillanatban a mester mellettünk terem. Kissé a frászt hozza rám, hisz nem számítottam a hirtelen belépőre. Örültem, hogy jól van bár látszott, hogy tényleg nehéz harcot vívott. Örültem, hogy Haru is jól van, és a mester is.  – Ez egy kicsit erős kezdés volt. – mondom halkan. Kezdem tényleg úgy érezni, hogy nem leszek erre alkalmas. Hisz most is mi történt? Persze hogy engem kellett menteni.  […] A padlásszobában az ablak mellett állok és a kinti tömeget figyelem nagyon elgondolkodom, a történteken. Kissé ki térek gondolatban arra is, amit bátyám mondott, de azt a helyzetnek tudtam be meg a túltengő adrenalinnak, és arra jutok, hogy én értettem valamit félre. – Igen minden rendben. Csak elgondolkodtam. – Mondom halkan. Majd Haru felhozza a témát és rájövök még sem tévedtem, és jól hallottam, amit mondott. Kicsit meg is döbbenek, hogy felhozza, pedig el is hallgathatná a dolgot. A szemem sarkából rápillantok, majd csak aprót biccentek.    


/Bocsánat a késésért! Nem csak hogy nem volt ötletem de sok minden is történt. Meg sok volt a túlóra. Remélem nem haragszotok./

Egy év telt el azóta, hogy Mizukage visszarendelt minket a Tea Országából. Kisebb, nagyobb kitérők után, némileg megerősödve egy újjabb kalandba kezdtűnk bele. Küldetésről csupány annyi információt kaptunk, hogy a találkozó pont Tanzaku Gai- ban lessz, amely a Tűz Országában található.

Tanzaku Gai az egyik legnagyobb szerencsejáték közpon az országban, továbbá még híres a piroslámpás negyedéről is. Gyönyörű lengén öltözött hölgyek minden fele. Ez az első alkalom ,hogy ilyen helyen járunk és mivel van még egy kis időnk ezért úgy döntök, hogy feltérképezem kicsit a területet. A térképezést a szomszédos kaszinóval kezdem. Sui-t addig magára hagyom , had élveze a hely gyönyöreit. Ahogy latom, egy,két enyhén öltözött szakállas úrihölgy már ki is vette rá a hállóját.

Keresek egy elhagyot sikátort, majd Henge no Jutsut alkalmazom.Még jó hogy az út során láttam egy hozzám hasonló testfelépítésű öregembert, igy kisebb terhelésnek leszek kitéve és remélheték kitart a jutsu addig amég megszedem a zsebem némi aprópénzel. Az álcázás sikeres volt, simán bejutottam a kaszinóba és a korom miatt sem nyaggatott senki. Ahogy körülnézek szemet szúr , hogy az egyik asztalnál jóval nagyobb a tömeg mint a többinél.Odamegyek és latom , hogy a kedvenc játékomat játszák , pókert. Egy ideig nézelődöm ,hogy kiismerjem a játékosokat, majd 5 kör után megüresedett egy szék. Eljött az én időm, beszállok a játékba. Osztott szinflössel ajándékoz meg az osztó. Jól ki is játszom és passiv játékstílussal sikerült az egyiket csapdába csalnom és 500 ryout elnyernem tőle. Ekkor érzem, hogy a csakra szintem már elég alacsony lassan véget ér a Henge no Jutsu. Felkapom a pénzt amit nyertem és belefutok a tömegbe.A nagy lökdösődésben kiesik a kezemból a nyereményem nagy része és a Henge no Jutsu is félbeszakad , de sebaj legaláb sikerült kijutnom időben. Annyi pénzem épp maradt, hogy Sui-al megebédeljünk. Megyek és megkeresem hátha megéhezett a nagy nézelődésben.

Kártya vers negyed... érdekes név egy városnak ami a lenge nőkről és a kártyajátékairól híres. A kártyás részét még csak érteném is, de a vers? Talán a város elnevezésekor valami fogadást veszthetett el a vezető?

A város maga a Tűz országában található, ami annyit tesz, hogy nem szívesen látott vendégek vagyunk. Még szerencse, hogy eléggé messze Konohától. Utolsó küldetésünk óta hosszú idő telt el, talán kicsit komolyodtunk azóta, kicsit nyugodtabban cselekszünk. Ezek a gondolatok futnak át agyamon miközben Motoi egy kis sikátorból jön ki alakváltás után. Az ember azt gondolná, hogy jól csinálja. Első ránézésre nem rossz, de ha tudná valaki, hogy honnan merítette az ötletet, egyből szembeötlő különbségeket látna. Az öreg ember, akiről formázta alakját körülbelül 10 centivel magasabb volt, kevésbé görnyedt, és ha emlékezetem nem csal, egy csúnya bibircsók is ékesítette arcát. Persze én is eltekintenék a bibircsókoktól, pláne olyanoktól, aminek a közepéből egy szőrszál nő ki, főleg ha még olyan kunkori mint szegény öregemberünk esetében. Motoi a művészibb megoldást választotta, és kihagyta eme gyöngyszemet az alak felvételekor.
Uta egyenesen egy kaszinóba vezet, mit mondjak, mikor azon gondolkodtam, hogy talán kicsit megfontoltabbak lettünk... nos hát lássuk csak... talán tévedtem kicsit. Mielőtt eltűnik a szemem elől még egyet bólint, majd én is az utamra indulok, kicsit körbenézzek. Ahol sok a fogadás és a nők, mindenféleképpen nagy embertömegre számíthatunk, főleg férfiakra. Mint például az a két bajszos alak aki épp felém tart. Kicsit jobban szemügyre véve a "férfiakat" észreveszem, hogy valójában nők, ennél sem kell nekem több, a főtérre sietek, ami tele van emberekkel, árusokkal, és az előbb említett, igaz nőiesebben kinéző, lenge hölgyekkel. Mivel nappal van, ezért nincsenek olyan sokat, de még így is könnyedén eltűnhetek a tömegben ha a helyzet úgy hozná, ami Motoi szerencsejáték megszállottsága mellett könnyen elő is fordulhat. Valahogy nem vette szívére az utasítást a shinobi 3 tabujáról, a nőkről, alkoholról és pénzről, persze egy városban ami erről a három dologról szól, elég föltűnő lenne ha a három tabut betartaná.

Elég hosszú ideje nem ettem semmit, így hát beugrok egy kis Takoyakira, nem szeretném ha a korgó gyomrom hívná rám föl a figyelmét bárkinek is aki keresne bárkit is.
Ahogy sétálok, megnézek pár árust, igaz nincs sok pénzem, de ha valami értékeset találnék, akkor megveszem. Ahogy így sétálok, egy maszkárusra leszek figyelmes. Kapóra jön, ugyanis sok gyerek hord ilyet, így hát közelebb megyek, hogy jobban szemügyre vegyem őket. Találok pár érdekeset, de legtöbbjének van egy nagy hátránya, eléggé furcsa helyekre tették a nyílásokat a szemnek. Egy kettő tetszetős, így hát választok is egyet.


Fölteszem az arcomra, majd elindulok körbenézni mit tartogat a város, persze csak a kaszinó körül, ahova Motoi betért, nem tudom, hogy meddig tart ki a pénze a szerencséje mellett. És az alakváltó jutsu fenntartása is korlátok közé szorítja játékszenvedélyét, tenném hozzá, hogy szerencsére.
Maszkomban nézegetem az emberek mozgását, találok pár kétesen kinéző embert, de valljuk be, egy ilyen helyen, az ember akkor lenne meglepődve ha nem találna. Nézegetem a gyereket, ahogy játszanak a piacon, megpróbálnak halakat fogni, vagy egy táblán számokat eltalálni valami nyereményért cserébe. Természetesen nem ok nélkül, minél korábban szoktatják rá őket a pénz költésre, életük során annál többet költenek majd el belőle.

Kezdek kicsit türelmetlen lenni, mikor a kaszinóból pont kifut Motoi, eléggé gyorsan valamit a kezében tartva, majd eltűnik a tömegben, utána megyek, és mikor látom, hogy valamit elejtett, megpróbálom fölkapni. Ezután az alakváltó technikája föloldódik.
Odamegyek hozzá, megveregetem vállat.

- Öregapám, valamit kiejtett a kezéből!-majd odaadom neki a pénzt amit sikerült összeszednem.

A történtek után pedig elmegyünk enni valamit, az a pár Takayaki már nagyon várja az utánpótlást ennyi várakozás után.

// Tenshi később kapcsolódik be. //

- Hiraku -
A kocsma, amelybe betértél, fogadóként is funkcionál. Még odakintről láthattad, hogy az emeleten szobák vannak. Igaz, nem csak szobát lehet itt bérelni. A bejárat mellett egy rúdon piros lampion lóg. Bár a lányokat nem látod. Valószínűleg az emeleten vannak. Oda egy kecses csigalépcső vezet fel, ami a pulttól jobbra található. Több kisebb asztal van, szétszortan. A Kocsmárost egy fiatal lány segíti a felszolgálásban, Ő hozza ki az italodat. Jobbra tőled három férfi ül, beszélgetnek. Egyikük azzal kérkedik, hogy egyszerre négy lányt is bolondít. Ez talán olyan információ, amivel sokat tudsz kezdeni. Elvégre ha nem riadsz vissza a zsarolástól, akkor könnyen meg is szedhetnéd magad. Igaz, nem a legélvezetesebb pénzkereseti lehetőség, de mindenekelőtt gyors. Nagyjából az épület bal alsó sarkában vagy - a fogadó négyzet alapú. A csigalépcső közelében öt férfi hahotázik nagyokat. A küllemükből ítélve talán földművesek. Sokáig gyűjthettek egy ilyen kiruccanásra. Két szamurájba is beleakad a tekinteted. Némán iszogatnak, Kardjukat maguk elé téve. Ekkor pillantásod visszavándorol oda, ahol már eddig is sokat időzhetett. Veled szemben, az épület bal felső sarkánál is van egy asztal. A lány, aki ott ül, nem itt dolgozik. Ébenfekete haja ragyog a friss olajtól, tekintete megigéző. Arca bársonyos, aranyos, majdhogynem tökéletes. Vérvörös ajkai sok férfi szívét remegtették már meg. Sötétkék, rózsadíszes kimonója nem enged sokat láttatni testéből, de ilyen archoz csak gyönyörű alkat párosulhat... A vendégek nagy része gyakran nyugtatja rajta a szemét, bár diszkréten teszik. A lány mit sem törődik velük. Néha elvörösödve végignéz rajtuk, majd pilláit megborzolva tekintete visszatér az asztalra. Az idő egy töredékéig, jelentéktelen másodpercig találkozik a tekintetetek. Rád mosolyog, kedvesen. Tündérszép arcáról leolvasható, hogy nagyon fiatal.
Az ajtót valaki erélyesebben nyitja ki a kelleténél. Mindenki odafordul, Te magad is vetsz arrafelé egy pillantást. Középkorú férfi lép be. Fején ott terpeszkedik büszkén Konohagakure no Satou fejpántja. A Férfi Taktikai mellényt hord, tehát minimum chunnin. Gyorsan felméri a terepet. Szinte a levegő is megfagyott érkezésével, a legtöbben gyanakodva méregetik. Vajon mit kereshet itt egy shinobi. Talán szórakozni jött? A Jövevény arcéle szigorú, tekintete merev. Tartása fegyelmezett. Ruházata egyszerű, ám sehol egy fegyver. Ez mindenképpen érdekes, hiszen a shinobik mindenhova fegyvereket raknak. Mégis, a férfi látszólag nem hord magánál semmit. Szeme megakad rajtad, végül átsiklik a lányra. Nem törődve az emberek pillantásaival, hosszú léptekkel átszeli a teret és nem sokat kéretve magát leül melléd. Tekintete most is a lányt figyeli. Vajon miért melléd ült? Sokan látták ezt a cselekedetet, most már Te is gyanús személy lettél. Az egyszerű emberek szemében a shinobik mindig a bajt keresik. Konoha ninjája melléd üllt le. Így már Te sem vagy megbízható személy. Néhányan még sanda pillantást vetnek rátok, majd halkabban, de folytatlyák a diskurálást. Ám a levegőben érezhető a félelem. A feszültség. Egy ilyen helyen nem jó jel ninjába botlani. A Férfi feléd fordul, majd megszólal:
- Miért ide hoztad? Találkozhattunk volna jobb helyen is... - Alig észrevehetően a kezedbe nyom valamit - Ha elárulod, megöllek. Jounin vagyok Takagi, tudod hogy megteszem. 
Hangja fenyegető. A kezedbe nyomott valami nem más mint pénz. Legalább húszezer Ryou, de valószínűleg több.
- Ha lehetne magam vinném el... Ám a helyzet ezt nem teszi lehetővé... Megduplázzuk a jussodat. Százezer Ryou. Ez Danzou-sama nagylelkűsége... Viszont ha a lánynak akár egy haja szála is görbül, akkor véged. Védd meg és nem csak megszeded magad, de a követek elleni támadásodat is elfelejtjük. Amit kaptál elég lesz az útra.
A Férfi menni készül. Már tápászkodik. De mit lehet egy ilyen helyzetben cselekedni?



- Benzaiten, Yazaki -
Míg Yazaki a szerencsejáték bűvöletébe esik, addig Benzaiten a hasának hódol. Hosszú utat tettek meg idáig az ifjak, nem véletlen, hogy mind a ketten próbálják élvezni a helyzetet, hogy sorsuk egy ilyen településre hozta őket. Benzaiten körülnéz az árusok asztalainál. A tömeg nagy, sokan tolakodnak, lökdösődnek. Néhány zsebtolvajlást is észrevesz az ifjú. Néha a balszerencsés tolvaj hatalmas ütések közepette összeesik, máskor zsákmányával együtt elillan. Az ifjút nem környékezi meg egyetlen zsebes sem. Vesz magának egy tetszetős, ám kirívó maszkot - 200 ryou. Végül elindul, hogy megkeressen kártyázó barátját.
Yazaki szerencséje elégnek bizonyul ahhoz, hogy megkeresse egy ebéd árát. S szórakozása még nagyobb a dühös tekintetek láttán. Sokan nem tudnak veszíteni. Még többen rühelnek alul maradni. Mások pedig szerencsejáték függők. Amikor a fiú felpattan és elrohan, mert álcája gyengül, akkor a pechesebbek látván milyen sietős az ifjúnak - aki persze idős ember álcáját vette magára - felpattannak és utána iramodnak. " Csaló" - kiáltják utánna. A tömegben menekülni nem volna nehéz, hacsak két hegy méretű verőlegény nem állná útját Yazakinak néhány lépésre a kaszinó bejáratától. Benzaiten nagyjából most érhet ide. A csodálatos megmenekülés egyelőre várat magára. Valószínűleg Yazaki nem így tervezte a dolgot. De vajon felfedjék-e shinobi valójukat? Kockázatos volna. Mégis, a két barátnak sikerül meglógnia. Az őrök nagyok voltak, izmosak, de kicsit sem fürgék.
Még hallják a "csaló" felkiálltásokat, amikor már messze járnak. Egy fogadó felé veszik az írányt, jó ebéd reményében. Belépve egyből egy gyönyörű lányra terelődik mindkét ifjú pillantása. Bájos teremtés. Balra, az épület sarkában ül, asztalánál. Két szamuráj is jelen van, némán iszogatják sakéjukat. Ezen kivül még három csoport van a kocsmában. Az egyik két főből áll, s egyikük Konohai ninja. Ez veszélyes lehet az elveszett geninekre nézve, de ha már bejöttek, akkor miért mennének ki. Hacsak nem fog kérdezősködni az alak, akkor nincs gáz. Jobb oldalt kapnak egy asztalt az ifjak, s hamarosan meghozzák a rendelt ételt. Bizony van mire jókedvűnek lenni, hiszen alaposan lóvátettek ma pár embert. Bár talán Benzaiten ezt nem nézi jó szemmel.

Miutan Sui megtalált bementünk a mellettünk lévő kocsmába, annak reményében hogy talállunk itt némi harapni valót. Már mind a ketten kivoltunk éhezve valami finomságra,hmm.. jó kis szárnyas husi jó sok rizzsel.Amikor  beléptem a kocsmába azonnal feltünt egy gyönyörű lány .Furcsa, mit keres egy ilyen szép lány Tanzaku Gai -ban .Na jó , ez nem az én dolgom, meg amugy is van fontosabb dolgom ennél,méghozzá az, hogy megtöltsem a hasamat. Látom Suit jobban lefagyasztatotta a lány szépsége ezért meglököm kicsit.

-Sui gyere inkább az asztalnál csorgasd a nyálad.

Az asztalhoz menet körülnéztem a kocsmában, feltünt, hogy egy Konoha ninja is van a vendégek közöt. Bár magam sem értem miert tünt ez fel annyira, hiszen a Tűz országában vagyunk, még szép, hogy tele van a hely ellenséges ninjákkal. Azért biztonság kedvéert előkészitem a régi fejpántomat a Vizesés országából, nehogy úgy járjak mint a multkor és a rossz fejpántott mutassam meg az érdeklődőknek.
Miután megtaláltuk a tökéletes asztalt az evéshez, vagyis a legközelebbi szabad asztalt a kijárathoz, máris feltünt az egyik kiszolgálló és leadtuk neki a rendelést. Az idő egyre lassaban telt. A percek óráknak, a másodpercek pedig perceknek tüntek. Az éhség rettenetes ellenség, hiába nyerek meg minden egyes csatát mégis visszajön és újra teljes errővel támad. Amíg a sajátos kis harcomat vívtam az Éhségnek nevezett főellenséggel, azért a  fél szememet a Konoha ninján tartottam, hátha valami rosszban sántikálna. Páratlan köteleségtudatom ellenére a szemem néha néha a gyönörű leányra téved, és hát igy teltek az órám, napjaim... mármint a perceim a rendelésre várva.

Föld országában

Vége a háborúmnak a Fű országával, ugyan nem az érdemem, de Mirubi küldetését letudtam, hogy az eső ne tudjon behatolni az országba, de végülis az eredmény a fontos és nem az, hogy ki érte el, az legalább megelégedettséggel tölthet el, hogy megöltem egy fűbelit, aki az én életemre tört. Nem tudom, hogy mit tehetnék, hiszen most még maradt egy kevés időm, míg Mirubival és a csapatával találkozóm időpontja elérkezik. Ugyan Taishi azt mondta, hogy a Füst országában találkozzunk, de nekem semmi kedvem nem volt még átlépni annak az országnak a határát így a Föld országának határvidékén kóboroltam és kerestem a célt, hogy mit is tehetnék. ENnek persze más oka is volt, hiszen eddig Taishi mindig megtalált csak idő kérdése, talán tudat alatt reméltem, hogy most is így lesz és kapok valami feladatot tőle vagy legalább megtanítja a harmadik technikát, de nem. Sajnos letelt az egy hét, így tovább kellett állnom, de azt sem tudtam hova mehetnék. A Füst országába nincs kedvem menni, de talán... ekkor újra eszembe jutott a régi sérelmem és nem kellett sokat gondolkodnom, hogy a füst országából kiindulva gondolatban megtaláljam a célt. ~Füst, Túz, Konoha.~ Ugyan tudtam, hogy őrültség lenne megjelenni Konohában, de a Tűz országa jó célpont egy magamfajta nukeninnek. Ha a falut nem is támadhatom meg, egy kis galibát okozhatok a határvidéken. És aztán eszembe jutott még a konohai tartózkodásom alattról, hogy van egy falu, ami talán meg is teszi, így lett a célpontom Tanzaku Gai. Ugyan az ország másik oldalán van, de ügyesen akár el is juthatok oda.

Úton
A faluban sikerült szereznem egy világ térképet és egy határmenti faluban sikerült szereznem egy szekeret és hozzá egy szamarat, majd azzal indultam el az eső országán keresztül a folyók országába. A határnál még átestem az ellenőrzésen, de mivel Kirigakure polgára vagyok és részt vettem a Fü elleni csatában nem volt komolyabb gond legalábbis a Föld országa felől, az Eső országa nem igen tartott fenn határőrséget, így velük nem akadt  gondom és az országon keresztül, már a faluban egyik suhanc képében haladtam a Folyók országa felé, ahol a cél Tanigakure volt, hiszen onnan már könnyen átmászok Tanzakuba. Sikeresen megérkeztem a célhoz, ahol újra eldobtam az álcám és egy másikat vettem fel, így indultam meg a célom felé.

Tanzaku Gai
A határon jól sikerült álcámnak köszönhetően és szenzor képzettségemnek köszönhetően sikerült elkerülnöm a Tűz őrjáratait és meg is érkeztem a faluba. Még a faluba lépés előtt kitaláltam az álcám annak a férfinek a személyében, akinél a szekeret hagytam. Röviden összefoglaltam magamban a történetem, hogy ki is vagyok. Egy elszegényedett kereskedő napszámosa, aki valami munkát keres. Ugyan lenne pénzem, de egy napszámosnak fura lenne egy drága szállás, így megelégedtem egy szerényebbel és inkább egy szórakozó helyet kerestem, ahol esetleg érdekes dolgokba botolhatok, talán még ninja énem is talál munkát. Az első utamba kerülő kocsmát szemeltem ki, beléptem, majd miután körbenéztem, hogy milyen alakok foglalnak helyet egy kisebb, kockázó csapathoz közel foglaltam helyet háttal, hogy ne szúrják ki, hogy figyelem őket, de én mindent halljak, hátha mondanak valami érdekeset.

Motoival betértünk egy kocsmába, ahol elkölthettük a megérdemelt nyereményünket. Természetesen Motoi megérdemelt nyereményére gondolok, amit "tisztességesen" szerzett nyereményére gondolok. Ebben a városban nem Motoi a legnagyobb szemfényvesztő, tehát nem is sokat gondolkodom a pénz forrásán, inkább megtömöm hasamat, kapóra jön amúgy is a pénz, azok után, hogy elköltöttem 200 ryot a maszkomra, ami most az asztalon pihent előttünk. Nem nagyon foglalkoztam vele, inkább a fent ülő hölgyemény kötötte le a figyelmemet, nem olyan személy, aki ilyen helyre való volna. Átpillantva Motoira, amint két kézzel tömte magába a rizst a csirkehússal olyan érzés kapott el, hogy mi sem vagyunk ide tartozóak.
Ekkor egy konohai ninja rontott be a kocsmába, eléggé furcsa viselkedés mellett, nehéz volt eldönteni, hogy most túl sok saket ivott, esetleg megjátszotta magát. Nem sok konohai ninjával találkoztam a faluban míg "földerítettem" a területet, ezért is voltam kicsit meglepve.
Visszatérve ninjánkra, mikor megállt nem mutatta jelét annak, hogy túl sok saket ivott volna, stabil testtartása volt, így hát a hölgyemény után egy másik fura dolog is történt a kocsmában. És most nem Motoi szájából kilógó, félig még mozgolódó valamire gondoltam. A konohai ninja elindul magabiztosan egy asztal felé, majd leül, és az egyik vendéggel kezd el beszélgetni. Próbálom leplezni, hogy figyelem őket, néha visszanézek a lányra, csakúgy, mint a kocsma nagy része. Megpróbálok leolvasni pár szót a beszélgetésből, nem sok sikerrel, végül is messze ülnek, és nagy a nyüzsgés ebédidőben. Annyira leszek csak figyelmes, hogy a ninja melletti személy bólogat, majd elindul a lány felé.
Meglepő módon egyből beszélgetni kezd vele, így megnyugszom, hogy nem kell attól tartanom, hogy a városban netán elviszi a cica a nyelvem. A cica ebben az esetben inkább maffiózó és az elvivés pedig kivágás a nyelv pedig jobb esetben tényleg csak a nyelv és nem a fej.
Kicsit még figyelem mi történik, közben befejezzük az ebédet. Motoi már a hasát simogatja ami meglepő, hisz nagyon kevésszer fordul elő, hogy éhségét ennyire csillapítani tudja, legtöbbször csak sirályokat eszik, de hát a protein az protein. 
Legutoljára veszem észre a kettő szamurájt, akik az egyik asztalnál ülnek, kardjukkal az asztalon. Furcsa érzés fog el, és Motoinak is fölhívom rá a figyelmét.

-Talán rossz vendéglőbe jöttünk.- bólintok a szamurájok felé.

Közben a lehető legkevésbé feltűnő módon megpróbálok poharamra egy robbanócetlit ragasztani, természetesen az asztal alatt, hogy rejtve legyen a kíváncsi szemektől, remélem nem kell majd használnom.