Gawakawa-folyó

Nyugodtan nézte maga előtt a tájat, miközben a rögtönzött "csónakjával" haladt a folyón. Gennosuke különösebben nem szerette a vízi járműveket, no nem azért mert tengeri beteg szokott lenni, vagy nem tud úszni. Csupán jobban szeretett a két lábán lenni a szárazföldön. Gondolatai máson sem jártak, mint az új végtagján. Nagyon kíváncsi volt, bár ettől függetlenül türelmes mellett. A csendes utazást Kun kérdése szakította meg, aki pont egy kényes dologba kérdezett bele, abba hogy mi történt hősünk karjával. A chuunin nem igazán örült ennek a kérdésnek de azért válaszolt:
- Egy küldetés során veszítettem el, az ellenfelem valami pecsétszerű dolgot helyezett rá, amitől lerobbant a karom. Nem ismertem azt a jutsut. - válaszolta röviden és tömören, noha ennek a válasznak csak a fele volt igaz, csak az a része, hogy lerobbant a karja. Kis idő múlva felfigyelt a srác ügyködésén aki rögtönzött egy pecabotot, ezen kissé elmosolyodott shinobink. 
~ Most akar horgászni? Hát.... végül is... van időnk rá, addig sem unatkozik. Ő biztos az a típus, akinek muszáj valamit csinálnia, nem tud megölni egy helyben. ~ jegyezte meg magában, majd mikor elérték a Tűz Országának a határát, ő maga is meglepődve tapasztalta, hogy nincsen komolyabb határellenőrzés. Pedig a Tűz országa jelenleg hadban áll, a Víz szövetségével. Ilyen esetben okosabb lenne mindenhol mindent ellenőrizni. Persze ez csak chuuninunk magán véleménye volt, hiszen ő maga egy semleges kis shinobifalu nindzsája. Kis idő múlva felfigyelt Kun újabb ügyködésén valamint a csempészárukról szóló magyarázatát is végighallgatta. 
- Köszönöm, de nem dohányzok. De felőlem Te nyugodtan megtarthatod az árut, engem nem zavar, és nem is szólok róla senkinek sem. Szóval két óra múlva ott leszünk, remek. Mond mit tudsz a helyről? Tudod esetleg, hogy ki fogja az operációt elvégezni? - kérdezte az ifjú nindzsát, hiszen ha már őt bízták meg a kíséréssel, biztos tudhat egy-két dolgot.

- Értem... Nos, akkor engedelmeddel.. - mosolygott Kun, és pipát szedett elő. Megtöltötte a friss zsákmány egy részével, majd szájába vette. A dohány egyszerűen lángra kapott, ahogy a pipa a szájához ért. A hajósokat hamar szokatlanul édeskés illatú dohányfüst lengte körül. - Ejha, ez egy elég jó kis levél, tévedhettem, aligha nem Kagerouból származik. Mindenki azt hiszi, hogy a Füst országában vannak a legjobb dohányok, de egy termesztő sem tudja lekörözni ezt a minőséget. Nem tudom, mivel öntöznek arrafelé, de hatásos. - elmélkedett, majd kitért Gennosuke kérdésére is. - Ha semmi nem jön közbe, akkor két óra múlva elérünk a kanyarhoz, ahol elhagyjuk a folyót. Ott csatlakozunk a kísérőinkhez, akiket Konoha jelöl ki nekünk, és velük tesszük meg az utat a Medvék országáig. Ott pedig az Ashita no Togawa megbízottja veszi át a vezetést, és elvisz minket a laboratóriumba. Azt nem tudom, ki fogja elvégezni a műtétet, de az Ashita no Togawa odafigyel a részletekre, a szakemberük minden bizonnyal magasan képzett, és van gyakorlata. A hely pedig... Azt mondják, ijesztő, vagy azt, hogy gyönyörű. Egyesek a fenséges jelzővel szokták illetni, de van, aki átlagosnak írja le. Én még nem voltam ott, de valami hegyen van, vagy az oldalában, úgyhogy talán másznunk kell. - a beszédhez felült az öblös hordóban, de amikor végzett, ismét visszadőlt, hogy alig látszott ki a perem mögül, ellenben füstkarikái könnyedén szálltak az ég felé. Az ifjú kísérő mintha vágyakozva nézett volna utánuk. Nem illett a karakteréhez a dohányzás.

Figyelmesen hallgatja végig Kun válaszát. Azonban most tudatosul benne, hogy bizony elég messzire mennek. No persze mi tagadás, nincsen minden bokorban művégtagokat gyártó technikusnindzsa. 
~Szóval a Medvék országa. Nem is voltam még ott. De hallottam a hoshigakurei shinobikról.~jegyzi meg magában. 
- Értem. Nyilván ez afféle kutatóközpont vagy valami laboratórium féle is, ha már így el lett rejtve a hegyekben. Amúgy sem jártam még a Medvék országában. - magyarázza ő is, miközben nézi ahogy a füstkarikák a levegőbe szállnak. Első benyomásra elég laza srácnak könyvelte el Gennosuke Kun-t, azonban azt sejti, hogy valamit biztos tudhat a shinobi, ha már ilyen messzire elküldték őt kísérőnek. 
Eközben ő is észreveszi, hogy a folyó vize gyorsulni kezd, valamint azt is, hogy szűkül. Éppen kérdezne is ezzel kapcsolatban pár dolgot a kísérőjétől, ám Kun már válaszol is a fel nem tett kérdésre. Nem örül a hallottaknak. Amúgy sem szeret ő a vízen közlekedni, főleg ha veszélyes is az, pláne most, hogy csak fél karja van. Kun kérdésére felhúzza a szemöldökét. Nem tetszik neki az, hogy a srác veszélyesebb dolgokat kedveli, némi kis izgalomért cserébe.
- Természetesen a biztonságos és kevésbé izgalmas utat választjuk. Nem kedvelem a vadvízi "kirándulásokat".- válaszolta határozottan. Esze ágában sincs most veszélybe kerülnie, még akkor sem ha ezt a kísérője unalmasnak fogja tartani. Elég a chuuninnak a baja így is, jobb a békesség. Olyannyira fontos neki, hogy minél előbb meglegyen a műkarja, hogy semmi kétes és veszélyes dolgot nem kockáztat meg. Így is fájdalmas lesz neki az operáció.

// Egy másfajta küldetés //

 Még csak genin vagyok, így a kevés tapasztalat nem teszi lehetővé, hogy túl sok mindent feltételezzek. De a bérgyilkosok támadása nyugtalanító, ezt be kell vallanom.
 Nem véletlenül követtem a kunoichit. Inkább felé tendálok először, mivel a nyitottsága inspiráló. Egyszer kiszúrom Huyu-t is, de inkább nem kommentelem jelenlétét a faágon. Ő jobban tudhatja a dolgát, mint én a sajátomat. Ez is hozzá tesz az idegességemhez.
 Mikor Kikot utolérem, a reakcióját nem tudom lereagálni. Eszembe jut, hogy a szemeim miatt teszi megjegyzését, de a mcskával nehezet értek egyet.
- Köszönöm... asszem - kicsit belepirulva botladozok, aztán megválaszolom a kérdését. - Igazából semmit nem tudok hozzátenni a csapatmunkához, ha egyhelyben ülök. Meg itt, ez talán még egy feladat, amiben tudok segíteni. - Majd lehajolok, és felemelek egy nagyobb darab fát. Majd meghallom Kiko monológszerű érdelődését, és azonnal visszapirulok.
- Igen, így születtem. Azt mondják apámnak is arany színű szemei voltak. Babona, hogy mivel nem vagyok törvényes gyerek, nem érdemeltem meg mindkét arany szemét. Mondjuk, anyám nem beszél róla sokat. Szóval lehet, csak genetika. - A szememre mutatva mesélem neki, majd újabb adag rőzsét gyűjtök. Kiko újabb kérdése éppen a lényegemre tapint. Az aktuális dilemmám éppen az, hogy képtelen eldönteni minden áron az életet védjem, vagy kivételezzek a kötelesség alól?
- Úgyis csak az igazat tudnám mondani. Azt tudom mondani, hogy nem tudom. Mikor mindig meglátom anyámat embereket menteni, rájövök hogy ilyen ember akarok lenni. De tudod, nem képtelen vagyok rájönni, hogy az, hogy életek megmentésére teszek fogadalmat, az nem ellenkezik-e a ninják létével. Hogy nem leszek-e álszent, ha megölök valakit, hogy megvédjek egy másik embert. - Egy pillanat alatt remegni kezd a kezem.

// Egy másfajta küldetés //
 
- Hát... egyéb. - És hagyom, hogy csend honoljon. Kínos kérdésre egy nem túl kielégítő válasz. De nem lehet mást tenni, egyből továbblépek, ahogyan vált a téma.
- A babonákban is van valami, nem? Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. - Ezt mondom, miközben megpróbálok segíteni Kikonak, hogy összeszedjük a tüzifát. Az én adagomat a földre helyezem közben. Majd belső vitámat mindenféle gondolkozás nélkül rendezi. Szavai gyorsan hatnak, és a lényemig érnek.  A kötelességet próbálja anyám szorgalmazni, próbálgatja a mentalitást belém ölni, de erre a dualitásra nem tudott felkészíteni. De valahogyan, ez a monológ többet segít, mint évek filozófiája.
- Talán, már értem. Olyan sokáig féltem „eltenni másokat láb alól” – idézőjelezem ujjakkal. – Nem mondom, hogy most könnyebb lesz, de most talán céltudatosabb vagyok. Még, úgysem tudok gyógyítani, de megvédeni Saburo úrat talán. – Bólintok Kikora, aki az orvosi technikák pusztító erejéről is beszél.
- Megtapasztaltam már lényegében, hogy mire képesek ezek a technikák. – Visszaemlékezek a Kuriyo-féle „tesztekre”. Majd kisebb mosoly ül arcomra, mikor megragadja a kezemet. Támasza jól esik az ilyen dilemmák között, és visszabillent a normál kerékvágásba.
- Igen, mondjuk ez a shinobi világ. Egy örök dualitás. – Majd meghalljuk a sensei kiáltását. Szorosabbra fogom a tűzifát, és Kiko lágy kezének engedésével, én is rohanni kezdek a tábor felé. Odaérve ledobom a tűzifát a földre, és a wakizashimra fogok. Ki tudja, mi lehet?
 Majd, mikor meghallom a szót „bogár”, homlokomra csapok és hagyom a dolgot. Azért előtte megköszönöm Kikonak a beszélgetést.
- Kiko! Köszönöm, hogy rávilágítottál minderre! Szükség volt rá. Ha meghálálhatom valamivel, szólj csak!
 
 Hajnali kettőkor én jövök az őrködéssel, és mit is mondhatnék: rémítő. Az én figyelmemen múlik a csapattagok élete, ami hatalmas teher, de ugyanakkor egy kimondhatatlan megtiszteltetés is. Úgy döntöttem, hogy egy magas fa ágai között fogok őrködni. Kettőkor felmásztam, és az idő haladtával, nem mozdultam kicsit sem.
 Viszont az éjszaka neszei… Eléggé hidegen hagynak. Az apró lábak mozgolódása a fák között, a huhogó árnyékok és a kopogó csőrök… Kimondhatatlan. Túl fiatalnak érzem magamat ilyenkor, túl gyerekesnek. Képtelenség az érettség látszatát fenntartani ilyenkor.
 Megemberelve magamat veszem észre, hogy valami megzavarja a madarakat. Mi lehet az? Lehet, hogy shinobik, akik a tábort veszélyeztetik, de lehet, hogy csupán egy borz, vagy vaddisznó. Mindenesetre, ezt ki kell vizsgálnom, akárhogy is remeg a kezem. Még vannak eszközeim, ha rosszul alakulnak a dolgok. Táskámba nyúlva, megragadok egy füstbombát, és a nyakam mellé szorítom a sálammal. Így ha kell, csak a sálamba nyúlok érte. Továbbá egy méter huzalt vágok és gyorsan összekötöm az egyik fuuma shurikent egy sima shurikennel. Úgy érzem, ez jól fog még jönni. Végül előkapom a wakizashimat, és óvatosan kezdek közeledni a zaj felé. Jól tudom, ha veszély van, kiáltanom kell.

// Sai //

// Köszönöm!  Beteg az nem voltam. De a kórházat meg kellett látogatnom sebkötözés miatt.  Remélem idő közben megjavultál.  //
 
Az ebédlőből kilépve, hamar megtaláltam a férfit pár szobával odébb. Ahogy beléptem az ajtón, tekintetében látszott a megnyugvás. De a probléma komolysága miatt aggodalma nem tűnt el teljesen. Kérdésemre el is érzékenyül, majd bocsánatkérőn meghajol előttem, közben pedig szabadkozik. Amint újra függőlegesben van már vissza is tért belé az a férfi, aki pár perce elhívott az asztaltól. Rövid séta után a férfi dolgozószobájába érkeztünk. A helység majdnem úgy nézett ki mint az apósomé. Persze nem felépítményileg, vagy bútorozásban. Hanem a szavakban nehezen megfogalmazható üzleti papírok sokasága miatt. Amikből pár darab most sem az őket megillető helyeiken vannak a polcokon. Hanem a férfi íróasztalán. Ebből is gondolom, hogy azok inkább az esküvővel kapcsolatos papírok. A dekorációs virágok, vagy az étel számlái és más hasonló dolgoké, amiket a nagy napra kellett beszereznie. És mint kereskedő üzletember átnézi, őket minden megvan e.
Hellyel kínált, amit el is fogadtam. Egy kényelmes karosszékbe ültem, könyökeimet a karfájára helyezve. Kezem ölembe fektettem, összekulcsolt ujjakkal. Közben a férfi is leült velem szemben. Mivel mind a ketten felvettünk egy számunkra kényelmes ülő pózt bele is kezdett mi bántja. Természetesen az elejétől kezdve, hogy mindennel tisztában legyek. A történet miszerint a szintén befolyásos családból származó menyét megátkozták egy ősi démon segítségével, és a család vallásossága miatt komolyan veszik a dolgot. Ezután egy rajzot kaptam egy növényről amilyet korábban még nem láttam. A férfi azt is elmondta miért kell ez a növény, milyen fontos szerepe van az átok ellen. Majd a beszerzésére történő bukásait is elmondta, és a legutóbbi próbálkozások szerencsétlen végét. És végezetül, hogy miért kénytelen engem a vendégét felkérni eme feladatra.
 
A hallottak alapján tanakodni kezdtem, összekulcsolt ujjaim közül pedig jobb kezem mutató ujja végig járt. Nem tanakodtam túl sokáig, hiszen minden világos volt. Ki a célpont és miért van az egész.
- Szerintem ez nem egy véletlen egybeesés. Persze megeshet, hogy tévedek. Sőt szeretném is, ha tévednék. De attól félek, valaki szeretné megakadályozni ezt a frigyet. Úgy tűnik az esküvő által a násza túl nagy befolyásra tenne szert, ami nem tetszik valakinek. Túl egyértelmű, hogy ősi átokkal próbáljanak meg elrettenteni egy mélyen vallásos családot. Arról nem is beszélve, hogy aki kitervelte, szintén annak kell lennie. Mert az ősi átkokról nem hinném, hogy minden könyvben lehet olvasni. Ami az emberét, vagy embereit megtámadó lényt illeti nem hinném, hogy démon műve. Én sem vagyok mélyen vallásos, így ebben nem hiszek. Lehetett egy állat mondjuk egy medve, és az embere félelme a sötétben kicsit kicifrázta a dolgokat mintha tényleg démon lenne. Vagy emberek voltak, akik meg akarják félemlíteni magát is. Kinyomozni már sajnos tényleg nincs időnk. Így mivel családtagokról és leendő családtagokról van szó elmegyek és felkutatom a növényt. Elsődleges célom a növény felkutatása, és vissza hozatala. Az emberek felkutatása és a lény kilétének felfedése csak másodlagos. Normál esetben az emberei is elsődlegesek lennének. De ha annyi közül egy sem tért vissza ennyi idő alatt, akkor sajnos a legrosszabb forgatókönyvvel kell dolgozni. Még akkor is, ha emiatt szívtelen embernek is gondol.
Ahogy befejeztem felkelek a székemből, hogy elvegyem a rajzot Tatsuo úrtól, hogy jobban szemügyre vehessem.
- Azt meg tudná még mutatni egy térképen, hogy hol van a hegy? Utána visszatérünk a többiekhez. Ahol rosszullétre hivatkozva visszavonulok a szobámba. Mert nem akarok aggodalmat okozni az esküvő előtt. Ahogy ön sem. Miután egyedül maradok, kiszökök és elindulok a növényért. Innentől számítva egy fél órán belül. Önnek is megfelel így?

// Sai //

// Kigyulladt rajtam a ruha és a bal oldalam megégett egy kicsit. //

Az öreg is osztotta véleményemet miszerint, az a legfontosabb, ami biztos. Vagyis a növény, mert annak a hegyen kell lennie. Az emberek életben maradásának azért adok kis hitet, mivel azt is halálosan megsebesítették, aki csak várt rájuk. Bár tényleg előfordulhat olyan eset, hogy még élnek. Miután megmutatta, hogy hol találom a hegyet és a növényt valamint az ösvényt, amit feltehetően az emberei is használtak fejben összeszedem, mit hoztam magammal és mire lehet szükségem.
* Szerencsére otthonról az övtáskám és combtokom teljes tartalmát hoztam magammal. Ez összesítve: 10 m dróthuzal, 5 db füstbomba, 10 db makibishi, 5 db shuriken, 10 db robbanó jegyzet, 2 db kunai, 10 db senbon.És magammal viszem azt a tekercset is, amiben a cuccainkat pecsételtem az ide úton. Ezen felül sok mindenre nem is nagyon van szüksége, élelmen és vízen kívül. Minden esetre, kötszert is viszek magammal, ha netán mégis rátalálnék az embereire. Ezen felül kötélre is szükségem lehet, ha sikerülne elkapnom a szabotőröket is.
Miután számba vettem mim van, és mim nincs. Meg is kérem Tetsuo urat, hogy ha lehetséges, akkor szerezze be a hiányzó tételeket.
- Mielőtt elindulnék a szobámba, tudna hozatni, egy táskát benne némi ivóvízzel, hideg élelemmel és kötszerrel, és ha van akkor kötél is kellene?
Válaszától függetlenül oda sétálok az asztalához és elrakom a képet a növényről. - Még ezt is magammal vinném! Nem lenne jó ha a végén csak egy hasonló növénnyel térnék vissza.
Utána pedig visszaindulok az ebédlőbe, a családhoz. Elvégre szerintük, csak a mosdóba indultam. Az ebéd további része, ugyan olyan kellemesen telt, mint az első fele. A desszert elfogyasztása után, az utazás fáradalmaira hivatkozva vissza vonultam a szobámba. Megvárni a kért dolgokat, már ha kapok és az alkalmas időt arra, hogy megléphessek. Bár ninjaként ez mi sem egyszerűbb. Főleg hogy a családot úgy is az esküvő foglalkoztatja. Kivéve Asamit, aki előtt nyitott könyv vagyok így eljött megnézni. Természetesen elmondtam neki, hogy mit kért tőlem nagybátyja a majdnem a teljes történettel együtt. A halálos sebet kapó emberről és a többi eltűnt személyről nem mondtam semmit. Nem akartam, hogy aggódjon. Elvégre két hete, hogy kiengedtek a kórházból. Ha eljött a megbeszélt idő, kinyitom a szoba ablakát. Kint szétnézek és ha tiszta a terep kimászok és gyorsan eliszkolok a birtokról.
 
Utam egyenesen a falutól északra fekvő hegy irányába vezet, minimális kerülővel, hogy azt a keleti oldal felől tudjam megközelíteni. Mert így bár nem egyenes úton jutok el a hegyoldal feléig.  Ami gyorsabb lenne, és a fákon ugrálva kevésbé megerőltető is, mint átvágni az alattuk burjánzó vad cserjéken. És nem is lenne kacskaringós, mint a kijárt erdei ösvények. De így meg tudom nézni hol vert tábort az utolsó küldönc, és meg tudom nézni a nyomokat. Abból pedig lehet következtetni, hogy vajon mi történhetett.  Ami remélhetőleg segít valamit. Mondanom sem kell az idő hiányában futva tettem meg a távot.


// Edit: elfelejtettem leltárba venni a 20 kg nehezékeket a kezein és lábain. Egyébként ezek 2x10 kg kiszerelésekben vannak rajta. Csak a pontosság kedvéért.  //

// Sai //

// Persze, igaz kicsit nagyon rákvörös még az új bőröm. De legalább bőrpótló műtétre nem volt szükség.    //

A birtokon minden a terv szerint haladt. A szolgáló is még éppen időben érkezett a kért felszereléssel. Tudom nem kapott sok időt a beszerzésre, de nekem sincs túl sok. Így csoda, hogy tudta teljesíteni a határidőt. Bár valószínűleg más szolgálók is segítettek neki. Gyorsan belekukkantok mi az, amit a táska rejt. Hogy ne a vadonban kelljen rádöbbennem valaminek a hiányára. Szerencsére minden volt, amit kértem.  Ételből még sok is, illetve egy egyszerűbb de annál többfajta sérülésre használható gyógykenőcs is került bele pluszba. Ennek láttán megörültem. Hisz ez azt jelenti, reménykedik eltűnt emberei életben maradásában. Miután átvizsgáltam a hátizsák tartalmát, felvettem és lopva távoztam a birtokról.
 
Az út megtétele, ahogy terveztem nem került csak fele időbe. És nem is fáradtam ki túlzottan, hála az egyenletes tempójú futásnak. A hegy lábánál fekvő tábor helyét, már messziről láttam hála a kiégett fekete foltnak, ahol a máglyarakás volt. Olyan távolságból még nem tűnt furcsának. De ahogy közelebb értem már éppen ellenkezőleg. A túlzottan tökéletes tábor képe pont az ellenkezőjét váltotta ki belőlem, mint amit az elrendezője szeretett volna. Megnyugvás és gondtalanság helyett, aggodalom és gyanakvás környékezett meg. A tábortűz 6 méteres sugarában, ember járta csapások nem voltak nem úgy, mint tőle kicsit távolabb. Egyetlen ember méretű helyen lapult le a fű, ahol az utolsónak küldött ember aludt. Mindenhol körülötte pedig mintha fésűvel állították volna fel egyenesre a füvet. Sajnos túl tökéletesre sikerült a dolog. Mivel még azt a csapást sem hagyták meg, ahol az ember a tűzhöz ment. Az éjszakai dulakodás nyomait sajnos már lehetetlen megtalálnom, amiből következtetni tudnék mi volt a támadó, és hogy egy vagy több elkövetőről van e szó. Az elmondott sebeket pedig nem lehetett úgy ejteni, hogy az áldozat végig mozdulatlanul feküdjön. Ha csak meg nem kötözték, de akkor nem mondta volna, hogy démon csapott le rá.
*Itt semmi sem lesz! Tágítani kell a kutatási területen. Hibát biztos ejtettek, ha nem is olyan hatalmasat, hogy egy átlagembernek nem is tűnik fel. Bár már a tábor maga is egy ilyen baki. Gondolom nem számítottak egy ninja felbukkanására ilyen rövid idő alatt.
Ahogy a táboron kívül kezdtem kutatni lassan haladtam befelé a hegy lábánál lévő erdőbe. Hiszen nyomok nélkül is egyértelmű, hogy onnan jött a támadás. Egy ideig sikertelen volt a kutatás, míg végül az egyik fa törzsén megláttam 3 ”karom” nyomot. A pár méteres távolságból ugyan olyan hosszúnak tűntek. Közelebbről is jól megvizsgáltam. Egyik ujjam végével, kicsit bel is nyúltam.
* Ahogy gondoltam ez hamis. Minden méretben megegyeznek: hossz, köztáv, szélesség és mélység. Nincsenek olyan karmok, amik mindenben ennyire megegyeznek. Legyen az állati vagy ”démoni”. Ez valószínűleg egy három pengés tekko kagi nyoma. Ennyi viszont még nem volt elég. Tovább folytattam a kutatást. Végül a bokrok közt megfigyeltem, hogy az egyiknek az ága eltört. Ám állat nem okozhatta mivel, magasabban volt, mint amit a kisállatok elérhettek volna. Következőnek innen méterekre taposás nyomokat találtam a fűben. Ami inkább tartozott emberhez, mint állathoz, vagy démonhoz.
* Szóval, csak egy támadó volt, aki nyugat felől közelíthetett. A taposás nyom talán azt a helyet mutatja ahol várt, hogy elaludjon az ember. Hiszen ha állmában támad rá, még ha meg is hallja közeledtét és felriad hirtelen nem tudja mi történik. És így azt is könnyebb elhitetni vele, hogy démon támadott rá.
Tovább keresgéltem, hátha találok még valamit, ami segíthet. Végül szemem megpillant valamit a földbe ágyazódva. Fölveszem, hogy közelebbről is meg tudjam nézni mi az. Egy apró éles acéldarab volt. Egyik vége szúrós volt, míg a másikon jól látszott, hogy eltört. Alaposabban megvizsgáltam mivel ezen a kis darab acélon is jól látszott, hogy különleges az anyaga. Kíváncsiságból végül bele egy kevés chakrát belevezettem. Az anyag pedig reagált rá. Egy pillanatra meg is lepődtem, hogy az ellenség oldalát egy profi erősíti. De félelmet szerencsére nem keltett bennem.
* Ha egy ilyen rajta ütés során egy chakra penge eltörik, az csak azt jelentheti, hogy egy képzetlen ember használja. Talán azt sem tudja, mi van nála. Csak az érdekel, vajon milyen pengéről származhat. Mert egy ilyen kis darabból nem lehet megállapítani, hogy kés, katana, vagy akár a tekko kagi egyik pengéjéből származik. Ha az utóbbiból, akkor a fán a karmolás nyomot még a támadás előtt csinálták.
Tovább nem időzhettem, és végre találtam egy tényleges nyomot is, ami mutatja, hogy tényleg emberrel állok szemben. És mutat egy keveset annak képzettségéből is. Ám mielőtt még elindultam volna keresek egy farönköt, vagy egy velem nagyjából egy súlyban lévő követ. Belevezetem a chakrámat, majd a saját képemre formálom. Amint kész a Kawarimi elindulok a hegyre magam előtt vezetve azt biztonságos távolságból, rejtőzködve.

// Sai //

// No para, én is csúsztam a dolgokkal. Remélem idő közben a náthából kigyógyultatok. A fogzás viszont egy darabig gondolom még fenn fog állni. Kitartást! //
 
A Kawarimi elkészítése után több időt nem vesztegettem a hegy lábánál. Elindultam a hegyre vezető ösvényen. Míg igyekeztem saját jelenlétem eltüntetni, addig kópiám majdhogy nem pont az ellenkezőjét tette. Persze csak bizonyos paramétereken belül. Elvégre, ha akkora zajt csapva haladna hogy azt a fél erdő meghalja az is túl feltűnő lenne. Ezért csak olyan neszt kelt, amit egy átlagember is tenne egy túrán. Néhány kisebb, száraz gallyra, levelekre rálép, hogy azok recsegő-ropogó hangja rá vonja a figyelmet már, ha figyelnek. És nem tudják, hogy ő csak egy klón.
Az út felettébb csendesen telt, már-már túl csendesen. Ha nem tudnám, hogy emberek tűntek el errefelé azt hinném egy átlagos erdőről van szó és leengedett védelemmel sétálnék végig, csodálva a természetet. Noha most is alaposan szemügyre veszem, mégsem a szépségét figyelem, hanem az ellenséget fürkészik szemeim.  Mikor már eleget haladtam ahhoz, hogy az éberségem esetlegesen lankadjon az eseménytelen utazástól. Jóval előttem a klónom megtorpan és hátrálni próbálna. Egy pillanattal később már a fenekén is találja magát. Majd valami gyorsan szelve a levegőt felé repül a susnyásból. A kérdéses tárgy, ami egy kés a vállába áll. Ezután egy pukkanás hallható és porfelhő keletkezik. Ahogy elenyészik a Kawarimi helyén a farönk található benne a fegyverrel.
 
Óvatosan megközelítem, felkészülve egy rajtaütés támadásra. Gond nélkül elérek arra a helyre ahol a klónom is volt. Egyből megpillantom miért esett fel. Egy boka magasságban kihúzott drót volt az oka. Valószínűleg egy csapdarendszert aktivált, máskülönben már bennem is lenne egy kés, vagyis inkább megpróbálkoztak volna belém állítani egyet. A fegyvert kihúztam a farönkből, jól jön az extra muníció minimális készletemet figyelembe véve.
* A drót még feszül, vagyis lehet még aktív a csapda. Ezért nem egyszerűen elvágni kéne, mert lehet, ismét beindítom vele. Mielőtt tovább mennék meg kell bizonyosodnom róla, hogy többször nem lehet használni. A tény hogy van valaki, aki képes ilyen csapdát állítani további óvatosságra int. Azt csak remélni tudom, hogy a csapda nincs összeköttetésben a rejtekhelyükkel, jelezve hogy valaki bele sétált.
Hátrébb mentem néhány métert óvatosságból. És az elvett késsel megcélzom a drótot. Ha elsőre eltalálom és elvágja, de nem történik semmi akkor ezzel megbizonyosodtam afelől, hogy csak egyszer használatos volt. Ha mégis történne valami, akkor pedig arról, hogy a csapda végleg hatástalanítva lett. Ha nem sikerül elsőre, akkor tovább próbálkozom. A csapda deaktiválása után combtokomba teszem a fegyvert.   És mivel szerencsére nem egyszer használatos.  A korábban használt farönköt pedig ismét felhasználom egy Kawarimihez. Az új kópia vállán viszont megjelenítek egy kötést is. Mintha eltalálta volna a csapda, és el is látta magát. Hátha még nem jöttek rá hogy csak kópia, és így ha következőnek emberekkel találkoznék, elbízzák magukat, hogy egy sérült civil vagyok csupán. Ha pedig az ellenfél ez idő alatt rá is jött, hogy csak megtévesztés legalább a többi csapdát is aktiválni tudom rajta/vele. Már ha vannak még.  

// Sai //
 
A férfi nem képes tűrni, hogy hasonmásom nem válaszol neki, ezért sértegetéssel próbálkozik. Mivel ez sem jön be, és mert talán túlzottan nyugodtnak is mutatkozik a férfi megiramodik felé. A számításom bejött, tényleg gyorsabb az átlagnál, de velem nem veheti fel a versenyt. Mikor megérkezik ”hozzám” erőteljes vad csapásokkal próbál szétmarcangolni. Egy kicsit sem finomkodik, nem kíván túszokat ejteni.
* Ha a többi embert is így támadta, meg mint a klónomat és azt a szerencsétlent, aki a villában halt meg, akkor a többi ember sem lehet már életbe.
Amint eljött a megfelelő idő, előtörök rejtekemből, és tervem szerint gyorsan a háta mögé érkezek, hogy leüssem. Nem is lett volna az egésszel semmi gondom, hamar le tudtam volna az egész huzavonát, ha nem lett volna egy segítője. Mikor lecsaptam volna a férfire, valami az oldalba vág és belém is mart, ami miatt elveszítettem egyensúlyom és minimálisan eltérítette kezemet is. A férfi ezek után természetesen könnyű szerrel lép félre csapásom elől. Miközben zuhanok a fájdalom oldalamban enyhül. Oldalra nézek és egy vörös bunda siet vissza a férfihoz, közben én a földre csapódok. Nem volt nagy fájdalom, de nem is kellemes a porban feküdni.
* Remek egy társállat! Vajon csak idomított vagy egy ninjuu? A lényegen nem változtat alábecsültem az ellenfelem.
Fut végig a fejemben a kérdés, miközben feltápászkodok a földről. Közben pedig egy érdekes beszélgetés üti meg fülem. A róka ugyanis nemcsak, hogy megszólal ezzel megválaszolva másodpercekkel korábbi, magamnak feltett kérdésem. De jól le is szidja a férfit. Ami arra enged következtetni, hogy a saját fajában bizony rangja van. Vagy sokkal erősebb, mint a férfi magam. De mivel már harcoltam hasonlóval, ezért nagyjából tudom, mire kell számítanom.
 
Miközben hallgatom őket sérült oldalamhoz nyúlok, hogy diagnózist vegyek. Minimális fájdalmat érzek, de nincs vér. Vagyis a rézeges öltözetem, megóvott attól a fogai mélyen belém hatoljanak. (Saját feltételezés, mivel nem írtál a sebről. Ha mégis komolyabbnak gondolod akkor javítom.)
* A túlerőjük problémás lehet, de nem tartanak komoly ellenfélnek azután sem, hogy megtudták ninja vagyok. Még a róka sem, elvégre látszólag jobban lefoglalja az, hogy leszidja társát. Az ”első” csapás így az enyém, és némi előnyhöz is juttatna. Egy katon technika biztosan megfelelő nyitány lenne. De ezt még adunak meg akarom hagyni. Illetve egy erdőben nem előnyös a gyújtogatás. Főleg úgy, hogy lehet a növény is megsínyli. Marad a közelharc, amit a rókával kell kezdenem.
Miután gyorsan eldöntöttem magamban milyen harcot folytatok, a többi része marad a rögtönzés és a harc közbeni stratégiaalkotás. Mivel túl sok plusz időt úgy sem kapok a társalgó ellenfeleimtől. A kezemben lévő kunait közéjük hajítom a rókát célozva. Ha szétugranak a Shushin no jutsuval a róka után indulok és a Konoha Senpuu(Levél Forgószél) nevezetű taijutsut alkalmazva megpróbálom megrúgni bordáit célozva. Ha sikerül így a földre vinnem akkor megindulok a férfi felé egy újabb kunaival a kezemben. Ha nem akkor meghátrálok, hogy ne eshessek két tűz közé.

// Sai //
 
Miután sikeresen szétoszlattam ellenfeleimet a közéjük dobott kunaival, megindultam, hogy egyesével elintézzem őket. Vagy legalábbis erre tettem egy kísérletet. Elvégre egy bevitt ütés után még formációba tudnak állni. Döntésem a ninjuura esett. Aki megérezvén a veszélyt el is iszkolt és egy pukkanással eltűnt. Miközben én a levegőben fölüle próbáltam bevinni egy rúgást. Eltűnésének eredménye képen a földet találtam el, aminek az ereje egy kisebb pár méter átmérőjű íves gödröt hozott létre. Az hogy nem sikerült eltalálnom a rókát nem szomorított el. Sőt ha nem lenne több ellenfelem még, talán mosolyt is csalt volna az arcomra.
*Egy kipipálható. Ha visszatért a rókák rejtett falvába, akkor onnan csak egy újabb shinobi idézéssel lehet idehozni. Amit nem fogok engedni a férfinak.  
 
A felrepülő por és földtörmelékek közt reflexből hátraugrottam, hogy távolság maradjon köztem és ellenfelem közt, aki a tekko kagi, miatt valószínűleg közelharcot szeret vívni. És amint ezt megtettem rájöttem milyen jól is cselekedtem. Mert a férfi nem habozott vagy gondolkozott túl sokat. Üvöltve máris nekem rontott. Szemmel láthatóan a távolság 5 méter körüli, így miközben ő őrölt módjára siet ront nekem én hátrálással tartom a kettőnk közötti távolságot. Közben az erdőre is vetek pár pillantást háta vannak még idézett rókák. Szerencsére egynek sincs nyoma.
* Úgy látom az ész elhagyta a csatateret, már csak az érzelem maradt. És látszólag a düh vezérli. Ez nekem kedvez. Egy pillanatra el kell tűnnöm előle, akkor egy pecsét technikával talán elfoghatom.
Ahogy haladok hátrafelé benyúlok hátra az övtáskámba és előveszek egy füstbombát, amit a férfinak dobok mellkas tájékon megcélozva. Majd miközben repül combtokom felé nyúlok, hogy azt higgye egy kunait akarok elővenni.
Ha sikerül elvakítanom a füstbombával akkor gyorsan visszaemelem a kezem és kézjeleket formázok az Isshi Toujin(Húrfény Formáció) jutsuhoz, hogy azzal elfogjam. Ha valahogy sikerülne kitérnie, akkor tényleg előveszek két kunait is. Azokkal pedig ismét megcélzom mellkas, majd bal combon. Utóbbit csak akkor dobom el, ha már próbálkozik az első kivédésével.