Félreeső falu

Hatake Kakashi Pént. Okt. 13 2017, 23:17

Egy alig pár fős létszámú falu, mely többnyire elszigetelve tartja fenn magát, ezzel kizárva a külkereskedelmet.

**Hyuuga Emiko** Vas. Okt. 15 2017, 23:02

[Kakashi]

Emi úgy érezte, ez alatt a néhány nap alatt több évet öregedett. Amikor a fiú nem akart tágítani, inkább jobbnak látta követni. Bár nem bízott benne, abban meg végképp nem, hogy segítséget szerezhet, viszont minél messzebb kerül attól a labortól, annál jobban érezte magát.
*Heh... angyal. Vajon miféle emberrel hoz megint össze a sors? Vagy csak balszerencse?* Miközben ezen agyalt, feltápászkodott a fa mellől és leindult a gyermek mögött. A vérveszteségtől és a fájdalomtól csupán árnyéka volt önmagának. Közben végig elvesztett fél Byakuganján agyalt. Túl sok minden történt így egyszerre, ráadásul a titokzatos harapásra sem talált magyarázatot. A kígyó szavai jártak a fejében, azt mondta vissza fog jönni, pedig a Hyuuga egyáltalán nem ezt tervezte.
Néha majdnem megbotlott, látóterének leszűkülését nem szokta meg néhány óra alatt. Ha egyáltalán eltelt annyi idő, amióta megtörtént szemének eltávolítása. Az időérzését is elvesztette, de reménykedett benne, hogy az hamarosan vissza fog térni. Egyelőre annak is örült volna, ha valaki összefoltozza a sérüléseit annyira, hogy ne vérezzen el szép lassan. A gyorsan összetákolt kötései kezdtek átázni, a vörös folyadék folyamatosan szivágrott bal szemüregéből, és a karján éktelenkedő vágás is makacsan ellenállt a gyógyulásnak. Persze lehet csak a jounin akarta siettetni mindezt. Viszont egy háborús övezet kellős közepén nem engedhette meg magának a pihenőt. Abból a rémes laborból megszökött, a Villámok országából azonban nem.
Máskor fele időbe telt volna beérni a faluba, ám most be kellett érnie a gyorsabb tempójú sétával. A falu elég kicsinek tűnt, ahol talán túl nagy feltűnést kelthet. Bízott benne, hogy az angyal jelenléte miatt kevesebb figyelem irányul majd rá az itt lakók részéről. A fiú egyenesen egy gőzölgő ponthoz vezette, amit függönnyel takartak el. A Byakuganjára sem volt szükség, azonnal megérezte az erős chakrát. Ismerős volt neki, de egyelőre mégsem tudta hova tenni. Mindenesetre ninja érzékei folyamatosan jelezték a veszélyt.
*Talán nem is angyal, hanem egy újabb szörnyeteg, akibe belefutok.* Reagálta le fejben a helyzetét. Haját némileg bal szemének helye fölé söpörte, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló a hiánya. Persze a sérülés amúgy is hamar elárulná, csak időt akart nyerni magának. Ilyen állapotban mondjuk nem sok esélyt adott magának. A gőz és a viszonylagos nyugalom miatt azonban hamar ellazult, túl fáradt volt a koncentráláshoz. Már eljutott odáig, hogy feladja a küzdelmet és megadja magát a fürdő élvezetinek, amikor előbukkant az a bizonyos angyal.
Emi megmaradt szeme a csodálkozástól nagyra nőtt. Ezt a szőke hajat és lila szempárt ezer közül is felismerte volna. Láthatóan az ő személyazonossága is kiderült a másik nő számára.
- Heh, nagyon vicces... Haruka - mielőtt kimondta volna a nevét, tartott egy kis szünetet. - Rád végképp nem számítottam.
*Pont vele kellett itt találkoznom? Vajon mennyit árulhatok el neki? Talán a nyakamon éktelenkedő sebről inkább nem kéne beszélnem.* Szó sem volt arról, hogy ne bízott volna meg a kunoichiben, talán Haruka állt a legközelebb ahhoz, akit barátnak nevezhetett. Sikerült megtörnie a Hyuuga páncélját, az érdek mellett más is összefűzte a két shinobit. Az élet iróniája ez, miközben gondolkodott, önkéntelenül is sajgó nyaki sérüléséhez kapta a kezét, némileg megmutatva a bőréhez száradt vért.
- Mit keresel itt? - szegezte végül a kérdést a szőke hajú ninjához.

//Ha már úgy is hónapokat vártam, pár nap igazán belefért még. A chakrát köszönöm! Illetve annyi engedményt kaptam Hinatától, hogy eldönthettem, Emi melyik szemét vette ki Orochimaru. A bal szemet választottam, ezért ilyen most az avatarom. Valamint ebben a reagban pontosan leírtam ezt az információt.//

Hidan Pént. Márc. 09 2018, 01:19

- Fogalmazzunk úgy, hogy a múltam végül engem is utolért...

Közli sejtelmes mosollyal Haruka, miközben gőzfürdőtől csapzott, szőke tincseit egy hanyag mozdulattal a füle mögé kotorja. Bár hangja könnyed, már-már derűs, pillantása mégis komoly, áthatóan fürkészi a Hyuuga leányt. Kipirult orcáin oly természetes büszkeség trónol, mint aki számára az élet olyan történet, melynek minden csattanóját ismeri.

- Nem akartam veszélybe sodorni azt a kedves, idős házaspárt, akiknél vendégeskedtem, így hát felcsaptam angyalnak. Hálásabb feladat, mint szökött shinobinak lenni. Meg a csengése is szebb, nem gondolod?

Kérdése közben hosszú ujjai anyáskodóan végigsimítanak Emi homlokán, félrelibbentve a vértől átázott szemkötésre függönyként boruló, barna tincseket. Ametiszt tekintete komoran csillan, s vidám arcélei is megkeményednek a sérülés láttán.

- Édes gyermekem... Édes, ostoba gyermekem... Mibe keverted magad..? Gyere utánam! Ha az a seb elfertőződik, akkor a Byakuganod elveszítése lesz a legkisebb gondod.

Az idősebb kunoichi egy félreeső kunyhóhoz vezeti megviselt tanoncát, a falu szélén. A kis házikó belseje szegényesen van felszerelve és láthatóan nem lakhatási célokra rendezték be a mindössze egyetlen apró szobából álló építményt. A falakhoz állított polcokon apró tégelyek, üvegcsék és szárított fűszereket tartalmazó edények sorakoznak rendetlen sorokba állítva, mintha csak egy rendetlen javasasszonyhoz tért volna be az ifjú Hyuuga. A levegő kissé állott, édeskés és émelyítő szaga van.

- Feküdj fel oda!

Utasítja Emit tömören mestere, egy magasított ágyra, vagyis sokkal inkább egy fából tákolt műtőasztalra mutatva, miközben ő maga egy másodpercet sem vesztegetve egy apró edényt és néhány zöldes gumót kotor elő az egyik fiókból. Utóbbikon apró bevágásokat ejt egy görbe késsel, ezután a belőlük szivárgó sűrű, fehér anyagot a tányérba facsarja, majd egy kevés vízzel önti fel. Egyik kezével kevergetni kezdi, míg a másikat, melyet zöldes aura leng körül, közvetlenül az elegy felett tartja. Amikor végzett, a sebesült lány felé tartja az edényt.

- Máktej. Ezt meg kell innod. Borzalmas íze van, de hidd el, ez semmi ahhoz képest, mintha ébren kéne végigszenvedned azt, amit tenni készülök.

Miután a lány megitta a fájdalomcsillapító ópiátot, pár percen belül ólmos nehézség telepedik gondolataira, hasonlóan mint akkor, a laborban elköltött vacsora után. A laboratóriumból szinte egyből egy boszorkánykonyhába csöppent, de ezúttal talán némiképp több bizakodásra adnak okot a körülmények. Ha Haruka el akarná árulni őt, azt már számtalan alkalommal megtehette volna. És különben is... Jelenleg mi más lehetősége lenne, mint rábízni az életét erre a különös asszonyra?

Emi még hallja, hogy az 'angyal' beszél hozzá valamit, de hogy pontosan mit, azt már nem tudná megmondani. Olyan, mintha víz alatt lenne, minden tompa és elmosódott... A hangok, a színek, de legfőképp önnön gondolatai. A következő pislogosnál már ez a hagymázas valóság is kialszik, mintha csak eloltottak volna egy lámpát. Hyuuga Emi olyan mély álomba merül, mint életében talán még soha.

Amikor felébred, már nem Haruka viskójában van, hanem valahol máshol, ágyban és puha párnák között. Mestere azonban nincs mellette, teljesen egyedül van. Ahogy jobban körülnéz, ismerős, szorongató érzés lesz úrrá rajta. Az ablaktalan, rideg kőfalak, amint életre kelnek rajtuk az árnyak, a komódon álló gyertya lángjának néma füttyszavára táncolva. Ugyanaz. Nem... Lehetetlen. Haruka sosem tenne ilyet! S mégis... Egészen biztosan ugyanott van, ahol az előző éjjel aludt, a földalatti kazamatarendszer vendégszobájában. A vacsora, mely a fél szeme világába került, érintetlenül hever mellette. Álmodott volna? Vagy a jelen lenne csupán egy újabb lidércnyomás csúf, kárörvendő játéka..?

Emi, ösztönösen, mintha csak a túlélési ösztöne diktálná tetteit önnön akarata helyett, az ajtó felé iramodik. Feltépi a kilincset, s kilép a már ismerős, kietlen folyosóra, melynek végei a falakon sorakozó fáklyák ellenére is baljós sötétségbe vésznek. Nem számít merre fordul, a rekedtes hang a háta mögül érkezik:

- Mondtam, hogy visszajössz hozzám.

Ahogy riadtan hátrakapja tekintetét, a hüllőtekintetű, fásliba tekert férfit látja, ahogy kimért léptekkel közelít felé. Lábai szinte önként reagálnak: futás! Vére izzik, tüdeje mintha szétszakadni készülne, úgy rohan az ismeretlen ismerős elől. A szűkös folyosó sötétjét szaporán koppanó léptei ellenére is ezernyi kígyó sziszegése tölti el hátborzongató visszhanggal, mintha csak a semmiből jönne a fenyegető kórus éneke. Amikor hátratekint, csak a férfit látja. Lassan sétál felé, s mégis mindig közelebb van hozzá, mint a legutóbbi lopott pillantáskor. A fáklyák, ahogy a rémisztő alak elsétál mellettük, kialszanak, akár az elcsippentett gyertyaláng. Mögötte az éhesen tátongó feketeség olykor keskeny, sárga szemekkel néz vissza Emire.

A folyosó egyre szűkül. Vagy a falak jöttek közelebb..? A padlót mintha egyre mélyebb víz borítaná, fáradó léptei már csobbannak, koppanás helyett. Egy örökkévalóságnak tetsző ideje menekül az arctalan végzet elől, amikor egyszer csak zsákutcának ütközik. Akár a sarokba szorított, rémült állatok, úgy fordul szembe a Hyuuga üldözőjével, aki már csak egy karnyújtásnyira van tőle. Az űzött kunoichi minden reményét egy lapra teszi fel: megüti az őt árnyékként követő rettenetet. Legnagyobb meglepetésére a rém összehanyatlik az érintése nyomán, mintha varázsütésre eltűntek volna a csontjai, rongybabaként hullik a bokáig érő, poshadt vízbe. A lány döbbenettel vegyes kíváncsisága még rémületén is felülkeredik. Lehajol üldözője maradványaihoz, s letekeri a testét borító gyolcsokat. De amit alattuk talál, az még az eddigi borzalmaknál is szörnyűbb... Ő maga az. Pontosabban, a lány, aki valaha volt. A csontok és hús nélkül, alig-alig lehet ráismerni, de egészen biztos benne: ez a valami Hajiru Emiko, Amegakure no Sato geninje. Vagyis... A bőre, mert semmi más nem maradt belőle. Mintha egészen egyszerűen levedlette volna magáról az embert, aki egykoron ő volt.

Ahogy régi valójának rongyait szorongatja kezei között, a sírással küszködve, Emi megpillantja a sötét, fodrozódó vízben saját, elmosódó tükörképét. Azonban a jól ismert, seszínű pillantása helyett kegyetlen, sárga hüllőszemeket lát saját arcán. Hitetlenkedve hajol közelebb a rémálomszerű reflexióhoz, farkasszemet nézve önmagával. Hosszú pillanatokon keresztül nézi, tanulmányozza az arcot, mely híven utánozza minden apró mimikáját, s ami mégsem az övé. Aztán egy hirtelen, vérfagyasztó pillanatban egy csontfehér kéz vágódik ki a vízből, egyenesen a nyakára markolva pont ott, ahol a kígyószerű ember megharapta korábban.

- AZ ENYÉM VAGY!

Hallja a diadalittas, szörnyű kiáltást, s végre, valahára, felébred.

A kín szinte elviselhetetlen, mintha izzó parazsat varrtak volna a bőre alá. Vérveszteségtől színtelen ajkairól keserves sikítás szakad fel, feje lüktet, szíve majd kiszakad a helyéről kétségbeesett vergődésében. Haruka egyetlen szempillantás alatt a műtőasztal fejtámlájára mellett terem és ellenkezést nem tűrve egy bőrszíjat feszít az ordító kunoichi fogai közé, hogy az el ne harapja a saját nyelvét.

- Csssss... Cssss... Mindjárt elmúlik, légy erős Emiko!

A kínlódó lányon maga sem tudja miért, irtózatos düh lesz úrrá a csitító szavak hallatán. Mégis... Hogy van képe ennek a szukának azt mondani, hogy mindjárt elmúlik?! Hogy legyen erős?! Harukának fogalma sincs, Emi mit érezhet most, mégis csendre inti, mikor ezernyi pokol kínját éli át épp, mégsem hagyja abba álszent okoskodását. Még hogy angyal... Vajon akkor is így hívná magát ez a nőstény, ha kitépné a 'szárnyait'?

A Hyuuga egyetlen megmaradt lélektükrének sarkából látja, hogy különös, fekete indákra emlékeztető vonalak kezdenek el terjedni műtéthez lecsupaszított testén. De cseppet sem érdekli. Az egyetlen, ami a szeme előtt lebeg, hogy elégtételt vegyen ezen az irgalmaskodó, ostoba nőszemélyen, amiért semmibe veszi gyötrelmeit.

Halk pattanást hall figyelme horizontján: nemes egyszerűséggel kettéharapta a vastag bőrből hasított övet. A következő pillanatban egy villámgyors mozdulattal legördül az asztalról, s szinte már azelőtt, hogy pőre talpai földet érnének egy irtózatos erejű csapást mér a szőke kunoichire, aki rongybabaként vágódik a házikó falának, egészen átszakítva azt.

Törékeny alkata ellenére azonban Harukát keményebb fából faragták, mint amilyennek látszik. Alig egy szempillantás múlva már át is ugrik a kunyhón keletkezett, emberméretű résen és az önkontrollját vesztett Emi felé iramodik. A fiatalabb lány a shinobik kifinomult mozgáskultúráját teljesen nélkülözve, megveszett vadállatként veti magát az idősebb nő felé. Borotvaéles chakrakarmokban végződő ujjaival tombolva próbálja lekaszabolni az 'angyalt', de a szőke jelenés egy könnyed lépéssel kitér előle, megragadja egyik csuklóját és saját lendületét ellene használva előrerántja őt. Az őrjöngő kunoichi nem bírja visszanyerni egyensúlyát, arccal a földre esik. Miközben próbál a hátára fordulni, hogy elégtételt vegyen ezért a megaláztatásért, egy hűvös, nyugodt hangot hall maga fölül:

- Shikei Seppun.

Mire sikerül megfordulnia, egy ajakpár puha érintését érzi a sajátján. Mit képzel ez a fehérmájú, ócska céda, hogy csak úgy lesmárolja, miközben épp azon van, hogy megölje?! Megpróbálja lelökni magáról, azonban épp csak amikor belekezdene a mozdulatba, Haruka habozás nélkül, kíméletlenül a vállsebébe markol. A fájdalomtól összerándul az egész teste, de ez legfeljebb csak pillanatokig késleltetheti gyilkos szándékát. Újbóli erőfeszítéssel igyekszik megütni ezt a kurvát... Azaz csak próbálná. Karjain mintha tonnás súlyok ülnének. Testének minden porcikája mozdulatlanná dermed, s a mindeddig benne tomboló, gyűlöletből táplálkozó őserő egyszer csak az ernyedtség és tehetetlenség érzésévé hitványul. Több is ez, mint gyengeség. Mintha üres lenne. Mintha ez a nő kiszipolyozna belőle mindent, ami őbenne van.

S ahogy tagjait másodpercről másodpercre hagyja el az energia, úgy válnak egyre tisztábbá gondolatai. Villámként hasít bele a szégyenteljes felismerése annak, amint az imént tett. Hogy megpróbálta megölni Harukát, miközben a holdfalusi elveszett minden megtett az ő életéért. Ugyan a szőke tincsek takarásában nem láthatja, mégis valamiképp érzi, hogy a testét behálózó, sötét szövedék visszahúzódik, eltűnik. A lélekölő csókváltás nem tart tovább egy percnél sem, mégis olyan, mintha évekig feküdnének ott a földön egymásba gabalyodva. Aztán, amikor szinte már teljesen visszanyerte józan eszét, Haruka hirtelen, köhögve felpattan mellőle. Ekkor látja csak, hogy a nő fájdalomtól meggörnyedve áll, bevérzett szemekkel és a sötét minták immár az ő testét borítják. Láthatóan minden idegszálát megfeszítve küzd az embertelen erő ellen, nehogy az lebírja az ő akaratát is. Lelkének sötétlilás tükreiből patakzanak a könnyek, öklendezik. Végül azonban nyel egyet, s az ő testén elhalványulnak az éjfekete indarajzolatok.

- Pocsék ízed van.

Közli keserű, erőltetett nevetéstől kísérve, majd egy közeli székhez tántorog és valósággal belezuhan.

- Amikor megláttalak, azt hittem, a Byakuganod elveszítése a legnagyobb problémád jelenleg... De amikor levetkőztettelek, rájöttem, hogy sokkal nagyobb átok az, amit a szemedért cserébe kaptál. Ami a nyakadon van...

Rövid szünetet tart, miközben a mellette lévő asztalról elvesz egy kézitükröt, és Emi felé csúsztatja azt a földön.

- Az nem közönséges harapás. Hanem egy pecsét. Egy rendkívül aljas, bonyolult és erős pecsét. Biztos van mód a megtörésére... De az meghaladja az én tudásomat. Csak két ember képes ilyesmire a Shinobi Világban. Ha embernek lehet őket nevezni egyáltalán... A kígyókhoz talán közelebb állnak. Az egyik a Shodai Otokage. A másik, pedig a Nidaime. Ők pedig aligha lesznek segítőkészek, hisz pont ezáltal kötik magukhoz azokat, akiket a szolgálatukba akarnak állítani. Az alapján, amit az emlékeidben láttam, csakis Orochimaru, a Legendás Sannin egyike lehetett az, aki az Átokbillogot elhelyezte rajtad. Szívesen mondanék még többet is, de talán... Nem ártana felöltöznöd. Akadt egy kis közönségünk.

Int ametiszt tekintetével a falban keletkezett lyuk felé, ahol féltucatnyi, vérző orrú kamaszfiú lökdösi egymást a hasadéknál kémlelve a még mindig meztelen Emit.

//A több hónapos késésért a Ninja Tanács nevében 20 chakra fájdalomdíjban részesülsz, elnézésed kérjük amiért ilyen sokáig váratott magára ez a poszt.//

**Hyuuga Emiko** Vas. Márc. 18 2018, 21:04

[Hidan]

- Ami azt illeti, tudnék egyet s mást mesélni a múltról. Vagyis inkább az örökségről.
Fejét kissé elfordította, ám kezét még mindig a sebén tartotta, minta próbálta volna eltitkolni, hogy valami lenne a nyakán.
- Egyébként gratulálok az új munkádhoz - tette hozzá Emi.
Utána szép csendben tűrte, hogy Haruka utasítsa. Most se ereje, se kedve nem volt szembeszegülni a szőke hajú nővel. Jól tudta, hogy mire képes, a jounin pedig megjárta a poklok poklát ebben a pár napban. Még a kérdésére sem akart válaszolni, a történetét később is el tudja majd mesélni. Ha egyáltalán életben marad addig. A vérveszteség miatt egyre kevésbé tudott koncentrálni, sőt egyáltalán állni. Örült, hogy Haruka kunyhója csupán néhány lépésre volt a gőzfürdőtől.
Még csak pár lépés és végre elengedheti magát valamennyire. Gyors pillantást vetett gyógyítójára, aztán felfeküdt az ágyra. Megígérte magának, hogy bármiféle hang nélkül fogja ezt átvészelni. Bármennyire is kedve lett volna ordítani egy nagyot, mégsem tette. Bal szemének helye egyre jobban lüktetett, viszont szép lassan a nyakán lévő seb kezdte átvenni az első helyet a fájdalmas sérülések között. Tudta nagyon jól, hogy a nő meg fogja látni, mi történt ott. Valamiért titkolta volna az egészet, ha lett volna rá lehetősége, azon nyomban kivágta volna azt a részt a húsából. Nem tudta biztosan, milyen sérülést szenvedett ott el, többszöri vizsgálatra is harapásnak tűnt. A levegőt még mindig szaporán kapkodta, egyelőre képtelen volt megnyugodni.
A segítség valami furcsa lötty képében érkezett, amit Haruka csurgatott az edénybe.
- Jól van, rád bízom magam - válaszolta Emiko, majd szinte egy húzásra megitta a máktejet. A lila szempárra megáldott orvos tényleg nem hazudott, a pocsék jelzővel még enyhén fejezte ki magát. A jounin majdnem felpattant a fekhelyéről, pedig ez jelen állapotában lehetetlenségnek bizonyult. A vége majdnem visszajött, úgy kellett megakadályoznia, hogy szájából kifolyjon. Az elalvás ellen egyre kevésbé tudott küzdeni, pedig akart. Eszméletéhez az utolsó szálig kapaszkodott. Az emlékek még túl frissnek bizonyultak. Amikor utoljára saját akaratán kívül aludt el, a fél Byakuganja bánta.

A rémálomból alig tudott felébredni, már kezdte azt hinni, hogy az egész valóban megtörténik. De Haruka sosem árulná el, túlságosan sok közös vonásuk volt. Küszködött, hogy a felszínen maradjon, már-már úgy érezte mintha fuldokolna.
- Akkor sem fogok sikítani, hallod!? - üvöltötte a bele a világba. Vagyis csak azt hitte, hogy ezt kiáltja. Ajkain igazából teljesen más szaladt ki, az amit úgy próbált tagadni.
Az álom, vagy látomás véget ért, a sebe pedig még annál is jobban fájt, mint amire emlékezett. Ekkor szabadult el a pokol, amit ő maga engedett szabadjára.

Kitépem a szárnyait, úgysem kell már neki!
Legyek erős, ugyan már!? Mit tudhat ő?
Nem akarok erős lenni.
Vajon, ha megölöm, jobban leszek? Mindjárt kiderül.
Neeee!!! Ezt nem akarom!
Ó, dehogynem! Igazán élvezem.
Kit akarok becsapni? Ez olyan jó érzés.
A hatalom, az új erő. Átjárja mindenem.
Már nem is fáj, sokkal jobb.
Állj!
Csak egy kicsi hiányzik. Mindjárt megvan a szuka.
Azt hittem, ez átok, de inkább áldás.
Eddig menekültem, most már nem muszáj.
Haruka, sajnálom...
Mit áltatom magam, hiszen nem is sajnálom!
Olyan jó érzés, még, még!
Hiába nyomsz le a földre, akkor is felkelek!
Megöllek, megöllek, megöllek!
A kezeim közt voltál, nem hagylak kicsúszni innét!
Nem vagy te angyal és mindjárt megfosztalak a szárnyaidtól!
Ó, ez az érzés semmihez sem fogható!
Segítség... valaki segítsen...

Emiko a földön tért magához. A jobb szó, hogy visszahúzták a sötétségből. A még megmaradt szeme egyre jobban kitisztult, látta a széken görnyedő Harukát.
- Én... - csak ennyit tudott mondani. Most esett le neki igazán, hogy mit tett az elmúlt percekben. Ha valaki olyannal találkozott volna, aki nem tudná ezt kezelni, lehet most teljesen más végkifejletet látna maga előtt. Lélegzete egy pillanatra a torkán akadt.
Felvette a földről a kézitükröt, ami a szőke hajú kunoichi csúsztatott oda neki. Megpróbálta a lehető legjobb szöget megtalálni, hogy lássa mi van a nyakán. Három, kissé görbített vékony vonal éktelenkedett a nyakán, egyelőre mást nem látott. Halványan derengett neki, hogy néhány perccel ezelőtt majdnem az egész testét behálóztak a jelek.
- Orochimaru - ízlelgette a nevét. Megtudta hát, mégis hogy hívják azt a szörnyeteget, aki ezt tette vele. Egész végig rossz döntéseket hozott, ezeknek pedig most kellett elviselnie a következményeit.
*Miért követtem őt? Ha egyszerűen tovább állok, mindez nem történik meg.* Gondolatait Haruka újabb mondandója szakította félbe. Amikor felhívta a figyelmet, hogy akadt egy kis közönségük, a Hyuuga lány a lyuk felé fordította arcát. Még mindig meztelen volt, a fiúk legnagyobb örömére.
Gyors léptekkel távolodott el a nyílástól, nehogy még ennél is több tekintetet kezdjen el vonzani. A ruhái véresek lettek a korábbi harcoktól, némelyik elszakadt, míg mást ő maga tépett el korábban, hogy bekötözze sebeit. Szerencsére mindig tartott magánál váltás öltözéket, elpecsételve egyik tekercsében.
- Mit akarhat tőlem Orochimaru? - tette fel a kérdést. - Az egyik szememet megszerezte, azt hittem ez bőven elég lesz. Amikor azt mondta, vissza fogok menni, nem hittem, hogy ilyesmi miatt. Még soha nem éreztem ilyesmit, teljesen elvesztettem az irányítást - fordította el arcát Emi.
- Haruka, sajnálom, az nem én voltam!
*Vagy mégis?* Tette hozzá magában a kérdést.

//Köszönöm a chakrát és a részletes leírást. Úgy gondoltam jobb lesz, ha csak egy kis belső monológot adok hozzá.//

Hidan Pént. Május 25 2018, 09:46

- Hát persze hogy nem Emiko!

Válaszolja Haruka tőle szokatlan megindultsággal, miközben egy csitítón karijai közé zárja a fiatalabb lányt. Amikor kibontakozik az ölelésből, komoly tekintettel kezd bele a magyarázatba:

- Senki sem ismeri Orochimaru tetteinek pontos indokát és mibenlétét, így csak az általam hallott pletykákra és a saját fantáziámra alapozhatok. A Kígyó akkor helyezte el a billogot rajtad, amikor kudarcot vallott a másik szemed elvételében. Megpróbálhatott volna megölni, de ő mégis inkább ezt a megoldást választotta... Nyilvánvalóan azért, mert rajta és a tanítványán kívül feltehetően senki sincs a világon, aki feloldhatná a téged kísértő átkot.

A szőke kunoichi beszéd közben egy ládában kezd el kotorászni, majd egy függönyszerű drapériát, pár szöget és egy kalapácsot halász elő belőle. A kunyhó falán esett hasadáshoz sétál, pár sürgető mozdulattal elhessegeti a még mindig bámészkodó gyerekeket, majd elkezdi kigöngyölni a széles vászondarabot és felszögeli a falra, pont úgy, hogy eltakarja a nyílást.

- Amúgy is akartam már egy extra ajtót, eggyel olyan snassz volt ez a házikó... Szóval ott tartottam, hogy Orochimaru, ahogy ki is jelentette, azt várja hogy visszatérsz hozzá. Valószínűleg azért, mert úgy gondolja, egyedül képtelen leszel megbirkózni a Juuinjutsuval. Csak reménykedni tudok, hogy van más megoldás. Arra, hogy miért akar téged életben, és miért akarja, hogy felkeresd, két magyarázat lehet. Az egyik, hogy a másik Byakuganodra fáj a foga. A másik pedig az, hogy használható bábot lát benned, akit kénye-kedvére zsarolhat az ördögi tervei elérése érdekében. Talán felkínálja, hogy visszaadja a szemed, talán azt, hogy megszabadít az Átokpecséttől, talán valami egészen más. Akármelyik is legyen, a lényeget a saját károdon tapasztalhattad meg: bármilyen szívességet, amit ő kínál, kamatostul hajt be azokon, akiknek segítséget kínál.

Miután Haruka végzett az új függöny felapplikálásával, ismét visszatámolyog iménti székéhez és visszahuppan rá, s egy másikkal kínálja a Hyuugát is.

- Azonban nem az a fontos, hogy mit akar Orochimaru. Hanem hogy hogyan akarod átvészelni az elkövetkező időszakot. A Negyedik Shinobi Világháború klimaxához érkezett, az országok belefáradtak a hadakozásba. A béke persze jól hangzik, csakhogy amikor a rejtekfalvak nincsenek elfoglalva egymás leigázásával, elpusztításával, sokkal több idejük marad a magunkfajta szabad lelkek üldözésére. Jegyezd meg Emi: ez a világ nem tűri meg a szuverén embereket. Ha a shinobik sorra ráébrednének, hogy valójában a falvaknak van szüksége rájuk, nem pedig fordítva, az egész kizsákmányoláson alapuló rendszerük úgy dőlne össze, mint a kártyavár. Ezért irtják tűzzel-vassal azokat a ninjákat, akik köszönik szépen, nem kérnek ebből a cirkuszból.

Közli fáradt sóhajjal a holdfalusi renegát. Sokat látott ametiszt szemének búskomoran csillanó bölcsessége rácáfol fiatalos arcéleire, mintha valójában sokkal idősebb lenne annál, mint amilyennek kinéz.

- De ne hagyd, hogy egy vénlány picsogása elterelje a figyelmed a valós problémáról, amivel szembenézel. El kell döntened, mit akarsz kezdeni a sorsoddal. Talán valóban nincs más megoldás, minthogy visszatérj a Fehér Kígyóhoz... De csak akkor, ha már minden mást megpróbáltál. Meg kell tanulnod úrrá lenni az akaratodon élősködő billogon, hacsak nem akarod, hogy a mostani eset megismétlődjön a jövőben. Nem csak civilek, ártatlanok halála száradhat a lelkeden, de könnyen a saját vesztedbe is sodorhat ez a bélyeg, ha rosszkor és rossz helyen tör elő belőled a fenevad. Biztosan nem lesz könnyű... De biztosíthatlak, hogy nem lehetetlen irányítani az átkot. Hallottam egy konohai kunoichiről, Orochimaru volt tanítványáról, aki saját erejéből és egyedül tanulta meg irányítani a Kígyó erejét, miután az magára hagyta őt. Ha neki sikerült, neked is menni fog.

//10 chakrát írok fel a késésért, elnézésedet kérem érte. Ja és jó lett az új avatárod Smile

//

**Hyuuga Emiko** Vas. Jún. 10 2018, 19:09

Emiko kissé idegesen figyelte szőke hajú megmentője mozdulatait. Bár csak jobb szemével látta a körülötte történő eseményeket, bőven elég volt ahhoz, hogy emlékeztesse a percekkel ezelőtt történetekre. Haruka mintha sokkal könnyedebben vette volna az egészet, még vicces is csinált a Hyuuga tombolásából. Amikor meghallotta a részleteket a Juuinjutsuról, egész testében megremegett. Egy pillanatig tartott az egész, mégis utána az érzésem nem akarta ereszteni a markából. Kívülről viszonylag nyugodtan tűnt, kissé fáradtnak és elgyötörtnek, bensője mégsem tudott lenyugodni. Gerince mentén végigfutott a hideg Orochimaru nevének említésekor.
- Tudod, amikor csak úgy elengedett, éreztem hogy valami nincs rendben. Súlyos sérüléseket szenvedtem, könnyedén utánam jöhetett volna, mégse tette. De ezek szerint jó oka volt rá. Akar tőlem valamit, és bármi is legyen az, biztosan nem valami apró szívesség - hangja elcsuklott a mondandója végén.
Jobban belegondolva, már rögtön az elején nem kellett volna elfogadnia a meghívást. Túl gyanúsnak tűnt, hogy valaki az erdőben egy olyan bunkert készítsen, mint amiben a jounin eltöltött egy éjszakát. Ha nem lett volna olyan kimerült, biztosan nem fogadja el a meghívást. Utólag persze könnyen okoskodott, a baj megtörtént, vagyis innen kellett talpra állnia. Már ha egyáltalán sikerülni fog neki.
Sóhajtott egy nagyot, majd lehuppant a székbe, amivel Haruka kínálta. Az előző kis mutatványa után még inkább fáradtnak érezte magát, mint korábban. Kezét önkéntelenül is nyakához emelte, ahol az Átokbillogot sejtette. Néhány pillanatra nézte csak meg a tükör segítségével, ám ennyi bőven elég volt belőle. Megmasszírozta a bőrét, mintha attól eltűnt volna az egész, ő pedig végre fellégezhet, hogy mindez csak egy rémálom volt. Viszont nagyon kellett csalódnia. A lila szempárral megáldott kunoichi tovább beszélt, átadta legjobb tudását Emikonak, hogy minél jobban fel tudjon készülni az előtte álló nehéz időszakra.
*Csak a legvégső esetben fogok visszatérni hozzá, ha már mindent megpróbáltam. Még egyszer nem akarom keresztezni az útját. A másik Kígyóval jobban jártam, ő csak egy falu lerombolásához használt fel. De legalább a lábamat helyrehozta.* Ezeket egyelőre nem merte hangosan kimondani. Haruka szintén hajlott rá, hogy a Hyuuga csak végső esetben keresse fel újra Orochimarut.
- Az az igazság, hogy ebben egyedül maradtam - szólalt meg végre Emiko. - Szökött ninjaként senki sem segítene rajtam, legfeljebb valami még rosszabb szívességért cserébe. Ráadásul a Hyuuga klán tagja vagyok, a Byakuganom amúgy is célpont. Ezt az egyet pedig szeretném megtartani - nevette el magát a kunoichi. Csakhogy ebben az összes keserűsége gyűlt össze, nem pedig vidámsága.
Arcát kezébe temette és kissé lejjebb csúszott a széken. Megígértette saját magával, hogy nem fog összeomlani, még a legrosszabb helyzetben sem. Igyekezett magát tartani ehhez, bár egyre kevésbé sikerült neki. Ha nem is világ súlya nehezedett rá, egyre kevésbé látott arra esélyt, hogy kimásszon a gödörből, amibe belecsúszott. Még egy percig sem tartott ez a kis közjátéka, máris visszaállt minden a normálisabb helyzetbe.
- A legrosszabb, hogy lelepleződtem. Mielőtt Orochimaru elfogott, belefutottam egy Tűz Szövetségi csapatba. Főként geninekből állt, ők nem is zavartak túl sok vizet. Viszont a jounin felismert, túlságosan sokat támaszkodtam a Byakuganom erejére, hogy elkerüljem a támadásokat. Végül elég érdekesen alakult a végkimenetel, talán sikerült egy szövetségest találnom. Amikor lehetőségem adódott rá, nem öltem meg a ninját. Utána kiderült, ez egy teszt volt és úgy tűnt átmentem. Viszont most, hogy vége a háborúnak talán másképp állna hozzám. Pont emiatt meg se fordult a fejemben, hogy attól a shinobitól kérjek segítséget. Igazad van, amikor a nemzetek nem azzal vannak elfoglalva, hogy egymás torkának essenek, elkezdik levadászni a szökött ninjákat. Azt hiszem egy időre meg kell húznom magam valahol. A rosszban van valami jó is, a határokat kevésbé őrzik, könnyebben tudok majd az országok között mozogni.
Eldöntötte tehát, egyedül fog szembenézni azzal, ami vár rá. Nehéz útnak ígérkezik, de ha eddig túlélte, nem most fogja eldobni magától az életet.

//Semmi gond, mostanság nekem sincs annyi időm írni, mint szeretném! Köszi! Smile

//

Hidan Szer. Júl. 25 2018, 10:25

- Na egyedül azért nem... Elvégre van egy őrangyalod.
Válaszolja méltatlankodón lebiggyesztett ajkakkal Haruka, megjátszott sértettséggel.
- Azonban attól tartok, valóban nem tarthatok veled. Az ittenieknek szüksége van rám, s bár ezt nehéz magamnak bevallanom, de nekem is rájuk... Ezekben a földművesnépekben van valami letisztult egyszerűség, ami azokra az időkre emlékeztet, amikor még én is inkább ember voltam, mint kunoichi... Vagy épp angyal.
Fűzi hozzá az utóbbit egy hamis félmosollyal kísérve.
- Ha a helyedben lennék, én sem nagyon alapoznék a levélfalusi fickó segítőkészségére. Egy dolog az istenháta mögött irgalmat tanúsítani egy szökött kunoichi iránt, ahol nem figyelnek árgus szemek mindenhonnan, és megint egy másik akkor, amikor a saját faluddal és társaiddal kell szembemenned, csak hogy egy idegen, külhoni lány ügyében járj el. Persze nem lehetetlen, hogy valóban segítene, a konohaiak kifejezetten szentimentális népség tudnak lenni, de... Ne feledd el, hogy Shimura Danzou a Hokage jelenleg. Nem éppen a könyörületéről híresült el a pali az utóbbi években. Báár... Neki is csak egy szeme van. Lehet mégiscsak jól kijönnétek egymással!
Halkan felkuncog saját, rosszmájú viccén, miközben ismét feláll a székéről, hogy begyújtson a kályhába, és előhalásszon egy teáskannát. Úgy látszik képtelen három percnél tovább együltő helyében maradni.
- Azonban akárhova is szándékozol menni Emiko, ilyen állapotban nem engedhetlek sehova! Legyen az a valahol itt, ebben a faluban úgysem keresne senki téged. Az itteniek megbízható emberek, nem fognak kiadni senkinek, pláne ha nem is tudják, hogy lenne miért. Ha maradsz egy pár napot, talán még a pecsétedről is sikerül megtudnunk egyet, s mást. Na meg... Jobb ha a közeledben vagyok, ha máskor is eluralkodna rajtad ez a... Valami. Nos, mit szólsz?

//Bocsi a rövid posztért, innentől próbálunk majd nagyobb lépésekben haladni. Amennyiben Emi elfogadja Haruka ajánlatát, nyugodtan írhatsz egy nagyobb szösszenetet a lábadozás, stb napjairól. Nem kell élményhosszúságúnak lennie, de ha szeretnéd, lehet nagyobb lélegzetvételű is. A D szintű tanulást, amiről beszéltünk, szintén magában foglalhatja, ha szeretnéd, persze akkor egy kicsivel hosszabb posztot várok. Le is mesélhetem külön, de gondoltam így gyorsabb. Harukát természetesen irányíthatod, elvégre a Te NJK-d. Odáig írd meg légyszíves, hogy mit csinál Emi, merre megy, miután elbúcsúzik Harukától, onnan folytatjuk. 10 chakra.//

**Hyuuga Emiko** Szer. Szept. 12 2018, 22:41

//Nagyjából visszatért az írási kedvem és van is ötletem a poszt megírására, úgyhogy itt vagyok. Smile

//

- Azt hiszem egy pár nap nem árthat - válaszolta a Hyuuga, miközben próbált némileg vidámabb arckifejezést magára ölteni. Az elmúlt időszak elég mély nyomot hagyott benne. Annak azért örült, hogy Haruka támogatja és segített rajta, viszont úgy érezte, a lehető leghamarabb tovább kell állnia.
*Se Haruka, se a falu lakói miatt nem aggódom, biztonságban vagyok egyelőre. Sokkal inkább az aggaszt, mi lesz ha legközelebb nem tudok leállni. Vagy Haruka túl későn lép közbe és már menthetetlen leszek.* Újfent hideg érzés futott végig a gerince mentén, ám igyekezett elrejteni.
*Igaza van, Konohába nem mehetek. Ráadásul a másik szökött Hyuugát, Aikant elfogták, ezentúl még óvatosabbnak kell lennem.*
- Egyébként meggyőztél, a Tűz országát egyelőre el fogom kerülni. Korábban is sikerült, nem túl nagy művészet - erre a mondatra kissé megrántotta a vállát. - Többé nem sodorhatok veszélybe senkit a butaságaim miatt. Ez rád is igaz Haruka.
Korábban ezt az egész vándor, majd szökött ninja dolgot valamiféle kalandnak fogta fel. Mindig is túlságosan megkérdőjelezte a rendszert, valódi származása pedig csak újabb fa volt a tűzre. Már csak jobb szeme adta tudatára a világnak, mégis miféle érzelmek dúlnak benne, viszont a szőke hajú kunoichi mindent pontosan látott. Emiko gyorsan feladta, hogy a rossz emlékeket egy fal mögé tolja és elzárja a világ, vagy inkább saját maga elől.
- Eddig is veszélyesnek gondoltak, mert a szökött ninják már csak ilyenek. Kíváncsi vagyok, ha úgy láttak volna, ahogy az előbb kinéztem, mit reagáltak volna.
Keserűen kacagott fel, ám jelenleg maga sem tudta eldönteni, mit akar vagy kéne éreznie. Félelmet, haragot, megkönnyebbülést, szomorúságot, esetleg örömet?

A kunyhót nem igazát akarta elhagyni, hiszen szép kis műsort adott elő pár órával ezelőtt. A függöny miatt ugyan már nem láttak be, mégis a kunoichi mindig figyelő tekinteteket érzett a hátán.
*Nem hibáztatom őket, az angyal után az szörnyeteg is megérkezett a faluba.* Futott át agyán a gondolat.
Tudta, hogy előbb-utóbb ki fog lépni a kunyhóból, de ezt a döntést nem siette el. Csak remélni tudta, hogy Orochimaru nem fogja ide követni. Nyilván számított rá, hogy hamarosan vissza fog térni hozzá, amikor már túlságosan eluralkodott rajta az Átokpecsét. Emiko megfogadta, hogy nem tesz ekkora szívességet annak a kígyónak. Az elkövetkezendő 2-3 napra azt tervezte, hogy csendesen meghúzódik Haruka szállásán, amíg jobban nem lesz, aztán szépen tovább áll. A lila szempárral megáldott hölgynek azonban más tervei voltak. Korábban már a jounin tudtára adta, szeretne neki segíteni, ez viszont együtt járt azzal, hogy nem hagyta békén.
Miután Emikor pihent egy kicsit, a szőke hajú kunoichi befogta némi ház körüli teendőre. Ezt persze nem igazán díjazta a szökött ninja, ám nem maradt túl sok választása. Haruka ezzel akarta némileg elterelni a figyelmét. Az angyal tisztában volt vele, hogy ez csak ideig-óráig fog működni, ám mégis megpróbálta. Valamennyire sikerrel járt, a Hyuuga lány néha úgy érezte, megint néhány normális percet. Aztán a nyakán lévő Átokbillog gondoskodott róla, hogy visszazökkenjen a valóságba. Semmi komolyabb baj nem történt, a pecsét nem terjedt szét a testén, csupán a belé hasító fájdalom zavarta meg néha. Persze ez is éppen eléggé bosszantotta.
- Ez az izé legalább egy napot adhatna nekem, talán így könnyebben szoknám meg. De az is lehet, hogy egy idő után már észre sem fogom venni ezeket.
*Na persze, kit akarok becsapni!?* Tette hozzá magában.

Az ereje szép lassan kezdett visszatérni. A mozdulatai egyre kifinomultabbá és gyakorlottabbá váltak. Persze a testét továbbra sem erőltethette igazán. Haruka sem hagyta, hogy keményebben kezdjen edzeni. Hiába próbálta kerülni a falusiak társaságát, néha parancsba kapta, hogy menjen ki közéjük. Régóta nem vette őt körül ennyi ember, kicsit kényelmetlenül érezte magát. Ilyenkor mindig elrejtette a nyakán éktelenkedő Átokpecsétet és bal szeme helyére kendőt kötött. A szőke hölgyet nem igazán zavarta üresen tátongó szemgödre, viszont a többiekkel inkább nem kockáztatott, pláne a gyerekekkel.
A vízhordást megkapta, mert ezzel fokozatosan szoktathatta hozzá a testét a nagyobb megerőltetéshez. A pecsét ritkábban zavarta meg nyugalmas óráit, ám Emi sosem feledkezett meg róla. Még, ha kezdte is megszokni, nem tudta elfelejteni a történteket. Éjszaka gyakran riadt fel, álmaiban sárga kígyószemeket látott. Olyankor a fájdalom is előtört, mintha az alvó állapot hagyta volna előtörni a romlottságot, amit az Átokbillog hordozott.
*Egy idő után már úgyis olyan fáradt leszek, hogy összeesek és semmiről nem fogok tudni.* Töprengett el, miközben a kunyhó mennyezetét nézte. Érezte, hogy álmos, mégse tudott visszaaludni. Haruka csendesen szuszogott, nem ébredt fel. A sötétben is jól kivehette aranyszín hajzuhatagát.
*Szívesen maradnék, jól érzem itt magam. Viszont könnyen bajt hozhatok ezekre az emberekre, ezt pedig nem akarom. Két napja vagyok itt, a rosszabb állapotban lévő sérüléseim lassan meggyógyulnak, úgyhogy ha holnap nem is, utána elindulok valamerre. Még nem tudom hova, majd út közben kitalálom. Mellesleg a háború végeztével könnyebben szökhetek át a Fagy országába, onnan pedig egyszerűbb lesz új utat találnom.*
Szép lassan ismét elnyomta az álom, pedig nem gondolta volna, hogy ez lehetséges lesz. Testének szüksége volt a pihenésre, és itt legalább nem kellett minden apró neszre figyelnie.

Másnap reggel viszonylag korán kelt fel, a Nap éppen csak felbukkant, hogy rózsaszínes-vörösre fesse az égboltot keleten.
- Jó reggelt! - köszönt Harukának, majd utána vette észre, hogy a kunoichi eltűnt. A Hyuuga azonnal felpattant fekhelyéről és körbenézett. Nem hitte volna, hogy a lila lélektükrökkel megáldott nő csak így itt hagyja egyedül. Főleg ilyen állapotban, amikor nagyon is számított a felügyelet. Ekkor lépett be az ajtón a másik elveszett lélek.
- Á, azt hittem még egy pár órát aludni fogsz! - csodálkozott el a szőke hajú shinobi. - Na, nem is baj, van egy kis meglepetésem a számodra. Szépen javul az állapotod és gondoltam egy új technika még többet fog segíteni. Amióta Orochimaru elhelyezte rajtad az Átokpecsétet, ha jól sejtem nem használtál semmilyen jutsut.
Emiko erre csak bólintott, a másik nő olyan gyorsan mondott el mindent, hogy nem volt más lehetősége a reagálásra.
- Nem kell semmi komolyra gondolni, egy Taijutsura esett a választásom, ha már úgyis az áll hozzád a legközelebb. A technika neve a Kyaku Kyaku. Annyiból áll az egész, hogy meg kell tanulnod páros lábbal megrúgni az ellenfelet és úgy visszaérkezni a földre, hogy ne ess a hátsódra - a mondat végén elvigyorodott és még kacsintott is egyet. - Reggeli után elkezdjük az edzést - tette még hozzá.
Valóban, egy kiadós reggeli és utána Haruka a falu szélére vezette Emikot. Jobbnak látta, ha elvonulnak a kíváncsi szemek elől, és így talán a Hyuuga lány is bátrabban fogja használni ninja képességeit.
- Ott van az a vastag törzsű fa - mutatott rá a majd gyakorló bábuként szolgáló növényre. - Mivel nem a pusztításra megy rá a technika, ki fogja bírni a gyakorlást. Megmutatom.
Könnyed léptekkel termett a fánál, aztán nekilátott a jutsunak. A szőke hajú kunoichi lendületet vett és elrugaszkodott a földtől mindkét lábával. Megcálozta a fásszárút, majd pedig mindkét talpával egy erős, mégis kecses rúgást vitt be. A földre ugyan úgy érkezett le, mint ahogy az egész mozgássorozat elkezdődött.
- Ez lenne a lényeg. Ahogy már korábban említettem, a visszaérkezést kell többször gyakorolni, mert ha kibillensz az egyensúlyodból, ugyan olyan kiszolgáltatott helyzetben leszel, mint akit megtámadtál. Az állóképességed megvan hozzá, azzal nem lesz gond. Itt pedig a többiektől sem kell tartanod, ritkán járnak errefelé, nyugodtan gyakorolhatsz. Gondolj erre úgy, mintha a felépülésed fontos része lenne.

Emi nekilátott a feladatnak, mert tényleg ráfért egy kis gyakorlás és tanulás, mert így könnyebben felejtette el a történteket. Vett egy kis lendületet, majd mindkét lábával rúgást indított a fa felé. Szépen bevitte a mozdulatsort, ám amikor vissza kellett volna érkeznie a talajra, pont az történt, amire Haruka figyelmeztette. A szőke hajú kunoichi halk kacajt ejtett el, amikor a Hyuuga a nemesebbik felén landolt.
- Tényleg nehezebb a befejezés, mint ahogy elsőre tűnik - motyogta, miközben feltápászkodott. Semmi baja nem lett, igazából csak a büszkesége sérült kissé.
Újból nekifutott, ám ezúttal egy lábbal rúgott, hogy érezze a visszaérkezés pillanatát. Persze így könnyebb dolga volt, hiszen a másik lábával csak vissza kellett érkeznie. Egy párszor még ezt az egyszerűbb módot használta, hogy jobban ráérezzen a mozdulatsorra. Váltogatta, hogy melyik lábával rúgott és melyikkel érkezett a földre. Így legalább egyformán terhelte mindkét lábát.
Egy idő után kezdett ráérezni a folyamatra, tehát úgy döntött, ideje nehezíteni a dolgon. A páros lábban rúgással még mindig semmi problémája nem volt, viszont a leérkezés továbbra sem ment úgy, ahogy eltervezte.
- Amikor beviszed a támadást, használd ki, hogy te is kapsz némi visszarúgást! Azzal tudod jobb landoló helyzetbe hozni magad. Persze élő emberen máshogy fog működni, de egyelőre ennél tanuld meg jól - látta el némi tanáccsal Haruka a jounint.
A halványlila szemű kunoichi bólintott, hogy megértette. Sejtette, hogy ezzel tudja majd korrigálni a visszaérkezést, de jól esett a megerősítést a tanítójától. Amikor mindkét talpa hozzáért a fa törzséhez, vagyis bevitte a rúgást, testét igyekezett olyan helyzetbe hozni, hogy megfelelően érjen talajt. A landolás nem volt tökéletesen, azonban már nem terült el úgy a földön, mint korábban. Folyamatosan ismételte a mozdulatsort, mert tudta, hogy gyakorlással fog előrébb jutni. A fáról már kezdett lejönni a kérge a sok rugdosástól, de így legalább látszott, hogy a Hyuuga lány egyre jobban belejön.
Egyszer csak váratlan dolog történt, pont amikor elemelkedett volna a földről, a nyakán lévő Átokpecsét ismét jelezni kívánta, hogy ott van Emi testén. A fájdalom pillanatok alatt járta át a környező szöveteket, a kunoichi egyből oda kapott.
*Huh... pedig csak minimálisan használtam a chakrámat és ez nem Ninjutsu. Talán néha minden óvintézkedés ellenére előtör.*
Haruka azonnal oda futott és megvizsgálta a jelet. Semmi nem utalt arra, hogy aktiválódni készülne, tehát megnyugodhatott.
- Előfordulhat, hogy nem áll még készen a tested ennyi igénybevételre. Pihenj egy kicsit, egész délelőtt ezt gyakoroltad!
- Rendben, már amúgy is kezdtem unni a sok esést - válaszolt kissé elmosolyodva a Hyuuga.
Negyed óra szünet után folytatódhatott tovább a mozdulatsor ismétlése. A kezdés és a rúgás már jól ment, sőt utóbbiba egyre több energiát fektetett a szökött ninja. Már rájött, mennyire kell a levegőben korrigálnia a testét, hogy simán földet érjen. Egyre jobban ment neki. Persze a gyakorlás még hátra volt, tehát elkezdte ismételni. Szépen ékezett vissza a földre a rúgások után, vagyis megtanulta a technikát.
- Rendben van, azt hiszem hivatalosan is kimondhatom, hogy elsajátítottad a Kyaku Kyaku nevű technikát. A Taijutsura való fogékonyságod és az erőnléted miatt nem hittem, hogy komolyabb problémába fogsz ütközni. Gratulálok!

Visszamentek a faluba, ahol megebédeltek. A délután nagy része eseménytelenül telt. Emiko egyre inkább megbarátkozott a falusiakkal, bár továbbra is azt tervezte, hogy amilyen hamar csak tud, elhagyja ezt a helyet. Segített Harukának néhány dologban, még az egyik gyógyításnál is jelen volt, mert a szőke hajú angyal nem tudta egyedül megoldani. Persze megkérhetett volna valakit a faluból, mégis Emiko mellett döntött.
Még mielőtt besötétedett, a Hyuuga összepakolta a cuccait és lepecsételte a tekercsekbe, amit nem akart már használni. Az éjszaka ismét többször felébredt, ám most viszonylag gyorsan visszaaludt. Az Átokpecsét a nap többi részében békén hagyta, kicsit megnyugodhatott. Reggel elmondta Harukának, hogy tovább áll, elhagyja a Villámok országát és elindul valamerre a nagyvilágban.
- Köszönöm, hogy itt maradhattam pár napig, sokat jelent nekem! - meghajolt őrangyala előtt. Szívesen maradt volna még, de hozzászokott a folytonos vándorláshoz. A falusiak nem adták volna fel, ám Harukával ellentétben neki nem sok hasznát vették volna. Senki sem tévedt erre, vagyis a shinobi szolgálatait sem tudta volna felajánlani. Meg aztán elég embert sodort már veszélybe a kis kalandjai miatt.
- Semmivel nem tudlak marasztalni? - érdeklődött a nő, miközben ametiszt szempárja egy percre sem tévedt el Emiről.
- Eldöntöttem és tartom magam a tervemhez.
Próbált semleges arcot mutatni, ám a megmaradt szeme mégis elárulta valódi érzéseit. Egyszer csak Haruka ott termett néhány centire előtte és arca egészen közel volt. Emikonak ideje sem volt semmit reagálni, amikor a szőke hajú nő ajkai az övére tapadtak. Miután megtörtént a csók, a barna hajú jounin kissé meglepődött.
- Csak elővigyázatosság. Mintha az Átokpecsét aktiválódni készült volna - kacsintott Haruka.
A Hyuuga még ott töltötte a reggelit, utána elindult délnek, a Fagy országa felé.

**Kenshiro Karu** Hétf. Feb. 18 2019, 18:55

// Kitsune Haruka //

Chizune válasza egyszerre ijesztett meg és végül hozta el a mennyországot számomra. Tudom, hogy a lány kevésbé érzelmes típus mint én, de azt hittem, hogy ettől azért nagyobb hatást váltok ki, azonban az arcán átsuhanó érzelmek azt sejtették, hogy bármennyire is szeretne, most már nem tud uralkodni magán. Én meghoztam a döntésem, a döntésem amivel végre oldalt és kötődést választottam. Én nem hagytam a lelkemet a sötétségben ragadni és a lány segítségével végre kiléptem a fényre. Úgy érzem, hogy ehhez kellett két személy is az életemben, de végül megtörtént. Fel kell azonban azt is fognom, hogy mostantól érte is felelős vagyok. Most már nem csak a saját, vagy a Nibi tetteiért kell felelősséget vállalnom, hanem Chizune mellett is minden esetben ki kell állnom, ugyan úgy, ahogy én is számíthatok rá...
Köszönöm! Viszont várjuk azért ki ennek a kijelentésnek a végét Nibi! Küldenék egy mosolyt is a bijuunak ezzel a beszólással...
Azt az estét kart karba öltve töltöttük el szerelmemmel a csillagok alatt, végre, kettesben. Kazuya már nem tért vissza, mintha pontosan tisztában lenne vele, hogy mikor kell olajra lépni. Erre az emberre sem haragudhatok, ő az a Kenshiro aki mindig ott volt amikor szükségem volt rá és bár nem árulta el, hogy a nagybátyám évekig, de lehet, hogy jó okkal tette. Van egy olyan sejtésem, hogy tud még valamit amit én nem, de őszintén szólva jelenleg ez sem érdekel, mert ismét jött amikor a segítségét kértem. Ilyen egy valódi szövetséges.
Hosszú út várt ránk, de Chizune elmondása szerint meg kell ismernem a múltját, hogy ki is volt ő valójában. Attól félek, hogy ezt nekem is el kellene játszanom, de lehet azt a Karut jobb lesz ha magam mögött hagyom örök életemre, mert esetleg még egyszer megtalálja az utat a felszínre, akkor mindent és mindenkit elveszítek... Kíváncsi vagyok a lány múltjára. Tudom, hogy Yugitoval volt valamilyen kapcsolata, de így, hogy mondja valóban nem mesélt sokat magáról. Kíváncis vagyok, hogy ha egy ilyen kivételes képességű shinobit ki tudtak képezni Kumogakuréban, akkor vajon hogy kaphattak ekkora pofont Kiri támadásától. Természetesen hallottam én is történetét a Raikage híres önfeláldozásának, de akkor is. Chizune talán egymaga olyan erős, hogy megállítson egy bijuut. Csendben gyalogoltunk már a villámok országának földjén, amikor ismét végig mértem a lányt. Hát el sem tudom képzelni, hogy mekkora szerencsém van... Bombázó, kiemelkedő shinobi és csak az enyém! Nevettem magamban, mikor a lány visszakérdezett megráztam és jókedvűen megfogtam a kezét.
Napokba telt, amíg elértünk az ország egyik eldugott kis falujába. Innen származna Chizune? Érdekes... Nem tudom pontosan, hogy miért hozott ide, de azt sejtem, hogy ő egy teljesen más ember volt, mielőtt erre az útra lépett. Nem tudom, hogy mennyi ármánnyal vagy vérrel fogok találkozni a lány múltjában, egy dolgot viszont tudok. Én őt választottam, legyen bármilyen bűne is és ezt a választást ember vagy isten meg nem másíthatja. A beteges rajongás, ami az utóbbi pár napban már talán Chizunét is idegesíthette talán, már olyan szintre fajult, hogy konkrétan nem hagytam magamtól két méternél messzebb menjen. Mindentől féltettem, és amióta megosztotta velem, hogy elvetélt, azóta ostorozom magam még jobban attól, hogy elváltak útjaink annak idején. Éjszakánként még mindig kísért az érzés, hogy megtudtam a gyerekem soha sem láthatta meg a napvilágot. Azonban belegondolva a mostani helyzetbe, vajon fel tudtuk volna nevelni? Vajon tudtuk volna biztosítani számára azt, ami egy gyereknek muszáj? Elég érettek vagyunk ahhoz, hogy erre a szintre emeljük az életünket? Ha őszintén kellene válaszolnom azt mondanám, hogy én biztosan nem. Valamiért úgy érzem, hogy az utam még közel sem ért el ahhoz az állapothoz, hogy letelepedjek és családot alapítsak. Az pedig milyen élet, amikor a szüleid a világ legkeresettebb szökött ninjái között vannak számon tartva? Kérdések, amikre valószínűleg már sosem fogom megtudni a választ, de örökké kísérteni fognak...
Nagyjából három napunkba telt amíg elértünk ide, és Chizunén észrevettem, hogy egyre idegesebben viselkedik, minél közelebb érünk a helyhez.
- Figyelj csak, biztos vagy benne, hogy ezt most szeretnéd megmutatni? Tudom, hogy azt mondtad, meg kell ismernem a múltad, de ha úgy gondolod és talán jobb neked, megejthetjük később is. Csak annyit szeretnék mondani, hogy mondjál bármit, vagy tegyél bármit, voltál aki voltál, nekem akkor is te maradsz az az ember aki örökké számítani fog! - Azzal megcsókolnám kedvesem kicsit grimaszoló arcát.
- Oh jut eszembe. Tudom, illetve sejtem, hogy szenzor vagy, ezért jó lenne tisztázni, érezted te is, hogy valaki figyelt minket a Gőz országában? Én őszintén szólva nem megéreztem, hanem megláttam, de csak egy pillanatra. Van sejtésed, hogy ki lehet az? Ha az az idióta orvos, akkor még most elkapom és végzek vele, mielőtt még jobban bele tudná ütni az orrát a dolgokba... Nem tudom, hogy bölcs döntés volt-e elengedni élve szerinted?

**Kitsune Haruka** Kedd Feb. 19 2019, 19:17

/ Kenshiro Karu /

~ Ch…arcátlan kölyök. – Mordult a macska, kinek kéksége beborítja lelked sötétjét. Majd kissé hátrálva a rácsok zord hidegségétől, visszavonult saját kis magányába, s hagyta, hogy együtt élvezzétek eme éjszaka csodásan szomorú, s mégis valahol gyönyörű perceit. A csillagok, melyek felettetek ragyogtak , mintha fényükkel csak titeket világítottak volna meg, s mintha a hold is csak nektek tündökölt volna. Mintha minden felhő az égen nektek lejtene táncot, s mintha a fűszálak a tisztáson mint csakis nektek énekelne. A természet, mintha élne…mintha értetek létezve. A boldogság, mely átjár ezen az estén, talán az utolsó morzsa, melyet ajándékba kaptatok… Hiszen tudjuk, ez nem tarthat sokáig… a világ zord, a jelenleg minden erejével rátok támad, minden rejtett zugban keresnek , s kutatnak utánatok, s ti mégis olyan helyre készültök, hol a lányt, kit szeretsz valószínűséggel keresik, vagy ha mást nem jól ismerik… de tényleg csak emiatt, csak ezért….ne lenne szövetségese ott? Vagy van még valaki, aki óvhatja őt ott? Megtudni valaki múltját, lehet veszélyes, lehet érdekes, lehet szomorú, boldog, vagy mogorva…lehet olyan , mit sosem akartál tudni, s lehet olyan mely közelebb hoz egymáshoz…oly sok ember, s oly sok múlt…jelen, s jövő…melyek mégis mind összefonódva várják, hogy kibogozd őket. De melyik szál vezet majd Chizu jövőjéhez? Mely furcsa, vékony, s gyenge szál az, mely őt összeköti….vele…
Kazuya visszatérte nem következett be, s talán furcsa, talán nem…. a semmibe vész, s eltűnik, mintha csak érkezése nem lett volna hasonlóan viharos. De tényleg eltűnne egy szó nélkül? Eltűnne a sötétség leple alatt, kihasználva a pillanatot, amikor figyelmed megtörni látszik, s szemeid képtelenek a körülötted lévőkre figyelni? Vajon tényleg, csak ennyi lenne… eltűnt a semmibe? Kazuya, bár ismered rég, mégis mindig tartogat valami újat, s talán jelenleg sem lesz ez máskép.
Félreeső falu 80842724ec7464e50027bfd9b7bce309

Félreeső falu 80842724ec7464e50027bfd9b7bce309

Az éjnek lassan vége, s a nap első sugarai törik meg az árnyakat, s mintha apró kis porszemet lennének, szöknek át az égbolt határán. A táj lassan leveti fekete köntösét, s fénybe öltözik… indulnotok kell, indulni az útra, melyről nem tudod, meddig tart, vagy hová vezet, s tudod, hogy vele fogsz menni, így talán könnyebb, s a napok elszállnak majd, melyet az állandó utazás terhe nehezít. Napok telnek el, s ahogyan egyre telik az idő, lassan mindketten visszanyeritek önmagatok. Chizune végre az a nő akit eddig ismertél, s te is egyre inkább kezded kiheverni a mögöttetek lévő napok borzalmait, s ismét úgy érezheted élsz, élsz, bár mégis más vagy mint eddig. A gyűlölet kora, mely egykoron énedet uralta, most a végéhez közeleg, s talán egy újkor köszönt majd be… egy kor mely a fénybe vezet…vagy egy kor…mely ismét a sötétbe taszít?
Lassan talán rájöhetsz hová vezethet utatok, s átlépitek a villám földjének határát, ám mégis…ez most nem az a föld, ahol Chizune egykoron élt, nem az a látvány, melyet ő láthatott gyermekként, s mégis, valahol ott rejlik az igazság benne, melyet most talán…te is megláthatsz. Egy kicsiny félreeső faluba érkeztek, hol talán nem érhet el annyira a villám ereje…persze, sosem lehettek elég biztosak. Chizune, s te is, bár nem nagy leplezés, talán jobban járnátok, ha arcotok valamelyest takarásban lenne, még a helyiek előtt is. A falu bár, elszigetelt, megsínylette a történteket, s mintha a romok képeznék most sok-sok ember otthonát, mégis…ha kicsit körbe néztek a faluban, az összefogás, furcsamód elég nagy, s a segítségnyújtás színvonalon felüli, mintha minden lakos egyért küzdene, hogy kicsiny falujuk régi fényében tündökölhessen…de vajon minden emberrel így bánnak? Minden ember egyenlő… vagy csupán azok akik a közösség részei…. mi lehet az olyanokkal, akik újonnan érkeznek ide? Vagy akár itt akarnak maradni? Vajon mennyire befogadó a falu…
Miközben a falut bámultátok, s láttátok, hogyan épül ismét aprócska darabokból újjá… ha partnered arcára nézel Chizune szinte érzelmek nélkül tekintett a falura, s szemléli az embereket, beljebb egyenlőre nem merészkedtek, csupán megfigyeltek, majd pár perc elteltével a lány megszólal.
Félreeső falu 8e8bdcf71b8543834368fc2e8eb55280

Félreeső falu 8e8bdcf71b8543834368fc2e8eb55280

-Menjünk! – Tekintett rád, majd megfogva kezed vonszol tovább a falu szélén, nem érintve annak talaját, s a környező fák megmaradt lombjai között vezet utatok, egészen a falu mögött álló kisebb erdős részhez, melynek közepén egy a többinél furcsább, nagyobb fa állt, melynek levelei között a szikrázó napsütés árnyai cikáztak keresztül, játszva alatta az árnyékok táncával, melyek egy viszonylag nagyobbacska kőre meredtek, sétálva rajta, ahogyan a nap szeli át az eget, vagy ahogyan egy madár szeli át az óceánt…kissé közelebb lépve, egy felirat látható rajta, mely valahogy mintha ismerős lenne… egy név az, melynek bár nem minden része, valamelyest mégis tudat veled némi információt.
„Haranu Aiko” , látható a felirat, melyet láthatóan valahogy, durva módon véstek bele a kőbe, majd lejjebb egy kicsinyke apróbb kőre ismét hasonló betűk rajzolódtak ki, „Haranu Saya” , a szövegek, mintha alig olvashatóak lennének, már, s láthatóan apró kezek vésték bele, talán kővel vagy fával…a kövek mind moszatosak, s porosak. Rég nem járhatott erre senki, aki érdekeltek volna ezek a nevek….vagy azok, kik egykoron hordozták őket. A nevek melyek vajon jelentenek valamit Chizune számára?
Ha felnézel, kicsit odébb, egy régi viskó romjait pillanthatod meg, melyet már megrágott az idő vasfoga, s jól látható rajta, nem a jelenlegi helyzet fenálltával rombolódott le. Már rég ilyen lehet, mégis érintetlen. Jól eldugott helyen, senki nem kereste még. Soha nem volt okuk rá, hogy piszkálják a romot…egy viskó…mégis milyen kincset rejthet bárkinek is? Mit adhatna? De neked…lehet mégis rejteni fog valami, mely egy kincs lehet…de csak számodra…
-Van egy történetem egy nőről. – Vágott bele Chizune, a mesébe, mely talán furcsa módon, mégis elkápráztat, mégis lehangol majd. – Vagyis egész pontosan egy öregasszony volt. Ráncos és vén… - Nézett rád, majd szemeit visszaterelte a táblára. – Tudod Karu, te vagy az egyetlen, aki ezt hallani fogja. Vagyis igazából…nem az egyetlen, de te macska… - Nézett rád félszemmel. – Fogd be a füled!
-Mond Karu? Elmeséljem? Meghallgatnál…de tudd, ezzel önmagam adom neked...

Chizune meséje:

Félreeső falu Be900a389ea243f9df19913de65051e0

Félreeső falu Be900a389ea243f9df19913de65051e0

Egykoron volt egy kislány, aki az esőben kóborolt, valahogyan az erdőbe került, s nem lelte a kiutat. A cseppek csak zuhogtak le a nagy kékségből, s a lány már bőrig ázott, fázva, s dideregve kuporodott egy fa tövében, kicsit odébb az erdő szélén, valahol elveszve. Amikor egy rongyos öregasszony sétált arra, furcsa sötét ruhákban, kendővel a fején, s nagy, nehéznek tűnő batyuval a hátán, s odalépett a gyermekhez… majd így szólt. – Mond gyermekem, mit csinálsz itt egyedül? – Kérdezte, majd a gyermekre mosolygott. Ronda ráncos arcán, a mosoly talán félelmetesnek tűnhetett, mégis a lánynak nem volt választása. – Nem fázol? – Folytatta az asszony, majd megfogta a gyermek hűvös, hófehér kezét, s smaragdzöld szemeibe pillantott. – Gyere! – Mondta, valamilyen megnyugtató melegséggel a hangjával, s a lány utolsó erejével felállt, miközben havas haja minden kis vékonyka szálacskájából apróbb vízcseppek gördültek alá a mélységbe, lemosva a port apró lábairól. Az öregasszony kezei furcsa melegséget árasztottak, s a lány megszorította azt. – Gyere csak, haza megyünk! – Mondta, majd kissé megrántva apró kezét indultak neki a szemerkélő esőben, miközben egy kisebb fa házhoz értek, egy nagy fa tövében, melynek lombjai felfogták az esőcseppek hullását. Hamar beléptek a kunyhóba, s a lányt leültette az egyik sarokba egy székre, majd tüzet gyújtott. – Melegedj meg kicsikém. – Motyogta, miközben ételt kínált a lánynak. – Mond csak mi a neved? – Mondta, válaszra várva.
-C…C…Ciri. – Mondta a lány majd, falni kezdte az ételt.
-Ciri? Mégis ki hallott már ilyen furcsa névről egy ilyen édes gyermeknek… - Mondta, majd tűnődni kezdett. – Legyen a neved mától Chizune… Haranu Chizune. Tudod miért Haranu? – Kérdezte a lányt, ki erre egy fejrázással felelt. – Nos, azért, mert engem is így hívnak. – Mosolyodott el, majd a bejárati ajtó nyikorogni kezdet…s belépett egy…

Chizune meséjét egy ismerős hang szakította meg. Melynek hallatán talán kissé ideges is lehetsz. Mégsem tűnt el? – Karu! – Szólt egy erőteljes hang. - Nézd kit találtam, mióta elindultatok végig a nyomotokban volt, bár tisztes távolból, kisebb fogócska után beadta a derekát.- Jelent meg Kazuya, egy furcsa sötét lepellel takart ember szerű lénnyel a karjaiban, ki valószínűleg eszméletlen volt, legalább is annak tűnve lógott kezei között. Ám ilyen távolságról nem ismered fel, vajon tudod ki lehet az? S kissé takarva is van arca a lepel által. Mintha élettelenül feküdne ott. Mi ez az egész? Van időd reagálni Chizune szavaira? S, mivel fejezhette be? Ki lépett be akkor? Ki volt a másik név? Kit hozott Kazuya? Annyi kérdés, s a válaszok…vajon hol váratnak magukra?

**Kenshiro Karu** Csüt. Feb. 21 2019, 02:03

Az utunk viszonylag nyugodtan telt a villámok országába. Bár a Nibi sejtésem szerint pofátlannak bélyegzett meg, valahogy most úgy éreztem rajta, hogy veszi a humort. Érdekes, hogy ezek a felsőbb rendű entitások mennyire elengedik azokat az apró érzéseket, amik minket emberré tesznek, de talán pont ettől istenek ők és vagyunk mi halandóak. Ha jobban belegondolok még sosem hallottam a Nibit nevetni, képes rá vajon egyáltalán? Nevetett egyáltalán valaha? Érdekes lenne hallani, de egyszer majd talán eljutok arra a szintre is, hogy megnevettessem.
Chizunéval viszonylag gyorsan haladtunk és amikor elértünk a villámok országába én nagyon erősen elkezdtem arra koncentrálni, hogy elrejtsem a chakrámat. Egy olyan országban vagyunk, amit lehet, hogy bijuuk taroltak le a közelmúltban, attól még a nagy nemzetek egyike és ha itt kiszúrnak bármelyikünket is, akkor nagy bajban leszünk Chizunéval. Van egy olyan sejtésem, hogy a szenzor képességével együtt járhat az is, hogy ő el tudja fedni teljes mértékben a chakráját. Ez csupán csak megérzés, nem lennék meglepve, ha valami olyan derülne még ki róla, amit nem is sejtek. Csupa megfejtésre váró rejtély ez a nő, de nekem ő kell minden titkával együtt.
Megérkeztünk a kis faluhoz, amin nyomát hagyta nem is az idő, inkább a háború vas foga. Bizony itt az emberek nagyon összetartónak tűnnek, azonban ez megilleti vajon mindannyiukat? A közösségbe vajon mindenkinek van joga belépni? Remélhetőleg ezekre a kérdésekre is választ kapok ha Chizu végre egyszer mesélni kezdene... A gondolataimat mintha olvasná ez a gyönyörű lány. Megragadja a kezemet s maga után von a falu határában. Egy kis erdőbe vezet, ahol távolabb a falu elől kőbe vésve olvasom családja tagjainak nevét, hát végül valóban megérkeztünk. Ez a családjának a sírja lenne? Csak nem. Remélem élnek még a rokonai. Haranu Aiko és Haranu Saya vajon mi történhetett veletek és hol lehettek? Bizonyára nem ebben a romos elhagyatott kunyhóban éltek, ha egyáltalán még az élők sorában vagytok. Ekkor azonban félig meddig váratlanul Chizune beszélni kezd.
- Hát persze szerelmem, hogy hallani szeretném a történetedet! - Azzal megcsókolnám a lányt, mielőtt meséjébe kezd, ezzel pecsételve meg a köztünk lévő szerelmet ismét, mert érezni akartam őt, hogy itt van, valós és ténylegesen ad magából valamit, amit a világ nem tudhat róla.
Chizune történetét Kazuya érkezése szakítja félbe, aki egész végig nyomunkban volt ezek szerint. Az időzítése halál pontos volt és ismét a legrosszabb időpontot választotta ki, hogy keresztbe húzza egészet. Chizune hirtelen hagyta abba meséjét, mely beszippantott és úgy éreztem, mintha magam is részese lennék. Az idősebb Kenshiro távolról közelített felénk egy testtel kezében. Azt azonnal megállapítottam, hogy az a valaki akit hoz egy eszméletlen személy.
- Üdv... Te is képes vagy a lehető legjobbkor betoppanni. Ha követsz legalább tartottad volna a távolságot. Szerintem sejtettük mindketten, hogy követ minket a Gőz országa óta, de egy idő után már úgy megszoktuk, hogy már vártuk mikor bukkan fel legközelebb... - A szöveg második fele részemről biztosan hazugság volt, mert annyira el voltam foglalva Chizuval, hogy nem is figyeltem a külvilágra. Azonban a lány érzékeit sokkal jobbnak véltem magaménál és tekintettel arra, hogy ő mindig ugrásra kész és csak nagyon nehezen lehet kibillenteni, én mérget mernék venni rá, hogy érezte, hogy figyelnek. Talán még a chakráját is megérezhette.
- És ki ez a szerzet, megpróbáljuk kideríteni. - Magammal húznám a lányt a kövek felől Kazuya felé, de most én húznám magam után, mintha csak nem akarnám kiengedni személyes teremből, vagy csak kapaszkodnék belé, hogy a szél el ne ragadjon a földtől. - Ki ez a... - Hajtanám fel az ismerős csukját, de mikor megpillantom a kócos fehér hajat s megpillantom az arcot kettőt lépnék hátra és szorítanám meg Chizu kezét. - Én... én ismerem ezt a lányt. Hogy a fenébe kerül ő ide? Álljunk csak meg egy szóra, ha ő követett minket és most itt van akkor bizonyára a társai is itt vannak a közelünkben, talán még most is figyelnek minket.
Kézjeleket formálnék; "Kekkai: Tengai Houjin // Akadály: Dóm Módszer", majd útjára indítanám a láthatatlan kupola formájú chakra érzékelő mezőt, mely a környező 300 méteres körzeten belül mindenkinek a kilétét felfedi számomra, akár használ bármilyen rejtőzködő technikát, akár fedezékből figyel.
- Ő egy konohai chuunin, akivel a tűz országában találkoztam. - Zárnám rövidre egyenlőre, amúgy rövid történetemet a lánnyal, de aztán úgy éreztem tartozom annyival, hogy gyorsan összefoglalom inkább... - Később megmentettem egy otogakurei csapattól, akik el akarták vonszolni a hangba.
Chizunéra pillantanék és őszintén a szemébe néznék.
- Nem történt semmi, csak annyira hasonlított rád, és a vízesésnél történtek után úgy gondoltam, egy részed ismét cserben hagynám, ha nem menteném meg. Nem volt még alkalmam elmesélni, hogy pontosan min mentem keresztül...

**Kitsune Haruka** Csüt. Feb. 21 2019, 19:36

/ Kenshiro Karu /

Kazuya lassan sétál közelebb, s kezeiben egy vékonyka, feketébe burkolózott test, mely olyan volt mint egy árny, melyet kiragadott a sötétből… mint egy kis, vékonyka alak, ki erőtlen, s gyenge, mint a nyíló cseresznyefa virága, mely elsőként ízleli meg a napfény melegét.
Félreeső falu Tumblr_o0ep38RwoJ1txt22yo1_500

Félreeső falu Tumblr_o0ep38RwoJ1txt22yo1_500

Vékonyka test, de mégis kié lehet? Arcán még ott lapul fekete köpenye, de miért takarta el Kazuya? Lenne oka? Vagy éppen csak így esett, amikor elkapta? Ez a férfi telis-tele titkokkal.
-Hát elkaptad? Elég sokáig tartott.– Ejtette ki száján Chizune, majd Kazuyára pillantott. – Egy kicsit nem várhattál volna? – Motyogta, miután te már intéztél pár szót hozzá. – Éppen beszéltem… - Nézett rá kissé szúrósan, majd a kezében lévő testre vettette pillantását. – Szóval ő lenne az? Egész úton a nyomunkban volt. - Lépett közelebb a testhez, veled együtt, s vékony fehér kezét a csukja irányába emelte…ám te gyorsabb voltál, s lassan, mint a fátyolt a menyasszony arcán…emelted fel a sötét köpeny sarkát, s megpillanthattad a hosszú hullámzó fehérséget, mely a leplet rejtő lányhoz tartozott… mintha csak egy tenger bukkant volna fel a semmiből hullott alá a havas hajzuhatag, kiadva a testhez tartozó apró arcot, melyet szeplők tarkítottak, s mely számodra már olyannyira ismerős volt…szinte azonnal tudtad hová tenni, s felismerted gyermeteg arcát, s a hajat, mely egyszer már megtévesztett, de talán hosszabb mint amire emlékeztél. Mit kereshet itt? Miért követett? Miért tett ilyet? Többen is lehetnek?
Gondolataid igazolására útra indítasz egy technikát, mely körbe pásztázza a tájat, mely körülöttetek terül el, mint egy lepel, mely elfedi a tájat…s mégis lágyan fut végig rajta. A mező , melyet chakrád jár át nem talál senkit. A leány egymaga érkezett volna?
-Feleslegesen strapálod magad Karu. – Intézi hozzád szavait Kazuya, majd rád veti pillantását. – Szerinted nem kaptam volna el, ha lennének még? Már mint előtted lenne. – Fejezte be, majd karjaidba adta a lányt. – Ő már nem az én dolgom. Fogd hát. – Tuszkolta oda, majd hátrálni kezdett. – Most már mennem kell, így is többet tettem mint akartam. – Fordult meg, s tűnt el a rengetegben.
-Megszakít minket, majd eltűnik mint a kámfor. – Mondott egy röpke mondatot Chizune, majd még egy szóval folytatta. – Ki ő?
S egy kislánnyal a kezedben kezdtél magyarázkodni szerelmednek. – Ő egy konohai chuunin, akivel a tűz országában találkoztam. – Ejtetted ki ajkaidon, majd folytattad. – Később megmentettem egy otokagurei csapattól, akik el akarták vonszolni a hangba. – Fejezted be , majd Chizune szemeibe tekintve folytattad a magyarázkodást, miért is nem tudhat ő még erről. Jelentéktelen ügy volt egykoron, s most talán nagyobbá válhat mint valaha gondoltad volna. Egy porszem, mely bekerülve a gépezetbe hatalmas átalakulásokat okozhat. Egy semmiség, melyet sosem gondolnál, hogy újra előkerülhet majd…s talán a jelentéktelen jelentős lehet…s a semmi, valamivé válik.

-Értem, szóval utánad jött. – Jelentette ki a lány kissé dacosan. – De mégis minek? – Folytatta , s a konohai homlokára tette a kezét. – Forró.- Jelentette ki, majd kissé kibugyolálta a köpenyből, mely testét fedte. – Hmmm… értem…- Morgott, majd újabb javaslatot tett. - Menjünk be a házba, bár kissé nedves és nyirkos, jobb lesz bent, ha megvan még a régi berendezés, talán használható lesz az ágy számára. – Nézett rád, majd mutatta az utat a házig, melynek ajtaja lassan nyílott ki, pont mint azon a napon, amikor Chizune először járhatott itt. Ő lépett be elsőként, majd te, kezeidben a lánnyal. Mindent belepett a por, szürkéje visszanézett minden sarokban, s mint a vulkánok körül keringő hamu, fedte be a kicsiny kunyhó minden apró berendezését. A falak átnedvesedtek, itt ott sötétebb, míg máshol egész világos, s száraz volt. A pókok mindent körbe szőttek hálóikkal, mint egy furcsa fehér hatást adva a barna, zöldes, mohás falaknak. Belépve, jobbra egy apróbb konyhát látsz, mely kissé feldúlva , mégis még mindig telis-tele tálakkal, s edényekkel. Balra pár széket a sarokban egy asztallal, s kicsit odébb egy kandallót, melyben pár szikkadt fa heverészik, várva, hogy talán egyszer használhatja valaki. Szembe veled egy ágy a szoba túlsó végében, s mellette még két kisebb, összetolva egymás mellett. Mintha egykoron gyermekek használták volna. Valamelyikbe, mely neked szimpatikus le teheted a lányt, s amint lehajolsz egy , s ő az ágyat érinti hatalmas porfelhő száll fel, s terít be… mint a köd, mely most szállt alá a tájra. Kicsit jobban szétnézve, a kandalló felett , egy apró papír boríték. Mellette 2 poros gyertya, s a gyertyák mellett, egy kicsiny szürke kép, egy kislányról, ki talán egykoron itt élt, mellette egy másik, mely szintén egy leányt ábrázol, hasonló korú lehet mint a másik, s mégis máshogyan néz ki.
Az egyik kép egy fehér hajú kislány, furcsa rongyos fehér ruhácskában, ahogyan a napfényben úszva mosolyog, a fa alatt, mely a házikó előtt magaslik...míg a másik, egy apróbb vörös hajú lányt ábrázol, egy folyó partján ülve, kissé durcásan, s szemei aranysárgán ragyognak a napfényben...mint az arany, mely visszatükröződik a víz alján tündökölve.
Ki lehet ő? Vajon ki ez a lány? Több kérdés lehet a fejedben mint eddig bármikor…A másik gyermek Chizune lenne? Mi folyik itt? Chizune miért ennyire nyugodt ?
-Az egyik én vagyok. – Szólalt meg, miközben a konyha irányába veszi útját. – Szóval ki is ez a lány? –Nézett rád kérdően, miközben próbált vizet keríteni. – Mesélj egy kicsit, majd utána én is folytatom a mesémet, rendben? – Nézett rád, s mintha tekintetében vegyült volna a kíváncsiság, a dac, s a zavarodottság, hogy ismét itt van . - Amíg kerítek vizet, tudnál tüzet lehelni a kandallóba? – Kérdezte, majd elindult a lány irányába. – Ő lenne a másom? – Kérdezte. – Vagy csupán szerintem hasonlítunk?
~Visszatért valaki a múltadból Kenshiro Karu. Hogyan fogod kezelni ezt? – Hangzott a fejedben, mint egy kíváncsi, s érdeklődő kérdés, melyre talán te magad is…a válaszokat keresed…

**Kenshiro Karu** Csüt. Feb. 21 2019, 23:17

Szóval Chizune vagyis Ciri... Tetszik nekem ez a név, de nem merem így hívni. Ki tudja milyen érzelmeket válthat ki belőle. Kik lehetnek a szülei, hogy került abba az erdőbe? Ciri tetszik a csengése, olyan idegen és mégis, az övé, ő pedig az enyém, kell nekem ez a lány, mindig, minden körülmények között. Lehet még ennél jobban is szerelmes az ember, vagy ez már egy rajongás amit én érzek? Nem tudom pontosan meghatározni, de az biztos és érzem magamban, hogy a kötelék egyre mélyebb és erősebb lesz napról napra, percről percre. Vajon akkor miként került Yugito mellé, ha egy ilyan kis félre eső faluban találta meg Haranu Aiko? Ezekre a kérdésekre, valószínűleg a történet folytatásával választ fogok kapni, így nem is nagyon erőltetném.
Chizu olyan könnyeddén osztja ki Kazuyát, hogy akarva, akaratlanul is elmosolyodok. Végre visszatért. Ő az én kedvesem. Imádom, hogy pimaszsága nem ismer határokat, de csak azért mert ő megteheti. Van olyan dolog vajon, amit nem tehet meg?
- Hát öreg, jobb félni mint megijedni... Másfelől meg, úgy látom egy kicsit berozsdásodtál, hogy egy chuunin kifogott rajtad, bár lehet ez a lány képességeit méltatja. - Nevetném el magam, de Kazuya aztán gyorsan a kezembe nyomja a kunoichit, aztán amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozik is. - Köszönöm a segítséged! - Azzal hagynám Kazuyát elmenni. Valahol azért hálás vagyok neki, hogy figyelt minket. Miután lelépett, a lánnyal karomban megindulnék a kis ház felé és közben válaszolnék a lánynak.
- Hát igen ez már csak rá vall. Ő Kenshiro Kazuya. A klánom utolsó olyan életben maradt tagja, aki képes használni sav elemet. Ugye én már nem tartozom ezen embereke közé, így nyugodtan mondhatom, hogy ő az utolsó főági Kenshiro aki a földön jár. Mellesleg édesanyám testvére, a nagybátyám. Ő pecsételte belém a Nibit annak idején...
Mikor beléptünk a házba, azonnal észrevettem, hogy itt feltehetőleg jó sok éve nem volt senki. Természetesen ez látszott a házról kívülről is, de itt bent talán még jobban meglátszódik, az elhanyagoltság. Centiméteres porrétegtől köhögnöm kell, miközben Chizunénak mesélem, hogy ki ez a lány. Tekintettel arra, hogy valóban nem követi senki, lehet, hogy tényleg valami komoly indokkal jött, de, hogy talált meg?! Lényegében most inkább hagyom pihenni és helyette szerelmemre koncentrálnék.
- Arról nekem sincs fogalmam, hogy miért jött, arról meg aztán még kevésbé, hogy miként talált meg. Amikor utoljára láttam a lelkére kötöttem, hogy annyival meg tudja hálálni a segítségemet, ha annyit mond Konohában, hogy ő maga intézte el az Otoiakat és nem tesz említést rólam. Az, hogy most itt van két dologra enged következtetni, vagy elmondta, hogy velem találkozott és utánam küldték a Tűz Templománál történtek után, vagy esetleg valaki elkapta valami jutsuval kiszedte az emléket a fejéből, hogy velem találkozott és így küldték utánam. Harmadik eshetőség amit a legkevésbé hiszek, hogy ő maga kerekedett fel és keresett meg, de azt nem hiszem, hogy megtalált volna...
A házban szerelmem otthonosan mozgott, de amikor megpillantottam róla a képet, azonnal meg is fogtam.
- De édes! - Mutatnám neki százas mosollyal a számon, fehér hajú lányról készült képet. - Tudtad, hogy kislánynak is gyönyörű voltál? - Azzal tovább nézegetném magamban pedig csak áradoznék. Na talán ezt jelenti, hogy valóban rajongsz valakiért? - Eltehetem ezt a képet Chizu? - Most szólítom hosszú idő óta ismét így a lányt, aztán visszafordulnék a másik képhez, ami egy kicsit gorombább aranyszemű vörös hajú lányt ábrázol. - Ő lenne Haranu Saya? Ő a fogadott testvéred? Heh olyanom nekem is volt, egyszer... nagyon régen... - Aztán ismét jó alaposan megfigyelném a képet, Majd a Chizunét ábrázolót megfognám. - Ezt eltehetem? Nagyon sokat jelentene! - Amennyiben a lány hagyja, hogy elteszem, egyik belső zsebembe csúsztatnám a képet, amennyiben nem, akkor visszatenném tisztelettudóan a helyére.
- Természetesen hölgyem. - Azzal megformálnék, egy fél kos kézpecsétet és életet lehelnék a kandallóba, azoknak a fáknak a segítségével, melyek már jó sok éve várják, hogy a lángok martalékává váljanak. - Tudok ám a vízben is segíteni... - Kacsintanék oda Cirinek.
Aztán jöttek azok a kérdések, melyek megválaszolását szerettem volna még elodázni, de nem nagyon volt más választásom, hát bele kellett vágnom. Persze, hogy nem hagy kiutat, sőt még oda is szúr... Ravasz vagy én kis szerelmem, de azért a cipőt még én hordom...
- Hát rendben legyen! Szóval amint azt említettem, miután elváltak útjaink a Végzet Völgyénél... A francba... Hogy van a hátad? - Már teljesen el is felejtettem, hogy mit kapott "tőlem"... Azzal a lány mögé lépnék és óvatosan felsője alá csúsztatnám a kezem... Miután megvizsgáltam lehet nem is bírok magammal és még egyszer megcsókolom, most hogy visszakaptam minden porcikáját akarom... Mindig akarom... Ha ez megtörténik és végeztünk folytatnám a történetet.
- Szóval a Völgy után még az országban maradtam és tovább gyakoroltam a bijuu chakra irányítás metódusát. Egy ilyen gyakorlás kellős közepén hallottam meg amint egy Otoi csapat rajta üt ezen a lányon. A társait nem találtam meg, de elmondása szerint ők már halottak voltak mire én odaértem. Egy oszlophoz volt kikötözve... Figyelmetlen voltam és az otoiak elkaptak, aztán kikötöttek ahhoz a furcsa oszlophoz, így viszont rájöttem, hogy szegény lány miért nem tudott kiszabadulni, az a szobor elkezdte azonnal elszívni a chakrámat, de szerencsére a bijuu chakrájának segítségével sikerült kiszabadulnom, aztán... aztán megint túlfeszítettem a húrt, amikor megláttam, hogy megütik ezt a lányt aki annyira hasonlít rád, a következő pár perc csak képekben van meg, a Nibi teljesen átvette testem felett az irányítást. Széttéptem azokat a tagokat gyakorlatilag a puszta kezemmel, eközben pedig magamban egy élethalál harcot vívtam a bijuuval, hogy egyáltalán visszanyerjem az irányítást saját testem fölött. Az egész egy ketrecnél játszódott le, ebben a ketrecben van a Nibi, nem tudom más jinchuuriki mesélte-e már, de nagyjából úgy kell elképzelned, mint egy hatalmas asztrális terem egy végtelen nagy ketreccel, melyen ott a pecsét... Na mindegy is, gondolom ezzel talán csak tisztában vagy, de azért jobb ha elmondom hogy élem meg én. Szóval ezt a harcot én elvesztettem. Ami azt jelenti, hogy az asztrális testem gyakorlatilag meghalt, nem tudom, hogy végül miért könyörült meg rajtam a Nibi, de valahogy csak életben maradtam és le tudtam győzni saját tudatomban a Nibi chakrájának egy kis részét. Mondhatom a titánok harca volt... Látnod kellett volna, mondjuk azt nem, hogy mit művelt velem, de hidd el ha valaki én tudom milyen meghalni... átéltem... - Itt nyelnék egy nagyot, mert az emlék is fáj.
- Eközben a valóságban széttéptem a két Otogakureit, de aztán szerencsére magamhoz tértem. A sebesülések amiket szereztem a Bijuuval folytatott harcban elég durvák voltak, de még el tudtam vánszorogni. A lányt szabadon engedtem a többit pedig már említettem az előbb... Nagyjából a nevét tudtam meg. Ayaménak hívják és igen nagyon hasonlít rád, azért mentettem meg és azért éreztem volna úgy, hogy téged hagylak cserben, ha nem teszem, addigra már másodjára, de amint azt említetted már én nem vagyok az a szófogadó fajta, még jó, hogy utánad mentem... Szerelmem akárhova utánad mennék, a világon nincs olyan dolog, amivel le tudnál rázni hidd el kislány! - Kacsintanék oda Chizunak.
Hát igen, lehet, hogy visszatért, de ha kell akkor nagyon gyorsan vissza küldjük oda ahonnan jött, én azt gondolnám, hogy először hallgassuk meg miért jött, aztán eldöntjük mi legyen vele. Remélem ez neked is megfelel! Válaszolnék gyorsan a Nibinek, majd Chizunéhoz fordulnék.
- Mit szólnál hozzá, ha felkeltenénk és megkérdeznénk, hogy mit keres itt, vagy hagyjuk pihenni?

**Kitsune Haruka** Pént. Feb. 22 2019, 23:46

/ Kenshiro Karu /

Miközben megpillantod a napfényben úszó kislány képét, mely a társadul szegődött nőt ábrázolja gyermekként egy nyári napon, s kicsiny ház előtti fa alatt állva, széles mosollyal arcán, mely valahogy, akarva akaratlan boldogságot sugall, megszólalsz, s kissé gyengéd hangsúllyal magadénak követeled a képet, s kérdezed meg tőle, lehet-e a tied? S a nő válaszát várod szinte epekedve a kép után, mely kezeidben rejlik. Kérdésedre pár másodperc elteltével felel csupán, s mintha elgondolkozna a válaszon, talán van némi jelentősége számára, hogy az a kép ott áll ahol, a másik mellett? Ki tudja mi járhat a fejében, melynek gondolatai néha oly kuszák, mint az esti szellő cikázó áramlata, mely körbejárja a sötét égboltot.
-Legyen. – Szólalt meg, s nézett szemeidbe.– Megtarthatod…ott úgysem lenne már sok haszna. – Fejezte be, majd tekinteted a másik képre irányult, mely közvetlen az övé mellett volt…az a vörös hajú lány, ki lehet ő?
-Ő lenne Haranu Saya? Ő a fogadott testvéred? – Hangzott el szádból az apró faház falain belül. S szinte vágyva vártad a választ, hisz mindent tudni akartál róla…
-Igen, ő Saya. – Mondta, miközben a vizet öntötte ki egy kisebb fából készült pohárkába, melyből hármat is előkészített. – Együtt éltünk itt, egykoron azzal a furcsa nőszeméllyel. Ő nevelt minket. Mindketten kivételes gyermekek voltunk. – Nézett le, s szinte egy pillanatra elmerengett a pohárban hullámzó vízben, mely visszatükrözte hófehér bőrét, s vöröslő ajkait. Vajon tényleg csak önmagát látta a víztükörben…vagy talán egy emlék pergett le a szemei előtt egy szempillantás alatt? - Olyan volt számomra mint egy testvér, de talán még annál is több. Amikor idekerültem gyűlöltük egymást, de szép lassan elfogadott…hiszen egy sorson osztoztunk. a chakrája hasonlított az enyémre. – Nézett hirtelen a szemedbe a lány, majd tekintetet a semmibe meredt. – Mondhatni olyan volt mint én. Persze, a képességeink nem azonosak, de a chakra természete…egy idő után rájöttem, hogy olyan mint az enyém. Persze, mint említettem nem pontosan egyforma, más elemmel bírhat, s más technikái lehetnek…csupán volt valami furcsán hasonló benne. Sokáig nem értettem miért… - Hunyta le szemeit, majd fordult vissza a vízhez, hogy megtölthesse a másik 2 pohárkát is. – Ezt majd elmesélem a mesémben. – Fejezte be, majd te léptél mögé, s megvizsgáltad, ám nem találhattál eltérést, teljesen rendben volt, majd loptál egy csókot, mely hirtelen volt, mint az első őszi eső, mely végig söpör a tájon, s egy pillanat alatt tört meg, mint a tél első jege, melyen a repedés végig cikázik. A lány kissé meglepve bár, de nem ellenkezett, majd a vízzel teli poharakkal az asztalhoz lépett, s letette őket. A pohárkákban a víz apró hullámokban verődött fel, s a lány helyet foglalt az asztal melletti egyik széken, mely a kijárathoz volt közelebb, s lábait keresztbe téve figyelte történeted, melyet lassan mesélni kezdtél. kezét megtámasztotta az asztalon, s fejét lassan ráeresztette, miközben téged figyelt. Figyelmesen követte minden szavad, mely elhagyta szádat, s néha-néha kortyolt egyet, a víz lassan gördült le vékony nyakán, újra, s újra, mint egy vízcsepp a párás üvegen, miközben tekintete olykor el vándorolt az ágyban fekvő hölgyeményre. Láthatóan szemmel tartotta, ám mégis figyelt rád.
~Biztos most kellett felfedned magad? – Hangzott egy kérdés a fejedben, mely talán félig a saját gondolatod is lehetett volna.
Meséd végén lehunyta szemeit, s pár percig csendben maradt, majd tekintete vissza kúszott rád, s beszédbe kezdett.
-A Nibi volt … –Kérdezett azonnal a közepébe. – Ő uralt…ő vett rá erre az egészre. Szinte gondoltam. – Jelentette ki, majd tekintete mintha kissé ködössé vált volna. – Nem neked szánták azt a szörnyet, mégis most te küzdesz meg vele. Sok idő és energia mire magadévá teszed , s behódol neked. Én már csak tudom…- Motyogta el az orra alatt a végét, s talán alig hallhatod. – A tett önmagában nemes, mégis a kivitelezés lehetett volna szebb. – Intézte hozzád szavait, miközben érezhetted hangján azt a furcsa ércelődő játékot. – Tudod, értékelem…tényleg. Azt, hogy azért mentetted meg, mert hasonló mint én. De ha nem hasonlítanánk, akkor is megtetted volna! – Jelentette ki, majd kissé elmosolyodott. Miközben egy apró rezzenést vett észre az ágyon fekvő vékonyka sötét alaktól, s hamar felpattant a székről, s léptei sebesen vezettek a lányka mellé, mint a nyári esőcseppek, melyek kopogva hullnak a vékonyka házak tetejére, léptei hangja is pont ilyen sűrű volt, s már mellette is termett.
Félreeső falu D6e7c6c50908c5dffbc6c8e2231dbccc

Félreeső falu D6e7c6c50908c5dffbc6c8e2231dbccc

A lány még nem kelt fel, csupán mocorgott, mintha lassan magához térne. – Ébren vagy? – Hangzott el szájából, majd lehajolt a lányhoz, ki ekkor mintha résnyire nyitotta volna szemeit, majd hirtelen vissza csukta, reagálva a fényre, mely rég nem érintette szemeit. Lassan ismét kinyitotta azokat, s bal kezét a homlokához emelte, s lassan szemei egészen tágra nyíltak, látva maga előtt a nőt, ki oly hasonló hozzá. – Ki lennél te? – Hangzott el a fiatal shinobi szájából, s tekintete végig futott az apró ház belsején, melyben azonnal kiszúrt téged. –Te vagy az! –Mondta hangosan, s hirtelen pattant fel az ágyból, szinte arrébb tessékelve az útjából Chizunét. – Héhéhé…lassabban kishölgy! – Mordult fel szerelmed, s kapta el a kezét, mely hozzá közelebb esett. A lány félénken fordult vissza , s néztek szemtől szemben farkasszemet. – Előbb valami magyarázatot adj, amiért követtél kérlek. – Mondta Chizune, kissé durcásan, amiért semmibe vették kedvességét. A lányt vissza ültette az ágyra, s szinte kérdő tekintette várta a meséjét, mely idekerüléséről szól. Ayame végigpásztázott titeket szemeivel, majd lesütötte maga elé tekintetét.– Hát…az úgy volt…hogy Konoha…tudja, hogy ott jártál Kenshiro Karu. – Vetült rád pillantása, majd ismét lesütötte azt. – Én…én…nem akartam elmondani! – Folytatta, kissé hangosan, majd kezeit arca elé helyezte, s szemeiből apróbb könnyek szöktek ki, miközben ajkai remegni kezdtek.
Félreeső falu E948B6DC2E97132D18FDD038BE3D509DB42B0BBE

Félreeső falu E948B6DC2E97132D18FDD038BE3D509DB42B0BBE

– Nem akartam elmondani… de kiszedték belőlem. Tudják, mit tettél, tudják, hogy megmentettél… és féltem, hogy ettől bajba kerülhetsz. – Nézett rád, apró könnyes szemeivel, majd folytatta. – Szólni akartam de… nem tehettem, most sem tudom elmondani neked…nem tudom. – Szorította össze ajkait, mintha mondana valamit, de nem tudná, mintha valami nem engedné, hogy kimondja. Valami, ami hatalmasabb, mintsem felülírhatná. Lassan letolta a ruhát a vállán, s összefogta haját, mely hasonlóan fehéren ragyogott, mint társad havas tincsei. Egy jel volt ott, egy pecsét, egy billog, mely szinte megtörhetetlen erővel szorította a lányt, fojtogató volt még szinte a látványa is. – Nem mondhatom ki, de megmutathatom. – Nézett rád, s könnyei tovább hulltak. Olyan volt, mint egy kiscica, mely elsőként találkozik a gazdájával, s maga sem tudja örüljön, vagy megijedjen, nem tudja mit várhat, s talán csak fél, hogy miként alakulhat a sorsa.
Félreeső falu 992ab0fb436e4bec89ff7bec6c7d8d83

Félreeső falu 992ab0fb436e4bec89ff7bec6c7d8d83

~ Egy billog. – Hangzott a fejedben, majd folytatta rejtett macskád gondolatait. ~ Ezzel nem tudom mit akarhattak, de jobb ha nyugodt maradsz! Nem lehetsz feldúlt… gondolkodj!– Hangzott a fejedben, s a tanács talán megmenthet mindenkit, ki most veled van, ebben a szobában.
Szerelmed rád tekintett, s csupán egyetlen szót mondott, mely megpecsételhette a napotok. – Megoldom! – Mondta. – Így minden ki jól járhat…ha lepecsételem, akkor talán gyengülhet az ereje, s képes lehetsz élni vele, bár nem leszel teljesen szabad, de önmagad lehet. Ami sokat jelent. Mit szóltok? – Várta a választ, a leánytól, s talán tőled is… ez , most talán megmenthet…egy újabb, szörnyű őrülettől…

**Kenshiro Karu** Vas. Feb. 24 2019, 17:24

- Köszönöm a fényképet! - Mosolyognék vissza a lányra, majd figyelném a történetét Sayaval, de nem bírom ki, hogy ne vágjak közbe. - Szerelmem, senkinek nincs olyan chakrája mint neked. Erről most biztosíthatlak... - Aztán hagytam, hogy folytassa történetét. Eltudom képzelni, hogy min mehetett keresztül, mert nekem is hasonló sorsom volt egy bizonyos pontig... Talán még abban is egyezik sorsunk, hogy az én életem is egyetlen nagy kiképzés volt, de van egy olyan sejtésem, hogy mindkettejüket azért sorozhatták be ideje korán, mert kompatibilis volt a chakrájuk a bijuukkal talán. Ez lehet az a titokzatos chakra természet, amire Chizune gondol, de nem szakítom félbe kérdésekkel, majd elmondja az egész történetet.
Nyugodtan hallgatott végig, miközben Ayamét figyelte, ki az ágyon feküdt még mindig eszméletlenül.
Miért lenne gond, hogy felfedem magam. Ő legalább annyira él bennem mint te. Egy sorson fogunk osztozni mostantól, ezt jobb lesz ha bevésed. Ő az akit választottam társamnak és ez így marad amíg levegőt veszek. Nem lehetnek egymás előtt titkaink és ő éppen készül megosztani velem az összes titkát a múltjáról, én még nem meséltem el mindent, de tudod előbb utóbb ennek is el fog jönni az ideje.
Csenben hallgattam észrevételét a Nibivel kapcsolatban, de nem kommentáltam, inkább az utána következő gondolatot.
- Tudod Chizu, egyáltalán nem biztos, hogy megmentettem volna. Szerintem te túl jó embernek gondolsz engem, amikor első kézből tapasztalhattad, hogy milyen szörnyűségekre vagyok képes. Nem feltétlenül a bijuu miatt. Az én történetemet még nem meséltem el részletekbe menően és kicsit félek is tőle, hogy mire a végére érnék, már más emberként néznél rám... Az, hogy most próbálok jól cselekedni nem fedheti el azokat a tetteket amik... - Itt fölemelném két kezemet és csak bámulnék tenyereimbe. - ezekhez a kezekhez tapadnak. Te vagy az az ember aki engem a jó oldalon tart tudod voltak társaim akiket elemésztett... - Ekkor azonban mozgást hallottunk az ágy felől. Chizune azonnal felpattant és odasietett Ayaméhoz. Szórakozottan néztem végig, amint jövőm és múltam ugyan abban a házban néznek egymással farkas szemet és amint Chizune megpróbálja kicsit talán anyáskodva is visszatartani Ayamet, de ő először csak értetlenül pillant körbe a házban, nem is tudja először megállapítani, hogy hol lehet és mi történhetett vele. Aztán felismert engem, de miközben beszélni kezdene, valami azonban nem stimmel vele...
Felpattanok a székből és gyorsan odasietek én is az ágyhoz. Amikor Ayame elmondja történetének első felét, hirtelen elszégyellve magát sírni kezd. Mikor már pont odaérnék a történetben, hogy miként szedték ki belőle az információkat, hirtelen elcsuklik a hangja. Ekkor megmutatja nekünk a pecsétet, mivel arra késztetik, hogy ne tudjon beszélni. Közben olyan esetlenül néz rám, hogy már megint majd kifordul a szívem a helyéről. Miért azokat kell bántani, akik valamilyen szinten közel állnak hozzám? Tudtam, hogy nem szabadott volna közel engedni, vagy egyáltalán megmutatkozni, a tudatlanság megvédhette volna és most nem lenne ilyen nyomorult helyzetben szegény.
Rendben ez egy átokpecsét. Konoha is használhat hasonlót, ha már az egyik Sanin találta fel... Ez egy átokpecsét lesz. Nem tudok még annyit a pecsétekről, hogy most azonnal fel tudjam törni, de a segítségeddel sikerülhet, azonban azt nem tudom, hogy vajon nincs-e rajta még egy pecsét, ami esetleg akkor lép működésbe, ha ezt eltávolítják róla...
Megragadom Ayame vállát.
- Nyugodj meg. Most már itt vagy, nem lesz semmi baj. Megoldjuk a dolgot, hiszen emlékszel az Otoiakat is elintéztük nem? Nem kell sírni, egyáltalán nem haragszom rád, nem a te hibád. Nekem nem szabadott volna mutatkoznom, csak az árnyékokból operálni. Semmi probléma nincs Ayame, ne aggódj csak nyugodj meg kérlek, gondolkozzunk egy kicsit józan paraszti ésszel. Te pedig ne mondj semmit nekünk. Ne szólalj meg, amíg itt beszélünk, még az is lehet, hogy minden szavadat hallhatják, vagy valami hasonló ez a pecsét. Őszintén szólva láttam már ilyesmit, de a működési elvét nem ismerem, így korrekt módon nem tudnám leszedni rólad a pecsétet és ha erővel mennénk neki, akkor még az is lehet, hogy ha le tudnám szedni is rontanék a helyzeten. Annyit mondj nekünk, hogy önként jöttél el konohából, vagy valaki elküldött? Ha nem megy a válasz, akkor inkább maradj csöndben ne erőltesd a dolgot. Nem akarom, hogy kárt tegyél a saját chakra rendszeredben.
Ekkor Chizune felajánlott a segítségét, én pedig nem kételkedtem a lány képességeiben.
- Rendben Chizu legyen, próbáljuk meg. Ha a pecséthez magához nem nyúlsz hozzá és nem próbálod meg feltörni, akkor szerintem gond nem lehet. Bár azt hiszem ennek a területnek te vagy a szakértője szerelmem. Ayame hagyd csak nyugodtan érti a dolgát, velem van, konkrétan ő a jegyesem Chizune! - Majd kiült az arcomra valami idióta vigyor, ahogy ezt kimondtam. Furcsa volt, de teljesen eltöltött pozitív érzésekkel, amikor ezt kimondtam újra valakinek, mintha így adnám tudtára a világnak, mi is történt velem. Bár nem hiszem, hogy ez olyan sok embert érdekelne, de aki nekem számít, ő most itt van velem...
- Azt azonban én semmiképpen nem fogom hagyni, hogy így éld le az életed. Ostoba Konoha... Mondanám, hogy ezért még számolunk, de azt hiszem már sok mindenért előre számoltam velük... - Mondanám, majd hagynék egy kis teret Chizunénak, hogy munkához lásson. Viszont a közelben maradnék, hogy Ayame ne ijedjen meg, illetve, hogy figyeljem szerelmem miként próbál meg felül kerekedni az átokpecséten.
Nibi le kell szednünk erről a lányról ezt a pecsétet. Szeretném a segítségedet kérni ebben. Tudom az én testemen lévő pecsétet nem tudod feltörni vagy megszüntetni, viszont a te segítségeddel én lehet, hogy meg tudnám szabadítani ezt a lányt az átok pecséttől. Fogsz nekem segíteni, vagy oldjam meg egyedül? Nem szeretném használni a te erődet úgy, hogy nem kérek engedélyt rá, hiszen mondtam társak vagyunk!

**Kitsune Haruka** Hétf. Feb. 25 2019, 22:44

/ Kenshiro Karu /

Önmagad hibáztatása…önmagad marcangolása…önnön hibáid elkerülése…a hit, miszerint te vagy a bűnök okozója…mindig ez a gondolat kísér lassú lépteid mellett, mintha csak egy kísértet lenne az árnyak közül, ki te magad vagy… saját arcképeddel riogat, s menekülnél előle, itt lenne a lehetőség egy boldog életre, s mégis…folyton vissza látogat. A régmúlt, s tetteid , melyek csupán egy letűnt kort idéznek már számodra, fojtó lidércekként térnek vissza, s mindennapjaid szellemeivé válthatnak… most, amikor lassan beköszönthetne a fényes…boldogság…
Miközben lassan rájöttél a furcsa jelek mivoltjára, melyek a lány testén tündököltek, mintegy szúrós rózsa befedve azt, mely behálózva, szinte pókhálóként fedve testét lassan a bőre alá mélyesztik tövisüket, s megbénítják őt.
Félreeső falu 011c7be250bc509fb9fc6a64b693f004

Félreeső falu 011c7be250bc509fb9fc6a64b693f004

Olyan mint egy kicsiny pillangó, ki menekülni akar valami elől, mely a sötétben rejlik, s amitől az ember természeténél fogva tartana…de képesek lehettek megmenteni őt?
Félreeső falu 3027821c60ae3ef9141caa9fedd46a00

Félreeső falu 3027821c60ae3ef9141caa9fedd46a00

Te és, az aki most veled tart, az akire az életed is bíznád, megmentheti az ő életét? Miközben lassan tisztázódnak gondolataid, megragadod őt, s hirtelen, talán kissé hadarva, zaklatottan, félve önnön tetteid következményétől intézel szavakat a lányhoz, melyek bár talán idegesnek hathatnak, mégis nyugtatóak lehetnek számára. S a végén egy kérdéssel fordultál hozzá, melyre bár nem volt kötelező válaszolnia, mégis nem tudta szótlanul hagyni szavaid súlyát, melyek számodra, s számára is terhet jelenthetnek.
-Magamtól tettem! – Válaszolt hirtelen, s mintha utána kissé megtorpant volna, de mégis folytatta. – Magamtól tettem…-Sütötte le szemeit. – Miután mindent kiszedtek belőlem, képtelen voltam ott maradni. – Nézett fel rád kicsit, majd szemei átszaladtak Chizunéra, s ismét a földre. – Nem tudtam élni a gondolattal…- Szorította össze ajkait. – Hogy elárultalak…azt aki megmentette az életem. – Csuklott el hangja. – Még egy ilyen kis dolgot sem tudtam megtartani. Hát, hogyan lehetnék így hazám büszkesége? – Emelte fel hangját, melyben vegyült a megrázkódtatás, a sokk, s a hosszú út fáradalma. Mintha minden dühét kiadhatná ennyiben. – Mond, hogyan lehetnék egy magasabb rangú shinobi? Úgy, hogy ezt ilyen könnyen elárultam? Lenne értelme bíznia bennem bárkinek? – Nézett rád, s tekintetében furcsa, megmagyarázhatatlan tűz égett. – Én nem vagyok ilyen… nem vagyok méltó. Nem vagyok szent, és nem vagyok elég jó ehhez. Kevésnek bizonyultam… megkaptam ezt… - Tekintett a billogra, majd vissza önmaga elé. – Talán valamiféle nyomkövetőként is szolgál…talán pont most vezetem őket a nyomodra…nem tudom miért tették. És…sajnálom. – Tekintett le, s hunyta be lassan szemeit, melyekből két, szinte gyémántként fénylő könnycsepp hullott alá. Ekkor szólalt meg szerelmed, s ajánlotta fel segítségét, mely számodra, s a lány számára is megváltást jelenthet. De vajon képes lehet rá? Meg tudja tenni? Ez az egyetlen kérdés, melyre hamarosan választ kaphatunk…miközben ismét kissé mosolyogva, bárgyú vigyorral az arcodon emlegeted jegyességed a nővel, ki Ayame előtt áll, melyre a lány kissé felkapja fejét, s előbb rád, majd a nőre tekint, s kissé elpirulva sebesen tereli vissza tekintetét a földre. Ha figyelmes vagy észre vehetsz belőle valamicskét, de próbálja titkolni hirtelen érzelmeit, s te csak folytatod szavaidat. Röpke szavakkal bár, de emlegeted tetteid Konohában, melyre Chizune tesz egy kisebb szemmozdulatot feléd, majd mintha csupán elgondolkozna a dolgon, próbál visszatérni a jelenbe, s a lány problémáján gondolkozni, miként is törhet meg valamit, mely erősebb lehet bárminél, s talán túltesz képességei határán is? Meg tudja tenni a lehetetlent? Túlszárnyalni a végtelent? Mire képes ez a nő, ki melletted szeli át a világ fájdalmát? Mire képes, ő, ki most feltárja múltja rejtelmeit?
Félreeső falu 3ca37c29061fce8aea80945c2dd7b3f9

Félreeső falu 3ca37c29061fce8aea80945c2dd7b3f9

Lassan alkonyodik, s a villám országárnak kicsiny szegletére is alászáll az éj, s a vele járó sötét, holdfénybe burkolva szeli át az apró dohos házikó szegleteit, áthatolva itt ott, s fényt hozva a sötétségbe. Kint, a sötét, csillagos égbolt alatt enyhe szél lengi be a lombokat, melyek hangja egészen befonja az éjszakai morajokat, s mintha a fából készült viskó apró repedésein játszana furulyázna a természet, s zenéje fényesebbé teszi estéteket. A szentjánosbogarak reptükkel, mint apró csillagok az éjben, mutatnak utat a sötétség térképén, s mint egy háló, mely megvilágítva, valami furcsa képet fest, szelik körbe a házikót, mely ezen éjen lakhelyeteknek mondható.
Chizune lassan kinyitja szemeit, s láthatóan készül valamire, mintha előkészülne, s talán mormol is valamit az orra alatt, bár nehezen érthető. De tényleg neki kell megtenni? Mit gondolsz? Vagy inkább mit gondoltok? Hisz nem vagy egyedül tested börtönében…van még valaki, ki veled együtt viseli a terhet, s ki talán megoldást nyújthat? Van olyan, amit ő ne tudna rólad? Az elmédbe lát, s ha akarja, te is az övébe… szavaid hozzá szólnak… talán magad sem tudod miért? De hozzá fohászkodsz… képesek lennétek megtörni egy ilyen technikát? De mit tehet Chizu? S mit tehettek ti? Van mód? Mi az, amihez a nő készül…s mi az, amire talán már te… hozzá fohászkodsz, mint egy istenhez, ki benned él, s ki csak akkor figyel rád, ha láthatja lelked tiszta szándékait… egy isten, ki nem csupán az álmok, vagy a hit megtestesülése…egy isten, ki csak akkor lép elő a sötétből, ha a halandók, már nem tudnak mit tenni. Egy kék árny, ki lelked sötétjében rejlik, s kinek börtöne vagy… börtön egy világban, mely te magad vagy. S ez tényleg számára lenne börtön? Vagy együtt sínylődtök ezen bőrrel borított ketrec fogságában? Ő a fogoly, vagy ő a rabtárs? Melyik lenne hát…
~Mond Kenshiro Karu, mi vagyok én neked? – Hangzott a fejedben egy hang, melyet jól tudtál már, kihez tartozik. ~ Segítettem legutóbb, mert olyan személy volt veszélyben, kinek halála ismét letaszíthat az útról melyen járni kezdtél… De tényleg minden esetben segítenem kell? ~ Hangzott morogva, s mintha a sötétben egy világító szempár villanna fel előtted, még ha csak egy pillanatra is. ~ Jól látod, lenne erőm megtörni azt a jelent, mely a szabadságát börtönzi be…de ki ő, hogy ennyire fontos számodra? Miért akarod ezt? ~ Kérdezte, s mintha nem várna választ, mintha tudná a választ saját kérdésére, tudja mi ő, s miért fontos… csupán rá akar vezetni valamire? Mit akarhat ez a kéklőn égő lény, amiért olyan kérdést tesz fel, melynek válasza már nyitott könyv. ~ Tudod Karu, te fény lehetsz az éjszakában, de ugyan ilyen hamar ki is hunyhatsz. A fényed éppen, hogy égni kezdett, mert eddig csak a sötétben bolyongtál, s nem láttál. Most, hogy látni kezdtél, szemeid mindent látnak, s mindenkit! Olyan vagy mint egy gyermek, ki csak most ízleli az életet. Gondold át a szavaim… ~ Hunyta be égetően sárga szemeit, s a válaszaid várva tette fel a következő kérdést. ~ Tényleg, ezt akarod? Ha meg akarod törni ám legyen… segítek, de tudd, hogy ezzel leleplezhetsz minket, tudhatják majd hol vagyunk. Rálelnek erre a helyre. ~ Nyitotta ki szemeit, s figyelni kezdte a reakcióid, messze a rácsok mögül, s ha még mindig segíteni akarsz a lánynak, lassan közeledni fog, s megteszi mire kérted… ám ha mégsem, szemei ismét a sötétbe merülnek, s lassan eltűnik…
~ Tudod Kenshiro Karu… az út, amit választottál…. felettébb érdekesnek ígérkezik… talán veled tartok egy darabig… ~ Tűnik el, akár segítesz a lánynak , akár nem…a végén ezekkel a szavakkal búcsúzik… de vajon lesz még mit hozzáfűznie? Talán döntésed , az ő sorsát is megpecsételi… s bár egy pecsét megszűnni látszik… új pecsét születhet, mely nagyobb, s hatalmasabb lesz elődjénél…
Félreeső falu 059d84adefc301794d1d70e45e96b0ba

Félreeső falu 059d84adefc301794d1d70e45e96b0ba

**Kenshiro Karu** Csüt. Feb. 28 2019, 17:08

Éreztem, hogy szegény lány nagyon el akarja mesélni a történetét, de a pecsét nem engedte szóhoz jutni. Végül aztán Chizune felajánlásával, talán sikerülhet most ideiglenesen megoldanunk ezt a problémát. A nagyobbik baj az, hogy vajon a pecsét létrehozója érzékeli-e azt, ha én megpróbálom erővel eltávolítani Ayaméról ezt a billogot?! Végül is a Nibi is kötélnek állt és rendelkezésemre bocsátaná erejét, de aztán óva is intett és igaza volt. Ha most itt nekiállnék itt akciózni és szabad utat engednék a bijuu chakrájának, az biztos, hogy Kumogakuréban is megéreznék, hogy itt vagyok. Nem kockáztathatom ezt, így maradunk Chizune megoldásánál. Bár lehet, hogy még ez is problémás lehet, ha ő szabadon engedi a chakráját, de talán kevésbé, mintha én kezdenék el bármilyen chakra felszabadításba...
Már ezerszer elmondtam, hogy ki vagy te nekem. Először egy bijuu voltál, amíg nem ismertelek, aztán az ellenségem voltál, amíg úgy hittem, hogy elvehetem azt ami hozzád tartozik. Manapság már társamnak nevezlek, mert annyi kalandon mentünk már keresztül, amelyekben mindig kiálltál mellettem, hogy azt gondolom te is elkezdted érezni, miként is gondolok rád. Nagyon hálás vagyok érte és köszönöm neked, hogy segítettél amikor Chizune volt veszélyben. Azt viszont remélem, hogy te is érezted, ami köztünk történt, amikor a chakránk fuzionált. Én úgy éreztem, hogy nincs olyan akadály amit ne tudnék legyőzni, de volt mellette valami más, valami megnyugtató, egy érzés, hogy ennek így kell lennie. Nem gondolod, hogy ennek tényleg így kellene lennie? Nem azt mondom, hogy add fel a szabadságod, vagy a szabadság utáni vágyad csak miattam, de ne tagadd le, hogy te nem érezted ezt. Tudom, hogy igen... Tekintettel arra, hogy Yugitoval soha nem jutottál el idáig, talán itt lenne az ideje, hogy te is adj egy esélyt nekünk embereknek. Én is jártam a te fejedben és láttam, hogy egykor vágytad a társaságot, eleinte a testvéreidét, de aztán elkezdtünk téged érdekelni mi emberek. Tudom azt is, hogy az évszázadok alatt rengeteg csalódás ért és egy idő után elkezdtek téged és a testvéreidet is tárgyakként kezelni, a hatalom eszközeiként... Azonban ahogy azt te is tapasztaltad képesek vagyunk mi emberek alakulni, formálódni. Azt hiszem az utóbbi két évben bemutattam neked, hogy milyen szinten vagyunk képesek erre. Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje megadni azt a bizonyos második esélyt?... Mindezek mellett köszönöm neked, hogy eddig kiálltál mellettem és pont ezért nevezlek társamnak! Megvolt az esélyed, hiszen kinyitottam volna a pecsétet... te... te magad akadályoztad meg. Készen voltam átadni magam... akkor most jó lenne eldönteni, hogy te mit szeretnél? Velem szeretnél maradni, vagy a szabadságot, valamelyik nagy nemzet igáját választanád?
Ezzel a kérdéssel hagynám magára a macskát és figyelnék ismét a lányra...
- A hazád büszkesége szeretnél lenni? Honnan jöttek rá, hogy egyáltalán találkoztál velem? Ki vagy te egyáltalán? Őszinte leszek, azon kívül, hogy ki vagy és honnan jöttél, ennél többet nem nagyon tudok rólad. - Közben észrevettem, hogy Chizune készen áll a pecsételésre. Ayame annyira el volt foglalva velem és figyelembe sem vette Chizut, hogy úgy döntöttem ezt kihasználom és elterelem a figyelmét. Ruhája még mindig le volt húzva, ezért párom tökéletesen hozzáfért a pecséthez, hogy ráhelyezze blokkoló pecsétjét. Ezek mellett pedig a tökéletes összhangunkat még az is jelezte, hogy Chizune kiolvasta a jelekből mit is kellene tennie. Szótlanul készült tovább és csak a chakra koncentrációjából jöttem rá és az emelkedő chakrából mely belőle áramlott, hogy már rég készen áll a pecsételésre, csak a megfelelő pillanatot várja.
- Szóval ha ezt így elmondanád, hogy mégis milyen Ayame vagy és kicsit mesélnél magadról annak örülnék, hogy legalább megpróbáljam elhinni amit most mondasz... - Feltehetően sikerül ezzel eléggé sokkolnom a lányt azért, így Chizunénak nyílik egy esélye, vajon élni fog vele?

**Kitsune Haruka** Csüt. Feb. 28 2019, 21:41

/ Kenshiro Karu /

A kéken lobogó lény, mely lelked sötétjében élve fényként teríti be azt, éppen távozni készül, miközben elkezded mondandód, s szavaid erősen, s szilárdan repülnek felé, mintha csak akaratod egy darabkája végre elérhetné őt, olyan tisztán, ahogyan az szívedben él. Hirtelen megállnak léptei, miközben eddig távolodott, s vissza igyekezett a magányba, hol ismét eltűnt volna az árnyak között, ám megtorpant, s félig, kissé sandán tekint hátra, mintha várná, mi lesz szavaid vége.
~ Hála és Köszönet? ~ Pillantott vissza, s mormogta halkan az orra alatt, miközben hallgatta, hogyan folytatod a mondókád. ~ Az az érzés, az erőmből fakadt, átérezhetted mennyi erő rejlik bennem…vagyis tévedek, csak egy töredékét kaphattad meg. Ez csupán a hatalmam bizonyítja, s te ennek az érzésnek adtad át magad. Hogy így kell-e lennie? ~ Nézett vissza. ~ A jövő majd eldönti. ~ Hunyta le szemeit, s lassan felnyitva folytatta. ~ De azt, hogy miként éltem Yugitoval… ahhoz semmi közöd. ~ Fordult meg, ismét háttal neked. ~ Az emberek meglehetősen furcsa népség. ~ Folytatta miután végig hallgatott. ~ Második esélyt kérsz, miközben még az elsőt próbálod eljátszani? Tudod, segítettem, talán én sem tudom még miért, kicsinyke ember… de érdekesnek találtalak. Viszont tudd, ha vissza esel a sötétbe, s ismét a gyilkolásnak élsz… azon az úton nem foglak követni. Érdekesek a változásaid, de gyilkost, értelmetlenül nem fogok a halálba követni…az út, melyen most haladsz sok érdekességgel kecsegtet, de figyelj oda, és okosan hozd meg a döntéseid. Tudod, az érzelmeid lesznek az elsők, melyek olyasmibe fognak hajszolni, mely akaratodon kívül fog esni… és ha így történik, majd választanod kell, hogy a fényben maradsz, vagy vissza kúszol a sötétbe. Ennél a pontnál fog el dőlni az is, hogy köztünk miként alakul minden. Valahogy úgy érzem lesz még egy próbád… ~ Lépdelt lassan előre, visszavonulva lelked rejtekébe…~ Nemzet igája? Ez az az út, melyre sosem lépek majd rá…
Visszatérsz önnön valóságodba, s beszélgetésed az állattal jelenleg véget ért. A jelenben fontosabb dolgok várhatnak rád, vajon tényleg az minden, aminek látszik? Ez lenne az, amiért ez a gyermek idejött? Ezen kérdések számodra is felötlöttek, s ami a szíveden a szádon, most felteszed ezeket a lánynak, ki erre felkapja fejét, s szemeidbe tekint. – Hazám büszkesége? – Kérdezett vissza vékonyka hangján. – Nem vágyom már erre… - Szorította összébb szemeit. – A hazám árult el engem, s nem én őt. – Nézett vissza szemeidbe, s mintha haragot láttál volna égni tekintetében. – Azt nem tudom, honnan tudták meg. De… - Nézett rád, majd csapta le tekintetét.- Mikor visszaértem Konohába, a találkozásunk után, pár nap múlva megjelent egy ismeretlen, maszkos egyén, majd valahogyan elkapott. De láttam, hogy a combján konohai fejpánt fityegett. Erre tisztán emlékszem… majd ezzel ébredtem. – Tekintett kissé a jelre, majd vissza rád. – Napokig voltam bezárva… étlen, szomjan…majd jöttek a kínzások. – Csordult ki egy könnycsepp arcán, s mintha láttad volna arcán, hogy talán emlékek pörögnek le tekintete előtt, s szinte szempillantás alatt újabb kérdésekkel bombáztad, miközben Chizune, láthatóan előkészült a technika használatára, mellyel pecsétet helyez a billogra, mely gátolja a lányt, s ezzel némi szabadságot adhat számára, így talán jó ötlet lehet elvonni a figyelmét, míg Chizune végre hajtja a technikát.
-A nevem Higatsu Ayame, Konohában születtem… - Jött kissé zavarba a bemutatkozástól. – Öhm…mindig is ott éltem, és szolgálni akartam a hazámat. A szüleim is shinobik voltak, s magam is az akartam lenni, ez volt a vágyam, egészen eddig…nos…hittem a falumban, de ezek után…- Rezdült meg hirtelen, amikor Chizune ráhelyezte a pecsétet, s hullott alá az ágyra mely mögötte volt. Tekintete Chizunéra vetült, majd a billog helyére, melynek felülete kissé átrajzolódott.
-Most majd jobban tudsz uralkodni önmagadon. – Mondta a lány, majd éppen felsegítette volna Ayamét, amikor tekintete nagyobbra nyílt, majd az ajtó felé fordult, s mintha te is éreztél volna valakit, egy egészen erős személyt betoppanni közvetlenül a ház elé, melyben rejtőztetek. – Ez nem lehet… - Csuklott el szerelmed hangja, miközben mind érezhetően, mint hallhatóan léptek közeledtek az ajtóhoz, mely elválasztott titeket a külvilágtól. – Ő még…hogyan lehet... - Lépett egyel közelebb az ajtóhoz Chizu, majd megtorpant. Tekintete mintha kissé ködössé vált volna. Mi rajzolódhat le fejében? Milyen gondolatok futnak végig rajta? Ki lehet az, akinek a chakrájára így reagál? És hogyan jutott ilyen közel? Mindvégig rejtve volt, s most mégis miért lépett úgy elétek, hogy elengedte azt…tudatni akarta, hogy itt van ? Azt akarta, hogy valami vagy valaki érezze közelségét, még mielőtt rápillantott volna? Ki lehet az?
Kint, az éj leple alatt, a léptek csak közeledtek, s szinte hallható volt, amikor egy idegen keze telepedett az ajtóra, s lassan, nyöszörögve tolta be azt, egészen addig, míg egy vöröslő hajtincs zuhant be , megelőzve gazdáját, mely egy nő, ki ránézésre hasonló korú lehet mint Chizune, s testalkatban is igencsak hasonló, ám arca egészen mást mutat, szemei aranysárgán csillámlanak meg belépve a sötétből, mintha egy-egy csillagot lopott volna le az égboltról, s haja vörösen égett, mint a tűz, mely talán sosem hunyhat ki, hosszan egészen leérve a derekáig, szabadon lógva, tincsekbe verődve. Ruházata egy fehér ing, s egy feszesnek tűnő bőrszerű nadrág volt, s egy fekete csizma, mely térdéig ért, s szorosan volt megkötve…nem tűnt shinobinak…persze ez nem ítélhető meg ily egyszerűen.

-Üdvözöllek Chi-zu-ne! – Mosolyodott el, kissé ördögien, majd tekintete rád vetült, s mintha gyorsan végig mért volna, majd szemei , s homloka is ráncossá vált.
– Mégis kit hoztál ide? Ch…- Húzta el száját, s Ayaméra szót sem fecsérelt. Tekintete vissza kúszott Chizura. – Oly rég találkoztunk már, drága húgom. Alig vártam…hogy ismét beszélhessünk. – Nézett a lányra, szúrósan, s Chizune is ráncolni kezdte tekintetét, mintha nem tudná hová tenni a lányt, ki érkezett, s zavart lenne, hogy láthatja. – Mi az, elállt a szavad is? Furcsálod, hogy még élek? Vagy talán azt, hogy ide jöttem? Mégis miért ilyen a tekinteted? Szellemet láttál? – Mosolygott, s mintha csak játszadozna, dobálta a szavakat. – Olyan régen láttalak már hugicám… mond csak… mit hoztál nekem? – Vetült át tekintete rád… nehéz eldönteni gonoszak-e a szándékai, vagy talán tényleg várhatta már, hogy ismét láthassa Chizunet? Sok a kérdés, s a válaszok… talán itt vannak, az orrotok előtt.

**Kenshiro Karu** Csüt. Feb. 28 2019, 23:36

Ayame történetéből jelenleg talán csak a nevét hittem el. Annyi féle módon lehet irányítani az embert chakra és pecsétek által, ezt már magam is átéltem. Viszont a lány rémültnek játszott, ha színészkedik akkor azt nagyon jól csinálja. És hogy miért is gondolok erre? Egyszerűen nem akar összeállni a története. Valamiért elengedték őt Konohából, de csak úgy egy Chuunin nem akadt volna a nyomomra Konohából. Lehet ügyes shinobi, de azért a fél világot átutaztam, de most inkább sikerült elvonnom a figyelmét, így végül Chizune be tudta fejezni a pecsételést. Nyilván ő is rájött, nem akarok itt parádézni chakra felszabadítással, eddig olyan nyugalmas utunk volt a Vill...

Olyan erővel ütött meg ennek a valakinek a jelenléte, mint amikor Chizu nyakából lekerült a chakra blokkoló lánc és a lány szabad folyást engedett erejének. Ez a chakra azonban más volt, nem árasztott számomra olyan békét mint a szerelmemé. Még talán azt is meg merném kockáztatni, hogy ez a chakra erősebb mint szerelmemé, ami elég nagy baj, mert ő nálam is erősebb. Így most átkerültem a kis játékosok közé, mert nem biztos, hogy meg szeretném várni, amíg a Raikage idejön házhoz... A kilincs meghajlott, aztán a szél egy vörös hajszálat sodort be, mielőtt gazdája beléphetett volna. Chizu reakciója nagyon megijesztett. A lány és a párom ISMERTÉK EGYMÁST?!
Egy nagyon rövid pillanatig teljesen össze voltam zavarodva és miután a lány befejezte párom cukkolását és alig hallhatóan szólaltam meg...
- Haranu Saya... - Azzal a kép felé pillantanék egy másodpercre...
Ahogy Chizune enyhén remegő vállai felé pillantottam, az a valaki megint előtérbe került, kit oly mélyre próbáltam elásni magamban...
Olyan régen láttalak már hugicám… mond csak… mit hoztál nekem? – Vetült át tekintete rád…
...A lány, ki a földön fekve, a saját vérében megfagyva...
Az összes mentális korlátom felszakadt, chakrám teljesen másképp viselkedik, mióta fuzionált a Nibiével, mintha saját életet élne. Először csak chakra keringésem gyorsul, de érzem amint pillanatról pillanatra hatalmasodik el rajtam a félelem és leginkább az őrület. A rettegés attól, hogy létezik a világon olyan, akitől nem tudhatom megóvni őt... A felismerés, hogy minden amit eddig tettem felesleges volt, ha az élet elénk görget egy ilyen akadályt...
...A lány egyedül egy helyiségben pulcsiját markolászva zokog és szenved a veszteségtől mely érte s egész világát kettétörte, közben alhasát simogatja, mintha meg nem történté tehetné...
Saját chakrám teljesen megmutatkozott, mint amikor utoljára Bansai ellen harcoltam és még nem vetettem be a Nibit. Elképzelhető, hogy ez már nem csak a saját chakrám, de a Nibivel elkezdtünk összeforrni véglegesen?! A kék chakratömeg lassan látszani kezd körülöttem, azonban még csak elmosódottan.
...A lány miként egy börtön ablakán próbál kinézni a szabadba, de szabadság fogalmát már rég elfeledte, csupán sorsára, kínjaira vár...
Nem értem miként úsznak be elém ezek az emlékképek, de az a valaki most tört fel a felszínre. Ha Saya elengedte magát, most ő is és valószínűleg a Villámok országának földjén mindenki, az ország ezen pici pontjára figyel, aki valamennyire is érzékeny a chakrára.
Teszek Saya felé egy lépést, aztán megállok, eközben a kék chakrát már fekete csíkok fodrozzák, mint amikor elvesztettem az eszem, a bálteremben, mikor ellökött magától...
Bizonyára a szobában mindenki rám figyel, de ha nem az sem érdekel.
- Nyilván lenne mit megbeszélnetek, csak egy dolgot szögeznék le... Ha a jegyesemnek a haja szála is meggörbül, én nem fogok megállni Kumogakure városfalánál, és nem csak egy Kaget fogok elpusztítani... Nyilván te is tudod, mint itt mindenki a szobában, hogy képes vagyok rá... Nyilván hallottál róla, hogy a tűz templomából is mi maradt, ha nem szeretnéd ezt a saját országodnak is, akkor most talán inkább váltsunk hangnemet... - Pont jókor mondom, mikor én kezdtem el. - Gondolom van mit megbeszélnetek, de az ő élete mindenkiénél többet ér számomra, így válogasd meg a szavaid... Azok a szövegek a Bingo könyvekben nem ok nélkül vannak ott, nem szeretnék vérfürdőt rendezni...
Haranu Saya felbukkanása már úgy is megpecsételte a helyzetünket.
Ilyet sem láttam még... Egyszerre két technikát aktiváltam akarva akaratlanul, de egyiket sem használtam, csupán csak felkészültem az azonnali használatra. Az egyik, bal kezemből előkúszó chakra lánc a Kongo Fuusa, mely baj esetén Chizunéra és Ayamera kapcsolódna, így létrehozva körénk azt a chakra pajzsot, melyen az áttörés szinte lehetetlen, a másik kezemből nem a sima láncok materializálódtak, hanem a Pokol láncai, mely saját technikám kifejezetten a Nibi ellen fejlesztettem ki egy nagyon zavart pillanatomban. Ez tökéletesen mintázza a bennem rejlő kettősséget. A jobb karomból materializálódott lánc vége miként a földet éri, azonnal elkezdi olvasztani, vaggy inkább perzseni a ház deszkapadlóját. A lánc jelenleg maximum is ezer fokon izzik, de minél több idő telik el ilyen csendben, annál jobban izzik fel, miként kezdem teljesen elveszteni józan ítélőképességem.
~ Szerelmem ments meg kérlek! - Üzenném Chizunénak gondolatban a kis talizmánt használva. ~ Nem bírom irányítani, állandóan az jár a fejemben, hogy nem tudlak megvédeni, nem voltam ott veled... - Ömleszteném át imént átélt gondolataimat Chizune elméjébe, hogy megértse mi is történik. ~ El kell mennünk innen nagyon gyorsan, mielőtt az történik mint ami a tűz templománál... - Ekkor mutatnám meg Chizunak, hogy mi maradt a tűz templomából... ~ Nem érdekel, hogy mi volt köztetek, soha többet nem hagyom, hogy bántson téged akárki is, ha az életemmel fizetek ezért, a te bajod már az enyém is és mostantól ez így lesz életünk végéig!...

**Kitsune Haruka** Vas. Márc. 03 2019, 21:29

/ Kenshiro Karu /

Az előtted vöröslő hajzuhatag, mely mint valami furcsa folyam hullott alá, tincsei egymás követték, s a szempár mely rátok vetült, valahogy kétes érzelmeket váltott ki belőled, s Chizune reakciói sem voltak felhőtlenek vele szemben. A számodra szeretett leány, mintha test szerte remegett volna, s mintha a múltja egy olyan árnya jelent volna meg előtte, kinek már nem lenne helye az élők között. Mint egy szellem, ki kísérteni tért vissza, s megjelenve felboríthat mindent mit felépítettetek. De vajon miért jött most? S mi a fél, mely vezérli? Csupán látni akarja rég elveszett testvérét? Vagy talán valamiféle bosszúvágy lenne szemei aranysárga tükrében? Kérdések, melyek választ követelnek… talán kiderülhet… de lehet, hogy az örök homályba vész…
A chakra mely körülvette őt… talán nagyon figyelve már szemmel is látható…vagy csupán a képzeleted játszana veled? Látod, vagy láttatják veled? Nem sok időd marad gondolkozni, hiszen az események gördülnek tovább szemeid előtt, mintha megállíthatatlan lenne…s semmit sem tehetsz ellene.
-Hanaru Saya… - Ejtetted ki nevét szinte lélegzet visszafojtva, s oly halkan, hogy alig lehetett észrevenni, tekinteted az imént nézett képekre vetült, s a rajta vöröslő hajú csepp gyermekre, ki meglepetten figyel.

Oly kicsiny, oly gyermek még…s mégis, most előtted áll, felnőtt nőként, képzett shinobiként, harcosként, ki már elhagyta a gyermekkort. Mentális állapotod gyenge, s szinte még gyermeteg lábakon bugdácsol, mint egy őzgida, ki első lépéseit teszi meg a friss, harmatos fűben, s néha néha, még anyja támaszára vágyik… de te mégis kinek a támaszára próbálsz hagyatkozni? A Nibijére? Chizujéra? Melyiktől várod, hogy megfékezzen? Tényleg csak ők tarthatnak meg ezen az úton? Nem te vagy az, akinek a legjobban akarnia kellene, s nem engedve a kísértésnek szerelmed nyomdokán haladni? Mit tehetsz vele, ha itt és most elhagyod magad? Mindentől, s mindenkitől lehetetlen távol tartani valakit, még ha az a szeretett személy is…s ha valaminek történnie kell, meg fog történni… ez az, amit a világ törvényei megkövetelnek. Mindig van valaki, mindig van olyan akadály, melynek legyőzése nehéz, s talán beleroppansz…mégis, ha egykoron túllépsz rajta erősebb leszel… s talán megvédheted az, mi számodra a világot jelenti. A képzeleted játéka lenne csupán, a félelem mely most az elmédet lengi át? Vagy valós, s jobb lenne elmenekülni? Nem tudhatod, mégis…tested reagál a félelmedre, s az ő félelmére… körülötted halovány kék chakra jelentkezik…de tudod mit kockáztatsz most? Talán nem érkezett támadó szándékkal, s te most hamar felkelted a figyelmét…okos dolog ez? Okos dolog lehet ily hamar átfordítani a dolgokat? Egyértelműen nem békésen mutogatod a chakrád, s ő nem az az ember, ki szó nélkül hagyhatná…
Elméd furcsa emlékképek, melyek olykor-olykor bevillannak elmédbe, majd egy hang töri meg a csendet, mely feléd irányulva szerelmedtől érkezik…
-Állj! – Nézett rád, kissé dermedt tekintettel, mintha kétségbeesetten, mégis kapaszkodna valamibe, egy vékony hajszálba, mely még valahol, a messzi sötétben a Saya-hoz köti…- Kérlek, várj… beszélnem kell vele! – Jelentette ki, majd elmédben is felvillant egy kis kék fény, mely megvilágította elméd rejtett szegleteit, s mint egy csillag, mely a sötétben az utat mutatja, úgy vezet, s próbál a fényhez terelni. ~ Kenshiro Karu…elméd sötétje próbál hatalomra törni…küzdened kell, vagy elemészt, s nem maradhatok melletted többé. Ha átadod magad…s magad válasz a végtelen árnyak urává, többé utunk nem egyezhet…erre emlékezz. ~ Visszhangzott a fejedben , egy jól ismert hangtól. ~ Vigyázz a lánnyal, több rejlik benne, mint amit mutat. ~ Hangzott el még, egy tanács, majd visszakerültél a jelenbe, hol egy másodperc telt el csupán, s a folyamat tovább gördült. Talán még időben álltál le, mégis…el kellene tűnnötök. Nem biztonságos tovább ez a hely, mely oly sok emlékkel kecsegtetett volna…
- Mond csak Chizune… - Váltott hangulatot Saya, majd hideg semmit mondó szemekkel pásztázott titeket. – Ő egy Jinchuuriki igaz? – Nézett félre, majd mintha apró mosoly ülne az arcán…- Kék…- Nevet, majd folytatja. – Ő a Matatabi ugye? – Ült ki egyre inkább a mosoly az arcára. – Önként hoztad el ide… milyen érdekes… mindig meg tudsz lepni.
-Fejezd be, mégis hogyan lehetsz életben? – Mondta Chizune, miközben te is beszélni kezdtél, s a szavak, mint egy hatalmas zuhatag, folytak ajkaidról. S még Chizu szemei is kissé tágabbra nyílva fordultak irányodba. Mintha meglepődött volna szavaidon? Vagy csupán a fellépésed aggasztotta? Talán félelem ül tekintetében? Vagy csak máshogyan akarja rendezni a dolgokat? Van időtök gondolkozni?
- Nem akarom-e azt az országommal? Ch…- Mormogta elsőként válaszolva mondandódra. – Az országomból így sincsen már semmi. Körül néztél? Áh…biztosan nem, nem lehetne rá túl sok lehetőségetek…pont a drága bijuuk műve volt… romokban áll a hazád Chizune, az olyanok miatt mint ő. A démona miatt… - Szorította össze ajkait, mintha mégis lennének érzelmei, mintha tényleg kötődne ide… - Ha nem akarod, hogy lelepleződj…én abbahagynám a villogást. – Nézett rád, majd folytatta. – De lehet már késő…
-Elég legyen. – Húzta ki magát Chizu, s szemeit mintha megfékezte volna, ismét önmaga kezdett lenni. Magához térve a meglepődöttségből, szavai bejárták a ház zegzugait. – Hogyan lehetsz még életben? Láttam, ahogyan megha… - Vágott közbe szavaiba Saya, mire összeráncolta szemöldökét.
-Láttad, ahogyan meghalok? Ez lett volna a szavaid vége, igaz? Nos, tudod nem haltam meg… Egy darabig vártam, hogy vissza fogsz jönni értem. De, az évek múlásával, a remény megfakult, majd eltűnt. Tudod… Együtt felnőni, ebben a házban, nem a legszebb gyermekkor, mégis örültem, mert volt egy testvérem, és egy anyám. De mindent elvettél tőlem… - Nézett Chizune szemeibe, majd folytatta. – Akkor…
Folytatta volna, ám Chizune elkapta a kezed, majd Ayamét is magához vonta. – Ha folytatni akarod, kövess. Régebben is tudtad, hová fogok ugrani, hát gyere utánam… tudod, jól, itt nem maradhatunk sokáig…bizonyos okokból. – Fejezte be, majd Saya arcán láthatóan nem tetszés fogalmazódott meg, s egy szempillantás alatt termett mögöttetek, még mielőtt eltűnhettetek volna szemei elől. Megragadta Ayame-t , s magához vonta. – Ő velem marad. – Mondta kisebb mosollyal az arcán. – Tudod hugi, amolyan biztosíték, hogy megvársz, bár hamar ott leszek. Tudod…megvannak a trükkjeim. – Mosolygott, miközben eltűntetek Chizunéval. De hová visz a lány, s Ayame sértetlen marad mire odaér? Miközben eltűntök, Ayame tekintetében félelem tükröződik, s összeszorítja ajkait. Mintha mondani akarna valamit, mégis nem merne megszólalni, s hirtelen tűntök el.
-Hamar ott leszünk…- Hangzik még egy utolsó szó, Saya szájából, s már nyomotok is veszett.
Félreeső falu C78dd12a547280401eb25ab3f2a90545

Félreeső falu C78dd12a547280401eb25ab3f2a90545

Egy erdőségben jelentek meg, Chizune egyik keze, az egyik mellettetek lévő fán támaszkodik, melyen egy pecsét hever elrejtve ujjai alatt, s itt-ott látható csupán. – Jobb lesz itt elbeszélgetni vele. Ez a Tea országának egy elrejtett pontja… régebben már jártam itt. Ha ránk támadna…- Szorította ajkait. – Gondolom érezted mekkora chakrája van, nem a semmiért engedte el, mielőtt belépett a házba. Tudatni akarta az erejét. Azt akarta, hogy érezzük… ott nem keveredhetünk harcba vele. De remélem itt sem fogunk…- Mondta. – Tudod Karu, ő a olyan mintha a testvérem lenne. Gyermekként együtt nőttünk fel, az a nő nevelt minket, akiről már meséltem neked nemrég. – Nézett rád, s mintha kissé kétségbeesett lett volna. Talán nem tudta, képes lesz-e szembeszállni vele….ha eljön az idő. – Tudod, egy darabig ott éltünk együtt, mi hárman. De… rájöttünk, hogy végig csak eszközök voltunk. Egy tervben, amiben részt sem akartunk venni… mondtam már neked, hogy hasonlóak vagyunk, ugye? Nos, tudod, a Chankánk természete… mindketten a bijuuk ellen lettünk kiképezve. De, kezdem az elején, az a nő…érezte, hogy milyenek vagyunk. Hogy milyen a chakránk természete, tudod…ő… egyszer csak Kumogakurei Shinobik jelentek meg, furcsa maszkkal az arcukon, mintha nem akarták volna, hogy láthassuk kik valójában, s beszédbe elegyedtek a nővel. Mi csak pár szót vettünk ki belőle… ~ Elvinnénk őket. Már eleget voltak magánál, el kell kezdenünk a képzésüket. ~ Hallgatóztunk kéz a kézben a ház ablaka alatt. Azt javasoltam szökjünk el ám akkor hátulról még, két shinobi ragadott meg, s szinte szétrántottak minket. Egymás neveit kiabálva, mire az utolsó ujjunk sem bírta tovább tartani a másikat, s az ölükbe véve fogtak le. A nő kirontott a házból, hallva a kiabálást, s segíteni próbált ám...ő nem volt olyan mint ők, s már öreg volt...segítsége csupán halvány kiáltás volt az éjszakában, majd holtan csuklott össze. – Mondta Chizune, s hamar folytatta. – Aztán egy számunkra új helyre kerültünk, sokáig külön-külön voltunk bezárva, talán 1-2 év lehetett, súlyokat aggattak ránk, s egész nap gyakorolnunk kellet, majd egy bizonyos idő elteltével ismét találkozhattunk, volt, hogy egymás ellen is harcoltunk… talán több év is eltelt, mire valahogyan kissé megbíztak bennünk, s bár korlátozva kijárhattunk a faluba. Volt ott egy nő, a kiképzés közben is többször láttam már… csak később jöttem rá, ki ő… Yugito volt. Később ő volt az, aki rávette őket, hogy szabadon járhassunk, és fejpántokat is kaptunk. Bár így is keményen fogva voltunk…természetesen. De bevethetőkké váltunk… Yugito volt az egyetlen, akivel kijöttem, Sayan kívül, bár ez neki nem igazán tetszett. De ez nem is fontos… ugorjunk. –Nézett félre. – Később volt egy támadás, amikor esélyt kaptam a szökésre, Saya-t is vinni akartam, ám lebuktunk… a lényeg, hogy én kijutottam, de ő… láttam, ahogyan egy Kumoi átdöfte egy karddal, láttam amint összeesik, és elönt körülötte mindent a vér. – Szorult össze az ajka. – Láttam., hogy meghalt. Most mégis…él – Mesélte, s tekintett rád. – Bármi is lesz, kérlek had, beszéljek vele. Talán…megérthetem őt. Bár valahol, ő már nem az, aki akkor volt. Amikor eljöttem, sokáig, láttam magam előtt, ahogyan meghal. Ahogyan a kezei felém nyúlnak, és az utolsó szava…Fuss! – Láthattad, ahogyan megnyílik előtted, s most talán van némi időtök megbeszélni ezt, ám nem túl sok. Saya, gyors, s hamar ideér…nem tudni egyedül volt-e, amikor a háznál voltatok, talán voltak társai odakint, talán csak egyedül jött üdvözölni testvérét. Az éj, lassan múlónak tűnik, s a lombok között megvillannak az első sugarak, melyek a nap kezdetét jelzik, s melyek az ő közeledtét köszöntik.
Félreeső falu Anime-forest-gif-10

-Hát megvagytok! Üdv újra, kedveskéim! – Jelent meg Saya, mégis mi ez a nő? Apró mosollyal az ajkán, s Ayaméval a vállán ugrott le az egyik fa lombjai közül. – Csak nem elmesélted a történetünk Chizune, miközben itt sem voltam? Ez gonoszság lenne…mi lesz az én verziómmal? Hmmm? – Mosolyodott el, miközben titeket nézett. De mi lesz… a következő lépésetek? És ami fontosabb, mi lesz az övé?

( A játékot majd itt folytatnánk Smile

, kérlek ide írj ^^)

Ajánlott tartalom

Félreeső falu

Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu

Re: Félreeső falu