Akadémiai edzőterek

Több szélesen elterülő salakos illetve füves pálya, némelyeken edzőbábukkal illetve céltáblákkal.
Ezeket a terepeket az akadémiai tanulók, és a geninek kedvelt szokása használni.

A fiú eltűnt, éppen ezért lassan föltápászkodtam a helyemről, és elindultam az edzőterephez. Nálam volt a felszerelésem, ezért nem kellett még azért hazasietnem. Így 20 percem volt csak arra, hogy átérjek a kiképzőterepekhez. Amint elsétáltam a terem mellett – ahonnan, az öreg Jounin kihívott – benéztem, és már teljesen üres volt. A többi genint is már beosztották. Kíváncsi voltam, hogy a barátaim vajon kihez kerültek. Hiszen az én mesterem nem tűnik valami hétköznapi fazonnak. Csak néhány évvel idősebb nálam, és máris Jounin. A céljairól nem mondott semmit, szóval valószínűleg nagyratörő tervei vannak. Emellett ha már ilyen fiatalon ennyi mindent elért, nem hiszem, hogy kicsiben gondolkozna. Kimentem az épületből, és az edzőterepek felé vettem az irányt. Kb. még 200 métert, ha kellett gyalogolnom. Majd mivel még bőven volt időm a találkozóig, leültem egy fa árnyékába. Ellenőriztem a felszerelésem, és még szöszmötöltem egy kicsit. De hamar elöntöttek megint a gondolatok. Nem tudtam kiverni a fejemből anyámat. Már olyan közel éreztem magam hozzá. Hiszen ha legyőzöm a fiút, akkor minden kérdésemre választ kapok. Lehet, hogy már régóta tudom, hogy elhagyta a falut, és hogy nem Sora és Takao az igazi szüleim. De most megint olyan nehéz volt ezzel szembenézni. Hiszen azóta nem változott semmi, csak idősebb lettem… Az órámra pillantottam. Még mindig túl korán volt. A fa oldalának dőltem, és néhány pillanatra lehunytam a szemeimet. Vajon mikor jön el az a nap, amikor szemtől szemben állhatok anyámmal? Mennyit kell még fejlődnöm ahhoz? Hirtelen kinyitottam a szemeimet, mivel éreztem, hogy ha akarnám, simán el tudna nyomni az álom. Előre dőltem, és egy kunai vettem a kezembe. Elkezdtem vele játszani, és a szemközt lévő bábút céloztam meg. Amíg nem jön a sensei egy kicsit gyakorolok, hogy ne teljen feleslegesen az idő.

Éppen csak néhányszor voltál képes a kunai-t megpörgetni a kezedben. Hiszen éppen akkor, mikor célba vetted a táblát és összegyűjtötted az erődet, hogy a kés pontosan célba találjon, a feldobott kés nem esett vissza a kezedbe. Megállt a levegőben, a szemed ellőt, de nem agától. Nem egy csodafegyver volt, hanem éppen megakadt. Elkapta valaki, egy ismerős kar, mely a semmiből tűnt fel. És egy ismerős hang, azé akit vártál idáig.
- Elég szép távolság...- dicsért meg a sensei, ahogyan pöccintéssel megforgatta a kezében a kardot és markolatával feléd, a kezedbe helyezte-... de egy shinobi nem csak erő, ész és a fegyver kölcsönös harmóniáján alapuló létforma. -guggolt le melléd, hiszen eddig állt a jobb oldaladon. - Maga a shinobi egy életút, hiszen minden ninja csak akkor járja a shinobik útját, mikor a saját útjait is képes abba a keskeny is ösvénybe belezsúfolni. Most már tudom mi a te ninja utad, és én mindig ellőtted fogok menni, hogy mutassam melyik a fa törzse és melyek a gallyak, melyek arra szolgáltattak, hogy a földre hulljanak...- engedte el a kés pengéjét, ahogyan a bábúra nézett. -Ezeket a szavakat az édesanyád mondta nekem... neki köszönhettem, hogy most itt vagyok és téged, a gyermekét taníthatom. -nézett vissza rád- Szóval kellj fel!- kiáltott rád barátságosan, ahogyan engedelmeskedtél, de ő azhelyett, hogy elkisért volna téged, nemes egyszerüségel letelepedett a helyedre.- Nos a feladatod, hogy engem két lábbra álícs...- sok sikert! -nevett fel, ahogyan kezeit összekulcsolta a tarkoján és lehunyt szemmel, olyan volt, mintah éppen elaludni készülne.

Amikor már éppen elkészültem volna dobni a kunait, feldobtam a levegőbe még egyszer csak úgy, de nem esett vissza. A senseiem elkapta, aki a semmiből került oda. Egy picit meglepődtem, de hát a legtöbb Jounin szereti a meglepetésszerű és kiszámíthatatlan belépőket… a fiú leguggolt mellém, és olyan szavakat mondott, amit nem fogok még egy darabig elfelejteni. Megnyugtató volt, hogy törődik velem, és hogy segít elérnem a célom. Talán ha egy kicsivel később nem utasít arra, hogy keljek fel, akkor tuti, hogy a nyakába borulok. Fölálltam, és vártam, hogy elinduljunk, de ehelyett a fiú leült a helyemre. Majd azt a feladatot adta, hogy állítsam föl.

Csodálkozva ránéztem, hogy tényleg ezt a feladatot szánja-e nekem. De nagyon úgy tűnt, hogy nem viccel, mivel továbbra sem mozdult meg. Sőt már majdnem alváshoz készült. Egy kicsit furcsának találtam ezt a feladatot, de hát miért is ne kerülhetnék egy olyan helyzetbe, ahol lábra kell állítanom egy shinobit…
~ Na, akkor fogjunk neki! ~ gondoltam, de fogalmam sem volt róla, hogy hogyan fogjak neki. Talán csak odasétáljak hozzá, és erővel kezdjem el ráncigálni? Ez tuti hülyeség… Még akkor is, ha ilyen egyszerűnek tűnik is ez a feladta… biztosan nem lesz az. Kicsit elgondolkodtam, és fel alá kezdtem járkálni. ~ Biztos nem fogja hagyni magát… de akkor is meg kell próbálnom! ~ gondoltam, majd addigi sétálgatásomból hirtelen a sensei felé rohantam – aki kb. 1 méterre volt tőlem – és megpróbáltam elkapni a kezét, hogy azzal a lendülettel, amim volt egyszerűen továbbhúzzam. Mivel oldalról rontottam rá, a fa nem lenne útba, és a lendület fölállítaná a helyéről. Egyenlőre ez volt a tervem.

Oldalról rontottá rá és elkaptad a kezét, ahogyan a lehető legnagyobb erőt beleadva, megemelkedett a jounin fiú segge, majd oldalra dőlve, sikeresen elhúztad a földön, de nem bírtad megemelni. Éppen ezért, megálltál és teljese erőből felpróbáltad emelni és sikerrel jártál. A fiú megemelkedett és felállt. Ilyen egyszerű lett volna az amit kellett tenned. Hogy erővel addig küzdesz, ameddig fel nem áll? Hát nem! Hiszen ahogyan a férfi felállt, rád mosolygott és apró, ezernyi kis virágszirommá hullt szét. Nyelni, köpni nem tudtál, hogy mi van, de hamar leeset, hogy belestél a jounin csapdájába, egy genjutsuba. És csakugyan, ahogyan a mestered megszólalt, a hangját nem elölről, hanem a hátad mögül hallodat.
- Ügyes vagy, bár legközelebb próbálj meg engem megragadni...- mosolygott rád, a csuklyája alól, ahogyan ott feküdt továbbra is földön, azon fa alatt ahol eddig is volt. - Egy shinobi legfőbb ereje, hogy megtéveszti az áldozatot, meglapul és akkor támad, mikor arra a célpont nem számít. Gyors és precíz, nem hibázik és ellenfelét egyetlen egy csapással öli meg. Ilyen egy igazi shinobi. -okítót ki, ahogyan ha rájössz a a szavai közé bujtatott igásságra, máris rájöttél, hogyan állj neki ennek a feladatnak- És egy igazi shinobi mindig a felszín mögé lát...

Ahogy nekiszaladtam sikeresen elkaptam a kezét, de csak oldalra tudtam kimozdítni, majd erővel megpróbáltam lábra állítani. Ami sikerült is, csakhogy a következő pillanatban ezernyi virágsziromra bomlott szét. Miután a fiú hangját meghallottam a hátam mögül, már biztos voltam benne, hogy beleestem egy Genjutsuba. Amikor hátranéztem a Jounin ugyanott feküdt a fa tövében. ~ Megtévesztés, meglapulás, és meglepetésszerű támadás… vagyis rejtőzzek el, és támadjak lesből? Talán használjak füstbombát, és rejtőzzek el annak a takarásában… Ha előállítanék a füst takarásában néhány Bunshint, és addig én elrejtőznék valahová, hogy hátulról támadjam meg… Az talán működne, de gyorsan kéne csinálnom. A klónok leköthetnék a figyelmét, ameddig én elfejtőzök, és csendben mögé lopakodhatok. Ha nem figyel, akkor egy kunaial megtámadom, amire jobban teszi ha föláll…
Rendben van… ~ gondoltam, majd távolabb ugrottam a fiútól, és amíg távolodnék, egy kunait hajítanék a fiú mellkasa felé. ~ Ha nem tér ki, vagy nem védekezik, akkor a kunai beleáll a gyomrába… talán ennyi is elég lesz ahhoz, hogy fölálljon ~ gondoltam, de ha nem hozza meg a várt eredményt, akkor ha leérkeztem egy füstbombát dobnék a földre, hogy megkezdjem eredeti tervem.

A fiú, mintha egyáltalán észre sem vette, volna, hogy mire készülsz. Ott ült a földön és aludt, vagy inkább úgy tette? Hát valószínűbb, hogy ez tette, hiszen amint elrugaszkodtál a földről, hogy a kettőtök közti távolság nőjön, a felé dobott kunai is célra tartott. De nem ért célba. Shisui egy alig látható mozdulattal ütötte délre a kést, ahogyan a haja szála sem görbült meg, és az egész olyan volt, mintha reflexmozdulatból tette volna. De nem, hiszen az arcára kiült egy apró kis mosoly, ami azt jelenthette, hogy kineveti a nevetségesnek titulált támadásodat, vagy éppen ellenkezőleg. Megmosolyog téged, hogy rájöttél, hogy mi is volt az értelme annak amit az imént mondott neked.
De a következő pillanatban a felé dobott füstbonba eltüntette őt a szemed elől és neki állhattál a tervednek a klónok létrehozásának és az eredeti tervednek, mely azonban kisebb pontosítást igényel. Éppen ezért a következő körben kiderül, hogy milyen részletesen is csinálod a dolgokat.

A fiú egyszerűen kivédte a kunaiomat. Persze ezen nem lepődtem meg, de azért bosszantott, hogy ilyen egyszerűen tette. Majd azonnal a földre dobtam egy füstbombát. ~ Nincs sok időm, hiszen még a füst takarásában klónokat kell létrehoznom, és még mögé kell lopakodnom lehetőleg olyan halkan, ahogyan csak tudok. Ki tudja, hogy milyen jók lehetnek az érzékei. Hiszen a kunait is majdnem, hogy csukott szemmel védte ki…
Rendben. Tudom, hogy képes vagyok rá. A Bunshin Jutsu sosem volt kihívás. Legalább három klón kéne. Ha ez megvan, a klónok - ha már nagyjából a fiú mögé lopakodtam - elkezdik a támadást. Úgy fognak felé futni, mintha az egyikük tényleg én lennék, és őt akarná megtámadni, és a másik kettő csak megzavarásból lenne ott. A támadást is színlelnék, hiszen az a jó, ha minél közelebb mennek, hogy a sensei azt, higgye, hogy frontális támadást kezdtem. Hiszen nem működött sem a huzavona, sem a fegyver. Akkor valószínűleg így támadnék. Az a jó, ha ezt hiszi… Ha már éppen megpróbálna reagálni, akkor lépnék én a színre. Ha már elég közel lopakodtam, és csöndben megbújtam, már csak az a dolgom, hogy pontosan időzítsek a klónok támadására. Mert ha itt elszúrom, akkor lőttek a tervemnek. Pont akkor kell támadnom, amikor a sensei elkezd reagálni a klón támadására. De még az előtt, hogy megsemmisülne. Ha felfedezi idő előtt, hogy az csak egy Bunshin, akkor megint csak bajban vagyok. Az időzítésnek a lehető legjobbnak kell lennie. Ha minden stimmel, akkor hátulról egyszerűen megtámadnám egy kunaial. A Shunsin no Jutsut használnám, hogy meglegyen a sebességem is. Ha elég közel érek és meglepem, akkor én lehetek előnyben. De ehhez be kell vennie, hogy a klónok között ott vagyok én is. Ha a klónok jól játsszák a szerepüket, akkor működhet a terv. ~ gondoltam, és elkezdem megvalósítani a tervemet, olyan gyorsan, ahogyan csak tudom. Hiszen a füst nem szállhat föl addig, amíg nem végeztem…

Megpróbálkoztál a terveddel és elsőre minden rendben is volt. A füst teljesen eltakarta előled a mestered és ez fordítva is igaz volt. Ő sem látott téged és ezt kihasználva próbálkoztál meg a terveddel. Három sima Bushin és a terv, hogy fülölről próbálod meg meglepni, szinte tökéletes volt, ahogyan a kivitelezés is. Egy gyors ugrással dermedtél a faágán, ahogyan abban a pillanatban berobbant a füstbe a három klónod is, hogy ezzel is meglepje a jounin-t és te is egyből támadtál, hogy ez megtörtént.
A füst már alig takarta mozdulatok közben, ezért a jounin is láthatta, hogy mi történik és te is, hogy ő mit csinál. Nos semmit. Újfent várt, ahogyan a három klón egyszerűen szétpukkant a férfi ellőt, nem láttál semmilyen támadást és semmilyen mozdulatod a férfi felől. De akkor is, mi lehet az? Ki tudja, de annyi szent, hogy a mozdulatodat már elkezdet és véghez is vitted. A szándék megvolt, de a tested megakadt. Mintha valamibe belegabalyodtál volna és csakugyan, ahogyan a füst elosztott, de is láttad, ahogyan a férfi körül drótok tömkelege burjánzik és te egyszerűen beleszaladtál a csapdájába. Túlságosan is belegabalyodtál a szabad szemmel alig látható fonalakba és ahogyan a mestered keze megfeszült, az egész csapda összezárult és a huzalok összecsattantak körülötted és foglyul ejtetek. A földre zuhantál, ahogyan éppen a jounin fiú mellett feküdhettél, aki a csuklya alól rád tekintett és elmosolyodott.
- Nem is rossz...- nézett rád- ...elterelés és lesből gyors támadás... mintha egy igazi shinobi tetteit lettek volna, bár a kivitelezés kissé lagymatag volt. -sóhajtott fel- De a jelek biztatóak! -mosolygott rád, ahogyan a levette magáról a csuklyát. - Bár egy jó tanács. Ha a célpont nagyon nyílt és szinte gyerekjátéknak tűnik az elkapása... nos az általában csapda...- súgta meg neked, ahogyan kinyújtóztatta a végtagjait. - De a lényeg, hogy van mit fejlődnöd... szóval szabadulj ki a drotokból... az akadémián már tanultad a technikáját nem?- kérdezte tőled, ahogyan a szabadulótechnikára gondolt, melyet általában a legtöbb a genin ismer. Ha persze nem ismered, akkor most megtanulod.

Nekirugaszkodtam, és elkezdtem megvalósítani a tervem. Három Bunshint hoztam létre, és összehangoltan indultak meg a sensei felé. Én pedig felülről támadtam. De a fiú semmit sem reagált a klónokra. Habár a tervem nem pont úgy sikerült, mint arra számítottam, már nem hátrálhattam ki belőle. Elindítottam a támadást. De amint megtámadtam volna, a testem elakad, és nem tudtam mozdulni sem. Mindenhonnan drótok vettek körül, és egyszerre megfeszültek a testem körül, és végleg foglyul ejtettek. ~ Remek fölállított egy csapdát… ~ gondoltam, és már azon járt az eszem, hogy hogyan tudnék kiszabadulni. De ez nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. A következő pillanatban már a földön hevertem a fiú mellett. Aki a csuklyája alól mosolygott rám. Kicsit dühös voltam, hogy ilyen egyszerűen leterített…
- Nem… De megoldom. – válaszoltam egy kicsit duzzogva, és megpróbáltam erővel kiszabadulni. Amint egyre próbálkoztam a drót csak még jobban szorított. Ide-oda ficánkoltam, de nem lett jobb a helyzet. Majd még néhány próbálkozás után rájöttem, hogy így nem fog menni. Még mindig mérgelődtem, de nem akartam örökre egy drótba gúzsba kötve maradni. Ezért kérdőn fölnéztem a senseire.
- Ehm… elmondanád, hogy hogyan szabaduljak ki?

A fiú némán nézte végig a mozdulataidat, majd nemes egyszerűséggel jót mosolygott a próbálkozásodon. Na de ő sem ülhetett a babérjain egész nap és éppen ezért közelebb hajult hozzád, hogy a válaszát kristálytisztán halld és félreértés ne essék.
- A lényege hogy a kötélre koncentrálj! – mosolygott rád, ahogyan ebből csak annyira jöhettél rá, hogy a technika a kötél valamilyen manipulásából áll- A lényege, hogy a chakrádat a kötélbe irányítsd és mozgásra bírd, éppen olyanra, hogy kötél meglazuljon és kiszabadulj. De könnyebb elmondani, mind megcsinálni, bárha taknyos akadémiai tanulok kpesek elsajítátítani hetek kitartó edzésmunkájával, akkor egy geninek illik néhány tized perc alatt rájönni a titokra és bárha lassan, de alkalmazni a technikát! Szóval hajrá! Vonaglott vissza és dőlt neki a fa törzsének és várta, hogy meddig is tart megtanulni a technikát!

A sensei közelebb hajolt és megsúgta a feladat nyitját. Szóval a drótot kell manipulálni, mégpedig úgy, hogy belevezetem a chakrám, és ezzel mozgásra késztetetem. Ez nem hangzik valami egyszerűnek. De hát nem akarok örökre így maradni… szóval jobb lesz nekiállnom. Egy pillanatra megpróbáltam kényelmesebb pózba gördülni, mivel most inkább úgy nézhettem ki, mint egy hernyó, vagy mint egy kötözött sonka. Ami egyáltalán nem volt kényelmes. Koncentrálni kezdtem, és megpróbáltam csak a feladatra összpontosítani. Emellett nem csak kiszabadulni akartam, hanem bizonyítani is. Ki akartam javítani a béna próbálkozásom, és megmutatni, hogy nem vagyok olyan ügyetlen, mint amilyennek látszom. Majd amikor éreztem, hogy nagyjából képes voltam kizárni a környezetet, és megfelelő a koncentrációm, a chakrámra kezdtem összpontosítani, és megpróbáltam belevezetni a drótba. Ha meg tudnám lazítani, akkor már könnyebben kiszabadulhatnék. Csak egy picit kéne meglazulnia. Összpontosítottam, és megpróbáltam a lehető legjobban a drótba irányítani a chakrám.


//bocsi, hogy ilyen kevés, de közeleg az érettségi…//

Kezdésnek nem is rossz, de lényegesen még mindig nem jöttél rá a technika lányegére és láthatólag a jounin sem akarja elmondani, hogy mi a titok, azt akarja, hogy te jöjél rá, azt akarja, hogy megmutasd, hogyan tudod magad kivágni az ilyen szorul és kilátástalan helyzetekből.
Hiszen a drót, melybe sikeresen belevezetted a chakrádat, nemhogy meglazulna, hanem rád szorul, belevágva a húsodba és érzed, hogy a karodon enyhe vér tör a felszínre. Hát valamit nem jól csináltál, erre azonnal rájössz. Így pedig abbahagyod a technikát, mely nemhogy kiszabadított volna, még jobban megkötözött.
- A lényeg, hogy a chakrdáat a kötélbe vezesd és kilazítsd azt, ha csak chakrád nem pontosan irányítod, akkor nemhogy meglazul, hanem még meg is szorul a zsineg! – adja tudtodra, az utolsó hírt és mostantól rajtad áll, hogy mire mész az új információkkal.

A chakrámat a drótba irányítottam, és rögtön megérezhettem a hatását. A drót lassan elkezdett még jobban szorítani. A karomon, még meg is vágott. Amint ez megtörtént, azonnal abbahagytam a technikát. Hiszen csak még jobban csapdába ejtettem magam. Nem értettem, hogy mit csinálok rosszul. Hiszen csak bele kellett vezetnem a chakrám. A sensei segített néhány mondattal, majd újra visszadőlt a fának. ~ Szóval nem irányítottam megfelelően? ~ gondolkodtam el a fiú szavain. ~ Talán a chakrát nem csak belevezetni kell a drótba, hanem irányítani is, hogy az meglazuljon… ~ lassan felfogtam, hogy mit is próbált mondani a sensei

Újra nekiálltam a feladatnak, és belevezettem a drótba a chakrám. De most megpróbálnám a chakrámat úgy irányítani, hogy az ellentétes hatást váltson ki, mint az előbbi, vagyis meglazítsa a drótot. Az előbb talán az volt a baj, hogy egyáltalán nem próbáltam irányítani, hanem csak szimplán belevezettem. Ha a chakrával megpróbálnám mozgásra bírni a drótot, és persze nem olyan mozgásra, mint az előbbi, akkor sikerülhetne kiszabadulnom. De ha megint a rossz irányba indul meg a drót, akkor fájdalmas tapasztalásban lesz részem. Éppen ezért figyelnem kell, hogy merre irányítom a chakrám. Ha elkezdene megint szorítani, akkor pont az ellentétes irányba kell vezetnem a chakrám. ~ Akkor lássuk ~ gondoltam, és koncentrálni kezdtem.

Ezúttal már valamit eltaláltál. A drót meglazult rajtad, de nem annyira, hogy fellegezhess, hanem csak, hogy az előbbi szintre visszaálljon, de ott megakadtál, a drót nagyon lassan mozgott, a szorító erő, pedig hitetlenül lassan hagyott alább, mondhatni, ha így folytatód, órákba kerülne, hogy kiszabadulj és rengeteg chakrába. Már most is érezted, hogy az erőt fogy, túl gyorsan, mind ahogyan kellene és ezt a sensei is észrevette. Éppen abban a pillanatban, mikor már látta rajtad, hogy kezd eleged lenni az egészből, szólalt meg és adta az utolsó tanácsot.
- Kezdesz kifolyni a szuflából mi?- kérdezte tőled- De ez nem is csoda, olyan iramban pazarlod el a chakrádat, hogy alig bírod már...- ásított fel, ahogyan közelebb hajolt hozzád- … ajánlom, hogy használd a fejed...- pöckölte meg a homlokodat- Ha csak simán a fonalba vezeted a chakrádat, mit is érsz el fele? – kérdezte tőled- Meglazul vagy megszorul! Azért, mert csak belevezeted, barbár módon. Képzeled el, hogy milyen a csomó és nem az egész kötélbe vezesd, hanem csak a csomóba. Tized annyi chakra és idő. -közölte veled az új hírt. Szóval most már megvan a cél, az pedig rajtad áll, mennyire sikerül, az esetleges utolsó próbálkozás.

A drót lassan elkezdett lazulni körülöttem, de csak annyira, mint előbb volt. Mintha idáig semmit sem csináltam volna. Ráadásul egyre kezdtem kifogyni a szuflából. A chakrám is fogyott… Ha ez így megy tovább, akkor előbb fogyok ki belőle, minthogy kiszabadulnék. Teljesen elegem volt az egészből, és majdnem dührohamot kaptam. A sensei is észrevette, hogy nem a jó úton haladok, ezért megint csak kisegített néhány hasznos tanáccsal. ~ Csomó? Szóval csak oda vezessem a chakrám, ahol meglazítani kell a drótot… ~ gondoltam
- Ezt mondhattad volna előbb is sensei… - mondtam dörmögve, de már azon gondolkodtam, hogy hogyan valósítsam meg.
~ Szóval, ha a chakrát a drót egyes részeibe vezetem, akkor csak oda kerül belőle, ahol arra szükség van. Így tényleg chakra takarékosabb a dolog… Vagyis eddig elpazaroltam egy csomó chakrát arra, hogy az egész drótba próbáltam belevezetni, és az egészet próbáltam mozgatni. Remek… Akkor most csak egy bizonyos részbe fogom belevezetni, és úgy fogom mozgatni, hogy az végleg kiszabadítson ~ gondoltam, és a szememmel követni kezdtem a drót tekeredését a testemen. ~ Ott kéne meglazítani! ~ gondoltam, amikor egy olyan részt vettem észre, ami szorosan volt rátekeredve a többi drótra. Koncentrálni kezdtem, és a sensei által elmondottakat próbáltam a gyakorlatban hasznosítani. A chakrám belevezetném azokba a részekbe, amik lazítást igényelnek, majd megpróbálnám a drótot a helyes mozgásra késztetni.

Az új próbálkozással pedig a kötél egyből lehullt a kezeidről! Szabad voltál, ahogyan sikeresen felülhettél és megmozgathattad az elzsémbelt az izmaidat. Sikerrel vetted az első akadályt, hiszen bár ez a második volt, az elsővel felbőgtél. A sensei pedig csak ásított egyet rajtad, ahogyan nekidőlt a fának.
- Hát ez elég szegényes volt, hallod-e? -kérdezte tőled, ahogyan elmosolyodott- De látom benned a potenciált, még ha a chakrakontrolodon van még mit fejleszteni is, na de csak sorjában, nem sietünk sehová! – nevet fel, ahogyan a nevetés újabb ásításban fejeződőt be- De ne feledjük, hogy a teszt még mindig nem ért végett, de hagyjuk az eddigi gyerekes fogásokat...- állt fel, ahogyan megmozgatta az izmait és rád nézett- Itt van az első alkalom, hogy beteljesítsd a célodat! -nézett rád és ezekből a szavakból már sejtheted, hogy mi lesz a feladat. - Ha sikeresen elveszed tőlem ezt a csengőt! -mutatta fel- Akkor kérdezhetsz egyvalamit az anyádról és én akármi is lesz a kérdés, válaszolok rá! - jelentette ki, ahogyan ha készen állsz, kezdhetitek is.

//A jutsut felírhatod erre a hónapra!//

A drótok lehulltak rólam, és a még megmaradtakat kézzel szedegettem le magamról. Végre kiszabadultam. Első dolgom volt egy nagyot nyújtózni, és boldogan könyveltem el magamban, hogy megtanultam egy új jutsut. Annak ellenére is, hogy a sensei nem volt elragadtatva a teljesítményemtől, én azért örültem neki. Majd felállt, és egy csengőt mutatott fel.
- Komolyan? – ugrottam föl örömömben – Naná, hogy elveszem, és már tudom is, hogy mit kérdezek! – éreztem, hogy a testembe tűz költözik, és erősebb vagyok, mint valaha. Az érzés, hogy egy ilyen célért küzdhetek, mindennél nagyobb erővel ruházott fel. Már el is felejtettem, hogy egy picit is fáradt lennék. Vagy hogy egy jounin az ellenfelem. Bármi áron meg akartam szerezni azt a csengőt, hogy enyém lehessen a lehetőség, hogy közelebb kerülhessek a célomhoz. Az izgalomtól megremegett a testem, és éreztem, hogy most bármire képes vagyok.
- Kezdhetjük sensei? – kérdeztem, de már a határán voltam annak, hogy lerohanjam.

Shitsui csak egy jót mosolygott a magabiztos megjegyzéseden. Az előbb egy csomóból is alig voltál képes kiszabadulni, majd ellőtte többször is, gyermeki naivitással kaptad telibe a csapdáit, de most mégis, talán fordult a kocka, hiszen a cél a lehető legnagyobb eddig és ezt nem szabad kihagynod. Ezt járt a fejedben biztosan.
- Kezdjük el! – nevetett fel, ahogyan meg sem mozdult, hiszen látta, hogy te már alig tudott türtőztetni magadat, hogy nekiveselkedj a küzdelemnek!

//Bocsi, de ennél tőbbet erre nem tudtam írni, majd a következő post....//

Talán túl nagy volt bennem a hév, és egyszerűen csak nekiszaladtam a senseinek. Előtte próbáltam már Ninjutsuval, Bunshinokkal és csellel, fegyverrel, de egyik sem jött be. Talán Taijutsuban nem olyan jó. Alapvetően Genjutsu beállítottságú lehet, és a kettő nem szokott egyszerre menni. Talán közelharcban lenne egy csöpp esélyem. Emellett máshogy, vagyis ha nem mennék közel, hogyan szerezném meg a csengőt? Túltengett bennem az energia, és nem tudtam semmi másra sem gondolni, minthogy megszerezzem a csengőt. Nem igazán járt semmi terv a fejemben, a cél teljesen elvette az eszem.


//Bocsi Karin, hogy ilyen későn, és ilyen kevés, de az érettségi miatt Ayamera marad a legkevesebb időm…//

//Semmi gond Ayame, amint túlestél rajta, jól tudom, hogy visszatér minden a régi kerékvágásba!!!//

Az elhatározásod helyes volt, vagyis inkább a tipped, hiszen régi szabály, melyre már az akadémián is megtanítottak titeket, hogy aki jó egy stílusban, annak a kontra általában nem nagyon megy. Vagyis aki genjutsut használt, az általában gyenge a közelharcban, ezért is lett annak a mesterre. Na de nem ragozva a szót, a tipped helyes volt, és nem is.
Shitsui valóban nem éppen egy közelharcos alkat volt, ez tény, de az is tény, hogy ő egy jounin, ami már alapból jelzi, hogy az ereje nagyobb mind a tiéd. Nagy tapasztalatkülönbség pedig meghozta az eredményt neki. Egy erős ütést próbáltál mérni az arcára, ahogyan ő nemes egyszerűséggel kilépve oldalra hagyta hogy a levegőt üsd meg, de ezzel nem érte be. Megragadta a csuklódat, ahogyan lefelé rántva kirúgta a lábadat is, ami egyet jelentett. Egy szaltót dobtál, és a következő pillanatban a földről nézted a jounin tanárodat.
- Hát ez siralmas volt, hallod-e! - nézett le rád, ahogyan elengedte a csuklódat – Egy ilyen értelmet és hévtől vezérelt támadást még csukot szemmel is védtem volna...- mosolygott rád – De az elhatározás és az akarat megvan, csak használd a fejedet is... - guggolt le melléd, ahogyan megpöckölte a homlokodat és ezzel esélyt is adott neked, hogy támadj ha akarsz.

A támadásom végkifejlete újfent a földre kerülés volt. Fájdalmasan szisszenem fel, mivel egy hátra szaltóval becsapódni a földbe nem éppen egy fájdalommentes mutatvány. A sensei megint csak kedvesen „lebénázott”, majd leguggolt hozzám, és megpöckölte a homlokom. Több se kellett nekem. Itt van a remek alkalom, hogy kihasználjam a helyzetem. Igaz, hogy nem éppen a Taijutsu a specialitásom, de mást ellene felesleges bevetnem. Habár az én helyzetem sem a legrózsásabb. A földön fekve elég nehéz erőt kifejteni. De a guggolás még rosszabb, mivel elég instabil állapot, vagyis könnyű lesz kimozdítani ebből a helyzetéből kevés erőkifejtéssel is. Ezért a tervem az volt, hogy a még fejem fölött tartott kezét elkapom, és átlendítem a testét magam felett. Így a földre kerül mellém, de mivel nem engedem el a kezét, a lendület majd fölhúz, és így helyet cserélünk. Vagyis én leszek felül, és ő lesz a földön. Még ugyanezzel a lendülettel, megpróbálnék behúzni neki egyet a másik kezemmel. Mindent gyorsan kell csinálnom. Ha tényleg nem jó Taijutsus, akkor talán nem is gyors, és lehet esélyem. Mivel itt a gyorsaság lesz a lényeg. Ha viszont valami balul sülne ki, akkor sem léphetek le. A csengőre kell összpontosítanom, és azt kell megszereznem, ha adódik alkalom, akkor ki fogom használni.


//Amúgy a csengő hol van? Ruhára kötve, vagy csak a kezében?//

A terved elmés volt, de nem annyira, hogy kifogjon a mestereden, hiszen nyíltan mondhatjuk, hogy ellöted volt néhány lépéssel és számított erre a cselekedetedre,valószínűleg azért is guggolt le, hogy rájössz-e erre a mozdulatra, meglátod-e a lehetőséget. És bár a mozdulatod, hogy a férfi kezét elkapod, nem sikerült ,hiszen villámgyors rántotta el és bizony a gugoló pocizióban van egy előnye is, sokkal jobban lehet elrugaszkodni a talajtól, és bizony a jounin is így tett. Egy kisebb szaltóval kerülte el az ellőtted adódó lehetőséget, ahogyan az arcán végig egy barátságos mosoly ült.
- Hu... ez közel volt, majdnem elkaptál! - közölte veled mosolyogva, de a szavaiban érezted, hogy nem mondja ezt neked komolyan – De a próba szerencse! És az időd telik! -közölte veled csengő hangon ezt is, ahogyan belepöckölt a nyakában lévő csengőbe.

Amint láttam, hogy a tervem nem válik be, fölpattantam a földről, és egy kunait húztam elő. Számat lebiggyesztettem, és dühös szemekkel néztem a senseire. ~ Nem igaz már, hogy mindent kivéd! ~ gondoltam, és egy cseppet sem lepleztem felháborodottságomat. ~ Akkor is megszerzem az a csengőt! ~ gondoltam, és a fiú nyakában lévő csengőre helyzetem át a tekintetem. Aki amint meglátta, hogy azt nézem, megpöccintette, hogy még jobban húzzon. De nekem sem kellett több. Azonnal megindultam a sensei felé, és már a kunaial támadtam rá. A Shunsin no Jutsuval próbálnék nagyobb sebességre szert tenni, mert ahogyan mondta a sensei, az idő tényleg számít. Ha gyorsan támadom meg, akkor nincs ideje bonyolult ellentámadásra.