Akadémiai edzőterek

Gyorsan teremtél a fiú ellőt, ahogyan egy oldalsó suhintással megpróbáltad elkapni, de ismét sikertelenül. Elhajolt a csapásod elől, ahogyan a másik kezével megragadta a kunai-t tartó kezedet és lefelé rántva kilépett oldalra. Ez elég volt ahhoz, hogy elveszisd az egyensúlyodat és mellette a földre vágódj. Megütötted magad kissé, de jobban sérült az egód, mind a tested.
- Hát ez szánalmas volt! -fakadt ki a fiú – Nem szeretek kérkedni az erőmmel, vagy közelharcba bontakozni valakivel mert...- ásított egyet- … de ellened az lenne a fárasztó, ha más technikát kéne bevetnem! Inkább szed össze magadat és csinálj valamit, mert ameddig ilyen hévvel hadakozol, mindig is a földön fogsz kikötni!

Már megint a földre kerültem, de azt hiszem nem is igazán a becsapódás fájt. ~ Na, jó. Kezded kihúzni a gyufát! ~ gondoltam, és dühösen néztem a senseire. A frontális támadás nem megy. Azt kár erőltetni. Ez már a sokadik alaklom, hogy így végzem… De ha nem lát, akkor nem tudja, hogy honnan támadok. Úgy már működhetne. Ha füstbombát használok, akkor annak a takarásából támadhatok. Esetleg megpróbálhatom bezavarni megint egy Bunshinnal. Habár ez múltkor sem jött be. De ha azt, hinné, hogy én vagyok a Bunshin akkor, nem tőlem számítana támadásra. Talán ezzel összezavarhatom. Vagyis a földre vágok egy füstbombát, és elrejtőzök a füst takarásában. Mivel múltkor Bunshinokkal támadtam meg, talán azt fogja hinni, hogy ugyanezt a taktikát alkalmazom megint. Ha még rá is játszanék arra, hogy csak egy Bunshin vagyok, akkor sikerülhet. Fölugrottam a földről, és megpróbáltam előhalászni egy füstbombát, hogy a földre vághassam. De ha kiugrana a füstből, akkor muszáj lesz Bunshinokkal megzavarnom. Akkor két Bunshint állítanék elő, még a füstben, és együtt rohannánk a sensei felé. De ha a füstben marad, akkor nem vehemensen támadnék, és semmiképpen sem fegyverrel. Egy Bunshin lassú, ezért a Shunsin no Jutsu leleplezne. De ha lassan támadok, és csak a legvégén az ütésnél gyorsítok rá, akkor meglepődhet. Így legalább az ütésem is pontosabb lehet. Még ha nem is olyan erős, mintha nagy lendülettel támadtam volna… de ha célzottan ütök akkor, az erő már nem számít annyira. De ha nem veszi be, akkor mindenképpen megpróbálnék védekezni. Mivel eddig még nem ütött meg, talán megpróbálhatnék egyszerűen csak kitérni. Mivel eddig mindig a lendületemet használta ellenem. Ha az nem lesz meg, akkor lehet, hogy most ütni fog… habár ez nem jellemző rá. A legjobb, ha a Shunsin no Jutsuval próbálnék meg távolodni, ha támadna. De az elsődleges célom a csengő, csak a legvégén vetemednék hátrálásra. Majd amint a földre érkezem, a füstbombát a földre vágnám.

A terved immáron ötletes volt és ravasz. Sőt, elég gyorsan és váratlanul is cselekedtél, úgy, hogy azzal meglephetted nyugodtan a mesteredet. De minden támadásnak vannak hátrányai, és bizony lehet, hogy ez a hátrány neked fog kijönni, vagy ezúttal végre közelebb kerülsz a célodhoz? Nos meglátjuk, hiszen amint a füstbonba szétrobbant a földön és beborította a fiút, elkezdett a támadást hiszen ő nem tett semmit, nem próbált menekülni.
Neki ugorva, a füst takarásából, de zavaróan lassan támadtad a jounin-t. Beleugrottál a füstbe és erőteljes mozdulatot véve arra készültél arra, hogy az eddig kapottakat visszaadd neki. A fiú csak nézett téged, ahogyan elvette a szemét rólad oldalra nézett.
- Oldalról vagy hátúról támadsz? - kérdezte magától, ahogyan szemét körbejáratta a tájon, de nem látott semmi különöset és mire észrevette, hogy te felgyorsultál, már túl késő volt.
Előtte voltál és ököllel sújtottál az arcába, eltalálva őt. Tisztán láttad az utolsó pillanatokban az arcára kiülő megilletődöttséget, hiszen ezúttal tényleg elkaptad. Megrendült, ahogyan elvesztette az egyensúlyát is, ekkor azonban váratlan dolgo történt ismét. Újra túljárt az eszeden. A teste apró levélszirmokká bomlott megint, ahogyan földet érve azonnal körültekintettél. Fordult a helyzet. Eddig ő volt takarásban tidé volt az előny, de most már az ővé. Az egyetélen ésszerü megoldás pedig a menekülés lett volna. De túl lassú voltál ismét.
Valaki megfogta a lábbadat, ahogyan egy pillanat múlva már csak a fejed látszott ki a földből. Megbénultál, ahogyan a füst kezdett eloszlani és a fiú ellőted állt, majd lassan legugolt eléd és újra megpöckölte a homlokodat.
- Doton: Shinjou Zanshu no Jutsu // Föld Elem – Lefejezés Jutsu – közölte veled. -nem rossz terv volt, de túl átlátszó! -mondta nevetve- Mindig figyelj arra mit csinálsz, mert ha óvatlan vagy, az ellenfeled könnyen ellened fordíthatja a technikádat! - okított tovább.

A sensei bent maradt a füsttel borított területen, miután a füstbombát a földre vágtam. Lassan közelítettem felé, hogy azt higgye, hogy csak egy sima Bunshin vagyok. Bevette a megtévesztést, és úgy reagált, mint vártam. Szerencsére még félre is fordult, így előbb gyorsulhattam föl. Végül minden erőmet beleadtam az ütésbe, hogy visszakapjon mindent. Öröm volt, látni, ahogyan kiül az arcára a meglepettség. De ez az érzés nem tartott sokáig. A sensei megint csak széthullott szirmokra. Ez egyáltalán nem volt jó, így elveszítettem az előnyömet, és most bárhonnan támadhat. Azonnal körbenéztem, hogy honnan érkezhet támadás. De mivel nem láttam semmit, a menekülés mellett döntöttem. Már majdnem nekikezdtem a Shunsin no Jutsunak, amikor elkapták a lábam, és a következő pillanatban már csak a fejem volt kinn a földből. A füst lassan eloszlott, és megláttam a senseit magam előtt. Megint leguggolt, és megpöckölte a homlokom. Végig hallgattam, amit mondott, de végig a szabaduláson járt az eszem. ~ Meg sem mozdulok. Hogyan kell innen kiszabadulni? Hát ez nem igaz… újra ugyanaz a vége. Vajon a szabaduló technikát kell itt is használni? ~ gondoltam, és láthatóan szenvedtem
- Hogy kell innen kijönni…

A mestered látta, hogyan ficánkolsz alatta, így pedig a kérdéseden sem lepődött meg. Sőt elmosolyodott. Végül is jogos kérdés! Ez is csak egy technika, de nem sima! Hanem Doton alapú! Ami annyit jelent, hogy a sima szabaduló technika itt kevés lesz. Na de a válaszából is kiderült, hogy ez így van.
- Hát kiáshatod magad...- nevetett fel- ...de az hosszú és fárasztó meló. Így segítek neked...- mosolygott rád, ahogyan kezét a földhöz érintve, érezted, hogy a föld megpuhult és tudott mozgatni a végtagjaidat is. - Így ni! Egy doton elemű használónak ez gyerekjáték! Jut eszembe! A te aktádban nem szerepelt, milyen elemű is vagy..- hajolt közelebb hozzád, ahogyan megcsillant a lehetőség. A sensei figyelmetlen lett és a kezedet könnyedén kitudott most rántani a föld alól, hogy elkapd a nyakában logó csengőt. Persze az csak rajtad áll, hogy megpróbálkozol-e vele. De annyi szent, hogy ez a lehető legnagyobb lehetőséged.

A sensei meglazította a földet, mivel magamtól csak nagy nehézségek árán tudtam volna kijutni. Éreztem, hogy már könnyedén ki tudom szabadítani a kezeimet. A gondolataim még mindig a harcon jártak, hogy mi legyen a következő lépés. De a senseit jobban érdekelte, hogy milyen elemű lehetek, mint előbbi tevékenységünk. Eléggé közel hajolt hozzám, és ezzel felkínálva nekem egy remek lehetőséget a támadásra. Bár már csinált ilyet nem is olyan sokkal ezelőtt, szóval nem kapkodhattam el a dolgot. El kell hitetnem vele, hogy a költői kérdését bontom ki, és válaszolok rá semmilyen hátsószándék nélkül. Mert lehet, hogy megint csak be akar húzni a csőbe. De ha én is úgy teszek, mintha már vége lenne a harcnak, és nem is érdekel igazán, akkor lehet, hogy beveszi. Na, most megcsillogtathatom színészi képességeimet. Csak el kell hinnie, hogy nem akarok támadni, hanem csak reagálni akarok az előző mondatára. Csak semmi hirtelen mozdulat. Még a szemeim sem árulhatnak el semmit…
- Gondolom, azért nem szerepel az aktámban… - kezdem teljesen természetesen szemkontaktust tartva, miközben jobb karomat egy picit jobb helyzetbe próbálom mozgatni a gyors támadás érdekében – mert igazából… - rántom ki a kezemet, hogy a közel lévő sensei nyakából kikapjam a csengőt. A karomat olyan gyorsan próbálnám mozgatni ahogyan csak tudom. A távolság nem nagy, csak a támadásnak kell váratlannak lennie, és ha ez bejön, akkor nem marad ideje, hogy reagáljon.

A sensei láthatólag nem vett észre semmit a tervedből. Csak nézett téged, ahogyan egy pillanat alatt vágódott ki a föld alól a kezed és tartott a sensei nyaka felé, hogy megragadja z ott logó kis csengőt. És ezzel behatárolóan hajolt el a jounin is, ahogyan egy mosoly ült ki az arcára! Nagyon is tudta, hogy ezt fogod csinálni, szándékosan adat meg neked ismét a helyzetet, hogy próbálkozz. A kezed éppen hogy súrolta a nyakát, ahogyan egy fél lépést hátrált csupán, ezzel biztosítva be a kívánt és az ő számára biztonságosnak vélt távolságot.
- Ez közel volt...- törölte le szimbolikusan a homlokáról az izzadságot- … de aztán minden helyzetet megragadsz mi?- kérdezte vissza, mintha nem ő akarat volna így- De nehogy azt hidd, hogyha látod a helyzetet akkor azt is jelenti hogy élni kell vele..- emelte meg a nyakláncát, hogy még egyet pöcköljön a csengőbe, de az arcára hirtelen egy széles mosoly ült, ahogyan elnevette magát- Hát igen a szerencse is a shinobi egyik ereje! Bár nem így akartam, kérdezhetsz valamit!- közölte veled, ahogyan te tisztán érezted a kezedben a csengő meleg érzését. A támadásod sikerrel járt, de az csak rajtad áll most, mit is kérdezel.

A kezem gyorsan mozgott, és habár hirtelenül jött, a sensei mégis számított rá. Éreztem, ahogyan a kezem megérinti a nyakát, de ugyanebben a pillanatban a fiú is hátrafelé mozdul el. A kezemet összezártam, és éreztem, hogy sikerült kitépnem a nyakából a csengőt. A sensei még egy lépést hátrált, majd felfedezte, hogy már nálam van a csengő. Hihetetlen érzés volt, bár tény hogy inkább a szerencse játszott közre, mint a tudásom. Boldogan néztem a kezemben lévő csengőre. Majd kimásztam a földből, és Shitsui felé fordítottam a tekintetem
- Azt szeretném kérdezni, hogy miért hagyta el az anyám a falut? Valószínűleg megvolt rá az indoka… talán bajba került, vagy valami más. Ezt szeretném megtudni. – mondtam, és a fiú szemeibe néztem
~ Kicsit féltem ugyan, hogy erre a kérdésemre majd nem tud válaszolni, de mégis ezt tartottam ez egyik legfontosabb információnak. Ha megtudom az indokot, akkor már lesz egy támpontom, amin elindulhatok. Lehet, hogy a sensei ekkor még túl fiatal volt, vagy csak nem ismerte a háttérben lévő eseményeket, amik miatt anyám végül a falu elhagyása mellett döntött. De reménykedtem az ellenkezőjében. Talán ez a legnyilvánvalóbb kérdés. Hogy miért tette, hogy miért volt képes engem hátrahagyni. Hogy mi kényszeríthette, hogy elhagyja a gyerekét, és a faluját. Nem hiszem, hogy Shitsui hazudna, ha ismeri a választ, akkor elmondja. Legalábbis ebben hiszek… Olyan embernek látszik, aki betartja az ígéretét. Még akkor is, ha fájdalmas a múlt. Meg kell tudnom az igazságot. ~ gondoltam

Ahogyan te lassan, de biztosan kiástad magad a földből, Shitsui egy szót sem szólt, csak behunyta a szemeit és láthatólag gondolkodott a kérdéseden. De vajon mi lehet ennyire titokzatos a válaszában, miért kell átgondolnia? Talán titkos és nem tudja, hogy hogyan fogalmazza meg úgy, nehogy azzal törtvényt sértsen, vagy éppen elfelejtett és jelen pillanatban is próbálja előkurkászni a gondolataiból. Vagy teljesen más a helyzet? Nos nem kellett sokáig gondolkodni a helyzeten, hiszen amint letelepdtél a földre, hogy kifújt a fáradságot, mely az ásással járt, a jounin megszólalt.
- Nem tudom! -válaszolta neked, ahogyan ezzel elszúrtad a kérdésedet, de cserébe mondott néhány olyan infót, mellyel tisztában láthattad a közte és az anyád közötti helyzeted.- Sohasem mondta el nekem. - nézett rád szomorú arckifejezéssel- [color=purple]Ahogyan sejtheted, csak két évvel vagyok idősebb nálad! Mér én is kisgyerek voltam, mikor az az incidens történt! - közölte veled- Anyád pedig az egyik chuunin küldetésem része volt. Azt a feladatott kaptam, hogy hozzam őt vissza a falúba, de mikor ráleltem, ő az összes próbálkozásom átlátott, de az helyett, hogy megölt volna, meglátta azt az esélyt, hogy téged segítsen. Tanított engemet és egy pillanatra sem titkolta, hogy csak azért teszi, hogy egy nap én legyek a mestered. De az időtájt, egyszer sem engedett magához közel, sohasem tudtam rájönni, hogy miért teszi azt amit. Éppen ezért! Erre amit elmondtam neked, csak az elválásunk után jöttem rá, mikor az anyádtól tanult technikáknak hála, megkaptam a jounin rangot. Sok erőveszítésbe tellett, hogy rávegyem a Hokage-samat, hogy engedje meg nekem, hogy tanítványt fogadjak, hiszen még sohasem fordult elő a történelemben, hogy valaki olyan fiatalon kész legyen egy genin csapat vezetésére. - mesélt neked egy kicsit a múltban történt eseményekről, ahogyan az csak rajtad áll, hogy vajon, mit is szólsz hozzá.

A sensei teljesen őszintének tűnt. Egy pillanatra sem fordult meg bennem, hogy direkt eltitkolja az igazságot, vagy hazudna. Mivel sejtettem, hogy nem feltétlenül fogja tudni a választ a kérdésemre, nem is voltam annyira csalódott, amikor végül, kiderült, hogy így van. De sok mindent elmondott anyámról a plusz információkból is. Vagyis, hogy még azután is törődött velem, hogy elhagyta a falut. Sokáig nem tudtam elképzelni, hogy miért hagyhatott el. Ilyenkor az ember hajlamos magában keresni a hibát. De az a tudat, hogy mégis törődik velem megnyugtatott… talán még jobb is, hogy ez derült ki…
Bár már nagyon régóta körvonalazódott bennem egy kérdés. Azok a ninják, akik elhagyják a falut, nem éppen a jó tulajdonságaikról híresek. Általában gonoszak, és sötét szándékaik vannak. Reméltem, hogy anyám nem tartozik közéjük, és valami más miatt kellett elhagyni a falut. De még belegondolnom is borzasztó volt, hogy az anyám akár nem is olyan, mint amilyennek elképzelem. Hiszen alapvetően semmit sem tudok róla. Bárhol próbáltam utána nyomozni, mindenhol elakadtam, és semmit sem találtam. Mintha nem is létezett volna. De a sensei mégis adott egy kapaszkodót, mostmár a helyes úton járhatok…
Shitsui befejezte a mondatot. De nem voltam képes semmi értelmeset válaszolni rá. Egyszerűen csak ültem a földön, és őt néztem. ~ Örülök, hogy ő lett a senseiem ~ gondoltam, és elmosolyodtam.

Shitsui is elmosolyodott rajtad, ahogyan kezét a fejedre rakta, majd megpaskolt, mintha egy kiskutya lennél, aki előtte okosan, parancsszóra leült a földre. Bár elég érdekes helyzet is volt, tudtad elsőre, hogy ezt azt jelenti, hogy büszke rád. Lassan elvette a kezét a fejedről, ahogyan körbenézett egyszer, majd a tekintette visszatért rád. Arcára még mindig mosoly ült ki, ahogyan intett a fejével, hogy állj fel.
- Na gyere, mára elég lesz ennyi! - mondta nyugodt hangon, ahogyan engedelmeskedtél a kérésnek és elindultatok szépen haza. Na de itt nem ér véget a történet, hiszen akkor mi értelme lenne mesélni! Ahogyan kiléptettek az akadémia épületén kívülre, egy magas, ezüstőshajú férfi lépett elétek. Kora alig lehetett idősebb a mesterednél, de ahogyan ott állt előtted, egyértelműen láttad a különbséget. Shitsui egy alacsony, vékony és kicsit érdekes személyiség volt, aki első ránézésre jobban szeretett pihenni, mind dolgozni. Míg ez a másik! Magas, jó kiállású, erős testalkatú, egy igazán férfias alak, akibe minden lány elsőre belezúg. Ez a férfi állított meg titeket, ahogyan mosolyogva intett már előre a jouninak, hogy álljon meg. Majd mikor odaért, nevetve közölte a mondandóját vele.
- Na végre hogy megtaláltalak! -kezdett bele nagy lendülettel, ahogyan téged észre sem vett- Az imént hallottam, hogy Kakashi csapatát újra küldetésre küldték! Hogy lehet ekkora mázliuk, hogy állandóan ők kapják a legmenőbb feladatokat! -panaszkodott Shitsui -nak, aki csak mosolygott egyet rajta.
- Ugyan! Ők a jelenlegi legerősebb csapat Konohában! Ha őket küldik valahova, akkor tényleg komoly a helyzet és örülők, hogy nem én vagyok ott! - vakarta meg a fejét, ahogyan az ismeretlen még mindig nem vett észre.
- Te megörültél! Már azt beszélik a falúban, hogy te vagy a jövő legígéretesebb jouninja! Egyesek szerint még Kakashi-nál is jobb vagy!
- Na azért ne túlozunk! Nekem éppen elég, ha taníthatok valakit és nem kell fárasztó feladatokat végeznem! - rakta a kezét a válladra, ahogyan a férfi lenézett rád, majd kicsit értetlenség után egyből leesett neki, hogy mi is a helyzet és ki is vagy te.
- Áhh... bocsi! Biztos te vagy Ayame! -mosolygott rád, ahogyan végre valahára bemutatkozott neked- A nevem Nezumi ! Örülők, hogy találkoztunk! - nézett rád, ahogyan vissza kiegyesedet és végre eljött az idő, hogyha akarsz, közbeszólhatsz.

Shitsui a fejemre tette a kezét. Sokkal közvetlenebb volt, mint amilyen általában az első napon egy sensei szokott lenni a tanítványához. Kicsit olyan érzés volt, mintha legalább már egy hónapja ismerném, pedig ma reggel láttam először. Fölálltam, majd elindultunk a kijárat felé. Kicsit fáradt voltam már, hiszen sokat beleadtam, hogy megszerezzem a csengőt. Úgy éreztem magam, mint egy élőhalott. Szótlanul mentem mellette, és a fejemben sem kavargott egyetlen gondolat sem. Egyszerűen csak a földet bámultam. Majd egy ezüstös hajú férfi állította meg Shitsuit. Én is megálltam, és a másik fiút – aki nem sokkal volt idősebb a senseinél – kezdtem el szemügyre venni.
Kicsit bosszantó volt, hogy még csak észre sem veszi, hogy én is jelen vagyok, de úgy voltam vele, hogy bunkókkal nem kommunikálok. Összekulcsoltam a kezeimet magam előtt, és vártam, hogy végre tovább induljunk. Nem nagyon figyeltem oda, hogy mit mond, el voltam azzal foglalva, hogy bosszankodjam. De arra egy pillanatra felkaptam a fejem, hogy a sensei erősebb lenne Kakashi-nál is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon már ilyen erős legyen. Hiszen csak két év van közöttünk. Persze erre azonnal beugrott, hogy csak akkor húzhatom ki belőle a szükséges információkat, anyámról, ha legyőzöm. ~ Sokkal nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. Ha most megnézzük, hogy mekkora erőkülönbség van közöttünk… jó sok mindent kell bepótolnom. ~ gondoltam, majd a sensei a vállamra tette a kezét, és ezzel félbeszakítottam gondolatmenetemet. A másik fickó végre észrevett, és bemutatkozott. Csak az volt furcsa, hogy miért ismer. Talán Shitsui beszélt rólam már neki?
- Igen a nevem Ayame – mondtam, de nem nagyon foglalkoztam a férfival, inkább a hallott információval – Tényleg ilyen erős vagy sensei? Akkor egy csomó király Jutsut fogsz tanítani nekem! – mosolyogtam rá, és újra élet költözött belém, az előző levert hangulatomhoz képest.

Shitsui csak mosolygott egyet a kérdéseden, ahogyan még Nezumi is kiegyenesedett és a kezeit a derekára rakva büszkén nézet titeket, ahogyan egy váratlan pillanatban egy hatalmasat csapott a mesetered hátára, ahogyan felnevetett.
- Hát még szép! Ez a kis ficsúr történelmet írt! Még jó hogy erős jutsukat fog tanítani neked, hogy büszke legyen rád! - dicsekedett barátja helyett is, ahogyan a jounin csak kissé fájdalmas arckifejezéssel nézett barátjára, ahogyan lágyan sóhajtott csak egyet.
- Azért ne vidd túlzásba a dicsérésemet! - intette óva barátját- Kakashi már hatéves korában chuunin volt, és ennyi idősen már egy ANBU különítmény parancsnoka volt! Az én erőm az övéhez sehol sincsen!- közölte a tényeket, ahogyan első ránézésre, egyből rájöhettél, hogy Nezumi semmit sem tud barátja és az anyád közötti kapcsolatról.- Na ideje mennünk! Vigyáz magadra! -köszönt el barátjától, ahogyan elvont téged mellőle és otthagytátok őt, ahogyan még valamit utánatok kiabált, de egyikőtök sem törődött vele.
Lassan szeltétek át a területet, ahogyan az egyik jól ismert saroknál megáltatok. Pont az volt, ahonnét már látni lehetett a házatokat. És a mestered egészen idáig kísért.
- Mára ennyi lesz! Pihend ki magad! Holnap belevágunk az első küldetésünkbe! Ráérsz 10 körül lenni a Ninja emlékműveknél! Na vigyáz magadra! - köszönt el egy legyintéssel, ahogyan egy kisebb pukkanás közepette eltűnt a szemed elöl. Te pedig hazamehettél és dicsekedhettél vagy magadban tarthattad a dolgokat.

// köv. post a Ninja emlékműhöz! Holnap van és a jounin megint késik!//

Visszatértem egy újabb küldetésről a Hokagehoz, de ezúttal csak egy sima D osztályút vállaltam be magamnak, ami nem számított éppenséggel leterhelőnek. Bementem jelenteni, de mielőtt távozhattam volna utánam szólt és a kezembe nyomott egy papirost.
- Itt az újabb küldetésed. Ez talán már kicsit jobban meg fog izzasztani, de tudom rólad, hogy társaság kedvelő vagy így biztosan tetszeni fog.
Nem értettem egyenlőre semmit. A papíron csak annyi állt, hogy mennyek az Akadémia mögötti erdőségbe, mert segítenem kell egy újonc csapatnak. Le volt írva a csapattagoknak a neve és mellé, hogy ki lesz a senseiük. Mit ne mondjak kicsit elképedtem és meg is rémültem. Mindenesetre érdekesen hangzott és visszautasítani meg nem tudtam. Hamar megérkeztem a kitűzött helyre, de akkor még nem járt arra senki.
- Na mi van? Talán téves helyet adtak meg? - kezdtem el aggódni már az egyik fa tetejéről.
Sokat nem kellett várnom, hogy hangokat halljak, de ezek a suli elejéről hallatszottak és egyre csak távolabb mentek. *Hol vannak már?* Türelmes szoktam lenni, de a senseiük végett kíváncsi voltam milyen csapattal hozott össze a "bal" sors. Mondjuk... Lehet jó fejek lesznek. Lassan úgy is kiderül. Várok csak és legnagyobb örömömre a semmiből lépéseket hallok majd egy lány hangját a földről. Lenéztem és habár nem voltam benne biztos, hogy ő és a mellette álló fiúk lesznek azok, akik mellé küldtek, de egy próbát csak megért a dolog, tehát leugrottam.
- Üdv nektek! Véletlenül nem Mitsuya Akane és Hyuuga Junpei-hez van szerencsém? - tettem fel rögvest a kérdést. További dolgokat nem mondtam, amíg nem bizonyosodok meg róla.

Sajna nem volt lehetőségem megismerni az új csapattársaimat, de a Hyuuga kölök szerintem észre se vett vagy nem tudom... Megjelent Kenjirou és bemutatkozása után el is árulta, hogy mi egy speciális 4 fős csapat leszünk majd, akiket a frontra képeznek majd ki erősítés gyanánt.
- Üdv Kenjirou-san! - köszöntem a két fiatal mögül és közelebb léptem, hogy én is halljam a részleteket. Különösebb dolgokat nem várt el tőlünk csak az alapokat, ami szerintem minden Jouninnak kijár. Ezt befejezőileg a Hyuuga felé szegezett egy nagyon egyszerű kérdést, amiből én kimaradtam inkább. Nem lepett meg Kenjirou jelleme, ugyan az a... Nos... Mindig is ijesztő egy pofája volt a számomra, de ugyanakkor tiszteletet is érdemel, amiért friss genineknek a képzést vállalta be, illetve az én képzésem is. Nem mondom azt, hogy jó shinobi vagyok, de a tapasztalatok megvannak azért, hiába vagyok Chunin és vettem részt nem egy küldetésen attól még ugyanúgy oda kell figyelnem. Ez is egy alap szabály. Információ gyűjtés a csapatról és csapatmunka kialakítás, mert egyedül valószínűbb a bukás esélye. Miután megkapta Kenjirou a válaszokat az ifjoncoktól és maga is kifejtette a saját momentumát, hozzá fűzni valóját, saját elgondolását és hogy jót mondtak e én is felszólaltam.
- Kenjirou-san! Milyen lesz pontosan ez a képzés, amit nekünk szántak? Semmi információval nem láttak el engemet csak annyival, hogy egy csapat újoncnak kell a segítségem. Ha kérhetem elmondaná, amit még tud?
Szegeztem rá tekintetemet és vártam, hogy mi is lesz majd feljebbvalómnak a válasza nekem.

//Gato, Akane, Junpei és Kaito, remélem jól fogunk szórakozni és köszönöm, hogy megvártatok  //

Gyűlölöm az ilyet...Gyűlölöm, ha az utolsó percekben mondják el, hogy mi-merre-hány méter. A Konohai Ninja Akadémián vártam a csapatomat, de mint kiderült nem egy teljesen átlagos csapatba raktak, hanem valamilyen speciális "osztagba" és emiatt nekünk máshol van a gyülekező. Mit is akar egyáltalán ez a "speciális" osztag jelenteni? Lehetséges, hogy nekem sikerült a legrosszabbul véghezvinni a Genin Vizsgát és emiatt valami agyatlanok társaságába raknak? Na még csak az kéne...
Gyors és határozott futottam végig az akadémia folyosóin, egyelőre nem akartam a Shunshin no Jutsu-t használni, féltem hogy még nekimennék valakinek egy nagyobb lendülettel. 
Hamarosan kiértem az épületből és egy pillanatra megvakítottak a meleg nap sugarai. A Kikékpzőterepen mint máskor, most is tele volt Shinobikkal és Kunoichikkel, akik órák hosszat gyakoroltak egy technikát, edzettek vagy csak szimplán meditáltak. 
Szerencsére a recepción sikerült kapnom egy képet a Senseiemről, így könnyen meg is találtam a bagázst, mely körbefogta őt. Ahogy közeledtem a csapatom felé, észrevettem, hogy a személyek száma nem egyezik meg az általános Genin csapatokéval.
-Eme fejpánt, nem csak azt a célt szolgálja, hogy jelezze a kívülállónak, hogy a viselője egy képzett shinobi. Mit jelent még, eme fejpánt?- szólalt meg a sensei és körbenézett az ott lévő embereken.

Úgy gondoltam ez a megfelelő alkalom rá, hogy használjam a fürge test technikát egy kis hatásvadász pillanathoz, hátha be tudok vágódni valamelyik tagnál. Elmutogattam a kézjeleket, majd éreztem a szél meglendül, körülöttem mint egy elfolyt festmény, elmosódnak a dolgok és már ott is vagyok a többiek mellett, egyik lábamon térdelve. Lassan kiegyenesedem, majd leporolom a rohanás közbe szerzett koszt a nadrágomról és a Sensei felé tekintek.
-Fegyver is lehet...Egy igazi Shinobi kezében bármilyen tárgynak halálos fegyvernek kell lennie, ha beüt a káosz.- mondtam és mélyen belenéztem az szürke hajú férfi szemébe, már amennyi látszódott belőlük.- Matasaki Kenjirou-sensei, ha nem tévedek. Elnézést a késésért, későn szóltak nekem. - hajoltam meg illedelmesen egy mosoly keretében.- Sado Kenji vagyok, örvendek!- mutatkoztam be, majd a többi csapattag felé is tettem egy kisebb meghajlást.
A meghajlásom alatt résnyire nyitva tartottam a szemem és pillanatok alatt végigmérte a többieket a megszerezhető információkért. Volt először is a Hyuuga srác: be sem kellett neki mutatkozni, honnan jött és nem is a szeméről tudtam megmondani hovatartozását. Egyszerűen olyan aurájuk, kisugárzásuk van, ami tiszteletet akarna parancsolni a többi jelenlévő személyre. Aztán jöjjön a fekete hajú lány: nem tűnik úgy, mint valami híres klán sarja, viszont a szemeiben látom, hogy ő is átélt egy-s-mást. Elvesztett valakit. Bár ez a mai világban nem nagy dolognak számít, főleg távolról nézve, pedig igenis az. Mellesleg korához képest eléggé...fejlett. Egy apró mosolyt intéztem felé.
Végül a harmadik személy: vörös haj, kicsit tapasztaltabb arca van és Chuunin ruházat. Mást róla így nem tudtam elmondani, de legalább tudom nem én vagyok a kakukktojás.
Röviden-tömören három Genin, egy Chunnin és egy Jounin: mit akar ezzel összehozni az akadémia? Jobb ha meg is tudakolom...
-Kenjirou-sensei, elmagyarázná nekem, miért vagyunk négyen a megszokott három fős Genin csapatok helyet? Gondolom már elmagyarázta a többieknek, de én sem szeretnék kimaradni a sorból.-

A csapat negyedik tagja pont befut, amikor sorra válaszolnak a geninek. A Chuunin valami miatt úgy dönt, hogy nem válaszol a feltett kérdésre, helyette önállósítja magát és kérdez a mestertől. Mind a négyen tanúi lehetnek annak a gyilkos mosolynak, amellyel megajándékozza a Kaitot. S bár a férfi, semmilyen ellenséges mozdulatot vagy gesztust nem tesz, a négy fiatal shinobi hátán, futkosni kezd a hideg a mosoly láttán. Halkan és nyugodtan szólal meg, úgy tűnik, hogy a férfit nem lehet egykönnyen kihozni a sodrából, bár határozottan érzékeltetni tudja, hogy cseppet sem boldog. Cseppet sem boldog, hiszen mind a négytől várta a választ. Azt senki sem mondta, hogy a Chuuninak nem kell megfelelnie a kérdésre. 
- Intenzív. S minél több hibát vét a csapatom, annál komolyabb és komolyabb próbák elé állítalak benneteket. Az első kérdésre jól válaszoltatok. Jöjjön tehát a következő kérdés, amelyre szeretném, ha mindenki válaszolna. Te is, Kuroba Kaito. Hány ember viseli a felelősséget, ha egy négyfős csapatban, valaki hibát vét?
Türelmesen végig hallgatja a válaszokat, majd anélkül, hogy elcitálná az eredményt, hogy ki válaszolt rosszul és ki nem, benyúl az öltönye másik zsebébe. Amit elővesz az nem más, mint egy frissen lepecsételt küldetés tekercs. A Hokage pecsétje frissen díszeleg rajta, ami azt jelenti, hogy a küldetés készen áll, már csak el kell indulni a csapatnak. Azonban, ügyesen úgy van összetekerve, hogy ne lehessen rajta látni, a részleteket. Példának okáért, hogy milyen besorolású küldetést tartalmaz.Miután meglobogtatta a küldetés tekercset ismét megszólal.
- A második kérdésen is túl vagytok, most érkezzen az utolsó próbatétel. Gondolom sejtitek, hogy megvizsgáltam az aktáitokat. Akane, neked lesz a legkönnyebb dolgod. Kaito, mint Chuunintól, tőled elvárom a társaid segítését. Hyuuga Junpei, szép reményeket fűzök hozzád. Úgy vélem, sikerrel fogsz járni. Sado Kenji, a szemeimet rajtad tartom, te vagy a legjobban lemaradva a többiekhez képest. De nem húzom tovább az időtöket. Mielőtt elindulnánk a küldetésre, szeretnék megbizonyosodni arról, hogy kiváló alapanyagai lesztek az Intenzív Tréning Programnak. Mit takar pontosan az ITP? Mivel kérdeztétek, elmondom. Mint az kiderült a háború eddigi történéseiből, vannak Geninek, akik kiváló minősítésben szolgáltak, annak ellenére, hogy nem rég viselik a fejpántot. A fejesek kitalálták, hogy létrehoznak egy olyan programot, amelytől azt várják, hogy a Geninjeink még jobban teljesítenek. Ez nem azt jelenti, hogy mentek egyből a frontra. De ... eltértem kicsit a tervezett programtól. Szóval, itt van nálam ez a küldetés tekercs, csak azok jönnek velem és vesznek részt továbbra is a Programban, akik maradéktalanul teljesítik a próbát.
A következő pillanatban a csapat számára, kiderülhet Kenjirou beállítottsága. Ugyanis kézjeleket követően, egy föld típusú ninjutsut mutat be.
- Doton: Chidokaku!
Mind az öten, méterekkel a talajszint alá kerülnek. Pontosabban lesüllyed velük a kiképzőtér egy darabja. Fentről süt befelé a Nap és jól látható, hogy soha az életbe nem tudnak könnyedén kimászni. A négy fal, igen masszív, nem lehet beleszúrni tárgyakat és különben is ki az a marha, aki rálépne a kardjára? Valahogy, azonban mégis ki lehet jutni, de mégis hogyan? Nos, ezt fogja elmondani Kenjirou.
- Jól figyeljetek, mert csak egyszer mutatom meg! Jelenleg dél van, ez azt jelenti, hogy van hat órátok, hogy végrehajtsátok a feladatot. Aki addigra nem jut ki a gödörből, azt sajnálatos módon haza kell küldenem. Koncentráljátok a lábatokba a chakrátokat, ügyeljetek a pontos mennyiségre! Könnyen, eltudtok fáradni a gyakorlás során. A chakrát a talpatokon, egyenletes mennyiségben terítsétek és ...
Azzal a szükséges kézjel elmutatása után, Kenjirou lábai körül felszáll a por, jelezvén, hogy a chakráját a talpaiba koncentrálta és nyugodtan elindul kifelé a gödörből, annak kilencvenfokos, tükörsima falán. Közben még lehet hallani a hangját, ahogyan beszél a kiúton.
- Emlékezzetek a kérdésre: hány ember viseli a felelősséget, ha valaki hibázik a csapatban?
Kérdezi, majd a jó tizenöt méter megtétele után, nyugodtan leheveredik a nyílás széléhez és meglengeti a küldetés tekercset. A próba egyértelmű, meg kell tanulnia a csapatnak függőleges felületen haladni, különben mehetnek haza. Kérdésükre pedig választ is kaptak, hogy miként kell értelmezni a tréning intenzitását. Kenjinek és Akanénak, még csak-csak elnézik a kudarcot, ha bedobja a törülközőt ezen a próbán, de Hyuuga Junpei és az ifjú Chuunin vajon mire számíthat, ha vesztesen kerül ki a próbatételből? Nos, a kudarc elkerülése érdekében, csapatban kell dolgozniuk. S erre, összesen hat órájuk van.

/ Mindegyikőtöktől, egy 50 soros posztot szeretnék kérni, amelybe foglaljátok bele a próbálkozások kudarcait és félsikereit is. Az utolsó próbálkozást, siker koronázza, de vigyázat! A csapatmunka elhanyagolása, valamelyikőtök hibáját jelenti.. és tudjátok hány ember viseli a felelősséget, ha valaki hibázik egy csapatban? Tehát beszéljétek meg a dolgot, az se baj, ha valaki bevállalja a gyengén teljesítő szerepet és a többiek segítségével tudja végül megoldani a feladatot. A hangsúly, a csapatmunkán van. /