Re: Wasabi kikötőváros

Deidara Szomb. Aug. 09 2014, 11:10

Leányzónk monológjára a szótlan alaknak kissé felfutottak szemöldökei. Neki bizonyosan nem volt dolga még hasonló ninjával. A kisebbiknek ugyanakkor csak szája sarka görbült felfelé. Őt különösebben az sem zavarta, amikor Naka szelíd fenyegetést csempészett mondandójába, vagy amikor közelebb hajolt hozzá. Még az is átfutott a hölgyemény fején, hogy a tag esetleg nem szereti a nőket. Dehogynem. Csak talán nem úgy, ahogy ők szeretnék.
- Ez a B verzió mindkettőnk számára előnyösebbnek tűnik. Tisztázzuk, más shinobik is járnak-kelnek a környéken, akiket felkereshettünk volna. Most azonban, hogy találkoztunk, már pontosan értem, miért rád esett a választás. Mondjuk, hogy személyre szabott megbízás, ha úgy tetszik.
Ismét körbenézett, de nem kémlelve, inkább csak azért, hogy egy kis hatásszünetet tartson.
- Egy partira kell elmenned. Amolyan maffiózóbuli, csupa feltörekvő alvilági alakkal. Meg persze testőrök, örömlányok és a többi kellék. – Egy vaskos papírborítékot vett elő és a hölgynek nyújtotta. – Fukui Sachiko néven meghívót szereztünk neked. Szegény Fukui bátyád szörnyen beteg, így nem tud részt venni e nemes rendezvényen – ecsetelte furcsán csilingelő hangon, melyből még egy ötéves is megállapította volna, hogy hazugság, majd komorabb, hivatalosabb hangnemre váltott. – Három célpont van, képek és leírás a borítékban. Miután megjegyezted őket, semmisítsd meg a papírokat. A bejáratban bizonyosan át fognak vizsgálni. Alaposan.
- Továbbá szeretnélek emlékeztetni, hogy a célpontok likvidálásával bíztunk meg, nem pedig az egész bagázs kiirtásával. Sok szövetségesünk is ott lesz a partin, sőt, maga a valódi megbízó is. A legjobb lenne, ha a gyilkosságokra nem is derülne fény a parti végéig, addig viszont mindenképpen végezned kell, a célpontok ugyanis hamar felszívódhatnak, főleg, ha veszélyt éreznek.
Miután megbizonyosodott róla, hogy leányzónk megértette a feladatot, és el is vállalja azt, egyfajta zárófelvonásként lehörpintette itala maradékát. Csak ezután közölte a helyszínt, mint valami mellékesebb információt.
- Ó igen. A partira a Tűz Országában kerül sor, Otafuku Gai-ban. Időpont, térkép, minden a borítékban. Valamint némi előleg is. A többit itt kaphatod meg, öt nap múlva, amennyiben kellő sikerrel teljesíted a feladatod.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Aug. 09 2014, 11:49

’Tetszik vagy sem, az azért elég furcsa gondolat, hogy álmomban egy „Megbízás” nevezetű lapot csúsztatnak alám és azt egy nagy ollóval személyemre szablyák...’
Fut át a fején a némileg elmeháborodott gondolat, de úgy van vele, hogy neki erre jogosítványa van és egyszerűen kötelezettségének érzi az Elmeháborodottsági Szabályok betartását. Meg persze másoknak is betartani, de az más tészta...
– Íííígy van! Én valami csidi-csudiságos vagyok és meg kell hagyni, hogy mindenki imád! – Süt át Naka kevésbé felnőtt éne, meg persze villan a „béke” kézjel, amelyet ő csak cinikus okokból sajátított el. Mert ő nem éppen egy békedíjas.
Már felpattanna kitörő örömében, hiszen olyan küldetése még nem volt, ahol buliznia kell (ekkor tartja minden előző megbízóját – a Hokagét beleértve – unalmas, száraz és szikkadt, begyöpösödött, energiavámpír vén trottynak), de aztán persze csak félrenyeli a saját nyálát...
’K...k...k-k... KONOHA?!?! NEEEEEEM!!!’ – és igen, jelen pillanatban a képzeletében hatalmas és élettelen hegyek veszik körbe őt, meg persze a feje fölött villámok csapkodnak, a hegyek túloldalán pedig felcsapódnak a még azoknál is hatalmasabb hullámok.
Pillanatnyilag persze a Nem Néma lába közötti büszkeségére ráhúzná az általa kihörpintett poharat, hogy azt a pult széléhez vágva összetörje azon.
A következő érzelmi fázis pedig jóformán az, hogy verné a fejét a pultba. Egymás után többször.
Aztán persze átfut az agyán egy igazán kellemetlen emlék: ő ugyanis az Unazaki villából úgy jött el, hogy valahol a házban elrejtette a kis megtakarítását – olyan jól, hogy nem találta; odáig meg nem terjedt ki a belátási képessége (sem a józansága), hogy azt az átkozott valamit használja a szemeiben, amitől ótvaros viszerei nőnek. Magyarán: le van égve. Nem nincstelen, bár ő mindig azt mondta, hogy a ’személye’ az érték. Magát azért csak nem fogja eladni szexrabszolgának, hogy termékekhez jusson, ewwww... (Akármilyen domina is lenne a végén.)
’A szükség... az valamilyen valami?’
Így aztán belemegy az üzletbe:
– Rendben, Kisfőnök, de te aztán nem tudsz a magamfajta nők kedvében járni...
De csak azért, mert nem kellene, még lehet, hogy mindenki elveszíti a fejét ezen a jó partin, „fejetlenül bulizunk hajnalig” lesz – szó szerint.
Ha megkapja a dokumentációkat – és ha nincs több szóváltás –, akkor némileg feszült arcizmokkal – persze végig mosolyogva – távozik, hiszen a Tűzfészekig csak van egy kis távolság, de mindezt úgy, hogy minden számlát ott is hagy; még Mirubiét is.

Deidara Szomb. Aug. 09 2014, 13:57

Főhősnőnk végül elfogadta a rábízott küldetést. Elvégre egy partimeghívást nehezére esett volna visszautasítani, főleg ha efféle izgalmakat rejt. Ezek után pedig fogta is magát, és csapot-papot otthagyott vendégeinek, beleértve a számlákat is. A sebhelyes arcú csak intett szótlan társának, aki kelletlenül fizetett, majd ők maguk is elhagyták a teázót, elégedetten, hogy teljesítették a feladat rájuk bízott részét.

Naka útnak indult a Tűz Országába, hogy ismét felfordulást okozzon ott. Elmerenghetett régi szép vagy épp kevésbé szép emlékeken, de sürgetőbb tennivalói is akadtak azért bőven. Hogy az elsődlegest és legfontosabbat említsük, ajándékcsomagjában némi előleget említettek. Ahogy számolgatott, tízezer ryot tudhatott magáénak. Nem rossz, részösszegnek semmiképp, de hát elvégre valami magasabb szintű küldetésről volt szó. No nem mintha az illegális megbízatásokat gyakorta bekategorizálták volna, de ha alvilági alakokat kellett eltennie láb alól, tudhatta, hogy jó pénzt keres. Vagyis rossz pénzt, de abból jó sokat.
A borítékban leírásokat is talált a három célpontról, no meg képeket, így ezeket is szemügyre vehette. Elsőként egy egész jóképű, szomorkás tekintetű fiút talált. Húszas éveiben járhatott, sötét, egyszerű frizurát és inget viselt a képen. Kobayashi Hiroto, tehetős maffiózócsalád legidősebb sarja. Alvilági tevékenysége minimális, de ő lehetett örököse az egész biznisznek, ha a papírok igazat szóltak.
Másodikként egy leányzó került elő a borítékból. Tizenhét éves, csontsovány. Derekáig érő hajzuhatagot és vad szemeket viselt. Őt könnyű lesz felismerni, bár alacsonyabbnak tűnt, így esetleges nagyobb tömegben még gondok akadhatnak. A célpontot Ayanénak hívták, családneve ismeretlen, ahogy múltja is. Fiatal kora ellenére igen véres eseményeket kapcsoltak személyéhez. Alacsonyról induló, feltörekvő kis bestia lehetett.
A harmadik tag szintén huszonéves srác volt. Amolyan nagy kedvencnek tűnt, vagányabb, de nem meggondolatlan, jóképű, de nem kisfiús. Szájában fogpiszkálót rágcsált a képen és két hölggyel pózolt. A Kaito névre hallgatott és az első számú halottjelölt öccseként került fel a listára.
Naka végignézte a többi papírt is, a helyet, ahol a bulit tervezték és az időpontot is. Szerencsére nem kellett sietnie. Kezdheti is akkor talán a küldetés legfontosabb döntésével: Milyen öltözetben vonuljon be a partira?

||Még ide írj, de a következő mesélői már Otafuku Gaiba fog menni valószínűleg.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Aug. 09 2014, 20:27

Rossz pénz nem vész el...
A dokumentumokat sikeresen kihámozta, bár szerinte az sokkal izgalmasabb lenne, ha mindenféle azonosítás nélkül kezdene neki – amolyan „Talált-süllyedt” verzióban. Túl sok negatív következmény nem valószínű, hogy érné, de a pénz elapadása igencsak kellemetlenül érintené; s ezen gondolat megemésztése után kivételesen pénzéhes ringyónak érzi magát, aki valójában csak egy olcsó csicska.
’A pénz viszont pénz.’
Az első fényképen látható fiú még egészen szimpatikusnak is tűnhet, ő legalább nem ficsúr, nem úgy, mint az öccse. Visszafogott külső, szomorúnak tűnő szemek – érdemes lesz megfontoltan mozogni majd körülötte. Bár ezt állapítja meg mindhárom alanyról; képek ugyan vannak, de már megtanulhatta, hogy semmilyen dokumentációnak nem hihet teljes mértékben, ugyanis sosem tudni, hol bújik meg egy rosszakaró.
Első körön átfuttatja memóriáján a neveket – számára ismeretlenek, az emlékezetébe vésett Bingós nevek között sem szerepelnek (bár az is igaz, hogy nem éppen a legfrissebb kiadású van a birtokában). De az első fiútól megfontoltságot vár első pillantásra, talán kényszerből veszi át a trónt, de általában az ilyenekből lesznek a legjobb vezetők. A külsőben visszafogott egyének pedig többször az intelligenciájukkal szoktak kitűnni, bár ő nem szívesen dobálja be a vonásokat és az embereket csúnya kis halmazokba. Az viszont tény, hogy hálózatot nem hagynak egy tökfilkóra – vagy ért a dolgokhoz és jó esze van, vagy pedig mindössze báb más, mások kezében.
A lány arcán viszont a vadság látszik, s első pillantásra szinte olyan, mintha tükörbe nézne ő maga – a lány tekintete igencsak hasonlít az övére (persze pár évvel fiatalabbi verziójáéhoz). Valószínűleg cicaharc lesz a porondon prezentálva...
A harmadik alakot viszont szinte jól ismeri – vagy legalábbis a fiú zsánerét; ilyenekkel mindennap találkozik és kezeli is őket, mint holmi kutyusokat; most is alig várja, hogy felderítse itt a valóságot: vajon ez a kutya is csak ugat, de nem harap, vagy talán ez harapni is megpróbál majd?
A helyszín ugyebár még ismeretlen, így csak az összejövetel jellegéből próbál meg hipotéziseket felállítani; minden bizonnyal lesznek felszolgálók, bár olyan eseményen már volt (hasonló jelleggel), amelyen nem akadt egy se. De valószínűleg maffiózó buliján maffiózók lesznek – az ő életstílusukat viszont igencsak jól ismeri.
Még jó, hogy mindig magánál tartja a kedvenc ruháját, ami direkt ilyen alkalmakra van... meg persze ott van a transzformáció, ami igencsak hasznosnak bizonyulhat majd – vagy pedig kinyírja az átvizsgálót, aztán zombit kreál belőle... neki aztán nem lényeg.
’Ez jó buli lesz!’
Sajnos persze addig még le kell tudnia egy utazást – mind térben, mind pedig emlékezetben.

**Jaiba Mineo** Pént. Május 29 2015, 14:09

/Hidan/

Már egy jó ideje, hogy Tsuki hozzánk költözött, és ezalatt sok minden megváltozott. Szerencsére még időben eljöttünk, még Sunagakure ostroma előtt. A faluban hallottam mi történt, biztosan oda akarna menni, ahogy ismerem Tsukit. De az túl veszélyes lenne, még ha a szülei, illetve részben az enyém is, ott vannak.
A háború viszont már vészesen közeledett a kis falunk felé is. Igaz, hogy eldugott, de néha még itt is feltűnt egy-két shinobi. Emiatt mindig volt nálam egy kunai, de mivel sem a faluban, sem egyébként nem vagyok ismert, legalább is mint shinobi, így sosem féltem az erre járóktól. Azért a fél szemem mindig rajtuk volt. Emiatt nem lógtam ki a tömegből, a falusiak nem voltak hozzászokva az idegenekhez. Minket is csak sokára fogadtak el.
Ez egészen addig volt így, amíg az egyik nap a faluban sétálva egy gyermek oda nem jött hozzám.
- Bácsi, át kell adnom önnek egy üzenetet.
- Nekem?– kérdeztem megilletődve, és reflexszerűen szétnéztem, hogy van-e valaki gyanús a közelben. Mivel nem találtam senkit, ezért leguggoltam hozzá.
- Azt kell önnek mondanom, hogy a Wasabi család felfigyelt az ön képességeire, és szeretnék, ha nekik dolgozna. Ez nem tudom, mit jelent, de azt mondták, hogy ön érteni fogja.
- Köszönöm. – mondtam mosolyogva, megkócoltam a fiú haját, majd kiegyenesedtem.
Eddig tartott az idilli élet. A háború már ide is, az ország egyik legeldugottabb pontjára is beférkőzte magát. Legalább is gondolom, nem egy tesitanárt keresnek, mint ahogy itt dolgozom a faluban.
A faluhoz közeli erdőben, pont ilyen alkalomra rejtettem el pár kunai-t és shurikent, drótokat, és robbanójegyzeteket az egyik fa tövébe. Nem akartam hazamenni. Ha követnek vagy figyelnek, csak veszélybe sodornám szeretteimet. De az sem baj, ha nem tudják, merre vagyok, és nem aggódnak értem. Sokszor szoktam eltűnni hetekre, így ezzel sem lesz gond. Bár azért remélem, hogy Minamo és Tsuki jól kijönnek majd egymással. Egyik sem egyszerű természet. De tudom, hogy rendben lesznek nélkülem is.
Miután minden felszerelést elraktam, elindultam a Wasabi kikötőváros felé. Ha akarnak tőlem valamit, ott biztosan megtalálom őket. Elgondolkoztam rajta, mi lenne, ha egy hatalmas hárpia hátán érkeznék meg a faluba, de aztán ezt elvetettem. Talán jobb, ha egyelőre óvatosabb leszek, és elrejtem valódi képességeimet. Még az is lehet, hogy ez egy csapda, bár nem hiszem, hogy Konoha most pont engem keresne. Azért nem árt az elővigyázatosság.
Utam során egy-két kereskedőt leszámítva nem találkoztam emberekkel, hiszen ez a rész stratégiailag nem túl fontos, nem véletlen lakunk errefele. Mire megérkeztem a kikötővároshoz, már késő délután volt. Mielőtt elindultam volna be a városba, még egy kicsit megálltam a városhatárban egyet szusszanni, meg átgondolni, hogy most mit is kellene tennem.

Hidan Hétf. Jún. 01 2015, 05:14

Sós víz, halszag és mosdatlan kofák és utcakölkök bűze. A kikötőváros eltéveszthetetlen illatorgiája. Azok számára akik még sosem jártak ilyen helyen, valószínűleg a kénköves pokol bukéja is kellemesebb lenne, mint itt levegőt venni... De azoknak, akik hosszú ideje itt élnek mindez olyan természetes, mint a hajnali sirályvijjogás, a tengermoraj és a két nemes ház állandó kakaskodása. Miután Mineo elvetette a hárpiás belépőjét és az ugyan kevésbé teátrális, de mindenképp kevesebb nem kívánt tekintetet vonzó séta mellett döntött, sokadjára is ízelítőt kap abból, milyen is a városi élet. Ahogy megáll egy szuszra a kerület határán, furcsa, kényelmetlen érzés lesz úrrá rajta. Mint amikor egyfajta hatodik érzék sugallja nekünk, hogy valami fura alak stíröli a farkunk a szomszédos piszoár mellől, csak ez valahogy más...
Mire a shinobi rájön mi lehet a gond, már kis híján késő. Jócskán könnyebb lett a zsebe, vagy az erszénye, attól függően hogy melyikben tartja a pénzét. Amikor oldalra pillant, egy napcserzette, barnás bőrű, nyurga és enyhén nyakigláb fickót pillant meg, ahogy eszeveszetten lökdösődve próbálta utat törni magának a járókelők között. Markában a férfi összes nála tartott pénzét szorongatja. Majd' két méteres magasságához képest betegesen vékony, pihe súlya és hosszú lábai félelmetesen jó futóvá teszik, még egy ninja számára is embert próbáló feladattá téve üldözését... De távolról sem lehetetlenné.
Ahogy rohanvást hátrapillant, az elveszett harcos a kétségbeesés ráncait látja a zsebmetsző arcán, de mintha valahogy nem lenne őszinte a grimasza. Mintha valójában rutinból, hidegvérrel cselekedne, de a járókelők megtévesztésére buta színjátékot rendezne. Ezt a megérzést erősíti az is, Mineo meg merne esküdni rá, hogy ahogy a tolvaj visszanézett rá, látta őt kacsintani.
Az enyves kezű ismeretlen szándékait egyelőre homály fedi. Talán a zsebes az informátor akit keresett... De az is könnyen meglehet, hogy csak a nemrégiben érkezett felkérést követi izgalom játszik a hercegnőrabló képzeletével. Vagy akár egyszerű bugris is lehet, aki a napi betevőre gyűjt, esetleg ő a csali egy Mineo ellen tervezett rajtaütésben. Egy dolog biztos: ha nem ered a sebesen inaló férfi nyomába, jó pár extra műszakot kell vállalnia a tornateremben, ha biztosítani akarja kedvesének megszokott életszínvonalát...

**Nashimaru Shizu** Szer. Okt. 30 2019, 17:12

// Aokaze Atsushi - Családfakutatás - Első megálló //

Közeledve a város felé, egyre tompult a frissességet hozó óceánillat a levegőben, azonban a vársoból kiszűrődő hangok csak erősödtek. Látván a város embereit pontosan az a gondolat fogalmazódott meg bennem, ami még anno, indulásomkor is megfordult a fejemben. Nem akarom így leélni az életemet. Minden nap dolgozni, várni a szempillantásra elmúló pihenőnapokat, egészen míg meg nem öregszek és testem be nem adja a törölközőt az egyre nehezedő terhek alatt.

Gyors léptekkel haladok végig az utcákon, keresve embereket akiktől munkát kaphatnék, de a legtöbb ember csak tekintetét a földre szegezve, szomorúan és fáradtan járja a kövezett járdákat. Látván kimerült lelküket, nem állt szándékomban zaklatni őket, és elvenni a már valószínűleg így is megcsonkított szabadidejükből - már ha volt nekik egyáltalán - helyette hirdetőtáblák után kutattam. Mindeközben megfogalmazódott bennem, hogy milyen munkát is akarok. Lehetőleg ne tartson tovább egy hónapnál, de azt mondanám, hogy már az is elég sok, s elvállalni csak igen jó fejpénzért tenném. Örülnék neki, ha nem feltétlenül fizikai munka lenne, bár valószínűleg az sem fog túlságosan nehezemre esni, vagy ha mégis, legalább megerősödök egy kicsit.

Rövid korzózásom után a tereken és utcákon, hamar rábukkantam egy hirdetőtáblára, mely több potenciális munkának is hirdetési helyet adott. Hosszas hümmögések, és fejvakarások után elindultam végül a Tengeri Csikó Étterem és Panzió felé, miután útbaigazítást kértem néhány helyitől.

Szeretnék kérdéseket feltenni neki a munkával kapcsolatban, úgyhogy ha személyesen tudok vele beszélni az étteremnél, akkor a következő kérdéseket tenném fel neki, a hajós-pincér munkával kapcsolatban;

1. Mit takar a 'Hosszú táv?' Kumogakure elég távol van, ha odáig dolgoznék az megfelelne? - Kérdezném tőle a komolytalan kérdést, amit persze egy gyors mosoly után komolyra is fordítanám - Egy hónapig tudnék dolgozni maximum.

2. Milyen helyeket érint a hajó?

3. Mit kellene egész pontosan csinálnom?

4. Nem pincérkedtem még soha, mennyire fogadnának így el?

Abban az esetben, ha több időt venne igénybe a munka mint egy hónap, vagy látván a szakmai tapasztalatom hiányát, úgy döntenének, hogy mégsem kellenék, akkor elkezdem járni az utcákat, valamilyen kényelmes és széltől védettebb helyet keresve (mivel szállásra nincs pénzem), illetve sötétedés után is körbejárom az utcákat, hisz sose lehet tudni, hogy az alkalom mikor üte fel a fejét...

Ha azonban nem ütné fel, akkor kora reggel továbbindulnék a Konohai határ felé.

**Aokaze Atsushi** Szomb. Nov. 09 2019, 19:20

// Nashimaru Shizu - Családfakutatás – Első megálló //

Miután megtaláltad, az álláshirdetéseket és kinézted mit szeretnél dolgozni elindultál, a megfelelő helyre, hogy találkozz a hirdetés feladójával. Mivel nem volt térkép mellékelve, a helyiek segítségét kellett kérned, hogy eljuss a Tengeri csikóba. Az épület nem volt túl messze, tekintve, hogy az utazókból élnek a kikötő közelében helyezkedett el. A főtértől ahol voltál 5 utcára volt, a személyszállító hajók kikötői részlegének, másik ki és bejárata közelében. Itt ugyan kevesebb ember fordul meg, de konkurencia is kevesebb van. Az étterem egy 3 emeletes épület földszintjén helyezkedett el. Rendelkezik egy kötélkordonos terasszal, aminek van egy külön bejárata is az étterembe. A lekerített területen 8 asztalnak van hely, ezek 4-6 főre vannak kialakítva. Néhány asztalnál ültek is vendégek. Bent a főbejárat ajtótól pár méterre kapott helyet a recepciós pult az előtérben. Innen 2 ajtó és egy lépcső vezet tovább. Az oldalra vezető ajtón ”Étterem” felirat áll. Ami pedig hátra felé, azon ”Belépés csak alkalmazottaknak!”, a lépcső valószínűleg a hotelszobákhoz vezet. A recepcióstól kérsz útbaigazítást Daisukéhoz, aki egy csengőt megnyomva hív egy másik alkalmazottat, hogy elvezessen a főnökhöz. Természetesen hátulra vezetnek, egy 10 méteres folyosón haladtok, több ajtó is van. De csak a mosdó ajtaján volt felirat. A többi valószínűleg, raktárakba, konyhába esetleg alkalmazottaknak fenntartott pihenőszobába nyílhatnak. A folyosó végén az utolsó ajtóhoz mentek. Miután benyit, szól is miért jött:
- Bocsánat a zavarásért főnök! Hoztam egy újabb álláskeresőt!
A férfi rád néz íróasztala mögül, a 40 éveiben járhat. Legalábbis erről árulkodik rövidre vágott, néhol őszülő frizurája. Tekintete csak annyira komoly, amennyire egy igazgatónak lennie kell. Arcszőrzete ugyan van, de ápolt, fazonra vágatott. Kék hosszú ujjú inget visel, aminek ujjai könyékig fel vannak hajtva.
- Jöjjön beljebb!
Ezzel kísérőd, előre enged, ő maga pedig távozik is a szobából.
- Jó napot, Kizuna Daisuke vagyok az étterem tulajdonosa. Kérlek, foglalj helyet. - Mutat közben az asztala előtt található székekre - Melyik meghirdetett munkára jelentkezne?
A férfi végig hallgat, ja a kérdéseid a munkáról. Nem szól semmit, de tekintete továbbra sem enyhül mióta beléptél a szobába.
- Nos, kezdeném azzal, hogy hol a jó modor? Illő volna bemutatkozni kisasszony! Azt pedig egyszerűen nem is értem honnan veszi, hogy Kumogakure felé megy a hajó. - rövid hatásszünet után folytatja - Azt viszont értékelem, hogy a munkaidőszakról és tapasztalatával kapcsolatban őszinte volt. Sajnos ezek alapján nem tudom, pincérként alkalmazni a hajón, mint pincér. De mivel elég fiatal vagy biztos nem jókedvedből vállalsz munkát. Így a modorod ellenére is, munkát kínálok neked takarító, vagy konyhai kisegítő munkakörben a Tenger országába tartó oda-vissza hajóútra. A fizetés 400 ryo naponta, + étkezés és szállás. Ha megfelel számodra. Ja, még mielőtt el nem felejtem. Az út nagyjából 2 hétig tart.
Ezután a férfi elnémul, hagy gondolkozni a válaszodon.

**Nashimaru Shizu** Szomb. Nov. 16 2019, 12:52

// Aokaze Atsushi - Családfakutatás - Első megálló //

Szerencsére voltak emberek kik útba tudtak igazítani, így aránylag rövid idő alatt megtaláltam az éttermet, miután pedig tudattam velük jöttöm miértjét, el is vezettek Daisukéhoz, az álláshirdetőhöz. Maga az étterem elég nyugodt helynek tűnt, így hogy nem volt tele vendégekkel. Ahogy közeledtünk a főnök irodájához egyre hevesebben vert a szívem az izgalomtól. Szinte bele sem gondoltam, hogy nem csak hogy nem voltam pincér, még dolgozni sem dolgoztam úgy igazán. Egy aggodalommal töltött mosollyal lépek be Daisukéhoz, s miután bemutatkozott, megbombázom a fejemben már többször is elpróbált kérdéssorozatokkal, igyekezve nem elhadarni. Még egy szóviccet is megpróbálok elsütni a 'hosszú távval' kapcsolatban, hátha oldja egy kicsit a feszültséget, vagyis inkább a feszültségemet a poén.

Miután végeztem mondandómmal izgalmakkal telve várom a válaszát. Csak ekkor nézem meg igazán a férfit, kinek érett kisugárzásan a szememben igazán tompít a kék ing. Valamiért komoly férfit csak sötét színű elegáns ruhába tudok elképzelni, de ez is csak azért van valószínűleg mert (a nem vérszerinti) édesapám is mindig ahhoz hasonló rétegeket húzott magára.

Amikor Daisuke első mondatával kiemeli hogy nem mutatkoztam be, arcomon a mosoly elkezd remegni, amit reflexből igyekszek minél szélesebbre húzni, miközben tekintetem levándorol a padlóra. Miután pedig még a poénnak szánt szóviccemet is az orrom alá dörgöli, jobb kezemmel diszkréten megvakarom a fejem, miközben próbálom elnyomni a belső nyüszítést, amit a kínokkal teli szenvedésem keltett bennem.

Jól összehúztam magamat és a jelenlétemet a férfi további mondandói alatt, majd miután végzett szinte egyből válaszolok is neki.

- Nashimaru Shizu vagyok, elnézést, nem tudom miért felejtettem el bemutatkozni. - a Kumoragakurei beszólását nem is kommentelem, egyébként sem volt valami vicces poén, de ha el is kellene magyarázni, azzal csak rontanék az egészen. - Rendben, én szívesen elvállalnám a munkát. - nézek fel végre, egyenesen a férfi szemeibe. - Mikor indulna a hajó?

// Kicsit eseménydús volt a hetem, ezért tudtam csak ilyen későn írni... Bocsi érte //

**Aokaze Atsushi** Csüt. Nov. 28 2019, 21:46

// Nashimaru Shizu - Családfakutatás – Első megálló //

// 1 hetet még nem neveznék késésnek, de tudom milyen a játék elején. Very Happy

Bocsánat a késésrét, a meló nagyon leterhel, nem igazán volt/van időm. Éppen ezért, ha valami nagy hibát találnál szólj nyugodtan, és javítom. Csak most is elég fáradt vagyok, de már nem akartalak tovább várakoztatni. //

Daisuke válaszod hallatán elővett egy papírt asztala egyik fiókjából. Majd golyóstollának végét háromszor megnyomta. A rugószerkezettel nem lehetett gond. Mert minden alkalommal a toll kattanó hangot adott, és a hegye is előbújt. Valószínűleg éppen a férfi egyik szokását láttad.
- Rendben Shizu, akkor kérlek add meg az adataidat, hogy kitölthessem az egyszerűsített munkaszerződésedet! - majd elkezdi felolvasni az űrlap pontjait, válaszaidat pedig írni - Név, Nashimaru Shizu, igaz? - közben már írja is - Születési hely és idő; Anyja neve; Lakhely; stb.
Miután minden kérdésre válaszoltál és a papírok kitöltésre kerültek a férfi kiveszi a nyomtatvány alatt lévő másik papírt, ami látszólag ugyanazt az űrlapot tartalmazza, de már kitöltve adataiddal, halványabb színnel. A férfi aláírja és lepecsételi a dokumentumokat, a másolópapírt is külön. Majd áttolja őket neked az asztalon a tollal együtt, hogy te is aláírd őket. Miután megtörtént az eredetit és az íróeszközt visszaveszi. A másolatot pedig meghagyja neked. Majd gyorsan ír még egy levelet, aláírja és szintén lepecsételi.
- Ezt is tedd el! És majd mutasd meg a Korallsügér hajó kapitányának! Benne van, hogy felvettelek dolgozni, és a többi szükséges információ. A hajó a déli kikötőrészben van, az 5 dokkban. Ha gondolod, mehetsz is. Legalább körbe tudnak, majd vezetni az utasok érkezéséig. Szia!
Daisuke gyorsan lezárta a beszélgetést. Bizonyára van még más egyéb munkája is. Pontos útbaigazítást a recepcióstól kapsz. Mivel a kikötő és a hajó nincs messze nincs nehéz dolgod az útvonal meg jegyzésével. Csak az a kérdés egyből odamész, ahogy munkáltatód javasolta, vagy szétnézel még.
A kikötőben miután megtaláltad a hajót, egy 3 árbócos fregattot. Annak fedélzetén meglátod a kapitányt, éppen a berakodást felügyeli. Ha átadod neki, a levél elolvasása után üdvözöl a legénység sorai közt. Ezzel le is zárja az ismerkedést részéről. Amit meg lehet érteni, nem maradsz sokáig és amúgy sem fontos a beosztásod. Hamar átad az egyik állandó dolgozónak.
- Üdv! A nevem Kibito, én vezetlek, majd körbe! Ha gondolod közben nyugodtan kérdezhetsz, de később az utazás közben is felkereshetsz, ha segítségre lenne szükséged.
A fedélzeten nagyrészt minden üres, hogy ne legyen zsúfoltság. A felépítmény fedélzetszintjén, egy étteremmel egybekötött bár található. Az emeleten a híd található, ahová a belépés csak a tiszteknek engedélyezett. A mínusz első szinten található, egy étterem, egy nagyobb ”nyitott” tér, hogy esős idő esetén is elférjenek az emberek. A konyha, egy bálterem és a vip vendégek kabinjai. A következő szinten található a többi kabin, és három-négy nagyobb szoba, ami nektek dolgozóknak nyújt szállást, és pihenésre alkalmas helyet az utasoktól távol. Ezek a helységek 10-20 fekhelyesek. Természetesen a kapitány és néhány magasabb rangú tiszt külön kabinokkal rendelkeznek. A legalsó szinten pedig, a rakomány, élelmiszer, és az utasok azon poggyásza található, ami nem fért szobájukba. Műszakod a konyhán 4 órakor kezdődik, amin előkészítitek a vacsora alapanyagait.

**Nashimaru Shizu** Vas. Dec. 15 2019, 13:22

// Aokaze Atsushi - Családfakutatás - Első megálló //

- Édesanyám neve Hayashi Chika, születési helyem pedig Kemurigakure. Technikailag nincs most lakhelyem - vakarom meg a fejem - de itt nőttem fel a Tea Országában Chamachi városában. - Tapasztalat hiányában nem igazán tudom mit kellene még ilyenkor mondani, úgyhogy csak kérdőn nézek a főnök felé, szememmel kérdezve hogy milyen információra van még szüksége. Miután végeztünk a felémnyújtott papírt szinte gondolkozás nélkül aláírom, amit persze csak utólag bánok meg. Édesapám számtalanszor hangoztatta, mennyire óvatosan kell bánni aláírni-való dokumentumokkal, hogy az átolvasásuk kötelező, igaz, mindössze a személyes adataimat tartalmazza, nagy baj csak nem lehet belőle.
- Hai. Köszönöm szépen a lehetőséget. Yoroshiku Onegaishimasu! - Veszem át tőle a papírt miközben negyvenöt fokban meghajlok előtte, ezzel is tiszteletet adva a férfinak, akinek az előbb nem adtam még. Nem gondolom hogy ezzel az alap gesztussal elfelejti mennyire bunkó is voltam, de azért ennyivel igazán tartozok.

Hatalmas megkönnyebbülés ér, ahogy elköszönés után kiérek az épületből. Elég kínos volt, arról nem is beszélve hogy izgultam is. Az igazi megmérettetés viszont csak most következik. A recepcióstól útbaigazítást kérve elindulok a déli kikötő irányába, a levéllel a kezemben. Minden mást gondosan eltettem a hátizsákomba. Ahogy egyre közelebb érek a hajóhoz, úgy kezd el egyre gyorsabban verni a szívem is. Ez a döntés igencsak a semmiből jött a részemről, talán meggondolatlan is voltam kicsit... De ha már elvállaltam, akkor már késő visszafordulni... Vagy mégsem?

Egyre sűrűbben fordulgatok vissza, többször is elgondolkozva azon, hogy talán mégis tanácsosabb lenne kihagyni ezt a lehetőséget, egyébként is valószínűleg csak láb alatt lennék, azonban a pillanatban mikor meglátom a hajót, és meghallom a gyomrom korgását, rájövök hogy ha nem akarok lefogyni az utam során, muszáj lesz pénzt szereznem az ételhez és egyebekhez. Felsétálok a hajó fedélzetére, kikerülve a jövő-menő rakodó embereket, majd ahogy odaérek a kapitányhoz, megszólítom.
- Hajimemashite! Watashi wa Nashimaru Shizu to Moushimasu! Yoroshiku onegaishimasu! - Nyújtom át neki a levelet egy szolid meghajlással egybekötve. Elolvasása után szinte rögtön át is irányít egy alkalmazottjához aki Kibito néven mutatkozik be.
- Nashimaru Shizu vagyok! Örülök a találkozásnak. - Mutatkozok be Kibitonak, majd miután kicsit megismertem a hajót fel is teszem neki az első kérdésemet. - Mit kell majd csinálnom? Illetve most tudok valamiben segíteni?

// Nos, eljött hát a félév vége, és ezzel együtt a zh-k és a vizsgák ideje is. Azért lassultam be, mert az utóbbi két-három hét nagyon zsúfolt volt számomra mind az egyetem és a munkám terén, és nem is látom tisztán a következő néhány hetet sem, hogy milyen lesz. A munkahelyemen múlt héten kész lettünk a projektünkkel, de sok bugot ki kell még javítani, és jópár feature is hiányzik még a rendszerből, ezenfelül a vizsgákat is le kellene tudni.
Igazából ez azt jelenti, hogy lehet hogy csúszni fogok a posztokkal, de az is lehet hogy egyből tudok írni, attól függően hogy alakulnak a dolgok. Mindenesetre szerettem volna szólni, hogy ha nem írok, tudd hogy miért van Sad

//

**Aokaze Atsushi** Vas. Jan. 05 2020, 13:05

// Nashimaru Shizu - Családfakutatás – Első megálló //

A körbevetetés közben memorizálod a hajó felépítését. De sok folyosó elég egyforma, ezért lehet bele telik pár napba mire teljesen kiismered, majd magad a munkahelyeden.
- Azt majd a kapitány mondja meg neked, vagy rakja ki az üzenőfalra, a kabinjainknál. Van pincéri tapasztalatod? Ha nincs akkor takarítónő, vagy konyhai kisegítő leszel szerintem.
Válaszol a kérdésedre, Kibito. Miután mindent megmutatott, visszakísér a szobádhoz. Idő közben megtelt emberekkel, valószínűleg ők is teljes munkakörben vannak, mert elég jó hangulatban beszélgetnek. Ami arra enged következtetni, hogy már jó ideje ismerik egymást. Az egyik asszony rátok néz.
- Kibito, ő lenne az új kisegítő?
- Igen, a neve Nashimaru Shizu! Tudjátok már esetleg milyen munkát kapott?
- A kiírás alapján úgy tűnik, a konyhán kezd!
- Remek, várj meg itt! Mindjárt átöltözök, munkaruhába aztán mehetünk a konyhára.
A fiú átmegy a szomszéd kabinba. Körülbelül 5-10 perc múlva tér vissza, megváltozott kinézettel. Haja jólfésült, utcai ruházatát lakkos cipó, fehér ing és fekete nadrág váltotta fel. Kinézete alapján az már biztos, hogy ő folyamatosan érintkezik az utasokkal. Ahogy mondta visszaérte után int, hogy kövesd. Utatok a korábban többször említett konyhába vezet. Több séf, kukta és mosogató is volt a helységben. Illetve még 3 ember, akik úgy öltözködtek, mint Kibito.
- Sok sikert, nekem kezdenem kell!
Majd a srác felvett a pultról egy jegyzettömböt és hátsó farzsebébe helyezte. Ebből már jól látszik pincérként dolgozik. Ahogy négyen kimentek az éterembe a szakácsok elkezdték kiadni a feladatokat. Mivel mosogatni még nem kell, ezért mindenkit az előkészítéshez fognak be. Zöldségek mosása, pucolása, felszeletelése stb. Az első óra még viszonylag nyugiban telt. De ahogy jobban beindult a főzés, és több vendég kezdett betérni az étkezőbe megnőttek a rendelések. A folyamatos főzéstől pedig megnőtt a hőmérséklet.

// Sajnálom, hogy nem írtam korábban. De a téli leállásban, keveset voltam itthon. Amikor pedig igen inkább a fórumkalandra koncentráltam. Mert ha oda nem írok több embert tartok fel vele. Kompenzációként +10 chakrát kapsz ellenőrzéskor. //

**Nashimaru Shizu** Csüt. Jan. 23 2020, 20:43

// Aokaze Atsushi - Családfakutatás - Első Megálló //

Izgatottan követem Kibitot a hajó kígyózó, és félelmetesen egymásról mintázott folyosóin. Bár igyekeztem memóriámba vésni az új munkahelyem alaprajzát, valószínűleg a véletlenszerű kóválygáson kívül kevés dolgot tudtam volna tenni, ha magamra hagyott volna.

A torkomban dobogott a szívem, mikor a szobámhoz közeledve kellemes és szórakozott beszélgetés hangját hallottam meg. Sosem éreztem magamat zárkózottnak, vagy introvertáltnak, de ilyen rövid idő alatt ennyi új emberrel találkozni - ráadásul ennyi új tapasztalt, idősebb, és érettebb emberrel, - kicsit megizzasztotta a tenyeremet.

- Yoroshiku! Nashimaru Shizu to Moushimasu! - Mutatkozok be egy könnyed meghajlással, miután Kibito bemutatott a többieknek. Elnézve újdonsült kollégáimon, egyértelművé vált számomra, hogy egy olajozott gépezet szerves részeit alkotják mindannyian, összhangban és effektíven működve egymástól függve. Kicsinek éreztem magam a szobában, főleg azután, hogy bebizonyosodott, hogy valóban konyhai kisegítőként fogok kezdeni. Nyilván nem volt ez számomra meglepő, tapasztalat híján nem is igazán tudnának hova tenni, de hazudnék magamnak ha nem ismerném el, hogy többre vágytam volna. Nem vetemednék arra, hogy azt állítsam könnyű pincérkedni, de voltam már étteremben magam is, és kiszolgálni pár vendéket talán még tudnék is...

Magamba mélyülésem közben Kibito át is vedlett. Akaratlanul is vetettem rá egy szúrósabb pillantást, amivel fel is térképeztem a ruházatát és a külsejét. Sosem hittem volna, hogy valaha is irigy leszek egy hajóspincérre, de gondolom a kondásnak a pásztor botja is elegáns sétapálca.

Intésére követem tovább a konyha felé, miután lepakoltam a holmijaimat.

- Jól áll rajtad az ing... - Suttogtam, mellette kullogva a folyosón. Tekintetem persze felém eső falat stírölte, hangom pedig inkább volt feszélyezett, mintsem magabiztos.

A konyhába érve elbúcsúzik tőlem, én pedig minél gyorsabban keresek valamilyen tevékenységet, minek végzésével talán nem fognak megszólítani.

Persze felesleges a próbálkozásom a megszólítás elkerülésére, egy nyüzsgő konyhában a rosszul vett lélegzetem is túl sok helyet foglal, de ebben teendő is bőven akad, a szakácsok tesznek róla. Ahogy telik az idő és készül az étel, egyre többször veszem észre magamat, ahogy a homlokomhoz kell nyúlnom letörölni a dagadt izzadtság- és vízcseppeket mielőtt még a szemembe csurognának. Ki-ki tekintve az étkező vendégek felé pedig egyre csak vágytam a friss és hűvös levegőre, szebb és tisztább ruhákra, no meg egy kellemes fürdőre.

Csak ekkor ütött meg igazán a gondolat, ahogy egy kövér répáról mostam le a sötét foltokban rajtamaradt földet; így fog telni a következő egy hónapom...

- Basszus... - súgtam elégedetlenül a répának.

// Nem vagyok a kifogások kedvelője, de azért teszek egy próbát.

Nos, a holnapi nappal hivatalosan is véget ér számomra a vizsgaidőszak ( az utolsó combosabb vizsgám tegnap volt, (Allah lássa a csodát, kettes lett, Ámen) így a hosszabb kiesésem a mai nappal véget ér. ( Volt egy zseniális ötletem, hogy majd a vizsgák mellett nyolc órában dolgozok is, mert az egészséges).

Mindenesetre elnézést, hogy majd' 20 napra a posztod után írtam. úgy gondolom, hogy ez egy jó lehetőség lenne rá, hogy pont emiatt a pofátlan késésem miatt elutasítsam az előző posztodban megajánlott 10 chakrát. //

**Aokaze Atsushi** Szer. Jan. 29 2020, 19:06

// Nashimaru Shizu - Családfakutatás – Első megálló //

A répa nem válaszolt, de egy krumpli, a melletted lévő halomból(ami szintén rád vár) legurult, ahogy a víz erősebben megmozgatta a hajót, mint amennyit az tompítani bírt. Te magad is meginogsz, kicsit de nem volt olyan erős hogy ledöntsön a lábadról. Egy-egy 10 perces szünetben a fedélzeten a tengeri fuvallatok ilyenkor kincset érnek. Kivéve, ha le vagy izzadva, mert akkor már inkább hideg mintsem hűsítő az érzés. De a látvány, a végeláthatatlan óceán, és a sós víz illata a levegőben talán javít a dolgon. Már ha az ember szereti ezeket. Te, hogy vagy velük? Tőled nem messze egy felszolgálóként dolgozó középkorú férfi dohányzik. Mintha ideges lenne valami miatt, mert hosszasan szív bele a cigarettájába. Talán a vendégek kiborították kicsit, vagy csak siet elszívni, hogy beleférjen a szünetébe.

Ahogy telnek a napok lassan megszokod, hogy olykor vannak nem várt megingásai a padlónak a lábad alatt. A nem túl vastag, ezáltal kevésbé hangszigetelő falakat. És kezded kiismerni magad a személyzeti folyosók kusza labirintusában. Szerencsére azon folyosókon, amit a vendégek is használnak nem okozott ilyen gondot, hisz azokat nem a praktikusságra és hosszú távú utazókra tervezték. Hanem olyanokra akik, napokat töltenek csak el. S számukra nem lenne kellemes, ha kiruccanásukon a szobájukat kellene folyton keresniük.

A 6. napon a kapitány a konyha helyett takarítani oszt be. Egy szobába még bemennek veled, segíteni. Megmutatják, hogyan ágyazz meg, Miként pakold el és hova a cseretörölközőket. Szemetes ürítése stb. Műszakod során több szoba ajtaján is látod a ”Ne zavarjanak táblát!”. Ezeket, ahogy oktatód mondta meghagyod a délutános műszaknak. Ezek a táblák naponta új ajtókra kerülnek fel. Így a legtöbb szobát már láttad belülről. Kivéve egyet a 158. szoba ajtaján bármikor, ha arra jársz ott csüng a kilincsen a tábla. A 2 nappal később végül a délutános műszakos nő felkeres téged.
- Szia! A napokba te takarítottál már a 158. szobában? Én már 3 napja nem jutok be. - megvárja válaszod, majd folytatja. - Ha holnap is kint lenne a tábla mindenképp menj be takarítani. De minimum ágyneműt kell cserélni, ha az utas nem is akarja!
Vállalod a dolgot, vagy visszahárítod a munkát a lányra a dolog rajtad áll.

**Nashimaru Shizu** Szomb. Feb. 01 2020, 12:04

// Aokaze Atsushi - Családfakutatás - Első megálló //

- Ahahaha, Várj a sorodra! - szóltam oda a türelmetlen krumplinak, majd visszapakoltam a többi közé, ahonnan elszabadult. A hajót megrázó hullám még a veterán hajósszakácsokat is kibillentette kicsit, s meg kell hogy mondjam, van valami egzotikus abban ahogy kezükben késekkel ide oda hadonászva próbálják visszanyerni az egyensúlyukat. Az apró vigyoromat persze mindegyik meglátta, úgyhogy emlékeztettek, hogy a mellettem lévő krumplihalomnak is készen kellene már állnia. Hosszasan hümmögve adtam tovább a már tiszta répát. Eléggé ráérnek ezek a szakácsok...

A hosszas ( és igen monoton ) munka után egy tíz perces szünetre megszabadultam végre a konyha nyomorságából, és legeltethettem kicsit a szemem a zafírkék óceánon. Tengerparton nőttem fel, és hajón sem most utazok először, de még így is van egy varázsa, ami mindig elragad. Rátámaszkodva a fedélzetet határoló korlátra szemlélem a hajót ostromló hullámok véget nem érő harcát egymással.

~ A vízenjárást még el sem tudtam sajátítani... ~ Gondolkozok magamban, majd szemem sarkából meglátok egy kollégát, ahogy nagyokat szippant a kezében lévő cigarettából.

- Hosszú nap, mi? - Motyogom az orrom alatt halvány mosollyal, persze választ nem várva, hisz meg sem halhatta.

Kicsit még hűsítem a bőröm a kelelmes szélben, majd meghallom valamelyik felettesem, ahogy kikiált értem, hogy ideje visszatérni a munkába.

- Jaj hát melyik galád krumpli maradt mosatlanul? - Kiáltok vissza viccelődve, miközben felkötöm a hajam újra, s elindulok a konyha irányába. - Melyik az a piszkos krumpli ami Shizu néni hozzáértését igényli? - Választ nem is akarok hallani, valahogy a szájalásom kritizálására most nem vagyok annyira kíváncsi, de biztos vagyok benne, hogy a pozitív és lelkes hozzáállásom nem fog sokáig tartani.

Gyorsan telnek a napok a hajón. A folyamatos jövés-menés és cselekvés miatt szinte minden percben van mit csinálni. Pont emiatt, az első hét közepén már szinte teljesen el is vesztettem az időérzékemet. Nem is emlékszem pontosan mikor is lettem szobatakarításra osztva, de áldom az eget, hogy nem kell 10-12 órán át a konyhában izzadni és szenvedni.

A gyorstalpaló után már el is látnak munkával, hogy véletlenül se vetemedjek unatkozásra.

Meg kell hogy mondjam, ennek a munkának is megvannak a maga kellemetlenségei. Szinte biztos vagyok benne, hogy amióta itt van a 132-es szoba vendége, még egyszer sem fürdött, a 198-as szobában az a nőszemély képtelen elpakolni az ágyáról ( külön megkeserítve az ágyneműcserét ), a 150-es szobában pedig az ágynak minden reggel más-más női parfüm illata van. Nagy szerencsémre még a legtöbb vendég szobafelszolgálónak néz, így gyarkan próbálják rámsózni a rendeléseiket amiket persze én csak mosolyogva és sok-sok elnézést kérve tudok elutasítani.

Hamar rájövök, hogy bár feleannyira izzasztó, háromszor annyira stresszes ez a munka.

Az egyedüli barátom a 158-as szoba, ami még sosem kért tőlem semmit ami felidegesített volna, s ami nyugton hagy. Egyrészt mindig örülök mikor odaérek és látom hogy aznap sem kell bemennem, másrészről pedig kezdek aggódni hogy hozzám fog kikötni a többnapos ágynemű lecserélése.

Egyik nap pedig bekövetkezik a félelmem. A műszakvezető kiválaszt a többi takarító közül.

- A 158-as? - Kérdezek vissza majd hosszasan elgondolkozok, húzva az időt, hátha másnak adja a nemes feladatot. Persze feleslegesen reménykedek. - Nem rémlik... Mindig kint van a tábla. - Ezután pedig következett az amitől tartottam. Élettelenül bólogatva, és keserű mosollyal hallgattam, ahogy kitűzik rám az ítéletet.

- Hai... Hai... - Válaszolok elkeseredetten, majd lomhán visszatérek a munkámhoz.

~ Jesszus abban a szobában már napok óta nem járt takarító... Lehet vinnem kellene arcmaszkot is? ~ Gondolkozok el. Elképzelni sem tudtam, hogy milyen förmedvény fog várni az ajtó mögött másnap, de volt egy olyan érzésem hogy fel sem tudnék rá készülni.

**Aokaze Atsushi** Pént. Feb. 14 2020, 19:02

// Nashimaru Shizu - Családfakutatás – Első megálló //

Napi rutin szobatakarítási körmenetedet végzed. Mikor lejutsz a 158. szobához a tábla még mindig kint van. Ennek ellenére kénytelen vagy bekopogni, mert vállaltad a kabin kipucolását. Válasz nem érkezik többszöri próbálkozásra sem. Ha megpróbálkozol az ajtó kinyitásával, természetesen zárva van, kívülről csak kulccsal lehet kinyitni. Felkeresed az első tisztet, aki miután elmagyarázod neki a helyzetet átadja a kabin pótkulcsát.
Miután kattan a zár és kinyitod az ajtót, a szobából furcsa bűz árad, ami a kint felejtett romlott disznóhúsra emlékeztet. Mit teszel, teljesen kinyitod az ajtót és bemész? Vagy gyorsan visszazárod és segítséget kérsz? (Bárhogy döntesz, nem hat ki a játékra. Mindenféle képen be fogsz menni.)
A teljesen nyitott ajtóból eléd tárul a teljesen felforgatott szoba. Az ágy összetúrva, székek felborítva, a szekrény ajtaja nyitva ki van dobálva belőle minden ruha. Csak úgy, mint az ágy melletti éjjeliszekrény fiókjából. A földön retikül minden tartalma kiforgatva, mellette egy szétnyitott pénztárca. Ahogy beljebb merészkedsz, a szoba közepéből észreveszed az ágy takarásában földön fekvő utast. Közelebb érve hozzá látod, hogy bőre sápadt, szemei felakadtak szája nyitott. A szag forrása, ami kezd enyhülni a női hullától származik.
Ha nem egymagad mentél be, akkor elküldenek a hajóorvosért, és a kapitányért. Ha igen akkor most mész segítségért a kapitányhoz, és természetesen az orvosért. Aki az érkezése után megvizsgálja a holttestet. A bomlásból és a hullamerevségből megállapította, hogy az áldozat 1-2 napja halt meg. A halál okát, ami fulladás pedig a nyakán lévő szorítás nyomaiból. A gyilkos fegyver valószínűleg az egyik ruhadarab lehet, a sok közül, ami a nő körül hever.
Az orvos vizsgálódása közben a kapitány nagyon elmélyülten néz maga elé. Valószínűleg gondolkozik éppen, a férfi rövid tanakodás után feléd fordul.
- Shizu, mivel karddal jöttél fel a hajóra gondolom nem rémít meg annyira a holttest mint sok másik dolgozót a hajón. És meg is tudod védeni magad, ha kell. Ezért arra szeretnélek kérni, hogy legyél azon kevesek egyike, aki részt vesz a nyomozásban. Természetesen innentől a tettes felkutatása lesz az egyetlen feladatod.
Ha elvállalod a férfi felkérést, akkor. Írd le mivel kezded a nyomozást. Azonban ha nemet mondanál, amit szintén lehet, akkor folytatódnak a mindennapjaid a hajón.

**Nashimaru Shizu** Kedd Feb. 18 2020, 17:45

//Aokaze Atsushi - Családfakutatás - Első megálló //

Nem sok változott amióta elfogadtam a műszakvezető kérését. Szépen végigforogtam a szobákon, kitakarítva azokat, ügyelve rá hogy útvonalam a 158-as szobával végződjön. Már a takarítás előtt elkönyveltem magamban, hogy nagy falat lesz, s a nagy és fincsi falatokat szeretem utoljára hagyni. Arcomra volt írva, hogy mennyire is várom már...

Munkakedvemtől függetlenül, eljött az idő, s mire észbe kaphattam volna már a hírhedt szoba ajtaja előtt álltam, tiszta ágyneműkkel, felmosóval, jópár törlőruhával, és egyéb vegyszerekkel. Nagyot nyelve bekopokog.

Semmi válasz. Igazából várhattam volna, hogy nem most fog megtörni a többnapos tradíció.

- Elnézést, szobatakarítás! - Szólalok meg, beszédhangerőn. Rájőve, hogy talán határozottabb és erősebb hangnemben kellene megszólalnom, lassan körülnézek a szűkebb folyosón, majd megbizonyosodva egyedüllétemről, újra megszólalok.

- Elnézést! Szobatakarítás! - Kicsit várok a válaszára, majd miután kérésem ismét süket fülekre talált, lassan elmosolyodok, miközben bosszúsan ráharapok az ajkaimra.

- Hát jólvan basszus. Legalább az ajtód kinyithatnád te seggfej. - mormogom magamban. Hosszú volt már a nap, és minden vágyam volt hogy letudjam az utolsó szobát is, de finoman szólva se könnyítették meg a dolgomat. Elengedve a felmosó nyelét az ajtónak eresztettem, mely éles koppanásként visszhangzott a folyosón (vagy folyosókon).

- Komolyan azt hiszed, hogy nem tudok bejutni? - Mormogok magamban tovább, ahogy elindulok az elsőtiszt kabinja felé.

- Ahh remélem legalább a mosdóig el tudtad hurcolni a segged... - Az odanemillő szóra persze egyből visszaszólt a bűntudatom, elvégre Vendég-samával nem illik ám így beszélni, még ha nem is hallja.

Megszerezve a kulcsot a szobához, nem fecséreltem tovább az időm, a kattanás után pedig már nyitottam is, miközben unott hanggal elismételtem a felettesem által számba rágott sorokat.

- Elnézééést~! Szobatakarítáááás~! - Azonban ahogy résnyire nyílt az ajtó, olyan bűzáramlat szökött ki rajta, ami igen effektíven zökkentett ki unottságomból. Nem tudom megmondani, hogy a túlélési ösztöneim, a hirtelen idegrángás, vagy a szag kiáramló ereje volt az, mely becsapásra sarkalta az ajtót, de végsősoron áldom a szerencsémet, hogy kaptam a sorstól még egy esélyt, egy új stratégia kiötlésére.

Egy hosszú percen át bámultam a kilincsre. Ha másért nem is, legalább az előérzetem bebizonyosulásáért tudtam örülni. Mint egy hulla, elvánszorogtam egy arcmaszkért, illetve kicseréltem a vizet is a vödörben, elvégre úgy ítéltem meg, hogy ide a teljes erőm, s minden ravaszságomra szükségem lesz. Ezeken túl, még belenyomtam egy fél doboz vegyszert, elvégre ha már mindkét szag marja a tudőm, legalább az egyik fertőtleníti is.

Nőies határozottsággal nyitok be a szobába, kitárva az ajtót amennyire csak tudom. Kezemben a felmosó, mögöttem a kukászsák, illetve mellette minden egyéb, mely segítheti küldetésem egy tiszta szoba kreálásáért. Ha volt olyan tisztítószer vagy eszköz, mely abban a pillanatban nem volt tőlem karnyújtásnyira, akkor biztosra mondhatom, hogy azok nem bírnak elnevezéssel semmily szótárban.

Szemem elé egy igazi kupleráj tárul. Holmik mindenütt, a szoba teljesen a feje tetejére állítva, még az áldott retikül is a földön hevert. Persze mindez másodlagos, hisz a legtöbb ember szeme általában az ágyon fekvő mozdulatlan testre repül, ahogy tette az enyém is. A nőhöz hasonló mozdulatlansággal futom végig a testét a tekintetemmel, majd mielőtt még a nagydózisú hullabűz megfosztana ebédemtől, lassan behúzom az ajtót a felmosó nyelével. A kiáramló szag már szinte belepte a folyosót is. Formalitásból leveszem a maszkot, mely egyébként sem bizonyult túl hatékonynak.

- Basszus.

(...)

- Mi? - 'Kérdezek' vissza a kapitány kérésére. - Mi?... Hogy?... Hogy mit csináljak?... - Sajnos a párhuzamosan megkezdett mondatok mellékterméke, hogy ott is beszélni próbálok, ahol levegőt kellene vennem. - Ugye tudja, hogy egy 14 éves lánnyal beszél? Ha konyhakéssel jöttem volna fel, akkor szakácsnak tett volna be?... Mi a sz... - Ekkor észbe kapok, hogy nem csak a felettesemmel beszélek, hanem egy nálam jóval idősebb férfival is.

- Annnnyira sajnálom! Elnézést, nem tudom hova tettem a jómodoromat, tényleg nem úgy értettem! - A helyzet kínossága sajnos túl soknak bizonyult már számomra, így egy hirtelen félbehagyott mondat után mély levegőt vettem, hogy átgondoltan tudjam folytatni a beszélgetést.

Furcsamód igen hamar hozzászokott a szervezetem a hullaszaghoz. Félszemmel újra végignéztem az áldozat testén. Mozdulatlan. Hideg. Olyan... Nyugodt... Különös látvány volt, hisz az élet már rég kiveszett belőle, s nem több már, mint egy hússal és vérrel töltött bőrlufi. Egy tudattalan húsrobot, aminek a lelke már rég messze jár, s pihen. Teljes békében.

Talán csak most realizálódik bennem a gondolat. Van egy gyilkos a hajón, akivel valószínűleg már valamilyen formában találkozhattam is. Itt az ágyon pedig hever egy hulla... Kicsit ijjesztő a gondolat, hogy az elmúlt napokban többször is csak egy ajtó választott el engem ettől... Most mégsem érzem a súlyát... Sokkot kaphattam talán... Talán.

- Mindenesetre a válaszom nem. - Szólalok meg, határozott hangnemben. - Szeretnék elnézést kérni az előbbi tiszteletlenségemért, de mindattól függetlenül, el kell hogy utasítsam az ajánlatát. - Fejeztem be, majd mielőtt még akármit is mondhatott volna a kapitány, otthagytam a szobát, hogy befejezhessem a megmaradt teendőimet, s egy kellemes zuhany után kipihenhessem magam. Talán lenne okom félni az éjszakától vagy az alvástól, de ahogy láttam, olyan volt, mintha kerestek volna valamit abban a szobában, úgyhogy akárki is a gyilkos, nem véletlenszerűen gyilkol, hanem akar valamit, abban pedig, hogy semmi közöm a gyilkos céljához, szinte teljesen biztos vagyok.

Mindenesetre, úgy fest, hogy a következő napokban is folytathatom az eddigi rutinomat...

...Éljen...

**Aokaze Atsushi** Szer. Feb. 26 2020, 17:46

// Nashimaru Shizu - Családfakutatás – Első megálló //

Megérthető kirohanásod hallatán a kapitány elszégyellte magát, elsőre nehezen is veszi fel veled újra a szemkontaktust. Arca is pirosabbá vált a kelleténél.
- Sajnálom, igazad van. Rossz következtetést vontam le. De tényleg mire gondolhatna az ember, ha meglát egy fegyveres fiatalt a mai világban? És mivel nem tűntél egy kicicomázott nemes köjöknek, aki csak, mint kiegészítőt hordja magával a fegyvert arra gondoltam tapasztaltál már hasonlót. Tényleg sajnálom! - Próbál mentegetőzni a férfi.

A kapitány a kérése egyértelmű elutasítását megértette és nem is hibáztatott a dolog miatt. Többet nem is hozta fel a témát, ha találkoztatok a hajón. A 158. szobát lezárták és néhány tiszt kivételével, aki foglalkozott a nyomozással más nem is léphetett be. Te pedig nyugodtan takaríthattál tovább, már amennyire lehetséges nyugodtnak lenni egy gyilkossal a fedélzeten. Napokon belül kikötöttetek a víz országában. Idő közben a legénység megbízott tagjai találtak egy gyanúsítottat. Akit a nyomokkal együtt átadtak a helyi hatóságoknak. Akiknek végül vallott is a nő, indítéka féltékenység volt. A szobát pedig csak elterelés képen dúlta fel, félresikerült rablásnak beállítva a dolgot. A hajó pár nap késéssel indult vissza a Tea országába. A te feladatod a fedélzeten továbbra sem változott. Hol takarítottál, hol a konyhában segédkeztél, attól függően hol volt rád nagyobb szükség. Wasabi városába érve már csak fel kellett venned a fizetséged Daisukétól a Tengeri csikó Étteremben a 20 napig tartó munkádért.

// Szép játék volt, a postjaid kellően hosszúak voltak és élvezet volt olvasni őket. Azt sajnálom, hogy nem vállaltad el a nyomozást. Kíváncsi voltam, vajon megtalálod-e az elkövetőt, vagy lecsukatsz egy ártatlant. De ez a te játékod a te döntésed. Nem is húzom tovább a dolgot a jutalmad 25 ch(tartalmazza a késésemért járó pluszt is), 5 tjp(mivel nem volt nagyobb megterhelő testmozgásban részed), 8000 ryo. Arra kérnélek, hogy addig ne vezesd fel az adatlapodra, amíg egy staff tag le nem ellenőrzi. //

**Senju Tobirama** Csüt. Feb. 27 2020, 21:54

Nashimaru Shizu játéka, Aokaze Atsushi mesélése.

A mese maga szép volt, mind a játékostól, mind a mesélőtől szép teljesítményt láthattunk. Gratulálok mindkettőtöknek, s remélem élvezte mindkét fél legalább annyira ezt a 13 körváltást.

A 25 chakrát és az 5 TJP-t felírtam, a változásokat az adatlapra vezesse fel a játékos, ahogy a pénzbeli jutalmat is.

**Nashimaru Shizu** Pént. Feb. 28 2020, 18:08

// Aokaze Atsushi - Családfakutatás - Első megálló //

Nyugtalan környezetben ugyan de nyugodt napok következtek a hajón. Rutinom hamar visszaállt az eredeti állapotába ( már ha vehetjük úgy, hogy a hulla megtalálása rutintalannak számított) (annak számított), s az elkövetkezendő időben hol a konyhában pucoltam és mostam a zöldségeket, hol pedig szobáról szobára jártam takarítóként. Annak ellenére, hogy tudtuk, van egy gyilkos a fedélzeten, nem okozott különösebb gondot az alvás, s bár kicsit ilyenkor mindenki elkezd gyanakodni a másikra, a tettes megtalálása után minden visszatért a régi kerékvágásba.

Ugyan nem szereztem új barátokat, vagy hasznosabb tudást, mégis úgy vélem nem veszett kárba ez a húsz nap, amit a hajón töltöttem. Megtanultam milyen keményen dolgoznak is ezek az emberek, s hogy milyen stresszes környezetben. Arról nem is beszélve, hogy megláttam életem első hulláját is, mely korántsem azt a reakciót váltotta ki belőlem, mint amit gondoltam hogy váltani fog...

Az út után Daisukétól megkaptam a fizettségem, s egy napnyi pihenés, illetve egy gyors vásárlás után továbbindultam a Füst Országa felé, melyhez Konohán keresztül vezetett az út.

/* Vásárlás
* Övtáska: 1 db   -> 1500 ryo
* Kunai: 3 db   -> 600 ryo
* Shuriken: 6 db -> 1200 ryo
* Robbanójegyzet: 5 db -> 1000 ryo
* Füstbomba: 5 db   ->   750 ryo
* Elsősegély készlet: 1 db   ->   500 ryo
* Dróthuzal: 12 m -> +1200 ryo
*/Összeg: 6750 ryo

// Köszönöm szépen az élvezetes játékot Smile

//

**Umino Iruka** Csüt. Ápr. 02 2020, 19:13

// Nashimaru Shizu – Családfakutatás: Félúton //

// Köszönöm a türelmedet, hosszabbra nyúlt a dolog, mint azt gondoltam volna. De azért, hogy várakozásod ne maradjon kompenzáció nélkül jóváíratok neked +20ch, és választhatsz egy maximum B szintű nem engedélyköteles jutsut. Ha megvan a technika, kérlek tüntesd fel a következő postotdban. //

Wasabiban az élet csak úgy pezsgett, az emberek ide-oda rohantak, mindenhonnan különböző zajok hallatszottak. A levegőben finom illatok, és igen olykor még kellemetlen szagok is terjengtek. Amiket a tenger aromája nem nyomott el annyira, mint mikor először érkeztél a városba. De ebben nincs semmi furcsa, hiszen heteket töltöttél a tengeren az orrod hozzá szokott. Csakúgy, mint füled a zajokhoz még akkor is, ha a hajón leginkább csak vitákat lehetett hallani a vékony falakon keresztül. Ami még furcsa lehetett számodra, hogy nem kell különösebben odafigyelni az egyensúlyodra, hiszen a talaj stabil volt a lábad alatt. Fizetésedből, felkerestél egy fegyverkereskedést és be is táraztál önvédelmi eszközökből utazásodhoz. Ám mivel már későre járt felkerestél egy olcsóbb hotelt, a város egy kevésbé jóhírű környékén. A recepciós kopott, gyűrött ruhát viselt valószínűleg már egy jó ideje hordja, tekintete komor, barátságtalan. Unottan válaszol kérdéseidre, majd odaad egy kulcsot, bilétáján a 4 számmal. Majd szóban útbaigazít és elkezd olvasni egy gyűrött, többször átnyálazott mangát. A szoba nem volt se nagy, se túl tiszta, berendezésein is látszott nem mai darabok. Egy ágy, egy komód és egy kis asztal két székkel. De mit is várjon az ember 300 ryoért? Egy éjszakát ki lehetett bírni benne, és a ”kifeküdt” ágy kényelmét.

Másnap reggel fizetés után elindultál elsődleges úti célod, édesapád és a füst országa irányába. Ahogy elhagytad a várost a part mentél haladtál északra. A város bűze és zajai, ahogy távolodtál úgy halványodtak el. Újra egyedül olyan rég volt már ilyen vajon, hogy fogod bírni miután megszoktad a hajó zsibongását? Talán segít, ha pozitív dolgokra összpontosítasz, mint a tenger zúgására és friss illatára. Ami magányos utazásod, és a táj érintetlensége miatt ismét felerősödik. Sajnos a szép tájnak idővel búcsút kell intened, hogy rátérj egy ösvényre, ami remélhetőleg a tűz országába visz. Miért is volt erre szükség, ha a tengerpart is az úti célod irányába nyúlik el? Természetesen azért, hogy a kitudja milyen hosszúra elnyúló utazásod közben átkellj még néhány falun, ahol fel tudod tölteni készleteid.
4 nappal később el jutsz egy teljesen átlagos útelágazáshoz, ami nagyjából pont olyan, mint sok másik, amin eddig áthaladtál. Egyetlen különbség ez és a többi között, hogy ennek a kereszteződésnek az útjelző tábláin a városnevek fölött egy nagyobb, vörösre festett tábla feketén ráfestve ”Tűz országa 10km” és egy nyíl, ami az utat mutatja.

**Nashimaru Shizu** Hétf. Ápr. 06 2020, 22:49

// Umino Iruka - Családfakutatás: Félúton //

// Igazán nincs probléma Smile

Örülök hogy folytathatjuk Very Happy

//

Nagyokat reccsen a hátam, ahogy kikelve a korántsem kényelmes ágyból nyújtózok egy hatalmasat.

- Hjaj. - Sóhajtok fel. A korai reggel illumináló fényei még csak most szöknek be a lehúzott redőny mögül. - Sosem hittem volna, hogy valaha is bánni fogom, hogy az ágyon aludtam és nem a földön. Bár legalább a víz nem volt rozsdás a zuhanyzóban... legalábbis nem nagyon. - Lomha mozgással öltöm magamra tiszta ruhámat, melyet előző nap sikerült egy nem túl higiénikus, de annál olcsóbb mosodában kimosatnom. Az apró mozdulataimra nyikorgással felsikoltó fadeszkák a lábam alatt folytonfojvást azt az érzetet keltik bennem, hogy egy gyengébb szellő választja el az épületet egy romtól.

- Hmm... - Merengek el magamban. Valamiért elfogott a kíváncsiság, hogy mennyit bír a padló, így apró rugózásokba kezdek, majd szinte azonnal egy nagyobb reccsenést követően beszakad alattam az egyik deszka. Bamba tekintettel nézem a kárt, majd felé húzom az asztalt hátha takarja kicsit. Egyébként nem takarta.

- Híztam volna a hajóút alatt? - Kérdezem meg magamban, majd vállat vonva összepakolom a holmijaimat, majd egy fizetés után könnyektől mentes búcsút veszek ettől az életveszélyes épülettől, és átkászálódva a város mocskos és bűzös, ugyanakkor néhol igen kellemes és otthonias utcáin, elindulok a következő úticélom felé; Konoha.

A part mentén haladva közelítem meg a határt. A gyönyörű, finom aranyhomok visszaigézi az otthonomat, a családomat, és szeretetük melegét. Ha hatalmas távolságok is választanak el tőlük, a Tea Országának tájai, a hűvös és sós tengeri levegő, illetve magának a végtelen örökmozgó vízmező látképe mindig is egyfajta otthonomat fogja képezni. Levéve a szandálom, a lábujjaim közé fészkelődő homokszemek pedig ellazítják a testem. A négy nap alatt, néhány melegebb délutánon tartóztatni sem tudtam magam, s ruhástól belevetettem magam a partot szeliden ostromló hullámokba.

Természetesen igyekeztem úgy igazítani az utamat, hogy érintsen egynehány települést, hogy ha fedél nem is lenne felettem éjszakánként, legalább minden nap le tudjak fürdeni.

Végül a negyedik nap végén törik meg az útjelzőtáblák mintájának unalmas monotonitása, s ezzel egy időben kelt hatalmába a bizsergető érzés; egyre közeledek. Még egyszer visszanézek, mielőtt megtenném az utolsó lépéseimet a Konohai határ felé. Hosszú már az út mögöttem is, ugyanúgy mint előttem. Mondhatni Félúton vagyok.

Őszinte mosolyt festenek arcomra a családomról szóló gondolataim. Nem tudom tagadni; hiányzik anya, apa, és Fuyu is. Viszont túl kíváncsi vagyok már arra, hogy milyen lehet a vérszerinti apám ahhoz, hogy visszaforduljak.

S talán mégis, utam valójában még nem hogy a felénél sem tart...

...Valójában még csak most kezdődik!

// Egy olyan kérdésem lenne, hogy a most zajló fórumkalandon, a Feltámasztott Isteneken, vásároltam egy Katanát 10 000 ryoért. Úgy vezettem fel, hogy a fórumkaland történései előtt vettem, így megoldható lenne-e, ha úgy vennénk hogy az előző vásárlásaim mellett egy Katanát is belecsúsztattam a kosárba?

illetve levontam a 300 ryot a szállásért :3 //

Választott technika:: Ayatsuito no Jutsu: Drót csévelő technika
Egy viszonylag egyszerű technika, mely a dróthasználathoz kötődik. A ninja képes úgy használni a drótjait, hogy azzal szinte bárhol megtud kapaszkodni majd tovább lendülni, illetve a drót segítségével csapdába ejtheti és lekötözheti az áldozatát.
Chakraszint: 85
Besorolás: D

**Umino Iruka** Kedd Ápr. 14 2020, 18:54

// Nashimaru Shizu – Családfakutatás: Félúton //

// Rövidebbre sikerült ez a post, mint terveztem. De nem akartam túl hamar berobogni a tűz országába. Elvégre a karaktered még fiatal, gondoltam nem egyszerű számára a határátlépés, és egy érzelmes post jobban illen ide. De a te karaktered, ezért ha nem akarod nem kell érzelgősre venni. Csak gondoltam megadom rá a lehetőséget. ^^ Mivel új kalandba kezdtünk és a vásárlás előtte volt, így megoldható a dolog. Very Happy

A jutsuról még beszélek egy staff taggal. De nem hinném, hogy gond lesz a választásoddal. //

A nosztalgiázás jó már, ha erőt adnak a régi emlékek, nem pedig honvágyat okoznak, és elbizonytalanítják az embert. Szerencsére téged az előbbi érzés kerített magába. A kíváncsiságod pedig továbbra is, mintha kötélen húzna a Füst országának ismeretlensége felé. Még az eddigi utazásod legnagyobb határköve, a Tűz országának közelségét jelző tábla sem hatott rád negatívan. Mindenféle rossz érzés nélkül, és erős elhatározással vágtál neki a kijelölt útnak. Nem törődve azzal, hogy akár megtévesztésnek lett kirakva csupán az útbaigazító segédeszköz. Szerencsétlenségedre, vagy nem, ilyen gyermeteg csínynek nem lettél áldozata. Rövid séta után, ami a te esetedben relatív lehet, hiszen kitudja mennyi kilométer van már a talpadban megpillantasz egy viseltes vörös táblát az út mellett, rajta ismét feketével ”Tűz országa” másik oldalán pedig, lila alapon feketével ”Tea országa”. Bizony, ha eddig nem jöttél volna még rá elérted az országhatárt. Még pár lépés és elhagyod az otthonod és idegen talajon kell boldogulnod. Mert eddig hiába voltál kilométerekre a családodtól tudtad, hogy ismerős helyen vagy. Tudtad mire számíthatsz, egy új országban azonban mások lehetnek a szokások, akár még a gesztusok is. Eddig tudtad, ha örömödben öklözéshez nyújtod a kezed azt nem hadüzenetnek veszik, de mi van ha ezután egy fegyver előrántásával viszonozzák?

A tábla elhagyása után az érzelmeid valószínűleg tovább változtak, hogy enyhültek, vagy erősödtek az már más kérdés. Pár óra elteltével a nap már nyugatről fénylik, erősen közeledve a horizonthoz, hogy eltűnjön szemed elől. Északon pedig, a látóhatárod legvégénél hatalmas hegyek csúcsai magasodnak minden fölé. Ilyen látványban még nem volt részed, hisz ekkora hegyek nincsenek a Tea országában. Egy biztos település nincs a közeledben, így a szabadban kell töltened az éjszakát.

**Nashimaru Shizu** Szomb. Ápr. 25 2020, 22:20

// Umino Iruka - Családfakutatás //

A késő délutáni meleg napfény öleli át az arcomat, ahogy átszökik az itt-ott elslisszanó szürke felhők között. Ismerem ezt az érzést. Ismerem ezt a meleget. Ugyanez a napfény keltett ki az ágyamból, ugyanezek a felhők hoztak nyugtató és élénkítő zivatart minden ősz elején, s ugyanez az ég nézett le rám, mikor még édesanyám kísért el a tanítómhoz. Ugyanez a szellő csillapította a forró meleg égetését a bőrömön nyaranként, mely most végigsimítja azt, s könnyedén belepak az egyre csak növő hajamba. Megtáncoltat minden szálat, s bár jópár a szemembe s számba landol, képtelen vagyok az őszinte mosolyon kívül más grimaszt mutatni. Mi volt az, mely elhúzott otthonról? Mi volt az mely most is hajt előre? Miért nem érzem minden lépésnél hogy lábaim fáradnának?

Tudtam mindig is magamban, hogy több oka is volt annak, hogy oly váratlanul magamra aggadtam az utazótáskámat, és búcsút ejtettem az otthonomtól. Egy ismeretlen férfi miatt áldoznék fel mindent, ami oly kegyes volt eddig számomra? Nem. Nem csak azért legalábbis. A levegő, a fák, a fű, a virágok, az eső, a szél, az izzadtság, a fájdalom, a derű, a jó és a rossz. Van valami ebben az útban, melyet képtelen vagyok megfogalmazni. Van valami a szabadságban, a színekben, az illatokban, az út végtelenségében, melyből nem tudok eleget kapni.

Egy árva elszáradt falevél repül rá az útra. Kecses táncot jár a fuvallatokkal, s ahogy keringője tesz egy kört előttem, kitárt karokkal az én testem is belepördül az örvénybe. Ledobom a táskám a földre, s becsukott szemekkel emelem fel a fejem az ég felé. Mellkasom meg-meg emelkedik az apró kuncogásoktól, s arcomon az izmok határaikat feszegetve húzzák a számat mosolyra.

- Gyönyörű! - Kiáltom fel az ég felé, ahogy őrült forgásba kezdek, s lehuppanok a földútra. Szemeim is vigyorognak ahogy kinyitom őket. A távoli madárcsicsergés, s a fűk halk háttérzenéje egy túlvilági képet fest most a szemembe-szökő vakító fénnyel. Ruhám koszos, gyűrőtt, cipőm kopott és sáros, testemet pedig egy alig látható, vékony rétegként fedi le az izzadtság, s mégis, most érzem talán magamat igazán szabadon. Lent a koszos földön.

Kezdetben lassan, majd egyre gyorsabban kezdek el forogni és vergődni a talajon. Hajamban most a vörös szín mellett a sárbarnás is elkezdett dominálni. Fejem ütközik a Wakizashimmal, mely a Katanámmal együtt kiesett az oldalamról a földre a fickálódás közben. Lassan végigsimítom a markolatát, s kecses, ráérős mozdulattal kihúzom a hüvelyéből. Édesapám ajándéka.

Szinte nem akart fogni rajta az út pora. A kissé sötétes fémszínű pengén meg-meg csillantak a napsugarak. Ahogy végigsimítom mutatóujjamat a penge oldalán, a hideg anyag ellenére érzem az édesapám érintését. Ez a fegyver még nem találkozott sem hússal, sem vérrel.

Visszacsapom a Wakizashit, majd felpattanok a földről. Felkapom magamra a holmijaimat, majd elnézek az út két oldala felé. A végtelen élet ami itt van!

Nem. Nem csak azért indultam el otthonról, mert fel akarom kutatni a vérszerinti apámat. Annál többről szól ez az egész. Nem. Én ezért indultam el, ezért tettem meg minden lépést. Hogy szabadon láthassam a világ gyönyörét. Minden. Egyes. Apró. Részét.

Az utolsó fényeket hozta már a horizont. Őrült ecsetvonásokkal festett az égre mindféle formát s képet, melyek a vöröses-narancssárga melegével készítették fel a tájat a hideg és rideg éjszakára. A földdel szinte párhuzamosan érkező napfény félelmetessé és óriássá tette a távolban felgyűrődött hegyek sziluettjét. Törpének éreztem magam, akinek felé tornyosul az egész világ. Idegen táj.

Elvonulok egy sűrűbb erdőbe. Nem értem el a következő várost, bár abban sem vagyok biztos, hogy milyen messze van, vagy hogy egyáltalán hol van. A Tea Országának tájait még úgy-ahogy ismerem, de ez teljesen ismeretlen számomra. Egy nagyobb fára mászok fel, majd ráülök az egyik vastagabb ágára. A nálam lévő dróthuzallal odakötözöm magamat és a holmijaimat a fa törzséhez, természetesen elég lazán ahhoz, hogy könnyen ki tudjak szabadulni belőle ha akarok, de elég szorosan ahhoz, hogy ne engedjen leesni alvás közben. Hatalmas nap vár rám holnap, elvégre még éppen csak hogy megízleltem Konoha földjét. Mi várhat rám a határon túl?

**Umino Iruka** Vas. Május 03 2020, 12:28

// Nashimaru Shizu – Családfakutatás: Félúton //

Az este hamar eljött az új földön, legalábbis így érezhetted. De az idő nem telik másképp a Tűz országában sem. De az ember kedve tudja befolyásolni az idő múlásának érzetét. Ha unatkozunk, rosszul érezzük magunkat az a fránya óra hajlamos lassabban ketyegni. Ha pedig jól érezzük magunkat, fel vagyunk pörögve képes egy mozdulattal akár 3-4 takknyit is előre ugrani. Az este eljött, meglévő menedék hiányában pedig, magadnak kell kreálni egyet. Fel is mászol egy vaskosabb fára az út mentén, keresel rajta egy erősebb ágat, ami elbírja súlyodat az éjszaka idejére. Talán hihetetlennek is tűnhet, hogy egyesek ezt megteszik kibiztosítás nélkül is. Bátrak, vagy éppen ostobák, esetleg tisztában lennének képességeikkel és tudják, ha baj történik sem sérülnek meg? Te inkább óvatos maradsz és okos módon rögzíted magad, és holmidat, hogy egy az álmodban tett rossz mozdulatok követően ne riadj fel arra, hogy törött csonttal az avarban fekszel, vagy a zörejre, amit felszerelésed potyogása adna. Sikerül is hamar elaludnod a megnyugtató fogságban, amit magadra vettél.

Hirtelen felriadsz közeledő léptek zajára, körülötted még sötétség van, alig lehet látni valamit. A fák lobjai alig engednek be fényt, amit a hold biztosítana. (Hogy a riadalomtól le akarsz e esni a fáról, azt döntsd el te és a vérmérsékleted.) Ahogy a kezdeti kábaság vagy épp rémület pár röpke másodperc alatt eloszlik észreveszed, hogy a léptek közelednek és beszélgetés is társul hozzá, ám még nem hallod rendesen miről szól a diskurálás. Kell e tartanod, és vajon biztonságban vagy e ott, ahol vagy? Ha megpróbálsz leszökni a fáról és inkább egy bokor mögé elbújni, megteheted.(Az akció sikerességét egy kockadobással fogom eldönteni, mivel emlékeim szerint nem vagy egy képzett sinobi, csak tanultál ninjutsut. Minden esetre most az alapján írok tovább, hogy rejtve vagy.)
Ahogy közeledbe érnek sikerül meghallanod pár mondatot a beszélgetésükből:
- Ember azért nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolgunk lesz. Rutin melónak indult az egész! - mondja az egyik normál hangerővel
- Lehetne hangosabban, az erdő másik fele nem hall téged! - rivall rá a másik halkabban
- Most meg mit rinyálsz? Nincs itt senki rajtunk kívül, este van. - válaszol, nem változtatva hangerején
- Csak óvatos vagyok, egy vadász, utazó vagy törvényen kívüli akár a közelben is lehet.
- Akkor elintézzük azt is, ennyi!
Ám a beszélgetésükön kívül mást is felfedezel, vagyis inkább megérzed a levegőben. Ahogy a közeledbe érnek furcsa szag száll a levegőben. Ismerős, de ilyen intenzíven még nem érezhetted. Vér volt, nem egy kisebb sebből fél percig csordogáló fajta. Hanem halálos sebből ömlő mennyiségből származó. A két férfi, hangjuk alapján, ahogy jöttek úgy mentek, teljes nyugalomban.

// A következő postot ide kérem: Határmenti falu. A kockadobálós ötletet önkényesen lenyúltam Saitól, köszi. //

Ajánlott tartalom