Re: Kereskedelmi útvonalak

**Seimitsu Kazuya** Hétf. Szept. 27 2010, 23:06

Egész úton a falu felé azon gondolkodám... na jó, ez itt most nem a verselés ideje. Elég hamar változott a felállás, és túlságosan élesen. Igazából számítottam rá, hogy Hana hamarosan elő fog állni ezzel a kérdéssel. Akárhonnan is nézzük, akkor a sensei terve alapjaiban véve fogja megroppantani a mostani világot... de ehhez, akármi is a felállás, társakra volt szüksége, akik védik a hátát, és rájuk bízhat egykét dolgot. Mert lehet ő akármennyire is erős, egyedül ezt nem tudja végigcsinálni. Mindenesetre én egyenlőre maradtam a helyemen. Nem akartam elhamarkodott lépést tenni, alaposan át kellett ez gondolni... de a jelek szerint csak én gondoltam ezt így. Hikari szinte rekordidő alatt odaállt Hana mellé.
,,Te idióta, azt se tudod, hogyan akarja ezt végigcsinálni!"
Na erre allergiás voltam. Hikari nem volt bent az étteremben, ergo semmit sem hallott abból a beszélgetésből, ami odabent zajlott. Nem mondom azt, hogy én ismerem teljesen Hana terveit, egy szóval sem... de még mindig többet tudok róla, mint a lány... és nekem már ez is bőven elég volt ahhoz, hogy ellenkezést váltson ki.

Na de ott volt még Yume is, aki egy eléggé szinpadiasnak is nevezhető kirohanás következtében elrohant. Utána néztem, ahogy folyamatosan távolodik. Na tessék, ez meg a másik vége. Sejtettem, hogy miért rohan el, de azért eléggé nagy neheztelést váltott ki ez is, és meg tudtam volna érteni Hanát, ha ez benne is megjelenik, akár csak egy kis időre is. A világ egyik legnagyobb dőresége alig pár napos ismeretségből ilyen fontos következtetéseket levonni, mint amit Yume tett. Tény, hogy még mindannyian gyerekek voltunk, de akkor is ninják... és abba nem fér bele az ilyen fokú naívság. Viszont már csak egyedül én voltam ott Hana előtt, ahogy neki háttal néztem az eléggé messzire, már-már alig látható Yumét... ahogy pedig néztem, megfogalmazódott bennem egy igencsak jogos gondolat.
- Azt mondtad, hogy te nem fogsz megállítani senkit, aki nem ért egyet a terveddel - itt hátra néztem a nőre a vállam felett. - De... ez nem jelenti azt, hogy ÉN nem fogok megállítani senkit sem, aki így tesz.
Míg beszéltem, ha néhány másodperc erejéig is, de megcsillant valami a tekintetemben, amit Hana jól ismer. De még mennyire, hogy ismeri. Sokszor találkozott már vele hosszú, ninja pályafutása idején... sőt, rengetegszer. A színtiszta ölni akarást látta a tekintetemben. Félreismerhetetlen volt, főleg neki, aki ezt már oly sokszor látta. Aztán alighogy az utolsó szót is kimondtam, már nem voltam a helyemen. Egy pukkanás kíséretében eltűntem, ahogy Yume nyomába eredtem...

//egy kis animés bizonytalanság, hogy pontosan mi is lesz ennek a vége Smile

//

**Fujishima Hana** Kedd Szept. 28 2010, 13:15

Hana arcizma sem rendült Yume kirohanásán. A fiú még nagyon fiatal volt és nem ismerte annyira Hana-t, így a kunoichi sejtette, hogy valahogyan hasonló dolgok fognak lezajlani nála, bár arra ő maga sem számított, hogy Hikari ilyen könnyedén követni fogja őt. De végül is, ezúttal kijelenthetjük, hogy a kislánynak, Hana volt a mentora és kicsit, de hasonlítottak is egymásra. Azonban Kazuya! Ő teljesen más volt. Ahogyan a fiút nézte, majd a hogyan kijelentette azokat szavakat és a tetteket alig pár mondatban, az a tekintett. Igen, Hana egyáltalán nem ezt várta a fiútól, de végül is nem foglalkozott tovább a történtekkel.
- Menjünk! - közölte a mellette álló lánnyal, ahogyan Kazuyan eltűnt a szemük elől..
- De jól van ez így? Hiszen...- nézett értetlenül a távolban futó gyerek, vagyis Yume felé, akit körülbelül ekkor érhet utol Kazuya, hála a fürge test technikának.
- Teljes mértékben! - szakította félbe a lányt- Megmentettem ugyan azt a fiút, de azt egy szóval sem mondtam neki, hogy kövessen, vagy hogy bízzon bennem! Ő mégis megtette! Érdekes nem? -nézett vissza egy pillanatra – Lényegében elárulták őt, most pedig az életére tőrnek megint! És ha mindezt túléli, akkor is felfog keresni engem és visszatér hozzám!- mosolyodott el- Mert egyszerűen elfogja hinni, nem ráfog jönni arra, amit mondtam neki!

Tudod az élet, olyan mind a tenger, csodaszép és hullámzó! Mindig van alapja és teteje, de állandó és megunhatatlan! De elég egy apró festék és máris más szinűvé lehet varázsolni, de hogy te milyennek látod a színét, a mintáját az rajtad áll!

Emlékezett vissza a fiúnak mondott szavaira, ahogyan tovább sétált és nem törődött többé azzal, ami mögötte volt. A fiú hit benne, a szavaiban, amit akkor mondott neki, a tenger partján és azt is tudta, hogy majd bellátja azt, ha rájön z igazságra, hogy milyen ostoba is volt. Az a nap lesz az, mikor Elfog visszafog térni Hana-hoz, hogy bosszút álljon. Mert a Kirigakurei shinobi jól tudta ki, is Yume apja, milyen ember és ha még titkolja is a fia ellőt, az egy nap rájön mindenre. ~Persze ha túléled ezt a napot! Mert különben semmi értelme annak, hogy eljöjjön az a nap!~

**Fumetsu Yume** Csüt. Szept. 30 2010, 11:06

Futottam és csak futottam a mező közepén, minél távolabb akartam lenni a nőtől, aki egy pillanat alatt bálványból, rémálom lett. A fejemben viták zajlottak le, méghozzá olyan viták amelyek talán a jövőmet is eldöntik. Nem akartam rájuk gondolni de a hangok a fejemben nem álltak meg, az agyam akaratlanul is pörgött mint valami jóféle ringlispíl. *Ha csatlakoztam volna Hanához, akkor valószínűleg soha többé nem térhettem volna vissza a falumba és a családomba, mivel ő el akarja pusztítani az egészet. Viszont ha visszatérek Kirigakureba, akkor rám is a pusztulás vár, vagy ami még rosszabb kiderülhet az is...* Nem is akartam belegondolna abba a dologba, hogy talán az apám tényleg olyan mint amilyennek Iriai lefestette. *Ezt talán a legjobban akkor tudtam volna eldönteni, ha eljutottam volna odáig, hogy megtudjam, tényleg készült e nekem kard, de ha nem is készült és az apám tényleg olyan... attól még az édesanyám szeret engem, ebben biztos vagyok!*
Kiáltottak fel bennem a szavak, melyek egymást cáfolták meg, amikor hirtelen egy kék virágra lettem figyelmes. Kitűnt a többi közül, mind az alakjával, mind a színével. Egy kicsit lelassítottam, de még mindég futottam, de nem eszemet vesztve előre. Egyenesen a kék virág felé haladtam amikor hirtelen felbuktam valamiben. (xD már ha ilyen szépen leírtad) Bukfenceztem pár métert, majd amikor csekély súrlódás hatására megálltam, felnéztem, hogy mégis milyen kő lehetett amit nem vettem észre. Ekkor pillantottam meg a lábacskáját fájlaló, vagy legalábbis azt tapogató nőt.
- Su..suminasen! Kértem tőle bocsánatot, de nem is akárhogyan, még meg is hajoltam előtte, mintha valami hercegnő lett volna. Érezni lehetett az őt körülvevő levegőből, hogy hihetetlen ereje van, de erre nem csak most figyeltem fel, hanem amikor kilépett az étteremből és elsuhant mellettem.
- Nagyon sajnálom! Mondtam neki még egyszer, ahogyan ráültem a lábaimra, majd egy kicsit elfordulva, letöröltem a könnyeimet.

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Szept. 30 2010, 15:52

Hát igen. Ő bizony nem volt kő, hanem egy cuki kis Naka-chan. A fűben kuporgó nyuszika, vörös hajjal, hófehér bőrrel, virággal a kezében. Mint valami mezei tündérke, aki még maga is meglepődött rajta, hogy halandó láthatja. Ha ez nem is volt igaz, az már igen, hogy egy kicsit meglepetten nézett a fűnyírósdit játszó fiún, aki elhasalt és leszántotta a fél mezőt.
Aztán elmosolyodott. A fiú miatt.
– Elég ám egyszer bocsánatot kérni, nem kell azonnal kétszer. Elvégre is: nem fogom leharapni a kobakodat.
Négykézlábra emelkedett, egyik karjával átnyúlt a fiú felé és a füvön megtámaszkodva áthelyezte a kezére a súlypontját. A kék virágot a fiú hajába tűzte. Az élénk színek tökéletes színkavalkádját alkotva így. Talán egy picit elütött a vöröstől, de egyértelműen ment a fiú szeméhez.
A gyengéd fuvallat végigsimított a szirmokon, melyek kénytelen voltak megadni magukat és lengedeztek. Naka vörös hajtincsei is életre keltek – mint a frissen fellobbanó skarlát lángok. Gyorsan lefogta őket, hogy ne zavarja a fiút, majd pedig visszaereszkedett eredeti helyére – megtartva azt a távolságot, ahol a fiúnak nem kell feszélyezve éreznie magát –, de nem ült úgy, mint a fiú. A lábait ugyan felhúzta, viszont maga mellett hajlította be őket a füvön. Az ölébe pedig a méretes plüssmacit helyezte.
– Gondolom, felesleges megkérdezni, hogy mi a baj… – sóhajtott nagyot Naka, miközben szorosabban ölelte a plüsst a karjai között.
Némaság telepedett rájuk. Naka elnézte a fiú alakját, aki most az arcát törölgette. Igencsak szemérmetlenül nézte őt, na nem úgy értve, csupán nem akarta elfordítani a fejét. Igaz, így adhatott volna helyet a fiúnak, meg időt is, hogy összeszedje magát, de ő sosem volt ilyen. Nem azért, mert nem törődött mások érzéseivel – épp azért nem tette, mert törődött velük.
És ebben a pillanatban is osztozott az érzésein, s bár elhatározta, hogy nem töri meg a csendet, most mégis meghazudtolta önmagát.
– Az életben nagyon sok lehetőségünk van, de ugyanannyiszor kerülünk választás elé, ami néha nehéz, néha fáj, néha megőrjít. Ezek valójában tesztelik az elhivatottságodat és az eszméidet, s ha tehetik, akkor megrengetnek abban, amiben hiszel, amiért élsz. És ha ez sikerül… akkor az neked fog fájni. Csakis neked. Senki másnak – nem volt keserű a hangja, csak talán egy árnyalatnyit, viszont annál inkább gyöngédebb. Egy újabb sóhajtás után aztán folytatta: – Ha viszont megtalálod azt, ami erőt ad és kísér, támaszként szolgál, akkor mindig visszatalálsz önmagadhoz és rájössz, hogy valójában semmi vesztenivalód sincs.
A jobb markát az ég felé emelte, majd pedig kinyitotta azt, s a halvány rózsaszín virágszirmok repülni kezdtek a széllel, felfelé, körkörösen, mint egy örvényben. Az ég azúrkék volt, felhők nélkül a láthatáron. A horizonton a mező zöldje pedig egybefolyt az ég kékjével.
~ Én már szerencsére megtaláltam, azonban a jelen problémája nem kötődik hozzá. A kérdés már csak az, hogy mi lesz ennek a következménye. Az a gáz, hogy még én sem tudom… Ahhh… ~
– De ha az segít, hogy valaki meghallgat, hát akkor csak rajta, itt vagyok én. Ki más, ha nem az, akin keresztülestél? – Kérdezte a fiútól, immár könnyedebb hangot megütve. Már mosolygott is, bár kicsit kótyagosan. Pedig nem is rúgott be… hm…

**Fumetsu Yume** Szomb. Okt. 02 2010, 21:33

Futottam, nem álltam meg, nem néztem hátra, csak futottam egyenesen a kék virág felé, ami egy ismert idegennel hozott össze. Nem győztem bocsánatot kérni tőle, hogy átestem rajta, ám látszott rajta, hogy zavara ezért abbahagytam. Nem tudtam mit mondhatnék neki, a bocsánaton kívül, hisz ha most felállnék és tovább futnék akkor, lehet elkapna és megbüntetne -na persze jó értelemben-. Amikor felém kezdett el közeledni és négykézláb először megijedtem, de amikor láttam, hogy a virágot tűzi fel a hajamba valamennyire megnyugodtam. Egyenesen belenéztem a nő lélektükreibe és megpróbáltam olvasni belőle. Nem tudom miért, legelőször egy zűrös önző nőt láttam benne, de most megmutatta valamennyire a kedves oldalát is. *Azt tudom, hogy a velem egykorú lányok buknak rám ami már-már idegesítő, de hogy egy idősebb, felnőtt nő is... Hát ezt nem néztem volna ki magamból.* Egy kicsit elvörösödött az arcom és csak némán néztem előre, teljesen addig amíg a szél meg nem lengette Aikan gyönyörű, lángvörös haját. Naka egy gyors és kecses mozdulattal kordában tartotta haját, ahogyan visszatért az eredeti helyzet helyzetébe. Egy röpke pillanatra ez a kis esemény elfeledtette velem azokat a dolgokat, de ez tényleg csak egy pillanat volt. Az egyik kezemmel a virághoz nyúltam, majd egy kicsit megigazítottam. Szerettem a hajamat, nagyon is és így muszáj volt egy kicsit saját kezűleg is megigazítanom. Mindezalatt az idő alatt csend volt én se szóltam hozzá ő sem szólt hozzám, ám a jég megtört és Nakából csak úgy áradt a szó. A mondandója közben érezni lehetett a hangján és a viselkedésén, hogy ez nem afféle hegyi beszéd, úgy mondta mintha ő maga is átélt volna olyan dolgokat amelyeket én mostanában.
- Nekem igenis sok vesztenivalóm van. Elveszíthetem a családom, a falumat, a barátaimat és még az életemet is! Sosem voltak nagyszabású álmaim, pusztán Chuunin vagy Jounin rangú ninja akartam lenni, megházasodni és boldogan élni. Ezt terveztem, de most mondhatni az életem romokban hever. A családom elküld egy olyan kardért ami valószínűleg nem is létezik, közben az útitársam, a családom egyik legjobb barátja elárul és megtámad engem, mondván, hogy őt és engem csak kihasználnak. Ezután pedig az a nő, aki megmentette az életem és gondoskodott rólam, közli velem, hogy el akarja pusztítani azt a helyet ahová tartozom. Válaszúthoz értem és két választásom van, azonban mindkettő mögött csak a sötétséget látom. Ekkor veszek egy mély levegőt, majd lassan kifújom azt. Tekintetemet felemelem az égre, mely makulátlan kék volt, pusztán pár darab magányos felhő kószált rajta. - Miért nem lehet a világon béke? Miért van minden válaszút mögött csak a sötétség? Kérdeztem a nőtől aki előttem szorongatta a plüssmaciját. Nem tudom miért mondtam el neki mindezt, talán amiatt amit mondott nekem, talán az apró ám annál kifejezőbb mozdulatai miatt, vagy talán azért mert ő olyan szabadnak és gondtalannak látszott.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Okt. 02 2010, 22:48

Ó, nem, nem – lol XD –, Naka nem „úgy” tekintett a fiúra, csupán… hm… egy kicsit mintha a régi énjét látta volna benne. A fiú is ugyanúgy bízott, szeretett és csalódott másokban, mint ahogyan ő is.
Végighallgatta a fiút, szép türelmesen. Nem vágott közbe, mert azzal csak ártott volna a fiúnak, ezen kívül most még kedve se volt arra, hogy gonoszkodjon, vagy hogy megmutassa őrült oldalát. Igaz, ezek még mindig ott voltak, de most nem csak ezek kavarogtak benne. Elvégre is… ő maga volt a tűz.
– Az ég – mutatott fel a kékségre, melyet a fiú is bámult – sosem változik. Mindig olyan, amilyen. Nem távolodik, nem közeledik, mindvégig egyhelyben áll, szilárdan, mégis elérhetetlen távolságban. Ha elveszve érzem magam, akkor elég csak felfelé néznem, mert ez itt sosem változik. A földet az emberek a kedvükre formálják, a vizet beszennyezhetik, a tűz lángját beszínezhetik, de az eget nem bánthatják. Bármi is történjék, nem változik.
Nakuci ismét átölelte a mackóját. Nem volt jelentősége, csupán egy apró gesztus volt a plüss iránt – na nem mintha az unatkozna, elvégre is, csak tárgy volt. De akkor is. Nakust mégis nyugalommal töltötte el, hogy a puhaság ott volt, s így őt is ott tudta tartani a valóság talaján.
Még mindig az eget nézte, amikor egy rövidke kis szünet után ismét megszólalt:
– Tényleg csak sötétség lenne minden mögött? Ó, ugyan! Ez a mező is mennyi virágot rejt, mily sokszínű és életvidám. Az ég tele madarakkal, a folyók virgonc halakkal. A napsugarak mindent megáldanak fényükkel és bár biztos, hogy hamarosan leszáll az éj, az is kétségtelen, hogy eljön a hajnal. Sokan azt mondják, hogy a fény és a sötétség kiegyenlíti egymást, de szerintem ez nem teljesen igaz. Elvégre is: a fény bármelyik sötétséget eloszlatja, legyen az akármilyen tömény, mindig utat talál magának, míg a sötétség csak eltakarhatja a másikat. Úgyhogy a dolgok mögött nem csak az van, amit látni vélsz a jelen pillanatban. Hiába is mondod, hogy romokban áll az életed, ez valójában nincs így. Te törtél meg, nem az életed. A harc itt fog folyni, nem máshol. Ha valóban olyan fontos neked a családod és a barátaid, akkor bizony harcolnod kell, méghozzá egyenes gerinccel. De ezt csak akkor leszel képes megtenni, ha az életedet teszed fel tétként, máskülönben megkérdőjelezheti bárki, hogy valóban meg akarod-e őket védeni, vagy csak üres szavak sültek el egy kisfiú szájából.
A hangja nem volt rideg, nem volt lenéző, azonban komoly. A maga módján volt az, magyarán kedves felhanggal. Nem volt se tanács, se bírálat – vélemény viszont annál inkább. És ismételten mondta azt, ami csak úgy a fejében megfordult. Nakánál ugyanis nem volt semmilyen szűrő, ami visszatarthatta volna.
– Nem ismerem a családodat, viszont egy valami ne feledj. Az ellenfél szavai vagy igazak, vagy hamisak, viszont az, hogy melyikbe tartoznak valójában… nos… annak a kiderítése csak rád vár. Én viszont azt az elvet tartom helyénvalónak, hogy más szavában nem hiszek addig, amíg utána nem jártam a dolognak. Lehet, hogy kihasználnak. Ezt az a bizonyos illető mondta. A kérdés az, hogy vakon elhiszed neki, ezzel talán életed legnagyobb hibáját követve el, esetleg hagyod, hogy bemásszon a füledbe, és ott furkálódjon, megzavarva téged, ami a halálodat okozza, vagy csak legyintesz, mondván, hogy mindenkinek más a mércéje, s miután ennek az egésznek vége, majd utánajársz. És ne feledd… az, ami köznyelvi téma, az mindenféleképpen létezik.
Naka hátralendítette a haját a szélben. A tincsek most vadul kavarogtak, szinte életre kelve lebegtek a lány fehér alakja körül, vörös uszályt alkotva. A lány sóhajtva vette le a lélektükreit az ég kékjéről. Egy pillanatig a közelében ülő fiút nézte, majd pedig lehunyta a szemeit egy gondolat erejéig:
~ Az ember sok okból ültethet fát. Lehet, hogy szereti őket, vagy árnyékra vágyik. De az sincs kizárva, hogy egy nap tűzifára lesz szüksége… Nem igaz? Ehhh… ez olyan kellemetlen. ~
Nakuci halványan, szinte alig észrevehetően elmosolyodott – azonban ez most nem vidám volt. Kicsit kelletlen, kicsit keserű, és mégis végtelenül emberi. Mindkét kezével magához szorította a plüssmacit, majd pedig kecsesen felállt a fűből. A szoknyája kisimult a szélben és lebegett körülötte, akár a lángszerű hajkorona. Vörös és fehér. Vér és ártatlanság.
– Én is rengetegszer álltam olyan választások előtt az eddigi életemben, ahol csak két lehetőségem volt – kezdte a kunoichi, hirtelen jött életerővel és csillogással megtelt szemekkel letekintve a fiúra, aki most rendkívül kicsinek tűnt –, és én mindig a harmadikat választottam!
Libbent, mint az árnyék, vagy inkább, mint a pillangószárny a szél szárnyán. Végletekig könnyed volt mind a hangja, mind a mozdulatai. Megfordulva indult tovább az útján, arra, amerre eredetileg is tartott.
~ Béke… ha valóban létezik, akkor azt csakis mi tudjuk elhozni. ~
– Remélem, jól fogsz dönteni! – nézett még hátra a válla fölött.

**Seimitsu Kazuya** Vas. Okt. 03 2010, 12:21

A távolság egyre csak csökkent, ahogy majdhogynem csak egy elmosódott paca látszódott belőlem. A jelek szerint se Hana, se Hikari nem jött utánam. Vagyis szabad kezet kaptam a probléma megoldására. Ez valamelyest könnyített az amúgy mostanában nem pont könnyű lelkemen. Legalább volt lehetőségem még pár villanásnyit gondolkodni, és véglegesíteni a döntésemet. Sose jártak még olyan gyorsan az agykerekeim, mint az elmúlt percekben. Majdhogynem az idő is lelassult körülöttem, pedig most egyáltalán nem mentem lassan. Elég érdekes látvány volt így. Szinte még a mellettem elrepülő pillangó csápjait is meg tudtam volna számolni így hirtelen. Már ha arra koncentráltam volna. De érthető okokból nem ez volt a helyzet.

Sosem gondoltam volna, hogy alig egy évvel a genin létem megkezdése után már ilyen problémákkal kell szembenéznem. Gyakorlatilag fel voltam készülve mindenre. Harcra az útonállókkal... összecsapásokra más falu ninjáival... megvédeni a falu védelmét kérőket... de az, hogy most hirtelen maga Kiri pusztulása kerüljön a nézőpontba... derült égből villámcsapás. Ez pedig szinte kényszerített rá minden más problémát félretegyek és csak erre koncentráljam a tudatomat. Csakis erre... így pedig sikerült viszonylag rövid, de mindenféleképpen sorsfordító idő alatt eldöntenem, hogy mit is fogok kezdeni ezzel a helyzettel.

Aztán az út megszűnt, én pedig megérkeztem. Majdhogynem a semmiből jelentem meg Yume előtt. A tekintetem érzelemmentes volt, így abból semmit sem tudott kiolvasni, ahogy ott álltam előtte. Mondjuk a részemről ez nem volt szokatlan, elvégre az esetek többségében igyekszem így viselkedni. De ez azért egyesek számára riasztó is lehetett... főleg úgy, hogy Yume az egyik kezemben egy kunai-kést láthatott megcsillanni, bevetésre kész állapotban...

**Fumetsu Yume** Pént. Okt. 08 2010, 18:27

Ott ültem a gyönyörűen szép nő előtt aki a kis "beszámolóm" után és nyitva hagytam egy kérdést, hogy nyomatékosítsam az érzéseimet. Nem akartam, hogy megsajnáljon engem és azért bátorítson, az ilyen ki nem állhattam, az ilyen dolgok az emberek büszkeségébe tipornak, azonban a vörös hajú kunoichi felemelte ujját, majd azzal felfelé mutatott. - Az ég? Emeltem én is fel a fejemet, ahogyan csodálkozva néztem azt, miközben nagy igazságokat hallottam. Igaz távol van és elérhetetlen mások számára, de az ember nem ilyen, pláne nem az élet. *A legapróbb festéki is megváltoztathatja a csodás fehéret. Ez a festék lehet világos színű vagy sötét. Engem most a sötét kétségbeesés próbál megváltoztatni...* Gondolkoztam miközben meghallottam a hangot, mely a fény tulajdonságait elemezte. Erre a fejemet is felemeltem és a szemeim is kerekebbek lettek és csak néztem, ahogyan ő felállt, majd pedig eltávozott a helyről.
- Fény ami a legmélyebb sötétségen is átjut... Nekem kell ennek a fénynek lennem! Jelentettem ki, hisz a kunoichi szavai, mint a fény, megérintettek engem.
Miután eltűnt a szemem elől, újra lelkesen felálltam a földről és épp indultam volna amikor valaki előttem termett a semmiből és az a valaki Kazuya volt. Kunai volt a kezében, amin egy pillanatig végigfutott a nap fénye és én már sejtettem, hogy miért is jött. -Hana szavaiból és a viselkedésedből ítélve a segítségemet akarod kérni és amint látom terved is van. Ki vele, mit tervezel, hogy megmentsük Kirigakuret? Kérdeztem rá a dolgokra, ám ez nem egy átlagos kérdés volt, rejtve tudattam neki azt is, hogy mellette állok.

**Seimitsu Kazuya** Csüt. Okt. 14 2010, 12:29

Ahogy végighallgattam Fume mondanivalóját, akarva-akaratlanul is megszületett egy gondolat a fejemben. Egy gondolat, melyet ezúttal nem tudtam a tudatomban tartani. Szinte üvöltött a fejemben, hogy ezúttal vetkőzzem le a csendes mivóltomat és mondjam ki.
- Aham, szóval a viselkedésemből erre következtettél? - kérdeztem.
Aztán, váratlanul, a lábam lendült, ahogy egy gyors rúgást kíséreltem meg az előttem álló srác gyomorszája felé. Amennyiben betalál, úgy eléggé nagy alhasi fájdalmak következnek odaát az elkövetkezendő néhány perc idejére. De akár sikerül a rúgás, akár nem, a próbálkozás után hátra ugrok, eltávolodva Fume-tól.
- Te semmiből sem tanulsz?! - mordultam rá a fiúra. - Vakon megbíztál Hanában, pedig semmit sem tudtál róla! Hagytad, hogy a naívságod vezessen és szépen bele is tenyereltél ebbe az egész ügybe, hogy aztán sírva elfuss, mint egy gyerek! Most pedig ugyanezt a hibát akarod elkövetni? Rólam még annyit sem tudsz, mint róla, de azért megint vakon belevágnál akármibe! Mond csak, honnan tudod, hogy nem azért vagyok itt, mert meg akarlak téged őlni? - pörgetem meg a kezemben levő kunait. - Mert hidd el, benne van a pakliban, hogy egy vérző hullaként fogod végezni itt, és akkor pedig a sírás sem fog segíteni - valamennyivel nyugodtabb hangon folytatom. - Nem tudom, hogy annak idején ki volt a vizsgáztatód, de nagy baklövést csinált, hogy nem tesztelt le a jelek szerint teljesen. Szóval embereld meg magad, és használd azt a józan paraszti eszed, mert így semmire sem fogod vinni ,,ninjaként", kölyök!
Talán az utolsó szó egy kicsit erős volt, elvégre Fume idősebb nálam. De rám meg nem hiába mondták azt, hogy néha szokatlanul viselkedek a koromhoz képest. Nem volt rossz életem eddig, de voltak olyan körülmények, melyek szinte megkövetelték, hogy ilyenné váljak... még ha ez a nagyközönségnek olykor nem is tetszik.

**Fumetsu Yume** Csüt. Okt. 14 2010, 15:00

Kazuya előttem termett egy Kunaial a kezében, ahogyan rákérdezett a következtetésemre. A kérdését követően bólintottam egyet, majd pedig a figyelmem a fiú lábára szegeződött ami egyre közelebb és közelebb került hozzám. Nem tértem ki előle, pedig ki tudtam volna, inkább egy kicsit lejjebb ereszkedtem, ahogyan a karomat megfeszítettem és a testem mellett tartva hárítottam a rúgást. Nem volt nehéz megcsinálni, elvégre rengeteget gyakoroltam a taijutsu mozdulatokat és annak kivédési technikáit. Régebben jobban érdekelt maga a taijutsu mint a ninjutsu vagy az egyéb technikák és ez máig sem változott.
Ezt követően Kazuya egy kicsit hátrált, majd pedig beszélni kezdett amit figyelmesen végighallgattam. A szavaival többször is megsértett engem, majd pedig azt emlegette, hogy talán hullaként végzem itt. Amikor végre oda kerültem, hogy én is beszélhettem, lehajtottam a fejem, vettem egy mély levegőt, majd gyengéden kifújtam azt. Amikor felemeltem a fejem, a tekintetem cseppet sem volt olyan mint eddig, hanem vadabb, magabiztosabb volt.
- Talán ennyire színpadiasra sikerült volna?! Tettem fel a kérdést miközben a kezemet széttártam, majd az egyikkel a hajamban lévő gyönyörű virágot megfogtam gyengéden, majd pedig leemeltem nemes helyéről. - És mond csak, miből gondolod, hogy eddig nem a rám kiosztott szerepet játszottam? Igazán senkiben sem bíztam, benned sem bízok, pusztán a partnerséget ajánlottam fel ami nem követeli meg a feltétlen bizalmat! De mint te is tapasztaltad már, vagy megtanulhattad, rengeteg arcot vehet fel egy ember ha jól tudja játszani a szerepeket! Mond csak, nem tűnik egy kicsit furcsának neked az a tény, hogy elküldenek hármótokat a csúcs szuper fegyverért, és teljesen véletlenül rám bukkantok megsebesülve az erdőben? Egy apró vigyor mászott az arcomra, miközben a kezemben lévő virággal játszottam, majd pedig újra visszatettem az őt megillető helyére, a hajamba. - Az védtelen gyengék szerepét könnyű eljátszani még a képzetleneknek is... Talán pont Hana oldalán állok és én vagyok a biztosíték, hogy ne értesíthesd Kirigakuret vagy esetleg Kumogakure-t, ekkor mit tennél? Kérdeztem tőle, ahogyan kihúztam magam, fejemmel köröztem egyet a nyakamon, majd pedig a kivetőm egy kunait csúsztatott a kezembe amit megmarkoltam és vártam hogy reagáljon Kazuya. Nem gondolkozok harcban, biztosra veszem, hogy ebben a helyzetben ez most neki sem lenne túl előnyös, de azért biztos ami biztos a kunai a kezemben marad.

**Seimitsu Kazuya** Csüt. Okt. 14 2010, 19:31

Kissé megrebbent a szemem Yume mondandóján, de más jelét nem adtam annak, hogy felfogtam a mondanivalóját.
- Szép teória, de van vele egy kis bökkenő - mondtam, ahogy az arcomra hirtelen vér fröcskölt. - Ezer sebből vérzik.
A vér pedig... nem, nem Yuméé volt. Elvégre, nem mozdultam feléje, sőt, inkább csak egy újabb lépést tettem hátra. Míg beszéltem, a kezemben levő kunai-al, mely eddig szinte csak díszként volt nálam, belemetszette a tenyerembe. Mondjuk kissé radikálisra sikerült, mert felfröcskölt az arcomba, de annyira azért nem volt súlyos, hogy rövid úton rosszul legyek tőle.
- Hogy te hogyan intézed a dolgaid, rád tartozik... ez pedig fordítva is igaz. A kérdés csak az, hogy passzolnak-e a nézetek - szóltam.
,,I Inu Tori Saru HITSUJI -- Ninpou - Kuchiyose no Jutsu!"
A villámgyorsan elvégzett kézjeleket követően mögöttem három füstoszlop tört fel a semmiből. Egy darabig, nem történt semmi... aztán a füstfelhőből három alak sétált ki. Három farkas... három alacsony, de az átlagos kölykökhöz képest valamennyivel nagyobb farkas. Mondjuk a jobboldali eléggé kicsi volt, de hát ez van, ő még csak nem rég született.
- Miért idéztél meg minket Kazuya? - kérdezte a középen levő, fehér bundájú Rakurai, aki a legnagyobb volt a három közül.
- Le kell zúzni valakit? Őt? - vicsorgott Yumére a fekete bundájú Urufu.
Egyenlőre nem mondtam semmit. Nem néztem le az elém besétáló farkasokra. A tőlem most már jó pár méternyire levő fiúra néztem, ahogy vártam, mit fog reagálni erre a felállásra...

**Fumetsu Yume** Szomb. Okt. 16 2010, 09:44

Kicsit érdekesen alakultak a dolgok. Még mindég azon a mezőn álltunk egymással szemben Kazuyával ahol nemrég még felbuktam nagy sietségemben a lustálkodó kunoichiben. A helyzet most pusztán annyiban változott, hogy két fiú állt egymással szemben, közel s távol senki, csak a simogatóan gyengéd szellő, mely végigsöpört a réten. Egy szempillantás alatt a velem szemben lévő fiú "feláldozta" az egyik kezét egy kunaial, amiből így a vér jócskán csak folyni kezdett, majd pedig elszavalt egy szép kis monológot.
- Haj-jaj... Sóhajtottam fel és kaptam a fejemhez az egyik kezemet. - Úgy tűnik nem figyeltél rám eléggé... Megmondtam, hogy Kirigakure mellett leszek és védelmezem azt mindaddig ameddig azt tudom! Ebből már megtudhattad volna, hogy passzolnak e a nézeteink! Ekkor hátat fordítottam a fiúnak, majd lassan távolodni kezdtem, azonban egy tény megállított engem, méghozzá az, hogy idézett maga mellé állati segítséget és nem is akármilyent. Féloldalasan a fiú felé fordultam.
- Farkasok?! Nem hittem volna, hogy ilyen ostoba vagy! Kiáltottam rá a fiúra, majd sóhajtottam egyet lemondóan. - Ha itt pazarlod a chakrádat, valamint még a testi épségedet is tönkre teszed, akkor semmi esélyed Hana ellen. Egy kardrántás, maximum kettő! Kiáltottam rá hangosabban a fiúra és az utolsó mondatommal arra utaltam, hogy a nő milyen gyorsan tudná elintézni ebben a helyzetben, állatsegítőkkel együtt Kazuyát. - Okosabb lenne inkább értesíteni Kirigakuret vagy az esetleges szövetségeseit. Ha egyeznek a nézeteink, akkor engedelmeddel én felvállalom Kirigakure értesítését! Úgy is van még egy elintézetlen dolgom ott. Jelentettem ki a fiúnak és csakis rajta állt, hogy mit tesz most. A farkasok gyorsan haladnak és könnyen felderíthetik a jelenlévő szövetségeseket, de akár ellenem is bevetheti és átállhat Hana oldalára, bár ebben az esetben nem hagynám magam könnyen. Ha a fiú elenged akkor a Shushin no jutsu-t bevetve már el is tűnök a szeme elől.

**Seimitsu Kazuya** Szomb. Okt. 16 2010, 18:26

Hagytam, hogy a srác elmenjen... de mindez bizony igencsak nagy önuralmamba került. Legszívesebben utána vágtam volna a kezemben levő kunai-tőrt, vagy legalább is jól fejbe vertem volna a hátamon lógó bokennel, hátha az majd elveszi a kedvét a lezser viselkedéstől. De nem tettem. Nem szívesen ontottam volna egy honfitársam vérét... pedig nagyon közel álltam hozzá, hogy most megtegyem. Helyette csak lehunytam a szemem, ahogy a hirtelen támadt indulatokat elcsendesítettem a tudatomban. Kifújtam a levegőt, majd újra beszívtam. Ezt úgy háromszor elismételtem, mire az eddig ökölbe szorított kezemet kinyitottam.
,,Ugyan, hogy akarod értesíteni Kirit, ha semmit sem tudsz, te ostoba." - futott végig az agyamon.
- Naaa, most mi van, unatkozom! - nyüszített Urufu.
- Utána menjek, Kazuya? - kérdezte Rakurai. - Még utolérhetem.
Kinyitottam a szememet.

- Ne. Csak útban lenne... és vesztegetni való időnk sincs. - leguggoltam, ahogy a táskámból elővettem az elsősegély készletemet. - Figyeljetek. Tudom, hogy még nem volt alkalmam teljesen elnyerni a bizalmatokat, de égetően szükségem lenne a mindhármótok segítségére. Ígérem, ha ennek az egésznek vége, én is teljesítem egy kéréseteket.
- Rendben, főnök, de aztán fejenként ám! - vigyorgott Urufu.
- Legyen hát - bólintott Kiddi.
- Számíthatsz rám, Kazuya! - szólt magabiztosan Rakurai.
Közben az elsősegélycsomagból kötszer került elő, amivel elkezdtem betekerni a sebemet. Míg dolgoztam, mindent elmondtam a három négylábúnak. Mindent, amit tudtam Hana tervéről. Azok figyelmesen néztek rám, raktározva az információkat a fejükben.
- Oh, na ez érdekes - jegyezte meg Urufu.
- Mit vársz tőlünk, mit tegyünk? - kérdezte Kiddi.
- Értesítenünk kell mindenkit. Kiddi, te most különválsz tőlünk. Menj vissza Kiribe, és értesítsd a Mizukagét. Mondj el neki mindent, amit tőlem hallottál. Töviről hegyire, semmit se hagyj ki.
- Rendben... izé, a Mizukagéhez?
- Igen. Ne aggódj, ha megmondod, hogy ki küldött, biztos hajlandó lesz fogadni téged. Bízom benned.
A farkas bólintott. Lehunyta a szemét, majd néhány pillanat múlva teste füstté vált, ahogy eltűnt, visszamenve a rejtekébe.
- Urufu, Rakurai, mi csináljuk a fárasztóbb részét. Meg kell keresnünk a többi küldöttséget. Urufu, rád bízom a konohaiakat és a sunaiakat. Rakurai, mi megkeressük Kumo küldötteit. Nem tudom, mennyi esély lesz rá, hogy hinni fognak nekünk, mivel ellenségek vagyunk, de meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Nem hagyhatjuk, hogy beugorjanak a kelepcébe.
- Oké, de mit csináljunk, ha megmakacsolják magukat? - kérdezte Urufu.
- Az már az ő bajuk lesz. De most már induljunk!
Két bólintás volt a válasz, ahogy elemelkedtünk a földről, és a tőlünk telhető legnagyobb sebességgel elindultunk vissza a falu felé. Szabályosan úgy, mint ha kergetett volna minket egy bijuu. Jól tudtuk, hogy most már kár minden egyes elvesztegetett másodpercért. Ha nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt, akkor a háború el fog fajulni... a világ pedig káoszba torkollik...

**Kushieda Unazaki Tessa** Kedd Nov. 09 2010, 12:38

>>Shikaku<<

Hamar sor került a tagojk bemutatására és áht kicsit csalódtam is a társaságban. Bár az ember mit is várhat pár nagyranőtt kölyöktől. Ha ők is elvégezték volna a ninja akadémiát akkor biztos, hogy nem így viselkednének mint most. Még Yoko keményebb hozáállását is kinevették és ekkor egy kicsit elkezdtem félni. Na nem a banda miatt hanem amiatt, hogy Yoko mit fog művelni velük. Hál istennek, nem csinált semmit a gyerekes viselkedést látván, pusztán egy erőltetett vigyort helyezett fel. A banda bemutatásakor már újra én irányítottam a testemet és gondosan figyeltem, hogy ki kicsoda, de már az elején tudtam, hogy nem fogom tudni megjegyezni a neveket első hallásra, mert hát ki az aki meg tudja? Talán az őrült fanok.
- Örvendek! Mondtam ki miután mindenki be lett mutatva és el lett mondva, hogy min játszanak. Séta közben hirtelen a kis csoport az egyik bolt felé kezdett el tömörülni. Nem értettem miért, azt hittem, hogy valamit megláttak a kirakatba, de csak utána döbbentem ráa dolgokra amikor a kisebb lánytömeg elvonult mögöttünk.
- Értem... értem... Mondtam nekik miközben a tarkómat vakargattam, majd válaszoltam nekik. - Rendben, elválalom ezt a biztonságis dolgot. A pénz maga nem igazán érdekel, de szívesen meghalgatnám a zenéteket, már ha ilyen "híresek" vagytok. Mndtam nekik vigyori fejjel ahogyan Sacchi különvállt tőlünk, hogy szerezzen kocsit.
- Biztos nem lesz probléma? Kérdeztem még tőle, majd utána az ottmaradt csoporttal elindultam a kereskedelmi útvonal felé. Az úton végig csendben maradtam és gondolkodtam, gondolkodtam, hogy mégis hogyan tudnám megvédeni a tagokat egy esetleges fantámadástól. *Nehéz dolgog... nehéz dolog... Nagy erőm van, de nem verhetek le senkinek se egyet, ha ráveti magát az egyik tagra... Ide valami csel kellesz, de vajon micsoda? Mi olyan jó, hogy megvédhessem őket most?* GOdolkozásomból az ébresztett fel, hogy a banda tagjai egy szentély lépcsőire ültek le, mondván, hogy itt várjuk meg a kocsikat.
* Esetleg egy Bunshinal? Vagy talán pörköljem meg előttük a földet, hogy elréítsem őket? Neem jut semmi eszembe, Baa-ka!* Gondolkoztam és pechemre Yoko most meg sem szólalt, nem akart segíteni nekem.

Shikaku Kedd Nov. 09 2010, 22:25

Amikor elváltatok, még a kérdésedre válaszul Sacchi hátrabökött, hogy nem ő a híres, hanem a banda tagjai melletted, majd eltűnt az egyik sarkon. A rövid séta alatt, amíg kiértetek a faluból, pedig a banda leintette a kérdésedet.
-Majd hallod bőven koncerteken annyit, hogy ki lesz vele a... mindegy. - De az elmondottak helyett a lépcsőkön már csak-csak előjött belőlük a zenész, és a lépcsőfokokon lábbal dobolva, tapsolva, lábaikat paskolva és énekelve múlatták az időt (ennek a számnak a lassabb vokáljaival) és minden égi és földi nyugalommal eltelve feküdtek el a lépcsők mellett.
Később, amikor már teljesen besötétedett, megérkeztek végre a kocsik: egy jókora ablakos-ajtós, és pár szilárdabbnak és erősebbnek kinéző kisebb. Sacchi nagyban integetett az első kocsi elejéről, és meg is vigyorogta, hogy bírod a társaságot még mindig.
-Akkor tényleg írhatunk szerződést? Nem úgy tűntél, mint aki elviselné őket egy napra is...

**Kushieda Unazaki Tessa** Csüt. Nov. 11 2010, 20:25

A lépcsőn ülve kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy a banda mit is tud, vagy mit is csinál valójában és meg kell mondjam tetszett. Tetszésemet azzal is kifejeztem, hogy én is megpróbáltam beszállni a tapsolásba és a lábakkal való csapkodásba. Szerencsére nem rontottam el az ütetmet és így egy kicsit gyorsabban telt az idő. Amint befejezték a zenélést azonnal hangot is adtam a tetszésemnek.
- Ez remek volt srácok! Mondtam nekik, majd vicceskedve folytattam is azt. - Ti már megmutattátok mit tudtok, most rajtam a sor, ki akar megküzdeni velem? Mondtam poénból egy széles vigyorral az arcomon.
A kis mulatozás után a banda nagy része vízszintesbe helyezte magát a lépcsőn, de én nem voltam köztük. Pár méterrel odább kémleltem a területet, hogy "biztosíthassam" a terepet és kiszúrhassam a gyanús alakokat. Szerencsémre, nem közeledett senki felénk. Hamar besötétedett és arra lettem figyelmes, hogy három kocsi közeledik felénk. Szerencsére csak Sacchi volt az és bőszen integetett a kocsiból.
- Szerintem nincs szükség a szerződésre én bízok bennetek és ti bízhattok bennem. Hát, hogy elviselem e őket? Gondolkoztam el... - Azt hiszem menni fog, ha meg nem majd előveszem szadista tudományomat. Az arcomra széles vigyor kerekedett, majd vártam az események folytatódását.

**Hikari** Pént. Nov. 12 2010, 20:20

Nem telhetett el túl sok idő azóta, mióta a csapatunk különvált. Nem kérdeztem semmit, és nem is beszéltem. Csak követtem a senseit. De a látszólagos nyugalmam hamis volt. A belsőmben még mindig háború dúlt…

A földet néztem, de a tekintetem teljesen üres volt. Nem fokuszáltam semmire, csak bambultam ki a fejemből. A gondolatok, amik most a fejemben cikáztak sokkal nehezebbek voltak, mit gondoltam. A fejem teli volt, és nehezebbnek tűnt, mint valaha. Nem tudom, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Nem tudom, hogy miért döntöttem így. A testem magától mozgott, amikor a sensei föltette a kérdést. Mellé álltam, és nem tudom, hogy miért…
Kirigakure az otthonom, de ennek ellenére sosem tekintettem így rá. Elválasztott a családomtól, elválasztott a hegyektől, ahol az igazi otthonom van. A szüleimet azóta nem láttam, amióta Kirigakurébe kellett jönnöm.
Az elején utáltam a falut… nem volt senkim sem… Egyedül voltam, és egyedül is kellett megoldanom mindent. Csak 8 éves voltam… Az évek múlása sem tudta pótolni a családom hiányát. Hiába lettek barátaim, és hiába tettek meg értem mindent Shouta-ék. Ha a nagyapám nem kért volna meg, hogy váljak erős ninjává, akkor már rég hazamentem volna. Miatta és a családom miatt maradtam…
De akkor most miért döntöttem így?

Annak ellenére, hogy én minden erőmmel azon voltam, hogy megszeressem a falut, az mégis elárult engem… és nemcsak engem, hanem a klánomat is.
Kirigakure lemészárolta a klánomat, és elüldözött minket. A megmaradt klántagok pedig még mindig nem mernek visszamenni a faluba. Persze ez még azelőtt történt, amikor megszülettem. De a faluban még mindig jelen vannak azok, akik ezt tették, még mindig él az a generáció… és amíg náluk van a hatalom nem is fog semmi változni. A nagyapám és a szüleim ezért nem jöhettek velem a faluba, és ezért kell a hegyekben maradniuk… és ezért kellett egyedül lennem.
Kirigakure elpusztította a klánomat, és mindazt, amit a családom fontosnak tartott…

Becsuktam a szemeimet, és összeráncoltam a homlokomat. Tényleg gyűlölöm Kirigakuret? Sok fájdalmat okozott nekem a falu, de egyben sok örömöt is adott. Szerettem az utcáit, és szerettem az esőt nézni az ablakomból. Egy pillanatra újra kisimultak a vonásaim, és az arcomról eltűnt a harag. Úgy éreztem, hogy mikor Kirigakureben esett az eső, ő helyettem sírt. Persze ez ostobaság, de úgy éreztem, hogy megért engem. Egy picit elmosolyodtam, de ez inkább volt valami erőltetett rángás a szám szélén.
Elpusztítani Kirigakuret… ezt a mondatot már nemcsak a sensei szájából hallottam. Hány éve is volt… már majdnem 7 éve. Akkor már tudtam egy-két dolgot a ninják életéről. De a klánunk múltját csak később ismertem meg. Abban az időben még a hegyekben laktam a családommal, és minden tökéletes volt, semmit sem tudtam a szenvedésről. De ez hamar megváltozott. Az unokatestvéreim, és a nagymamájuk akkor költöztek hozzánk. Elvesztették a szüleiket, és a nagypapájukat is.
Szerettem az unokatestvéreimet, örültem neki, hogy hozzánk költöztek. Bár Namito és Suiko még nagyon kicsik voltak. Satoru volt a legidősebb közülünk, akkor ő 11 éves volt. Emlékszem, hogy sokat sírt. Egy este elmondta nekem, hogy a szüleit kirigakurei ninják ölték meg. Azt mondta bosszút fog állni, de nemcsak azokon a shinobikon, hanem elpusztítja egész Kririgakuret. Azt mondta, hogy azt fogja tenni a faluval, amit az tett a klánunkkal. Megesketett, hogy nem mondhatom el senkinek… Csak egy 7 éves kölyök voltam akkor, nem tudtam, hogy miről beszél, csak örültem neki, hogy elmondott egy titkot.

Fölnéztem az égre, és a felhőket bámultam. Satoru még aznap este elhagyta a hegyeket, és elment. Azóta csak egyszer láttam…
Tudom, hogy azóta sem mondott le erről a céljáról.
Elpusztítani Kirigakuret… nem tudom, hogy mi a helyes és mi a helytelen…
Talán meg kéne bocsátanom Kirigakurenak, talán el kéne felejtenem a múltat? Talán felejtsem el a klánomat?
Nem tudom… ugyan mi változna… eljön valaha is a béke?

Nem hiszek a tündérmesékben, nem hiszem, hogy egyszer béke lesz. Mindig voltak háborúk és mindig lesznek is… ameddig az emberek lelkében háború dúl, addig miért lenne másképpen a földön. Ez a világ duális, mindig lesz sötétség és mindig lesz fény is. Ahogyan az érmének is két oldala van…

**Fujishima Hana** Vas. Nov. 14 2010, 09:10

//Hikari... jó hogy újra köztünk vagy //

Hana és a genin békésen folytatták az útjukat. A cél már nem volt valami közel, de ez jelen pillanatban egyáltalán nem számított. Kazuya, Yume után ment, a szavai alapján megölni őt, de ez nem volt igaz és Hana is tudta! Attól a pillanattól fogva, hogy elment a Kirigakure genin, Hana mindig megtudta állapítani, hogy hol is van. A Kagure shingan-nal ez gyerekjáték volt, főleg most, hiszen békésen koncentrálhatott rá. Ezt egy harcban nem lett volna képes kivitelezni, de most igen.
Hana tudta, hogy Yume nemhogy nem halt meg, de Kazuya elengedte, azt is tudta, hogy a genin visszament a falúba és hogy ott mit csinál és kiket keres fel! Hogy honnan? Ne felejtsük el, mit is csinált a falúban a csapat, a geninek nem mehettek sehova, ahogyan Hana kis időkre eltűnt. Mit csinált volna? Nézelődött? Nem, feltérképezte a terepet, az ellenséges csapatok chakráját, annak nagyságát! Így pedig könnyedén képes volt már megállapítani, hogy Kazuya kikkel lép kapcsolatba és kikkel nem. Bár azért el kellett ismerni, hogy ez nagyon nehéz feladat ilyen távolságból, sőt rengeteg chakrába is került, de szükséges volt. Hana tervéhez mindenképpen.
~Kazuya, Kazuya... pontosan úgy reagálsz mindenre, ahogyan azt én akarom és azt teszed, amire vágyom! Tökéletes, értesíted a rejtekeket, akik nem fognak neked hinni teljes mértékben, sőt másban sem. Ez a széthúzáshoz fog vezetni köztük, de ha még egyesítenék az erőiket is, az sem számítana semmit. ~
- Mi a baj?- kérdezte váratlanul Hikari-tól, aki mellette szótlanul bandukolt, azt sem vette talán észre, hogy a mellette sétáló jounin csak lecsukott szemmel sétál, mintha kikapcsolták volna. - Csak nem a terv zavar?- kérdezte tőle komoran -Nem kell aggódnod, minden rendben és neked nem esik semmi bántódásod. -hangja mintha kedvesebbé változott volna. -Lehet, hogy úgy tűnik, hogy Kazuya-ban jobban megbízok, de ezt már szerintem tudod, hogy hazugság! Enged közel magadhoz a barátod és még jobban az ellenséget! - mosolyodott el- Kazuya egy gyerek, aki hű Kiirgakure-hez, ezt elárulta a tekintette és most a tettei. - sétált tovább – Éppen ezért van rád szükségem! Tebenned valóban megbízok, hasonló a múltunk és összeköt minket az a tudat, amit Kirigakure tett a klánjainkkal. Talán mi vagyunk az utolsók a saját vérvonalunkból és mégis azt szolgáljuk, aki létrehozta ezt. Egyértelmű, hogy a bosszú a megfelelő érzelem. Azonban nem szabad elkapkodni semmit sem. A tervem hamarosan beérik és neked nagyon is fontos helyed van benne! - állt meg, ahogyan szembefordult a geninel, és emelte le a derekáról a ninja-to-ját, a és a lánynak nyújtotta. - Legyen ez a bizalmam jele. Fogd a tiéd mostantól, egy kard mindent elárul arról, aki forgatja és neked megtanítottam, hogy hogyan kell. A súlya és a nagysága pontosan megfelel neked egyenlőre! Ajándék, vedd el! -mosolygott a geninre.

//A fegyvert felírhatod az adatlapra, illetve jelezd a ajándékoknál, hogy tőlem kaptad! //

**Hikari** Hétf. Nov. 15 2010, 00:37

Nem figyeltem sem az utat, sem a tájat, sem semmit. Az időérzékemet is teljesen elvesztettem. Valahogyan ezek a dolgok most értelmetlenné váltak. Gondolatban teljesen máshol jártam, a testem pedig csak üresen bandukolt a sensei mellett. Majd váratlanul az ő kérdése rántott vissza.
Félig felé fordultam, de nem néztem rá, csak hallgattam a szavait, és közben továbbra is a földet bámultam. Valószínűleg hiába is próbáltam leplezni, az arcomra volt írva, hogy aggódok. Talán még sosem kellett ezelőtt ilyen nehéz döntést meghoznom. Még mindig nem vagyok biztos magamban, és a döntésemben sem. Hiszen mindig is ez ellen az érzés ellen harcoltam, elnyomtam magamban, hogy jó harcosa lehessek Kirigakurenek. Elnyomtam magamban a dühömet, és a fájdalmamat. Nem panaszkodtam, és nem mérlegeltem… Most pedig engedjem szabadjára?
A teher, amely a vállamat nyomja, most egyre nehezebbnek tűnik. A mellkasomon szinte fizikálisan is éreztem a fájdalmat… Talán a bosszú tényleg enyhítheti a fájdalmamat? Vagy csak még több fájdalmat szül?

A senseire néztem, akinek a hangja most sokkal kedvesebbnek hallatszott. Bár már majdnem három hónapja a tanítványa voltam, nem tudtam a múltjáról semmit. Kicsit örültem neki, amikor megtudtam, hogy ő is ugyanazt a terhet cipeli, mint én. Talán még egy kicsit meg is könnyebbültem, mintha levett volna belőle valamennyit.
Majd amikor megállt, én is megálltam és felé fordultam. Hana levette az oldaláról a ninja-to-ját, majd felém nyújtotta. Meglepődtem a nő szavain, de pozitív értelemben. Ezelőtt sosem beszélt így. Valahogyan most közelebb éreztem magam hozzá. Hittem neki, és bíztam benne.

Talán mostmár jobban tudom, hogy mit kell tennem… Amikor a fegyver felé nyúltam, hogy elvegyem azt, egy újfajta érzés járt át. Mintha felszabadultam volna…
Mostantól azt fogom tenni, amit helyesnek tartok, még akkor is, hogyha nem látom az út végét!
- Köszönöm – mondtam, de ennél többet nem is kellett, hiszen Hana láthatta a szemeimből, hogy meghoztam a döntésem…

//Köszi Very Happy

//

**Fujishima Hana** Hétf. Nov. 15 2010, 11:47

Ahogyan Hikari elvette a kardot Hana kezéből, a Kirigakure-i jounin elégedett arccal fordult el oldalra, ahogyan a szemeivel továbbra is a genint nézte. Láthatólag nagyon elégedett volt és nem csak láthatólag. A tervei nagyon jól alakultak, ahogyan egyre közelebb került ahhoz, amire annyira vágyott. Ahogyan lenézett a lányra, aki a kardot nézte, és talán a kezdeti csodálkozás és elégedettség után el is rakja, hogy hova, az jelen pillanatban lényegtelen, ahogyan a későbbiekben is.
- Megbízok benned és ez nagy kincs! -vette le a tekintetét a lányról, ahogyan elindultak, vagyis Hana mindenképp, de Hikari-t ismerve ő is követni fogja. - Rajtad kívül, csak két emberben bízok meg az egész világon! Fontos vagy számomra, hiszen te fogod védeni a hátam, az életemet bízom rád és remélem felkészültél erre a teherre?- kérdezte tőle, de mielőtt a lány azt hihetné, hogy valóban képes lesz-e erre, Hana már folytatja is- A te feladatod lesz, hogy szemmel tartsd Kazuya-t! Figyeld őt, használd ki, hogy hogy a csapatársa vagy, használd ki, hogy kunoichi vagy! Férkőz a bizalmába, hitesd el vele, hogy csak azért által az oldalamra, mert megakarsz akadályozni a terveimben és hogy szövetségesként számíthat rád. Törd ketté a falat, melyet maga köré emelt, jöj rá mit tervez és hogyan, sőt mikor. És mikor eljön az idő és megpróbálkozik megölni engem...- arcára széles vigyor ült ki- … öld meg! -sétáltatok tovább, ahogyan abban a pillanatban tudatosulhat benned, miért bízik meg annyira benned, és neked mi a részed a tervében.

Nem akarja megölni Kazuya-t, azt akarja, hogy segítsen neki a terveiben, és a te részed lesz szemmel tartani őt, a te feladatot megfigyelni és a bizalmába férkőzni, majd mikor eljön az idő, megölni is. Kegyetlen terv a te részedről, de vajon képes leszel rá?

- Remélem rád bízhatom ezt a felelősséget...

**Hikari** Hétf. Nov. 15 2010, 23:58

A fegyvert az oldalamra kötöttem, majd elindultam a sensei után. Figyelmesen hallgattam mindent, amit mondott. De az utolsó szavára fölkaptam a fejemet... Hanara néztem, akinek arcára széles vigyor ült ki. Majd szó nélkül visszafordultam a föld felé, és magam elé bámultam.
Hogy képes vagyok-e megölni Kazuyat? A szívem gyorsabban kezdett verni, és a levegőből is nagyobbakat haraptam. Felkészültem-e rá?
Nem tudom… de tudni akarom. Tudni akarom, hogy mi rejtőzik a lelkem mélyén. Tudni akarom, hogy milyen ember vagyok valójában. Tudni akarom, hogy mit fogok tenni abban a pillanatban, amikor dönthetek a halála fölött. Az ilyen helyzetekben megmutatkozik az ember valódi személyisége. Nem tagadhatja le, nem palástolhatja. Abban a pillanatban tudni fogom, hogy fölkészültem-e a bosszúmra. Tudni fogom, hogy mi a fontosabb. A klánom, vagy a falu…

Ahogyan Hana mellett sétáltam, egyre világosabbá vált, hogy mi a részem a tervében. Bár azt mondta, hogy nagy szerepem van benne, nem éreztem így. Tudtam, hogy engem is csak felhasznál. Úgy ahogyan Kazuyaval is csak játszadozik. Nem voltam nála különb a számára, hiába is sétáltam az oldalán. Kazuya szembefordult vele, és amint már nem használható a számára, egyszerűen félredobja, sőt eltűnteti az egyenletből… velem is megtenné ugyanezt. De ez ebben a pillanatban nem érdekelt. Segített meghozni egy fontos döntést, ami kihatással lesz a jövőmre. Mostmár tisztábban látok, és innentől nem lesz megállás. Ameddig a célunk ugyanaz, mellette maradok. Emellett nekem mindegy, hogy hogyan éri azt el, a vége úgyis ugyanaz lesz…

- Kazuya nem ostoba. Ha nem játszom a szerepem elég élethűen át fog látni a terven. Emellett nem állíthatok be hozzá üres kézzel. Kell valamilyen információ, ami elég fontos volt ahhoz, hogy távozásra bírjon… például egy helyszín, vagy időpont... – mondtam végül – de persze magamtól is kitalálhatok egyet – mosolyodtam el

Kazuya a csapattársam volt. Nem mondom, hogy kedveltem, de nem is utáltam. Nem tudom biztosra, hogy képes leszek-e őt megölni. De végül is ezen még ráérek aggódni…

**Fujishima Hana** Kedd Nov. 16 2010, 09:18

Hana csendben hallgatta végig a lány szavait. Tudta, hogy mire gondol, hogy mire akar kilyukadni, egyszerűen csak egyvalamiben tévedett, nem a dologgal, hanem az idővel. Nem messze már feltűnt a falú látképe, ami azt jelentette, hogy hamarosan megérkeznek, de egyben azt is, hogy Kazyua nélkül bonyolultabbá válik mindent.
- Meglesz rá az indok ne aggódj! -nézett a lányra- Miután ez egész tárgyalás lezajlott, visszatérünk Kirigakure-ba és Kazuya önszántából fog velünk tartani, onnantól pedig csak közeledned kell csak hozzá! - adta a hírt a lánynak, de ekkor már rájöhetett, hogy valami nem stimmel. Hana korábban azt mondta, hogy nem térnek vissza a falúba, most meg azt, hogy igen? Akkor mikor hazudott, mikor Kazuya is jelen volt, vagy most neked? Érdekes dolog, de ennyivel nem érte be a jounin kunoichi. - Megszerezzük a lehető legerősebb fegyvert és hősként térünk vissza a faluba! Egy ilyen rejteket ugyanis könnyebb belülről szétbomlasztani, mind kívülről. Ha emberek bíznak bennem, ha elhiszik, hogy mindent azért csinálók, hogy az a falú érdekeit és előrehaladását szolgálja, akkor szemet fognak hunynak olyan dolgok felett is, melyeket máskülönben észrevennének. Nem akarják majd elhinni, hogy árthatok nekik, vagy ha épen tudják is, de nem foglalkoznak majd vele. Ilyenek ők, ilyenek az emberek. -értek közben egyre közelebb a falhoz, már elég jól lehet látni- Kirigakure-ban már számos emberem van jelen és Mizukage is engem segít az ostobaságával. Szinte már túl könnyű minden, de ennek ellenére, óvatosnak kell lenem. Ezért bíztam rád Kazuya-t, hiszem ha kell te megállítod és megvéded az álmunkat!
~Akárhogy is veszélyes játékot űzök! Ha valami rosszul sül el, akkor nehéz helyzetbe kerülhetek és akkor már a Mizukage sem fog annyira megbízni bennem, mind jelen pillanatban. Múszály lesz valamelyik fegyvert megszerezni, vagy a saját malmomra hajtani a vizet! Ez egy kritikus helyzet, nem hibázhatok! Ha nem lesz más, akkor megeshet, hogy Yoshitaro fejét kell majd elvinnem neki! ~

**Hikari** Szer. Nov. 17 2010, 21:53

Ahogy hallgattam a senseit rájöttem, hogy még messze van a terv beérése. Kirigakure belső széthúzásához idő kell. Bár pontosan nem tudom, hogy Hana mióta tervezi, és építi a tervét. De ennek ellenére ez egy hosszabb folyamatnak látszik. Amit veszélyes lenne elkapkodni. Főleg, hogy a falun belülről indulna. Ennek hátulütője, hogy így akár egy kis botlás, és a menekülési útvonalak száma nagyon lecsökken. Ha megsejtik az árulást, akkor a faluban vagyunk a legsebezhetőbbek…

Emellett a fegyver megszerzése sem tűnik gyerekjátéknak. Ki tudja, hogy Kazuya már mit intézkedett. Lehet jobban rajtunk fogják tartani a szemüket a többiek. Ha Kazuya értesítette a többi falvak csapatait, akkor azok jobban résen lesznek. Igaz, hogy a fiú csak Genin, de ki ne kapna egy olyan információn, hogy valaki mozgolódik a háttérben, és azt tervezi, hogy ellopja a fegyvert… még ha nem is hisznek Kazuyanak, akkor is nyitva fogják tartani a szemüket.

- És mi van akkor, ha a fegyvert nem sikerül megszerezned, és a terv balul sül el. Akkor Kirigakure figyelme rád fog helyeződni. - mondtam

Bármennyire is… ez a terv amennyi előnyt adhat, annyi hátrány származhat belőle, ha nem sikerül. Persze még így sem vagyok minden részlettel tisztában, sőt… nem tudom, hogy hány szövetségese van Hana-nak, és hogy hányan fogják segíteni őt a fegyver megszerzésében. Bár valószínűleg még így is kevesebb a szövetségese, mint az ellensége…
Egyre közelebb értünk a faluhoz, melynek körvonalai már tisztán látszottak… de számomra ugyanez nem volt elmondható a tervel kapcsolatban…

**Fujishima Hana** Csüt. Nov. 18 2010, 11:41

Bizony, Takumi no Sato körvonalai egyre élesebbek lettek, de ennek ellenére, Hikari még mindig mit sem tudott a tervekről. Nagy vonalakban vázolta ugyan a Kirigakurei jounin a tervét, de csak azt mondta el a fiatal kunoichinek, ami őt érintette, de azt részletesen. De a többivel mi lesz? Ha Hana valóban megbízik a lányban, akkor illene elmondani a teljes tervét, ha meg nem akkor, újfent csapta őt. És ezzel a variációval maga Hana is tisztában volt. Lenézett a szemével a lányra, aki nagyon is hó kérdést rakott fel neki.
- Ez nem fog megtörténni. -tekintette, pontosabban komorabbak lettek- Az hogy Yume csatlakozott hozzánk és követ engem, majd a tervem elhangzása után elrohan és visszatér a falúba felháborodva és meggyötörve, hogy Kazuya elárul engem az utolsó pillanatban és értesíti a többi nemzetett mire készülünk, már az, hogy ti velem jöttetek erre a küldetésre, mind a tervem része volt a kezdetek óta! - sétált tovább gúnyos mosollyal, ahogyan ez túl grandiózusnak tűnt. És ez leírt az arcodról. - Gondolj csak bele, elég lettem volna én is, mégis ti ketten is velem tartottak, majd megmentettem egy gyereket, akit nem is ismertem és könnyedén elnyertem a bizalmát, majd fogom magam és mindent elmondok nektek a terveimről, mikor tudom, hogyan gondolkodtok és hogyan álltok még Kirigakure-hez. Egy ilyen lépést csak egy ostoba követett volna el, vagy egy olyan ...- szája gúnyosan elmosolyodott- … akinek terve van mindennel. Elmondtam a tervemet, hogy Yume eltünjön, mert jelen pillanatban csak hátráltatna, ezzel esélyt adtam Kazuya-nak is, hogy itt elindulhasson és megtehesse a kis terve felé a lépéseket. De arra nem jött rá, hogy azok a tervek nem a sajátjai, hanem az enyémek. -lassan már a kaput is lehetett látni- A falvak most értesülnek mi fog történni, felkészülnek, de teljes mértékben nem bíznak majd Kazuya-ban és ez természetes! Amikor pedig eljön az idő és Aiken megjelenik a tervem beérik. Nem teszek semmit, ők fognak cselekedni és ezzel megszegik a törvényt, mert rám is rám fognak támadni az információk miatt és nekem szükséges lesz megvédeni magamat. - állt meg, ahogyan hátranézett- És vörös hajú kunoichi az aduászom a tervemben, mert ő lesz az indok és a kifogás is... -nézett előre, a föléjük magasodó falra- ... és ez a tervem, hogy mikor hazaérünk, hősök lehessünk és az igazán lényeges dolgok csak akkor kezdődnek majd el!

**Hikari** Vas. Nov. 21 2010, 14:41

A kérdésemre adott válasza egy kicsit hihetetlenül hangzott. Bár még ha mindent ki is tervelt előre, még így is túl sok lett volna a tervében az elágazás. Én is sőt Kazuya vagy Yume is dönthettünk volna teljesen másképpen is. Emellett annyira talán még nem ismer minket, hogy biztosra tudja a reakcióinkat. Bár… néztem le magam elé ismét a földre… azt sem tudom, hogy honnan tud ennyit rólam. Honnan tud a klánomról és a múltamról ennyit… még ha sok mindennek is utána járt, akkor is kicsit öntelt kijelentés, hogy mindent ő tervezett így el előre… hiszen az élet mindig keresztbe húzhatja a számításainkat, egyszerűen nem lehet mindenre számítani…
Talán az arckifejezésem elárulta Hananak, hogy mit gondolok erről, mert tovább folytatta, vagyis jobban kifejtette az eddig elhangzottakat.
Amint tovább hallgattam, igaz, hogy egyre több értelme lett annak, amit mondott… de még így is nehéz lett volna előre megjósolnia mindent. Bár lehet, hogy ezt csak azért gondolom így, mert még mindig nem látom át eléggé a tervét.
Hanara néztem, amikor végre elhangzott a lényeg. Aiken, a vörös hajú kunoichi fogja elvégezni a piszkos munkát… emlékeztem rá, bár azt, hogy milyen beszélgetés zajlott le közöttük az étteremben arról fogalmam sem volt. Hiszen Yume-val együtt kint vártuk meg őket…
Viszont ahogyan visszaemlékszem, az üdvözlésükből nem úgy tűnt mintha a legjobb puszipajtások lennének…
Nem tudom, hogy annak a lánynak mi érdeke fűződik hozzá, hogy Hananak segítsen, de ha meggondolja magát, akkor az egész mutatvány borulni fog.
Bármit is tervezett el a sensei, ha Aiken meggondolja magát, akkor nem hősökként fogunk visszatérni a faluba.

- És bízol Aiken-ben? – kérdeztem egy szerintem igencsak fontos kérdést, miután megálltam a sensei mellett. Bár talán ha nem így lenne, akkor nem építené rá az egész tervét… de még így is aggaszt, hogy a viszonyuk még csak barátinak sem mondható. Az a vörös hajú ninja könnyedén csapdába csalhat minket. Bármilyen indok is vezérli Aikent, ha nem fontos neki Hana, akkor amilyen könnyedén segít neki, olyan könnyedén árulhatja el. Ezek az érdekszerinti kapcsolatok nagyon törékenyek, talán ha kap egy jobb ajánlatot, akkor máris eláll a sensei oldaláról…

Ajánlott tartalom