Fürdő- és kereskedelmi falu

Ennek a falunak a megélhetését a fürdő és a kereskedelem biztosítja, lévén a falu az itt összefutó kereskedelmi utak kereszteződésében jött létre. Takumi no Satotól alig fél napi járóföldre fekszik, és gyakorlatilag ez az egyetlen állandóan lakott terület a fegyverkészítők által lazán ellenőrzött független területen, az iparos falut kivéve.

Hosszú kutyagolás után megérkeztek a Fürdő faluban. Utuk során több szó nem is eset. Láthatóan csapattársa se a legbeszédesebb, és ha nem volt fontos a dolog Akohi se szívesen törte meg a csendet. Hagyta magát vezetni, mivel társa sokkal tapasztaltabbnak tűnt, és nem látta értelmét annak, hogy fölöslegesen okoskodjon. Mellesleg a pénz jutalom így is jár neki, de legalább kevesebb meló hárul rá. Viszont, ha a fegyvert el akarja lopni mi már megfordult a fejében, akkor még ki kell gondolnia egy tervet. Azt a tényt se zárhatja ki, hogy ez a kölyök, vagy valamelyik másik elveszet ninja nem e ugyanezekkel a szándékokkal érkezett. Elvégre a bűnözők ha a fegyvert értékesebbnek tartják mint a felkínált összeget még szép, hogy inkább a fegyvert választják. Míg a falúban sétáltak Akohi nézelődött. Még sosem volt fürdőben, bár késztetést se érzett a használatára. Viszont a gyomra korgott.
-Ha jól tudom, innen még fél napi járásra van a célunk. Emberesebb tempóban is nyolc óráig el fog tartani míg megérkezünk. Javaslom menjünk be egy csehóba és együnk egyet, ki tudja mikor lesz rá legközelebb alkalmunk.- Ha a társa belemegy akkor esznek, ha nem akkor egy kicsit lemaradt valahol bekajál, majd futva behozza a lemaradását. Így legalább az ételt is ledolgozza.

[ Konan, Shui, Hiroto, Naka ]

Lassan feltápászkodtam, és próbáltam megnyugodni, miután az egész napot végiggondoltam a figyelemeltereléstől ez sikerült is. Körülnéztem. Most mi van, mit csinálunk?
- Öhm...mivel eltűnt a követünk, szerintem vissza kéne menni a faluba...- mondtam, miközben a többiekre néztem. - Viszont ezt előtte még el kéne tüntetni - mutattam a csonthalmazok felé. Ebben a pillanatban libabőrös lett a karom- én nem fogok ezekhez hozzányúlni! Gondolom a többiek sincsenek ezzel máshogy, vagy talán Ai nem biztos, hogy így gondolja...Már el is nevezett egy csontot, öregem, nem hiszem el...bár milyen jó, ha az ember értékeli az élet hasonló apró örömeit, három emberből kijön egy kész Baka-csonthadsereg...- mosolyra húztam a számat. Mikor ennyi szörnyű dolog történt velem, hajlamos voltam az egészet viccesen felfogni, de a fejemben néha túlfeszítettem a keserű humor határait. Elmélkedésemben egy ismeretlen hang zavart meg arra fordultam, és egy férfit pillantottam meg, aki felén rohant. Na ne! Nem volt ma még elég a gyilkolászásból? De akárhogy is, meg kellett mutatnom, hogy nem vagyok félős, nem fogok minden ellenségtől meghátrálni! Kunai-t rántottam, és épp elkezdtem azon gondolkodni, vajon van-e ennek esze, hogy nekirohan a négyszeres túlerőnek, mikor megszólalt:
- A nevem Yoro Kemiko, Konoha követe.- hogy mi? De hát akkor ki volt Fea? A férfi közben kérdőre vont, hogy mért nem vártuk meg, és hogy ki az a lány ott a fa ágán. Alig tudtam követni, mit mond, úgy hadart. De mivel most nekem volt a legnagyobb szükségem a magabiztosság bizonyítására, előálltam, és elkezdtem.
- A nevem Haru Noriko. Azért nem vártuk meg, mert egy másik ninja szintén követnek adta ki magát mi pedig... hát...bedőltünk, szóval kísérni kezdtük, amíg ránk nem támadtak, de az a lány mindet kinyírta, elég brutális módon. Csak vért, és csontokat hagyott.- itt lefelé néztem, hátha a férfi követi a tekintetem, és rájön, hogy éppen az egyik támadónk karján áll.- ezután pedig eltűnt, és éppen azon kezdtünk gondolkodni, mit tegyünk, mikor jött Yoro-san. Ami pedig azt a lányt illeti, fogalmam sincs kicsoda. Csak annyit tudok, hogy most nyírta ki a negyedik ellenségünket. Viszont ha már így belejöttünk a kérdezgetésbe, most én jövök: Honnan tudhatjuk, hogy Yoro-san nem tényleg egy követ, és egyáltalán, hova kell elkísérnünk? És ki volt ez a Fea, mire volt neki jó átverni minket, és miért támadtak meg ? - az már mellékes, ki az az alak ott fönt. Lehet, hogy ő is velünk jön? Nem érdekel, ma már bőven elegem van abból, hogy mindenkit első látásra pozitívan kezelek, mert akivel addig ezt tettem, arról előbb-utóbb kiderült, hogy pukkancs, buta liba, vagy félőrült tömeggyilkos. Ezek után róla már nem is vonok le következtetéseket, pláne, hogy fél perce csak úgy hidegre tett egy embert. Bár, nekünk segített vele, meg amúgy is, ez a shinobik világa, nem haragudhatok mindenkire azért, mert embert ölt, egyszer majd valószínűleg az én kezem is bemocskolódik...biztosan ezt akartam? Ez az én utam? Ölni? De már késő visszacsinálni...ha már így alakult, az a leghelyesebb, ha akármilyen kegyetlen is a feladatom, eleget kell tennem neki. De azért nem lesz az az életcélom, hogy minél több embert eltegyek láb alól...meg azért a ninja létnek is meg vannak a maga előnyei...de szálljunk le a földre, megint elragadtattam magam...ismét Yoro-ra néztem. A tekintetem valószínűleg elég magyarázatot követelő volt, de észbe kellett kapnom, mit tudhat egy követ rólunk, meg az ügyes-bajos problémáinkról? Semmit.
- Na mindegy, ezeket el kell takarítanunk, aztán pedig szerintem elindulhatnánk, mert így sosem érünk oda...- most már kifejezetten okostojásnak tűnhettem, meg ugráltatónak is, mert hiába osztom itt az észt, nem teszek közben semmit...lassan a csontok felé léptem. Először kéne ásni egy gödröt...lapát hiányában a kezemmel fogtam neki, és közben a többiek felé sandítottam. Senkinek nincsen Doton-jutsuja? De legalább segítenének...Hiszen most egy csapat vagyunk, nem ártana közösen megoldani a közös problémákat...

/Díszes társaságunknak/

A "harc" után mindenki meredten áll, mindenki azt hiszi, hogy ennyi volt a küldetésünk. Kicsit csalódottan nézek magam elé. Azt hittem hogy az új csapattal az első küldetésünk sokkal sikeresebb lesz, de sajnos nem így történt. Legszívesebben mérgemben belerúgtam volna valamibe.
Azonban hamarosan egy újabb alak jelent meg, aki - mint kiderül - a valódi követ. Nem mutatkozok be, csak intek egyet. Az viszont engem is érdekelne, ki is az, aki a fán ül. Meg kell hagyni, eléggé csinos. Viszont most ez nem számít, eddig is csinos lányok vettek körül.
Ezután észre veszem, hogy Noriko a kezével ásni kezd. Szegény lány teljesen egyedül próbálja eltakarítani a maradványokat. Előveszek egy kunai-t és oda sétálok hozzá. Letérdelek a lány mellett és én is ásni kezdek.
- Ezzel sokkal egyszerűbb! - szólalok meg. - Eredetileg ásásra használták, később lett csak fegyver belőle. Igaz, ezek már módosított változatok. - próbálok beszélgetést kezdeményezni.
Miután befejeztük a takarítást, kicsit hátrébb húzódva követem a csapatot. Az út közben csak annyi derül ki a csapatunk újabb női tagjáról, hogy nem normális. Még nem volt dolgom őrültekkel, de azt hiszem ő abba a kategóriába tartozik. A sétánk alatt néha rápillantok Shui-ra, de most már inkább Noriko felé tekintgetek. Vajon az csak ösztönös reakció volt tőle?

//mi is köszönjük az izgalmas mesélést, Konan. Viszlát, és jó utat!//

Gyanakvó tekintettel néztem a férfira, bár mint utólag kiderült, teljesen alaptalanul. Yoro tényleg a követünk volt. De akkor hogy lehettünk ilyen figyelmetlenek?! Ez többet nem fordulhat elő. És egyáltalán: ki volt Fea? És mire volt jó ez az egész?
A kérdéseimre hamar választ kaptam, legalábbis az egyikre. Yoro intésére felálltam az ásásból. közben azon gondolkodtam, milyen jó, hogy Hiroto ennyit tud a fegyverekről, csak éppen arra nem jött rá, hogy lehet, anno ásásra is használták ezeket a késeket, de mára teljesen megváltoztak, és olyan szűk lett az alakjuk, hogy esetleg forgatni lehet vele a földet. De erre talán ő is rájött, mikor látta, hogy ugyanannyi idő alatt kétszer akkora gödröt ástam, mint ő. És egyébként is, miért nem lehet elásni a maradványokat? Itt nem csak ninják élnek, nem csak olyanok, akik hozzá vannak szokva az ilyenekhez. El tudom képzelni, ahogyan egy kislány sétálgat a zöld erdőben az anyjával, és egyszer csak mibe ütköznek? Emberi csontokba! Szegény nő először tuti sikítófrászt kapna, aztán meg nem győzné kimagyarázni magát. De nem mondhattam ellent, mert Yoro nagyjából kétszer olyan idős volt mint én, és egyébként sem akartam összeveszni vele, mert ő volt az egyetlen személy, aki árasztott valamiféle nyugalmat. Eddig. De most mintha ő is idegesebb lett volna. Hamarosan azt is megtudhattuk, miért.
- Rémmese? - ismételtem a férfi szavait, mert nem tudtam elhinni, amit mond. Arról senki sem beszélt neki, hogy megnyalta a tarkónkat, pedig így történt...de mindegy, az a lényeg, hogy átmentem a teszten, viszont szegény Shui...remélem, a szállásunkon nem kerülünk egy szobába, nem akarok arra ébredni, hogy holtan fekszik, vagy mint egy horrofilmben, felakasztva...nem, a sima halott lét élethűbb lenne. Minden esetre nem fogok megijedni ettől az egész rémségtől, nem akarok még egy olyan dolgot, amitől begolyózhatok. Azt meghagyom Shui-nak, meg a drága barátnőjének.
Időközben megérkeztünk a faluba. Hallottam a szüleimtől, hogy ez a hely híres a fegyverektől, és rettentő kíváncsi lettem, mert rajongtam értük. Viszont fogalmam sem volt milyenek az árak, vehetek-e valamit. A fagyizásra adott pénz nem lesz elég, fel kell élnem a vésztartalékaimat, mindig hordok magamnál egy bizonyos összeget, nem olyan nagy, de ha ki akarnának rabolni, és a szemembe ordítanák, hogy:pénzt, vagy életet!! - lenne pénzem. Persze ez sosem történne meg, hiszen csak egy mese, ezért a szüleim nem is tudna arról, hogy hordok magamnál ennyi pénzt, de most úgy sem támadnának meg, mert a kikötések szerint nem folyhat vér. És egyébként is csapatban vagyok. Ráadásul most lettem ninja, nem félhetek holmi útonállóktól!
Yoro eltűnt, mi pedig ott maradtunk a falu közepén, sehol senki, aki elkísérne, semmi. De biztosan jön majd pár vendéglátó, vagy valami...na de mi van, ha nem? Én nem készültem ekkora utazásra! Ráadásul a szüleim se tudnak rólam semmit. jó lenne hazaüzenni...Oh, de jó lenne ilyenkor egy idézőállat! Mondjuk egy madár, amivel küldhetnék haza levelet, hogy jó vagyok, csak csórón. És ne várjanak, majd megyek. így viszont, ahogy anyát ismerem, azt gondolhatja, hogy felfaltak a medvék (akik direkt ezért jöttek Konoha területére, mert különben nincsenek arra), sőt, az erdő összes állata, minden dolog a világon arra hivatott, hogy az ő szegény, védtelen ninja lányát megegye, megsebezze, elrabolja, megölje, túszul ejtse, satöbbi. És ami még rosszabb, ha holnap reggel sem megyek haza, akkor felmerül annak a lehetősége, hogy fiúval aludtam éjszaka...biztos meg fog vádolni, és mindenkin keresni fog. Remélem, azért eljut majd Tsunade-samához is, aki felvilágosítja...
- Mit gondoltok, jön valaki, aki elkísér a szállásunkra? Szerintem már meg kellett volna érkeznie...Vagy most mire várunk? - azzal ráérősen ballagni kezdtem, hogy megnézzem a környező házakat. Közben ügyeltem arra, hogy ne kerüljek látótávolságon kívül, nem akartam elveszni. A legfőbb problémám mégis az volt, hogy reggel óta nem ettem, és egy összeaszalódott szendvicsen kívül nincs nálam semmiétel, a gyomrom pedig kezdi panaszkodni...

//biztos láttátok, de 9 napig nem leszek, úgyhogy sodorjatok tovább, és ne toljatok ki velem! köszi//

Ez aztán csodálatos. Még minket néznek bolondnak, amiért megpróbáljuk eltakarítani a maradványokat. Azonban a követünk miatt mégis abba hagytam az ásást és végig hallgattam a meséjét ami Feáról szólt. Amikor befejezte csak megvontam a vállam és kicsit lemaradva cammogtam utánuk. Engem egy ilyen mesével nem fognak megijeszteni.
Hamarosan elértünk egy települést, ahol a követünket mások vették át. Állítólag a tárgyalás helyszínére vitték, de a korábbi események miatt túl nyugtalan vagyok hogy higgyek bárkinek is. Talán jobb lenne, ha követnénk. Viszont egyedül túl veszélyes lenne. Inkább csatlakozok a többiekhez, bármit is akarjanak csinálni.
- Mit csinálunk, amíg a tárgyalás zajlik? - kérdezem meg a csapat többi tagjától. - Itt fogunk addig ülni, amíg azt nem mondják hogy végeztünk, vagy mi lesz?
Remélem nem úgy gondolták hogy ennyi lesz a feladatunk! Elkísértük eddig a követet, most pedig várjunk? Utálok várakozni! Lehet hogy az lenne a legjobb, ha megnézném magamnak azt a tárgyalást. A többiek úgy sem keresnének. Sőt, nem is foglalkoznának velem. Majd ha nem figyelnek, lelépek és megkeresem a követünket!

// Jó utat, Konan! Köszönjük az izgalmas játékot!//

Végülis csak hozzánk csapódik a csajszi és asszem az is kiderül róla, hogy vak. Mondjuk nem mintha akármit láthatna attól a valamitől a fején. Igazából az utat egy enyhe unott fejjel tettem meg, illetve néha a tájváltozásoknál az új dolgok után kaptam a fejem, de semmi különösebb érdeklődés nem látszott rajtam. De igazából azon filóztam kivel kéne társalognom, mert már durván untam a fejemet. A falu közelében már azzal szórakoztattam magam, hogy cifráztam az ugrásaimat. Például ág helyett törzsről ugrottam tovább, vagy néha beszúrta egy-egy ugrást fordulással vagy csak simán háttal, illetve néha kézzel löktem magam tovább. A faluba végül egy szaltó után érkeztem meg egy kis porzás a talaj részéről, majd körülnéztem, hogy felmérjem a környezetet, azután hátra Kurumu-chanhoz.
- Hogyan tovább kisasszony? – A végén egy könnyed mosolyt is megeresztek, majd ismét körülnézelődök. Hátha találok valami érdekeset.

// A mesélést én vettem át Konan-től! Suyiko Shiai-Ne__Haru Noriko__Kaibutsu Hiroto__Aburame Shui a post első fele és ha már itt vagyunk, legyen kis ismerkedés, hiszen ezért vagyunk itt! Azonban szeretnélek titeket figyelmeztetni, hogy szeretem a rendet, vagyis lényegében érthető postokat kérek és szépen, nem akarok olyant látni, hogy ép találkozik valakivel, és úgy tesz mintha rögtön ismerné a múltját, mikor életében először látja! De gondolom, ezt nem kellett volna mondanom! //

Noriko és Shiai-Ne éppen már azon ténferegtek, hogy benézlek valahova egy finom ebédre, mivel nagykövet elment és mivel ti nem vehetettek részt a tárgyalásokon, unalmas napok elé néztetek, bár belegondolva nem is lesz az. Rengeteg shinobi jelent meg mostanság szinte az összes falúból, ami hát főleg ellenségek esetén nem éppen jó, még ha a feltételekben azt is kijelentették, hogy teljes mértékben tilos az erőszak. De hát akkor is, előbb utóbb valakinek elborul a gyógyszerre nem védhetitek meg magatokat. Na de ez most nem volt lényeges. Hiszen ahogyan Shui valamin elérzékenyülve és összeomolva elsietett, de mindegyikőtök látta rajta, hogy valami érzelmi trauma vagy éppen nagyon érzékeny hatás érte, melyet Shiai-Ne dolga rendezni, mivel ő volt a csapat vezetője. A csapat többi tagja egy helyen volt, szóval mindent láttak, de Shiai-Ne-n kívül az már rajtuk áll, hogy ők is velük mennek-e vagy éppen mást fognak csinálni. De ha követik, akkor ők is látják majd azt, amit leírok most.
Shui keresztülrohant a sikátoron, melyen elsőként esett az útjába. Úgy érezte a lehető legmesszebb kell kerülnie a társaitól, hogy egyedül lehessen, a Shiai-Ne eszén nem járhatott túl, ahogyan tisztán és könnyedén tudta követni a lányt, illetve ha Noriko és Hiroto is így tett, kissé lemaradva ugyan, de ők a csapat vezetőjét tudták csak követni. De csakhamar utolérték a lányokat, hiszen megálltak ott, ahol a másik utca kezdődött és a sikátor másik vége torkollott. De nem voltak egyedül. Shui kezét egy magas, szökehajú férfi fogta. Szegény Shui ahogyan kiugrott az utcára, pont belezuhant egy férfiba, ahogyan a földre huppant, de mire akármit is tehetett volna, az megragadta a kezét és felemelte a földről. Erre érkeztette ti oda, ahogyan megáltatok és tisztán láttátok kik is ezek az idegenek. Kumogakure követének díszőrsége.

//A másik csapat, akivel találkoztatok, nos az ő postjuk ez! Tenshi__ Hiraga Natsu__ Fujikage Koichi__Hamacho Yoshitaro . Natsu sokáig nem lesz, ezt jelezte, így őt Njk-ként kezelem! Koichi azonban nem tudom mi van, ezért ameddig nem ír, aktívan Njk, illetve egy hónap útán kiírás a történetből! Illetve Matuke Hariko, Njk továbbra is jelen lesz, illetve Konan kérésére, szép halált terveztem neki! //

A kumogakure csapat immáron + egy fővel gazdagodva sikeresen, bár elég hosszú úton, de biztonságban teljesítette a feladatát. Éppen hogy beértettek a falúba, annak bejáratánál díszes őrség volt, akik minden egyes beérkező embert lecsekkoltak, illetve személyes holmiukat is átkutatták. Ahogyan megláttak titeket, csakhamar nagy zúgolódás támadt, ahogyan abban a pillanatban, hogy odaértetek az ellenőrzéshez, megjelent egy fekete Kimonot viselő nő, akinél egy rakat irat volt. Megigazította a szemüvegét, ahogyan odasietet hozzátok.
- Üdvözlöm Kumogakure küldöttségét! -köszöntött titeket nagy formalitással, ahogyan azonnal közölt veletek, néhány újabb szabályt. -Önök érkeztek majdnem utoljára, már csak Kirigakure és néhány kisebb rejtek küldöttjeit várjuk! De mindezek mellett, szeretném önöket továbbra is arra kérni, hogy semmilyen atrocitás, illetve erőszakos cselekmény ne történjen Takumi no sato területén. A nagykövetek védelmét pedig immáron mi látjuk el...- jelent meg két nagydarab őr, akik ezután fognak a követre vigyázni- … önök pedig nem vehetnek részt a tárgyalásokon! Az elkerített területre tilos mindenfajta belépés, csakis engedéllyel, őrizet mellett beszélhetnek akármelyik falú követével. Remélem jól fogják magukat érezni és békés pihenést kívánok önöknek! -intett az öröknek, hogy kísérjék el Kurumu-san-t, ahogyan ti egyszerűen bemehettek, mindenfajta ellenőrzés nélkül. Az út pedig egyből valami fürdő felé vezetett, hála Yoshi-nak, amikor is váratlanul egy kislány szaladt bele. Ahogyan lenézett a földön fekvő szőke hajú lányra, megpróbálta felsegíteni, de amikor az arcára nézett, meglátta Konohagakure jelét, illetve a sikátorból megjelenő társait is.


//Elmaradást tapasztaltam! Az új szabályzat szerint kell feltüntetni az adatlap linkjét az aláírásában, illetve bár nem néztem, nézetek rá az új adatlap kinézetére is, és ha elmaradást tapasztaltok, potoljátok! //

/Fórumkaland: Zetsu, Rui, Yama/

Kicsit ijesztő volt a gondolat hogy Yama-t újra a hátamra kell venni, és ki tudja meddig cipelnem őt.
A megkezdett útszakaszon nem csak én battyogtam unott, és kelletlen fejjel, hanem Benkai is.
Valamiféle fadarabot farigcsált út közben, de figyelmemet inkább Rui hátsó fele kötötte le. Nem is tudom hogy ki figyelt volna másra a helyzetemben, ahol még a fejemet se nagyon tudtam mozgatni a cipelési póz miatt.
A monoton kilátás, és a nehéz terhek ideje hamarosan lejárt, mivel egy csapat táborozó botlottunk.
Benkai látszólag felismerte őket, de mivel eléggé megviselt az út, nem volt erőm már végigvárni a beszélgetést. Könnyítettem magamon az egyik bozótosban, majd újra meg újra megnyújtottam végtagjaimat. Jogosan merült fel pár dolog Yama-val kapcsolatosan, mivel mindenünk adott volt hogy talpra állítsuk.
*Mi a francért nem lehet helyre pofozni ezt a sózsákot? Rui ha jól láttam tud gyógyítani, neki ez rutin lenne.*
Ezt csak a fának tudtam elpanaszolni, mivel nem akartam a gyengeségem jelét felvillantani a csapat előtt.
Miután visszatértem a kétbetűs kitérőmről, Benkai már búcsúzkodni kezdett.
A rövid tájékoztatás szerint, ezek a táborozók nem mások, mint valami bizottság akik levezetik a tárgyalásokat. Shinobik nem léphetnek be a faluba, amíg a tárgyalások folynak, így magukkal viszik a mi kis szeretett vezetőnket. Kicsit kétkedtem ennek a hitelességében, de végül csak rá bólintottam. Ők tudják..
Talán döntésemet az is könnyítette, hogy a táborozók nekünk a nyugati irányt ajánlották, ahol egy pompás fürdőző, és kereskedelmi falucska van.
Én, ahogy a többiek is fáradtak, izzadtak voltunk, ez volt a legtöbb amit kívánhattunk volna.
A búcsúzkodás nem volt hosszas. Yama békésen feküdt a füvön, pont ott ahova ledobtam magamról, szegény srác.. őt egyből át is ugrotta Benkai. Engem megajándékozott a hátizsákommal, amit azért adtam neki hogy ne legyen rajtam, miközben egy embert cipelek. Megkapva a plusz tehert, egy erőltetett vigyorral álltam még a kiadós fejborzolást. Rui pedig megkapta Benkai út alatt elkészített termékét. Egy fa gyűrűt, aminek volt egy elcseszett szív a tetején. Nemvolt annak semmi baja, lehet hogy csak nekem nem tetszett, vagy csak irritált hogy ennyire nőcsábász.
Mindenesetre mostantól lazítás van.
Pár perces pihenő után azt javasoltam Rui-nak hogy látogassuk meg ezt a falut, és együnk valami kiadósat.
Yama-t újra, és remélhetőleg utoljára a vállamra vettem, ezúttal a táskámmal együtt.
Tulajdonképp nemvolt olyan borzaszóan nehéz így a kettő együtt.
Az út nyugat felé csöndes volt a részemről, az eltervezett kérésemet majd a legmegfelelőbb pillanatban fogom feltenni Rui-nak. ( ha az úton Rui valamit kérdez, akkor majd a kövi postban válaszolok rá )

Megpillantva távolról a falut, a gőzoszlopokat, és a frissen sütött ételek illatát megérezve, már nem éreztem a súlyt, nem éreztem a fáradtságot. Ezeknél sokkal erősebb volt a megérkezés vágya.

(Innetől E/1-ben írok.)

[Hiroto, Shui, Naka, Ai, Karin- visszatértem]

Érdekes hely ez a Takumi no sato... úgy képzeltem, hogy egy ilyen falu kizárólag a fegyverekre specializálódik, amúgy meg rideg, szürke és barátságtalan. Ehhez képest egész aranyos volt, bár Konohához képest kár egy temető...Persze ezt biztosan csak én látom így...mindenkinek a szülőhelye a legszebb.
Amint egy alacsony épületet szemléltem, arra eszméltem, hogy Ai lépett mellém. Rám se nézett, csak tűnődve megszólalt:
- Enni kellene...- a hatás kedvéért a hasamat kezdte bámulni. Nem kérdéses, teljesen igaza van, én is farkas éhes vagyok. Éppen meg akartam szólalni, de egy kordulás szakított félbe. Ijedten néztem le, de megkönnyebbültem, mikor rájöttem, hogy nem én voltam. Ai kínosan heherészett, talán hogy elterelje e figyelmemet. Elég érdekes figura, az biztos...eddig nem igazán figyeltem rá, de amennyit láttam belőle, fúú...beszél egy csonttal, lefutja a lábát is, meg tetteti itt kiskirálylányt...úgy viselkedik, mint egy...nem is tudom...
- Jobb ötleted is van, mint velem szórakozni, ugye? Azért ha mégis szívesen jönnél, megtalálsz a legközelebbi étteremben, ahol takoyakit lehet kapni, aztán az ahhoz legközelebbi üzletsoron.
Nem, dehogyis, gyerünk enni!- akartam mondani. Eddig nagyon úgy néz ki, mint aki nem százas, de ameddig nem csinál valami eget rengető baro-khümm-butaságot, addig próbálom nem megbélyegezni. Talán egész jófej. Meg kell próbálni.
Szóval takoyaki, és üzletsor. Háát... a kaja rendben, de a shoppingolás már nem annyira. Persze, én is szeretek vásárolni (de sosem esek túlzásba), viszont van egy olyan érzésem, hogy nem kéne rögtön az első napon leíratnom magam a társaim előtt. Nem vagyok szöszi-típus! ráadásul ez egy küldetés, nem kéne elkezdeni lazulni...viszont ez a takoyaki-nak is ellent mond. Nem, az még belefér...és az árak? Ez vagyok én, mindig csak az anyagiasság, lehet, hogy minden rettentő drága itt...
De ha már eszünk, mindenkit el kéne hívni. Óvatosan a többiek felé pislogtam- Shui arcáról tükröződött, hogy javában folyik a visszaszámlálás, és mindjárt robban, Hiroto pedig csak állt egy helyben. Azon kezdtem gondolkodni, érdemes-e elhívni őket, s közben a tekintetem tovább pihentettem a fiún. Nem bámultam, nem volt rajta semmi különös, csak egyszerűen ott felejtettem a szemem, miközben gondolkoztam. Ai következő mondat azonban visszarángatott a valóságba:
- Összehozlak vele, ha szeretnéd. - búgta a fülembe Ai. Hogy mi van?! - erre a mondatra egészen fölforrt az agyvizem. Nem, nem normális, kész... lehet, hogy csak félreértette a reakcióm, de ez azért...minek, vagy kinek képzel ő engem?! Én nem vagyok holmi könnyűvérű libus, hogy majd 12 évesen rögtön barátom legyen...Cc!
Mondjuk az is igaz, hogy Hiroto-val se lenne bajom, egészen szimpatikus, leszámítva a kissé emós kinézetét a fekete hajával, meg a cuccaival, de a viselkedése nem olyan. De az is igaz, hogy eddig semmit nem mutatott, amiért szerethetném. Mondjuk nem is nagyon volt rá alkalma...Na, majd most. Miket gondolok?! Elég volt egy mondat, hogy képzeletben máris összehozzam magam egy vadidegennel, és még én mondog, hogy nem vagyok könnyűvérű...ha-ha...de hát ne legyen a nevem Haru Noriko, ha nem voltam mindig is álmodozó és romantikus típus. De Ai-t akkor is le kell hűteni! Még ha szeretném is, nem kell senkinek a segítsége, el tudok varázsolni egy fiút magam is...legalábbis én úgy gondolom, sose próbáltam.
Azon kaptam magam, hogy az egyébként egészen sápadt arcom immáron vörösebb a tűznél- és forróbb is. Épp arra készültem, hogy finoman kiosszam Ai-t, amolyan Norikko-san, de észre kellett vennem, hogy csak a falnak beszélnék. Mindenki eltűnt.
Pár perc után egy sikátorban találtam rájuk. Nem igazán értettem semmit, csak annyit láttam, hogy Shui könnyes szemekkel bámul egy magas, szőke srácra, és csak úgy mellesleg egymás kezét fogják. Mi van, királylány, megtaláltad a szőke herceget? Gyors volt...jó ez a küldetés, két szerelmes pár egy csapásra! És még mi nevezzük magunkat ninjáknak, szép...
Csak most vetten észre, hogy a szőke nincs egyedül, ráadásul nem is herceg, hanem ninja. Ott volt rajta a fejpánt, ami valami tócsa-szerűséget ábrázolt. Hmm...azzaaaa...felhők országa, és Kirigakure, asszem...nem, dehogyis, Kumogakure! - nem igazán figyeltem azon az órán, mikor Iruka sensei ezt próbálta belénk verni. Mentségemre, szörnyű meleg volt aznap, meg aztán az akadémia éltanulójának sem kell mindent tudnia...- ez a gondolat igazán szerény volt, szerencse, hogy nem mondtam ki. Viszont a lényeg az, hogy ezek itt velünk szemben idegen ninják. Hiába érdekel Kumogakure, ezek ellenfelek!- már nyúltam is egy kunai-ért, de gyorsan visszacsúsztattam a helyére, hiszen nem szeghetem meg a szabályokat. Meg aztán, kétszer akkorák, mint mi...valószínűleg simán legyűrnének.
- Ti Kumogakure-i ninják vagytok, igaz? Mi konohából jöttünk. A nevem Haru Noriko. - nyújtottam a kezem a szőke fiúnak. Elárultam a nevem, ez igaz, lehet, hogy nem kellett volna, de most a két ország barátságban áll, úgyhogy mi sem veszekedhetünk...

//lehet, hogy béna a képem, majd keresek egy jobbat, de a félreértések elkerülése végett: a hajam barna. - bocs, csak valaki le feketézett, és gondoltam, megjegyezném...köszi//

Mit ad isten mit nem, most például azt, hogy egy darabig elvesztünk egy női tagot. Az előzetes ismertek alapján a beszédesebbiket. De pikk pakk jön az után pótlás. Pár konohai száguld belénk vagyis szó szerint csak a narancs srácba. Bár kezdésnek csak pár kiscsaj… Letolom a szemüvegem az orromon és lehajolok a lányhoz.
- Miaz kislány, megütötted a buksid? – Úgy szólok hozzá mintha csak egy kislány lenne, szóval a lyukad a fogad olyan édes. Majd továbbra is lehajolva a tekintetem felkúszik a többiekre. Vissza egyenesedek és kissé kedvetlen arcot vágok miközben végi futom őket, marad is az arc amíg meg nem látom az idősebb csajszit. Pillanatra kaján mosolyt öltök, majd egy nagyképű arcra váltok és lehúzom elegánsban a napszemügét, amint leér az arcomról hirtelen mozdulattal rántom hátra és hajolok meg előttük.
- Üdvözlöm a szövetséges csa… - ~ Ne mond ki megint hallgathatod, hogy paraszt vagy… ~
- … illetve kedvenc szövetségeseim… - Majd vissza egyenesedek és vissza tolom az orromra a szemüveget, de csak, hogy a tekintetem látható maradjon. Átfuttatom a szemem a csapaton, immár a levél rejtekin is…
- Hova készülnek a hölgyek… és az úr, ha nem vagyok túl indiszkrét? – Úgy érzem a csapatunkra ráférne ez a kis vérfrissítés. Sok lenne nekem ez a kirándulás Kumogakure legunalmasabb arcaival és az egyik még tépni se hagy ha a közelébe vagyok. Pech és pont a felettes. Minden reményem a leveles bandába helyezem.

/ A konohai team /

Unottan várakozok, hátha történik valami. Inkább mégsem megyek a követ után, még nagy bajba sodornám a küldetésünket. Hallom hogy a jounin-unk valamit súg Noriko-nak, de sajnos nem értem hogy mit.
Amikor Shui-ra nézek, látom hogy valami nyomja. Azonban nem megyek oda hozzá, úgy sem engedné. Ami azt illeti, nem hiszem hogy bármit is tudnék rajta segíteni. Valamilyen ellenséges gesztussal biztos lerázna.
Viszont amikor eltűnik, felkelti a figyelmemet. A szemem nagyon gyorsan végig szánt a körülöttem lévő területen, de nem látom hova mehetett. Azonban már a jounin is elindult valahova. Abban a hitben kezdem el követni a cicababát, hogy Shui után indult.
Hamarosan egy sikátorban kötünk ki, ahol egy szőke fickó fogja a lány kezét. Ennek az alaknak társai is vannak. Mindannyian Kumo fejpántját viselék, ezért nem kezdek el idegeskedni. Zsebre dugom a kezemet, majd érdeklődve szemügyre veszem őket.
- Egy másik küldöttség. - szólalok meg. - Legalább nem egy ellenséges csapattal van dolgunk.
Noriko-val ellentétben én nem mutatkozok be, sőt, nem is köszönök. Kicsit unottan hátrébb állok és várom a fejleményeket. Harcra elvileg nem kell számítanom, ezért nyugodtan neki dőlök az egyik falnak és várom hogy vissza menjünk az előző helyünkre.