Fürdő- és kereskedelmi falu

Tök véletlen lehet, de a fürdő bejárata felett eregetem a füstöt tátott szájjal néha el-el mosolyodom egy-egy felhőn ahogy azok vonulnak felettem és lassúságuk ellenére annyira lefoglal a követésük, hogy egy darab gondolat nincs eszemben. Csak nézek és-és elvagyok. Mintha nem is lenne alattam a tető vagy maximum egy vízágyon fekszem belesüppedve a cserépbe. A kezeim széttárva fekszenek a tetőn, persze kivéve mikor a jobbommal közelebb emelem a cigit, hogy beleszippantsak, szóval a lábaim meg kicsit felhúzva. Egy átlagos esetben el is éldegélnék, így egy darabig, de egy női hang töri át a falamat amit a kis cigiből építettem magam köré. „ Kamo Gőzfürdő? Ez egy közös fürdő... Nem is néztem volna…” cseng a fülemben a kiscsaj hangja. Felkapom a fejem az irányba és a kis tömeget látom lent, önkéntelen egy nagy szippantást hallatok és miközben felülök elkezdek lecsúszni a tetőn, megadva magam a gravitációnak és a végén megjátszok egy kisebb ugrást. Rogyasztva érkezem meg, egy kisporzás körülöttem a talaj részéről. A szám nyalogatva kicsit beesett szemekkel nézek a fehér népre akik bekészülnek pancsolni.
- Koedukált… - Mondom halkan, egy kis helyeslő bólogatás.
- Jahhh… - Utolsó szippantás, majd elpöccintem, mielőtt belépnék a sor végére és a megjegyzésem végén ki is eresztem.
Beérve…hááát amíg a kis genin pirul én másodpercek alatt vágom magam törcsibe, szinte csak azt lehet észre venni, hogy csak azt szorítgatom, hogy semmiféle kémiai reakció nem látszódjon derékról lefelé, de ahogy az öltözködés alatt úgy utána is a tekintetem a nőnemű népen, néha pislogok.

Hana szinte rá sem nézett a Yoshi-ra, de a három geninnel sem foglalkozott sokat, pedig ők alá voltak beosztva. Egyikőjük sem ment utána, így mikor Hana belépett, majd egy pillanattal később visszanézett rájuk, jól tudta, hogy egyedül maradt itt, ami hát nem is volt baj! Intett nekik a fejével, mivel még mindig a bejáratnál volt, hogy menjetek ahova akarnak, miközben a pulthoz sétált és elkérte az egyik szekrény kulcsát, révén, hogy a fegyvereit nem szívesen hagyta volna szem ellőt, ahogyan kifizette a szekrény és a belépési díját is, illetve aláírta az ehhez szükséges néhány papírt. Azonban ekkor, egy jól nagyon is jól ismert fiú lépett hozzá. Bár már régóta nem voltak egy falú tagjai, a közöttük lévő kapcsolat mit sem változott az elmúlt évek alatt.
- Ameddig nem sérti meg Kumogakure az egyezményt, nem fognak felszínre törni a régi ellentétek, erről biztosíthatom!- nyújtott ő kezet a fiúnak, ahogyan elvette tőle titokban a papírt- Azonban a faluink közötti ellentét miatt, sohasem leszünk barátok! -mosolygott a fiúra, ahogyan otthagyta őt és átsétált az öltözőbe.

Gyorsan átöltözött, vagyis levetkőzőt, és nem is zavarta nagyobb, hogy az öltöző is egyben van. A külön szekrényben elhelyezte a fegyvereit mindenek ellőt, ahogyan annak kulcsát később leadta a portán. De mindezek ellőt, egy gyors pillantást is vetett arra a lapra is, ahogyan azután, hogy az összes ruha eltűnt róla, ahogyan a haját is kieresztette, mely így elérte a háta közepét mellesleg, illetve a kötések a kezéről és az alsóneműk is, szó szerint csak a teste köré csavart törölköző takarta el a testét. Azonban ahogyan kifelé elsétált egy érdekes jelenet mellett (Tessa és Tenshi ), nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el a helyzeten.
- Ezt ne itt csináljátok! Inkább menjetek egy hotelbe! -jegyezte meg nekik, ahogyan bár idősebb volt náluk, a magassága inkább kisebb volt a lányénál, és alig nagyobb a fiúénál.
De nem volt oka egyből a másik falú küldötteivel egy helyen lenni, mellesleg ez csak gondokat okozott volna neki. De szerencséjére a harmadik medence üres volt, ahogyan leülve annak szélére a szokásoshoz hasonlóan először hideg zuhanyt vett és csak utána ment bele a forró vízbe.
- Ki gondolta volna hogy így találkozunk ismét? - sóhajtott fel, ahogyan felnézett az égre. ~És ez zavar téged?~szólalt meg újra a belső hangja, a benne élő démon – Egy csepet sem! Így lesz minden rendben! -mosolyodott el.

// Jéé, egy Mizore chan (ez Unazaki Tessa-nak szólt) //

Hamarosan csatlakozik hozzánk Noriko is. Meglep, hogy ő nem megy fürdeni, mivel ő is nagyon rajta volt ezen a fürdőzős dolgon. Na de mindegy, így legalább együtt vagyunk mind. Amikor leül közénk, a nagymamájáról kezd mesélni, de hirtelen témát is vált. Vajon ez miért volt? Feleslegesnek tartotta felhozni a témát, vagy valami más oka volt? Ezután az akadémiai éveket hozza fel. Ez érdekes kérdés, mivel én nem voltam túl sokat az akadémián. Azonban nagyon érdekel Shui válasza. Vajon már akkor is ilyen agresszív volt, vagy ez csak miattunk jött elő belőle?
Kicsit előredőlök, hogy jobban lássam Shui arcát. Érdeklődve várom a válaszát, hátha valamilyen érdekes dolgot is tud mesélni. Miután befejezi, megszólalok és elmesélem az élményemet az akadémiai napjaimról.
- Ami azt illeti, én a vizsga előtt pár hónappal érkeztem Konohába. Genzo sensei előtte megtanított mindenre, amit tudnom kellett a vizsgához. Viszont a Hokage nem akart addig elengedni a vizsgára, amíg az akadémián nem tanultam legalább egy hónapig. Így Konohában maradtam, Genzo sensei pedig többször elhagyta a falut. Ha jól tudom, eredetileg nem is konohai. Az állítása szerint ő egy független vándor. Na de kicsit elkanyarodtam a témától. Az akadémián viszonylag jól kijöttem mindenkivel. Iruka sensei szerintem jó fej volt, legalábbis nekem bejön a stílusa.
Ezután elhallgatok és alaposan szemügyre veszem a társaimat, hogy egyáltalán érdekli-e őket amit mondok. Rövid bámészkodás után csillogó szemekkel nézek újfent Shui-re. Ha nem vigyázok, akkor megint félre érti az egészet, de hát ki gondolkozik mindig előre?
- Shui, milyen az Aburame klán tagjának lenni? Ez már régóta fúrja az oldalamat! A klánokat csak névből ismerem, nem tudok róluk semmit. Már azt is megtiszteltetésnek veszem hogy egy Aburame a társam!
Azt hiszem ezt eltúloztam egy kicsit. Még a végén talpnyalónak fog nézni, vagy megint kiabálni kezd. Mondjuk, ha leordítja a fejem, akkor én lelépek innen és inkább egyedül várakozok valahol máshol Remélhetőleg Noriko is jön. Őt is szívesen megismerném közelebbről...

[Konoha és a többiek]

- Megvoltunk. - cöhh, ahogy gondoltam. Nem csalódtam Shui-ban, pontosan ilyen választ vártam tőle. Inkább meghallgattam Hiroto válaszát, ami már sokkal szimpatikusabb volt. Egész jó fej ez a fiú...-futott át az agyamon, és abban a pillanatban meleg bizsergés futotta el minden porcikámat. Nem értettem, mi ez az érzés, de el akartam kergetni. A figyelmem viszont hamar elterelte Shui.
Ahogyan hallgatom, görcsbe áll a hasam. Hihetetlen, eddig hozzánk se szól, most pedig ránk zúdítja a legmélyebb érzéseit. És igen, valóban nem tudom, milyen egy hatalmas klán hatalmas családjába születni, de... mégis ismerem ezt az érzést. A sok boldog családi pillanat, és aztán rájönni, hogy az élet nem csak ennyi... igaz, az élet az én számomra egészen mást tartogatott, nyitottabb természetet, de az a másik, fullasztó érzés, amire Shui most rádöbbentett... eddig még sosem gondoltam erre, de valahol ugyanezt érzem, amit ő. Félek, hogy mások mit gondolnak róla, félek, hogy talán nem vagyok elég jó...- az arcomat vörösség öntötte el. Hiszen honnan is tudhatnák ezt a többiek, senki sem tudja, milyen nehéz volt eddig eljutnom. Mindenki szeret, ki tudja miért, talán mert nem vagyok ilyen tüskés. De belül...én sem vagyok olyan erős, mint a látszat.
Ahogyan hallgattam a lány szavait, akaratlanul elmosolyodtam. Milyen furcsa- gondoltam- ismerem ezt az érzést. Amikor még kicsi voltam, senki sem barátkozott velem. Az akadémián a szünetekben a falhoz simulva figyeltem a többieket. Mindenki csúfolt, mert duci voltam, pufók fejjel, és sokat hisztiztem. És az a fiú, akit annyira szerettem ( ez csak amolyan gyerek-szerelem volt, mély érzelmeket nem táplált ), a szemembe nevetett:"hisztiis hústoroooony..."- emlékszem, egy világ dőlt össze bennem. És akkor elhatároztam, hogy megváltozok. Az már más dolog, hogy egészen más irányba fejlődtem, mint Shui. Én lettem az osztály központja, ő pedig a háttérbe szorult...de meg tudom érteni. És ilyen múlttal teljesen természetes, hogy nem hajlandó bízni bennünk, inkább, hogy nem tud. És amint ezt kijelentette, hirtelen ráeszméltem, hogy most már elkezdett épülni a híd kettőnk között, pontosabban a csapatunk, és Shui között. Olyan szívesen elmondtam volna neki, hogy mindenben téved, hogy jót akarunk, de nem tudtam megszólalni. Ráadásul az egész olyan nyálas lett volna, főleg, hogy még sírt is. Ezután elment, én pedig sötéten néztem magam elé.
Végül küldtem egy sokatmondó pillantást Hiroto felé, majd szótlanul, gépies mozdulatokkal elindultam Shui után. Hamarosan utolértem. Nem néztem rá - zihálva vettem a levegőt, minden porcikám remegett, tudva, hogy soha életemben nem volt még olyan komoly beszélgetésem, mint amit most fogok intézni felé.
A falnak támaszkodtam, nagyjából egy méterre tőle. Miközben beszéltem, a földet bámultam.
- Figyelj- sóhajtottam.- valószínűleg nem fogsz nekem hinni, mert nem bízol bennünk, de...- sosem voltam még ilyen zavarban, és fogalmam sem volt, mit kéne most mondanom. - nem kell rosszat feltételezned rólunk. Csak a szavamat adhatom rá, hogy szeretnék barátkozni, de talán ez is elég. Ha jobban belegondolok, át tudom érezni, amit te érzel, én is voltam már kiközösítve, és tudom, hogy szörnyű érzés...- szívesen folytattam volna, de az izgalmam nem engedett ki rajtam többi szót. Kitartóan bámultam tovább a földet, és vártam Shui válaszát. Most már végképp nem tudta, mire számítsak tőle. Talán kiabál majd, és nem áll velem szóba, de lehet, hogy tényleg tud majd hinni nekem...remélem ez utóbbi. Mindenesetre, nagyon bátor lány, én sosem tudnám így kiönteni az érzéseimet...

Egyik pillanatban még éppen öltözöm a másikban pedig már rajtam a törölköző és látom hogy felém tart a lány... Nyomban elképedtem ~Mit akar ez tőlem?~ Aztán felálltam és éppen ki akartam menni a friss levegőbe, de a keze elkapott "szelíden", majd kicsit megsimogatott. Őszintén megvallva már állt a szőr a hátamon attól a gondolattól, hogy egy jóval idősebb lány valamit is akarna tőlem, de amikor megfordultam és láttam az arcán egy furcsa arckifejezést, rögtön rájöttem, hogy csak játssza magát. Arcom abban a pillanatban bevágta az unalmast.
- Chhh. Ha azt hiszed néhány érintéssel eléred azt amire vágysz nagyon tévedsz. -kicsit felnevettem, majd megborzoltam egy kicsit a hajam és rákacsintottam. - Sok mindent megéltem már, múltam sem éppen tiszta, na de, hogy ilyen kis trükkök miatt hanyatt vágjam magam... Ne nevettess. - Megfordultam és kifelé tartottam a fülkéből. - Ha ennyire szeretnél tőlem valamit még várjunk vele pár évet. - Kicsattanó mosollyal fordultam felé. Remélhetőleg meglátja, hogy csak viccelek. Nem szándékozok másokkal szórakozni, csupán a helyzet adta, hogy ő is járatja velem a módját... A legfurcsább még is az, hogy nem csak azért fordultam el tőle és haladtam kifelé, mert ennyire fennkölt vagyok, hanem mert valami elkezdett mozgolódni a odalent. Nem tehetek róla, csinos, gyönyörű, ráadásul magasabb is mint én ("nemcsoda, jóval fiatalabb vagyok"). Ha a szemébe is akartam nézni, akkor is letévedt 1-2 szer a szemem. De hát annyira csodás "?", hogy az valami eszméletlen. Tényleg ki is ő, még be sem mutatkozott. Az ajtóban megálltam majd, csak a fejemmel fordultam vissza felé.
- Ha jól emlékszek még nem említetted a neved. Az enyém Fujikage Koichi... -egy kicsit vártam, majd miután kiértem az ajtón és a függöny mögöttem leért olyat tettem, ami elég furcsa bárki számára. Két kezemmel eltakartam "szegénykémet" majd futni kezdtem a medence felé. Mikor odaértem, felugrottam és a levegőben dobtam félre a törölközőmet, amíg csobbanok. "Gyertek be srácok! Remek a víz!" -mondta Yoshi. Nem volt időm már válaszolni, meg mellesleg nagyot estem a vízbe. Nem volt éppen kellemes, mert nem is volt olyan mély. A törölköző legalább nem lett vizes.
Körbenéztem de még Natsu nem volt sehol. Na nem baj, kifeküdtem egy kicsit a széléhez és pihentettem az utak alatt megfáradt testem.
Nem sokáig tehettem ezt, mert megjött megint a lány. Miután megmártózott, rögtön átúszott a másik oldalhoz, "vajon kihez", de valahogy jól esett, hogy még a vén Yoshira is buknak a lányok. A komor külső még is lágy tejben papi belsőt takar, gondoltam magamban. El is nevettem magam. Végülis nem pont oda úszott, de mindegy, biztos beszélgetnek, ha a lány nem ismerné Yoshit, akkor biztos nem tartott volna velünk egy ilyesfajta "perverz" fürdőbe ez valahogy egyértelmű, azon sem lepődnék meg ha már lett volna valamikor kapcsolatuk egymással bár, hogy ez miért érdekel engem még magam sem tudom "hehe". Lassan felnéztem az égre, és elkezdtem gondolkodni (Natsu merre van? )...

//Már a fürdőben...//

Miután bementem a már annyiszor emlegetett helyre, és a pultnál elvégeztem a bejelentkezést, és az egyéb teendőket, én is csatlakoztam az öltözőben lévőkhöz. Útközben végignéztem a fürdőhelyiségeken. Mert nem csak egy nagy medence volt, hanem több is. A sok gőz csak úgy szállt felfele a vízből, így megnehezítve a látásomat, de azt azért meg tudtam állapítani, hogy rajtunk kívül szinte senki sincs itt. Legalábbis amit innen én észrevehetek. Az öltözőben nem nagyon zavartattam magam, nem úgy, mint Koichi. Az egyik lánnyal keveredett némi "összetűzésbe". 'Uhh. Egy lány, aki...' - nah, itt voltam egy kicsit zavarban, de hamar erőt vettem magamon, mivelhogy nem engem szemelt ki áldozatának a csaj, hanem Koichit. Akkor döbbentem le igazán, amikor a lány anyaszült meztelenül ment oda barátomhoz. 'Huhh! Ez a csaj nem semmi. Úgy látszik, hogy teljesen gátlástalan. Nem semmi. Ez a pimasz kis játék amit Koichivel csinál. Hát... Érdekes egy egyéniség. Kíváncsi vagyok, hogy mit reagál rá a barátom.' A válaszra nem kellett sokat várnom, mert Koichi erőt vett magán és azonnal visszavágott. Furcsálltam is, hogy az előbb még elpirul, meg minden, most meg ilyen nyugodt tud maradni. Nah, de hát ő Koichi. Sokszor nem lehet rajta eligazodni. Ezek után mindketten távoztak a kis helyiségből, és immáron ténylegesen a gőzfürdő felé vették az irányt. Mivel én még mindig talpig ruhában álltam, ezért gyorsan "átvedlettem" és már mentem is Koichiék után. Mikor kiléptem majdnem felbotlottam egy törölközőben, ami csak úgy hevert a földön összegyűrve, mint valami rongybaba. Sóhajtottam egy nagyot majd felvettem és összehajtottam. Leraktam egy közeli nagy kőre. Elég szembetű egy szikla volt, úgy reméltem, hogy majd megtalálja a gazdája. Mármint a törölközőt... 'Nem szeretem az ilyet. Azért legyen már igényes valaki! Legalább egy kicsit is.' - sóhajtottam újfent, majd én is bemásztam a vízbe, miután szépen letettem a törölközőmet... Észrevettem Koichit amint a medence szélénél pihen. Lassan közeledtem felé -lehetőleg észrevétlenül- majd mikor már elég közel voltam hozzá megböktem hirtelen a vállát, remélve, hogy ez majd felébreszti a nyugalmából.
- Nah, mi történt azzal a lánnyal? - kérdeztem tőle kuncogva, de lehetőleg úgy, hogy senki se hallhassa meg csak ő.

/Konohai tím és a többiek/

Ez aztán csodás! Még hogy nekem volt nehéz gyerekkorom? Lehet hogy a szüleim elvesztése és a városban való kóborlás nehéz volt, de Genzo érkezése után minden jóra fordult. Ami viszont Shui-val történt, az... az egy hatalmas... erre nincs megfelelő szó.
Amit mond feldühít. Hogy lehetnek képesek erre? Miben különbözik tőlünk Shui, miért másabb mint mi? Az hogy bogarak veszik körbe nem változtatnak meg rajta semmit! Ugyanolyan, mint Noriko vagy a többi lány. Én még egyetlen bogarat sem vettem észre, hogy a hajában lettek volna, vagy akárhol a ruháján. Ez felháborító, ami vele történt!
Ezután ránk néz. Az arcomon elsősorban a meglepetettséget veheti észre, de ha nagyon alaposan megvizsgál, akkor láthatja a dühöt is. Amikor befejezi feláll és elindul valamerre. Noriko ekkor rám néz, úgy néz ki egy hullámhosszon vagyunk.
Megvárom amíg a lány elindul, majd kicsit lemaradva tőle követni kezdem. Nem tudom hogy mit mondhatnék Shui-nek. Azonban Noriko megtalálja a megfelelő szavakat. Én csak állok meredten és nem tudom hogy mit csináljak. Hallgatom Noriko szavait, de lényegében ő sem tud semmit sem mondani ami igazán hasznos lenne. Éppen ezért döntök úgy, hogy lépek.
Óvatosan megközelítem Shui-t, majd a vállára teszem a kezem. Csak bízni tudok abban, hogy nem veszi ezt sértésnek. Amennyire csak tudom, átadom magam az érzéseknek.
- Ne aggódj, minden más lesz ezentúl! Nem vagyok az a lelkizős fajta, ezért nem is igazán tudom hogy mit mondjak. Azt viszont garantálhatom, ha ezentúl bármilyen hasonló dolog történne, akkor azt a csapatunk közösen fogja megoldani! - ekkor Noriko-ra pillantok, majd visszafordulok Shui felé. - Ha bárkinek bármilyen gondja van veled és a klánoddal, megismerheti Knock Out-ot!
Ezután rámosolygok a lányra. Remélhetőleg észre veszi, hogy ez egy baráti mosoly és nem gúnyos. Ha rákérdez, hogy mégis ki az a Knock Out, akkor ökölbe szorítom a kezem és megmutatom neki.
- Ha valaki beleköt a csapatunk egyik tagjába, az az egész csapatunkba kötött bele. Engem pedig ha bekóstol valaki, akkor kegyetlenül visszakóstolok! - ekkor újra Noriko-ra nézek. - Menjünk vissza és beszélgessünk valamilyen sokkal vidámabb témáról!

\Fürdőben\
- Áhh, szóval már itt vagy... -szóltam nyájasan és meglehetősen nyugodtan Natsuhoz. - Tudod nehéz eligazodni az emberekben. Az a lány első látásra nagyon szimpatikus volt nem mellékesen csinos is és aranyosnak is tűnt. Még beszélgetni is akartam vele már ha így hozzánk vetette az útja, de valahogy, nagyon nem kedvel. Pedig "szerintem" nem tettem semmi érdemlegeset amivel kivívhattam volna a haragját, eltekintve a "furcsa" viselkedésemtől. Nem lehet mindenki tökéletes... Ezt te is tudod. -majd elsóhajtottam magam és folytattam - Nem vagyok általában ilyen. Csendesen meghúzódom és néha kinyitom a szám, de most szeretném, ha az emberek nem úgy tekintenének rám, mint egy kuka alakara, aki csak ha kérdezik bólogat. Ez egy új környezet, új emberekkel és szerettem volna a világnak megmutatni, hogy tudok kicsit másabb is lenni, de úgy látszik engem sehol nem kedvelnek igazán. -ismét felpillantottam az égre - Hmm. Talán a hajam teszi... - kicsit megborzoltam a hajam, majd felnevettem - Csak vicceltem. Csak vicceltem... Szeretnék megismerni pár embert, ismerkedni az ő történetükkel, biztos jobbak, mint az én elcseszett világom. Találhatnék magamnak valakit, aki hasonlókon ment át, megértésre lelhetnék, de senki sem vevő rám. Te is láttad, ahogy a Konohaiak még arra sem voltak képesek "tisztelet a kivételnek", hogy a nevüket elmondják. Ez a hülye fegyveres dolog mindenkiből kiveszi az emberséget, vagy csak ennyire taszító volnék? - vártam egy kicsit amíg Natsu megpróbált vigasztalni, ami most meglehetősen jól esett, hát erre is jók a barátok.
- Te mindig mellettem állsz, nem tudom kifejezni azt a hálát, amit itt legbelül érzek - megfogtam a mellkasom - köszönöm Natsu - egy kicsit megöleltem, majd visszahuppantam előző testhelyzetembe - ezt ne vedd buzulásnak, csak kitört belőlem a "jajj de szerencsétlen vagyok és van egy megértő ember a világon akire számíthatok dolog". ~Remélem azért ezt nem látták mások, elég kínos lenne erről beszélni mások előtt, főleg ha a szemembe vágnák~
- Azért is beszélni fogok vele és bocsánatot kérek, azért a valamiért, amit rosszul csináltam -megfogtam a tarkóm és kicsit megdörzsöltem - remélem nem fog haragudni rám és jó lenne beszélgetni vele egy kicsit, bár még így sem árulta el a nevét, ami meglehetősen bosszant engem...
Nagy levegőt vettem, majd fújni kezdtem, érdekes volt ahogy a pára fodrozódott és szállt a levegőben. A víz nagyon frissítő volt, de ezek mellett valami lehangolt arckifejezést vettem észre Natsun.
- Te meg ne legyél már lehangolva. Tudod, hogy csak nekem áll jól, te marha... -Jobb kezemmel megfogtam a fejét és belenyomtam a vízbe egy pillanatra - remélem jó üdítő az arcodnak is. Jól felnevettem, majd én is kaptam egy kis kóstolót a dologból...

Hana ott ült a vízben, ahogyan a kezeit a mellei ellőt összefonva ücsörgött. Élvezte, ahogyan a víz teljes mértékben kényezteti őt, ahogyan az izmai ellazulnak a meleg víznek hála, de teljes mértékben ellazulni még így sem volt képes. Csukott szemmel csakis a várakozással volt elfoglalva, ahogyan jó két perc után végre elengedve magát kissé megmártózott a meleg vízben, de ez alig tartott félpercig. Kezeit immáron a fürdő szélére helyezve várakozott tovább, teljesen egyedül.
~ El sem hiszem, hogy itt vagyok!~simította félre vizes haját, mely a szemébe lógott. ~Hogy annyi idő után végre újra látom őt!~ remegett meg, pedig nem fázott egyáltalán. ~Azóta a nap óta kétségek között éltem, de most végre megnyugodtam és tisztán tudok újra gondolkodni! Azt hiszem itt az ideje, hogy...~ ekkor azonban tisztán hallotta ahogyan az ajtó eltoldott, majd újra becsukódott.
A kunoichi nem tett semmit, csak ott ült, ahogyan halk csábannásra lett figyelmes. Tisztán érezte, hogy valami a víz megmozdult körülötte, alig érezhetően ugyan, de teljesen megváltozott. De ez sem adott okot semmi reakcióra, csak elmosolyodott, ahogyan abban a pillanatban a víz megmozdult előtte. ~Itt vagy!~ mosolygott a fiúra, aki megpróbálta lepni kedvesét.
Magasba emelte őt, ahogyan elsütött egy hozzá képest egyáltalán nem szokatlan poént! Azonban ekkor váratlan dolog érte. Hana ugyan gyengéden, de hasba térdelte, ami elég kellemetlen és a fiú számára váratlan és egyben fájdalmas esemény volt. Pont annyira, hogy elengedje őt. ~Ostoba!~nézett a fiúra, ahogyan elengedte őt és visszazuhant a vízbe. Még szerencse, hogy nem volt magasan. A kisebb placcsanás jól halható volt, ahogyan Hana a víz alá bukott egy kis pillanatra, majd onnan kiemelkedve nézett a fiúra, aki még mindig a hasát fájdalmat, sőt egy kicsit meg is rökönyödött a fájdalomtól. Hana kezei megmozdultak, ahogyan abban a pillanatban átölelte a fiút és magához szorította. Arcát a fiú arca mellé nyomta, ahogyan lassan és halkan megszólalt.
- Te idióta! Soha többé ne add a nagymenő!Megértetted? -kérdezte a férfitól, ahogyan eszébe juthat, hogyan is váltak el a lánnyal. Az erdőben, ahol az Akatsuki elkapta őt, ahogyan arra kérte Hana-t, hogy meneküljön el, míg ő felveszi a harcot az ellenséggel. Persze azt nem tudhatta, mi történt utána.

A Kirigakure-i, illetve ex Kumogakure-i kunoichi lágyan engedte, hogy a fiú irányítsa őt. Ahogyan a homlokuk összeért és a fiú szemébe nézett, az mindent elárult neki. Belelátott a fiú gondolataiba, tisztán látta az érzéseit. Azt mondják, ha két ugyanolyan képességű shinobi találkozik, képesek szavak nélkül kommunikálni, belelátni egymás gondolataiba. Hana pedig megértette a fiút, érezte azt a törődést, melyet mindig is tőle kapott és az a szempár az évek alatt sem változott semmit. Azonban ez fordítva is igaz volt? Yoshi is képes volt belelátni Hana-ba? Tudta mit gondol, mire készül! Mik a vágyai? Tudta egyáltalán, hogy Hana már nem az az ember, aki egykoron a Rankai-Enkyuu-nál volt. Hiszen azóta már 6 év telt el! Mind a ketten felnőttek és más utat választottak, egyedül az egymás iránt érzéseik maradtak meg.
- Oh Yoshi! - dörzsölték össze a fejüket, ahogyan Yoshi szinte újra szerelmet vallót neki. Majd elengedve őt kissé hátrébb lépett és bókolt is neki, aminek hála Hana elpirult kissé- Valóban!? -kérdezte a férfitól- Tudod muszáj volt változtatni rajta, a Víz országában más körülmények uralkodnak! A hosszú haj nem éppen megfelelő arra a klímára! -simította ki a haját, ahogyan hátrált egy lépést és ezzel a medence széléhez ért. Popsija nekiütközött a medence oldalához, ahogyan a fiúnak olyan érzése támadhatott, hogy Hana távolságot akart tőle tartani, de hogy miért? - El kell mondanom valamit! -nézett a fiúra immáron határozottan.
~Jól átgondoltad Hana! Innen már nincs visszaút! Ha elmondott neki ami történt, az mindent megváltoztat. Felkészült erre?~ szólalt meg újra Megami, épen jókor, mind mindig ~Igen, muszáj megtudnia, mindent ami akkor történt, minden ami az miatt fog. Mindent tudnia kell, ennyivel tartozok neki!~ nézett a fiúra szomorú arccal, ahogyan belekezdett.
- Yoshi...- mondta ki a fiú nevét halkan és erőtlenül. Ez pedig sohasem volt rá jellemző-... én sohasem térhetek vissza Kumogakure-ba! -közölte a fiúval nyíltan – Amikor elrabolt az Akatsuki, amikor énmiattam kerültél veszélybe, akkor egyszerűen mérges voltam rád, de sokkal inkább magamra. - nézett a fiúra, a szemébe- Mióta találkoztam veled, amikor először megcsókoltalak, azóta te vagy számomra az egyetlen kapocs ahhoz, hogy a bennem lévő démonnal szembeszálljak, hogy megpróbáljam elnyomni őt. Te vagy az egyetlen ember, akiért megpróbálok mindent félredobni! Akiért mindent megtettem! - egy könnycsepp gördült végig az arcán- Megöltem volna Hiien-t, hogy te ne tud meg, mi rejlik bennem, hogy boldog maradjál! Képes voltam saját magamat kínózni, azzal hogy távol tartottalak magamtól!- mosolyodott el- De úgy látszik igaz amit mondanak! -lépett közelebb a fiúhoz, de csak egy fél lépésnyit – Gyakran a sors elrendel olyasmit, melyet nem tudunk megváltoztatni! Az én sorsom abban a pillanatban elkezdődött, mikor megszülettem és...- lépett eléd, ahogyan megsimította az arcod- … abban a pillanatban értelmet nyert, mikor neked adtam a szívem kulcsát! -csúszott le a keze a férfi mellkasához, pontosan megállapodva a fiú szíve felett. Hana érezte a fiú szívverését, ahogyan felgyorsult- Amikor eltűntél dühös voltam és kétségbeesett. Megszegtem a neked és a Kumogakure-nak tett egyezségünket! - bújt hozzád, ahogyan ezúttal már a fülét tapasztott a szíved fölé //megj.: Hana amikor a gyilkosságokkkk után találkozott veled az ötéves bővítményben, megegyeztettek, hogy Hana információkszivárogtatt ki a Tenger és a víz országáról, cserébe, ha Kumogakure nem üldözi őt //- Akkor értem jött egy Kumogakure jounin, akit felindulásból megöltem! Megszegtem az egyezséget! Megöltem egy Kumogakurei shinobit, nem feleltem a Raikage hívásának, és nem tettem semmi olyat, mely az egyezségünket segítette volna. Elárultam Kumogakure-t, de legfökébb téged! - nézett fel //Megj.: Hana úgy tudja, hogy megöltem Gorobei-t a csatájukban! Azt nem tudja, hogy ez nem így van és túlélte!// - Bocsás meg nekem, hogy csakis fájdalmat vagyok képes okozni neked!

Amint odaértem Koichihez ő azonnal belekezdett a mondandójába. Szinte egy az egyben kiöntötte nekem a szívét. Csak néztem, és figyeltem ahogy a barátom elmondja nekem minden baját. 'Gratulálok Koichi! Azt hiszem kezdesz jó útra térni. Kezdesz kilépni a magad kis zugából, és végre kezdesz nyíltan gondolkodni.' - mire ezt végiggondoltam, Koichi már a hajával volt elfoglalva. Csak néztem, hogy mi lehet a baja a hajával, majd miután közölte, hogy ezt viccnek szánta megnyugodtam. Majd folytatta a problémájának a kifejtését. Amikor tartott egy kis szünetet, akkor én is megszólaltam:
- Te taszító? Ne viccelj. A konohaikkal meg ne törődj! Igazad van abban, hogy ez a fegyveres dolog most mindenkit megváltoztat. Meg amúgy is. Ha valaki lát egy másik faluból való shinobit, akkor sokan nem a bajtársat, barátot látják benne, hanem ellenséget, riválist. Sajnos így működik ez a shinobi világ. Erről nem te tehetsz. - néztem Koichi szemébe, így próbálva megnyugtatni. 'Sosem voltam jó az ilyen lelkizős izékben, de úgy hiszem, hogy minden tőlem telhető dolgot megtettem, annak érdekében, hogy megvigasztaljam.' Ezek után kaptam egy nagy dicséretet tőle, ami mondanom sem kell nagyon jólesett. Majd barátian átölelt. Meg sem tudtam mozdulni, szólni sem tudtam. Majd ismételten visszatért a beszélgetés a "magamutogatós csajhoz". Elmondta Koichi, hogy beszélni akar vele, és hogy bocsánatot akar tőle kérni.
- Ha beszélni akarsz vele, akkor rajta! - jutottam újra szóhoz, vidám arckifejezéssel, majd hirtelen elkomolyodtam. Mondhatni, hogy szomorú arckifejezést vágtam. Teljesen lehangolt ez a kis beszélgetés. Ezt Koichi azonnal szóvá is tette, majd lenyomott a víz alá. A víz alatt hallottam, hogy nevet rajtam. 'Jól van Koichi! Ha te így, akkor én is!' - gondoltam, majd én is leráncigáltam a víz alá, közben pedig próbáltam a fejemet újra a felszínre hozni.

Csendben baktattam a faluban. Nem igen találkoztam más ninjákkal. A jelek szerint vagy mindegyik fürdik, vagy éppenséggel pihen valahol. Esetleg ugrásra készen várnak rá, hátha történik valami. Ami azért annyira nem is elképzelhetetlen, ha jobban belegondol az ember. Valószínűleg messze földön híre ment annak a bizonyos fegyvernek, amit az itteniek készítettek. Tény, hogy az ország határain belül megtiltották az erőszakos fellépést, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fog ilyesmire sor kerülni. Mindig történhetnek ,,véletlen" balesetek, ha nem figyel oda rendesen az ember.

Míg ezen filóztam, elmentem egy hotel mellett. Ezt meglátva eszembe jutott, hogy valami szállásra féleség sem ártana, míg itt fogunk tartózkodni. Így hát bementem oda. A recepciónál álldogáló úr felnézett, ahogy közelebb sétáltam. Már éppen nyitottam volna a számat, hogy hangot adjak a kívánságomnak, de nem várta meg.
- Ninja kíséret? Utasítottak minket, hogy az egyes csapatokat elszállásoljuk. Ha megmondja, hogy melyik faluból van, akkor mondom a szobákat.
Na ekkor nem vettem a fáradtságot arra, hogy szóban közöljem vele ezt az információt. Ha már ő nem volt képes megvárni, míg megszólalok, akkor maradok is csendben. Ráadásul volt valami elutasító pökhendiség a férfi hangnemében, ami még jobban idegesített. Helyette felemeltem az egyik kezemet és megkocogtattam vele a fejpántomon levő szimbólumot.
- Ööö... értem... nooos... - láthatóan sikerült ezzel zavarba hoznom, ahogy az előtte levő könyvet tanulmányozta. - Az ön csapatának nem ebben a szállóban jelölték ki a szállását. Menjen végig ezen az utcán, utána forduljon balra, majd végig egyenesen, a Tora hotelig.
Bólintottam köszönésként, majd kiviharoztam a helységből.

Úgy tíz percembe telt, de hamarosan már ott álltam a következő hotel előtt. Megtehettem volna, hogy a háztetőkön elugrálok addig, de talán nem lett volna illendő. Elvégre nem ninja faluban vagyok. Így hát maradt a lábbusz.
- Üdvözlöm hotelünkben - hajtott fejet a recepciónál álló férfi. - Miben segíthetek?
Na ez már sokkal udvariasabb.
- Jó napot! Tudtommal ebben a szállóban jelölték ki a Kiri csapat szállását.
- Egy pillanat - nézett le a könyvére a recepciós. - Á, igen. Harmadik emelet, a jobb oldali folyosón vannak a szobáik - mutatott hátra három kulcsra. - Melyiket kéri?
- A középsőt.
Odaadta nekem a kulcsot.
- Még valamiben segíthetek?
- Nem, köszönöm. Viszlát.
Felbaktattam a lépcsőn a harmadikig, majd jobbra mentem. Hamarosan meg is találtam a kulcsomhoz tartozó ajtót, melyen keresztül beléptem a szobába. Kis, egyszemélyes szoba volt, minden csicsás dolog nélkül. Bezártam magam mögött az ajtót, majd ledobtam a táskámat az ágy tövébe. Ez elég jól esett, mert már kezdett a hátamhoz nőni lassan. Elterültem az ágyon, ahogy lecsuktam a szememet. Ideje lesz pihenni egy kicsit.

Hana csendben és semmi reakció nélkül nézte a fiút, ahogyan az láthatólag kissé eltöprengett azon, hogy most már nem azok a gyerekek, akik egykoron voltak. Felnőttek és az élet, a sors mindig is akadályokat görget eléjük, melyeket ha nem egyszerre gördítenek félre, sohasem lesznek képesek továbbhaladni. Yoshi szavaiból tisztán kiderült, hogy mit gondolt, nem titkolt semmit sem, ahogyan ez már Hana-ról nem volt elmondható! De mégsem mondott semmi, mind mindig most is magában tartott mindent, ahogyan a fiú átölelte, de ezt immáron a lány nem viszonozta. A fiú pedig lassan megfogta a kunoichi kezét, ahogyan rámosolygott.
Hana a fiú szemébe nézett, ahogyan látta a tekintetében, hogy milyen komolyan is gondolja azt mit mond. Ez volt az egyik, mit jól tudott. Akárhányszor is harcoltak, vagy éppen együtt voltak, akármikor érezte ilyen helyzetben magát a lány, a fiú mindig csak pozitív hatást árasztott magából, mindig erőt öntött belé, ahogyan a tekintette semmit sem változott. Milyen vicces, ha így nézzük. Yoshi, mindig elmondott mindent, ami a szívén az a száján, mindig a jövőbe tekintett és sohasem volt lelombozódott. Mindig megtalálta a kiutat. Míg Hana, csakis magában tartott minden keserűséget, sohasem osztotta meg senkivel a szívét, ez alól egyedül Yoshi volt kivétel. Mindig a múltban élt és mindig a miértekre kereste a választ. Mondhatjuk, hogy ők ketten teljesen ellentétei egymásnak.
- Egyszer ez is véget fog érni! -közölte a fiúval, ahogyan elengedte a fiú kezét és felkúszva a férfi mellkasán megállapodott annak mellkasán -Egyszer véget fog érni ez a kietlenség és kilátástalanság! Egyszer majd minden csak fehér vagy fekete lesz! És én akkor is ott leszek ellőtted! -mosolygott a férfira, ahogyan közelebb hajolt a fiúhoz. Megemelkedett, kissé ki is emelkedett a vízből, ahogyan lassan behunyta a szemeit. Közel hajolt a férfihoz, ahogyan megcsókolta őt, lágyan, és mégis olyan érzéssel, mintha ez lenne az utolsó csók kettőjük között.

//Megj.: Yoshi, ugye tudod, hogy a Japán fürdőkben mindneki meztelen? //

Hana végre kezdett ellazulni, ahogyan a szeretett férfi karjaiban lehetett. De a pillanat hamar elmúlt és minden, ami ezen a világon volt továbbra sem tűnt el. A férfi szavai, na meg a tetteti, főleg a homlokpöckölés azonban nem engedték elgondolkodni a lányt, vagy éppen nem engedték abban, hogy újra közelebb menjen a férfihoz és újra úgy érezze magát, mind egy pillanattal korában. Nem tudta, úgy nézni a világot mind a fiú, arra nem volt képes! Más világban éltek már mind a ketten. De mindig találkoztak, és mindig egyre közelebb érezték magukat a másikhoz. Nem bírtak elszakadni egymástól!
- Van jövőm!- vetette le a szemeit a kunoichi, mintha a férfi szavait észre sem vette volna és ez már Yoshi-nak is feltűnhetett. Láthatta, hogy valamin nagyon gondolkodik vagy elmélkedik, de mindenképp titkol valamit a Kunoichi előle! Olyannyira, hogy egyáltalán nem is volt képes figyelni olyan dolgokra, melyek régen egyből szemet szúrtak neki. - Vannak céljaim!- szólalt meg újra- Amikor eltűntél, mikor életemben először szem elől tévesztettelek téged, abban a pillanatban tudtam meg, hogy mi is az én álmom... nem célom!- javította ki magát, ahogyan halkan és tőle szokatlanul melankolikusan beszélt kissé- De most elakarom felejteni a világ gondjait, a saját gondjaimat, mindent kiakarok zárni, nem akarom, hogy másra keljen koncentrálnom, csak rád! - lépett közelebb a férfihoz, úgy hogy szinte majdnem összeért a testül- Vágyok rád! -nézett fel rá- Érezni akarlak mind régen! Úgy ahogyan eddig soha! -nézett a férfi szemébe, ahogyan letámadta, szó szerint.
Megcsókolta Yoshi-t, ahogyan az annyira meglepődhetett, hogy Hana könnyedén szorította őt medence széléhez, ahogyan olyan rámenős volt, mind eddig soha és a csókja olyan heves, hogy azt Yoshi eddig el sem tudta képzelni. ~Mit csinálsz!? Azt hiszed, hogy ezzel beéred újra? Elég lesz ahhoz, hogy a világot másképp lásd? Ezt tervezted!~ kiabált Megami, de nem kapott választ. Most nem!
- Kívánlak! Úgy mind eddig soha! -dadogta a férfinak, ahogyan szája le sem akart tapadni a fiú arcáról.

//Hogy menjenek gyorsabban a dolgok, ha akarod, Pm-ben folytathatjuk, mind régen! De hogy ne keljen addig várniuk ránk, itt os folytassuk egyből, hogy vége, közben Pm-ekben addig eljátszhatunk, ameddig akarunk! //