Fürdő- és kereskedelmi falu

Megnyugodhattam egy kicsit, mert Hiroto közölte, hogy nem akar semmi rosszat. De a megfogalmazás akkor sem volt pontos, azt mondta, semmit, ami nem akarok... megvárom, amíg befejezi a mondókáját, aztán én kezdek bele.
- Honnan tudod, hogy én mit akarok? - kérdeztem, és a hatás kedvéért kissé közelebb hajoltam. Megvártam mit lép, aztán hátra dőltem. Kuncogni kezdtem, jelezve, hogy csak viccnek szántam. Viszont eszembe jutott, hogy azt is megkérdezte, miről akarok vele beszélni.
- Igazából semmi komoly... - sóhajtottam. - illetve, a lényeget már elmondtam, de igazából az a fontos, hogy szerintem hagyjuk most Shui-t békén. Azt hiszem, ha kap egy kis időt- amit ugyebár már kért is, akkor talán lenyugszik, és hozzánk is pozitívabban áll ajd. Addig pedig csak az a fontos, hogy mi ketten összetartsunk...- a vizet kezdtem bámulni, de közben rájöttem, hogy kicsit félreérthető voltam, úgyhogy gyorsan hozzátettem: úgy értem, mint csapattársak. De nem akarok erről beszélni, elegem van már, hogy mióta csak ismerjük egymást, minden gondolatunk csak Shui körül forog, és teljesen haszontalanul, hiszen szóba sem akar állni velünk... úgyhogy, amíg ő kiduzzogja magát, jó lenne, ha kicsit jobban megismerkednénk...- na jó, de hogyan? - gondoltam. Mit kéne még tudnia? És nekem, mit kéne még tudnom?
Egy fiatal nőt kezdtem figyelni, aki (gondosan takarva minden fontos adottságát) elúszott pár méterre előttünk. És ekkor bevillant egy kérdés.
- Te merre laksz? Egyedül élsz? -kérdeztem, és miután elmondta, folytatom:
- Én kicsit távolabb lakok a központtól, az akadémia irányába. Hogy el tudd képzelni: Ha kinézek a szobám egyik ablakából, a Hokagék szobrait látom. A másik ablakból pedig a szomszéd nénit, aki folyton tereget...na mindegy. Szóval, csendes környéken van a ház, és amit még szeretek, hogy sok arra a növény. Mondjuk, a mi kertünk elég elhanyagolt, azt a néhány virágot is alig tudjuk őrizni, amit Anya nevel... ugyanis hátul a kertet átalakítottuk edzőtérré. Van egy pár bábu, meg elszórt Kunai-ok. Azzal meg az a baj, hogy a kutyánk állandóan belelépett. Most már persze nem, mert pár hónapja elpusztult, és azóta még nincs új, de...-megint azon kaptam magam, hogy már magamhoz beszélek, és megint elszaladt velem a ló. Abbahagytam, é kicsit szégyellősen fordultam a fiúhoz. - szólj, ha sok vagyok, biztos idegesít, ha ennyit beszélek... ezután szégyenlős csendbe burkolózva néztem, ahogyan felszáll a gőz.
Hátha Hiroto újabb beszélgetést kezdeményez...Én mindenesetre befogom a szám, nem akarom rögtön az elején leírni magam.

Amikor közelebb hajol, én is hasonlóképen teszek, így az orrunk össze ér.
- Azt nem mondtam, hogy tudom mit akarsz. Ezzel csak arra akartam célozni, hogy nem fogom rád vetni magam, amíg te nem kérsz ilyesmire!
A kuncogása után elmosolyodok. Szerencsére mindketten csak vicceltünk, így nem kell semmit sem csinálnom. Sajnos Genzo sensei nem tanított meg hogy bánjak a lányokkal, ezért azt sem tudom, mit tegyek ebben a helyzetben.
Ezután közli, hogy nincs semmilyen komoly dolog, amiről beszélni akart. Végül megkérdezi hol lakok.
- Ami azt illeti, egyedül élek egy lakásban. Genzo sensei intézte el, hogy ott éljek. Az Ichiraku Ramen közelében van az otthonom. Olyasmi, mint amiben Naruto is lakik. Ha minden igaz, elég közel van az ő otthonához, de ebben nem vagyok biztos. Nem nagyon szoktam ismerkedni a faluban. Ha nem otthon vagyok, akkor edzek, vagy a Ramen-esnél eszek. Úgy nagyjából ennyit tudok mondani.
Ekkor ő is neki kezd a saját mondókájának. Kicsit ledöbbenek, mivel nagyon sokat beszél. Szerencsére erre hamar rájön, ezért egy idő után elhallgat.
- Semmi baj, oda figyeltem rád! Olyan jó, hogy megismerhetlek. Ne zavartasd magad, mondj el mindent, amit szeretnél. Mi a kedvenc ételed? Illetve az edzésen mit szeretsz csinálni a szabad idődben? - kis szünetet tartok, mintha gondolkoznék. - Ez csak azért érdekelne, hova vigyelek majd el a küldetés után.
Ha válaszol, akkor figyelmesen meghallgatom és mindent megjegyzek róla. Majd ha befejezi, akkor én is elmondom mit szoktam enni, illetve a szabadidőmben csinálni.
- Az én kedvenc kajám a Teppanyaki és a Mizutaki! - válaszolok. - A szabadidőmben pedig főleg edzeni szoktam, illetve néha tévét nézek, vagy különböző újságokat olvasok.
Ekkor én is elhallgatok, nem tudok mit mondani. Ami azt illeti, most jön az a bizonyos kínos csend. Úgy szeretnék vele beszélgetni, de nem tudom miről lehetne. Mindig ez van, ha beszélgetni kell valakivel. Nem tudok mit mondani.
- Öö, esetleg lehetne hogy kérdezel valamit és én válaszolok? Nem vagyok az a nagy beszélgetős típus. Nyugodtan kérdezz bármit, ami érdekelne!
Ezután várom, hogy kérdezzen valamit, ami érdekelné velem kapcsolatban. Míg rá várok, kicsit közelebb úszok hozzá.

// uhh, jól megszórtál kérdésekkel...//

Hiroto válasza nem volt olyan hosszú, mint az enyém, de mindent kimerített...na jó, de hát sose voltam jó sűrítésekben... két éve jártam egy szakkörre, ami a civil dolgokkal foglalkozott. Nem akartam műveletlen maradni, márpedig a ninja-tudományok mellett az akadémián nem nagyon jutott másra idő. Ezért beíratkoztam oda, és néha kaptunk olyan feladatokat is, amikben fogalmazást kellett írni. A sensei általában szörnyülködve javította a munkáimat, mert mind nagyon hosszúra sikerült. Nem értem, pedig mások azt mondták, jól fogalmazok...mindegy, nem felelhetek meg mindenkinek.
- Hogy mi a kedvenc ételem? Hát, öö... nem tudom, Apu nagyon jól főz, és mindig saját recept szerint, de egyiknek sincs neve. Lényegében mindegy is, mert mind a kedvencem. De ha már muszáj választani, akkor a miso-ramen mellet döntök. Edzéseken pedig...ümm...-nem tudom, mit mondhatnék, az edzés az edzés, és néha minden egyes másodpercét élvezem, máskor viszont halál unalmasnak tűnik. - mindegy, a hangulatomtól függ. A szabadidőmben pedig rajzolni szoktam, töménytelen mennyiségben. (gondolom nem lepődik meg ezen, mert láthatta, hova fejlődtem. Nem vagyok nagyképű, vagy ilyesmi, de ha nem reagálnék a chakrára, tuti valami rajzzal kapcsolatos szakmát kerestem volna.). Ja, és olvasni is szeretek, de elég válogatós vagyok. Viszont ha már a küldetések utána közös programokról beszélünk, szerintem mozikba kéne mennünk. És ha lehet, Shui-t is vigyük magunkkal...
Azt már meg sem kérdezem tőle, mi az a Teppanyaki. Még sose hallottam ilyen nevű ételről, de biztos valami nagyon alap-dolog, mit például a rántott hús...
Pár perc csend következik, így végiggondolhatom a hallottakat. Fel is tűnik valami furcsa, ezt feltétlenül meg kell kérdeznem.
- Honnan ismered te Naruto-t? - kérdezem meglepetten. Én is jól ismerem, bár elég ritkán találkozunk. Viszont elég sokat tudok róla, meg úgy általában a hetes csapatról, hiszen Kakashi-san az ismerősünk...Annak minden esetre nagyon örülnék, ha kiderülne, hogy ő is jó kapcsolatban van Naruto-val. Egy közös ismerős a téma egy jó beszélgetés kialakításához...

Figyelmesen hallgatom a lányt. Néha elmosolyodom a válaszán, főleg ami az ételeket illeti. Amikor a hobbijáról mesél, kicsit félbe kell szakítanom:
- Amit én láttam, az alapján azt kell hogy mondjam, nagyon jól rajzolsz!
A mozira hevesen bólogatni kezdek. Nagyon jó ötletnek találom. Nem hiszem hogy Shui szívesen eljönne velünk. Főleg ha én is ott vagyok. Nem rég sikerült mindent elrontanom, ezért nem vagyok biztos abban, hogy szívesen lenne velem egy légtérben. Majd jön a kérdése. Kicsit meglep, mivel Naruto-ról kezd el faggatni.
- Ami azt illeti, nem nagyon ismerem. A 7-es csapatot és Kakashi-t még úgysem. A Ichi Ramen-ben futottam vele össze párszor. Volt amikor elbeszélgettünk apróbb dolgokról, de különösebben nem ismerem. Adott néhány tanácsot a jövőt illetően. - ekkor kis szünetet tartok. - Viszont van néhány shinobi akivel össze ismerkedtem. Rock Lee az egyik! - mondom izgatottan. - Remélem valamikor megtanít néhány igazán erős támadásra! Azt már régóta eldöntöttem, hogy a Taijutsu lesz az én műfajom, de mellé még szeretnék tanulni valamit, amivel a távolsági harcban is elég jó lehetek. Te a tűz mellé nem akarsz majd valamit? Ha gondolod, megtanítalak néhány közelharci trükkre.

Kár, hogy mégsem tudunk Naruto-ról beszélgetni. Na mindegy...de egy újabb téma merül fel, egy új ismerős, akit én is ismerek, de csak Rock Lee az. Hiroto lelkesedésére való tekintettel megpróbálom elnyomni azt a kis fintort, ami megjelenik az arcomon. Nem igazán beszéltem még vele, de nem is akarok.
Ezután felajánlja, hogy megtanít pár trükkre. Ez tényleg jól jönne, főleg, a fejlődés szempontjából.
- Köszönöm, ezzel élek is, csak nem most- mosolygok rá. Nem hiszem, hogy engedik a harcot a fürdőben...meghát, valószínűleg fel kéne hozzá állni, azt meg én nem akarom.
Kezdek unatkozni...a remény, hogy valami normális dologról beszéljünk, egyre csekélyebb.
Most mit csináljak? Mindegy, nem is érdekel, majd csak lesz valahogy. De az biztos, hogy ha Hiroto két percen belül nem szól hozzám, úszok még pár kört, aztán elmegyek, és megkeresem Shui-t. Ha nem is normális dolgokról, de vele legalább lehet majd beszélgetni...

//bocs, ez most nagyon gyengére sikerült, de nincs túl sok időm...//

Amikor a lány közli, hogy majd élne a tanításommal, felcsillan a szemem.
~ Már van is egy tanítványom, hú de jó! ~
Ezután elkezdek merülni. Az arcomat szinte teljesen ellepi a víz, de a szemeimmel még épphogy kikacsintgatok. Óvatosan elkezdek Noriko felé úszni.
~ Genzo sensei, remélem jól csinálom! ~
Végül meggondolom magam. Inkább nem kockáztatom meg, ezt a dolgot. Még a végén ő is meg fog utálni.
- No chan! - bukok elő. - Szerinted milyen volt ott a tetőn? Mármint, mennyire élvezted azt a helyzetet?
A kérdésem után elkezdem a vizet bámulni, mivel nagyon zavarba jövök. Érzem, ahogy az arcom elvörösödik. Szinte már ég. Remélem most nem fog viccelődni, nagyon érdekelne ez az apró dolog.

Hiroto perverz kérdésére a legőszintébb választ adom:
- Kicsit se. - rántom meg a vállam. Nem tudom, mire számított, arra, hogy majd a karjaiba ugrok? Nem megy az olyan gyorsan. Sőt, azt hiszem, sehogy se. Jelen pillanatban úgy érzem, teljesen közömbös nekem. Persze, jó, hogy barátok vagyunk, de nem az esetem. Inkább nem is erőltetem a dolgot... vagy...áh, nem tudom, de szerintem ha tetszene, az nem ilyen érzés lenne. De ki tudja? Mindegy, adok neki egy esélyt, aztán majd meglátjuk. Csak rajta múlik.
Minden esetre ez nem volt a lehető legjobb kezdés tőle, és nem is igazán indította be a fantáziám. Viszont azt már leszűrtem, hogy Hiroto-nak nagyon ezen jár az agya, csak azt nem tudom még, milyen érzései vannak. Lehet, hogy csak velem játszadozik, vagy adja a nagymenőt, de az is lehet, hogy komoly érzései vannak... Viszont most már túl sok volt a zavarba ejtő kérdés, valahogy vissza kéne vágnom. Persze nem durván, amolyan Noriko-módra.
- De mért érdekel ez? - kérdeztem, és közben hátrébb csúsztam, mert a távolság közöttünk vészesen kicsi volt. Kíváncsi vagyok, mit válaszol, ezért érdeklődve nézek rá, de azért remélem, nem lesz valami szerelmi vallomás...

Nagyjából erre a válaszra vártam. Sejtettem hogy ezt fogja mondani, de semmi gond, nem dől össze a világ. Ezután megkérdezi, miért érdekel.
- Nem is tudom. Lényegében érdekelne, hogy neked az mennyire volt jó úgy. Remélem nem értettél félre! Nem akarok semmit sem tőled. Habár, meg kell hagyni, igazán szép vagy! Ha nem lennék úri ember, akkor lehet hogy már rád vetettem volna magam.
Ekkor elmosolyodok, hiszen az előbb majdnem ezt terveztem. Ezután az öltöző felé tekintek. Így hátat fordítok a lánynak, majd elmerülök. Pár pillanat múlva a medence szélénél bukkanok fel.
- Hmm, ha tudnád, hogy mit láttam! - szólalok meg.
Amikor a víz alatt voltam, elhaladtam a hölgy mellett, aki szintén itt úszkál. Volt időm megcsodálni a testét. Amint előbukik a fejem, elvigyorodok. Így jutott eszembe, mit mondott Noriko, amikor én is bemásztam a vízbe. Vajon sikerül félre értenie?
- Szerintem lassan induljunk és keressük meg Shui-t! - szólok újra a lányhoz.
Közben figyelem a reakcióit. Hátha esetleg nekem szeretne ugrani. Ami azt illeti, akkor nem fogok ellenkezni, hagyom, hagy csináljon velem amit csak akar. A víz alá úgy sem mer lenyomni, mert akkor még az ő testét is meglátnám.

//Ero-sennin 2.0 beindult //

Nem tudom , Hiroto mit akar ezzel a maszlaggal, hogy jó volt fenn, meg szép vagyok, és hogy ha nem lenne úriember már...mindegy. Össze-vissza mond mindenféle zöldséget, én meg a szégyenlősség és a képen tenyerelés között ugrálok. Kicsit túl messzire megy... ezután lebukik a víz alá, én pedig egy sikkantás kíséretében húzom magam elé a lábaim, és készítem a kezem, hogy amint a felszínre bukkan, olyat keverjek le neki, amilyet valószínűleg még attól a Gedo-sensei-től, vagy kitől sem kapott!! De erre az akcióra nem volt időm, mert ahogy kidugja a fejét, széles vigyorral újságolni kezdi, hogy én el se tudom képzelni, mit látott. Ettől annyira lezsibbadok, hogy még a képen törölést is elfelejtem. Ekkora pofátlanságot! És így akar barátkozni?!
Két másodperc zsibbadtság után visszatérnek az emlékeim, és az érzéseim, aminek nagy részét most elnyomja az a felháborodás, amit Hiroto keltett.
Az utolsó mondatot már meg se hallottam,
- Hülye perverz! - sikítottam, akkorát kevertem le neki, hogy ha a víz nem fogja fel az esést, tuti repült volna egy métert. Szerencsére jó céloztam, és talán nem vérezi össze a vizet... és nem valószínű, hogy ezek után kihasználja a helyzetet, mármint, hogy víz alá került. Viszont most mindenki engem néz. A lekukkolt hölgy, a fiatal párocska, akik nemrég érkeztek, és az a rakás nagyi ott a sarokban, akiket én is csak most veszek észre. Szégyellhetném magam a jelenetért, de egyrészt magamnak adok igazat, másrészt nem jut idő erről gondolkodni, mert jelenleg minden helyet a gondolataim közt Hiroto ural, meg amiket tett. Komolyan mondom, ez nem normális!!
Még mindig haragos kifejezéssel az arcomon felállok, és magam köré tekerem a törölközőt, gondosan ügyelve arra, hogy mindezt egy másodperc alatt tegyem meg, és a bámészkodók semmit se vegyenek észre.
Határozott léptekkel indulok el az öltöző felé, de mikor már a cuccaimnál járok, rá kell döbbennem, hogy egy 200 kilós, izomagyú férfi pont az én ruháimon ül, és a lábkörme alól próbálja kiszedni a piszkot.
Egy pillanatra megfagy bennem a vér, nem merem megszólítani, pedig a ruháimon ül!!
De mit csináljak, amíg el nem megy? Nem ácsoroghatok itt, az túl feltűnő... áh, vissza kell mennem, de ott meg Hiroto vár az idióta szövegeivel...mit csináljak? Mindegy, inkább Hiroto...meg amúgy is, kívül tágasabb...-lábujjhegyen indultam kifelé, ott pedig a falhoz lapultam, hogy Hiroto ne vegyen észre. Elég égő lenne, ha meglátná, hogy visszajöttem.
Pár perc után azért felvettem egy kényelmesebb pózt, hogy legalább ne tűnjek olyan lúzernek, ha meglátnak. Ha pedig az a disznó idetolja a képét, biztos, hogy beszólok neki, valami jó csípőset!

Miután felbukkanok és viccelődök egyet Norikoval, ő arcon vág. Ráadásul azt is mondja rám, hogy hülye perverz. Ezek után nem igazán merek a lányra nézni. Az biztos hogy ezt meg kellesz majd magyaráznom.
Amikor elhagyja a medencét, nem bámulom meg. Azt hiszem jobb ha nem feszegetem tovább a húrt. Várok egy kicsit, majd én is elindulok az öltözőhöz. Azonban ekkor a lány ki jön onnan.
- Bocsi az előbbiért! - szólalok meg. - Nem téged lestelek meg, hanem az egyik nagyon csinos hölgyet. Viszont őt is csak véletlenül! - ha rám néz, láthatja hogy megbántam a dolgot. - Azt hiszem, beszélni fogok Tsunade-vel, hogy helyezzen át egy másik csapatba. Eddig csak bajt csináltam és viszályt keltettem. Jobb lesz ha távozok és máshol próbálkozok beilleszkedni. Sőt, az lesz a legjobb, ha nem lesznek társaim
Ezután nem várok semmilyen választ, csak bemegyek az öltözőbe. Látok egy nagy darab fickót oda bent, de inkább nem érdekel. Nagyon gyorsan magamra kapom a ruhámat, majd kimegyek a fürdőből és az utcán kezdek várakozni. Ha Noriko is kijön, akkor elindulok vele, hogy megkeressük Shui-t. Azonban ezúttal nem fogok megszólalni. Semmit sem mondok, csak sétálok némán.

Mint akiket üldöznek, úgy haladtunk. Elhúzódott körülöttünk a táj, mint ha fénysebességre kapcsoltunk volna. Alig láttam valamit, kivéve azt, ami előttem volt. Kénytelen voltam ezeket észrevenni, különben szép kis pupok keletkeztek volna a fejemen. Mondjuk most még azt is el tudtam volna fogadni. Egy két sebhely még beleférne. Ahogy előre koncentráltam, éreztem, hogy életemben azon ritka alkalmak jönnek el, amikor türelmetlen voltam. Erre fele jövet fel se tűnt, hogy ilyen sokat jöttünk. Mentünk-mentünk, de egyszerűen a távolság nem akart szűnni valamiért. Megfordult a fejemben, hogy talán valami időtorzító genjutsuban vagyok, de aztán ezt elvetettem. Ha valamit, akkor ezt biztosan észrevettem volna. Ha mást nem is. Mert hogy egészen eddig nem láttam tisztán, az már fix.
,,Ezt nem hiszem el! Egészen eddig az orromnál fogva vezetett engem! Ez van akkor, ha az ember megbízik valakiben. Elég könnyen pofára eshet."

Aztán a távolság megszűnt, mi pedig hamarosan a falu melletti tisztáson találtuk magunkat. Végignéztem falun, ahogy sóhajtottam egyet.
- Na és most? - kérdezte Urufu.
- Már elmondtam. Különválunk. Rakurai-al megkeressük a kumoi csapatot, addig te pedig a konohaiakat.
- Minek alapján induljunk el?
Elgondolkodtam.
- A kumoiak közül láttam egyet, aki elég erősen dohányzott (Tenshi). Az alapján nem lesz nehéz megtalálni.
- Na és a konohaiak?
Megint csak elgondolkodtam, de ezúttal már tanácstalan arccal néztem. Párszor már elmentem a konohaiak mellett a nap során, de sajnos nem éreztem semmi jellegzetes illatot a közelükben. Beletúrtam a tarkómba, ahogy tanácstalanul néztem a fekete farkaskölyökre.
- Remek, szóval nézhetem át az összes utcát, házat, WC kagylót.
- Sajnálom. De ne feledd, egy levél a jelképük.
- Figyelj Kazuya, talán az lenne a legjobb, ha te egy adott helyen maradnál. Ha velem jössz, akkor a kumoiakat talán meg tudod fűzni, de Urufu talán nem fog tudni boldogulni a konohaiakkal. Jó lenne, ha te egy fix helyen lennél, és akkor Urufu oda tudná küldeni az egyiküket, hogy személyesen beszéljen veled. Elvégre, mégiscsak hitelesebb az.
Meglepetten néztem Rakuraira. Aztán ahogy végiggondoltam azt, amit mondott, el kellett ismernem, hogy igaza van. Talán ez lenne a legjobb megoldás, és a farkast amúgy is csak lelassítanám, ha ott ugrálnék vele a tetőkön.
- Rendben van. Ha valamelyikőtökkel akadékoskodnának, akkor mondjátok meg nekik, hogy a Harazsa-hotel tetején leszek.
- Rendben.
- Remélem megéri majd az ígéret a fáradozást - ásított Urufu. - Amúgy főnök, Fujishima nem lesz rád dühös, hogy átverted? Elvégre, azt mondtad, hogy megállítod a srácot.
- Nem hazudtam. Megállítottam... néhány perc erejéig.
Erre a fekete farkas elvigyorodott. De aztán csak kölcsönösen bólintottunk egymásnak, ahogy három különböző úton indultunk el.

Urufu

A fekete farkas, mint egy sötét árnyék, úgy hasított a falu éjszakai levegőjében. Magában még mindig fújt Kazuyára, mert nem tudta őt ellátni pontosabb információkkal a konohaiakkal kapcsolatban. A fiú elmondásai alapján nem túl nagy a falu, de akkor is több százan, ha nem több ezren lakják... az idejük pedig kevés. Mérgesen fújt egyet.
,,Főnök, ezért olyat fogok kérni tőled, amit aztán fix, hogy nem tudsz teljesíteni!"
Urufu aztán megállapodott az egyik pózna tetején. Onnan nézett végig az utcán. Viszonylag sok mindenkit látott rajta, de egyiken sem volt fejpánt. Sóhajtott egyet. Viszont ahogy nézelődött, észrevett valamit... jobban mondva valakit. Egy alakot, aki az egyik épületbe az ablakon keresztül mászott be. Már ez eléggé furcsa volt neki. Kíváncsian beleszagolt a levegőbe, arról az irányból, ahol az alakot látta... és elképedt.
,,De hiszen ez... vér szag... vegyítve némi... rovarral?!"
Jobbnak látta, ha utána néz a dolognak. Már csak a kíváncsisága miatt is. Rovarszagú ember, ki hallott már ilyet? Urufu átugrott arra az ablakpárkányra, amelyen az illető mászott be. Kis híján elvétette az ugrást és lezuhant, de aztán meg tudott állapodni. Benézett a szobába, ahol egy szőke lányt látott mozgolódni. Jobban szemügyre vette... és meglátta a lánynál levő, konohai fejpántot. Erre elvigyorodott, ahogy karmával elkezdte kaparászni az üveget, hogy felhívja magár a lány figyelmét.

A hófehér farkas úgy cikázott a falu utcáin, mint ha villám lenne. Nem tulajdonított neki túlságosan nagy figyelmet, ha valaki észrevette. Általában mire a járókelő ráeszmélt, hogy gyakorlatilag egy farkast lát eliszkolni maga mellett, már eléggé távol járt az illetőtől. Rakurai szaporán vette a lélegzetet, ahogy dohányszagot keresett a levegőben. Bár nem volt olyan fejlett szaglása, mint öccsének, Kiddy-nek, az ilyen jellegzetes dolgokat még ő is ki tudta szűrni. Más kérdés, hogy eléggé sok dohányszagot érzékelt a faluban.
,,A fene belétek emberek, hogy ennyien romboljátok ilyenekkel a testeteket!"
Elhessegette a gondolatot, hogy inkább a szaglására összpontosítson. Becslése szerint elég sok helyre be kell néznie, ha az összes szagnyomot fel akarja deríteni. Jobb lesz, ha inkább arra koncentrál, mint az emberek önpusztító magatartására...


Urufu kitartóan kaparászta az ablakot, mire az odabent tartózkodó lány végre észrevette őt. Kék szemei reménykedve felvillantak, ahogy találkozott a tekintete az emberrel. Már éppen nyitott a száját, hogy megszólítsa, amikor előre nem várható események történtek. Szemmel láthatóan a konohai nem igazán díjazta, hogy a fekete farkas egy nem éppen a természetes helyén tartózkodik az ablakpárkányán. Mindezt egy sikoltással adta Urufu tudtára, illetve azzal, hogy egy szobához tartozó berendezési tárgyat vágott a megszeppent négylábú felé. Urufu oldalra ugrott, ezzel elkerülve a tégelynek tűnő valamit.
- Hé! - kiáltott rá a lányra.
De ezzel nem érte el a várt hatást. A konohai gyakorlatilag mindent felé vágott, ami a kezébe került. A farkas felett kitört az ablak, miközben számolta a tárgyakat, melyeket kerülgetett, és odakint landoltak az utcán. Meg se tudott szólalni, hogy megállítsa a lányt. Mindenfajta kiegészítőt látott maga felé repülni. De aztán baj történt: a lába megcsúszott és hátra esett. Csak két mellső lábával tudott megkapaszkodni a párkányban. Már éppen azon volt, hogy visszahúzza magát, amikor hirtelen farkasszemet nézett egy újabb tégellyel.
*durr*
Urufu lezuhant, de szerencséjére az alatta levő párkányon landolt. Megrázta a fejét, hogy az újonnan támadt kábaságát leküzdje. Bár inkább az indulatok voltak azok, melyek nagyobb problémát okoztak neki, nem pedig a találat.
,,Na meg a nénikéd!"
Na most már csak azért is beszélni fog vele, még ha a végén a lány az egész szobát hozzá vágja. Felugrott a póznára, majd onnan újra a lány ablakpárkányára ugrott.
- Na ide figyelj te kis...
De aztán a lélegzete is elállt a felé közeledő vaskos könyvtől. Újra ugrott, de ezúttal már be a szobába, nem pedig az ablakpárkány másik részére. Ha tehette volna, akkor azonnal a lányra vetette volna rá magát, hogy jól megadja neki, ami jár ez után a kis céllövölde után. De jól tudta, hogy miért van itt, ezért megállapodott az ablak alatti padlón.
- Hagyd már abba! Üzenetet hoztam neked, te idióta! - harsogta.


Hamarosan megállapodtam a Harazsa-hotel tetején. A tető párkányának dőltem, ahogy felnéztem az esti égboltra. Egy felhőt sem láttam, tisztán látszódtak a csillagok az égen. Erről eszembe jutott egy korábbi küldetésem, amikor egy nehéz küzdelem után ugyanerre a látványra ébredtem. Csak akkor gyakorlatilag örülhettem, hogy élek... most meg nem voltam életveszélyben... még. Ahogy néztem a csillagokat, elgondolkoztam a teendőkön. Kiddy eddigre már biztosan megérkezett Kiribe, és értesítette a Mizukagét a kialakult helyzetről. Vagyis az otthoniak megtehetik a kellő óvintézkedéseket. Ennél többet viszont nem tehetnek, a többi már rajtam áll, hogy sikerül-e elódázni az eseményeket és időt nyerni. Csak remélni merem, hogy nem hiába választották meg a Mizukagét vezetőnek, és át fogja látni az összefüggéseket.

Sóhajtottam egyet. Már éppen szőttem volna tovább a gondolatmenetet, amikor valami kényszerített rá, hogy ne így legyen. Egy eléggé éles sikítást hallottam, új két utcányira a hoteltől. Bárki is lehetett az, eléggé megijedhetett. Valószínűleg nem foglalkoztam volna a dologgal... ha nem hallok ezt követően pufogó hangokat arról. Na ez már szinte kényszerített rá, hogy arra felé nézzek. Elgondolkoztam rajta, hogy talán oda kellene menni, megnézni. Ki tudja, lehet, hogy valaki bajban van, és segítségre szorul. Elgondolkoztam ezen, majd elrúgtam magam a háztetőről és a hangok forrása felé indultam. Úgy voltam vele, hogy Urufu és Rakurai meg fognak találni a szagom alapján, ha kellek... szóval tök mindegy, hogy egy helyben vagy-e vagy sem...

Urufu

Hát a fiatal farkas szája a szó szoros értelemben tátva maradt a döbbenettől. Na ez azért már túlzás volt. Ő még csak alig néhány hónapos kölyökfarkas volt, bár igaz, hogy fekete. Na de azt az életben se gondolta volna, hogy valaki tőle fog ájultan elterülni a padlón, úgy, hogy hozzá sem ért. Majdhogynem egy izzadtságcsepp is megjelent a nőstény homlokán ettől az esettől, ahogy fújt egyet. Most már tényleg tanácstalan volt ezzel a lánnyal kapcsolatban. Ő úgy tudta, hogy a ninják nem ijednek meg olyan könnyen. Azt már előre látta, mit fog csinálni, amint visszatért a Farkasrejtekbe: jól megcibálja az öreg Onoko fülét, amiért nem képes reálisan mesélni régi ninja történeteket.

,,Na most mit kezdjek veled?" - kérdezte magától.
Úgy döntött, hogy megharapja a kunoichit. Jobb dolog nem jutott az eszébe... vagyis eszébe jutott, de azt valószínűleg Shui nem köszönné meg neki. Közelebb ballagott a lányhoz, ahogy végigmérte. Elgondolkozott azon, vajon hol válthatná ki a legnagyobb hatást? Kulcscsonttól felfelé elvetette, elvégre az halálos is lehet. A felsőtestébe szintén nem akart beleharapni. Elgondolkozott a fenekén, de akkor meg kellene fordítania, amihez nincs elég ereje.
,,De rossz ilyen kincsinek lenni!"
Maradtak a végtagok. Urufu végül úgy döntött, hogy a lány egyik nagylábujja lesz a célpont. Csak tipp volt, de úgy volt vele, hogy még mindig hamarabb megoldódik a gond, mint ha kivárná. Így hát kinyitotta a száját és elkezdett közeledni a lány lába felé vele...

Kazuya

Hamarosan megállapodtam az egyik ház tetején, ahogy körbenéztem. Elsőre nem láttam semmi rendellenességet. Békésnek tűnt az utca. Ez volt az első benyomás. Aztán jobban megnézve láttam, hogy a földön több tárgy is hever. Jobban megnéztem a házat, ami előtt a tárgyakat láttam. Feltűnt, hogy az egyik ablak üvege mint ha ki lett volna törve. Hümmögtem egyet. Most már megnézem, mi ez, kerül amibe kerül. Átugrottam a házzal szomszédos póznára. Felnéztem. Éppencsak megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy tovább ugrok, amikor:
- Érezlek Főnök! Gyere be! - hallottam Urufu hangját az ablakon túlról.
Na tessék. Sejthettem volna. Előre félve, hogy mi történt odabent, beugrottam az ablakon... és most rajtam volt a sor, hogy eltátsam a számat az elém táruló látványtól.
- Mi a fenét csináltál? - sétáltam oda a földön fekvő mellé.
- Én?! Semmit! Ez a rovarszagú kiscsaj kezdett el hajigálni meg sikítozni, aztán meg elájult! Már éppen azon voltam, hogy felébresztem, amikor megéreztem a szagod. Gondoltam, inkább rád bízom akkor már.
Sóhajtottam egyet. Remek. Urufuról eddig is tudtam, hogy egy bajkeverő. De hogy már meg is ijeszti az embereket... ez új.
- Oké, innentől átveszem. Keresd meg a sunai csapatot!
- Mi?! Szívódjak fel, azok után, hogy jól fejbe dobott?!
- Urufu, kérlek - néztem rá a farkasra.
Az sóhajtott egyet.
- Na jó. De ezért még számolok vele!
Azzal Urufu kiugrott az ablakon. Utána mentem és behúztam az ablak előtt levő függönyt, ha már az üveg kitört. Ezután visszasétáltam a lányhoz. Jobban szemügyre véve azonnal felismertem a szőke kunoichit, akit már jó párszor láttam az utcán lófrálni eddig. Mondjuk eddig mindig a társai gyűrűjében láttam őt. Leguggoltam mellé, majd egy pillanatra kinyitottam a száját. Azonnal láttam, hogy nem nyelte le a nyelvét, ezért azonnal be is csuktam azt. Karba vévve felnyaláboltam a lányt, és felraktam a szobába levő ágyra. Ennyit azért igazán megtehettem, ha már Urufu ráhozta a frászt. Miután Shuit stabil oldalfekvésbe helyztem, elléptem az ágy mellől, majd az ágy mellett levő széket felkaptam és a szoba túlvégéhez vittem. Ott leraktam és leültem, ölbe fonva magam előtt a karjaimat.
,,Uh, mit fogok én ezért kapni..."
De aztán elgondolkoztam valamin, amit Urufu mondott:
,,Rovarszagú?"

//ezt a melodrámát XD //

Hamarosan Hiroto is kijön, és elkezd magyarázkodni. Elég reális inodkot hoz fel, és kénytelen vagyok elbizonytalanodni. Vajon tényleg igazat mond? Én meg tök feleslegesen vágtam pofon? Elég valószínű...de most már elég kellemetlen lenne bocsánatot kérni.
Dacosan elfordítom a fejem.
- Cöh, utólag kimagyarázni könnyű...- ez hat, mert inkább bemegy az öltözőbe. Közben motyog valami olyasmit, hogy átkéri magát másik csapatba, mert csak a terhünkre van. Utána kiáltok, hogy elég szánalmas, ahogy menekülni próbál a bajok elől, de valószínűleg ezt már nem hallja. Megvárom, míg fölöltözik és eltűnik, aztán én is felöltözök. Szerencse, hogy az a szumó-utánzat már elhízott.
Furcsa volt kilépni a hidegbe. Igazából nem volt rossz idő, csak a meleg, gőzölgő fürdőhöz képest. Egészen leszívott a víz...
Elindultam. Az utamnak nem volt célja, és Hiroto-ra is csak egy komor pillantást vetettem. Azt hiszem, nem ártana megkeresni Shui-t. Még ő is normálisabb, mint ez itt mellettem. Áh, elegem van! Elegem van abból, hogy mindenki ilyen "furcsa" körülöttem, és mégjobban elegem van abból, hogy ebben mind én is benne vagyok. Shui nem lenne ellenséges, ha én nem lennék olyan amilyen, és Hiroto-val is én vesztem össze.
Fázósan összehúztam magamon a pólóm. Nem akarok gondolkodni, most kicsit hagyjanak békén, meg kell emésztenem a dolgokat... mindig, minden percben változik a kapcsolatunk a többiekkel, és ez már nagyon-nagyon idegesítő. Hiroto-ban már kezdtem megbízni, és most ő is így leírja magát...
Csak bámulom a fűszálakat, amíg Hiroto hozzám nem szól, és remélem, ez jó soká fog bekövetkezni.

//bocs, mostanában nem voltam túl aktív, de elég sok a dolgom//

//Semmi baj No chan! //

Mielőtt bemegyek az öltözőbe, még a fejemhez vág egy kisebb sértés, de nem foglalkozok vele. Ha nem hiszi, járjon utána! Nem érdekel már az egész dolog. Amúgy sem akartam így shinobi-vá válni! Azt hittem, hogy majd szaladgálhatok Genzo sama-val városról városra, helyette itt kell szórakoznom két lánnyal. Miért pont lányokat kapok társnak?
Amikor Noriko megérkezik, akkor némán elindulok utána. Legalább tényleg őt néztem volna meg! Akkor legalább jogosan kapom a pofont. Így viszont csak úgy kaptam egyet. Azt hiszem, legközelebb vissza fogok vágni ezért. Nem érdekel már ez az egész! Belefáradtam ebbe a csapatosdiba, sokkal jobb egyedül! Legalább Genzo sama itt lenne és segítene!
Ezután eltávolodok Noriko-tól. Hátha észre veszi, hogy haragszok! Nem szólok semmit. Az út mellett meglátok egy bódét, ami előtt megállok és megnézem mi található ott. A lánnyal nem foglalkozok. Ha tovább megy, nem érdekel. Pár pillanatot eltöltök az árusnál, majd a saját tempómban elindulok a szállodához, hátha visszatért már Shui.
Ha valaki megkérdezi mit akarok, akkor csak lerázom azzal, hogy valamit fent hagytam. Nyugodtan felsétálok a lépcsőn, majd benyitok az ajtón. Először nem látok semmit, ezért a biztonság kedvéért beszólok:
- Shui, itt vagy? - kérdezem.
Válasz azonban nem jön. Ekkor belököm az ajtót, majd besétálok a szobába. Szerencsére Shui odabent fekszik. Halkan becammogok, a fiút, aki bent ül, észre sem veszem. Alaposan szemügyre veszem a kunoichi-t, háta történt vele valami. Nem lenne jó ha alvás helyett itt feküdne eszméletlenül. Ekkor azonban meglátom a srácot, aki egy elég ismerős jelképű fejpántot visel a homlokán.
Genzo sama nyíltan sohasem viseltem a fejpántját, de egyszer láttam hogy neki is ilyen van. Ebből tudtam, hogy ő valójában nem is konohai. Azt viszont nem tudtam felfogni, hogy rendezhette el azt, hogy én a Rejtett Levélfaluban kapjam meg a képzésem. Nem mintha túlságosan foglalkoztam volna vele.
- Mit keresel itt? - kérdezem meg a fiútól. - Te csináltál vele valamit?
Nem nyúlok fegyverért. Inkább meghallgatom a válaszát. Ha hihetőnek tűnik, akkor megpróbálok békésen beszélni vele.

//Remélem nem gond, ha csatlakozok! //

Hiroto lemaradozott, aztán teljesen eltűnt. Játssza a duzzogóst, mint egy kisgyerek, de mit érdekel ez engem? Mire számít, hogy majd utána szaladok, és belátom, igaza van? Hiszen ő kukkolt meg!! És én kérjek bocsánatot?! Még ha nem is tette meg, akkor is, ő hozott ilyen helyzetbe, nem várhatja el, hogy leégessem saját magam, csak azért, mert olyan félreérthető volt.
Most viszont egyedül maradtam, és fogalmam sincs arról, mit kéne tennem. Igazság szerint azt sem tudom, hol vagyok. Egy ideje megyek már, és közben nem figyeltem az utat.
Kétségbeesetten leültem egy padra, és elgondolkodtam azon, hogyan tovább. Esetleg keresek egy magas pontot, ahonnan ellátok a szállodánkig. Vagy a fürdőig, mindegy, mert onnan már a szállodát is megtalálom. De utána mit csinálok? Mi a garancia rá, hogy ott lesznek a többiek? És ha ott is lesznek, mit mondok majd nekik?
"Helo, bocs, hogy hagytunk téged elmenni, és elszakadni, Shui..."
"Hiroto, ne haragudj, hogy olyan hülye voltam, és összevesztem veled egy idétlen félreértésen..." - az arcomra keserű mosoly ült ki. Az egész olyan valószínűtlen volt, ahogy odaállok, könnyedén bocsánatot kérek, és belátom, hogy nekik van igazuk, ahogy ők megbocsátanak, és megint minden szép és jó lesz... és ezt most vitathatatlanul én szúrtam el. Na jó, Shui-tól tulajdonképpen nem kell bocsánatot kérnem, kifejezetten jót tettem azzal, hogy békén hagytam. Legalábbis az ő szemszögéből nézve. Azt hiszem...
Viszont a Hiroto-s ügynek kizárólag az én makacsságom az oka. Addig oké, hogy jól fejbe vágtam, igazam volt, de amikor megmagyarázta, és tudomást se vettem róla, na azt tényleg én szúrtam el...és biztos, hogy nem hazudott, ahogy eddig megismertem, tudja, hol a határ... én vagyok, aki nem tudom. De bocsánatot se tudok kérni. Mi mondjak neki? Valami olyasmit kéne kitalálnom, ami nem éget le, és őt se.
"legközelebb vigyázz a szádra..."- ez nem olyan rossz. Na de azután mi lesz? Shui még mindig az ellenségeinek tekint minket. Talán ez lesz a legjobb, ha nem nyaggatjuk feleslegesen. Akkor majd megbékél.
És most jön a terv megvalósítása, avagy: hogyan találok haza? Először is keresni kell egy magas pontot...-szétnéztem, és találtam is egy ígéretes villanypóznát. Felugrottam rá, de túl lazára vettem, és rosszul érkeztem a tetejére. Ennek az lett a következménye, hogy kicsúszott a fa a talpam alól, én pedig zuhanni kezdtem, háttal a földnek. Talán nem volt egy nagy magasság, de épp elég ahhoz, hogy kitörjem a gerincem. Legalábbis zuhanás közben úgy tűnt. Megpördültem a tengelyem körül, és a kezeimet előre támasztottam. az utolsó pillanatban vettem fel a biztonságos pózt, egy hajszálon múlt, hogy nem estem egy hatalmasat. Az is két centin múlott, hogy nem vertem be a fejem...meredten néztem az aszfaltot, ami szinte érintette az orromat. A hajam, mint egy függöny, előre lendült, és a földet seperte.
Miközben feltápászkodtam, éreztem, hogy teljes testemben remegek. Ez biztosan az adrenalintól van...- gondoltam. A csuklóim fájtak az ütközéstől, de nem annyira, mint mikor eltörik egy csont. Én már csak tudom...-gondoltam, és újra próbálkoztam: ezúttal sikerrel. A gond csak az volt, hogy nem láttam semmilyen támpontot. Elnéztem a szélrózsa minden irányába, de semmi. És ahogy egyre jobban megijedtem, az utcák és a házak egyre egyformábbnak tűntek, a végén pedig már azt sem tudtam, merről jöttem. Próbáltam kitisztítani a fejem, de nem ment. Belelovaltam magam abba az érzésbe, hogy elvesztem, és kétségbeesetten kapkodtam a fejem jobbra-balra.
Ez így nem fog menni- gondoltam, és a földre érkezve ledobtam magam egy padra.
Próbáltam kizárni minden gondolatot, a ninják szabályait, a családomat, a társaimat, mindent. Ki kell tisztítanom a fejem, ha logikusan akarok gondolkodni...Nyugalom...
A tenyerembe temettem a kezem, és igyekeztem lenyugodni. Semmit sem láttam, csak a sötétséget, és arra gondoltam, hogy egy ideig nem nyitom ki a szemem. Most csak én vagyok egyedül...most nem zavar senki...még a saját, idegesítő gondolataim sem.

Csendben üldögéltem a széken, ahogy az ágyon fekvő lányon tartottam a szemem. Éberen figyeltem, hogy mikor mozdul már meg végre. Mondjuk valahol a lelkemben egy hang eléggé próbált rávenni engem, hogy inkább ne várjam meg az ébredését, és húzzak innen a rákba. Volt is rá egy teóriám, hogy miért. Eddigi tapasztalataim szerint két fajta kunoichi létezik. Az egyik olyan, mint Chame: nyugodt, kissé szende, állandóan vigyorgós. A másik meg olyan, mint Mei: nagyszájú, szeszélyes, pörgős, és már-már közveszélyes. Na már most, így ránézésre én meg nem tudtam volna mondani, hogy az előttem nem messze fekvő szőkeség vajon melyik kategóriába való... de a szerencsémet ismerve valószínűnek tartottam, hogy nem a nyugisabb verzióba. Ennek fényében szép kis fejmosás várhat rám, ha a kunoichi felébred... vagy még rosszabb is.

De ennek ellenére nem mozdultam, csak ültem tovább. Nem hiába voltam itt, feltett szándékom volt, hogy ne nézzen ölbe tett kezekkel a történéseket. Ahogy ott üldögéltem, hirtelen meghallottam valamit. Az ajtón túlról jött, és mint ha lépések lettek volna. Aztán egy hang is érkezett.
,,Aha, szóval Shuinak hívják" - állapítottam meg magamban.
Mielőtt még mozdulhattam volna, kinyílt az ajtó, ahogy egy fiú sétált be a szobába. Majdhogynem egy izzadtságcsepp jelent meg a halántékom mellett, amikor a srác odasétált a lány ágyához, engem amúgy totálisan észre se véve. Pedig annyira nem is volt nagy a szoba, hogy ne láthasson meg. A tekintetünk találkozott.
,,Gratulálok, te is nyitott szemmel jársz a világban" - gondoltam szarkasztikusan.
Majd végül észrevett, ahogy két kérdést is nekem szegezett. Először úgy voltam vele, hogy nem fogok rá válaszolni. Kisebb logikával összerakható, hogy ha én csináltam valamit az ágyon fekvővel, akkor valószínűleg nem lennék itt, ráadásul a lány se lenne már életben. De ahogy jobban hallgatóztam és nem hallottam lépteket az ajtón túlról, muszáj voltam mondani pár dolgot.
- Nem, nem én voltam - szóltam nyugodt, kimért hangon. - De ez most mellékes. Fontos ügyben jöttem hozzátok, de ahogy látom, nincs itt mindenki a csapatodból. Hívd ide őket, kérlek, mert feleslegesen nem akarom többször elismételni a mondandóm. Előjáróban legyen elég, hogy arról a bizonyos fegyverről van szó, ami miatt ide jöttünk mindannyian.
Hogy tanúbizonyságot adjak a békés szándékomról, semmi fenyegető mozdulatot nem tettem. A kezem vígan kopogott a térdemen, ahogy elmúlt percek során is volt. A tekintetemben sem volt semmi fenyegető, teljesen úgy viselkedtem, mintha csak egy átlagos vendég lettem volna egy vasárnapi ebéden...

Kicsit mérgesen kezdek nézni a fiúra. A válasza még akár igaz is lehet, de nem vagyok ebben biztos. Óvatosan megközelítem az ágyat, közben végig szemmel tartom a srácot. Shui fejére teszem a kezem és megvizsgálom, hátha találok rajta valamilyen sérülést.
Miközben "tapogatózok", egy dudorra leszek figyelmes. Olyan mintha nedves is lenne. Amikor elhúzom a kezem és az ujjaimra nézek, látom hogy véresek. Ezután a lány hátára teszem a kezem, hogy megállapítsam lélegzik-e még. Inkább nem nyúlok a melléhez, mert még nagyobb balhé lesz az egészből.
- Lenne még egy kérdésem. - szólalok meg. - Ha te nem csináltál semmit, akkor miért fekszik itt ájultan az ágyon és miért van egy dudor a fején?
Ezután feltűnik, hogy nem csak egy kérdést tettem fel. Azonban már nem javítom magam. Közben már fegyverért nyúlok, de nem veszek elő egyet sem.
- Jobb lesz, ha beszámolsz, mert ha megérkezik a társunk, akkor nagy bajban leszel!
~ Remélem Noriko benéz a hotel szobába és akkor egyértelművé válik a fölény. Ha nem akkor elég nagy bajban leszek. ~

//Bocsi, ez most csak ilyenre sikerült :S //