Fürdő- és kereskedelmi falu

Miután Noriko elmondja hol van Shui, mutat egy rajzot. Először nem tudom megállapítani mit ábrázol, de utána mégis rájövök. Ezek mi vagyunk.
- Szép lett. Most csináltad? - kérdezem meg a lánytól.
Noriko ezután az ajtóhoz lép és hallgatózik. Én is odamegyek, a vállára teszem a kezem és én is hallgatózok egy kicsit. Shui valami miatt sír. Valószínűleg a honvágy az oka.
Hamarosan kopogtatnak majd pirítósokat és teát hoznak. Noriko jelzi hogy zárjam be az ajtót ezért kénytelen vagyok eljönni a fürdőtől. Miután bezártam mindent magamhoz veszek egy pirítóst és beleharapok.
- Még szép hogy szeretem a pirítóst! - jelentem ki. - Szerintem nincs olyan ember aki nem szereti. Ezt úgy szerezted amit meséltem tegnap? Tehát mi vagyunk a követ testőrei és jár nekünk néhány apróság. - ezen kénytelen vagyok elmosolyodni. - Csak nehogy pórul járjunk. Nem tudom hogy fogjuk kimagyarázni ebből magunkat.
Ezután leteszem a pirítóst és a fürdőhöz megyek. Megfogom a kilincset és benyitok. Meglepetésemre nyitva van, ezért be tudok menni.
Shui az egyik sarokban gubbaszt és folyamatosan hüppög. Oda "lopakodok" hozzá, majd gyengéden átölelem. Egyik kezemmel végig simítom a haját, végül megszólalok.
- Ne sírj, nincs semmi baj! Honvágyad van, igaz? - kérdezem meg. - Gyere és egyél velünk, mindent megoldunk! Ezért vagyunk egy csapat. Ha bármilyen problémád van, nekünk elmondhatod.
Nem tudom, jól csinálom-e a vigasztalást, de remélem sikerül valahogy megnyugtatnom a lányt. Sajnos nem értek még az ilyesmihez, viszont amint tudom elsajátítom ezt is.
- Gyere, mosd meg az arcodat! Utána megreggelizünk, közben mondok vicceket. A vicceim biztos felvidítanak majd egy kicsit.

//Shui, azt nem írtad le hogy magadra zárkózol, csak azt hogy magadra csapod az ajtót. Ezért tudtam bemenni //

Nagyjából úgy reagált rám, mint amit elvártam tőle. A sértő megjegyzés nem maradt el, azonban most nem ugrott nekem. Mintha örült volna a jelenlétemnek. Azonban ahogy tartom a karjaim között, kezdek rájönni, hogy teljesen más dologról van szó.
Amikor meghallom hogy halkan még mond valamit, teljesen meglepődök. Ha most látná az arcomat, biztos elnevetné magát. Nagyon idétlenül nézek ki, ahogy tátott szájjal és üveges tekintettel bámulok magam elé.
~ Egy Aburame, aki fél a bogaraktól!
Elképedésemből azzal szakít ki, hogy feláll. A fürdőköpenyt összébb húzza magán. Majd szól, hogy felöltözne. Még szép hogy ki megyek.
- Természetesen, de az ajtónál várlak. Majd behajtom, így véletlenül sem fogok belátni. Ha meg leskelődni próbálnék, Noriko biztos szólna. Tehát kint várlak! - jelentem ki, majd elhagyom a fürdőt.
Ahogy kimegyek a másik kunoichire nézek. Nem is próbálok benézni az ajtón. Most nincs itt az ideje a leskelődésnek.
- Remélhetőleg már nem lesz semmi baj. Viszont lehet tudom, miért viselkedett így velünk. Valóban meg volt rá az oka! - jelentem ki ridegen.
Noriko is láthatja, hogy most teljesen máshogy viselkedek. Az arcom akár egy márvány szoboré: rezzenéstelen, érzelem mentes.
- Viszont nem fogom neked elárulni, mire jöttem rá. Inkább ráhagyom a dolgot. Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni Shui-t. Illetve még azt sem tudom, hogy reagálnál erre az egészre. Engem nagyon meglepett. Ha elmondanám neked, nem kizárt hogy elnevetnéd magad. Pedig itt most egy nagyon komoly dologról van szó!
Ha kijön Shui kezet nyújtok neki és úgy kísérem az asztalhoz. Remélem velünk tart és közösen megreggelizünk. Még az is lehet, hogy elárulja a fóbiáját, ami miatt oly sokan kinevették.

//Ez most így sikerült; Shui, csak azért írtam, nehogy félreértés legyen abból hogy bementem //

//Shikaku: tőlem is PM-ben mentek a dolgok a faluban töltött időről//

Megadóan sóhajtottam egyet, amikor már vagy ötödszörre sétáltam el ugyanaz mellett az épület mellett aznap. Hátamat nekivetettem a legközelebbi karónak, ahogy felnéztem az égre. Sehol egy felhő, legalább is a csillagokból erre következtettem. Jelenleg minden olyan békés volt a környéken, ami már-már szokatlan volt. Odahaza, Kiriben, az egyik legnagyobb ninja faluban ez aligha mondható el. Bár a város falai között nem vagyunk veszélyben, az állandó várakozás, hogy mikor küldenek már minket valami feladatra, felér egy hadiállapottal. Most, hogy kissé kiszabadultam az otthoni állapotokból, elég furcsa érzések kerülgettek. Egy teljesen más világban voltam, ahol kivételesen nem kellett félni egyenlőre semmitől. Dacára annak, hogy a falu tele volt ninjákkal.

Jól megfigyeltem a többi küldöttséget, amelyekkel összefutottam. A legtöbbjük az én korosztályomba tartozó siheder, csak elvétve láttam idősebb fejpántos alakokat. De azok se lehettek sokkal idősebbek a senseinél. Ez mondjuk egy kissé meglepő volt a számomra. Tekintettel arra, hogy milyen fontossággal is bírhat az a fegyver, az ember logikusan gondolná, hogy inkább jouninokat vetnek be a fejesek. Elvégre, nem elég csak elkísérni idáig a követeket, hogy hazahozzák a fegyvert. Haza is kéne ám vinni. Mondjuk az benne van a pakliban, hogy ez az egész egy jó nagy kacsa... és tekintettel arra, hogy most háborúban állunk, egy ,,kacsa-lehetőség" miatt elvonni az erősebb ninjákat valóban nem volna bölcs dolog.

Na mindegy. Ellöktem magam a póznától és elindultam vissza a hotel felé. Kissé azért frusztrált, hogy még Hikarit se tudtam megtalálni. Igaz, megtehettem volna, hogy idehívom Kiddy-t, ő pedig majd megkeresi, deee... tekintettel arra, hogy nem kaptunk semmiféle eligazítást arról, hogy mennyire engedélyezettek most a faluban a jutsuk, inkább nem kísérleteztem. Ki tudja, a végén még rám fogják, hogy meg akartam ölni valakit... mondjuk ez Kiddy méreteiből alapvetően döglött ötlet volna. Na, de ahogy sétáltam, hamarosan a szerencse rám mosolygott. Az egyik fogadó ablakán benézve ugyanis ismerős hajzuhatagot véltem felfedezni odabent. Gondoltam egyet és bementem... és láss csodát, ott üldögélt a csapattársam. Ürülnöm kellett volna, de legszívesebben jól homlokon töröltem volna magamat, mert már jó párszor elmentem az étkező mellett. No, de sebaj, odasétáltam hozzá.
- Végre megvagy - szólítottam meg, ahogy mellé léptem.

Becsukódott az ajtó, én pedig egyedül maradtam. Egyedül, azzal a furcsa gondolattal, ami nem hagyott nyugodni...hogy mi van akkor, ha Shui tényleg a bogaraktól készült így ki. Lehetséges ez? Létezik, hogy tényleg nem tudja megszokni? Hirtelen nagyon megsajnáltam Shui-t, és úgy véltem, át tudom érezni, amit most ő is érez. Nem teljesen azt, de én is vívódtam már így saját magammal. Az ember nem tudja széttépni magát, néha csak áldozat, aki hagyja, hogy szétvessék az ellentétes érzések, ami benne forrnak... sebezhető lesz, és ahelyett, hogy segítséget kérne, inkább támad és védekezik egyszerre, bizalmatlanná válik...mint Shui is.
Gondolataimban Hiroto jelenléte szakít meg. Kicsit elszégyellem magam, amiért én nem tettem semmit Shi megvigasztalása érdekében, mert látom a fiú arcán, hogy ez most komoly dolog. Az mondja, rájött, hogy mitől szenved ennyire Shui, én pedig kíváncsi, szinte sóvárgó szemekkel nézek rá. nem, nem azért, mert ki vagyok éhezve valami jó kis pletykára, ez annál ezerszer komolyabb. Tudom, hogy ha erre fény derülne, az sok mindent megoldana, egy híd lehetne köztünk...de úgy tűnik, ez a híd egyenlőre nem épülhet meg. Hiroto nem akar elárulni semmit. És ez az indok...az addig oké, hogy nem szeretné kifecsegni Shui titkait. De hát ez, hogy attól fél, hogy elnevetem magam!...
Mégis kinek képzel? Nem vagyok olyan tapintatlan! És nem olyan a természetem, aki kinevet másokat a problémáik miatt. Most csalódtam Hiroto-ban, jól lekicsinyített, és bebizonyította, mennyire nem bízik bennem.
- Szóval ennyit nézel ki belőlem, mi? Azt gondolod, hogy majd kinevetem a csapattársam csak azért, mert van valami problémája? Az oké, hogy te meglepődtél, de nem kell magadhoz viszonyítanod! Én nem vagyok ilyen tapintatlan! Mellesleg, azt hiszem, hogy tudom, miről van szó, rájöttem magamtól is. Az már másik dolog, hogy nem fogom az orrodra kötni!! - a végére kicsit túlzottan megemeltem a hangom, de az igazság az, hogy néha nagyon gyorsan felkapom a vizet. Máskor meg báránytürelmű vagyok. A helyzettől függ. Ez most nem olyan helyzet.
Küldtem még egy villámló pillantást Hiroto felé. Ch...Ráadásul egy lány sokkal jobban megérti egy másik lány problémáit mint egy fiú. Bár az is igaz, hogy én nem mentem be hozzá megvigasztalni...
Hiroto most biztosan azt hiszi, hogy blöfföltem, amikor azt mondtam, tudom, mi a probléma oka. Hiszen nem mondtam semmi bizonyítékot...Azt pedig kimondottan utálom, ha hazugnak állítanak be. Viszont az előbb meg kikötöttem, hogy nem mondok semmit. De melyik a rosszabb? Az, ha azt hiszi, hogy hazudok, vagy az, hogy megcáfolom magam? Talán az első. Úgyis addig fogja bökdösni az oldalam, amíg nem beszélek róla...
Hiroto-hoz léptem, és egész halkan kérdeztem:
- A bogarakkal van baja, igaz? Fél tőlük...- a hangom most egész más volt, inkább megértő, mint kíváncsi. Nem álltam egy helyben, amíg Hiroto nem válaszol. A tegnap megismert ablakhoz léptem, és kinéztem rajta. Némák voltak az utcák, csak pár fürdőköpennyel felszerelt ember sietett el a téren. Biztosan a fürdőbe igyekeznek...
Ma mi is elmehetnénk fürdeni. Na nem mintha kíváncsi lennék a társaimra meztelenül, de a fürdő jó szórakozás...és olcsóbb is, mint a mozi. Vagy nem? Mindegy, hova megyünk, de előtte még el kell simítani a kedélyeket valahogy... Hiroto még nem válaszolt, ezért ránéztem. Remélem, igazam van, nem akarok leégni. Persze az sem kizárt, hogy tagadni fogja a dolgokat. De úgyis megérzem, ha hazudik...Azt hiszem, kettőnk közül én vagyok a nagyobb pókerarc.

Eddigi postok a fórumkalandba:
Út:8
Takumi no sato:18
//remélem, jól számoltam //

Miután kijövök a fürdőből Noriko azonnal nekem áll és érdeklődik. Viszont a válaszommal sikerült megsértenem. Ezért közelebb lépek hozzá és komoran megszólalok.
- Ne haragudj, nem akartalak megbántani! - mondom neki szárazon. - Még nem ismerlek annyira, hogy tudjam mit fogsz reagálni. Viszont azt észre vettem, hogy nem kedveled túlságosan. Mondjuk ezt megértem, meg van rá az okod. Attól féltem, hogy éppen ezért akarsz majd gúnyt űzni belőle.
Ezután visszahúzódok az ajtóhoz. Csendben várakozok, közben Noriko-t bámulom. Még mindig ideges. Kicsit rosszul érzem magam az eset miatt. Miért kellett lányokhoz beosztani? Én nem értem hogy kell velük bánni. Akármit próbálok csinálni, az mindig rosszul sül el. Végül azonban Noriko mégis közelebb húzódik hozzám és elmondja, hogy ő mire jött rá. Úgy látszik, neki sokkal jobban fog az agya, mint nekem. Ha bent nem szólal meg Shui, szerintem még mindig nem tudnám, miért sírt. Ő meg nagyon hamar kitalálta.
- Igen, arról van szó. - szólalok meg halkan és az ablakhoz sétálok. - Szerintem jó lenne ezt megbeszélni vele. Nem akarom, hogy azt higgye, gúnyt űzünk majd belőle ezért. Segítenünk kell neki!
A monológom után az ajtóra nézek és várom, hogy megérkezzen Shui.

//Én nem számoltam össze, hogy hány postom van a fórumkalandban, de mi hárman ugyanannyiszor írtunk, talán Shui 1-2 posttal kevesebbet, de akkor szólt hogy távol lesz.//

// Shikaku -nak: Összesen csak 10 postom volt a fürdővárosban!
Illetve ezennel jelzem, hogy a Kirigakure-i csapat irányítójaként, mi elindulunk Takumi no Sato-ba! A csapat tagjai, Kazuya és Yume... na meg Hikari, aki inaktív, ezáltal amíg nem add életjelet magáról, Njk-ként én irányítom! Előre megbeszélt terv szerint, akik elindulnak, hogy kapnak üzenetet, hogy menjenek a falúba, mivel az összes kísérőt összehívták, a többi ott lesz kijátszva! Ha Konan által ígért történet következik be, akkor izgalmas dolgok elé nézzünk! //

Tessa hátrált egy lépést a két jounin viselkedése láttán, ahogyan Hana rámosolygott. Ekkor azonban Yoshi hangja és viselkedése lepi meg, ahogyan az utána történt eseményeken sem lepődött meg olyan nagyon. Jól ismerte a férfit és hogy milyen, bár az a tekintett, ahogyan fiú ránézett, kissé boldoggá tették a lányt. ~Végül is, az egy férfi tekintette volt!~ gondolta, ahogyan lenézett Tessa-ra, ahogyan megigazította magán a ruhát, ahogyan barátságosan intett neki.
- Ne is figyelj rá! -mosolygott a lányra- De ami itt történt remélem kettőnk között marad! - nézett váratlanul szigorú tekintettel a lányra, ahogyan elindult ő is az öltöző felé- Mert tudod a patkányokra előszerettel vadászik a kígyó, és ezen erdők nagyon veszélyesek tudnak lenni! - figyelmeztette a lányt virágnyelven, ahogyan egy pillanat alatt öltözött át, majd vette újra magához a fegyvereit. Furcsa is volt a számára, hogy nem hordta őket, de ahogyan a keze végigcsúszott rajtuk, valahogyan örömöt és megnyugvást érzett.

Egy szó nélkül sétált el a kint álló Yoshi mellett, aki ha figyelte a nőt, észrevehet valami furcsát! A kunoichi hátán két kard volt, ami nem volt meglepő, de az egyik kard szemet szúrhatott neki. Felismerhette, ha odafigyelt, felismerhette Hien kardját, mely különös érzéseket válthatott ki belőle. De hát ki tudja, lehet, hogy szemet sem szúrt neki.
Hana pedig a város utcáin sétálva, nem céltalanul bolyongott, nagyon is jól tudta merre halad, ahogyan váratlanul tehette rá kezét az egyik, városban sétáló gyerek vállára. Yume érthetetlenül nézett rá, ahogyan a kunoichi nyíltan közölte a fiúval.
- Ideje menni! -közölte a fiúval, ahogyan számára nem okozott gondot a másik két genin megtalálása sem, na meg a szálláshely is akadt bőven, azonban a legnagyobb sajnálatukra, a kunoichi parancsba adat, hogy egyikőjük sem mehet sehova, és amikor közölte Yume-val, hogy hova mennek, ő is megnyugodhatott, hogy sikeresen befog jutni Takumi no Sato-ba.

Nem is sokall később, talán két-három nap telhetett el (mivel azért tárgyalnak az emberek, egy nap alatt nem intézik el gyerekek!), mikor megkapták a hírt és összeszedelődzködve elindultak a céljuk felé.

// Minden tagnak, vagyis Kazuya, Yume, Hikari, illetve akkor a közös megegyezés alapján Aiken! Ide írjatok majd, hogy elindultunk, illetve hogy te követsz minket (Aiken), és postba félutig jussunk, hogy kijátszhassuk a találkozást! //

Életem legunalmasabb napjainak egyikeit töltöttem a kereskedőfaluban. Nem igen volt mit csinálnom. Naphosszat a szobámba feküdtem, ahol a helyi könyvtárból kikölcsönzött könyveket bújtam. Kénytelen voltam hosszabb könyveket elhozni, mert a rövidebbek nem húzták valami sokáig a kezeim között. Nem valami tartalmas elfoglaltság, de legalább volt alkalmam áldozni a kultúra oltárán. Az elmúlt évek során erre nem sokszor volt esélyem. Az olvasást leszámítva olykor elmentem sétálni, meg benéztem egyszer-kétszer a fürdők egyikébe, természetesen az osztott változatokba. Ott aztán csendben megvoltam az egyik szegletben, és élveztem a jótékony hatást. Ezeken kívül még persze nem maradhatott ki a napi testi átmozgatás sem, hogy a kondícióból azért ne essik ki teljesen, míg így röghöz vagyok kötve. A napi futást így is nélkülöznöm kellett, hiszen nem rohangálhatok csak úgy fel-le a faluban, mint valami futóbolond. Szóval így teltek a napok, kissé elzárkózva, de legalább értelmesen.

Aztán ezek a napok szerencsére hamar elmentek. Külön örültem neki, hogy míg itt voltunk, nem került sor attrociátoskra a ninja csapatok között - vagy legalább is nem tudtam róla. Csak felesleges kellemetlenség lett volna, ha ketten vagy többen hajba kapnak odakint. Hál' Istennek ezt a jelek szerint elkerültük. Valahogy nem mertem belegondolni, milyen felfordulás lett volna a végén egy olyan csete-paténak. Ezen el is filóztam, miközben Hikarit követtem a zsúfolt utcán - ő pedig a senseit. Végre szóltak nekünk, hogy helyzet van odaát, lehet menni a követekhez. Hálát is adtam a fentieknek, hogy nem teszik próbára az amúgy elég nagy türelmemet. Reménykedtem benne, hogy már a nehezét letudtuk, és hamarosan már hazafele tartunk Kiri biztonságos falai közé.

(bocs, hogy csak most írok, három napja próbálok gép elé kerülni, de annyit kell tanulni, hogy szinte lehetetlen. Későn pedig nem engedik meg... úgyhogy lehet, hogy kicsit ritkábban fogok írni mint eddig, de azért próbálkozom:))

Shui berobogott a szobába, és a szájába tömött egy szelet kenyeret. Csak kapkodtam a fejem. Most meg mi baja? Bár, utólag belegondolva a kérdés elég alaptalan volt. Teljesen érthető, hogy zavarban van amiatt, hogy lelepleződött a titka, úgy érzi, szánalmas a helyzete, ezért megint fölvette a "tüskés" állást. Vajon mit lehet ilyenkor tenni?
Vettem egy szelet pirítóst, leültem, és enni kezdtem. Próbáltam úgy tenni, mintha csak otthon lennék, és ez a viselkedés, amit Shui az előbb produkált, teljesen normális lenne. Sokatmondó pillantást küldtem Hiroto felé. Remélem, veszi a lapot, és ő is leül, hogy aztán elkezdjen enni. Legszívesebben most odamentem volna Shui-hoz, hogy mondjak valami vigasztalót. Ez viszont ma már megvolt, és valószínű, hogy "rám támadt" volna.
Ha most vigasztalni kezdeném, azt gondolja majd, hogy sajnálom, és még undokabb lesz, hogy ezt leplezze. Hadd duzzogja ki magát, mi addig úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi. Csak hát ehhez türelem kell, az meg nekem nincs, vagy legalábbis nem túl sok. De most az egyszer megpróbálom féken tartani az érzéseimet. A hallgatás ilyenkor a legjobb módszer...De ha Hiroto leül, beszélgetést fogok kezdeményezni. Néha a csönd is feszélyező, és ezt így föl lehet oldani. Aztán majd ha lazul valamit a hangulat, megpróbálom szóba hozni, hogy esetleg elmehetnénk fürdeni, vagy szórakozni valahová.
Mm, finom ez a pirítós...Csak kell mellé egy kis tea.
Szórakozottan (vagy legalábbis tettetett szórakozottsággal, ami később lett csak igazi) bámultam ki az ablakon. A szél a fák és a ramen illatának különös, de kellemes egyvelegét hozta. Az ablakból látni lehetett a közeli parkot. A természet ébredő félben volt, és az emberek ezt kihasználva minél többet voltak a szabadban. Én is szívesen ülnék most ott lenn a füvön, és nem figyelni ezekre az idióta problémákra, hogy Shui a világközepe, és mióta idejöttünk, minden csak róla szól. Mért nem próbál meg kompromisszumokat kötni? Sokkal egyszerűbb lenne...

// Semmi baj, Nórika chan Szerintem a mi csapatunk így is elég aktív. //

Végül Shui is megjelent. Úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Elvesz két pirítóst, az egyiket a szájába veszi, majd elkezd pakolászni.
Némán állok, nem szólok semmit. Elveszek egy pirítóst és amilyen gyorsan csak tudom, magamba tömöm. Amint végeztem, összeszedem a ruháimat és bemegyek a fürdőbe. Már nem bírom a csendet. Úgy szeretnék mondani valamit, csak nem tudom mit. Shui valószínűleg elutasítaná a segítségemet, ezért nem tudom mit tehetnék.
A fürdőben nagyon gyorsan megfürdök, majd felöltözök. Kicsit felfrissülve lépek ki a többiekhez. A szemem azonnal Shui-n állapodik meg. Nem tudom mi lenne a helyes. Végül úgy döntök, odalépek a lányhoz.
Óvatosan a vállára teszem a kezem és felkészülök egy ütésre. Szinte biztos vagyok benne, hogy pofon akar majd vágni ezért. Azonban nem érdekel, ezt a dolgot le kell rendeznünk.
- Tudom hogy kellemetlen számodra ez az egész, de meg kell beszélnünk!
Arra számítok, hogy elutasítja a segítséget, azonban ha bármit is próbálna, megragadom és erőszakkal ott tartom, hogy meg tudjuk beszélni.
- Választhatsz, vagy megbeszéljük rendesen ezt az egészet és vidáman távozunk innen. Vagy erőszakkal tartalak itt és úgy rendezzük le ezt az egészet. Ha az utóbbit választod, nem hiszem hogy túl kellemes lesz a beszélgetésünk. - ezután szünetet tartok és Noriko-ra nézek.
- Ne aggódj, nem fogunk kinevetni! - ekkor újra Shui-ra nézek. - Meg tudjuk érteni, mennyire kínos lehet ez neked. Viszont ránk számíthatsz! Közösen megoldunk minden problémát, ezért arra kérlek higgadtan rendezzük le ezt az egészet. Még az is lehet hogy tudunk rajtad segíteni!

Sajnálattal látom, hogy a tervem ismét dugába dőlt. Mármint a hallgatás és kivárás része.
Hiroto most próbál a lelkére beszélni, én meg a kezembe támasztom a homlokom- engem ebből hagyjatok ki, nem én kezdtem...
-Tudom, hogy kellemetlen számodra ez az egész, de meg kell beszélnünk. - hallom a fiú hangját, igaz, csak tompán, mert az egyik fülem eltakarja a kézfejem. Ugyan, mégis ettől mit vár? Hogy Shui majd meghatottan sírni kezd, és kiönti a lelkét? Így ismerjük mi Shui-t? Hát, ez elég ciki... Ráadásul most tuti még jobban saroba szorítva érzi magát, úgy gondolja, hogy elvesztette az becsületét, hogy szánalmas a helyzete. Valljuk be, kicsit az is, de inkább sajnálatra méltónak nevezném...
És igazam volt, Shui nem mond semmit. Igaz, arra tippeltem volna, hogy majd jó kis balhét csap emiatt, vagy legalább beszól egy csípőset, de csak hallgatott. Lehet, hogy mégis Hiroto-nak volt igaza, és most azon töpreng, mit kéne lépnie? Á, nem hiszem...azért ez nem megy ilyen gyorsan. Hiroto is elég türelmetlennek tűnik, ugyanis kicsit keményebb hangnemben folytatja az ön-eszmecserét.
- Választhatsz, vagy megbeszéljük rendesen ezt az egészet és vidáman távozunk innen. Vagy erőszakkal tartalak itt és úgy rendezzük le ezt az egészet. Ha az utóbbit választod, nem hiszem hogy túl kellemes lesz a beszélgetésünk.- alig bírom elfojtani a kuncogásomat. Ezt mégis hogy gondolta? Mármint... ha jól vettem ki, vigasztalni akarta Shui-t, és a lelkére beszélni. Azt akarta, hogy bízzon bennünk. Erre megfenyegeti, hogy ha nem bízik meg bennünk, annak bizony csúnya vége lesz. És azt hogy? Megveri a csapattársát? És utána elvárja, hogy szeresse? "Hé, én vagyok az erősebb, úgyhogy elvárom a bizalmadat!"- erre a gondolatra kiszakadt belőlem a kuncogás. Nem tudtam mit tenni ellene, próbáltam minél kisebbre összehúzni magam. Hiroto következő mondatára már tényleg nem tudok magammal mit kezdeni. Harapdálom az öklöm, de a nevetés nem hagy alább. Ezt a balekot...Most viszont ki kell magyaráznom magam, ha nem akarom, hogy engem nézzenek idiótának.
- Nézd, Hiroto...mondtam, és közben próbáltam megemberelni az arcizmaim- szerintem erőszakkal nem lehet rávenni senkit, hogy bízzon bennünk...azzal pont az ellenkező hatást érjük el, nem? - sikerült komolyságot erőltetnem magamra, és ezt kihasználva hozzájuk léptem. - figyelj, ha tényleg azt akarjuk, hogy Shui ne utáljon így minket- itt rápillantottam- akkor talán ezt ki is kéne érdemelnünk. Persze, azt sem érdemeltük ki, hogy így viselkedj velünk. -néztem a lányra komoly, de mégis vidám szemekkel, mintha semmi súly nem lenne annak, amit mondanék. Persze, ő is tudhatta, hogy igenis fontos dolgokról van szó. - Shui, én nem várom el, hogy szeress minket. Ez nem alapkövetelmény. Én csak azt szeretném, ha kapnánk egy tiszta lapot mindannyian. És hogy milyen színű lesz a végén ez a lap, az mér csak rajtunk hármunkon múlik.- lehet, hogy kicsit fellengzős lett, de próbáltam minél tárgyilagosabban előadni. Viszont van még egy probléma, amit el kell simítanunk. A bogarak. -
- Amúgy sem lehet mindenki tökéletes. Engem nem zavar a kapcsolatod a rovarokkal, mondhatnám, nem érdekel, de ez nem lenne igaz, mert a csapattársam vagy, és valamilyen szinten a te problémáid a mieink is. De nem kell szégyellni, én például a... az egerektől félek iszonyúan. Ki nem állhatom őket. De mit számít? - persze kicsit füllentenem kellett, semmi bajom az egerekkel, és ha lenne is, ez csak akkor lenne ugyanolyan nagy probléma mint Shui-é, ha a klánom egértenyésztéssel foglalkozna.
Az ágyamhoz léptem, és összeszedtem a cuccom.
- Indulhatunk? - Kérdeztem.- Arra gondoltam, csapjunk egy szórakozós-napot. Mit szólnátok, ha elmennénk fürdeni? Csak mi hárman, nem úgy, mint tegnap. Na?
Bátorítóan mosolyogtam feléjük, ami eléggé ütközött az előbb elmondottakkal. Habár... Az új esély és a kapcsolatépítés nem zárja ki egymást...

//Shui, sok sikert a nyelvvizsgához //

Amikor befejezem a mondandómat, akkor eszmélek rá, hogy valójában mekkora ökörséget hordtam itt össze. Shui lényegében úgy reagált, ahogy várható volt tőle. Az ütését sikerült elkapnom, majd ő is beszédet tartott. Teljesen ledöbbentem, így érezhette ahogy a szorításom enyhül. Végül ezt használta ki arra hogy megszökjön.
Az eset után Noriko-ra néztem. Láthatta, ahogy egy könnycsepp jelenik meg a szemem sarkában.
- Minek kellett megszólalnom? - kérdezem remegő hangon.
A kérdés nem a lánynak szólt, inkább magamnak. Idegesen magamhoz veszem a cuccomat és Shui után szaladok.
- No chan, segítenél helyre hozni a hibámat? - kérdezem a lánytól. - Állítsuk meg mielőtt őrültséget csinál. Utána pedig próbáljunk hatni rá, vagy nem tudom. Nem akarom hogy hasonló dolog történjen, mint ami évekkel ezelőtt. Eredetileg nem vagyok konohai, de hallottam néhány történetet, ami az egyik csapatról szólt. Talán a 7-es csapat voltak ők, ebben nem vagyok biztos. Nem akarom hogy mi is arra a sorsra jussunk!
Ekkor elindulok az ajtó felé, hogy újabb beszélgetést kezdeményezzek a lánnyal. Ezúttal azonban nem fogom így elrontani. Ezt az egészet meg sem említem neki. Inkább megpróbálom rávenni, hogy kicsit próbáljon megváltozni és legyen kedvesebb. Ha kedvesebb lenne az emberekhez, akkor biztos máshogy viselkednének vele. Nem tudom mit csinálhatnék most. Ezt az egészen nagyon elszúrtam. Ha befogom a számat akkor nem így állnánk.
- Segítesz? - fordulok vissza az ajtóban.
Noriko-ra nézek és csak remélem hogy velem jön. Vagy jobb lenne ha maradnánk és megvárnák míg lehiggad?
Ha a lány velem jön, akkor elindulok Shui után. Viszont ha valamivel visszatart, vagy azt akarja hogy várjak az újabb szent beszéddel, akkor ott maradok Noriko-val.

//Bocsi lányok, ez így sikerült A következő viszont sokkal jobb lesz.//

Hát, bevallom, nem egészen erre számítottam. Shui most robbant a legnagyobbat azóta, mióta ismerjük. De nincs igaza! Hogy lehet valaki ilyen vak? Papol itt nekünk arról, hogy máris megbélyegeztük, holott ez nem igaz! Ő bélyegezett meg minket!! Máris eldöntötte, hogy úgyse szeretjük, hogy mindenki hülye, őt mindenki útálja, és szegény árva Shui-chan már senkire sem számíthat. Ch!
most elfogyott a türelmem, amint befejezte ezt a baromságot, úgy beolvasok neki, hogy köpni-nyelni nem tud majd. Már rég meg kellett volna tennie valakinek!
De szerencséjére elmenekül a folytatásom elől, ezért nem tudom leordítani a fejét. Kész, elegem van, nem bírom tovább ezt a hisztérikát!!! Rendben, biztos nem könnyű neki sem, de azért ez mégis csak túlzás!
Kétségbeesett- dühös ábrázattal Hiroto-ra néztem, és megrökönyödve láttam, hogy sír. Uh, nem értem, egy fiú elsírja magát egy ilyen helyzetben? Azt hittem ennél azért erősebb.
Egy pillanat erejéig megvetően néztem rá. Szánalmasnak tartottam az érzékenységét, és dühös voltam rá, mert felborította a tökéletes tervet, és magára haragította Shui-t. Hát ezt jól megcsinálta! Mégse szidhatom le, hiszen legalább nekünk kettőnknek össze kell tartanunk.
Azt javasolja, menjünk utána, és hogy hallott már egy csapatról, akik ugyanígy kezdték.
- Igen, tudom. A sensei-jük közeli ismerősünk... de az azért más helyzet volt. Lehet, hogy nem tudod, de Sasuke az Uchiha-klán tagja volt, az utolsó túlélő, és őt semmi más nem vezérelte, csak a bosszú.
Shui helyzete azért könnyebb. Ne félj, nem fog megszökni, vagy ilyesmi. Viszont szerintem nem jó ötlet most utána menni. Egyáltalán, nem is kellett volna hozzá szólnod!- próbáltam megőrizni a hidegvérem, de ezt a mondatot mégis kicsit jobban megnyomtam. - szerintem hagyjuk, hadd duzzogja ki magát, utána majd beszélünk vele. És ha lehet, szerintem mellőzd ezt a nyálas vigasztalgatást, mert Shui nem az a típusú lány, akit ez meghat. - most meg túl tárgyilagos voltam, ezért próbáltam egy barátságos mosolyt küldeni a fiú felé. Szóval, majd ha újra találkozunk vele, legyünk olyanok, mintha semmi sem történt volna, jó? Addig pedig menjünk, és próbáljunk meg ellazulni....egy fürdőhöz mit szólsz?- cinkosan ránéztem. El akartam felejteni ezt az egészet, békét akartam...le akartam csitítani azt a tüzet, ami most bennem dúl. Utólag belegondolva jobb, hogy nem osztottam ki, csak még jobban elmérgesedett volna a helyzet. Majd egy nyugodt pillanatban finoman elmondom neki.
Felkaptam a fegyvertartóm, ittam még egy pohár teát, és ismét az ajtóhoz léptem. Határozott leszek, nem hagyom lebeszélni magam a fürdőről. Ne mintha akármi is látni/tenni szeretnék, de a gőzfürdők meleg hangulatot teremtenek, és úgy nyugodtabban meg tudnánk beszélni dolgokat...

Noriko szerint nem jó ötlet most Shui után menni. Viszont én nem akarok fürdőzni. Hogy nézne ki ez az egész dolog? Mi vigadunk, szegény lány pedig maga alatt van.
- Azt hiszem igazad van! - szólalok. - Te jobban érted a lányok lelki világát, mint én. Viszont nem szeretnék fürdőzni menni, kivéve ha te minden áron azt szeretnél. Nem hagylak magadra, de nem hiszem hogy tudnék most mulatni. - ekkor letörlöm a könnycseppet a szemem sarkából. - Fránya könnycsepp. Mindig ez történik, ha ideges vagyok! Egyszerűen könnybe lábad a szemem és nem tudok vele mit csinálni. - ekkor szünetet tartok. - Mindegy, nem számít. Gyere és menjünk valamerre. Nekem mindegy, csak kapcsolódjunk ki valahogyan.
Azt hiszem jobb lesz ha békén hagyom Shui-t. Inkább Noriko-val próbálok meg barátkozni. Vele legalább nem ennyire nehéz.
- Akkor hova menjünk? - kérdezem meg rövid gondolkozás után. - Ha mindenképp fürdőzni szeretnél, benne vagyok. Így legalább jobban megcsodálhatlak. Jobban mint azon a tetőn.
Az utolsó szavaim után elvigyorodok és megpróbálok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Végül magamhoz veszem a cuccaimat és arra várok, hogy a lány elinduljon. Kicsit lemaradva mögötte utána eredek. Már alig várom hogy jobban megismerhessem. Egy kicsit kifaggatom, hátha mesél magáról más dolgokat is.

A fiú szavaira csak egy mosoly a válaszom. Örülök, hogy végül beleegyezett a fürdésbe. A perverz hummorra pedig csak egy kuncogás-félét kap.
Amint kiértünk, és leadtuk a kulcsot, a tegnapi gőzfürdő irányéba kezdek indulni. Nincs kedvem újat keresni, a régivel sincs semmi baj...
Út közben azért elmondom neki, hogy a gőzfürdőt nem csupán azért javasoltam, mert mulatni akarok egy jót, hanem mert ott nyugisan lehet beszélni. Meg hát, egy fürdő-faluban vagyunk, vétek lenne kihagyni pont a specialitásukat...
Hamarosan odaértünk.
- Remélem, nincs bajod a hellyel, most nincs kedvem másikat keresni...-sóhajtottam, majd elindultam befelé. Ám, mikor kifizettem a jegyet, és az öltöző felé indultam, megtorpantam: Közös az öltöző! Persze, mit is gondoltam egy koedukált fürdőről... sokak nem azért jönnek ide, hogy megmártózzanak, hanem, hogy...öö...
Ezt a gondolatmenetet inkább nem folytattam. Szerencsére délelőtt révén nem voltak túl sokat, pontosabban fogalmazva pangott a helyiség. Az igazat megvallva ez kapóra jött, jó, hogy nem látják sokan, ahogy öltözök. Bőven elég nekem egy fiú... És annak sem örülnék, ha belefutnék egy ismerősbe. Ő aztán elmondaná anyunak, aki nem biztos, hogy örülne, ha ezt megtudná. Legalábbis, nem egy idegentől, és nem abban a bizonyos tálalásban. Majd én szépen megmondom neki, úgy hogy a végén jól jöjjek ki belőle.
Megnyugvással vettem észre, hogy Hiroto is bejött. Ezek szerint nem torpant meg a bejáratnál, vagy hasonlók...Viszont most hogy kezdjek neki a vetkőzésnek?
Görcsbe rándult a hasam. Az az igazság, hogy elég szégyenlős vagyok, nem értem, ez eddig mért nem jutott eszembe. Pedig fontos, sőt, meghatározó tényező...
Végül kisütöttem a megfelelő taktikát: Magam köré tekertem a törölközőt, és alatta kezdtem vetkőzni. Dolgom végeztével behajtogattam a ruháim az erre a célra elhelyezett dobozba, és kiléptem. A gőzfelhő az arcomba csapott, ugyanakkor éreztem a normális, kinti levegő csípős hűvösségét is. Jó lesz, ha minél előbb elmerülök...
Beléptem a medencébe, és kerestem egy kényelmes helyet, közel a kijárathoz. A víz kellemesen simogatott, és segített minden aggasztó gondolatot kiűznie a fejemből. Addig aggasztott, hogy mi lesz, ha Hiroto esetleg erőszakoskodna, de nem úgy ismerem, és amúgy is, biztosan erősebb vagyok nála. A múltkor, amikor a specializálódásról beszéltünk, azért nem mondtam el mindent...Például nem tudhatja, hogy a klánunknak egészen kifejlett taijutsu technikái vannak. Persze, azért nem olyan jók, hogy nagyon kitűnjünk velük, de éppen annyira elég, hogy legyőzhessek egy genint ilyen szinten. Néhány mozdulat az egész, az a lényeg, hogy az ellenfél energiáját saját maga ellen fordítsuk... Apa nagyon ügyes ilyen téren, én még csak kezdő vagyok. Túl fiatalnak tart, hogy ilyeneket tanítson nekem.
Miután Hiroto megérkezett, szúrósan ránéztem:
- Ne merj a víz alá nézni!- persze, amúgy is elég zavaros volt, nem láthatott volna túl sokat, de azért nem árt szólni. Ezután lehunyom a szemem, és pár percig némán ülök. Élvezem, ahogy körülvesz a meleg...Ha kérdez valamit, persze kézséggel válaszolok, jó lenne végre normálisan beszélgetni...aztán majd rátérhetünk Shui-ra is.

Végül elindulunk, hogy fürödjünk egyet a tegnapi gőzfürdőben. Amikor leadjuk a kulcsot, szólok a fickónak, hogy ha visszajönne Shui, akkor küldje utánunk.
Az út közben meghallgatom Noriko szavait, de nem mondok semmit, csak bólogatok. Pár percig elgondolkozok, miről szeretne beszélni. Amikor a bejárathoz érünk témát vált.
- Jó lesz ez is. - válaszolok a lánynak.
Úgy tűnik valamire rájöhetett, amikor a jegyvásárlás után megtorpant. Én csak követem őt, akár egy kiskutya, így amikor ő megáll én is megállok. Némán megyek utána, majd az öltözőben az ajtónál megállok. Ekkor nyíltan elkezdem bámulni, ahogy öltözik. Sajnos a törölközőt maga köré tekeri, így nem láthatok belőle semmit.
- Elfordulok, ha akarod! - mondom, majd elindulok hogy én is öltözködjek.
Ezúttal már háttal állok neki, így semmit sem láthatok belőle. Nyugodtan leveszem a felsőmet, majd a nadrágomat is. Egyedül az alsómat hagyom magamon. Én is magam köré tekerem a törölközőt és az alsómat úgy veszem le. Ezután megfordulok, hogy megnézzem ő hol tart, de már nincs sehol.
Sietve össze pakolom a ruháimat, majd a fejpántomat úgy kötöm fel a fejemre, hogy a hajam semmiképen sem takarja el az arcomat. Ezután elhagyom az öltözőt és Noriko után megyek.
A lány már a medencében ült és rám várt. Nyugodtan oda sétálok hozzá, majd elrugaszkodok és kicsit távolabb tőle csobbanok egyet. Ezután oda úszok hozzá és érdeklődve kezdem bámulni. Ekkor szól, nehogy a víz alá merjek nézni. Ezen elvigyorodok.
- Miért, csak nem szégyenlős vagy? - kérdezem. - Nyugi, nem csinálok semmit, amit te nem akarsz! - mondom neki vidáman. - Miről is szerettél volna beszélni? Mintha azt mondtad volna, hogy itt bizalmasan tudunk beszélni valamiről. Mi is lenne az?

//Hmm, az erőszak gondolata meg sem fordult a fejemben //