Fürdő- és kereskedelmi falu

Érzelemmentes arccal néztem a fiúra. Egyedül arra reagáltam, amikor a keze megindult a fegyvertartója felé. De ez is csak abból állt, hogy tekintetemmel végigkövettem mozdulatát. Utána azonnal a szemére vándorolt vissza a tekintetem.
,,Na de jó, úgy tűnik, ma már kifogom az összes ilyet" - gondoltam magamban.
Sóhajtottam egyet.
- Konoha érdekes csapatot küldött - mondom. - Mivel egy kérdésről volt szó, ezért csak egyre válaszolok. Fogalmam sincs arról, hogyan került a társad fejére az a púp. Ellenben egy tényt szeretnék a figyelmedbe ajánlani. A városban tilos mindenfajta, a ninják közti atrocitás, nekem pedig van annyi eszem, hogy ne szegjem meg a törvényt. Arra viszont megint felhívom a figyelmed, hogy még ha a társad ide is jön és erőszakkal akartok szóra bírni, akkor ti fogjátok húzni a rövidebbet a városi őrségnél. Szóval válogasd meg a szavaidat, mert egy ninja sosem vonhatja azokat vissza.

Nyugodtan és kimérten beszéltem, minden fenyegető tónus nélkül. Igaz, ha én egy régimódi kiri-i ninja lennék, akkor valószínűleg eléggé gorombán reagáltam volna le ezt az egészet. De nem tettem. A régi kiri metódus mára már kihalófélben van, minket már nem is abban a szellemben tanítottak annak idején az akadémián.
- Most pedig elmondom még egyszer, utoljára. Fontos dologban jöttem hozzátok, és szeretnék a teljes csapatotokkal beszélni. Szóval légyszíves, és tedd azt, amit kértem. Ellenkező esetben garantálom, hogy hosszútávon nem fogtok jól járni... és nem azért, mert rosszat akarnék nektek.
A kezeimet karba fontam, ahogy eltökélten néztem a srácra. Ezzel akartam neki sugallni, hogy ez volt az utolsó szavam egyenlőre. Ha ez se hatja meg, akkor nem tudok mit csinálni. Úgy ítéltem meg, hogy elég sok észérvet hoztam fel, az már nem az én bajom, ha a velem szemben álló nem tartja annak.

Megvártam, míg kicsit ki nem tisztul a fejem, majd újra azon kezdtem gondolkodni, hogyan juthatnék vissza a szálláshoz. Az előző módszer teljes kudarc, de akkor mi legyen? - közben felálltam, és elindultam az utca sarka felé. Semmi célom nem volt ezzel, de legalább nem csak ültem bambán, hanem tettem is valamit azért, hogy tájékozódni tudjak. A szerencse rám mosolygott: a következő utcában megpillantottam egy kislányt. Tőle jó eséllyel megtudhatom, hol vagyok most, és merre kéne mennem.
Úgy 10-11 éves lehetett, vörös hajjal, és rengeteg szeplővel. Érdeklődve nézett rám, és mikor megkérdeztem, merre van a Kamo-gőzfürdő, rögtön útba igazított:
- Elmész ott jobbra, a sárga ház mellett balra, aztán egyenesen a hosszú úton.- felelte. Gyorsan megköszöntem, aztán sietős léptekkel elindultam. Közben folyamatosan ismételgettem a hallottakat, nehogy elfelejtsem. A sárga háznál balra, aztán egyenesen...- hamarosan megláttam a fürdő nagy feliratát, és a mögötte gomolygó fehér gőzt. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen sűrű volt, de nem is foglalkoztatott különösebben. Innen már csak egy utca, és egy kis tér választ el a céltól.
Mikor megláttam a házat, nagy kő esett le a szívemről: tudtam, hogy valahogy visszatalálok, de azért kicsit megijedtem.
Felsiettem a lépcsőn, végig a folyosón, majd be annál a bizonyos ajtónál. Szerencsére nem kellett magyarázkodnom, mert a figyelmem lekötötte az ágyamon ülő, harmadik alak: egy fiú volt ott, Hiroto pedig meredten bámulta. Shui a másik ágyon feküdt, gy tűnik, eszméletlenül. A látottakból csak egyre tudtam következtetni: ez a srác kiütötte Shui-t, és most Hiroto-tól akar valamit. Arról viszont fogalmam sem volt, hogy mit. Meglepetésemben csak egyvalamit tudtam kibökni, azt viszont elég harcias hangnemben:
- Te meg mit keresel itt ?!

A srác elég jól érvel, ezért nem tudok mit csinálni. Azt nem mondhatom neki hogy bocsi, de nem tudom hol van Noriko. Azonban ekkor a lány belép az ajtón és ő is a fiú után érdeklődik. Én csak húzok egyet a vállamon. Közelebb lépek Shui-hoz és a felébresztésével próbálkoznék, de ekkor ő is magához tér. A fiúhoz vágja a párnáját, majd a takarója alá bújik. Ettől elvörösödik a fejem, kezd még kínosabb lenni a helyzet.
- Shui, félre érted a dolgot! - mondom, majd oda lépek hozzá és megpróbálom lehúzni a takarót. - Állítólag valamilyen híre van a számunkra.
Ezután megvárom a lány reakcióját, de természetesen egyet hátra lépek, nehogy megint dührohamot kapjon.

//Noriko, csak egy kis apróság: nem az ágyadon ülök, hanem egy széken, amit a lehető legtávolabb helyeztem el Shui ágyától//

Míg a fiú válaszára vártam, hirtelen léptekre lettem figyelmes. Pár másodperc, és belépett a harmadik konohai is. Na mit ad Isten, ő is eléggé ferdén nézett rám. Csak éppenséggel fele annyira volt tapintatos, mint az eddig itt levő társa, és eléggé harciasan reagált az ittlétemre. Sóhajtottam egyet.
[i],,Remek, mi jöhet még?" - gondoltam magamban.
Na ezt kár volt aztán. Ugyanis hamarosan mocorgásra lettem figyelmes az velem szemben levő ágyon. A szőke kunoichi magához tért. Már kezdtem örülni annak, hogy végre, ő legalább tisztáz engem az alól, hogy nem én támadtam őt meg. De aztán korai volt az örömöm, ahogy Shui olyan dolgokat vágott a fejemhez, amikre nem tudtam mást csinálni, mint elképedni. Lehetett látni rajtam, hogy őszintén megütköztem azon, amit mondott, és nem csak megjátszottam. Ennek köszönhetően a felém hajított párna el is talált, aminek köszönhetően felocsúdtam. Ahogy a párna leért az ölembe, immár a rám jellemző nyugalommal szemléltem a teremben levőket.
,,Na, ez tényleg nem az én napom" - mondtam, miközben megvakartam a tarkómat.

- Remek, látom mindannyian itt vagytok - mondom, mielőtt még a másik kettőnek is megindulna a fantáziája.
Mondjuk tudtam, hogy ez nem teljesen igaz, elvégre volt még velük egy negyedik illető is. De most már úgy láttam, hogy a nagy részük itt van, ezért most már beszélhetek.
- Engedelmetekkel bemutatkozok. A nevem Seimitsu Kazuya, hogy honnan, az egyértelmű. Nem azért vagyok itt, hogy harcoljak veletek, sem most, sem pedig később - szögezem le előre. - Mint azt már a társatoknak mondtam, fontos ügyben jöttem hozzátok. Csak annyit szeretnék kérni tőletek, hogy hallgassatok végig, utána pedig majd ti eldöntitek magatokban, hogy hisztek-e nekem, vagy sem. Viszont mielőtt rátérnék a tárgyra - a tekintetem közben beburkolódzott Shuira terelődött -, szeretnék tisztázni valamit. Akivel találkoztál, az nem én voltam, hanem egy általam idézett állat, a neve Urufu. A testvérével együtt szétküldtem őket a faluban, hogy megtalálják a többi ninja csapatot. Nem azért jött ide, hogy bántson téged. De... a körülményeket figyelembe véve, szeretnék a nevében is bocsánatot kérni tőled a történtek miatt.
Mondjuk valószínűleg Urufu előbb harapta volna el a nyelvét, mint hogy elnézést kért volna valamely tettéért.Ő már csak ilyen volt, kis bajkeverő.

//bocs, Kazuya, e felett valahogy elsiklott a figyelmem..//


A dolgok kezdenek érdekessé váni. Shui felébredt, és egy párna kíséretében azt is az ismeretlen fiú fejéhez vágta, hogy egy perverz alak, aki farkas alakban kukkolta őt. Na tessék, már van két perverz-kukkolós fiúnk. Klassz. Egyáltalán, mi ez az egész? Én azt hittem, a ninják komolyak, a legtöbb gondolatuk a harc és a falu körül forog, erre mit tapasztalok? Mióta csak hivatalosan is ninja vagyok, semmi más nem történik velem, csak vagy harci- vagy kellemetlen események. ű
Csak most veszem észre, hogy Shui csupa seb. Vajon mi történt vele? Remélem, nem ez a gyerek volt...- ránéztem. Nem úgy néz ki, mint egy veszélyes bűnöző...tulajdonképpen a kiri-fejpántján kívül nincs rajta senki.
Eztuán bemutatkozik: a neve Seimitsu Kazuya. Kiderül, hogy mint csapattal, akar velünk beszélni. És- megkönnyebbülésemre- harcolni sem akar. Bár, többen vagyunk, és nem is tűnik sokkal erősebbnek nálunk...
Közben megmagyarázza Shui-nak az esetet. Szegény, nem ismeri eléggé... Nem hiszem, hogy Shui figyelne rá. Mit gondol, mért húzta magára a takarót? De ha figyel is, akkor sem fog majd kijönni, és bocsánatot kérni, valószínűbb, hogy beszól majd valamit, csak hogy hagyják békén. Az utolsó, amit megtenne, hogy belássa Kazuya ártatlanságát.
Nem tudom, látszott-e az arcomon, de rádöbbentem, hogy ez az első dolog, amiben hasonlítunk...én se könnyen adok másnak igazat, ha közben én felsülök... és ha már kellemetlen helyzetben vagyok, én is szeretem csípős beszólásokkal kivágni magam. Talán nem is különbözünk annyira... van néhány közös rossz tulajdonságunk. Persze ha lehet, én inkább pozitívan gondolkodok, és ez az egyetlen tulajdonság is hatalmas falat emel közénk.
Na jó, de honnan tudjam, hogy Kazuya nem hazudik? Valljuk be, azért elég furcsa ez a történet, hogy van egy farkasa, akit megidézett (miért?), elengedett(szintén gyanús), és a farkas történetesen pont Shui-t kukkolta meg, csak úgy.
egy farkas, egy embert. Persze. Ráadásul nekem ez a név is elég kamunak tűnik... Urufu?!
kicsit olyan, mintha most találták volna ki... Viszont ezt így nem jelenthetem ki, mert ha mégis igaz, nem csak én égek le, de feszültséget is kelthetek. A dolgok kezdenek kicsit összekavarodni, ezért inkább mégis csendben maradok.
- Na jó, és mért is jöttél tulajdonképpen?- kérdezem, mert egyrészt úgysem bírok sokáig csendben maradni, másrészt kíváncsi vagyok, miért jött ide ez a fiú. Legalább történik valami érdekes is, és nem kell egymást marcangolnunk.

A mellkasom előtt összefonom a karjaimat és úgy várom, hogy a fiú kinyögje miért van itt. Azonban ez mégsem történik meg, még csak mellébeszél. A sztorija a megidézett állatról eléggé unalmas, viszont erre Shui előbújik és lelkesen fecsegni kezd. Ezen elmosolyodok, de nem hiszem hogy ezt észrevenné, hacsak nem néz rám.
~ Azt hiszem lesz most már egy téma, amiről majd beszélni tudok vele. ~
Shui lelkendezése után leeresztem a karjaimat és ellépek az ágytól.
- Azt hiszem eleget hallottunk, most bökd ki, milyen hírt hoztál nekünk! - szólalok meg.
Ezután leülök az egyik szabad ágyra és várom azt a nagyon fontos hírt. Közben megbámulom Shui-t, mivel még nem láttam ennyire feldobottnak.
~ Konoha-ban meg fogom kérdezni, hogy lehet idézést megtanulni. Ezzel biztos lenyűgözöm majd Shui-t és akkor nem fogunk annyit hadakozni! ~
Jobbnál jobb gondolatok támadnak a fejemben, amivel le vehetem majd a lábáról a lányt. Már csak meg kell valósítani azokat. Viszont ehhez szükségem lesz némi információra. Azonban most jobb lenne a Sensei felől érdeklődni. Csak tud valamait Genzo sama-ról!
Miután befejezi a srác a hírek ismertetését újra megszólalok:
- Majd szeretnék veled négyszemközt beszélni! Ez teljesen más téma, úgyhogy nem kell aggódnod, nem fogok bunkózni.

Már éppen belekezdtem volna a mondanivalómba, amikor az imént még ,,bújócskázó" lány előjött a paplan alól. Előjött? Na az enyhe kifejezés. Szinte kilőtt a takaró alól, majd mire feleszméltem, már ott állt előttem, ahogy a kezemet markolászva adott hangot annak, hogy mennyire nagyra tartja az idézett élőlényeket. A kis közjátéka elég volt ahhoz, hogy kiessek a lendületből és csodálkozva nézzek fel rá. Már csak a fizikai kontaktus miatt is.
- Ehm... izé... elvileg fog még jönni erre. Meg ha akarod, persze te is meg tudod tanulni a technikát.
Aztán nagy nehezen urrá lettem a zavartságomon, ahogy a szőkeség is a ,,fangirl üzemmódon", ahogy ő feltett egy igencsak jogos kérdést, melyet amúgy a másik kettő is elismételt, a maga módján. Ennek érdekében hát jobbnak is láttam, ha belekezdek, mert a végén még elfelejtem, miért is vagyok itt. De előtte még egy gondolat fogalmazódott meg a fejemben:
,,Na tessék, már másodszorra hoz zavarba ma... ki a fene lehet ez a kunoichi?"

Vettem egy mély lélegzetet, ahogy lassan belekezdtem a mondandómba.
- Tekintettel arra, hogy itt vagytok, biztosan értesítettek titeket is arról a bizonyos nagyerejű fegyverről, ami miatt ide kellett kísérni a követeket. Nos, a sensei-emnek tervei vannak ezzel a fegyverrel kapcsolatban. Mégpedig az, hogy ellopja magának, akár a kiri csapatnak ítélik oda a fegyverkészítők, akár valamelyik másik csaportosulásnak. A célja pedig egy vele, elsődlegesen: elpusztítani Kirigakurét. Persze, most jogos lenne az a kérdésetek, hogy ehhez nektek mi közötök van. Nos, a helyzet komplikáltabb, mint az első ránézésre tűnt. Ugyanis úgy akarja ellopni, hogy egyeztetett egy bűnözővel, aki elvégzi a lopást. De nem akárhogy: egy kumoi fejpánttal a birtokában. Ezzel pedig elérheti azt, hogy Kumot tüntesse fel bűnbakként a többi ninja nemzet. Tekintettel arra, hogy milyen előnyhöz juttathatja a fegyver az egyes nemzeteket, elég ok lenne arra, hogy eldurvuljanak a diplomáciai kapcsolatok az országok között. Ez pedig egyet jelent. Azt, hogy a háború kiterjeszkedik, és minden eddiginél nagyobb véráldozatok várhatóak. Civilek és ninják egyaránt sorozatban pusztulnak el, mindaddig, míg végül a gyűlölet önmagát is kioltja... és akkor már nem csak az én falum pusztulása lesz a terítéken. Konoha, Iwa, Kumo, Suna, Nami, Kusa... és még sorolhatnám. Az egész világból nem marad más, csak egy nagy, kopár, halálszaggal teli végtelenség... persze csak akkor, ha mindenki beveszi a csalit, és hallgat a saját önteltségére.
Ennyi volt a történetem, melynek elmondása után kissé ki is száradt a szám. Igyekeztem csak a lényegre törően fogalmazni, és nem belemenni túlzottan a részletekbe. Persze tudtam, hogy ennyivel még egyáltalán nem fogom őket meggyőzni. Éppen ezért hozzátettem valamit.
- Ha van kérdésetek, akkor tegyétek fel nyugodtan - mondtam, ahogy karba fontam a kezeimet és a konohaiakra néztem.

Figyelmesen hallgattam Kazuyát, és nagyon meglepődtem attól, amit mondott. Ha ez valóban így van, akkor sürgősen tenni kell valamit! De valahogy sántít ez a dolog... az egészet rezzenéstelen arccal mondta el, és olyan volt, mintha csak egy izgalmas történet lenne. Nem volt valószerű. Perszeez csak az én benyomásom, és nem feltétlenül igaz...
- Ha jól értelmeztem, te a világ oldalán állsz, igaz?- tettem fel a prózai kérdést, és választ sem várva folytattam: - akkor viszont hogy tudtad ezt meg? Mármint, ha a sensei-jetek el akarja pusztítani a faluját, mért szólna a tanítványainak, ha ennyire nem bízhat bennük? Úgy értem, ha látja, hogy szeretitek Kiri-t, akkor mért mond el egy ilyen nagyszabású, és titkos tervet? Hiszen gondolhatott volna rá, hogy figyelmeztettek majd minket... na mindegy. És mit akarsz ez ellen tenni? - kérdeztem, és magam is törni kezdtem a fejem. Egyáltalán lehetséges ilyen? Egy ember, egy egész ninja-falu ellen? De hát biztosan, különben nem csináltak volna ekkora ügyet belőle. Akkor viszont az egyetlen megoldás, hogy minél előbb, és minél hatékonyabban megállítsuk azt az őrültet.
- A többieknek szóltatok már? - kérdeztem. Nagyon sok falu képviselteti itt magát, de a legtöbb kísérő genin, vagy chuunin. És ki tudja, mire képes az a fegyver!
Ekkor azonban eszembe jutott még valami: nem az a bizonyos személy lopja el a fegyvert, hanem egy bűnöző, akivel előre kitervelték a dolgot. Esetleg, ha még a lopás előtt kiütnénk valamelyiket... akkor viszont az lenne a probléma, hogy megszegtük a szabályt, vagyis harcoltunk a tárgyalások ideje alatt. Bizonyítékot nem tudnánk bemutatni, az pedig, hogy "el akarta lopni a fegyvert", a legkézenfekvőbb, ezáltal a legüresebb alibi. Viszont akkor mi legyen? Esetleg figyelmeztethetnénk a bizottságot. De valószínűleg nem hinnének nekünk. Ez az egész terv maga túl valószínűtlen... azt hinnék, a többi falu ellen akarjuk uszítani őket. Csak egyetlen lehetőség maradt...
- Akárhogy is, szerintem ez nem olyan szintű probléma, amit a követségek maguk között el tudnának intézni. A legjobb lenne, ha szólnánk a Hokagénak!

Végre elkezdi magyarázni, hogy miért is van itt. A srác mond egy történetet, ami nekem nagyon sántít. Azonban először Noriko hangoztatja a véleményét. A lány szavaira bólogatni kezdek, mint aki teljesen egyetért vele. Amikor a kunoichi befejezi, elvigyorodok és felállok. Óvatosan leeresztem a kezem, elég közel a kunai tartómhoz.
- Attól tartok, nem kell szólnunk senkinek! - mondom még mindig vigyorogva. - Már majdnem elhittem ezt a sztorit. Viszont attól tartok, nem gondoltad át ezt az egészet! Az még oké, hogy az egyik ellenséges országra akarja kenni. Így legalább a másik szövetséget megerősítheti. Eddig minden rendben volt, azonban az ez utáni megfogalmazásod túl költői volt! Lehet hogy véletlenül az vagy, de nekem ez nem tűnt túl hiteles történetnek. Illetve azt sem értem, ki olyan beteg, hogy az ellenséges ország embereihez forduljon? Ezzel akarsz imponálni, vagy csak figyelem elterelés? Ugyanis szerintem elég jó ötlet kitalálni egy sztorit és elhitetni az ellenfélnek. Így amíg ők le vannak foglalva a kereséssel, vagy azzal hogy hatástalanítsák, addig a mi kis ellenségeink könnyen megkaparinthatják a cuccot. Másik lehetőség az, hogy zavart akar kelteni az ellenséges táborban. Szerintem nagyon jól jönne nektek, ha mondjuk Kumo átállna a ti oldalatokra. Így csak Konoha és Sunagakure lenne szövetségben, amitől a másik oldal sokkal erősebb lenne. Tehát nekem ez a történet bűzlik. Ha ti utána akartok menni, akkor menjetek, én biztos nem teszem meg!

A történetemet némi emésztés követte, majd először a fekete hajú lány szólított meg. Megvártam illedelmesen, míg végigmondja a gondolatait, és csak utána válaszoltam.
- Jogos a kérdésed. Íme a válasz: a sensei-em abban a hitben élt, hogy mi, a geninjei, feltétlenül fogjuk segíteni őt a céljai elérésében. Elvégre, ha jobban belegondoltok, a mester és tanítvány esetében az lenne a normális, ha tudunk bízni a másikba. Ezzel nem is lenne gond... addig, amíg ezt ki nem akarják használni ilyen dolgokra. A sensei ebben bízott, amikor az orrom előtt elmondta a tervét. Mondhatjuk, hogy félig bevállt a várakozása, mert a másik csapattársam mellé állt. Pedig ő még annyit se tud, mint én. Rólam speciel most azt hiszi, hogy egy másik kiri srácot gyilkolok valahol, akinek szintén nem tetszett a terve. Illetve, egy valamit még tudnotok kell a senseiemről: bármit megtesz a céljai érdekében. Szóval még ha most keresztül is húzzuk a számítását és nem szerzi meg a fegyvert, nem fogja feladni a terveit. Persze, nem mindegy, mikor következik ez be. Hogy mit tervezek? Sajnos még nincs ütőképes tervem. Egyenlőre azon vagyok, hogy értesítsem a többi ninja alakulatot. Egyenlőre csak titeket találtunk meg. Urufu a sunai, míg Rakurai a kumoui ninjákat keresi, illetve egy farkast már visszaküldtem Kiribe, hogy értesítse a Mizukagét. Csak remélni merem, hogy ő átlátja a dolgokat és megteszi a megfelelő óvintézkedéseket. Igen, valóban jó ötlet volna értesíteni a Hokagét. Kecsegtető lenne az egyik farkasomat odaküldeni, az idő végett, de így is már csak kettő van itt velem, és rájuk szükség lesz a ninják felkutatásában. Arról nem is beszélve, hogy akármit ők sem csinálnak meg.

Ezt követően a srác reakcióját hallgattam meg. Na most valószínűleg pislogtam volna, ha nem lettem volna felkészülve a lehetséges elutasításra. Éppen ezért csak egy lesújtó pillantást küldtem felé, de nem kezdtem el neki magyarázkodni. Egyrészt azért, mert nem éreztem szükségességét neki. Tudtam, amit tudtam, a vádaskodást pedig nem vettem fel... főleg akkor nem, ha ilyen fülsértő módon adják elő, ami a másik okom is volt. Jó, aláírom, az én modorom se túlságosan megnyerő néhanapján... de ez azért már túlzás volt.
,,Még mindig itt vagy leragadva? Ne zavarjon, hogy legalább háromszor beleállíthattam volna a hátadba egy kunai-t, amikor bejöttél" - gondoltam, amikor láttam, hogy feltűnően közel tartja a kezét a fegyvertartójához.
Arról nem is beszélve, hogy még kérdezni se volt hajlandó...

Aztán a tekintetem a még mellettem álló lányra terelődött. Volt valami furcsa a tekintetében. Valami, amit nem tudtam hovatenni. Mint ha nem is itt lenne, hanem valami másik dimenzióban. Kíváncsian néztem az arcát, várva, hogy vajon mit fog reagálni a történetemre. Ezt hamarosan pedig meg is tudtam... és megintcsak úgy, ahogy arra nem számítottam. A szőke lány ugyanis kerek-perec kijelentette, hogy hisz nekem. Mi több, megragadta a kezem és elkezdett az ajtó felé húzni. Kénytelen voltam felállni és menni vele, mert nem akartam, hogy végighúzzon a földön. Megilletődöttségemet leküzdve éppen mondani akartam neki, hogy azért ennyire vakon ne menjen bele a dologba... amikor belesuttogott a fülembe. A szemem elkerekedett, ahogy távolabb húzódott tőlem. Döbbenten bámultam magam elé, ahogy Shui szavai visszhangoztak a fejemben.
,,Klánom? Mivan? Na ne, itt valami nem stimmel. Nekem nincs klá..."
De aztán a gondolatmenet megakadt, ahogy eszembe jutott, hogy kivel beszélek. Egy konohai kunoichivel... Konoha... ahonnan apám menekült át Kiribe... és aminek az ügynökei aztán meggyilkolták.

Újabb nem várt esemény történt, ahogy kinyílt az ajtó és ketten léptek be rajta. Az egyikük ninja volt a fejpántja alapján... de a másik civil. Fogalmam sem volt róla, hogy ki az, de hogy Konohát képviseli, az azonnal leesett. Döbbenten néztem a hölgyre, amikor közölte velem az álláspontját, hogy mit is kér tőlem. Éreztem, hogy egy hideg kéz markol a gyomromba.
,,Egy alfapéldány? Na ne, álljunk meg! Ez nem csak úgy működik, hogy..."
De aztán meghallottam a mellettem álló hangját megintcsak. Megilletődve néztem rá. Na pont tőle nem vártam volna, hogy ilyet hallok. Elvégre, az egyik farkasom már halálra rémítette őt a mai nap folyamán. Minden oka meglenne rá, hogy ne foglalkozzon a dolgaimmal, már csak azért is. De nem. Ennek ellenére bíztatott engem, mosolygott, és bizalommal nézett rám. Nem tudom, miért, de ettől az előző hidegség melegségbe ment ár, ahogyan minden kételyem atomjaira robbant.
- Arigatou - mondtam egy hálás mosollyal.
Aztán a mosoly lelohadt, ahogy visszanéztem az érkezett nőre.
- Hölgyem, én igazat mondok, és nem áll módomban visszafordulni. Az én célom az, hogy megelőzzük a felesleges vérfürdőt, legyen akár konohai, kiri-i vagy kumou ninja vagy civil. De szeretném, ha valamit megértene. A farkasok a szövetségeseim, de csak nemrég kerültem velük kapcsolatba. Ahhoz, hogy segítsenek, el kell nyernem a bizalmukat... és sajnos egyenlőre még nem volt alkalmam számottevő reputáció elnyerésére. Valószínűleg már így is sokat kértem azoktól, akik most a faluban vannak. Nem arról van szó, hogy nem akarok megidézni egy idősebb farkast... de még ha sikerül is, számolnunk kell vele, hogy nem biztos, segíteni fog nekünk... arról nem is beszélve, hogy itt elég kevés lenne a hely neki - néztem szét a kis szobában.
Nem tudtam, hogy ki ez a nő, de mivel diplomata volt, láthatta, hogy ezt most nem ellenkezésként mondom, hanem csak felhívtam a figyelmét egy fontos tényezőre...

Kazuya szerencsére egyetértett velem abban, hogy értesíteni kell a Hokagét, és a történet-kiegészítés is igaznak tűnt. Ahogy a szemébe néztem, nem egy csaló tekintetét láttam. Hirtelen azonban egy ismerős nő toppant be: Fea!- a magam stílusában utasította Kazuyát, hogy idézzen meg valami farkast, de nem igazán tudtam figyelni, igyekeztem tisztába rakni a dolgokat. Hogy kerül ide Fea? És mit akar egyáltalán?!
Ez az egész nagyon zavaros...
Miután Kazuya befejezte, felteszek egy elég nyilvánvaló kérdést:
- Fea, mit akarsz te itt? És ki vagy te egyáltalán? - legutóbbi találkozásunkkor rejtélyesen eltűnt, aztán meg azt hallottuk róla, hogy egy rémmese főszereplője, amivel a gyerekeket szokták ijesztgetni. Mindenesetre szorít az idő, mihamarabb értesíteni kell Tsunade-sama-t. Ezért amint befejezi, már el is indulok az ajtó felé.
- Én visszamegyek Konohába, tájékoztatni Hokage-sama-t. Shui, jössz? - kérdeztem a lány felé fordulva, és mikor láttam, hogy jó hangulatban van, egy mosolyt is megeresztette. Hiroto-t inkább nem is hívtam, hiszen leszögezte, hogy ő innen nem megy sehová.

A monológom után meglepődök, amikor Shui azt mondja hisz a srácnak. Amikor megfogja a kezét és elindul vele kifelé az ajtón, elvörösödik a fejem. Irigykedve nézem a srácot, ahogy Shui vezeti. Még azt sem veszem észre hogy ki jön be az ajtón. Egyszerűen nem figyelek semmire, csak arra amit a lány csinál.
~ Azt hiszem, itt már nincs semmilyen dolgom. Jobb lesz ha tényleg kérem azt az áthelyezést. ~
Csak arra leszek figyelmes, hogy valaki a Fea nevet mondja. Amikor körülnézek, akkor látom, hogy ő érkezett meg egy shinobi kíséretében. Értetlenül állok a dolgok előtt. Hallom hogy Noriko haza akar menni, értesíteni Tsunade-t. Még Shui-t is felkéri, hogy tartson vele. Engem viszont nem.
- Mi a feladatunk? - szólalok meg végül. - Szerintem jobb lenne megtudnunk, hogy most mit kell csinálnunk! Ha vissza kell térnünk Konohába, akkor menjünk. Viszont ha maradnunk kell és meg kell várnunk a követünket, akkor nem hiszem hogy jó ötlet lenne a távozás.
Ezután újra össze fonom a karjaimat és Shui-t figyelem. Vajon mi ütött belé? Eddig úgy bánt velünk, mint a véres ronggyal, majd ezzel a sráccal is. Hirtelen azonban olyan kedves lány lett belőle, mint amit nem is reméltem. Azt hiszem elég érdekes dolgok szemtanúja lehettem az utóbbi pár napban.
~ Vajon ha megvárom, hogy össze barátkozzon velünk, akkor is így viselkedne? Sajnos erre már nem tudom meg a választ. Amint hazaérünk, beszélek a Hokage-vel az áthelyezésemről. ~

Az éjszaka hideg levegője csípte az arcomat, ahogy haladtunk az ablakon való kiugrást követően. A házak tetején ugráltunk, ahogy követtük a konohai ninját. Alattunk majdhogynem elmosódott az utca, olyan gyorsan haladtunk. Mint akiket hajtanak a fejvadászok. Nyugodtan haladtam a kijelölt úton, minden terhes gondolat nélkül. Pontosan tudtam, hogy mit kell tennem… nagyon is.

Egy sötét árnyat láttam hirtelen megjelenni két ugrás között. Kezem ösztönösen shuriken-tartóm felé mozdult… de aztán láttam, hogy felesleges volt.
- Jó újra látni, Rakurai – mondtam a mellém felzárkózó farkasnak. – Jutottál valamire?
- Sajnálom, de nem. Akárhogy köröztem a faluban, nem találtam meg a kumoiakat. Már kezdek is fáradni.
- Rendben, semmi gond. Pihenj le valahol, majd később újra nekiugrunk. Urufut láttad valahol?
- Igen. A hülyéje egyfolytában köröz a városban, szinte meg se izzadt. Valóságos bestia.
Erre elmosolyodtam, egy újabb ugrás közepette.

Ahogy haladtam, hirtelen a gondolataim elkalandoztak. Majdhogynem lelassult körülöttem minden. Furcsa érzés volt. Mint amikor az ember oda akar érni valahová, de csak azért sem közeledik. Ebben az érdekes közegben haladtam, amikor is egy hangot hallottam a fejemben.
,,Mondták már, hogy nem vagy normális? Ember, nézz már magadra, mit csinálsz! Az ellenségednek segítesz!”
Az arcomon egy sötét árny futott végig.
,,Igen, ez igaz.”
,,Akkor meg miért vagy itt? Hagyd őket a fenébe! Ne feledd, ezeknek a taknyosoknak a társai felelősek azért, hogy olyan közegben kellett felnőnöd, amilyen! Apád forogna a sírjában, ha ezt látná! Arról nem is beszélve, hogy elárulod a sensei-ed!”
Na erre még nagyobb sötét árny futott végig az arcomon. A hangnak igaza volt. Nagyon is. Nem ismertem pontosan a körülményeket, de tény, hogy a körülöttem levők ninjái végeztek édesapámmal, jó pár évvel ezelőtt. Lehunytam a szemem.
,,Igen, igazad van. Valószínűleg hagynom kellene, hogy a pokolba menjenek. Ők és egész Konoha, az utolsó szálig elpusztulva. Így kellene eljárnom, ha hagynám, hogy a dühöm kerekedjen felül. De ez most nem választható opció.”
,,Miért nem?”
,,Mert ez most nem rólam szól, se pedig arról, hogy revansot kellene vennem a gyilkosokon. Azt kérdezed, miért csinálom ezt? Ez egyszerű: mert az én értékrendem szerint ez a helyes út. Ugyan, mitől lennék én jobb egy közönséges gyilkosnál, ha feláldoznék több millió embert a bosszúért? Sose akartam bosszút állni. Nem, ez most nem erről szól. Se pedig arról, hogy Konoha kegyeit keresem. Ez nem jópofizás, hanem egy gesztus, és intő jel. Intő jel arra, hova fajulhatnak a dolgok, ha nem figyelünk oda. Ez most nem neveltetés kérdése… hanem a lelkiismeretem követeli…”
,,De te akkor is kirigakurei vagy, a sensei-ed pedig a feljebbvalód!”
,,Igen, ezzel pedig kimondtad a lényeget” – kinyitottam a szemem. - ,,Én Kiri ninjája vagyok. A falunak tartozom hűséggel… és nem egyetlen embernek.”
Kisebb szünet, majd:
,,Mi lesz akkor, ha tévedsz?”
Sóhajtottam.
,,Akkor vállalni fogom a felelőséget… de nem tévedek… hiszek benne, hogy nem!”
Ezzel pedig le is zárult az a nem mindennapi párbeszéd, amit a fejemben folytattam le az egómmal, és ha lehet, még eltökéltebb lettem.

Nem tartott sokáig az út, hamarosan megállapodtunk a földön, egy szikla tövében. Az előzően megbeszéltek alapján elkezdtünk elhelyezkedni.
- Rakurai, húzódj félre, és pihenj le, kérlek – mondtam a fáradt farkasnak, ahogy a sziklához sétáltam.
A kölyökfarkas gyanakodva nézett fel rám.
- Mire készülsz?
Sóhajtottam egyet, ahogy a legelső dolgot kimondtam, ami csak eszembe jutott.
- Valószínűleg jó nagy őrültségre.
Rakurai jó darabig nézett engem még, de miután rájött, hogy többet nem fog tőlem megtudni, arrább somfordált. Lefeküdt a földre, a konohai ninják alakította félkörön kívül, ahogy továbbra is szemmel tartott.

Hátat fordítottam a sziklafalnak, ahogy kissé elsétáltam tőle. Elég nagy helyet hagytam, hogy ha sikerrel járok, akkor a delikvens nehogy a sziklára érkezzen meg. Ugyanis pontosan tudtam, hogy kit akarok hívni. Bár még nem idéztem meg, de találkoztam vele. Még régen, amikor annak idején megtanultam a technikát. Nekem akkor eléggé alfahímnek tűnt, már csak azért is, mert hivatalosan jött hozzám. Lelki szemeim előtt elképzeltem őt, illetve azt a megfoghatatlan légteret, ami körbevette őt… ettől pedig majdhogynem felállt a szőr a hátamon.

Elkezdtem letekerni bal kézfejemen levő kötést. Jól tudtam, mivel fog járni ez az egész. Ha őt akarom hívni, akkor nincs mese, bele kell adnom minden egyes chakrát, ami a testemben rejtőzik. Nem lesz könnyű dolog… talán az én szintemen még halott ötletnek is lehetne nevezni. Tény, hogy sokat fejlődött az elmúlt időben a chakra-kontrollom és formálásom, de akkor is… de ez most nem érdekelt. Jól tudtam, mennyi minden áll ezen, ha nem sikerül. Nem volt helye negatív gondolatoknak… ahogy a kötés a földre hullott, én pedig az egyik körmömmel felsértettem az éppenhogy csak beforrott sebet a tenyeremen. Felszisszentem, ahogy elkezdett folyni a vér. Miután a szokásos keresztet rárajzoltam a vérrel a tenyeremre, kézjelet formáztam. Szememet lehunytam. Megindult az összpontosítás. Tudatommal bebarangoltam a testem teljes egészét. Akárcsak valami uralkodó a népét, ,,végighordoztam a véres kardot”, fegyverbe szólítottam az összes chakrámat. Nem volt kivétel. Az utolsó cseppig elő akartam hívni az összest, akármi is lesz a következménye. Csak egyetlen egy lövésem lesz, ez a szomorú igazság. Ezért pedig nem akartam elpuskázni. Minden eddiginél nagyobb összpontosítással koncentráltam a feladatomra, nem engedélyezve meg magamnak a legkisebb lazsálást sem. A homlokomon szinte megdagadt egy ér a koncentrációtól, ahogy kékes derengések kezdtek el kirajzolódni körülöttem. Nem volt számottevő jelenség, de az ember normál állapotához képest akkor is feltűnő. A chakra-hálózatban őrült munka folyt, a részecskék keringtek odabent, akár a kerge tyúkok. Lassan pedig kezdtek mindannyian egyesülni a tudatom irányítása alatt. Most döbbentem csak rá igazán, mi is rejtőzik odabent a testemben… hogy mi az, amiből az erőmet nyerem már évek óta… és hogy mekkora felelősség is jár ezzel az erővel.

,,I…”
,,Tartsd szinten a chakrád…”
,,… Inu …”
,,… tartsd egyben őket, ne essen szét a koncentrációd…”
,,…Tori…”
,,… ne akard görcsösen irányítani, harmonizálj vele…”
,,…Saru…”
,,…de ami a legfontosabb…”
,,…Hitsuji…”
,,…higgy abban, hogy sikerülni fog! HIGGY ÖNMAGADBAN!”
- Ninpou - Kuchiyose no Jutsu!
A kézjelek elvégzését követően rácsaptam a földre magam előtt… és éreztem, ahogy gyakorlatilag üressé válok odabent… a kezemből majdhogynem mind egy szálig kiáramlott az összegyűjtött chakra, ha nem az összes… a szemem lecsukódott, ahogy szinte magatehetetlenül, katatóniás állapotban kezdtem el dőlni oldalra a föld felé, mint a meglőtt, halálra sebzett vad… úgy éreztem magam, mint aki gondtalanul lebeg a fellegekben, és nem háborgatja senki és semmi... majdhogynem teljesen elzárva magam a külvilágtól... fogalmam sem volt róla, hogy sikerrel jártam-e… csupán az jutott el tompa tudatomba, hogy magam mögött egy durranást hallottam… de a nagyságát már nem tudtam feldolgozni…

Nagyjából olyan válaszokat vártam, mint amik elhangoztak. Ezután Shui-ra néztem. Még mindig olyan másnak tűnt. Ez a lány sokkal jobban tetszik, mint a másik.
~ Mi van ha ő nem is az igazi Shui? Ezt valahogy ki kell derítenem! Viszont ha most elkezdek vádaskodni, akkor saját magamat hozom kellemetlen helyzetbe. ~
Amikor kinyílik az ablak, direkt úgy helyezkedek, hogy közel legyek a lányhoz. Noriko-tól viszont kicsit tartom a távolságot. Nem akarok most vele beszélgetni, úgy se tudnék mit mondani. Shui-ra viszont jó lesz odafigyelni.
Amikor megérkezünk, alaposan megnézem a srác hogy csinálja azt az idézést. Ha le akarom venni a lábáról Shui-t, akkor ezt mindenképp el kell sajátítanom.
Miután megtörténik az idézés, Shui valamit "súg" nekem. A szavain nagyon meglepődök. Eddig egyáltalán nem ilyennek ismertem meg a lányt.
- Esetleg oda megyek veled és ha harapna, akkor kimentelek a bajból. - mondom. - Oké?
Ha a lány beleegyezik, akkor oda kísérem és ha tényleg harapna az állatka, akkor megpróbálom elhúzni onnan Shui-t.

//Bocsi, ha rám vártatok. Én azt vártam hogy Noriko fog írni //

Nem tudtam leírni azt az állapotot, amiben voltam. Nagyjából olyan lehetett, mint amikor az ember kap egy büdös nagy maflást, és utána erőből lefejeli a házfalat. Nagyjából. Életemben nem merítettem ki még ennyire a chakra-készletemet. Valószínűleg a kezeimen meg tudtam volna számolni, hány egység elemi életenergia maradt bent a hálózatban. Kevés. Ráadásul ott volt az a bosszantó tény is, hogy jó ideig nem tudtam, mi történik odabent. Mint akit leütöttek, feküdtem a földön, miközben alig láttam vagy érzékeltem valamit a külvilágból. Hatalmas füst keletkezett rövid időn belül, melyek engem is elleptek. Csak bámultam felfelé hátonfekve, ahogy vártam, hogy végre történjen valami. Aztán egy öblös hangot hallottam valahol tudatom legmélyén. Egyáltalán nem voltam képben a helyzettel... de mégis, ez a hang valahogy ismerősen csengett... majd amikor egy izző vörös szempárt láttam megjelenni magam előtt, valahol tompa tudatom legmélyén egy szó hangzott el: sikerült! Bárgyún elmosolyodtam, ahogy amúgy valószínűleg külső szemlélőnek bizarr módon eltűntem a farkas szájában. Elég érdekes dolgokat tapasztaltam odabent. Nagyából olyan érzés volt, mint az anyai ölelés, persze jóval szárazabb változatban. Mint ha a farkas részévé váltam volna. Hallottam a lélegzését, szívdobbanását, testének minden egyes rezdülését... ahogy pedig telt az idő, éreztem, hogy az idézés okozta kimerültség mint ha halványodni kezdene. A farkas testének energiái kezdtek lassan feltölteni, akárcsak egy kiadós alvás. Szememet lehunytam, ahogy hagytam, hogy átjárjon ez a jótékony energia. Nem akartam erőszakosan magamba szívni őket, hanem hagytam, hogy annyi áramoljon belém, amennyit meg is érdemlek...


Rakurai érezte, ahogy fektében egy izzadtságcsepp jelenik meg a homlokán. Ennek oka pedig a szőke leányzó megjegyzése volt rá nézve. Bár nem volt Shui közvetlen közelében, vadállati mivoltja miatt a hallása jóval erősebb volt, mint azt az emberek el tudják képzelni, akárcsak a kutyáknak. Eléggé fáradt volt ahhoz, hogy most vitába szálljon a kunoichivel. Viszont jól tudta, hogy azzal nem sokra menne. Elvégre, neki is volt két fiatalabb testvére, pontosan tudta, hogyan kell velük bánni. Ez vezette őt, amikor felemelte a fejét és Shuira nézett.
- Kössünk üzletet: megsimogathatsz egyszer, de utána leszel szíves békénhagyni. Megfelel? - mindezt kellő határozottsággal a hangjában mondta, habár hallani lehetett a rengeteg futás okozta fáradtságot is.
A kölyökfarkas tekintete ekkor a sziklaszírt tövében koncentráló fiúra tévedt. Érezte a chakra áramlását, ahogy Kazuya koncentrált. El se tudta képzelni, hogy mire készülhet Kiri shinobija. Csak akkor döbbent rá, amikor a kézejelekkel megindult a végső folyamat. Szólni már nem volt ideje, ahogy a fiú a földre csapott és majdhogynem földrengést okozott vele. A kirobbanó füstfelhő utószele felborzolta a farkas hófehér bundáját, ahogy Rakurai talpra ugrott. Összeszűkített szemekkel figyelte a lassan öszló füstfelleget... de amikor meghallotta fajtársa hangját, elakadt a lélegzete.
,,Mi a... de hisz... Kazuya... hogy tudtad pont ŐT megidézni?!"
Miután a fiú eltűnt a farkas szájában, Rakurai előrébb sétált, közvetlenül fajtársa a falkájára tett megjegyzését követően.
- Tartsátok meg a távolságot tőle, ha kedves az életetek! - vetette oda a konohaiaknak, ahogy odasétált a hatalmas lény elé.
Melső lábait behajlította, ezzel a földre eresztve a fejét, meghajlásként.
- Légy üdvözölve, Hyomaru-dono.
Az acélszűrke szőrű óriás erre lenézett Rakuraira.
- Rakurai. Hallottam Kiddytől, hogy idekint vagytok az emberek területén. Szóval még mindig nem végeztetek?
- Nem, jóuram, sajnos nem. De mikor találkozott Kiddy-vel? - emelkedett fel a kölyökfarkas.
- Tőlem kérdezte meg, hogyan tud eljutni Kirigakure no Satoba. Mielőtt elmondtam volna neki, részletesen kifaggattam, hogy miért akarja ezt tudni. Nem mondom, az emberek aztán megint kitettek magukért - Hyomaru itt a nem messze álló avarrejtekiekre nézett. - Azt viszont most már tudni akarom, hogy voltaképpen miért is lettem megidézve! Mert hogy Kazuya nem a saját ötletéből hívott, abban biztos vagyok - vicsorgott egyet a farkasvédelmező, ahogy várta a magyarázatot.