Fumiyuubo erdőség

Itt élnek azon kevés menyétek, amelyek képesek használni a chakrájukat, illetve beszélni és gondolkozni tudnak akárcsak egy ember. Maga a Fumiyuubo erdőség egy ismeretlen, eldugott helyen van, távol az emberektől. A terület igen változatos annak ellenére, hogy rendkívül sűrű erdőben van, fellelhető források és kisebb rétek is a temérdek fa között. Az erdőség vezetője a Vén bölcs néven híressé vállt menyét aki a pletykák szerint S osztályú minősítést kapott. A Vén bölcsön kívül még többnél több, változatos méretű menyét telepszik meg eme helyen.

Abban a pillanatban, hogy feltetted a kérdést Katamari egy kisebb okító kokit adott a fejedre a kaszájával. Kissé felhördült, ahogyan megcsóválta a fejét és jól láthatólag valami nagyon is nem tetszett neki. Hogy mi? Azt azonnal meg is tudtad.
- Te semmit nem tudsz az idéző technikáról mi?- kérdezte huncut mosollyal az arcán. - Egy ilyen technikával valójában egy átjárót nyit két pont között. Minél messzebb van egymástól ezen két pont, annál több chakrába kerül, illetve minél nagyobb vagy hatalmas dolgot szálitt ez az átjáró, annál több chakrába kerül az is. - okított ki, ahogyan nem értetted teljesen, miről is van szó. - De a lényeg, hogy itt vagy, ráérsz megtanulni később az elméletet, mosta legfontosabb, hogy megkérdezzük a banyát, hogy valóban alkalmas vagy e arra...- ebben a pillanatban egy kisebb kavics találta fejbe a renegát menyétet aki leszaltózott a válladról.
- Anya! -kiáltott fel Hiyayaka , ahogyan leugrott a másik válladról és anyja felé szaladt, de nem sokáig. Ahogyan odaért hozzá, az felkapta őt egy kézzel, majd a szemed láttára pofozta fel a kicsinyét is és dobta az apja mellé. A kettő menyét egymás mellett feküdt a földön, ugyanolyan pózban, teljesen kiütve. És ahogyan végignéztél a barna menyéthölgyön, kicsit furcsa volt. Nem volt nagyobb a többinél, de rúzsozott szája és a teste különböző részein lévő piercingek extra vagánsá tették őt.
- Agyalágyultak! A kis kirándulásotok miatt kihűlt a leves! Különben is! Ne szid a nagyit, neki köszönhetted, hogy elvehetél... - akadt ki, ahogyan mérgesen rád nézett. - Te meg ki vagy? Azt hittem az a kis ku*a Temari jön ide már megint! Ha legközelebb meglátom leharapom az orrát! -és abban a pillanatban megvilágosodtál, hogy honnan örökölte a kicsi a beszédét és a keménykedését.

- Jól hallottad pupák!- kiáltott rád a menyét- A jaj, de cuki szőke hajam van, a jaj de menő a Kazegake nővérecskéje, a nagy szélmágus, az okos kis Temari, aki állandóan mutogatja a lábacskáit és szexisen öltözködik...- nyafogott a menyét- Rühellem azt a nőt!
Hiyayaka fájdalmas arckifejezéssel nézett fel rád, ahogyan lágyan és helyeslően bólintott az első kérdésedre. Lassan megerőltette a száját, ami egyáltalán nem volt olyan könnyű, mind azt hinni szokták, hiszen ezen nőmenyét éppen az előbb pofozta őt fel.
- Igen... és légy óvatos, ő az egyedüli, aki nem szereti Termari-dono-t. - zuhant vissza a feje a földre, hogy pihenhessen még néhány másodpercet, elfeledve ezzel a fájdalmat. De ezt te ár tudtad, ahogyan szembenéztél a nővel.
- Elég lesz! -szólalt meg egy erélyes hang, ahogyan az egyik fa mögül kilépett egy páncélt viselő menyét. De nem egy kicsi, hanem akkora mind egy felnőtt, tagbaszakadt ember. A hátán egy hatalmas Zanbato figyeget, ahogyan az oldalon egy katana és egy wakizashi nyugodott. Az arcát egy samurai maszk fedte le, ahogyan az egész páncélzata olyan volt, mind egy samurai-é- Tisztelned kellene a férjedet és más embereket!- közölte nyugodt hanglejtéssel. -Ember!- hangja még mindig nyugodt volt- Gyere velem! -indult el és te követted, mert végre egy olyan menyéttel találkoztál, akit talán tisztelni is tudnál.

A hatalmas menyét a szavaidra, pontosabban a köszönésedre, levette a maszkját és hasonlóan, ugyanolyan mélyre hajolva mind te, ő is üdvözölt és hozzád hasonlóan bemutatkozott.
- Üdvözletem, az én nevem Kenyuurei. - mutatkozott be, ahogyan a kérdésedre csak fapofával és komolyan válaszolt. - Valóban! De ne hidd, hogy gondot okoz. - indult el- Kölyök, jegyez meg valamit, ne ítélj meg senkit és semmit az alakja alapján.- adott egy jó tanácsot, amit megfogadhattál, mivel nem is volt hülyeség, főleg az ellőtted lévő három nevét után, akik hát kisit teljesen mások voltak. Bár ha jobban belegondolsz, valaki minél kisebb annál agresszívabb, mert komplexusai vannak a mérette miatt. De ha te nem kérdeztél volna, akkor a menyét sem szólalt volna meg. - A Vén bölcs -höz. -válaszolta, csak ennyit.

És lassan egy hatalmas odújához értettek, melynek a bejáratta egy Sinto temploméhoz volt hasonló, gazdagon díszített és a jelek szerint egy nagytiszteletű menyét lakhelye is volt egyben. Kenyuurei. Nem szólt semmit,. Csak veled együtt belépett, ahogyan odabent, olyan dolgot láttál, ami teljes mértékben meglepett. Egy apró, első ránézésre egy kis menyét, vagyis egy kölyök ült egy emelvényen, ahogyan a puha párnál meditációs pózban ülve nézett le rád.
- Ohhh...szóval megjöttél! -üdvözölt, ahogyan Kenyuurei. Félreállt és csak te voltál ellőtte. - Huramina Saito … Temari tanítványa vagy igaz?- kérdezte érdekes hangon. A testalkata és a kinézette alapján egy fiatal újszülött mennyétnek tűnt, de a hangja dörmögő és öreg volt. - És azért vagy itt, hogy velünk szerződést köss...- mondta, de egyszer nézett rád, szemei mindvégig csukva voltak. - Nagyon helyénvaló, ám legyen, de ellőtte rá kell lelned arra a menyétre, aki a mentorod lesz! -szólt hozzád- Ha készen állsz szólj és elkezdhetted az utazásodat....

A kis menyét csak ült szótlanul, ahogyan te feltetted neki a kérdésedet, ahogyan ellőtte azért elgondolkoztál azon, ki is lehet az. Legelőször az a kis idegesítő menyét jutott eszedbe, de ő nem volt mesteri jellem, az apja már más helyzet, de valóban ő lenne az? Nos az anyját inkább hagyjuk, első látásra tudtad, hogy inkább meghalna, minthogy pont téged tanítson és felügyeljen. Nem volt sok választási lehetőség, talán még a melletted lévő nagy szőrmók, aki szívesen láttál volna, de a nevén kívül nem sokat tudtál róla. És éppen ezért a kérdésed nagyon is a helyén volt.
- Nem őket kell ismerned, hanem saját magadat! -kaptad a választ- Ismert meg a benned lévő saját személyiségedet, vond az uralmad alá és akkor meglátod majd, melyikünk is az, aki a sors neked szentelt. - hallottad a szavait, ahogyan Kenyuurei hírtelenjében közbelépett.
- Bocsánat, hogy közbeszólok, de ez nem túl kora? Még...- ekkor azonban a „vén” borz akasztotta meg a mondandójában.
- Egyáltalán nem!- közölte nyugodtan- Minden embernek és állatnak van egy belső hangja, melyre vagy odafigyelünk vagy nem. Lehetne ösztönnek is hinni, ösztön mely szükséges ahhoz, hogy továbblépjünk egy adott pontról! Ha ezt az ösztön megtaláljuk saját magunkban és elfogadjuk, megzabolázzuk a belső vágyainkat, akkor a világ is megváltozik. Másképp látjuk majd,tisztábban és melegebbnek, vagy éppen sötétebbnek és ridegebbnek mind valaha...- okította ki a nagydarabot- Még te sem agy arra képes!- erélyesebb lett a hangja, ahogyan Kenyuurei meghajolt, majd hozzád szólt.
- Jól figyelj majd! Erre még Temari dono sem volt képes teljes mértékben! A shinobi világban nagyon kevesen döbbenek rá erre és még annál is kevesebben képesek az irányításuk alá vonni saját magukat! Próbáld megérteni saját magadat és elfogadni... ha erre nem vagy képes... -lassan mintha megszédültél volna, és a kép remegni kezdett- Itt az idő! - estél össze, ahogyan kinyitva a szemedet, a kék eget láttad és a vén bölcs szavaid hallottad.
- Megismered a vágyadat, a legbelső félelmeidet és ha túléled, akkor rájössz, kit is kell választanod. Az erőm képes arra, hogy ezen vágyak testet öltsenek! És arra is, hogy elpusztítsanak... -hallottad, ahogyan halk lépések zajára lettél figyelmes.
- Hello...- hallottad a saját hangodat.

//Küld el PM-ben légy szi majd, hogy szerinted, mi az a dolog, melyre a karakter legbelül vágyik, amitől a legjobban fél... olyan dolog, melyről még maga a karakter sem mer gondolni, vagy nem is gondolkodik rajta... //

- Idióta... idióta... idióta...- hallottad újra saját hangodat, miközben felpattantál és immáron nem csak foglalkoztatott, hogy hol is lehetsz, hanem, hogy hogy aki szembeállt veled, ki is lehet. Ugyanúgy nézett ki mind te, és ami ennél is jobban felhúzott, a kardod is nála volt. Ennek fényében, ideges lettél, nem is törődtél azzal, hogy egy rét közepén vagy, sehol egy fa, vagy bokor, csak mindenhol virágok, ameddig a szem ellát, olyan érzéssel, hogy annak sehol sincs vége, és lehet, hogy ez is volt az igazság. - Mit nézel így... ezt a kardot?- kérdezte, ahogyan fél kézzel megpörgette azt, majd a földbe szúrta. - Ne aggódj, ott van melletted...- szemed azonnal követte a Saito úját, mely melléd mutatott és csakugyan, ott volt Hana, nevéhez talán legjobban illően, virágok között. - Komolyan nem vágod, hol vagyunk igaz?- kérdezte mosolyogva- Ez a lelked...- mutatott körbe- … látod milyen szép... gyönyörű... kimért, egyenes ahogyan egyetlen egy dologra koncentrálsz csak, egy dolog körül forog az életed... és ez annyira... idegesítő...- lépett közelebb, ahogyan Hana a vállán landolt, valahogy úgy érezted, hogy ő sokkal jobban bánik vele mind te, könnyeben emlegeti... olyan, mintha ő valóban te lennél és mégsem. - Az a kis mennyét...- szólalt meg váratlanul, ahogyan feléd sétált- … képes volt a benned lévő szeretettből, kételyből, a vágyadból és a félelmedből megalkotni engem, minden egyes emberi érzésed egy testben...- állt meg ellőtted- … egy testben, melynek szabad akarata van most már! -mosolyodott el- És nekem kurvára nem tetszik ez a világ... túl tökéletes, semmi érdekes nincs benne... ahogyan gyűlölöm ezt a kardot és téged is! -emelte fel a kardot a magasba- A saját belső vágyad fog megölni ... milyen érzés?!- arcára kaján vigyor ült ki, ahogyan keze megszorult a markolaton és tudtad lefog csapni...

A két hatalmas kard összecsapott, ahogyan te is kioktattad a véleményedről, arról, hogy mit is gondolsz arról ami történik, hogy valójában ő nem lehet te, mert te nem ilyen vagy. Majd erőt véve magadon, elütötted „Saito2”, mostantól nevezzük így, fegyverét magadtól, ahogyan oldalirányú vágásod elől egyszerűen hátrébb ugrott, bár az majdnem így is elérte. De nem álltál meg ennyivel, hanem a lendültetted kihasználva továbblendültél és újra lecsaptál rá, de sikertelenül. A földbe csapta a kardot, és így akasztotta meg az közbeni vágásodat. Erre nem számítottál, mert te sohasem használnád fel hasonló módon ezt a fegyvert, túlságosan inkább embernek mind egy tárgynak nézed őt.
- Idddiiióóóóta! -nevetett fel- Ilyenről szó sincs! -mosolygott rád- Engem nem érdekelnem semmilyen eszmék, vagy célok! Egyszerűen azt érzem amit te is! A szíved legmélyén, olyan vágyakat és félelmeket érzek, melyeket te nem is vettél észre, vagy éppen ellenkezőleg, észrevetted de elnyomtad, ezzel téve űrt arra a helyre. - húzta ki egy kézzel a kardot a földből, ahogyan hiába veszítetted te két kézzel a tiéddel, ennek ellenére egyszerűen nem tudtad elnyomni oldalra. - Megmutatom, hogy mit érzel valójában!!!!- ordított rád, ahogyan váratlanul belépett eléd ököllel mellkasába vágott. Olyan érzés volt ,mintha minden csontot összetörne, de mégis, ahogyan földet értél, nem éreztél mást, mind fájdalmat, nem testit, hanem lelkik- Utálom ezt a világot... -lépett hozzád közelebb, ahogyan érezted, hogy a kard kiesett a kezedből, hogy védtelen vagy- … semmi magasztos nincs benne. Minden egysíkú, nem törsz magasra, elfogadtad azt ami körülvesz... hogy ezen virágokon kívül őt sohasem láthatod majd! -hangja mérges volt- És ezért gyűlölöm őt. Mert a legnagyobb szeretett és a legnagyobb szenvedést is ő okozza nekem. Miatta nem tudok továbblépni, körülötte forog mindenem és mégsem tudok tenni semmit. Nem tudom visszaszerezni, nem tudom megérinteni, nem tudom újra látni! -ért eléd,- Ez mindennek az okozója...- de nem sújtott le, ezúttal nem, láttad az arcán, hogy szenved ettől a gondolattól. - Érted már egyáltalán ,mi rejlik a szíved legmélyén... bele tudsz tekinteni?- emelte fel a kardot és lágyan nyomta a szíved fölé.

Ott feküdtél ellőtte a földön, ahogyan a kard vége kicsit nyomta az mellkasodat, de nem nagyon, nem zavaróan. Saito2 nem nagyon szolt közbe, csak a szavaid vége felé mosolyodott el, ahogyan váratlanul hangos nevetésben tőrt ki. Nem tudtál felállni, a kard túlságosan erős volt ahhoz, hogy kiszabadulj alóla, sőt ahhoz, hogy megmozdulj, anélkül, hogy nehogy megsebezzen.
- Még hogy Jing és Jang ! Ez jó...- érezted ahogyan kard felvágja a bőrt a testeden, majd mind a kés a vajban, úgy hatol előre néhány apró kis centit, majd állapodik meg a bordáig ellőt. - Én nem a benned élő sötétség vagyok, de ezt már mondtam! Én a benned lévő vágyak megtestesülése vagyok, nem vagyok gonosz, ugyanúgy megvan bennem azon érzések is, melyek jók...- hatolt beljebb a kard egy két centit, ahogyan újra megállt, szinte ordítani tudtál volna a fájdalomtól, de visszafogtad magad- … én csupán azért vagyok most itt, hogy rávezessek arra, hogy mik is a benned lévő érzések és vágyak forrása és mi az amitől a legjobban félsz, rettegsz, hogy mi az, melyet még magadnak sem mersz bevallani...- hatolt keresztül a kard testeden, ahogyan a földhöz szegezett. Érezted, ahogyan a szád megtelik vérrel- … de ameddig itt szerencsétlenkedsz velem, addig nem érsz el semmit. Azt mondtam, hogy néz a szíved legmélyére... és te egy ilyen válaszra vagy csak képes, egy magyarázatra, melyet bemeséltél magadnak, hogy a fájdalom ne legyen olyan erős...- tehénkedett a kardra, mely egy lejjebb sűlyedt, benned és a talajban is- Elmondjam, mi az ami valóban ott van a szívedben?- kérdezte vigyorogva, ahogyan közel hajolt hozzád- Hogy te valójában sohasem akartad őt megtalálni és újra látni...- közölte nyíltan, az arcodba mondta- … félsz attól, hogyha újra látod visszautasít, hogy kisétál az életedből, hogy az a személy aki a legfontosabb volt addig a számodra semmibe fog venni...- távolodott el az arcodtól- … ezért élsz így! Inkább a vele való közös emlékekre vigyázol, a kardra vigyázol, félsz, hogyha elveszíted ő is elveszik és inkább csak álmodozol arról, hogy látod, az helyet, hogy tennél is valamit! Ameddig így állsz ehhez a világhoz! Ameddig így állsz Hana-hoz és saját magadhoz! Addig nem leszel képes legyőzni engem... de...- rántotta ki a kardot belőled, ahogyan a magasba emelve homályosan láttál mindent, érezted, hogy elveszíted az eszméletedet- … többé nem lesz alkalmad arra, hogy megküzd velem, vagy lásd Hana-t! Erősebb vagyok nálad, így ha te nem én képes vagyok elengedni őt és ezzel megszüntetni a legnagyobb kételyt a szívedben, hogy talán végre lássad tisztán ki is vagy te valójában! -és a kard lassan apró virágszirmokká kezdett változni, ahogyan a szélben lassan kezdett eltűnni. És abban a pillanatban valami megváltozott. Erőre kaptál és úgy érezted, hogy mindenre képes vagy, de nem amiatt, ami történt, kétségbeesést és fájdalmat éreztél, ahogyan a cérna elszakadté s sötétségbe hullottál, mikor meghallottad a vágyaid szavát, ahogyan a markolat utolsó darabja is eltűnt. -Sohase többé nem fogod őt látni, erre vágytál igazából, nem?

Saját magaddal álltál szemben még mindig, ahogyan a kard eltűnt a kezéből és semmi sem maradt utána. A tested újra erőre kapott, ahogyan szinte megkönnyebbültél és ezzel egyetemben a mellkasodról eltűnt a sérülésed is, mintha meg sem történt volna az amit átéltél egy perccel korábban. Önmagad pedig elmosolyodott, ahogyan közelebb lépett hozzád.
- Most már tudod, hogy mit is rejt a szíved...- emelte fel a kezét és érintette a mellkasodhoz. Csak ekkor vetted észre, hogy a seb el is tűnt. - Ne néz így! – válaszolt az arckifejezésedre- Végül is ez a te lelked, nem lennék képes megölni téged itt, sőt máshol sem. Az én erőm csak annyiból állt, hogy megmutassam neked mindent! Nem többet és nem kevesebbet és te sikerrel megértetted mi is akartam. MI ketten egyek vagyunk, amennyire te vagy gyenge, annyira vagyok én erős és fordítva. -Hátrált egyet, ahogyan elmosolyodott- De úgy látszik eddig voltam képes élni! De nem sajnálom, mert egy pillanatra láthattam őt... mázlisták vagyunk, ezt ne feled el! Hana mindig is velünk lesz és hadd mondjam el, biztos nem változott meg! Az nem lehet, nem igaz. -kérdezte de nem tőled.
Érezted, hogy a levegő megmozdult mögötted, ahogyan hátranézve a lehulló virágszirmok körözése lassan lelassult és összeállt valamivé. A szemeid elkerekedtek, ahogyan tested öltött az aki miatt eddig mindent elértél. Semmit sem változott, ugyan úgy mosolygott rád.
- A lelkedben képes vagyok megjelenni? Ez is annak a kis menyétnek a műve lenne?- nézett körbe, ahogyan barátságosan elmosolyodott- Hihetetlen. De nem bánom, azért , mert újra láthatlak! Hogy miért, mert a lelkem egy kis darabja veled maradt, az aki nem volt képes elengedni téged, még a halál után sem.- mosolygott, ahogyan sok kérdeznivalótok volt, sok megbeszélni való dolog.
//Egy kis reális történetet írhatsz, hogy miről beszélgettek, ahogyan a végére csak annyit írj majd, hogy feláll és közli veled, hogy lejárt az ideje...//

Újra érezhetted őt, ahogyan Hana elmosolyodott, de nem mondott többet, teste újra apró kis virágokká kezdett válni, ahogyan a szél lassan felkapva őt elfújta őt, olyan hirtelen, mind ahogyan megjelent. De még így is, az láttad az utolsó tekintetét, ahogyan a szomorú szemei lassan virágokká váltak és eltűntek a szélben. A virág hirtelenjében forogni kezdett körülötted, ahogyan a szemeid, mintha egy álomban lettél volna felnyitódtak és újra ott voltál.
Abban a sötét gödörben, ott álltál, ahol elvesztetted az eszméletedet, ellőtted a kis menyét kissé imbolygott, ahogyan megtámasztva magát lihegett. Kenyuurei állt melletted, ahogyan másik oldalon ott volt az idegsítő menyét család is. Láthatólag a végére érkeztek csak ide, ahogyan kíváncsi arccal néztek téged, de Hiyayaka most sem tudtamegállnii, hogy ne ugorjon a válladra és nézzen, sőt bámuljon közelről az arcodba.
- Te sírsz, milyen nőies! -röhögött, ahogyan kíváncsi képet vágott- De mond, mégis milyen volt! Mi történt! -hirtelenjében elkiáltott magát, ahogyan az anyja megragadva a farkát lerántotta az arcodról, de minimum most nem karmolt és nem harapott, pozitívum.
- Sikerrel jártál! -közölte elesett hangon a bölcs- El sem hiszem, hogy egy ilyen férfi került közénk! Végignéztem mindent és most már tudom, hogy a te legbelső vágyaid egyben a céljaid is. Nem rejteted el ő őket, mind sokan mások, csak nem mertél szembenézni velük, mert féltél. De látom rájöttél, hogy mit is jelent neked az a lány és hogy a félelem miután tovaszállt, már az ösztönöd és te egyek vagytok! -közölte mindenkivel a hírt, ahogyan köhögött eggyet- És most már tudod, hogy kit kell választanod igaz?- kérdezte tőled, ahogyan Kenyuurei lassan megérintette a válladat és ahogyan ránéztél láttad, hogy a kezében tartotta Hana-t, melyet abban a pillanatban akart visszaadni neked. Tudtad mit jelent ez, vagyis hogy szerinted mit jelenthet. Nem te, hanem Hana választott helyetted. - Nos?

A nálad azért nagyobb menyét lenézett rád, ahogyan visszaraktad a hátadra a kardot. Nem volt zavarban, ahogyan Hiyayaka hozva a formáját, ezúttal csak az édesanyja mögül, de hangosan rákiáltott! Mindenki hallotta, de nem nagyon foglalkozott vele.
- Ne őt! Engem válassz! ENGEM!ENGEM! EEEENNNNGGGGEEEEMMMM!- kiáltozta, ahogyan az édesanyja és az apja is egyszerre ütötték le szó szerint, ahogyan elterült a földön, szótlanul és kiütve- eeengeeem!- mondta még akkor is halkan.
Kenyuurei lassan lehunyta a szemeit, ahogyan láthatólag nagyon is gondolkodott, majd komoly arcot vágva rád nézett, sőt inkább a kardodra, ahogyan vissza rád.
- Legyen! -közölte veled halkan- Jó kardod van fiú! -fordult meg, ahogyan lassú léptekkel elindult kifelé, majd el si tűnt az ajtón túl. A kis menyét tapsolt egyet örömében, ahogyan lenézett rád.
- Akkor nincs semmi más hátra! Addig kell itt maradnod, míg nem leszel képes Kenyuurei -val teljesen összedolgozva harcolni és teljesen megbízni benne! Ez idő alatt megismerkedsz a fajunkkal, a szokásainkkal és tagjaival! Menjetek, fáradt vagyok!- hunyta le a szemeit ,ahogyan abban a pillanatban el is aludt és ti kilépve a szabadba, Katamari, aki a hátán vitte kiütött kisfiát rád nézett.
- Légy figyelmes és hallgass rá! Kenyuurei senpai az egyetlen menyét, aki a maga módján erősebb nálam! -vált el tőled a család, ahogyan egyedül maradtál.
Sétába kezdtél, ahogyan megpróbáltad megismerni a terepet, hogy milyen szokásokra lelsz itt, mit szabad és mit nem, az ilyeneket pedig csakis tapasztalat útján lehet megtanulni, nem máshogyan! De mindvégig érezted, hogy bizony árgus szemek néznek téged, és alig találkoztál néhány sétáló vagy a ház ellőt dolgozó álattal. Láthatólag még nem nagyon bíztak benned, mikor is hírtelenjében érezted, hogy valami a válladra ugrik és egy puszit nyom az arcodra. Ahogyan oldalra néztél egy átlagos termetű menyétre lettél figyelmes.
- Szeretlek cuki fiú! – mosolygott rád, ahogyan rádöbbentél, hogy eme tag nőstény. -A nevem Ayami , nem akarsz járni velem! -rebegtette meg a szempilláit.

// leírás, ha nem gond!.:
Név: Vén bölcs
Pusztán egyetlen egy egy menyét rendelkezik ekkora tapasztalattal és erővel, maga a Vén bölcs. Igaz még sosem látták harcolni, de szóbeszédek terjengenek arról, hogy legendás ereje van. A menyét társadalom szemében olyan köztiszteletnek örvend, mint a nagyobb shinobi nemzetekben a Kagek. A legtöbb esetben csak egy apró, éppen hogy újszülött menyét képében látható, azonban ez nem igaz! Az csupán egy irányított test hiszen valójában ő a leghatalmasabb lény a falúban, szinte az egész rejtek az hasán terül el, ahogyan mély álomba süllyedve alszik. Hihetetlen spirituális erővel bír, ahogyan hajdanán állítólag még magát a ninjutsu megalapítóját is csak gyermeknek nevezte!
Faj: Menyét
Méretkategória: hatalmas méretű menyét!
Különleges képesség:
Hatalmas spirituális erővel bír, melyet használva csak a tudatával képes irányítani apró létformákat (pl.: példának okáért egy újszülött menyétet!), de ezen kívül az igazi képessége, hogy képes az emberek és az állatók belső vágyait, félelmeit vagy éppen az ösztöneinek testet adni, nem csak a használó tudatában, de ezen a világon is! Így a használó saját belső énjével kerül harcba, mely képességeit tekintve mindenben az ő másolata és csakis akkor tűnik el, amikor az ellenség megértette ezen vágyak okát és elfogadja őket!
Szint: S
Elem: Ismeretlen
Jutsuk: Ismeretlen

Egy pillanatra elmosolyodtam azon amit Hiyayaka művelt és azon a "fenyítési" módon, ahogyan az anyja és apja bánt vele. Komoly tekintettel néztem vissza a nagydarab menyétre, aki már válaszolt nekem. Elfogadta a választásom, vagy legalábbis beletörődött és még a kardomat is megdicsérte. *Ha tudnád milyen jó...* Emlékeztem vissza arra ami most történt velem az "illúzióvilágban". A vén bölcs elfáradt és ezt meg is értettem, ezért elhagytam a helyet, hogy nyugodtan pihenhessen, elvégre nem voltam valami könnyű eset. Kifelé menet Kamatari még ellátott pár jó tanáccsal amire én bólintottam egyet, majd megkérdeztem valamit ami nem hagyott nyugodni.
- Kamatari-sama! Nem a szerződéskötés miatt jöttem a bölcshöz? Kérdeztem tőle, ahogyan egy kicsit nyugtalankodtam a dolog miatt, hiszen nem szerettem volna olyan sokáig távol lenni az otthonomtól. Pláne nem úgy, hogy a szüleim nem is tudják, hogy hol vagyok. Azt mondtam nekik, hogy Temarival megyek edzeni a kiképzőterepre, de az is már mikor volt? Mélyen gondolkoztam a dolgon, amikor hirtelen egy menyét ugrott a vállamra és egy puszit adott az arcomra. Azonnal odakaptam a fejem, majd illetődve néztem az állatra.
- És hol marad a jó modor? Csak úgy felugrálgatunk már vállára? Kérdeztem tőle vicceskedve, ahogyan komolyabbra fordítottam a szót. - Sajnálom, de engem már megbéklyózott egy lány. Mond miért nem keresel magadnak egy hozzád illő menyétfiút? Kérdeztem tőle, ahogyan rögtön egy név jutott az eszembe. - Mondjuk Hiyayaka... Ő rendes srác, kicsit furcsa de mindent megtesz azért felhívja magára a figyelmet. Nos? Amint megkérdeztem körülnéztem és kerestem magamnak egy fát aminek a tövébe leülhettem.

//Nagyon tetszik a leírás ^^ köszönöm. Ha meg tudom csinálni, akkor azonnal módosítom is ezek szerint a leírást.//

Ayami elhúzta a szája szélét, ahogyan meghallotta annak a bizonyos kis menyétnek a nevét. Mintha egy kicsit el is pirult volna, sőt zavarban volt, amit mondtál neki, vagy ahogyan ránéztél? Érezted, ahogyan a kis kar, ami enyhén ugyan de megszorítják a válladat, kissé bökik a bőrödet, de ez csak kellemetlen dolog volt nem fájó!
- Olyan cuki vagy, hogy másokra is gondolsz! -nézett rád- Hiyayaka egy idióta balfék! Kiskorunk óta belém van zúgva és állandóan nem hagy békén, pedig nem is az esetem, az olyan magas és izmos férfiak mind te, olyanokra ger...- ekkor azonban egy hatalmas láb dörrent melléd, ahogyan valaki elkiáltotta magát.
- Itt vannak ők, kinek neve hallatán megremeg a föld! A testvérek, kiknek a szíve gyengéd mind a virág és a teste erős mind a kő, Gemba és Gembo a csodapáros, Fumiyuubo erdőség hősei a …. -kiáltozott össze vissza egy ember magasságú menyét, egy hatalmas menyét hátán, ahogyan Ayami csak elhúzta a szája szélét.
- Már megint kezdik! Ez a kettő lököttebb mind Hiyayaka, bár ők magasak! -csengett a hangja, ahogyan Gembo hirtelen megbillent, majd hatalmas ordítás közepette becsapódott a földbe pontosan eléd.
- Mégis mi volt ez tesó! -kiáltott fel a hatalmas Gemba-ra.
- Bocsi, csuklottam...- mentegetőzött a nagydarab, ahogyan Gemba feléd fordulva átkarolt.
- Akkor megvan bocsájtva! -fordult meg - Üdv új tesó és cuki kis Ayame...gugugugu- babusgatta a válladon pihenő nőstény állát, aki szó szerint hatalmasat harapott Gembo ujjába. - … áh ezt miért kellett? - sírt a nálad nagyobb menyét, ahogyan az úját fájlalta!
- Mert idióták vagytok és mert nem vagyok már gyerek! -kiáltott rá Ayami, ahogyan Gemba is elkezdett sírni.
- Idióták vagyunk, idióták vagyunk! Hallod tesó, anyunak tényleg igaza volt...
- Tudom tesó, nyugi ne sírj, mert árvíz lesz! Simult Gembo, Gemba lábához és simogatta, ahogyan rájöttél, hogy vannak lököttebbek ezen a helyen Hiyayaka-nál is.

A nagydarab menyét a szavaid hallatán kissé boldogabb lett és érdeklődve nézett le rád, ahogyan Gembo rád nézett, majd Ayami-ra, aki teljesen elázva feküdt Saito vállán, hiszen egy könnycsepp telibe találta. Prüszkölt és kissé rázta magát, mely a genin-nek nem éppen volt jó, mert lényegében ezzel őt fröcskölte le.
- Hát igen, nem vagy... idióta...- monta halkan Ayami, ahogyan Gembo a kérdésedre felvidult.
- Na ez egy jó kérdés Saiko! - válaszolta és mondta a nevedet helytelük, a Saiko egy női név ugyanis- Az én hatalmas testvérem Gemba , aki egyetlen lábbnynyomatával képes eltörölni egy házat ! Az én nevem pedig Gembo, aki a legokosabb minden menyét közül! -dicsekedett, ahogyan Gemba megszólalt váratlanul.
- Nem én vagyok Gembo, tesó? - kérdezte
- Nem, rosszul tudod testvér! - javította ki nagydarab rokonát.
- De ha ez igaz, akkor anyu is rosszul tudja! Mert mindig engem hív Gembo-nak!
- Nem, megint rosszul tudod tesó, amikor anyu a Gembo nevet használja rám gondol és nem rád!
- De hát mindig oda megyek, mikor mondja!
- Az lehet, de nem téged hivot! - fordult feléd. - Szóval Saiko! Mit terveztél mára?
- Ne menj velük, ha megteszed, akkor egész életedben bánni fogod! Én egyszer csináltam meg és fél óra után elszöktem Hiyayaka egy egész napig bírta, bár szegény meglágyult benne!