Re: Fumiyuubo erdőség

Karin Pént. Jún. 17 2011, 10:31

A férfi nem reagált semmit sem a szavaidra, nem tudta megmondani, hogy hol is van Temari, mert már halott volt. Hana pedig a kezdett megragadva akart kiszabadítani téged ebből a világból. De te máshogy döntöttél. Elengetted Hana kezet, aki értetlenül nézett rád, miközben magad sem tudtad, hogy honnén tudod, de kézjeleket kezdtél formázni, ahogyan még láttad Hana ijedt arcát, ahogyan feléd kap, majd egyszerűen eltűnik a szemed elől, ahogyan téged bekebelez a sötétség. De nem haltál meg.
Olyan érzés volt, mintha lebegnél a nagy semmiben, ahogyan egy villanás közepette egy fény jelent meg ellőtted, mely lassan a vén bölcs alakját kezdte felvenni.
- Szóval ez volt a döntésed?- kérdezte tőled- Megmented őt, hogy éljen tovább a maga módján de nélküled? -kérdezte ismét- Pontosan úgy, ahogyan előre láttam. Téged nem a jövő iránti elkötelezettséged és a társaid beléd elvárásai, hanem saját, feléjük mutatott érzelmeid tartanak életben és adnak célt az életednek. Képes vagy feláldozni magadat értük és ők is érted. - mosolyodott el- Csakis is ilyen ember képes megmenteni őt, csak te vagy képes rá Saito-kun. -sétált hozzád, miközben te mozogni sem tudtál. A botjával félresöpörte a ruhádat, ahogyan a felsőtested teljesen szabaddá nem vállt- Elhasználtad a neked adott erőm, de megmutattad nekem, hogy nem egyszerűen egy jóslat gyermekeként kell rád tekintenem, hanem egy olyan barátra, aki képes elviselni és teljesíteni azt a kérést, az a súlyt, melyet a vállára raktam. - kezét lassan a mellkasodhoz érintette, ahogyan elmosolyodott- Engem csak az idézhet meg, aki képes parancsolni az erőmnek! Most megadom neked a kulcsot, hogy irányítani tudd az erőmet és képes legyél felhasználni ha szükséged van rá! -a mellkasodon egy furcsa szimbólum jelent meg, melyet még sohasem láttál korábban- Ne feled el, hogy csak vészesetben kérj segítséget tőlem, mert ha használod az erőmet, akkor attól a perctől a saját lelkedet ítéled kárhozatra! – lassan homályosodni kezdett minden ellőtted- Most menj! A barátaid már várnak rád!

Lassan nyitottad ki a szemed, a barlangban voltál, ahol az ellenfeled is állt a vén bölcs ellőt. Ott álltál, ahogyan érezted a hátadon Hana-t is, de már nem hallottad a hangját, mind akkor. Lassan a mellkasodra néztél és a jel még mindig ott volt. Nem értetted teljesen a bölcs szavait.
- Szóval sikerrel jártál! -hallottad mestered szavait, ahogyan megfordultál és szembenéztél a menyéttel, ahogyan ő meglátva a jelet meglepődött- Minden úgy alakult, ahogyan ő megjósolta. Kitanítom az ő igazi hordózóját, majd azt az embert, aki a helyes útra fogja terelni őt. Mindent tudott előre és most...- mutatott a mellkasodra- … rajtad van a jel is.- erre azonban kérdéseid sokaságát hajítottad a fejéhez, melyekre tömören válaszolt csak.
- Az a jel az ő szerződése. Képes vagy megidézni őt és ha nagyon szükséges kölcsön venni azt az erőt, melyet odabent is éreztél magadban!
- És végre felnöt lettél!- hallottad Temari hangját is, aki Katamari-val lépett be a terembe éppen.- Sajnálom hogy becsaptunk, de tudtam hogy csak te lehetsz képes ennek problémánk a megoldására. Az én utam befejeződött ezennel, csak ennyi szerep jutott nekem a történetedben, mert mostantól ,nem mind a tanítványom, hanem mind a bajtársam gondolok rád! -sétált oda eléd, ahogyan fejbe vágott- De azért nagyon egyszerűen bedőltél neki, hogy idehozd őt! Nőj fel végre! - érezted a kezét a fejeden- De annak is örülök, hogy életben vagy!

**Huramino Saito** Vas. Jún. 19 2011, 13:25

A helyszín egyre csak perget szét miközben én még rákérdeztem, hogy merre is találom Temarit, viszont választ már nem kaptam, mert a férfi élettelenül feküdt a földön. Sóhajtottam egy nagyot, majd amikor Hana megfogta a kezem és futni kezdett, viszont én nem mozdultam és elengedtem a kezét. Még azt a pár szót a fülébe súgtam, majd mintha akaratomon kívül mozdult volna a kezem, megformáltam pár pecsétet, mire a lány, eltűnt, és csak én maradtam az összeomlás szélén álló világban. A sötétség egyre nagyobb területet nyelt, többek között a kijáratot is, ezáltal lehetetlenné téve számomra a menekülést. - Kenyuureinek igaza volt, ez a világ tényleg veszélyes... Nem gondoltam volna hogy ennyi kemény pillanatot fog majd nekem okozni. Hehe. Kuncogtam fel halkan, ahogyan leültem a földre, majd gondolkodóba estem. - Szóval nem fogom újra látni Hanát igazi alakjában? Lehet, hogy rossz döntést hoztam?! Hát ez nemsokára úgyis kiderül. Beszéltem még az orrom alatt, mielőtt még engem is ellepett volna a közelgő sötétség, bár már erre sem kellett sokat várni. Lassan de biztosan én is eltűntem magával a világgal együtt és egy sötét "űrben" kezdtem el lebegni mozdulatlanul. Végtagjaimat nem tudtam mozgatni, egyedül a fejem volt az amit valamennyire tudtam mozgatni, bár ez elég is volt ahhoz, hogy tudjam, még nincs vége a történetnek és erről az is meggyőzött, hogy a bölcs egy villanás közepette jelent meg előttem, majd elmondta, hogy én más vagyok, más mert én a társaimért, a barátaimért élek és nem a jövőért. Ezt követően botjával egyszerűen leszakította rólam azt a kevés ruházatot is ami a felső testemen volt, majd elmondta, hogy megadja nekem a kulcsot, mellyel fel tudom használni az erejét. A kezét a mellkasomra tette és egy furcsa jel/szimbólum jelent meg, mely maga a kulcs lehetett, majd még végül figyelmeztetett engem, hogy az ereje nem játék, ha használom, magamat is elpusztíthatom vele.
- Megteszek mindent, hogy az utódod ismét köztünk lehessen készen arra, hogy beteljesítse akaratodat. Jelentettem ki neki utolsó szavaimmal, majd eltűnt a szemem elől és én lassan felébredtem. Miután kinyitottam szemem, a menyéteket pillantottam meg, akik végig támogattak engem. Lassan felálltam a földről, majd a hátamhoz kaptam, ahol éreztem Hanát, amitől egyszerre voltam boldog és szomorú. Örültem, hogy ismét velem van, de szomorú voltam, hogy nem tudtam segíteni rajta. Ezek után Kenyuureihez fordultam.
- Igen. Elértem a bölcset és megküzdöttem a betolakodóval és végre mindent értek, mindent Akuma-sannal és a bölccsel kapcsolatban. Viszont egy valamit nem igazán értek, mit jelent az, hogy "Ha használom az erőmet, akkor attól a perctől a saját lelkemet ítélem kárhozatra"? Sejtettem, hogy nem takar valami jó dolgot, de tisztában kel lennem azzal, ami rám fog várni és ezért is tettem fel ezt az egy kérdést, bár a válaszból nem igazán derült ki ez a dolog. Már épp kérdezni akartam, hogy történt e valami amíg távol voltam, ám ekkor hirtelen Temari bukkant elő. Elmondta mindazt mely körülöttem történt és kiderült, hogy nem volt más mint egy színjáték, hogy beteljesítsem azokat a reményeket melyeket hozzám fűztek. Végül még Temari lenyomott nekem egy kokit is, miután éj fájlalóan a fejemhez kaptam. - Azt mondta veszélybe voltál, így siettem hogy segítsek. Nem volt időm azon godolkozni, hogy mit is csinálok és kinek a javára. Próbáltam meg még védekezni, ahogyan boldogan végignéztem mindenkin. Boldog voltam, mert teljesítettem azt a nagy elvárást, melyet rám raktak. *Menyétek megmentése... Kipipálva!* kiáltottam el magamban, majd a bölcsre néztem és a vele szemben állóra.
- Velük most akkor mi lesz? A támadót legyőztem a saját világába és meghalt, de akkor miért van még talpon? Kérdeztem még rá végül erre, mert már csak ez az egyetlen egy tény volt az ami zavart engem.

Karin Hétf. Jún. 20 2011, 19:04

// Rendben! Ez lesz a zárópost tőlem egyenlőre! Ha tovább akarod majd vinni ezt a jóslásos részt, nyugodtan keress meg, téged mindig vállalni foglak! //

Temari felnevetett, ahogyan megpaskolta a fejedet, majd egy szó nélkül elindult kifelé. Láthatólag, volt elég dolga és nem nagyon volt ideje veled beszélgetni. Illetve már akkor észrevetted, mikor belépett, hogy elég megviselt állapotban volt, de ahogyan kifelé sétált, még elkeseredettebbnek és fáradtabbnak tűnt mint azelőtt.
- Te ostoba! -állt meg, ahogyan visszanézett- Mennyi esélyed lett volna egy olyan ellenséggel, aki ellen nekem sem volt semmi esélyem és legyőzött?!- kérdezte tőled- Csak a halálba meneteltél volna és eldobtad volna magadtól az életet, ha máshogy alakulnak a dolgok! Ne feled el, hogy életed csak egy van! -hagyott magadra.
Tekintetted a vén menyétre terelődött, ahogyan megkérdezted tőlük, mindenkitől aki még jelen volt, hogy a férfival mi lesz. Senki sem, csakis a mestered válaszolt.
- Ő már meghalt! A teste még mindig él, a lelke meghalt. Ez a legfélelmetesebb abban az erőben amit a nagyi birtokol. A lélek halála után is, a test tovább működik és az orvosok sem tudnak rajta sehogy segíteni. Soha ne akarj meghalni odabenn, mert az rosszabb a halálnál is!
Hirtelen szúró fájdalmat éreztél a testedben, ahogyan forogni kezdett magad előtt a világ, elvesztetted az egyensúlyod és úgy dőltél össze mind a kártyavár, miközben még láttad a feléd futó menyéteket, mielőtt elájultál. Furcsa nagyon is puha és jó eső érzést kerítette a hatalmába, amikor kinyitottad a szemed. Nem álmodtál semmit, olyan volt, mintha egyszerűen csak lecsuktad volna mindkét szemed, majd kinyitottad volna. Csak egy pillanat. Semmi más. Kicsit fájó érzés volt a mellkasodon, ahogyan odanézve édesanyád alvó arcára lettél figyelmes. Kissé mocorogtál csak, nehogy felkeltsd de azonnal reagált, ahogyan átölelve, sírva ölelt át.
- Azt hittem meghaltál! A katasztrófa óta eltűntél és Temari-san hozott be a kórházba, rá három nappal! Nem mondta el, hol talált rád, de olyan rossza állapotban voltál, hogy azt hittem elveszítelek és sohasem ébredsz már fel. Két hétig vártam rá, hogy újra lássam ahogyan megmozdulsz. - sírta édesanyád, ahogyan rájöttél a szavaiból, hogy két hétig voltál eszméletlen és senki sem tud arról, hogy mi is történt. - De örülök, hogy semmi bajod nem esett...- lenéztél, ahogyan az inged ki volt gombolna és a mellkasodon nem volt ott a jel. Mintha álmodtad volna, olyan érzés volt, de tudtad, hogy igaz, ahogyan az is, hogy milyen út is vár rád.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jutalmad a küldetésre: (jóvárírva!)
+30 ch színt
+ 3000 ryu

Ajánlott tartalom