Re: Fumiyuubo erdőség

Karin Csüt. 17 Feb. 2011, 18:26

Semmi választ nem kaptál, ahogyan lassan beljebb hatoltál az épületben, ahogyan kitértél a folyosó végére, abba a nagy terembe, ahol kis bölcs szokott ülni és a férfi némán nézett rá. Olyan volt, mintha farkasszemet néztek volna, ahogyan a síri csend lassan kezdett nyomasztó lenni, olyan érzés volt nézni őket, mintha ott sem lettek volna.
- Hát itt vagy! -halottad meg azt a női hangot, amely a legjobban meglepett és ledermesztett. Temari lépett ellő a sötétségből, ahogyan rád nézett mosolyogva. - Nem akartam, hogy ide gyere és lásd mindezt, de nem tehettem mást!- hajtotta le a fejét. - Ő most meghal, a bölcsek együtt és te is követed őt! -csapta hátra a legyezőjét, ahogyan a szelőket mely elindult telibe talált de nem éreztél semmi fájdalmat, ahogyan Temari lassan apró kis virágocskákká változott, miközben Kenyuurei sántikálva állva állt meg az ajtóban.
- Ez a bölcs ereje! Képes erre a villágon létrehozni a legbelső és féltett énedet, de te mivel már átélted és legyőzted ezt, az kerül erre a világra, ami abban a pillantabna alegbelső félelmed. He... Ha nem lettél volna képes arra, hogy egyszer átéld ezt a technikáját, Temarii technikája megöld volna ezen a világon is! - nézett rád, ahogyan nem lépett közelebb. - A férfi fogságba esett itt, de nem ölheted meg! Ha most azt megteszed az vezetőnkkel is ez történik. De ez a lehető legjobb dolog ami történhetett. - lassan fordult hátra- Mennyi időnek érzékelted azt, maikor a belső éneddel harcoltál? Egy óra, fél óra? -kérdezte- Idekint három nap telt el! És az öreg ha mindent belead, tíz napot kaptunk, melyet ki kell használnunk. A férfi gyenge lesz, de te erős é ha itt küzdesz meg vele, akkor még erősebb. - nézett rád mosolyogva- Megtanítalak arra a technikára, mellyel legyőzheted őt és mellyel túlélheted azt a harcot, mely ebben a kis világban történik!

**Huramino Saito** Vas. 20 Feb. 2011, 08:49

Ott álltam az épületbe, pontosan egy folyosón Hanával a hátamon és elkiáltottam magamat. Elkiáltottam magamat, hogy a férfi ki csalással jutott be a menyétek falujába, hogy megszerezze a bölcs erejét, valamint aki elrabolta Temari-sensenpait, előlépjen és megküzdhessek vele. Azonban hiába kiáltottam el magam, választ nem kaptam, csak a síri csönd lapult meg a folyosón ami gyanakvásra adott okot. *Vajon már meg is szerezte volna a bölcs erejét? Ha igen akkor milyen erőssé válhatott? Nagyon remélem, hogy nem késtem el, sokan bíznak bennem most és nem akarok elbukni, ráadásul még Temari is fogságba esett...* Gondolkoztam el miközben beljebb léptem az épületbe. Amikor felnéztem azon kaptam magam, hogy abba a terembe vagyok ahol először találkoztam a bölccsel és most is ott volt a kis trónján. Vele szembe kábultan ült a férfi is és nem reagál arra sem, hogy én beléptem. Furcsa dolog volt, de a legfurcsább csak ezek után történt. Temari jelent meg a semmiből és kétségbeejtő szavakat mondott, mintha ő is a bölcs erejére pályázna majd megtámadott engem. Nem értettem, hogy mi történik, főleg azok után nem értettem, amikor a szélroham elért engem de megsebezni nem sebzett meg és Temari közben virágszirmaira bomlott.
- Mi a... Néztem kitágult szemekkel, de a válasz már meg is érkezett. Kenyuurei baktatott be nehézkesen az épületbe, ahogyan elmagyarázta mindaz ami éppen történik és történni fog.
- Tehát tíz napunk van arra, hogy felkészíts engem? Kérdeztem tőle, ahogyan Hanát előkaptam helyéről, majd a kard hegyét maga előtt a földbe szúrtam, markolatát mindkét kezemmel megszorítva letérdeltem a menyét előtt.
- Rendben! Én leszek a legszorgalmasabb tanulód és tíz nap múlva felkészülten, harcra készen fogom várni őt. Kérlek taníts engem! Jelentettem ki tisztelettudóan, lelkesedve és vártam, hogy mit fog erre válaszolni a menyét.

Karin Vas. 20 Feb. 2011, 17:00

- Akkor gyere! - ez volt csupán a válasza, ahogyan lassú és fájdalmas léptekkel egészen addig a pontig sétáltatok, ahol egy nappal korában megküzdöttetek és képes voltál kettétörni a mestered kardját is. Lassan megállt, ahogyan a kellemes szelő érezhetően hűtötte a lelkesedésedet, ahogyan Kenyuurei kifújta magát, majd megfordulva rád nézett. - A te szinteden, ilyen rövid idő alatt képtelen lennél olyan erőre szert tenni, amivel legyőzheted azt a férfit! -jelentette ki, de nem szólaltál meg, hiszen azt mondta az imént még, hogy sikerrel fogsz járni – Az ő chakrája nagyobb a tiédnél, erősebb és masszívabb és a kontrollja fölötte, mondhatni mind az ég és föld...- nos amit mondott sértő volt, de sejtetted, hogy igaz lehet- … éppen ezért se ninjutsuban, se taijutsuban nem veheted majd fel vele a lépést! - és amit mondott megint igaz volt. Ninjutsut ugyan értetted, hiszen elmagyarázta, de a taijutsu egyértelmű volt, tapasztaltabb és nagyobb alkatú volt mind te, éppen ezért, szinte már csak egyvalami maradt, amiben jobb lehetsz nála. - Egyedül csak arra a kardra támaszkodhatsz, mely most a hátadon van! Az a te erőd legnagyobb forrása, a legerősebb fegyvered és a legnagyobb gyengeséged is. Ha leakarod őt győzni, csakis abban lehet esélyed, ha azt a fegyvert fogod használni. Megtanítalak a Kenjutsu müvészetére! -jelentette ki, ahogyan valóban csak ez lehetett az egyetlen esélyed a győzelemre! - És a végére képes leszel eggyé válni annak a kardnak a lelkével!

**Huramino Saito** Vas. 20 Feb. 2011, 21:04

- Rendben! Válaszoltam neki és abban a pillanatban bárhová képes lettem volna követni őt. Hatalmas erőfeszítéseket tesz értem és a menyétek fajáért Kenyuurei, ezért nekem is bele kellett adnom mindent, hogy a várakozásoknak megfelelően szerepeljek. Haladtunk a fák között, legalábbis én, mert Kenyuurei bicegett csak, amit nagyon rossz érzés volt látni. Legszívesebben felkaptam volna őt a hátamra és úgy vittem volna el a kívánt helyre, de éreztem, hogy ő az a fajta akinek a becsülete mindennél fontosabb és ezt semmiképpen sem engedte volna meg. Így nem maradt más választásom, mint csendben követni őt. Csakhamar megérkeztünk a kívánt helyre, pontosabban oda ahol nemrég az a kard darabjaira törött. Még talán most is lehetne találni pár darabot belőle a földön, mivel nem volt ez a dolog olyan régen. A menyét szembefordult velem, majd pedig beszélni kezdett, én figyelmesen hallgattam őt, voltak sértő szavai is, de arckifejezésem meg sem rezzent, annyira komolyan vettem a dolgot.
- Igen, erre én is gondoltam. Mondtam miközben lehajtottam a fejem és alaposabban végiggondoltam azt ami idáig történt. - Megidéztem Gembot és Gambat, de még ők sem voltak képesek legyőzni őt, sem ninjutsu sem taiutsu terén. Akkor nekem sem lenne túl sok esélyem ilyen téren. Mondtam, majd tovább hallgattam mindazt amit mondott nekem. Nagy igazságokra derített fényt és én is éreztem már ezt. - "Az az én erőm legnagyobb forrása, a legerősebb fegyverem és a legnagyobb gyengeségem is." Amikor ugyan itt harcoltunk, éreztem hogy Hana felől különleges erő ér el és tölt el engem... Szavaim lassan egyre halkabbak lettek, majd Kenyuurei utolsó mondatára felkaptam a fejemet.
- Egyé válni a lelkével? Komolyan azt mondtad, hogy egyé válni vele? Ha ez igaz, akkor amit oly régóta kerestem és amit oly régóta próbáltam, most végre be fog teljesülni? Kérdeztem, majd a többit a gondolataimban folytattam. *Egyesülni Hanaval? Nem is olyan régen, már annak is örültem volna ha legalább egy pillanatra is viszont tudom látni őt, de most egyesülni is tudok vele. Ez az amit azóta a nap óta kerestem... Azóta a nap óta, hogy meghaltál... és most a menyétek faluja, mely eddig is rengeteg meglepetést okozott nekem, teljesíti a vágyaimat?* Kérdeztem magamtól, ahogyan felemeltem fejemet, szemeimben lehetett látni a lobogó tüzet, az elhatározást, hogy igenis én vagyok az aki képes lehet erre.
- Készen állok. Kérlek taníts... sensei!

Karin Szomb. 26 Feb. 2011, 18:26

Kenyuurei szavaira, Saito felvidult, hiszen valljuk be egy kicsit ugyan félreértette a menyét szavait, de mégsem annyira. Egy kicsit, na jó nagyon is extázisba került, ahogyan a nagy menyét kezét felemelve intette őt nyugalomra és egyben jelezte azt is, hogy még nem fejezte be amit akart.
- Ne értsd félre...- kezdte el, ezzel lelombozva a Saito-t - … a kendo, azaz a kardvívás alapja, három részre bontható! -jelezte az újaival is – Az első, a hit! Minden igazi kardforgató hisz abban, hogy az általa forgatott kardnak lelke van, ezért bánik vele tisztelettel, óvja őt. A második a tapasztalat! Minél többször használód a kardot, azt annál jobban képes leszel forgatni. A harcba szerzett tapasztalat nem tűnik el, de ehhez sok időre van szükség. Ha már teljesen ismered azt a kardot, melyet forgatsz, csakis egy olyasvalaki lesz képes legyőzni, aki magasabb szinten áll nálad! - ujjával jelezte, hogy most a hármas, a legfontosabb. - Ha az első és a második feltételt képes leszel teljesíteni, akkor mondják, hogy a lelked eggyé válik a kardal. Ez a lehető legmagasabb szint. A tested gondolkodás nélkül cselekszik és már a nem tudatott, hanem maga a kard irányítja a mozdulatodat. Ebben az állapotban legyőzhetetlenné tudsz válni. - mosolyodott el- De nálad, csak egy első feltétel teljesül, ezért a lehető legfontosabb dolgod most a tapasztalat megszerzése! -sétált a szentélyhez, ahogyan egy fakardot vette lő, mely eléd dobott, ő maga pedig letörve egy kis ágat nézett rád. -Ezek a mi fegyvereink. Lehet akármilyen fegyvered, ha az akivel harcolsz erősebb nálad, akkor neki elég akár egy kis kavics is, ahhoz, hogy légyözön! Ennek az edzésednek nincs határideje. Addig támadj, míg rá nem kényszerítesz, hogy én is fakardot kelje hogy használjak! - jelentette ki, ahogyan immáron rajtad állt, hogy hogyan is állsz neki a tanulásnak.

**Huramino Saito** Vas. 27 Feb. 2011, 09:51

Megérkeztünk a kiképzésem helyszínéhez, ahol több napon keresztül fogjuk fejleszteni a kenjutsu technikámat. Teljes odaadással és figyelemmel hallgattam végig a menyét minden egyes mondatát, olyan voltam mint valami jó diák az akadémiáról, amit sajnos rólam nem lehetett anno elmondani, de most magamat is meghazudtolva figyeltem minden egyes részletre. A Kenyuurei által említett három feltétel közüll biztos voltam abban, hogy az első két feltételt már teljesítettem, azonban a menyét meglátása szerint csak az első feltétel teljesedett be nálam, az is Hanának köszönhetően és éppen ezért dobott elém egy fakardot majd tört le magának egy ágat az egyik közeli fáról.
- Már halottam ezt a mondást és tudom azt is, hogy van mögötte igazság... Ezért én mindent bele fogok adni! Jelentettem ki miközben kezemmel megmarkoltam a fakardot, majd elmélkedni kezdtem. *Legutóbb amikor megküzdöttem vele, akkor mindketten kardot használtunk és én győztem, azonban az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy abban az esetben Kenyuurei nem nem használta fegyverét támadásra, pusztán védekezett azzal. Most minden valószínűséggel rendes harc is lesz.* Gondoltam végig magamban miközben szemeimmel a kezében lévő ágat fürkésztem. *Minden kardnak lelke van és én hiszem, hogy ennek a fegyvernek is megvan a maga lelke mellyel erősebbé válhatok és legyőzhetem őt.* Gondoltam át, majd egy pillanatra becsuktam a szemem, majd kezeimmel gyengéden a markolatot tapogattam. - Suttogj hozzám... Oszd meg velem minden érzésed. Mondtam alig hallhatóan a kardnak, majd felnyitottam a szemem.

Lény mindig nyugodt, ne legyen félelem vagy düh a szívedben!
Koncentrálj az ellenfeledre, annak kardjára, annak testére, ne veszítsd szem elől sohase,
Tartsd távolságot, hat penge legyen a távolság köztetek, ne több és ne kevesebb,
Elemzed ki az ellenfeled, mindenkinek van gyengéje, ha erre rájössz készülj fel és használd ki!
Csapj le az ellenfeledre, kíméletlenül, ne sajnáld, ne kíméld őt, öld meg egy csapással,
De mindvégig készülj fel, hogy te is meghalhatsz!

Gondolatomban Kenyuurei szavai cikáztak és mindegyik "pontot" betartottam. Erősen megmarkoltam a kardot, majd megindultam a menyét felé. Könyörtelenül támadtam rá, célom az volt, hogy meg üssem őt, vagy lefegyverezzem. Eleinte, még a támadás előtt féltem ettől a feladattól, hisz súlyos sérüléseket is szenvedett, azonban nem tenné mindezt ha nem lenne képes harcolni. Ezért félelem nélkül támadtam rá és koncentráltam rá valamint fegyverére.

Karin Hétf. 28 Feb. 2011, 19:40

Saito felkészült a harcra és megpróbálta mindazt használni, melynek birtokában volt, mindazt a tudást ás jó tanácsot és mindazon tapasztalatot, melyet eddig megtanult. A kardot megragadva rontott a menyétre, ahogyan az csak némán állt egy helyben, ahogyan Saito magasba emelve a fakardot megpróbálta lesújtani rá. Kenyuurei azonban az utolsó pillanatban egyszerűen kifordult a csapás elől, ahogyan a fadarabbal a csuklódra csapott. A fájdalom egy pillanatra lépett csak fel, csipő és kissé égető érzés, ahogyan a botot a kezeden tartva jelezte, hogy áll meg és figyelj rá.
- Összesen hat mozdulat van kenjutsuban! - közölte veled- A fej felül indítót támadások, erőteljes de kis sugarú közben fejtik ki a hatásukat. Könnyü kitérni előlük, és mind a támadás ellőt ,mind után teljesen védtelen vagy egy pillanatra. Kitünő befejezésként vagy a védelem áttörésére lassú ellenfél ellen, de sohase ezzel kezd! - emelte le a botot a csuklódról, ahogyan odébb sétált, kissé bicegve. - Van néhány alapmozdulat melyet nem árt ha birtokodban van! A sima katana kirántásakor a penge nem hiába van felül. A kirántás során egyből támadni, ezt jelenti a kard útja! Az ilyenkor alkalmazott egyenes oldalirányú csapácsok könnyen védhetőek és elkerülhetőek a gyenge erejük miatt, de szemtől szembeni harc a legkiválóbb támadási formula! Elég erős ahhoz, hogy megöld az ellenfeledet, hogy megsebesítsd és hogy távol tartsd magadtól egyidejűleg! -állt meg, ahogyan szembefordult veled- És végül az oldalirányú csapások az ellenfél lelkének a megtörése. A legerősebb és a legjobb támadási forma. Erős, gyors és nem nyújt hátrányt a használójának. - mozgatta meg a botot a kezében, mintha az az oldalán lógna. - Sorjában így állnak. Előrántás és egyben oldalirányú vágás! Ezt követi az oldalirányú erőteljes csapás felülről, majd az egyenes szúrás után a végső csapás fülről! Ez a kard azon útja, melyet minden kardforgató megismer. Ha ezt tudod alkalmazni, akkor már méltó vagy arra, hogy azt a kardot forgasd, melyet a kezedben tartasz!

**Huramino Saito** Kedd 01 Márc. 2011, 12:32

Megindítottam a támadást és szokás szerint felülről támadtam egy függőleges vonalú vágással. Mindég is ezzel a támadással kezdtem el az akcióimat mert ez volt nekem a legkézenfekvőbb. A kard a hátamon helyezkedik el, és ha kirántom akkor egy ilyen támadást tudok véghezvinni a leggyorsabban. Nem csalódtam ellenfelemben, még a sérülései ellenére is igen fürge és ki tudott lépni a támadásom elől, majd rácsapni a kezemre a kis ágacskával. Éreztem, hogy valamit rosszul csinálok, de nem igazán tudtam, hogy mit is, majd Kenyuurei felvilágított engem. Olyan dolgokat mondott nekem melyek a legkézenfekvőbbek voltak, még sem tudtam és nem tanították még régen.
- Értem! Mondtam neki bólintva miután figyelmesen végighallgattam, majd egy pillanatra a fa kardot beleszúrtam a földbe, majd ezt követően levettem a hátamról Hana-t majd őt is úgyszintén a földbe szúrtam. Először talán nem lehetett érteni, hogy mit csinálok, de amikor a botot helyzetem el a hátamon már érthetővé vállt. Gyorsan végeztem pár próbát, hogy hogyan is lenne a legcélszerűbb előrántani a kardot. Egy kicsit előre dőltem, majd kardot előrántva azonnal vágtam egyet a levegőbe, melynek az útja jobbról balra húzódott és átlósan lefelé haladt. *Hmm.... ez talán megteszi. Most hogy így belegondolok, ebből a támadást tudom egyből folytatni.* Gondoltam, majd amint a kard megállt, azonnal végeztem egy vízszintes vágást. Nagyon érdekesnek találtam ezt megoldást és egy kicsit el is mosolyodtam. - Ez tényleg hasznos kombináció, köszönöm. Mondtam neki köszönetet az apró információért, majd a fakardot visszarakva a tokba, felvettem a kellő távolságot Kenyuureitől és felkészültem.
*Kenyuurei a sebei ellenére is nagyon fürge. Ha az átlós támadással indítok, akkor vagy hátrálni fog vagy pedig az ággal védekezni. Ha a támadás elől hátra ugrik, akkor egy szúrással folytatom a sorozatot, talán az a legcélravezetőbb ilyenkor, majd egy vízszintes támadás és végül a fentről indított erőteljes csapással fejezem be. Ha viszont az első támadást hárítja az ággal, akkor nem szúrással folytatom a támadást, hanem egy vízszintes mozdulattal, szúrással, majd fentről indított csapással... Igen, ez egy jó taktika ellene.* Gondoltam végig magamban, ahogyan már a kezem megfeszült a faboton és megindítottam a támadást az eltervezettek szerint.

Karin Szer. 02 Márc. 2011, 20:05

Végighallgattad a menyét szavait, ahogyan a kisebb elmélkedésed és gyakorlásod után, végül is kész voltál a főpróbára. A kezed lassan ráfonódott a hátadon lévő fakardra, ahogyan a távolság ideális volt. A menyét nem reagált semmit, ahogyan megfeszítve az izmaidat, támadtál! Kenyuurei pedig kivárt, ahogyan te is. De az általad kitalált tervtől nem térhettél el. A hátadról lerántva kardot egy oldalirányú csapással indítottál, ami nem volt elég, a menyét könnyedén hátraszökkent a csapás elől, ahogyan földet érve a kardal egy egyenes szúrást imitálva sikeresen lelassítottad, sőt megállítottad a menyétet, hiszen az éppen támadni készült és bizony a meglepetést erejét kihasználva a magasba emelted a fakardot. Lesújtottál, de a kard nagyot csattanva megállt a levegőben. Ne a kis bot állította meg, az egyszerűen kettétört volna a csapás ereje alatt, nem is a várt másik fakard akadályozta meg a csapás sikerességét, hanem egy tenyér. Kenyuurei tenyere, melyet magasba emelve egyszerűen megfogta a rá lesújtani készülő kardot.
- Nem rossz! -mosolyodott el- Az utolsó csapás elől nem tudtam volna kitérni, de van néhány dolog, melyet még nem mondtam el.- engedte el a kardot- Az imént hat alapmozdulatról beszéltem, de te csak négyet hallottál tőlem nem igaz? -kérdezte gúnyos mosollyal- A imént már megismert négy mozdulaton kívül ,van még kettő, mely azonban túlságosan veszélyes és bonyolult ahhoz, hogy nem megfelelő személy alkalmazni tudja. - a kezében megfeszült a kis bot- Az egyik a lentről indítót kétkezes csapás! -rántotta fel egy kézzel a botot, mely telibe találva az álladat, olyan fájdalmas érzést keltette benned, mintha valaki ököllel csapott volna állon – Ez a mozdulat nagy fizikai erőt és gyorsaságot igényel, emellett speciális helyzetet, mely nem mindig adatik meg. - a bot az arcod ellőt maradt – A hatodik mozdulat pedig még ennél is nehezebb! - a bot lassan visszatért a helyére – Ha sikerül eggyé válnod a kardoddal, megtanítom neked! -ösztökélt ezzel is. - De most támadj! Adj bele mindent, próbálj megölni, de ezúttal én sem csak kitérni fogok előled! -figyelmeztetett.

**Huramino Saito** Vas. 06 Márc. 2011, 10:40

Végighallgattam figyelmesen a menyét szavait, ahogyan elgondolkoztam mindazon amit mondott. *Lentről indított kétkezes csapás? Ez tényleg nagyon merész támadás és ritkán lehetne csak használni. Van egy ehez hasonló támadás is, a lentről indított átlós irányban felfelé haladó csapás, melyel szintén meg lehet lepni a támadó felet. Amint Kenyuurei mondott, azzal biztosan nagy sérülést lehetne okozni, mert ha nem akkor nem tanítaná meg nekem, valamint nem is használnák...* Gondoltam végig magamban, ahogyan a menyét aprócska botja meg is lendült és az államat telibe kapta. Rossz érzés volt, egy pillanatig sajgott is az állam, bár shinobihoz méltóan tudomást sem vettem a fájdalomról.
- Kezdek kíváncsi lenni arra a hatodik mozdulatra... Mondtam ki egy fél vigyorral, majd ismét gyorsan végiggondoltam, hogy mit tehetnék. *Ha ugyanazt a támadást vetném be mint az előbb, akkor most biztos sikerülne kitérnie előle és nem lepné meg őt mint az előbb, tehát mással kell próbálkoznom. Talán meglephetném azzal, hogy a mögötte lévő fakardot a nemrégiben tanult ninjutsuval felemelném és a hátához szorítva lefegyverezném... Bár ha jobban belegondolok ez nem igazán illene bele a kard útjába!* Döntöttem el magamban, hogy mégsem teszem meg azt a piszkos trükköt, majd egy nagy levegővétel után megindítottam a rohamomat.
Számítottam rá, hogy választámadásokat fog leadni, de a kard útjában a védekezés is ép olyan fontos mint a támadás. Először egy vízszintes csapással támadtam rá a menyétre mely elől vagy kitér, vagy a bottal védekezik majd ellentámad. Ha támad akkor én is megpróbálom kivédeni a fakardommal, vagy ha fentről indítja a támadását akkor kitérek előle. Bárhogy is legyen ha kivédi ha hátrál én gyorsan reagálok és megpróbálkozok a kétkezes alulról indított támadással addig amíg ő nem tud teljesen a védekezésre koncentrálni. Ha nem sikerül ez a támadás, akkor hátra ugrok úgy, hogy a hat penge távolsága meglegyen, várom a menyét reakcióját.

Karin Kedd 08 Márc. 2011, 08:51

Újabb kör, újabb lehetőségek, ahogyan átgondolva a taktikádat, egyből támadtál. A férfi felé rohanva, ezúttal egy vízszintes vágással operáltál, mely elől, szintén ugyanúgy tért ki, mind eddig, egyszerűen kifordult oldalra és hagyta, hogy a lendület és az erő segítségével kimozdulj a ritmusból. De ezúttal nem állt meg ennél, mind múltkor, a kis bottal egyszerűen egy oldalirányú vágást hajtott végre, mely elől, ezúttal te tértél ki, az ő meglepetésére. Egyszerűen lejjebb vitted a súlypontodat, ahogyan a bot a fejed fölött zúgott el, átszántva hajadat, de ezzel nem fejezted be. A fakardot egy gyors mozdulattal fordítottad meg, ahogyan az alulról indított vágás elől már nem tudott kitérni.
Vagyis azt hitted, de lényegében ez is történt. A kard vége, éppen hogy elérte a hátralendül menyét fejét, ahogyan az megtántorgott, de sikerült megőriznie a büszkeségét és a sérülése ellenére, nem esett el. Arca értetlen volt, ahogyan elmosolyodott.
- Ez igen, nem láttam ilyen tehetséget ő óta...- nézett rád, ahogyan egyszerűen eldobta a kis ágat. - Sikerült elérned, ami azt jelenti, hogy értelmetlen újra próbálkoznod, mert újra sikerülne. - Sétált újra a szentélyhez, de ezúttal már ő is egy fakardot vett onnan elő. - Most már én beleadok mindent, egyenlő félként küzdünk meg, ahogyan ha sikerül még egyszer elérned, akkor válsz igazán tapasztalttá- lépett közelebb – Hogy értsd, ez a harc most már más lesz! Ha belelátsz a kardod lelkébe, akkor nem kell már gondolkoznod, ő mozog helyedet, szóval ha eléred azt az állapodott, akkor méltó vagy arra, amit elvártam tőled. -jelent meg gy gyors mozdulata előtte, ahogyan a kardal egy egyenes szúrással kezdett, mely elől félrehajolva ugyan kitértél, de megértetted miért mondta azt, hogy ez a harc más lesz. A fakard egyszerűen leszakította a felső ruházatod egy kisebb részét. Ha eltalált volna, akkor bizony a bordáid törtek volna el. - Érted már. -mosolygott rád, ahogyan hátrébb lépett. - Na gyerünk! Mutasd meg mit tudsz!

// Jó írj egy hosszú postott, hogy három egész napig edzettek és ő tanított téged a kardforgatásra. Szabad kezed adok neked, mert tudom, hogy helyesen fogod kijátszani a történteket! //

**Huramino Saito** Szer. 09 Márc. 2011, 17:08

//Köszönöm a bizalmadat ^^ //

Megindítottam a támadást a kigondolt mozdulatokkal és lehetséges védekezési módokkal, bár már akkor tudtam, hogy nem elég fejben tudni azt amit csinálni fogok, hanem tudnom is kell úgy cselekedni. Egy támadás elől nem lehet gondolkodás után kitérni, akkor ösztönösen, megszokásból kell cselekedni és mozdulni, nincs idő elemezgetni a helyzetet. Erre én is rájöttem amikor a támadásomat követően Kenyuurei a faággal visszatámadott. Igaz, hogy számítottam rá, meg tudtam is mit kell tenni ilyen esetben, de testem nagyon nehézkesen cselekedett úgy ahogyan kellett volna, bár végül sikerült lehajolnom a támadás elől, de így is egy hajszál híján levitte a bot. A kitérésből keletkező előnyök miatt esélyem nyílt arra, hogy azt a speciális, ritka mozdulatot használjam és meg is tettem. A menyét nagyon meglepődött és el is találta őt az állánál, ahogyan hátrébb tántorgott pár lépést. Szavait követően én csak elmosolyodtam, majd leültem a földre, hogy pihenhessek egy kicsit. Mindeközben ő elindult a szentély felé és elővett onnan egy pontosan ugyan olyan fakardot mint amit én is szorítottam. Tudtam azt, hogy mit is jelent ez pontosan. Magasabb szintre léptem és kiérdemeltem mesterem elismerését. Kenyuurei is megszorította kezében a kardot, majd a figyelmeztetés után egy nyílt szórással rám támadt ami elől ki tudtam kerülni ugyan, de a valamiért a ruhám felszakadt. Nem értettem pontosan, hogy miért de gyanítottam, hogy a kard lelkének köze van hozzá és nem is kevés. *Visszagondolva akkorra amikor mindketten karddal a kezünkben harcoltunk és én Hanat szorítva hatalmas erőre tettem szert. Tehát a magyarázat a kard lelkében keresendő... Elképesztő. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen erő birtokában van a kard és annak használója.* Gondolkoztam el egy percre ahogyan kezeim ráfonódtak kardom markolatára és felkészültem a harcra, mellyel bebizonyíthatom, sokkal többre vagyok képes. Nekiiramodtam ellenfelemnek, a kevéske távolságot pillanatok alatt leküzdve teremtem előtte, majd indítottam egy egy átlós fentről indított támadást, ami elől könnyen kilépett majd ő a botjával egy egyenes és nyílt szúrással viszonozta az én lendületemet. Ez elől a támadása elől kitudtam térni egy gyors oldalazással, majd én is egy szúrással próbálkoztam de később kiderült, hogy ez hiba volt. Ugyanolyan technikával mint ahogyan én, ő is odébb szökkent a szúrás elől, majd a következő támadása egy szúrás volt melyet én már nem tudtam kikerülni. A fakard egyenesen felém tartott ahogyan az utolsó pillanatban megállt előttem, de a ruhám elől és hátul ugyan abban a pontban leszakadt.
- Újra! Szólított fel engem, ahogyan egy cseppet sem pihenve folytattam a harcot. Nekilendültem, majd ismét jöttek az egymást követő támadások és védekezések. A második körben sem volt több szerencsém mint az az előzőben, most is ő talált fogást rajtam, bár már felső ruharész nemigen volt amit leszaggathatott volna rólam, szinte már félmeztelenül harcoltam, de mentségemre szóljon, hogy ezúttal valamivel tovább bírtam a harcot mint ez előbbinél. - Újra! Jött a hang és ismét felálltam a földről és tovább harcoltam. Ez a folyamat egész álló nap eltartott és a végkimerülésig harcoltam, de az eredmény látszott kibontakozni. Estére sikerült elérnem azt, hogy a kardommal megérintsem ellenfelemet, valamint sokkal tovább helyt tudtam állni mint az elején. A tapasztalat melyet a harc során szereztem általa nagyon hasznosak voltak, de még mindég nem elegendőek. Kardommal épphogy csak megérinteni tudtam a menyétet, erősebb ütést bevinni még nem voltam képes. Beesteledett és én is ki voltam merülve, nem beszélve a menyétről aki a sebei miatt még nehezebb helyzetben volt mint én, ezért éjszakára lepihentünk, hogy másnap teljes erővel tudjuk folytatni az edzést.
Természetesen ez így is lett, amint hajnalodott Kenyuurei már a fejem felett állt a fakardjával a kezében és az éjszakai nyugalom véget ért. Felkeltem a földről, majd a fakardomért nyúlva, megújult erővel kezdtem el harcolni a menyét ellen. A célom az volt, hogy el tudjam találni őt egy erősebb ütéssel amit a tegnapi napon nem tudtam megcsinálni. - Kezdjük! Adta ki a parancsszót és én már neki is lendültem, hogy továbbfejlesszem képességeimet. Az első menet hosszúra nyúlt el és látszólag egyenlő félként harcoltam a menyét ellen, azonban éreztem, hogy ő nem adja bele minden erejét és tudását a támadásaiba, ami egy kicsit bosszantott, hisz még így sem voltam képes megütni. A fakardot kiütötte a kezemből a hosszúra nyúló harc után ami ismét az én vereségemet jelentette, viszont ez volt az ami arra sarkalt engem, hogy tovább küzdjek. Kora délutánig harcolhattunk egymással amikor nem tudom hanyadik menet után végre sikerült eltalálnom őt, méghozzá egy szúrással sikerült őt hason találnom, amire ő csak elmosolyodott.
- Úgy tűnik ezúttal én nyertem! Mondtam ki mosolyogva, ahogyan ő egy egy gyors mozdulattal kicsapta a kezemből a fakardot és visszamosolygott rám. - Viszont még koránt sem harcolsz egyenlő félként ellenem, még van mit tanulnod. Mondta nekem amire én csak bólintottam egyet, majd folytattuk a harcot, azonban Kenyuurei innentől kezdve érezhetően erősebb volt. Már mindent beleadott, el akart találni engem a kardjával és nem az utolsó pillanatban megállítani azt. Tudván, hogy közeledek a célom felé egyre magabiztosabb és egyre céltudatosabb lettem. Végül a harmadik napon sikerült elérni azt, hogy egyenlő félként harcoljak a menyét ellen. Egy hosszabb kardvívás közben az egyik kitérésem után Kenyuurei láthatóan kizökkent egyensúlyából amit én azonnal észrevettem. A fakardomat a fejem mellé emeltem, majd hezitálás nélkül lecsaptam.
- Leszálló fecskeroham! Kiáltotta fel, ahogyan a fejem mellől indítottam egy lefelé haladó átlós vágást, majd rögtön a másik irányból is indítottam egy lefelé haladó átlós vágást, melyeknek ha az útvonalát megnézzük egy tökéletes X-et írnak le, maja a kardomat a magasba lendítettem és villámgyorsan lesújtottam. Kenyuurei az X csapást sikerült kivédenie, azonban a harmadik, villámgyors befejező támadás elől nem tudott kitérni így az egyenesen eltalálta a vállát. Ekkor a nagydarab menyét jobb lába berogyott és azzal a lábával térdre esett.
- Megvagy, ezúttal tényleg megvagy! Jelentettem ki, azonban most nem volt mosoly az arcomon, nem akartam azzal is a büszkeségébe tiporni, inkább kezemet nyújtottam fel, hogy felsegítsem a földről. *Leszálló fecskeroham mi? Végül is semmi jelentősége nem volt ennek a kijelentésnek, akár "Leszálló fehérneműrohamot" is mondhattam volna... Ez egy egyszeri alkalom volt és ez jutott az eszembe.* Gondolkoztam el, ahogyan egy pillanatra elvörösödött az arcom, de hisz volt is oka rá, már egy jó ideje nem tudtam lányok közelében lenni és semmi általuk "perverznek" hívott dolgot csinálni.
Miután felsegítettem a földről a menyétet, a szentélyhez sétáltam, majd leraktam oda a kardomat. - Mond csak Kenyuurei... Ki az az Ő? Kérdeztem vissza, hisz a mondata még mindég a fejemben volt "Ez igen, nem láttam ilyen tehetséget ő óta..." - Kire gondoltál az Ő-vel? Kérdeztem, elvégre összehasonlított engem valakivel és tudni szerettem volna, hogy kihez hasonlít engem.

Karin Csüt. 10 Márc. 2011, 10:22

Hosszú és fárasztó edzés volt mögötted, megannyi izzadságcsepp, mely a földet áztatta, kisebb horzsolások, fájdalmak, de nem volt itt az idő a pihenésnek. A kezedet a fakard már hólyagossá tette, ahogyan egyszerűen képtelenség volt, ilyen fájdalom mellett megfogni a kardot, persze a lehetetlen nem mindig igaz. Te megtetted, sőt le is győzted egyszer a menyétnagymestert, ami váratlan fordulatok egyike volt. Ahogyan a kérdésed is, hiszen a menyét komor arcot vágva nézett rád, szinte már el is felejtette, hogy akkor ezt mondta.
- Az előző tanítványom...- nézett rád, ahogyan felsegítetted őt a földről. Elég jól felépült a sérüléseiből, szóval nem kelet megerőltetned magad- … ő volt a legerősebb a legtehetségesebb shinobi akit valaha láttam. Egy pillanat alatt szárnyalt túl engemet, pedig fiatalabb volt Temari-nál is. Lenyűgöző tehetség volt a maga nevében, olyan, aki egy évtizedben csak egyszer születik, de amilyen képességekkel született, olyan tetteket vitt véghez. Ő nem a kard útját választotta, hanem a démonét. Elragadta a sötétség és mára nem az, aki gyerekként volt. - nézett rád- De minden tévedés feletet az, ha megtaláljuk azt, aki túlszárnyalhatja az előző hibáinkat...- mosolyodott el, ahogyan a bokrok megrezegtek és ezúttal egy ismerős, na jó, három ismerős jelent meg.
Kis mankóval, ballagott felé Hiyayaka és Gembo is, mindketten mind a múmiák, úgy bekötözve, de azt látva, hogy élnek, megnyugtatással tölthetett el. Az edzés miatt, szinte el is felejtetted, hogy mi történt alig pár napja. Mögöttük Katamari sétált, ő is bicegve, de jelentősen jobban kinézve, mind várhatta az ember, és Ayami is ott volt, aki meglátva téged teljesen vörös lett és ide-oda illegetve magát motyogott valami,t amit nem értettél, de láthatólag zavarban volt miattad,
- Látom, legyőzted őt...- szólalt meg az öreg másik nagymester- … ha így fejlődsz ellene is lesz esélyed, de ne hidd, hogy hagyunk egyedül harcolni! -jelentette ki Katamari- Ha hagynánk, hogy egyedülj szál szembe vele, az lenne a lehető legnagyobb hibánk. -nézett rád – Mi, Fumiyuubo-hey három legerősebbe, segítünk majd neked a harcban, az életünket is feláldozva, hogy megvédjünk téged. -nézett rád a kaszás menyét komoran.
- Úgy ám! - kiáltott fel Hiyayaka, ahogyan fájdalmas arckifejezést vágva, egyből gondoltad, hogy nem ő lesz az aki harcolni fog melleted.

**Huramino Saito** Pént. 11 Márc. 2011, 17:14

Sikerült végre valahára elérnem azt a szintet amit kitűzött nekem Kenyuurei. Mindketten fakardot forgattunk a kezünkben, ahogyan egymásnak esve hosszas "vagdalózás" után sikerül egy meglepetés támadással eltalálnom őt és így teljesítettem a kardvívás alapjának második részét is. *Már csak az van hátra, hogy a kardom és a testem egyé váljon. Az igazat megvallva ez a fázis izgatott legjobban, hisz ha az én testem egyesül a kardom, azaz Hana lelkével akkor végre újra "érintkezni" tudok vele.* Gondolkoztam el, miközben segítettem felállni tanítómnak. Ezt követően elmondta nekem, hogy kiről is beszélt és mi is történt vele. Látszott Kenyuurein, hogy ez a téma nagyon zavarja őt, ezért nem akartam feszegetni, de pusztán a kíváncsiság erősebb volt és egy utolsó kérdést eleresztettem ezzel kapcsolatban.
- Fiatalabb Temari-sensenpainál? Kicsoda ő... mi a neve? Kérdeztem tőle, hátha ismerem vagy hallottam már róla, elvégre az akadémián sokat tanultunk az emberekről és a világ híres harcosairól. Miután megkaptam a választ, már ha megkaptam... Ismerős alakok bukkannak fel tőlem nem is messze és jönnek oda hozzám biztatva.
- Hiyayaka! Mondtam ki meglepődésemben a nevét és örültem, hogy nem esett komolyabb baja. Nemsokkal utána többen is felbukkantak. - Kamatari-san, Gembo-san! Örülök, hogy mind jól vagytok! Jelentettem ki nekik, ahogyan a háttérben vöröslő Ayamira néztem. - Látom te is jól vagy. Szóltam pár kedves szót a hófehér bundájú menyétnek, majd ismét a többiekre néztem.
- Mennyi időnk lehet még hátra? Nem szeretném ha a vártnál korábban kiszabadulna... Adtam hangot érzelmeimnek. - Nem vagyok az a türelmetlen fajta, de nem tölt el jó érzéssel, hogy amíg én itt edzek addig a bölcs hatalmas veszélynek van kitéve. Hajtottam le a fejem, majd pár másodpercig némán bambultam magam elé, majd hirtelen felkaptam a fejem.
- Igaz is... két fázissal végeztünk. Mi lesz a harmadik feladat? Kérdeztem rá a lényege, ahogyan tekintetem Kenyuurei felé irányult.

Karin Szomb. 12 Márc. 2011, 13:31

Nem kaptál választ arra a kérdésedre, hogy ki lehetett az a fiatal zseni, aki a démon útját választotta és aki ilyen jól látható érzéseket tud előhívni Kenyuurei-ból. A megjelenő kisebb csapat lassan megjelent, váratlanul, ahogyan az idő egyre fogytában volt. Három nap már letellett, volt még egy hét, de vajon képes leszel arra, amit a mestered mondott, egyé válni a kardoddal és legyőzni azt a férfit? Bár biztató volt, hogy nem egyedül kell szembeszállnod vele.
- Nincs kitéve! -szólalt meg Katamari- A bölcset nem könnyű legyőzni megszerezni az erejét. Az a kis lény ott, már tudod, hogy nem ő! Ahhoz, hogy megszerezhesse az erejét, mélyebbre kell mennie, olyan mélyre, mely túltesz csak azon, hogy megismerje a belső vágyait. -közölte veled a menyét, ahogyan felkaptad a fejedet, mintha nem is beszélt volna hozzád, vagy nem is figyeltél volna.
Megfordultál, ahogyan a mögötted álló menyétre néztél és jelezted, hogy itt az ideje, az utolsó leckének, hogy megtanuld azt, amire annyira vártál. Azonban nem mosolyai tette azt Kenyuurei, mait tett. Egyszerűen eldobta a fakardot, ahogyan az oldalán lógó nagyszerűen megmunkált katana-t vette elő. Lassan, egy kézzel, ahogyan lágyan megfordítva a penge végét a földhöz érintette, de csak épphogy.
- Rendben! - közölte komolyan
- Kenyuurei-san ne tett, ezt a technikát nem taníthatod meg neki... megfogod ölni őt!- kiáltott fel Katamari, ahogyan Gembo hirtelen megfordulva felkapta az összes kis menyétet és futásnak eredt.
- Az életemre és a kardomra fogadom, hogy sohasem térek le harcos útjáról és eltörlöm mindazokat, akikek szembekerülök a harcban, legyen a barát vagy ellenség! - hangja komor volt, ahogyan az utolsó szavai olyan ridegekk voltak, hogy egy pillanatra megfagyott benned a vér is. De történt más is. A kard hirtelen mintha fényesebbé vált volna, élesebbé, sőt olyan volt, mintha maga kard is reagált volna arra amit a forgatója mondott és felkészült volna.
Nem szólalt meg újra, hanem hirtelen ellőtteddtermet, ahogyan egy oldalirányú csapással egyszerűen kettétörte a fakadotta kezedben, de te, hála az edzésnek, eltudtad kerülni a csapást, a kard nem ért el, de érezted, ha nem cselekedsz meghaltál volna. Szökkentél, ahogyan a menyét nem támadott újra, nem volt a kezedben kard, ezért várt. De az értetlen arcodból látta, nem érted a dolgot.
- A harmadik próba az lesz, hogy életre halálra megküzdesz velem! Nem fogom vissza magam, megöllek ha alkalmatlan vagy arra, hogy megértsd és segítségül hívd a kardodat! Gyerünk! Használd Hana-t! Fogad meg az életedre és az övére, hogy arról az útról nem térsz le, melyet választottál. Add neki az erőd és kért cserébe az övét! Csak ez az út van ahhoz, hogy túléld ezt a mai napot! - közölte veled, ahogyan kisebb fájdalom kerített a hatalmába. Lenézve a mellkasodra, egy hosszú kis csík jelent meg, pont ott, ahol a kard majdnem elért, de te elkerülted.

**Huramino Saito** Hétf. 14 Márc. 2011, 21:54

Hiába kérdeztem meg, hogy ki az a személy aki a démonok útját választotta, választ nem kaptam. A menyét csak nézett maga elé, ahogyan én próbáltam elterelni a témát és visszakoncentrálni a figyelmet az edzésre. Kamatari megnyugtatott engem, hogy az a férfi képtelen legyőzni a bölcset jelenleg ezért maximálisan koncentrálhatok az edzésre. Én csak bólintottam egyet neki, majd figyeltem, hogy mesterem mit csinál éppen. Egy kardot rántott elő oldaláról, ahogyan a hegyét a földhöz érintette, majd fogadalmat tett neki. Eleinte nem értettem belőle semmit, de miután rám támadt és elmondta mindazt, hogy miért tette, a dolgok megvilágosodtak előttem. A harmadik és egyben végső fázis a kezdetét vette és a tét nem több mint az én vagy az ő élete. A mellkasom hirtelen egy vonalban fájni kezdett és amikor megnéztem miért, egy vörös csíkit láttam rajta, pont ott ahol eltalált volna a kard, azonban nem talált el, mert kikerültem.
- Még mindég tudsz meglepetéseket okozni! Próbáltam még viccelődni egyet, mielőtt én is komolyra fordítottam volna a szót. - De nehogy azt hidd, hogy kímélni foglak, csak mert sérült vagy! Jelentettem ki immáron magabiztosan és harcra készen, ahogyan Hanához sétáltam, majd megfogtam a markolatát. Pont úgy cselekedtem ahogyan azt Kenyuurei is tette, a kard hegyét nem túl mélyen a földbe szúrtam, majd lehunytam szemeim és mindkét kezemmel erősen megmarkoltam Hanat.
- Az életemre és a kardomra esküszöm, hogy sosem lépek a démonok útjára. Esküszöm, hogy nem fogok fölöslegesen vért ontani, csak akkor ha azt a kard útja megköveteli, de akkor kímélet nélkül lesújtok! Tettem meg a fogadalmat, ahogyan azt a velem szemben álló menyét is tette, csak én egy kicsit másként, majd visszagondoltam mindarra amin idáig keresztül mentem és a kardba irányítottam minden erőmet. *Megfogadtam, hogy nem ontok fölöslegesen vért és ezt be is tartom... Tudom, hogy te sem tennél ilyet és ezért vagy te nekem a tökéletes! Kérlek add nekem erődet, hogy túlélhessem ezt a próbát és megvédhessek mindenki!* Fohászkodtam még egy utolsót Hanához, majd kinyitottam a szememet, vettem egy mély levegőt, majd hirtelen megindultam. Pillanatok alatt küzdöttem le a kettőnk közötti távolságot, majd egy lentről indított átlósan felfelé haladó csapással kezdtem meg a harcunkat. Biztos voltam benne, hogy ezt Kenyuurei sem hagyja szó nélkül ezért figyeltem minden egyes mozdulatát és az eddig tanultak/tapasztaltak alapján próbáltam ösztönből védekezni, majd támadni.

Karin Kedd 15 Márc. 2011, 12:39

Ugyanúgy cselekedetél, mind ahogyan a mestered tette, de hiába szúrtad a kardot a földbe, hiába mondtad el azt, ami nagyban hasonlított arra, mait a menyét mondod, nem éreztél semmi különöset. Kicsit olyan érzés volt, mind amikor a legyezőbe próbáltad annak idején vezetni a szél ellemü chakrát. Egyszerűen csak széjjelterült, nem tudtad a legyezőbe vezetni, és most a sima charkával is ezt érezted. De minden megváltozott, ahogyan a magadban tett fogadalom után, a kard mintha magába szívta volna a chakrádat, ahogyan a kard megremegett egy pillanatra.
- Tudom, de a te életed fontosabb nekem mindennél!- hallottál a fejedben egy női, ismerős hangot, ahogyan felemelve a kardodat, az sokkal könnyebbé is vált. Furcsa aura lengte körül, ahogyan Kenyuurei keze is megfeszült a kardján. - Gyerünk! Készen állók! -halottad újra a női hangot, ahogyan megindultál és egy gyors lépéssel teremtél a menyét ellőt, aki nem tudott időben reagálni.
A kardott alulról, félátlósan lendült meg, ahogyan középen találkozott a menyét vékonyabb katanájával és egyszerűen félresodorta azt. Kenyuurei a levegőbe emelkedett, ahogyan meglepődtél. A kard olyan erővel bírt, hogy a mesteredet, messze a legközelebbi fa törzséhez dobta, jó tízenőt méterre, ahogyan a harc még nem ért végett. A menyét még a levegőben megfordult, ahogyan lábbal ért a fához, ahogyan azonnal visszatámadt. Felülről a levegőben, pontosan egy felülről indított támadás, mely most éppen olyan gyors volt, hogy te nem tudtál védekezni ellene. A kardodat a fejed fölé kapva fogtad fel a támadását, ahogyan a föld megroppant a lábad allat.
- Nem érzem a kardodban a gyilkos szándékot! Erős és határozott a végsőkig, de nem kara megölni! - mondta Kenyuurei – Ha harcolsz, nincs kegyelem, egy kard a gyilkolás szándéka nélkül, csupán életlen fadarab!
- Igaza van! -hallottad meg újra Hana-t- Érzem, hogy szinte kettétörök, attól a vágytól, hogy megöljön téged! Kérlek Saito! Határozd el magad végre! - kért Hana, ahogyan a kard éléből egy kisebb szilánk repült ki, mely megvágta az arcodat egy kis csíkban! -SAITO! -hallottad a kiáltást a szíved legmélyén is.

**Huramino Saito** Szer. 16 Márc. 2011, 08:31

Megfogadtam Hananak, hogy sohasem hátrálok meg a harc elől, de fölösleges vérontásban nem veszek részt, hisz ez az én "ninja utam" amelyet már régóta járok. Sosem szerettem ha fölöslegesen kellett öldökölni, hisz minden egyes megölt személlyel komoly fájdalmat okozunk annak családjának és a fájdalom további fájdalmakat szülnek, mely nem a béke és a haladás útjára jellemző. Hana mindég is tudta, hogy én ilyen vagyok és elfogadott és ezért most sem volt meglepő, hogy a kard melyben az ő szelleme lakozik, reagálni kezdett szavaimra. Eleinte megpróbáltam én átadni neki az erőmet valamint chakrámat, de beláttam, hogy ez nem fog menni. *Hogy is mondta a sensei még a kiképzőterepen? Hien stílus...* De aztán a chakrám magátóló kezdett el áramlani, mert Hana elvette azt amire szüksége volt, majd ő is, mint ellenfelem kardja, fényesen kezdett izzani. Ekkor egy röpke mosoly szállt az arcomra, de tudtam, hogy ennyivel még nincs vége, ezért támadásba lendültem mely egy átlagos támadásnak indult, mégis elsöprő erejűre sikeredett, olyannyira, hogy Kenyuureit egyetlen csapással tizenöt méterre sikerült elrepítenem, bár ő sem volt tétlen és visszatámadt. Egy felülről indított csapással támadott rám, mely általában befejező mozdulat szokott lenni. Hirtelen megtorpantam a felém száguldó tömeg láttán, de a kezem magától lendült, hála az edzéseknek és a két kard összeakadt, bár ez nem feltétlen jelentett jót.
A menyét hamar elkezdett oktatni, hogy mi hiányzik belőlem ami benne megvan és ez nem más volt mint a "gyilkolási szándék". Csakhamar Hana is közölte, hogy a menyétnek igaza van, benne érezhető ez a szándék és e miatt nagy erőt kell elviselnie. *Hogyan járhatna át engem a gyilkolási szándék? Hisz te is tudod én nem vagyok olyan! Én gyűlölöm a felesleges vérontást, gyűlölöm azokat akik élvezetből gyilkolnak. Én nem leszek ilyen... Sajnálom!* Közöltem Hanaval, ahogyan kezdtem beletörődni abba, hogy ez a szint az amit én már nem tudok teljesíteni, azonban váratlan dolog történt. A kardomból, Hana "testéből" egy apró szilánk repült ki, felsértve az arcomat. Ebben a pillanatban egy hatalmasat dobbant a szívem és a szemeim nagyra nyíltak, majd elöltötte a testemet valami, valami amit még nem ismertem. Nem a gyilkolási szándék volt az és nem is félelem... valami más volt, majd hirtelen megértettem. A szeretet, a törődés, melyet a kardom iránt, Hana iránt tápláltam, reagálni kezdett. Ez az érzés közel állt a gyilkolási szándéktól, mégis teljesen más volt. Mindenképpen meg akartam védeni a kardot, ezért hatalmas erőt vettem magamon, hogy ellökjem magamtól a menyétet.
- Én más vagyok! Nem fogok gyilkos szándékkal rád tekinteni csak azért, hogy erősebb legyen. Inkább a magam módján teszem erősebbé magam! Kiáltottam rá a menyétre és a gondolataimban a kard és a démon útja kavargott. Gondolkoztam, hogy mit jellemzi az egyiket és mi a másikat és valamiért a gyilkolási szándékot a démonok útjához soroltam.

Karin Csüt. 17 Márc. 2011, 19:24

Váratlan dolog történt a harc közben. Egy apró kis vércsík szakította meg az arcod szimmetriáját, ahogyan elkerekedett szemekkel, olyan erőt ébresztettél fel, melynek mindig is a birtokában voltál. Szinte, egyszerűen ellökted a menyétet magadtól, ahogyan az csúszott néhány métert még a földön, majd maga elé tartva a kezét, értetlenül nézet rád. Azonban a szavaid, az amit mondtál, apró kis mosolyt csalt az arcára, ahogyan ezúttal, annak ellenére, hogy harcoltatok, nem vonta le a védelmét.
- Hogy más utat választasz? - kérdezte vissza- Ezt már halottam egyszer. - nézett téged már komor arccal- És el kell hogy keserítselek, de nincs más út! A harcban nincs semmi élvezet, nem cél az, ha örömet találsz benne, ha keresed. De valamiért harcolni a legnemesebb cselekedett. Ne feled el, ha harcolsz valamiért, arra csak tiszta és eltökélt szívvel leszel képes, csak akkor győzhetsz ha nem tétovázol, csak akkor nyerhetsz ha életben maradsz. - veszítette meg az izmait- Csakis akkor lehetsz erős, ha ölni vagy képes azért az igazságért amiben hiszel. -jelent meg ellőtted néhány gyors lépéssel, ahogyan a csapása elől kitértél, nem kockáztattad azt, hogy újra védened keljen azt- Csakis akkor leszel képes legyőzni, ha te és a kardod ugyanazt akarja. - a következő csapása elől, csak elhajolni tudtál, ahogyan a kard éle a szemed ellőtt suhant el- Néz a kardomra! -fordult meg egy villámgyors mozdulattal, ahogyan az alulról indított csapással a levegőbe sodorta a kezeiddel együtt a kardodat is- Ő arra született, hogy öljön! Megakar ölni téged minden porcikájával, én pedig megöllek ha esélyt adsz rá, mert csakis így léphetsz rá a helyes útra!- A kard a feje felett volt, tudtad mit jelent ez, a végső mozdulatot.
- Saito! Emlékszel mit tanultál amikor legutóbb láttál? -kérdezte tőled Hana- Én most tudom mit kell tennem, ha kell megölök akárkit azért, hogy te éllhes, hogy veled lehessek minél tovább. Te vagy a legfontosabb számomra...- hallottad tisztán a határozott szavait- Kérlek! Te sem akarsz elveszíteni engem igaz?! - a kép amit láttál, lassított volt, tudhattad most eltalál az a kard, meghalsz, talán már halott is voltál, de nem vetted észre.

**Huramino Saito** Pént. 18 Márc. 2011, 10:12

Ott álltam karddal a fejem fölött és Hana már nem bírta sokáig a nyomást. Ennek köszönhetően, na meg persze az apró szilánknak, mely felsebezte arcomat, ráébresztett, hogy nem tétlenkedhetek, vagy különben őt fogom elveszteni nem az életemet. Pillanatnyi erőt vettem magamon, az elmondott szavaim után, majd egy határozott mozdulattal ellöktem magamtól Kenyuureit aki meglepődött és el is mosolyodottt, azonban az okítás java csak most következett. Mindaz amit elmondott nekem, ráébresztett, hogy ezúttal félre kell raknom gondolataimat, eszméimet, mert ha nem teszem akkor talán nem is lesz tovább. A sorozatos támadások közepette elmondta nekem, hogy a kardja sugárzik a gyilkos szándéktól, meg akar ölni engem és Kenyuurei eleget fog tenni ennek. Az a bizonyos kard a magasba lendült, magasan a fejem fölött volt és már csak a végső, befejező támadás volt hátra. Az én kezeim is a magasban voltak Hanaval együtt, azonban féltem őt védekezésre használni, mert mi van ha nem fogja kibírni azt az erőt, mely a gyilkolást képviseli?! Hana azonban ekkor megszólalt és felnyitotta a szememet, elmondta mindazt amit már nekem is tudnom kellett volna, tudhattam volna, majd a kérdésével "csapdába" ejtett engem. Nagyot sóhajtottam, majd megszólaltam.
- Rendben! De nem akarom, hogy gyilkológéppé válj! Adtam meg neki a választ melyből tudhatta, igen én sem akarom őt elveszíteni és ezért akár készen voltam gyilkolni is. A gyilkos szándék ezúttal felébredt bennem, és most már eldöntöttem, hogy nem kímélem tovább mesterem, akármilyen sérülései is van. Hanaban is megvolt ugyan ez az érzés és így eggyé tudtunk válni, legalábbis én ezt éreztem abban a pillanatban.
Vettem egy mély levegőt, majd a kardot magam fölé tartottam. Bal kezemmel erősen szorítottam markolatát, míg jobb kezemmel pengéjének lapját alulról támasztottam meg, hogy kibírjuk mind a ketten, kik egy célért harcolnak és egyesültek, a ránk mért támadást. Amint sikerült hárítani, azonnal támadásba lendülök és nem kegyelmezek a menyétnek. Sorra indítom ellene a támadásokat.

Karin Szomb. 19 Márc. 2011, 15:29

A válaszod után csak egy kis kuncogást lehetett hallani, egy apró kis barátságos és boldog nevetést, ahogyan az idő szinte felgyorsult. A kardoddal védted a menyét kardját, ahogyan annak súlya, már nemvolt akkora, mind korábban, érezted, hogy abban a pillanatban, ugyanazon szinten voltatok, mind a ketten készen voltatok megölni a másikat, ha szükség lett volna rá.
- Nem fogok. Nekem csak te vagy fontos, ahogyan te nem érsz nélkülem semmit, úgy én sem nélküled! - nyomtad el a menyét kardját, szinte egy kézzel, ahogyan olyan érzés volt, mind amikor a belső éned forgatta Hana-t, talán akkor azért volt annyira erős, mert a belső félelme,d jobban megértette őt, mind te és most, igen, mostanára fordult a kocka.
A menyét meglepődve ugrott hátra, ahogyan te a pehelykönnyű kardot, a kezedben tartva, gyilkos szándékkal vegyítve által vele szemben. Keze megfeszült a kardján, ahogyan nem szólalt meg, tudta, hogy most már csak rajtad áll, hogy mennyit hozol ki abból, amire rátaláltál. És te azonnal támadtál, ahogyan egyre hátrébb szorítottad a mesteredet, miközben a női szó a lelked legmélyéről újra megszólalt.
- Saito, használd a szél élemedett! -közölte veled határozottam- Kenyuurei-san csak a kardjára és a vele való közös kontrasztra támaszkodik, de nekünk van valamink, ami ennél még erősebb. A lelkünk összekapcsolódott, ugyanazt érezzük és ugyanazt tudjuk, ugyanarra vágyunk, egymásnak adtunk az erőnket, azt az erőt, melyet egymás iránt érzünk. -érezted, ahogyan a kezedben forgatott kard, szinte magától mozgott, ugyan nem ez történt, de valóban, csak akkor veted észre, hogy reflexből harcolsz, erről beszélt volna a menyét mester, hogy a tapasztalat nélkül, nem érsz semmit. - De te több erőt is adhatsz. Add nekem a szél elemű chakrádat, emlékez mit mondott Temari-san, ez az erő a legjobb támadási forma, használjuk ki!

**Huramino Saito** Vas. 20 Márc. 2011, 19:37

Amint véglegesen elhatároztam magam mesterem szavai szerint úgy vált hirtelen minden könnyebbé és kiegyensúlyozottabbá. Olyan érzés alakult ki bennem, mintha az eddigi világtól eltérően egy másikban járnék, ahol szinte bármint megtehetek. Egy újabb szintet léptem a fejlődés hosszú és hepehupás útján.
*Ennek örülök. Örülök, hogy biztos vagy magadban, de ha le is térnél az útról, én itt leszek, hogy magadhoz térítselek.* Gondoltam magamban, ahogyan elmosolyodtam azon amit mondtam és azon is amit Hana mondott. "Te nem érsz nélkülem semmit, úgy én sem nélküled", ez a mondat volt az ami egy kicsit piszkálta a fülemet és ha nem álltunk volna éppen harcban, akkor talán vitatkoztam is volna a lánnyal, pont úgy mint régen.
*Rendben! Készülj fel, alkalmazni fogjuk a szél stílust.* Mondtam Hananak, ahogyan megmozgattam a vállamat két kardcsapás között, majd felkészültem. Egy kisebb távolság kellett ahhoz, hogy létrehozzam a technikát, amit eddig nem használtam Kenyuurei ellen, hisz eddig a kardunkkal edzettünk. A tanult szél technikákat nem használtam szívesen, mert féltem, hogy az nem tartozik hozzá a kard útjához, de most hogy Hana ezt javasolta, teljesen biztos voltam a dolgomban.
Kenyuurei épp egy oldalirányú vágással próbálkozott, mait én nem kerültem ki, hanem Hanaval hárítottam, majd egy nagyobb erőfröccsel, odébb löktem a menyétet és én is hátrébb ugrottam.
- Kamaitachi no Jutsu//Metsző Tornádó Jutsu! Kiáltottam fel, ahogyan legyezővé tártam szét Hana-t majd egy csapással létrehoztam a forgó tornádót, melyet a menyét felé irányítottam.

Karin Hétf. 21 Márc. 2011, 11:29

Ahogyan a menyét hátrahőkölt és tisztán látta, ahogyan a kard szétnyílik és egy legyezőt formál, megvetette a lábát, ahogyan a kardot maga elé tartva a magasba emelte. A széllökés, elűlröl érte őt, nem védekezett, vagyis nem láttad pontosan, a keletkező pro, mely egy pillanatra elvakított, kicsit megzavart. Sokkal erőteljesebbnek érezted a technikát, de nem Hana miatt, hanem mert az összpontosításod is fejlődött, mindent beleadtál, nem fogtad vissza magad.
De a széllökés, melyet a chakrád is átjárt, hirtelen kettévált, ahogyan a menyét lesújtott a kardjával. Egyszerűen kettévágta a technikát, ahogyan a széllökés megmaradt két része enyhén megrongálta a mögötte lévő fákat.
- Végeztünk! -közölte a menyét, ahogyan a kardját a földbe szúrva azon támaszkodott meg, nehogy elessen. - Abban a pillanatban eggyé váltál a kardoddal, hogy hallgattál rá. - nézett rád a mestered, fáradt arccal. - A kard nemcsak egy eszköz, hanem a tested és a lelked része. Annyira éles és erős, mind te magad, a lelked, az elhatározásod. He...- húzta ki a kardot, a talajból, ahogyan feléd sétált- … abban a pillanatban, hogy nem csak te hoztál döntést, hanem ő is, abban a pillanatban hogy hallgattál rá, tudtam, hogy végeztünk. - érd eléd- A kard útját járod! Nem vagy fennkölt és eggyé tudsz válni a kardal, melyet forgatsz, hallgatsz rá, nem nézed le és nem érvényesül csakis a te akaratod. Ez jelenti a helyes utat az életedben. -rakta a kezét a válladra. - Most már méltó tanítványom vagy. - ült le eléd a földre, ahogyan elhagyta minden ereje – Pihend ki magad, még van vissza négy napunk. Használd ki, hogy jobban megértsd a kardodat! Csakis ezzel a képességgel tudod legyőzni azt a férfit!

//Felírhatod a Ceremónia (Gitou), az adatlapodra! Mind az első elsajátított kenjutsu technikát! //

**Huramino Saito** Pént. 25 Márc. 2011, 19:50

// Köszönöm ^^ Másrészt, az idéző technikát is felírhatom, vagy azzal még fogunk foglalkozni? //

Hana kinyílt és egy legyező formáját vette fel, majd elhangzott a technika neve. A forgószél azonnal elindult, de meglepetésemre nagyobb volt, mint amilyeneket létre szoktam hozni. Egy pillanatra el is csodálkoztam, hogy ez az egész a mostani edzés miatt lehet, majd megrázva fejemet Kenyuurei felé irányítottam. A menyét nem adta egykönnyen a bőrét, és kardjával egy kecses mozdulattal ketté hasította a felé közeledő szélrohamot, mely a mögötte lévő fákban tett így kárt és nem benne. Midezek után kiegyenesedett és közölte velem, hogy befejeztük a tréninget. Miután végighallgattam mindazt amit mondott egy kicsit meglepődtem. *Nem gondoltam volna, hogy erre fog kimenni a játék, azt hittem, hogy ténylegesen meg kellesz sebeznem, hogy vége legyen a harcnak.* Gondolkoztam el magamban, majd pedig felszólaltam.
- Végeztünk? Ezzel az erővel képes leszek legyőzni őt vagy a további négy napot is tanulással töltjük? Érdeklődtem, hisz nagyon is izgatott a dolog és az álláspontom is kétes volt. Egyrészt tanulni akarok még többet, hogy biztosan nyerhessek, másrészt már szeretnék túl lenni a megpróbáltatásokon és megmenteni Temarit. Igen, jelen helyzetben Temari megmentése volt a számomra a legfontosabb, hisz ő elfogadott mint tanítványa és sokat gyakorolt velem. Megismertette velem a szél elem rejtelmeit és mélységét. Másrészt viszont a menyétek faluját is meg akarom menteni, biztonságban akarom tudni azokat akik engem mint kívülállót befogadtak és bíznak bennem. *Neked mi a véleményed Hana? Készen állsz megküzdeni vele? Igaz még nem találkoztál vele, de láthattad te is milyen erős...* Kérdeztem ki a kardomat is.
Pár perc elteltével Hanát a földre szúrom pont úgy ahogyan Kenyuurei is tette azt a saját kardjával, majd a földre ültem mellé. - De jó is lenne újra otthon lenni és egész nap semmit sem csinálni, csak szórakozni és... hagytam abba a mondatomat és kaptam fel a fejem mert valamiről megfeledkeztem, valami nagyon fontosról. - Anyám azt se tudja, hogy mi van velem... Hirtelen elvitt egy idegen férfi akit ő nem ismer és egy nagy robaj közepette eltűntem. Biztos nagyon hiányzom neki és kerestet engem. Még azt is kinézem belőle, hogy magát a Kazekagét is felkeresi miattam. Mondtam ezt ki mind miközben az égre bámultam üres tekintettel.

Karin Vas. 27 Márc. 2011, 18:18

Mind a ketten pihentetek, ahogyan a kérdésed után szinte azonnal másfelé kezdtél kalandozni és a szüleidre gondoltál, akiket magad mögött hagytál, hogy itt lehess, hogy olyan dolgot tegyél, melynek fontos következményei vannak. De valljuk be, hogy ehhez lett vagy nem lett volna kedved, olyan dolog volt ez, mely már a kezdetekor túlmutatott rajtad és most már az életedet kell kockáztatnod, ilyen fiatalon olyan sulyok nyomják a válladat, melyeket a hátad közepére sem kívántál.
- Hát az élet ilyen szeszélyes. Amit eltervezz, sohasem úgy alakul, amire várunk, amire számítunk, néha nem teljesen váltja be a hozzá fűződő reményeket. - nézett a mestered veled ellentétesen a földre. - Téged a szüleid érdekelnek és az felelősség, melyet akaratod ellenére a válladra raktunk. - hunyta le a szemeit. - Talán ez volt az oka annak is, hogy ő más utat választott. Annyira boldog voltam, hogy ő lehet a tanítványom, annyit aranyos és okos kislány volt, akit még sohasem láttam azelőtt. Nem akarta megváltani a világot, nem érdekelte semmi sem, csak tanulni akart, örült annak, hogy én taníthatom, hogy az apjának nevezhet engem, hogy valaki végre törődik vele. Most, hogy belegondolok, amikor ráleltem az erdőben, csak egy koszos kis gyerek volt, célok és álmok nélkül, akiben csak hálni járt a lélek. Mindent megadtam neki, de valószínűleg csak az egyre nagyobb súlyokat érezte a vállán, ezért is hagyott itt és lépett a démon útjára. -mondta nyugodt de mégis szomorúan, ahogyan felnézett rád. - Nem akarom, hogy te is összeroppanj a felelősség súlya alatt. Nem egyedül fogsz kiállni ellene, segítünk mi is, ahogyan csak arra készítettelek fel, hogy túléld a vele való harcot. Hogy egyenlőként mellettünk küzdhess. -állt fel lassan. - De most nem tanítatlanok már többet. Nincs rá elég időnk, ennyi idő alatt csak azt a tudás csiszolhatod, amit eddig tanultál. -zörrent meg a bokor, ahogyan Katamari jelent meg váratlanul.
- Ez nem igaz! -nézett a menyéttársára- Van még valami, ami felett elsiklottunk öreg barátom. -sétált bicegve közelebb, ahogyan Saito mellett megállt. -Te is tudod, van még egy dolog, ezen a terven kívül, melyet tehetünk, de …
- Azt felejtsd el. Ő az én tanítványom, nem engedem, hogy ilyen örültségre rá ved. Az az út csakis egy olyan ember előtt áll nyitva aki életben tud maradni a másik világban. -a kardforgató mestered arca mérges volt, ahogyan Katamari-ra nézett.
- És ő pont ilyen. De... Temari-chan már elindult oda. -nézett rád a menyét- Igen, ő vállalta azt az úttat, pedig tudja, hogy bele is halhat. A kérdés már csak az, hogy te mind a tanítványa vállalkozol-e arra, hogy kövesd őt.

Ajánlott tartalom