Erdőségek

+7
Kawajiri Satoshi
Tensei Zento
Namikaze Minato
Arakawa Kenichi
Orochimaru (Inaktív)
Nagato Tensei
Kanmiru
11 posters

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

Erdőségek Empty Erdőségek

Témanyitás  Kanmiru Szer. Márc. 31 2010, 19:41

Az ország ritka, de annál sűrűbb hegységi időjárásához szokott erdejei.
Kanmiru
Kanmiru
Játékos


Adatlap
Szint: B
Rang: Vándorló szerzetes ninja
Chakraszint: 310

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Hétf. Júl. 08 2013, 16:07

/előzmények - ANBU központ  //Suigetsu///




 1. Jelenet




A rögtönzött taktika hallatán mind egy meghajlással a felállás elindult, a napok megvannak számlálva, idő határral a nyakán vette kézbe irányítását a csapatnak, Nagato. Szerencsére a központ szélsőségnek számított így könnyen tudtak haladni az erdőben. Mind az éjszaka, mind a sebesség beszámítható volt, a felállt egység 4 turnusban lovagolt, elől Nagato kinek chakra érzékelése igen erős, nem fedte homály látását. Középen a kunoichi lovagolt, kinek logikája magasan volt. Harmadik helyen hősünk első számú rajongója, ki ügyes volt korához képest, és leghátul a pökhendi stílusú aki jól tud rögtönözni. Az út egy teljes napot vett igénybe, és a határidő miatt Nagato nem adott pihenést, míg ellenséget, vagy a palota megnem csillan szemeik előtt. Mind tudták hogy a pihenés fontos, viszont alagzatot nem bontottak, a szél árnyékot felhasználták, így tudtak pihenni miközben mentek. Nagato erős fizikummal rendelkezett, ezért hagyta hogy társai cseréljenek helyet folyamat. Rögös, monoton járásuk egyfolytában szürke gondolat menetek, és reszkető tekintetek rázták meg. Hősünk kinek szíve bátor tudta hogy a lendület alább fagyott amint megindultak, de küldetés sikeréért mindent felkell áldozniuk. Ahogy múltak a pillanatok, percek, s majdan órák is, felkészültségük és taktikájuk újra homály fedte. Majd a süvítő szél, és borzadalmas reggel felébresztette őket. Napközben is lovagolták a fákat, és Nagato felmérve a megadott helyet, tudta már közel járnak, eléggé. Mikoris hirtelen chakra érzékeny hősünk megérezte a vár kisugárzását, és az erőket amik ott lovagolnak. Majd egy lombkorona elhagyásával messziről látható volt a palota, amit bekell venniük, így Nagato megállást parancsolt. 
- Rendben srácok, kezdő pozíció, védelmi reakció! Mind ismeritek a föld klónt, és a földben rejtőzést nem igaz? Vegyétek fel valami alakját, és a földben vájjatok ki egy üreget, megkezdjük a taktika teljes körű befejezését. 
Mondandója végén egy fa tövét tűzte ki célul, és felvett egy klónt, ez a Kawarimi no jutsu, viszont parancsra intette társait hogy robbanó jegyzetet rakjanak a klónokra, majd mindannyian egy kört írtak le klónjaikkal. Ők maguk pedig az Iwagakure no jutsu segítségével a földel egyesűlve a meglévő 30 centi méteres "plafont" meghagyták, és oda lenn pihentek. Nagato klónja mind közül különleges, hiszen ereje és képessége megvolt benne, ezért tudott egyesülve két helyre figyelni.
- Jólvan, 1,5 óra pihenőt adok! Használjátok ki. 
Mondta, majd társai földnek támaszkodva hátra döntötték fejüket, miközben Nagato a kész tervrajzot tanulmányozta kissebb nagyobb kivetni valók érdekében, és egyszer csak hősünk rajongója következő képp szólt fel.
- Nagato-sama. Mond csak, te hogy vélekedsz arról ki a jó, és ki a rossz? Mármint, van tapasztalatod erről? 
Meg állt szív dobogás, alig lüktető pulzus. Majd Ver, ver, ver, és zakatol. Nagato erre a kérdésre eszméletlen információ záradatott vélt felfedezni emlékeiben, és mások lopott emlékeiben. Mind egy kérdésre előírtan kirajzolódtak, végül egy laza torok köszörűlés közepette, az egész csapat felfigyelt, és Hősünkre szegezték szemüket.
- Nahát...a jó, és a rossz. Mondandóm elején ha már van időnk úgy kezdeném, hogy mikor megszületünk van egy célunk. Ez lehet jó, vagy akár rossz. Viszont arra senki nincs felkészülve, hogy a célja már évszázadok óta megrögzött, és csak az miatt született meg. Nem számít hogy vélekedsz, nem számít miként élsz, hisz mikor felszabadul benned egy emlék - ~Bátyó, nekem miért nem lehetnek barátaim? Miért nem nősülhetek? Miért kell íj szomorú sorsot élnem? MOND BÁTYÓ MIÉRT?~ - Onnantól kezdve célod kivan tűzve. Némely ember képes rá hogy megváltoztassa, vagy a porszemekből építsen várakat, de...- ~KÉRLEK ÖLJ MEG ENGEM! NEM BÍROK ÍGY ÉLNI! NAGATO~[b style="color: rgb(102, 51, 51);"] -[/b] a jó és a rossz, megszámlálhatatlan idő óta egy úton haladnak, csak két világban. Ismeritek az öcsémet...hallottatok róla, mondjátok, szerintetek ő rossz? Szerintetek neki kötelessége hogy az legyen? Tudjátok mi ketten céllal születtünk e világra. A Ying-Yang tökéletes képmására. Mind ketten adott jövővel kell élnünk, és aszerint cselekednünk. Lelkünk ezt kívánja. Tsuchikage sose bocsájt meg Raionnak amiért akkoriban egyesülni akart velem, hogy lerombolja a világot. Igen, Raion arra a szomorú sorsra lett ítélve, hogy a 100 évvel ezelőtti mészárlásokat megbosszúlja, és romba döntse Iwagakurét, majd ha itt végzett, utolsó embert faragni magából, és egy ceremónia következete képp, végezzen hű testével, szomorú lelkével, és hagyja itt ő is a világot. A jó és a rossz, ahogy mondat, ős idők óta megfordult, és cserélget helyeket. A falu amiben lakunk, vagy a víz országa, de mondhatom akárhova, mind olyan életet csodálnak ami hazugság! [b style="font-size: 13px; color: rgb(102, 51, 51);"] [/b]~*Tesó, mikor mindennek vége, te és én békére lelünk*~ Sose fogok megbocsátani azoknak kik romba döntötték hű családom, a vezetőségnek kik irányítottak minket, és magamnak, amiért hagytam elmenni az öcsémet, a helyett hogy magamba szívva a jó ért cselekedjek. Igen, én vagyok a jó, aki arra a sorsra jutott hogy váltsa meg a világot erejével. Hogy hozzam helyre az emberek hibáit, hogy a vérben úszás helyett, harmónia és boldogság legyen. Lefogom váltani az öreget, és Tsuchikage révén megmentem a világot attól a sorstól amit Raion teremt. Mert higyjétek el, a közeljövőben nem csak a Shinobi háborúk fenyegetnek. Hanem a hús vér testvérem, akit csak én tudok megállítani. Hisz a Tsuchikage se volt rá képes, és nem kételkedek többet magamban. Hallgatnom kellett volna rá, és hagynom hogy belém ívodva megmentsük a földet. De én inkább hagytam hogy lásson meghalni, és ezzel is több indokot vetettem fel a szemébe, hogy elpusztítson mindent, és mindenkit egyszer. Ezért ha valaki a falum titkait ki adja, akár RAION KEZÉBE! MI OTT LESZÜNK ÉS MEGÁLLÍTJUK! 




2. jelenet




Nagato hosszú, és sorsokat megváltoztató mondandóját chakra érzékeny klónja zavarta meg aki felemelve fejét erős shinobi osztagot mért fel, pontosabban 30-at, mind közepes és magas szinten, azonnali rohamot intéztek a klónok felé, határtalan és rezzenés mentesen próbált lecsapni 4 shinobi a 4 klónra, viszont nem mérték fel a terepet, és amint pár centi távolságban voltak hogy lesújtsanak Nagato feloldott egy robbanó jegyzetett, ami robbanással a többit is rántotta, így a támadókból 4 azonnal szörnyet hallt. 
- Rendben!! Hallottátok, várjuk meg míg párat felettünk érzékelünk, és kimegyünk, vegyétek fel a füleseket ezzel fogom vezetni a harcot, mutassátok meg mire vagytok képesek!
A pukkanás és felhő eltűnt, majd a shinobik két részletre oszlottak, az egyik 13 fős csapat a klónokat vizsgálták, míg a többi elindult egy picivel arrébb, pont ahogy Nagato tervezte, a bunki felett voltak. Hősünk mutogatott újával, majd megvárta a tökéletes pillanatot, és mikor ez bekövetkezett, mind a négyen lehúztak 1-1 shinobit, akit azonnal leszúrtak, majd kijöttek a bunkiból, körülöttük lévő erős emberek hátrébb ugrottak, Nagato pedig a fák mögé szorult hogy lásson mindent. Mikor földet értek a shinobi osztagok 3 részre szakadtak, a kunoichi 8 emberrel haladt arrébb, ahogy a fiatal tehetség is 8 at vitt el. A pökhendi stílusú srác pedig felvette a maradék 10 embert. Nagato 2 föld klónt hozott létre, és elindította őket a másik két sereg felé, ő maga pedig a 10-es sereggel foglalkozott.


1. részlet(egy idő alapú)


- Rendben srácok ott vagyok mindenhol! Kunoichi, előtted álló sereg erős föld és villám alapúak, nagy kombókat tudnak kézbesíteni, kunait hajítok, elterelés képpen kettőt elötted elszakítok, támadj a levegőben rájuk. Majd ezután föld klónokat hozz létre, és hajítsd őket had szóródjanak, és a megmaradt pár embert az Iwayado Kazushi technikával likvidáld.
A kunoichi így tett ahogy Nagato parancsolta, amint a két Kunai repűlt megidézett két szél shurikent, amit feléjük hajított el azonnal eltalálta őket, mire (-2) a többiek feldühödve próbáltak támadni, a kunoichi ismét meglepve a földklónjait hajította feléjük, ők maguk pedig csak jobbra balra tértek ki, viszont 4 shinobi egy helyre ugrott hogy együttes erővel töröljék el a földről a kunoichit, aki pont ezt 
várta, és az Iwayado Kazushi technikával körülöttük lévő sziklák azonnal össze zúzták őket. (-4)


2.részlet(egy idő alapú)


- Rendben srácok ott vagyok mindenhol! Töki, figyelj oda, erős szél alapú chakrájuk van, nem lehetsz távol, se közel, viszont egyszerre kell lecsapnod rájuk, jöjjenek azok a föld klónok kezdésnek, és küld el őket közel harcba, had támadják le őket, majd kezdj bele a Retsudotenshou-ba, a klónom hátuk mögött van az elszökötteket figyelem.
A tapasztalatlan, de mégis ügyes fiatal a parancsra földklónokkal támadott elsőnek, az előttük álló shinobik egyhangú nevetéssel fújták semmissé őket, majd a klónok mihelyst eltűntek megidézte a hasított tenyérkanyar technikát, amibe 4 shinobit csapdába ejtett, és elpusztított (-4) viszont a megmaradt 4 ből 1 Nagato föld klónját tette el lábalól, 1 pedig a levegőben támadott a kölyökre, aki nem tudta kivédeni a Fuuton: Reppusho-t ami elrepítette őt az első fának, Nagato [....]


3.részlet (egy idő alapú)


- Rendben srácok, ott vagyok mindenhol! Pökhendi, te kaptad a legtöbbet de csak víz chakrát érzékelek, neked segítek mert közel állok, idézd meg a föld sárkányt, majd fölötted begyújtom a lövedékeit, mivel víz technikát alkalmaznak tuti szét bomlanak, ezért a Retsudotenshou-val akadájozd meg hogy újra össze alakuljanak. 
A nagypofájú, szinte Nagato hasonlat Doryuudan technikát megidézte, Nagato pedig a fáról a Karyuu Endan technikával kombinálta a föld törmelékeket, amit a shinobik nem véltek erős támadásnak hisz minden lövedék csak egy kis víz cafatott tépett le, viszont a terv ez volt, a Retsudotenshou technikát itt hajtotta végbe a pökhendi, amivel elnyelte az éppen feltáplászkodó shinobikat, viszont 4 shinobi elugrott, láthatóan csak az egyik volt szétesve, társai cipelték, kik valószínűleg taijutsu specialisták. 
[.....]
Nagato nem látta hogy a fiatal megsérűlt, a maradék pedig egy helyre csoportosúlva, különböző kombinációkat hajtottak végre, a kunoichi és a pökhendi elillant vissza Nagato mellé, aki ekkor döbbent rá hogy az egyik hiányzik. Majd fülesükbe hangos felkiáltás lehetett hallható. 
- ÖCSKÖS JÓLVAGY? Nem látom a klónommal gyerünk oda.
Szélsebesen baktattak arrébb az ő megjelölt helyszínjére, ahol látták hogy egy fa ág áll bele vállába. A kunoichi ennek láttára megijedt és azonnal oda sietett, míg a pökhendi a vér láttán teljesen elvesztette a fejét és ő maga is oda ugrott és kérdéseket tett fel
- NAGATO! TÜNJÜNK INNEN!!
- Chh, vigyétek innét, most én jövök, nagyon ügyesek voltatok. Srácok.
Bólínt hátra, majd a maradék 10 shinobi hirtelen ott termett Nagato előtt. A trió pedig délebbre vándorolt.
~Tűz, Föld, villám, víz, szél, taijutsu...ráadásul ezek a legerősebbek azért élték túl. Ksszhhhóó, Tensei'gan nélkül verem el őket, had lássák kivel van dolguk!~
- Doton: Tajuu Tsuchi bunshin no jutsu!
A technika idézésére 25 föld klón emelkedett ki a földből, mind 1 Kunait emeltek fel kezük elé, majd Nagato fejben megalapozta miként végez velük. A klónokat 3 irányból küldi rájuk.
~A szél, és tűz specialisták fognak támadni, rám pedig a többi, valószínűleg.~
A klónok rohamot indítottak, tűz golyók hada, és szél kanyarok repkedtek jobbra és ballra, némelyik klón eljutott közelebb, ahol a a gyors lábúak végeztek velük, majd előről irányított támadást, egy erős chakrából idézett víz sárkány tüntetett el.
~Erősek, legyen hát.~
Gondolat menetét szikrázó szél kanyarok zavarták meg ami elől elugrált, majd hirtelen mikor levegőben volt, egy erős ütést vitt be egyik ellenfele, mikor a föld felé zuhant alatta víz technikájú shinobik egyesített víz lövedékeket köptek felé, ami azonnal vissza terelte a magasba, ahol már várta egy villám erejű specialista, ki a villám ököllelt megrázó élményben elrepítette, majd talajt érkezve, szinte teljesen le volt gyengülve. 
- Doton: Tajuu Tsuchi bunshin no jutsu!
Megidézett 9 klónt[...], majd az újra össze állt shinobi erők hangos nevetés közepette, ismét tűz és szél kanyarokkal támadtak. 
- Doton: Doryuu Heki!
Nagato védelműl hívta a falat, majd oldalról két két klón tört ki.
- Doton: Dosekiryü
- Katon: Karyuudan
A föld és tűz kombinációját víz védelem nem tudja kivédeni, tűzzel csak erősebb, és villámmal csak maguk ellen segítenek, ezért a szél specialisták próbálták elterelni a támadást, amire Nagato már számított.[...] Ugyanis a földbe bújt mikor a falat megidézte, és a shinobik mögé kerekedett, ahol a Retsudotenshou technikával a szél specialistákat elzárta, viszont a kavalkád közepette csak a taijutsu, és két víz elemű tudott elugrani, így az ottaniak közül szörnyet hallt aki ott maradt. (-7) Viszont Nagato még mindig nem volt rest, a föld út amit alakított utat adott a maradék klónjainak is, akik a földből úgy ugrottak ki mint a puska golyó, és a levegőben elugró támadókat ide oda lökdösték, míg a víz eleműek szét bomlottak a Taijutsu specialista teljesen védtelen volt.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu!
A tűz golyó végzett vele, és a két víz elemű arrébb esett le, ahol épp szedték össze magukat. Nagato katanáját elő rántva villám chakráját beleirányította az épp össze álló alakokba, akik immáron nagy fel villanyzó élményben haltak meg. 
~Fel kell használnom ezt a kavalkádot, és a 30 fős osztagot eljátszanunk. Csak így nyerhetünk, hiszen ha nem ők mennek vissza, abszolút de felébred a sereg. Ideje megnéznem az én kis sebesűltemet~
Azzal útnak eredett az ő helyükre, hogy megnézze mivel állnak szembe, klónjaival pedig a földet teljesen vissza alakította, és chakrájuk segítségével a helyet ahol megküzdöttek, észre se lehet venni. 
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Kedd Júl. 16 2013, 13:53

Háát, nem teljesen azt kaptam amit kértem, de egy penész, eredményhírdetés:

Minőség: Voltak benne helyesírási hibák, szóismétlések... --> 2 pont
Kreativitás: Maximum-->3 pont nem kell ecsetelenem, hogy miért.
Részletesség: Részletes volt, bár e miatt voltak benne hibák is, de az nem ennél a pontnál lesz leírvá, 3 pont.
Karakterhűség Nem találtam leírást az adatlapodon jellemként, így az első post-okból ítélek és az jó, míg a használata a karaktereknek nem. Nem tudhattad, hogy milyen elemük van, és fogalmad sem volt, miyen technikákra képesek, például, csak a lány Doton elemű, a többi nem. Nem azt szerettem volna, hogy leírd mivel támadjanak, hanem azt, hogy írd körül mit csináljanak, "pl.: Jó, térj ki, az elterelés a lényeg, majd egy nagy hatótávolságú, pusztító technikával támajd, ez majd eltereli a figyelmüket, és az észrevétlen gyilkoláshoz elég lesz.....", bár mivel nehéz dolgod volt a tudatlanság miatt, így ez a téma: 2 pont.
Realitás0 pont, vagy lehet maximum, de akkor a karaktered meghal. Sajnos a túlzott részletesség miatt ezt a részt bebuktad, és ez a végén teljesedett ki egy meggondolatlan lépés következtében. "Falat emeltél magad elé, amin keresztül támadtál egyszerre egy Doton, és Katon technikával, de igazából már a fal emelésénél lementél a föld alá, de a nagy koncetnrációt, és mozdulatlanságot igénylő technikák így is lecsaptak, te meg egyből utánuk....ez a hiba halált eredményez, ha normálisan játszunk, nem neked kell leírni mi történik, kérlek figyelj oda legközelebb erre, viszont voltak még ehhez hasonló hibák, ezért szeretnélek kérni, hogy néha ne rohanj annyira előre, vagy kétszer olvasd át, amit írsz, nem akarom, hogy meghaljon a karaktered, majd fórumkalandba...(pl.: honnan szereztél négy darab rádiót??) Razz Wink
Stílus: Max, tehát 2 pont

Összesítve:12 Ch, és mellé egy 6000 ryo érték alatti felszerelést, amit az egyik halott mellett találsz, és még teljesen ép.

Visszamész a kis talpnyalódhoz, aki azóta már a túlvilágon sütkérezik a napon, ha egyáltalán van olyan. A seb túl mély volt, és túl fontos részen keletkezett. A lány bömbölt, a pökhendi egy fán ült, és a Holdat nézte.
- Most, hazamegyünk Nagato-sama! Eltemetjük, van rá esély, hogy ott nyugodjon hazája földjében. Most hazaviszem. - és már venné is föl, ha nem állítod meg, úgy tűnik valahogy le kell állítani, mintha nem számítottak volna erre. Kiket osztottak be hozzád? Utána felugrasz a másikhoz.
- Hallom a kiscsaj már menne. Baka! Most, hogy ez a kis csávó meghalt, nem adhatjuk föl, már csak miatta, és Iwagakure-ért is meg kell vívnunk ezt a harcot. Javaslom a frontális támadást, és akár a hősi halált, ha ő meghalt, nekünk miért adasson meg az élet? - a másik véglet, vajon hogy kezeli mindezt az ANBU Taichou?
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Kedd Júl. 16 2013, 16:24

/azért köszönöm a lehetőséget/



~Teljesen elrontottuk. Túl sok energia pocsékolás, és mégtöbb hiba. A nyakunkon lesznek, a frontális támadásra pedig....hmm~
- Nem, nemmegyünk. Frontális ütközésre hagyatkozunk. A legerősebb ágyuinkat vetjük be, és arra hagyatkozunk hogy a maradék túlélt shinobi kimerészkedjen. Elvettünk tőlük 30 embert, megcsappant haderejük. Lényegében majdnem sikerült, 75% ra vettük erejüket. Innentől csak nyert ügyünk lehet, a srácot egy darabig hagyjátok itt - Ugrott vissza a lányhoz. - A földben egyenlőre elrejtjük a vadállatok elől. - Tette mancsát a földre, és a retsudotenshou technikához hasonlóan megnyitotta a talajt, ahova berakta holtan fekvő barátját. - Itt az idő! Ha menni akartok, hát legyen, arra van a haza fele út. De mint mondtam, Raion kezébe nem kerülhet információ. Márpedig egy ilyen esélyt nem hagyna ki! De előtte ideje lenne hogy bemutatkozzatok, és a terv elkészítése előtt jó lenne megtudnom ki mivel tudna elő állni, illetve mennyire vagytok felkészülve, hogy elsüllyesszük a kastélyt! 
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Szer. Júl. 17 2013, 13:49

Kezdődhet az ismerkedés, rá szántad magad, hogy embereid után kérdezz.
- A nevem Tobira Natsumi - kezdte a lány. - 17 éves vagyok, és a Doton elem az erősségem. A második elemem a Suiton, de még csak alap technikákat tanítottak nekem a senseiek, így ott csak kiegészítő, és elfogó technikákkal tudok előállni, emellett jártas vagyok a taijutsuban. Osztályelső voltam az akadémián, a chuunin vizsgán, és én voltam az első jounin is a régiek közül. - talán még hasznát tudod venni, nem egy rossz gyerek ez.
- Én Shiva Kageyama, röviden Kage vagyok. Erősségem a Katon technikák, nincs második elemem ninjutsu szinjén, viszont nem is ez az ismertetőjelem. A genjutsuk mestere vagyok, már így 18 évesen is, majdnem az összeset ismerem, és használom. Az illuziók mentora, ilyen néven emlegetett engem az osztályom, jounin vagyok rég óta, de az ANBU-ba még csak most választottak be, azt mondták kellenek az emberek, háború van. Első bevetés, első bajtárs elvesztése, és az első sikeres megtorlás ebben biztos vagyok. A taijutsuk terén az alapokat ismerem, de birtokába jutottam a híres Kage Bunshin technikának, ami nehezíti az ellenem lévő harcot. És rólad mit tudhatunk parancsnok? - kérdése talán jogos, talán nem, a te döntésed választ adni rá, és az is, mennyit mondasz el. Közben megérkeztek a falak alá, igaz még rejtve maradtok inkább a fák árnyékában. Úgy tűnik három lovas miatt felemelik a kaput, akik éppen a csatateretek felé haladnak. Mindegyik sötét páncélt, és maszkot visel, és rendkívül gyorsan haladnak paripájukon. Most vagy lebuktok, vagy kockáztattok, de mi van, ha a kapuban chakraérzékelő shinboi méri fel a bejövőket, vagy, ha a három lovasnak meg van adva az időpont, hogy mikor, és milyen jelszóval mehetnek be. Nehéz döntés, de meg kell próbálnotok, vagy addig kell besurranni, amíg a lovasok nem érnek vissza. A járörőzéssel tisztában vagytok, így talán ez a jobb megoldás, bár ki tudja.
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Pént. Júl. 19 2013, 11:00

/most  használom a Tensei'gant a szükséges információkat kérlek te add meg./

Hosszú vágtázás és ismerkedés után elérkeztünk a kastélyhoz, jókora erő hullámok lehettek mérhetőek, ekkor a kapu felzendűlésétöl Nagatonak adott volt az alkalom hogy végre maszkját levesse. 
- Srácok itt az idő, pont jók vagyunk! 3 lovas, Natsumi ismered azt a technikát, melytől beragadnak a shinobik? Kage neked most nem lesz sok dolgod, csupán az illuzíó fenn tartása, amint beragadtak a lovak a shinobik sisakját megkell hogy süsd hogy levegyék de ha nem is sikerül, majd én segítek!
~Tajuu Tsuchi bunshin no jutsu~
Azzal megidézett 3 klónt, kettő vele egyenes arányosan felvette Tensei'gan képességét, a maradék 1-nek nem volt semmi különös dolga, csak a maszkokat levenni róluk.
- Rendben a lényeg hogy a maszk lekerüljön, utána átveszem az irányítást felettük. A terv egyszerű, kicsit messzebb elkapjuk őket, beragasztjuk, a maszkokat leolvasztjuk vagy szimplán levesszük róluk, ha kell erőszakkal de a szemembe fognak nézni onnantól pedig az alakjukat felvéve majd én mindent kiokoskodok.
Szólt fel és immáron ha minden jól megy, az útjukba erednek, ha a lány sikeresen megragasztja őket, akkor klónját csak akkor küldené sisakokat halászni, ha Kage lebírja olvasztani a sisakokat, természetesen nem felgyújtani, hanem annyira magas hőmérsékletre hogy levessék, ha nem sikerül egyértelműen küldi klónját hogy maximálisan vagy minimálisan levegyen egyről, vagy kettőről sisakot, és ekkor az iwagakure no jutsu segítségével a földből előjöve klónjai és ő is a szemüket keresvén hipnózisba ejtik őket. Ott pedig céljukat kikutatva, ismeretségüket használva, majd a végén egyszerűen mikor megvan minden tudás, a klónnal kivégzi őket, és ruhájukat felhasználva, az adott információ megszerezvén vissza sietne a kastély kapuhoz. Ahol zendülést jelentene és minden katonát csata sorba helyeztetne, onnantól pedig új információkat ad.


Ha semmi nem sikerülne, maradna a B terv, mellyel egyszerűen a Retsudotenshou technikával elsüllyeszti őket, majd ha elsüllyednek a földben kihalászva őket szintén a fenn említett hipnózist alkalmazná, és onnantól az A terv vége a B terv végével ugyan az. 
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Vas. Júl. 21 2013, 14:41

Ezt a helyzetet kicsit túlkompenzáltad, és túl tervezted, ugyanis az egész művelet megoldható az első fázissal. Gondold végig, ha megolvasztod a sisakot, olyan őrült fájdalmat fognak érezni, hogy lehet el is ájulnak, az olvadt fém érzée a bőrön nem túl kellemes, lehet egy életre nem fogják tudni levenni már magukról azokat a fejfedőket. De minek is dobják el? Ha nem lenne a szemüknek nyílás, akkor nem látnának, és miként lovagolnának, biztosan van egy kis rés, és miért ne nézzenek a szemedbe? Nem tudnak rólad semmit az ég egy adta világon, és mint ellenfél, biztosan a szemedet fogják keresni elsőre, hogy mit tudnak belőle kiolvasni, és nem veszik észre, hogy te már mindent tudni fogsz róluk addigra. Viszont egy opción elbuktál, és az a három emberes akció, ugyanis a Föld klón egy a fldből manifesztálódott a chakra testen kívüli formálásával létrejött egyed, ami a te alakodat, és taijutsu technikáidat őrzi magában. Chakrahasználatra nem képes, önálló gondolkodásra sem, és amikor megsemmisl, az információ amit látott, vagy érzékelt nem tér vissza beléd, miért? Mert nem magadból hoztad létre, és nem beléd tér vissza, tehát nem a saját chakrád felezted meg, hogy megjelenjen a másik Nagato, EZ NEM KAGE BUNSHIN!!! Itt elbukott a terved, bár tudomásom szerint képes vagy egyszerre több embert is "hipnotizálni", így nincs ezzel sem probléma, ha nem, és rosszul tudom, akkor csak a középső ember emélkeiben vájkálsz most. A lány létrehozta az Alvilági mocsart, amit kértél tőle, amiben rögtön el is akadtak a lovak, nehezen fognak belőle kimászni, te megjelensz a lovasok előtt, és megindítod a dojutsu-d.

//Ha képes vagy több embert elzárni, természetesen több chakra, de akkor az összes info-t megtudod, ha nem, akkor csak az első tömböt.//

A középső úr emlékeiben és ismerettségeiben koslatva látod, miként született, hogy shinobi volt, majd zsoldos lett, ahogy öregedett őgy nem foglalkozott a lelki fejlődéssel, és teljesen elfelejtette a chakra használatot, majd ami lényeges volt, egy beszélgetést a falakon belül.
- Uram, mi volt ez a hang? - kérdezte egy ismeretlen páncélos.
- Nem tudom, fogom Takaya-t, és Kinshiro-t és megnézem, ha nem érünk vissza tíz percen belül, akkor fújjatok riadót, a kisasszonyt menekítsétek ki, ahogy a kegyelmes urat is, és bízzatok meg a Jin parancsnokban, ő tapasztalt döntéseket tud hozni ilyen helyzetben.
- Igenis, értettem! - majd kilovagolt a három katona a hang irányába.

A szélső katonák emlékeit is látod, amint felcseperedtek egy agresszív alkoholista apuka mellett, aki verte az anyjukat, igen a két szélső testvér volt. Láttad, amint egyik éjszaka megölik apjukat, és elhagyják a házat, majd kiképzik őket katonának, és beállnak ebbe a seregbe. Náluk is egy beszélgetésnek leszel a fültanúja, egy nagyon gonosz beszélgetésnek.
- Emberek, én, mint parancsnokotok most elárulok egy titkot, sőt kicsit többet is.... - valószínűleg az a Jin lehetett, mellette ült egy férfi kornoával a fején, és egy, úristen, 8 éves kislány. - Ez a titok egy faluval kapcsolatos... - ekkor a két férfi kiment az ajtón, így nem hallhattál többet, viszont azt láthattad, hogy a teremben a két méltóságos, és egy féreg mellett sajnos még ott volt 117 fekete páncélos katona. Mit mondott el, ugye nem kell mindenkit megölnöd, vagy igen? A kislány?

Sajnálom, de a végét nem értettem a tervednek, úgyhogy konstatáld az információt, amit szereztél, és részletesebben írd meg kérlek a következő lépésed. A lovakat már nem lehet használni, de a katonák páncéljait még igen, ott tartunk, hogy láttad az emlékeiket, még élnek, de nem túl képzettek. Az emléklátás alatt 3 másodperc telt el....
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Szer. Júl. 24 2013, 11:08

 Mindenkinek vannak rossz és jó emlékei, mindenki úgy változik ahogy a sors sodorja, nekik nem járt ki a jobb élet, és ezért vannak itt. 3 másodperces idő határ történt, lépésről lépésre, talán de sikerült megtudnia Nagatonak amit akart. Amikor kiugrott az elméből a hipnozis hatására a katonák émelyegni kezdtek, gyengék de használhatóak. Nagatonak 1 sereg volt az ellenfele, a frontális vagy beépülés nem lenne célszerű, új terv kell, és Nagatonak meg volt rá a terve.
- Most pedig a bábjaim lesztek! 
Hősünk vissza lépett a fejükbe, és elhatározta hogy ő maga lesz a fogoly, beültettet egy emlékeit a fejükbe. Mivel gyengék voltak nem tudtak ellenállni, ezért képes volt mindenre velük. Elfogatja magát.
- Natsumi, Shiva! Engem fogolyként fognak kezelni, neizguljatok, 12 főig tökéletesen tudok gyilkolni, utána kell aggódni. Viszont emlékeztek még az első tervemre? Úgy tűnik újabb katonák érkeztek, és szinte megse sebeztük az egységüket. Ti ketten, 30 perc múlva a maradék két klónommal betörtök, jobb, és bal torony! Van annyi chakra jelenlétük hogy egy egy támadást bevigyenek! a lényeg hogy robbantsatok, ekkor az őröket hipnózisba ejtem és elpusztítom elméjüket. Majd csatlakozok hozzátok. A toronyból próbáljatok meg mozogni, és ha lehet Shiva, most ne Genjutsut használj! később lesz rá szükség, Shiva neked az lesz a dolgod hogy az őrök lakhelyét elpusztítsd onnantól pedig benntről fogjuk szabotálni őket. 
Azzal már kiadta a parancsokat klónjának, továbbá beültette az emlékeket a harcosoknak, és megkötözve adta ki az útjukat, felkészülve a legrosszabbra ezért a kötél eléggé elcsévelt volt, tudta hogy gyanakodni fognak hogy aki elpusztított 30 főt hogy képes egy kötéllel csapdába esni, ezért plusz emlékként beleültette azt is hogy saját társai hagyták cserben és gyengítették le, továbbá a harcosoknak a fejükben az volt hogy elmenekültek a többiek. Tökéletes meglepetés szituáció.


/hanemjó kérlek szólj <3/
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Szomb. Júl. 27 2013, 18:55

A frontális támadás tényleg veszélyes lenne, különösen egy sereg esetében, és a besurranás is nehezen megoldható, így tökéletes, bár veszélyes tervet alkottál, hogy közelebb kerüljetek a célponthoz. A klónokban van még nafta, hiszen semmilyen jutsu-t nem használtak eddig, és a két személy is tud egy-két technikát, így tökéletesen elterelhetik a figyelmet a beviteledről, és annak különös módjáról. Az incepció megtörténik, és a három harcos egyből rád veti magát, és megkötöz, majd visszaülnek a lóra, és jó kedvűen húznak utána, hogy elregéljék mit is értek el. Fogalmuk sem volt mi folyik itt. A társaid a saját kis Tensei párukkal felvették a pozíciót, és te visszaértél a kapuba. Monjduk a parancs kiadásánál még a srác elsütött egy halk "Kage" elnevezést, hogy őt így szólítják, és nem a vezetéknevén. Idegesítő lehet egy olyannal egy csapatban lenni, aki a fiatal, régi önmagadra emlékeztet, mert a jellemetek elég hasonló, momdhatjuk.
- Úgy látom épp időben. - szólt valaki a kapunál. - De miért csak egy ember?
- A mocsok társai leléptek, ezt a nyomorultat meg jól helyben hagyták. Valószínűleg ő a leggyengébb mindközül, ezért hátradobtak a rothadt húst és menekültek lovaink elől. - magabiztosan közölte a parancsnok.
- Vigyétek Jin-sama elé. - szólt az egyik őr. Jin? Ő a célpont, lehet egyből meg is találhatod, mondjuk akkor le kéne fújni a tervet, körülbelül mennyi ideje mehetettetek, hát sajnos gyorsan megkapod rá a választ, 30 perce. Ekkor hatalmas robbanás a jobb oldalon, és földcsuszamlás a bal oldalon, két torony ledől, és két föld klón legyengül, ugyanis ők is mindent beleadtak a két támadásba, már csak erősebb taijutsukat képesek használni, vagy gyengébb ninjutsukat. A robbanásra az őrök dárdákat szegeznek a három lovas nyakához, és a tiédhez.
- Eddig minden nyugodt volt, most, hogy valahogy idekeveredtetek ezzel, megtámadtak, valószínűleg a társai. Mit hoztok föl mentségnek, hogy ez csak a véletlen? - mondta az őr, és mindegyik éppen rád nézett a hatból, bár hárman a fegyverüket nem rád szegezték. Na ebből hogy mászol ki? Az ajtót leengedték, és nyolc íjász jelent meg a falon, a furcsa zászlókon meggyújtották vesszőjüket, és rátok szegezték. Nehéz helyzet, bár tudod, hogy két társad most is előre tör éppen a falak mögött, ezért vannak csak ilyen kevesen a kapunál. 6 őr lent, nyolc íjász fent, és a kapu zárva...Nagato Tensei, a színpad az öné!
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Szomb. Júl. 27 2013, 19:44

Zajlik az élet főleg ha húzzák az embert, és lemocskolják, úgy tűnt minden élen van, ám nem volt tökéletes a terv végre hajtása, túl korán akcióztak társai.
~Baszus kulcs, túl korai, de legalább meg tudom fingatni ezeket a majmokat itt. Mégha kimerült is vagyok ez a kis csúszás feltőltötte a tartalékaimat, hiszen egy shinobi ki célért küzd mindig teljes erejéből harcol!~
- hmhmhmhmm, hmhmhmhmhmhmm - hangzott fel nevetés, a sötét szem megtestesítőjétől. Mivel meg parancsolta a köteleket ne túl szorosra kössék könnyen tudta kioldani, ekkor látta az íjászokat, és a kardokat elő rántó tornác őreit.  Egyszerű kézjelekbe kezdett, illetve nem régiben megtudta a földet ha tudja irányítani chakrájával, meglévő támadásból alakíthat újat, így kitalált egy kombinációt. Valószínűleg mikor a földre csap az íjászok célba veszik, és a harcosok is, ezért lényegre törően használja a föld manipulálását.
- Doton: Doryuudan
sose volt megszabva hogy a doryuudant mekkorára hozza létre az ember, így elpróbálta fedni az íjászok lövéseit és saját méretére formálta a föld tökéletes erejét, amitől azt várta el hogy csak pár rotyogó sár törmelék hagyja elszáját, és azok a harcosokra pályázon, ezután jön élbe a terve, a meglévő manipulációt tovább fokozza

- Doton Dosekiryű! 
Immáron a földre csapáskor a sárkány fej tovább alakult, jopár darab törmelék a harcosokra csapot, a sárkánynak meg egy feladata volt, elkapni az íjászokat a falon, mivel erős föld technika mind az íjászokat mind a falat képes megtörni, várta hogy mesélői jóvoltot kapjon, és lepipálja a létre hozást.


Béverzió annyit tesz hogy ha a mesélői jóvolt nem reagál az a verzióra pozitívan, mivel a kötél megszorítás  nem volt kijátszva szimplán csak érthetőre véve, akkor végülis a Kotetsu karada technikát veszifel, amivel sebezhetetlenné válik mind íjaktól mind kardoktól, és megpróbálja az egyik suhintó balféregtől elvenni vagy szimplán elvágatni kötelét, és utána ugrik egy hatalmasat jólláthatóan hátra, és kezdi előről tervét ami fentebb megfogalmazódott benne. Hiszen a falat csak a sárkány tudná áttörni. 
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Kedd Júl. 30 2013, 15:54

Az a bizonyos fránya kötél, mellyel végighúztak mindenféle mocskon, és mégis nem voltak annyira szorosra kötve, hogy ne tudd ezt megakadályozni, de nem tetted. A magasabb cél érdekében meghunyászkodtál, és förtelmes látványt nyújtottál, de tudtad, aki a legvégén nevet, az te magad lesze. Amint felsorakozik a díszkíséret megszabadulsz láncaidtól, és mint az oroszlán, vérre éhezel. Gyors kombinációba fogsz, így a földön álló, és lovon ülő harcosok kisebb nagyobb zúzódások keretében elájulnak a föld lövedékektől, míg a nyíilak elakadnak a sárkány fejében. De ez még csak a kezdet, tovább viszed az akciót, és az egész boltívet, akput lerombolod a rajta álló csapatokkal együtt, majd beugrasz a várba, és fogad egy szép látvány:

Előtted egy lila fal, amiben egy hatalmas épület van, maga a célpont épülete, és melletted ég a katonák táborhelye, illetve egyéb épületek, amint megérkezel te is, a két társad melletted terem, és gyors jelentést tesznek nálad.
- Jelentem bal torony elpusztítva, 15 őr likvidálva, és a bázis épületek rommá égett, bár a klónod elvesztettem. - mondta a fiú.
- Jelentem jobb torony elpusztítva, és megtudtam, milyen gáttal zárták el a külvilágtól a célpont épületet, valamiféle speciális fal, ugyanis a klónod beledobtam, és elégett. - mondta a lány. Viszont több idő nem volt a csevegésre, előttetek húsz katona, és mögöttük 3 katona áll páncélban, ekkor a katonák száma megsokszorozódott, és felvették a 90 es sereg "formációt", na most mi lesz, alig fértek el, és 90 katona áll veletek szemben, mind üvöltve rohan felétek, amikor 90 kunai és elkezd repülni a három shinobi irányába, na most mi lesz? Utasítson senpai.
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Csüt. Aug. 01 2013, 10:38

 - Natsumi, Kage? hála az égnek, de mi....miez?! - szólt fel immáron benn a várban, ahogy 90 fegyveres állt vele szemben. 
~Kszhhh....itt az ideje, hogy újra hívjam a sasokat!~
- Natsumi, Kage, fedezzetek! Natsumi, próbálj földrengést okozni, hogy töredékig védtelenek legyenek, Kage, amennyit csak bírsz ájíts el, vagy hipnotizáld őket, most jön a nagy ágyú!
- KUCHIYOSE NO JUTSU! Hívlak titeket Ryz, és fia!
Szólt fel azzal mindenféle képpen a halálos párost idézi meg, melyek amint megjelennek feloldja képességüket hogy tudják használni a vérszerződés által létre hozott szemeket. Valószínűleg már betoppanásukor agresszívek lesznek, és gyilkos tekintetűek, de minden bizonnyal a legfőbb céljuk Nagato védelme, és segítése, ezután csak chakrát fog gyűjteni Nagato, hogy amíg ők fel tartják és sorban pusztítják az ellenfeleket felkészüljön, arra, amit egy nagymester hagyott rá, egy Tűz technikára, mégpedig a legpusztítóbb tűz technikára. a Ryuuen Houka no jutsura. Akkor támadna vele amikor a mesélő engedélyt ad, hogy elegendő chakrát gyűjtött már valószínűleg ez a technika a földel teszi egyenlővé ellenfeleit, hiszen tényleg a legerősebb tűz technika. És reméli társai, és a sasok helyt állnak. 
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Szomb. Aug. 03 2013, 14:34

Sajnos ebben az esetben nem a fejed használtad, mint a terv kiötlésénél, hanem az annáál sokkal nyeresebb, és durvább formát, az erődet. Az idézés is már kissé lefárasztott, bár pont jókor jött, ugyanis a fegyverek még mindig repültek felétek, az egyik sas használja a szé technikáit, míg a másik a víz jutsu-kat, és így vissza is verik a fegyvereket, legalábbis azt hinni, de azok tovább repülnek, meg se érzik az erőfölényt a te oldaladon. Nem, mintha egy fegyver visszarepülne, de a többi érkezik, és......átmegy rajtad. Semmiféle sérülést nem okoz, de még nincs vége, az emberek jönnek, és a lány megindítja alattuk a földet, ami megtorpantja a kis sereget, de ekkor hallod a fiú hangját.
- Nem tudok genjtusu-t bocsátani rájuk, ezek nem is emberek! - kiált, de már túl késő, te összegyűjtötted a chakrád, és megindítottad a hatalmas technikád, ami hatalmas pusztítást végzett a váron belül, még talán olvadásnak is indultak a falak, persze csak egy picit, de ez a mondat tökéletesen prezentálja a hőt, és a technika erejét, majd mikor abbahagyod, féltérdre esel, sokat vett ez most ki belőled, különösen a dojutsu-d eddigi használata és az evés, alvás hiánnyal együtt. Rájöhettél volna, hogy itt más van, hogy ez nem egy sereg, és még a hírszerzőket is becsapták, hiszen a sereg mögött három ember állt, akik kézjeleket mutattak, és ha használod a Tensei'gant, akkor érzékeled, hogy a csapatok nem használnak chakrát, sőt nem is kering bennük, csak a három hátsóban, de ők használják is. Két D-szintű jutsu miatt mozgosítottál ekkora erőket, aminek a fáradság lett az eredménye, de a lila fal még mindig nem tűnt el, támadásod is megtorpant előtte, akár a sziklán a folyó, de előtte három szénné égett hulla fekszik. Megérdemelték. Vagy sem? Hiszen ők csak az urukat védték, nem tudták ki ő, vagy ki volt, egyszerű kötelességtudó katonák, nem? Így most te vagy a rossz, vagy nem? Elég furcsa nézőpont, szemszög, és minden mást mutat, de a lényeg, be kell jutnod a falun túlra, és végezned kell mindenkivel, akivel beszélt a férfi. Talán a kislánnyal is, a hercegnővel. Valószínűleg ebben a történetben tényleg te és Iwagakure a rossz, és ők a jók, vagy mégsem? Nehéz dönteni, de neked be kell jutnod.

//Legközelebbre, megkérlek, hogy ha megidézed a két sas-t, akkor írd le, miként, és hogyan állnak neki a gyilkolásnak, ha nem nézek utána én, ami nem lett volna kötelességem, nem is tudtam volna, hogy mikre képesek, köszönöm szépen! Smile//

Chakraszint: 65% - dojutsu, jutsu-k tömkelege
Állapot: 90% - fáradság
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Vas. Aug. 04 2013, 17:07

/Az írás alatt egy kis hangsúly teremtőként, ismerős zene, amikor elsőnek megmutatják az akatsuki vermet, felszólal a hőn kedvelt ritmus, amire gonoszságok ezreit követték el azóta animében tádáááádádááá - akár a star warsban *.*/



eltünt a füst, ekkor Nagato letérdelt, nem is várt mást, csoda hogy ilyen jól bírja bár nagyon erős, korához képes pedig eléggé elvan chakrával. Megtörtént az első vér szakadás, a Tensei'gan először adta megmagát, ez is csak ideiglenes, 5 percig ilyenkor nem lehet használni, Nagi jobb szeme vérzett, a bal pedig első szintre húzodott vissza. Ez azért is törtnént meg mert feloldotta a sasokban is az erőt. Viszont oda vissza tudják egymást táplálni, így hát Ryz, és fia körbe repülik a helyet, szemlélnek, míg Nagato a hullákat nézi.
- Szóval végig ti voltatok azok. 
~Niichan, átmentem niichan, sikerült Genin lettem! Annyira meglepődtek mikor a föld klónokat bemutattam! Niichan sikerült!~
~A falu a leggonoszabbak egyike, vetekszik a víz országával, aki az útjába áll, azt megölik...mindig így volt pont beugrik egy emlék, az öreg fejéből, épp Madarával egyezkedik az Uchiha fattyal. Bárki is van oda benn, egyességet kötött Oonokival, és tutira megszegte azt, ezért kell eltávolítani. Akkor sem hagyom hogy Raion bármit is megtudjon a falunkról!~
- Harcban haláloztak el. - Teszi a kezét a földre, mellyel megmozgatja picit azt, hogy elnyelje a hullákat. - shinobi ként. Kage, Natsu. Bosszúljuk meg mind a társunk, mind ezek halált. A parancs az parancs! Ez a fal olyan mint a föld technikák gyümölcse. Valahol van gyenge pontja. - immáron a sasok fejébe szólalt meg. - Keressétek a gyenge pontot, használjátok ki az adotságot melyet tőlünk kaptatok, amint meg van jelezzétek. Nem soká vissza nyerem erőm, és segítek. - azzal kiszállt fejükből, és újabb köröket íveltek a sasok. Várt a jelre Nagato.
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Kedd Aug. 06 2013, 12:15

A sasok megindulnak, és elekzdi a nagy lila téglalap gyengéjét keresni. Tiv vártok, és látjátok, ahogy esélyetek cósincs a bejutásra, még nem. Kage a hullák szénnéégett páncél darabkáival dobálja a falat ülve, nézve, hogyan égne el ő maga, ha csak a közelébe menne. Veszélyes akadály elé néztek, ám 15 perc múlva megjelenik a két sas.
- Nagato, se ki se, teljesen lezárták a házat, és nem találtunk gyengepontot. //Majd én mondom meg, mi az, nem Wink// Viszont elédtárhatom, mit láttunk, hátha te magad megtalálod. Egy óriási téglatestbe vannak zárva, mindem egyes pontján, ha hozzáérsz megégsz, így nem lehet bemenni, ám a négy sarkában, belülről négy ember áll, akik kifele néznek, és kezüket a fal előtt tartják, nem tudom milyen furcsa szertartás ez, de valószínűleg ők alkották meg ez a védőpajzsot. Ötletem nincs, hogyan jutnánk be, de remélem neked lesz. - mondta a társad. Gondolnod kell arra is, hogy még a nagyobb harc előtted áll, nem veszíthetsz túl sok chakrát.

//Ne haragudj, hogy irányítottam az állatkáid, de így könnyebb volt felmutatni neked a helyzetet.//

Chakraszint: 68%
                           - 15 perc pihenő
Állapot: 93%
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Szer. Aug. 07 2013, 14:44

/Nem adtad meg hogy ők burokba vannak e zárva, mint Orochimarunál, tehát gondolom akkor ők magukat nem védik. Viszont nem tudom hogy a technikának van e hátulütője(túlsok a pozitivuma....alulról föld technikával lehetséges e megtörni?!/

 -kszhhh.....mi ez a technika?! Négy sarokban négy ember védi, és lehetetlen áttörni?! Olyan nincs! Natsu Kage, a jobb és bal első sarkokhoz, Ryzzék, ti a jobb és bal hátsókhoz, nézzük van e technika ami megzabolázza.
Küldte el őket négy oldalra hogy lássák az ellenfeleiket, felmérjék vajon belülről betörhető e, vagy hipnózis hatásos e, esetleg a föld melyen állnak megmozgatható, vagy kis chakra szívárgás elképzelhető e. Nagato maga pedig ott maradt még mindig a falat kukkolva, volt elég szeme aki láthatta őket, inkább chakrát gyűjtött, nem volt jobb kilátása, hiszen a fal szinte törhetetlen. Kritériuma sincs, se negatívuma. Egyszerűen abba bízhat hogy a benntlévők feloldják, vagy szimplán kifáradnak. De körbe vannak véve, mint a borostyán mag. 
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Csüt. Aug. 08 2013, 11:38

Nem adtam, hogy burokba vannak zárva, gondoltam ez egyértelműsíti azt, hogy nincsenek, és nem adok tanácsokat, tapasztald ki, mivel nyerhetsz, de jól vigyázz Wink. Elküldöd körülnézni az embereidet, hátha találna valami rést, lyukat, vagy gyengepontot ezen az óriási lila falon, akik vissza is térnek újabb 15 percen belül. Lehet tovább tudsz pihenni, de gondold át más részről is, már 30 perce állsz a lila falnál, és ők már harminc percet kaptak, hogy felkészüljenek a bemeneteletekre. Ha tényleg olyan jó hadvezér a célpont, mint mondja, akkor nincs túl sok esélyetek, lehet az egész házat már rég körbe csapdázta, vagy ki tudja, lehet lelépett még az első csapat kimenetelénél, vagy sem? Nem tudni bent van, azt tudni, hogy te még nem, és még nem is próbálkoztál semmivel, bár igaz nehéz, hiszen egy rossz döntés, és halálra égsz, hogy fogja ezt megoldani egy Tensei, egy ANBU-tag?
- Nagato-sama, nem láttam semmi különöset, mindenhol ott a fal, és a négy bástya a sarkában, mind kifelé bámul. - ezt a megállapítást megerősítette Kage is, illetve a két sas. Miért lennének belülről védve? Belülről nem várnak támadást, csak a ti megérkezésetekért vannak úgy oda.
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Vas. Nov. 10 2013, 12:30

- Kszhhh 
Tört fel szinte köhögésben, lihegve, mikor megtudta hősünk a fal kívülről védett. Bár a technika teljesen ismeretlen volt Nagatonak, arra volt kiváncsi, vajon alulról ha betörnének, vagy támadnának sikerülne e.
- Tartalékolnom kell, de megpróbálok valamit, legyetek résen, figyeljétek a széleket! Indulás.
Kiált fel majd mutatja az utat barátainak, és összpontosítása közepette, létre hozott két föld klónt, melyek mellette épültek fel a földből, épp elég chakrát adott nekik, hogy egyszerre tudjanak támadni.
- Rendben, nézzük hogy a föld alól van e esélyünk.


~*Ez igen! Mára pihenünk úgy látom egyre ügyesebb leszel, egynap felülmúlsz mindenkit! - Hh,hh, ugyanmár, lesznek jutsuk amik még a föld elemen is kifognak, a szilárd erő nemmindig nyer, Hiába jó védekezni vele, vagy épp támadni, mivan ha valaki képes ismeretlen erővel sokkal jobban védekezni mint a föld. *Hmm, Raion tudnod kell, minden erőnek megvan a gyenge pontja, ha ügyesebb vagy, és okosabb, képes vagy bármilyen technikát alul marasztalni~


- FÖLD ELEM HASÍTOTT TENYÉR KANYAR! - kiált fel a klán vezér, mire ő és klónjai a földre csaptak, együttes támadással sújtottak le, szinte az energiát is lehetett érezni ahogy halad a pajzs felé, pontosabban a szembe álló jobb sarokhoz, vajon képes lesz e arra hogy egyáltalán megtörje alulról a pajzs védőjét, vagy áthatoljon a támadása.....  




Erdőségek Images__4__www.kepfeltoltes.hu_
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Szer. Nov. 13 2013, 12:22

Hogy rájöttél-e a dologra, vagy csak szerencséd volt, nem tudod, de miután a földet kicsit megmozgattad, és elmozdítottad a helyéről, pontosabban szépen a föld alá temetted ezáltal a sarokban álló embert, így az összeköttetés megszakadt, és a lila fal leomlott, ám a maradék három shinboival kerültél szembe, és mindegyikük megfelelő kvalitásokkal rendelkezik, ha ilyen szépen összedolgoztak a "vár" megvédésében. A klón még nem pusztult el, maradt benne egy kis chakra, talán egy technikára, vagy sok kicsire elegendő, és te is már lihegsz picit a két tecnhika hasnzálata után, pedig a nagyja még hátra van, talán túlságosan is a tecnhikáidra hagyatkozol ezen a küldetésen, talán sietni akarsz, vagy gyorsan lezárni, de miért? Mi az oka annak, hogy ennyire türelmetlen vagy, hiszen sokszor várhattál volna, és csak a fal leomlása előtt tetted, többet ésszel mint erővel, ám most talán az erő kéne, ugyanis a három fél egy kevert elemű támadással rukkol elő. A két szélső a középsőre helyezi a kezét, majd chakrát irányítanak belé, és így jön létre a sugár technika, mely elől ha megpróbálsz kikerülni, akkor a fejét mozgatva követ téged a használója.
- Gama Teppou! - ordítják hárman. Eléggé szép, és még annál is inkább erős sugár közelít feléd, négy másodperc a becsapódásig, és a vereségig, ha csak....
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Nagato Tensei Pént. Nov. 22 2013, 13:41

~Végre megmutatták magukat, szerencsémre még a földklónok is talpon vannak~ - Dübörög fel agyában a tesztoszteron, mikor a hamís látványt megcsúfítja egy azonos elemű kombinációs támadás, amiből két dolog azonnal leszűrődik Nagato elméjében. Amire későbbiekben vissza térek, most viszont jön a csavar, amivel a 4 másodperc azonnal elkezdődik.
Első lépésben a megmaradt klónok, védelmi pozíciója, csak ugyan hatalmas a támadás, így azonnal a támadás elé vetődnek, egy masszív fal formájába, mely önmagukból alakult ki, a védekezés neve egyértelmű, Doryuu Heki, ezzel egyenletesen adódik a lassítás, és ami a később még fontosabb, az álca. Hála származásának Nagatonak nem kell most szégyenkeznie, hiszen ahogy az egyik fal ledől, és épp éri el a másikat eme végzetes támadás, az Iwagakure jutsu segítségével könnyen a környezetbe olvadt ami lépés, és védelmi előnyt ad miután a másik fal is megadja magát, ha a támadás cél téveszt még képes becsapódni de az is csak segítőkész eső formájában fog hullani az égből, szóval a helyzet alap lett, eső, védelem, álca. Az előbb kialakult trió valószínűleg még várja hogy a törmelékek porát elhordja a szél és eső, amiből következik le hogy egy helyben toporognak, a föld alatt könnyen haladva ezért hősünk pillanatok alatt ott terem a lábuknál, és itt jön az amit imént leszűrt, a támadás kevert volt, de csak chakrával, önmagában egyik se lett volna képes ily romboló erőt létre hozni, tehát sokkal gyengébbek nála. Itt használja a lefejezés technikát azzal kinek vállát támasztották, ez az első lépés, mikor lábát megragadja elég lökést tud imitálni mellyel kiugorva a földből egy jobb lábú erős rúgásra hagyatkozva próbálja eldönteni a küzdelmet, talán egy bekapja, vagy lehet egyikse, de minden esetre, az egyik áldozat a földben rekedt. Ráadásul a távolság adott, pár lépésre van tőle ellenfelei, és bőven elegendő közelségbe, hogy szemével akár egy kis pillantást is vessen rájuk. 
~Chh, most jut eszembe, a csatát már rég eldönthettem volna ha az idegállapotmegszüntetésével kezdek, hiszen folyamatos chakra áramlatot istápoltak a falba....hehh, ezt még jómagam fogom meginni...~ 
 
Nagato Tensei
Nagato Tensei
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU Taichou
Chakraszint: 832

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Orochimaru (Inaktív) Kedd Nov. 26 2013, 18:49

A víz, egy kis széllel megindítva feléd, az elem magában pusztító, de úgy döntöttem erről nem fogok kis előadást tartani...Nos, klónjaid rögtön az útjába állnak, fallá változva, mintha csa egy szép mesében lennénk, ám némi időt igen csak nyertél vele, különösen, hogy így nem látták, amint a földbe kerülsz, a víz maga megtörik a sziklákon, de csak egy része, ugyanis a többi könnyedén kikerüli, és mögécsap, ekkor jön a második fal, amit lerombol, úgy tűnik a másik klón híjján volt már a chakrának, viszont az egiyk fent maradt, amit te nem látsz, hogy azt a támadás végén az egyik egy ütéssel ledönti, így elsétált a többiektől, ám a fő "problémaokozót" könnyedén húzod a föld alá, és mint egy kis vakond, csak nézett ki meglepődve a kis túrásból, nagy szemeivel, a másikat azonnal torkon talpalod, ahogy azt a gyilkos suliban, vagy szebben mondva a klán dojo-jában már rég megtanultad, bár Chuck-tól vehetnél még pár leckét pörgőrúgások terén, a támadást, tökéletesen levezetted, egy probléma adódott, háttal álltál a faldöntő úrnak, így ő azonnal megpróbálja kihasználni ezt a helyzetet, és a levegőbe ugorva támad meg téged, támadása nem csekély, bár nem is tarol le vele, bár a rögtönzés már eleve, a játékszere, és nem túl sokat gondolkodván, szemedbe nézve próbál megfélemlíteni, hát igen, nem egy zseni. Na, befejezem ezt a verselést, itt írd le, miként kínzod meg, ha megteszed, esetleg lassítod, vagy akármi, a gyilkolást rád bízom, ha egyáltaln megölöd, bár miért ne tennéd. Ez után két döntés közül választhatsz, pihenés, vagy bemész, nem tudni mi van a férfivel, már elég sok ideje ostromlod a várat.

Pihensz, egy férfit látsz kisétálni az ajtón, nem tudod honnan került ide, de azt látod, hogy feje véres, és p maga azt sem tudja hol van, csak el akar menni. Rád bízom mit csinálsz vele.

Bemész, kész útvesztő vár rád, ám se térkép, se nyíl, se tábla, hogy merre menj, választhatod a balost, a jobbost, és a jó öreg közepet, ha ezt az utat választod (tehát, hogy nem pihensz), írd le hogy ölöd meg, majd azt, hogy mit teszel utána, miért pont azt választod, ekkor várj, csak írd le merre mész, én beleszerkeztek a post-odba, Pm-ben megírom, és utána te is szerkesztesz a postban, és úgy folytatod, ha valami nem tiszta, nyugodtan lehet zaklatni.
Orochimaru (Inaktív)
Orochimaru (Inaktív)
Inaktív


Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Arakawa Kenichi Pént. Aug. 21 2015, 09:11

// Namikaze Minato //

Kocsmahuszárunk ahogyan tervezte, sietett is ahogy csak tudott. A kocsma vendégei korsóikat felemelve biztatták őt, meg hogy sok szerencsét kívánjanak neki. Ez igazi megtiszteltetés volt a genin számára, jól esett neki a támogatás és a bátorítás. Végül is, a srác első számú otthona a piától és cigifüsttől bűzlő lepukkadt kis kocsma volt. És ő erre büszke is volt! Ezek után elhatározta magát, mindenképpen teljesíteni fogja a feladatokat és leküzdi az előtte álló akadályokat - persze a maga módján - bármik is legyenek azok. A kapuhoz érve látta, hogy a szemrevaló mestere a másodperc tört része alatt befalt, valami kis színes csillogó dolgot. 
~ Az cukorka volt??? ~ tette fel a kérdést magában, miközben a senseihez ért. A vaskalapos kunoichi, mikor észrevette hősünket, igen csak kivörösödött. Látszott rajta, hogy zavarba van, hebegett-habogott mindenféle butaságról.
~ Jaj... de cuki, mikor zavarba jön. ~ jutott erre a véleményre Kenichi. Ám a mester újra visszaállt a normál üzemmódba, és ki is adta a parancsot, hogy indulás. Egészen az erdőségekig mentek. A srác már régebben járt itt, hiszen a nagyapja itt tanította meg a famászásra és a vízen járásra is. Így valamennyire ismerős is volt a hely. Az első feladata nindzsánknak az volt, hogy rakjon tábortüzet. Ehhez elment tűzifát gyűjteni. Ezt nem is bánta, szeretett a természetben kint lenni. Egy jó 15-20 perc múlva meg is érkezett a kijelölt helyre a fával, majd meg is gyújtotta azt, a tábortűz készen állt.
~ Hmm... süthetnénk valami finomat is. Aztán amikor azt megettük, leöblíteném egy kis borocskával. Sör, bor és szaké. De jó lenne most inni egyet. Csak sajnos nem lehet. ~ álmodozott ivóbajnokunk, aki kezdett szomjas lenni. De persze csak szeszes italokat hozott magával az útra. Ő nem iszik vizet, csak akkor ha nincsen pénze. 
- Most hogyan tovább sensei? - tette fel a kérdést a tanítvány.

Arakawa Kenichi
Játékos

Tartózkodási hely : A boroshordók között


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin - Kocsmahuszár
Chakraszint: 130

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Namikaze Minato Hétf. Aug. 24 2015, 11:11

A gyönyörű Sensei végignézte, ahogyan a kis parázsból lobogó tűz keletkezik, miközben az egyik fa alatt ücsörgött. Egyenes tartással, és keresztbe tett lábakkal várakozott, miközben folyamatosan szemmel tartotta Kenichi sürgését-forgását. Mikor befejezte, ő is felállt, és közelebb lépett a lobogó lángokhoz.
- Hmmm, ez egy jó két órán át, bizonyosan kitart.
Mondta majd mindenfigyelmeztetés nélkül, mellkason rúgta hősünket, aki így nekicsapódott a legközelebbi fához. Persze a rúgás nem lett volna elég, a Sensei, egy gyors mozdulattal, kötelet varázsolt elő valamelyik mellényzsebéből, és azzal körbetekerte a fát Kenichivel együtt. Szorosra húzta a csomókat, amik így nem engedték, hogy bármiféle mozgást végrehajtsanak a szorításukban.
- Megteszi. Van kettő órád, hogy kimássz innen.
Igazán gonosz arckifejezést vett fel, és nem is próbálta burkolni, hogy élvezi szadizni geninünket. Ő maga helyet foglalt vele szemben a tűz túloldalán, és érdeklődve, no meg szinte már-már nevetve figyelte a próbálkozásokat.
A kötél erős háncsból készült, és eléggé szorosan volt meghúzva ahhoz, hogy szimpla izmozással le lehessen venni a határidő letelte előtt.
- Egy kis segítséget azért adok. Használd a chakrádat, és akkor lehet meg tudod csinálni. Ha nem… - itt demonstrálásképp elroppantott egy ágat az ujjai közt, amolyan klisés módon. 

// Ha nincs kérdésed, amire a Sensei nem fog válaszolni (Razz) akkor szeretnék kérni egy olyan 30 sort a tanulásról, amiben Kenichi rájön arra, hogyan is lehet a Chakráját használni a kiszabaduláshoz, és durván a két óra lejárta előtt 20 perccel ki is szabadul. //
Namikaze Minato
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Arakawa Kenichi Szer. Aug. 26 2015, 19:47

Miután Kenichi sikeresen végzett a tűzrakással, nem várt dolog következett. A sensei egy erős rúgást mért rá, aminek következtében kocsmahuszárunk egy hatalmasat repült hátra, egyenesen neki egy fatörzsnek. Ezután pedig a mester erősen odakötözte nindzsánkat a fához. Kezdetben a májgyilkos hősünk nem is értette, hogy miért is tette ezt vele a kunoichi, ám annak utasítása után egyértelművé vált a dolog. A feladat az volt, hogy 2 órán belül ki kell neki szabadulnia, a kötelek fogságából. Persze ez koránt sem volt egyszerű. Kezdetben shinobink a szokásos - és ösztönös - megoldással próbálkozott, a jó öreg fizikai erővel. Hát erőlködött a legény, ahogyan csak tudott.
~ Hát itt gáz van. Ki kell jönnie. ~ analizálta a dolgot az ifjú alkoholtitán, majd erősen neki állt koncentrálni. Nagyon erősen vicsorgott, a fogai olyan hangosan és erősen csikorogtak, hogy csoda, hogy nem törtek ki. A halántéka körül kidudorodtak az erek. Az arca vérvörös volt, erősen izzadott is. Az orrlyukai kitágultak, és erősen hörgött.
- Üvöltő szelek szabaduljatok!!!! - ordította keményen, majd következett egy 1-2 másodperces néma csönd, de ezt a csendet egy hatalmas és elementális szellentés törte meg. Nagyon hangos volt, kemény, hosszas, mély és erősen rotyogós. A szagról nem is beszélve, ami oly' orrfacsaróan bűzös volt, hogy 30 méter sugarú körben idegméregként hatott. A sensei nagy valószínűséggel rosszul lehetett tőle.
- Áhh.... na végre, kijött. - mondta elégedetten és megkönnyebbülve, majd egy nagyot szippantott a "művébe" - Hmm... van aromája... muter ütősre csinálta a hagymásbabot. - jegyezte meg büszkén és elégedetten.  - Na akkor... a neheze megvolt. Most már csak ki kell szabadulnom a kötelekből. - fejezte be a mondandóját, majd komolyabbra vette a figurát és neki állt a feladatnak.
~ A sensei azt mondta, hogy használnom fog kelleni a chakrámat. ~ gondolt vissza mestere tanácsára. A srác kezdetben a karjaiba és a lábaiba koncentrálta a belső energiáját, azért hogy növelje a fizikai erejét, és ezáltal talán ki is szabadul. Persze hibát vétett, mert a testén belül áramoltatta a chakráját, holott a kötélbe kellett volna vezetnie. Ám ő nem adta fel, erőlködött ahogyan csak tudott. De kötél sehol sem akart kilazulni. Aztán még több chakrát vezetett a végtagjaiba, ekkor már egy rettentő picikét ugyan lazult, de a sok erőlködéstől már kezdtek savasodni az izmai.
~ Szent boroshordó!!!! Ez így nem lesz jó. Mást kell kitalálnom! ~ jegyezte meg magában, ugyanis eltelt már legalább egy óra a kettőből. Ekkor a részegség két lábon járó mintaszobra arra a következtetésre jutött, hogy magába a kötélbe fogja a chakráját bevezetni. A testén kívülre koncentrálta a chakráját. Mivel szorosan volt bekötözve így, nem volt nehéz a kötélbe vezetni az energiát. A teste minden tájáról irányított chakrát. Egy jó 10 perc múlva észrevette, hogy kezd lazulni a kötés a lábánál. Ennek kicsit megörült, még több chakrát vezetett a lába körüli kötélbe. A módszer bevált, kellett ide is egy jó tíz perces pepecselés, de az egyik lábát ( a bal lábát) már sikerült kiszabadítania. Ezután úgy döntött, hogy ugyanígy fog eljárni, mint az előbb, csak most a keze körüli kötélbe vezeti a chakrát, ide kicsit több idő kellett, de negyedóra alatt kiszabadult a jobb keze is. Az egyik karja és az egyik lába már szabadon volt, most már csak a maradék két végtag és a törzse volt hátra. Először a bal karja és a jobb lábát szorító kötélhez irányította az energiát, ide is kellett egy jó negyed óra, de sikerült a maradék végtagjait is kiszabadítani. Tudta, hogy már nincsen sok hátra ezért a mellkasát és a hasát szorító kötélrészbe is vezetett chakrát. Kezdett is lazulni a kötél, a kiszabadított végtagjaival, pedig egy kis izomerővel is támogatta a chakrahasználatot. Így egy jó 5-7 perc alatt sikerült teljesen kiszabadulnia. Leizzadtan és kissé megmerevedve kijött a kötél szorításából.
- Sikerült! - mondta lihegve, miközben kisebb gimnasztikát és nyújtó gyakorlatokat végzett. Muszáj volt neki, hiszen majdnem két órán keresztül mozdulatlan volt.

Arakawa Kenichi
Játékos

Tartózkodási hely : A boroshordók között


Adatlap
Szint: D
Rang: Genin - Kocsmahuszár
Chakraszint: 130

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Namikaze Minato Pént. Aug. 28 2015, 19:31

A sensei lehet úgy érezte, most egy darabig nyugta lesz, és a tűz túloldaláról szemlélheti szenvedét amit a fiatal májgyilkosunk produkál. Hát sajnos neki is ki kellett vennie a részét a szenvedésből, amit a vegyifegyver okozott. Egyből a szája elé kapta mind a két kezét, és mondhatni fuldokló görcsöt kapott, miközben szinte már-már fetrengett a szagtól. Miután sikerült levegőt kapnia, lekapta az egyik cipőjét és egy jól irányzott mozdulattal Kenichi fejéhez vágta.
- Menj a picsába majdnem megöltél!
Üvölti magából kikelve, szinte látszik az izzadság a homlokán.

Miután sikerült a kiszabadulós művelet, addigra a nő is visszatért a mondhatni normális stílusához.
- Nézzenek oda, a kis büdöskének sikerült kijönnie. Megleptél, mint az előbbi vegyifegyvered. De ha még egyszer elsütsz egy ilyet, garantálom, hogy minden nyílást a testeden bevarrok, de előtte hashajtót etetek veled!
Visszavette a cipőjét, majd egy más hangnemben folytatta a mondanivalóját.
- Nem véletlen tanítottalak meg erre a technikára, elvégre ahova most mész, lehet szükséged lesz rá. Pontosabban, úgy hisszük, hogy van egy szerencsétlen fajankó, aki beépült a határőreink közé, a levéltetvek közül. Szóval a feladatod, hogy az alkoholizmusodat kihasználva beépülj a határőrökhöz, és megtudd van-e köztük tégla. És mielőtt megkérdeznéd, azért nem én megyek, mert nem hölgynek való ez a feladat.
Majd egy kecses mozdulattal hátradobja kezével a haját, és ismét leül törökülésbe, hátha van valami amit Kenichi meg akar tudakolni tőle.

// A technikát felírhatod, valamint +5 ch-t ^^ //
Namikaze Minato
Namikaze Minato
Moderátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár

Vissza az elejére Go down

Erdőségek Empty Re: Erdőségek

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.