Re: Kiképző terep

**Hattori Arata** Szomb. Okt. 22 2016, 03:40

/Tobirama/

// Köszönöm szépen a ch-t, a TJP-t pedig különösen : ) //

Hogy Arata fáradt lett az edzés végére, az nem volt vitás. Érezte, hogy chakrája már gyakorlatilag semmire sem elég, teljességgel kimerítette a meglévő készletét, mindazonáltal örült az edzés sikerességének. Cigarettáját szívva, a padon ülve nézte az eget, amikor Yukimura-senpai leült mellé és egy szál cigire való rágyújtást követően magyarázni kezdett... mindenről. Arata a fáradtsággal nem törődve, megpróbált koncentrálni, hisz' a senpai szavai eddig is nagy segítségére voltak, ha pedig valami másról beszéltek, akkor is nagy fontosságot rejtettek magukban. Most sem volt ez másképp. Yukimura-senpai beszélt az edzés fontosságáról, a jövőről... úgy mindenről. Arata egy kicsit elszomorodott, amikor megemlítette, hogy a frontra való kimenetel hajója már elúszott, igaz Arata teljesen egyetértett vele; őrültség is lenne, no meg néhány elkapott pletyka szerint a háború belátható időn belül véget fog majd érni. Hogy ezek a pletykák igazak voltak-e, avagy sem, azt Arata nem tudhatta, hiszen a pletykálókban a béke iránti vágy is munkálkodhatott.

Amikor a senpai mondandója végére ért - de még nem indult el - Arata csakis akkor válaszolt neki. - Keveset tudok hirtelen mondani erre, senpai. A háborúban való részvételem... pontosabban részvételem kihagyása miatt kicsit elszontyolodtam, de igaza van. Most ez egyenlő lenne az öngyilkossággal, azt pedig nem lenne igazán ínyemre. Ahogy mondta, az én feladatom az, hogy majd, ha eljön az ideje, akkor továbbadjam a tanultakat annak a generációnak, akik az én helyembe fognak lépni. Hisz... az idő az csak úgy repül. Most még messzinek tűnik, hogy Arata-senseinek szólítsanak, de, amikor ott tartok, akkor már azt fogom érezni, hogy ez a beszélgetés és tanulás, mintha tegnap történt volna. Addig is... edzek és edzek, hogy minél erősebbé és ügyesebbé váljak, hogy a falu hasznára lehessek majd. Ha nem a mostani háborúban, akkor a következőben. Ha nem lesz következő belátható időn belül, akkor más miatt harcolok. Mi shinobik csak eszközök vagyunk; hogy kiké? A falu vezetőjéé... a falué... tán a földesúré... a klánunké... ezek közül mindnek és egyiknek sem vagyunk az eszközei. Mert, ha ezek közül egyik sem parancsolna nekünk, akkor is a világ eszközeivé válunk, a sorsnak adjuk magunkat, amely használ és kihasznál. Ezt pedig el kell fogadnunk és én meg is tettem... ahogy maga is, senpai. Mindazonáltal megígérem, hogy folytatni fogom az edzéseket és nem fogom hagyni, hogy a falunk, az otthonunk valaha is sárba legyen tiporva.

Arata, amint a monológjának a végére ért, felvont szemöldökkel figyelte Yukimurát, amint az kijelentette, hogy ő többet nem fog már harcolni, azt Arata fogja megtenni helyette. Már épp szólásra nyitotta volna a száját, hogy mondjon erre egy hosszabb lélegzetvételű monológot, amikor inkább megrázta a fejét és csak annyit mondott: - Úgy lesz, senpai. Jó éjszakát - köszönt el tőle, mert látta, hogy Yukimura felállt és bicegve elindult. Arata nézett utána, a távolodó férfira, aki sérülésétől összetört álmaival terhesen rótta a métereket... mikor az hirtelen összeesett a sarkon. A fiú azonnal eldobta a félig leégett cigarettáját és megfáradt izmaival jottányit sem törődve rohant oda a férfihoz, aki eszméletlenül feküdt a földön... legalábbis első látásra. Arata az Akadémián tanult módszerekkel ellenőrizte a pulzus és a légzés meglétét, s riadtan konstatálta, hogy a férfia halott. Először pár külsérelmi nyomott keresett rajta - hisz, akár egy senbon is végezhetett vele - de nem talált egyet sem, amit bekötözhetett volna, vagy valami ilyesmi... ezért megpróbálta az alap egészségügyi tudásának a meglétével újraéleszteni, de mindhiába. Arata most átkozta magát, hogy nem részesült semmilyen orvosi ninjutsu képzésben... nem tudott mit tenni. Yukimura senpai meghalt, itt, Amegakure kellős közepén. Mikor Arata látta, hogy egy utcagyerek épp arra jár, odakiáltott neki, hogy most azonnal szóljon egy shinobinak, közben ő ott maradt alkalmi mesterével.

Nem potyogtak a könnyei. Nem szólt semmit, nem kéregette Yukimurát, hogy ne hagyja el. Konstatálta, hogy a férfi halott... s persze szomorú volt, de ezt nem mutatta ki. Egyelőre csak várt az orvosi shinobikra, akik hamarosan meg is érkeztek, s közölték vele, hogy Yukimura-senpai a háborúban erős fejsérülést is szerzett egy robbanás következtében, amely miatt az agyi erei annyira elgyengültek, hogy az agyvérzés és a férfi halála elkerülhetetlen volt. Bár csendesen ment el, de... nem itt kellett volna ennek megtörténnie. Ha kint a fronton halt volna meg, akkor ő is boldogabb lett volna... nem így, egy "roncsként" a faluban. Igaz... utolsó napjaiban is átadta a kellő tudást egy személynek... tehát... Arata úgy gondolta, hogy a férfi, bár nem hősként halt meg, de így is megtette a tőle telhető legtöbbet. Abba már bele sem gondolt, hogy milyen megerőltetés lehetett neki használnia a chakráját.

Mikor az orvosi shinobik letakarni készülték, Arata szólt nekik, hogy várjanak egy kicsit. Odahajolt a senpai-hoz, lecsukta annak két szemét, majd halkan ennyit mondott: - Én leszek a kard, Amegakure kardja. Ég veled, senpai. - Ezek után csak intett az orvosi egység tagjainak, hogy ennyit akart tenni, mindazonáltal megkérte őket, hogyha lehetséges, akkor intézkedjenek afelől, hogy Yukimura nevét felírják a háborúban elesett shinobik közé az emlékműre. Mert... Yukimura igenis a háború áldozata volt, aki életét a Tűz Szövetsége vette el. S Arata ezt sosem bocsájtotta meg a Tűz Szövetségének. Eddig minden rokona vagy barátja az Öt Nagy Nemzet valamelyikének a kezétől esett el, s bár Arata nem tudhatta, hogy a Tűz Szövetségének melyik nemzete végzett Yukimurával, nem tudott másra gondolni, csak Konohára vagy Kumogakuréra. Ez erősítette benne azt a régi elhatározást, hogy ő majd tenni fog Amegakuréért... ha máshogy nem, hát akkor... egyszer ott fog abban a székben ülni, ahonnan most Tenchi-sama, a Béke Angyala figyelte őket. Ha pedig odáig nem jutna el, akkor is tenni fog róla, hogy Amegakure nevét mindenki rettegje. Osora no Tsurugi... A Rettegés Kardja... így nevezte el magát. És tenni is akart azért, hogy mások, a Tűz Szövetsége, az Öt Nagy Nemzet... minden ellensége megismerje ezt a nevet.

Nem igazából volt tudatában annak, hogy hazaért; csak az ajtó félretolásakor jött rá, hogy otthon van, addig a lábai gépiesen vitték az úton, s kívülről az ember azt is gondolhatta volna, hogy egy élőholt sétál az utcákon. Most - bár jó ideje nem tett ezt, a tanulásai miatt - végre leült egy kör shogira az anyjával, aki persze nem örült Yukimura halálhírének. Arata ez után nehezen, de valahogy elaludt, s szokásos, farkasokkal való álmát látta; ezúttal volt egy társa is, aki azonban az út közben összeesett s meghalt, azonban ő ment tovább, egyenesen azon az úton, ami ki volt jelölve számára, egyenesen a préda után. Másnap reggel a riutáléját követően azonnal lement a kiképzőterepre, hogy begyakorolhassa a tegnap megtanult technikákat. Eddig is így tett, eztán sem fog másként. Ha a mai napot kihagyta volna, azzal csak Yukimura-senpai emlékét sértette volna meg.

Először a Kaihoudannal kezdett; be kellett gyakorolnia at, hogy eggyel kevesebb kézpecsétettel alkotja meg a technikát, agya pedig még most is rá volt állva arra, hogy a Taihoudan-t alkossa meg. Egy idő után szerencsére már automatikusan ment, hogy a technikának ne a nagyobb változatát akarja összehozni. - Suiton: Kaihoudan! - mondta, s a kellő lépéseket végrehajtva egy nagy vízáramlat tört ki a szájából; azonban itt még nem volt megállás. A következő technika a Taihoudan volt, amit még be kellett gyakorolnia. Arata gyorsan végrehajtotta a kézpecséteket, s a kitörő vízsugarat követően örömmel nyugtázta, hogy már jobban megy a technika neki, mint az előző napon, no persze volt még mit csiszolni rajta. A gyakorló kisgeninek csodálkozó tekinteteivel mit sem törődve, Arata folytatta a Taihoudan gyakorlását, egészen addig, amíg úgy nem érezte, hogy már megfelelő a dolog; a vízsugár magával vitte a gyakorlóbábut is végre. Egészen délig gyakorolt megállás nélkül, amikor már érezte, hogy a chakrája kezd kimerülni, éppezért leült a padra s meggyújtott egy szál cigit; az eső most csak nagyon gyengén esett, ezért Arata meggyújtott egy másikat is, amit maga mellé rakott a padon, s szabad kezét felé tartva védte azt az esőtől. Egy utolsó cigarettát azért még elszívott alkalmi mesterével, még úgy is, hogy az már nem lehetett vele.

**Osumi Hiroto** Hétf. Okt. 24 2016, 22:55

// Zanza - Víztükör //

Amegakure - a falu komorságát talán az állandó, szűnni nem akaró esőzések, szomorúnak mondható története, vagy a háborúkban betöltött szerepe adja. Bár az ország mindent elkövetett az utóbbi években az izolálódásért, teljesen függetlenedni mégsem tudtak a háború alól, ennek következményei pedig a nép reakcióin is meglátszanak. Az egyébként is zárkózott emberek többsége ritkábban jár ki a nyílt utcára, abban az esetben, ha tényleg muszáj nekik és csak addig, ameddig éppen szükséges. Bár Amergakurét talán nem érte olyan súlyosan a háború, már maga az állandó harcok, az otthon elvesztésének félelme is hasonló reakciókat válthat ki az emberből. Barátságtalan környezet lehet ez egy fiatal fiú számára, aki mást szokhatott meg a néhány éve a mosolygós arcú emberekkel tarkított utcákat látva. De vajon milyen gondolatai lehetnek erről egy 12 éves fiatalnak, akinek csak elképzelései lehetnek a háborúról?
A mai nap is hasonlóan indul, mint a többi; a tereket szelve csak kevés emberrel találkozol, azok is inkább arébbhúzódnak, mikor közeledni szeretnél feléjük. Percek óta sétálsz már a kihalt utcákon, mikor a folyamhoz érve, ha kitekintesz a betonszegélyen túli világba, a víz tükrén egy torz alakot pillanthatsz meg; fejére turbán van tekerve, arca nemes vonásokkal tarkított, szeme éle egy harcos keménységével büszkélkedhet, mégis, a testtartása olyan természetellenes és visszataszító hogy az kényelmetlen érzéseket kelthet benned. Akármilyen gyorsan is fordulsz meg, nem vagy képes megpillantani az eddig mögötted álló férfit és talán jobban is jársz, ha tovább folytatod az utadat; bárki is settenkedett mögötted, valószínűleg nem szeretnéd újra látni.
Néhány percnyi séta utána végre találkozol egy aggodalmas tekintetű, de barátságos férfival.
- Az a hír járja, hogy egy karaván érkezik a faluba. Épp itt volt már az ideje, hogy visszatérjen kicsit az élet, talán ez felpezsdíti a dolgokat. Már én is várom miféle árukat hoznak.
Időt további részét az köti le, hogy egy öregasszony meglepően bizalmas, szinte már intim közeledéssel próbál megismerkedni veled és büszkén meséli az ő fiának ninjává avatását; a geninvizsga letételét. Erre te is nemrég büszke lehettél volna, de most talán inkább zavaró volt a nő közeledése és fecsegése.
Ahogy 11-et üt az óra, összeded magad és elindulsz a kiképzőterepek felé, odaérve még az eső is eláll. A folyóval átszelt kis erdőségen leginkább kopár, talaja egyenletes, csak néhány fa és kisebb bokor található meg a közelében; nem sok esély az elrejtőzésre. A sok eső ellenére meglepően szilárd, biztos lábakon állhatsz földön. Csak egy idősebb fiút pillantasz meg, akiről kiderül, nem az, aki időhívott téged. Szóba elegyedtek és a beszégletés közben valami mély, morgásszerű hangra leszel figyelmes, ami reményeid szerint nem a fiúból jön. Ha hegyezed a füled, talán még a hang forrását is megtalálhatod, de csak egy bokrot találsz, semmi többet. Ahogy folytatódik a beszélgetés és a fiú elhagyja társaságod hogy az edzésére koncentrálhasson, az iménti hang felerősödik és meg is láthatod a forrását; a hátad mögül egy hatalmas, majdnem a térdedig felérő, láthatóan küzködő alligátor közeledik feléd. Bár nem tűnik agresszívnak, teste ide-oda kanyarog, csapkodó farkát pedig mintha valami visszatartaná. Alig telik el néhány másodperc, mikor az állat vergődésének okára is fény derül; egy fiatal lány bújik ki a bokorból, összeszorított fogakkal és csukott szemekkel erőlködve, hogy a farkánál fogva húzza vissza a krokodilt saját erejénél fogva; sikertelenül. Végül feladja és a földre roskad, az állat pedig gyorsan megiramodik feléd, de végül visszafordul a lányhoz.
- Kuru, hányszor mondtam már hogy ne ijesztgess idegeneket? - kérdezi a vereségbe beletörődő lány.
- Miért? Nézd milyen kis szende, meg kell tanulnia harcolni. Mindenestre én itt végeztem; ha újra kellek majd hívj. Csak ne holnap. Holnap randim lesz. - Feleli kéjes vigyorral az arcán, mire a lány csak a fejét rázza, majd egy pukkanás kíséretében eltűnik.
A lány feltápászkodva a földről odasétál hozzád és széles mosollyal üzdvözöl.
- Szia. Riru vagyok és én hívtalak ide a kikézőterepekre - nyújtja feléd a kezét. - Ne haragudj Kuru miat.. Néha elég lemény, de egyébként nagyon barátságos.
A lány fiatalnak tűnik, alig lehet két évvel idősebb nálad. Bőre selmyes és gondozott, szőke haja báronyosan lengedezik az enyhe szélben. Vidám tekintettel néz rád és egy barátságos mosolyt indít feléd. Tele van energiával, szinte sugárzik belőle az elevenség.
- Azért hívtalak ide, hogy összeszokahssunk a küldetés előtt. Ha már küldetés... - szakítja félbe mondandóját és egy tekercset vesz elő övtáskájából, melyet két ujja közé szorítva nyújt ki feléd. - Itt található meg a részletes leírás. Egy karaván érkezik a falu határáról, amit nekünk és jópár másik embernek kell őriznie. Normális esetben nem küldenének egy genint... De az erőforrásaink korlátozottak. És te egy kevésb fontos szállítmánnyal fogsz foglalkozni, a többiek pedig megvédenek. Nem mintha meg kellene védeni... Nincs értesülés támadásról, de nem árt ha mindenre felkészülünk. - A lányon érződik, hogy kissé feszült a témával kapcsolatban.
Ha kibontod a tekercset, abban néhány szónyi feljegyzés áll arról, amit a lány elmondott; egy karavánt kell megvédened, egy bizonyos Kuro Busoi sértetlen megérkezéséért vagy felelős. A leírás végén egy hektikus kézírással írt mondat szerepel: Ne cseszd el.
- Nos, a nevemet már tudod; mi lenne ha bemelegítenénk egy kicsit? - kacsint rád.

**Zanza** Kedd Okt. 25 2016, 16:18

// Hiroto Osumi //

Az Aratával való beszélgetés után a hang forrását kutatom a szememmel. A küzdő alliátor a régi "ellenfelemet" hozta vissza a gondolataim mellé, csak ez sokkal nagyobb annál. A közeledő állat láttára hátrálok pár lépést, majd pedig előrántom a ninjatomat jobb kézbe, bal kezemmel pedig a tantoért nyúlok. Egy ilyen ragadozó ellen fölösleges volna chakrát használnom, ezért közelharcal védekezek. De lám, nincs rá szükség, egy lány tartja "pórázon", és az állat látszólag nem támad rá, ahogy látom most nincs is bevadulva. - Minden rendben? - kérdezem a lánytól, de az események is megválaszolják. Amint kiderül a veszély mértéke, elteszem a fegyverem, és figyelem az előadást. A lány bizonyára vérszerződést kötött az alligátorral. Hogy is hívják az ilyeneket, állatidéző? Talán volt valami komolyabb fogalom rá, de már nem emlékszem. Mindegy, az idő kereke pörög. Talán ő is mesterre vár. Odajött hozzám és bemutatkozott, amiből kiderült hogy végre megtaláltam, vagy inkább megtalált az illető. Válaszul lazán kezet rázok vele. A lazán alatt azt értem hogy nem úgy ahogyan fiú a fiúval. Tehát nem szorítom( ha csak barátságosan is ) úgy meg a kezét ahogy egy srácnak, hanem normál módon. -Én Zanza vagyok, és genin. - közben nem megbámuló módon de jól szemügyre veszem. Elég fiatal, ha chuunin, akkor van miért felnéznem rá. Plusz még alligátort is tud hívni... Nem semmi lány. Bár bunyóban kettejük közül alulmaradna. Barátságos... vagy az a típus aki rejti a benne lapuló erőt, vagy aki túlzottan is bízik a barátaiban. Nekem ez a kettő ugrik be róla. A bőre miatt, talán nem taijutsu az ő stílusa. Az se biztos hogy túl sok fegyvert használ. Távolsági teknikák, vagy medikus shinobi. Rengeteg a lehetőség, és ez csak pár következtetés közülük. Szerintem közel járhatok a valósághoz ha azt mondom hogy erősít a csapatmunkára. Általánosan motiváltnak tűnik, igen, szerintem főként jutsuhasználó. És valószínűleg erős, ha egy ragadozó ilyen jóban van vele. Viszont elkezd beszélni hozzám, aztán átnyújtja a tekercset amit én ki is nyitok hogy átolvassam - Már hallottam egy karavánról ami a városba érkezik. Ez volna az? - miközben beszélek, olvasom a tekercs tartalmát és utána rákérdezek hogy mit tartalmaz a szállítmány, és hogy miért kéne támadástól félni. - Van talán egy lehetséges támadó? Valaki akinek érdeke megtámadni a csapatot? - teszem hozzá. Erre a gondolatra rátesz egy lapáttal a ne cseszd el felirat.

**Osumi Hiroto** Szomb. Okt. 29 2016, 01:59

A lány arca enyhe megrökönydést, vagy inkább a büszkeségéből fakadó sértettséget fejez ki, ahogy magaddal talán nem egyenlő partnerként kezeled, mégha szándékaid ettől távol is álltak. Mielőtt elengednéd a kezét, a tőle telhető legnagyobb erővel megszorítja markodat, de az erőlködés ellenére is érezheted hogy ez alig több egy férfitól elvárt átlagos kézfogástól; jól vontad le talán azt a következtetést, hogy nem a fizikai erejére épít csata közben, bár nem érdemes ezek alapján alábecsülni egy ellenfelet.
Miközben végignézel rajta, óvatosan, nehogy túl feltűnő legyél, a lány maga is szemérmetlenül felmér téged, hosszasan fürkészi testedet, mintha csak át szeretne tanulmányozni valamit és cseppet sem érdekli, ha ezt észre is veszed. Elidőz valahol a vállaid környékén és komolyan gondolkodni kezd.
- Igen, azt hiszem ez megteszi - mormogja magában, de arca inkább csalódottságra utal. Kérdéseidre először csak elvonja a tekintetét, vöröslő arcán láthatod hogy nem érinti jól a kérdés, aztán egyre inkább zavarba jön.
- Nem tudni pontosan mit is rejtenek a szekerek, de a háborúhoz van köze. Persze hoznak árut a falusiaknak is, ezzel leplezik a karaván tartalmát. Úgy értesítettek hogy nem kell támadástól tartanunk, de fontos ellátmányokat szállítanak, amiket nem hagyhatunk veszendőbe menni. Ezen kívül gazdag kereskedők, akik háború idején utaznak, ezért politikailag is fontos a védelmük.
Némi szemforgatás és türelmetlen mocorgás, ideges toporgás után ismét felderül az arca és mosolyogva néz fel rád, vidám arca mögül felsejlik kihívó tekintete, melyet valódi szenvedély fűt.
- Nos, akkor kezdhetjük? Alig várom hogy lássam mit tudsz. - Mintha feledte is volna a korábbi beszélgetést, a gyakorlás gondolata ismét fellelkesítette és szinte ég a vágytól, hogy az alligátor után végre valójában is megcsillogtathassa tudását.
Lélegzetvételed meg is adja számára a megerősítést, miszerint megkezdődhet a harc, még ha te ebbe nem is egyezel bele; könnyedén hátraszökken néhányat, mintha csak a levegő kapná fel oly könnyedén, mint a selymet és gyenge fuvallatával játszadozva lebbenti meg a testet. Minden lépése kecses és mintha nem is hallanád mozgását, csak a szemeddel követed lépteit. Egyelőre nem lendül támadásba, talán arra vár, hogy te tedd meg az első lépést. Arcáról nem vagy képes leolvasni, hogy valóban átadta a kezdeményzést, vagy tervez-e valamit, nem tűnik sem komolynak, sem izgatottnak, mintha valóban a semmi rejlene fel a kékes szempár mögött. Az előzőleg derűs hangulatú lány most teljesen átadta magát környezetének, belső hangjának és ösztöneinek, melyek szemében te jelenleg az ellenség vagy. Bár erős lehet, talán jóval képzettebb mint te -fejlett mozgásából tekintve-, ha így képes kizárni mindent maga körül az is azt mutatja, hogy nem becsül le.

**Zanza** Vas. Nov. 06 2016, 15:37

//Osumi//

Amikor megszorítja a kezem, nem mutatok fintort, mellyel lenézném az erejét. Nem is jelzem hogy gyengének tartom. Majd amikor a vizsgálódás veszi kezdetét, akaratlanul is, de kicsit több ideig nézem a melleit mint ahogy terveztem. Ezt úgy igyekszem álcázni hogy fokozatosan a nyaka felé emelem a tekintetemet. Zanza, embereld meg magadat! Ha már az elején megsérted, a vidám természete ellenére sem vagyok benne biztos, hogy később pozitív hozzáállással viseltet majd irántad. Mindenesetre szép lány. A keze is kellemes érintésű. Nem kizárt hogy kihasználja majd bájait a gyakorlás alatt. A mázlim itt az, hogy remélhetőleg nem jön majd a közelembe. Viszont téves lenne már is ezt állítanom, hiszen még el sem kezdődőtt a tréning, nem is láttam még mire képes. A látszat néha csal- ahogy a szem is. De itt most talán az van előnyben. Minden a tettektől függ. Csak azt nem tudom, mit jelent amit mondott: "Igen, azt hiszem ez megteszi." Lehet hogy ő is hozzám hasonló módon már időelőtt ki akarja fürkészni ellenfelét? Könnyen meglehet. Ha elővigyázatos, ő van előnyben. Szerintem tapasztaltabb, BIZTOS tapasztaltabb mint én. Na, ez nem lesz könnyű. És az árú... Ha a háborúhoz van köze, vajon mi lehet az? Mi lehet az amit itt nem lehet megcsinálni, amit kívülről kell hozatni? Talán valamilyen új teknikák tekercseit hordozó szállítmányról van szó? Ha gazdag kereskedők vannak a dologban, könnyen meglehet hogy a szokottnál is egzotikusabb a téma. Amihez befolyás kell. Szerintem szerencsés vagyok, hogy az első küldetésem ilyen jelentőségteljes, még ha tapasztaltak shinobik híján szerveztek is be. Hmm... ez így pont jó lesz. És persze fontosak az ország számára, hiszen nagy szerepük lehet különleges termékek ki- vagy beszállításánál. Úgy viselkedik a lány, mintha le akarna koptatni. Túl sokat akarok tudni? Nem baj, ha bosszantom-akár akaratlanul is-, akkor az még azt is eredményezheti, hogy alkalmasnak tart majd a melóra. De még nem tartunk ott, előbb felmérjük egymás képességeit, korlátait, és talán rájövök a "vakfoltjára", ahol hatástalanok a reakciói. Ő már felkészült. Hátrált, hogy megnyissa a teret, majd pedig vár. Elővigyázatos, azt akarja hogy én lépjek előbb, talán csapdába csal, vagy tudja milyen módon kell kihasználni a második lépés előnyeit. Védekező szellem? Na lássuk. Körülpillantok, majd lélegzek egy nagyot de lassan. Aztán harcállapotba érek. Nem rég esett az eső, és bár nem csúszik szét a talaj, de van víz. Ez megteszi. Én nyitok! - Akkor kezdjük! - kimondom és nekikezdek a Kirigakure no jutsunak. A felszálló ködöt használom, nem tudom hogy ez mennyire hatásos egy Eső Országa-beli ellen, de megér egy próbát. Annyi chakrát adok bele, hogy csak két méterről lehessen tisztán látni, igyekszem e szerint mérsékelni az energia költséget. A ködben élve előrántom balkézbe a ninjatomat, jobb kezem szabad közelharci alkalmakra, és szélsebesen megindulok oda, ahol Riru tartózkodik-vagy tarózkodott. Nem tudom hogy elmozdult-e, de igyekszem a közelébe férkőzni. A tervem az, hogy ha távolsági teknikái vannak(én most erre az elméletre alapozok), akkor megbéníthatom a köddel, ha nem tud idejében, biztos távolságban kiszúrni engem. Így viszonylag csak közelről láthatjuk egymást, és akkor már késő lesz arra, hogy megállítson. Azonban annak is megvan az esélye, hogy elmegy a köd tömegéből, és akkor ismét nyílt terepen vagyunk. De ha így is lesz, legalább megzavartam, vagy legalábbis felpiszkáltam. Remélem valamelyik beválik. Ha közel érek hozzá, fegyveres önvédelmi lépéseit a ninjatommal igyekszem hárítani, és jobb kezemmel körülötte mozogva a saját karjával adok neki Patthelyzetet. Ezt úgy értem hogy megfogom az egyik karját, amelyik aktuálisan elérhetőbb természetesen, és a hátához tartom, mintha ki akarnám törni. Csak hogy nem ez a szándékom. Ha a béklyó sikeres, a kardom lapját tartom a nyakához, hogy érezze fém hidegét, és fegyverem felfelé álló pengéje az álkapcsánál nyugszik. Ezt igyekszem megvalósítani. Egyenlőre ez a stratégiám.

**Osumi Hiroto** Pént. Nov. 11 2016, 23:20

Riru nem mutatja jelét annak, hogy különösebben zavarná a vizsgálódásod, ha nem csalnak a szemeid még azt is észreveheted, hogy egy kissé oldalra fordulva ki is domborítja bájait - hogy szándékosan-e, vagy sem, azt a fantáziádra bízza, mert arcáról az enyhe, de nem túl komolyan vett dorgáláson kívül nem tudsz mást leolvasni; a lány valószínűleg akkor sem tudna haragot tettetni, ha valóban mérges lenne. Naiv ábrázata lehet a természetéből fakadó gyerekesség okozata, vagy csak egyszerűen nem akar már ennyire korán elítélni, mielőtt bármit is bizonyíthattál volna. A falu határáig az út nem egy-két óra, így könnyen megeshet hogy az éj leple alatt kell majd vigyáznotok a rakomány útját, hogy már másnap reggelre megérkezzen; az eddig hallottak alapján és a karaván feltehető sebességét figyelembe véve ennek reális esélye van. Éjjel talán hatásosabb is a haladás, a környezet nyugodtabb, de sokkal jobban kell figyelni az árnyakra. Tekintve, hogy gazdag kerekedőkről van szó, akik talán messzi földekről érkeztek, könnyen lehet, hogy ritka árukat hoztak a falunak, vagy akár korrupciós ügyek is lehetnek a dologban. Esetleg nem csak be hanem ki szeretnének szállítani valamit, amire ez megfelelő álca lehet. A lány hamar eltereli a kérdéseket, de a kételyeid megmaradnak, amit jelenleg érdemesebb lenne félretenni - Riru elkezdi a táncát, kecses mozdulataival, mire te is akcióba lendülsz.
Hátráló magatartásával talán csak a távolságot szeretné tartani, esetleg szeretné látni, mire vagy képes, de lehet, hogy csak óvatosság és ezzel is azt jelzi, hogy nem becsül le. Az is lehet, hogy biztos a győzelmében és egyszerűen tesztelni szeretné, hogy egy ilyen szituációban mihez kezdenél; ebben az esetben pedig nem csak támadásra, de védekezésre is fel kell készülni, mert bizonyára azt is próbára teszi majd. Mielőtt a köd körülölelné tested, látod, hogy a lány elmosolyodik szavaidra és gyors kézpecsétekbe kezd, de a saját technikád miatt már nem vagy képes látni, mit cselekszik.
Tekintve, hogy a lány talán távolsági harcos nem lehetsz biztos benne, hogy be fog jönni a te területedre és a te szabályaid szerint fog játszani, akár kint is maradhat, míg el nem oszlik, megvárva, hogy te jöjj ki a saját védelmedből, megalázottan, a technikád kudarcának tudatában, mosolya azonban másról árulkodott. Néhány másodperc múlva halk lépések neszét hallod meg a hátad mögül, a köd azonban lassan kezd felszállni, akaratod ellenére, miközben lány szellő simogatja az arcodat. Megfordulva egy árnyat látsz elsuhanni magad előtt, de csak egy pillanatra tűnik fel, majd újra meghallod a lány lépéseit, ezúttal a másik irányból. Ismét egy árnykép tűnik fel a ködben, csak hogy egy pillanat alatt elvesszen, majd a másik irányban újabb alakokat látsz, amint elsuhannak előtted. Körbetekintve a zavaró látkép csak egyre több sötét formát hoz felszínre, te pedig képtelen vagy eldönteni, melyik lehet valódi, Az árnyak pimaszul hívogató játéka hang nélkül zajlik hosszú, zavaró pillanatokig, támadásaid pedig, amennyiben idő előtt megunnád a dolgot, mind hatástalannak bizonyulnak, míg végül a lány elő nem bukik a sűrű ködből, felfedve így magát. Ahogy a karja felé nyújtanád kezed és esetleg észrevennéd, hogy valami nem stimmel vele, a test már szét is robban, te pedig nedves ruháktól ázva hátrafelé kezdesz repülni, ahonnan a felszálló köd mögül a lány igazi testét látod feléd tartani, öklét feléd emelve. Ha nem vagy képes idejében észhez térni és reagálni a támadásra, megérezheted, hogy a lánynak sokkal több erő rejlik a markaiban, mint azt a korábbi cselekedetei sejtetni merészelték; a hátadat érő ütés egy közeli fa törzsének veti a tested, mely újabb ütésével megmerevíti testedet és tehetetlenül a földre zuhansz. A köd szinte teljesen szertefoszlott, így ha képes is vagy védekezni, anélkül vagy kénytelen tovább folytatni a harcot; a levegőben azonban látod, hogy a lány csak az ütés bevitelére koncentrál és közben nem törődik a védekezéssel, nem számít arra, hogy repülés közben képes lennél sebet ejteni rajta.

**Zanza** Csüt. Nov. 17 2016, 17:06

//Osumi//

A mosolyából ítélve magabiztos. Reméltem hogy beválik a tervem, de mikor is jöttem az akadémiáról? Még nem vagyok chuunin se. Meg akartam nehezíteni a dolgát a ködben, de nem úgy tűnik, mintha tényleg hátráltatná. Valószínűleg klónokat használt hogy ő zavarjon meg engem. De a saját jutsum miatt én magam se tudom, melyik ő igazából. Ebben a helyzetben is igyekszem kihasználni az előnyömet-khmm, már ha van-, és tartom magamat a tervemhez, ami látszólag nem egészen működik úgy ahogy akartam. Azonban meg kell tennem amit lehet. Támadom a klónokat, de az is meglehet hogy ő nincs köztük. Ami még zavar az az, hogy egyre több van belőlük. Még fel sem eszméltem, viszont az egyik klón már rám is robban. Ez csak mégjobban össze zavar. Igen, a robbanásból és a ruhám állapotából ítélve Riru víz elemű... Mostmár elmondhatom, hogy jelentős dolgokat tudtam meg a nőkről. Egy: a legravaszabbak ők, és ki is használják. Ami persze csak még vonzóbbá teszi őket... Kettő: Ne hidd azt hogy kiismerted bármelyiket is! Talán a tapasztalat sem elég hozzá. És a harmadik az ütés előtt fogalmazódott meg bennem: Egy nő meglepetése, néha fáj. Ezeknek két-harmada csak pozitívabb szemszögből mutatná nekem őket, a másik harmad is jelentős, Riru ökle ugyanis nem csókot ad... A fának repült lélekhordozóm teljes szélességében s hosszában fájdalmat éreztet. A közelharci képességei mostmár ismeretlenek. Nem hiszem hogy sikerült bármi konkrétat megtudnom ellenfelemről, csupán annyit, hogy igen érdekes személyiség. Viselkedése is különös. Hát még a harcmodora. Nincs már köd se, nincs tervem se, csak egy rémisztően közelítő leány. Zanza csinálj valamit! Ez az esés rohadtul fájt! Szerintem csak az időt tudom húzni. Ám az is elég ha túlélem, és közben néhány dolgot meg is tudok róla. Pára nélkül látom a cselekedeteit. De ez nem fog menni. Hmm... nem hittem volna hogy ez jön. - Állj! - mondom, s elugrok balra a támadása elől. - Erős vagy, sokkal erősebb mint vártam. - veszek egy nagy levegőt - Győztél! Nincs kedvem feladni, de inkább éles helyzetre tartogatom az erőmet. - Bakker...

**Hattori Arata** Szomb. Dec. 31 2016, 16:47

/Tobirama - Kaze no Yaiba tanulás/

//Ez úton is szeretném itt megköszönni Neked az előző nagy kalandot. Nagyon élveztem és nagyon jó volt! : ) //

Egy hét telt el azóta, hogy Arata küldetésen volt; egy hosszú és szürke hét, ami alatt nem csinált semmi mást, csak lejárt az edzőtérre gyakorolni. Ahhoz képest, ami ott volt akkor... nos, Arata eléggé furcsán érezte magát. Ami azon a küldetésen volt... tanult, gyakorolt, harcolt, futott... mint régen, sőt, jobb is volt, mint régen. Alkalmi társa és vezetője, Daion-senpai bár azóta nem mutatkozott, az ANBU harcosokkal még annyira sem találkozott, de Arata nem tudhatta, hogy mit fog még hozni a jövő. Azonban... visszatérni a szürke hétköznapokba, nos... az tényleg nehéz volt. Vissza kellett állnia abba a menetrendbe, amit addig folytatott, amíg el nem ment a küldetésre; reggel felkelni, elintézni ügyes-bajos dolgait, elindulni a kiképzőtérre, útközben megreggelizni, beugorni egy kávéért... csak a szokásos kis "rituálé", amit Arata egy jó ideje folytatott. Most is ezt tette, sőt, még a reggelije is a szokásos húsos pite volt, a kávé is ugyanannyiba került, mint múltkor - amin meglepődött, hisz' a háborús inflálódás miatt azt hitte, hogy egy-két ryu-val ez is több lesz - az útvonal se változott semmit, az eső pedig ugyanúgy szitált, ahogy eddig. Az első két napban Arata azt hitte, hogy folyamatos deja vu érzése volt, de aztán rájött, hogy csak ott folytatta, ahol abbahagyta... nos, ezt viszont újra megszokni, hát... nem volt könnyű. Igaz, túlzottan nehéz sem.

Kora reggelre járt az idő, s ilyenkor még Arata senki mást nem látott a kiképzőtéren. Mindig így kezdte, szerette meginni forró, papírpoharas kávéját egy cigaretta kíséretében a padon ülve. Ilyenkor senki sem zargatta és egyedül lehetett a gondolataival, amelyek természetesen a küldetés körül jártak. Folyamatosan arra emlékezett, ami ott volt... először egyszerűnek indult, könnyűnek és gyorsnak, de egy kicsit megakadtak... még a sérülése is szép emlékeket idézett benne, amikor felrobbant a vízklón és ő nekicsapódott a fának. Ami azok után történt... nos, az pedig már maga volt az extázis. Az ANBU medikus megtanította neki a szél elem feloldását, ami után Arata igazán... nos, elemében érezte magát, máshogy nem is tudott volna fogalmazni. Ezeket követően pedig behatoltak az ellenség bázisára és kemény megmozdulások árán tudtak csak egy csapdából kitörni, továbbá legyőzni az ellenségüket.

Igen... Arata úgy érezte, hogy akkor ért valamit az élete. Amikor elsajátította a Ja no Kuchi technikát, méghozzá olyan gyorsan, hogy olyat még nem látott... amikor Daion-senpai és ő egy tornádót hoztak létre, ami szétkaszabolta az ellenfelet... amikor a chuunin megjavította széttört maszkját... akkor élt igazán. Most, ezekben a szürke hétköznapokban úgy érezte, hogy valami hiányzott belőle. Bár betudta az adrenalinhiányak... mégis, mintha más lett volna az, ami nem volt benne. Ennek ellenére Arata igyekezett magából kihozni a legtöbbet és a legjobbat és minden egyes áldott nap lejárt a gyakorlótérre edzeni, ahogy azt tette eddig is és tenni fogja ezután is. A szülei és a családjának többi tagja vüszke volt rá, büszkék voltak a fiatal Aratára, még apja is küldött haza egy üzenetet a határról, akit anyja informált Arata sikeres küldetéséről; "Csak így tovább, fiam!". Ennyi állt benne, nem több, de Arata számára bőven elég volt. Az apja véleménye jelentette neki a legtöbbet, amit csak lehetett... és nem csak azért, mert a társadalmuk főként patriarchális rendszerben épült fel, hanem mert Aratának az apja volt az örök példaképe, mint minden fiatalnak. Persze... tudta, hogy előbb-utóbb túl fogja szárnyalni, de a képességeit ettől függetlenül nem hozzá mérte. Az apja számára az a férfi volt, akihez egyszerre akart hasonló is lenni, meg nem is. Tudta, előbb-utóbb az lesz a kötelessége, hogy családfővé váljon, megházasodjon... és csak a szokásos.

Azonban... Arata egyszerre akarta is, meg nem is. Más céljai voltak, olyan célok, amelyek felé Yukimura-senpai mutatta meg neki az utat. És ezek alapján akart tovább haladni. Tudta, előbb-utóbb döntéshelyzetbe fog kényszerülni, de hát... oda se neki. Most más dolga akadt; mikor megitta a kávéját feltápászkodott, elnyomta a cigarettacsikket és nekiállt gyakorolni a szitáló esőben. Először csak bemelegített, majd a kunai-okkal dobott célra a bábukra, később a shuriken és drót párosításokat próbálta ki, hogy miként tudott valakit egy elterelt dobással behálózni, majd egy kis chakrahasználatot is megengedett magának; egy Mizurappával eltörte az egyik bábut úgy, ahogy azt régen Yukimura-senpai mutatta neki. Érezte magában az erőt, érezte annak áramlását és tudta... pontosabban érezte, hogy még nem teljesedett ki benne. Valami még hiányzott, de Arata nem tudta volna megmondani, hogy micsoda.

**Senju Tobirama** Szomb. Dec. 31 2016, 18:01

/Arata/
Reggeli rutinod erős unalommal telíthetett el. Ilyen ez, ha egy született shinobi egy küldetés után visszacseppen a szürke hétköznapok világába. Szokásos tevékenységeid aztán gyakorlással folytattad a már megszokott helyen. Dobások, eszköz kombinációk... sose árt tökéletesíteni az akadémián tanultakat. Vannak shinobik, kik máig ezt alkalmazzák előszeretettel s alig többel, mégis magas szinteken állnak.
Nem sokáig tehetted azonban dolgod, hisz nem sokára megjelent egy ezidáig ismeretlen arc. Egy nálad idősebb, úgy huszonnégyév körüli nő, fonott, barna copffal, s hasonló színű szemekkel. Taktikai mellénye egyből feltűnt, ahogy nyakában libegő fejpántja is.
-Helló! Arata, ugye? Én Ami vagyok. Azt hallottam nem vagy rossz. Meg kéne egy kis segítség... Az öcsém, Daion mesélt rólad és megkért, hogy ha van időm keresselek fel. Elméletben birtoklod a szélelemet. Nos.. lássuk tudsz-e valamit kezdeni ezzel.- Fordult oda az egyik közeli gyakorlóbábuhoz.
Pár kézpecsét után aztán kisebb koncentrációba kezdett, majd hirtelen a bábún több helyen vágások kezdtek feltűnni. Mintha láthatatlan kardok áldozatául vált volna. Az egyik karja kishíján le is esett, csupán a szintén sérült fémlánc tartotta, mely kajába volt végső rögzítési pont végett.
-Nos, ha kész vagy kezdhetjük is. A lényeg ugyanaz, mint amit már a feloldással elértél. Csupán itt sokkalta nagyobb méretekbe öltöd a dolgot. Nem csupán oda terjeszted ki a chakrád, ahol a kezed van, hanem célzottan teszed ezt. Pontosan tudnod kell mit akarsz megtámadni és miután kiszemelted, kiterjeszted a chakrád, mely pengeszerűen szeli fel. Ez a Kaze no Yaiba nevezetű technika.- Szólt, majd érdeklődve figyelt, mi is a válaszod a felajánlására.
Amennyiben belemész a tanulásba, elmutogatja a kézjeleket, s utat enged próbálkozásaidnak, hátra lép párat.

// Aratanak, mivel nem igazán volt dolga komolyabb szélelemű manipulációval 2 napot fog felölelni a tanulás. Itt ugyan nem a formákon van a hangsúly, ahogy a suiton esetében, pont ezért, amiért erre van ráállva s nem a fuutonra, ezért fog nehezen menni az elsajátítás. Elvégre feloldás után egyből egy Bszintű technikát tanul. Jó munkát! ^^ //

**Hattori Arata** Vas. Jan. 01 2017, 15:16

/Tobirama/

Arata csak gyakorolt és gyakorolt, hisz' tudta, hogy sok múlhat akár azon, hogy miként tudja az eszközeit használni éles helyzetben, ahogy az történt a küldetésen is. A küldetésen, amit most... hát, visszasírt, de talán nem ez volt a legjobb szó erre. Alig várta, hogy újra küldetésre mehessen, de tudta, hogy egyelőre az a dolga, hogy minél többet és minél minőségibb módon eddzen és fejlessze mind a testét, mind a lelkét. A gyakorlásban a szokásos szüneteket tartotta, majd, amikor éppen visszaállt volna az egyik cigarettanszünete után a gyakorlóbábukhoz, egy ismeretlen kunoichi jelent meg előtte; azonnal meglátta a taktikai mellényét és a nyakában fityegő fejpántot. Arata úgy a húszas éveinek elejére saccolta volna a kinézete alapján, de nem sokáig gondolkozhatott, mivel a kunoichi megszólította őt.

~ Daion-senpai nővére lenne? Hm... nem is tudtam, hogy van testvére... igaz... semmit nem tudtam róla. De ez mellékes is, hisz' nem az volt a fontos ~ gondolta és egy pillanatra azért elöntötte őt a büszkeség, hisz' Daion úgy beszélt róla, hogy nem volt rossz és ideküldte a nővérét. Valószínűleg felettesei... és úgy mindenki, aki ismerte, már rég tudta, hogy Arata hol és mikor szokott éppen tartózkodni, de a kiképzőterep... nos az mindig is, minden áldott nap a rutinjához tartozott. Ha valaki meg akarta találni, akkor nem volt igazán nehéz dolga, csak le kellett jönnie kora reggel ide. Ez azért egy kicsit... nos, sebezhetővé is tette volna őt, hogyha éppen egy ellenfele akadt volna a falun belül, de Arata nem törődött ezzel. A célja az volt, hogy erősebbé váljon, hát azt tette, amit tennie kellett.

Figyelte, amint a nő a szél elemű chakrájával elkezdte megvágni a bábut; több vágás tűnt fel rajta hirtelen... mintha láthatatlan pengék hasították volna fel, és a bábu egyik karja majdhogynem le is esett. Arata bár meglepődött, ezt nem mutatta ki, inkább figyelt a nő szavaira, aki újfent magyarázni kezdett neki. Bólintott, hogy megértette, azonban tudta, hogy itt jóval komolyabb dologról lesz szó, mint első látásra gondolta. Kaze no Yaiba... a Szél Kardja. Érthető volt az elnevezés és Arata, ha jól emlékezett még Michio-sensei tanítására, akkor ez B szintű technika volt, olyan, amit szél elemű shinobik előszeretettel használtak. Örült neki, hogy ilyen technikát sajátíthatott el, ugyanis az eddigi technikái leginkább középtávú harcra tették őt alkalmassá, azonban ezzel közelharcban is jól fog tudni majd machinálni. Persze... előbb sikerülnie kell a dolognak és Arata sejtette, hogy nem lesz ám könnyű dolga. - Kész vagyok, Ami-senpai. Bár előrebocsájtom, hogy valószínűleg el fog telni néhány nap, mire sikerülni fog a dolog - közölte a nővel és odalépett a gyakorlóbábuhoz.

Az előbb ellesett kézpecséteket végrehajtva, elkezdte gyűjteni szél elemű chakráját, de várható módon a próbálkozás nem igazán jött össze. Amikor az ANBU vezetésével elkezdte feloldani ezt az elemet, akkor sem volt éppen könnyű dolga, ráadásul a chakrarendszere elég szépen megterhelődött... igaz, ez később azért a segítségére volt, méghozzá azzal a pirulával együtt, amit az ANBU adott neki. Oh... milyen könnyű dolga lenne, hogyha most is kaphatna egy olyat... de Arata tudta, hogy a saját erejéből kellett elérnie ezt. És... az adhatott neki igazán lendületet, hogyha sikerül elsajátítania a technikát, méghozzá egyedül. Persze... tudta, hogy nehéz lesz, mert a Suiton volt az elsődleges eleme, abban már remekelt a társaihoz képest, de ez most nagy kihívás volt. A szél elemet nem tudta úgy formálni, mint a vizet...

Folytatta hát a dolgot, újfent elvégezte a kézpecséteket és elkezdte gyűjteni a szél elemű chakráját. Érezte, amint az viszonylag kevés mértékben felgyülemlik, de, amikor ki akarta engedni, akkor elillant... mint a szél. Most sem kapott határozott utasításokat, csak annyit, hogy mi is a technika neve és annyit, hogy mit kell tennie, ha készen akar vele lenni. De azzal kapcsolatban, hogy milyen úton juthat el odáig... nos... erre magától kellett rájönnie, mint mindig. És ez Aratának az ínyére volt, mert így tudta megdolgoztatni az agyát, így tudta igazán elérni a sikert. Ahogy azt már egyszer kifejtette, más országokban a legfőbb hiba az volt, - ahogy hallotta - hogy a mesterek a tanuló szájába rágtak mindent, így azok nem igazán értették meg a dolgoknak a pontos működését, csak csinálták és csinálták, amíg nem sikerült elsajátítaniuk azt, amiről azt sem tudták, hogy éppen miként működik igazán. Arata pedig... nos, ő szerettem egérteni a dolgokat, így örült neki, hogy Ami-senpai nem adott konkrét dolgokat.

~ Nézzük csak... a szél nem víz. A szélnek úgy kell áramlania, mint a pengéknek... ez a fontos valószínűleg. Azonban... nem tehetem meg azt, mint a víz esetében, hogy nekiállom formázni, mert akkor jóval nehezebb dolgom lesz... mire is vállalkoztam most én... elsajátítani egy feloldást követően azonnal egy B szintű technikát! Hát ez nem lesz könnyű menet... ~ Miután viszonylag átrágta magában, hogy mit is kellett tennie, újfent elkezdte a dolgot. A kézpecséteket követően összegyűjtötte a szél elemű chakrát - már ez nem volt könnyű, hiszen oda kellett figyelnie, hogy ne víz eleműt gyűjtsön - majd megpróbálta kiengedni; a hatás ugyanaz volt, mint az előbb, azonban Arata nem csüggedt, hanem folytatta. Egészen délig így folytatta, amikor engedélyezett magának egy cigarettaszünetet, hogy átgondolhassa a dolgot.

~ Érthető módon a szél elemhez nem igazán értek még teljesen, sőt, semennyire. Talán csak annyira, hogy létre tudjak hozni egy páros technikát valakivel, de abban a helyzetben eléggé megterhelt chakrarendszerem volt és bivalyerős harci pirula hatása alatt álltam. Mit is kéne tenni... nézzük csak... talán túlzottan is gyorsan kezdtem bele a dologba. Talán először át kéne vennem, hogy a szél mitől is szél. ~ Miután elnyomta a cigarettáját, Arata odasétált a gyakorlóbábuhoz és azt tette vele, amit a szél elem feloldásánál a fával; összegyűjtötte elemi chakráját a kezébe és megvágta azt; egész szép, mély vágást tudott ejteni rajta. ~ Ez még megy. Lényegében ugyanezt kell tennem. Amikor a kezembe gyűjtöm a chakrát és úgy vágok vele, akkor lényegében a chakra testfelületi irányítását végzem, azonban itt és most a chakrát testen kívül kell irányítanom, azaz chakra testen kívüli irányítását kell végeznem. Ez önmagában könnyen megy, a Suiton esetében jól csinálom, mindazonáltal itt jóval nehezebb dolgom lesz. ~

Miután Arata megpróbálta átgondolni, Ami-senpai egyszer csak megszólította. - Mitől szél a szél, Arata? - tette fel azt a kérdést neki, amit már Arata is feltett önmagának, de azért megpróbált válaszolni rá. - A szél... nos, lényegében tömör levegő, de mégsem az. Több annál. A szél... - és egyszer csak Aratának beugrott valami - A szél maga a szél. Nem levegőt, hanem szelet kell irányítanom, nem megtömörítenem a levegőt a chakrámmal. Lényegében... itt most nem a természetből merítek, hanem úgy, mint a Suiton esetében, a belső chakrámat alakítom át és engedem ki. Azonban... valami még mindig nem teljes... - vázolta fel Arata a dolgot a nőnek, aki bólintott. - Hogy mi nem teljes, arra magadtól kell rájönnöd, és az okát tudod, hogy miért. Sok sikert hozzá - mondta neki, Arata pedig a gyakorlóbábu előtt állt és gondolkozott. Több száz lehetőség, több száz eshetőség suhant át az agyán, de mindet elvetette.

Ahogy tudta, a szél volt a legnehezebben elsajátítható elem. A Suitonnal könnyű dolga volt már, bár kezdetben az sem ment túl könnyen. Ott jól tudta formálni a vizet, ami a legképlékenyebb elem volt mind közül, képlékenységében tán csak a föld vette fel vele a versenyt. A Raitonnal sem lett volna nehéz dolga... elektromos kisüléseket kellett volna létrehoznia, formai manipuláció kb. semmi, bár azért valamennyi mégis volt. A tűz... azt sem lett volna túl nehéz elsajátítani, legalábbis könnyebben ment volna, mint a szél. Aratának gyakorlatilag a szintjéhez mérhető, lehető legnehezebb elemi manipulációt kellett elsajátítania. ~ Nézzük csak... lényegében a szél maga a szél. Esetleg úgy kéne tennem, mint akkor, amikor feloldottam a szél elemet. Csak most... most talán egyszerre kéne mindenhonnan kieresztenem. ~

Arata ki is próbálta az elméletét, de az eredmény legelőször ugyanaz volt, mint az előbb; a szél elemű chakráját nem tudta kellő mértékben kiengedni. Mikor folytatta a próbálkozásokat, egyszer csak sikerült egy kisebb lökéshullámot létrehoznia; nem volt nagy, nem volt sok, meg se legyintette a bábut, de Arata érezte, hogy kiengedte magából és ez már bizony nagy előrehaladásnak számított az előzőekhez képest. Újult erővel vetette hát bele magát a dologba és nem érdekelte az sem, hogy jól tudta, ma este is úgy fog majd hazamenni, mintha kétszer kimosták volna a folyóparton és kiteregették volna száradni az esőbe... de már réges rég megszokta, hogy ilyenkor ez a helyzet állt elő és azzal is tisztában volt, hogyha így halad, akkor a holnapi és vélhetően majd a holnaputáni nap is ilyen lesz. De tudta, hogy ettől válhat majd erősebbé és épp ezért keményen kellett dolgoznia. Nekiveselkedett hát újfent a feladatnak.

Ahogy az már többször megtörtént, Arata homlokán nagyjából estére már nem csak az esőcseppek látszottak, hanem bizony az izzadtság is gyöngyözött. A szervezete érezte a kemény munkát, de estére sikeresen eljutott odáig, hogy sikerült kieresztenie a szél elemű chakráját, méghozzá egész sép mennyiségben. A gond mindössze annyi volt csak, hogy egyelőre nem tudta felmérni a célt, a chakra csak úgy "száguldott" mindenfelé, továbbá kellően erős sem volt ahhoz, hogy bármin is komolyabb vágást ejtsen; főleg azért, mert max. a levegőt szelhette csak át. Mindenesetre Arata ezt igen nagy haladásnak könyvelte el és még Ami-senpai is tett felé egy bátorító mosolyt, amit Arata annak fogott fel, hogy jó úton haladt. Azonban... érezte, hogy mára elég is volt ennyi, igaz ő még gyakorolni akart. Viszont, amikor kis híján megint összeesett, akkor tudta, hogy reggel kell folytatnia a dolgot. Leült a padra elszívni egy szál cigarettát, majd elköszönt Ami-senpai-tól, akinek meghagyta, hogy holnap ugyanitt lesz ugyanebben az időpontban és elindult hazafelé.

Ahogy várta, a hazaút a szokásos gyors séta helyett a szokásos edzés utáni lassú tempóban telt. Arata minden tagját érezte, mintha csak taijutsu edzésről érkezett volna haza; mindene fájt, a karja pedig égett. Ahogy az várható volt, egy szó nélkül bedőlt az ágyába és azonnal is aludt; szerencsére most álomtalan álomba merült... nem hiányzott neki még egy olyan este, ahol még álmában is rohangászott volna jobbra-balra. Reggel szerencsére viszonylagosan kipihenten kelt fel, és a kis rituáléja közepette megindult a gyakorlótérhez; minden ugyanúgy zajlott ahogy eddig, az útközbeni húsos pitétől kezdve egészen a papírpoharas kávéig bezárólag. Ahogy Arata végzett a cigarettájával és a kávéjával a padon ülve, megjelent Ami-senpai is; köszönés után a fiúnak egy szó sem kellett, azonnal be is állt a gyakorlóbábuhoz.

~ Szóval... tegnap sikerült addig eljutnom, hogy a szél elemű chakrámat már elkezdtem kiengedni magamból. Most arra kell majd figyelnem, hogy egy célhoz vigyem azt és minél erősebben. Mintha csak... pengék lennének ~ gondolta át és neki is kezdett a feladatnak. Az első néhány próbálkozása természetesen úgy zajlott, ahogy a tegnapi utolsó, de rendületlenül csinálta tovább. Azonban... valahol hibádzott a dolog. Mikor megpróbálta a szél elemű chakráját úgy besűríteni, hogy az éles is legyen és a cél felé is menjen, akkor Arata nos... úgy érezte, minthogyha azonnal kivettek volna belőle egy szeletet. Fáradtságát Ami-senpai is látta és oldalra döntött fejjel jegyezte meg: - Arata, a Fuuton nem Suiton - ennyit mondott csak és Aratának azonnal leesett, hogy mi volt a probléma. ~ Hát persze... eredendően alakra akartam formálni. Pengeként képzeltem el és pengét is akartam alkotni belőle. Ez még a vízzel menne, de a széllel már nem igazán fog... Próbáljuk meg másként... ~

Arata gyorsan bevett egyet a nála lévő pirulák közül - persze a hatása a közelében sem volt annak, mint annak, amit az ANBU harcostól kapott, de így is feltöltötte őt - és folytatta hát a dolgot. Már bőven délre járt az idő, amikor Ami-senpai az előző tippet adta neki és Arata úgy érezte, hogy innentől menni fog a dolog számára. ~ Nos lássuk csak a dolgot... nem szabad akkor alakra formálni, "pusztán" ki kell eresztenem a szél elemű chakrát, azonban kellő erővel és célra tartva. Ezáltal több vágást is okozhatok a bábun. ~ Megpróbálta hát. A kézjeleket követően Arata elkezdte gyűjteni szél elemű chakráját és nemsokára az eredmény az lett, amit várt... azaz nem teljesen, de több volt, mint az előbb. Sikerült egy célzott kis lökéshullámot leadnia a bábu irányába, ami enyhén megdőlt ettől.

Persze tudta, hogy ez még korántsem a vége, sőt... még a közepe fele járt talán a dolognak. A szél még mindig nem volt elég erős ahhoz, hogy vágásokat ejtsen a bábun és ez Aratát enyhén dühítette, ámbátor haladásnak fogta fel az előző reakciót. Ezt elérni sem volt egyszerű, érezte, hogy a mai este is úgy fog telni, mint az előző. Mindenesetre szakadatlanul folytatta a dolgot és nagyjából akkorra, amikor a nap már négy órával túljutott a delelőpontján, Arata egyszer csak egy nagyon nagy haladást könyvelhetett el; szél elemű chakráját sikerült úgy irányítania, hogy egy kicsi, enyhe vágást tudott ejteni a bábu mellkasán ebből a távolságból is. Elmosolyodott és engedélyezett magának egy cigarettaszünetet, hogy átgondolhassa a dolgokat, és felépíthesse a további haladási tervet.

Lényegében arra jutott, hogy ezen a szinten kell tartania a dolgot, a fontos az lesz, hogy a szél erejét növelje és ezáltal még több és erősebb sebzést okozhasson a bábunak. Tudta, hogy egyelőre nem lesz azon a szinten, mint a tanítómestere, vagy azok az elsődlegesen szél elemű shinobik, akik könnyebben bántak ezzel az elemmel, vagy legalábbis régebb óta tudták a magukénak. Arata talán... maximum egy hete oldotta fel, annyi se és így kellett egy B szintű technikát elsajátítania. No de... elég volt a gondolkozásból, úgy döntött, hogy folytatja. Azt szerette volna, hogyha estére sikerül elsajátítania a dolgot, vagy legalábbis annak a lehető legközelebbi helyzetébe jutnia. Nem volt rest hát visszaállni a gyakorlóbábuhoz.

Teltek-múltak a percek, az órák. Arata homloka újfent már az izzadtságtól gyöngyözött, szájában érezte már a sós testnedvet, de nem törődött vele. Már éppen sötétedett befele, amikor Arata egy újabb, nagyobb haladást könyvelhetett el; szél elemű chakráját már tudta irányítani annyira, hogy a bábun több kisebb vágás jelenjen meg, de ezek egyelőre csak felületiek voltak és nem elég mélyek ahhoz, hogy egy élő szövetben kis karcoláson kívül jelentősebb kárt tegyenek. Folytatta hát és ahogy telt az idő, Arata úgy haladt; mivel a technika nyitját már megértette, így csak az erőt keleltt beleadnia. Percről-percre több és erősebb vágást képes volt ejteni a bábun, mígnem már kora estére, dél után nagyjából nyolc órával járt az idő. Arata ekkor érezte, hogy ez lesz a mai napi utolsó próbálkozása, de most beleadott apait-anyait és egy utolsó, nagy erejű chakragyűjtésbe kezdett. Elvégezte a kézpecséteket, koncentrált, majd kimondta: - Kaze no Yaiba! - és kieresztette a szél elemű chakráját, ügyelve arra, hogy kellő erő, kellő töltés és célzás legyen benne. Mindezek után várta az eredményt, hogy mégis mi fog kisülni ebből az utolsó nagy löketből.

**Senju Tobirama** Szer. Jan. 04 2017, 19:12

/Arata/

Utolsó próbálkozásod meghozta gyümölcsét, és habár nem olyan szintű pusztítás volt észlelhető, mint Daion nővérénél, a technika meghozta a vártakat. A bábu maga mély vágásokkal lett ellátva, melyek egy emberrel könnyen végezhettek volna. Büszkén tekinthettél rá, hisz ez nem csak a technika elsajátítását jelentette, hanem egyben az első fuuton alapú technikádat is. A jutsut azonban megkért, alkalmi tanárod, hogy csupán ha szükséges, akkor használd, mivel könnyedén végezhet az illetővel, akit a találata ér. Miután kicsit gyakoroltál még, s látszott, hogy jól megy, elköszöntetek egymástól, s hazaindultatok. Estére járt már, s a köztéri világítás vezetett. Vajon később is feltűnik a nő, vagy most láttad utoljára? Mindenesetre bizonyos, hogy hasznosnak bizonyult ez a gyorsan kötött ismeretség is.

// A technikát felírhatod, ismét szép tanulást láthettunk. Az értékelést azonban a következőnél kapod (egybe a kettő), mivel nincs szívem egyenlőre egy nagy posztot értékelni, akármilyen szép is volt, ha úgy is tervben volt, ha jól emlékszem egy másik technika is. Ha kész vagy itt a záróval, nyugodtan írhatod a kezdőt a választott helyre. ^^ //

**Hattori Arata** Csüt. Jan. 05 2017, 00:02

/Tobirama - Záróposzt a Kaze no Yaiba-hoz és kezdőposzt a Suiton: Mizugakure no Jutsu tanuláshoz/

//Köszönöm szépen! Írom a zárót és ebben a posztban írom a megbeszéltek alapján a kezdőt is egyúttal//

Az utolsó, "mindent bele" próbálkozását Aratának siker követte. A bábun több mély vágás is megjelent, olyanok, amelyek már alkalmasak voltak egy ember kivégzésére. Arata büszkén szemlélte az általa elért eredményt, azonban érezte, hogy mennyire kimerült; a tagjai elnehezültek, szemei már le-lecsukódtak a fáradtságtól. Azonban erőt vett magán és rámosolygott alkalmi tanítójára, aki bólintással jelezte neki a sikerességet, mindazonáltal megkérte rá, hogy csupan szükség esetén használja, mivel könnyen végezhet egy emberrel vele. Arata erre megígérte, hogy nem fogja feleslegesen használni - már csak azért sem, mert érezte, hogy eléggé kimerítette a chakráját, bár valószínűleg ez most a folyamatos gyakorlástól volt - és ezek után elköszöntek egymástól. Az ég már besötétedett és Arata a már megszokott rendben, a szitáló esőben indult hazafele. Most annyira nem vonszolta magát, mint a a múltkori technikatanulás után, persze igazán jól sem érezte magát, mivel a negyed órás út azért most is nagyjából negyven percébe telt. Amikor hazaért, akkor még megmutatkozott abban az, hogy nem fáradt ki annyira durván, hogy képes volt végre leülnie az anyjával egy asztalhoz és elfogyasztani a vacsoráját; igaz, még ekkor is kis híján elaludt beszéd közben. Lehet, hogy csak az első Fuuton technikája feletti izgalom tette a dolgot és ezért nem érezte magát túlzottan fáradtnak, de most rátört, méghozzá nagyon durván... Azonban kitartott és megette anyjával a vacsorára készített sakuramochit. Anyja mosolyogva nézett rá, és mikor rákérdezett, hogy mégis milyen technikát tanult meg, akkor Arata kifejtette neki. Furcsának találta az anyja reakcióját, amikor mondta, hogy Fuuton a másodlagos eleme; a hölgy felvont szemöldökkel meredt fiára és Arata látta rajta, hogy valami nagyon meglepte. Azonban ezzel annyira nem törődött... inkább elment aludni.

Másnap reggel kipihenten ébredt és a reggeli szokásos rituálét követően az edzőtéren termet, hogy begyakorolhassa a technikát. Mindig így tett, mivel így érezte teljesnek a dolgot. A kávét és a cigarettát követően odállt a gyakorlóbábuhoz és a kézpecséteket követően elvégezte a tegnapi technikát, a Kaze no Yaiba-t. Az eredmény ugyanaz volt, mint előző nap, a bábun több mély vágás ékeskedett; Arata most jobban meg tudta figyelni és látta, hogy ezek tényleg simán végezhettek volna egy emberrel. Most értette meg igazán Ami-senpai figyelmeztetését; amennyiben nem cél az ellenséget likvidálni, akkor ne használja ezt a technikát, mert az ellenség értékes. Az elfogott ellenség információkkal rendelkezhetett, amelyek értéktartalma nagyobb volt, mint annak az élete. Persze... az önvédelem fontos volt és az az ellenség, amely érdemi információ hiányában lehetett, likvidálható volt adott esetben. De Arata először is azt tartotta a szeme előtt, hogy az információ mindenek felett állt. Egy harcba is úgy szállt volna leginkább, - főleg, ha volt rá ideje és nem azonnali összecsapás történt - hogy először mindent leelemez pontosan az ellenségről, minden információt összegyűjt annak harcmodoráról, közben folyamatos dezinformálást folytat az övéről. Azonban tudta, hogy kellett neki egy jó közelharci technika és ezzel a szél elemű jutsuval ezt most megkapta.

Folytatta a gyakorlását, ezúttal a szokásos dolgokat végezte; kunai és shurikenhajítás, némi fára való felfutás, taijutsu edzés. Karban kellett tartania a testét, mivel az egészséges test az alapfeltétele volt annak, hogy egészséges lelke is legyen és egy harcban ne csak álljon úgy, mint egy tuskó. Arata megtanulta értékelni a betegsége után az edzés nyújtotta kellemes kikapcsolódást; gyakorlatilag élvezte, amint minden tagja égett az edzés okozta fájdalomtól a nap végére, másnap pedig a - már nem mindig fellépő - izomláz egyenesen maga volt a "mámor", mivel az mutatta meg neki, hogy előző nap keményen és kitartóan dolgozott. Persze igyekezett nem túlhajszolni magát, de betartott Yukimura-senpai számára tett ígéretét és a határait feszegetve gyakorolt; ezeket egyelőre nem akarta átlépni, de tudta, hogy egyszer szüksége lesz majd rá. Mindenesetre azért engedélyezett magának egy cigarettaszünetet, közben pedig a padon hátradőlve figyelte az eget, míg a szemerkélő eső halkan kopogott a fejpántján. Arata tudta, hogy régi társai figyelték őt valahonnan és ez a tudat arra késztette, hogy minél többet és minél jobban teljesítsen.

**Osumi Hiroto** Vas. Jan. 08 2017, 23:49

- Bú! - hallod a lány édesen csilingelő hangját, ami nem is sejteti a rád mért erő nagyságát, amivel pillanatokon belül szembesülsz, mielőtt a fa korhadó kérgének ropogós hangja is a füledbe mászik, egy egészen más dallamot játszva. Látásod híján a füledre kell hagyatkoznod, amíg a szédülés el nem áll, összeszedve magad pedig láthatod ahogy a lány csalódottan roskad össze a levegőben és alig tartva magát lépked oda hozzád lehajtott tekintettel, mintha nem is te lettél volna az, aki a harc végét kérte.
- M-mi? Feladod? - kérdezi, szinte kétségbeesetten, miközben egyre nehezebb lépésekkel közelít feléd, amíg melléd érve végül bele nem hull a fűbe, mint egy üres rongybaba. Arcáról nem a feladásod ténye, hanem a harci láz végét jelentő szavaid okozta csalódottság tükröződik, mintha magát okolná, amiért ilyen hamar vége lett egy számára ígéretes harcnak.
- D-de miért? Hiszen még bele sem adtam mindent - omlik össze szinte már teljesen, mire eszébe jut, mit is mondott. - Már- már nem azért, mert nem kellett beleadnom semmit! - Mentegetőzik.
Ahogy a szelleme lassan visszatér belé -bár nem tudod, mennyire hiteles ez a szinte sajnáltató magatartás-, közelebb húzódik hozzád a fa oltalmában és gyámoltalan mozdulatokkal magához húzza a bokorba rejtett hátizsákját, melyből először egy, majd rád nézve bizonytalan tekintettel két pálcikányi csomagolt Dangot vesz elő és az egyiket feléd nyújtja.
- Kérsz? - kérdezi bátortalan mosollyal. Az eddigiek alapján sűrűn váltogatja a hangulatát, szenvedélyesről borongóssá, ezért érdemes lenne talán nem még jobban elszomorítani azzal, hogy nem fogadod el. Az étel egyszerű, házi Dangonak tűnik, talán egy kicsit túlfűszerezve, az illatából pedig semmire nem vagy képes rájönni. Ha beleharapsz, elönt az házi koszt édes ízvilágának harmóniája, kellemes utóízt hagyva a szádban.
- Szóval Zanza, ugye? - kérdezi kedvesen néhány falatnyi saját készítésű Dango elfogyasztása után. - Tudtad, hogy van rólad elnevezve egy sziget? - Lelkesül fel hirtelen a váratlan témaváltás hatására, majd mutató ujját az ajkához emelve elgondolkodik.
- Ő.. A Hó Országában, azt hiszem - néz fel az égre bizonytalanul. - Egyszer el akarok menni oda. Azt mondják nem is sziget, hanem csak egy jégtömb.. Hideg és barátságtalan hely.. Mégis, szép lehet. Te milyen vagy, kedves Zanza-cchi? Ugye nem vagy hideg és kegyetlen? Ugye meg lehet bízni benned? - Ha a korábbiak nem is, az utolsó mondat talán bizonytalanná tehet. Ez is egy teszt lenne?

**Zanza** Kedd Jan. 17 2017, 14:14

//Osumi//

Kedvem ugyan nem volt a feladáshoz, mégis megtettem. Hirtelen vágtam nagy fába a fejszémet, és a növény vissza ütött -.- Egy kicsit gyorsra sikerült ez a párbaj-féleség. Ő jóval az én szintem fölött van, de egyvalamit nem értek: skizofrén, vagy csak megjátszós? Valamelyik a kettő közül mert ezek a heves "érzelmi/személyiség kirohanások" a szívbajt hozzák rám... És persze hogy nem adott bele mindent, gondolom akkor már rosszabbul- ha nem holtan- néznék ki. Jó shinobinak tűnik, és kiismerhetetlen. Legalábbis én még nem jártam sikerrel vele. Milyen ember lehet a magánéletben? Szerintem részletet láthattam, nem éppen az én kedves Ihu barátom, ő azért stabilabb nála. Viszont nem ilyen szintű ninjutsu használó. Ráadásul egy ninjuu is melléállt! Nem értem hogy miért viselkedik így, de legjobb ha nem bízom rá az életemet. A harc mintha az egyetlen energia forrása lett volna a párbajban, és utána rövidzárlat következett míg átvált a másik személyiségére. Egyszer még megkérdek a krokodiltól egyet s mást. Én nem is tudnám ő rá bízni a biztonságomat, legyen szó bármilyen küldetésről. Kicsit sem félek tőle, nem is zavar az ereje, az adna egy kis biztosítékot a bizalomra, csakhogy az énje... eddig igen szaporán váltogatta az "arcait". Szenvedélyes lány... Legalább-már amennyire nekem feltűnt- amit csinál azt komolyan végzi, köztük a megtévesztést is. Nem sejtek ugyan rossz szándékot legbelül felőle, de nekem nem az ideális csapattárs.
Az is lehet hogy velem van a baj. A Dangot egy kis csend után elfogadom természetesen megköszönve a kedvességét. Ezt én is szeretem csak nem viszem túlzásba az édességet. Ritkán fogyasztom, és most jólesik... Ízlik is nagyon, kellemesen hat az előbbi események után. Majd belemerül egy rövid kis beszámolóba a Zanza nevű szigetről, ez egy kicsi meglepetésként ért engem, fogalmam sem volt róla hogy a Zanza egy szigetet is megjelzett velem együtt. - Nemtudtam róla. - teszem hozzá kevéske szünet után - Ami pedig azt illeti a bizalmat kedvelem... - nem szoktam sokat magyarázni, most sem töröm meg ezt a szép szokást. - Finom a Dango. Köszönöm. - lazán eszem de nem túl gyorsan. Reiko mindig elő tudta csalogatni a vidám énjét. Talán hasonlatos ehhez a lányhoz. Reiko viszont nem volt ennyire elbizonytalanító eset. Hitsuko pedig félénkebb volt... nem tudom hová tenni Rirut. Kevés vagyok még a nagyvilághoz, ejj, ez még változik. Miután megettem felállok - A ninjuu barátoddal milyen nehéz volt kapcsolatba kerülni? - érdekelnek a shinobi állatok. Talán én is felkeresek egyet. Valaki akiben a végletekig megbízhatok és mindig mellettem lehet. Hmm... Ez tetszik!

**Kenshiro Youma** Vas. Jan. 22 2017, 15:21

// Madara //

Nem rég szabadultam az akadémiáról és bár első utam az Üzembe vezetett, úgy informáltak, hogy nem sokára egy bár lakást fogok kapni az egyik nagyobb tömbben. Sajnálom, hogy ott kell hagynom az Üzemet és biztos vagyok benne, hogy vissza fogom még sírni azokat az időket, de 15 éves vagyok és végre sikerült megcsinálnom a genin vizsgát. Itt az ideje elkezdenem a saját utamat járni, a saját ninja utamat. Valahol titkon magamban mindig is reméltem, hogy valami nagyobbra vagyok hivatott, de így, hogy már elkezdem remélhetőleg az utat járni, kezdenek az ilyen célok egyre kevésbé érdekelni. Elsősorban az érdekel, hogy ki volt az a nő aki itt hagyott az árvaházban. Remélem nem az anyám volt. A szüleimet nem is tudom, hogy képzeljem el és eddig annyira nem is zavart, de most az Üzem falain kívül nagyon egyedül érzem magam. Kell találnom egy közösséget ahova tartozhatok, egy családot. Talán a Kenshiro név magában rejti ennek a problémának a megoldását, de most akkor is más dolgom van. A titkos tekercset amit a senseiemtől kaptam a feladattal, most ott kellett hagynom az üzemben, mert a lakásomat még nem jelölték ki ezért átmenetileg még pár éjszakát ott kell töltenem. Egy üzenet azonban már ott várt a kis asztalomra téve. A kiképzőterepeken vár valaki akivel elméletileg tanulnom kéne. Még csak most fejeztem be az akadémiát, de máris a képzés? Nem gond, én nem vagyok semmi jónak az elrontója, úgy is jó lenne már ismerni az chakrám elemét, ha egyáltalán van neki olyan. Azok közül akikkel elkezdtem az akadémiát, vannak akiket már láttam itt a kiképzőterepeken gyakorolni és elemi technikákat használtak. Azért ehhez képest én eléggé le vagyok maradva, szóval itt az ideje, hogy elkezdjem behozni a lemaradást. Mától vége a lazsálásnak. Miközben megszületett bennem ez a hatalmas elhatározás egy mosoly ült ki az arcomra és összecsaptam ökleimet, mintha közöttük egy ellenfelet morzsolnék össze.
Az üzenetben az szerepelt, hogy kora délután. Nagyjából két óra lehet, tehát én nem késtem el. Amúgy sem vagyok egy késős, de lehet, hogy most találkozom először azzal a senseiel aki a genin éveim alatt a legnagyobb szövetségesem, vagy éppen az életem megkeserítője lehet. Eddig szerencsére nagy többségben olyan tanáraim voltak az akadémián akiket szerettem, de hát ki tudja. Most már nem lepődök meg semmin az utóbbi napok eseményei után. Végre sikerült megcsinálnom ezt a vizsgát is és magam mögött tudhatom az iskola padot, az biztos, hogy feladtam volna ha megint vissza kell ülnöm, de így végre lehetőségem lesz bebizonyítani magamnak, hogy érek is valamit. Hát igen Akane aki egy fiatal lány volt még az üzemben évekkel ezelőtt, jól megmondta, hogy önértékelési gondjaim lesznek... Azok is lettek. Vajon mi lett veled Akane? Ő volt az egyik legjobb barátom mielőtt elvitték az Üzemből és a legutolsó információm róla, hogy besorozták a frontra. Lényegében teljesen eltűnt az életemből olyan mintha benne sem lett volna, pedig éveken keresztül segített nekem és nem egy balhéból ő húzott ki, vagy tartotta a hátát miattam. Azt hiszem nagyjából 3 évvel idősebb nálam, vajon mi lehet vele? Remélem találkozunk a jövőben.

Uchiha Madara Szer. Jan. 25 2017, 14:07

Youma

A fiatalság tavaszának szele fújt végig az esőben, ahogy a fiú elérte a kiképzőterepet. Elhivatottság, vagy elszántság tombolhatott benne, talán ő maga sem tudta. Csak hogy bizonyítania kell. A fiatal gennin lassan elérte a kívánt helyszínt, s belépett a kerítéssel körbevett terepre. Láthatta, ahogy a végzős akadémiai tanulók épp különböző mozdulatokat sajátítanak el gáncsok, ütések és hárítások sorozataiból. Egy negyven-ötven közötti férfi tartotta az órát. A gyermekek fáradtak voltak, többjükön még az esőcseppek mellett is látható volt az izzadtság jelei. A férfi végül elrendelte az óra végét, s engedte, hogy a gyermekek átöltözve, elhagyják szépen lassan a területet. A férfi a szakadó esőben állt, szemeit lehunyva, arccal az ég felé fordult. Kinyitotta szemeit. Mintha könnyezne. Arca, mikor ismét a kiképzőterep eső áztatta területét pásztázta körbe, arcán a megtörtség és némi keserűség látszódott. Mikor meglátott téged, mintha egy másodperc alatt visszaváltozott volna mimikája. Újból mosolyra kanyarodott a szája, s csendben csupán ennyit mondott.
- Az új generációk örökké éltetni fognak téged - majd közelebb sétált.
- Te biztos, Youma vagy. Ezek szerint megkaptad a levelem. Gyere fiam, sok dolgunk lesz - a férfi kedves hangján invitált téged egy nagyobb sátor felé, mely bizonyos ideig menedéket nyújthatott az eső elől. Nem mintha nem esne minden nap. A sátorba beérve a férfi nekitámaszkodott egy asztalnak, majd egy szék felé mutatott, helykínálás céljából.
- A nevem Omati. A háborús időkben a jelenlegi vezetőség elrendelte az újoncok gyorsabb kiképzését, s dossziék tucatjai közül lettek elszeparálva a frissen érkezett genninek edzés, és küldetések céljából. - A férfi ekkor az asztal fiókjában lévő dossziékat kezdte el lapozgatni - Áh, itt is van. - húzott elő egy vékonyabb mappát, majd olvasgatni kezdte. Üzemben töltött időszak, jó akadémiai eredmények, sikeres vizsga... - A most kezdődő kiképzésünk után feladattal foglak ellátni, melynek sikere a képzés véghezvitelétől függ majd. A kiképzésed alatt egyedül leszel, s a sikeres feladatelvégzés után leszel egy csapatba válogatva. Figyelni fogom milyen megoldásokat fogsz eszközölni s milyen mértékben lesz szükséged a feladatokban társaidra. De ezt majd később...Lássuk csak, milyen képesítésed is van... - lapozgatja a vékony aktát. - Hm. egy újabb Nama (Nyers). Hát akkor itt az idő, hogy az elejétől kezdjük. Gyere velem - invitál téged ki a sátorból, s a kiképzőterep melletti tenger partjára. A fémlemezekkel burkolt partszakasz peremén állva, eltekintett a távolba.
- Kövess. - mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolgát kérte volna, majd elkezdett sétálni a víz felszínén. - A Namaknak először is az alapvető chakrairányítási funkciókat tanítom, mellyel képesek lehetnek koncentrálni és kiegyenlíteni chakrajukat, ezáltal akár a víz felszínén is képesek magukat fenntartani. A feladatod pontosan ez lesz. A lábadba, pontosabban a talpadba kell, hogy vezesd a chakrad, majd szétteríteni oly szinten, hogy képes legyél megállni a víz felszínén. Amennyiben sikerült, sétálj ide. Ez a technika szinte alapja a további képzésnek.

**Kenshiro Youma** Vas. Jan. 29 2017, 16:39

Az eső... biztosan az eső felelős ezért az általános rosszkedvért amit állandóan az épületek között érzek. Rám azonban ma ez nem ragadt, mert egy új élet, új út várt rám. Tudom, hogy a következő lépésként nagyon nagyon sok edzés vár rám és talán ha a fizikumomat meg is alapoztam most azt is tökéletesíteni kell egyetemben az alap chakra irányítási műveletekkel együtt. A kiképzőterepen különböző korosztályú fiatal éppen egymásra épülő mozdulatsorokat tanulnak. Hát igen a taijutsu alapjai. Ezek azok a dolgok amiket nekem is egykor kő keményen az eszembe kellett vésnem. Egy középkorú shinobi tartotta az edzést az akadémiai tanulóknak. Nagyjából középkorú lehetett, de látszott rajta, hogy még bőven van benne kurázsi. Egy idő után elengedte a fiatalokat, majd megállt az esőben és csak úgy ott állt magában. Elég sok időt töltöttem az akadémián de ezt a férfit nem ismertem. Fel kell készülnöm erre mostantól sok lesz az ismeretlen. Valami furcsa megjegyzést tett az új generációról, aztán közelebb sétált hozzám. Nem értettem, hogy miről beszélhetett, de amikor közelebb lépett és megszólított akkor el is feledkeztem róla egyből.
- Üdv a nevem Kenshiro Youma igen jól tudja. - Küldtem a férfi felé egy mosolyt majd követtem őt.
Omati, tehát Omati lesz a senseiem. Remélem sok érdekes újdonságra fog tudni megtanítani, mert úgy érzem, hogy a kortársaimhoz képest eléggé le vagyok maradva és magától az erő nem érdekel túlzottan, de amikor hátrányba kerülök miatta akkor bizony már elkezd zavarni.
- Azt szabad tudni, hogy pontosan miért is ez a gyorsított kiképzés? Megmondom őszintén én még nem szeretnék a frontra menni így friss geninként, bár ha nincs más választásom akkor természetesen megbirkózom vele, de ha nem muszáj előbb még fejleszteném a képességeimet. Tudom, hogy azért vagyunk itt. - Kezdtem szabadkozni, de a férfi gyorsan félbeszakított ami miatt egy kicsit meg is könnyebbültem.
Még, hogy én nyers lennék? Ezt kikérem magamnak, de azért jó lenne tudni, hogy vajon ezért olyan vékony az a mappa? Remek tehát akkor eleinte egyedül fogok dolgozni. Nagyon jó... Inkább titulálom magam csapatjátékosnak mint magányos farkasnak. A férfi közben a tengerhez invitál én pedig szó nélkül követem. Bevallom őszintén a kezdeti lelkesedésemet egy kicsit félbetörte, hogy ennyire nem tartok még sehol... Sebaj azért vagyunk most itt, hogy ezen változtassunk. Az alapokat? Na de azért ennyire ne nézzen már le az alapvető chakra irányítási műveleteket már megtanultuk az akadémián... Amikor aztán rálép a víz felszínére és ott marad anélkül, hogy elsüllyedne tátva marad a szám. Szóval képes lehetek a vizen járni, ha jó chakra kontrollom van? Ez már egy kicsit tényleg mesébe illő képesség, de elmondása szerint ez egy shinobinak alap. hallottam már ezekről a műveletekről, de talán egy kezemen meg tudnám számolni hányszor láttam működés közben. Hát igen az Üzemben nem sok interakció alakul ki shinobi és shinobi között, de ennek inkább az az oka, hogy százból nagyjából ketten érzékenyek a chakrára.
Miután elmagyarázta a chakra műveletet Omati, megálltam a víz előtt és felidéztem amiket mondott. Tehát akkor először is megnyugszom és koncentrálok egy kicsit. Lassan rátalálok a chakrámra és érzem amint áramlik a testemben, egyenletesen, akár csak a vér lüktet az ereimben. Érzem amint a világ elcsöndesedik én pedig kapcsolatba lépek ezzel az őszi erővel. Megpróbálok amennyit csak lehet a talpamba koncentrálni, majd elkezdek a sensei felé sétálni. Két lépés után érzem, hogy bokáig elmerülök a vízben. A francba e így nem lesz jó. gyorsan kiugrok a hideg vízből ami teljesen átáztatta a ninja szandálomat. A francba újra nem szabad feladni.
A következő két próbálkozás alkalmával is kudarcot vallok. Ennél ügyesebb vagyok, nem fogok kudarcot vallani egy alap chakra irányítási művelete elsajátításánál. Összeszorítom a fogamat és ismét kapcsolatba lépek a chakrámmal és egyenletesen a talpamba irányítom, majd ismét megindulok a víz felé. Egy pillanatra úgy érzem, mint ha szilárd felszínt fogott volna a talpam. Megpróbálok ránehezedni a jobb lábamra, miután érzem, hogy megmaradt a víz felszínén, remélem nem sülök fel megint!

Uchiha Madara Pént. Feb. 03 2017, 23:30

Omati megvárta, míg bemutatkozol, ám véleményed kinyilvánítására kissé, mintha bepöccent volna.
- Nem szeretném még egyszer meghallani senkitől, hogy egy shinobi nem akarja védelmezni a hazáját. Mióta hőn szeretett vezérünk, Nagato-sama elbúcsúzott, országunk ismét a Nagy Nemzetek prédájává vált. A háború pedig olyan, mint a váratlan hasgörcs. Senki sem várja igazán, de ha menni kell, ott menni kell. Namanak lenni annyit tesz, friss, képzést még nem kapott gennin.
Ezután a férfi elindult a hatalmas kiterjedésű víz felé, majd rálépve az eső áztatta felszínére, sétálni kezdett. Körülbelül harminc métert mehetett be, majd megfordulva, feléd tekintett.
Az alapismereteket felhasználva, megpróbáltál a legjobban teljesíteni, mégis, legtöbb próbálkozásod kudarcba, pontosabban vízbe fulladt.
Végül úgy tűnt, Youma ráérzett a lényegre, majd a chakraját a lábain keresztül a talpa köré vezette, s képes volt megtámaszkodni a víz felszínén. Ugyan az első megmaradást követően a második lépésnél ismét csobbanás lett a vége, ám úgy tűnt, ha még néhány próbálkozást be is kell iktatni, sikerrel elérheti mesterét. Amint Youma a férfi elé ér, Omati fejet hajtva, kisétál a partra, majd elkezd a fémburkolt dokktól délre sétálni, míg elértek egy hatalmas vasfalat. A gigászi méretű fal elérhette a harminc, ötven métert is. Több méter vastag, tömör szerkezete igenc ska nagy erőfeszítéseket élt már meg. Eme falhoz vezetett utatok.
- A Namanak nem elég a vízen járást megtanulnia, hanem a függőleges felületen való megtapadást és közlekedést is. Küldetéseid során számtalan olyan alkalom lehet, hogy a vártnál meredekebb területeken kell lejutnod, vagy éppen felmásznod. A technika ezt segíti elő, valamint beletartozik az általános chakrakontroll gyakorlásába is.
Omati két kezét összecsapta maga előtt, majd néhányszor megdörzsölte két tenyerét egymáson.
- Remélem, a feladat érthető. A chakradat ugyanúgy a talpad köré kell vonnod, azonban más elosztásban. Ügyelned kell, hogy tökéletes tapadást biztosítson, s ne okozzon kárt a felületén. Képzeld el, mi lenne, ha egy fa törékeny kérgén kellene gyakorolnod.
A férfi nem tartott bemutatót, csupán akkor, ha külön felkéred erre. Az alapját az előbb begyakoroltad, azonban elosztásában másként kell koncentrálnod a chakrat. Nem a fennmaradás a lényeg, hanem a tapadás, szinte oda kell magad tapasztani a felülethez.
Omati a kezdeti próbálkozások után hozzátesz néhány hasznosnak bizonyuló információt.
- Talán egy kis lendület segíthet a feljutáson. Néhány métert állj hátrébb, majd szinte fuss neki a falnak. Ne félj. Egy amegakurei sohasem fél. Próbáld meg eszközeiddel jelölni, meddig is értél el. A következő körben pedig annál alább nem adhatsz, ha csak nem akarsz a Namak sorai között maradni.

**Senju Tobirama** Csüt. Feb. 09 2017, 01:46

/Arata/

Előző napi edzésed kissé kimerítette chakratartalékaidat, s megérezted ezt a mai nap folyamán. Kissé, mintha nem lenne teljes az erőd... Érezted már ezt korábban, hisz nem ez volt az első olyan edzésed, melyen teljesen új dolgokat kezdtél pedzegetni, majd próbáltál meg azon tanítód lábnyomába lépni, mit saját kezűleg világított meg neked. Most sem volt másképpen. A szélpengék megalkotása korántsem kis feladat, ám tény, hogy egy geninnek talán lehetetlen is volna. Nem is lepődhetünk meg ezért, hogy tanítód ezt tökéletes meglepedtséggel fogadta.. Most azonban más a helyzet.

Szokványos reggeli programod végzése közben éppen szünetet tartottál, ám az nem tartott oly sokáig, mint azt gondoltad. Egy sikolyt hallottál a közelből, s szinte magadtól rohantál a hang forrása felé.
-Segítség! Valaki segítsen!- Hatolt át Amegakure -ez időben- csendes utcáin a gyermeki hang.
Mikor odaértél azonban csupán egy idegesnek látszó kislányt láttál, kit egy öregember kezdett volna csitítani. A kislányon, s az idősebb úron is megtalálható volt az Amegakurei jelképet magánhordozó fejpánt, melyeket akkor vettél észre, mikor szinte egyszerre rádvetették tekintetüket. A férfi ekkor csak a homlokát kezdte fogni, s arcán enyhe düh kezdett kirajzolódni.
-Oyo! Mondtam már! Legyen elég! Ezt a technikát, ha akarod, ha nem meg fogod tanulni!- Szegezte szavait a kislányhoz enyhén dühösen, mégis mérhetetlen türelmet sugározva. -Ezt a technikát mindenkinek tudnia kell! Ugye fiú? Mond, hogy hallottál a mizugakure nevezetű technikáról!-
Válaszod azonban nem tudtad megadni, hisz periériátokból csupán annyit láttatok, hogy a kislány teljes erőből kezd rohanni, mire a férfi előtte terem s lefogja. A kislány közben nem túl illendő dolgokat vág a férfi fejéhez.
-Sajnálom a kellemetlenséget... Toriyama vagyok, Oyo nagyapja. Régen én is shinobi voltam, de már visszavonultam.- Szól feléd. -Tudod mit? Kössünk egy üzletet! Ha itt maradsz és gyakorlod kicsit velünk azt a jutsut, amit a kisasszonynak meg kellene tanulni, akkor fizetek neked 6 ryo-s órabért! Na?- Veti fel az ajánlatot.
Amennyiben elfogadod, vagy más alternatívát találsz, lenyugtatja Oyo-t és elkezdődik a tanulás.
-Na akkor... a lényeg, hogy legyen egy meglévő vízfelület.- Nézett körül, majd választott egy tetszőleges tócsát. -Ezzel a felülettel először is fizikai kapcsolatba kell lépnünk.- Lépett bele abba. -Eztán egy-két kézjel... és kiterjeszted a chakrádat.- Folytatta a beszédet, ám mire annak végére ért, látszólag egybeolvadt a tócsával, melyben állt eddig. Pár pillanat múlva aztán ismét felbukkant.
-Nos ennyi.. várom a kérdéseket.. - Mosolyodott el, mivel látta tekintetedből, hogy nem ismered a technika elsajátításának módszerét még.
-Úgy látom fiatalúr, hogy neked is újat tudtam mutatni.- Nevette el magát kicsit.

// A tanulás fél napba fog telni Aratanak, ám a műveletet magát hiába sajátítja el ilyen korán, egyéni gyakorlásra lesz szüksége, mivel csupán térdig tud elmerülni a vízben. A férfi meghívja majd vacsorára, kérdés, hogy elfogadja-e Arata. Mindent összevetve a férfitől kérdezhet, válaszolni fog. A kislány még további 3 alkalommal fog megszökni. (Opcionális, hogy Arata valahogy ráveszi a makacs leányzót arra, hogy eddzen normálisan.) Nos hát.. akkor hajrá! ^^ //

**Hattori Arata** Csüt. Feb. 09 2017, 04:15

/Tobirama/

Csak a szokásos módon, most is az egy szál cigarettás pihenőjét töltötte a begyakorlás alatt. Előző nap Arata megtanult egy olyan hasznos technikát, amely végre a közelharci erejét is megdobta, mivel eleddig leginkább csak a közép-távoli harcban jeleskedett. Bár Arata számára az feküdt a legjobban, abban tudott leginkább érvényesülni, tudta, hogy jó közelharci technika nélkül elveszett lenne. Minden eshetőségre fel kellett készülnie, elvégre erre képezték ki még az Akadémián, ez volt a shinobik dolga. A legrosszabb körülmények között is helyt kellett állniuk, méghozzá eredményesen és úgy, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Az a shinobi, aki erre nem volt képes meghalt és kész. Igazából ez volt Arata életfelfogása; ha nem voltál elég erős, akkor nem érdemelted meg az életet. Az életet csak azok érdemelték meg, akik erősen tudtak hozzáállni, akik le tudták gyűrni az elébük tóduló akadályokat. És nem kellett shinobinak lenni ahhoz, hogy valaki erős legyen, elég volt, hogyha nem adta fel sosem a küzdelmet. Márpedig az, aki nem adta fel, de mégis meghalt, emelt fővel távozhatott és abban a tudatban hagyhatta el a földet, hogy ő mindent megtett. Mert az is igaz volt, hogy mindig akadt egy nagyobb hal a tengerben, valaki mindig erősebb volt a másiknál. Arata igyekezett azzá az emberré válni, akinél kevés erősebb van a földön, de tudta, hogy ez a rögös út még csak nemrég kezdődött el és a majd' több ezer mérföldből alig pár centimétert haladt még előre; de azt legalább biztosan és határozottan tette.

Szívta a cigarettáját, amikor egyszer csak segélykiáltást hallott. Reflexei beindultak, főleg, amikor felmérte, hogy egy gyermeki hang kiáltott; rögvest afelé vette hát az irányt és nemsokára meglátott egy amegakurei fejpántot viselő kislányt és egy szintén homlokvédőt hordó öreget is; mikor észrevették, akkor az öreg lehordta a leányzót, majd Aratának címezve mondott pár dolgot a Mizugakure no Jutsuról. Bár magát a technikát Arata nem ismerte, azaz nem tudhatta még a repertoárjában, tudott arról egyet s mást, azonban, mielőtt belekezdhetett volna a dologba, a kislány elkezdett futni, az öreg viszont visszafogta. Talán hetek óta először Arata őszintén nevetett, mivel az akadémiai éveire emlékeztette ez a kis jelenet. Miután az öreg bemutatkozott, ő is viszonozta azt. - Hattori Arata vagyok a Hattori Klánból. Örülök a megismerkedésnek, Toriyama-ossan - közölte vele és mikor a férfi üzletkötést ajánlott neki, akkor Arata bólintott. - Állok elébe, Toriyama-ossan - mondta, ugyanis azon kívül, hogy a férfi 6 ryo-t ajánlott neki óránként (ami nem volt rossz, de jó sem), megtanulhatott egy új technikát.

Beállt az egyik tócsához és hallgatta az öreget, aki elkezdte magyarázni a technika mibenlétét, majd be is mutatta azt, ezek után megjegyezte Aratának, hogy még neki is lehet újat mutatni. - Az a jó, ha valakinek lehet újat mutatni, ossan. Akkor tanul igazán az ember, hogyha tud még mit tanulni. Egy kérdésem lenne... egészen pontosan miből is áll ez a technika? Mert rendben, hogy a vízbe kell olvadni de...

- Ohó, ifjú! Erre szeretném, hogyha magad jönnél rá - válaszolt neki az öreg, Arata pedig bólintott. Valahogy sejtette, hogy ez lesz a válasz, mindig ez volt és Arata ennek igazat is adott. Ráadásul, a férfi minden fő információt megadott, amit kellett. Kiterjeszteni a chakrát a vízfelületre... ahogy lemerült, az úgy nézett ki, hogy eggyé vált vele. Mielőtt azonban belekezdhetett volna a gyakorlásba, a kislány újfent megpróbált megszökni, de a nagyapja visszatartotta. Arata megrázta a fejét; amikor még ő volt ennyi idős, akkor kapva kapott volna az alkalmon, hogyha az apja vagy a nagyapja technikatanulásra invitálta volna. Yukimura-senpai szavai visszhangoztak a fejében: "Ők a jövő generáicója". ~ Hát, eléggé elcseszett jövő elé nézünk... ~ gondolta Arata, majd elvégezte a kézjeleket, megpróbálta kiterjeszteni a chakráját, de nem történt túlzottan semmi. Arata nem csüggedt el, mivel gondolta, hogy ez lesz az eredmény; először mindig ez volt.

Teltek és múltak a percek, az órák, a hat ryo-s ceh pedig csak úgy pörgött. Arata ez időtájt eljutott odáig, hogy kezdett már ráérezni a technika alapjaira, ugyanis nagyjából sikerült bokáig elmerülnie a vízben, ami nem volt nagy haladás, de több, mint amit először gondolt volna. A kislány az elmúlt négy órában még egyszer próbált megszökni, de nagyapja a korát meghazudtoló sebességgel kapta el ezúttal is. Arata még ekkor sem szólt egy szót sem, de akkor, amikor már a sokadik próbálkozásán és a hatodik órán volt túl - délben - az edzésében, amikor már lábszárig elmerült a vízben, a kislány harmadszorra is megpróbált elfutni. Ezúttal Arata kapta el és mélyen a szemébe nézett. - Figyelj egy kicsit, Oyo-chan. Lehet, hogy te nyűgnek érzed nagyapáddal ezt az edzést és az is lehet, hogy sok felnőtt beszélt már veled így, ahogy én most fogok. Azonban, ne azért eddz, mert nagyapád kéri. Az edzést magad miatt kell véghezvinned, hogy a tested és a lelked is megerősödjön. Azért, hogy később a falunak a javára válhass. No meg persze az sem utolsó dolog, hogy nem maradsz le a barátaidtól, sőt, még lehet, hogy ezt a technikát ők sem tudják.

- Te se tudod, bármennyire is nagy vagy! Ez egy nagyon nehéz technika, jiichan meg mindig ilyen nehezeket akar tanítani! - duzzogott a lány, Arata pedig elmosolyodott. - Való igaz, én sem tudom. De tudom, hogy miként működik. Tanultál az akadémián alap chakraelméletet, ugye? Nagyon egyszerű. Felszabadítod a testedben a chakrát, jelen esetben a víz eleműt, kiterjeszted azt a vízfelületre és elmerülsz benne. Így el tudsz rejtőzni akár mindenki elől, nem tudnak elkapni. A chakra sok mindenre jó. Ha ezt a technikát megtanulod, jó shinobi lehet belőled a későbbiekben. Sőt... mutatok neked valamit - Arata felállt (ugyanis eddig guggolt), kézpecsétekbe kezdett és elvégzett egy Suiton: Mizurappa technikát. A kislány ámulva nézte, amint Arata szájából egy heves vízhullám tört az ég felé. - Beszéld meg nagyapáddal, hogy tanítsa meg neked ezt, miután megtanultuk a mostanit. Egyszerű technika, de elmoshatod vele a rosszakaróidat. Az a neve, hogy Mizurappa - mosolygott a lányra, majd megpaskolta annak fejét. Sosem volt túlzottan jóban a gyerekekkel, de ez a kislány fura módon meg tudta nevettetni.

Visszaállt a tócsához és folytatta az edzést. Összegyűjtötte a chakráját, a kézpecsétekkel koncentrálta és stabilizálta azt, majd kiterjesztette a vízfelületre. Nem volt nehéz, nem igényelt túlzott gondolkozást, mint azt pl. a Fuuton: Kaze no Yaiba esetén tette; itt annyi volt a dolga, hogy a chakráját egyszerre irányítsa testen belül, testfelületen és testen kívül. A víz elemű chakráját vegyítenie kellett a vízzel, ezzel el tudott merülni benne, bármilyen kicsi volt is a felület. Mindazonáltal Arata sejtette, hogy ez csak abban az esetben használható, hogyha a vízfelület legalább olyan széles volt, mint ő maga... igaz... hallott már egy olyan, B szintű technikáról, ami a vízfelületet terjesztette ki, de még az sem volt a birtokában. Igaz, ami késik, nem múlik, de Arata egyelőre erre koncentrált. Nem volt nehéz, de könnyű se, viszont el akarta érni, hogy a nap végére jó részsikert elérjen.

Ez ment is neki, ugyanis, mire leszállt az est és eltelt nagyjából fél nap a kezdéstől számítva, Arata már a térdéig el tudott merülni a vízben, akárcsak a kislány is. A fiú érezte, hogy mára elég volt ennyi, már ment volna is haza, amikor az öreg megfogta a vállát. - Szeretnélek meghívni vacsorára, ha már ilyen jól helyreráztad a kisunokámat. Elfogadod? - Nos... Arata szeretett volna hazamenni, de úgy nevelték, hogy egy idősebb ember kérését ne utasítsa vissza, főleg, ha az valóban szívből jött; és látta az öregen, hogy nem rosszindulatból invitálta vacsorázni, így hát Arata bólintott. Anyjáékkal amúgy sem lesz baj, tudták, hogy fiuk általában késő estig szokott edzeni. Megindult hát a kislánnyal és az öreggel és nagyjából fél órányi gyaloglás után, az alsó szintek egyik lakásába értek. Nem volt nagy, sőt, csak a kislány apja, az anyja és az öreg laktak itt a gyerekkel együtt. A két szülő közül az apa valószínűleg shinobi lehetett, ugyanis a kislány út közben tett olyan megjegyzéseket, amelyek erre engedtek utalni. Alig telt el két fertályóra és - az illedelmes bemutatkozásokat követően - Oyo anyja sült húsokat helyezett az asztalra.

Arata igazán ízletesnek találta az ételt, ennek hangot is adott; az öreg mosolyogva nézte őt. - Ritkán látunk vendégül egy ilyen fiatal, ámde erős shinobit. Mesélj magadról egy kicsit, Arata-kun? Csak nem Saburo unokája vagy? - Arata erre a kérdésre nyelt egyet; az öreg ismerte az ő néhai nagyapját! Nos... kicsit megeredt a nyelve és mesélgetett néhány dolgot magáról, de nem túlzottan sokat, mivel az első dolog, amit apja belé vert, hogy ne adjon ki senkinek sok információt magáról. Majd egy órát töltött a család vendégségében, amikor elérkezettnek látta az időt a távozásra. Megköszönte az ételt és már a köpönyegét vette, amikor az öreg odasétált hozzá és a markába nyomta az órabér szerinti összeget. - Köszönöm még egyszer... tényleg - mosolygott rá, Arata pedig számolás nélkül zsebrevágta a pénzt. Igazából nem akarta elfogadni, de sejtette, hogy nem utasíthatta volna vissza, hiszen az amegakureiek számára az üzlet az üzlet volt. Megegyeztek, mind a ketten teljesítették a maguk feladatát. Arata elköszönt, majd fáradtan elindult hazafelé, azonban innen majd' háromnegyed órájába telt, mire hazasétált, mivel a szintek között kellet kacskaringóznia. Ahogy hazaért, szinte rögvest be is dőlt az ágyába és álomtalan álomba merült.

Másnap reggel a szokott rituáléját követően, a szitáló esőben már a kiképzőtéren volt és eldöntötte, hogy ma tökéletesíteni fogja a Mizugakure no Jutsu-t, mivel tegnap csak odáig jutott, hogy térdig tudott elmerülni a vízben. Mit volt mit tenni... folytatnia kellett. A cigaretta után odaállt az egyik pocsolya közepére és a kézjeleket követően elkezdte összegyűjteni a chakráját... de ezúttal is csak a térdéig sikerült. Nem csüggedt azonban, folytatta a dolgot és folyamatosan gyakorolt, ahogy azt régebben is tette és teszi mind a mai napig. Ez volt az ő élete, az állandó gyakorlás. Teltek a percek, múltak az órák, Arata délre pedig már odáig jutott, hogy derékig elmerült a pocsolyában. Ekkor engedélyezett magának egy cigarettaszünetet, hogy átgondolja a kellő lépéseket, de oda jutott, ahova tegnap is; a chakráját úgy kellett kiterjesztenie, hogy eggyé válhasson a vízzel, hogy abban elmerülhessen, ezáltal el tudjon rejtőzni a kíváncsi tekintetek elől. Hasznos technika volt, olyan, amelyet muszáj volt megtanulnia, főleg azért, mert a képzettségeihez ez volt a legmegfelelőbb; a rejtőzködés. Mindig ezt alkalmazta, így egy ilyen technika nagyot dobott a kidolgozandó harci stratégiáin.

Dél után három órával ért el odáig, hogy mellkasig már elmerült a vízben, s ezúttal Arata nem érezte azt a bosszúságot, amit az eddigi tanulások alatti sikertelenségnél szokott. Lassan, de biztosan haladt, s mire leszállt az est, már sikerült odáig eljutnia a sokadik - már ő maga sem számolta - próbálkozásra, hogy a nyakáig elmerült... nos, kikászálódnia nehéz volt, de annyira mégsem, mint azt gondolta. Engedélyezett magának egy új cigarettaszünetet, majd, amikor már kellőképpen beütött a fáradtság, a nap pedig bőven az égbolt alá került, a borús ég is fekete lett, a szitáló eső pedig nem hagyott alább, Arata elszánta magát az utolsó lépésre. Most, vagy soha! Chakragyűjtés, kézpecsétek, chakroncentráció... kiterjesztés... a vízfelületre való totális uralomgyakorlás... - Mizugakure no Jutsu!

**Senju Tobirama** Szomb. Feb. 11 2017, 01:07

/Arata/

A technikát elsajátította a karakter, felírhatod, s ezzel le iszárnám a két tanulásból álló kalandsorunkat, melyet 20 Chakrával valamint 2TJP-al jutalmazok!
Szép írások voltak és tartalmazták a lényeget. Csak így tovább! ^^

**Kazue Hiroshi** Hétf. Feb. 13 2017, 20:32

Víz elem feloldása
Ez a nap is átlagosan indult. Felkelek, fogmosás után fel öltözködöm, majd belenézek a hűtőbe. Üres volt mint mindig. Anyám épp küldetésen volt, én pedig szabad napot kaptam. Éppen indultam volna a kedvenc ramenevő helyemhez, de az utcára kilépve elcsodálkoztam. Nem hittem szemeimnek. Milyen csodálatos napsütéses kora délelőtt!
Jókedvűen leballagtam kettő saroknyit, de meglepődötten láttam, hogy az utcák még mindig kihaltak, komorak a napsütés ellenére. Éppen egy nagy vízvezetéket nézve töprengtem amikor meghallottam egy ismerős hangot. Engem szólított. Hátra néztem, és megláttam ki is volt az a személy. -Asato! -Nem kicsit meglepődtem a maszkot viselő magas, vékony alkatú 3- as csapatból származó kortárs láttán.
-Mi a baj Asato? -Ja semmi, csak a sensei-d üzenettel küldött hozzád. Az üzente az volt, hogy délelőtt 9-re látni szeretne a kiképző terepnél rendes felszerelésbe. Szeretne valamit mutatni. -Valamit mutatni? Tűnődtem hangosan. -Őőő. Hiroshi! -Mi a baj? - Tudnál adni egy kis pénzt kajára? Tudod elfelejtettem. -Ja persze! Használj ki nyugodtan. Ezen a héten ez a huszadik alkalom! -Mondtam, miközbe egy pár érmét a kezébe nyomtam.
-Akkor én most mentem is! Szia!
-Nagy tűnődésembe nem is köszöntem vissza. Ezt már csak akkor vettem észre, amikor eltűnt a tömegben. Végig az járt a fejemben, hogy miért hívhatott? Mit akarhat mutatni? -Haza mentem, össze készültem, de nem szívesen tettem mind ezt. Ránéztem a fojosón lévő órára. Már 8:30 volt. nem értem volna oda soha, Így hát háztetőkön suhanva kellett mennem. Amikor oda értem nem láttam senkit. Üres volt az egész terep, mint mindig. Egy beton tömb volt középre dobva, biztos abból a falból eshetett ki, ami behatárolja a terepet. Bemelegítés gyanánt vissza tettem a helyére.
A nap még fényesen sütött. óriási unalmamban, Amíg a senseit vártam, elkezdtem a fabábukra shurikent dobálni, amik oda voltak készítve. 10- ből csak nyolc ment be középre. Mérgelődtem egy sort bénaságomon.

**Aokaze Atsushi** Kedd Feb. 14 2017, 21:35

// Kazue Hiroshi: Tanulás – Kirigakure no jutsu //

Alig, hogy megkaptad az értesítést barátodtól, hogy senseied a kiképzőterepen szeretne találkozni veled. Te siettél is a kijelölt helyre, hogy még időben odaérj. Érkezésed pillanatában, tudatosul csak benned, hogy igyekezeted hiába való volt. Bár nem késtél, de mestered még nem ért ide. Hogy az idő teljen te a shurikendobást kezded gyakorolni.
- Nahát, egész szép teljesítmény!
Hallatszik mögüled az ismerős hang, ami Yuuma senseiedhez tartozott. Aki látszólag már, egy ideje figyelemmel kísérte próbálkozásaidat. Ahogy közelebb ért kezét jobb válladra helyezi egy pillanatra, majd folytatta.
- De most nem a te dicsérgetésed miatt vagyunk itt, úgyhogy fel is vázolnám a helyzetet. Ma jött el a napja, hogy feloldjuk az első elemedet. Persze az elemhez egy jutsu is dukál így sietni kell, ha azt is szeretnéd még ma elsajátítani.
Éppen, hogy befejezi mondandóját, már kotorászni is kezd zsebében. Hamar megtalálja a keresett tárgyat. Egy kis papír fecnit, ami könnyedén elfér a tenyerében is. Ahogy átadta a papírt folytatta közlendőjét.
- Ez itt egy chakrapapír. Talán már meséltek róla az akadémián. A fa amiből készítik, már csemete korától kezdve, napi szinten átesik chakra kezeléseken. Majd ez megmutatja, mi a te elsődleges elemedet. Most még nincs más dolgod, mint belevezetni a papírba a chakrádat. Akkor pedig elmondom a következő lépéshez a tudnivalókat. Illetve felfrissítjük az akadémián szerzett tudásodat az elemről. Esetleg még ki is egészítjük némi információval.
Mondandója befejeztével tekintete rád és a papírra irányul.

// A következő posztot addig írd, hogy belevezeted a chakrádat a papírba. Ami a következő képen tud reagálni elemenként: elázik=Suiton, elég=Katon, elszakad=Fuuton, összegyűrődik=Raiton, elporlad=Doton //

**Kazue Hiroshi** Csüt. Feb. 16 2017, 20:30

Átvettem a sensei-től egy papírt, és a szemébe néztem.
-Sensei! Egész biztos, hogy ez nem veszélyes? Mármint papírlapnak papírlap, és önmagaba kétlem, hogy nagyon sok rossz származna abból ha a kezembe venném, de mivan ha a chakrám tűztípusú, és égés hejett felrobban vagy valami!? Azt mondta, hogy ne parázzak.
-Hé! Nem félek én, csak elővigyázatos vagyok!
-Ránéztem a papírra, és sokkal több gondolkodás nélkül a kezembe vettem.
Azt kérdezte, hogy jól emlékszem- e még az akadémiai évekre, és azon belül a chakrakoncentrációra.
-Persze! Az jól ment!
- Azt közölte velem, hogy most ugyan ez a helyzet egy kis változtatással, ami pedig az, hogy most a lapba koncentráljam a chakrámat. Ő mindezek után elment egy fa alá pihenni.
-Rendben, megcsinálom!
-Mondtam bólogatva. Tettem egy próbát, miközben a sensei elkényelmesedett egy fa alatt.
Elkezdtem erősen koncentrálni a kezembe az összes chakrámat. Nem sok sikerrel, ugyanis a papírral nem történt semmi. Újra próbáltam, de sikertelen voltam. Ez így ment 1 órán keresztül, de végül az egyik próbálkozás után elkezdtek ázott foltok megjelenni a papíron. Egyre több pötty volt, míg a végén a papír teljesen elázott. Én csodálkoztam.
-A sensei nem mondta el, hogy mi történhet, de a papír vizes, azt látom.
-A végén elkezdett fojni a víz a papírból.
-Senseiii!!!

**Aokaze Atsushi** Vas. Feb. 19 2017, 21:08

// Kazue Hiroshi: Tanulás – Kirigakure no jutsu //

Miután senseiedtől átvetted a papírt és elmondta mi a teendőd, te kis félelemmel, esetleges elemeddel kapcsolatban már meg is ejted első kérdésed a feloldással kapcsolatban.
- Hahaha! Még hogy felrobbanni! Ilyen nem történhet meg, akkor nem is adnék oda egy ilyen veszélyes dolgot. Na, de most már ne húzd az időd, sok még ma a dolgunk.
Ahogy elkezded kezeden, át a papírba koncentrálni a chakrádat(de nem az összeset, csak egy kis részét) a papír reagálni kezdett rá. Ujjaidtól kiindulva a fehér papírdarab, elkezdett benedvesedni.
- Tehát a suiton a te elemed. Így sokkal könnyebb lesz, megtanítanom az első jutsudat, mert az én elemem is ez. Hogy miért ez ere nem lehet tudni a választ. Van akinél a gének miatt van, és van akinek a jelleme miatt alakul ki. Mint minden elemet úgy ezt is erősítik a különböző érzelmek. Ilyen például a szeretet, derű. A vágy valaki vagy valami megóvására. És van, akinél a szomorúság. Amit a suitonról tudnod kell még az az, hogy mely elemekkel milyen kapcsolatban áll. A katontől erősebb, mert ugye a víz az, ami kioltja a tüzet. A dotonnál viszont gyengébb, a raitonnal pedig jól lehet kombinálni. De persze amit most elmondtam az csak egyenlő ellenfeleknél igaz. Mert egy A szintű katon technikát egy D szintű suiton jutsuval nem leszel képes leverni. Ezt jó, ha észben tartod és nem mész neki minden katon használónak. Ez igaz a doton suiton erőviszonyoknál is. A víz életet ad és óv, de ugyan úgy el i veheti azt. Hiszen a patak, amiből locsolják a földeket kiönthet és tönkre teheti a termést. Vagy akár egy nagyobb szökőár, falukat is rombolhat. Na, de hogy ne jártassam sokáig a számat vágjunk is bele az elemed feloldásának gyakorlati részébe.
Ahogy befejezte mondandóját, bal kezét hátra teszi derék magasságban. Majd furcsán mozgatja nagyjából egy helyben. Éppen úgy mintha keresne valamit, az övtáskájában. Majd pár másodperccel később, visszahúzza végtagját, miközben az egy tekercset markol. A tekercset a földre, helyezve kinyitja és egy méternyi papírt teker le róla. Majd néhány kézjel elmutogatásával tenyerét a papír közepére helyezi. Egyenesen néhány szinbólumra. Amint megérinti a papírt, egy pukkanás és némi füsttel együtt megjelenik rajta egy mély fémtál és egy 2 literes üvegpalack vízzel tele. A vizes palackot kinyitja majd, a tálat a háromnegyedéig megtölti a vízzel.
- A következő lesz a feladatod! A tenyeredet ráhelyezed a vízre, majd a kezedbe kezded koncentrálni a chakrádat. Amit a kézfejedben található, tenketsupontokon átalakítasz. Ha ez megtörtént akkor meg kell próbálnod a chakrád segítségével beterítened a kezedet a vízzel. Pont úgy, ahogy én most.
Yuma sensei, ahogy utalást tett arra, hogy bemutatót fog tartani már nyúl is a víz felé. Bár ő kezét 10-15 centivel a víz fölött meg is állítja. Ahogy kezét megállította a víz középen, elkezdett emelkedni a férfi tenyere felé. Majd ahogy elérte, azt el is kezdte belepni. Éppen hogy belepte a víz, feljebb is emelte kezét. Majd nagyjából fél méter magasságából engedte vissza a vizet a tálba.
- Neked azért nem kell így csinálni. Nem is tudnád még a te szinteden. De azért, hogy ne pazaroljunk a vízzel, mielőtt megszüntetnéd a chakra kontrollod tedd vissza a kezedet a tál fölé. Ha, megy a vízmozgatás kézrátételesen akkor kb. 5 centire te is elemelheted a kezed a víztől, hogy úgy folytasd. Ha segítségre lenne szükséged, szólj nyugodtan itt leszek pár méterre.
Majd ahogy mondta felállt miután a tekercset feltekerte és aztán pár méterrel odébb ment. Keresett egy kényelmes helyet magának, majd elővett egy keresztrejtvény magazint és egy tollat és azt kezdte kitölteni.
- Ja és még valami! Gyakorlás közben pedig nyugodtan összpontosíthatsz valamelyik érzelemre, azok közül, amiket korábban említettem. És a legjobban illik hozzád. Vagy egy emlékre, amelyikben ez az érzés a legjobban felelevenül.
Ad távolról még egy utolsó tanácsot és végleg beleveti magát a rejtvényfejtésbe.

// A következő postod legyen legalább 30 soros. Ennek pedig több mint a felének az elem feloldásról kell szólnia. Persze ez elmélkedés is lehet, egy- egy rosszul sikerült próbálkozás után. Az első lépés 45 percet vesz, majd igénybe és minimum 3 próbálkozást le kell írnod nem csak említés szintjén. A második lépésre az első lépés paraméterei érvényesek. Elakadás esetén, pedig írj nyugodtan pm-et //

Ajánlott tartalom