Re: Kiképző terep

Uchiha Itachi Szomb. Aug. 18 2012, 17:19

Amikor már teljesen belemerültél a harcba jobboldalról egy igen furcsa kinézetű shinobit láttál közelíteni. Egy olyan különc fajtát akiről onnan lehetett észrevenni, hogy nem egy minden napi eset, hogy az esernyője a fején lévő sapkájához volt rögzítve. Alatta egy meglepően nagy szemüveget viselt. Egy könyvet forgatott aminek lapjait nejlon borítás fedte. Tehát egy vérbeli különcről volt szó és ő egyenesen feléd közeledett. Az akadémián biztos ő lehetett a lúze... Gondoltad magadban!
Fejpántját a jobb combjához rögzítve viselte és amikor odaért hozzád harsányan hahotázott egyet!
- Hát szevasz fiam! Az én nevem Kasma és én leszek a senseied HA-HA-ha! És még rímelt is! Ugye te vagy Kazeno? Remélem jó helyen járok! Bár a hibázásom esélye 1 a 25 ezerhez!

**Korotsuki Kazeno** Vas. Aug. 19 2012, 21:15

A két Kazeno töretlenül mosolyogva, ugrált össze és vágott, hárított, tökéletesen ismerve a másik mozdulatait, szándékait, ezért hát egyetlen horzsolást sem sikerült a másiknak okozniuk, ami nem meglepő, mert nem is akartak. Mindeközben egy feltehetőleg shinobi gyalogolva megközelítette a fiút és klónját.
A férfi kimerítette a különc szó jelentését. Sapkájában egy esernyő van átszúrva, kezeiben egy könyvet tart, aminek a lapjai fóliával vannak védve. Szeret olvasni, valószínűleg okos és sokat tud, tehát Kazeno szemében nem tűnik igazán másnak, a sapkán átszúrt esernyő azért még neki is sok, de Ő az az ember, akit nem zavarnak ezek a dolgok, addig, amig nem ellene irányulnak. Márpedig a shinobi felé tart és meg is szólítja:
- Hát szevasz fiam! Az én nevem Kasma és én leszek a senseied HA-HA-ha! És még rímelt is! Ugye te vagy Kazeno? Remélem jó helyen járok! Bár a hibázásom esélye 1 a 25 ezerhez!
Kazeno a férfi érdekes beszédstílusát, mintha észre sem vette volna, nyugalommal eltelt hangon válaszolt:
- Igen én vagyok Kazeno és akkor maga lenne az oka az ittlétemnek. - a klón odaállt Kazeno mellé és folytatta helyette - Most, hogy ismerjük egymást, jó lenne tudni, mi a következő lépés...

**Katsumoto Hiro** Pént. Aug. 24 2012, 17:23

Az edzőterepre érve már-már közönyösen konstatálom, hogy az alig tíz percre megbúvó, Amegakure-t behálózó fekete felhőfoszlány újra erőt vesz magán és újra okádni kezdi magából a gyors és kövér esőcseppeket. Az itt töltött hosszú évek alatt mély depresszió árnyait vetette lelkembe a folyamatos esőzés rémképe. Ködös múltamból még születésem emlékképét sem tudom felidézni, de mindig is úgy éreztem, hogy nem ezen a földön láttam meg a napvilágot. Napvilág... Itt soha nem süt a nap, sugarai soha nem olyan kegyesek, hogy akárcsak egy pillanatra is rávetüljenek a sötét épületekre, a kihalt utcákra és a világtalan hajléktalanoktól megtelt sikátorokra. Ha itt születtem volna, lételememmé válna a víz és ahelyett, hogy menekülnék a kegyetlen áradattól, kiélvezném minden egyes monoton cseppjét az arcomon. Nem... Ez nem az én hazám és soha nem is lesz az.

Az egyetlen pozitív tényező, aki az elmúlt órában felidézte előttem a melegség érzését, az a mellettem haladó Haruka. Groteszk vicc, hogy semmit nem tudok róla, mégis úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna és az, hogy ha görbe tükörként szembe állnék vele, a tökéletes ellentétemet ábrázolna, valahogy még jobban elgondolkodom rajta, hogy pont a legjobb pillanatban gázolt át a szobámon. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a magasabb rangú ninjá-k közül bízta meg valaki, hogy ő legyen az edzőpartnerem, amire nem tudom, hogy mi szükség volt.

Az edzőterep víztől nyirkos padlójára lépve Haruka a kezembe nyom egy számomra ismeretlen fegyvert. Kérésnek legkevésbé sem nevezhető modorban megparancsolja, hogy vegyem fel a pengékkel kiegészített kesztyűket.
- Nincs szükségem különleges fegyverekre ahhoz, hogy fejlesszem a képességeimet. Ha olyan felkészült vagy, mint amilyennek látszol, ezt tudhatnád. - szavaimat az edzőfelszerelés földre ejtésével pecsételem meg, majd - megkerülve Haruka-t - az edzőterep párharcokra kialakított részlegéhez lépek. Kapucnimat továbbra is fejemen hagyom és zsebre tett kezekkel várom a fejleményeket, Haruka azonban még csak felém se fordul és a korábban leejtett felszereléseket bámulja. Fél perc várakozás után pökhendi módon odavetem elé a következőket.
- Ha azért jöttünk, hogy megbizonyosodj róla, hogy jobb harcos vagy, mint én, akkor örülnék, ha elkezdenénk végre az edzést. Nem szerepel a terveim között a rohadt esőtől való megázás egész nap.
A szobámban történt incidenskor nem számítottam rá, hogy Haruka megakar támadni, de utólag már feltűnt, hogy nem olyan gyors, mint amilyennek először gondoltam. Ha nem töltöttem volna egy hetet a sötét, külvilágtól elzárt helyiségben, könnyűszerrel visszaverhettem volna lefegyverző támadását. Most más a helyzet... Még mindig zsebre dugott kezekkel és közönyös arckifejezéssel állok a lánytól öt méterre, de bármire készül is, biztos vagyok benne, hogy blokkolni tudom a támadását.

Uchiha Itachi Kedd Aug. 28 2012, 19:11

// Kazeno //

- Először is szeretném leszögezni már az elején, hogy én nem vagyok az a fajta sensei aki félbe hagy egy munkát így... - itt becsapva a könyvet adott hangsúlyt szavainak. - szeretném megérdeklődni, hogy bírod a kiképzést? Először is látom, hogy víz elemű vagy így nem lesz probléma a kiképzéseddel... Másodjára látom, hogy ismered a vízmásolat jutsut! Mit szólnál ha fel is tudnád robbantani a vízklónodat nah jó ötlet benne vagy fiacskám?
Majd egy kissé őrült mosollyal és heves bólogatással nyugtázta ötletét és hátranyúlt jobb kezével miközben elég közel hajolt hozzád! Lehet ennek az embernek itt most esernyővel a fején nem kéne ellent mondanod!

**Korotsuki Kazeno** Kedd Szept. 04 2012, 13:44

Kazeno rendíthetetlenül mosolyogva a további teendőkre való kiváncsisággal figyelt. A fickó egyszerűen csak odaveti neki a következő sorokat, amolyan megjegyzés képpen, de Kazeno pontosan tudja, hogy ezeknek a szavaknak nagyobb jelentősségük van, mint azt a helyzet valószínűvé tenné:
- Először is szeretném leszögezni már az elején, hogy én nem vagyok az a fajta sensei aki félbe hagy egy munkát így... szeretném megérdeklődni, hogy bírod a kiképzést? Először is látom, hogy víz elemű vagy így nem lesz probléma a kiképzéseddel... Másodjára látom, hogy ismered a vízmásolat jutsut! Mit szólnál ha fel is tudnád robbantani a vízklónodat nah jó ötlet benne vagy fiacskám?
Érdekes ember, ostoba kérdésekkel. Persze, hogy szeretné, ha fel bírná robbantani a klónjait, na meg az a kérdése, hogy hogyan bírja Kazeno a kiképzést? Ha nem bírná, akkor most valószínüleg nem állna itt...
- Én sem vagyok az a fajta ember, aki félbehagyja a munkát, ám tudniilik a feladat közé beiktatott szünet nem a félbehagyást jelenti, amíg az egyén érdekében áll, hogy elvégezze az adott melót. Egyébként pedig bírom a kiképzést, elvégre shinobi vagyok és nem olyan nyálas helyen képeztek ki, mint Konohagekure no sato, vagy Sunagakure no sato. Ők messzeföldön híresek arról, hogy nagy tudást adnak át a diákjaiknak, de azok éles helyzetben könnyedén leblokkolnak, mert el vannak látva minden jóval, a kemény munkát és a vér látványát nem bírják. Én, mint Amegakure no sato és Pein-sama hű shinobija, tisztában vagyok a korlátaimmal, tehát bizton állíthatom, hogy bírom a kiképzést, amíg az nem haladja meg a genineknek tartott legkeménnyebb edzéseket, esetleg a Chunnin edzések alsó szintjét súrolja. Egyébként meg, szívesen megtanulnám, hogyan kell a klónokat robbantásra is használni.
Ha minden igaz, akkor a kételyeket eloszlatta, már csak a Senseinek kell lépnie, hogy elkezdődhessen a kiképzés...

Uchiha Itachi Hétf. Szept. 10 2012, 01:18

- Nos mivel ismered a vízmásolat jutsut ezért ennek a technikának a létrehozása nem lesz annyira macerás reményeim szerint. Legalábbis az első fázissal nem lesz gondddddddod... - És ebben a pillanatban realizáltad, hogy ez a pali valóban nem normális ugyanis ahogy kimondta a szót kapott egy hirtelen idegrángást. Arc izmai megfeszültek majd elernyedtek és egy pillanat múlva úgy folytatta tovább mintha semmi sem történt volna. - Tehát kezdésnek létrehozol egy víz másolatot aztán utána jön ennek a felrobbantása. Mind ezt úgy éred el, hogy amikor a vízmásolatot létrehozod ugye a technika lényege, hogy a létrehozáskor kiadsz egy parancsot amit a klón végrehajt nem adsz neki folyamatos utasításokat mint más klón technikáknál. Itt a chakra áramlását a klónnak úgy kell beállítanod, hogy mondjuk adott parancsra vagy időn belül felrobbanjon és ha igazán ügyes vagy sikerülhet nagyobb robbanást is kicsikarnod belőle mint egy robbanójegyzet. Ez aztán igazán halálos haha!
Nevetett magán a sensei és evvel a megmozdulással már teljes mértékig biztos voltál benne, hogy ennek az ürgének valóban elmentek otthonról!

// A következő reagban kérek egy 25-30 soros próbálkozást ahol még nem sikerül létrehoznod a technikát! //

Orochimaru (Inaktív) Kedd Okt. 02 2012, 20:40

Katsumoto Hiro írta:
Az edzőterepre érve már-már közönyösen konstatálom, hogy az alig tíz percre megbúvó, Amegakure-t behálózó fekete felhőfoszlány újra erőt vesz magán és újra okádni kezdi magából a gyors és kövér esőcseppeket. Az itt töltött hosszú évek alatt mély depresszió árnyait vetette lelkembe a folyamatos esőzés rémképe. Ködös múltamból még születésem emlékképét sem tudom felidézni, de mindig is úgy éreztem, hogy nem ezen a földön láttam meg a napvilágot. Napvilág... Itt soha nem süt a nap, sugarai soha nem olyan kegyesek, hogy akárcsak egy pillanatra is rávetüljenek a sötét épületekre, a kihalt utcákra és a világtalan hajléktalanoktól megtelt sikátorokra. Ha itt születtem volna, lételememmé válna a víz és ahelyett, hogy menekülnék a kegyetlen áradattól, kiélvezném minden egyes monoton cseppjét az arcomon. Nem... Ez nem az én hazám és soha nem is lesz az.

Az egyetlen pozitív tényező, aki az elmúlt órában felidézte előttem a melegség érzését, az a mellettem haladó Haruka. Groteszk vicc, hogy semmit nem tudok róla, mégis úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna és az, hogy ha görbe tükörként szembe állnék vele, a tökéletes ellentétemet ábrázolna, valahogy még jobban elgondolkodom rajta, hogy pont a legjobb pillanatban gázolt át a szobámon. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a magasabb rangú ninjá-k közül bízta meg valaki, hogy ő legyen az edzőpartnerem, amire nem tudom, hogy mi szükség volt.

Az edzőterep víztől nyirkos padlójára lépve Haruka a kezembe nyom egy számomra ismeretlen fegyvert. Kérésnek legkevésbé sem nevezhető modorban megparancsolja, hogy vegyem fel a pengékkel kiegészített kesztyűket.
- Nincs szükségem különleges fegyverekre ahhoz, hogy fejlesszem a képességeimet. Ha olyan felkészült vagy, mint amilyennek látszol, ezt tudhatnád. - szavaimat az edzőfelszerelés földre ejtésével pecsételem meg, majd - megkerülve Haruka-t - az edzőterep párharcokra kialakított részlegéhez lépek. Kapucnimat továbbra is fejemen hagyom és zsebre tett kezekkel várom a fejleményeket, Haruka azonban még csak felém se fordul és a korábban leejtett felszereléseket bámulja. Fél perc várakozás után pökhendi módon odavetem elé a következőket.
- Ha azért jöttünk, hogy megbizonyosodj róla, hogy jobb harcos vagy, mint én, akkor örülnék, ha elkezdenénk végre az edzést. Nem szerepel a terveim között a rohadt esőtől való megázás egész nap.
A szobámban történt incidenskor nem számítottam rá, hogy Haruka megakar támadni, de utólag már feltűnt, hogy nem olyan gyors, mint amilyennek először gondoltam. Ha nem töltöttem volna egy hetet a sötét, külvilágtól elzárt helyiségben, könnyűszerrel visszaverhettem volna lefegyverző támadását. Most más a helyzet... Még mindig zsebre dugott kezekkel és közönyös arckifejezéssel állok a lánytól öt méterre, de bármire készül is, biztos vagyok benne, hogy blokkolni tudom a támadását.

- Sajnálom, mennem kell! - mondta a lány, akit te Haruka néven ismertél meg, és egy füst foszlányt maga után hagyva eltűnt. Vajon ezért állt olyan mereven a ledobott fegyverek előtt, igazából, nem a te cselekedeted sértette meg a lányt, hanem valakitől üzenetet kapott? De, hogy hogyan, arra biztosan csak később tudod meg a választ. Az eső csak nem akart elállni, és a bajt még tetézte, néhány nálad idősebb civil lakos is, akik az arcodon lévő sebhelyeken nevetgéltek, csúfolván téged.
- Mi van, nem tetszel a cicusodnak? - szinte semmilyen poén nem volt a kérdésében, de az a három fiú egyszerre kezdett el nevetni, hahotázni. Nem tudták, hogy hogyan esik ez neked, de valószínűleg sokkal érettebb vagy, mint hogy felvedd ezeket a sértéseket, és tovább állj, ahogyan az okos emberek teszik, de volt valaki, aki nem így tett.
- Lehet eltakarodni mocskos kölykök. - hallottad a hátad mögül a mély férfihangot, és amikor megfordultál, egy szőke, körülbelül a 20-30-as éveit taposó shinobit vettél észre, a nyakában a homlokpánttal. Bár, az csak kicsit később szúrta ki a szemedet, ugyanis egy sárga köpenye eltakarta. Nem tudtad, hogy ki ez a férfi, hiszen még sohasem láttad a faluban, bár nem is tartózkodsz olyan régóta itt, hogy mindenkit ismerj. Miután a gyerekek megijedtek tőle, feléd sétált, és lágyabb hangon folytatta.

- Nincs idő, ilyen játékokra, ami itt ment, küldetésünk van, amit a falu vezetője rótt ki ránk. Én Shigawa Kazuma vagyok, a csapat vezetője, és te vagy kis csoportom második tagja. - mondta a férfi. - Feladatunk, hogy megtisztítsuk a határokat a Kusagakure-i ninjnáktól, akik átmerészkedtek a mi szent területeinkre. - már-már túlságosan is humoros volt, ennek a kicsi országnak a területét szentnek nevezni, de, mindenki úgy tesz, ahogy akar. - Van esetleg valami kérdésed? - jött a szokásos befejezés.

**Hattori Arata** Pént. Jan. 18 2013, 20:26

//Első elem feloldása képzés - Sai//

– Ahhoz, hogy mihamarabb Chuunin lehessél és Amegakure javára váljál, tanulnod kell. Utasítalak, hogy menj le a kiképzőterepre és várd ott az általam kijelölt mestert, aki segít neked feloldani az első elemedet–Arata magában mondogatta ezeket a szavakat, amióta csak a kiképzőterepre érkezett. Ezeket hallotta utoljára Tenshi-samatól… persze kapva-kapott az alkalmon, hogy erősebbé válhasson így egy gyors „értettem” után azonnal le is sietett ide. Egy ideje csak egy kunai-al játszadozott, fel-le dobálgatta azt, de most nekiállt kicsit mozogni is, hogy ne teljen eseménytelenül a várakozás.
Futott, ugrott, célba dobott. Kunai, shuriken… mindennel gyakorolt, csak a robbanójegyzeteit nem vette elő, nehogy probléma legyen a robbanásokkal. Egy ideig csak a hajításokat és az ugrásokat gyakorolta, aztán hirtelen ötlettől vezérelve –igaz chakráját nem nagyon akarta használni, mégis úgy döntött, hogy nem árt egy kis gyakorlás– pecséteket formált. – Bunshin no Jutsu! – Két illúzióklón termett mellette, utána nekiállt futni. Helycseréket végzett, felugrott és kunait hajított az egyik céltáblába. A klónjai is így tettek, igaz azok a kések illúzió létükre nem okoztak semmilyen kárt, mégis megzavarásra kiváló… lehetne. ~ Finomítani kéne ezt… három kunai drótokkal vezérelve… nagyjából úgy, hogy három oldalról támadhassam az ellenfelet vele, így még jobban belezavarodik. ~
Gondolkodott Arata, aztán folytatta a kis magánedzését, ámbátor chakrát már nem használt. Mikor úgy vélte, hogy elég, akkor felszedte az eldobált fegyvereit és visszahelyezte a helyükre. A kiképzőterek szélére sétálva leült egy padra és az enyhén szemerkélő esőben a többi edző shinobit figyelte. Megannyi Genin, Chuunin és Jounin… talán köztük van az is, akire vár, bár nem bizonyos… hisz még azt se tudja, hogy ki fogja edzeni… bár annyira nem is érdekli. Egyetlen dolog lebeg a szeme előtt: a sensei legyen képes megtanítani neki azt, amit kell, hogy erősebbé válhasson.
A várakozás percei alatt Arata cigarettára gyújtott. Csak pár hónapja vált ennek az élvezeti szernek a „rabjává”, de valamiért nem nagyon akarta felhagyni vele. Jó érzés volt, hogy elszívhatott egy szál cigit, mert mindig lenyugtatta az idegeit. Lassan szívta, élvezte a dohánylevél füstjét, amely a tüdejébe áramlott, onnan pedig ki az esős nagyvilágba. De mi az a „nagyvilág”? Mit jelent? Járt már küldetésen a falun és az Eső Országán kívül, mégis úgy érezte, hogy még nem ismerte meg a világot… Márpedig meg kell tennie, ha el akarja érni a célját. De mindent csak szép sorjában: először itt kell megerősödnie, aztán jöhetnek a nagyratörő tervei… már ha jönni fognak valaha.
Ahogy szívta a cigarettát, ilyen és ehhez hasonló dolgokon gondolkozott. Jó ideje már annak, hogy meghalt a volt mestere és az egyik társa, mégse tudta feldolgozni teljesen az elvesztésüket. Mindig ott voltak vele, ahogy klánjának elhunyt tagjai is. Az Öt Nagy Nemzet… bajtársakat, szeretetett embereket vesztett el miattuk. De eljön az idő, amikor meg fogja bosszulni ezt… ezt akarja csak… bosszút állni az elveszett szeretteiért, bajtársaiért. Sosem fog változtatni a célján, ezt teljes egészében eltökélte.
A senseire való várakozás ideje alatt ezeken jártatta a fejét, ahogy szinte mindig ezt szokta tenni, mikor nem feladata van.

Sai Hétf. Jan. 21 2013, 01:20

//Képzés//

Míg - bár te ezt nem feltétlen realizáltad magadban - többedmagaddal várakozol a mesterre, aki majd segít ráébreszteni elsődleges elemi beállítottságodra, és valami technikát tanítva hozza felszínre belőled eme képességed, pöfékelsz egyet. Még nem értél kimondottan a "bűzös méregrúd" végére, mikor egy alak jelent meg a kiképzőterep szélén. Nem jött feltűnősködve, egyszerűen csak sétált, ahogy minden normális ember tenné. Mégis látszott megjelenésén - s nem csak a felsőajkát keresztülmetsző vágásnak köszönhette ezt - a tapasztalat és a tekintély, amely minden bizonnyal sajátja lehetett, s valahogy kiemelte a tömegből annak ellenére, hogy más jouninok is jelen voltak, akik minden bizonnyal hasonló dolgokat tettek már le az asztalra, mert nem bagóért adják a címet, amit kiérdemeltek.
- Geninek, akik az elemüket kívánják feloldani, sorakozzanak fel előttem! - kiáltotta karcos, mély hangján. Ahogy ennek eleget tettetek, 10-en voltatok összesen, félrevonultatok, követve a férfit, aki ezután mindenkinek kiosztott egy-egy cetlit.
- A kezetekben levő papír chakraérzékeny. Gondolom, nem kell túlzottan bemutatnom a jószágot. Feladatotok, hogy belevezessétek a chakrátok, s a papír reakciójából kiderül majd, mi az az elsődleges elem, amelynek elköteleződve fejleszthetitek, képezhetitek magatokat tovább. Ha a papír elég, elemetek a tűz, ha ketté szakad, a szél, ha összegyűrődik, villám, ha porrá válik és szétmállik, föld, ha pedig elázik, víz. Amint a papír reagált a chakrátokkal, és a elsorolt reakciók egyikét észlelitek, aszerint, hogy milyen elemet "jósol" nektek a papír, alakítsatok csoportokat.
A feladat megvolt, már csak neki kellett esni.

Mestered:
Kiképző terep - Page 3 Stress_relief_by_misstenshininja-d4hqr3y

Kiképző terep - Page 3 Stress_relief_by_misstenshininja-d4hqr3y

//A papír természetesen az általad kívánt elem szerint reagáljon ^^ Határidő január 24.//

**Hattori Arata** Csüt. Jan. 24 2013, 14:15

Arata miközben dohányozva merengett magában, a mester megjelent. Gyorsan elnyomta a cigarettát, a csikket pedig kidobta a kukába. A felszólításra azonnal odament a többi Geninnel együtt, majd jobban szemügyre vette a tanítóját. A vágás az ajkán, a kinézete... mind-mind azt sugallta Arata számára, hogy ő túl gyenge még. De hát, épp ezért van itt, hogy erősebbé váljon! A chakraérzékeny papír már önmagában felcsigázta Aratát, ugyanis másodperceken belül kiderülhet, hogy mi is az ő elsődleges chakraeleme... ez pedig számára olyan volt, mintha eljutott volna a mennyekbe. Csak érje is el, mikor sikerül feloldania! A papírt átvette és kis koncentrálással, becsukott szemmel vezette bele chakráját. Mikor kinyitotta szemeit látta, hogy az átnedvesedett. ~Tehát víz... nagyszerű. ~ Gondolta és eszébe jutott, mikor Michio sensei használta a Mizurappát első komoly ellenfelük ellen. Azonnal elöntötte az emlékek áradata, de most megálljt parancsolt azoknak. Elsődleges feladata most az edzés, nem pedig a sajnálkozás. Arra ráér később is. Amennyiben még nem álltak csoportba azok, akiknek a víz az elemük, Arata különvál a többiektől és kurtán megszólal: -Víz. - Ha pedig mégis, akkor odasétál azokhoz, akik nedves chakrapapírt tartanak a kezükben.
Nem nagyon gondolt másra, csak arra, hogy mit fog majd megtanulni, hogy fogja használni a vizet, mint chakraelemet. Természetesen amíg a többiek a csoportok kialakításával foglalódtak el, Arata a mestert figyeli, hogy amikor megszólal ne maradjon le semmiről. Elvégre mégiscsak tanulni jött ide és nem henyélni.

Sai Pént. Jan. 25 2013, 01:34

[Képzés]

//Megkérnélek, hogy minden postod fölé írd majd ki a továbbiakban is, hogy képzés, hogy tudjuk, ha véletlenül ellenőrizzük, miért vagy egyszerre esetleg két helyen, hogy legálisan teszed azt, mert az egyik egy képzés ^^ Köszönöm :3//

A nagy pillanaton keresztülestél, elemed a víz, mint arról a kis chakrapapírfecni tájékoztat, s hamarosan ki is alakultak a csoportok. Ekkor a sensei az össze csoportnak kiadta a feladatát, megidézve a megfelelő eszközöket hozzá.
A te csoportod feladata a következő volt. Mindenki kapott egy kis tálkát, amely vékony fémből volt, s vezeti a chakrát, s a senseietek beletöltött egy adagnyi vizet, amelyet az edényen kívülről - bár az edény chakravezető képessége miatt az egész olyan volt, mintha a kezetekben tartottátok volna voltaképp a vizet - forgó mozgásra kell bírnotok, hogy az áramoljon egyenletesen vagy jobbra, vagy balra akaratotoknak megfelelően.

//A következő postban szenvedj meg a folyamattal, érzékeltesd a buktatóit, gondolkodj, hogy is teljesíthetnéd a feladatot, építsd fel részgondolatokból, hogyan próbálod megoldani, és közben milyen mértékben múlik az idő (teljen el az utolsó, sikerét tekintve nyitva hagyott próbálkozásodig 2 nap, s a postod és a gondolataid minősége alapján döntöm majd el, sikerrel vetted-e vagy még tovább kell próbálkoznod ezzel az első lépcsővel) - hiszen elemet feloldani iszonyatosan időigényes, és írj erről legalább 80 sort. Határidő február 1.//

**Hattori Arata** Vas. Jan. 27 2013, 00:49

// Értettem, elnézést, hogy elmulasztottam Smile

Továbbá remélem nem gond, hogy beszéd erejéig NJK-ként mozgatom majd Arata egy-két rokonát és a senseit a hozzászólásban. Amennyiben igen, kérlek jelezd Smile

//

Képzés - Első elem feloldása (Sai)

~Hogy forgómozgásra bírjam a vizet? ~ Ezt kérdezte magában Arata, mikor magához vette a chakravezető képességgel rendelkező edényt. Kicsit fura volt neki a fogása, nem nagyon szokott hozzá az ilyenekhez. No de… egy shinobinak alkalmazkodni kell a helyzetekhez, ez az ismérve. Ránézett az edényre és megpróbálta beleáramoltatni abba saját chakráját… de eredmény nem nagyon született. Hevesebben próbálkozott, de még így se történt semmi a vízzel.

Ahogy körülnézett, látta, hogy a többieknek se nagyon megy ez a feladat. De Arata nem adta fel. Állandóan próbálkozott, de nem nagyon ért el eredményt. Sőt… szinte semmit se. Egyszer, mintha látta volna, hogy a víz megmozdul, de rájött, hogy csak ő mozgatta meg a tálat. ~Sikerülnie kell… talán ha a chakrát erősebben vezetem bele…~ Gondolta és még hevesebben próbálta a vizet mozgásra bírni, amivel csak annyit ért el, hogy alaposan kifárasztotta magát. De nem adta fel a próbálkozásokat… akarta, hogy erősebbé váljon, akarta, hogy sikerüljön… De valamiért nem akaródzott a sikernek jönnie. Kudarc, kudarc hátán.
Arata már fel is idegesítette magát, hogy miért nem sikerül, mikor észrevette, hogy már besötétedett. A lámpaoszlopok enyhe fényénél alig látta már a tálat, ráadásul úgy érezte, hogy leszakadnak a karjai, szemei pedig minduntalan le akartak csukódni. Kifáradt. De úgy, hogy ilyet még sosem érzett. Mikor újra neki akart veselkedni a feladatnak, térdre rogyott és a tál tartalma a nyakába zúdult. Küszködött a felállással, az egyik közeli padra támaszkodva tudott csak két lábra állni. A tálkát erőnek erejével felszedte és vizet akart bele tölteni. Mire megtette volna, egy kéz nyúlt a tálkáért és a sebhelyes mester állt ott előtte. – Ennyi elég lesz mára ifjú genin. Térj haza és holnap gyere vissza, a mai kezdés időpontjában. Pihend ki magad. Nincs ellenkezés! – Mondta neki a sensei, mielőtt még Arata kimondta volna, hogy maradna. A fiú csak bólintott, mivel nem volt más választása. A mester elvette tőle a tálat, ő maga pedig lassú léptekkel elindult hazafelé.

Mire hazaért, az utcák már teljességgel sötétbe borultak, csakis a lámpaoszlopok fényének segítségével tudott tájékozódni. A világ elmosódott előtte… nagyon kifáradt. ~ Mit ronthattam el? Vajon mit? Akartam, hogy az a víz forogjon… erre nem csinált semmit. Szinte az összes chakrámat abba a tálba vezettem és semmi… semmi. ~ Gondolkozott Arata, mikor pedig klánjának házához ért, szinte beesett az ajtón. Odabent csak egy-két gyertya égett, apja pedig már rég elment aludni. Egyedül anyja és nagybátyja shogiztak a nagyszobában. No igen, shogi… Arata is tudott játszani, de nem volt a kedvence, ahogy családjában is csak egy kis gondolkodásfejlesztés miatt tartották a játékot.
– Arata! Látom hazaértél, hogy ment a képzés? – Kérdezte anyja. Valószínűleg a szintén Jounin nagybátyjától értesülhetett arról, hogy fia képzésen vesz részt. – Ne is mondd… a víz az elemem, de felszabadítani nagyságrendekkel nehezebb, mint meghatározni. – Fakadt ki Arata, miközben leült egy zsámolyra. – Elemet feloldani nem könnyű fiam. Ezt tudhattad volna. – Szólalt meg anyja miközben lépett egyet az aranytábornokkal. – Cumi (megj. Shogiban így nevezik a mattot). Ezt elvesztetted bátyám. És miként próbálkoztál Arata? Ugye nem vezetted bele az összes chakrádat hevesen a tálba? – Kérdezte tőle a nő.

– De igen. Úgy próbáltam. Miért, hogy kéne anya? Neked is víz elemed van, csak tudod! – Kapott az alkalmon a fiú. Nem mindennap kap valaki tanácsot, ráadásul most az anyja az, aki tud neki segíteni, nem pedig egy ismeretlen valaki. – Alig emlékszem rá… nem most volt. Annyit tudok tanácsolni, hogy lassan vezesd bele a chakrádat. Egyenletesen oszlasd el, hogy a víz ráérezzen az energiádra. De most menj lefeküdni. Bátyám, még egy játék? –

Arata egy bólintással köszönte meg, nagybátyja pedig szintén bólintott a felajánlásra. Rokonai újrarendezték a táblát, a fiú pedig kinyitotta szobájának ajtaját és épphogy levetkezett, máris bedőlt az ágyba.
Másnap délben kelt fel, hiába feküdt le még viszonylag korán. A tegnapi edzés szinte az összes energiáját kiszipolyozta belőle, de mára érezte, hogy feltöltődött. Lassan öltözött fel, minden felszerelését magára rakta, még a nemrég beszerzett vértdarabokat se hagyta ki. Kiment és az asztalnál ebédelő családtagjai közé leült. Vett pár húsos zsemlét a tányérjára és komótosan állt neki enni. Az asztalnál senki sem szólt egy szót se… klánjának egy ideje az volt a szokása, hogy ebédnél sosem beszélnek. Így emlékeznek meg azokról nap, mint nap, akik már nem ülhetnek az asztalnál.

Arata ahogy befejezte az evést, elköszönt a családtagjaitól és elindult a kiképzőtérre. Az eső ma érdekes módon nem szemerkélt, de az eget ugyanúgy szürke felhők tarkították. ~ Tehát lassan, egyenletesen… hátha ma összejön.~ Gondolta Arata és gyorsított kicsit a léptein. Hamarost oda is ért a kiképzőtérre, ahol a többiek már ott voltak. – Végre, hogy itt vagy! Nem késtél, de nagyon kevés időn múlott, hogy nélküled kezdjük. Geninek! A feladatotok ugyanaz, mint tegnap! Veselkedjetek neki! – Szólalt meg a sensei, Arata pedig újra a kezébe vette a vízzel teli tálat.

~ Lassan és egyenletesen… lassan és egyenletesen… ~ Ismételgette magában, miközben belevezette chakráját a tálba. Érezte, hogy kicsit más a helyzet, mint tegnap volt, de a víz így se mozdult meg. Viszont most nem borult ki, türelmesen folytatta a munkát. Lassan és egyenletesen… ezek a szavak ismétlődtek benne. Mikor egy óra múlva még mindig semmi sem történt, Arata letette a tálkát egy padra és, hogy lenyugtassa magát, elszívott egy szál cigarettát. ~ Mi az, amit nem tudok? Úgy csinálom, ahogy anya mondta, mégse történik semmi… talán… ha még lassabban vezetem bele, az eredményes lesz? ~ Gondolkozott Arata dohányzás közben. Viszonylag gyorsan elszívta a cigit, felvette a tálkát és újra nekiállt gyakorolni.
Most még lassabban vezette bele a chakráját a tálba, de most se történt semmi különös. Nem hagyott fel a próbálkozásokkal, egyre csak csinálta és csinálta. És aztán történt valami. A víz megmozdult… igaz nem annyira, mint várta, sőt csak kicsit megrázkódott a felszíne. Bár az is lehetséges, hogy véletlenül megmozdította a tálat… de hinnie kellett, hogy ezt ő csinálta. Újra és újra nekiveselkedett a dolognak, de annál az iciri-piciri rázkódásnál egyáltalán nem ment többre. A víz nem akart se jobbra, se balra áramlani, nemhogy folyamatosan, de egyszer sem. Arata azon kapta magát, hogy megint hevesen próbálja belevezetni a chakráját a tálba. Megpróbált megnyugodni, ehhez pedig egy újabb cigaretta kellett neki. Ahogy ott állt a pad mellett, ahova a tálkát helyezte, egyre inkább gondolkodott azon, hogy mit kéne még tennie, de valahogy nem jutott eszébe semmi használható.
Újra nekiállt a feladatnak, de megint nem ment többre annál, mint amit eleddig elért. A végén már megint gyorsan vezette chakráját az edénybe, az eredmény pedig a –lassan már szokásos– semmi lett. Arata megint kifáradt és újfent térdre rogyott. Most sikerült megtartania a tálat, de így is kilötykölődött belőle egy kis víz, ámbátor nem rá, hanem a földre. Nagy nehezen felállt, megvárta amíg a víz megáll és újra folytatta. Nagyjából fél órát próbálkozhatott még, mikor a tál kiesett a kezéből, a benne lévő folyadék pedig kiömlött. Lassan hajolt le érte, felemelte és újfent vizet töltött bele. Ekkor hallotta meg a mester „Elég volt mára!” felkiáltását. Csalódottan vitte oda neki a kis eszközt, utána egy elköszönés után elindult haza.

Megint este végzett, de most elég későn. Mintha a mester direkt tovább tartotta volna ott őket a kiképzőterepen. Mire hazaért a családtagjai már mind aludtak. Gyorsan lemosta magáról a napi koszt és elment aludni.
Másnap szintén dél körül ébredt. Gyorsan evett és elindult a kiképzőterepre, hogy folytathassa a feladatát. ~Talán ha megpróbálom, hogy… á, mégse. A chakra nem ilyen… vagy mégis? Esetleg sikerülhet. Ha… ha forogva próbálom belevezetni a tálba, akkor talán sikerül. Bár, ki tudja, hogy ez értelmes-e vagy sem. ~ Ezt az elméletet állította fel gondolatban Arata és sietett, hogy gyorsabban megérkezhessen a kiképzőtérre.

A többiek közül már jó páran ott voltak, de addig nem kezdték el, amíg a mester nem szólt. Mikor mindenki odaért és Arata újra megkapta a kis tálacskát, nekiállt kipróbálni az elméletét. Eleinte lassan vezette bele a chakráját, aztán megpróbálta jobbra irányítani. Nem nagyon sikerült neki, az eredmény megint semmi lett. De nem hagyta csak úgy annyiban: folytatta és folytatta.
Mikor megint kezdett kimerülni, Arata újfent belevezette a chakráját az edénybe és szépen, lassan elkezdte jobb felé vinni. Érezte, hogy a chakrája egyenletesen áramlik szét a tálban, de valamiért elakadt. ~ A chakra olyan, mintha víz lenne ebben az esetben. Talán… talán ha ezt kezdem el forgatni, akkor sikerülhet? ~ Gondolta és nekiállt megpróbálni kivitelezni az általa felállított tézist. ~Most csak sikerül… csak sikerül…~

Sai Szomb. Feb. 02 2013, 02:14

//Semmi gond Smile

és nem, nem baj Very Happy

//

Két napi szenvedés, kesergés és idegeskedés után végre úgy érezhetted, hogy igen, megtaláltad a saját utad, hogy a vizet a feladatnak megfelelően forgathasd. Igaz, további két napodba került még, hogy ezt az elgondolást, és a kezdeti minimális sikerélményt maximálisra fejleszd, és stabilan forgasd a vizet, de amikor a megoldás kulcsa megvan, már sokkal nagyobb lelkesedéssel küzd az ember, mint mikor tanácstalanul csak tapogatózik a sötétben.
Eredményed, mikor már tökéletesen ment, a senseinek is bemutattad, aki bólintott, s bizonyára elismerte az eredményed, épp csak az arca olyan semmitmondó ábrázatot tud ölteni, hogy még ez a gesztus is elhal rajta. Viszont ezzel még nem voltál meg, jött a következő feladat: a tál vízből most egy kis oszlopnyi vizet kell kiemelned, mintha az fel akarna törni a "felszínre" gejzírként, épp csak ez megmarad oszlop formájúnak, és csak akkor hullik alá, mikor te akarod.

//Az előzőhöz hasonlóan legyen küzdős, gondolkodós, a problémát boncolgatós, és múljanak közben a napok rendületlenül. ^^ Persze befejezheted előbb is, mint a végső elméletnek szánt próba, és tehetsz fel kérdéseket a senseinek, amelyekre a választ tőlem várod, ha szükséged van ilyesmire, rajtad múlik. ^^ köv határidő: febr. 6.//

**Hattori Arata** Kedd Feb. 05 2013, 22:24

Képzés - Első elem feloldása (Sai)

~ Csak sikerült…~ Gondolta Arata, miközben egyre-másra forgatta a tál vizet, de immáron csakis az akaraterejével. Gyakorlatilag négy nap alatt jutott el idáig, amely számára nem kis szó volt; úgy hallotta, hogy valamely rokonának két hétig tartott az első lépcsőig eljutnia. Ahhoz képest ez a négy nap semmi. A sensei nem reagált se szóban, se nonverbálisan a teljesítményére, Arata mégis tudta, hogy a gondolataiban dicsérte meg őt. Igaz ez nem Konoha, ahol még meg is hívják ebédre, hogyha sikerül neki valami… Ez Amegakure. Itt a fegyelem és a hatékonyság a lényeg, lévén, hogy kis országról beszélünk, amely hátrányban van a nagyobbakkal szemben.

Az ifjú azonban nem örülhetett sokáig a sikerének, hiszen hamarost ki is osztották a következő feladatát, miszerint oszlopszerűen fel kell emelnie a víz egy részét. ~ Na, ez már durva… ~ Gondolta, de azonnal nekiveselkedett a feladatnak. Megpróbálta az előző részben tanult dolgokat használni, de csak annyit ért el, hogy a víz nekiállt forogni. Úgy látszik itt nem fog bejönni az örvényszerű chakravezetés, teljesen mást kell alkalmaznia. De mit is? Bárhogy is próbált rájönni, minduntalan balsikerek halmozódtak egymás után. Megint egészen estig próbálkozott, de csak annyit ért el, hogy a víz fél milliméterrel megemelkedett… hacsak nem az eső tette ezt, amely pár másodperce állt neki szakadni. Ezt már Arata nem tudta eldönteni.

A már megszokott fáradtsággal a tagjaiban bandukolt hazafelé az egyre jobban szakadó esőben. Nem zavarta az „égi áldás”, hisz’ itt nőtt fel az Eső Országában. Olyannyira megszokta már az állandó esőt, hogy csodálkozott, amikor elállt. ~ Mintha csak megszoktam volna, hogy állandóan sír ez a falu… mintha nem is akarnék tenni ellene.~ Gondolkodott ilyen és ehhez hasonló dolgokon a hazavezető út alatt.

Elég gyorsan hazaért a kiképzőtérről, ahhoz képest, hogy legalább 20 percnyi járásra lakik onnan. De most, mintha csak a gondolatai vezették volna, Arata nem figyelte az idő múlását, csak ment és ment. Mikor ajtajukhoz ért, kulcsával kinyitotta azt és belépett a házba. A szülei már megszokták, hogy mostanában elég későn ér haza, nem is zargatták emiatt. Odabent anyja ült egyedül, egy alapállásban lévő sógitáblánál. – Üdv itthon fiam. Gyere, ülj le játszani egyet, közben pedig mesélj. – Invitálta a táblához, Arata pedig se szó, se beszéd eleget is tett a hívásnak. Törökülésben leült anyjával szemben és nyitott egy gyaloggal.
– Elértem végre, hogy a víz foroghasson… de a mostani feladat nagyon odavág nekem. Ki kell emelnünk a víz egy részét oszlopszerűen és csak akkor hullhat alá, hogyha azt mi akarjuk. – Mesélte, miközben gyors lépéssorozatokkal próbálta kivitelezni az anaguma (borz) védelmet.

– Értem fiam. – Mondta az anyja, miközben a futóval leütötte Arata egyik aranytábornokát és azzal a lendülettel elő is léptette. A fiú gyorsan behozott egy leütött lovast, fenyegetve ezzel az előléptetett futót. Anyja gyorsan visszalépett, de Arata nem hagyta, hogy megmeneküljön: behozott egy gyalogot, ezzel a futót teljes fenyegetettségbe vitte, ahonnan már nem lehetett menekülni. Rövidesen a komadaion tudhatta anyja előléptetett futóját. – Szép lépéssorozat volt. Tehát oszlopszerűen? Huh… erre nem is emlékeztem. Pedig nekünk is valami ilyesmit kellett volna. Ebben már nem tudok segíteni fiam, sajnálom. Magadtól kell rájönnöd a dologra… vagy kérdezd meg a senseit. – Mondta, miközben behozta a fiától leütött aranytábornokot.
– A senseit nem akarom megkérdezni. Inkább megpróbálok magamtól rájönni a dologra. Osho (sógiban így hívják a sakkadást)! – Arata az egyik bástyával fenyegette anyja királyát, az pedig ellépett a sakkból. – Értem. Akkor sok sikert hozzá fiam. – Mondta anyja, miközben egy jarit hozott be. Arata gyors lépéssel ütötte le anyja bástyáját és a következő pár lépéssorozat után be is hozta. – Cumi. – Szólalt meg, utána megköszönte a játékot és elment aludni.

Másnap kora reggel ébredt, még a szülei se keltek fel. Gyorsan reggelit készített magának és a kezdés előtt már jóval a kiképzőtérre ért. Egymagában ült egy padon, miközben egyre-másra szívta a cigarettákat. ~Vajon hogy kéne? Talán ha chakrát úgy vezetném bele, hogy ne forogjon, hanem egy helyben marad… akkor hátha kinyom a tálból valamennyi vizet. Már az is eredmény lenne. ~ Gondolkodott a feladat kivitelezésén. Eszébe jutott első éles küldetése… mikor Michio-sensei a Mizurappát használta az Akiya nevű kumogakurei shinobi ellen. Csak reménykedni mert abban, hogy azt a jutsut fogja megtanulni majd, miután sikerült rendesen feloldania a chakraelemét. Akkor tudná kombinálni az egyetlen víz elemű technikával amit ismer… méghozzá a Kirigakure no Jutsuval. A vizet amit kiköp köddé alakítja… és mehet is a támadás.

Az idő szinte csak repült, hamarost megérkeztek a geninek és az őket tanító jounin is. Arata újra kezébe vette a vízzel teli tálat és nekiállt a feladatnak. Persze az elmélete nem nagyon jött be, ahogy előzőleg sem. Megint csak az előző eredményt, a forgó vizet érte el. ~Úgy néz ki, hogy chakrát formálni nem a legkönnyebb dolog…~ Arata folytatta és egyre csak folytatta a feladatot, de a mai napon sem ért el semmi érdemlegeset. Csalódottan adta oda az immáron üres tálat a senseinek és elindult hazafelé. Otthon nem történt semmi különleges most, szülei korán lefeküdtek aludni. Nem játszott sógit anyjával, csak gyorsan tisztálkodott és már el is ment aludni.

Következő nap megint korán kelt fel és indult le a kiképzőtérre. Most is elszívott egy-két szál cigarettát, aztán nekiállt egy kis gyakorlásnak. Hajítások, ugrások… csak a szokásos edzés. A chakrájából nem akart fogyasztani, de azért felfutott az egyik fára és vissza lefele. Ekkor villant bele egy megérzés. ~ Ha… ha a vízen belül is így tudnám irányítani, akkor talán sikerülne… ~ Alig várta, hogy megpróbálja kivitelezni ezt az elméletet, de a kezdésig még legalább két óra volt hátra. Mikor úgy érezte, hogy elég a gyakorlásból, akkor leült a szokásos padra és újfent rágyújtott.

Nemsokára el is jött a gyakorlás ideje. Az ifjú újfent kezében fogta a tálat és megpróbálta kivitelezni a felállított tézist. Jó darabig nem nagyon történt semmi, de három-három és fél óra gyakorlás után egy kis víz kiemelkedett a tál közepéből, igaz alig fél centire és azonnal alá is hullt. De ez is több volt, mint a semmi, Arata számára pedig a remény, hogy nincs minden veszve, sikerülni fog a feladat, csakis idő kérdése az egész.

Aznap már nem ért el nagyobb sikert, sőt ezt is csak kétszer sikerült megismételnie. De nem csüggedt el, tudta, hogy sikerülni fog neki megcsinálni. Hiába, hogy ezzel már harmadik napja próbálkozik, érezte, hogy egyre erősebbé fog válni. Tudta, hogy az első lépcső után nehezebb feladatok jönnek, nem is csodálkozott, hogy ezzel a feladattal nem tud annyi idő alatt megbirkózni, mint a másikkal. No, de annyi baj legyen.

Lassan botorkált hazafelé, közben pedig egyre azon jártatta az agyát, hogy miként kéne megoldani a feladatot. Az első lépcsőnél helyes elméletet állított fel, ahogy itt is… de hiányzik valami, valami ami nem hagyta neki elérnie a tökéletességet. ~ Hm… esetlegesen… hogyha megpróbálok a chakrát úgy belevezetni, ahogy előzőleg… És a feltörő víz… hát persze! A mini vízoszlopban kell tartanom a chakrámat! ~ Jött rá a megoldásra (igaz ez csak szerinte volt a megoldás) Arata. Való igaz, hogy ezt elmondani és kigondolni pofonegyszerű, kivitelezni már annál nehezebb.

Fáradtsága ellenére sietősre vette a lépteit. Gyorsan hazaért, lemosdott és el is ment aludni. Ki akarta pihenni magát, hogy újult erővel próbálhassa ki az elméletét. Mondani sem kell, egész éjszaka feltörő és aláhulló vízoszlopokkal álmodott.
Elérkezett a próbálkozások negyedik napja. Arata dél körül ébredt fel, gyorsan megebédelt (amely számára a reggeli volt) és el is indult a kiképzőtérre. Páran már ott lézengtek a geninek közül, negyed óra múlva pedig a sensei is befutott. Immáron sokadszorra vette kézbe Arata a tálat és veselkedett neki a feladatnak. Kezdetben újfent csak sikertelenséget ért el, a tegnapi eredményt csak egyszer bírta megismételni. De nem adta fel, egyre csak próbálkozott azzal, amit tegnap este, a hazaúton gondolt ki. ~ Sikerülni fog… csak sikerülni fog… ~ Erőlködött Arata és egyre hevesebben próbálta. Mielőtt végleg kifárasztotta volna magát, elkezdte lassan belevezetni a chakráját a tálba, hisz’ nem akart a kezdeti hibákba beleesni. ~ Most vagy soha!~ Gondolta és újfent megpróbálta.

Sai Csüt. Feb. 07 2013, 01:21

[Képzés]

Keményen gyakoroltál tovább, igyekezve legyűrni az új feladatot, amely ugyan "megyegetett", de nem akart az igazi lenni. Arra már rájöttél, hogy a vízoszlopban kellene tartanod a chakrád, mivel a chakra ad elméletben alakot a formának, és csak azzal tudod fenntartani, mivel a vizet nem, csak a chakrádat tudod alakítani, de valahogy ez most csak nem akart kialakulni.
A negyedik napnyi szenvedés után arra lettél figyelmes, hogy a sensei árnyékot vet rád, és ennek köszönhetően rápillantottál a férfire.
- Az első lépésben a chakrád a vízbe vezetted, és örvényszerűen mozgattad magát a chakrát - szólal meg, mire bólintottál, mert igen, lényegében ezt csináltad, bár nem érted, hogy is jön ez most ide csak így a semmiből, de a férfi zavartalanul folytatta. - Ebben az esetben nagyjából az történik, mint amikor az ember kanalat tesz a vízbe, hogy elkeverje azt. Elég egy kis valami a sikerhez. Most azonban egy formát kell kialakítanod és megtartanod belőle, nem elég a kiskanál már. Mondhatnád, hogy de egy "pohár" elég, mert a vízoszlop megmarad, de mi a helyzet a többi formával, mindent be kellene gyakorolni? Nem egyszerűbb, ha magát a formálhatóságot érted meg? Márpedig a víz magától nem formálható, a chakra viszont igen, így ha a vizet akarom formálni, nem az a logikus, ha a vizet elvegyítem a chakrámmal, hogy bármilyen formát felvehessen elméletben? - vet fel egy gondolatmenetet, a tanulságokat azonban rád hagyva, tovább lépve másokhoz, hasonlóan pár szót mondva nekik tanácsként. Elvégre ha elmondja, hogy mit csináljon az ember pontosan, akkor az ember nem fejlődhet, de ha hagyja szenvedni az illetőt, minimális útbaigazítást sem adva, akkor is elbukhat a tanítvány.

//Köv. határidő: febr 11.//

**Hattori Arata** Szer. Feb. 13 2013, 14:44

Képzés - Első elem feloldása (Sai)

Egyre-másra csak sikertelen próbálkozások övezik Arata kiszabott feladatát, de nem tántorodik el. Minduntalan saját elméletét próbálja a gyakorlatba ültetni, mikor a negyedik napon odasétál hozzá a sensei és instrukciókkal látja el. ~Most már érthető... nem a víz itt a legnagyobb lényeg, hanem a chakra. Azt kell formáznom... bár eddig is azt próbáltam, mégis a vízre mentem inkább rá. És ahogy mondta a sensei is... a külön-külön formák begyakorlása helyett a formálhatóságot érjem el. Akkor menni fog minden, amit meg akarok csinálni.~ Gondolta és megköszönte a senseinek a segítséget. Jómaga nem kívánt kérni ilyet, hisz' nem akart a sensei előtt rossz színben feltűnni. Anyja már más lapra tartozik, hisz ő a családtagja, de egy ismeretlentől kérni... ezt Arata nem kívánta megtenni. Mégis, a sensei kéretlenül is odament hozzá és adott pár utalást Aratának, amelyek segíthetnek elérni a célját.
Újfent nekiveselkedett tehát a feladatnak. A biztonság kedvéért még egyszer-kétszer megcsinálta az előző feladatot, amely már tökéletesen ment neki. Megpróbált következtetéseket levonni abból, majd mikor úgy vélte, hogy most már felkészült, akkor megpróbálta kiemelni a vizet a tálból. Minduntalan erőlködött, de a víz nem akart egy-két centinél tovább emelkedni, továbbá megtartani sem tudta. Azonban Arata mindezt szó nélkül tűrte; nem akarta, hogy gyengének gondolják, épp ezért egy szitokszó se hagyta el a száját.
Nagyjából egy-két óra múlva sikerült egy kicsit jobb részeredményt elérnie, ámbátor ez mégse volt az igazi. A víz csak egy centivel volt nagyobb az előzőnél, de már kezd szűkülni, azaz nem az egész felületre hatott ki Arata chakrája. Ennek örömére a fiú elsétált "kedvenc" padjához és a tálat letéve arra, egy kis pihenőt megengedve magának, elszívott egy szál cigit. ~Nézzük csak... hogyha a chakrámat megpróbálom szűkíteni és nem az egészre kihatni, akkor talán sikerül... utána oszlopszerűen felemelni és koncentrálni, hogy meg tudjam tartani...~ Gondolkodott a pihenő közben. Nagyjából öt perc múlva elnyomta a csikket, kidobta a kukába és újfent nekiállt a feladatnak. Kipróbálta az immár, a sensei útmutatásai segítségével átértelmezett elméletét a gyakorlatban. ~Most vagy soha!~ Gondolta és elkezdte belevezetni a chakrát a tálba.

//Elnézést a rövidért, de az itteni wifi nem épp a legjobb és kolesztárstól kértem kölcsön gépet, hogy tudjak írni Sad

//

Sai Csüt. Feb. 14 2013, 02:02

//Akkor mindig ejtsek bele legalább egy pénteket vagy hétvégét a határidőbe? :O Hogy lenne neked jó eséllyel kényelmes? //

A sensei tippjét követően sikerült szép lassan megvalósítanod a feladatot, sőt, kicsit tovább jutva valóban viszonylagosan a saját akaratod szerint formálni a vizet. Persze még mindig csak elképzelt formák mentek, a játszadozástól még messze vagy, de máris jön a következő feladatod: - Most, hogy a kezeddel uralod a vizet, a tapasztalataid felhasználva ismételd meg a gyakorlatokat, és juss el erre a szintre a talpad segítségével!
Elég abszurdul hangzik, de ha ez a feladat, hát ez a feladat. Az elméleti tapasztalataid megvannak, már csak át kell őket formálnod, mert azért mégsem teljesen ugyanolyan a kezedbe vagy a lábadba irányítani a chakrát, és onnan formálni. Viszont ha ezzel is megvagy, akkor birtokában leszel a víz irányításának viszonylag stabilan a főbb tenketsu-pontjaiddal.

// Itt is szép, kifejtős postot kérnék, amelynek a végén eljuthatsz a sikerig. Határidő: febr. 19.//

**Hattori Arata** Szomb. Feb. 23 2013, 03:46

Képzés - Első elem feloldása (Sai)

Arata sikerrel vette az előző akadályt és már meg tudta tartani a vizet, amely csak akkor hullott alá, amikor ő akarta. Való igaz, még nem tudott játszani azzal, de egyelőre ezzel a sikerrel is megelégedett. Azonban, mikor meghallotta a következő feladatot, kicsit elképedve meredt a senseire. ~ Hogy a talpammal? Ez már kezd durva lenni… mindegy, végülis a feladat, az feladat. Meg kell csinálni. ~ Gondolta és letette a tálat a földre. Kibújt szandáljából, majd beleállt a tálkába és megpróbálta megismételni az előző feladatot; immáron a lábával.

Ahogy várta, először nem sikerült neki. Bármennyire koncentrált, a lábával jóval nehezebb volt a vizet irányítania, mint a kezeivel. Való igaz, hogy tudott már chakra segítségével fára mászni, sőt a vízen is járni, de ez egészen más. Itt a vizet kell formáznia, nem pedig megmaradni annak felszínén. Tovább próbálkozott hát, de mindhiába; a víz mozdulni se akart, Arata pedig annyit ért csak el, hogy újfent lefárasztotta magát.

Mikor a sensei szólt, hogy vége a mai napnak, a fiú kilépett a tálból, visszabújt a szandáljába és a tállal a kezében odabotorkált hozzá. Visszaadta a kis tárgyat és újfent sötétedéskor indult hazafelé. Való igaz, ez nem zavarta őt: az utóbbi napokban nagyon is megszokta, hogy egész idejét a kiképzőterepen tölti és csak mosdásra, alvásra tér haza. Nem volt ez másképp a mai nap sem, ahogy hazaért azonnal lefürdött és el is ment aludni, szüleinek és a többi rokonának épphogy csak köszönt.
Másnap reggel kipihenten ébredt fel és a gyors reggeli után azonnal elindult a kiképzőtérre. Egy percet sem akart vesztegetni, hiszen mindenképp erősebbé akart válni. ~ Mit kéne egyáltalán tennem? A metódusa valószínűleg ugyanaz lehet, mint amikor kézből irányítottam bele a chakrát a tálba… De lábbal, jóval nehezebb a dolog. Kiáramoltatni, megtartani… mindezt egyszerre. ~ Gondolkozott Arata. A mostani feladat eléggé nagy fejtörőt okozott számára. Eddig se volt piskóta amit csinálnia kellett, legalábbis ő úgy érezte. El fog jönni még az az idő, amikor csak úgy szórja magából a víz elemű technikákat, de egyelőre meg kell tanulnia magát a vizet irányítani…

Kiérvén az kiképzőtérre még senki sem volt ott a többiek közül, vagy ha igen, akkor Arata nem figyelt eléggé. Amúgy sem érdekelték a többiek, csakis a saját tanulmányai kötötték le. Ez nem csapatmunka ahol együtt kell kidolgozni egy tervet; ez kőkemény egyéni feladat. Csak ő képes feloldani a saját elemét, senki mást nem kérhet meg erre, épp ezért a fiút nem nagyon izgatta a többi Genin, akik ugyanazon mentek keresztül, mint ő. Talán egyszer ő fogja tanítani a fiatalokat; akkor majd ráér mások problémáira is odafigyelni, sőt kötelező lesz neki. De jelenleg csak ő és a víz van, esetleg az, aki segít neki.

Pár alap bemelegítéssel kezdett, bejáratta az izmait. Igaz, fizikai munkát nem nagyon igényelt az edzése, mégis tudta, hogy a kontroll csak akkor lehet tökéletes (legalábbis az ő szintjén), hogyha testét összhangba hozza avval. Futott pár kört, hajított egy-két fegyvert… csak a szokásos. Végül gondolt egyet és ránézvén a közeli fára, chakrát vezetett a lábába. Gond nélkül felfutott rá és leült az egyik ágra dohányozni. ~ Ez könnyű… pedig ezzel is megszenvedtem, mikor Michio-sensei próbált megtanítani rá. Most mégis olyan könnyen megy… el se tudnám képzelni, hogy ez nem sikerülne. De a vizet irányítani a talpammal… Esetleg, hogyha keverem az előző feladat lépéseit ezzel, talán véghezvihetem a feladatot~

Még egy darabig ült az ágon és merengett. Az idő csak úgy repült, nemsokára pedig megérkeztek a többiek. Ahogy a sensei is befutott, Arata leugrott a fáról és odasétált a csoporthoz. A köszöntés után újfent kezébe vette a vízzel megtöltött tálat, levette szandálját és beleállt abba. Azon módon nekikezdett kipróbálni a felállított elméletét. Ahogy várta, először nem sikerült neki, de egy-két óra próbálkozás úton sikerült valami részeredményt elérnie.

A víz egy kicsit kiemelkedett a tálkából, de azonnal alá is hullt. Mégis, Arata ezt már boldogan szemlélte, hiszen valamennyi eredményt sikerült felmutatnia. Tovább próbálkozott, hátha meg tudja csinálni a feladatot, de ennél a résznél nem jutott tovább. Már így is nagy szó volt neki, hogy sikerült idáig eljutnia, de nem adta fel… Egyre csak próbálta és próbálta, azonban több eredmény valamiért nem nagyon akart születni. A vége a szokásos volt: kifáradva, sötétedéskor botorkált oda a senseihez, hogy visszaadhassa neki a tálat.

*

Következő napon nem ment ki kora reggel az edzőtérre, csak a kezdés előtt fél órával ért oda. Útközben egyre-másra a megoldás mikéntjén morfondírozott. ~ Azt hittem, hogy beválik az elméletem… de mégis valami hibádzott benne. Talán a tenketsukban van a lényeg… Ha egyenletesen áramoltatom ki a chakrámat, utána használom az előző feladatból szerzett tapasztalataimat, akkor esetleg sikerülhet. Esetleg… ~ Mélázgatott magában.

Hamarost befutott mindenki, Arata pedig immáron harmadszorra állhatott neki kiszabott feladatának. Végtére is, elemet feloldani nem megy egyik napról, a másikra, de a fiú kicsit sokallta már, hogy ennyi ideje csak a víz formázásával és irányításával foglalkoznak. Meg szerette volna már tanulni az első, igazi víz elemű technikáját. Geninként ez nagy szó, mivel a legtöbb, vele egy rangon lévő társa a Kirigakure no Jutsun kívül más, víz elemű technikát nem nagyon mondhatott magáénak.

Ahogy beleállt a tálba, kicsit érezte, hogy most más lesz, mint az előző két napon. Az elején még csak a tegnapi részeredményt sikerült újfent elérnie, de két óra múlva már a víz magasabbra emelkedett ki a tálkából. Arata itt tartott egy cigiszünetet, utána újra nekiállt a feladatnak. Tudta, érezte, hogy a mai napon sikerülni fog neki. Ahogy egyre-másra próbálkozott, kezdett ráérezni a dolog mikéntjére.

Az edzés vége felé megtörtént a csoda. Arata stabilan tartotta a vizet, immáron talpának segítségével. Szinte el se hitte, hogy sikerült neki. ~ Ez nem lehet igaz… rájöttem. Sikerült! ~ Örömködött magában megpróbálta addig tartani, amíg a sensei meg nem nézi az elért sikert. Elvégre mondani bármit lehet, bizonyítani is kell a dolgokat. Épp ezért próbálta meg fenntartani a chakrakontrollt, legalább addig amíg a sensei megérkezik és megszemléli munkáját. ~ Ahogy a sensei mondotta… A chakra a lényeg, a vizet csak formázzuk vele… lábbal pedig úgy néz ki, hogy mégse annyira nehéz… csak rá kellett érezni.~

Sai Szer. Feb. 27 2013, 02:59

A siker örömre fakasztott és elégedettséggel töltött el, főleg, mikor a sensei is nyugtázta a dolgot, és sikerült addig is fenntartanod a vizet a lábaddal irányítva. Nem kis dolgot értél el, talán még te sem érzed át teljes valójában, mennyire.
Na de a feladatok sorának még nem volt vége, ugyanakkor jó hír lehetett számodra, hogy e feladatok sora már nem kötődik az alap formagyakorlatokhoz, hanem kezdetét veszi a jutsu elsajátításának fázisa.
Ideiglenes senseied egy nap pihenőt rendelt el számodra, hogy kipihenhesd az alapozó edzést, majd a következő nap reggelére a falu körüli számos kisebb tó egyikéhez rendelt, ahol elmondása szerint várni fog valaki. Így is volt. A parton egy vörös hajú, dohányzó férfi állt, miközben pár genint nyüsztetett épp látszólag a Nawanuke no jutsu tanításával, legalább is remélhetőleg azért hevertek előtte kötözött sonkaként a nebulók.
Ahogy meglátott, intett, hogy gyere csak, gyere, majd a megszokott és illem diktálta üdvözlések után előadta a feladatod.
- A szóban forgó jutsu a Suiton: Suigadan. Létrehozása során lényegében majd az eddig tanultakat kell felhasználnod, és a maximumra fejlesztve fegyvert alakítani ki belőle - mondja a víz felé indulva, majd rögtönzött bemutatót tart. Kézjelekbe kezdve ejti ki a jutsu nevét, mire a vízből komoly, egy méteres magasságba sebesen forgó "vízagyarok" nőnek ki olyan gyorsan, hogy ha azzal valakit becélzott volna, most valószínűleg nem rohangálna tovább boldogan a helyszínen. - Amennyiben van kérdésed, bökd ki, ha nincs, akkor tiéd a terep - mutat a vízre.

A szóban forgó jutsu
Suiton: Suigadan

A használó a vízbõl egy meglehetõsen gyorsan forgó, agyarra emlékeztetõ, fúró örvényt (örvényeket) képes létrehozni, amelyek komoly sérüléseket okozhatnak.

Magyar név: Víz elem: Víz agyar lövedék
Típus: Támadó
Besorolás: C-szintû
Chakra: 120

//Ha van kérdésed, at fogalmazd meg, ha nincs szintén egy hosszadalmasabb gyakorlást kérnék szépen. Határidő: márc. 4.//

**Hattori Arata** Vas. Márc. 03 2013, 18:51

Képzés (Első elem feoldása - Sai)

Arata sikerrel vette az eddigi akadályokat. Megbirkózott a víz forgatásával, a víz kiemelésével kézzel és lábbal egyaránt. Egy nap pihenőt kapott a senseitől, amit ki is használt természetesen, hisz az embernek kell pihenés, akkor is, hogyha éppenséggel shinobi az illető. Megköszönte tanítójának az eddigi segítséget, ugyanis valamiért érezte, hogy már nem nagyon fog találkozni vele a következő, remélhetőleg utolsó lépcsőfok teljesítésénél. Gyakorlatilag a sensei meg is erősítette, hisz’ valaki várni fogja holnap az egyik tónál… hát rendben. Arata lassú, egyáltalán nem sietős léptekkel indult haza, hogy kialudhassa magát.

Az edzés reggelén korán felkelt. Felöltötte magára felszerelését és egyből elindult a kiképzőtérre. Reménykedett benne, hogy ma a jutsut fogja végre megtanulni, épp ezért sietősre vette a lépteiz. Negyed óra múlva már ahhoz a tóhoz sétált, amelyhez rendelték őt. Tudta, hogy az edzés még nem fog elkezdődni, ezért rágyújtott egy cigarettára. A tónál egy szintén dohányzó, vörös hajú férfi várta őt, aki láthatólag most is tanított. Arata jót mosolygott az összekötött fiatal Geninek láttán, utána a formális üdvözléseket követően elnyomta a csikket és figyelt a senseire.

Arata elképzelései teljesültek. Az elkövetkező napokban fogja megtanulni első, élesben is jól használható víz elemű technikáját, méghozzá a Suiton: Suigadan no Jutsut. Lankadatlan figyelemmel kísérte végig a mester magyarázatát és végül a rögtönzött bemutatót is. Nem mutatta ki, de legbelül repesett az örömtől, hogy hamarosan ő is képes lesz erre. A bemutató végén a mester megkérdezte, hogy van-e kérdése, de Arata legyintett egyet, mintegy jelezve, hogy nincs. A kézjeleket megjegyezte, a metódust úgy-ahogy tudja; a többi majd jönni fog magától. Maximum akkor kérdez, hogyha végképp elakad.
Oda is állt a tó széléhez, belekezdett a kézjelekbe és némi összpontosítás után kimondta a jutsu nevét: – Suiton: Suigadan! – Várakozásának megfelelően először nem történt semmi. Tudta jól, hogy első alkalommal nem fog azonnal sikerülni, de azért valamiféle részeredményben reménykedett… már annak is örült volna. De nem adta fel, tovább folytatta hát a gyakorlást. Végtére is, kemény munka hiányában a jutalom is elmarad.

Nagyjából két óra múlva engedélyezett magának Arata egy cigaretta elszívásáig tartó pihenőt. Valójában ilyenkor csak a teste pihent; agya folyamatosan zakatolt, hogy mit is kéne éppen tennie. ~ Hogyha az eddigieket nézzük… a vizet forgatnom kell, utána kiemelnem és rácéloznom valakire… azaz itt még nincs célzás. Majd azt később. De egyelőre… egyelőre azt kéne összehoznom, hogy forogva kiemelkedjen. Ha összerakom az előzőleg tanultakat, akkor sikerülni is fog valószínűleg…~

Ahogy elszívta a cigit, azonnal visszament a gyakorlás helyszínére és kipróbálta a felállított elméletet. Újfent elvégezte a technika metódusát és erősen összpontosított. Ezúttal azonban történt is valami: a víz kiemelkedett egy kis ponton, de nem forgott, nem volt elég magas, ráadásul elég széles se. Arata abbahagyta a technikát, a víz pedig visszahullott. ~ Még mindig nem jó… de rájövök a nyitjára, az egyszer biztos… ~ Gondolta és tovább próbálkozott, de a mai nap folyamán többet nem nagyon tudott elérni. Estefelé, hullafáradtan támolygott haza; úgy látszik maga a technika tanulása jobban kifárasztotta őt, mint az eddigiek.

Már javában besötétedett mikor hazaért, az eső pedig egyre jobban rákezdett. Arata örült, hogy most engedték haza és nem később; fáradtan nem jó az esőben támolyogni. Ahogy sejtette, szülei már alváshoz készülődtek, a többi klántag pedig vagy küldetésen volt, vagy éppen máshol mulatta el az idejét. A Hattoriaknak sosem voltak szigorú szabályaik, lévén nem is voltak olyannyira számottevő klán a shinobi világban, mint például az Uchiha, vagy a Hyuuga. Mégis, a klán tagjai büszkék voltak arra, hogy ezt az elnevezést magukénak tudhatják.

Arata gyorsan megmosdott és lefeküdt aludni; szinte egész éjszaka vízagyarokkal és kézpecsétekkel álmodott. Másnap reggel kipihenten ébredt és egy gyors reggelit követően azonnal elindult a kiképzőtérre. Fertályóra alig telt bele és már a tónál volt, ahol a sensei láthatólag várta őt. A feladat ugyanaz volt, mint az előző napon, azaz a Suiton: Suigadan. Arata odaállt a tó széléhez és azon nyomban belekezdett a technikába, méghozzá a tegnapi elmélete alapján. – Suiton: Suigadan! –

Ugyanaz történt, mint az előző napon: a víz egy kicsit kiemelkedett oszlopszerűen, de egyebet nem csinált. Arata visszaengedte a vízoszlopocskát és újra belekezdett a technikába. Megint két óra múlva engedélyezett magának egy kis pihenőt, amikor is újfent gondolkodott, hogy mit és kéne tennie. ~ Nos, nézzük… az eddigi tapasztalatok alapján csak a víz kiemelését használom, ami viszont nem jó. Valamiért nem tudom rendesen összevegyíteni a kettőt… de mindenképp meg kell próbálnom, különben nem nagyon fog sikerülni, amit el akarok érni. Ha egyszerre forgatom és emelem, továbbá összpontosítok egy kicsit, akkor valószínűleg menni fog… remélhetőleg. ~

Ahogy elszívta a cigit újfent megpróbálta elvégezni a technikát. – Suiton: Suigadan! – Nagyjából ugyanaz történt, mint előzőleg, de egy kicsit gyorsabban emelkedett ki a víz, ráadásul nagyon minimálisan forgott. Igaz alig volt észrevehető, de ha jobban odafigyelt az ember, láthatta, hogy jobb oldalra forog egy ici-picit az alig öt centis vízoszlop. Arata itt visszaengedte, mert tudta, hogy nagyon fog sikerülni többet elérnie. Viszont nem adta fel, egyre-másra próbálkozott, de az előző eredménynél többet nem tudott felmutatni.

Újfent hullafáradtan sétált hazafele, szinte arra sem volt ereje, hogy megszólaljon. A mai nap még jobban kiszívta belőle az erőt, mint az előző. Gyakorlatilag beesett az ajtón és se szó, se beszéd azonnal elment aludni. Még köszönni se nagyon volt ereje, nemhogy beszélgetni a még ébren lévő anyjával.
*
Elérkezett a jutsu gyakorlásának harmadik napja, Arata pedig kipihenten állt a tónál. Újfent belekezdett a kézpecsétekbe. – Suiton: Suigadan! – Mondotta és a tegnapi eredmény tárult a szeme elé. De ennyivel nem elégedett meg, tovább és tovább összpontosított, amivel azt sikerült elérnie, hogy némiképp megnövelte a vízoszlopot, de abban a minutumban féltérdre rogyott. ~ Csak szépen sorjában… úgy látszik itt az ideje kérdezni…~ Gondolta és odabotorkált a senseihez. – Végülis kérdeznék sensei… mi a csínja ennek a technikának? Mert megpróbáltam az eddig tanultakat vegyíteni, de annyit értem el, hogy féltérdre estem… segítene, kérem? – Kérdezte és amíg a választ várta, kicsit megnyújtotta megfáradt végtagjait.

Sai Csüt. Márc. 07 2013, 02:38

[Képzés - Elnézést a késésért, kicsit összetorlódtak a dologfelhők felettem, és elhavazódtam ˇˇ']

Szorgosan próbáltad összeolvasztani a korábban tanultakat, létrehozva ezzel a technikát, de ahogy a napok múltak, a kitartásod és lelkesedésed kihűlőben volt, és végül a senseiedhez fordultál, hogy adjon tanácsot. Persze ettől még neked kell rájönnöd, hogy is zajlik ez az egész, de bíztál benne, hogy tud olyasmit mondani, amivel a lényeget megfoghatod.
A vörös hajú férfi most is dohányzott, s némely tanítványa még mindig a Nawanuke no jutsuval szenvedett, az egyikük, aki már könnyedén kiszabadult, igazi tehetségnek mutatkozva eme technika elsajátításában, már az Ayatsuito no jutsu alapjaival ismerkedett, és a drótjával szórakozott, legfőképp szerencsétlen Tarzant játszva, mint a jutsut alkalmazva.
Kérdésedre kifújta a füstöt elgondolkodva, majd belekezdett a válaszadásba: - A lényeget már megértetted. Ötvöznöd és tökélyre kell fejlesztened a két alap gyakorlatot, amelyet eddig tanultál. Talán az lehet a baj, hogy túlzottan is nagy részére koncentrálsz a víznek, vagy túl sokáig koncentrálsz a megformálásra. A technika alkalmazásakor korábbi tapasztalataid egyesítve egy rövid időre, de annál hatásosabban egybeolvasztva kell felhasználnod, hogy a víz szó szerint kirobbanjon, ugyanakkor formában maradva sebezzen, egy pontba koncentrálva a támadás erejét, megsebezve az ellenfelet. Egyetlen, képletesen robbanásszerű kibukkanásnak kell lennie az egésznek, amelybe belesűríted eddigi tapasztalataid legjavát. Ugyanakkor, hogy gazdaságos maradhasson, fel kell mérned, a víznek valójában mennyi részét kell ehhez felhasználnod, s abba sűríteni a megfelelő mennyiségű chakrát.

//Határidő: márc. 11.//

**Hattori Arata** Vas. Márc. 10 2013, 04:13

Képzés (Első elem feloldása - Sai)

//Természetesen semmi gond! Smile

Ismerős szituáció sajnos, tehát meg tudlak érteni Smile

//

~ Tehát nem folyamatosan, hanem robbanásszerűen? Hm… erre nem is gondoltam. ~ Arata egyre a sensei által mondott dolgokon morfondírozott. – Értem sensei… akkor tovább próbálkozok, csak sikerülni fog végre. Elvégre ezért vagyok itt. Köszöntem a segítséget. – Válaszolt, utána visszaállt a tó széléhez és lehunyta a szemét. ~ Túl sokat koncentrálok a vízre… A chakra a lényeg és nem a víz… de az sem elhanyagolható…~

Kézjelekbe kezdett, majd koncentrált és kinyitva a szemét, megpróbálta újfent a technikát elvégezni: – Suiton: Suigadan! – A hatás nagyjából ugyanaz volt, mint a legutóbb: a víz oszlopszerűen kiemelkedett pár centit és minimális forgást is vitt végbe, de az átmérője már elérte a tíz centimétert. Nem nagy előrelépés, de azért több mint a semmi. Végtére is, már ez is javulás az előzőekhez képest. De mégis, Arata ezen a ponton nem tudott valamiért túllépni a mai nap folyamán. Szokásosan csak azt érte el, hogy kifárasztotta magát és fájdalmas képpel bandukolt hazafelé a szakadó esőben.

~ Folyton sír ez a falu… ~ Gondolta és elmélázgatott azon, amit el akar érni. Fel akarta emelni Amegakurét a Nagy Nemzetek közé, elégtételt kívánt venni azokon az eddigi sérelmekért… az ehhez vezető út pedig fájdalmasan hosszú lesz. Edzések, gyakorlások, technikák elsajátítása… ahogy most is. ~ Legkésőbb holnapra sikerülni fog a technika… ha nem, akkor nem vagyok méltó arra, hogy Amegakure shinobija lehessek. ~ Vonta le a következtetést az ifjú és hazaérvén azonnal lefeküdt aludni.

Másnap kora reggel kelt fel, lefürdött és leült a családtagjaihoz reggelizni. Az étkezés közben nem nagyon szóltak egymáshoz, hisz ilyenkor mindenki önnön magába nézett és elgondolkodott az előző nap történésein és az előttük álló feladatokon. A Hattori klán tagjai mindig gondosan megtervezik az elvégzendő dolgokat, ezt pedig a reggeli alatt teszik meg. Arata se tett máshogy, egyre inkább az edzésen járt az esze és a jutsu elsajátításán. Kérdezett volna a szüleitől, de ebben az időpontban illetlenség lenne bármely rokonát akár megszólítani is, hiszen azzal kizökkentené a gondolkodásából az illetőt. ~ Ha figyelembe veszem mindazt, amit a sensei mondott… pillanatnyi, robbanásszerű alkalmat kell előidéznem, mégis fenn kell tartanom, amíg az ellenfelet meg nem sebzem vele. De haladjunk csak lépésekben… először elég, hogyha a vizet gyorsan ki tudom „reptetni”… utána jöhet a többi. ~
Fertályórán át csak ezeken gondolkozott, miközben majszolta a húsos zsemlét. Észre se vette, de hamarost a reggeli ideje véget ért és anyja zökkentette ki mélázásából, méghozzá azzal, hogy egy csomagot nyomott a kezébe. – Nehogy éhen haljál fiam… napok óta nem ebédelsz, csak a reggelizel és a vacsorát is a szobádba kell raknom. Aztán ügyesen az edzéssel! – Mondta neki mosolyogva, Arata pedig megköszönte az ételt és elindult a kiképzőtérre. Igaz kicsit korán volt még, de akkor is, az edzés nem ismer korlátokat. Ráadásul a bemelegítés sosem árt.

Az eső enyhén szemerkélt, de Aratát ez valamiért most bosszantotta. Nem mintha, nem lenne hozzászokva, sőt… az eső számára már olyannyira természetesként volt kezelve, hogy csodálkozott, amikor nem zúdult rá az égi áldás. Azonban most ez az alig szemerkélő eső is felbosszantotta őt. Magyarázatot nem nagyon talált rá, hogy miért, csak egy érzés volt az egész, semmi több.
Alig húsz perc alatt odaért ahhoz a területhez, amelyet jó ideje „koptatott”. Gyorsan oda is futott a tóhoz, de valami nem vitte rá, hogy idő előtt elkezdje a technika gyakorlását… hisz bármi probléma lehet, a sensei pedig nincs itt, hogy vigyázzon rá, ha esetleg baja esne. De mégis… ő már nem kezdő Genin, valamelyest tud vigyázni magára. Végül is megszületett fejében a döntés: odaállt a tó széléhez és kézjelekbe kezdett. – Suiton: Suigadan! – Próbálkozott meg a technikával és valamicske eredményt sikerült is elérnie. Nem olyat, mint a tegnapi, de ez sokkal jobb volt annál: a víz, bár nem látványosan, de kicsapódott és egy kicsivel a kiindulási ponttól hullott alá. ~ Nagyszerű… működött az elméletem. Most már csak ezt kell tökélyre fejleszteni. ~
Örömmel nyugtázta a sikert, de valamiért nem akaródzott folytatnia a gyakorlást, amíg a sensei nem érkezik meg. Nem akarta kifárasztani magát, a teljes edzésidőt ki akarta tölteni. Épp ezért ült le szokásos helyére, közben pedig gondolkodott, hogy mit is kéne még tennie. Elvégre a jutsu alapját elérte, most már csak azt kéne kitalálnia, hogy miként kéne azt fenntartania elég ideig, továbbá megnövelnie és forgatnia is. Elmondani egyszerű, de megtenni… az már nagyságrendekkel nehezebb.

Ahogy múlt az idő, hamarost megérkezett a sensei és a többi tanítványa is. A vörös hajú férfi intett Aratának, aki odabandukolt hozzá. Gyakorlatilag csak köszöntötték egymást és megkapta a feladatát. Újfent odaállt a tó széléhez, de most magabiztosabban látott neki a dolognak. – Suiton: Suigadan! – Az előző eset ismétlődött meg, de Arata nem adta fel, egyre-másra próbálkozott, mígnem sikerült elérnie egy kicsivel magasabb fokot. A kicsapódó víz immáron forogva hullott alá. Közel sem volt tökéletes, sőt… de akkor is, kis siker is több mint a semmi.

Nagyjából egy óra múlva engedélyezett magának egy kis pihenőt, egy szál cigaretta mellett. ~ Gondolkozzunk… mi az, amit nem csinálok teljesen jól? Legelőszőr abba a hibába estem, hogy túl sokat koncentráltam a megformálásra, most pedig az a gond, hogy azonnal kiengedem a kezeim közül. Ha kicsit jobban összpontosítok és csiszolgatom az egészet, akkor esetleg még ma sikerülhet a technika… aztán eltöltök még pár napot a tökéletesítésével, de legalább elmondhatom, hogy megvagyok ezzel is.~
Negyed óra múlva újra a tó szélénél állt és megpróbálta kivitelezni a felállított elméletét, hátha sikerrel jár. – Suiton: Suigadan! – A hatás nagyjából ugyanaz volt, mint előzőleg, de ezúttal nagyobb átmérőjű víz emelkedett ki forogva és hullott alá. Arata mosolyogva szemlélte elméletének kezdeti sikerességét és tovább folytatta a próbálkozást.

Estére járhatott már az idő, az ifjú pedig alig ért el többet, de érezte, hogy fokozatosan halad. Végül elszánta magát egy utolsó, mindent eldöntő próbálkozásra. – Suiton: Suigadan! – Mondta ki a jutsu nevét és összpontosított. ~ Chakraformázás, megtartás, robbanásszerű, de mégis egy ideig megtartó előidézés… ez lenne a Suigadan… most vagy soha!~

Sai Kedd Márc. 12 2013, 01:15

Igaz, a technika még imbolygott, de végre sikeresnek volt mondható, megtaláltad, rákaptál az ízére, s így elégedetten térhettél haza, hogy másnap még stabilizáld a senseied javaslatára. A másnap meg már maga volt a diadalmenet, mert a technikát szépen lassan csiszolva bevésted az agyadba egy életre. A képzésed így sikerrel zárult, s elmondhattad magadról, hogy amellett, hogy immáron ismered az elsődleges elemi beállítottságod, még egy kifejezetten hasznos technikát is magadnak tudhatsz.

//A képzésed véget ért, a jutsut csak a mostani kalandod végén, vagy a mesélőddel egyeztetve fogod tudni használni, miután írtál róla egy rövid összefoglalót egy bővítményben ^^ A szép játékért plusz jutalmad +5 chakra, amit fel is vezetek a miniadatlapodra Wink

//

**Korotsuki Kazeno** Pént. Okt. 31 2014, 11:19

// Fuu - Mizu Bunshin Daibakuha - Kezdőposzt //

A Ház előtti tornácon ül a fiú. Szokásától eltérően most nem mosolyog, arca szomorú, megfoghatatlan érzést sejtet. Az eső Zuhog, Kazeno haja és ruhája már most csurom vízes, mint ahogy a fa pad is, amin ül. Őt mégsem zavarja, jobb keze ökölbe szorult. Ő győzte le a "Vámpírt"? Nem, nem sikerült... Kétségtelen, nélküle még mindig Pein-sama Birodalmában garázdálkodna a galád, de nem Ő vitte be a végső csapást, egyáltalán nem. Nagyot sóhajt, miközben félredobja a múltat. Megtette amit tudott és ez majdnem kevésnek bizonyult. Azt hitte erős, vagy legalábbis egy Geninhez képest. Tévedett volna? Igen, valószínűleg. De most már, ezen tapasztalat ismeretében többet tud, mint annak előtte. Leemeli hátáról az esernyőt s noha már bőrig ázott, azért maga fölé emeli. Kop-kop-kop. Pattognak az esőcseppek. Erről jut eszébe, majd szereznie kell Senbonokat, hiszen a Múltkor elhasználta mindet és nem volt sem kedve, sem ereje ahhoz, hogy kutasson utánuk és összeszedje őket. Azok már az enyészetéi, de egyáltalán nem bánja, sokkal inkább azt, hogy tévedett. Ráadásul kétszer, vagy háromszor is kihozták a sodrából. Nem olyan stabil, mint ahogy képzelte, nem olyan erős, mint ahogy gondolta. Az egyszerű küldetések miatt elszámította magát akkor, amikor valaki erősebb ellen szállt harcba. Igaz, Ő még mindig él, ellensége halott. Újabb sóhajt enged meg magának, feláll.
Kop-Kop-Kop. Az esőcseppek tovább pattognak.

*****

Immáron kint áll a Kiképzőterepek saras, fűves pusztaságában. Ruhájából folyik a víz, bár Őt nem zavarja. Esernyőjét most maga fölé tartja és vár. Konan-sama parancsára - mert ugyan ki mástól is érkezhetett volna az értesítés? - kisétált ide, nem tudja, de sejti miért. Isten Angyala kegyes, talán egy Senseiiel jutalmazza hűségéért és Hősiességéért. Vagy nem. Majd kiderül.

Fuu Vas. Nov. 02 2014, 18:08

/ Korotsuki Kazeno /

Az eső végeláthatatlanul zuhogott, s mintha egyre erősebben, s erősebben indult volna neki. Váltál, miközben az esernyőd szélein egyre több víz csordult alá, s hullott le a tocsogó sárba. Az egyre sűrűsödő esőcseppek hangját viszont közelgő léptek hangja töri meg, melyek hallhatóan mögüled érkeznek. A léptek közeledtek, majd egy hosszú barna hajú szépség tűnt fel, s feléd közeledett. Feje fölött ő is esernyőt tartott, s mosollyal az arcán érkezett meg eléd, majd megszólalt.
Kiképző terep - Page 3 Sayuri_masato_by_xinsideshinyx-d4vybeb_www.kepfeltoltes.hu_

Kiképző terep - Page 3 Sayuri_masato_by_xinsideshinyx-d4vybeb_www.kepfeltoltes.hu_

- Üdv, Kazeno-kun! - Nézett rád, s ismét mosolygott. - Azért küldtek hozzád, hogy tanítsalak. - Jelentette ki, miközben végig rád nézett. Bár az arca kedvességet sugallt, mégis, mintha lett volna valami megmagyarázhatatlan szomorúság a hangjában. - Nos, hallottam rólad egy-két dolgot már. Hallom ügyes vagy, már tudsz vízklónokat, de van valami amivel a klónokat még veszélyesebbé teheted. - Nézett a szemedbe, majd folytatta. - Ha elég ügyes vagy, megtanulhatod felrobbantani őket, egyenesen az ellenfeled ellen fordítva, s jelentős károkat okozva ezzel, vagy csupán előnyt nyerni a csatában. Mit szólsz megtanuljuk? Segítek! - Mosolygott, majd válaszod várta, miközben eldobta az esernyőjét.
- Kezdés ként talán hozz egy klónt. Majd próbálj meg koncentrálni, összpontosíts a klónra, érezd a klónt, érezd benne a vizet, mint egészen átveszed felette az irányítást, s képzeld el, ahogyan felrobban, majd ezt próbáld létrehozni a chakráddal, a víz chakrádat használva igyekezz azt szétrobbantani, egyenlőre nem kell nagy erőt belevinned, elég ha csak képes lennél kisebb, akár picinyke robbanást is elérned. A lényeg az, hogy érezd a vizet, urald, mintha csak te magad lennél az a víz, ha erre képes vagy, fel tudod robbantani majd. - Fejezte be, majd ő maga is létrehozott egy klónt, s kicsit messzebb küldte, majd szinte egy másodperc tört része alatt robbantotta fel, melynek ereje bámulatosan nagy volt.

/ Postodban addig juss el, hogy többször te is megpróbálod a robbantást, majd a végén egy számodra is sikerülhet, de ne legyen nagy robbanás. A postod legyen olyan 30 sor azért ha kérhetem ^^ /

Ajánlott tartalom