Kiképző terep

„Egyre jobban megy, de még nem tökéletesen.” Gondoltam miközben a fa törzsén futottam fel. Már a huszadik ilyen fel futásnál tartottam és meglepően jól ment. Már nagyon fáradt voltam. A kezünkkel a fára ragadásos feladat meg most ez is eléggé sok chakrát emésztet meg. A földön meg kellet állnom egy kicsit, mert már nem bírtam. Konkrétan már reggel óta itt gyakorlunk, és már kezdtem kikészülni.
Miközben a fa mellet lihegtem gondoltam, megnézem a többieket, hogy haladnak. Mikor megláttam, hogy ők is addig tudnak fel futni a fára, mint én nagyon megijedtem. Az előző feladat után semmi képen sem akartam veszíteni. Ezután egy pillanatot sem akartam vesztegetni a pihenésre. Úgy döntöttem, hogy akkor is fel jutok, ha minden chakrámat bele kell adnom. Chakra a lábba, neki készül és futás.
A harmincnegyedik nekifutásnál már nagyon közel voltam a fa tetejéhez de már nem bírtam tovább és leestem. Hasra estem és úgy is maradtam. Feküdtem a sárban és a hátamat verte az eső. Kívülről úgy nézhetem ki, mint egy hulla. Ott feküdtem és éreztem, hogy fáj mindenem. Ekkor eszembe jutott a magamnak tett ígéretem és megpróbáltam fel állni. Remegett mindenem, de sikerült felállnom. Tudtam, hogy ha még egyszer elesek, akkor nem lesz több erőm felállni. Elkezdtem minden, megmaradt chakrámat összegyűjteni majd a lábamba, küldtem. Ezek után, amikor már éreztem a lábamban a szívóerőt a fa felé fordultam. Vettem egy nagy levegőt, majd nekifutottam.
A fa feléig még nem volt semmi gond de utána már éreztem hogy már túl kevés a chakrám. A háromnegyedénél úgy éreztem, hogy vége. A testem kezdte fel mondani a szolgálatot. Éreztem, hogy lassan elájulok. Nem tudtam, elenne mit tenni de, ekkor eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt és az is, hogy megfogadtam, hogy többet nem veszitek. Ekkor nagy üvöltéssel minden meg marat erőmet, beleadtam és futottam.
Úgy éreztem, hogy az izmaim bármelyik pillanatban elszakadhatnak. Két lépés választott el a tetejétől de nem adtam fel. Nehezen bár de megtettem azt a pár lépést és fent voltam. Az első pillanatban a fáradtság miatt nem tudtam felfogni, hogy mi történt de a következőben már láttam. Ekkor nagyon megörültem és örömömben üvölteni akartam. De alig emeltem fel a karomat hirtelen rám tört a fáradság és elájultam.

Miután mesterünk elmondta hogy: Információt kell szereznünk róla mielőtt bármit is, tennénk. És miután végig hallgattuk Kei unalmas, de kimerítő válaszát. Nekem az jutót eszembe hogy: Mi a fenének? Szóval ott van egy vén trotty a csatornában, aki rongálja a csöveket, és nekünk kell megállítani. Akkor minek menyünk információt szerezni róla? Nem hiszem, hogy egy olyan ember, aki a csatornába bújik rongálni a csöveket az olyan erős, lenne, hogy le tudjon verni négy genint meg egy jonint. Főleg hogy amíg mi elmegyünk információt szerezni addig az-az öreg tejesen, szétveri Amegakure tejes csatorna rencerét és akkor konkrétan, nem végeztük el a feladatót. Az én véleményem, az hogy menyünk be, üssük le, vonszoljuk ki és vigyük el Tennsi-samahoz. Úgy vélem, hogy nem kell túl bonyolítani, azzal hogy információt gyűjtünk egy vénemberről, aki elszabadult a dili házból. Nem hiszem, hogy olyan nagyon erős lenne, mivel akkor nem nekünk adták volna a feladatót. Egyébként, ha nagyon, muszáj információt szerezni akkor azt csináljuk amit Kei mond, mivel nagyon jól kifejtette, de én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy menyünk azonnal a csatornába nehogy még többet rongáljon.

Miután mindenki végzett a kérdéseivel a Sensei mindenki legnagyobb mehlepetésére eltünt. Úgy gondolom ezt a hirtelen távozást Karaszunak köszönhetükk. Ezért (ál)vigyorgva felé fordultam és azt mondtam:
- Köszönjük a segitséget Karaszu - persze valójában nem örültem a dolognak de szeretem ironikusan felfogni a dologokat
Úgy gondoltam hogy nem vagyunk teljesen elveszve a Sensei infói nélkül mert még a helyszinen is tudunk megfigyeléseket végezni. Bár meg kell valljam nem vettem volna sértésnek ha nem "vakon" csúszunk bele a nyálkás csatornarendszerbe. Mindeneste nem volt mit tennem megindultam a töbiekkel a csatorna mélyére. A nyálka csak úgy folyt a falakról ez még nem volt annyira nagy gond, a nagyobb probléma az volt hogy egyre szükebbé vált a csatorna. Egy idő után már guggolva kellett tovább haladnunk, végül már hason csúszva. Nekem a szük helyeken való átcsúszás valamivel jobban ment, mint a többieknek. Volt is egy tippem miért, bár ezt nem kötöttem mindenki orrára. Miután náhány szükebb helyen sikerült átcsusszannunk elértük a "kritkus pontot". Ez már számomra is nagyon nehéznek tünt, de úgy gondoltam sikerülni fog átpréselnem magamat. A többiek sikere felől már nem voltam ilyen biztos, csak azt tudtam nem bukhatunk el az első akadálynál.

//Bocsánat hogy az előzőre nem irtam vissza de 10 hónapra az USA-ba költöztem és nem volt laptopom meg időm sem sok. Ezt majd próbálom a jővőben elkerülni. Ezenkivül a itteni laptopom amcsi billentyüzetü szoval nincs hosszú i-m és rővid ő-m. És még a Wordot sem szereztem be szóval ezért valamivel kevésbé lesznek szinvonalask a kommentjeim. Remélem nem nagy probléma //

Miután mesterünk eltűnt enyhén győzelem ittas érzés fogott el mivel nekem lett igazam Kei helyet. De ez az érzés el is múlt amikor, Amatera-sensei bejelentette, hogy enyém minden felelősség, ami a többiekkel történik. Ezért enyhén idegesen indultam el a csatorna bejáratához. A csatornában haladva egyre jobban szűkebb volt a hej ezért lassan már kúsznunk kellet. Kusszá közben az jutott eszembe hogy: „Hogy a fenébe tudót egy vén öreg trotty itt átmenni amikor mi is alig tudunk itt átjutni. Remélem mesterünk, nem tévedett, amikor azt mondta, hogy ez itt a bejártat.” Ahogy haladtunk én egyre jobban ideges lettem mivel Amagakure mocskában kellet gázolnunk. De mivel azt mondták, hogy ere van az öreg ezért reméltem, hogy előbb vagy utóbb elérünk egy pontot, ahol ki tágul a csatorna. Lassan haladtunk a rozsdás csatornában. Hihetetlenül rossz szagok terjedtek a csatornában, amitől néha már hányni tudtam volna. De tovább kellet menni. Mikor még egy tágasabb résznél voltunk eszembe jutót, amit Amatera-sensei mondót. Ezért szóltam mindenkinek hogy álljanak meg. Majd azt mondtam: Nos hülyék – mondtam viccesen és mosolyogva- Amatera –sensei azt mondta, hogy ha bármi bajotok lesz, akkor letépi valamimet. Éppen ezért azt javaslóm, hogy a nálatok lévő drót huzalokkal kössük össze magunkat. Mivel Kei-nél, Toge-nál és Suneku-nál is van drót az lenne a legjobb, ha Toge Suneku-hóz, Suneku Kei-hez, Kei pedig hozzám kötné magát. Szerintem, az lenne a legjobb, ha deréknál kötnénk össze egymást, mivel akkor nagyobb erőt tudnánk ki fejteni. Én a fej pántomat a derekamra kötném előtte, hogy a drót ne vágjon bele a húsunkba. - itt egy kis szünetet tartódtam, mivel már fulladoztam a bűztől de egy kis pihenő után fojtattam- Ez végtére azért lenne jó mivel ha valami baj üt ki elöl vagy be ragad valaki akkor mindenki elindul vissza és egyszerűen ki vontatnánk a bajban lévőt. Nos hülyék mivel én felelek értetek ezért én megyek előre, hogy ha már valaki bajba kell hogy kerüljön akkor az én legyek. Miután megtárgyaltuk hogy-hogy legyen és felálltunk, ahogy megbeszéltük azután fojtattuk utunkat a csőben.