Kiképző terep

Arata rég járt erre, ahhoz kétség sem fért; sőt, rég járt bárhol is. Bár mindenáron részt akart - és akar is - venni a IV. Nagy Shinobi Háborúban, az elmúlt időszakot betegeskedéssel töltötte. Hónapokon keresztül láz gyötörte, amit oly' erős migrén és fájdalmak kísértek, hogy klánja majdhogynem le is mondott róla. Az orvosok hiába kutatták az okát a betegségének, ők sem tudtak semmi kézzelfogható magyarázatot adni a naponta jelentkező láznak és fejfájásnak. Az utóbbi időszakban Arata már hozzászokott, hogy napi két darab fájdalom- és lázcsillapító kapszulát kellett bevennie, ha nem akarta, hogy kiújuljanak a problémái; aztán egyszer csak vége szakadt, mintha sosem lett volna. Nem egyszer érezte úgy, hogy a halálán van, sőt... egyszer le is állt a szíve, de az orvosok egy erősebb chakralökettel visszahozták az életbe. Egyik este még a fájdalomcsillapító sem hatott... annyira hasogatott a feje, hogy azt hitte, most már tényleg itt a vég, ami elől senki sem menekülhet... és a legnagyobb fájdalom közepén, mikor kis híján megfulladt az öklendezéstől, egy csapásra elmúltak a tünetei. Azóta sem jelentkeztek, bár Arata egy kis dobozban mindig magánál hordott legalább két hétre elegendő tablettát.

Utoljára akkor járt erre, amikor megtanulta feloldani chakraelemét; amikor még béke honolt a világban... legalábbis valamilyen békének látszó jelenség. Most újra itt volt, ugyanis végleges talpraállásának bizonyítékaként felkeresett egy mestert, hogy új technikákat tanulhasson meg. A frontra akart menni és harcolni, de tudta, hogy milyen szánalmasnak minősült egyelőre a repertoárja, már ami a technikákat illette. Volt mit csiszolnia a képességein, annyi szent. Egy Kirigakure no Jutsu és egy Suigadan még nem volt elég ahhoz, hogy a Tűz Szövetségének egy-egy erősebb shinobijával elbánhasson. És... bár tudta, hogy a mostani technika sem lesz elég hozzá, de fejlődni akart.

Jól szemügyre vette a kiképzőterepet; nem sok minden változott, leginkább semmi. Vagy... talán mégis. A falu legtöbb shinobija a fronton volt, csak néhány genin edzett itt, ők is azért, hogy czett egy kicsit. A bemelegítést követően célbadobott a nála lévő shurikenekkel és kunai-okkal, majd gyakorolt egy kicsit a drótokkal is. Bár nem igazán akart fogyasztani chakrájából, de párszor felfutott egy-egy fára, hogy szaltóból is célbadobhasson; meglepődve vette tudomásul, hogy annyira mégsem rozsdásodtak be az ízületei a hosszú betegeskedést követően. Minekutána kellően kimelegedett, az esőt tudomásul sem véve - hisz' Amegakuréban az számított csodának, ha pár percig nem esett - leült az egyik padra, és rágyújtott egy cigarettára. Volt még ideje... a megbeszélt időpont előtt legalább fél órával ott volt a helyszínen, hisz' úgy tartotta, hogy a késés nem elfogadható semmilyen formában.