Erdőségek

Talán a harc az oka, de újabb szempontot találtál, ami által sikerült magadban tisztáznod néhány dolgot. Vagy eddig is minden rendben volt veled, csak nem láttad rendesen az utadat? Mindenesetre határozottságot mutatsz, aminek meg is van az eredménye. A kislány rettegő szemébe visszatér a béke, belőled meríti az erőt és amíg ott vagy mellette addig nem fog félni. Szikla vagy számára, melyet az óceán tombolása sem tud ledönteni. Így gondolhatja. De tényleg olyan erős vagy, mint ahogy azt a kislány látja? Tényleg lakozik benned ilyen erő, elszántság? Erődítmény vagy a kislány számára, de falaid... ó mond, leomlanak-e valaha? Van olyan ember ki le tudna téged győzni? A leány hozzád simul, bájos arcát ruhádhoz nyomja.
- Haha-sama, Onegai... ( Japán, Magyarul kábé annyit tesz: Anya, kérlek... ) - Megszólalt, hihetetlen de igaz!
A közelséged teszi, s talán a földsárkány rettenete. Hangja bársonyosan magas, remegő. Nincs benne csintalanság, de annál hívogatóbb. Gyermeki boldogságot is kihalhatsz belőle... Túl sok érzelem ez így néhány szóba, mégis beleadta, bár nyelve akadozott.
Védelmed megjelenik. Ezután már nem sokat látsz, annál többet hallasz. Égzengető ricsaj, ahogy a föld és az első kapu egymásnak feszül. Döntetlen lehet az eredmény, mert mindkettő összeomlott. Nem sok nyugtod van még így sem. Négy alak jelenik meg a második kapud tetején. Ugyanúgy néznek ki. Ám ennyivel még nem úszod meg, van egy nagyobb bőkkenő is. Egy ötödik árny is suhan a pusztában, de ő nem feléd, hanem az ellenkező írányba. Talán erősítést hív? Nem nehéz megállapítani, hogy ezek klónok, vagy legalábbis négy biztosan az. Vagy mégsem? De hogy jelenhetett meg másképpen ugyanúgy kinéző shinobik sokasága? Kettő klón megindul felétek, egy viszont kézpecséteket formál. Amikor befejezi repedezni kezd alattad a föld. Mindezen események gyorsan történtek, de neked is volt időd készülődni. Viszont a helyzet nem éppen rózsás. Alattad spirális alakban repedezik a talaj, s ha nem reagálsz lezuhantok, mindeközben ketten közelítenek felétek, s maradt még egy - aki nem formált kézpecséteket - aki tudja távolról támogatni őket ( valamint ugye aki az alattatok létrejövő omlásnak az oka, de ő a techikájára figyel). Hogy a menekülőt már ne is említsem... 



// Írd le mit teszel, illetve néhány alternatívát is. Húsz másodperc cselekvésidőd van, addig készülődhetsz. Ezen túl feltételes módban írj kérlek. //

A rúgás, amit terveztél leegyszerűsitette a dolgokat. Ellenfeled kiesett a ritmusából és így jóval hamarabb értél oda a leánykához. Kardod szélből kovácsolod, s ennek nehezen áll ellen az, aki rád mer támadni.  Könnyed mozgássorozattal porlasztod szét a klónt, mely lábaid előt heverő apró földkupaccá változik.
Ezután sem aprózod el a dolgokat. Megidézel egy legendás lényt, Baku-t a rossz álmok elszívóját. A föld gólemet elnyeli mindenestül, mint ahogy a feléd közeledő másik földklónt is. A kapun álló is hamar semmivé foszlik, mert a technika, ami egyben tartja nem tud ellenállni ekkora "vonzerőnek". Így hát végülis győztél. Mint kiderült mindegyik klón volt. De akkor az igazi? Felmerülhet benned, hogy Őt láttad elszaladni. Erre nagy esély van, még ha nem is lehetsz benne teljesen biztos. Viszont azt az alakot már elveszítetted szem elől, túl messze van. Még okozhat további problémákat. Akár el is indulhatsz utána, hátha valahogy ráakadsz. Bár a kislányt minél hamarabb biztonságba kellene helyezned ugye? És ott van a küldetésed is...
Nincs messze az a hely, ahol Hoshigakurét sejted. Ha arra veszed az írányt akkor némi séta után szakadékot fedezel fel, melyben furcsa, sárgaszínű gázok terjengenek. Talán veszélyes? Ki tudja. Viszont híd sehol sincsen.... Várjunk csak! Az ott egy alak a túloldalt? Igen, határozottan az. És téged néz, bár alig látni át a gáz fellegeken.

Bármi történjen is a kislány melletted marad, újra szótlan, noha érzed, hogy különös kapcsolat alakult ki kettőtök között. Fögja a kezed és belőled merít erőt, de talán fordítva is igaz? Igaz, aki Baku-t meg tudja idézni, annak nem kell erőt merítenie senkiből. Vagy mégis? Talán ha nem is erőt, de célt ad számodra. És már ez is több, mint amit egy átlagos kislánytól el lehetne várni...




// Ha a falu felé veszed az írányt, akkor írj a Hoshigakurét körülvevő szakadék topicba, ha más terveid vannak, akkor ide //

Előzmények, még Madara kérésére.

Amint elsajátítottam a legújabb homok technikát, fáradtan, de büszkén tértem vissza Hozukijoba, azonban az a visszavezető úton összetalálkoztam Ishidorei-vel a börtön egyik fő vezetőjével.
A nyugodtságáról ismert ember tekintetén látszott, hogy ideges. Apró izzadság cseppek gördültek végig az arcán, valamint lihegésétől, sejteni lehetett, hogy már rég óta keres. Az üzenet biztos, hogy valami nagyon fontos, így nem álltam le, vele beszélgetni, hanem inkább gyorsan berohantam a Nagyterembe.
Amint megérkeztem a dolgozó szobának használt Nagyterembe, gyönyörű látvány tárult elém.
Nagyon ritkán jártam ebbe a terembe, és ha Itanashi esetleg behívott, akkor is általában sötét volt.
Szóval most csodálkozva néztem körbe. A terem hatalmas ablakok segítségével fogadta be a fényt, régi, de mégis gyönyörű fából készült bútorok, valamint egy hatalmas kör alakú asztal helyezkedett el, ami a terem díszítésére szolgált.
Itanashi a terem hátuljában állt, és épp az ablakból tekintett kifelé. Amint észrevette, hogy beléptem, megfordult, majd így szolt:
      - Szedd össze minden fontos felszerelésed, Rikuno. Küldetésre indulunk, mégpedig azonnal. Nagy szükségem van rád.
Kicsit furcsán éreztem magam, talán még sohasem voltam ilyen helyzetbe, mióta vele vagyok. Szavai alapján ez tényleg valami nagyon fontos dolog lehet. Az utóbbi hónapokban, mióta ideköltöztem Hozukijoba teljesen el vagyok zárva a külvilágtól. Küldetésen már nagyon rég voltam, tényleg, csak a saját magam fejlődésével foglalkoztam. Annyit tudtam, hogy a háború még mindig tart.
Csak nem ő is részt akar venni a háborúban, vagy esetleg valami szervezeti dolog lesz?- gondoltam magamban, de nem sokára már jött is a válasz.
– Nyomára bukkantunk a világ egy démonának tartózkodási helyének. Elindultunk már, hogy elfogjuk a Kétfarkú Macskadémont, a Nibiit.
Jézusom, nyeltem egy igen nagyot szavai hallatára. Tehát ezek a lények, amiket csak mondaként hall az ember valóban élnek. Nagyon meg voltam lepődve, egyszerűen nem tudtam hogyan kezelni a dolgot.
-A feladatod, hogy két másik shinobival, biztosítjátok nekünk a helyet, megakadályozva, hogy bárki megzavarhassa a harcunkat. Minden erőnkre szükségünk van.
Ezek szerint ez már egy szervezetes küldetés lesz. Fura lesz vadidegen emberekkel együtt dolgozni. De remélem, hogy az a rengeteg edzés, valamint az a sok szenvedés most meghozza gyümölcsét.
A küldetés nem lesz egyszerű, de muszáj lesz mindent beleadnom. Talán ha sikerül megkaparintanunk ezt a kétfarkút, akkor valóban mi lehetnénk a világ urai. És véget vehetnénk ennek a szörnyű kornak.
Itanashi egy egyszerű fejbólintással jelzett, hogy lépjek le és szedjem össze magam minél hamarabb.
 Gyorsan visszarohanva a hálókörzetemben, megpróbáltam összeszedni a legfontosabb kellékeimet.
Láncingemet, valamit vértjeimet felcsatoltam a megfelelő testrészemre, Katanámat felhelyeztem a derekamra, további felszerelésemet beraktam a megfelelő fegyvertartókba, végül a hátamra vettem a különös homoktartómat. Amint kiindultam a szobából, még egyszer visszatekintettem és felpillantottam a fogasra, ahol a szervezet köpenye, valamint a fejpántja lógott.
-       Azt hiszem itt az ideje, hogy most ezeket is maggal vigyem, így a köpenyt felvettem és a fejpántot is felkötöttem.
Most már valóban tejes felszerelésben és indulásra készen, kerestem fel Itanashit, aki a főbejáratnál várt rám.
Még indulásom előtt egy zacskót nyújtott át, amiben bizonyos pirulák voltak. Sajnos ezek után már pontosan tudtam, hogy mi fog következni, Yakura, már várt rám, és ott tekerget a lábam körül, és mintha másodpercek töredéki lett volna az a pillanat, hogy én innen, egy teljesen más országba csöppenjek.
 
A látásom teljesen homályos volt, és gyomrom is kavargott, annak ellenére, hogy már tapasztaltam ezt az érzést, még mindig nem szoktam hozzá.
-       Hol vagyok?- kérdeztem a földön fekve, miközben szemeimet törölgettem. Aztán egy ismerős hang szólalt meg.
-       Üdv köztünk, Rikuno!
Itanashi volt az, ezek szerint nem haltam meg. Pár perc elteltével, sikerült magam rendbe szedni, és már a tájat figyeltem. Erdős dombos terület volt. A medvék országa. Még életembe nem jártam itt, de őszintén még térképen sem tudtám bejelölni. Körülöttem, még öt emberke állt, akiket talán még soha nem láttam.
Ezek szerint itt lesz a kétfarkú is.
Itanashi valamit még két fickó hirtelen eltűnt, így hárman maradtunk. Ha eddig nem is figyeltem annyira rá, a távolból erős füst áradt föl.  A többiek parancsára így mi hárman arra mentünk.
Mivel mén vagyok itt a legújabb megpróbálok jó benyomást tenni. Egyenlőre hallgatok, és azt csinálom amit mondanak. Persze ha van valami jó ötletem azt megosztom velük, de mondom inkább a rangidősre hallgatok.
A többieket elnézve, megint én vagyok itt a legfiatalabb a 17évemmel, ez egy kicsit kellemetlen lehet, de hát nem tudunk mit tenni.
A füst felé tartva, a terep könnyen járató volt. Kicsit lemaradva a többiektől követtem őket, az esetleges hátsó támadásokat megelőzve. Gyorsan és tempósan haladtunk, de szerencsére a célig nem találkoztunk senkivel.
Amint megérkeztünk a füst abbamaradt, de a nyomok még jó láthatóak voltak.  Feketére égett fa és bokor, utalt, a tűz nyomaira. A nyomokat követve, egy tisztásra érve abbamaradtak. Ezek a jelek vagy valami harcra, vagy csapdára utalhatnak.  Gyanus volt, hogy a tűz hirtelenjében csak úgy végett ért. Érdemes lehetne, felmászni egy magasabb fára, hogy jobban körbe tudjunk nézni (ha ellene nincs kifogás, akkor megteszem).

Nagy valószínűleg nem vagyunk egyedül, így érdemes felkészülni akár egy támadásra is. Amint körbenéztem a magasról, és nem találtam semmi kézzel foghatót, lemegyek a társaimhoz, és várom a további utasításokat.

A lángok már réges-rég kialudtak, mire a kis csapat a helyszínre ért. Mindössze egyetlen pillantás elég volt a környezetükre ahhoz, hogy rájöjjenek egy-két dologra, noha pusztán csak feltételezés szintjén is. Fel lettek ültetve vagy egyszerűen ismeretlen shinobik csaptak össze. Átlagos erdőtűz semmiképpen sem lehetett, hiszen a lángok még most is tombolnának és elemésztenék környezetüket, eső pedig nem esett, mely kiolthatta volna a lángokat. Elterelés lett volna? De kiknek vagy egyáltalán minek? Értelmetlennek tűnik, hiszen kik azok, akik olyan ostobák, hogy az idejüket vesztegessék holmi tűz miatt ami biztos távolságban van tőlük? Erre a gondolatra Yuu szíve szerint pofán vágta volna magát, meg két útitársát és azt a marhát, aki ide küldte őket, meg a másik kettőt is, aki ott maradt. Elöntötte agyát a paradicsomszósz. Jelentéktelen feladatok, egy élősködő szellem, aki élni se hagyja, folytonos terrorizálás álmában és egy megpecsételt sors. Arcát a kezébe temette, már-már a röhögés kezdte rázni, ahogy végiggondolta a dolgokat. Mennyire szerencsétlen és ostoba a kezdetektől fogva. Valódi címeres ökör. Elege lett…, most és végérvényesen örökre. Eltört benne valami, talán pusztán a józan esze mondta fel a szolgálatot vagy ment el nyaralni, de már nem érdekelte semmi. Kész, vége, vele nem packázik senki. Se exlaw, se sötét elméjű hibbant idióták akár csak ők maga. Hatalmasabb lesz mindenkinél, aki valaha élt, ereje pedig már így is felülmúlja a képzeletet. Chakrája egyenesen démoni a benne lakozó gonosztól, pusztítóbb minden élő embernél. Mit neki egy démon? Nincs mit vesztenie.
Ahogy háborgó elméje kicsit lenyugszik és kiverekszi magát az érzelmi hullámvasút kocsijából, alaposabban és megvizsgálja környezetét. A tigris pecsétjét megformálva felerősíti érzékeit, hála egy általa korábban elsajátított, de oly kedvelt technikának. Emberek jártak itt, ehhez kétség se fér, de van itt valami más is. Nehéz megmondani hányan voltak, azonban…
A benne lakozó természetfeletti erő felzubog, ahogy észreveszi azt, ami egész idáig elkerülte figyelmét. Noha nem tudja kik jártak itt, de amerről jöttek, három különböző szagot is érez, melyeknek foszlányait megőrizte a táj. Követték őket a kezdetektől vagy egészen idáig csak ugyan oda tartottak ahova ők is. Ismét megformálja a szükséges pecsétet és hagyja szétáramolni testében, mely teljes mértékben átalakítja szinte mindenét. Szemfogai megnőnek, pupillája kitágul, látása sokkal élesebb lesz, izomzata megduzzad, ám a szaglása, az mindennél erősebbé válik. Akár egy igazi bestia, egy valódi vadász ember bőrbe bújva. Maga se tudja pontosan, miért sietne vissza társai oldalára, hiszen egyedül is képesek megbirkózni a lehetséges ellenséggel. Mégis, vért kell ontania, le kell csillapítani vad lelkét. Az se érdekli, ha csak óriás mókusokat talál, lakolni fognak, mert Ő ilyen, mindig ilyen volt és mindig ilyen lesz. A vér megszállottja, az adrenalin mámorában élő fenevad, aki sokkal inkább a harc, a vadászat megszállottja, mint igaz ember, aki ésszel cselekszik és előbb kérdez, mint harap.
Hihetetlen, nem? Az ember évekig pengeélen táncol, logikátlanság, ellentmondások mezsgyéjén lépdel, semmi értelme cselekedeteinek, már ha figyelembe vesszük azt az aprócska tényt, hogy az emberünk a kezdetektől fogva nem százas. Őrültségeket művel, átszeli a kontinenst, a tengert, jég hideg helyen, hóban, fagyban csatározik, prédára les, miközben küldetése azon múlik hogy miként alakul egy ország jövője. Vicces a sors. Nevet akart szerezni magának, a legsötétebb eszközökhöz nyúlt, vérrel akarta beleírni magát a Föld történelmének poros könyvébe. Miért? Hogy emlékezzenek rá? Igen, valami ilyesmit akart az elején ez egész biztos. Na de miért? Jó kérdés és még létezik több is, de egyet se ért. Harcol, öl, túlél és hullákkal szegélyezi útját. Még egy gonosz szellemmel is lepaktált akitől a víz is kiveri, ráadásul ezzel a teljes halálfélelem és céljának, személyének a szükségesnél korábbi eltörlése az egyik lehetséges végkimenetel. Ha mindez nem lenne elég, több, nálánál gonoszabb, de kevésbé őrültebb figurával egy valódi démon vadászatra indultak, mely nagyobb eséllyel végződik halállal, mint sikerrel. Így tehát kijelenhetjük, hogy annyira egyszerű az egész, mint az egyszeregy. Exlawok, démonok, őrült játszótársak? Mit számít, hiszen mindig is élet és halál peremén építgette a homokvárát, olyan helyekre jutott el, olyasmikben vett részt, mely jó eséllyel az életébe kerülhetett, ennél fogva egy benne lakozó szellem már nem oszt, nem szoroz. Semmi se változott, minden ugyan olyan évek óta és Ő mégis retteg, fél, hogy valaki bekebelezi. Bah, előbb fagy be a pokol, ez már biztos, mindössze erősebbé, hatalmasabbá kell válnia ennél a lénynél. Neki is exlawá kell lennie, bekebeleznie a gonoszt és elemészteni a sajátjával. Senki se hallott még ilyesmiről, de ez még nem jelenti azt, hogy lehetetlen.
Az átváltozás végeztével, sokkal inkább hasonlított egy nyelvét kiöltő megveszett farkasra vagy bármilyes hasonló négylábú fenevadra, mint emberre és túlfűtött, ösztönszerű érzelmei és csökkent értelme is látszólag erre engedett következtetni. Nem, nem szűnt meg ember lenni és ostobább se lett, de eddigi kamikaze életmódja és a mostanitól való rettegés, mely egy és ugyan az, egyszerűen bőszítette, hergelte. Tökéletes célpontnak bizonyultak azok az egyének, akik arrafelé tartózkodtak melyről ők is jöttek. Veszélyt jelentenek, netán csak turista shinobik? Mit számít. Teljes gőzzel előre tör és lecsap rájuk olyan sebességgel, hogy még csak idejük se lesz felocsúdni, csak mikor kardjának egyetlen suhintásával lefejezi mindegyiket, és miszlikbe aprítja őket. Ooh, igen, a tovaszálló élet, mily gyönyörű is egy hozzá hasonló őrült elmének.
- Társasága akadhatott a többieknek, míg mi itt piszmogtunk ezzel a kis tábortűzzel. Mit gondoltok, tudjátok velem tartani a tempót, hogy megnézzük kik is zavarhatják meg a mi kis vadászatunkat?
Mámorában megnyalva ajkait, egy ágyúgolyó sebességével tört előre, faképnél hagyva a többieket.

// Amennyiben valamilyen oknál fogva a karakter távozása meghiúsulna, természetesen marad a fenekén. //

Egyre erősödő szagok jelezték sejtésének beigazolódását, miközben már nem kellett sokáig várnia arra, hogy megpillantsa a lemészárolandó ellenséget. Akár egy prédára leső vad, kezdetben meghúzta magát az egyik szikla tövében, majd beleszimatolt a levegőbe.
~ Egy, kettő, három… talán több is. ~
Nem volt teljesen biztos a dolgában, de azt tisztán érezte, hogy az ismeretlen csapat szétszórtan helyezkedik el, már pedig ebben a környezetben és a jelenlegi helyzetben igen csak megnehezíti az öldöklést. Adrenalintól fűtött agyában lassan de biztosan formálódni kezdett egy terv, melyet inkább ösztöne és harci tapasztalata, mintsem higgadt énje hozott létre. Szép elgondolás volt, még talán a fent köröző sas madarat is kicselezheti vele aki minden bizonnyal megfigyelő lehet, hisz ezen kies tájon aligha akadhat levadászandó préda, kivéve hármójukat, de ahhoz ők túl nagy falatok. Egy szó, mint száz, nem járhatott sikerrel, ahhoz ő túl gyenge volt. Noha megkockáztathatta volna, hogy a határáig feszíti az energiáit egy kis harc miatt, és az egész területet elborítja köddel, már amennyire sikerül vizet kisajtolni a levegőből, de akkor meg kéne kockáztatnia, hogy a benne lakozó gonosz szellem felülkerekedik rajta és akkor lesznek csak igazán nagy bajban. Másrészről elemezve korlátait, a bestiális forma, mellyé szinte már korcsosította testét, noha hatalmas erőt, sebességet és éles érzékeket adott neki, nem kevés chakrájába került, hogy fizikai korlátainak határait ennyivel túllépje.
~ Kazuya már nem lehet messze, talán ő képes arra, amire én nem. Öt perc, ennyit adok nekik hogy utolérjenek, aztán kerül amibe kerül, de belevetem magam a dolgok közepébe. Aki nem mer az nem is nyer ugyebár. ~
Tudta jól, hogy ezzel a gondolatmenettel rossz döntést hozott, de nem érdekelte. Ha el kell buknia, elbukik. Gyors, erős és halálpontos. Az évek, amiket a harcművészetének elsajátításával töltött, a kardvívás képessége és tapasztalata olyan fegyverré tette, ami nem tesz felesleges mozdulatokat. Messze állt ez a shinobi léttől, de akár csak őseik, ő is szemtől szembe ugrott ellenfeleinek a csatatéren, ha elkerülhetetlen volt a meglepetésszerű támadás.
Amennyiben Kazuya megérkezik és nincs ellenvetése vagy másik társának, akkor a köd leple alatt, melyet az előbb említett személynek kellene létrehoznia, elindul vadászni. Hárman vannak, talán három, talán több ellenfél ellen. Noha ő maga felvenné egyedül is a harcot az összessel, mégis csak vár egy öt percet, hátha egyik útitársa a segítségére lehet.

// Tehát ha a kis csapat utol éri Yuut és képes egy jól összeszedett tervvel előállni, abban az esetben a karakter követi őket, ám amennyiben ez nem következik be, egyedül indul harcba. //

Tehát amint elértünk a különös nyomokhoz, kissé zavarosan tanulmányoztunk. Nem voltunk benne biztosak, hogy valóban megszűntek-e, vagy csak elterelésnek szánták, hogy szétválasszák egymástól a csapat tagjait.
Amint alaposabban körbenéztem, sajnos nem találtam semmilyen kézzel fogható dolgot. Azonban Yuu már igen.
 Valamiféle különös technika révén egy fura alakot tudott felölteni. Szemfogai megnőttek, pupillái kitágultak, izmai megerődítek, és úgy szaglászok a környéken, akár egy farkas. Nem igen szóltam hozzá, csak néztem. Hagytam, hogy keressen, hátha rátalál valami fontos információra. Nem tudom, hogy mit érezhetett, de gondoltam, hogy valami szagot követ, vagy alig kivehető, szinte emberi szemmel nem is látható lábnyomokat. Yuu nem sok időt töltött e helyen, amint orra ráállt arra a bizonyos szagra, már rohant is el, minket itthagyval.
Kazuya kissé mérgesen vette Yuu kirohanását, hisz direkt mondta, hogy amíg csak lehet, egy csapatban közlekedjünk, és maradjunk is együtt. Én nem rohantam utána, mint egy ökör, hanem inkább megvártam Kazuya parancsát, amiben arra utalt, hogy kövessük, és menjünk utána.
Utunk egyenesen a sziklafalakhoz vezetett, lényegében ahonnan indultunk. Yuu is ott állt már. A távolba valamiféle mozgást vettünk észre, de hogy pontosan mi volt az azt nem láttuk. A barlang környékén ugrándoztak, ami nagy baj, hisz Itanashiék meg bent voltak.
-       Tényleg jut eszembe Itanashiék. Vajon, hogy lehetnek? Megtalálták már a kétfarkút, vagy élnek még egyáltalán?
Visszatérve az alakokra, valószínűleg egy helyi őrjárat lesz. Szerintem ők már rég felfedezték Itanashiékat, de minden esetre meg kell őket akadályozni, hogy belépjenek a barlangba. Nem lenne jó, hogy ha ők is beavatkoznának a harcba, vagy esetleg valami nagyobb galibát okoznának.
Fura, amint jobban körbenéztek megint egy új alak jelenik meg valamennyivel közelebb, mint az előző. Szétszórtan helyezkednek el, hogy ha esetleg megtámadnánk az egyiket, akkor a második könnyedén tudjon reagálni esetleg segítséget kérni.
 Azonban az égen még egy sas is röpült körbe-körbe, lehet, hogy ez az egyik őr madara, aki a területet figyeli, de az is lehet, hogy csak egyszerű jószág, aki épp valami táplálékot keres.
Nincs könnyű dolgunk. Ha meglepés szerű támadást szeretnénk intézni, akkor mind a két embert egyszerre kéne célba venni, de ezt a terep és a távolság miatt igen nehéz feladatnak tűnik. Minél előbb kell reagálnunk, hisz ha bejutnak a barlangba, akkor Ita-ék nagy bajba kerülnének.
Gyorson össze kéne szednünk valami tervet. Esetleg támadjon mindenki külön-külön egy-egy ellenfélre? Vagy menjünk egyből a barlang bejáratához, és ott várjunk amíg ránk nem támadnak.
Kissé bajban vagyok, nem igazán van ötletem, hogy mi tévők legyünk. Megpróbálok leginkább a csaptársaimra hallgatni, hátha ők tudnak valami érthetőbbet összerakni.
Talán a vezetőnknek tapasztalati révén össze tud rakni valami tervet erre a helyzetre.

Azonban ha nincs terv, akkor nagyvalószínűséggel rohamozni fogunk. Ekkor kardomat előveszem, és Yuu-t követve támadok.

Gyorsan tudomásul kellett vennem, hogy Yuu nem fog ránk hallgatni, hiába mondta neki a vezetőnk. Sebessége, akár olyan gyors volt, mint valamiféle vadállaté. Kicsi lemaradva, rohantunk utána.
Yuu felerősített szaglás érzékével, könnyedén megtalálta az első célpontot, és pillanatok alatt, a sziklafalon ugrándozva ért fel hozzá.   
Kazuya a csapatunk vezetője a második ellenfelet vette célba, így számomra egyértelmű volt, hogy Yuu után megyek. Körülbelül 5 perc elteltével, már én is a sziklafalnál tartottam és nemsokára, az új ellenféllel álltam szembe Yuu melett.
-       Várhattál volna még egy kicsit- mondtam neki lihegte. Majd kérésére átadtam neki a füstbombát.
Ezek szerint valamire készül. Ellenfelünk hátán, pávatoll szerű chakra helyezkedett el, valamint fejpántján, a csillagforma, egyértelműen jelezte, hogy a shinobi idevalós.
Annak ellenére, hogy még sohasem láttam ilyent, valahogy el tudtam képelni, hogy mire is képes. Úgy gondolom, hogy a chakráját képes irányítani a testén kívül szilárd formába.
Yuu-val pillanatok alatt össze tudtunk rakni egy tervet, aminek a fő alapja, az ő gyorsasága, valamint az én távolsági támadásomnak a kombinációin alapszik.
Tehát amint Yuu eldobja a füstbombát, én egy földklónt hozok létre, amivel Yuu-t fedezem, valamint addig az igazi testem lebújok a föld alá (Doton: Iwagakure no juts // Föld alatt rejtőző technika) és az ellenfél közelébe férkőzöm. Amíg Yuu-ék elterelik a figyelmét, én a lefejező jutsut alkalmazva lerántom őt, és egy gyors mozdulattal elvágom a torkát.  
A klón lényege, hogy folyamatosan védje Yuu-t, valamit kihasználva, az ellenfél holtpontjait azokat támadja. A hatásosabb cél érdekébe, katanát is használ.

A tervet nagyon gyorsan kellet összeraknom a fejembe. Amint Yuu eldobta a füstbombát, egy földklónt hoztam létre, amivel Yuu-t próbáltam fedezni kisebb nagyobb sikerrel, valamint addig az igazi testem lebújt a föld alá és megpróbáltam az ellenfél közelébe férkőzni. Azonban az ellenfelünk sem volt rest, és egy gyors támadással már el is intézte a klónomat. A chakrája segítségével egyfajta szúrós védelmez hozott létre, amivel próbált megsebezni minket.
Szerencsére Yuu gyors reakció képességének, el tudott térni a támadástól és sérülés nélkül meg is úszta az egészet. Én ezt a helyzetet remekül kihasználva, egy szempillantás alatt, lerántottam a csillag shinobit a föld alá, igaz a chakrája körbe kaszabolta a földet, de Yuu gyors mozdulatokkal sikeresen végzett az alakkal.
Amint visszajöttem a talajra, egy fejbólintással jeleztem Yuunak, hogy szép munka volt, majd még egyszer szemügyre vettem, az immáron halott shinobit.
-       Yuu szép munka volt, viszont itt az ideje, hogy megnézzük Kazuyát. Minél előbb be kell fejeznünk ezt a küldetést.
 
  Amint Yuu is összeszedte magát, elindulok Kazuya felé, felkészülve egy esetleges újabb támadásra. Nem hinném azt, hogy bajban van, de hát ki tudja, hogy éppenséggel mi zajlik nála. Minél előbb be kell őt juttatni a barlangba. A többieknek nagy szüksége van rá, hisz tudtommal ő fogja lepecsételni, ezt a fenevadat.

Amint sikeresen elbántunk a fickóval, Yuu kicsit rendbe szedte magát, katanáját letisztította a rácsöpögő vértől, majd közös megegyezés alapján Kazuya felé vettük az irányt.
Kazuya nem volt messze tőlünk, így pillanatok alatt oda értünk hozzá. De akkora már, az ellenséges shinobi nem volt sehol, vagyis ott feküdt holtan előtte. Kazuya amint kiadta a parancsokat, már a hegy belseje felé vette az irányt, hisz immáron az út szabad volt. Mivel az egyik helyi ninja valahogy el tudott szökni, fel kellet készülnünk egy esetleges támadásra, valamint minél előbb el kell tüntetnünk az összes nyomot, legfőbbképpen a hullákat. Azonban a legfontosabb dolog, hogy senkit se engedjünk be a barlang szájába, ennek érdekébe csapdákat is fel fogok állítani, de elsőnek megpróbálom eltüntetni a nyomokat.
Jelen esetben Kazuya által megölt shinobit kutattam át, igen alaposan. Bármely nemű fegyvert, tekercset, és papírt, legyen az egy kis cetli, vagy valami személyazonosságot igazoló dokumentum átvizsgálom és elteszem.
A hullát pedig úgy rejtem el, hogy egy egyszerű földben rejtőzködő jutsu segítségével lerántom a talajba, majd otthagyom. Amennyiben Yuu nem fogja tudni eltüntetni a másik hullát, kérésére azt a holttestet is elrejtem, e módon.
Ezt követően a barlang felé veszem az irányt. Elsőnek is a barlang szájától olyan 5 méternyi sugarú körben szétdobálok jó párdarab Makhibisit, hisz ha abba esetleg belelépnek, igen kellemetlen tud lenni.
Aztán keresztbe a barlang szájában egy vékony damilt húzók ki derékmagasságba, amelyet kibiztosítok, majd egy újabb zsinórt erősítek hozzá, és végire 3-3 darab kunait erősítek fel (egyszerű csigarendszer, tehát a rögzítés után egy erősen kifeszített damil végére kerülnek fel a kunaiok, melyek egy csigarendszerbe futnak be).  Amennyiben valamelyik shinobi elszakítja, ezt a damilt derékmagasságba 3-3 kunai sebesíti meg.    
Majd végül egy darab kötél végére hurkot kötök míg a másik végére egy darab nagyobb mérető követ, ezt szintén csiga formájában a plafonra erősítem föl. A csiga lehet bármi akár egy bot, vagy egy megfaragott kődarab. Amint az ellenfél belelép, valaki levágja a követ (pl kunaial) a hurok megragadja az ellenfél lábát és felrántja őt a levegőbe. Természetesen ez sem halálos.
Szerencsére hogy ketten vagyunk, így nem hiszem, hogy valami hosszú folyamat lenne. Természetesen ha
Yuu-nak is van valami jó ötlete, akkor segítek a kivitelezésében.
Amint a csapnák elkészülnek én a barlang belsejében várom az esetleg támadó ellenséget.

Eddig minden a legnagyobb rendben haladt, és amit kért tőlünk a csapatvezetőnk, Kazuya azt teljes mértékbe elvégeztük. Lehet, hogy eddig nem igen merültünk ki a harcban, és nem igazán derült fény a képességeinkre,de mégis a mi munkánk is kulcsfontosságú.
Lehet, hogy ha mi nem lennénk, akkor az őrjárat már rég észrevette volna, a barlangban lévő hatalmas harcot, és az is lehet, hogy a Nibii ellen küzdő társaink, már rég halottak lennének.
Kazuya ismételten egy újabb feladattal látott el minket, ami a hullák eltüntetéséből, illetve egy esetleges újabb harc felkészüléséből állt.
Amint Kazuya ellenfelét eltüntettem és átkutattam, a holmiait elvettem, majd visszamentem a barlangba, hogy néhány csapdát összeeszkábáljak. A csapdák lényege, a gyors összeépítésen valamint a hatásos sebzésen alapult. A csapdák fölépítését követően, Yuu is megjelent azonban egy igen szokatlan öltözékben. Az egyik ellenfél ruháját vette magára, ami egy nagyon jó ötletnek tűnt, hisz könnyedén tőrbe tudjuk húzni, az esetleg újra felbukkanó, helyi shinobikat.
Sajnos a komoly harcok miatt a barlang fala igen erősen mozog, dörömböl, így az egyik csapdámat véletlenül beaktiválta. Mivel nem akartam, hogy feltűnést okozzak, így gyorsan szétszedtem, és az eszközöket eldugtam.
Nemsokára egy újabb madár jelent meg az égen. Nem is tudom pontosan, talán sas, de az is lehet, hogy sólyom. Azonban mind kettőnk számára egyértelmű volt, hogy egy újabb felderítő csapat érkezik.
A távolból egy árnyék volt kivehető, ami azt jelentette, hogy még igen messze van tőlünk.
Személy szerint ismételten lemerültem a föld alá, várva egy újabb támadásra, míg Yuu az álruhába a barlang szájához lépett, vigyázva az egyik csapdára, ami pont ott van kifeszítve.

Nem tudom, hogy mikor, és miként fog hatni Yuu terve, de ha úgy alakul, akkor ismételten lerántom majd a földbe az ellenfelet, míg Yuu kardjával teszi ártalmatlanná, azonban ha Yuu olyan veszélyben, van, hogy ez az opció nem kivitelezhető, akkor feljövök a felszínre, de úgy, hogy az ellenfél háta mögött legyek. Így talán könnyebben tudom ártalmatlanná tenni.

 

Eleinte minden rendben ment. A hullákat eltüntettük, csapdákat visszaállítottam, amit a barlangban lévő erős mozgások aktiváltak be, valamint Yuu is egy igen jó tervvel állt elő, hisz magára öltötte az egyik ellenfélnek a ruháját. Úgy vélte, hogy így tőrbe tudjuk csalni az ellenfelet, és megússzuk ezt az egészet komolyabb harc nélkül. A terv nekem is nagyon tetszett, azonban nem ment minden olyan könnyen.
Kis idő elteltével a távolba mozgolódást lehetett észrevenni.  Hol felbukkantak, hol pedig nem. Szinte komolyan sem vettük. Azonban hamarosan ez a mozgás sokkal tisztábban lehetett látni, így már sejthető volt, hogy erre jönnek.
Én személy szerint lementem a föld alá, egy gyors támadás kivitelezésének érdekében, Yuu pedig csak ott várt a barlang szájába, az álruhába.  
Egy alak közeledett felénk, de különös módon, nem volt rajta az-az ruha, amit a helyi shinobik hordanak. Egy egyszerű és letisztult szürke öltözetet viselt, a világ talán teljesen másik részéről. A tervet sajnos bebuktuk, ha csak nem valami eltévedt turista, aki útbaigazításra szorul. De nem az volt. A fickó se szó se beszéd kézpecséteket kezdett formálni a barlang szája előtt pár méterrel. Hát nekem nem is kellett több gyors mozdulatokkal a föld alól felé rohantam, majd egy gyors rántással lehúztam őt a földbe. Vagyis csak húztam volna, ha a fülemet nem csapta meg volna az fura, de már jól ismert pukkanás szerű hang.
     - Bassza meg ez csak egy klón!- de bár csak egy klón lett volna, helyette egy girbe-gúrba fa volt, melynek a törzsén egy robbanójegyzet volt felhelyezve.    
      - Ajjaj-, kiáltottam fel hangosan, majd gyors hátra szaltóval próbáltam kitérni a robbanás elől, egyenesen Yuu felé. Esetleg ha ez kevés ahhoz, hogy ne sérüljek meg akkor a Ninpo: Hari Jizou //( Ninja Művészet: Tüskés Védelmező) jutsut fogom használni.

Ezt követően Yuu mellé állok, és alaposan körbenézek, hogy honnan is jöhetett a támadás, esetleg várok az ellenfél felbukkanásáig.