Aichaku falu

5 posters

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Shihouin Aki Pént. Dec. 30 2016, 05:22

Kis italom megivása után a pultos diszkréten int nekem, hogy ott az emberem. Egy korosodó, toló székes férfi felé mutatott. Bosszú? Minden bizonnyal. Megragadom papirosom és elindulok. Oda érvea férfi egyből levágta, hogy minek jöttem így szól, hogy üljek le. Az öreg csak bámul ki az ablakon, még csak rám se néz miközben nekem beszél.
~Szóval röviden összefoglalva egy célpont van, valami helyi kis fejes sok pénzel. Vagy meg kell ölnöm, vagy élve kell elhoznom.~
A megbízó felém fordul és ekkor megpillantom azt a sebhelyes, heges, arcát amit eddig “takart” előlem. Ahogy elnézem megkínozták, az egyik szeme is hiányzik. Csoda, hogy túlélte. Biztos vagyok benne, hogy nem egyszerű iszákos vénember. Elém csúsztat két papírt. Az egyiket az áll, hogy “20000” a másikon pedig, hogy “40000”. Élve a több? Gondolom dolga van vele. Viszont nem az én stílusom elve elcipelni ide bárkit úgyhogy mégis kérdeznem kell az öregtől.
-Na figyeljen. Ahogy nézem maga nem bírja ezt az embert. Elvállalom! De mit szólna ha mondjuk 30000 lenne és biztos, hogy holtan hozom el önnek a fejét vagy amilyet akarja.
Oda nyújtom neki a jobb kezem remélve, hogy sikerül kicsikarnom belőle több pénzt és nem kell azzal vesződnöm, hogy élve juttassam el ide.
Shihouin Aki
Shihouin Aki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 57

Tartózkodási hely : A vértenger közepén


Adatlap
Szint: C
Rang: Civil/Orgyilkos
Chakraszint: 167

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Pént. Dec. 30 2016, 06:17

/Aki/
-Magam végeznék a szemétládával, amennyiben nem kívánja élve hozni, legyen... de akkor ne számítson többre huszonötnél.- Mormolta, s látszott, ez a végső ár.
Amennyiben belemész, megadja a pontos helyet, miszerint a közeli erdőben találod a házat harminc percre keletre. Shinobi tempót diktálva ez számodra nem lesz több, mint tíz perc. Megérkezve, megpillantod a helyet, ám a fák takarásában már jól látszik az egész. Néhányszor körbejárva a területet feltudtad térképezni a lehetséges belépési pontokat, ezt kiegészítve a kapott jegyzetekkel meg kell tudnod kreálni a tervet. A jegyzetek elárulják az őrök rendszerét, hogy nagyjából hol szoktak állomásozni. A felsőbb ablakok zárva vannak mind, ezért -mivel ha zajt keltesz mindenki rádront és biztos a halál- az alsóbb nyílászárókon ajánlott a bejutás. Kaptál egy tervrajzot is, melyet használhatsz, s bejelölted a nyitott ablakokat, melyekkel találkoztál. Az ajtók halk feltöréséhez, kinyitásához pár perc szükséges, de meg tudod oldani, ám ez a halk módszer sem a leghalkabb. Hajtsd hát végre a terved, s mutasd mit is tud Aki, a zsoldos tábor mészárosa.

Képről link (Amennyiben nem hozza be -mert tudom, telóról írsz- írj és küldöm PM-ben.):
https://imgur.com/a/dDjXu

// Most le kell írnod egy hosszabb posztban, hogyan is jutsz fel a lépcsőig, melyet megjelöltem egy rajzon, amit ide is linkeltem. Kritériumok vannak természetesen...
1, Logikailag hibátlan megoldást kell találnod.
2, Egy őrnek sem szabad esélyt hagyni, hogy jelentsen. Mind meg kell, hogy haljon.
3, Egyáltalán nem vehetnek észre, mivel arra lettek utasítva, mihelyst látnak bármi szokatlant, ismeretlent ordítsanak jelzésképp.
4, Nem birtokolhatsz olyan infót, ami még nincs birtokodban. Pl: azt megtudtad, hogy a főteremben, ahol a lépcső van két őr szokott állni, de nem tudod, hogy pontosan akkor hol, bár a térképed jelzi, arra az esetre, ha odaérnéd és meglátod őket. ( A térkép azt is jelzi merre néznek éppen.)//

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Shihouin Aki Szomb. Dec. 31 2016, 00:02

///Senju Tobirama///


Bár nem annyi lesz az ár amennyit szerettem volna kicsikarni az öregből így is sikerült feljebb tornázni a díjat. De ami fontosabb, nem kell azzal vesződnöm, hogy élve hozzam el ide. Kezet fogok a megbízóval és átveszem a jegyzeteket. Ad egy tervrajzot amely az örök körülbelüli tartózkodási helyét tartalmazza valamint magát az építmény alaprajzát. Mégis honnan tudja ezeket? Fél órányi gyalogútra van a célpont viszont én erőltetett léptekkel haladva 15 perc alatt érek oda. Azért ennyi mert az út végét normális gyalogtempóban tettem meg, nehogy véletlenül is kiszúrjanak. Közeledve az erdő széléhez megpillantom az egymagában álló házat mely több emeletből áll. Az erdő széle és az épület között pár méternyi a távolság így a fák közül könnyen tudok leskelődni. Az épület maga U alakú aminek érkezési oldalamról van a mélyedése. Az U belsejében 3 ablakot látok, egy a jobboldali hosszanti falon míg másik kettő a rövid szemben lévő falon. A jobboldali nagyobb nyitva van és egy Őrt látok a falnak háttal. A másik kettő közül az egyik nyitva van a másik pedig zárva. A zárt ablak mellet áll egy őr aki a szemközti fal felé figyel. Erről az oldalról be tudnék jutni de jobb körbenézni ezért elindulok az épület jobb oldalához. Itt az elöbb látott zárt ablaktól pár méterre van egy kisebb nyitott. Ha jól látom ez már egy másik helység. Látni a másik Őrt akit észrevettem valamint egy felfele vezető lépcsőt. A harmadik oldalon egy nagy zárt ablak melyen keresztül ellátni az első tartózkodási helyemig valamint észreveszek egy az előzővel megegyező lépcsőt. Végül az utolsó oldalon újabb két ablakot látok meg és újabb két őrt. Az egyik ebbe az irányba néz ezért lehetetlen erről közelíteni hiába van nyitva az ablaka. A másik az ablakkal merőlegesen áll de túl közel ahhoz valamint zárva is van. Vissza megyek az első oldalra és elkezdek a nyitott ablakhoz közelíteni. Végig a fal mellet közeledek olyan halkan amennyire csak lehet, próbálok nem hozzáérni a falhoz nehogy bármilyen nyomot hagyjak. Mikor oda érek az ablakhoz a párkány alatt rejtőzve figyelem, hogy elmozdul-e a helyéről az ipse. Pár percnyi rejtőzködés után hangtalanul felállok és jobb kezeimmel az őr felé nyúlok. Jobb kezemen kifeszítem az ujjaim ezzel előrántva a Rejtett pengém. Bal kezemmel elkapom a fickót a vállainál míg ezzel egy időben a tőrt a nyakába szúrom végezetül kirántom az ablakon az élettelen testet. Reménykedve abban, hogy találok valami érdekeset az őrnél átkutatom majd visszasietek a negyedik oldalhoz és jól elrejtőzöm a fák között. Nem az erdő legszélén hanem picit beljebb így nem is láthatnak meg egykönnyen de szabad utam van az ablakhoz. Felhúzok egy nyilat a számszeríjamba és elkezdem koncentrálni a chakrámat a talpam irányába. Egy pontos lövést követően a nyíl az őr gégéje alá csapodik és már esne is össze a test de én egy Shunshinnal az ablak előtt termek és elkapom nehogy zajt csapjon. Maradt két őr. Mindkettő azonos irányba néz de a szemük sarkából láthatják egymást. Ezért egy időben kell megölnöm mindkettőt.  Az ezen az oldalon álló őr mögötti kis kiszögellés mögé rejtőzve előhúzok lassan egy dobótőrt a bal vállamon pihenő tartóból majd a bal kezembe veszem. Kipattintom a jobb Rejtett pengém majd egy villámgyors mozdulattal előugrok az ajtó mögül és jobb kezemet az ott álló őr torkához csapom. Az ezt követő ezred másodpercben már pördülök is, jelenleg háttal állok a másik őrnek de ez nem sokáig marad így. Egy negyedet fordulva meglendítem bal karom és az abban tartott tőrt a másik őrbe vágom. Kihúzom a pengét és benyúlok az övtáskámba. Előveszem a második emelet tervrajzát és most már kissé nyugodtabban hagyatkozom rá hisz az adatok eddig pontosak voltak. Felsétálok a lépcső felére és kukucskálásba kezdek.


///Remélem a hossz és minden egyéb megfelel.///
Shihouin Aki
Shihouin Aki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 57

Tartózkodási hely : A vértenger közepén


Adatlap
Szint: C
Rang: Civil/Orgyilkos
Chakraszint: 167

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Csüt. Feb. 09 2017, 02:14

/Aki/
Terved sikerrel zártad, s rejtekeidből könnyen gyűrted le az elédkerülőket, s gond nélkül kerültél fel gyorsan a lépcsőfordulóba. Egy dologgal azonban nem számoltál... Az információ ugyan is teljesen rossz volt, s a második emelet se úgy nézett ki, ahogy leírja a térkép, valamint az őrök egyszerűen hiányoznak onnan...
Gyanakodva ugyan, de fellépkedve az emeletre, megpróbálva rejtőzni, ahogy csak lehet, hirtelen taps hangját hallod. Eleinte elhaló, ám egyre hangosabbá, intenzívebbé válik, s mellé baljós kuncogás is hallatszik. Az egyik falnak lapulva kitekintesz, s két férfi áll a helység másik végében. Az egyik, ahogy a leírásból ismered, a célpontod, a másik egy felfegyverzett testőr.
-Lám-lám! Hát ismét megpróbálta valaki. Egy eszelős öregembernek ennyien bedőlnek... még ilyet...! Hallott már ilyenről ön, Parancsnok úr?- Kédezte a fegyverest, mire az csak szótlanul nézett az irányodba.
-Minden esetre nyugodtan előjöhetsz fiú, ki az életemre akartál törni...- Fordul hangja fenyegetően komolyra. -Ha most előbújsz, még élve megúszod és elsimíthatjuk az ügyet. Nem kell felelned az előbbi gyilkosságokért. Ám, ha nem bújsz elő, azt már ellenállásnak kell tekintenem.-

Amennyiben nem jössz elő a rejtekedből, a fegyverest szólítja fel a férfi, s az pontosan az aktuális helyzeted felé fog indulni.
Ha pedig előjössz, először lassan kezdenek lépkedni feléd, érezteti a férfi a fölényességét, ám mikor közeledbe érnek megpróbál leszúrni.
Ha pedig el akarnál menekülni a lenti ajtót és az ablakokat zárva találnád, s furcsa módon nem tudnád felfeszíteni őket. Mintha egy erő nem engedné...

A választás ismét a tiéd, ismered a következményeket... a kérdés, hogy mit tudsz kihozni belőle. Természetesen vannak alternatív szálak, melyek nem lettek felsorolva. Illetve nem szükségszerűen történik semmi, tehát nem kell megvárnod, míg megpróbál leszúrni, harcba is keveredhetsz velük nyíltan...

Amennyiben harcolni kezdtek, a fegyveres foglal le téged, s le kell írnod a harcot egy hosszabb megfogalmazásban. A "Parancsnok úr" rettentően képzett fegyverforgató, valamint jártas a chakra használatában is, feltehetőleg shinobi múlttal rendelkezik... Két katana van nála, s egy pajzs. Jelenleg a katana és a pajzs van előkészítve, azokat tartja a kezében.
Képességei:
-Alap szenzor ismeretek (Nem tudsz elrejtőzni előle)
-Képzett fegyverforgatás
-gyors és taktikus észjárás
Ha elolvastad ezeket, láthatod, hogy nem lesz könnyű dolgod. Ha kész vagy, hát hajrá!

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Shihouin Aki Vas. Feb. 12 2017, 13:49

Senju Tobirama


Óvatosan lépkedek lépcsőfokról lépcsőfokra, Próbálok a legkevesebb hanggal közlekedni. Mint utólag kiderül fölöslegesen. A fordulóból felkukucskálva elkerekednek a szemeim. Sietve előkeresem a második emelet rajzát, majd meglepődve tapasztalom, hogy itt bizony nem úgy vannak a dolgok ahogy azt leírták. Elvileg kéne lennie őrnek a lépcső előtt, de sehol senki. Tovább haladok fel az emeletre, miközben folyamatosan figyelek a környezetemre, nehogy meglepetés érjen. a fal mellet simulva haladok előre, mikor hirtelen egy halk taps szerű hangot kezdek hallani. Ez a hang egyre erősebb lesz, valamint egyre sűrűbben is hallatszódig. Egyértelművé válik, hogy valaki tapsol, de kinek és miért? Finoman kitekintve a fal mögül két alakot pillantok meg. Az egyik egyből felkelti az érdeklődésem, így őt nézem végig először. Egy fegyveres, erős testalkatú alak, egyik kezében kard, míg a másikban egy pajzs. Komor arckifejezése arra utal, hogy fegyelmezett és komoly kiképzést kaphatott. Utána tekintek át a másikra, a tapsolós fickóra. Ránézve egyből felismerem, az öreg által adott személyleírás stimmel, Ő lesz az a szerencsés akit el kell tennem láb alól. Már épp azon kezdenék agyalni, hogy vajon mit tapsol ez, mikor szóra emeli száját. Nagyon úgy fest a dolog, hogy tudnak a jelenlétemről, ahogy azt is, hogy a fogadós öreg küldött. Mindketten az irányomba néznek, bár a fegyveres alak pontosan rám néz. De mégis honnan tudja, hogy itt vagyok? Hisz az összes őrt hangtalanul öltem meg, valamint a lépcsőn is észrevétlenül jöttem fel.
~Szenzor lenne? Ezek szerint Shinobi. De akkor mire a pajzs? Nem épp szokványos dolog a ninjáknál. Talán hozzám hasonló ember? Egy olyan aki kapott Shinobi kiképzést, de más a harcmodóra? ~
Ezt követően a célpontom abba hagyja a tapsolást, még jó, már kezdett idegesíteni, majd felszólít arra, hogy bújjak elő. Végülis értelmetlen itt lapítanom ha tudják, hogy itt vagyok. Felegyenesedek majd kilépek a takarást nyújtó fal mögül, magabiztos testtartással állok a két idegen előtt. Mindkettő elkezd felém közeledni, fenyegetően és fölényesen jönnek.
~Lebecsülnek tán? Ha igaz lenne az előbbi állítása, miszerint nyugton elmehetek, akkor miért közelednek? Meg egyáltalán, azt hiszi, hogy én majd csak úgy elmegyek? Mindegy. Valahogy el kell tüntetnem a fegyverest az útból. Először fel kell mérnem mit tud, de ahhoz harcba kell bonyolódnom. Óvatosnak kell lennem, ha túl képzett hamar bajba kerülhetek. Elrejtőzni nem tudok, mert ha sejtésem igaz, akkor szenzor képességekkel rendelkezik, így ködöt használni is értelmetlen. Első lépésként nem ártana megszabadítani a pajzsától. Még akkor sem lesz teljesen védtelen, hisz van nála még egy katana. Kezdjünk bele!~
Jobb kezemmel bal oldalamhoz nyúlok, majd három dobótőrt ragadok meg. Egyet a kis és gyűrűsujjam között, egyet a gyűrűs és középső között, az utolsót pedig a középső és mutatóujjam között. Egy Shunshinnal hátraugrok, majd érdeklődő tekintettel nézek fel ellenfelem irányába.
~A csata elkezdődött.~
A fegyveres parancsolója elé ugrik, majd pajzsával levédi azt a két tőrt, melyek kritikusak lehettek volna. A harmadik továbbszállva a mögöttük lévő falba csapódik. Újfent lábamba koncentrálom chakrám, ezt követően pedig egy shunsinnal föléjük ugrom és megtapasztom magam a plafonon. Nem maradok itt tetemesebb ideig, csupán addig, amíg elő nem húzom kardomat a bal kezemmel. Megszüntetve a chakraáramlást a talpam és a plafon között, a gravitációra bízom magam. Egy egyszerű vágással támadok, melyet ellenfelem egyszerűen levéd úgy, hogy a feje fölé emeli a pajzsát. Itt még nincs vége! Jobb kezemmel sietve hátranyúlok és előrántom Rövid késem is mégpedig úgy, hogy a penge a kisujjam felől van. A pajzsról eltolva magam a fegyveres alak mögé kerülök, majd jobb karommal egy hátulról kezdett vágással támadok. Ezt is levédi, bár ezt nem az átkozott pajzsával, hanem a jobb kezében tartott katanájával téríti el a vágásom, miközben finoman ellöki gazdáját. Az nyögve egyet a falnak csapódik és háttal annak lecsúszik a földre. Tekintetén látszik, nem számított ilyen szintű ellenállásra tőlem. Hátralököm magam egészen a mögöttem lévő falig, finoman feldobom jobb kezemben tartott fegyverem és hátragyúlok az ide csapódott dobó tőrért. Ismét elhajítom azt, majd elkapom a leeső kést. A az eldobott penge elől elhajol ellenfelem majd felém fordulva megállunk egymással szembe.
-Egy ilyen jó katona mint te, miért szolgál egy ilyen nyamvadt, tehetetlen alakot. Talán a pénze miatt? Nem egyszerűbb megölni és elvenni tőle?
Kezdem el faggatni ellenfelem. Remélem, hogy sikerül kizökkentenem vagy összezavarnom picit, de semmi hatást nem érek el. Csendben, ugyan azzal a komor pofával mint eddig, áll velem szembe és szorosabbra markol a kardjára.
~Hűség mi? Folytassuk inkább!~
Megint ellenfelem felé vetem magam, ezúttal pontosan elé, a talajtól eltávolodva érkezem meg a shunsinnal. Bal karom keresztbe van magam előtt, ezért egy balra fordulással párosítva vágok vele egyet. Ezt a parancsnok könnyűszerrel levédi, de a következő pillanatban összehúzom magam és talajt érek. Ezzel egyrészt elkerülöm azt a támadását, melyet a csapásom levédése után indított. Elengedem kardom a bal kezemből, mitől az fémesen csillogva egyet a földre hull. Szembefordulva az idegen katonával jobb kezemmel vágást indítok, míg bal karomat felfelé mozgatva megállítom a pajzsát. Sikeresen bevéve az első vágást, szorosan ráfogok a pajzs élére, végül pedig hátraugrok elkerülve egy lefele szúrást. Hátraugrás előtt még sietve rátaposok kardomra, hogy azt is hozzam magammal. Eltávolodva egymástól sikeresen megszabadítom a pajzsától, melyet el is dobok, hisz nekem nincs rá szükségem. Viszont még továbbra se védtelen, sejtésemnek megfelelően előhúzza másik katanáját, így feltehetőleg egy agresszívabb, támadó harcmodort fog felvenni. Látszólag nem nagyon érdekli a vágás, melyet a lábszárán eszközöltem, minden bizonnyal élt már meg rosszabbat is. Átteszem bal kezembe a Rövid késem, majd felveszem a földről a kardomat. Egyszerre ugrunk egymásnak ellenfelemmel, mindketten jobb kézzel támadunk a másikra, így kardjaink összecsapódnak. Próbáljuk legyűrni a másikat, ami neki lassacskán de sikerül, feltehetőleg jobb fizikummal rendelkezik az évek miatt. Elfordulva oldalra eltérítem csapását lefelé, ezt követően pedig bal kezemmel indítok támadást nyak magasságban. Hátrahajolva előle, bal kezével vág felém. Megpördülök tengelyem körül, hogy levédjem a támadást a kardommal, azonban olyan erős a támadás, hogy kiveri a kezemből a fegyvert. Sietve egy toló rúgást hajtok végre, hogy távolságot teremtsek, majd tőlem szokatlan módon elhajítom Rövid késem. Szinte rögtön utána egy rövid shunshint alkalmazok, így ellenfelem előtt termek. Eközben Ő egyszerűen félreütötte katanájával a késem, ezáltal nyitottá vált, alkalmat adva nekem a végső csapás bevitelére. Mellkasomhoz húzom jobbkezem és hátrafeszítem ujjaim. Ettől a jól begyakorolt mozdulattól előugrik Rejtett pengém, melyet gy határozott mozdulattal ellenfelem torkába vágok. Élettelenül rogyik a földre, persze csak miután kihúztam belőle a pengét. Mikor térdre roskadt mellkason rúgom, hogy ne alám vérezzen, majd oldalra csapom a karom, hogy lefröcsköljem fegyveremről a vért. Odalépek a célpontom elé, aki még mindig ott ül felhúzott térdekkel, háttal a falnak támaszkodva.
-Te következel.
Szabad bal karommal megragadom a nyakánál a ruháját, hogy feljebb emeljem, végezetül pedig ugyan úgy mint az előbb, a torkába mélyesztem a hideg, véráztatta pengét.




///Remélem valami hasonlóra gondoltál, ha nem írj és akkor átírom aszerint. Very Happy Még mindig élmény ezzel a karival harcolni.///
Shihouin Aki
Shihouin Aki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 57

Tartózkodási hely : A vértenger közepén


Adatlap
Szint: C
Rang: Civil/Orgyilkos
Chakraszint: 167

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Hétf. Feb. 20 2017, 19:00

//Tökéletes Very Happy //

  Pengéd úgy hatolt át célpontod torkán, akár a vajon. Tiszta, éles lyukat szakítva maga körül. Az egy ideig saját vérében fuldokoló férfi tágra nyílt, egyre üvegesedő tekintettel bámult szemedbe, néhány csepp vért hullatva ajkai körül, mielőtt végleg elhagyta őt az erő. Néhány hörgés jött elő csupán, melyek valószínűleg szavakká akartak lenni, ám az átszúrt torkon kiszökő levegő, nem rezegtette már meg hangszálait. Egy háznyi holtat magad mögött hagyva indultál hát a fizetséged felvételéért. Volt időd gondolkodni, a már-már lemenőben lévő nap fényében megvilágított erdőségek közepén, igyekezve a faluhoz, melyben munkaadóddal találkoztál. Olyanok, mint cselekedeteid helyessége, munkáltatód megbízhatósága, a lemészároltak utolsó gondolata, teljes mértékben előfordulhattak gondolataid közt, de talán épp hogy ezekkel nem törődve, azon morfondíroztál, mire is költöd majd a sok pénzt? Bármi is legyen igaz az előbbiek közül, gondolataidból egyszer csak arra eszméltél, hogy az a bizonyos kocsma ajtaja áll előtted. Benyitva azonnal megpillantottad a férfit...

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Shihouin Aki Hétf. Feb. 20 2017, 22:10

A célpont likvidálva, feladat teljesítve. Kezeimhez újfent vér ragad. Számtalanszor öltem már. Öltem már zsoldosok tucatját, kik vétkeztek családom ellen. Öltem már útszéli banditákat, kik megpróbáltak az életemre törni. Öltem már Kirigakurei Shinobit, ki szemtanúja volt tetteimnek. De ez most más, ezúttal olyanokat öltek, akik semmit sem ártottak nekem, én mégis hideg vérrel öltem meg mind. Hogy miért? Mert egyáltalán nem érzem azt, hogy ez rossz lenne. Csak a magam dolgával törődök, csak azt nézem, hogy nekem mi a jó. Ezeknek az embereknek a halála szükségszerű volt, hisz nekem ezzel jobb lesz. Lesz pénzem. Feltéve ha az az öreg fazon fizetni fog, mondjuk próbáljon meg nem perkálni, megölöm és elveszem minden értékét. Hogy mégis, hogy vagyok képes így gondolkodni emberi lény létemre? Ez igen egyszerű.
~Semmi sem igaz, minden megengedett.~
Amikor végleg kihuny a fény áldozatom szeméből, kirántom belőle rejtett pengém és lefröcskölöm róla a vért. Jobb lábammal a mellkasába rúgok és a falhoz szorítom élettelen testét. Jobb kezemmel kardomért nyúlok, majd egy lassú mozdulattal kihúzom azt a hüvelyéből. A fény csikorgása egy kellemes hang a számomra, hisz megnyugtat. Amíg vannak nálam fegyverek, megtudom magam védeni, legalábbis egy ideig. Nekem is fejlődnöm kell, új dolgokat kell tanulnom, valamint fejleszteni a meglévő tudásom. Balra emelve fegyverem biztosítok elég távolságot ahhoz, hogy kellőképp felgyorsuljon. Teljes erőből indítok egy vízszintes vágást, a testet még jobban a falnak szögezem talpammal, végül pedig egyetlen vágással nyesem le a fickó fejét.
~Azt mondtam neki, hogy harmincezerért elviszem neki a fejét. Nem viccnek szántam. De azért csaknem rohangálhatok egy fejjel a hónom alatt. Á meg is van!~
Vissza helyezem kardom a helyére, majd a fej nélküli ürge ruhájához kapom a kezem. Egy hirtelen mozdulattal letépem róla díszes, ápolt, most mégis vérben ázó felsőjét, majd a fejéhez sétálok. Belebugyolálva a testrészt a vászonba teszek róla, hogy ne lássák, így nem kell a bámészkodó szemeket kiiktatnom.


A többi testtel semmit sem kezdek, átkutatom őket pénz és egyéb érdekes dolgok iránt, majd otthagyva őket elindulok vissza, leszállítani az “árut”. Az úton gondolkodóba esek, hisz nemrég azon agyaltam, hogy fejlődnöm kell.
~Ez a pénz remek célt fog szolgálni. Szeretném még tovább növelni fegyver arzenálom, továbbá a meglévőket fejleszteni. Tudom is, hogy mivel. Vissza megyek a fegyver készítők szövetségébe, és egy lyukat furatok az egyik rejtett pengémbe. Támadt egy remek ötletem, melyhez méregre lesz szükségem. Ismerem az ottani vén rókákat, biztos vannak kapcsolataik ilyen irányokban is. Egy méreg tartályt szerelni penge végére, hogy az abba fúrt lyukba mindig legyen méreg. Ezzel egy apró vágás is elég, hogy biztosítsam az áldozat sorsát. Valamint nem ártana valami, ami távolsági, mégis gyors és csendben használható. Valami ami nem olyan nyilvános. Erről is érdeklődőm majd náluk. Azt is méregbe fogom áztatni. Igen, ez jó lesz.~


Mikor oda érek a fogadóhoz és belépek az ajtón, egyből kiszúrom a munka adott. Elindulok felé, majd előtte nemsokkal elkanyarodok és biccentek fejemmel, hogy kövessen. Oda sétálok az egyik sarki asztalhoz, ahol remélhetőleg sötét van, majd kicsomagolom a fejet a ruhadarabból.
-Ahogy mondta, elhoztam önnek a fejét. Akkor most jön az amit ön mondott, fizessen!
Shihouin Aki
Shihouin Aki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 57

Tartózkodási hely : A vértenger közepén


Adatlap
Szint: C
Rang: Civil/Orgyilkos
Chakraszint: 167

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Csüt. Feb. 23 2017, 08:04

/Aki/ 
Belépve a fogadóba megpillantod a férfit, kinek orra elé helyezed zsákmányod. Ennek hatására a fogadóból szinte özönleni kezdenek kifelé az emberek, s szinte csak a csapos marad bent, aki feltűnően bámulja az asztalra helyezett fejet. Majdhogynem hátradől munkaadód a székében meglepedtségétől, s először szemügyreveszi a testrészt, majd csak aztán szól pár szót.
-Szép! Szép munka!- Kiált fel majdnem. Épp csak tudja tűrtőztetni magát. -Remélem kínokközt lehellte utolsó levegőjét a szemét. Tessék itt a fizettséged.- Csapja fel az asztalra a megbeszélt összeget. -És el ne felejtsem. Ez is itt van. Rászolgáltál...- Húz elő egy tekercset, amit szintén lerak.
Átszámolva az összeget elégedetten jegyezheted meg magadnak a sikert, már csak a tekercs van hátra. Felnyitva a papírt érdekes írás tárul szemed elé, ábrákkal, levezetésekkel, jegyzetekkel tarkítva az alap szöveget. Egyfajta jutsu leírását tartod a kezedben, mely ezidáig számodra ismeretlen eredetű technikáról számol be. Testen belüli chakrafolyamatokat említ, s neve is jól kibogozható, "
Shikyaku no Jutsu" A férfi párszor még megköszöni a segítséget, majd megkér, hagyd magára az örömével kicsit.

// Nos itt lenne a kaland vége, mely egy orvgyilkos mondhatni tökéletes bevezetése. Ugyanis volt pár rejtett dolog a kalandban, melyekközül a legfontosabbat feltenném. Ez NEM egy fejvadászat volt, hanem egy bérgyilkosság. A Víz országában innentől kezdve a karaktered körözött személy lesz, ám egyenlőre csak mint civil, nem mint shinobi, tehát Bingoba nem kerül be. A fejvadászcégek közvetítik ki a fejvadászmunkákat, nem magánemberek teszik meg.
Jutalmad azonban természetesen nem marad el.
+15Chakra
+5TJP
A megbeszélt összeget, 25000 ryo-t felírhatod, valamint gazdagabb lettél egy Négy Láb Technika tekerccsel, melyet mesélővel megtaníthatsz így karakterednek. Kérlek írj egy zárót, a változásokat pedig vezesd fel adatlapodra!
További jó játékot!//

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Shihouin Aki Csüt. Feb. 23 2017, 08:54

Gyengék, félősek, gyávák. Ezek távoznak a fogadóból, miután kicsomagolom a fejet. Csoda, hogy senki nem hányta el magát, egyedül a pultos marad, de rajta is látszik, hogyha nem lenne előtte akadály, már rég kimenekült volna. Megbízom arcáról leolvasható, hogy nem hitte, hogy teljesítem a feladatot. Valóban úgy néz ki a helyzet, hogy többször is próbálkozott, de eddig nem sikerült neki.
-Biztosítom önt arról,... - felemelem jobb kezem és hátrafeszítem ujjaim, melynek hatására elő bújik a Rejtett Penge -... hogy ez a kis szerkezet elég szenvedést okozott neki. Ezzel szúrtam át a torkát, majd végignéztem ahogy az élet utolsó szikrája is eltávozik belőle.
Elveszem az asztalról a pénzt és elkezdem megszámolni. Valóban annyi amennyit megbeszéltünk, így már teljes az üzlet. Ha nem adta volna ide megöltem volna és elvettem volna mindenét, de így nincs erre szükség. Ezek után egy tekercset nyújt át nekem, mely elég szokatlan bónusz jutalom.
~Hogy mi? Shikyaku no Jutsu? mi lehet ez?~ Álmélkodok magamban, miközben a tekercset fürkészem. Mikor ráeszmélek, hogy már tátva van a szám, sietve visszatekerem az iratot, majd torkomat megköszörülve kihúzom magam.
-Ne feledje, mi nem találkoztunk, nem ismerjük egymást. Én nem adtam önnek egy fejet, maga pedig nem adott nekem pénzt. Így is elég nagy felhajtás lesz körülöttem. Engedelmével…
Biccentek egyet a fejemmel, majd sarkon fordulok és kimegyek a fogadóból. Körbetekintek, az előbb bent lévőket sehol nem látni. Jobb ha mihamarabb távozok innen, mielőtt még rám hívnak valami rendfenntartókat. Jobb kezemet a szám elé emelem, hüvelyk és mutató ujjaimat össze érintem, ezzel egy kis kört alkotva. Beveszem a számba a két ujjam, majd egy erőteljes levegő vétel után füttyentek egy hangosat. Pár másodperccel később bagoly huhogást hallok, ezért kiteszem jobb kezem oldalra, hogy társamnak legyen hova landolni. Miután Tengu leszáll az alkaromra magam elé emelem őt és bal mutató ujjammal végigsimítom egyszer a tollait.
-A legközelebb erdőbe megyünk. Indulj! Derítsd fel a terepet!
Feldobom a madarat a levegőbe, majd elindulok utána. A tekercset nyugovóra helyezem az övtáskámban, hisz majd később megnézem tartalmát.
Shihouin Aki
Shihouin Aki
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 57

Tartózkodási hely : A vértenger közepén


Adatlap
Szint: C
Rang: Civil/Orgyilkos
Chakraszint: 167

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Katsumi Kawachi Hétf. Nov. 12 2018, 23:59

A férfi az éjszaka közepén a sikeres vizsga után egyből a faluban jól ismert rendfenntartó épületéhez kísértek. Még sosem jártam benn, meg is lepett, hogy a tanácstermeken kívül, ahol a küldetések részleteit lehetett megbeszélni, számos edzőterem, pihenő és öltöző található, amik lehetővé teszik, hogy az ember akár egész életet leéljen itt. Egyik ilyen öltözőben volt a rejtek ajtó, ami egy raktárszerűségbe vezetett, majd újabb szobák és edzőtermek, felszerelve mindennel, amire hosszabb idő intervallum során szükség lehet. Aztán lassan elértünk egy termet, ami irodára hasonlított. Ott adatokat kértek le, majd megírták a papírjaimat és meg sem köszönve a dolgokat elzavartak, hogy majd szólnak.
A következő hét eseménytelenül telt a szokásos rutinommal. Reggeli kézi tusa Eisukéval, ebéd, majd kenjutsu edzés, este pedig shuriken és kunai dobás, azt egészen addig, amíg még látunk. Egy hét telik el eseménytelenül. Nem igazán értem, hogy mi történt és már kezdem azt hinni, hogy a egészet csak képzeltem, de egyik reggel egy levelet találok az ajtó előtt, hogy azonnali hatállyal induljak el az épületbe, ahol korábban voltam.
Ekkor a kezembe nyomták a hagyományos egyenruhát és egy maszkot, amit majd a tájékoztatás után át is vehettem. Egy gyors magyarázat után, valami ismeretlen faluban brutális gyilkossági sorozat volt és ezt kell felderítenünk, mert a környező falvak ragaszkodnak a területhez. ~Tehát ki kell deríteni, hogy miért ragaszkodnak a környékien és vajon mi áll a háttérben, hogy aztán ki tudjuk deríteni, hogy kinek állt érdekében, hogy azok az emberek meghaljanak és akkor kideríthetjük azt is, hogy kik voltak a gyilkosok.~ Lehet, hogy én bonyolítom túl és nincs itt semmi mélyebb tartalom, de nem szabad kizárni, mert mindig a legmélyebb ponttól kell kezdeni a dolgokat és ahogy derülnek ki a dolgok, úgy szűkíteni a dolgokat. Felszerelésem elég szerény, az eddig kapott ruhán kívül a zanbatom, az ikerpengék, 2 ninjatom van, az összes robbanó jegyzetem, 3 dobókés, 2 kunai és 3 shuriken van, ebből az utóbbi négy egy övtáskában leledzik az övemen van. Miután mindennel kész vagyunk el is indulunk. Fél óra alatt sikerült elérni a falut, ahol aztán meg is kezdődhet a nyomozás.

//maszk az 1. sorban jobbról a 3. csak nem piros, hanem ilyen kékkel//
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Szer. Jan. 02 2019, 17:38

/Kawachi/


 Megérkeztetek a faluba. Utatok zavartalan volt, gyors és halk léptekkel közlekedtetek. Észrevétlenül suhantatok a fák takarásában, ahogy az az ANBU-tól elvárható is. A helyszín a településtől egy kicsit távolabbi, a külső kerületén fekvő rezidencia volt. Kívülről kinézete átlagosan hatott ám szokatlanul csendesnek hatott. Belépve egyből elétek tárult ennek oka. Tetemek tucatjai hevertek a vértől vörösre festett fehér márvány járólapon.
-Valamiféle fogadás lehetett, partit rendeztek.. esetleg belső ellenség?- Bocsátkozott feltételezésekbe egyik csapattársad kivel most küldetésen találkoztál először, így természetesen nem ismerted a nevét, csupán egy macska ábrázatú maszk volt, melyről megjegyezhetted.
-Valószínű, kezdd meg a vizsgálatokat, mi körülnézünk.- Adta ki az utasítást egy női hang (feltehetőleg parancsnokotok), majd feléd fordult. -Te vizsgáld át a keleti szárnyat, ha találsz valamit jelentsd egyből.- Dobott feléd egy headsetet.
Amennyiben követted utasítását, s elindultál a számodra kijelölt területen, úgy további holttesteket és még több szétfolyt vért találtál, ám semmi konkrétabb, újabb nyomot... egészen míg a keleti szárny folyosójának végére nem értél.
 Fejedre valamiféle nedves anyag csepegett. Ahogy felszegted tekinteted egy érdekes nyom tárult eléd.


SZABADSÁG


Csupán egy szó volt felfestve, mégis érdekesnek hatott. Főként hogy az öt méter magasan fekvő plafonra lett felfestve... Jobban megnézve minden holttest felfelé nézett, nyitott szemmel a plafont bámulva... Mintha azt akarták volna, hogy ez legyen amit néznek halálukban.. egy üzenet, mely a túlvilágra kíséri őket.. 

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Katsumi Kawachi Hétf. Jan. 28 2019, 03:40

Az utunk a faluba csendes és gyors volt, senki nem zavarta meg. Az utunk egy falutól nem messze lévő rezidencia. Minden csendes és békés volt, túlságosan is, még nekem is. Belépve az épületbe meg is kapjuk a választ. Mindenhol hullák és vér. Láttam én már eleget, sőt a háborúban gyártottam is párat nem épp a legszebb módszerekkel. Volt, akit félbevágtam, de akadt olyan is, akit átlyuggattam. Nos nem igazán volt idő tanulmányozni a halálnemeket így elsőre, mert társam egyből feltételezésbe bocsátkozott. Nem akartam megszólalni, de ha mondtam volna valamit, akkor csak egyetértésemet fejeztem volna ki a gondolatra. Sok idő nem maradt a gondolkodásra, mert a vezető nő kiadta a parancsot. A macskás maszkban lévő elkezdte átvizsgálni a hullákat, míg én a keleti szárnyat és egy headsetet kaptam, hogy ha találok valamit vagy valakit azonnal jelentsek. Nincs okom ellenkezni, így meg is indulok a nekem szánt irányba. Még több halklotton és véren kívül sokáig nem találtam semmit, csak a folyosó legvégén. Először fel sem tűnt volna a nyom, ha nem pont a fejemre esik valami, talán vér, de az biztos, hogy valami folyadék. Felnézve egy szót veszek észre, majd jobban körbenézve felfedezem, hogy a környező hullák mind a szót nézik. Emelem a kezem, hogy jelentsek, majd mikor megnyomom a headset gombját szólok.
- Keleti folyosón van valami. A plafonra vörös színnel a szabadság szót írták, a hullák mindegyike pedig az 5 méter magas plafonon ezt a szót nézi.
Adom le a jelentést és készülök fel az esetleges támadásra, ha még van itt valaki, aki nem közülünk való. Legalábbis a kezemet a katanám markolatára teszem.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Kedd Márc. 12 2019, 01:03

/Kawachi/


  Hamar felderítetted a rád eső részt, s villámgyorsan megérkeztek társaid hozzád. Alaposan átnézve a helyet azonban nem ez volt az egyetlen furcsaság, mellyel dolgotok volt. Az egyik hasonló írást fedezett fel a saját részén, melynél a plafonra a "köd" szó volt felírva... Ismét szétváltatok, ám ezúttal vertikálisan. Míg táraid a plafontól a földszintig kerestek további nyomokat, addig te a pincébe vetted az irányt parancsodnak eleget téve. Lent sem volt vége a hullák áradatának, csupán milyenségük változott. Nem a vendégek és lakók testei voltak, sokkal inkább a helyi dolgozóké. Cselédek, karbantartók, komornyik, kertészek, takarítók, szakácsok... Sokukat mintha a haláluk után vonszolták volna oda... , mintha egy helyre gyűjtötték volna őket... s ha jobban elemezni akartad: Mintha a társadalmi szintjük alapján helyezték volna el az embereket.. A pincében a munkások, a szolgálók, az alja nép.. a földszinten a vendégek, fent pedig a házigazda, a gazdagabb réteg. Viszont mért bajlódnának ennyit ezzel? És hányan lehettek? Vagy nagyon sokan, vagy nagyon képzettek voltak. Miért? Kérdezhetné az átlag ember... De a válasz egyszerű... senki se jutott ki, annak ellenére hogy megannyi ablak és ajtó van a házban. Vagy elállták azokat, vagy nem is volt esélyük eljutni oda. A sötét helységet csak egy- két kisebb plafonról függő lámpa világította meg. Nem volt még burkolat sem a villanykörtéken. Rossz volt hát a látásviszony, ám tökéletesen kivehettél egy lyukat a falban... Amennyiben közelebb léptél, láthattad, egy alagút kijárata, mely ki tudja hova vezet? 

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Katsumi Kawachi Pént. Márc. 15 2019, 10:42

Gyorsan megtaláltam, amit meg kellett, bár ne találtam volna. Rosszul nem vagyok a látványtól, sőt igazából érzelmet sem váltanak ki belőlem. Mindenki így végzi, nincs ezen semmi. Jobban felfedezve a részt, ahova engem küldtek, egy másik írás is található. "Szabadság" és "Köd", mintha valami szabadságharcos csapat akarná felszabadítani a ködöt. Talán egy olyan társaság, aki a falu régi állapotát akarnák visszaállítani, még a Vérköd idejébe? ~Nem lennék ellene, de azért mindennek van határa.~ Újra szétváltunk, de ezúttal én a pincébe vettem az irányt, míg társaim a helyszínen kerestek további írásokat. A pincébe leérve újabb hullákba botlottam, de amíg fent a vendégek hullái fekszenek, addig itt a dolgozók, pincértől a szakácson át a kertészig. ~Vajon mi lehetett a céljuk és miért fáradoztak a hullák idecipelésével?~ Ha tippelnem kéne az eddig látottak alapján, akkor a gazdagabbak és a házigazda holtteste a felső emeleten van, mintha valaki társadalmi rangjuk alapján rangsorolta volna őket. ~Bár ezeknek az embereknek már mindegy, hogy hova tartoztak.~ A támadók sokan lehettek vagy nagyon képzettek, mert senki nem tudott megmenekülni, sem ablakon, sem ajtón keresztül. A látási vizsonyok elég rosszak voltak, mégis megyek előre, majd egy lyukat fedezek fel a falban, ami valójában egy alagút. A tigris kézpecsétet mutatom, majd létrehozok 1 kage bunshint, amit aztán be is küldök az alagútba. Miután eltűnt a klón ismét beleszólok a headsetbe.
- Valószínűleg megtaláltam a támadók bejáratát. Egy klónt beküldtem, hogy felderítse.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Pént. Május 17 2019, 17:19

-Szép munka, jelents ha van még valami.- Kaptad azonnal a választ rádiózásodra...

 A klón előrehaladt a lyukban, s egy egész járatot fedezett fel. Noha további nyomokat nem igen láthatott, hiszen sötétség uralta az egészet. Olyasmi érzet lehetett, mint belépni egy medve barlangjába. Sötét van, s az egyetlen fellelhető dolog az az esetleges veszély. Itt azonban nem medvék voltak, hanem gyilkosok, s nem egy-kettő, hanem lehetségesen tucatnyi. Gondban lett volna másolatod, ha nem lenne képes kizárólag hang alapján is felmérni környezetét -nagyjából. Hamarosan azonban hangokat kezdett hallani. Halk, kivehetetlen, suttogó hangokat. Akár megpróbálta követni őket, akár nem, azok erősödni kezdtek. Egyre hangosabbak voltak, egyre érthetőbbek.
"Csat....a...éghez"
Itt azonban nem ért véget a történet. A szófoszlányokat eddig nagyjából hallhattad merről jönnek, mostanra azonban semmi hasonlót nem voltál képes megállapítani. Mintha sehonnan se szólnának, s mégis mindenhonnan. Ahogy visszatekintett klónod a bejárat felé, semmit se látott, egy apró fényforrást se. Mintha felszívódott volna a járat szája, s a hangok csak erősödtek. Csupán álcáznák forrásuk? Esetleg mind csupán a klón fejében történne meg? Kitudja?

"Csatl...a.t...éghez"
Egyre nyomasztóbb érzete kezdett lenni az egésznek. A levegő mintha egyre fülledtebb, párásabb lett volna, ám ez nem a normál, meleg hőmérséklettel párosult. Hideg volt, vagy legalábbis hűlni kezdett a levegő. Mi több mintha enyhe szellőt érezett volna végigsüvíteni a helyen. 

"Csatla.. a test..éghez"
Egyre érthetőbbnek tűntek a szavak, egyre kivehetőbbek voltak, eredetük azonban teljes köd fedte. A hideg erősödött, mintha egy pillanatra ruhája roppanását is hallotta volna, azaz pontosabban az elfagyott szövetszálakét. A szellő pedig egy csapásra felerősödött, őrjítő, hangos szélviharrá duzzasztotta magát. Hirtelen egy hangos csattanás, majd egy mondat, melyet mintha arcodba üvöltöttek volna pár centiről.

-Csatlakozz a testvériséghez, vagy általa leled halálod!-
Klónod ezzel megsemmisült, s visszakerült hozzád minden általa szerzett tapasztalat. Elképedve fogadhattad az új információkat... ugyanis számodra újak voltak. Semmit nem tapasztaltál belőlük... pedig a járat szájánál voltál... és alig telt el pár másodperc.


//Elnézést a drasztikus megcsúszásokért, kaland végén kárpótlás is lesz. //

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Katsumi Kawachi Szer. Május 29 2019, 19:47

Jelentettem a találatot, amire rögtön jött is a válasz. vagyis a további kutakodás is rám van bízva. annyira nem vagyok bolond, hogy személyesen menjek be a barlangba, de egy klón tökéletesen megteszi. Létrehozom a chakrám feléből a tökéletes másolatomat, majd beküldöm. Most várok. Bízok magamban, hiszen jó képzést kaptam és még kintről is látom, hogy benn sötét van, de a falunk néma gyilkolás technikája pont ilyen esetekre van kitalálva és mivel a klónom is arra képes, amire én, így nem kell féltenem. Jó pár másodperc telt el, mire a klónom megsemmisüléséről értelsültem és további jó néhány másodperc kellett, hogy fel is dolgozzam a kapott információkat. Valamit találtam ebben biztos voltam, de újra át kellett gondolnom, hogy mit is látott a klónom és én innen nem érzékeltem. Két ötletem is volt, az egyiket el is vetem és egyből a genjutsura gyanakszom. Az időjárás, ahogy egyre fullasztóbb lett a klónnak, mégis egyre hidegebb. Ez nem normális. Ami még furcsa, hogy a klónon keresztül egy szélvihar érzete is el jutott hozzám. Semmit nem tapasztaltam kívülről mégis a klónom átélte ezt. A mondat meg az agyamba égett.
- Erősítésre lenne szükségem! Feltételezhetően itt vannak a támadók vagy legalább egy csapdát helyeztek el a talált járatban.
Beküldhetnék még egy klónt, de az csak chakra pazarlás lenne, mert rendben van, hogy a klón 50% chakrámmal rendelkezik, de ha nem is használ a létezése chakrát emészt, így vesztenék.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Szer. Júl. 03 2019, 15:29

/Kawachi/

 Jelzésed leadását követően két másodpercbe se telt, hogy megjelenjen csapatod. Profik lévén egyből munkához láttak. Egyikük letérdelt a járat elé, előkapott egy tekercset, majd beküldött egy tintából alkotott állatot.
-Nincs öntudata, így nem képes genjutsuba esni, viszont képes elmondani, mit is látott.- Várta türelmesen, hogy visszatérjen.
Nagyjából tíz perc kellett, hogy visszatérjen, s egyből a papírra is vetette magát írás formájában. 
-Ez... Taicho... ez Kirigakure no Sato-ba vezet.- Kerekedett ki mindenki szeme, s azonnali távozásra intett titeket a vezető.
Vissza indultatok, egyenesen a faluba erőltetett tempóban.
-Talán nem igazán tudod újonc, de a falut egy területi pecsét védi. Minden átlagnál nagyobb chakrával rendelkező, számunkra ismeretlen egyén ki és belépéséről azonnal riaszt. Alapjáraton ugyanaz, mint amit bármely más falu is használ erre a célra. Az a kettő akikről tudjuk, hogy képesek voltak kicselezni egy ilyen rendszert, Uchiha Itachi és Hoshigaki Kisame voltak... ha nem is ő az, hisz ez nem Kisame módszere, kétség kívül nagy tudású személyről van szó. Az egész falu veszélyben lehet.- Éreztette hangjában a helyzet komolyságát.
Hamarosan megérkeztetek, s lelépésre intettek titeket. Magyarán haza mehettetek. Addig vezetőtök jelentést tett a Mizukagénak.

// Reagáld le az eseményeket és vidd el a történéseket estig, mikor alvásra hajtja fejét a karakter. Nem történik riasztás, szokványosan, unalmasan telik a nap hátralevő része.//

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Katsumi Kawachi Csüt. Júl. 11 2019, 07:37

Jeleztem a csapatnak, akik profik lévén egyből ott teremtek, majd az egyik egy tinta lényt formált, amit beküldött a járatba, lévén, hogy nincs öntudata és nem tud genjutsuba esni. Nem tudom, ez egy kicsit furának tünt. Annyit mondtam, hogy csapdát találtam. Genjutsuról és egyéb dolgokról nem mondtam semmit. Vagy gondolatolvasó vagy tud valamit. Ez így túl gyanús, amint lehetőségem lesz rá. Jelentem a kapitánynak a dolgot. Bár ha gyanús lenne szerintem neki is feltünne. 10 percig ment az állatka, majd visszatérve írás képében újra egy papíron volt a tinta, mi szerint egyenesen a faluba vezet a járat. Mindenki meglepődött, hiszen ez a falu körül elhelyezett védelmi vonal miatt szinte lehetetlen, hacsak az illető nem ismeri a módját, hogy feloldja, de ahhoz meg hatalmas tudás szükséges. Mivel itt már tenni nem tudunk semmit, így a vezető távozás mellett döntött. Erőltetett menetben tértünk vissza a faluba, ahol aztán a vezető lelépést parancsolt. Megvártam míg mindenki eltünik, majd a kapitányhoz fordultam.
- Taichou, szeretnék mondani valamit. Lehet, hogy nekem gyanús, de én nem mondtam semmit genjutsuról. Csapdát említettettem és a társunk egyből egy tudatlan lényt küldött be, hogy ne esshessen bele. Lehet, hogy túl gondolom, de nem igazán ismerem ezt a védővonalat, hogy azt mondjam, hogy annak a műve lenne. Viszont el akartam mondani, hogy a genjutsuban ezt a mondatot hallotta a klónom: "Csatlakozz a testvériséghez, vagy általa leled a halálod!"
Belegondolva talán ez a leghosszabb monológ, amit valaha elmondtam bárkinek. Talán a chakráról tartott kiselőadásom, amit a társamnak mondtam egyszer, az volt hosszabb. Várom a reakciót és ha ismét jelzi, hogy mehetek, akkor nem tartom fel tovább. Amennyiben reagál rá, még én is válaszolok, ha viszont nem, akkor elköszönök és haza felé veszem az irányt. A nap további része unalmasan telt, gyakoroltam Eisukéval valamint a jegyzeteimet olvasgattam. De a gondolot, hogy a társam honnan tudott a csapda milyenségéről, nem hagyott nyugodni. Este lefeküdtem, de még sokáig nem tudtam aludni, majd arra jutottam, hogy biztos tapasztalatból tudta a dolgot. Így megnyugodva aludtam el.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Szomb. Aug. 10 2019, 18:04

/Kawachi/

-Ne gondold túl a dolgokat... csupán tapasztalatból cselekedett. Térj nyugovóra, a következő riasztás talán nem lesz ennyire sima.- Helyezte a kezét válladra, s indult meg a Mizukage irányába.
Akárhogy is fogadtad a választ, a tényeken nem változtatott. A csapat feloszlott egyenlőre, a küldetésnek ha vége nincs is, szünetel. Más volt ez, mint a genin küldetések, vagy a front. Más rendszer uralta a mindennapokat, szokatlannak hathatott... hol feladat van, hol nincs. Egy küldetés nem feltétlen a megszokott, megkapod és elvégzed menetrenddel folyt. Rugalmasabb embert követel az ANBU lét, főként ilyen helyzetekben. Igazából csak ellenőriztétek a kiküldendő shinobik számára a terepet, hogy aztán átvehessék... sokan azt firtatnák, mi értelme is volt ennek. Ám olyan információkat juttathattatok el így a falu vezetőjének, melyekről ő tudhat először. Előbb utóbb biztos tudni fognak róla, a lényeg, hogy övé legyen az első lépés joga. Na meg ha a helyszínen lettek volna még az elkövetők, feltehetőleg áldozatokat követelt volna egy akció, nem csoda, hogy az elitet küldik. Sokkal nagyobb eséllyel jár sikerrel egy ANBU osztag, mint pár chunnin. 

 Esteledett már. Ágyadban forgolódtál csupán, nem értetted még mindig teljesen a történéseket, ám megbarátkoztál vele, vagy csak fáradt elméd fogadtatta el a magyarázatot, melyet kaptál. Az éjszaka folyamán azonban felriadtál. Magad sem tudod mire. Se zaj, se fényhatás nem ért téged... talán épp dőltél volna vissza, mikor a plafon feletted hatalmas reccsenést hallatott. Először csak repedt, de gyorsan be is szakadt. Mindez egy másodperc alatt ha történt, s csupán reflexeid voltak, melyek kihúztak a bajból. Egyből félreugrottál. Szemed elé egy fekete csuklyás, köpenyes egyén tárult, valamiféle műkézzel, melyben egy katanát szorongatott. Egyenesen rád célzott volna, ám eltévesztette célját reflexeid miatt. Ahogy önkéntelenül is feléd fordította fejét, megláttad, hogy arcát valamiféle fém maszk borítja, semmit se láttál belőle ezáltal. Az egész fickó olyan volt, akár egy éjszakai lidérc. S egy csettintésre szó szerint füstté vált. Eltűnt a szemed elől. Az egész másodpercek alatt zajlott le, vagy kevesebb, cselekedni nem igazán tudtál, ám egy valamit észrevettél. A kardja hátra maradt. Távolabbról csupán egy normál katana-nak tűnt, közelebbről megvizsgálva azonban érdekes, számodra ismeretlen írásjelek futottak végig korom szürke pengéjén. Markolatának borítása feslett volt, pengéje néhol megcsorbult, mégis borotvaéles. Ránézésre látszott, hogy nem bárhol kapható darab volt ez, egyénileg megmunkált fegyvert láttál magad előtt.

 Az estéd további része nyugodalmasabban telt, s eljött a reggel. A kérdés viszont, hogy mit fogsz kezdeni ezzel a helyzettel? 

// Szólj ha szükségét érzed topic váltásának. Általában próbálom minél jobban egy helyre tömöríteni a játék posztjait, hogy későbbiekben ha olyan adódna egyszerűbben lehessen visszaolvasni. //

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Katsumi Kawachi Vas. Aug. 25 2019, 18:18

A parancsnok válasza megnyugtató volt. Rá kellett jönnöm, hogy ez már nem az a szint, mint genninként, ahol mindenre figyelni kell és a küldetés addig tart, amíg sikeresen elvégezték. Itt nem, felderítés után nem biztos, hogy újra mi megyünk ki és az sem, hogy ha ki is megyünk, akkor nem egy másik küldetésre küldenek ki. Mi vagyunk a falu szem és füle, de a test, vagyis a jouninok, chuuninok és genninek végzik a látható munkát. Nekünk a falut érintő kérdésekben kell ott lennünk és nem direktbe küldetéseket végrehajtanunk. Olyan is lesz, de ez most nem az az alkalom. Mi felderítettük a terepet a "valódi" dolgozóknak.
Az éjszaka közepén, azt sem tudom hány óra van, valamiért felkeltem. Valami fura megérzés. Éppen időben, mert a plafon repedezni kezdett és még éppen időben tudtam kigurulni az ágyból, hogy ne rám szakadjon. Egy fekete ruhás ember "esett le", majd a műkezében lévő katanával megcélzott és eldobta azt. Már fejlett reflexeimnek hála sikerült elugranom a katana elől. Még egy utolsó pillantást vethettem rá, egy fém maszk volt rajta, de reagálni már nem tudtam, hiszen a következő pillanatban kámforrá vált. Kage bunshin. Más magyarázat nincs. Gyorsan összeszedtem magam és ekkor vettem észre, hogy a katana hátramaradt. ~Honnan tudják, hogy ott voltam? Van-e köze a gyilkosságnak ehhez az esethez?~ Ezek a gondolatok gyorsan pörögtek át az agyamon, majd kivettem a falból a kardot, magamhoz vettem és mivel az ágyam használhatatlanná vált, így a földszinti fotelbe költöztem, ahol aztán folytattam az alvást. Reggel egy gyors reggeli után kerestem egy tokot a kardnak, majd egyenesen a mizukage palotájába mentem, láthatatlanul teljes ANBU felszerelésben.
Katsumi Kawachi
Katsumi Kawachi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1271
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 571 (A)

Specializálódás : Kenjutsu


Adatlap
Szint: S
Rang: Oinin
Chakraszint: 1132

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Senju Tobirama Pént. Szept. 20 2019, 16:06

/Kawachi/

 Egyenesen a Mizukage irodája felé siettél. A korai órák lehűlt mivolta hirtelen hatott volna, ahogy kiléptél a házból, ha csak egy szép nagy lyuk képében nem szokatott volna hozzá a sors már ideje korán. Valamit majd kezdened kell vele, azonban jelenleg elhanyagolható tényezőnek számíthat fejedben. Hosszabb séta vette kezdetét, ugyanis több helyen lezárásokat láttál. Volt, ahol egy kisebb utcát, sikátort teljesen lekerítettek azzal a bizonyos helyszínelésekkor használatos szalaggal, volt hogy csak egy nagyobb, szélesebb út egy részét. A szürke, ködös reggel így még baljósabbnak hatott, mint a szokásos. Ahogy az épületbe értél, mindenki sürgött-forgott, nagyon tevékeny, elfoglalt napjuk lehetett, hisz szinte rohantak kezükben a papírokkal, arcukról pedig a feszültség, az ideg volt leolvasható. Nem vegyültél el, mi több észre se vettek téged, hisz nem az épületen keresztül haladtál, hanem az ANBU-kra jellemző, tetőn keresztüli megközelítést választottad. Ami azonban fogadott az ablakon át, az az üres iroda. Csupán egy intéző tekintett vissza rád, félig halálra rémülten.
-A..ANBU-san! Sajnálom, de Mizukage-sama jelenleg házon kívül van. Két nap múlva esedékes a hazatérése jobb esetben.- Hajlott meg dereka tisztelettudóan.
A kage házon kívül, az utcák felfordultak, az a különös támadás az éjjel, a szokatlan sürgés-forgás, s ez a kard... Valami nagyon nem volt rendben, s ezt te magad is érezted. Viszont ennek fényében... kihez fordulnál? Nem sok időd volt ezen gondolkodni, hamarosan egy másik ANBU jelent meg melletted.
-A falun kívül, nyugatra két kilométer, egy tisztás. Gyere el pontban délre. - Oldotta fel árnyékklónját egyből.
Valamiféle gyűlés, de vajon miről lehet szó? És miért épp a falun kívül? Akárhogy is, ez az egész elég zavaros. Az egész nap zavaros... Azonban egy biztos volt, hogy itt valami nagyon nincs rendben.

//Odáig írd a posztod, hogy megjelensz a megbeszélt ponton, HA meg akarsz jelenni. Ha mást cselekednél, akkor azt írd le főként, hogy miképpen jutott idáig fejben a karakter, és mi miatt tagadja meg a parancsait. A következő posztodat pedig IDE (Katt) kérem.//
 

_________________
Aichaku falu - Page 2 X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Aichaku falu - Page 2 Empty Re: Aichaku falu

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.