Utcák és terek

Nem túl sietős tempóban, de megérkeztünk konohába, mármint közvetlenül a faluba. Kaito közölte velem, hogy nem jó ötlet elmennem a maszkomért, mert túl sok időt vesz igénybe... én csak megmosolyogtam eme kijelentését. Egy kevés kérdezősködés után Kaito mondott egy jó ötletet és erre egy kis gondolkozás után a következőket mondtam:
- Rendben! Te menj el kérdezősködni a környéken található kisebb árúsoknál, de maradj ötven méteren belül... add ide egy kicsit a képet!
Elvettem a képet és egy-két percig nézegettem, a lehető legrészletesebben megnéztem magamnak a macskát és megpróbáltam megjegyezni a látottakat...
- Adj egy fél órát... - mondtam halkan.
Visszaadtam Kaitonak a képet és elkezdtem kézpecséteket formálni...
- Shushin no jutsu! - szinte nem is jött ki hang a számon csupán tátogtam a technika nevének kimondása közben.
Hihetetlen sebességgel el kezdtem szálguldani. Néha-néha lelassítottam nehogy baleset legyen a dologból és, hogy könnyebben tudjak tájékozódni. Egy kis idő múlva, amikor már a távolság felét megtettem így, akkor abba hagytam a technika használatát, mert azért rendkivül chakraigényes a jelenlegi szintemhez képest és nemrégen harcoltam - még ha semmi komoly sem volt - és akkor, habár csak minimális mennyiségben, de mégis csak használtam a chakrám. Meg, majd a visszautat is fel kell gyorsítani és amúgy is a macska keresése közben is kelhet még... Amint leálltam a jutsuval felugrottam az első házra és a tetőkön folytattam tovább az utat jelentősen lassabban, mint a technika használata közben...
Végül megérkeztem úticélomhoz: Konohagekure no sato főkapujához! Odamentem az őrbódéhoz és megszólítottam a két postoló shinobit:
- Üdv! Elnézést kérek, amiért zavarlak a munkátokban, de egy kis segítségre lenne szükségem... - egy kis hatásszünet, hogy felfogják a hirtelen betoppanó alak beszédét - Valójában ez egy igen fura kérdés, de számomra fontos lenne egy küldetés miatt. Nem látattok egy hasonló macskát?
Amint kinyögtem a kérdést alkalmaztam a henge no jutsut és a macska alakját vettem fel...
Ha a válasz nem akkor megköszönöm és felmegyek a falakra kérdezősködni ( persze előtte visszaváltozom), ha pedig igen akkor, majd folytatása következik...

( Tudom, hogy ezt a postot nem feltétlenül ide kellett volna írnom, de nem akartam, hogy egyszerre két topicba keljen írnia a csapatnak... ha ez mégis probléma lenne, csak szóljatok és átteszem )

Munka elvégezve, a fizetés megkapva már csak azt kéne kitalálni, mire verje el. Rossz szokása hogy amint pénz kerül a kezei közé első gondolata, vajon mire költsön. Egye degeszre magát, azután menjen és látogasson meg pár gésát? Netán a kaszinó? Tény és való rosszul bánik a pénzzel, ám ezúttal sokkal fontosabb dologra kell. A vizsga eljöttével szüksége van egy-két dologra, ami világossá válik, ha hiányos felszerelésére tekintünk. Fegyverből nincs hiány, de sosem elég azonban nem nincs hol tárolni és ez bizony már komoly probléma.
Szép és kissé borús délután remek alkalomnak ígérkezett a bevásárláshoz. Az utcán nem sokan lézengtek, és akik kint voltak szerették volna minél előbb befejezni a teendőiket a nagy esőre való tekintettel. Mindeközben ő maga szépen nyugodtan sétálgatott egy a már jól bevált fegyverbolt irányába. A falakat friss festék borította, a cégér pedig vidáman hirdette a helység rendeltetését. Ami a régi volt az-az öreg nyikorgó ajtó és a küszöb utáni harmadik deszka ami egy dallamot fújt a világot kívül tartó ajtóval.
Take-chan lenyomta a kilincset és a megszokottól, kicsit erősebben lökte befelé a berozsdált őrt. A csengő azon nyomban megszólalt jelezve itt bizony kuncsaft érkezett.
- Szép napot Jii-san.
A hátsó szobából csakhamar egy megőszült vénséges öregember került elő, akinek kora ellenére nem csak biztos kezei de éles szemei is voltak, amit megkövetelt a szakma. Elvégre így biztos volt hogy nem silány portékát ad el, míg kezei minden hibát kitapintanak a pengén arról nem is beszélve, hogy magát se nyársalja fel.
- Áh! Szép napot magának is. Mi járatban?
- Szükségem volna pár dologra. Lássuk csak. Szükségem volna négy shurikenre, egy övtáskára, ha még tart ilyet illetve egy lánc ing is jó volna.
- Szép kis lista. Ön is a közeledő chuunin vizsgára szerelkezik fel?
- Így áll a helyzet. Az ember nem árt, ha felkészül és félti eléggé az életét ahhoz, hogy költsön is rá.
Eközben az öreg visszament a hátsó szobába és előhozta a kért shurikeneket illetve az övtáskát. Miután lepakolt a pultra elővett egy mérőszalagot és megállt a genin előtt.
- Egy kicsit emelje fel a kezét, hogy meg tudjam mérni magát. Milyen kialakítású láncingre gondolt? Rövid esetleg hosszú ujjú netán ujj nélküli?
- Egy ujj nélküli tökéletesen megteszi. Illetve ezeken kívül volna még egy alkarvédő. Múlt alkalommal már gondolkodóba estem egy ilyen beszerzésén elvégre az ember nem foghatja fel a pengéket a csupasz karjával.
- Maguk fiatalok mind ilyen forró fejűek? – kérdezte az öreg miközben a srác alkarjáról is vett méretet, hogy a legjobb áruval szolgáljon.
- Inkább csak fáradt voltam és nem gondolkodtam valami tisztán.
- Na ezután nem kell aggódnia emiatt. Remek árunk van amivel nyugodtan felfoghat jó párszor shurikent, kunait vagy kardpengét.
- Na akkor tényleg szükségem van rá. Már ha annyira tartós amennyire mondja.
- Fiam én nem valami kókler vagyok, aki olcsó amatőr munkákat árul. Higgye el, ha az egykori Sandaiménak jó volt az én árum, akkor magának se lehet panasza.
- Öreg maga annyira meggyőző hogy még azt is elhiszem ha azt mondja egyszer egy, az kettő.
- Azért ennyire még ne legyen hiszékeny. Azt viszont garantálom, hogy az előbb nem a levegőbe beszéltem.
A boltos elrakta a szalagot majd némi hangzavar kíséretében egy-két percen belül ismét elő került a hátsó szobából, ahonnan elhozta a láncinget és az alkarvédőt.
- Szüksége van esetleg még valamire?
- Most ennyi volna. Ha még eszembe jut valami, majd visszajövök.
- Rendben van. Akkor van négy shuriken, egy övtáska, egy láncing és egy alkarvédő. Az összesen 1600 ryou.
Take elővette a már készenlétbe helyezett pénztárcáját, ami ismét sikeresen megvékonyodott. A szíve majd megszakadt, pedig mennyi dolgozott azért, hogy kicsit vastagabb legyen. De hát, ha egyszer ezek a kiadások szükségesek. Amúgy is otthon hagytak a számára pénzt ételre, így mi gond lehet? Na de ha egyszer fizetni kell, akkor fizetni kell. A bankók elbúcsúztak a kezétől, hogy új gazdájukat boldogítsák, míg egykori tulajdonosuk bedobálta a shurikeneket az övtáskába, míg az előbb említett megpakolható eszközt az övére akasztotta. Most már ebből se volt hiány így nem kell a kunaiokkal végig tűzdelnie az övét.
- Mielőtt elmegy, próbálja fel a láncinget és az alkarvédőjét, csak hogy passzol és elég kényelmes e.
- Ahogy gondolja.
Levetette a pólóját, és a pultra dobta utána, pedig belebújt a számára még szokatlan és némi súllyal járó védő eszközbe. A fém hideg volt de meglepően könnyen lehetett benne mozogni. Bár az érzés nem ugyan az volt, mint nélküle de így még is kisebb esélye volt, arra hogy tűpárna lesz belőle. Az alkarvédő pedig, a hab volt a tortán. Ez a remek kis felszerelés is megérte az árát. Kényelmes, remekül párnázott volt, arról nem is beszélve, hogy az ütésekben sem akadályozta a fegyver hárító képességét, pedig csak dicsérni lehet már ha, tényleg olyan jó, ahogy mondták.
- Tökéletesek. Maga aztán tényleg nem bóvli dolgokat sóz az emberekre. Mondjuk régen ezzel én nem törődtem, de más szemszögből vizsgálva első osztályú.
- Köszönöm a dicséretet. Örülök, hogy sikerült megfelelni az ön elvárásának.
- Én köszönöm a remek árut. Hát akkor. A viszont látásra.
- Viszontlátásra.
Take magára húzta a pólóját és felszerelkezve kilépett a boltból. Csóró de jól felszerelt shinobi volt, akinek mindössze annyi dolga maradt, hogy kipihenje magát és rendszerezze a felszerelését a vizsga előtt.

Külön kiszedve a vásárolt tárgyak:
- 4 Shuriken
- 1 Övtáska
- 1-1 Láncing és alkarvédő
Összesen: 1600 ryou

// Chie-chan //

Sajnos újra eljött ez az időszak. Megint pangás van. Kaito fogadjunk most is keményen tolja a küldetést én meg itt szenvedek, mert nincs semmi érdekes, ami történne. Na igen... ilyen az én formám.
A nagy unatkozásban bementem egy ismertebb fegyverboltba körülnézni, de igazából csak járkáltam össze-vissza. Nem azért mentem be, mert venni is akarok valamit, hanem azért, mert nem volt jobb ötletem. Fél óra után a nézelődést is meguntam.
Ha legalább lenne egy tekercs amiből tudnék tanulni... vagy valami küldetés...
Ebben a pillanatban az unalom és egyéb, már szinte kibírhatatlanságig jelen lévő, ám mégis teljesen lényegtelen dolgok miatt egy igen érdekes elméletet sikerült kitalálnom: ez az egész egy nagy összeesküvés. Tsunade-sama szándékosan nem add küldetést. Kagutsuchi-sama pedig nem akar megáldani jó szerencsével és nem történik semmi érdekes. Pedig én is a híveinek számát gyarapítom... azthiszem...
Folytattam az unalmas sétámat. Nem sokkal késöbb egy női shinobira lettem figyelmes, aki nem éppen a legerkölcsösebb ruházatot viselte. Ezek szerint Kagutsuchi-sama mégsem vette el tőlem minden kegyét! Küldött egy elsősorban szépséges másodlagos elemként inteligensnek tűnő nőt, akivel talán el tudok, majd beszélgetni. Mekkora szerencse, hogy ésszrevettem őt a tömegben.
De, hogyan szólítsam meg? Előbb meg kell ismernem, aztán pedig mi lenne, ha most magamat adnám? Talán ez nem is rossz ötlet...
Odamentem a lányhoz és megszólítottam:
- Szia!
Igen ennyi tellett és most hogyan tovább?
- Ha jól látom unatkozol... - a lány nem úgy tünt, mint aki unatkozna, de ez jött össze - tudod én is unatkozom... nincs kedved egy kicsit beszélgetni?
Hát ez szánalmasra sikeredett, de talán azért mert túl hamar cselekedtem...
A lány meglepődhetett, amikor én megszólítottam. Elvégre nem mindennap szólít meg egy tetőtől talpig feketében lévő maszkos shinobi....
Remélem jól veszi le a dolgot...

( Chie-chan gome, hogy kicsit nyers lett, de Kuzominak még nem árt fejlődnie megszólítás terén, ezért így írtam le Remélem nem okoz kellemetlenséget...)

Vidáman sétálok Konoha utcáin a Hokage-sama palotáját megcélozva ám, ahogy egyre közeledtem a lelkesedésem úgy kezdett csökkeni. Egyre lassabban haladok, késleltetve a megérkezést még végül megállok és a kezemen lévő égést kezdtem el nézni.
~ Tényleg készen állok visszatérni a megszokott mederbe? Miket beszélek, arra már sose lesz lehetőségem.~ A kezemet ökölbe szorítom és az arckifejezésem is megváltozik. ~ Még szép! Nem élhetek mindig múltban! Gyerünk Chie szedd össze magad és menj!~ Parancsolok rá saját magamra. Hirtelen egy fiú köszön rám, ami annyira meglep, hogy hápogni tudok és mire sikerült volna viszonoznom a gesztust tovább folytatta.
-D-de.. Persze.. miért is ne? – Nyögöm ki végül és rámosolygok a fiúra. – Úgyse terveztem semmit. - ~Gyáva vagy Chie~ Korholom le magam a hazugságom miatt.
- A nevem Chie. – Mutatkozok be. – Érdekes maszkod van! Mit rejtegetsz alatta? – Kérdezem tőle vidáman és a fiú felé hajolok előbb a bal majd a jobb oldalra, hogy jobban megnézzem a viselt maszkot.

// Chie-chan //

A lány mintha kicsit meglepődött volna, de a kinézetem miatt számomra ez nem váratlan dolog. Na, igen. A lány kicsit megilletődve beszélt, amiből sikerült leszűrnöm, hogy tényleg meglepődött. Valamint azt is megtudtam, hogy nem tervezett semmit.
Szóval Chienek hívják. Szép név...
Chie ekkor egy igen érdekes dolgot kezdett el csinálni. Közelebb hajolt és megvizsgálta a maszkomat mind a két oldalról. A lány hangja vidámságról árulkodott.
- Az én nevem Kuzomi - mondom és közben a maszkomért nyúlok. - Ha tényleg érdekel, megnézheted. - ezt a mondatot megpróbáltam minél kedvesebben mondani.
A lány másik kérdésére egy kevéske habozás után válaszoltam:
- Hogy mit rejtegetek a maszkom alatt? Mindjárt láthatod...
Megfogtam a maszkom és egy könnyed mozdulattal levettem. A lány felé nyújtottam, elvégre azt mondta érdekli.
Rámosolyogtam a lányra, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam:
- Mit gondolsz, rejtegessem tovább az arcom vagy nem kell elbújnom egy ilyen szép lány mellett?
Hát igen, ezek a hirtelen ötletek általában csak a komolyabb helyzetekben elfogadhatóak, de azért remélem, nem veszi majd tolakodásnak.
- Tudok egy kellemesebb helyet - mondom a város zajaira célozva -, ami sokkal alkalmasabb a beszélgetésre.

Ha Chie beleegyezik, akkor elindulok lassan sétálva, persze a lányt megvárva. Ha nem egyezik bele, akkor nem mozdulok, hanem csak figyelek.

A srác bemutatkozik, majd leveszi a maszkját és felém nyújtja, amit el is veszek.
-Szerintem nincs szükséged arra, hogy elrejtsd az arcod és nekem se annyira kellemetlen. – Kuncogni kezdtem majd a maszkot kezdtem el jobban szemügyre venni. Elkezdem forgatni a kezemben végül pedig az arcom elé, tartom.
- Hogy nézek ki? – Kérdem, nevetve majd visszaadom a maszkot. – Miért takarod el az arcod? Vagy esetleg maga a maszk különleges a számodra? –Kérdezem tőle egy kicsit komolyabb hangvétellel. Kuzomi felveti az ötletet, hogy akár egy csendesebb helyre is mehetnénk, amire mosolyogva bólintok egyet. Kuzomi elindul, én pedig mellette sétálok felvéve a tempóját.
- Gondolom te is Genin vagy, vagy már sikerült a letenned a chunin vizsgát? – Végighallgatom a válaszát, és ha nem kérdez rögtön vissza, akkor a társairól érdeklődöm, és hogy melyik csapatban van.

Érdeklődve halgatom végig Kuzomi válaszát, amitől mosoly ült ki az arcomra.
-Ez végül is egy logikus lehetőség. – Mondom kuncogva. – Én sose tudnék harc közben maszkot viselni, túlságosan zavarna. – Jegyzem meg közben pedig Kuzomi egy újabb kérdésemre válaszol.
- Igen én is. – Felelem, közben pedig pár hangos gyerek szalad el mellettünk, ami láthatóan mindkettőnk figyelmét elvonta pár pillanatra, de aztán Kuzomi folytatta.
- Nincs – Rázom meg a fejem a kérdésére. – Ami volt csapatom az szintén széthullott egy baleset miatt. – Nem voltam benne biztos, hogy a baleset jó megfogalmazás lenne a chuunin vizsgán történtekre, de így volt a legegyszerűbb leírni. Kuzomi mellet haladtam, de ettől függetlenül ő vezetett és hamarosan egy nyugodtabb környezetbe értünk ahol néhány fa állt alattuk pár pad és néhány helyen virágok borították be a zöld füvet. Kuzomi kérdően néz rám, nyilván kíváncsi volt mi a véleményem a helyről. Egy kis ideig késleltettem a válaszadást és a kék égre tekintettem miközben beleszimatoltam a levegőbe. A közeli virágok és a zöldellő fű illata kellemes egyveleget alkotott, amit a meleg nap sugarai tovább fokoztak.
- Megnyugtató… - Jegyzem meg halkan majd Kuzomira pillantok és megadom a várt választ. – Kellemes hely. Szerintem ennél „csendesebbet” nem találunk. – Mondom és leülök arra a padra, ami mellet kuzomi is állt. Leülve végignyújtózatom a testem élvezve, hogy a nap kellemes melege átjárja azt ami különösen jól esett a kórházban töltött napok után.

Kuzomi leült mellém miközben én elnyúltam a padon, úgyhogy kicsit összébb húzom magam, hogy kényelmesebben elférjen. Egy kis ideig csak szótlanul ült mellettem aztán arra leszek figyelmes, hogy a kezemet nézi, vagyis inkább az azon lévő sebet. Már épp magyarázni akarok a sebet illetően de Kuzomi megelőz és kibukik belőle a kérdés.
-Nem… nem tetoválás. – Felelem a legtermészetesebb hangnemben és arckifejezéssel. – Egy felforrósodott fejpánt égette bele a bőrömbe a jelet még a chuunin vizsgán. Eleinte kellemetlen volt, de már kezdem megszokni sőt, talán még valamennyire menő is. – Egy gyenge mosolyt erőltetek az arcomra, ami aztán kuncogásba ment át. – Ezzel legalább annak az esélyét csökkentem, hogy Nukenin legyek. Nem lenne kedvem még egy vonalat is beleégetni, hogy áthúzzam. – Belül az ehhez tartozó emlékek még mindig fájdalmasan érintettek, de ez semmiképp sem mutatom ki.
~ Nem fogom ezzel untatni őt.~ Döntöttem el magamban.~ Nyilván nem azért van velem, hogy itt rontsam a hangulatot a negatív érzelmeimmel. Meg, aztán ha folyton ez miatt fáj a fejem nem lépek túl rajta. ~ futott át az agyamon a gondolat.

Szóval jól sejtettem: nem tetoválás. Egy felforrósodott fejpánt nyoma, méghozzá a chunnin vizsgáról. Szóval ő már vett részt egy ilyen vizsgán. Ez rendkivül érdekes.
- Végülis tényleg menő. - mondom komoly hangon, mert igazából már kérdések milliói szállingóznak a fejemben, csupán rendezni és feltenni kellene ezeket, de átgondoltan.
Chie folytatta én meg elszakadtam a gondolataimtól, hogy rá figyelhessek.
Szóval nem szeretne Nukenin lenni. Nos, ezzel nincs is semmi probléma, egészen addig, amíg... bár nem biztos... de ezek csak lehetőségek és...
Néhány másodperc alatt lezajlottak a fejemben a fentiek, de aztán gyorsan összeszedtem magam és megszólaltam:
- Te tényleg részt vettél egy Chunnin vizsgán? - felcsillanó szemekkel néztem a lányra. - Mik voltak a feladatok?
Ha a lány jól figyel, akkor észreveheti, hogy a rá meredő vörös szempárban egyfajta "láng" lobbant a kérdés kezdetekor. Én természetesen semmit nem tudok arról, hogy mi látszódik a szememben, de aki ismer az tudja, hogy, ha érdekes új információról van szó, akkor a szemeim szinte "lángolnak" miközben agyam elraktározza a megkapott tudást.
Azt hiszem remek emberhez mentem oda az utcán. Kedves és ezek mellett érdekes is... valamint, amit tud, az is hasznos lehet számomra... már ha megosztja velem, azt amiről kérdeztem. Ez a beszélgetés azt hiszem kezdi túllépni az érdekes fogalmát!


// Ezt a szem lángolást értsd úgy, mintha az izgalom tükröződne a szememben. //

Látszott, ahogy kuzomi egy pillanatra nagyon elmélyül, a gondolataiban aztán hirtelen felcsillan a szeme a chuunin vizsga hallatán. A szemei lángban égtek a kíváncsiságtól miközben a feladatokról kérdez és ettől a tekintettől enyhén zavarba is jöttem.
-Hát…őőő… - Kezdtem volna neki, de hirtelen még azt is elfelejtettem, amit mondani akartam. – Az első feladat egy írásbeli teszt volt a második pedig egy túlélő próba volt. Ezen buktunk el mi. – Feleltem végül. – De annyi haszna volt, hogy szereztem pár értékes tapasztalatot. Uhm… tudod… kicsit zavarba ejtő ez a nézésed. – Tettem hozzá kissé bátortalanul és valamennyire talán el is pirultam. Azt ugyan magam se tudom miért hozott ennyire zavarba ez a fajta nézése talán még a fantáziám is rátett egy lapáttal. Előfordult már ilyen máskor, egyszer Kait is értettem már teljesen félre.

Kuzomi a tarkóját kezdte el vakarni, amit én annak tudtam be, hogy sikerült összezavarni őt.
~ Ügyi vagy Chie! Jó úton haladsz afelé, hogy elijeszd magad mellől szegény srácot.~ Játszódik le a gondolat a fejemben és egy elég érdekes, és béna mosolyt sikerült előhívnia a számomra kissé kínos szituációban.
~ Sikerült megint teljesen félreértened valaki szándékait. ~ Állapítom meg saját hibámat.
-Nem! Egyáltalán ijesztettél meg. – Nyugtatom meg még mindig kissé elpirulva. Pár másodpercig nem nagyon tudtam mit mondjak, de szerencsére Kuzomi igen és megkér, hogy meséljek magamról.
- Hát kis túlzással igen, mondhatjuk. De azért még messze nem rendelkezem elég tapasztalattal. – Felelem, aztán pedig elfordítom a tekintetem a fiúról és azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon mit is szeretne tudni rólam. Nem vagyok egy érdekes személy, sose tartottam magam annak.
- Nem tudtom mit mondhatnék. Egy átlagos Kunoichi vagyok, aki próbál felérni a nagynevű ninják közé. – Felelem, őszintén miközben a tekintetem szépen visszakúszik a fiú arcára. – Hmm… de ez aligha kielégítő válasz a számodra. – Nevetem, el magam majd folytatom. – Apu szintén shinobi anyu pedig eladó egy igen apró boltban. Ami azért jó dolog, mert sokszor elég jó pofa cuccokat tud hozni. Például ez a kard is tőle van. – Mutatok rá a derekamon lógó kardra. - Elég ütött kopott és régi, de azért nem tudnák megválni tőle. Pedig hagytam már el párszor, legutóbb egy tó alján pihent. Rá ment egy napom, de sikerült kihalászni. – Mosolyogtam, de nem a az emlékek miatt hanem mert végre sikerült valami személyeset is elárulnom magamról.
- Úgy tűnik Enma-sama kegyes ma hozzám.. – Egy nő szólalt meg a közelünkben majd a semmiből elő bukkant egy meglehetősen szokatlan stílusú nő. Furcsán és meglepetten néztem a nem éppen hétköznapi megjelenésű nőre.
- Nem kell keresgélnem egyenként titeket, mert már megtaláltátok egymást. Perfect! Remélem felkészültetek arra ami rátok vár! – Szólalt meg ismét.
~ Ijesztő! ~ Villan be az agyamba a legegyszerűbb jellemző, amit az idegen nő láttán az eszembe jutt és nem csak a külseje miatt. A hangja és az a vészjósló vigyor csak tovább fokozta ezt a megállapítást.
-Mégis hova…? – Bukik ki belőlem akaratlanul is a kérdés. – És mire kell felkészülnünk? – Teszem fel aztán az újabb kérdést most már úgyis mindegy alapon és igyekszem eltüntetni a kezdeti ijedséget az arcomról több-kevesebb sikerrel.

A nőt követtem, aki látszólag nem is foglalkozott Chie-chan kérdéseivel. Teljes mértékben lefoglalta az, hogy egyyenesen menjen. Aki tudta kikerülte, de volt olyan aki nem tudott elég gyors lenni. Az egy erős lehurrogásban részesedett. Egy kis idő múlva a nő elővett valamit, amit természetesen nem sikerült meglesnem. Majd egy nagyobb épület elé érve beállt nekünk féloldalasan és egy baltaszerűséggel a szájánál, fenyegető arccal megszólalt:
- Ó, hát ha ennyire tudni szeretnéd... akkor talán el is mondhatom, de ha megmutatom akkor talááán, de csak talááán jobb érzéseket keltene. - néhány pillanat és egy gonosz vigyor után folytatta - Konoha hullaháza... a kedvenc helyem!
A balta látványára és a fenyegető arc miatt, egy lépést reflexből hátraléptem és már majdnem fegyver után nyúltam, de ezt a mozdulatot sikerült még időben megállítanom.
Ha fegyvert rántanék azzal csak lejáratnám magamat, mert úgy tűnhetne, hogy megíjedtem. Jó persze tényleg így van, de erről nem kell tudniuk. Az a hátralépés éppen eléggé árulkodó volt. Különben is! Mire mennék egy ilyen - valószínűleg - magas szintű shinobi ellen. Főleg úgy, hogy csak íjesztget.
A nő egyszerűen besétált az épületbe, ami azt jelenti, hogy nekünk is mennünk kellene utána.
Vajon miért én fogom ki mindig az ilyen nőket?
Követtem az ideiglenes vezetőmet az épületbe, aki még egy szadista vigyor kiséretében, újabb monológba kezdett:
- Hokage-sama egy igen fontos küldetést bízott ránk, melynek indulási pontja ez az épület. Na, na? Kíváncsiak vagytok már mit kell csinálnotok? A felhalmozódott hulladékot kell elszállítanunk, hogy növeljük az épületben a férőhelyet.
Mi?? A felhalmozott hulladékot? Egy hullaházban vajon mi lehet a hulladék - ez amolyan költői kérdés ? Szóval hullákat kell szállítgatnom? Még mit nem! De mi van ha most tényleg csak szemétre gondolt? Akkor is, velem ilyen aljamunkát végeztetni...
Habár gondolatban éppen meggyilkoltam a nőt és a maszkom alatt az arcom sértettséget mutatott, de csendben vártam a fejleményeket... Mást úgy sem tudok csinálni, legalábbis egyenlőre...

// Nos, habár írtam a hiányzások topicba, hogy nem nagyon tudok írni néhány napig a kezem miatt, de ezt a postot elég vicces módon ugyan, ámde mégis sikerült összehozni //

Mivel nem kérdeztek semmit, a Sensei elégedetten felkacag.
- Akkor hát irány a hullákért! - jelenti ki vidáman.
Ahogy beléptek az épületbe, feltűnően lecsökken a hőmérséklet, ráadásul valamilyen különös szag is terjeng a levegőben. Olyan, mintha kórházban lennétek, de mégse. A kórházi szag mellé társult még valami más is, amiről nem tudjátok megmondani, hogy mi az. A nő meglehetősen rutinosan vezet végig titeket a hullaházon, míg egy igen jól hűtött terembe nem értek.
Mindenhol fehér falak, a terem közepén pedig négy darab, betekert holttest. Egy alacsony kövér férfi áll mellettük. Amikor meglát titeket, elmosolyodik.
- Ők a mostani segédeid? - kérdezi a Sensei-t.
- Igen. Csak finoman bánj velük, még újak a szakmában. - vigyorodik el újfent a nő.
A férfi erre bólint, majd aláírat néhány papírt Enmával. Pár pillanatig csak álltok a nyomasztó hangulatban, ráadásul még a hideg is kezd rázni titeket. Szerencsére hamar végeznek a papír munkával, így a Sensei hamarosan felétek fordul.
- Nos, gyermekeim. A hintó előállt, már csak ki kell vinni a Csipke Rózsikáinkat és beültetni őket! - mondja.
Ekkor kinyílik egy ajtó a terem szemközti falából, ami a hátsó udvarra vezet. A férfi ekkor megfogja az egyik hulla asztalát és elkezdi kitolni(kerekes lába van mindnek).
- Fogjatok meg egyet egyet és toljátok ki! - adja ki az utasítást a Sensei. - Utána meg majd közös erővel felrakjuk őket a szekérre! - mondja.


Odakint egy szekér árválkodik, ami pont akkora, hogy fel tudjátok rakni a hullákat. Ha kint van minden asztal, akkor a tetejüket le lehet szedni, így nem kell a becsomagolt testekhez nyúlnotok. A rakodásban nem igazán tudtok segíteni, így annál a résznél csak megfigyelők vagytok.

A nő nagyon vidám, miközben a hullákat rakodjátok fel. Amint mind a négy test fent van a szekéren, felültök rá mindannyian és elindultok.
- Egy közeli helyre visszük a hullákat, ahol majd elégetik őket. - válaszol a Sensei.
Az utatok eseménytelenül zajlik. Órákig utaztok és nem történik semmi. Majd hamarosan a távolban megláttok egy várost. Fél órába telik mire eléritek. Azonban nem mentek be a településbe, hanem elkanyarodtok, majd egy kisebb kerülőt tesztek meg. Utatok végén pedig egy temető előtt álltok meg.
- Meg is érkeztünk! Pakoljunk le és vigyük be a barátainkat a sütőbe! - mondja a Sensei vidáman, majd leugrik a szekérről.