Utcák és terek

Figyelmesen hallgatom Kou beszámolóját, hogy mi történt vele, amikor még csak akadémiai hallgató volt. Szomorú, hogy előfordulnak ilyesmik az életben, de sajnos történnek ilyenek. Miért csinálnak emberek ilyeneket? Azt sajnos nem tudom megmondani. A Kuriták sosem vettek rész efféle vérengzésben és soha nem is adtak okot arra senkinek, hogy efféle megtorlásra kelljen számítaniuk. Miközben Kou mesél én időnként Ishin felé pillantok, hogy lássam a reakcióját. Amikor pedig Kou befejezi a történetét és közli, nem olyan gyáva, hogy segítséget kérjen és megpróbál elindulni, megszólalok.
- Chuuninként, illő lenne, ennél a pontnál tovább látnod. Egy csapat, pont attól csapat, hogy nem félnek a másiktól segítséget kérni. A csapat pedig nem fél attól, hogy segítséget nyújtson egy tagjának. Szerinted, mégis milyen példát mutatsz most Ishinnek vagy éppen nekem? De legyen igazad. Légy csak olyan bolond, hogy egyedül mész és meghalsz. A csapat valódi vezetőjeként, még ha szégyenérzettel is, de azzal kellett volna kezdened, hogy felméred annak a férfinak az erejét, aki kihívott téged. Utána pedig megkérsz minket, hogy egy ötlettel előállva bíróság elég állíttassuk Kisuket. Ő egy gyilkos, semmi sem jogosíthat föl valakit, hogy lemészároljon egy családot. Nagyon sajnálom, hogy neked ez nem jutott eszedbe, inkább a büszkeséged sértetlenségére ügyelve, egyedül mennél. Tudod mit, menj egyedül! Ölesd meg magadat és halj meg most, bizonyítva annak a férfinak, hogy csak egy nyivákolós kölyök voltál.
Mondom olyan nyugodtan és érzelemmentes hangon, mintha arról beszélnék, milyen szép, napos időnk van. Megelőzve Kout, lépek ki az ajtón és mielőtt még elhagyhatnám a Rámenest, hátrafordulva megszólalok.
- Ishin, te is jobban jársz, ha magára hagyod ezt a gyáva férget. Ha most attól fél, hogy segítséget kérjen.. ki tudja, egy nap majd attól fog félni, hogy segítséget nyújtson. Nem vagyok hajlandó a nevemet adni egy olyan csapatvezető mellé, aki fél a segítségkéréstől. Kou, ha meggondolnád magadat, négyig még van idő. Az a férfi megadta neked a lehetőséget, hogy meghalj. Én megadom neked a lehetőséget, hogy chuuninként, bizonyítsd neki, hogy halálosan tévedett. Bárhogyan is dönts, a csapatból kilépek. A Kurita klán rezidenciáján megtaláltok.
Miután elmondtam nekik, hogy hol találnak meg, ha úgy döntenének, hogy szükségük van rám, elindulok szépen haza. A lehetőséget megkapta, akár megkér arra, hogy segítsek neki akár nem, nem vagyok hajlandó olyas valaki alatt szolgálni, aki arra képtelen, hogy a múltján tovább lépjen és egy egész csapattal sújtson le arra, aki anno, évekkel ezelőtt megszégyenítette. Kérhette volna az ANBU segítségét is. Ha ez a férfi netán olyan nagy és erős lenne.

Mielőtt távozhatnék, Kou kifakad, Ishin pedig közli velem, hogy ő marad Kouval. Kitűnő, legalább nem lesz egyedül, bár senki sem akarja, hogy ez a két marha megölesse magát. Kou kifakadását végig hallgatva, megcsóválom a fejemet és mielőtt eltűnne, megszólalok.
- Cseszd meg, a sírásra rohadtul nem voltam kíváncsi.
Koura pillantok és megszólalok, mielőtt haza mennék.
- Ez a Kou, nem teljesen komplett srác. Rohadtul nagy szerencséje van, hogy kevesebb mint tíz percre lakom innét. Ishin, mivel Genin vagy, nyugodtan hazamehetsz. Én azonban segítek Kounak, hogy utána magam rúghassam szét a seggét. Fene nagy jókedvem van és nagy a szívem, ez fog egyszer a sírba vinni. De, ha túléljük és a későbbiekben elkezd nekem pattogni, tutira kiverem belőle a vacsoráját. Én ott leszek a Kapuban, ha jössz akkor jössz, ha nem akkor nem.
Mondom és elindulok haza. Hogy miért gondoltam meg magamat? Erre a válasz teljesen egyszerű. Kou megkért rá, hogy tartsak vele. Vagyis segítséget kér és én pont erről dumáltam neki az előbb. Nem táncolhatok vissza, hiszen akkor én minősülnék gyávának, ráadásul abban az esetben, a csapatért nem teszek meg mindent Chuuninként pedig van még mit tanulni, de az biztos, hogy szükséges volt Kounak beolvasni. Magától nem kért volna segítséget, magamtól meg nem megyek más baromságába belebotlani és megdögleni. ha azonban túléljük, tutira szétrúgom a seggét. ha kell addig edzek, amíg laposra nem tudom verni. Még hogy sírva fakad, ki hallott már ilyen hülyeséget? Otthon, bemegyek a szobámba és az elkészített dolgaim közül magamhoz veszem a Ninjatomat, ami a Taktikai mellényem hátán lévő tokba kerül. A Tanto, ami egyszer már győzelemre segített, az övemre kerül. Mellényem zsebeiben, található még kettő füstbomba, valamint öt Shuriken. Nem vagyok valami gazdagon elengedve Ninjutsukból, ezért ezekre szükségem lesz. Illetve zsebembe a hátizsákomból, elteszek még egy energiatablettát. ha ez a fószer tényleg ilyen nagy májer és bunyóra kerül a sor, akkor bizony szükségem lesz egy kis pluszra. Miután össze szedtem a dolgaimat, elmegyek a konyhába. Kinyitom a hűtőt és egy csésze szakét öntök magamnak, fater készletéből. Az alkohol jól eső melegséggel tölt el. Azt mondják a Tűz elemű shinobik, folyton érzik belül a hőséget. Én ilyesmit nem szoktam érezni. A gyors felkészülés után, elindulok a kapuhoz. Lépteim nyugodtak és lassan járok. Nem kapkodok, elvileg van még időm. Kou története nem érdekel, ez az ő útja, én mindössze azért megyek vele, mert egy csapatban vagyunk és megkért. Ha nem kért volna fel, nem tartottam volna vele, talán a biztos halálba. Bár, erre gondolni is borzalmas, érzem nekem még nagy dolgokat kell véghez vinnem. Amikor a Kapunál, találkozok Kouval, aprócska meghajlással köszöntöm. Majd megszólalok.
- Ennyi erővel, szólhattál volna az ANBU-nak is. De tudod mit? Ha túléljük, én rúgom szét a segged!

/ Ishin Taro & Kurita Takashi /


 Konoha kapuja...az a hely, hol talán friss csapatotok egyből közös útjának végéhez indul, vagy talán egy új kezdet irányába...mindezt a következő pár fejlemény dönti el.
 Hát mindhárman itt vagytok, eljöttetek segíteni Kou-nak, ki végül legyőzve büszkeségét a segítségeteket kérte.
- Eljöttetek...mindketten. - Nézett rátok a fiú. - Nem akarom, hogy miattam essen bajotok, így ha eldurvul a helyzet, lépjetek le. - Jelentette ki, majd elindult, bízva abban, hogy követitek. - Annyit tudok róla, hogy régebben víz elemet használt, és tüzet, mely elég szokatlan párosítás. Valamint jó a közelharcban is. De nem ismerem a technikáit, azóta pedig sokat változhatott. - Mesélte a férfiról, miközben előre haladtatok. Nem mentetek messzire, alig pár percnyi távolságra lehetett Konohától, egy régi öregnek tűnő ház romjai, melyen látszott, hogy már jó pár éve így, összeesve hever. A törmelékek még maguk alatt rejtegették a házban régebben élő emberek holmijait, kik lényegében Kou családját alkották egykoron.

 Amikor odaértek, még nem vár titeket, senki...talán korán érkeztetek volna? Bár így lehetőségetek nyílik kicsit keresgélni a romok között, már ha van kedvetek ilyesmihez. S ha nem féltek attól, hogy csapda áll a törmelékek között.

 Amennyiben szétnéztek közöttük, elsőként egy képet találtok, rajta Kouval, szüleivel, s testvérével, mely közvetlenül a szörnyű mészárlás előtt készülhetett. S melyre a fiú nem hajlandó ránézni sem. De amint beljebb értek a romok közzé, egy hang szólal meg, majd az előző, titokzatos férfi lé elő az egyik nagyobb faldarab mögül.
- Hát itt vagy, és lám..lám...Hoztad az állatkáidat is? Azt hittem egyedül jössz el semmirekellő. Ennyi várakozás után...azt hittem egyedül akarod megbosszulni a nyamvadt kis családodat. - Mondta, majd láthatóan minden egyes szavát Kounak szegezve, rátok nem figyelve. - Hoztál egy nőt, és egy még alig tanult genint. Ez számodra a védelem? Nők szoknyája alá bújsz? - Folytatta, mely szavaival már rátok is célzásokat tett. - Kár volt eljönnöm, még mindig egy semmirekellő vagy. - Fordult meg, s úgy tűnik el akarja hagyni a helyszínt. De Kou egy szempillantás alatt elé került, s egy jól irányzott rúgással megpróbálta eltalálni a férfit, ám az elég nagy ugrást tett hátrafelé, hol ti álltatok. Így szinte előttetek áll, bár nektek háttal, ennyire felelőtlen férfi lenne?
- Ne beszélj így, innen nem mész el ilyen könnyen. - Válaszolta Kou, szokatlanul nyugodtan. - Igazam van, srácok? - Várta tőletek a választ.

/ Ezután rajtatok a sor, tervezzetek, hogyan kellene megállítani a férfit, kiről még alig tudtok valamit. Legyen valami kisebb tervetek, nem gond mekkora sérülést okoztok neki, így nem kell visszafogni magatokat. Persze megbeszélt terv is lehet. De kérdés mit jó kimondani előtte, s mit nem... ^^ /

Az új csapat aprócska kiruccanására, mindnyájan eljöttünk. Itt volt Ishin is én meg természetesnek vettem azután, hogy megkért minket arra, hogy segítsünk. Egyébiránt, nem tartottam volna velük. Komolyan meglepett az adat, hogy Ishin nálam jóval idősebb, sőt, már huszonhárom esztendős. Kicsit idősnek találom geninnek, de hát mindenki saját lelke kovácsa. Újabb meglepetés, hogy nem kell sokat mennünk, de azt is csendben tesszük meg. Úgy tűnik, hogy korán érkeztünk, ugyanis még sehol, senki. Ennek ellenére úgy döntünk, hogy bemegyünk. Én mondjuk szívem szerint kint vártam volna meg, de hát Kou a főnök. Megyek utána, de ugyan minek? Az épület elég érintetlennek tűnik, úgy lehetne mondani, hogy az eset óta, mintha senki se járt volna erre. Már éppen lelkesen kotornám át az épületet valami használható után, esetleg valamiféle ereklye meglelése érdekében, amikor megpillantunk egy festményt. Kou és a családja van rajta, a borzalmas mészárlás után. Kou még csak rá se pillant a festményre, amit én szívem szerint furcsállok. Majd egy komolyabb faldarab mögül előugrik az, akivel Kounak elszámolni valója akad s mivel mi is itt vagyunk, ezért nekünk is. Szavain csak jót mosolygok, egyáltalán nem veszem fel, hogy nőnek titulált. Aztán pörögnek az események és a férfi inkább lelépne. Kou marasztalná teára, de végül felénk mutatja a hátát. Ez nagyon könnyű lenne. Nekem egyszerűen bűzlik a dolog. Kezdjük ott, hogy biztosan nem egyszerű genin lehetett, ha valóban kivégezte Kou családját. Aztán ott a tény, hogy kiváló közelharcos, ami megint csak nem magyarázza azt, hogy ilyen hibát vétsen, miközben kitér Kou rúgása elől. Ezt az anyuci nyámnyila rúgást, akár könnyedén ki is védhette volna és ellentámadást indíthatott volna. Amivel megszorongathatta volna Kout. Az étteremben, igen gyilkos hangulatnak örvendett, tehát vagy hirtelen, páli fordulattal megváltoztatta a véleményét, vagy valamiben mesterkedik. Ő hívta Kout, nem Kou őt. Nekem bevillan egy terv. mivel a férfi háttal áll nekem és hátrafelé nincsen szeme, legfeljebb egy Hyuuga láthat maga mögé, így egy alapjutsuval indítok. Ha van elég esze és érzéke a dologhoz Kounak és Ishinnek, akkor bizony könnyedén rájátszhatunk a dologra és megkavarhatjuk ellenfelünket.
~ Henge no jutsu. ~
Reményeim szerint, meglepem ellenfelemet és összetudom zavarni annyira, hogy Kouval és Ishinnel legyőzhessük.
- Te vagy olyan szánalmas, hogy nem ismersz fel! Itt vagyok mögötted és most végzek veled! Takashi, Ishin, Ő az enyém!
Remélem, hogy aprócska tréfám alaposan megkavarja ellenfelünket és társaim jól fognak reagálni a dologra. Nekem ugyanis eszem ágában sincs rátámadni erre a férfi, aki itt áll előttem. Ugyanis arra gyanakszom, hogy egy klón. Lehetséges, hogy Vízklón és akkor belefuthatunk az Ő csapdájába, ha azonban ez a klón vagy éppen a valós férfi megfordul és elhiszi, hogy én Kou vagyok, társaimnak van lehetősége egy meglepetésszerű támadásra. Ha Kounak vág az esze, talán még fel is veszi az én alakomat. Ha felém fordul, igyekszem tovább erősíteni benne a hitet, hogy én vagyok Kou. Amire jó eséllyel akár be is jöhet. Kivétel, ha szenzor vagy valamilyen különös ismertetőjele van Kounak, amit csak ő ismer. 
- Anno én sírtam az életemért, de most te fogsz.

Kou régi "barátja" nagyon ügyes. Ügyesen kiszúrta, hogy egy Henge no jutsut alkalmazva, gyakorlatilag megpróbáltam átverni. Persze kérdések azok maradtak. Először is, hogyan tudta, szemek nélkül, azonosítani a jutsumat? Hiszen hátrafelé nem lát, hacsak... Gyanúm, hamar beigazolódik, hogy az előttünk álló férfi, igazából az eredeti ellenfelünk klónja. Tehát, jól agyaltam, amikor arra gyanakodtam, hogy egy közelharcban jártas shinobi, miért mozdulna úgy egy támadás elől, hogy két másik ellenfél kerüljön a hátába?! Cseppet sem zavar, hogy nőnek titulál. Mindenkinek megvannak a maga hóbortjai, csak hagyjon ki belőle. Feltételezem, ezzel akar bosszantani. Viszont, egy gyors következtetést, még letudtam vonni. A férfinek látnia kellett, hogy alkalmazok egy jutsut. Legalábbis egy klón nem lehet okosabb, mint maga a gazdája, márpedig feltételezem a gazdája sem lát hátrafelé. Ez csak is azt jelentheti, hogy valahol itt rejtőzik. Talán pont ott, ahonnan a klónja előrelépett. Kou-t ügyesen átverte, az én sejtésem azonban helyesnek bizonyult, miszerint az előttünk álló férfi egy klón. Igaz, ezt már csak a történtekből tudom levonni, ugyanis Ishin felé fordult és valamilyen vizes technikával, rátámadt genin társunkra. Tokjából, Ninjatomat egyetlen szempillantás alatt húztam elő, hogy megpróbáljam blokkolni támadónk fegyverét, azonban egy hajszálnyit gyorsabb volt és Ishin-t csúnyán megsebesítette. Amikor felém fordul, én már védekezésre készen állok, azonban nem kerül rá sor. Ekkor bizonyosodott be és erősödött meg végleg a gyanúm, miszerint ez csak egy klón. A vízklón azonban szétcsúszott, mint részeg paraszt a söntés mellett. Vajon miért tehetett így? Erős vízklónja van, talán mindhármunkkal végezhetett volna, azonban nem ette. Valami különös kíváncsiság ragadt meg. Érdekel a férfi, nem csak a motivációja, de a tudása is. Kezdjük ott, hogy legyilkolt egy családot és még mindig szabadlábon jár. Tehát el tudja kerülni az ANBU-t. Ez már olyan tapasztalatot, különös tudást sugall, ami érdekel. Fegyveremet vissza csúsztatom tokjába, majd felsegítem Kou hátára.
- Vidd, Konohába! Gyorsan. 
Ellenfelünk egyetlen dolgot nem tud rólam. Azonkívül, hogy férfi vagyok. Határvadászként szolgáltam és erdőben éppen úgy járőröztünk, mint lakott terepen. S bár azóta megkopott tudásom, Tantomat előhúzva, egyetlen gyors ugrással, próbálok oda érkezni, ahonnan a Vízklón előlépett. Nyomokat keresek. Lábnyomokat. Mivel ez a hely, régi, ódon épület, a padlóra lerakódott porban fel kellene, hogy leljem ellenségem nyomait. ha mást nem is, legalább a vízklón nyomaira rá kellene bukkannom. Először az épületet kutatom át, nyomok után kutatva. Támadás esetére, Tantomat használom védekező fegyverként. Miért nem tartok Kuoval? Mert ennek az egésznek utána akarok járni, ki akarom deríteni, hogy ki ez a férfi és mégis miért tesztelgeti Kou-t. Ha az épületben nem találom a shinobi nyomait, úgy az épületen kívül keresem tovább azokat. Szintén a földön kezdem a kutatást, lábnyomokat, törött ágakat fürkészve. Mivel azonban a shinobik az erdőben könnyedén tudnak ágról-ágra ugrálva is haladni, ezért, ha a talajon sem találok semmit, úgy a kutatást áthelyezem a fákra. Ha fellelem a shinobi nyomát, akkor követem, ameddig, csak lehetőségem van erre, ha pedig magát a férfit találom meg... a tervem már készen áll.

Igyekszem, a házat, a lehető legcsendesebben bejárni. Felderítő utam során, nem látok semmi érdekeset, ami megfogná érdeklődésemet, így a férfi vagy a klónja fellelésére koncentrálok. A földszinti terepre, két lehetőségem lenne bejutni, az egyik egy ablak. Amely különös módon még mindig eredetihez közeli állapotban van és zárva. A Másik pedig egy régi ajtó, amelynek egyik szárnya félbe van törve. Először az ablak környékét vizsgálom meg. Óvatosan szemlélem meg az alkalmatosságot, fürkészve a Ninja drót és egyéb elrejtett csapda nyomait. Az első vizsgálódás, ha negatív eredménnyel járt, átsomfordálok az ajtóhoz, amelyet szintén alaposan megvizsgálok. Közben figyelek a lábam alatt elterülő porra, saját nyomaimat nyilván felismerem, így az általam bejárt úton többnyire azt figyelem, hogy lépett-e valaki itt létem óta, a nyomaimba. Egyszerű követési mód, amely a legbiztonságosabb, ha egyforma méretű a lába az üldözőnek és üldözöttnek. Kutatásom során, hangokat veszek észre, amelyek az emeletről jönnek. A nyikorgás olyasmi, amit okozhat az ellenfél járkálása, de maga a ház öregsége is. A víz csepegése, azonban már gyanúsabb. Hiszen kötve hiszem, hogy be lenne vezetve a víz a házba, de ha rendelkezett is volna efféle komforttal, az biztos, hogy már rég nem működik a vizesblokk. Persze, beázás még mindig lehet. Mielőtt azonban elindulok az emeletre, energiatablettámat előkészítem és zsebembe csúsztatom. Lehet szükségem lesz rá. Majd kézjelekkel, létrehozok egy földklónt. A Földklónnak meghagyom, hogy kövessen és további parancsig vagy az ellenség felbukkanásáig csak hozzám hasonlóan osonjon utánam. Így haladunk, mint valami lopakodó karaván felfelé a lépcsőn, nagyon halkan és lassan, hiszen a lépcsősor nyikorog. Sajnálom, hogy nincs valami földmozgató jutsum. Szívesen a földdel tenném egyé, eme épületet. Kíváncsi vagyok, ha férfi még mindig az emeleten lapul, akkor hogyan szökne meg az összedőlő romhalmaz alól. Persze, ezt még mindig eljátszhatja ellenem. De nekem van előnyöm. Én tudom, hogy víz és tűz elemű, de ő ugyan ezt a típusú információt, már nem tudja rólam. Amikor az elágazáshoz jutunk, egy pillanatra megállok. Ez a ház feltehetően visszhangzik, így az az ötletem támad hogy a Földklón menjen és vizsgálja meg a nyikorgást. Úgy ítélem, hogy az lehet a ház veszélyesebb része. Egy földklón sokkal kevesebb súllyal rendelkezik, mint én. Ráadásul neki nem is ártanak a csapdák. Ugyanakkor meghagyom neki, ha egy támadásból adódóan megsemmisülne, úgy a földklónok kedvező tulajdonságát használva, név szerint, hogy újra összeállhat, kiáltson riadót. Én magam a vízcsöpögés vagy legalábbis vizes hangok irányába indulok, miközben Ninjatomat elővonva, azt félig keresztben tartva, óvom magamat. Lassan haladok, talpammal, mindig kipuhatolva, hogy utam során, mennyire bír még a padló. Szemeimmel, közben fürkészem a sötétet. Elsősorban a beszűrődő kinti fények fogják meg érdeklődésem, hiszen lehetséges menekülési útvonalnak számítanak. ha a ház esetleg elkezdene összeomlani vagy komoly ellenállásba ütközöm, kénytelen leszek, egy kellő méretű résen kiugrani. Ha ezt kell tennem, igyekszem chakrám segítségével ,egy közeli fához ugrani, hogy annak a felületén megállhassak. Amíg azonban nincs szükségem, eme cseles menekülési útvonalra, lassan, osonva haladok a hangok forrása felé. Sajnálom, hogy egyetlen Ködrejtekivel sem volt még dolgom, szívesen ellesném tőlük ama képességüket, hogy képesek néma csendben mozogni, de még ölni is. Ha az én általam választott irány a helyes és megtalálom a férfit, vagy éppen a klónját, kardomat lejjebb engedve, de védekezően tartva magam elé, szólítom meg.
- Pocsék ízlésed van, ami a lakhatást illeti. Ennél választhattál volna, kedvezőbb épületet is.
Ha nem a férfit találom, hanem valami mást, hát figyelmesen átkutatom a helyiséget. Ügyelve az épület meggyengült szerkezetére. Majd visszatérek abba az irányba, amelyre a klónomat küldtem. Ha a klón közben riadóztatna, lassan indulok meg abba az irányba. Fegyveremet, azonban végig védekezőileg tartva. Elsődlegesen válaszokat szeretnék a férfitól, legyőzése vagy megölése számomra semmit sem jelent. Így, ha esetleg támadás célpontja lennék, ebben az esetben a lehető legnagyobb hatékonyságú védekezésre rendezkedem meg. Ninjutsuk elől igyekszem kitérni, fegyveres támadás elől pedig, Ninjatommal oltalmazni épségemet. Valószínűleg feltűnne neki, hogy nem támadok, ez pedig arra buzdítaná, hogy megérdeklődje, miért teszek így?

Óvatosan haladtam végig az épületen, hogy megtaláljam a vizes csöpögésre emlékeztető hang forrását. Legnagyobb sajnálatomra, azonban egy olyan szobába jutottam, ahol egy régi csap csöpögött. Csóri Kou, biztos a gatyája is elment már a vízszámlára. Mivel ez semmi olyasmivel nem kecsegtetett, amitől okosabb de minimum jobban táékozottab lehetnék, kilptem a helyiségből. A további megvizsgálható ajtók közül a dízseset választottam, mert az már csak nem a kamra. Mint kiderül valamikor könyvtár lehetett, de egy ládát is találtam, amelyben tervrajzokat, egy levelet és egy cseppet sem elöregedett tőrt találtam. Ez számomra roppant gyanús volt, így, ha levelen nincs pecsétviasz vagy más módon leragasztva, szemrebbenés nélkül elolvasom. ha mégis van rajta valami, akkor kis gondoolkodás után, az alábbit cselekszem. A Jutsu elemzéssel foglalkozó könyvet és a levelet, avlamint a tőrt, a ládába helyezem, lezárom és a legközelebbi ablakon, kivágom egy közeli bozótba. Ad egy, nem fogok egy házat átkutatni az általam értékesnek tartott javakkal, hogy közben lehetőség szerint egy ellenfél van a közelben. Ad kettő, könnyebb kijuttatni a házból, mint egyenként rohangálni vele. Ezt a manővert akkor is végrehajtom, ha eltudom olvasni a levelet. A bezsűrődő fénynél, megvizsgálom a tervrajzokat, miközben erősen fülelek. Ez a ház olyan, mint egy időzített bomba. Jó lenne tudni, hogy merre található még benne titkos helyiség. De fülelésem célja, a lépések kiszűrése, akkor ugyanis Harcra készen kell lennem, ha valaki még tartózkodik a házban és az nem Kou. Szellemektől nem félek, azok nem léteznek. A tervrajzok átvizsgálása után, folytatom kutatásomat a további két ajtó valamelyikével, attól függ, hogy találkozom-e valakivel vagy ütközök e bármilyen problémába. Mondjuk abba a fériba, aki meg akarja ölni Kout és Ishinnel is csúnyán elbánt.

Előzmények


Aggasztja a dolog amiért Saito-san képes volt csak úgy szabotálni a tökéletesnek tűnő tervet, és a saját önfejű viselkedése miatt ilyen kockázatossá tenni a küldetést. Sőt több mint kockázatos, ugyan így több esélyünk van arra, hogy estig kihúzzuk anélkül, hogy a Sensei egynél több csengettyűt tegyen magáévá. Viszont nem szabad egy pillanatra sem azt feltételezni, hogy egyedül vagyunk. Lehet, hogy követ minket, alakot vált, esetleg a már korábban is eszébe ötlött lehallgatókészülék, vagy valamiféle nyomkövető jutsu. A lehetőségek végtelen tárháza áll előtte, mi pedig gyakorlatilag semmit sem tudunk róla, a különc viselkedésén, és a veszélyes technikáin kívül. Kezdetben okos döntésnek tűnt, a városba jönni, ugyanis így védettséget élvezhetünk ezen dolgok alól, viszont könnyen lehet, hogy a taijutsu-ban is épp úgy otthon van mint a ninjutsu-kban. Ugyan ezen gondolatok kissé gyanakvóbbá tették a lányt, viszont határozottságot színlelve próbálja fenntartani a tempót anélkül, hogy egy pillanatra is hezitálna. Fontos a határozottság, és a nyugalom. Legalábbis ha külsőre annak tűnik az ember az már fél siker. Az éberség a második legfontosabb. Szerencsére a legtöbb fegyver elérhető távolságban van, és bemelegítésre pedig már semmi szükség nincsen. A város ébredezik, szépen sorban szaporodnak a járókelők, és az utcák ismét élőnek tűnnek. Ez megnyugtató, könnyebb elvegyülni, kissé talán monotonnak tűnhet, céltalanul bolyongni a forgalmas utcákon elvegyülve a tömegben, viszont egészen addig amíg nem sikerül egy biztos rejtekre bukkanni értelmetlen lenne bármi komolyabbal előrukkolni. A chakra pocsékolásra pedig még annyira sincs szükség, elég nagy meggondolatlanság lenne, ész nélkül klónokat gyártani felderítésre. Azonban figyelemelterelésre tökéletesebb nem is lehetne. Lehet, hogy a Sensei azt mondta, hogy nem kezdi el a játékot idő előtt, de butaság lenne azt feltételezni, hogy éppen nem tart senkit szemmel. Könnyen lehet, hogy most is valamelyikünk nyomában van, távolról figyel, kutat. A legközelebbi jobbra eső utcába fordulva a lehető leggyorsabban elmutogatva a kellő kézjeleket, elkészíti a tökéletes mását, a klón technikát segítségül hívva. Majd pedig a klón rémülten rohan ki a szűk kis utcából, egyenesen előre abba az utcába amerre Sayuri is haladt eredetileg. Az, hogy mikor fog szertefoszlani jó kérdés, annyira nem is lehet fontos. A lány továbbra sem tétlenkedik, továbbra is hű marad az iskolában tanult alapokhoz magára is ölti egy néni alakját. Nem ritka az utcán ha valaki nyugdíjas, és már a korai órákban az utcákat járja. A reggeli séták egyébként is egészségesek, és csupán néhány percnyi alakváltás sem jelenthet különösebb gondot egy olyan lánynak aki az akadémia legjobbjaiba tartozott az adott évfolyamban. A kis sikátorból a klón kirohanása után harminc-negyven másodperc elteltével távozott, lassú komótos léptekkel a klóntól ellentétes irányba. 


//A klón a birtok irányába rohan//

Elégedett volt amiért minden ilyen gördülékenyen ment amióta különváltak csapattársaival,  klón jól néz ki, pontos mása az eredetinek, valójába ha nem így lenne akkor lenne igazán probléma. Az ember elvárja a tökéletességet egy olyan lánytól akinek a felmenői is mind nagy tetteket hajtottak végre. Nagyszerű shinobik, orvosok. Persze az is igaz, hogy egy közel 15 éves lánytól nem szabad rögtön nagy tetteket várni. Talán még sosem használt egyszerre két jutsut, ilyen rövid idő elteltével, ezért az álcára is épp oly büszke volt mint magára a klónra. Az új szerepébe bújva gyalogolt tovább, amikor is a háttérben egy ismerős hang ordítása üti meg a fülét. Rémülten fordul hátra, szinte reflexszerűen, ahol egy dühöngő fiú rohan felé. Csupán tenyerébe temeti az arcát ezen kis jelenet láttán, ugyanis a fiúnak sikerült tönkretenni ismét egy tökéletesnek tűnő tervet, egyetlen mozdulatával. Viszont ha nem is a Sensei-t de a fiút mégis sikerülhetett megtévesztenie. 
- Ne ordíts! - szól rá a fiúra, cseppet sem kedves hangnemben, mogorva, szúrós tekintettel, várja meg amíg mellé ér. - Teljesen megbolondultál?! Tudod, hogy most mekkora butaságot csináltál?! Először a különválás ötlete, most pedig a semmiből megjelensz és tönkreteszed a gondosan felépített tervemet. Elvileg mi most rejtőzködünk, viszont a kiáltozásaiddal lehet felkeltetted Mugo-sensei figyelmét, hogy erre bujkálok. - miközben beszél óvatosan az oldalához csúsztatja a kezét, ahol eredetileg a csengettyű is lenne. Nem lehet teljesen biztos abban, hogy az előtte álló fiú valójában Yuu. Csupán kételkedve figyeli, ahogyan levegőért kapkod. Majd a mozdulat amivel az arcát kezdte védeni, és a vöröslő folyadék amivel átitatódott a ruhadarab, elegendő bizonyítéka volt a fiúnak arra, hogy ö valójában tényleg ö, és nem valaki más. 
- Mondtam, hogy pihenned kellett volna. Mi meglettünk volna valahogyan. - sajnálkozva figyeli a jelenetet, ahogyan felhajt egy kis vizet majd jóformán kiöklendezi azt. Ha tudna szívesen segítene, sőt azonnal odarohanna, és megpróbálná ellátni a fiú sérülését, bárhol is legyen az odabent. De erőtlen. Gyenge, csupán végignézheti a fájdalmas jelenetet újra és újra, miközben egyik társa szenved a fájdalomtól. 
- "Amit először mondtál..."?! - morcosan kérdez vissza, felemelve a hangját. - Ha a csodálatos tervemre gondolsz. Igen, tökéletes lett volna, ha egy bizonyos öntörvényű valaki, nem rohan el, és hagyja magára két társát! Mint már mondottam mind a három csengőt meg fogjuk tartani, tökéletesen elvégezzük a feladatot. EGYÜTT! Ha egyet is elveszítünk az mindenki hibája lesz, nem egy valakié. - válaszol a fiúnak közben pedig kezével gyengéden a falnak támaszkodik. Még tényleg nem késő az újraegyesülés, bármennyire is hirtelen jött az ötlet. A lányról gyakorlatilag semmit sem tudnak még, ugyanis épp oly rejtély övezi mint a senseit. Egyetlen képességét fedte fel előttük, ami elég veszélyesnek hangzott. 
- Azt szeretnéd, hogy a fogócska közben még keressük bújócskázó társunkat. Sikerült nehezebbé is tenned a küldetésünket. Hé hé mo-mo-most meg miafenétművelsz?! - arca lánga borul, fülig elvörösödik, még ebben az öreg álcában is, tisztán látható a zavarodottsága amit a fiú fedetlen felsőteste jelent számára. Kezeit az arca elé kapja szégyenlősen hátat fordít a fiúnak. - Váljunk szét. Együtt nem fogunk a lány nyomára akadni egyhamar. Ha ö is tartja magát a tervhez valahol a városban lehet. Én megnézem az akadémia környékét. Te pedig nézz körül a kórház környékén. Ha jól emlékszem rengeteg park van arrafelé. - 

//Köszönöm a megerősítést   A célpontokat amiket javasol Sayuri Random.org segítségével dobáltam ki.   //

Létezik egyáltalán olyan lány aki nem lenne zavarban amint előtte egy fiú vetkőzni kezd? Ráadásul egy kihalt kis mellékutcáról van szó, ahol gyakorlatilag kettesben maradtak. Még ebben az öregasszony álcában sem képes elrejteni a zavarát, és bármennyire is próbálkozott ezidáig tartani magát a szerephez, már nem képes tovább hátat fordít a fiúnak, és így folytatja tovább a cseverészést. 
- Ez esetben kérlek szerezz egy másik inget. Nem vagyok hajlandó ilyen állapotban veled mutatkozni sehol sem. Én Suzuhito vagyok, sokan ismernek a faluban, és nem szeretném, hogy mindenféle alaptalan pletyka terjengjen rólam, ha egy félmeztelenül flangáló férfiúval látnak együtt. - persze volt ebben egy cseppnyi hazugság, valójában legkevésbé sem érdekelte az, hogy ilyesmi előfordulhatna, illetve bízott abban, hogy a falu lakói legalább annyira megérthetik a helyzetet, és a buta kis spekulációk helyett inkább ésszerű magyarázatot találnának arra mégis miért tölti együtt az  idejét valakivel aki így néz ki. Ez a magyarázat pedig a küldetés. 
- Ezt nem tartom jó ötletnek. Már nem lehet sok időnk hátra. Rengeteg időt elvesztegettünk a beszélgetéssel, illetve a rejtek kereséssel. Talán már el is kezdődött a játék. Senkiben sem bízhatunk. Azt sem tartom valószínűtlennek ha a Sensei felvenné valamelyikünk alakját és abban jelenne meg a másik előtt, hogy megszerezze a csengettyűket. Kell egy jel, amivel tudjuk a másikról tapogatás nélkül, hogy ö tényleg az igazi. - néhány rövid másodperc elejéig csendben elmereng mi is lenne a tökéletes jel amelyre a sensei sem gondolhat. A töprengés véget ér, félve ugyan de ismét felé fordul, szemeit a földre szegezve lépdel közelebb, majd pedig hajol a füléhez, hogy megsúgja neki a jelet. 
- A jel legyen frufru igazgatás. - majd lép hátra és ismét elfordítja tekintetét, és immáron ismét normál hangnemben folytatja a magyarázást - Erre biztosan nem gondolna, ugyanis egyikünkre sem jellemző dologról van szó. Ha negyven percen belül nem találkozunk itt újra össze akkor egyedül folytatjuk a rejtőzködést, és azt feltételezzük, hogy a másikat elkapta a sensei. - parancsol a fiúra, majd pedig ö is elindul a kijelölt célpontja felé. 

//Kövi reagot akkor az Akadémiai edzőterekhez írom ha minden igaz //

Kou régi házának felfedezésével, egyre előrébb és előrébb haladtam. De minél inkább elnyelt a ház története, olyan szálakat kezdtem pedzegetni, amiket, úgy érzem sosem lett volna szabad, feleleveníteni. A ház ugyan kísérteties, de lévén nem hiszek a szellemekben, ez nem igen zavar. Sokkal inkább az a tud aggaszt, hogy Kou mibe kevert bennünket? Tudtam, egyszerűen éreztem, hogy ebből ki kellene maradni, hagyni ezt a pökhendi, rinyálós bugrist a maga főztjébe fulladni. A por és erózió mentes tőr, éppen olyan gyanús volt, mint a szekrényből kibukkanó csontváz. Kezdtem magam szörnyen rosszul érezni, hogy beletenyereltem valamibe, amiről fogalmam sincs még, hogy mi lehet. Azonban találtam egy könyvet, amelyen a Kou felirat volt az előlapján. Kezdett idegesíteni a dolog, a levél és a könyv, valamint a kés, no meg a hulla. Megfogtam a naplót, átmentem abba a szobába, ahol a tőrt találtam és a chakráról szóló könyvvel, valamint levéllel együtt, a törött ablakon keresztül kidobtam az épületből, egy bozótosabb helyre. A naplót, laza könnyedséggel dobtam utána. Nem vagyok málhás szamár, hogy mindenféle cuccot cipeljek magammal a fél épületen keresztül. A földklónomat feloldom, majd profi betörőhöz méltó módon, a régi ablakon keresztül távozom én is. A szilánkokat kilökdösöm a keretből és a chakrával felerősített ugrást, igyekszem úgy végrehajtani, hogy egy fára ugorhassak. Ha nincs a közelemben fa, akkor az ablakon kilépve, a ház falán lefutok. Ezután összeszedem a ládikát, valamint a könyvet, amire a Kou nevet írták és elindulok vele Konohába. Mivel nem kellett sokat sétálni kifelé jövet, nem kell sokat visszafelé sétálni sem. Amikor a kapuhoz érek, az őrökre pillantok.
- Járt itt, Takahasi Kou és Ishin Taro? Taro genin megsérült, Kounak kellett hoznia befelé.
Mondom a tényállást és lepakolom szerzeményeimet, majd ismét a kapuőrre pillantok s annak, korábbi kérdésemre adott válaszától függetlenül folytatom.
- Szükségem lenne egy ANBU tisztre. Tartok tőle, hogy egy gyilkosság nyomaira bukkantam. Chuuninként, azonban kötve hiszem, hogy elég képzett lennék egy korábbi gyilkosság végére járni. A ládában egy levél van, Kou nevére címezve, valamint egy tőr. A naplót egy feltételezett gyilkosság helyszínén találtam, a hullából már csak csontváz maradt, azonban szaglott. A napló, szintén Takahasi Kou nevére szól. Ezért kérem, hogy értesítsen egy ANBU tisztet és vételezzék szemügyre a nyomokat. Én felkeresem Kout és Tarot, tartok tőle, ez nem vicc.
Mondom, majd az első kérésemre kapott információ alapján Kou és Ishin után megyek. Lenne néhány kérdésem Kouhoz, amit szeretném, ha megválaszolna.

// Ginoo Yukizaki //


Ginoo Yukizaki. Immáron egy negyedéves diák Konohagakure no Satou Ninja Akadémiáján. Hogy ez milyen érzéssel, vagy gondolatokkal tölti el, bízzuk rá. Bár azért nem szabad felednie a záróvizsgát. Különös volt, noha egészen jó jegyet kapott az év végére. De nem is valószínű, hogy az ifjú feledné, hiszen éppen onnan sétál haza, kezében egy borítékkal, mely a kiértékelését tartalmazza. Összeségében jó évet tudhat maga mögött a fiú, nincs oka túl sok panaszra. Konoha egy szélesebb utcáján sétál végig, jobbra lakóházak, balra egy fürdő épülete emelkedik. A Fürdőből nevetés és egy sikoly halattszódik. Az utca pora egészen nyugodt most, ezért nem lebben fel. Nyílván annak köszönhető ez, hogy a forgalom is csekély. Egy kisebb kereskedőkaravánt, meg hat-hét embert leszámítva nincs senki más. Két gyermek játszik az egyik ajtó előtt, pirosas-sárgás ruhában az egyik, szürkében a másik. Egy labdát dobálgatnak egymásnak és mintha egy macska is lenne a közelükben. Ginoo előtt egy kutya rohan át, bundája sáros. Iruka még beszédet mondott a vizsga után, szavai talán visszhangoznak még Yukizaki fülében. 
"Akik ma átmentek, nem csak dicsőséget szereztek maguknak azzal, hogy Konohagakure no Satou Ninja Akadémiájának Negyedik és egyben utolsó évfolyamába léptek, hanem felelősséget is. Felelősséget, mert már csak egy lépés választja el Őket a Geninné válástól. Egyetlen lépés, nem több. Újabb, veszélyesebb dolgokat fognak tanulni. Aki nem veszi majd komolyan, sosem válik igazán Ninjává. Ti vagytok az új generáció, de ha nem hordozzátok magatokban a Tűz Akaratát sosem nevezhetitek majd magatokat a Levelek között rejtőző falu Shinobiainak...!"
Iruka-sensei talán túlságosan is beleélte magát a szónoklatába, mindenesetre meggyőző látványt nyújtott. Nabeto, Yuuno és a többiek mind hazaballagtak. A Bukottak megszégyenülve, akik pedig továbbmentek, azok reményekkel tele. Yukizaki nekimegy valaminek. Egy embernek. Taktikai mellényt hord. Fején Konoha fejpántja. Arca csenevész, karjai izmosak. Szeme barnásfekete, orra hosszúkás. Arcéle játékos. Középmagas férfi.
- Ginoo Yukizaki? - kérdezi vidám, kacajhoz szokott hangon - Az Akadémia "Bábmestere"? Magasabbnak hittelek! Azt mondják van érzéked a bábokhoz... Gyere, meghívlak ebédelni, közben mesélj el mindent magadról!
Talán az ifjú tanonc meglepődik, esetleg nincs kedve ehhez. De a férfi nem hagy kétséget afelől, hogy ez nem kérés, hanem parancs volt. A Shinobi lassú sétára fogja és int, hogy Yukizaki kövesse.

Ginoo-nak van min gondolkozni hazafelé. A tűz akaratára tett válasza vajon helyes volt? Ha igen akkor tényleg képes lesz véghez vinni? Lehet őbelőle shinobi? A mai küzdelme nem erősítette meg. Az ellenfele feladta. Ez kicsit sérti a becsületét is. Ezen elgondolkozik. Méghozzá nagyon is. Annyira, hogy véletlenül nekimegy valakinek. Méghozzá egy nindzsának. Ginoo elnézést kérne de, legnagyobb meglepetésére felismerik. Ginoo nem szívesen ebédelne meg a férfivel hisz azt tervezte meglátogatja az apját munka közben és annak még a nevét sem tudja. De nem mondhat nevet. Így hát csatlakozik hozzá és bizonytalanul kérdezi meg.
-Mit meséljek?